A talajradar használatának gyakorlati tapasztalatai a hazai bűnügyi helyszínelésben
|
|
- Árpád Fehér
- 4 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 DOI: /BSZ MAMA SÁNDOR GÁRDONYI GERGELY A talajradar használatának gyakorlati tapasztalatai a hazai bűnügyi helyszínelésben Az emberölés és egyéb, halált okozó személy elleni bűncselekmények bizonyíthatóságának egyik alapfeltétele a holttest vagy egyes darabjainak vizsgálata, amiből egyértelműen megállapítható az áldozat személyazonossága. Az elkövetők egy része a saját képzettségétől és mentalitásától függően a felderítés és bizonyítás ellehetetlenítése érdekében évszázadok óta folyamodik a holttestek eltüntetéséhez vagy megsemmisítéséhez, ezek közül a leginkább elterjedt módszer a föld alá rejtés, az elásás. Az eltűnés miatt induló hatósági eljárások egy részében már a bejelentéskor, más esetekben pedig az eljárás során beszerzett adatok alapján az ügygazdáknak kétségeik támadnak, hogy valóban eltűnés történt-e, vagy élet elleni bűncselekmény leplezését kívánják ismeretlen tettesek elérni. Gyakran előfordul, hogy a korábbi bejelentő a megindított eljáráskor napvilágra kerülő adatok, információk és egyéb körülmények hatására megtörik, beismerő vallomást tesz. Abban az esetben, ha a cselekmény elkövetése és az elrejtés óta viszonylag rövid idő telt el, konkrétan meg lehet állapítani az elásás helyét, ilyenkor a holttest relatíve könnyen felkutatható. Merőben más a helyzet akkor, ha az elrejtés óta hosszabb idő telt el, a természetes és épített környezet változásai miatt az eredeti helyszín már nem határolható be egyértelműen. Ezekben az esetekben gyakran többnapos, nem ritkán többhetes (rendszerint munkagépekkel támogatott) feltárásokra van szükség, ezek sikerességének esélye sokszor igen csekély, mivel a munka folyamán nincs olyan eszköz, amely orientálná a feltárási munkálatokat. Az előbbi problémákra kínál megoldást a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet bűnügyi technikai főosztály központi technikai osztály által 2014 első negyedévében beszerzett Noggin SmartCart250 típusú talajradar. Az eszköz igénybevételére alapvetően két jogi lehetőség mutatkozik. Az egyik esetben a Be alapján szemle keretében történik az igénybevétel, és a talajradart kezelő személyt bűnügyi technikusként vagy szaktanácsadó- 70
2 ként vonják be az eljárásba. A másik esetben a nyomozás folyamán az intézet munkatársát szaktanácsadóként veszi igénybe a nyomozó szerv. Az eszköz működése a légvédelmi radarhoz és szonárhoz hasonlóan az elektromágneses hullámok visszaverődésének elvén alapul. A műszer által kibocsátott jelek folyamatosan visszaverődnek, és a talaj szerkezetétől eltérő tárgyak, anyagok (anomáliák) által visszavert eltérő hullámokat a gép a kezelőnek visszajelzi. Az eszköz, amely 250 MHz-re optimalizált, de 125 és 375 MHz sávszélesség között is működtethető, az anomáliák felett elhaladva meghatározza a föld alatt lévő tárgyak mélységét és pontos helyét is. A mérési tartományt a talaj összetétele és állaga erősen befolyásolja, az egyik lehetséges mérési torzulást okozó körülmény kiszűrése érdekében az eszköz menüjében egyebek mellett a talaj nedvessége is beállítható öt fokozatban. A mérés megkezdése előtt szabályozható a kijelzőn megjelenő színkombináció, a jelerősség és a vizsgálni kívánt mélység is. A vizsgálható tartomány jellemzően 0,4 és 30 méter közötti területmélység lehet, így a felszínhez közeli tárgyak (például földbe taposott lőszerhüvely) felkutatására a talajradar nem használható, ilyen esetekben a fémkeresőt használjuk. A vizsgálatra két módon nyílik lehetőség, az egyik a gyors helyszíni mérő és jelölő módozat, a másik, ennél sokkal pontosabb eredményt adó lehetőség a feltérképezés és vizsgálat. Az első esetben a radart egyenes vonalban végig kell gördíteni a vizsgálandó területen. Ha mérés közben az eszköz a besugárzott jelek alapján egy adott mélységben anomáliát észlel, akkor egy hiperbola illesztésére nyílik lehetőség. Ez akkor illeszthető rá az anomáliára, ha a radart visszagurítjuk annak felfedezési helyére, és pozicionáljuk annak mélységét. Az első módozat használatával viszonylag rövid idő alatt nagyobb terület vizsgálható át, ám annak ellenére, hogy a műszer által adott jelzések nem kevésbé kontrasztosak, még nagyobb gyakorlat és tapasztalat ellenére is viszonylag könnyű elsiklani egy-egy meglévő anomália felett. Az említett, sokkal pontosabb eredményt adó második lehetséges alkalmazási mód az úgynevezett rácshálós módszerrel történő feltérképezés, majd az azt követő számítógépes program segítségével történő adatfeldolgozás. Ebben az esetben a mérés megkezdése előtt a korábban ismertetett általános beállítási lehetőségeken túl meg kell adni a rácsháló paramétereit. Ekkor Belügyi Szemle, 2016/
3 választhatók az előre megadott méretek (például 2 x 2; 5 x 5; 10 x 10 méter), de lehetőség van egyedileg megadott méretű szektor kijelölésére is. A rácsháló méretétől függően kell meghatározni az X- és Y- tengely mentén az azokkal párhuzamosan mért vonalak egymástól való távolságát. Értelemszerűen, minél kisebb távolságot határozunk meg, annál nagyobb pontosságú lesz a mérés. A vonalközök méretét mindig a keresett tárgy és a vizsgálandó terület nagyságának ismeretében célszerű meghatározni. A rácshálós felmérés elvégzése után az adatokat a gép kezelőpaneljében elhelyezett CF-kártyára kell menteni, majd azokat számítógépes program segítségével feldolgozni. Ez után a vizsgált terület kétdimenziós képe jeleníthető meg, amely a talajszelvényeket tíz centiméterenként lefelé haladva ábrázolja, így az anomáliák mérete és síkbeli helye mellett azok térbeli elhelyezkedése is jól következtethető. Az eszköz gyakorlati alkalmazásáról elmondható, hogy az eddigi igénybevételek során az minden alkalommal kiváló, valós eredményt adott. Így azokban az esetekben, amikor elásott tetemek, emberi holttestek vélt helyét a talajradar mérései alapján megjelöltük, és javasoltuk annak a területnek a feltárását, minden alkalommal sikeresen, a megjelölt helyen megtaláltuk a keresett objektumokat. Ahol azonban jelzést nem tapasztaltunk, ott a későbbi, munkagépekkel történő teljes területfeltárás során sem kerültek elő emberi vagy állati maradványok. Az eszköz gyakorlati alkalmazására eddig megközelítőleg azonos számban került sor hazai és szomszédos országok nyomozó hatóságainak kirendelései alapján. A szükséges alapelvek és a protokoll kidolgozásához lökést adó kirendelés azonban Magyarországon történt. Ennek során az érintett megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi szerve saját információk, valamint egy vallomás alapján eljárást folytatott egy közel tizenöt évvel korábban történt emberölés ügyében. A hatóság előtt ismert volt az elkövetés módszere, az elkövetői kör, az indíték, a módszer, de nem lelték a holttestet, amely nélkül az eljárás alapvetően kudarcra volt ítélve. Az előzetes információk alapján az épülő ház alapjának sarkától pár méterre történt az elrejtés. Az érintett telken azóta történő építkezések miatt két lehetséges helyszínt jelöltek ki vizsgálatra, ezek közül az egyiken intézkedtünk a magas növényzet irtására, mivel ilyen körülmények között nem lehetséges a talajradarral történő vizsgálat. Az intézet központi technikai osztályáról ketten vettünk részt a talajradaros vizsgálatban és annak dokumentálásában. A megyei szerv állományából tíz nyomozó és vizsgáló, valamint egy szemlebizottság, bűnügyikutya-veze- 72
4 tő, két vezető és öt közmunkás jelent meg, ezen felül képviseltette magát a belügyi sajtó is. Az első számításba jöhető helyen a 3 x 5 méter alapterületű szektor felmérése és szoftveres elemzése után két lehetséges helyet jelöltünk meg, ahol emberi maradványok felkutatása lehetséges. A szektor területét a bűnügyikutya-vezető a talaj szondázása után tetemkereső kutyával vizsgálta át, a kutya két helyen egyértelmű jelzést adott, ezután a közmunkások megkezdték a feltárást. Időközben a folyamatos vezetői elvárások, és a holttest sikeres felderítésének kényszere miatt, a gyorsabb eredmény elérése érdekében helyszínre hozták a beismerő vallomást tevő gyanúsítottat, aki megmutatta azt a helyet, ahol emlékei szerint az áldozatot elásta. Az általa megjelölt hely a telek kerítésén kívül, az eredeti kutatási helytől méterre volt. A két hely között megközelítőleg félúton volt a házhoz tartozó mint később kiderült alapozás és szigetelés nélkül készült emésztőgödör. A gyanúsított által mutatott helyen kialakított szektor kijelölése után azt is tetemkereső kutyával vizsgálták át, két helyen a kutya intenzív kaparással adott jelzést. Ezután megtörtént a szektor felmérése, és annak adatait feldolgozva egy az előző szektorban észleltnél lényegesen nagyobb anomália jelent meg 1,3 és 1,6 méter közötti mélységben. Eközben az első szektor feltárása a jelzett mélységig megtörtént, de onnan emberi maradványok nem kerültek elő, a radar jelzéseit a talajszerkezetben beálló markáns változások okozták. A második szektor határait jelző két milliméter átmérőjű pálcákra erősített, piros műanyagból készült zászlókat helyükön hagyva, a nyomozók kérésére a talajradart a harmadik lehetséges helyszínre vittük át, és ott kezdtük meg a felmérést. Erről a helyről az épület takarása miatt az előző két szektor területére nem nyílt rálátás. Az első szektorban tapasztalt sikertelenség miatt, és a téli időszakban várható korai sötétedésre hivatkozva az egyik parancsnok úgy döntött, hogy visszahozzák a helyszínre a gyanúsítottat, és felszólítják, ismét mutassa meg az elásás helyét. Eközben, hogy ne befolyásolják a gyanúsítottat, a már felmért kettes szektor határait jelölő zászlókat kihúzták a helyükről. A gyanúsított azonban második alkalommal már az első helytől vagy húsz méterre távolabb lévő területet jelölte meg. Ennek során láthatóan zavarban volt, próbálta mentegetni magát, azt mondta, hogy korábban tévedett. Magyarázatként hozzátette, hogy a telken található kerítés a cselekményt követően épült oda. Belügyi Szemle, 2016/
5 A harmadik lehetséges helyszínről visszatérve ahol feltárásra érdemes anomáliát nem találtunk meglepve tapasztaltuk, hogy a kettes szektor jelölőzászlói hiányoznak. Mivel annak újbóli felmérésére sötétedés előtt már nem lett volna idő, egyeztetve a nyomozókkal fontosabbnak ítéltük a lehetségesként megjelölt negyedik hely vizsgálatát. Ennek során már csak a tetemkereső kutya által kikapart lyukak voltak az egyedüli támpontok a tekintetben, hol lehettek a korábban általunk kijelölt szektor határai. Ennek alapján visszajelöltük a szektort, és a területen megkezdődtek az ásási munkálatok. A feltárás során az adott mélységet elérve az egyik munkás jelezte, hogy a talaj érezhetően lazább szerkezetű, ezért vízszintes irányba is kiterjesztette az ásás irányát a telek kerítése felé, de nem talált semmit. Megérkezett a vezetők által helyszínre rendelt munkagép is, amely megkezdte az egész terület módszeres feltárását, amelyet a késő esti órákban fejezett be, eredmény nélkül. Másnap reggel folytatta a munkát, és délelőtt eljutott a kettes szektorhoz, ahol a jelzett mélységben és abban az elhelyezkedésben, testhelyzetben, ahogy azt a radarkép alapján prognosztizáltuk, megtalálták az elásott holttest maradványait. Az eset rekonstrukciója során megállapítható volt, hogy hibát követtünk el, amikor a tetemkereső kutya kaparásait vettük a szektor középpontjának, holott azok a korábban lokalizált középponttól több mint fél méterrel távolabb voltak. Ragaszkodva a bevált protokollhoz, a talajradar-vizsgálat alapján végrehajtott, mások által a vizsgálat és a feltárás közötti időben lebontott határkijelölést a feltárás megkezdése előtt újra el kellett volna végezni annak érdekében, hogy a feltárás a megfelelő, általunk jelzett helyen történjék, és még aznap este eredményes legyen. Ez a fél méter, amely a mi mérésünk által adott helyes szektorhatárok, és a későbbi mérések nélkül, a gyanúsítotti vallomás és a kutya jelzései alapján ismét kijelölt szektorhatárok során differenciaként keletkezett, elegendő volt ahhoz, hogy a holttesttől néhány centiméterre végezzenek csak aznap feltárást. Mivel a feltárás másnap folytatódott, így a holttestet megtalálták. Az ismertetett eset tanulságai kapcsán, és a jövőben elkerülendő hibák érdekében a következő szabályok betartása javasolt: 1. Az eszköz igénybevétele jellemzően élet elleni cselekmények során történik, amikor is a helyszínen jelenlévő nyomozók, vizsgálók, valamint parancsnokaik száma jelentős mindenki szeretne jelen lenni, amikor az egyik legfontosabb bizonyíték előkerül. A sok ember puszta jelenléte is nehezíti a terület átvizsgálását, ezért javasolt, hogy az eljárási cselekmény 74
6 megkezdése után a terület nagyságától függően három-négy órás időtartamban csak az eszközkezelő és a dokumentálást végző állomány, valamint az ügyet ismerő előadó tartózkodjon a helyszínen. A területet megfelelően biztosítani kell addig, amíg a vizsgálatot végző kollégák azt indokoltnak tartják. Ennek végrehajtására a kettős kordon alkalmazása javasolt *, ennek lényege, hogy a belső kordonon belülre csak a szűk értelemben vett szakmai tevékenységet végző munkatársak léphetnek a megfelelő védőfelszerelésben. A két kordon közötti területen helyezkedjenek el a nyomozók, vizsgálók, rendőri vezetők, akik így kommunikálhatnak a feltárást végzőkkel és egymással is. A külső kordonon kívül, a kutatás helyétől meglehetősen távol pedig a hozzátartozók, a sajtó munkatársai és az állampolgárok helyezkedjenek el. 2. A talajradar-vizsgálatot minden esetben a pontosabb eredményt adó rácshálós módban kell alkalmazni, és az adatokat számítógépen a helyszínen lévő mozgólaborban fel kell dolgozni, még akkor is, ha így a vizsgálat hosszabb időt vesz igénybe. 3. A helyszínen alkalmazott tetemkereső kutya jelzését minden esetben a körülmények figyelembevételével kell értékelni, tekintettel arra is, hogy a keresett holttest hol, mióta van a föld alatt. A talaj anyagától függően bizonyos idő után már nincs olyan része a holttestnek, amely bomlana, így a kutya által érzékelhető szagot bocsátana ki, ezért lehetséges, hogy más anyagok rothadása (kisebb állat teteme, közeli emésztőgödör szivárgó szennyvize stb.) okozza a kutya jelzését. Az emésztőgödör zavaró hatása az ismertetett eset után egy másik ügy kapcsán végzett vizsgálatkor is tapasztalható volt. Ott egyértelműen irreleváns helyen adott jelzést a tetemkereső kutya, amihez nagyban hozzájárulhatott a talajvíz magas szintje is, segítve a szennyvíz nagyobb távolságra történő elszivárgását a talajban. 4. A rácshálós feltérképezés optimális esetben néhány centiméteres eltéréssel jelzi a föld alatt lévő anomália helyét, de az csak a szoftveres feldolgozás után látható. Létfontosságú tehát annak hangsúlyozása, hogy a felmérés után a vizsgálat nem fejeződik be, így a kijelölt szektor(ok) határait jelölő zászlókat, bójákat, kifeszített kordonszalagot vagy jelölőzsinórt eltávolítani, máshová helyezni szigorúan tilos. A talajradar által rögzített adatokat szoftver segítségével a helyszínen elemezni kell, csak ez után tekinthető a * 13/2012. ORFK utasítás a büntetőeljárások keretében lefolytatandó szemlék végrehajtásáról és a bűnügyi technikai tevékenység egységes szabályozásáról 18. g) pont. Vö. Gárdonyi Gergely (szerk.): Módszertani útmutató 1. bűnügyi technikusok részére. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest, 2014, o. Belügyi Szemle, 2016/
7 kijelölt terület átvizsgálása befejezettnek. Ezt az időpontot a talajradar-vizsgálatot végző bűnügyi technikusnak (vagy a vezetőjének) kell meghatároznia. A gyors siker reményében menet közben megváltoztatott és így be nem tartott protokoll nem feltétlenül hoz gyorsabb eredményt. Az említett esetben is, ha a feltárás az általunk kijelölt szektorok feldolgozásának sorrendjében, menetrend szerint zajlott volna, akkor a megbízható eredmény hamarabb bekövetkezett volna. 5. A talajradar-vizsgálatokat egy jól felépített protokoll alapján kell végrehajtani, amelynek elemei a következők: az előzményi adatok alapján a lehetséges helyek kijelölése; vizsgálat elvégzése, majd szoftverrel történő elemzése; a bűnügyi kutya alkalmazása; eredmények értékelése; feltárás megkezdése. Fontos megjegyezni, hogy a talajradar-vizsgálatokat aprólékosan, fényképfelvételen dokumentálva, egyértelmű jelzések (bóják, zászlók) kihelyezésével kell végrehajtani. 6. A vizsgálat lefolytatása előtt indokolt az intézet munkatársaival egyeztetni az ügy előzményeiről, ennek keretében konzultálni kell a terület szerkezetéről, a növényzet fajtájáról és kiterjedéséről, a vizsgálandó terület nagyságáról. Tapasztalatok szerint a túl magas növényzettel borított terület nem alkalmas a talajradarral történő átvizsgálásra, ezért annak előzetes irtása szükséges. Tudni kell a talajradarral történő munka kapcsán azt is, hogy azzal éppen a leírt aprólékos vizsgálatok okán az időjárási és talajviszonyoktól függően naponta kb. 600 négyzetméternyi terület átvizsgálása lehetséges. A talajradar segítségével eddig három elásott holttest felkutatása történt meg. Ebből két esetben megközelítőleg ismertük a holttestek helyzetét, és a készülék csak azok pontos lokalizálásában nyújtott segítséget, egy esetben azonban semmilyen információnk nem volt a holttest elhelyezkedéséről. A készülék beszerzési ára megtérült az eddigi bevetések során, hiszen a rendőrség korábban vállalkozók, vagy más állami intézmények kirendelésével, díjazás ellenében vette igénybe a szolgáltatást. Az igénybevételek száma fokozatosan emelkedik, ami azt jelzi, hogy a nyomozó szervek szükségesnek tartják a talajradar büntetőügyekben történő alkalmazását. A pozitív tapasztalatokkal együtt is még éveknek kell eltelnie addig, amíg a nyomozó szerveknél dolgozó kollégák a talajradart, és az ehhez hasonló többi modern eszközt befogadják, megismerik mindegyik készülék bevetésének lehetőségét. Ugyanúgy intézetünk kollégái számára is idő szükséges még ahhoz, hogy igazán alaposan megismerjék a legújabb krimináltechnikai eszközök alkalmazásának lehetőségeit, és persze azok korlátait is. 76
Mérési hibák 2006.10.04. 1
Mérési hibák 2006.10.04. 1 Mérés jel- és rendszerelméleti modellje Mérési hibák_labor/2 Mérési hibák mérési hiba: a meghatározandó értékre a mérés során kapott eredmény és ideális értéke közötti különbség
Biztosan tudja, hol folyik? Vízveszteség-felkutatás
Biztosan tudja, hol folyik? Vízveszteség-felkutatás Vízveszteség-felkutatás Társaságunk 1985 óta foglalkozik vízhálózati rejtett szivárgások körzetenkénti, tervszerű feltárásával. Ezt a tevékenységet speciálisan
2.9.1. TABLETTÁK ÉS KAPSZULÁK SZÉTESÉSE
2.9.1 Tabletták és kapszulák szétesése Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.3-1 01/2009:20901 2.9.1. TABLETTÁK ÉS KAPSZULÁK SZÉTESÉSE A szétesésvizsgálattal azt határozzuk meg, hogy az alábbiakban leírt kísérleti körülmények
KAPCSOLÓDÓ VISSZAÉLÉSEK RENDŐRSÉGI TAPASZTALATAI
A FINANSZÍROZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ VISSZAÉLÉSEK RENDŐRSÉGI TAPASZTALATAI Kapcsolat a pénz- és tőkepiaccal Egyes büntetőeljárások során (pl.: tanúkihallgatások, megkeresések) Oktatások, képzések Együttműködés
Méréselmélet és mérőrendszerek 2. ELŐADÁS (1. RÉSZ)
Méréselmélet és mérőrendszerek 2. ELŐADÁS (1. RÉSZ) KÉSZÍTETTE: DR. FÜVESI VIKTOR 2016. 10. Mai témáink o A hiba fogalma o Méréshatár és mérési tartomány M é r é s i h i b a o A hiba megadása o A hiba
A Magyar Nemzeti Arcvonal tagjaival szemben folytatott nyomozás. Opauszki András r. alezredes főosztályvezető Budapest, december 08.
A Magyar Nemzeti Arcvonal tagjaival szemben folytatott nyomozás Opauszki András r. alezredes főosztályvezető Budapest, 2017. december 08. A nyomozás adatai A nyomozás elrendelésének időpontja: 2015. augusztus
SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG
Szám: 06050/4825/2013 Ált. SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 6600 Szentes, Kossuth L. utca 43. Pf.: 42. Telefon: 63/561-311, Fax: 63/561-330 BM telefon: 33/42-80 BM fax: 33/42-49 E-mail: baloghi@csongrad.police.hu
A RENDŐRSÉG GAZDASÁGVÉDELMI TEVÉKENYSÉGE
A RENDŐRSÉG GAZDASÁGVÉDELMI TEVÉKENYSÉGE A rendőrség gazdaságvédelmi szervezete Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Főosztály Gazdaságvédelmi és Pénzhamisítás Megyei Rendőr-főkapitányságok
INTÉZKEDÉSE. 3/1978. számú BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKÁRSÁG VEZETŐJÉNEK. Budapest, évi október hó 18-án. TITKÁRSÁGA /3/1978.
BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKÁRSÁGA BELSŐ HASZNÁLATRA! 10 205/3/1978. A BELÜGYMINISZTÉRIUM TITKÁRSÁG VEZETŐJÉNEK 3/1978. számú INTÉZKEDÉSE Budapest, 1978. évi október hó 18-án. ÁBTL - 4.2-1 0-205/3/1978 / 1
Murinkó Gergő
2018.10.10 Murinkó Gergő P r o f e s s z i o n á l i s K ö z m ű k e r e s ő k 2 - Munkabiztonság - Eltakart értékek védelme - Feltárások felgyorsítása Kérdések és válaszok? - Milyen anyagú cső, milyen
A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő forduló FIZIKA II. KATEGÓRIA JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. Pohár rezonanciája
Oktatási Hivatal A 017/018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő forduló FIZIKA II. KATEGÓRIA JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Pohár rezonanciája A mérőberendezés leírása: A mérőberendezés egy változtatható
T E R M É K T Á J É K O Z TAT Ó
T E R M É K T Á J É K O Z TAT Ó ÚJ!!! SeCorr 08 korrrelátor A legújabb DSP technikával ellátott számítógépes támogatással rendelkező korrelátor a hibahelyek megtalálásához. 1 MI A KORRELÁCIÓ? A korreláció
PROFILALKOTÁS S A GYAKORLATBAN
Önök most Elekesné Lenhardt Zsuzsa r. alezredes PROFILALKOTÁS S A GYAKORLATBAN című előadását láthatják BŰNELEMZÉS Bűncselekmény Személyek Felderítési módszerek Stratégiai bűnelemzés Bűncselekményi minta
Méréselmélet és mérőrendszerek
Méréselmélet és mérőrendszerek 6. ELŐADÁS KÉSZÍTETTE: DR. FÜVESI VIKTOR 2016. 10. Mai témáink o A hiba fogalma o Méréshatár és mérési tartomány M é r é s i h i b a o A hiba megadása o A hiba eredete o
ÜZEM ALATTI RÉSZLEGES KISÜLÉS MÉRÉS. AZ AKTIVITÁS VÁLTOZÁSAINAK MEGFIGYELÉSE Tuza János (Diagnostics Kft.)
ÜZEM ALATTI RÉSZLEGES KISÜLÉS MÉRÉS AZ AKTIVITÁS VÁLTOZÁSAINAK MEGFIGYELÉSE Tuza János (Diagnostics Kft.) Cél: Könnyen kezelhető, nagyszámú berendezésen, gyors, előszűrő jellegű mérések végzése a berendezés
A halottakkal kapcsolatos eljárás egészségügyi feladatai a fegyveres testületeknél
A halottakkal kapcsolatos eljárás egészségügyi feladatai a fegyveres testületeknél Csizmár Attila sz. szds., egészségügyi tiszt MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG EGÉSZSÉGÜGYI FŐNÖKSÉG HM Tel.:
Straight Edge Compact
Straight Edge Compact Bevezetés Egyenességmérő készülék A különböző acélszerkezetek gyártásánál és szerelésénél az egységek összekapcsolását biztosító csavaros és hegesztett kötések gyakran vezethetnek
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Tolatóradarhoz
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Tolatóradarhoz Tartalomjegyzék Beépítés és bekötési rajz Vázlatos bekötési ábrák Szenzorok beépítése A kijelző elhelyezése Központi egység telepítése Funkciók Riasztás A rendszer működése
Büntető eljárásjog tantárgy Oktatási program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012.
Büntető eljárásjog tantárgy Oktatási program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012. Tanszék: Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék A tantárgy oktatásának célja: Cél, hogy a hallgatók megismerjék a
1.1 Emisszió, reflexió, transzmisszió
1.1 Emisszió, reflexió, transzmisszió A hőkamera által észlelt hosszú hullámú sugárzás - amit a hőkamera a látómezejében érzékel - a felület emissziójának, reflexiójának és transzmissziójának függvénye.
Az állományon belüli és kívüli hőmérséklet különbség alakulása a nappali órákban a koronatér fölötti térben május és október közötti időszak során
Eredmények Részletes jelentésünkben a 2005-ös év adatait dolgoztuk fel. Természetesen a korábbi évek adatait is feldolgoztuk, de a terjedelmi korlátok miatt csak egy évet részletezünk. A tárgyévben az
Piri Dávid. Mérőállomás célkövető üzemmódjának pontossági vizsgálata
Piri Dávid Mérőállomás célkövető üzemmódjának pontossági vizsgálata Feladat ismertetése Mozgásvizsgálat robot mérőállomásokkal Automatikus irányzás Célkövetés Pozíció folyamatos rögzítése Célkövető üzemmód
ORFK Tájékoztató (OT) 2009/8. szám Budapest, március 18. ORFK TÁJÉKOZTATÓ. Tartalomjegyzék
2009/8. szám Budapest, 2009. március 18. Szám: 10012/2009. ált. AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA ORFK TÁJÉKOZTATÓ Tartalomjegyzék Utasítások: 1. 14/2009. (OT 8.) ORFK utasítás a közterületek
Krimináltechnika. Módszertani segédlet a pályaorientált középiskolai rendészeti képzés oktatóinak. Készítette: Bárány Zoltán r.
Krimináltechnika Módszertani segédlet a pályaorientált középiskolai rendészeti képzés oktatóinak Készítette: Bárány Zoltán r. alezredes Javaslatok az oktatáshoz, kooperatív tanulási módszerek alkalmazása
A távérzékelt felvételek tematikus kiértékelésének lépései
A távérzékelt felvételek tematikus kiértékelésének lépései Csornai Gábor László István Földmérési és Távérzékelési Intézet Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság Az előadás 2011-es átdolgozott változata
Büntető eljárásjog SZIGORLATI TÉTELEK 2012/2013. tanév tavaszi félévétől jogász szak levelező tagozatán. I. félév
Büntető eljárásjog SZIGORLATI TÉTELEK 2012/2013. tanév tavaszi félévétől jogász szak levelező tagozatán I. félév 1. Büntetőjog, büntetőeljárási jog; a büntetőeljárás tartalma és feladatai 2. A büntetőeljárási
Közúti hidak nyilvántartása és műszaki felügyelete
Közúti hidak nyilvántartása és műszaki felügyelete Előadó Hesz Gábor Útépítési Akadémia 19. 2012.11.15. www.maut.hu 1 Tartalom Jelenlegi szabályozás Hídmesteri feladatok (e-ut 08.01.27) Fővizsgálat szakértői
RECON-PRO, AML1000 BEVETÉS - NORMÁL MŰKÖDÉS (SOP) Thursday, November 10, 11
RECON-PRO, AML1000 BEVETÉS - NORMÁL MŰKÖDÉS (SOP) BEVETÉS ELŐTTI BEÁLÍLTÁS 1. Telepek behelyezve, kapacitás ellenőrzés A: KI / Be kapcsoló 4 sípolás=teljes töltés 3 sípolás=75% 2 sípolás=50% 1 sípolás=cseréljen
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény
1303D2, GARRETT RECON-PRO AML-1000
Tűzszerészeti mágneses talajvizsgálat Újfehértó-Bököny víziközmű fejlesztési projekthez (azonosítószám: KEOP-1.2.0/09-11-2011-0044) kapcsolódó lőszermentesítés előkészítési és feltáró munkálatok elvégzésevallon
Előszó. International Young Physicists' Tournament (IYPT) Karcolt hologram #5 IYPT felirat karcolása D'Intino Eugenio
Előszó International Young Physicists' Tournament (IYPT) Karcolt hologram #5 IYPT felirat karcolása Karcolt hologramok Hologram: A hullámfrontok rekonstrukciójával létrehozott és megörökítő lemezen rögzített
Mély és magasépítési feladatok geodéziai munkái
Mély és magasépítési feladatok geodéziai munkái Ágfalvi: Mérnökgeodézia 7. modul M2 tervezési segédlet: 6. Kitűzések (5. modul), 7. Kivitelezett állapotot ellenőrző mérések Detrekői-Ódor: Ipari geodézia
KÁRFELSZÁMOLÁSI MŰVELETEK LEHETŐSÉGEI TERRORCSELEKMÉNYEK ESETÉN BEVEZETÉS A BEAVATKOZÁS KIEMELT KÉRDÉSEI. Kuti Rajmund tűzoltó százados
Kuti Rajmund tűzoltó százados KÁRFELSZÁMOLÁSI MŰVELETEK LEHETŐSÉGEI TERRORCSELEKMÉNYEK ESETÉN BEVEZETÉS A terrorizmus kezelése napjaink állandó problémája. Az elmúlt években a világ több pontján bekövetkezett
Selejtezés. Kedves Partnereink!
Selejtezés Kedves Partnereink! A vállalkozásnál selejtezni ritkább esetben az immateriális javakat, gyakrabban a tárgyi eszközöket és a készletet kell. A selejtezés értelemszerűen nem jelent fizikai megsemmisítést
A törteli kunhalmok leletei: A Mák-halom vizsgálata georadarral
HISTÓRIA RÉGI ÉS RÉGEBBI TÖRTEL A törteli kunhalmok leletei: A Mák-halom vizsgálata georadarral Katona Orsolya 1, Pásztor József 4, Dinnyés István 3, Dr. Sipos György 1, Dr. Páll Dávid Gergely 1, Dr. Mezősi
Bizonyítvány nyomtatása hibamentesen
Bizonyítvány nyomtatása hibamentesen A korábbi gyakorlat A nyomtatásra kerülő bizonyítványokat, pontosabban a lap egy pontját megmértük, a margót ehhez igazítottuk. Hibalehetőségek: - mérés / mérő személy
Hordozható nyomás-, és átfolyásmérő
Hordozható nyomás-, és átfolyásmérő TDM 200 TDM 200 Ideális időszakos átfolyás-, és nyomásmérési feladatokhoz Kábel nélküli kapcsolat Riasztás-kiadási lehetőség Beépített, újratölthető akkumulátor Beépített
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. ( ) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény
DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR GÉPÉSZMÉRNÖKI TANSZÉK SPM BEARINGCHECKER KÉZI CSAPÁGYMÉRŐ HASZNÁLATA /OKTATÁSI SEGÉDLET DIAGNOSZTIKA TANTÁRGYHOZ/
DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR GÉPÉSZMÉRNÖKI TANSZÉK SPM BEARINGCHECKER KÉZI CSAPÁGYMÉRŐ HASZNÁLATA /OKTATÁSI SEGÉDLET DIAGNOSZTIKA TANTÁRGYHOZ/ ÖSSZEÁLLÍTOTTA: DEÁK KRISZTIÁN 2013 Az SPM BearingChecker
Vízszintes kitűzések. 1-3. gyakorlat: Vízszintes kitűzések
Vízszintes kitűzések A vízszintes kitűzések végrehajtása során általában nem találkozunk bonyolult számítási feladatokkal. A kitűzési munka nehézségeit elsősorban a kedvezőtlen munkakörülmények okozzák,
Időjárási radarok és produktumaik
ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Időjárási radarok és produktumaik Hadvári Marianna Országos Meteorológiai Szolgálat Távérzékelési Osztály 2018. október 6. Alapítva: 1870 Radio Detection And Ranging 1935
A vádlottra irányadó szabályok az előkészítő ülésen
Előkészítő ülés Az előkészítő ülés lényege Az előkészítő ülés a vádemelés után a tárgyalás előkészítése érdekében tartott nyilvános ülés, amelyen a vádlott és a védő a tárgyalást megelőzően kifejtheti
MUNKAANYAG. Szám János. Síkmarás, gépalkatrész befoglaló méreteinek és alakjának kialakítása marógépen. A követelménymodul megnevezése:
Szám János Síkmarás, gépalkatrész befoglaló méreteinek és alakjának kialakítása marógépen A követelménymodul megnevezése: Általános gépészeti technológiai feladatok II. (forgácsoló) A követelménymodul
Mechatronika segédlet 2. gyakorlat
Mechatronika segédlet 2. gyakorlat 2017. február 13. Tartalom Vadai Gergely, Faragó Dénes Feladatleírás... 3 Y-forma kialakítása... 3 Nagyítás... 3 Y forma kialakítása abszolút koordinátákkal... 4 Dinamikus
FIZIKA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Fizika középszint ÉRETTSÉGI VIZSGA 0. október 7. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM A dolgozatokat az útmutató utasításai szerint,
30/2013. (VI. 28.) BM rendelet. a rendőrség katonai nyomozó hatóságairól és a bűncselekmények parancsnoki nyomozásáról. 1. A katonai nyomozó hatóságok
30/2013. (VI. 28.) BM rendelet a rendőrség katonai nyomozó hatóságairól és a bűncselekmények parancsnoki nyomozásáról A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 604. (4) bekezdés b) pontjában kapott
Laserliner. lnnováció az eszközök területén. ActivePen multiteszter
Laserliner lnnováció az eszközök területén ActivePen multiteszter Olvassa el teljesen ezt a használati útmutatót és tartsa be a benne foglaltakat. Funkciók/alkalmazás Érintés nélküli feszültségvizsgáló
Tárgyszavak: márkatranszfer; márkaimázs; márkastratégia.
A MARKETING ESZKÖZEI Mitől függ a márkatranszfer sikere? Új termékek esetében a márkaismertség és a márkaimázs átvitele kockázatos, a kísérletek 80%-a kudarcba fullad. A márkatranszfer sikertényezőinek
METEOROLÓGIAI ELŐREJELZÉSEK A MÉDIA SZÁMÁRA. Merics Attila
METEOROLÓGIAI ELŐREJELZÉSEK A MÉDIA SZÁMÁRA Merics Attila Országos Meteorológiai Szolgálat, Szegedi Magaslégköri Obszervatórium 6728 Szeged, Bajai út 11. e-mail: merics.a@met.hu Bevezetés A meteorológiai
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
Szám: EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött, a ORSZÁGOS valamint, a BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE között 2011 B u d a p e s t 1 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben,
Térinformatikai DGPS NTRIP vétel és feldolgozás
Térinformatikai DGPS NTRIP vétel és feldolgozás Méréseinkhez a Thales Mobile Mapper CE térinformatikai GPS vevıt használtunk. A mérést a Szegedi Tudományegyetem Egyetem utcai épületének tetején található
Gépészeti berendezések szerelésének geodéziai feladatai. Mérnökgeodézia II. Ágfalvi Mihály - Tóth Zoltán
Gépészeti berendezések szerelésének geodéziai feladatai Mérnökgeodézia II. Ágfalvi Mihály - Tóth Zoltán Gépészeti berendezések szerelésének geodéziai feladatai '80 Geodéziai elvű módszerek gépészeti alkalmazások
FIZIKA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Fizika középszint 1413 ÉRETTSÉGI VIZSGA 014. május 19. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A dolgozatokat az útmutató utasításai szerint,
A KAPCSOLATI ERŐSZAK ÉS SZEXUÁLIS KÉNYSZERÍTÉS MUTATÓI A RENDŐRSÉG ÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS RÉSZÉRE
A KAPCSOLATI ERŐSZAK ÉS SZEXUÁLIS KÉNYSZERÍTÉS MUTATÓI A RENDŐRSÉG ÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS RÉSZÉRE EIGE 2017. november 1. mutató A (18. életévüket betöltött) férfiak által elkövetett kapcsolati erőszak
Gyógyszertári készlettároló, kiadó automata berendezés fejlesztése, prototípusának megépítése (2009.10.19-2012.07.31)
Gyógyszertári készlettároló, kiadó automata berendezés fejlesztése, prototípusának megépítése (2009.10.19-2012.07.31) A projektjavaslat célkitűzése egy belföldi és nemzetközi piacon is forgalomképes gyógyszertári
Esri Arcpad 7.0.1. Utó- feldolgozás. Oktatási anyag - utókorrekció
Esri Arcpad 7.0.1 & MobileMapper CE Utó- feldolgozás Oktatási anyag - utókorrekció Tartalomjegyzék GPS- MÉRÉSEK UTÓ- FELDOLGOZÁSA... 3 1.1 MŰHOLD ADATOK GYŰJTÉSÉNEK ELINDÍTÁSA, A ESRI ArcPad PROGRAMMAL
Dr. Farkas József Czap Zoltán Bozó Péter:
Mélyépítés szekció Dr. Farkas József Czap Zoltán Bozó Péter: Esettanulmány Minőség és megfelelőség Dr. Nagy László: Hibajelenség Előírások betartása és ellenőrzése Dr. Nagy László Kádár István: Adatok
A HALOTTVIZSGÁLAT BUKTATÓI. Kosztya Sándor Igazgató NSZKK Orvosszakértői Intézet
A HALOTTVIZSGÁLAT BUKTATÓI Kosztya Sándor Igazgató NSZKK Orvosszakértői Intézet kosztyas@nszkk.gov.hu Halottvizsgálat halottvizsgálat: a halál tényének és idejének megállapítása, a halottszemle, a kórbonctani
ÉAOP- 5.1.2/D-2-09-2009-0033
Jánoshida Községi Önkormányzat 5143, Jánoshida, Fő út. 28. Jánoshidai Híradó szerkesztősége 5143 Jánoshida, Fő út. 28. Tárgy: sajtóközlemény megküldése. Tisztelt cím! Jánoshida Község Önkormányzata mellékelten
A pénzügyi közvetítői tevékenységhez kapcsolható visszaélések egyes kérdései 2009. november 23. Váczi Imre Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
Coordination Committee Meeting for the SIGNAL Iduna Group A pénzügyi közvetítői tevékenységhez kapcsolható visszaélések egyes kérdései 2009. november 23. Váczi Imre Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
Őr Község településkép védelmi rendeletének módosításához
Őr Község településkép védelmi rendeletének módosításához A község területére vonatkozó, a 2017. év végén jóváhagyott településkép védelmi rendelet módosításának szükségessége az alábbiak szerint: Jelen
Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) komplex működését biztosító településrendezési tervek digitalizálása EKOP /B kiemelt projekt megvalósítása
Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) komplex működését biztosító településrendezési tervek digitalizálása EKOP 1.2.17./B kiemelt projekt megvalósítása Felhasználói kézikönyv ÉMO Területrendezési modul
Középkori út rekonstrukciója Least cost path analízissel Padányi-Gulyás Gergely
Középkori út rekonstrukciója Least cost path analízissel Padányi-Gulyás Gergely Térinformatikai szoftverismeret I-II. BME Építőmérnöki Kar Általános- és Felsőgeodézia Tanszék Térinformatikus szakmérnök
FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Fizika középszint 1811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 22. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A dolgozatokat az útmutató utasításai szerint, jól
CÉGISMERTETŐ. KDSZ BT. (Korrekt, Diszkrét, Szakszerű Betéti Társaság) Vagyonvédelmi és magánnyomozói iroda Budapest, Gyakorló utca 5.
CÉGISMERTETŐ KDSZ BT. ( Betéti Társaság) Vagyonvédelmi és magánnyomozói iroda 1106 Budapest, Gyakorló utca 5. 1 Tisztelt Uram! Alulírott tulajdonos, Liszt Ferenc, mint a KDSZ. BT. ( Betéti Társaság) vezetője
Mérési adatok illesztése, korreláció, regresszió
Mérési adatok illesztése, korreláció, regresszió Korreláció, regresszió Két változó mennyiség közötti kapcsolatot vizsgálunk. Kérdés: van-e kapcsolat két, ugyanabban az egyénben, állatban, kísérleti mintában,
H A T Á R O Z A T. e l u t a s í t o m, m e g s z ü n t e t e m.
ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Telefon: (06-1) 443-5573, Telefax: (06-1) 443-5733 BM telefon: 33-104, 33-140, BM telefax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu
Sebesség visszaszámítás féknyomból?
Sebesség visszaszámítás féknyomból? A fékezés kezdeti sebességet is kijelző lassulásmérők például XL Meter gyártmányok használata óta, felmerült a kérdés, hogy a balesetvizsgáló i. ü. szakértő miért is
A és években bírósági ügyszakban elévült büntetőügyek vizsgálata
LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Büntetőbírósági Ügyek Főosztálya A 2010. és 2011. években bírósági ügyszakban elévült büntetőügyek vizsgálata A 2011 decemberében elvégzett gyorsvizsgálat megállapításai alapján szükségessé
A CE jelölés helye az egészségügyi intézmények napi gyakorlatában Juhász Attila (SAASCO Kft, Budapest.)
A CE jelölés helye az egészségügyi intézmények napi gyakorlatában Juhász Attila (SAASCO Kft, Budapest.) Mit jelent a CE jelölés? A CE (Conformité Européenne = európai megfelelőség) jelölés tulajdonképpen
Iromány száma: K/7022. Benyújtás dátuma: :34. Parlex azonosító: MO3WAHCZ0001
Iromány száma: K/7022. Benyújtás dátuma: 2019-08-01 15:34 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: MO3WAHCZ0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Hadházy Ákos (független) Az
A Hivatal érvényben lévő alábbi dokumentumok létrehozása, szinkronizálása szükséges
Informatikai Biztonsági feladatok: Fizikai biztonsági környezet felmérése Logikai biztonsági környezet felmérése Adminisztratív biztonsági környezet felmérése Helyzetjelentés Intézkedési terv (fizikai,
Regresszió számítás. Tartalomjegyzék: GeoEasy V2.05+ Geodéziai Kommunikációs Program
Regresszió számítás GeoEasy V2.05+ Geodéziai Kommunikációs Program DigiKom Kft. 2006-2010 Tartalomjegyzék: Egyenes x változik Egyenes y változik Egyenes y és x változik Kör Sík z változik Sík y, x és z
6/2009. /V. 10./ rendelete a
DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. /V. 10./ rendelete a TEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉSRŐL Dunaegyháza Község Képviselőtestülete /továbbiakban Önkormányzat/ a helyi önkormányzatokról
MOBIL TÉRKÉPEZŐ RENDSZER PROJEKT TAPASZTALATOK
MOBIL TÉRKÉPEZŐ RENDSZER PROJEKT TAPASZTALATOK GISopen 2011 2011. március 16-18. Konasoft Project Tanácsadó Kft. Maros Olivér - projektvezető MIÉRT MOBIL TÉRKÉPEZÉS? A mobil térképezés egyetlen rendszerben
icollware szoftver portfolió
icollware szoftver portfolió Mandász Gábor 2013. július 18. Tartalom 1. Előzmények Szakértői terület megismerése Elektronikus csoportmunka rendszerek fejlesztése 3D technológiai kutatások 2. Célok Meglévő
4.C MELLÉKLET: HELYI BITFOLYAM HOZZÁFÉRÉS ÉS HOZZÁFÉRÉSI LINK SZOLGÁLTATÁS LEÍRÁSA. Tartalom
4.C MELLÉKLET: HELYI BITFOLYAM HOZZÁFÉRÉS ÉS HOZZÁFÉRÉSI LINK SZOLGÁLTATÁS LEÍRÁSA Tartalom 1. A Szolgáltatás leírása... 2 2. A Szolgáltatás elemei... 3 2.1 elemei... 3 2.2 Hozzáférési Link Szolgáltatás
LÉGI HIPERSPEKTRÁLIS TÁVÉRZÉKELÉSI TECHNOLÓGIA FEJLESZTÉSE PARLAGFŰVEL FERTŐZÖTT TERÜLETEK MEGHATÁROZÁSÁHOZ
LÉGI HIPERSPEKTRÁLIS TÁVÉRZÉKELÉSI TECHNOLÓGIA FEJLESZTÉSE PARLAGFŰVEL FERTŐZÖTT TERÜLETEK MEGHATÁROZÁSÁHOZ DEÁKVÁRI JÓZSEF 1 - KOVÁCS LÁSZLÓ 1 - SZALAY D. KORNÉL 1 - TOLNER IMRE TIBOR 1 - CSORBA ÁDÁM
VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM. Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola
A versenyző kódja:... VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola Budapest, Thököly út 48-54. XV. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI
Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész
BÜNTETŐ HATÁROZATOK SZERKESZTÉSE Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész Büntető határozatok szerkesztése I. A büntető határozatok fogalma II.
KÖFOP VEKOP A
KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés Adatvédelmi kérdések a gyűlölet-bűncselekmények tanúinak kihallgatásakor Dombos Tamás Háttér Társaság Nemzeti Közszolgálati
Droghelyzet és jogi szabályozás. Molnár András r. őrnagy Tapolcai Rendőrkapitányság
Droghelyzet és jogi szabályozás Molnár András r. őrnagy Tapolcai Rendőrkapitányság Kábító hatású anyagok kábítószerek ( marihuána, extasy, speed, kokain, heroin ) új pszichoaktív anyagok ( C listás anyagok
Magyar joganyagok - Készenléti Rendőrség - alapító okirata, módosításokkal egysége 2. oldal 6. A KR illetékessége az ország egész területére kiterjed.
Magyar joganyagok - Készenléti Rendőrség - alapító okirata, módosításokkal egysége 1. oldal Készenléti Rendőrség alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV.
KRIMINALISZTIKA ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK
KRIMINALISZTIKA ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK a bűnügyi igazgatási szak számára A tételsor (Krimináltechnikai témájú záróvizsgakérdések) 1. A kriminalisztikai célú fényképezés legfontosabb követelményei, a kriminalisztikában
A bizonyítás. A bizonyítás fogalma
A bizonyítás A bizonyítás fogalma A tényállás tisztázása a hatóság hivatalbóli kötelessége, minden eljárásban megkerülhetetlen. A bizonyítási eljárás (vagy bizonyítás) - a hivatalbóli eljárás alapelvén
INGATLAN ÉRTÉKBECSLÉSI SZAKVÉLEMÉNY
INGATLAN ÉRTÉKBECSLÉSI SZAKVÉLEMÉNY A Hunya, Széchenyi utca 11. szám alatti beépítetlen terület megjelölésű ingatlan értékesítés előtti becsült forgalmi értékének megállapításáról Készült: 2016. március
Erdészeti útügyi információs rendszerek
Erdészeti útügyi információs rendszerek PÉTERFALVI József, MARKÓ Gergely, KOSZTKA Miklós 1 Az erdészeti útügyi információs rendszerek célja a feltáróhálózatok térképi vonalai és az azokhoz kapcsolt leíró
2015. évi törvény a büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról
2015. évi törvény a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 1. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.)
PROFI GÉPEK, BERENDEZÉSEK
EuRoll PROFI GÉPEK, BERENDEZÉSEK Bevezető Tisztelt Partnerünk! Ön az EuRoll Hungária Kft. Profi gépek és berendezések katalógusát tartja kezében. Több éves tapasztalatunkat felhasználva, katalógusunkat
Magyar joganyagok - 32/2014. (VIII. 29.) ORFK utasítás - a bódító hatású szertől befo 2. oldal a) az intézkedés alá vont személyen a kábítószer okozta
Magyar joganyagok - 32/2014. (VIII. 29.) ORFK utasítás - a bódító hatású szertől befo 1. oldal 32/2014. (VIII. 29.) ORFK utasítás a bódító hatású szertől befolyásolt állapotú járművezetőkkel, valamint
A kutatás-fejlesztési tevékenység minősítése: az első két év tapasztalatai
A kutatás-fejlesztési tevékenység minősítése: az első két év tapasztalatai Szmollár Katalin Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Veszprém, 2014. november 27. K+F minősítési rendszer létrejötte I. Egységes
A veszélyes közúti baleseteinek vizsgálata, a helyszínel kriminalisztikai aspektusai
A veszélyes lyesárú-szállítás közúti baleseteinek vizsgálata, a helyszínel nelés s gyakorlata és kriminalisztikai aspektusai Készítette: Csatai Tamás r. százados ORFK DOK főtanár, BTE alelnök Jogszerűés
3D munkák a vízgazdálkodási és vízügyi tervezések során
3D munkák a vízgazdálkodási és vízügyi tervezések során Előadó: Szakter Roland Tamás 2015.10.21. Az előadás tartalma A B.V.K.-ról röviden Vízminőséggel kapcsolatos térképi munkák Jövőre vonatkozó előkészítő
2000 Szentendre, Bükköspart 74 WWW.MEVISOR.HU. MeviMR 3XC magnetorezisztív járműérzékelő szenzor
MeviMR 3XC Magnetorezisztív járműérzékelő szenzor MeviMR3XC járműérzékelő szenzor - 3 dimenzióban érzékeli a közelében megjelenő vastömeget. - Könnyű telepíthetőség. Nincs szükség az aszfalt felvágására,
AC feszültség detektor / Zseblámpa. Model TESTER-MS6811. Használati útmutató
AC feszültség detektor / Zseblámpa Model TESTER-MS6811 Használati útmutató TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. Tulajdonságok... 3 3. A készülék leírása... 3 4. A hibák magyarázata... 4 5. Kezelés... 5
Geodézia 5. Vízszintes mérések alapműveletei
Geodézia 5. Vízszintes mérések alapműveletei Tarsoly, Péter, Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Tóth, Zoltán, Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Geodézia 5.: Vízszintes mérések
Statisztika I. 8. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre
Statisztika I. 8. előadás Előadó: Dr. Ertsey Imre Minták alapján történő értékelések A statisztika foglalkozik. a tömegjelenségek vizsgálatával Bizonyos esetekben lehetetlen illetve célszerűtlen a teljes
Multifunkciós fém és gerendakereső Multi detektor
Multifunkciós fém és gerendakereső Multi detektor WMV Plus Használati útmutató... 2 1. Numerikus kijelzés 2. Figyelmeztető hangjelzés gyenge elem esetén 3. Fa 4. Váltakozó feszültség 5. Fém 6. Fém érzékelési
Söréd Község Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2014( IV.01.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés egyes kérdéseiről
Söréd Község Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2014( IV.01.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés egyes kérdéseiről Söréd Község Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Fizika középszint ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. november 5. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM A dolgozatokat az útmutató utasításai szerint, jól követhetően