13/2001. (VII. 5.) NKÖM rendelet. a kulturális javak kiviteli engedélyezésének részletes szabályairól. (A törvény aihoz)
|
|
- Attila Orosz
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 13/2001. (VII. 5.) NKÖM rendelet a kulturális javak kiviteli engedélyezésének részletes szabályairól A kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény 100. (3) bekezdés b) pontjában (a továbbiakban: törvény), a közokiratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Ltv.) 35. -ának (5) bekezdésében, az illetékekről szóló évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 65. -ában, valamint a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló évi C. törvény 5. -ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján - az érdekelt miniszterekkel egyetértésben - a következőket rendelem el: (A törvény aihoz) 1. (1) A törvény hatálya alá tartozó kulturális javak, valamint az Ltv. hatálya alá tartozó levéltári iratanyagok, maradandó értékű magániratok vagy irategyüttesek (a továbbiakban együtt: kulturális tárgy) közül az 1. számú mellékletben felsorolt, valamint a muzeális intézmények, illetve közgyűjtemények nyilvántartásában szereplő és a védetté nyilvánított kulturális javak a Kulturális Örökség Igazgatósága (a továbbiakban: Igazgatóság) által kiadott kiviteli engedéllyel vihetők ki az országból. (2) Az e rendelet alapján kiadott kiviteli engedély nem mentesít az egyéb jogszabályokban előírt engedélyezési eljárások alól. (A törvény 20. -ához) A kiviteli engedély iránti kérelem 2. (1) A kulturális javak kivitelére vonatkozó engedélyt a 2. számú melléklet szerinti formanyomtatvány kitöltésével kell kérelmezni. (2) Az engedélyt kulturális tárgyanként kell kérni. Több kulturális tárgy egyidejű, azonos célállomásra irányuló kivitele esetén az Igazgatóság engedélyezheti a kérelem egy formanyomtatványon történő benyújtását. 3. (1) A kiviteli engedély iránti kérelmet a 4. számú mellékletben felsorolt közgyűjteményeknél kell benyújtani. A mellékletben nem említett kulturális tárgy esetében a kérelmet az Igazgatósághoz kell benyújtani, amely kijelöli az illetékes közgyűjteményt. A kiviteli engedélyezési eljárás a kérelem benyújtásának napján kezdődik. (2) A kérelem benyújtásával egyidejűleg a kivinni szándékozott kulturális tárgyat is be kell mutatni. Amennyiben a tárgy bemutatása terjedelménél, jellegénél fogva vagy egyéb okból rendkívüli nehézségbe ütközik, az érdekelt kérelmére és költségére a tárgyat a szakvéleményt adó intézmény szakértője az őrzési helyén tekinti meg. (3) A közgyűjtemény szakvéleményének elkészítése után, de legkésőbb az Igazgatóságnak a kiviteli engedélyezésére vonatkozó határozatával egyidejűleg a kulturális tárgyat a kérelmezőnek vissza kell adni. 4. (1) A közgyűjtemény a kérelem és a bemutatott tárgy alapján szakvéleményt ad, amelyet a kérelemmel együtt haladéktalanul, de legkésőbb 15 napon belül megküld az Igazgatóságnak. (2) A közgyűjtemény szakvéleménye tartalmazza: a) a kivinni szándékozott kulturális tárgyak azonosításra alkalmas leírását, darabszámát, b) irategyüttesek megnevezését, évkörét, mennyiségét (lapszámban vagy folyóméterben), rövid leírását, az azonosításához szükséges adatokat tartalmazó jegyzéket, valamint azokat az ismérveket, amelyek alapján maradandó értékű iratnak [Ltv. 3. j) pont] minősülnek, c) a kulturális tárgy értékére vonatkozó véleményét, d) a kulturális tárgy alkotójának, a tárgy jellegének, egyediségének az ország kulturális öröksége szempontjából való jelentőségét, e) azt, hogy a kivinni szándékozott kulturális tárgy az engedélyköteles tárgyak körébe tartozik-e, f) a kulturális tárgy kiviteli engedélyezésére vonatkozó, indokolással ellátott javaslatát, g) az ideiglenesen kivinni szándékozott tárgy esetén a biztonságos kivitelre vonatkozó javaslatot.
2 (3) A közgyűjtemény a kiviteli engedély megtagadását akkor javasolhatja, ha egyúttal kezdeményezi a tárgy védetté nyilvánítását is. 5. Az Igazgatóság a szakvéleményt adó közgyűjteménytől kiegészítést, más szakértőtől szakvéleményt kérhet. 6. Az Igazgatóság elutasítja a kérelmet, ha a) a végleges kivitel a törvény 21. -a alá esik; b) az ideiglenes kivitelhez a törvény 23. -ában foglalt feltételek nem teljesülnek; c) a szakvélemény alapján megállapítja, hogy az irategyüttes maradandó értékűnek minősül; d) a tárgy kivitele nem engedélyköteles; e) az engedélyt kérő a kérelmet nem az e rendeletben meghatározott feltételeknek megfelelően, illetve hiányosan adta be, s azt felhívás ellenére sem pótolta. 7. (1) Az Igazgatóság a végleges kiviteli engedélyt az 5. számú melléklet szerinti okiraton öt eredeti példányban adja ki, amelyből három példányt kap a kérelmező, egy példányt pedig a szakvéleményt adó közgyűjtemény. (2) Az engedély három példányát át kell adni a kiviteli ellenőrzést végző vámszervnek, amelyből egy példányt az országból történő tényleges kilépés igazolásával a kiléptető vámhivatal visszaküld az Igazgatóságnak, egy példányt visszaad a vámkezelést kérőnek, egy példányt pedig a vámokmányok vámhivatali példányának mellékleteként kezel. (3) Az engedélyben feltüntetett érték a kulturális tárgy kivitelével kapcsolatos hivatalos eljárásokban hivatalos értékbecslésnek minősül. (4) A végleges kiviteli engedély a kiállítás napjától számított egy évig érvényes. (5) A véglegesen kiszállított kulturális javak visszahozatala esetén, amennyiben a belföldi forgalom számára történő vámkezelést tértiáruként vámmentesen kérik, az eredetivel való azonosságot - a közgyűjteményben nyilvántartott kulturális tárgy esetét kivéve - a kivitelkor szakvéleményt adó közgyűjtemény állapítja meg. Az erre vonatkozó igazolást a belföldi forgalom számára történő vámkezeléshez be kell nyújtani. (A törvény aihoz) Kiviteli tilalom alá eső kulturális javak külföldi cseréje 8. (1) A törvény 21. -ának (2) bekezdésében foglalt esetekben a 2. számú melléklet szerinti formanyomtatványhoz csatolni kell a) igazolást arról, hogy a cserébe kapott kulturális tárgyat a külföldi fél rendelkezésre bocsátja, b) igazolást arról, hogy a tárgy a külföldi állam területéről jogszerűen kivihető, c) részletes indokolást arról, hogy a tárgy cseréje miként szolgálja a nemzeti kulturális érdekeket, illetve a gyűjtemény érdekeit, d) a tulajdonos hozzájárulását, e) a nemzeti kulturális örökség miniszterének engedélyét. (2) A kiviteli engedély csak akkor adható, hogy ha a cserébe kapott tárgy behozatalát a magyar jogszabályok nem tiltják. Ideiglenes kivitelre vonatkozó külön szabályok 9. (1) A kulturális tárgyak ideiglenes kivitelét a 3. számú melléklet szerinti nyomtatványon kell kérelmezni. (2) A védetté nyilvánított, illetve a muzeális intézmények gyűjteményeiben őrzött tárgyak esetében meg kell indokolni, hogy a kivitel milyen kulturális vagy tudományos célt szolgál. A kérelemben meg kell jelölni a külföldi őrzés helyét. (3) Közgyűjteményben, illetve muzeális intézményben őrzött, ideiglenesen kivinni szándékozott kulturális tárgyak esetében az engedélykérelemhez csatolni kell a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium előzetes hozzájárulását. (4) Az Igazgatóság a kulturális tárgy biztonsága érdekében biztosítási szerződés megkötéséhez kötheti a kiviteli engedély megadását. Ilyen esetben a kiviteli engedély legfeljebb a biztosítás időtartamára adható. (5) Az Igazgatóság az ideiglenes kiviteli engedélyt a 6. számú melléklet szerinti okiraton adja ki 6 eredeti példányban. Az engedély négy példányát a kérelmező, egy példányát a szakvéleményt adó intézmény kapja. (6) Az ideiglenes kivitelben történő vámkezelést végző vámhivatal az eljárás lefolytatását az engedély négy példányán a tételszám feltüntetésével igazolja. A határvámhivatal a kiléptetés tényének (az engedély mind a négy
3 példányban történő) igazolása után a kiviteli engedély egy példányát megküldi az Igazgatóságnak, egy példányát a vámokmányok mellékleteként kezeli, két példányát pedig visszaadja a vámkezelést kérőnek. (7) A visszahozott kulturális tárgynak a belföldi forgalom számára történő vámkezelésekor a kiviteli engedély - kiviteli záradékkal ellátott - kettő eredeti példányát a vámkezelést kérő a vámokmányhoz csatolja. A vámhivatal az engedély példányain igazolja a belföldi forgalom számára történő vámkezelés tényét, majd az igazolással ellátott engedély egyik példányát az Igazgatóságnak megküldi, a másik példányát pedig az ügyfélnek visszaadja. (8) Az ideiglenes kiviteli eljárásban vámkezelt kulturális tárgy visszahozatala esetén az eredetivel való azonosságát - a közgyűjteményben nyilvántartott kulturális tárgy esetét kivéve - a kivitelkor szakvéleményt adó közgyűjtemény állapítja meg. Az illetékes közgyűjtemény az eredetivel való azonosságot a kiviteli engedély két példányának záradékolásával igazolja, melyeket a belföldi forgalom számára történő vámkezeléshez be kell nyújtani. Igazolás és nyilatkozat 10. (1) Kérelemre az Igazgatóság a 7. számú melléklet szerinti nyomtatványon igazolja, hogy a kivinni szándékozott tárgy nem tartozik az engedélyköteles javak körébe. Az igazolás kiadásakor az Igazgatóság eljárására a végleges kiviteli engedély szabályait kell megfelelően alkalmazni. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott igazolás hiányában a vámhivatal felszólítására a kivitelt végző a 8. számú melléklet szerinti nyilatkozattal igazolja, hogy a kivinni szándékozott tárgy nem tartozik az engedélyköteles javak körébe. Igazgatási szolgáltatási díj 11. (1) Az Itv a alapján az Igazgatóság eljárásáért igazgatási szolgáltatási díjat (a továbbiakban: díj) kell fizetni. (2) Az igazgatási szolgáltatási díj mértéke: a) a végleges kiviteli engedély iránt indított eljárásban aa) könyvek esetében kérelmenként 2000 forint, ab) a 2. (2) bekezdésében meghatározott esetekben tárgyanként 2000 forint, de legalább forint és legfeljebb forint, ac) egyéb esetekben kérelmenként forint, b) a 10. szerinti igazolásért tárgyanként 1500 forint, amely az általános forgalmi adót is tartalmazza. (3) A díjat az Igazgatóság számú bankszámlájára készpénzátutalással vagy átutalási megbízással kell befizetni. (4) A díj megfizetését a kérelem benyújtásakor igazolni kell. A díj az Igazgatóság bevétele. (5) Az (1)-(2) bekezdésben meghatározott eljárásra díjfizetési kötelezettség tekintetében az Itv. 5. -ában és 28. -ának (2)-(3) bekezdésében foglaltakat, a jogorvoslati eljárásra az Itv. 29. (2) bekezdését, a díj visszatérítésére az Itv át, az elévülés tekintetében az Itv ában foglaltakat kell értelemszerűen alkalmazni. Záró rendelkezések 12. (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 45. napon lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépése után indult eljárásokban kell alkalmazni. (2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a kulturális értékű tárgyak külföldre viteléről és külföldi kiállításáról szóló 3/1977. (III. 29.) KM rendelet és az azt módosító 9/1991. (VIII. 3.) MKM rendelet. 1. számú melléklet a 13/2001. (VII. 5.) NKÖM rendelethez A rendelet rendelkezése értelmében az ideiglenes kivitel mentes a díjfizetési kötelezettség alól, az általános szabályok szerint viszont illetékköteles.
4 Az engedélyköteles (50 évnél régebbi) kulturális javak Sorszám Meghatározás Vámtarifaszám 1. Régészeti feltárásokból származó régészeti leletek ex 9705 Régészeti lelőhelyekről származó régészeti leletek ex 9705 Régészeti gyűjtemények, régészeti gyűjteményekből származó tárgyak ex 9705 Régészeti leletnek minősülő (1711 előtt vert) pénzérmék ex 9705 Numizmatikai tárgyak a forgalomban lévő bankjegyek és pénzérmék kivételével ex Műemlékek szerves részét képező részek, elemek, töredékek ex 9705 Műemlékek jegyzékében szereplő berendezési, felszerelési tárgyak, tartozékok, egyéb ingó javak ex a) Emlékművek, emlékművek részei Templomok berendezési, felszerelési tárgyai, vallási szertartásokat szolgáló tárgyai (liturgikus tárgyak) Középületek eredeti helyszínen lévő, 100 évesnél régebbi berendezési, felszerelési tárgyai, az eredeti helyszínre készített művészeti alkotások ex 7114 ex 8306 Temetők, történeti kertek építészeti, művészeti tartozékai ex Bármilyen alapra, bármilyen anyag használatával kézzel készített képek, festmények 4. Az 1. (régészet) vagy 2. (műemlék) kategóriába nem tartozó, bármilyen alapra, bármilyen anyag használatával, kézzel készített mozaikképek és rajzok 5. Eredeti metszetek, nyomatok, szita- és kőnyomatok a hozzájuk tartozó nyomólemezekkel, valamint eredeti plakátok 6. Az 1. kategóriába nem tartozó eredeti szobrok, illetve szoborművek és az eredetivel azonos eljárással készült másolataik ex 9701 ex 6802 ex 9701 ex 4911 ex 9702 ex 8442 ex 4420 ex 6802 ex 6913 ex 7114 ex 8306 ex Fényképek, filmek és negatívjaik ex 3704 ex 3705 ex 3706 ex Kéziratok, beleértve a térképeket és zenei partitúrákat, egyenként vagy azok gyűjteményeit ex 9702 ex 4901 ex 4904 ex 4905 ex 4906
5 9. Könyvek, nyomtatott formában megjelent művek, gyűjtemények ex Nyomtatott térképek ex Köz- és magánlevéltári iratanyag, maradandó értékű magániratok ex 3704 ex 3705 ex 3706 ex 4901 ex a) Zoológiai, botanikai, ásványtani vagy anatómiai gyűjtemények, illetve azok egyes darabjai 12. b) Történelmi, paleontológiai vagy néprajzi gyűjtemények, illetve azok egyes darabjai ex 9705 ex c) Bélyegek, bélyeggyűjtemények, illetve azok egyes darabjai ex Közlekedési eszközök ex XVII. Áruosztály ig terjedő kategóriák egyikéhez sem tartozó egyéb kulturális javak, így például - játékok, játékszerek ex üvegtárgyak ex arany- és ezüstnemű ex bútorok és berendezési tárgyak ex optikai, fotó- és kinematográfiai berendezések ex hangszerek ex kerámia ex kárpit ex 94. Árucsoport - szőnyegek ex 90. Árucsoport - tapéta ex 92. Árucsoport - militáriák ex 91. Árucsoport - viseletek ex ipar-, technikatörténeti műszaki emlékek ex 6913 ex 5805 ex 57. Árucsoport ex 4814 ex 93. Árucsoport 2. számú melléklet a 13/2001. (VII. 5.) NKÖM rendelethez Ikt. sz.: Ügyintéző:
6 KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG IGAZGATÓSÁGA 1053 Budapest, Magyar u Budapest, Pf. 211 Tel.: , Fax: ENGEDÉLYKÉRŐ LAP Kulturális javak külföldre történő végleges kiviteléhez az évi CXL. törvény alapján 1. Kérelmező:1 a) neve:... b) állandó lakcíme/székhelye:... c) szem. ig. /útlevél/ cégjegyzék száma: Szállító cég neve: A kivinni szándékozott kulturális tárgy(ak) tételenkénti megnevezése, leírása és darabszáma3, valamint értéke4 Megnevezés Leírás Db-szám Érték 4. Az ország, ahova a tárgyakat szállítják: Mellékletek:6... Budapest, (aláírás, pecsét) 1 Amennyiben a kérelmező és a tulajdonos személye nem azonos, kérjük a megbízásról vagy meghatalmazásról szóló okiratot csatolni szíveskedjék. Amennyiben a kérelmező cég, ez esetben hat hónapnál nem régebbi cégkivonat csatolását kérjük.
7 2 A szállító cég megnevezése nem kötelező. A vámeljárás megkönnyítése céljából javasoljuk akkor kitölteni ezt a rovatot, ha a szállító és a kérelmező személye eltérő. 3 A leírásnak alkalmasnak kell lennie a kulturális tárgy(ak) azonosítására, melyben szerepelnie kell: - a mű alkotójának (ha az ismert) neve, a mű címe, technikája, jellemző méretei, egyéb jelzete, - könyv esetében: a kiadvány szerzője/szerkesztője, a mű címe, oldalszáma, megjelenés helye, ideje, a kiadó neve, oldalszáma, - levéltári anyag esetében: az irat címe, mérete, hordozó anyagának megjelölése, lapszáma, - a kulturális tárgy állapotának megjelölése (sérült, hiányos stb.). 4 Az érték megjelölése kötelező. Csatolható a tárgyra vonatkozó becslevél, vagy a tárgy megvásárlását igazoló számla, vagy annak megfelelő okirat. 5 Az ország megjelölése statisztikai adatként szolgál. 6 Mellékletek: - fotók 5 db (tárgyanként), - könyvek esetében csak a szakértő külön kérésére kell fotót vagy egyéb másolatot benyújtani, - levéltári dokumentumok esetében 1 db mikrofilm másolat az illetékes levéltár részére. Végleges kiviteli kérelem esetén az alábbi közgyűjtemények illetékesek eljárni műtárgy-kategóriák szerint: Magyarországi eredetű Magyar Nemzeti Galéria 1014 Budapest, Dísz tér 17. képzőművészeti alkotás (festmény, szobor, grafika, plakett, dombormű stb.) Külföldi eredetű képzőművészeti alkotás Szépművészeti Múzeum 1146 Budapest, Dózsa György út 41. Iparművészeti alkotás, kelet-ázsiai Iparművészeti Múzeum 1091 Budapest, Üllői út eredetű műtárgy Népművészeti és néprajzi alkotás Néprajzi Múzeum 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér A magyar nemzet és Magyarország népei történelmének tárgyi emlékei, valamint régészeti emléknek nem minősülő pénzérme és egyéb numizmatikai tárgy Antikváriák, zeneművek, térképek és egyéb nyomtatványok, valamint kéziratok Ásványtani, őslénytani és magyar természettudományi leletek 12. Magyar Nemzeti Múzeum 1088 Budapest, Múzeum krt Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Természettudományi Múzeum 1014 Budapest, Szent György tér Budapest, Baross u. 3. Irodalmi emlékek Petőfi Irodalmi Múzeum 1053 Budapest, Károlyi Mihály u. 16. Színháztörténeti emlékek Színháztörténeti Múzeum 1016 Budapest, Krisztina krt. 57. Műszaki és technikatörténeti Országos Műszaki 1117 Budapest, Kaposvár u emlékek Múzeum Zenetörténeti emlékek MTA Zenetörténeti 1014 Budapest, Táncsics M. u. 7. Múzeuma Hadtörténeti emlékek Hadtörténeti Múzeum 1014 Budapest, Tóth Árpád sétány 40. Sporttörténeti emlékek Testnevelési és 1143 Budapest, Dózsa György út 3. Sportmúzeum Mezőgazdaság-történeti emlékek Mezőgazdasági Múzeum 1146 Budapest, Városliget Széchenyi-sziget Közlekedéstörténeti emlékek Közlekedési Múzeum 1146 Budapest, Városligeti krt. 11. Budapest város történetére Budapesti Történeti 1014 Budapest, Szent György tér 2. vonatkozó emlékek és leletek Múzeum Kereskedelmi és vendéglátó-ipari Magyar Kereskedelmi és 1014 Budapest, Fortuna út 4.
8 emlékek Vendéglátó-ipari Múzeum Orvos- és gyógyszertörténeti Semmelweis 1013 Budapest, Apród u emlékek Orvostörténeti Múzeum A bűnözés elleni küzdelem tárgyi Bűnügyi Múzeum 1087 Budapest, Mosonyi u. 9. emlékei Neveléstudományi (pedagógiai) Országos Pedagógiai 1055 Budapest, Honvéd u. 19. emlékek Könyvtár és Múzeum A tűzkárok elleni küzdelem, a Tűzoltó Múzeum 1155 Budapest, Martinovics tér 12. tűzvédelem tárgyi emlékei Bélyegek és filatéliai emlékek Posta Múzeum 1061 Budapest, Andrássy út 3. Műemlékingatlanok ingó tartozékai Országos Műemlékvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály u. 1. Irategyüttesek Magyar Országos Levéltár (vagy bármely közlevéltár) 1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2-4. A kérelem benyújtásával egyidejűleg a kivinni szándékozott tárgyat is be kell mutatni az illetékes közgyűjteménynél. A szakvélemény elkészítését követően a múzeum a szakvéleményt és annak mellékleteit eljuttatja a Kulturális Örökség Igazgatóságához, amely kiadja a kiviteli engedélyt. Felhívjuk figyelmüket, hogy az ötven évnél nem régebbi és ma élő művészek által készített művek nem kiviteli engedély kötelesek, ilyen esetekben a Kulturális Örökség Igazgatósága kérelemre igazolást állít ki. 3. számú melléklet a 13/2001. (VII. 5.) NKÖM rendelethez Ikt. sz.: Ügyintéző: KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG IGAZGATÓSÁGA 1053 Budapest, Magyar u Budapest, Pf. 211 Tel.: , Fax: ENGEDÉLYKÉRŐ LAP Kulturális javak külföldre ideiglenesen történő kiviteléhez az évi CXL. törvény alapján 1. Kérelmező:1 a) neve:... b) állandó lakcíme/székhelye:... c) szem. ig. /útlevél/ cégjegyzék száma:...
9 2. Szállító cég neve: A kivinni szándékozott kulturális tárgy(ak) tételenkénti megnevezése, leírása és darabszáma3, valamint értéke4 Megnevezés Leírás Db-szám Érték 4. Az ország, ahova a tárgyakat szállítják: A kiállítás helye, időtartama: A kulturális vagy tudományos cél megjelölése: Mellékletek:8... Budapest, (aláírás, pecsét) 1 Amennyiben a kérelmező és a tulajdonos személye nem azonos, kérjük a megbízásról vagy meghatalmazásról szóló okiratot csatolni szíveskedjék. Amennyiben a kérelmező cég, ez esetben hat hónapnál nem régebbi cégkivonat csatolását kérjük. 2 A vámeljárás megkönnyítése céljából javasoljuk akkor kitölteni ezt a rovatot, ha a szállító és a kérelmező személye eltérő. 3 A leírásnak alkalmasnak kell lennie a kulturális tárgy(ak) azonosítására, melyben szerepelnie kell: - a mű alkotójának (ha az ismert) neve, a mű címe, technikája, jellemző méretei, egyéb jelzete, - könyv esetében: a kiadvány szerzője/szerkesztője, a mű címe, oldalszáma, megjelenés helye, ideje, a kiadó neve, oldalszáma, - levéltári anyag esetében: az irat címe, mérete, hordozó anyagának megjelölése, lapszáma, - a kulturális tárgy állapotának megjelölése (sérült, hiányos stb.). 4 Az érték megjelölése kötelező. Nem közgyűjteményben lévő kulturális tárgyak esetében csatolható a tárgyra vonatkozó becslevél vagy a tárgy megvásárlását igazoló számla vagy annak megfelelő okirat. A Kulturális Örökség Igazgatósága védett kulturális tárgy kivitelét biztosíték adásához kötheti. 5 Az ország megjelölése statisztikai adatként szolgál. 6 Abban az esetben töltendő ki, ha a kivitel célja kiállítás. 7 Védett kulturális tárgyak ideiglenesen csak akkor vihetők ki az országból, ha a kivitel kulturális vagy tudományos célt szolgál. 8 Mellékletek: a) nem közgyűjteményekben lévő kulturális tárgyak esetében: - fotók 6 db (tárgyanként), - könyvek esetében csak a szakértő külön kérésére kell fotót vagy egyéb másolatot benyújtani, - levéltári dokumentumok esetében, 1 db mikrofilm másolat az illetékes levéltár részére. b) közgyűjteményben lévő kulturális tárgyak esetében kötelező: - biztosítási kötvény vagy az állami garanciáról szóló levél másolata, abban az esetben, ha ez a kérelem benyújtásakor nem áll rendelkezésre, kérjük a kérelem benyújtásától számított nyolc napon belül az említett okiratot bemutatni a Kulturális Örökség Igazgatóságánál. - NKÖM Közgyűjteményi Főosztály Múzeumi Osztályának engedélye.
10 Ideiglenes kiviteli kérelem esetén az alábbi közgyűjtemények illetékesek eljárni műtárgy-kategóriák szerint: Magyarországi eredetű Magyar Nemzeti Galéria 1014 Budapest, Dísz tér 17. képzőművészeti alkotás (festmény, szobor, grafika, plakett, dombormű stb.) Külföldi eredetű képzőművészeti alkotás Szépművészeti Múzeum 1146 Budapest, Dózsa György út 41. Iparművészeti alkotás, kelet-ázsiai Iparművészeti Múzeum 1091 Budapest, Üllői út eredetű műtárgy Népművészeti és néprajzi tárgyak Néprajzi Múzeum 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér A magyar nemzet és Magyarország népei történelmének tárgyi emlékei, valamint régészeti emléknek nem minősülő pénzérme és egyéb numizmatikai tárgy Antikváriák, zeneművek, térképek, és egyéb nyomtatványok, valamint kéziratok Ásványtani, őslénytani és magyar természettudományi leletek 12. Magyar Nemzeti Múzeum 1088 Budapest, Múzeum krt Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Természettudományi Múzeum 1014 Budapest, Szent György tér Budapest, Baross u. 3. Irodalmi emlékek Petőfi Irodalmi Múzeum 1053 Budapest, Károlyi Mihály u. 16. Színháztörténeti emlékek Színháztörténeti Múzeum 1016 Budapest, Krisztina krt. 57. Műszaki és technikatörténeti Országos Műszaki 1117 Budapest, Kaposvár u emlékek Múzeum Zenetörténeti emlékek MTA Zenetörténeti 1014 Budapest, Táncsics M. u. 7. Múzeuma Hadtörténeti emlékek Hadtörténeti Múzeum 1014 Budapest, Tóth Árpád sétány 40. Sporttörténeti emlékek Testnevelési és 1143 Budapest, Dózsa György út 3. Sportmúzeum Mezőgazdaság-történeti emlékek Mezőgazdasági Múzeum 1146 Budapest, Városliget Széchenyi-sziget Közlekedéstörténeti emlékek Közlekedési Múzeum 1146 Budapest, Városligeti krt. 11. Budapest város történetére Budapesti Történeti 1014 Budapest, Szent György tér 2. vonatkozó emlékek Múzeum Kereskedelmi és vendéglátó-ipari Magyar Kereskedelmi és 1014 Budapest, Fortuna út 4. emlékek esetében Vendéglátó-ipari Múzeum Orvos- és gyógyszertörténeti Semmelweis 1013 Budapest, Apród u emlékek Orvostörténeti Múzeum A bűnözés elleni küzdelem tárgyi Bűnügyi Múzeum 1087 Budapest, Mosonyi u. 9. emlékei Neveléstudományi (pedagógiai) Országos Pedagógiai 1055 Budapest, Honvéd u. 19. emlékek Könyvtár és Múzeum A tűzkárok elleni küzdelem és a Tűzoltó Múzeum 1155 Budapest, Martinovics tér 12. tárgyi emlékei Bélyegek és filatéliai emlékek Posta Múzeum 1061 Budapest, Andrássy út 3. Műemlékingatlanok ingó tartozékai Országos Műemlékvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály u. 1. Irategyüttesek Magyar Országos Levéltár (vagy bármely közlevéltár) 1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2-4.
11 4. számú melléklet a 13/2001. (VII. 5.) NKÖM rendelethez a) Magyarországi eredetű képzőművészeti alkotás (festmény, szobor, grafika, plakett, dombormű stb.) esetében a Magyar Nemzeti Galériánál (Budapest I., Budavári Palota B-C-D. épület), b) Külföldi eredetű képzőművészeti alkotás esetén - kivéve a c) és e) pontban felsoroltakat - a Szépművészeti Múzeumnál (Budapest XIV., Dózsa György út 41.), c) Iparművészeti alkotás, valamint kelet-ázsiai eredetű műtárgy esetén az Iparművészeti Múzeumnál (Budapest IX., Üllői út ), d) Népművészeti és néprajzi tárgy esetén a Néprajzi Múzeumnál (Budapest V., Kossuth Lajos tér 12.), e) A magyar nemzet és Magyarország népei történelmének tárgyi emlékei, régészeti emléknek nem minősülő pénzérme és egyéb numizmatikai tárgy, történeti értékű pecsétnyomó és pecsétlenyomat, zászló, lobogó, jelvények esetén Magyar Nemzeti Múzeumnál (Budapest VIII., Múzeum krt ), f) Könyvek, antikváriák, zeneművek, térképek és egyéb nyomtatványok, valamint kéziratok esetén az Országos Széchényi Könyvtárnál (Budapest I., Budavári Palota F. épület), g) Ásványtani, őslénytani leletek esetében a Magyar Természettudományi Múzeumnál (Budapest VIII., Baross u. 13.), h) Irodalmi emlékek esetében a Petőfi Irodalmi Múzeumnál (Budapest V., Károlyi Mihály u. 16.), i) Színháztörténeti emlékek esetében az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetnél (Budapest I., Krisztina krt. 57.), j) Műszaki és technikatörténeti emlékek esetében az Országos Műszaki Múzeumnál (Budapest XI., Kaposvári u ), k) Zenetörténeti emlékek esetében a Magyar Tudományos Akadémia Zenetörténeti Múzeumánál (Budapest I., Táncsics Mihály u. 7.), l) Hadtörténeti emlékek, fegyverek esetében a Hadtörténeti Múzeumnál (Budapest I., Tóth Árpád sétány 40.), m) Sporttörténeti emlékek esetében a Testnevelési és Sportmúzeumnál (Budapest XIV., Dózsa György út 3.), n) Mezőgazdaság-történeti emlékek esetében a Magyar Mezőgazdasági Múzeumnál (Budapest XIV., Városliget, Széchenyi-sziget), o) Közlekedéstörténeti emlékek esetében a Közlekedési Múzeumnál (Budapest XIV., Városligeti krt. 11.), p) Budapest város történetére vonatkozó emlékek esetében a Budapest Történeti Múzeumnál (Budapest I., Budavári Palota E. épület), q) Kereskedelmi és vendéglátó-ipari emlékek esetében a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeumnál (Budapest I., Fortuna utca 4.), r) Orvos- és gyógyszertörténeti emlékek esetében a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltárnál (Budapest I., Apród u. 1-3.), s) A bűnözés elleni küzdelem módszerei és tárgyi emlékei esetében a Bűnügyi és Rendőrségtörténeti Múzeumnál (Budapest VIII., Mosonyi u. 9.), t) Neveléstudományi (pedagógiai) emlékek esetében az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumnál (Budapest VIII., Győrffy István u ), u) A tűzkárok elleni küzdelem, a tűzvédelem módszerei és tárgyi emlékei esetében a Tűzoltó Múzeumnál (Budapest X., Martinovics Ignác tér 12.), v) Bélyegek és filatéliai emlékek esetében a Bélyegmúzeumnál (Budapest VII., Hársfa u. 47.), w) Műemlék ingatlanok ingó tartozékai esetében az Országos Műemlékvédelmi Hivatal (Budapest I., Táncsics Mihály u. 1.), x) Irategyüttes esetében a Magyar Országos Levéltárnál (Budapest I., Bécsi kapu tér 2-4.) vagy bármely közlevéltárnál. 5. számú melléklet a 13/2001. (VII. 5.) NKÖM rendelethez Végleges kulturális kiviteli engedély FINAL EXPORT LICENCE OF CULTURAL GOODS No.: /200...KÖI Kulturális Örökség Igazgatósága Érvényes: -ig 1053 Budapest, Magyar u. 40.
12 Engedélyes (tulajdonos) neve és címe: T.: Képviselő neve és címe: Célország: Kivitel célja: Szállító neve és címe: A kulturális javak leírása: A tárgy becsértéke: Vámtarifaszám: Összesen: db tárgy Összérték: azaz: Szakvéleményt adó: Megjegyzések: a kiviteli ellenőrzésről: A vámszerv igazolása a kiléptetésről: Jelen engedélyt a... határozat/kérelem alapján adtam ki. Budapest, (Kulturális Örökség Igazgatóság hivatalos aláírása és bélyegzője) Alulírott engedélyes a határozat azonnali végrehajthatósága érdekében fellebbezési jogomról lemondok. Hely és időpont: Aláírás: Mellékletek: Melléklet: a tárgyról készült fotó A végleges kiviteli engedély a kiállítás napjától számított 1 évig érvényes. A fel nem használt engedélyt fél éven belül vissza kell küldeni az Igazgatóságnak. Jelen engedély nem pótolja a kulturális javak kiviteléhez egyébként szükséges devizahatósági, valamint a kiviteléről és behozataláról szóló vám és más jogszabályokban meghatározott engedélyt. 6. számú melléklet a 13/2001. (VII. 5.) NKÖM rendelethez Ideiglenes kulturális kiviteli engedély PROVISIONAL EXPORT LICENCE OF CULTURAL GOODS No.: /200...KÖI Kulturális Örökség Igazgatósága Érvényes: -ig 1053 Budapest, Magyar u. 40.
13 Engedélyes (tulajdonos) neve és címe: T.: Képviselő neve és címe: Célország: Kivitel célja: Szállító neve és címe: A kulturális javak leírása: A tárgy becsértéke: Vámtarifaszám: Összesen: db tárgy Összérték: azaz: A biztonságos kivitelhez szükséges feltételek (biztosítás, csomagolás stb.): Szakvéleményt adó: Megjegyzések: a kiviteli ellenőrzésről: A vámszerv igazolása a kiléptetésről: Jelen engedélyt a... határozat/kérelem alapján adtam ki. Budapest, A vámszerv igazolása a belföldi forgalom számára történő vámkezelésről:... (Kulturális Örökség Igazgatóság hivatalos aláírása és bélyegzője) Alulírott engedélyes a határozat azonnali végrehajthatósága érdekében fellebbezési jogomról lemondok. Hely és időpont: Aláírás: Mellékletek: a tárgyról készült fotó 7. számú melléklet a 13/2001. (VII. 5.) NKÖM rendelethez Igazolás Az évi CXL. törvény 18. b), illetve c) pontjának hatálya alá tartozó engedély nélkül kivihető kulturális javakra
14 CERTIFICATE FOR FREE EXPORT OF CULTURAL GOODS No.: /200...KÖI Kulturális Örökség Igazgatósága Érvényes: -ig 1053 Budapest, Magyar u. 40. T.: A kulturális javak leírása: Méretek: Cím vagy téma: A készítés ideje: Egyéb jellemzők: Alkotóművész, korszak, műhely: Anyag és technika: Az igazolást a... számú kérelemre a törvény 18. -ának b)/c) pontja alapján adtam ki. (A megfelelő rész aláhúzandó!) Budapest, (Kulturális Örökség Igazgatóság hivatalos aláírása és bélyegzője) 8. számú melléklet a 13/2001. (VII. 5.) NKÖM rendelethez NYILATKOZAT Az évi CXL. törvény b) pontjának hatálya alá tartozó engedély nélkül kivihető kulturális javakról1-18. c) pontjának hatálya alá tartozó engedély nélkül kivihető kulturális javakról2 DECLARATION FOR FREE EXPORT OF CULTURAL GOODS a) pont: élő alkotók művei, kivéve a muzeális intézmény gyűjteményében nyilvántartásba vett, illetőleg védetté nyilvánított alkotásokat.* c) pont: az 50 évnél nem régebbi kulturális javak, kivéve azokat, amelyeket a miniszter az engedélyköteles tárgyak közé sorol.* * A MEGFELELŐ HIVATKOZÁS ALÁHÚZANDÓ!
15 A kulturális javak leírása: Méretek: Cím vagy téma: A készítés ideje: Egyéb jellemzők: Alkotóművész, korszak, műhely: Anyag és technika: A nyilatkozatot a nemzeti kulturális örökség miniszterének a kulturális javak kiviteli engedélyezésének részletes szabályairól szóló 13/2001. (VII. 5.) NKÖM rendelet 10. -ában foglaltak szerint teszem meg. Budapest, Tanúk: (hivatalos aláírás és bélyegző) (jogi személy esetén képviselő hivatalos aláírása és bélyegzője)
T E R V E Z E T. Az emberi erőforrások minisztere.../2013. ( ) EMMI rendelete a kulturális javak védetté nyilvánításának részletes szabályairól
1 T E R V E Z E T Az emberi erőforrások minisztere../2013. ( ) EMMI rendelete a kulturális javak védetté nyilvánításának részletes szabályairól A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény
1 von 5 18.02.2014 17:54
1 von 5 18.02.2014 17:54 14/2010. (XI. 25.) NEFMI rendelet a kulturális javak kiviteli engedélyezéséről 2012.12.29 4 14/2010. (XI. 25.) NEFMI rendelet a kulturális javak kiviteli engedélyezéséről A kulturális
1. A rendelet hatálya
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól
1. A pályázó és - amennyiben van - képviselője neve, a képviselő vagy - amennyiben nincs képviselő - a pályázó címe, telefonszáma, e-mail címe:
pályázati felhívás 1. számú melléklete ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS 2016. PÁLYÁZATI ŰRLAP Általános feltételek: 1. A pályázó és - amennyiben van - képviselője neve, a képviselő vagy - amennyiben nincs
Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.
A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, őstermelők esetén érvényes vállalkozói, őstermelői igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi
Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer. Kérjük, a kérelmet olvashatóan, nyomtatott nagy betűkkel töltse ki! I. rész: Azonosító adatok
Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem Benyújtandó a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv (MVH) bármely
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló
VITAMIN Egészségpénztár
VITAMIN Egészségpénztár Érkeztető bélyegző helye MNY_03_A AZONOSÍTÁSI ADATLAP a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. tv. 7.. ban előírt
Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai
DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 49/2014. (X.12.) határozata
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai
Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján.
Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Söjtöri közös Önkormányzati Hivatal Jegyző munkakör betöltésére
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére
Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására
224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet
224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról 1 Tartalom:
1. Sárvár, Kossuth tér 5. földszint 1. szám (hrsz: 173/A/8) alatt található ingatlan értékesítése
SÁRVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/323-555, Tel.:95/ 320-265, Tx 37-417 ELŐTERJESZTÉS Előterjesztés az elővásárlási joggal nem érintett Sárvár, 784/10/A/1 hrsz-ú, Sárvár,
E- alkalmazások iránymutatásai - 3
E- alkalmazások iránymutatásai - 3 Belügyminisztérium Építésügyi Főosztály (lezárva: 2013. november 22.) Vázrajz feltöltése az ügyfél helyett A megkeresés szerint egy települési jegyző építésügyi hatósága,
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.
SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről. Általános rendelkezések
SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről I. Általános rendelkezések 15. sz. melléklet 1. A helyi önkormányzati képviselők
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe
10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ a 47/2006.(XI.16.), 46/2010.
Emőd Nagyközség Képviselő-testületének. 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1..
Emőd Nagyközség Képviselő-testületének 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1.. A támogatásban részesíthetők köre /1/ Az önkormányzat által nyújtott helyi támogatásra
Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN
1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata I. Általános rendelkezések, fogalom meghatározások Szabályzatunk célja, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár a könyvtári
II. Nagy értékű ingóságok
1. lap Melléklet a 2000. évi XCVI. Törvényhez 1 Vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat helyi önkormányzati képviselő (polgármester, alpolgármester), valamint a vele közös háztartásban
Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére
Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/145 Művesekezelés anyagainak beszerzése 24 hónapra Beszerzés tárgya:
Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás
Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/44 Beszerzés tárgya: Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok
Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN
11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)
1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK
1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2014.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.
Az előterjesztés száma: 110/2016.
A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 110/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének
Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez: fogyatékos emberek nappali intézményi ellátásához
Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete 7400 Kaposvár Béke u. 47. Napsugár Integrált Szociális Intézmény Fészek Szociális Szolgáltató Központ Fogyatékos Emberek Nappali Intézménye 7500 Nagyatád, Dózsa
Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.10. COM(2014) 147 final Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti
CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.
CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csány Községi Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. -ának (1) bekezdésében
ADATLAP a külföldön kötött házasság hazai anyakönyvezéséhez
Szerv megnevezése: EAK eseményazonosító: ADATLAP a külföldön kötött házasság hazai anyakönyvezéséhez I. Kérelmező(k) adatai Kérelmező 1 férj/feleség/érintett/egyéb kérelmező Családi és utóneve: Lakcíme:
irányítószám: Ország: Magyarország
25/23-2/2015. A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai Székhelye, siófoki telephelye: Bankszámlaszáma:
Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások
/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:2666-200:text:hu:html HU-Szombathely: Banki szolgáltatások 200/S 7-2666 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Szolgáltatás
ADATLAP 1 külföldön történt születés hazai anyakönyvezéséhez. Alulírott (kérelmező neve) kérem külföldön történt születésnek hazai anyakönyvezését.
Születés hazai anyakönyvezési kérelméhez adatlap 1. ADATLAP 1 külföldön történt születés hazai anyakönyvezéséhez I. Kérelem Alulírott (kérelmező neve) kérem külföldön történt születésnek hazai anyakönyvezését.
Vagyon- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat az országgyűlési képviselővel közös háztartásban élő házas- vagy élettársa és gyermeke(i) számára
- 1 - Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 1. sz. melléklete alapján Vagyon- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat az országgyűlési képviselővel közös háztartásban élő házas- vagy élettársa
Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l
i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.
Vezetői engedéllyel kapcsolatos hatósági eljárások
Ózd Városi Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Okmányiroda Osztály Okmányiroda 3600 Ózd, Városház tér 1. Tel.: 48/574-100 Vezetői engedéllyel kapcsolatos hatósági eljárások Ügyintéző: Tóthné Szabó Gabriella,
HAZAI ANYAKÖNYVEZÉS. A hazai anyakönyvezést végző hatóság anyakönyvezi:
HAZAI ANYAKÖNYVEZÉS Ügyintéző: Kákonyi Orsolya Ügyintézés helye: Fadd Nagyközség Polgármesteri Hivatala 8. sz. Iroda Fadd, Dózsa György utca 12. Ügyfélfogadás ideje: Hétfő: 8 00-12 00 ; 13 00-16 00 Szerda:
Melléklet a 2000. évi XCVI. Törvényhez 1
1. lap Melléklet a 2000. évi XCVI. Törvényhez 1 Vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat helyi önkormányzati képviselő (polgármester, alpolgármester), valamint a vele közös háztartásban
8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI
1 8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Fővárosi
KÉRELEM. Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez
KÉRELEM Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez 1. Az igénylők adatai Kérelmező: Neve: születési neve:... Születés helye ideje:... anyja
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus
II. Nagy értékű ingóságok
1. lap Melléklet a 2000. évi XCVI. Törvényhez 1 Vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat helyi önkormányzati képviselő (polgármester, alpolgármester), valamint a vele közös háztartásban
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2016./IV.29./ számú rendelete a háziorvosi és fogorvosi körzetekről
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2016./IV.29./ számú rendelete a háziorvosi és fogorvosi körzetekről Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
1. Általános rendelkezések
Üllő Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2011. (II.26.) önkormányzati rendelete a házasságkötések és egyéb családi események szolgáltatási díjairól egységes szerkezetben a módosításáról szóló 15/2012.(VI.02.)
(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmének helyi szabályairól és a térítési díjról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz
EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések
Létavértes Városi Önkormányzat Képviselőtestülete. 14/2013. (X.01.) Ör. számú rendelete. a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről
Létavértes Városi Önkormányzat Képviselőtestülete 14/2013. (X.01.) Ör. számú rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről Létavértes Városi Önkormányzat Képviselőtestülete Magyarország
Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész)
Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/61 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015
MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS
MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS JSZ: 14/2008 A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV JÓVÁHAGYVA A 437/2009. (X. 28.) KT. HATÁROZATTAL A HÉSZ ÉS A SZABÁLYOZÁSI TERVEK ELFOGADVA A 28/2009. (X. 29.) ÖK.
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Jelentkezői adatok Jelentkező neve: Felvételi azonosító: Születési dátum: Anyja neve:
H A T Á R O Z A T O T
Iktatószám: ki/jh01-2087/2014 Budaörsi Kézilabda Sport Korlátolt Felelősségű Társaság Ügyiratszám: be/sfp-2087/2014 Budaörs Ügyintéző: Pusztai Márton Patkó utca 9. V/47. E-mail: pusztaim@keziszovetseg.hu
ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére
Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot
152/1. H a t á r o z a t
11. Alapító okiratok módosítása Előterjesztő: Várospolitikai Alpolgármester 152/1 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a Heller
KÉRELEM. az adósságrendezésben részt vevő természetes személyek lakhatási feltételeinek megtartása céljából nyújtott törlesztési támogatás igényléshez
KÉRELEM az adósságrendezésben részt vevő természetes személyek lakhatási feltételeinek megtartása céljából nyújtott törlesztési támogatás igényléshez Alulírott(ak) Név: Születési név: Születési hely, idő:
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Szociális és Munkaügyi Minisztérium Egészségügyi Minisztérium Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Külügyminisztérium Iktatószám: 1752/2009-EURINT ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Nemzetközi
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 2 Ügyiratszám: 980-8 /2010. 70-12-1/2010. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete
Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában
9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:
Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás
Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/96 Beszerzés tárgya: Szállítási (keret)szerződés keretében tisztítószerek és tisztító eszközök
150. ÁLTALÁNOS FOGYASZTÓI KÉRELEM
vonalkód helye 150. ÁLTALÁNOS FOGYASZTÓI KÉRELEM ÜGYSZÁM: Benyújtandó 1 példányban a Pénzügyi Békéltető Testülethez Érkeztetés helye E nyomtatványt letöltheti a Pénzügyi Békéltető Testület honlapjáról
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét képezi a 1. számú pénzügyi
Söpte településen működő Helyi Választási Bizottság Söpte településen a helyi önkormányzati képviselő és polgármester időközi választását
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG SÖPTE 9743 Söpte, Petőfi u. 61. Tel.: 94/510-045 Száma: 1/2016. (I.06.) HVB Tárgy: Söpte településen időközi választás kitűzése Söpte településen működő Helyi Választási Bizottság
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére
Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2015. (III.25.) önkormányzati rendelete
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2015. (III.25.) önkormányzati rendelete a városképet meghatározó hirdető-berendezések, hirdetmények elhelyezéséről Nyírbátor Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Idegenvezető. Schmidt Valéria, 2009.11.20. 2009.11.20.
Idegenvezető Schmidt Valéria, 1 Tartalom Az idegenvezetővel szemben támasztott szakmai, nyelvi, erkölcsi és emberi elvárások Az idegenvezető feladatai Az idegenvezetői tevékenység jogi szabályozása Az
RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI LÉTFENNTARTÁSI TÁMOGATÁS IRÁNTI KÉRELEM
3. melléklet a 10/2015.(IV.30.) önkormányzati rendelethez RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI LÉTFENNTARTÁSI TÁMOGATÁS IRÁNTI KÉRELEM Kérelmező neve: Születési neve: Családi állapota: Telefonszám: Lakóhelye: Tartózkodási
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet
I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2008/2009. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: MTA Wigner
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.
Szigethalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Szigethalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2012. (XI.26.) RENDELETE (egységes szerkezetben az 1/2013.(I.29.) és a 13/2014.XI.24.) önk. rendelettel) a helyi adókról Szigethalom Város Önkormányzat
Fókuszban a formahibák. Konzultációs nap Minőségfejlesztési Iroda 2013. szeptember 18. Fekete Krisztina
Fókuszban a formahibák Konzultációs nap Minőségfejlesztési Iroda 2013. szeptember 18. Fekete Krisztina Néhány számadat 2 Benyújtott kérelmek száma: 127 Formai okokból hiánypótlásra felszólított kérelmezők
J E L E N T É S 2011. évben a Szabadtéri játékokról
Az adatszolgáltatás a 257/2010.(XI.9.) Korm. rendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám: 1449 Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Az adatszolgáltatás megtagadása, valótlan adatok közlése,
Kivonat: Nyírmeggyes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Nyírmeggyes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. NYÍRMEGGYES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 19/2015. (VIII. 28.)
a Képviselő-testülethez
1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; 531 031, Fax 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 3. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez az állattartás
VI. fejezet (251. (2) bek.)
(5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítőben történő közzétételt kezdeményezi; c) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése (, bekezdés, pont) alapján tartozik annak a hatálya
Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós
Előadó: dr. Jakab Miklós Az önellenőrzés fogalma Az adózó önadózás esetén jogosult az önellenőrzésre elévülési időn belül, de arra nem kötelezhető. Az önellenőrzéssel az adózó helyesbíti és bevallja az
JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013
Címzett: Markus Goddemeier E-mail: markus.goddemeier@proteinsimple.com Fax: +49 (0)162 985 79 53
8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: MTA Kísérleti
A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE
A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE Orosz Endre főosztályvezető Központi Szolgáltatási Főigazgatóság Közbeszerzési referens képzés PTE A közbeszerzési törvény előzményei A központosított közbeszerzés
J E L E N T É S 2009. évben a Szabadtéri játékokról
Az adatszolgáltatás a 300/2007.(XI.9.) Korm. rendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám: 1449/08. Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Az adatszolgáltatás megtagadása, valótlan adatok közlése,
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T
1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/7/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. február 15-én megtartott
ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására
Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének
Virtuális magánhálózat, erőforrás kapacitásbérlés és üzemeltetési szolgáltatása DAKK Zrt-nél.
Virtuális magánhálózat, erőforrás kapacitásbérlés és üzemeltetési szolgáltatása DAKK Zrt-nél. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/125 IP-VPN hálózat, bérelt vonali internet-, és erőforrás bérlet a DAKK
Pári Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 10/2013. (VIII. 2.) önkormányzati rendelete
Pári Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2013. (VIII. 2.) önkormányzati rendelete a kezdő vállalkozások támogatásáról, valamint a letelepedési támogatásáról Pári Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Az adómentességekre, valamint adókedvezményekre vonatkozó rendelkezéseket a fenti jogszabályok tartalmazzák.
Alkalmazott jogszabályok az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény; a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény; az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény; a közigazgatási hatósági eljárás
Kulturális Javak Bizottsága
Kulturális Javak Bizottsága 2012. június 6-i ülés Az ülés napirendje 1) Dr. Tamási Judit, a KÖH elnöke köszönti az új összetételű KJB tagjait 2) Az új összetételű KJB tagjainak bemutatása 3) A KJB elnökének
TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM
"A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága telephelyein adatrögzítés és kapcsolódó adminisztrációs tevékenységek ellátása" Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/129 1. XX53NY
J a v a s l a t az Ózd, Vasvár út 19. 1/3. szám alatti, ózdi belterületi 7365/5/A/2 hrsz.-ú ingatlan és vagyonelemek kezelésbe adására
J a v a s l a t az Ózd, Vasvár út 19. 1/3. szám alatti, ózdi belterületi 7365/5/A/2 hrsz.-ú ingatlan és vagyonelemek kezelésbe adására Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési
Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekrıl a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérık vonatkozásában
9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekrıl a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérık vonatkozásában I. SZAKASZ:
Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.
Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület!
HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról
1208A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az illetékes alsó fokú állami adóhatósághoz Hibásnak minősített