Tisztelt Ügyfelünk! E Egyszerősített vállalkozói adó (EVA) F Általános forgalmi adó (Áfa)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tisztelt Ügyfelünk! E Egyszerősített vállalkozói adó (EVA) F Általános forgalmi adó (Áfa)"

Átírás

1 Körrllevéll Tisztelt Ügyfelünk! Ezzel a körlevelünkkel folytatjuk az adótörvények évi változásának ismertetését. Az elızı 134-es körlevelünkben az Szja tv. változását, a 135-ös körlevélben a KATA, Cégautó adó és a Reklámadó tv. változását részleteztük. E Egyszerősített vállalkozói adó (EVA) 1. Adótartozás vizsgálata EVA hatálya alá történı bejelentkezés egyik feltétele, hogy nincs állami adóhatóságnál, vámhatóságnál, önkormányzati adóhatóságnál ezer forintot meghaladó nyilvántartott adótartozása. Ugyanezt a feltételt kell vizsgálni az EVA alanyiság alatt minden év december 20-án ig az adótartozást kellett vizsgálni, így néhány forint adótartozás esetén sem felelt meg a vállalkozás a törvényi feltételeknek. Kis gondot okoz azonban az adótartozás értelmezése, hogy vajon ez nettó adótartozást jelent-e? 2. Osztalékadót kiváltó adó bevallása 2015-tıl az osztalékadót kiváltó adó bevallására a törvény a társasági adóbevalláson túl a KIVA bevallást is nevesíti. F Általános forgalmi adó (Áfa) (A tıl hatályba lépı változásról külön körlevél készül) 1. Távolról nyújtott szolgáltatások A következı, nem adóalany részére nyújtott szolgáltatások esetében a teljesítés helye az a hely, ahol ezzel összefüggésben a szolgáltatást igénybevevı nem adóalany letelepedett, letelepedés hiányában pedig, ahol lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van: telekommunikációs szolgáltatások rádiós és audiovizuális médiaszolgáltatások elektronikus úton nyújtott szolgáltatások Az elektronikus úton nyújtott szolgáltatás különösen: elektronikus tárhely rendelkezésre bocsátása, honlap tárolása és üzemeltetése valamint számítástechnikai eszköz és program távkarbantartása szoftver rendelkezésre bocsátása és frissítése kép, szöveg és egyéb információ rendelkezésre bocsátása, valamint adatbázis elérhetıvé tétele zene, film és játék - ideértve a szerencsejátékot is - rendelkezésre bocsátása, valamint politikai, kulturális, mővészeti, tudományos, sport- és szórakoztatási célú médiaszolgáltatás, illetıleg ilyen célú események közvetítése, sugárzása, távoktatás feltéve, hogy a szolgáltatás nyújtása és igénybevétele globális információs hálózaton keresztül történik. Ezt a módosított rendelkezést azon ügyletek esetén kell elıször alkalmazni, amelyek teljesítési idıpontja január 1. napjára esik vagy azt követi.

2 Amennyiben a szolgáltatások nyújtásához fizetett elıleg jóváírásának, kézhezvételének idıpontja január 1. napját megelızı napra esik, az elıleg jóváírására, kézhezvételére tekintettel fizetendı adót a január 1. napját megelızıen hatályos szolgáltatás teljesítési helyére vonatkozó szabályok alapján kell megállapítani. 2. Elıleg szabályok változása Elıleget nem csak pénzben, készpénzt-helyettesítı fizetési eszközben, hanem az ellenértékben beszámító vagyoni elıny megszerzése révén is lehet teljesíteni (barter). A vagyoni elıny megszerzésének idıpontja az elıleg teljesítési napja. A jóváírt, kézhez vett, megszerzett elıleget úgy kell tekinteni, mint amely a fizetendı adó arányos összegét is tartalmazza. 3. Adóraktárt érintı változás Külföldi (belföldön nyilvántartásba nem vett) adóalany mentesül a bejelentkezési kötelezettség alól, ha kizárólag adóraktárból történı adómentes értékesítést végez Közösségen belülre, amennyiben írásban meghatalmazza az adóraktár üzemeltetıjét, hogy helyette İ járjon el az adómentes értékesítés tekintetében. 4. Motorbenzin-beszerzés áfa-ja Levonható a motorbenzin-beszerzés kapcsán áthárított adó, ha a motorbenzint kísérleti fejlesztés keretében igazoltan a környezetet jobban kímélı motorokkal kapcsolatos technológiai fejlesztéshez használják fel. Kísérleti fejlesztés a meglévı tudományos, technológiai, üzleti és egyéb, vonatkozó ismeretek és szakértelem megszerzése, összesítése, megosztása és felhasználása új, módosított vagy javított termékek, eljárások vagy szolgáltatások terveinek és szabályainak létrehozása vagy megtervezése céljából. 5. Adószám törlésének idıpontja Ha az állami adóhatóság az adóalany adószámának felfüggesztését úgy szünteti meg, hogy egyúttal törli az adóalany adószámát, az adóalany adólevonási joga az adószám törlését elrendelı határozat jogerıre emelkedésének napjával szőnik meg. Megszőnik az adóalany adólevonási joga az adószám törlését elrendelı határozat jogerıre emelkedésének napjával abban az esetben is, ha az adóhatóság az adóalany adószámát annak felfüggesztése nélkül törli. 6. A fordított adózás szabályainak változása Fordított adózás szabályai (az adót a termék beszerzıje fizeti) a munkaerı kölcsönzése, kirendelése, személyzet rendelkezésre bocsátása, illetve iskolaszövetkezet szolgáltatásának igénybevétele esetére akkor is kiterjed, ha az nem kötött építési hatósági engedélyhez vagy építési hatósági tudomásulvételi eljáráshoz. Fordított adózás hatálya alá kerül tıl a vas- és acélipari termékek értékesítése. Ezek a termékek: Sorszám Megnevezés Vtsz. 1. Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességő termék vasból vagy ötvözetlen acélból, melegen hengerelve, plattírozás, lemezelés vagy bevonás nélkül

3 Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességő termék vasból vagy ötvözetlen acélból, hidegen hengerelve (hidegen tömörítve), plattírozás, lemezelés vagy bevonás nélkül Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességő termék vasból vagy ötvözetlen acélból, plattírozva, lemezelve vagy bevonva Síkhengerelt, kevesebb, mint 600 mm szélességő termék vasból vagy ötvözetlen acélból, plattírozás, lemezelés vagy bevonás nélkül Síkhengerelt, kevesebb, mint 600 mm szélességő termék vasból vagy ötvözetlen acélból, plattírozva, lemezelve vagy bevonva Melegen hengerelt rúd vasból vagy ötvözetlen acélból, szabálytalanul felgöngyölt tekercsben Más rúd vasból vagy ötvözetlen acélból, kovácsolva, melegen hengerelve, melegen húzva vagy extrudálva, hengerlés után csavarva is Más rúd vasból vagy ötvözetlen acélból Huzal vasból vagy ötvözetlen acélból Varrat nélküli csı és üreges profil vasból vagy acélból (az öntöttvas csı kivételével) Más csı és üreges profil vasból vagy acélból (pl. nyitva vagy hegesztve, szegecselve vagy hasonlóan zárva) Rács, sodronyfonat, és kerítésfonat a keresztezéseknél hegesztve, legalább 3 mm keresztmetszető huzalból, és lyukmérete legalább 100 cm A Vámtarifa Számok magyarázatáról külön körlevelet készítünk. 7. Vásárlás kezelıszemélyzet nélküli automatából Ha az adóalany kezelıszemélyzet nélküli automatából vásárol, ebben az esetben a nyugtakibocsátás sem kötelezı. Ha a vevı számla kibocsátását kéri, azt haladéktalanul (15 napon belül) teljesíteni kell. 8. Adatszolgáltatás változása A tételes áfa-adatszolgáltatás összeghatára 2 millió forintról 1 millió forintra csökken. Így azon számlákra, melyben az áfa összege az 1 millió forintot eléri, vagy meghaladja, a vevı adószámát is fel kell tüntetni. 9. A kedvezményes adókulcs kiterjesztése tıl a köztes terméknek minısülı nagytestő élı állatok és vágott testek értékesítése az 5 %-os kulcs alá tartoznak. Ezek a termékek 25. Fajtatiszta tenyész szarvasmarha 26. Más, élı háziasított szarvasmarha 27. Fajtatiszta tenyészjuh 28. Más, élı háziasított juh 3

4 29. Fajtatiszta tenyészkecske 30. Más, élı háziasított kecske 31. Háziasított szarvasmarhafélék húsa frissen vagy hőtve, egész vagy fél 32. Háziasított szarvasmarhafélék húsa frissen vagy hőtve, másképpen darabolt, csonttal, "kompenzált" negyedek 33. Háziasított szarvasmarhafélék húsa frissen vagy hőtve, másképpen darabolt, csonttal, egyben vagy darabolva - elülsı testnegyed 34. Háziasított szarvasmarhafélék húsa frissen vagy hőtve, másképpen darabolt, csonttal, egyben vagy darabolva - hátulsó testnegyed 35. Háziasított szarvasmarhafélék húsa fagyasztva, egész vagy fél 36. Háziasított szarvasmarhafélék húsa fagyasztva, másképpen darabolt, csonttal, "kompenzált" negyedek 37. Háziasított szarvasmarhafélék húsa fagyasztva, másképpen darabolt, csonttal, elülsı negyedek egyben vagy darabolva 38. Háziasított szarvasmarhafélék húsa fagyasztva, másképpen darabolt, csonttal, hátulsó negyedekegyben vagy darabolva 39. Egész vagy fél háziasított bárány, frissen vagy hőtve 40. Más háziasított juhhús frissen vagy hőtve, egész vagy fél 41. Más háziasított juhhús frissen vagy hőtve, másképpen darabolt, csonttal, rövid elülsı negyed 42. Egész vagy fél háziasított bárány fagyasztva 43. Más háziasított juhhús fagyasztva, egész vagy fél 44. Más háziasított juhhús fagyasztva, másképpen darabolt, csonttal, rövid elülsı negyed 45. Háziasított kecskehús, frissen vagy hőtve, egész vagy fél 46. Háziasított kecskehús, frissen vagy hőtve, rövid elülsı negyed 47. Háziasított kecskehús, fagyasztva, egész vagy fél 48. Háziasított kecskehús, fagyasztva, rövid elülsı negyed G Az adózár rendjérıl szóló törvény (Art.) 1. Választás módosítása Az adózó a bevallások utólagos adóellenırzésének megkezdését megelızıen, az adó megállapításához való jog elévülési idején belül, az adóhatósághoz benyújtott kijavítási kérelem útján kezdeményezheti az alábbi választása módosítását: egyéb speciális jellegére tekintettel adómentes tevékenység esetén az adókötelessé tételt választását alanyi adómentesség választását az adómegállapítás valamelyik különleges módjának alkalmazásának választását tevékenységére az adómegállapításnak általános szabályai alkalmazásának választását pénzforgalmi elszámolást választását 2. Automata berendezések bejelentése Az élelmiszer-értékesítést kezelıszemélyzet nélkül végzı automata berendezést üzemeltetı adózó köteles az állami adóhatósághoz elektronikus úton bejelenteni: 4

5 az értékesítés megkezdését, legkésıbb az értékesítés megkezdését megelızı napon az értékesítés megszüntetését, legkésıbb az azt megelızı napon az értékesítésnek az adózó érdekkörén kívül esı okból bekövetkezett megszőnését, legkésıbb az értékesítés megszőnésének napján haladéktalanul a bejelentett adattartalomban bekövetkezett bármely változást A bejelentés igazgatási szolgáltatási díjköteles. A díj mértéke Ft, amelyet az állami adóhatóság által meghatározott számla javára kell megfizetni. 3. Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenırzı Rendszer (EKAER) Útdíjköteles gépjármővel közúti árufuvarozással járó tevékenységet kizárólag érvényes Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenırzı Rendszer (a továbbiakban: EKAER) számmal rendelkezı adózó folytathat az adózó. Az érintett tevékenységek: az Európai Unió más tagállamából Magyarország területére irányuló termékbeszerzés vagy egyéb célú behozatal Magyarország területérıl az Európai Unió más tagállamába irányuló termékértékesítés vagy egyéb célú kivitel belföldi forgalomban nem végfelhasználó részére történı elsı adóköteles termékértékesítés A közúti fuvarozással járó tevékenységet folytatni kívánó adózó az EKAER szám megállapítása érdekében köteles az állami adó- és vámhatósághoz bejelentést tenni. A bejelentése alapján az állami adó- és vámhatóság nyilvántartásba veszi és a EKAER számot állapít meg a számára. Ezt a rendelkezést alkalmazni kell a kockázatos élelmiszerek esetében akkor is, ha a terméket olyan gépjármővel fuvarozzák, amely nem útdíjköteles, de az egy fuvarozás keretében ugyanazon címzett részére fuvarozott termékek tömege a 200 kg-ot vagy az adó nélküli ellenértéke a forintot meghaladja Egyéb kockázatos termékek esetében akkor, ha a terméket olyan gépjármővel fuvarozzák, amely nem útdíjköteles, de az egy fuvarozás keretében ugyanazon címzett részére fuvarozott termékek tömege az 500 kg-ot vagy az adó nélküli ellenértéke az 1 millió forintot meghaladja Az adózó kockázati biztosítékot köteles nyújtani, ha az Európai Unió más tagállamából Magyarország területére irányuló termékbeszerzés vagy egyéb célú behozatalt belföldi forgalomban nem végfelhasználó részére történı elsı adóköteles termékértékesítést kockázatos termékkel végzi (ez vonatkozik a nem útdíjköteles jármővekkel végzett fuvarozásra is. Az állami adó- és vámhatóság az adózó bejelentése alapján az alábbi adatokat veszi nyilvántartásba és szerepelteti az EKAER-ben: EKAER szám feladó adatai (név, adóazonosító szám) felrakodás címe címzett adatai (név, adóazonosító szám) kirakodás (átvétel) címe 5

6 kockázatos termék belföldre irányuló közúti fuvarozása esetén a kirakodási címen található ingatlant az adott jogügylet kapcsán jogszerően használó vállalkozás adatai (név, adóazonosító szám), amennyiben e vállalkozás nem azonos a címzettel termék belföldre irányuló közúti fuvarozása esetén arra vonatkozó adat, hogy az átvételi címre érkezés, valamint az Európai Unió valamely más tagállamába irányuló közúti fuvarozás esetén a gépjármőre történı felrakodás megkezdésének bejelentése mely elérhetıségrıl lehetséges (telefonszám, cím), az EKAER számhoz tartozó termék: 1. általános megnevezése 2. a vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló rendelet a bejelentéskor hatályos szövege szerinti vámtarifaszám (4 számjegyig, kockázatos termék esetén 8 számjegyig) 3. az egyes termékmegnevezésekhez (tételekhez) tartozó bruttó tömeg kg-ban, 4. veszélyes termék fuvarozása esetén a veszélyességi bárca száma, 5. a termék könnyebb beazonosítása érdekében az adott termék adózónál használt cikkszáma, amennyiben ez az adat rendelkezésre áll, a termék közúti fuvarozásának indoka, ami lehet: 1. termékértékesítés 2. termékbeszerzés 3. bérmunka 4. egyéb cél amennyiben a termék közúti fuvarozásának indoka termékbeszerzés vagy termékértékesítés, az egyes termékmegnevezésekhez (tételekhez) tartozó adó nélküli ellenérték, egyéb célú közúti fuvarozás esetén az egyes termékmegnevezésekhez (tételekhez) tartozó adó nélküli beszerzési ár vagy az ahhoz hasonló termék adó nélküli beszerzési ára, ilyen ár hiányában pedig az adó nélküli elıállítási érték a termék közúti fuvarozásához használt gépjármő forgalmi rendszáma az Európai Unió más tagállamából Magyarország területére irányuló fuvarozás, valamint belföldi feladási címrıl belföldi rakodási címre történı fuvarozás esetén a termék fuvarozására használt gépjármő kirakodási (átvételi) helyre érkezésének idıpontja a Magyarország területérıl az Európai Unió más tagállamába irányuló fuvarozás esetén, a termék fuvarozására használt gépjármőre történı felrakodás megkezdésének idıpontja Az EKAER egy elektronikus felület, ennek eléréséhez ügyfélkapus regisztráció kell. Az EKAER szám a megállapításától számított 15 napig érvényes. A 15 napos határidı lejártát követıen az EKAER szám érvényét veszti. Olaszliszka, december 2. Varga Ferenc sk. adótanácsadó 6

EKAER részletes tájékoztató

EKAER részletes tájékoztató EKAER részletes tájékoztató A rendszer célja az áruk valós útjának nyomon követése, az árubeszerzések, értékesítések során keletkező közterhek megfizetésének biztosítása, valamint az, hogy Magyarországon

Részletesebben

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER)

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER) Könyvelői HÍRLEVÉL www.eszir.hu 2014/01 2014 / 03 Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER) Az EKAER bevezetése a legnagyobb változást jelenti a kötelezettek számára a 2015-ös évben.

Részletesebben

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény változásai

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény változásai Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény változásai Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvényt módosította az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló

Részletesebben

Az EKAER kialakításának előzményei A rendszer célja, fókuszpontjai A jogi szabályozás felépítése A rendszer lényeges pontjai Előzetes bejelentés

Az EKAER kialakításának előzményei A rendszer célja, fókuszpontjai A jogi szabályozás felépítése A rendszer lényeges pontjai Előzetes bejelentés Az EKAER kialakításának előzményei A rendszer célja, fókuszpontjai A jogi szabályozás felépítése A rendszer lényeges pontjai Előzetes bejelentés Ellenőrzési lehetőségek Szankciók Kapcsolat más rendszerekkel

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló

Részletesebben

I. Adóalany Adóalany neve (cégneve): Adóazonosító jele [][][][][][][][][][] Adószáma: [][][][][][][][]-[]-[][]

I. Adóalany Adóalany neve (cégneve): Adóazonosító jele [][][][][][][][][][] Adószáma: [][][][][][][][]-[]-[][] I JELŰ BETÉTLAP 20. évben kezdődő adóévről a/az Sajóbábony Város Önkormányzat illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről szóló helyi iparűzési adóbevalláshoz

Részletesebben

XII. FEJEZET EGYÉB GAZDASÁGI ESEMÉNYEK ELSZÁMOLÁSAI. Költségvetési évben esedékes. T0022 kötelezettségvállalás, más

XII. FEJEZET EGYÉB GAZDASÁGI ESEMÉNYEK ELSZÁMOLÁSAI. Költségvetési évben esedékes. T0022 kötelezettségvállalás, más A) Szolgáltatás vásárlás 1. Kötelezettségvállalás a költségvetési számvitel szerint a) Nettó érték T0021 b) Általános forgalmi adó T0021 XII. FEJEZET EGYÉB GAZDASÁGI ESEMÉNYEK ELSZÁMOLÁSAI esedékes esedékes

Részletesebben

SZÁMLÁZÓ PROGRAMOK BEJELENTÉSE

SZÁMLÁZÓ PROGRAMOK BEJELENTÉSE SZÁMLÁZÓ PROGRAMOK BEJELENTÉSE Varga-Biller Katalin Adótanácsadók Egyesülete jegyzet JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 23/20014. (VI.30.) NGM rendelet (továbbiakban R.) MK 89. szám Hatály: 2014. július 1. Bejelentési

Részletesebben

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosítása (a 2014. évi LXXIV. törvény alapján)

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosítása (a 2014. évi LXXIV. törvény alapján) Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosítása (a 2014. évi LXXIV. törvény alapján) Hatályba lép: 2015. január 1-jén (az ettől eltérő hatályba lépési időpontokat külön jelezzük).

Részletesebben

I. Adóalany. 1. Adóalany neve (cégneve): 2. Adóazonosító jele: Adószáma: - - II. A nettó árbevétel (Ft)

I. Adóalany. 1. Adóalany neve (cégneve): 2. Adóazonosító jele: Adószáma: - - II. A nettó árbevétel (Ft) A JELŰ BETÉTLAP Vállalkozók nettó árbevételének a kiszámítása I. Adóalany II. A nettó árbevétel (Ft) 1. Htv. szerinti - vállalkozási szintű - éves nettó árbevétel [2-3-4-5-6] 2. A számviteli törvény szerinti

Részletesebben

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Feladatok I. Kapcsoltság vizsgálat II. Cégcsoport méret feltérképezés III. Transzferár

Részletesebben

Adóköteles tevékenység Változás-bejelentés Adóköteles tevékenység megszőnése,

Adóköteles tevékenység Változás-bejelentés Adóköteles tevékenység megszőnése, Beérkezés: iktatószám: 2083 Solymár József A. u.1. Tel: 06-26/560-600 /111-es mellék BEJELENTKEZÉS,VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjérıl szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi

Részletesebben

AZ ÚJ KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZÖKNEK AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG MÁS TAGÁLLAMÁBÓL TÖRTÉNŐ BESZERZÉSÉNEK ÉS ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK alapvető szabályai 2010.

AZ ÚJ KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZÖKNEK AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG MÁS TAGÁLLAMÁBÓL TÖRTÉNŐ BESZERZÉSÉNEK ÉS ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK alapvető szabályai 2010. AZ ÚJ KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZÖKNEK AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG MÁS TAGÁLLAMÁBÓL TÖRTÉNŐ BESZERZÉSÉNEK ÉS ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK alapvető szabályai 2010. Kit terhel adókötelezettség? Új közlekedési eszköznek az Európai Közösség

Részletesebben

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések

Részletesebben

Általános forgalmi adó

Általános forgalmi adó Általános forgalmi adó Hazai adózás főbb ismérvei Adók típusai: Forgalmi adók Jövedelmi adók Vagyoni adók 2 Mi az ÁFA? Általános forgalmi adó: Olyan többfázisú nettó forgalmi adó, amelyet a vállalkozásnak

Részletesebben

Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós

Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós Előadó: dr. Jakab Miklós Az önellenőrzés fogalma Az adózó önadózás esetén jogosult az önellenőrzésre elévülési időn belül, de arra nem kötelezhető. Az önellenőrzéssel az adózó helyesbíti és bevallja az

Részletesebben

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS idegenforgalmi adó és iparűzési adó hatálya alá

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS idegenforgalmi adó és iparűzési adó hatálya alá Az adóhatóság tölti ki! Adóhatóság: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Jegyzője Iktatószám: Átvétel dátuma:... Átvevő:... Adózó mutatója:... BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS idegenforgalmi adó és iparűzési

Részletesebben

II. Helyi iparűzési adóelőleg bejelentése (állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén)

II. Helyi iparűzési adóelőleg bejelentése (állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén) BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján BALATONHENYE önkormányzat adóhatóságához I. Bejelentés jellege

Részletesebben

17. sz. füzet 2009. 12. 04. Kik tartoznak a különleges adózói körbe?

17. sz. füzet 2009. 12. 04. Kik tartoznak a különleges adózói körbe? 17. sz. füzet A különleges adózói körnek az Európai Közösség más tagállamában illetőséggel bíró adóalannyal létesített közösségi kereskedelemmel kapcsolatos ügyletek áfa adózásának alapvető szabályai 2010.

Részletesebben

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére 3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört

Részletesebben

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján a Hódmezővásárhely M.J.V. (6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér

Részletesebben

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1. CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csány Községi Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. -ának (1) bekezdésében

Részletesebben

LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)

LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új

Részletesebben

Kiaknázatlan lehetőségek a 42-es vámeljárásokban. AEO-k fénykora? Ágoston Péter, nemzetközi adóképviseleti üzletág igazgató RSM DTM Hungary Zrt.

Kiaknázatlan lehetőségek a 42-es vámeljárásokban. AEO-k fénykora? Ágoston Péter, nemzetközi adóképviseleti üzletág igazgató RSM DTM Hungary Zrt. Kiaknázatlan lehetőségek a 42-es vámeljárásokban. AEO-k fénykora? Ágoston Péter, nemzetközi adóképviseleti üzletág igazgató RSM DTM Hungary Zrt. RSM DTM Hungary Zrt. rövid bemutatása RSM DTM Hungary cégcsoport

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Európai Uniós támogatások pályázati roadshowja Széchenyi 2020 GINOP Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Halász Eszter projektmenedzser Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési

Részletesebben

Grant Thornton Hungary News

Grant Thornton Hungary News Grant Thornton Hungary News 2013 április Tartalom 1. Pénztárgépek összekötése az adóhatósággal 2. Adózás rendjérıl szóló törvény 3. Látvány-csapatsport támogatás adókedvezménye C:\Documents and Settings\zba\Local

Részletesebben

2016. MÁJUS BEVALLÁSI ÉS BEFIZETÉSI HATÁRIDŐK MAGÁNSZEMÉLYEKNEK, EGYÉNI VÁLLALKOZÓKNAK

2016. MÁJUS BEVALLÁSI ÉS BEFIZETÉSI HATÁRIDŐK MAGÁNSZEMÉLYEKNEK, EGYÉNI VÁLLALKOZÓKNAK 2016. MÁJUS BEVALLÁSI ÉS BEFIZETÉSI HATÁRIDŐK MAGÁNSZEMÉLYEKNEK, EGYÉNI VÁLLALKOZÓKNAK 1 2016. MÁJUS 12. EGYÉNI VÁLLALKOZÓK 1. ÁFA fizetésére nem kötelezett egyéni vállalkozó 2. ÁFA fizetésére kötelezett

Részletesebben

Reklámadó 2015.évi változások. PáricsiZoltán

Reklámadó 2015.évi változások. PáricsiZoltán Reklámadó 2015.évi változások PáricsiZoltán Reklámadó - törvényi áttekintés A reklámadó magyarországi bevezetése, változások hatályba lépése 2014.06.11.-én a parlament megszavazta a 2014.évi XXII. törvényt

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.

Részletesebben

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosítása 2015. január 1-től

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosítása 2015. január 1-től Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosítása 2015. január 1-től Kihirdetve: Magyar Közlöny 161. szám 2014. november 26., szerda 2014. évi LXXIV. törvény 2014. évközi változások

Részletesebben

A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE

A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE Orosz Endre főosztályvezető Központi Szolgáltatási Főigazgatóság Közbeszerzési referens képzés PTE A közbeszerzési törvény előzményei A központosított közbeszerzés

Részletesebben

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások /7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:2666-200:text:hu:html HU-Szombathely: Banki szolgáltatások 200/S 7-2666 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Szolgáltatás

Részletesebben

EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT

EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet

Részletesebben

Budapest, 2012. július 31.

Budapest, 2012. július 31. Budapest, 2012. július 31. VEZINFÓ Szolgáltatások Dr. Ditrói Tóth Zsuzsa ügyvéd, adótanácsadó Az előadás képei letölthetőek: www.adko.hu Előadások A lényeg külföldi adóalany vevő belföldi adóalany eladó

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására

Részletesebben

1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót 1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét képezi a 1. számú pénzügyi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének

Részletesebben

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek

Részletesebben

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjérıl szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján PÁTY KÖZSÉG önkormányzat adóhatóságához I. Bejelentés jellege

Részletesebben

Kondíciós Lista Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan FORINT SZÁMLÁK Havi számlavezetési díj. CIB Classic. CIB Nyugdíjas Bankszámla Plusz 1

Kondíciós Lista Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan FORINT SZÁMLÁK Havi számlavezetési díj. CIB Classic. CIB Nyugdíjas Bankszámla Plusz 1 A magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan a magánszemélyek részére vezetett Classic, a Online, a, a Plusz, valamint a magánszemélyek kártyafedezeti típusú, korlátozott rendeltetéső A Bank Zrt. (1027 Budapest,

Részletesebben

EKAER és ÁFA 2016. évi szabályok tükrében

EKAER és ÁFA 2016. évi szabályok tükrében EKAER és ÁFA 2016. évi szabályok tükrében EKAER SZABÁLYAI 5/2015. (II. 27.) NGM rendelet az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer működéséről megjelent 2014. február 27-én este. Érintett tranzakciók

Részletesebben

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS Biatorbágyi Polgármesteri Hivatal Adóügyi Osztály 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/ 222, 234, mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: ado@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu BEJELENTKEZÉS,

Részletesebben

A járulékfizetési kötelezettség alapja, a fizetendő kötelezettségek: Járulékalapot képező jövedelem [Tbj. 4. k) pont 1-2. alpont]

A járulékfizetési kötelezettség alapja, a fizetendő kötelezettségek: Járulékalapot képező jövedelem [Tbj. 4. k) pont 1-2. alpont] Adóbevallás 2011: így kell az adószámos magánszemélynek adózni - Nettó BÉRKALKULÁTOR 2016 - Adó Adóbevallás 2011: így kell az adószámos magánszemélynek adózni. Ha Ön adószámos magánszemélyként végzi munkáját,

Részletesebben

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus

Részletesebben

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról 1208A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az illetékes alsó fokú állami adóhatósághoz Hibásnak minősített

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) "HUBERTUS" Kft. (cégjegyzékszám: 02-09-060077, székhely: 7624 Pécs, Hungária utca 53. / 1.., levelezési cím: 7624 Pécs, Hungária utca 53. / 1..), mint a(z) Szekszárdi NÖVÉNY Zrt.

Részletesebben

Az adómentességekre, valamint adókedvezményekre vonatkozó rendelkezéseket a fenti jogszabályok tartalmazzák.

Az adómentességekre, valamint adókedvezményekre vonatkozó rendelkezéseket a fenti jogszabályok tartalmazzák. Alkalmazott jogszabályok az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény; a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény; az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény; a közigazgatási hatósági eljárás

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól

Részletesebben

KÉRELEM. Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez

KÉRELEM. Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez KÉRELEM Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez 1. Az igénylők adatai Kérelmező: Neve: születési neve:... Születés helye ideje:... anyja

Részletesebben

Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban

Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Szüts Péter Intelligens Társadalomért Országos Szövetség, Közigazgatási tanácsadó (NGM) Települési önkormányzatok

Részletesebben

Somoskıújfalu Község Önkormányzata Képviselı-testületének 14/2006. (XII.13.) SKt. sz. rendelete a helyi iparőzési adóról

Somoskıújfalu Község Önkormányzata Képviselı-testületének 14/2006. (XII.13.) SKt. sz. rendelete a helyi iparőzési adóról Somoskıújfalu Község Önkormányzata Képviselı-testületének 14/2006. (XII.13.) SKt. sz. rendelete a helyi iparőzési adóról Somoskıújfalu Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi adókról szóló

Részletesebben

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

Részletesebben

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 2 Ügyiratszám: 980-8 /2010. 70-12-1/2010. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

Elektron számlacsomag

Elektron számlacsomag 1) Pénzforgalmi ok kondíciói Mikro Elektron Profi Non profit Számlanyitás díja díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes Számlán tartandó minimális összeg 0,- 7.000-Ft 7.000-Ft 0,- Számlavezetési díj: (minden

Részletesebben

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:

Részletesebben

Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12.

Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12. Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12. MNB szerepe pénzügyi rendszer stabilitása a pénzforgalom szabályozása, zökkenőmentes lebonyolítása

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)

Részletesebben

Jogszabályváltozások 2015. Készítette: Tariné Deák Edit osztályvezető

Jogszabályváltozások 2015. Készítette: Tariné Deák Edit osztályvezető Jogszabályváltozások 2015 Készítette: Tariné Deák Edit osztályvezető 2014. évi LXXIV. törvény az egyes adótörvények módosításáról (161, 184, 185, 186, 187 és 188-as MK) Az adózás rendjét érintő változások

Részletesebben

Virtuális magánhálózat, erőforrás kapacitásbérlés és üzemeltetési szolgáltatása DAKK Zrt-nél.

Virtuális magánhálózat, erőforrás kapacitásbérlés és üzemeltetési szolgáltatása DAKK Zrt-nél. Virtuális magánhálózat, erőforrás kapacitásbérlés és üzemeltetési szolgáltatása DAKK Zrt-nél. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/125 IP-VPN hálózat, bérelt vonali internet-, és erőforrás bérlet a DAKK

Részletesebben

Emőd Nagyközség Képviselő-testületének. 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1..

Emőd Nagyközség Képviselő-testületének. 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1.. Emőd Nagyközség Képviselő-testületének 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1.. A támogatásban részesíthetők köre /1/ Az önkormányzat által nyújtott helyi támogatásra

Részletesebben

Az egyszerűsített vállalkozói adó

Az egyszerűsített vállalkozói adó 1 / 23 2016.03.25. 14:21 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról 2016.01.01 32 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról Az Országgyűlés az egyszerűsített adómegállapítási

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ

TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ a 2004. évi XXXIV. törvény a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról alapján 1) KKV-nak

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről

Részletesebben

ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT

ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT A szabályzat hatályos: 2010. január 1-tıl. I. ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT CÉLJA, TARTALMA Az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ ADATOK HITELKÉRELEMHEZ

KIEGÉSZÍTŐ ADATOK HITELKÉRELEMHEZ KÉRJÜK, HOGY AZ ADATLAPOT NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL TÖLTSE KI! MINDEN KÉRDÉSRE VÁLASZOLJON, AZ ÖN VÁLLALKOZÁSÁRA NEM ÉRTELMEZHETŐ KÉRDÉSEKET KIHÚZÁSSAL JELÖLJE! I. AZONOSÍTÓ ADATOK Hiteligénylő neve: Székhely

Részletesebben

Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.

Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat. A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, őstermelők esetén érvényes vállalkozói, őstermelői igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi

Részletesebben

Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig

Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Igényelhető kölcsönök Lakossági szabadfelhasználású jelzálogkölcsön Termék

Részletesebben

H I R D E T M É N Y 2015. június 15-től érvényes betéti kamatok

H I R D E T M É N Y 2015. június 15-től érvényes betéti kamatok H I R D E T M É N Y 2015. június 15-től érvényes betéti kamatok Évi bruttó kamat % EBKM % 1./ Lakossági folyószámla -lekötés nélkül sávos kamatozással 150.000 Ft-ig 0.00% 0.00% 150.001 Ft-tól 0.15% 0.15%

Részletesebben

BEVALLÁS. a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén FŐLAP

BEVALLÁS. a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén FŐLAP 19. melléklet a 35/2008. (XII. 31.) PM rendelethez BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén FŐLAP 20... évben kezdődő adóévben a/az önkormányzat illetékességi területén

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00202-0015/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Az E.ON Energiaszolgáltató Kft. (székhelye: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 7-8., adószáma: 13958147-2-44.)

Részletesebben

Mogyoród Nagyközség Önkormányzatának a helyi adókról szóló 25/2013. (XII. 2.) számú rendelete

Mogyoród Nagyközség Önkormányzatának a helyi adókról szóló 25/2013. (XII. 2.) számú rendelete Mogyoród Nagyközség Önkormányzatának a helyi adókról szóló 25/2013. (XII. 2.) számú rendelete /Egységes szerkezetbe foglalva a 21/2014. (XI.26.), a 31/2015. (XI.26.) és a 2/2016. (II.17.) önkormányzati

Részletesebben

II. Nagy értékű ingóságok

II. Nagy értékű ingóságok 1. lap Melléklet a 2000. évi XCVI. Törvényhez 1 Vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat helyi önkormányzati képviselő (polgármester, alpolgármester), valamint a vele közös háztartásban

Részletesebben

TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM

TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM "A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága telephelyein adatrögzítés és kapcsolódó adminisztrációs tevékenységek ellátása" Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/129 1. XX53NY

Részletesebben

BEVALLÁS lakás céljára szolgáló építményről, adatváltozásról

BEVALLÁS lakás céljára szolgáló építményről, adatváltozásról Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Polgármesteri Hivatala BEVALLÁS lakás céljára szolgáló építményről, adatváltozásról Az építmény pontos címe: I. Az adótárgy azonosító adatai Budapest XII.

Részletesebben

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:

Részletesebben

Internet szolgáltatás előfizetői szerződés

Internet szolgáltatás előfizetői szerződés Internet szolgáltatás előfizetői szerződés Előfizető adatai: Ügyfélkód: 49952347 Szerződéskód: CNNET20140 Előfizető neve: Előfizető címe: Hozzáférési pont címe: Számlázási cím: Szem. ig. szám / adószám:

Részletesebben

RSM DTM Hungary Zrt. Cafeteria 2015: újratervezés? Milyen hatása lesz a cafeteriában bekövetkezett változásoknak a vállalati cafeteria rendszerekre

RSM DTM Hungary Zrt. Cafeteria 2015: újratervezés? Milyen hatása lesz a cafeteriában bekövetkezett változásoknak a vállalati cafeteria rendszerekre RSM DTM Hungary Zrt. Cafeteria 2015: újratervezés? Milyen hatása lesz a cafeteriában bekövetkezett változásoknak a vállalati cafeteria rendszerekre Adózás 2015 2014.12.05. Előadó: dr. Fekete Zoltán Titusz

Részletesebben

(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.

(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki. Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmének helyi szabályairól és a térítési díjról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

Tájékoztató. a 2009. évi. Szja 1+1 %-os felajánlásokról

Tájékoztató. a 2009. évi. Szja 1+1 %-os felajánlásokról Tájékoztató a 2009. évi Szja 1+1 %-os felajánlásokról Elıadók: Mogyorósiné Dr. Gábor Hajnalka elnökhelyettes Balázs Eszter Ágnes fıosztályvezetı 2009. szeptember 15. 1 Bevezetés 1997. óta ajánlhatják fel

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 22.12.2006 COM(2006) 916 végleges 2006/0300 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE pénzügyi konglomerátumhoz tartozó hitelintézetek,

Részletesebben

Pári Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 10/2013. (VIII. 2.) önkormányzati rendelete

Pári Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 10/2013. (VIII. 2.) önkormányzati rendelete Pári Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2013. (VIII. 2.) önkormányzati rendelete a kezdő vállalkozások támogatásáról, valamint a letelepedési támogatásáról Pári Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása

Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása Pályázat kódja GINOP-1.3.2-15 Keretösszeg 2 milliárd Ft Támogatási összeg 5 50 millió Ft Intenzitás maximum 50% Pályázók

Részletesebben

2016. JÚNIUS 10. EGYÉNI VÁLLALKOZÓK

2016. JÚNIUS 10. EGYÉNI VÁLLALKOZÓK k 1. Áfa fizetésére nem kötelezett egyéni vállalkozó 2. Áfa fizetésére kötelezett egyéni vállalkozó 2016. JÚNIUS 10. EGYÉNI VÁLLALKOZÓK Adatlap az egyedi mentesítéssel rendelkező adózók pénztárgépei adattartalmának

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 09 Debreceni Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési

Részletesebben

Egységes engedély bevezetése az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft.-nél Balatonalmádi, 2009.11.11

Egységes engedély bevezetése az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft.-nél Balatonalmádi, 2009.11.11 Egységes engedély bevezetése az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft.-nél Balatonalmádi, 2009.11.11 Alapinformációk a vállalatról Kft. formájában működő önálló vállalat Vállalat alapítás 1993 A törzstőke 100 millió

Részletesebben

Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/1995.(V.1.) önkormányzati rendelete A helyi iparűzési adóról (egységes szerkezetben)

Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/1995.(V.1.) önkormányzati rendelete A helyi iparűzési adóról (egységes szerkezetben) Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/1995.(V.1.) önkormányzati rendelete A helyi iparűzési adóról (egységes szerkezetben) A helyi adóról szóló 1990. évi C. tv... (1) bekezdésében

Részletesebben

2. Január 19-én 10 000 e Ft nettó ellenértékű árut értékesített. A vevők készpénzzel fizettek.

2. Január 19-én 10 000 e Ft nettó ellenértékű árut értékesített. A vevők készpénzzel fizettek. 1.példa Egy pénzforgalmi áfa alá bejelentkezett kft. kizárólag áfa köteles tevékenységet folytat. Minden tevékenysége 27% áfát visel. 2016. I. negyedévi áfa-elszámolásával kapcsolatban az alábbi információk

Részletesebben

CONCORDE-VM ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP

CONCORDE-VM ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE-VM ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2016. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde-VM Abszolút Származtatott Befektetési Alap Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete

Részletesebben

Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről

Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről 1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja

Részletesebben

Verőce Község Önkormányzata 18/2008. (XII.12.) rendelete. a helyi adókról

Verőce Község Önkormányzata 18/2008. (XII.12.) rendelete. a helyi adókról Verőce Község Önkormányzata 18/2008. (XII.12.) rendelete a helyi adókról Módosította: 16/2011. (XI. 21.) és a 4/2012. (II.15.) önkormányzati rendeletek (egységes szerkezetben) Verőce Község Önkormányzatának

Részletesebben

Előadó: Varga László NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adóigazgatósága Operatív Ellenőrzési Osztály osztályvezető. Győr, 2014. szeptember 24.

Előadó: Varga László NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adóigazgatósága Operatív Ellenőrzési Osztály osztályvezető. Győr, 2014. szeptember 24. Előadó: Varga László NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adóigazgatósága Operatív Ellenőrzési Osztály osztályvezető Győr, 2014. szeptember 24. Nyugtaadási kötelezettségüket kizárólag pénztárgéppel teljesíthetik

Részletesebben

Nádudvar Város Önkormányzata 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K

Nádudvar Város Önkormányzata 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K Nádudvar Város Önkormányzata 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K 1.1. melléklet a 3/2015. (II.27.) önkormányzati rendelethez 1. sz. táblázat Ezer forintban Sorszám Bevételi jogcím

Részletesebben

Fontosabb változások: 1. Bejelentés. Személyesen vagy Ügyfélkapun keresztül Körzetközponti jegyzőnél - országos illetékesség Magyarorszag.

Fontosabb változások: 1. Bejelentés. Személyesen vagy Ügyfélkapun keresztül Körzetközponti jegyzőnél - országos illetékesség Magyarorszag. KMRÁH. Hatósági Főosztály, Rostás Ilona Anna Összefoglaló a vállalkozói tevékenységről Vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében - összhangban a Ket. novellával és a Szolgáltatási tevékenységekről

Részletesebben

A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei. Elıadó: Ferenczi Szilvia

A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei. Elıadó: Ferenczi Szilvia A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei Elıadó: Ferenczi Szilvia Hatály, a kedvezmények típusai, alanyai, alapja: A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítására az Országgyőlés elfogadta

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai Székhelye, siófoki telephelye: Bankszámlaszáma:

Részletesebben