Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4574/2013. számú ügyben

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4574/2013. számú ügyben"

Átírás

1 Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4574/2013. számú ügyben Előadó: dr. Ottrok Viktória Az eljárás megindítása A panaszos az öröklés tekintetében őt hátrányosan érintő illeték kiszabása miatt az illetékekről szóló évi XCIII. törvény január 1-i módosítását sérelmezve fordult a Hivatalomhoz. A panasz alapján felmerült az Alaptörvényben nevesített jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonsághoz való jog sérelmének, illetve bekövetkezte közvetlen veszélyének a gyanúja. Erre tekintettel az alapvető jogok biztosáról szóló évi CXI. törvény (továbbiakban: Ajbt.) 20. (1) bekezdése alapján vizsgálatot indítottam. A vizsgálatom eredményes befejezése érdekében az Ajbt. 21. (1) bekezdés b) pontja alapján tájékoztatást kértem a nemzetgazdasági minisztertől. Érintett alkotmányos jogok és alapelvek a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelménye. Magyarország független, demokratikus jogállam. (Alaptörvény B) cikk (1) bek.) Alkalmazott jogszabályok Az illetékekről szóló évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) A jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) A megállapított tényállás A panaszos beadványában előadta, hogy 2012 októberében elhunyt nővérének ő az egyedüli örököse. Az illetékes jegyző a hagyatéki leltár felvételét követően az ügyet november 19-én áttette a közjegyzőhöz, a hagyaték átadása érdekében. A hagyatéki tárgyalás megtartására 2013 januárjában került sor, ahol a közjegyző arról tájékoztatta a panaszost, hogy a hagyaték után már a január 1-jével módosított illetéktörvény szerinti, magasabb összegű illetéket kell fizetnie. Az Itv. átmeneti rendelkezései között a 99/F. (1) bekezdése azt mondja ki, hogy az örökösödési illeték mértékét január 1-jével módosító, az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények és azok módosításáról szóló évi CLXXVIII. törvénnyel megállapított szövegét a hatálybalépést követően illetékkiszabásra bemutatott vagy más módon az állami adóhatóság tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben, illetve kezdeményezett eljárásokban alkalmazni kell. Ugyanakkor az Itv. az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjaként a 3. (1) bekezdésében a panaszos estében az örökhagyó halálának napját jelöli meg. A törvényben észlelt fenti ellentmondás feloldása, valamint szakmai álláspontja érdekében megkerestem a nemzetgazdasági minisztert, aki válaszában a következőkről tájékoztatott. Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló évi CLXXVIII. törvény (a továbbiakban: Módtv.) január l-jétől többek között az Itv.-t is átfogóan módosította. Az illetékrendszer egyszerűsítésére irányuló törvénymódosítás markáns változásokat eredményezett az illetékkulcsok tekintetében is, mind az ingyenes, mind a visszterhes vagyonszerzések kapcsán. Az Itv december 31-ig hatályos szabályozása a haláleset folytán történt vagyonszerzéshez 18 illetékmértéket rendelt alkalmazni, függően a megszerzett vagyontárgy tiszta értéktől, jellegétől, valamint az örökhagyó és a vagyonszerző közötti rokoni kapcsolattól január l-jétől az öröklési illeték általános mértéke az egy-egy örökösnek, hagyományosnak juttatott örökség tiszta értéke után 18%, lakástulajdon és a lakástulajdonhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog ingyenes szerzése után pedig 9%-os öröklési illetékkulcs az irányadó.

2 Az új szabályok értelmében tehát a megszerzett vagyontárgy jellege szerinti differenciálást megtartva a korábbi 18 helyett, immár csak 2 illetékkulcsot kell alkalmazni az illeték megállapításakor. Az új illetékszabályokat az Itv. 99/F. (1) bekezdése alapján, főszabály szerint azokban az illetékügyekben kell alkalmazni, melyeket január l-jét követően mutatnak be illetékkiszabásra vagy ezen időpont után, más módon jut az állami adóhatóság tudomására. Tekintve, hogy ezen utóbbi jogszabályhely utal az Itv. (öröklési és ajándékozási illetékmértékeit rögzítő) 12. (l)-(2) bekezdéseire is, a megváltozott illetékkulcsokat a január l-jét követően illetékkiszabásra bemutatott ügyekben alkalmazni kell. Ebből következően tehát a 18%-os általános és a 9%-os lakásszerzéshez kapcsolódó öröklési illetékkulcsok alkalmazása az öröklés tényét tartalmazó bejelentés időpontjától, vagyis, ha a hagyatékot közjegyző adja át az Itv. 89. (1) bekezdés a) pontjában rögzített főszabály értelmében a közjegyző teljes hatályú, jogerőre emelkedett hagyatékátadó végzésének állami adóhatóságnak történő megküldésétől függ. Az Itv. 3. (1) bekezdése állapítja meg azt az általános szabályt, amely szerint az öröklési illetékkötelezettség az örökhagyó halála napján keletkezik. Az egyes ingyenes vagyonszerzések után keletkező öröklési illetékkötelezettség vizsgálatakor tehát az állami adóhatóságnak az öröklés időpontjában hatályos szabályokat kell alkalmaznia. A miniszter álláspontja szerint az Itv. a 99/F. (1) bekezdésében, a hatályba léptető és átmeneti rendelkezések között az Itv. 3. (1) bekezdésében foglaltakhoz képest speciális szabályt állapít meg, amikor azt rögzíti, hogy az illetéktörvény egyes, módosított rendelkezéseit a módosítás hatálybalépését követően illetékkiszabásra bemutatott vagy más módon az állami adóhatóság tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben kell alkalmazni. Tekintettel arra, hogy az illetéktörvény expressis verbis állapít meg az általános szabályhoz képest speciális rendelkezést, ezen utóbbi, speciális előírást kell alkalmazni a levelében leírt azon esetben is, amikor a hagyatéki tárgyalást 2013 januárjában tartották, vagyis a közjegyző a teljes hatályú hagyatékátadó végzését ezt követően küldhette meg az állami adóhatóságnak illetékkiszabás végett. A tárcavezető álláspontja szerint a lex speciális derogat legi generáli jogelv alapján tehát az Itv. idézett rendelkezései között nem található ellentmondás. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az ellentmondás hiánya mellett megállapítható, hogy az Itv. 99/F. -a január l-jétől a vagyonszerzők egy része számára így panaszos számára is méltánytalan helyzetet eredményezett/eredményezhet az Itv. 3. -ában rögzített általános szabályhoz képest. Ezzel összefüggésben felhívta a figyelmemet, hogy a fentiekre tekintettel az Itv. következő módosításakor kezdeményezni fogja az Országgyűlés előtt az illetéktörvény hivatkozott átmeneti rendelkezésének olyan értelmű módosítását, amely ezt a méltánytalan helyzetet lesz hivatott orvosolni. A vizsgálat megállapításai I. A hatáskör tekintetében A feladat- és hatáskörömet, valamint az ennek ellátásához szükséges vizsgálati jogosultságaimat az Ajbt. határozza meg. Az Ajbt. 18. (1) bekezdése szerint az alapvető jogok biztosához bárki fordulhat, ha megítélése szerint többek között közszolgáltatást végző szerv tevékenysége vagy mulasztása a beadványt tevő személy alapvető jogát sérti vagy annak közvetlen veszélyével jár (a továbbiakban együtt: visszásság), feltéve, hogy a rendelkezésre álló közigazgatási jogorvoslati lehetőségeket ide nem értve a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Jelen ügyben megállapítható, hogy Nemzetgazdasági Minisztérium az Ajbt. 18. (1) a) pontja szerint közigazgatási szervnek tekintendő, így tevékenységének vizsgálata az Ajbt a alapján ombudsmani hatáskörbe tartozik.

3 II. A vizsgált alapjogok és elvek tekintetében Az alapvető jogok biztosa egy adott társadalmi probléma mögött álló összefüggésrendszer feltárása során autonóm, objektív módon, kizárólag alapjogi érvek felsorakoztatásával és összevetésével tesz eleget az Alaptörvényben kapott mandátumának. Álláspontom szerint az ombudsman akkor jár el helyesen, ha következetesen, zsinórmértékként támaszkodik az Alkotmánybíróság alapvető jogállami garanciákkal és az alapjogok tartalmával kapcsolatos elvi megállapításaira, valamint az egyes alapjogi tesztekre. Magyarország Alaptörvényének és az alapvető jogok biztosáról szóló évi CXI. törvény hatályba lépésével az alapvető jogok biztosaként is követni kívánom a fenti gyakorlatot, így míg az Alkotmánybíróság eltérő álláspontokat nem fogalmaz meg, eljárásom során irányadónak tekintem a testület eddigi megállapításait. Az Alaptörvény vonatkozó rendelkezéseinek szövege nagyrészt megegyezik az Alkotmányban foglaltakkal, legalábbis az alkotmányos követelmények és alapjogok tekintetében nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely ellentétes volna a korábbi Alkotmány szövegével. Az Alkotmánybíróság a 22/2012. (V. 11.) AB határozatában arra mutatott rá, hogy az előző Alkotmány és az Alaptörvény egyes rendelkezései tartalmi egyezősége esetén éppen nem a korábbi alkotmánybírósági döntésben megjelenő jogelvek átvételét, hanem azok figyelmen kívül hagyását kell indokolni. A Testület továbbá a 13/2013. (VI. 17.) AB határozatban rámutatott: Az Alaptörvény negyedik módosítása következtében ( ) az Alkotmánybíróságnak ezen összevetés eredményeképpen az Alaptörvény hatálybalépése előtt meghozott határozataiban foglalt érvek felhasználását kellő részletességgel indokolni kell. A korábbi alkotmánybírósági döntésben megjelenő jogelvek figyelmen kívül hagyása ugyanakkor az előző Alkotmány és az Alaptörvény egyes rendelkezései tartalmi egyezősége esetén is lehetségessé vált, a szabályozás változása a felvetett alkotmányjogi probléma újraértékelését hordozhatja. Az Alkotmánybíróság az újabb ügyekben vizsgálandó alkotmányjogi kérdések kapcsán felhasználhatja a korábbi határozataiban kidolgozott érveket, jogelveket és alkotmányossági összefüggéseket, ha az Alaptörvény adott szakaszának az Alkotmánnyal fennálló tartalmi egyezése, az Alaptörvény egészét illető kontextuális egyezősége, az Alaptörvény értelmezési szabályainak figyelembevétele és a konkrét ügy alapján a megállapítások alkalmazhatóságának nincs akadálya, és szükségesnek mutatkozik azoknak a meghozandó döntése indokolásába történő beillesztése. Az Alkotmánybíróság a fenti feltételek vizsgálata mellett a hatályát vesztett alkotmánybírósági határozat forrásként megjelölésével, a lényegi, az adott ügyben felmerülő alkotmányossági kérdés eldöntéséhez szükséges mértékű és terjedelmű tartalmi vagy szövegszerű megjelenítéssel hivatkozhatja vagy idézheti a korábbi határozataiban kidolgozott érveket, jogelveket. Ezzel összhangban elvi megállapításaim megfogalmazása, az egyes alapjogok, alkotmányos elvek értelmezése során kiindulópontként tekintek az Alkotmánybíróság által mind az Alaptörvény hatályba lépését megelőzően, mind pedig az azt követően meghozott határozataiban, azok indokolásában kifejtett megállapításokra, következtetésekre. Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése szerint Magyarország független, demokratikus jogállam. Az Alkotmánybíróság több határozatában rámutatott, hogy a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. A jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is (9/1992. (I. 30.) AB határozat).

4 Az Alkotmánybíróság szerint az alanyi jogok érvényesítésére szolgáló eljárási garanciák a jogbiztonság alkotmányos követelményéből erednek, de szoros kapcsolatban állnak a jogegyenlőséggel, törvény előtti egyenlőséggel is. A megfelelő eljárási garanciák nélkül működő eljárásban ugyanis a jogbiztonság az, ami sérelmet szenved. [75/1995. (XI. 21.) AB határozat, ABH 1995, 376, 383.] Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint a jogállamiság egyik alapvető követelménye, hogy a közhatalommal rendelkező szervek is csak a jog által meghatározott keretek között fejthetik ki a tevékenységüket. 1 Álláspontom szerint a jogállamiság és az abból fakadó tisztességes eljárás követelményének nem csak a szabályozási szinten, hanem a jogalkalmazó szervek mindennapi gyakorlatában is folyamatosan érvényesülnie kell. Az Alkotmánybíróság döntéseiben felhívta a figyelmet, hogy a jogállamiságnak számos összetevője van. Kiemelte, hogy egy demokratikus jogállamban, ahhoz, hogy a természetes és jogi személyek életviszonyaikat, működésüket, magatartásukat a jog által előírtakhoz tudják igazítani, az elvárt kötelezettségeiknek eleget tudjanak tenni, szükség van a joganyag és a jogi eljárások stabilitására, a változásokra való felkészüléshez megfelelő idő biztosítására, az egyértelműségre, a követhetőségre és érthetőségre. A január 1-jén hatályba lépett Alaptörvény alkotmánybírósági értelmezésével kapcsolatban a testület megállapította, hogy [ ] Az Alkotmánybíróságnak azokra az alapértékekre, emberi jogokra és szabadságokra, továbbá alkotmányos intézményekre vonatkozó megállapításai, amelyek az Alaptörvényben nem változtak meg alapvetően, érvényesek maradnak. Az előző Alkotmányon alapuló alkotmánybírósági döntésekben kifejtett elvi jelentőségű megállapítások értelemszerűen irányadók az Alaptörvényt értelmező alkotmánybírósági döntésekben is. Ez azonban nem jelenti az előző Alkotmányon alapuló határozatokban kifejtettek vizsgálódás nélküli, mechanikus átvételét, hanem az előző Alkotmány és az Alaptörvény megfelelő szabályainak összevetését és gondos mérlegelést kíván. Ha az összevetésnek az az eredménye, hogy az alkotmányjogi szabályozás változatlan vagy jelentős mértékben hasonló, az átvételnek nincs akadálya. Másrészt az előző Alkotmány és az Alaptörvény egyes rendelkezései tartalmi egyezősége esetén éppen nem a korábbi alkotmánybírósági döntésben megjelenő jogelvek átvételét, hanem azok figyelmen kívül hagyását kell indokolni. 2 III. Az ügy érdeme tekintetében Az Itv. átmeneti rendelkezései között a 99/F. (2) bekezdése azt mondja ki, hogy öröklés esetén fizetendő illeték mértékét január 1-jével módosító, az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló évi CLXXVIII. törvénnyel megállapított szövegét a hatálybalépést követően illetékkiszabásra bemutatott vagy más módon az állami adóhatóság tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben, illetve kezdeményezett eljárásokban alkalmazni kell. Ugyanakkor az Itv. az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjaként a 3. (1) bekezdésében a panaszos estében az örökhagyó halálának napját jelöli meg. Az Alkotmánybíróság korábban az Itv január 1-jei hatálybalépése és ugyanilyen szabályozási módszere 3 kapcsán a jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata iránti indítvány tárgyában hozott, 7/1992. (I.30.) AB határozatában már kifejtette, hogy az ilyen előírás a törvény hatályát az illeték kiszabására irányadó rendelkezések alkalmazása szempontjából az illetékkiszabásra bejelentés, illetőleg a tudomásra jutás 1 56/1991. (XI.8.) AB. hat. 2 Vö. 22/2012. (V. 11.) AB határozat 3 Az Itv szeptember 30-ig hatályos változatának 97. (1) bekezdésnek második mondata a következőképp szólt: Rendelkezéseit a hatálybalépését követően illetékkiszabásra bejelentett vagy más módon az illetékhivatal tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben, illetőleg kezdeményezett eljárások esetében kell alkalmazni.

5 időpontjára tekintettel állapítja meg, tehát arra nem az illetékkötelezettség keletkezésének időpontja irányadó. Ebből az következik, hogy a korábbi az illetékekről szóló évi I. törvény 4 (a továbbiakban: It.) helyett az Itv. rendelkezéseit kell alkalmazni azokban az illetékügyekben is, amelyek annak hatálybalépése előtt keletkeztek és szabályszerű (vagy akár késedelmes) bejelentésük, illetőleg a tudomásra jutásuk a hatálybalépés után következett be. Kimondta az Alkotmánybíróság, hogy az Itv januárjában hatályos, kifogásolt rendelkezése sérti a jogállam egyik lényeges jellemzőjéből, a jogbiztonságból fakadó tilalmat azáltal, hogy az illetékfizetésre kötelezettek meghatározott köre tekintetében visszamenő hatállyal hátrányosabb illetékfizetési kötelezettséget eredményezett. Egyúttal kimondta annak alkotmányellenességét és szeptember 30-i hatállyal megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság rögzítette azt is, hogy az új szabályozás akkor nem lett volna alkotmányellenes, ha a jogalkotó az új rendelkezések alkalmazását kizárta volna azokban a hatálybalépését megelőzően keletkezett vagyonszerzési ügyekben, amelyek esetében az illetékezőre hátrányosabb illetékfizetési feltételeket eredményezett, illetve súlyosabb kötelezettséget állapított meg. Ugyanis az Itv. hatálybalépésével az It. rendelkezéseinél hátrányosabb illetékfizetési kötelezettséget állapított meg, csak úgy, mint jelen esetben az Itv január 1-jei módosításával. A Jat. 2. (2) bekezdése szerint: Jogszabály a hatálybalépését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, kötelezettséget nem tehet terhesebbé, valamint nem vonhat el vagy korlátozhat jogot, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé. A korábbi, december 31-ig hatályos jogalkotásról szóló törvény így fogalmazott: A jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé. 5 Az Alkotmánybíróság a 34/1991. (VI.15.) AB határozatában kifejtette, hogy az Alkotmány 2. (1) bekezdésében megállapított jogállamisághoz szervesen kapcsolódó jogbiztonság elvének maradéktalan érvényesülése érdekében elengedhetetlen, hogy a jogszabályok kihirdetése összhangban legyen az évi XI. törvény 12. (2) bekezdésében megállapított alkotmányos jellegű előírással, amely szerint a jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé. Tekintettel az Alkotmánybíróság által a 22/2012. (V. 11.) AB határozatában kifejtettekre, miszerint az előző Alkotmány és az Alaptörvény egyes rendelkezései tartalmi egyezősége esetén éppen nem a korábbi alkotmánybírósági döntésben megjelenő jogelvek átvételét, hanem azok figyelmen kívül hagyását kell indokolni, elmondható, hogy az új Alaptörvény hatálybalépését követően megalkotott és hatályba léptetett jogszabályoknak, illetve azok módosításainak is összhangban kell lenniük az új Jat. rendelkezéseivel. A Jat. a korábbi jogalkotásról szóló törvényhez képest szigorúbb szabályt fogalmaz meg azzal, hogy rögzíti, jogszabály a hatálybalépését megelőző időre kötelezettséget nem tehet terhesebbé. Ezzel összhangban olvasható az Alkotmány kommentrájában, hogy a visszaható hatály tilalmának figyelmen kívül hagyása összeegyeztethetetlen a jogállamiság részét képező jogbiztonság elvével, és alkotmányellenesség megállapításához vezethet. Ugyanakkor nem tekinthető alkotmányellenesnek az a visszaható hatályú jogszabály, amely az egyént az állammal szemben kedvezőbb helyzetbe hozza. 6 Az Alkotmánybíróság 62/1991. (XI.22.) AB határozatában foglaltak szerint a jogszabályok kollíziója önmagában csak akkor eredményez alkotmányellenességet, ha a törvénysértő jogalkotás egyben alkotmányos elvet vagy szabályt is sért. A 21/1993. (IV.2.) AB határozatában pedig arra is rámutatott az Alkotmánybíróság, 4 Hatálytalan július 1-jétől évi XI. törvény 12. (2) bekezdés 6 Győrfi Tamás-Jakab András (2009): Jogállamiság. In: Jakab András (szerk.) Az Alkotmány kommentárja. Budapest, Századvég Kiadó, 181. p.

6 hogy Az ugyanazon törvényen belüli ellentétes szabályozás különösen, ha az a címzettek, az érintettek, a kötelezettek eltérő körére vonatkozik - már olyan fokú jogbizonytalanságot jelent, amely alkotmányellenes. Az anyagi alkotmánysértés, az alapjogi jogsértés itt ugyanis önmagában annak következtében megállapítható, hogy az az érintett állampolgároknál olyan fokú jogbizonytalanságot eredményezhet, amely kötelezettségeik teljesítését kiszámíthatatlanná, félreérthetővé és bizonytalanná teszi. A jogalkotó az Itv január 1-jei módosításával, a törvényen belüli ellentétes szabályozással visszaható hatállyal állapított meg terhesebb kötelezettséget az érintettek vonatkozásában azzal, hogy rendelkezései értelmében, az új, magasabb illeték összegét kell kiszabni azokban az esetekben is, amelyeket megalapozó esemény ugyan a módosítás hatálybalépését megelőzően következett be, a hatósághoz való bejelentésükre, azonban a módosítás hatálybalépését követően került sor. Fentiek alapján megállapítom, hogy a jogalkotó visszaható hatállyal állapított meg terhesebb kötelezettséget az Itv. hatálya alá tartozó jogalanyokra, így a panaszosra is, amellyel a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot idézett elő. Figyelemmel arra, hogy a nemzetgazdasági miniszter a válaszában jelezte, kezdeményezni fogja az Országgyűlés előtt az illetéktörvény hivatkozott átmeneti rendelkezésének olyan értelmű módosítását, amely a jelentésemben vizsgált méltánytalan helyzetet orvosolni fogja, a feltárt alapvető joggal összefüggő visszásság orvoslása, valamint bekövetkeztének jövőbeni megelőzése érdekében, külön intézkedést nem kezdeményezek, de felkérem a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy a nemzetgazdasági miniszterrel együttműködésben segítse az alapjogok érvényre jutását biztosító jogi környezet megteremtését. Budapest, december Székely László sk.

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8309/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8309/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8309/2013. számú ügyben Előadó: dr. Győrffy Zsuzsanna A vizsgálat megindítása A panaszos édesanya gyermeke iskoláztatási támogatásának szüneteltetése ügyében

Részletesebben

Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.

Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8515/2012. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8515/2012. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8515/2012. számú ügyben Előadó: dr. Sárközy István Az eljárás megindulása A panaszos beadványa szerint gépjármű tulajdonjogának megszerzése során téves számlaszámra

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-175/2015. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-175/2015. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-175/2015. számú ügyben Előadó: dr. Somosi György Az eljárás megindítása A panaszos a Magyar Telekom Nyrt. eljárását sérelmező panasszal fordult az Alapvető

Részletesebben

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-574/2016. számú ügyben (Előzményi ügy: AJB-4424/2015. )

Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-574/2016. számú ügyben (Előzményi ügy: AJB-4424/2015. ) Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-574/2016. számú ügyben (Előzményi ügy: AJB-4424/2015. ) Előadó: dr. Blaskovits Márta Az eljárás megindítása Egy panaszos beadvánnyal fordult az alapvető jogok

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Szociális és Munkaügyi Minisztérium Egészségügyi Minisztérium Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Külügyminisztérium Iktatószám: 1752/2009-EURINT ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Nemzetközi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-5923/2012. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-5923/2012. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-5923/2012. számú ügyben Előadó: dr. Sárközy István Az eljárás megindulása A Budapest XXII. kerületi Ostor és Dévény utcában élő panaszosok az Alapvető Jogok

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére 3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört

Részletesebben

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1739/2013. számú ügyben Az eljárás megindítása Alkalmazott jogszabályok

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1739/2013. számú ügyben Az eljárás megindítása Alkalmazott jogszabályok Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1739/2013. számú ügyben (Kapcsolódó ügyek: AJB-1182/2013., AJB-2043/2013., AJB-2825/2013., AJB-3003/2013., AJB-5148/2013., AJB-5220/2013.) Előadó: dr. Tóth

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 22.12.2006 COM(2006) 916 végleges 2006/0300 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE pénzügyi konglomerátumhoz tartozó hitelintézetek,

Részletesebben

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.

Részletesebben

2016. évi... törvén y

2016. évi... törvén y Országgy űlés Hivatal a Irományszám : T ( Érkezett: 2016 FEBR 26. 2016. évi... törvén y a Polgári Törvénykönyvr ől szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefügg ő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekr

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1188/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1188/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1188/2013. számú ügyben Előadó: dr. Garaguly István Az eljárás megindulása Beadványa szerint a panaszos Balatongyörökön lévő zártkerti ingatlanát az azon lévő,

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.10. COM(2014) 147 final Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot

Részletesebben

Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban

Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Szüts Péter Intelligens Társadalomért Országos Szövetség, Közigazgatási tanácsadó (NGM) Települési önkormányzatok

Részletesebben

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2217/2016. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2217/2016. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2217/2016. számú ügyben Előadó: Némedi Erika Az eljárás megindítása A békés megyei Zsadány községben élő panaszos szociális ellátása ügyében kért segítséget.

Részletesebben

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői

Részletesebben

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1782/2016. számú ügyben (Előzményi ügy száma: AJB-3440/2015)

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1782/2016. számú ügyben (Előzményi ügy száma: AJB-3440/2015) Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1782/2016. számú ügyben (Előzményi ügy száma: AJB-3440/2015) Az eljárás megindítása A panaszos negyven szülő társa nevében fordult panasszal Hivatalomhoz a

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2350/2016. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2350/2016. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2350/2016. számú ügyben Előadók: dr. Szabó-Tasi Katalin dr. Borza Beáta dr. Lápossy Attila Az eljárás megindulása A panaszos civil szervezet elnöke a szervezet

Részletesebben

2015. évi törvény. i) kormánybiztos, miniszterelnöki biztos, miniszteri biztos.

2015. évi törvény. i) kormánybiztos, miniszterelnöki biztos, miniszteri biztos. [V30 2015. évi törvény r..~',,.u. 70lb FEER 1 O. a vagyonnyilatkozat-tételi eljárásokkal összefügg ő egyes törvények módosításáró l 1. Az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekr ől szóló 2007.

Részletesebben

A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett

A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je t 9 ' l '1-. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbánya környezetének szépítéséről szóló 4/2014. (II. 24.) önkormányzati

Részletesebben

Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós

Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós Előadó: dr. Jakab Miklós Az önellenőrzés fogalma Az adózó önadózás esetén jogosult az önellenőrzésre elévülési időn belül, de arra nem kötelezhető. Az önellenőrzéssel az adózó helyesbíti és bevallja az

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7657/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7657/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7657/2013. számú ügyben Előadó: dr. Szabó-Tasi Katalin Az eljárás megindulása A panaszos speciális étkezési igényű gyermeke óvodai étkezésének ügyében fordult

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének Közös Jelentése az AJB-3084/2014.

Az alapvető jogok biztosának és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének Közös Jelentése az AJB-3084/2014. Az alapvető jogok biztosának és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének Közös Jelentése az AJB-3084/2014. számú ügyben Előadó: dr. Garaguly István Az eljárás megindulása A panaszos Gyula-Városerdőn

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4454/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4454/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4454/2014. számú ügyben Előadó: dr. Sarbak Péter Az eljárás megindítása Az érintett ügy előzményeként a bejelentő Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-5171/2016. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-5171/2016. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-5171/2016. számú ügyben Ügyintéző: dr. Zséger Barbara Az eljárás megindulása Panaszost a rendőrség egy büntetőeljárásban tanúként hallgatta meg. A panaszos

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-6753/2013. számú ügyben (Kapcsolódó ügyek: AJB-1455/2013., AJB-5332/2013.)

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-6753/2013. számú ügyben (Kapcsolódó ügyek: AJB-1455/2013., AJB-5332/2013.) Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-6753/2013. számú ügyben (Kapcsolódó ügyek: AJB-1455/2013., AJB-5332/2013.) Előadó: dr. Sárközy István Az eljárás megindulása Hivatalomhoz több beadvány érkezett,

Részletesebben

2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV

2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV 2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV...../2015. Kgy.sz. határozat 1.számú melléklete Ellenőrzési tervet megalapozó elemzések címei: - 2015. évi belső ellenőri munkaterv (2. számú melléklet) - Kockázatelemzés

Részletesebben

Az érintett alkotmányos jogok

Az érintett alkotmányos jogok Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7337/2013. számú ügyben Az eljárás megindulása Előadó: dr. Garaguly István Beadványa szerint a panaszos külföldön él, balatonberényi ingatlanát nem használja,

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének Közös jelentése az AJB-383/2016.

Az alapvető jogok biztosának és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének Közös jelentése az AJB-383/2016. Az alapvető jogok biztosának és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének Közös jelentése az AJB-383/2016. számú ügyben Előadó: dr. Garaguly István Az eljárás megindulása A Levegő Munkacsoport

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben Az eljárás megindítása, előzmények Sajtóhírekből értesültem arról, hogy az értelmi fogyatékos gyerekek előkészítő szakiskolai képzése

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-996/2016. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-996/2016. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-996/2016. számú ügyben Előadó: dr. Tóth Krisztina A vizsgálat megindítása A panaszos a Pest Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztályának korábban

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2775/2015. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2775/2015. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2775/2015. számú ügyben Előadó: dr. Németh Andrea Az eljárás megindítása Az érintett ügy előzményeként a bejelentő 2014. június 17-én a Fejér Megyei Főügyészséghez

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 49/2014. (X.12.) határozata

Részletesebben

Alkalmazott jogszabály A mező- és erdőgazdálkodási földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (Földtv.)

Alkalmazott jogszabály A mező- és erdőgazdálkodási földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (Földtv.) Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-643/2013. számú ügyben Előadó: dr. Csink Lóránt Az eljárás megindulása Az alapvető jogok biztosához számos beadvány érkezett a mező- és erdőgazdálkodási földek

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-3/2016. Tárgy: Lakások és helyiségek bérleti díja Mell.: 1 pld. rendelet-tervezet

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1037/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1037/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1037/2013. számú ügyben Előadó: dr. Sárközy István Az eljárás megindulása A panaszos álláspontja szerint Debrecen, Hajó utca szervizútja közlekedési rendjének

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-4304/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-4304/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-4304/2014. számú ügyben Előadó: dr. Téglásiné dr. Kovács Júlia Az eljárás megindítása Egy magánszemély beadvánnyal fordult hozzám, melyben az UNIQA Biztosító

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének Közös jelentése az AJB-695/2016.

Az alapvető jogok biztosának és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének Közös jelentése az AJB-695/2016. Az alapvető jogok biztosának és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének Közös jelentése az AJB-695/2016. számú ügyben Előadó: dr. Garaguly István Az eljárás megindulása A Levegő Munkacsoport

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ 7 GYAKRABBAN HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK 8 1990. ÉVI XCIII. TÖRVÉNY AZ ILLETÉKRŐL 9 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 10

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ 7 GYAKRABBAN HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK 8 1990. ÉVI XCIII. TÖRVÉNY AZ ILLETÉKRŐL 9 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 10 TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ 7 GYAKRABBAN HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK 8 1990. ÉVI XCIII. TÖRVÉNY AZ ILLETÉKRŐL 9 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 10 I. Fejezet Az illetékekre vonatkozó általános rendelkezések 10 1.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására

Részletesebben

I N D Í T V Á N Y O Z O M

I N D Í T V Á N Y O Z O M Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága Budapest Donáti u. 35 45. 1015 Tisztelt Alkotmánybíróság! Alulírott Ámon Adrienn (an.: Polomszky Judit, sz.ig: 261957JA, cím: 1027 Budapest, Varsányi I. u. 38/A), az

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1241/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1241/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1241/2014. számú ügyben Előadó: dr. Weinbrenner Ágnes Az eljárás megindítása A panaszos beadványában külföldön történt születése hazai anyakönyvezése iránt

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2648/2015. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2648/2015. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2648/2015. számú ügyben Előadó: dr. Győrffy Zsuzsanna A vizsgálat megindítása Hivatalomhoz állampolgári bejelentés érkezett a Baranya Megyei Gyermekvédelmi

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai

Részletesebben

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-6124/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-6124/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-6124/2014. számú ügyben Előadó: dr. Győrffy Zsuzsanna A vizsgálat megindítása A panaszos nagyszülő Budapest Főváros Kormányhivatala XVII. kerületi Gyámhivatala

Részletesebben

J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a

J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a Előterjesztő: Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője Ó z d, 2013. július 25. ELŐZMÉNYEK:

Részletesebben

A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása

A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása Az előterjesztés száma: 34/2016. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2016. február 24-én, 18-órakor megtartandó ülésére A szociális ellátások

Részletesebben

Reklámadó 2015.évi változások. PáricsiZoltán

Reklámadó 2015.évi változások. PáricsiZoltán Reklámadó 2015.évi változások PáricsiZoltán Reklámadó - törvényi áttekintés A reklámadó magyarországi bevezetése, változások hatályba lépése 2014.06.11.-én a parlament megszavazta a 2014.évi XXII. törvényt

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-1358/2016. számú ügyben (Előzményi ügy: AJB-4086/2015.)

Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-1358/2016. számú ügyben (Előzményi ügy: AJB-4086/2015.) Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-1358/2016. számú ügyben (Előzményi ügy: AJB-4086/2015.) Előadó: dr. Blaskovits Márta Az eljárás megindítása Egy magánszemély beadvánnyal fordult az alapvető

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 3-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 3-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 3-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Anyakönyvvezetői többletszolgáltatásokért fizetendő díjakról, és

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8136/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8136/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8136/2013. számú ügyben Előadó: dr. Zemplényi Adrienne Az eljárás megindítása A Téli közfoglalkoztatási programba bevont panaszos azért fordult hivatalomhoz,

Részletesebben

MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS

MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS JSZ: 14/2008 A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV JÓVÁHAGYVA A 437/2009. (X. 28.) KT. HATÁROZATTAL A HÉSZ ÉS A SZABÁLYOZÁSI TERVEK ELFOGADVA A 28/2009. (X. 29.) ÖK.

Részletesebben

HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL

HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám:

Részletesebben

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1. CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csány Községi Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. -ának (1) bekezdésében

Részletesebben

Tilk Péter, tanszékvezető egyetemi docens PTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék. A helyi rendeletalkotás egyes kérdései a Kúria döntései tükrében 1

Tilk Péter, tanszékvezető egyetemi docens PTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék. A helyi rendeletalkotás egyes kérdései a Kúria döntései tükrében 1 25 Tilk Péter, tanszékvezető egyetemi docens PTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék A helyi rendeletalkotás egyes kérdései a Kúria döntései tükrében 1 2012. január 1-től az Alaptörvény hatálybalépésétől az önkormányzati

Részletesebben

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-650/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-650/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-650/2014. számú ügyben Előadó: dr. Győrffy Zsuzsanna A vizsgálat megindítása A panaszos édesapa az 1997-ben született fiával, valamint a 2001-ben született

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes Közös jelentése az AJB-3103/2014.

Az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes Közös jelentése az AJB-3103/2014. Az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes Közös jelentése az AJB-3103/2014. számú ügyben Előadó: dr. Csikós Tímea dr. Somosi György Az eljárás megindítása

Részletesebben

QrszággyíIlés Hivatala. Irnmányszfisn : '-í-1 CL 44' 2015. évi... törvény

QrszággyíIlés Hivatala. Irnmányszfisn : '-í-1 CL 44' 2015. évi... törvény QrszággyíIlés Hivatala Irnmányszfisn : '-í-1 CL 44' Érkezett 2015 SZER 1 4. 2015. évi... törvény a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény módosításáró l 1. A temetőkről és a temetkezésr

Részletesebben

(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.

(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki. Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmének helyi szabályairól és a térítési díjról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő

KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek eire vonatkozóan Hatályos: 2016.július 1-től 2016. július 1-jén vagy azt követően igényelt kölcsönökre vonatkozó feltételek: éves Kamat 22,13 % 24,89 % 24,89

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-472/2016. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-472/2016. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-472/2016. számú ügyben Előadó: dr. Herke Miklós Az eljárás megindítása A panaszos beadványa szerint az 1990-es évek elején örökléssel és cserével szerezte

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-5150/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-5150/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-5150/2013. számú ügyben Előadó: dr. Bácskai Krisztina Az eljárás megindulása A felsőoktatási felvételi eljárással összefüggésben fordult Hivatalomhoz egy felvételiző

Részletesebben

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105 1 Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105../2013. Tárgy: Makói Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának felülvizsgálata

Részletesebben

Tárgy: indítvány jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére

Tárgy: indítvány jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére 1031 Budapest, Ányos u 6 I/1 Telefon, Fax : 439-0030, e-mail: gyozogabor@t-emailhu Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága 1535 Budapest, Pf 773 Tárgy: indítvány jogszabály alkotmányellenességének utólagos

Részletesebben

BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 14/B Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Stratégiai Főosztály Környezetpolitikai Osztály II. A testületileg illetékes KÖFE szakmai véleményét megkaptuk, és figyelembe vesszük

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Üllő Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2011. (II.26.) önkormányzati rendelete a házasságkötések és egyéb családi események szolgáltatási díjairól egységes szerkezetben a módosításáról szóló 15/2012.(VI.02.)

Részletesebben

Csoport Az illeték általános mértéke Lakástulajdonszerzés

Csoport Az illeték általános mértéke Lakástulajdonszerzés Illetékmértékek 2012 1. Öröklési illeték Csoport Az illeték általános mértéke Lakástulajdonszerzés illetékének mértéke I. Az örökhagyó házastársa, mostoha- és nevelt gyermeke, mostoha- és nevelőszülője

Részletesebben

10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ a 47/2006.(XI.16.), 46/2010.

Részletesebben

Lövıi Helyi Választási Iroda Vezetıje 9461. Lövı, Fı u.181. Tel. : 99/533-550, Fax : 99/533-558 E-mail: korjegyzo@lovkorjegyzo.hu 23-20 /2014. Tárgy: Önkormányzati képviselık számának megállapítása H a

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1882/2016. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1882/2016. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1882/2016. számú ügyben Előadó: dr. Zemplényi Adrienne Az eljárás megindítása A panaszos a politikai meggyőződésük miatt elbocsátott munkavállalók nyugdíjra

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2092/2016. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2092/2016. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2092/2016. számú ügyben Előadó: dr. Németh Andrea A vizsgálat megindítása Az alapvető jogok biztosának feladat- és hatáskörét, valamint az ennek ellátásához

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-5977/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-5977/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-5977/2013. számú ügyben Előadó: dr. Győrffy Zsuzsanna A vizsgálat megindítása A panaszos apa gyámhatósági eljárásokat sérelmezve kérte a segítségemet. A panaszos

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-6136/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-6136/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-6136/2013. számú ügyben Előadó: dr. Sarbak Péter Az eljárás megindítása Az érintett ügy előzményeként a bejelentő jogi képviselője (a továbbiakban: jogi képviselő)

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-41/2013. Tárgy: A Kiszombor 05326/2 hrsz-ú (korábban: 027/2 hrsz) ingatlan

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 110/2016.

Az előterjesztés száma: 110/2016. A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 110/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének

Részletesebben

Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015.

Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: jako.gergely@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési

Részletesebben

Karád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2015. (V.5.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

Karád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2015. (V.5.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Karád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2015. (V.5.) önkormányzati rendelete a helyi adókról ( Egységes szerkezetbe foglalva a 11/2015.(IX.1.) számú önkormányzati rendelettel) Karád Község Önkormányzat

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-492/2016. számú ügyben (Előzmény: AJB-4069/2014.)

Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-492/2016. számú ügyben (Előzmény: AJB-4069/2014.) Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-492/2016. számú ügyben (Előzmény: AJB-4069/2014.) Előadó: dr. Szentkirályi-Harsányi Ágnes Az eljárás megindítása A panaszos beadványában előadta, hogy vállalkozása

Részletesebben

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető Érettségi 2015/2016 tanév tavasz Jogszabályváltozások Dr. Kun Ágnes osztályvezető Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Oktatási és Hatósági Osztály 2016. április 19. Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának

Részletesebben