A zálogjog érvényesítése. Szerző: Dr. Holczknecht Zoltán. Harkány, április 29.
|
|
- Péter Faragó
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 A zálogjog érvényesítése Szerző: Dr. Holczknecht Zoltán Harkány, április 29.
3 I. A zálogjog érvényesítésének aktualitása A magyar lakosság az alacsony devizahitel kamatok, a reálbérek növekedése és a bankok közötti erős verseny következtében évig oly mértékben eladósodott főként deviza alapú jelzáloghitelben, amely magában hordozta a bankrendszer és a lakosság hitelezési politikában történő bizalomvesztését, a hitelezés válságát. A magyar adósok közül fő 1 nem képes törleszteni a deviza jelzáloghitelét, emellett pedig egyéb a megélhetés érdekében felvett hitellel rendelkeznek, továbbá közüzemi tartozások is terhelik. A lakossági hitelek zálogjoggal történő biztosításának célja, hogy a hitelező a követeléséhez abban az esetben is hozzájusson, ha az adós nem képes a teljesítésre, hiszen a zálogtárgyból kaphat kielégítést. Az adós részéről pedig azért merülhet fel rá az igény, mert a kézizálog hitelezés gyors, a jelzáloghitelezéssel pedig egy esetleges megtakarítást jóval meghaladó pénzösszeghez jut, amelynek felhasználása az adós által megjelölt célhoz kötött, vagy szabadon felhasználható. A túlzott lakossági eladósodás súlyos szociális, gazdasági és pénzügyi stabilitási zavarokhoz vezethet. Ezért a lakossági hitelezés ésszerű korátok közé szorítása, a bankszektorba vetett bizalom helyreállítása érdekében felvetődött a kormányzati beavatkozás szükségessége. A lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról szóló Magatartási Kódex év január 1. napján lépett hatályba azzal a céllal, hogy helyreállítsa és megerősítse az adósok és a hitelezők közötti bizalmi helyzetet. Ezt követően évben az országgyűlés és a kormány a devizahiteles adósok megsegítése érdekében olyan komplex törvényi és rendeleti szabályozást dolgozott ki, amely megfelel az Európai Unió fogyasztóvédelmi irányelveinek és elősegíti a jövőbeni felelős hitelezés kialakítását. A teljesség igénye nélkül a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló évi XXXVIII. törvény, a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi 1 Megakadályozhatja az MNB a túlzott lakossági eladósodást 2014 (Baracsi Lóránt, Grosz Gabriella, Fáykiss Péter)
4 határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló évi XL. törvény meghozatala indokolta a magatartási kódex felülvizsgálatát. Mindezek alapján január 1. napján hatályba lépett az Aktualizált Magatartási Kódex, amely szabályozza a évben az új jogszabályokkal le nem fedett kérdéseket. A pénzügyi intézményeknek a belső üzletmenetükben és a hitelkihelyezések során az ügyfélkapcsolatokban is alkalmazniuk kell a transzparencia, a szabályelvűség és a szimmetria elvét. A Kódex immár szabályozza az ügyfelek fizetési nehézsége esetén alkalmazandó eljárásokat, a végrehajtási eljárások megindítása és a végrehajtások foganatosítása során alkalmazandó elveket. A lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról szóló Aktualizált Magatartási Kódex 2 az ügyfelek fizetési nehézségének kezelése körében alkalmazandó eljárásokkal, továbbá a végrehajtási eljárás előtt és alatt alkalmazandó felelős hitelező magatartással kapcsolatosan tartalmaz vállalásokat a hitelezési tevékenységet végzők részéről. Remélhetőleg a hosszú távú tapasztalatok tükrében elmondható lesz, hogy ezen magatartási szabályok ténylegesen elősegítik a felelős hitelezést és a zálogjog érvényesítése során az adósvédelem és a hitelezői kielégítés elvének megfelelő érvényesülését. II. A zálogjogi rendszerünk Az amúgy is összetett zálogjogi rendszerünket az teszi pikánsabbá, hogy jelenleg két polgári törvénykönyvet és számos más jogszabályt kell alkalmazni a zálogjog keletkeztetése, érvényesítése és megszűnése körében. 2 Aktualizált Magatartási Kódex forrás MNB honlapja
5 A Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény (továbbiakban Ptk.) hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló évi CLXXVII. törvény 1. -a és a a alapján a Ptk. rendelkezéseit a hatálybalépését követően keletkezett tényekre és jogviszonyokra, valamint megtett jognyilatkozatokra kell alkalmazni. A Ptk. zálogjogra vonatkozó rendelkezéseit arra a zálogjogra kell alkalmazni, amelyet a Ptk. hatálybalépését követően kötött zálogszerződéssel alapítottak, illetve amely törvényes zálogjogként a Ptk. hatálybalépését követően keletkezett. A Ptk. hatálybalépése előtt kötött zálogszerződéssel létrejött keretbiztosítéki jelzálogjog a Ptk. hatálybalépése után kötött szerződések alapján keletkezett követeléseket abban az esetben biztosítja, ha ezt a követelések alapjául szolgáló szerződés nem zárja ki, és e követelések a zálogszerződésben meghatározott követelményeknek megfelelnek. A Ptk. hatálybalépése előtt kötött zálogszerződéssel létrejött jelzálogjogot a zálogjogosult a Ptk. hatálybalépését követően a különvált zálogjogra vonatkozó szabályok szerint a biztosított követelés nélkül is átruházhatja, az ilyen módon átruházott jelzálogjogra a különvált zálogjog szabályait kell alkalmazni. A különvált zálogjog jogosultja kielégítési jogát bírósági végrehajtáson kívül akkor gyakorolhatja, ha arra az eredeti zálogjogjogosult jogosult volt vagy abban a felek megállapodtak. Fentiek szerint a Ptk. hatályba lépése előtt alapított zálogjogokra, az azzal kapcsolatos jogvitákra, illetve a zálogjogok érvényesítésére a korábban hatályban volt Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény (továbbiakban régi Ptk.) alkalmazandó. A zálogjogot azonban más törvények és alsóbb szintű jogforrások is szabályozzák, mind anyagi jogi, mind eljárásjogi szinten. Az ingatlan-nyilvántartásról szóló évi CXLI. törvény (továbbiakban: Inytv.) az ingatlant terhelő jelzálogjoggal kapcsolatban tartalmaz részletszabályokat. Az ingatlan-nyilvántartás közhitelesen tartalmazza az ingatlanokra bejegyzett jogokat, így a jelzálogjogokat és a végrehajtási jogokat is, ekként a jelzálogjog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésével, annak konstitutív jellegén túl,
6 harmadik személyekkel szemben is hatályossá teszi a jelzálogjogot. Az Inytv. rendelkezik a rangsorról is, amelynek a zálogjogosult kielégítésénél van jelentősége. A hatályos jogunk is ismeri a rangsor cserét, amely már a római jogban is létezett ranghely megváltás címén. A rangsor cseréről az ingatlanügyi hatóság fellebbezhető határozattal dönt. A kérelemhez kötöttség elve alapján a jelzálogjog kizárólag a zálogjogosult kérelmére, a zálogkötelezett egyidejű hozzájárulása mellett, vagy a bíróság, hatóság megkeresése alapján történhet. Jelzálogjog keletkezésére, módosulására, illetve megszűnésére vonatkozó bejegyzésnek közokirat, vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokirat alapján van helye. Jelzálogjog alapítására, módosulására és megszűnésére vonatkozó bejegyzés olyan magánokirat alapján is teljesíthető, amelyet a nyilatkozattevő hitelintézet - nevének feltüntetésével - szabályszerűen és nyilvánvalóan azonosítható módon írt alá. A bírósági, vagy a hatósági megkereséseknek is tartalmaznia kell a felek Inytv.- ben előírt személyi adatait. A bejegyzés alapjául szolgáló okiratokon túlmenően egyéb igazolások is kérhetőek: például jogi személyek esetén cégkivonat. Az ingatlan-nyilvántartásról szóló évi CXLI törvény végrehajtásáról szóló 109/1999- (XII.29) FVM rendelet szabályozza az alábbi technikai kérdéseket. A tulajdoni lap III. részére kerül bejegyzése a jelzálogjog, a Ptk. szerinti különvált zálogjog, valamint mindkét Ptk. szerinti önálló zálogjog, továbbá a végrehajtási jog is. A jelzálogjog bejegyzésére a /A. vonatkozik a Ptk.-val összhangban. Jelzálogjogot ingatlanra, vagy ingatlant terhelő átruházható jogra lehet bejegyezni. Aljelzálogjog kizárólag az ingatlant terhelő jelzálogjoggal biztosított követelés esetén jegyezhető be. A bejegyzésben fel kell tüntetni a jogosultat, a zálogjoggal biztosított követelést, az összegszerűség meghatározásával. Amennyiben a dologi kötelezett és a személyi adós két különböző személy a bejegyzésben fel kell tüntetni a személyi adóst is. Amennyiben egyetemleges jelzálogjogról van szó az egyetemlegességre
7 is utalni kell. Vagyont terhelő zálogjog esetén az átalakító nyilatkozat alapján annak bejegyzése is szükséges ahhoz, hogy az átalakuljon ingatlant terhelő jelzálogjoggá. Zálogjogosulti bizományos igénybevétele esetén a zálogjog jogosultját törlik és helyére a zálogjogosulti bizományost kell bejegyezni. Az önálló zálogjog a felek erre irányuló, meghatározott alakban létrejött megállapodása alapján átváltoztatható követelést biztosító jelzálogjoggá, az eredeti ranghelyének megtartása mellett. Az egyéb zálogjogosultak hozzájárulására nincs szükség még akkor sem, ha rangsorban azonos helyen állnak. ( Inytv. Vhr. 20. (2)). A különvált zálogjog jogosultjának bejegyzése esetén a zálogjog jogosultját nem kell törölni. Végül a 24. (1)-(4) bekezdései határozzák meg a végrehajtási jog bejegyzését a következők szerint. Végrehajtási jogot a bírósági végrehajtásra, valamint a köztartozás behajtására vonatkozó jogszabályok korlátai között egész ingatlanra vagy egész tulajdoni illetőségre lehet bejegyezni. Ugyanúgy, mint a jelzálogjog bejegyzése esetén, ennek mögöttes szabályát a Ptk. adja meg. Ha ugyanarra a követelésre vonatkozó végrehajtási jogot több tulajdoni lapon nyilvántartott ingatlanra kell bejegyezni, a bejegyzésben erre a körülményre mindegyik tulajdoni lapon utalni kell. A jelzálogjoggal biztosított követelés érvényesítésére vonatkozó végrehajtási jogot, valamint a jelzálogjoggal biztosított követelés lefoglalását a jelzálogjog rangsorában kell bejegyezni. Ha a jelzálogkötelezettel, mint személyes adóssal szemben a végrehajtás útján érvényesítendő követelés összege meghaladja a jelzálogjoggal biztosított követelés összegét, a különbözet erejéig új ranghelyre kell bejegyezni a végrehajtási jogot.
8 Ha az ingatlanra földhasználati jog gyakorlása szerződéses szabályozásának ténye került feljegyzésre, a járási hivatal a végrehajtási jog bejegyzéséről szóló határozatával együtt megküldi a végrehajtónak a földhasználati jog gyakorlásáról szóló megállapodás másolatát. Hiszen a földhasználati jognak az ingatlan birtokára és az azzal való rendelkezési jogra is kihatása van, amelynek ismerete az ingatlan végrehajtás esetén elengedhetetlen. Az Inytv. végrehajtási rendelete szabályozza az árverési hirdetmény alapján az árverés kitűzésének ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését, annak sikertelensége esetén azt törölni kell. Sikeres árverési vétel esetén az árverési vevő tulajdonjogának bejegyzésével törölni kell azokat a jogokat, amelyek az eredeti szerzésmód alapján nem terhelhetik a vevő tulajdonjogát. Ezeket Vht a tartalmazza. Részletes eljárási rendet ad a jelzálogjog ranghelyével történő rendelkezésekre, mint például előzetes ranghely biztosítás, az arról való lemondás és a ranghely csere. Jövőbeni öröklés esetére a jelzálogjog függő hatállyal is bejegyezhető, ha a kérelmező az örökösi minőséget valószínűsíteni tudja például más vagyontárgyra vonatozó hagyatékátadó végzéssel. Az ingatlanügyi hatóság a jelzálogjog bejegyzéséről, módosulásáról például átruházás esetén és a törléséről fellebbezhető határozatot hoz. A törvényes zálogjog szabályozása található például a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló évi LXXVIII. törvény, amely a bérbeadónak zálogjogot biztosít a bérlő bérleményben található dolgaira a bérleti díj iránti követelésének biztosítására, a társasházakról szóló évi CXXXIII. törvény rendelkezik arról, hogy a társasház javára jelzálogjog jegyezhető be a társasházi tulajdonra akár a tulajdonos, akár a lakás más jogcímen történő használója közös költségtartozásának biztosítására. A vámjogról, a vámeljárásról és a vámigazgatásról szóló évi C. törvény a rendelkezik a vámárut a vámteher erejéig terhelő zálogjogról és annak érvényesítéséről, valamint megszűnéséről.
9 A zálogjogot szabályozó Ptk.-n kívüli legfontosabb jogszabály a bírósági végrehajtásról szóló évi LIII. törvény, amely a zálogjog bírósági úton történő érvényesítésének a szabályait tartalmazzák. 1. A régi Ptk. zálogjogi rendelkezései a hatályos Ptk. tükrében A régi Ptk. a kötelmi jogon belül szabályozza a zálogjogot a szerződést biztosító mellékkötelezettségek között a tól a ig. A Ptk. pedig az ötödik könyvben a dologi jogok között. Az ötödik könyv harmadik rész VII. cím a korlátolt dologi jogok megnevezés alatt szabályozza a zálogjogot az 5:86. és az 5: ai között. A hatályos Ptk. nem adja a zálogjog teljes reformját. Az új szabályozás tematikája azonban lényegesen eltér a korábbi szabályozástól. Sokkal részletesebb és összetettebb. A régi Ptk. a közös szabályokon belül az általános rendelkezéseken túlmenően rendelkezik a zálogjog tárgyáról a zálogjog keletkezéséről, annak érvényesítéséről és megszűnéséről. Ezt követően szabályozza a zálogjogot dolgokon (jelzálogjog ingatlanon, kézizálogjog ingókon), a vagyont terhelő zálogjogról és a jogokon és követeléseken fennálló zálogjogról, továbbá külön nevesíti az önálló zálogjogot. A Ptk. ezzel szemben a zálogjog létszakaira bontja a szabályozást és azon belül rendelkezik a zálogjog tárgyáról, fajtáiról. Főbb változás az óvadék beemelése a korlátolt dologi jogok közé, azzal, hogy az óvadék alapítására a zálogjogi szabályok vonatkoznak, és a kielégítési sorrendben az óvadék megelőzi a jelzálogjogot. Az új Ptk. hatálybalépésével bevezetésre került hitelbiztosítéki nyilvántartás külön fejezetben került szabályozásra. A zálogjog érvényesítése körében bár találhatók módosulások, mindenképpen kiemelendő, hogy az új szabályozás legnagyobb érdeme, hogy logikailag jobban közelíti meg ezt a témakört. Részletesebb és érthetőbb szabályozást nyújt. Az érvényesítésen kívül szabályozza a felek jogait és kötelezettségeit a kielégítési jog megnyílása előtt, a zálogjogok rangsorát, a kielégítési jog általános szabályait, a zálogjog bírósági végrehajtáson kívüli érvényesítésének közös szabályait, a
10 zálogtárgy zálogjogosult általi értékesítését, zálogtárgy tulajdonjogának a zálogjogosult által történő megszerzését és az elzálogosított jog vagy követelés érvényesítését. A régi Ptk (1) bekezdése a zálogjog fogalmát határozza meg: Zálogjog alapján a jogosult a pénzben meghatározott vagy meghatározható követelésének biztosítására szolgáló zálogtárgyból más követeléseket megelőző sorrendben kielégítést kereshet, ha a kötelezett nem teljesít. A zálogjog fogalmát tartalmilag azonos módon határozza meg a Ptk. 5: a: Zálogjoga alapján a zálogjogosult a követelésének biztosítására szolgáló vagyontárgyból (a továbbiakban: zálogtárgy) más követeléseket megelőző sorrendben kielégítést kereshet, ha a biztosított követelés kötelezettje (a továbbiakban: személyes kötelezett) nem teljesít. A zálogjog korlátolt dologi jog, amely mindenkivel szemben hatályos, aki a zálogjog keletkezését követően szerez bármilyen jogot a zálogtárgyon. A szabályozás szövegében a Ptk. kiemeli a tartozásért felelős személyi kötelezettet. Hiszen, ha a dolog tulajdonosa a zálogtárgyat elidegeníti az új tulajdonos, mint dologi kötelezett, a régi tulajdonos, mint személyes kötelezett felel a tartozásért. A dologi kötelezett azonban csak arra kötelezhető, hogy a vagyontárgyból történő kielégítést tűrje. A zálogjog főszabály szerint járulékos jog, amely a főköveteléshez tapad. Főkövetelés nélkül nem jön létre. Illetve a főkövetelés átruházása esetén a zálogjog is átszáll az új jogosultra. Kivéve a különvált zálogjog esetét (Ptk. 5:100. ) amelyet a régi Ptk. nem tartalmazott. A Ptk. lehetőséget ad arra, hogy a jelzálogjog jogosultja a biztosított követelés nélkül is átruházhassa a zálogjogot a vele szembeni követelés jogosultjára. A Ptk. kimondja, hogy a zálogjog létrejöttének két együttes feltétele a zálogjog megalapítása és a zálogkötelezett rendelkezési joggal bírjon a zálogtárgy fölött. A zálogjog megalapításához (hogy harmadik személyekkel szemben is hatályos legyen ) a felek erre irányuló megállapodásán (zálogszerződés) túl szükség van kézizálogjog esetén a zálogtárgy birtokának átadására, jelzálogjog esetén pedig a megfelelő nyilvántartásba történő bejegyzésére is.
11 A zálogszerződést érvényesen írásban lehet megkötni, azzal, hogy a kézizálogjog esetén a szerződést értékpapír pótolhatja. A zálogszerződést a Ptk. 5:29. - a alapján pótolja a jogszabály olyan rendelkezése, amely alapján valamely követelés jogosultját zálogjog illeti meg. A zálogkötelezett zálogjogon alapuló kötelezettségei: - kézizálogjog esetén átruházni a zálogtárgy birtokát, vagy az a feletti hatalmat. - jelzálogjog esetén a zálogjog bejegyzéséhez szükséges engedélyt megadni - követelésen fennálló zálogjog esetén a követelés kötelezettjét írásban értesíteni, vagy az erről szóló nyilatkozatot kiadni a zálogjogosult részére. A zálogszerződés további érvényességi kelléke a zálogtárgy és a biztosított követelés összegszerű meghatározása. A jövőben a zálogkötelezett rendelkezési joga alá kerülő vagyontárgyra, vagy jövőbeni követelésre is kiterjedhet. A Ptk. új rendelkezése a fogyasztói zálogszerződés (5:90. ). Itt visszautal a Ptk. fogyasztó fogalom meghatározására. A zálogszerződés akkor minősül fogyasztóinak, ha a zálogkötelezett természetes személy, a zálogtárgy pedig elsősorban nem a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körébe tartozó célra használatos. A zálogtárgy kizárólag a zálogkötelezett tulajdonában álló, egyedileg meghatározott vagyontárgy vagy olyan vagyontárgy lehet, amelynek tulajdonjogát a zálogkötelezett a zálogjogosult által nyújtott kölcsön, illetve fizetési haladék segítségével szerez meg. A zálogjoggal biztosított követelés meghatározásának tartalmaznia kell az összeg megjelölését. A jelzálogjog bejegyzéséről mindkét Ptk. rendelkezik. A jelzálogjog ingatlan esetén az ingatlannyilvántartásba, ingó, jog és követelés esetén az új hitelbiztosítéki nyilvántartásba, vagy a tulajdonjog nyilvántartását végző egyéb lajstromba (pl. hajók, repülőgépek) történő bejegyzése továbbra is konstitutív hatályú, tehát a jelzálogjog alapításának elengedhetetlen kelléke. A jelzálogjog bejegyzésére a zálogszerződés, vagy a zálogkötelezett bejegyzési engedélye alapján kerülhet sor.
12 Kézizálogjog alapításához az erre vonatkozó megállapodáson túl szükség van a zálogtárgy birtokának átruházására is. Ezt pótolja, ha a zálogtárgy a zálogjogosult és a zálogkötelezett közös birtokában van, illetve ha harmadik személy, az ún. zálogtartó őrzi a részükre. A zálogjog tárgya bármely vagyontárgy lehet. Kézizálogjog tárgy kizárólag ingó dolog lehet. Dolog vagy jog egy részén nem lehet zálogjogot alapítani, kivéve a közös tulajdonban álló dolgoknak a zálogkötelezett tulajdonában álló tulajdoni hányadon, több személyt megillető jog zálogkötelezettet megillető hányadán és osztható követelés egyedileg meghatározható részén. A Ptk. a régi Ptk.-val ellentétben nem teszi lehetővé gazdasági társaság vagyonának egészén, vagy annak egy részén a zálogjog alapítását. Azonban lehetővé teszi a hitelbiztosítéki nyilvántartásba történő bejegyezhetőség esetén bármely zálogkötelezett esetén a csak körülírással meghatározható vagyontárgyon. A rendelkezési jog megszűnése ellenére fennmarad a zálogjog, ha a zálogtárgy elidegenítésére kereskedelmi forgalmon kívül vagy nem jóhiszeműen és ellenérték fejében szerző részére került sor. A zálogtárgy alkotórészeiről, tartozékairól külön rendelkezik a Ptk. olyképpen, hogy azokra kiterjed a zálogjog. A zálogjog kiterjed a dolog termékeire, terményeire, szaporulatára és a zálogtárgy egyéb hasznaira. A zálogjog nem terjed ki a kielégítési jog megnyílása előtt az ingatlantól a rendes gazdálkodás szabályai szerint elvált alkotórészre, tartozékra és haszonra, ha annak tulajdonjogát átruházták és azt az ingatlanról elvitték. A régi Ptk. úgy rendelkezett, hogy a zálogtárgy pusztulása esetén az azért járó kártérítést, vagy biztosítási összeget a zálogtárgy helyreállítására kell fordítani, az új szabályozás szerint mindezek a zálogtárgy helyébe lépnek, illetve a zálogfedezet kiegészítésére szolgálnak, úgymint a kártalanítás is.
13 Amennyiben a zálogjog ugyanannak a követelésnek a biztosítására több zálogtárgyat terhel a zálogjog egyetemleges, ezt a megfelelő nyilvántartásban fel kell tüntetni. Minden zálogtárgy az egész követelés biztosítására szolgál és a zálogjog jogosultját illeti meg az a lehetőség, hogy válasszon melyik zálogtárgyból kér kielégítést a követelése erejéig. Végül a hatályos Ptk. a zálogjog megszűnésének eseteit rendszerszemléletben, összefoglalva tartalmazza. A zálogjog megszűnik: - zálogjogosult lemond a zálogjogáról. A megszűnéshez vagy a zálogtárgy visszaadására, vagy a nyilvántartásból történő törlésre is szükség van. Abban az esetben fordulhat elő, ha a zálogkötelezett más biztosítékot nyújt, például kezest állít. - a zálogtárgy elpusztul - kézizálogjog esetén, ha a jogosult elveszíti a zálogtárgy birtokát és nem indít annak visszaszerzése érdekében birtokvédelmi eljárást, vagy birtokpert haladéktalanul - a zálogjoggal biztosított követelés megszűnik - a zálogjoggal biztosított követelés elévül - a zálogjogosult gyakorolja a kielégítési jogát és a zálogtárgyat vagy értékesíti, vagy megszerzi annak a tulajdonjogát (confusio). A zálogjog megszűnésekor a zálogjogosult köteles a zálogtárgyat visszaadni, a zálogjog törléséhez hozzájárulni, a zálogkötelezett számlevezetőjét, vagy a zálogtartót írásban értesíteni a zálogjog megszűnésekor, akinek a kiadás úgyszintén a haladéktalan kötelezettsége.
14 II. A zálogjog érvényesítése a végrehajtási eljárásban 1.A zálogjog érvényesítésének feltételei A zálogjog legfontosabb tartalmi eleme az elsődleges kielégítés. A régi Ptk (1) bekezdése és a Ptk. 5:86. (1) bekezdése alapján a zálogjogosult a zálogjoga alapján más követeléseket megelőző sorrendben kereshet kielégítést. A kielégítési elsőbbséget a bírósági végrehajtásról szóló évi LIII. törvény (továbbiakban: Vht. ) /A. - ai és a csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló évi XLIX. törvény (továbbiakban: Cstv.) 49/D. szakasza is biztosítja. Valamint a bírósági végrehajtáson kívül is elsődlegesen érvényesíthető a zálogjogosult kielégítési joga. A zálogjogosult kielégítési joga a zálogjoggal biztosított követelés esedékessé válásakor, a teljesítés elmulasztása esetén nyílik meg. Ez alól a régi Ptk. két esetben, a Ptk. pedig egy esetben tesz kivételt. A régi Ptk (2) bekezdése alapján a nem teljesítés előtt is megnyílhat a zálogjogosult kielégítési joga, ha a zálogtárgy állagának a romlása a követelés kielégítését veszélyezteti és a kötelezett a jogosult felhívása ellenére nem állítja helyre a zálogtárgyat, vagy megtagadja a biztosítékadást. A Ptk (4) bekezdése alapján pedig a vagyont terhelő zálogjog esetére a jogosultnak biztosítja azt a lehetőséget, hogy az elzálogosított vagyon kielégítést veszélyeztető mértékű csökkenése esetén az ún. átalakító nyilatkozatot a kielégítési joga megnyílta előtt megtegye. A Ptk. hatályos rendelkezései már nem teszik lehetővé az önálló zálogjog alapítását. 3 Általában a zálogjoggal biztosított követelések mögött hosszú időtartamú jogviszonyok állnak. Gondoljunk itt mondjuk egy pénzintézeti kölcsönre és a visszafizetését biztosító jelzálogjogra. A hosszabb időtartamú jogviszonyoknál jobban előtérbe kerül a használati viszonyok rendezése, a hasznok szedése és a zálogfedezet védelme. A kielégítési jog előzetes megnyíltát mindkét esetben a zálogfedezet védelme indokolja. 3 Bodzási Balázs: A zálogjog néhány alapkérdéséről - THEMIS
15 A Ptk. 5:126. (2) bekezdése pedig arról rendelkezik, hogy különvált zálogjog esetén a követelés esedékessé válása nem eredményezi a kielégítési jog nyegnyíltát és meghatározza a kielégítési jog gyakorlásának szabályait. 2. A kielégítési jog gyakorlása bírósági végrehajtás útján A zálogjog érvényesítésének legfőbb útja a bírósági végrehajtás útján történik. A hatályos Ptk. azonban a szabályozásában igyekezett annak is a lehetőségét megteremteni, hogy a zálogjogosult mind szélesebb körben a végrehajtáson kívül tudja érvényesíteni a követelését és azt minél hamarabb, illetve költségkímélő módon tudja gyakorolni. A bírósági végrehajtási eljárás azonban továbbra is fő csapásiránya lesz a követelések behajtásának. A végrehajtó szakmailag felkészült, a végrehajtási eljárási szabályok által is garanciát nyújt a végrehajtási eljárások hatékony és időszerű lefolytatására. A hatósági jelleg mind a végrehajtást kérők, mind az adósok számára könnyebben elfogadhatóvá teszi a követelések behajtását. A végrehajtási eljárásokban általános, hogy az adós többfelé tartozik, a vagyonát több zálogjog, jelzálogjog terheli, ellene több végrehajtás van folyamatban. Így a végrehajtási eljárások egyre komplexebbek. Nem biztos, hogy a természetes személy adós a több zálogjogosulttal, illetve a több zálogjogosult egymással szemben olyan könnyen realizálni tudja a Ptk. által biztosított végrehajtási eljáráson kívüli elterelési lehetőségeket, mint például a zálogtárgy zálogjogosult általi értékesítése, vagy a zálogtárgy tulajdonjogának a megszerzése. Másrészt a végrehajtási eljáráson belül az állami jogalkotás útján az adósvédelem is előtérbe kerülhet. A Ptk. alapján a kielégítési jog gyakorlása a zálogjogosult választása szerint bírósági végrehajtás útján, vagy bírósági végrehajtáson kívül történhet. Tehát a gyakorolásának a módját a zálogjogosult választja meg. Ez a választási lehetőség nem illeti meg a fizetésiszámla-követelést terhelő jelzálogjog érvényesítése esetén, mert az csak és kizárólag bírósági végrehajtás útján történhet.
16 3.A zálogjogosult végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódásának kérdésköre A zálogjogosult végrehajtási eljárásban történő igényérvényesítése is a saját döntésén alapszik. Egyrészről a Vht. általános szabályai szerint saját jogon indíthat végrehajtási eljárást követelése behajtása érdekében. A bíróság vagy a közjegyző végrehajtási lapot állít ki a saját marasztaló határozata alapján ha az jogerős és a teljesítési határidő letelt. Az esetek zömében pedig a közjegyző végrehajtási záradékkal látja el a közjegyzői okiratot, ha a közjegyzői okiratban foglalt követelés bírósági végrehajtási útra tartozik és a követelés teljesítési határideje letelt. Mindkét esetben tehát a zálogjogosult végrehajtást kérő kielégítési joga megnyílta, azaz a teljesítési határidő letelése szükséges a végrehajtási eljárás megindításához. A zálogjogosult végrehajtást kérő részére annak érdekében, hogy az elsőbbségi kielégítés joga érvényesülhessen lehetősége van még a kielégítési joga megnyílta nélkül arra, hogy a zálogjoggal biztosított követelését kielégíthesse. Méghozzá abban az esetben, ha egy másik már folyamatban lévő végrehajtási eljárásban a zálogtárgyat lefoglalták. A nem zálogjoggal biztosított követelés végrehajtása iránti eljárásban a zálogtárgy lefoglalása azzal a veszéllyel jár ugyanis, hogy a zálogtárgyon a végrehajtási eljárásban a vevő tulajdonjogot szerez. Az árverési vétel önálló, nem szerződésen alapuló jogcímen történő ún. eredeti szerzésmód. Amennyiben a végrehajtási eljárás keretében az ingó vagy ingatlan értékesítése nem árverésen, hanem azon kívül történik akkor is a vétel árverés hatályával történik, tehát ugyanúgy a vevő eredeti szerzésmóddal jut a dologhoz. (BDT ) A zálogjogosult oldaláról pedig ez a követelésének kielégítését veszélyezteti, elveszti a zálogjog fedezetét, így zálogjoga értelmét veszti az elsőbbségi kielégítés hiányában. Ugyanis a Vht (1) bekezdése alapján a végrehajtás alá vont ingatlant megszerző új tulajdonos tulajdonjogát csak a következő jogok terhelhetik: a telki szolgalom, a közérdekű használati jog, az ingatlannyilvántartásba bejegyzett haszonélvezeti jog, a törvényen alapuló haszonélvezeti jog akkor is, ha
17 nincs az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezve. A szabályozás értelmében az árverési vételt követően az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jelzálogjogok sem terhelik a továbbiakban az ingatlant. Fentiek alapján a jogalkotónak lehetőséget kellet biztosítania a zálogjogosult részére elsőbbségi kielégítési joga gyakorlására, ha kielégítési joga veszélybe kerülne az adós más tartozása miatt. A Vht. 114/A. - a alapján a végrehajtást foganatosító bíróság a zálogjogosult kérelmére megállapítja a kielégítési jogának megnyíltát és engedélyezi, hogy a végrehajtási eljárásba bekapcsolódjék. Ingóvégrehajtás esetén a végrehajtónak a Vht (1) bekezdése alapján értesítési kötelezettsége van afelé, akinek a lefoglalt ingón zálogjoga áll fenn. Egyrészt az adósnak is kötelezettsége, hogy bejelentse, ha bármely vagyontárgyán zálogjog áll fenn, másrészt a végrehajtó jogosult és köteles is megkeresni a zálogjogi nyilvántartásokat (MOKK, hitelbiztosítékinyilvántartást végző szervezet), egyéb lajtsomokat annak felkutatása érdekében, hogy az adós vagyonát terheli e bármilyen zálogjog. A végrehajtási jog arányosságának és fokozatosságának elvét szem előtt tartva, elkerülvén, hogy a kis összegű követelés behajtására folyó végrehajtási eljárásban az általában magasabb összegű követeléssel bíró zálogjogosult ideje korán bekapcsolódjon ingatlan jelzálogjog esetén nem a foglaláshoz, hanem a becsértékközléshez kötik a zálogjogosult bekapcsolódás iránti kérelmének előterjesztésére történő felhívást (Vht (6) bekezdés). Ha a végrehajtás során az adós zálogjoggal terhelt vagyonát lefoglalta a zálogjogosult már csak kizárólag a végrehajtási eljárás keretein belül gyakorolhatja a kielégítési jogát. A zálogjogosult az ingófoglalás tényéről szóló tájékoztatás, ingatlanfoglalás estén a becsértékközlés kézhezvételétől számított 15 munkanapon belül a végrehajtónál kérelmet terjeszthet elő a végrehajtást foganatosító bíróság részére a zálogjogból eredő igényének érvényesítése érdekében. A kérelem illetékköteles. A végrehajtási lap kiállítása iránti kérelemmel esik egy tekintet alá.
18 A fenti feltételek megléte esetén a bíróság a lefoglalt zálogtárgyra vonatkozó végrehajtást a Vht. 48. (2) bekezdése alapján 3 munkanapon belül felfüggeszti. A felfüggesztést is a zálogjogosult védelem indokolja, a jogszabály ekként is biztosítja az elsődleges igényérvényesítését olyképpen, hogy a felfüggesztés okán a zálogtárgy végrehajtása addig nem történik meg, amíg a zálogjogosult végrehajtást kérőként be nem kapcsolódik a végrehajtási eljárásba. A bekapcsolódást követően a zálogjogosultat ugyanazok a jogok illetik meg, illetve ugyanazok a kötelezettségek illetik meg, mint a végrehajtást kérőt. A bekapcsolódási eljárás lefolytatásáig nem indokolt a teljes végrehajtás felfüggesztése, a zálogjogosult védelméhez elegendő a zálogtárgy vonatkozásában felfüggeszteni az eljárást. A bíróság eljárására a Vht. soron kívüliséget ír elő, azért a bíróság a felfüggesztésről gyakorlatban a végrehajtót rövid úton pl. faxon is értesíti. A bíróság a zálogjogosult bekapcsolódását akkor engedélyezi, ha a követelés jogalapja és összegszerűsége nem vitatott, vagy nem tekinthető vitatottnak, illetve ha a zálogjogosult nem az adós hozzátartozója, vagy olyan jogi személy, amelynek az adóssal való viszonyában többségi befolyás áll fenn, illetve a zálogjog alapítására a gazdálkodó szervezet és tagja között került sor. Ez utóbbi kizáró feltétel a többi hitelező védelmét szolgálja, hogy az adós a vagyonát ne tudja ezzel elvonni a többi végrehajtást kérővel szemben. A bekapcsolódási eljárás ún. szubszidiárius eljárás. Feltételez egy alap végrehajtási ügyet, amelyben a zálogtárgyat lefoglalták. Így a bekapcsolódási eljárás ettől a végrehajtási ügytől függ. E tekintetben azonban a Vht. joghézagot tartalmaz. A Vht. kizárólag azt szabályozza a 114/A. (12) bekezdésében, hogy a bekapcsolódással indult végrehajtási eljárás a végrehajtás befejeződésével megszűnik. A gyakorlatban számos esetben előfordul, hogy a végrehajtási eljárás, amelybe a zálogjogosult bekapcsolódni kíván részlefizetés miatt szünetel a Vht. 52. f) pontja alapján. Ez esetben a végrehajtási kényszer arányosságának és fokozatosságának alapelve kell, hogy érvényesüljön az adósvédelem érdekében. Elkerülendő, hogy amúgy egy nem esedékessé vált, zálogjoggal biztosított igényt az adósón végrehajtsanak akkor, amikor a végrehajtási eljárásban esetlegesen részletfizetéssel térül a tartozása. Mondjuk egy
19 közüzemi tartozás, vagy közösköltség tartozás ne hasson ki az adós ingatlanára, azt a zálogos bekapcsolódás miatt ne kelljen árverezni, amikor amúgy az adós a banki hitelét szabályszerűen törleszti. A jogszabály azonban konkrétan nem ad lehetőséget a bekapcsolódási eljárás ilyen okból történő felfüggesztésére. Azonban a kialakult joggyakorlat abból a szempontból egységes, hogy a szünetelő végrehajtásba zálogjogosult bekapcsolódását engedélyezni nem lehetséges. Ugyanilyen probléma vetődött fel az ún. devizahiteles ügyekben. A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló évi XXXVIII. törvény (továbbiakban: DH1 tv.) hatálybalépését követően a 17. (3) bekezdése alapján az e törvény hatálya alá tartozó kölcsönszerződések alapján indult végrehajtási ügyeket szünetelő ügyként kellett, vagy kell jelenleg is nyilvántartani, abban intézkedés nem volt foganatosítható. A beérkezett zálogjogi bekapcsolódási kérelmek a bíróságra beterjesztették ugyan, de a szünetelés miatt nem kerültek az eljárások lefolytatásra. Később a DH1 tv évi október 15. napjától hatályos módosítása a 17. (10) bekezdés c) pontja már kifejezetten lehetőséget adott arra, hogy a bekapcsolódásra irányuló kérelmek elbírálásra kerüljenek. A bekapcsolódás bíróság által történő engedélyezését követően a végrehajtási ügyet a továbbiakban is szünetelőként kellett kezelni. A zálogjogosult bekapcsolódás iránti kérelmének elbírálását követően a bíróság a végrehajtás felfüggesztését megszünteti és a végrehajtás olyképpen folyik tovább, hogy a végrehajtó felhívja a végrehajtási költségek előlegezésére a zálogjogosult végrehajtást kérőt is. Ennek megtörténte esetén a zálogjogosult a végrehajtást kérővel esik egy tekintet alá. Azzal, hogy a kielégítés során az ő követelése továbbra is privilegizált követelés. 4. A zálogjogosult kielégítése a végrehajtás során A Vht. VIII. fejezete rendelkezik a végrehajtás során befolyt összeg kifizetéséről. Ezen belül a 169., a 170. és a 170/A. (2) bekezdése vonatkozik a zálogjog alapján történő kielégítésre.
20 A végrehajtás során befolyt összegből mindenekelőtt a végrehajtási költséget kell kielégíteni. Ide tartozik a végrehajtó munkadíja, költségátalánya, a Kar és az Igazságügyi Hivatal részére megfizetendő általános költségátalány, a végrehajtó készkiadása és a behajtási jutalék is. Továbbá a végrehajtás megindításával felmerült eljárási illeték, akkor is, ha az állam előlegezte, vagy az állam viseli, illetve a végrehajtást kérő elrendeléssel felmerült ügyvédi munkadíja. A végrehajtási költségeket minden végrehajtási ügyben ki kell fizetni a végrehajtónak, illetve a végrehajtást kérőknek, amelyre vonatkozik a befolyt összeg kifizetése, például ingatlan végrehajtás esetén az összes árverési hirdetményben szereplő végrehajtást kérő végrehajtás elrendelésével felmerülő költsége és a végrehajtási költségelőlege. A követelés érvényesítésével és behajtásával felmerült, a bíróság által megállapított költséget és a járulékokat a követeléssel azonos sorrendben kell kielégíteni. Tehát ezek a költségek már nem élveznek elsőbbséget. Ide tartozik a végrehajtást kérő ügyvédi munkadíja, amely felmerülhet a foganatosítás során történő jelenlétből, a becsértékkifogás során felmerült és a bíróság által megállapított szakértői díj. A Vht ában felsorolt sorrendben kell kifizetni a befolyt összeget, ha az nem fedezi a behajtani kívánt valamennyi követelést. E kielégítési sorrendben nem szerepel a zálogjogosult követelése, ugyanis azt a jogszabály a fent említettek szerint önállóan szabályozza. A kielégítési sorrend a követelés jogcímeit veszi alapul és a szerint annak társadalmi fontossága, elismertsége alapján rangsorol. A kielégítésre a Vht és a a fontos elveket fogalmaz meg. A teljes kielégítés elve alapján sorrendben a következő követelést csak akkor lehet kielégíteni, ha a korábbi követelés teljes egészében kielégítésre került. Az arányos kielégítés elve alapján pedig, ha a befolyt összeg nem fedezi az azonos sorrendben felsorolt valamennyi követelést, e követeléseket arányosan kell kielégíteni.
21 A Vht a alapján az ingóságnak, mint zálogtárgynak az értékesítéséből befolyt összeget elsősorban a zálogjoggal biztosított követelés kielégítésére kell fordítani. Ez a jogszabályhely vonatkozik a gépjármű értékesítéséből befolyó vételár felosztására is kivéve, ha a gépjármű az adós foglalkozásához nélkülözhetetlen. Ingatlanokat, vízi és légi járműveket terhelő jelzálogjog kielégítése esetén, ezen követelések kielégítését a kielégítési sorrendben főszabály szerint kizárólag a gyermektartásdíj, jogszabályon alapuló egyéb tartásdíj és a munkavállalói munkabér, vagy ilyen jellegű juttatások előzik meg. Ha több behajtandó követelést is jelzálogjog biztosít a követeléseket a bejegyzett jelzálogjogok rangsorában kell kielégíteni. Végül a Vht (3) bekezdése szerint, ha a jelzálogjog ingatlannyilvántartásba történő bejegyzésére a végrehajtási jog ranghelyét követően került sor, a jelzálogjoggal biztosított követelést azon követelést követően lehet kielégíteni, amelyre e végrehajtási jog vonatkozik. 5. Zálogtárgy egyszerűsített végrehajtási értékesítése 4 A Vht. a különleges eljárások között a XI. fejezetben szabályozza a zálogtárgy egyszerűsített végrehajtási értékesítését. Ez a jogintézmény január 1. napjától került beiktatásra a Vht.-be és az új Ptk március 15. napján történő hatálybalépését követően is módosításra került. A régi Ptk (1) és a 257. (1) és (4) bekezdései adtak lehetőséget arra, hogy bizonyos feltétek esetén a felek megállapodhassanak a zálogtárgy egyszerűsített végrehajtási értékesítésében. A hatályos Ptk. erre a lehetőségre kifejezetten nem utal, azt nem szabályozza, azonban a Vht. ezen rendelkezésit megtartotta a jogalkotó. Ennek jogpolitikai célja az volt, hogy fenntartsa ezt a végrehajtási nemperes eljáráson belüli különleges eljárást, annak törvényességi garanciáival, és hatékonyságával együtt. 4 dr. Bíró Noémi - dr. Gyekiczky Tamás - dr. Kapa Mátyás - dr. Nádas György - dr. Rab Henriett - dr. Zoltán Hunor - dr. Zoltán Levente: Nagykommentár a bírósági végrehajtásról szóló évi LIII. törvényhez, szerkesztő: dr. Gyekiczky Tamás
22 Az egyszerűsített végrehajtási értékesítés elrendelésének feltétele a Vht. 204/B. - a alapján az, hogy a zálogszerződést közokiratba foglalják. Ezen túlmenően a kielégítési joga megnyílása előtt írásban meg kell állapodni az egyszerűsített értékesítés lehetőségében. Ezen túlmenően a zálogjogosultnak és a zálogkötelezettnek meg kell határoznia a legalacsonyabb eladási árat és ennek számítási módját. Ezen túlmenően a végrehajtás elrendelésére az általános szabályok alapján kerül sor. Annyiban, hogy a régi Ptk. hatálya alá tartozó megállapodások vonatkozásában vizsgálni kell, hogy a határidő leteltét. A régi Ptk a szerint ugyanis a felek megállapodásának ki kellett terjednie a közös értékesítés mely időpontig vállalják, ugyanis a határidő letelte után a megállapodásuk hatályát veszti. A hatályos Ptk. a felek megállapodását, illetve ez alapján a kielégítési jog gyakorlását már nem köti időbeli feltételhez. Az egyszerűsített eljárásra vonatkozóan speciális szabályok érvényesülnek, alapvetően a pénzkövetelés végrehajtása iránti szabályok szerint kell eljárni. Ebben az eljárásban azonban csak és kizárólag a zálogtárgyra folyik a végrehajtás. Amennyiben a zálogtárgy értékesítéséből behajtott összeget a végrehajtó kifizeti a zálogjogosult végrehajtást kérőnek és a végrehajtási költségek is kielégítést nyernek a végrehajtás befejeződik, még akkor is, ha a behajtott pénzösszeg a zálogjogosult teljes követelését nem fedezi. A végrehajtónak át kell térnie a foganatosítás általános szabályira, ha az adós ellen más végrehajtást is elrendeltek. Azonban az eredeti kérelmező zálogjogosult teljes végrehajtás során is csak a zálogtárgyból történő kielégítésre jogosult. Ennek indoka az, hogy a zálogjogosultat megilleti az a lehetőség is, hogy az általános szabályok szerint indítson végrehajtást. Azonban ha a gyorsaság és költségkímélés céljából az egyszerűsített végrehajtási értékesítést választotta, viselnie kell annak kockázatát, hogy a zálogtárgyon felül nem kap esetlegesen kielégítést. A végrehajtó soron kívül 8 napon belül megküldi a végrehajtható okiratot az adós részére, egyben felhívja az önkéntes teljesítésre. Az adós amennyiben 15 napon belül nem teljesíti a tartozását a végrehajtó kitűzi a zálogtárgy árverését. A zálogtárgy lefoglalására nem kerül sor. Fő szabály szerint
23 becsértéket sem kell megállapítani, az árverési hirdetményben a felek megállapodásában rögzített legalacsonyabb eladási ár lesz az ingatlan kikiáltási ára, azzal a megjegyzéssel, hogy annál alacsonyabb összegben nem lehet árverezni a zálogtárgyra. Az árverés sikertelen, ha nem tettek legalább a legalacsonyabb vételárnak megfelelő összegű vételi ajánlatot. A zálogjogosult végrehajtást kérő a második sikertelen árverést követően veheti át a zálogtárgyat a legalacsonyabb vételárnak megfelelő összegben. Amennyiben a zálogjogosult végrehajtást kérők között vitatott a legalacsonyabb eladási ár a végrehajtónak, vagy becsértékkifogás esetén a bíróságnak kell az ingatlan becsértékét megállapítani, ebben az esetben azonban az árverést már az általános szabályok alapján kell megtartani. Ingatlan egyszerűsített értékesítése vonatkozásában is speciális szabályok érvényesülnek. Az árverési előleg mértéke a legalacsonyabb vételár 10%-a, a licitküszöb pedig tízmillió forint értékig 2%-os mértékű, tízmillió forint érték felett 1%-os mértékű, de legalább ezer forint. Lakóingatlan esetén pedig ugyanúgy alkalmazni kell a lakáskiürítésre vonatkozó szabályokat, azzal az eltéréssel, hogy az adós az árveréstől számított 90 napon belül kell kiköltözzön az ingatlanból, és a kiköltözési kötelezettség teljesítésére a végrehajtást foganatosító bíróság nem adhat halasztást. A zálogtárgy egyszerűsített végrehajtási értékesítése esetén is lehetőség van arra, hogy a végrehajtásba további zálogjogosult kapcsolódjon be, ha egy és ugyanazon zálogtárgyon más személynek úgyszintén zálogjoga van bejegyezve. Mivel az egyszerűsített értékesítéssel történő végrehajtás alapvetően a felek előzetes megállapodásán alapszik a jogalkotó kevesebb teret biztosított a végrehajtási kifogások, mint rendes jogorvoslatok előterjesztésére. Így elősegítve a felek alapvető jogainak védelmét és a végrehajtások felesleges elhúzódását.
24 Jelen tanulmányban próbáltam felvázolni a zálogjog érvényesítése témájának az aktualitását. A zálogjog érvényesítése a társadalmat jelenleg átfonó hatalmas, állandó csiszolásra szoruló problémakör, amely a gazdaságpolitikát, a napi politikát, a jogászvilágot és a végrehajtási eljárásokat is érinti.
25 IRODALOMJEGYZÉK Megakadályozhatja az MNB a túlzott lakossági eladósodást 2014 (Baracsi Lóránt, Grosz Gabriella, Fáykiss Péter) Aktualizált Magatartási Kódex forrás MNB honlapja Bodzási Balázs: A zálogjog néhány alapkérdéséről THEMIS dr. Bíró Noémi - dr. Gyekiczky Tamás - dr. Kapa Mátyás - dr. Nádas György - dr. Rab Henriett - dr. Zoltán Hunor - dr. Zoltán Levente: Nagykommentár a bírósági végrehajtásról szóló évi LIII. törvényhez, szerkesztő: dr. Gyekiczky Tamás FELHASZNÁLT JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE A bírósági végrehajtásról szóló évi LIII. törvény (48. (1), (2), 52. f), 114/A., 114. (1), 137., 140. (6), /A., 204/B., 255. (1), 257. (4). A Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló évi CLXXVII. törvény 1., 49.. A Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény 5:29., 5:86. -5:144.. A Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény A csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló évi XLIX. törvény 49/D. BDT A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló évi XXXVIII. törvény 17. (3), (10)c). Az ingatlan-nyilvántartásról szóló évi CXLI törvény Az ingatlan-nyilvántartásról szóló évi CXLI törvény végrehajtásáról szóló 109/1999- (XII.29) FVM rendelet /A., 20. (2). A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló évi LXXVIII. törvény A társasházakról szóló évi CXXXIII. törvény A vámjogról, a vámeljárásról és a vámigazgatásról szóló évi C. törvény 11..
V g é r g eh e a h j a tás á i s pe p r e ek Dr. r P ri r b i ul u a l L ász s ló e y g e y t e e t m e i m i do d ce c n e s
Végrehajtási perek Polgári eljárásjog elıadás Dr. Pribula László egyetemi docens Végrehajtási perek áttekintése A jogvita tárgya A végrehajtási per elnevezése A követelés olyan okból már nem érvényesíthetı,
TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz
EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE
HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 22.12.2006 COM(2006) 916 végleges 2006/0300 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE pénzügyi konglomerátumhoz tartozó hitelintézetek,
Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás
Pályázati Hirdetmény A(z) "HUBERTUS" Kft. (cégjegyzékszám: 02-09-060077, székhely: 7624 Pécs, Hungária utca 53. / 1.., levelezési cím: 7624 Pécs, Hungária utca 53. / 1..), mint a(z) Szekszárdi NÖVÉNY Zrt.
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére
Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmének helyi szabályairól és a térítési díjról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére
Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot
Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l
i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Szociális és Munkaügyi Minisztérium Egészségügyi Minisztérium Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Külügyminisztérium Iktatószám: 1752/2009-EURINT ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Nemzetközi
Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.
Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület!
CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.
CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csány Községi Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. -ának (1) bekezdésében
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló
T/14076. számú. törvényjavaslat. a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/14076. számú törvényjavaslat a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról Előadó: Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Budapest,
JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére
Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:
HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL
HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám:
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
ARE- III.2.H. PÓTLAP [.]
ARE- III.2.H. PÓTLAP [.] V A GYONLELTÁR ÜGYSZÁM: KÖVETELÉSEK - AZ ADÓSSÁGRENDEZÉSEBE BEVONHATÓ VAGYONT NÖVELŐ KÖVETELÉSEK ADATAI (A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény
ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására
Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének
KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő
KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek eire vonatkozóan Hatályos: 2016.július 1-től 2016. július 1-jén vagy azt követően igényelt kölcsönökre vonatkozó feltételek: éves Kamat 22,13 % 24,89 % 24,89
A Rendelet 4. (4) bekezdésének b) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:
Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének 10/2012. (..) önkormányzati rendelete az tulajdonában lévı nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeirıl szóló 75/2006. (XII. 22.)
2016. évi... törvén y
Országgy űlés Hivatal a Irományszám : T ( Érkezett: 2016 FEBR 26. 2016. évi... törvén y a Polgári Törvénykönyvr ől szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefügg ő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekr
II. Nagy értékű ingóságok
1. lap Melléklet a 2000. évi XCVI. Törvényhez 1 Vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat helyi önkormányzati képviselő (polgármester, alpolgármester), valamint a vele közös háztartásban
JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK
Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: Hatályos: 2016. június 01 -tól/től visszavonásig JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK Magánszemélyek részére Jelzáloglevél kamattámogatás
Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.
A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, őstermelők esetén érvényes vállalkozói, őstermelői igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei. Elıadó: Ferenczi Szilvia
A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei Elıadó: Ferenczi Szilvia Hatály, a kedvezmények típusai, alanyai, alapja: A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítására az Országgyőlés elfogadta
JAVASLAT. önkormányzati ingatlanok bérleti jogának meghosszabbítására
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) 460-155 FAX: (06-32) 460-918 E-MAIL: forum@paszto.hu Szám: 1-14/2013. A határozat meghozatala egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek
Kérelem (önkormányzati lakás albérletbe adása érdekében)
Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Lakásügyi Osztály Budapest, VIII. Baross u. 63-67. Kérem iktatni! Ügyintéző: Előzmény: VI- / Dátum: 20,, Ezt a részt az ügyintéző tölti ki a kérelem átvételekor!
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.
8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. november 04. Kónyáné Dr. Zsarnovszky
Sárospatak Város Polgármesterétől
Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - a Zemplén Televízió Közhasznú Nonprofit
A zálogjogosult bekapcsolódása a végrehajtási eljárásba
KOVÁCS-HEGEDŰS VERA* A zálogjogosult bekapcsolódása a végrehajtási eljárásba bírósági végrehajtás zálogjogosult zálogjog érvényesítése bekapcsolódás kielégítési elsőbbség A zálogjog a polgári jog kétarcú
Kondíciós Lista Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan FORINT SZÁMLÁK Havi számlavezetési díj. CIB Classic. CIB Nyugdíjas Bankszámla Plusz 1
A magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan a magánszemélyek részére vezetett Classic, a Online, a, a Plusz, valamint a magánszemélyek kártyafedezeti típusú, korlátozott rendeltetéső A Bank Zrt. (1027 Budapest,
10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ a 47/2006.(XI.16.), 46/2010.
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
Vagyon- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat az országgyűlési képviselővel közös háztartásban élő házas- vagy élettársa és gyermeke(i) számára
- 1 - Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 1. sz. melléklete alapján Vagyon- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat az országgyűlési képviselővel közös háztartásban élő házas- vagy élettársa
Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat
Iktatószám: Tárgy: SO/001/00202-0015/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Az E.ON Energiaszolgáltató Kft. (székhelye: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 7-8., adószáma: 13958147-2-44.)
Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai
DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület
Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig
Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Igényelhető kölcsönök Lakossági szabadfelhasználású jelzálogkölcsön Termék
1. Sárvár, Kossuth tér 5. földszint 1. szám (hrsz: 173/A/8) alatt található ingatlan értékesítése
SÁRVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/323-555, Tel.:95/ 320-265, Tx 37-417 ELŐTERJESZTÉS Előterjesztés az elővásárlási joggal nem érintett Sárvár, 784/10/A/1 hrsz-ú, Sárvár,
HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK
HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:
Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő
T 0743-06/3/17 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján.
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 2 Ügyiratszám: 980-8 /2010. 70-12-1/2010. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete
Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke
Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:
EZEN JOGSZABÁLYMÓDOSÍTÁS 2010. MÁJUS 12. NAPJÁTÓL HATÁLYOS
EZEN JOGSZABÁLYMÓDOSÍTÁS 2010. MÁJUS 12. NAPJÁTÓL HATÁLYOS (A KORÁBBI HATÁLYOS SZÖVEGBİL AZ ÁTHÚZOTT SZÖVEGRÉSZEK HATÁLYON KÍVÜL KERÜLTEK, MÉG AZ ALÁHÚZOTT SZÖVEGRÉSZEK ÚJ RENDELKEZÉSEK) 109/1999. (XII.
1. LAKOSSÁGI SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ HITELEK. A. Személyi jellegű hitelek. Kamata (évi)
1. LAKOSSÁGI SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ HITELEK A. Személyi jellegű hitelek Hitelbírálati díj Takarék személyi kölcsön Folyósítási jutalék. Kölcsönfedezeti biztosítás Kedvezményes számlavezetési díj: Akciós
KÉRELEM. az adósságrendezésben részt vevő természetes személyek lakhatási feltételeinek megtartása céljából nyújtott törlesztési támogatás igényléshez
KÉRELEM az adósságrendezésben részt vevő természetes személyek lakhatási feltételeinek megtartása céljából nyújtott törlesztési támogatás igényléshez Alulírott(ak) Név: Születési név: Születési hely, idő:
A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása
Az előterjesztés száma: 34/2016. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2016. február 24-én, 18-órakor megtartandó ülésére A szociális ellátások
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai Székhelye, siófoki telephelye: Bankszámlaszáma:
Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer. Kérjük, a kérelmet olvashatóan, nyomtatott nagy betűkkel töltse ki! I. rész: Azonosító adatok
Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem Benyújtandó a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv (MVH) bármely
Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.10. COM(2014) 147 final Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti
a hitelről és a lízingről tudni kell Amit
Amit a hitelről és a lízingről tudni kell Szeretné megismerni a hitel és a lízing közötti alapvető különbségeket? Kíváncsi, melyik megoldás lenne optimális az Ön számára? Tanulmányozza át füzetünket, és
H I R D E T M É N Y. A RAKAMAZ ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET által lakosságnak nyújtott hitelek kamatairól és felszámított egyéb költségeiről
H I R D E T M É N Y A RAKAMAZ ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET által lakosságnak nyújtott hitelek kamatairól és felszámított egyéb költségeiről Érvényes: 2016. április 1.-től 1.) Fogyasztási hitel
Emőd Nagyközség Képviselő-testületének. 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1..
Emőd Nagyközség Képviselő-testületének 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1.. A támogatásban részesíthetők köre /1/ Az önkormányzat által nyújtott helyi támogatásra
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új
HIRDETMÉNY. Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a deviza alapú időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról
HIRDETMÉNY Időskori Jelzálogjáradék Hirdetmény Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a deviza alapú időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról Közzététel napja: 2016. június 30.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 9-i rendkívüli
8. n a p i r e n d i p o n t E L Ő T E R J E S Z T É S
8. n a p i r e n d i p o n t E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 26-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Kajászó Község Önkormányzatának
A végleges szerződésből minden lábjegyzet törlendő! FOGYASZTÓI ZÁLOGSZERZŐDÉS INGATLANRA 1
Kirendeltség:.. Hiteliktatószám: Ügyintéző:.. A végleges szerződésből minden lábjegyzet törlendő! FOGYASZTÓI ZÁLOGSZERZŐDÉS INGATLANRA 1 A szerződő felek, egyrészről: név: születési név: születési hely,
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére
Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus
Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész)
Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/61 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása
VAGYONNYILATKOZAT A KÖTELEZETT SZEMÉLYI ADATAI, VALAMINT A JÖVEDELMI, ÉRDEKELTSÉGI ÉS VAGYONI VISZONYAIRA VONATKOZÓ ADATOK. I. Rész SZEMÉLYI ADATOK
VAGYONNYILATKOZAT Vagyonnyilatkozat nyilvántartási száma: A KÖTELEZETT SZEMÉLYI ADATAI, VALAMINT A JÖVEDELMI, ÉRDEKELTSÉGI ÉS VAGYONI VISZONYAIRA VONATKOZÓ ADATOK. I. Rész SZEMÉLYI ADATOK A kötelezett
Tájékoztató a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény módosításáról
Tájékoztató a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény módosításáról 2016. június 23. napján kihirdetésre került a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény módosításáról szóló 2016.
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat tulajdonában álló lakások lakbérének mértékéről (módosításokkal egységes
Melléklet a 2000. évi XCVI. Törvényhez 1
1. lap Melléklet a 2000. évi XCVI. Törvényhez 1 Vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat helyi önkormányzati képviselő (polgármester, alpolgármester), valamint a vele közös háztartásban
Az ügyvédi titok védelmének egyes aktuális kérdései a cégek, mint megbízók szemszögébl
Az ügyvédi titok védelmének egyes aktuális kérdései a cégek, mint megbízók szemszögébl ACCE szeminárium 2012. június 1. Budapest dr. Hegymegi-Barakonyi Zoltán Baker & McKenzie International is a Swiss
A) Rész VAGYONI NYILATKOZAT. I. Ingatlanok
Vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat helyi önkormányzati képviselı (polgármester, alpolgármester), valamint a vele közös háztartásban élı házas- vagy élettársa és gyermeke számára
II. Nagy értékű ingóságok
1. lap Melléklet a 2000. évi XCVI. Törvényhez 1 Vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat helyi önkormányzati képviselő (polgármester, alpolgármester), valamint a vele közös háztartásban
A bírósági végrehajtás a jogi képviselők szemszögéből
A bírósági végrehajtás a jogi képviselők szemszögéből A végrehajtási kérelem benyújtása Szerző: dr. Potári Anita Pécs, 2014. szeptember 24. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény ( továbbiakban:
ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5 hrsz-ú ingatlan vételi ajánlatáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.
A közraktározási piac 2015. évi adatai
A közraktározási piac 2015. évi adatai Az alább közölt adatok forrása a közraktározás-felügyeleti tevékenység során végzett adatgyűjtés és adatfeldolgozás. A közraktározási piac szereplőinek csekély száma
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.
A/1. A POLGÁRI JOG ÉS A CSALÁDJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG
A/1. A POLGÁRI JOG ÉS A CSALÁDJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG Az alábbi jogszabályok átfogó ismerete szükséges: - a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.), -
Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.08.13-tól lekötésre kerülő ekre
Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.06.15-től lekötésre kerülő ekre
POLGÁRI JOGI ÖSSZEFOGLALÓ A TŐKEPIACI ALAPISMERETEKHEZ
DR. TOMORI ERIKA POLGÁRI JOGI ÖSSZEFOGLALÓ A TŐKEPIACI ALAPISMERETEKHEZ Gárdos Füredi Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda 2015. szeptember 14. 1. TARTALOM 2. Bevezetés 7 3. Általános értelmezési kérdések 8 4.
A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu
JEGYZŐKÖNYV. 1. napirendi pont: Döntés a 2014. évi konszolidációs igény benyújtásáról.
JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 15-én, 13.30 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal 2230 Gyömrő, Szabadság út 1. sz. alatt, az
HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. biztosítással kombinált kölcsöne
AEGON Magyarország Hitel Zrt. Információs vonal: +36/40-400-800 1091 Budapest, Üllői út 1. www.aegonhitel.hu VÁLTOZÁSOK ÁLTOZÁSOK: - Változott a Referencia-kamatláb mértéke. HIRDETMÉNY AEGON Magyarország
Szigethalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Szigethalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2012. (XI.26.) RENDELETE (egységes szerkezetben az 1/2013.(I.29.) és a 13/2014.XI.24.) önk. rendelettel) a helyi adókról Szigethalom Város Önkormányzat
1. A pályázó és - amennyiben van - képviselője neve, a képviselő vagy - amennyiben nincs képviselő - a pályázó címe, telefonszáma, e-mail címe:
pályázati felhívás 1. számú melléklete ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS 2016. PÁLYÁZATI ŰRLAP Általános feltételek: 1. A pályázó és - amennyiben van - képviselője neve, a képviselő vagy - amennyiben nincs
KIEGÉSZÍTŐ ADATOK HITELKÉRELEMHEZ
KÉRJÜK, HOGY AZ ADATLAPOT NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL TÖLTSE KI! MINDEN KÉRDÉSRE VÁLASZOLJON, AZ ÖN VÁLLALKOZÁSÁRA NEM ÉRTELMEZHETŐ KÉRDÉSEKET KIHÚZÁSSAL JELÖLJE! I. AZONOSÍTÓ ADATOK Hiteligénylő neve: Székhely
Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről
1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 2013. június 26. napján megtartott rendkívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. június 26. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Hercegfalvi Frida a bizottság tagja, Távolmaradt: Távolmaradását bejelentette:
8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. november 18. Dr. Pavlek Tünde
H A T Á R O Z A T O T
Iktatószám: ki/jh01-2087/2014 Budaörsi Kézilabda Sport Korlátolt Felelősségű Társaság Ügyiratszám: be/sfp-2087/2014 Budaörs Ügyintéző: Pusztai Márton Patkó utca 9. V/47. E-mail: pusztaim@keziszovetseg.hu
EPER E-KATA integráció
EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?
Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás
Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/96 Beszerzés tárgya: Szállítási (keret)szerződés keretében tisztítószerek és tisztító eszközök
MEGÁLLAPODÁS KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS KÖZÖS MEGEGYEZÉSSEL TÖRTÉNŐ MEGSZÜNTETÉSÉRŐL
2. sz melléklet MEGÁLLAPODÁS KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS KÖZÖS MEGEGYEZÉSSEL TÖRTÉNŐ MEGSZÜNTETÉSÉRŐL amely létrejött egyrészről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: 7621 Pécs, Széchenyi tér