FOCI EB. minibook és játékok

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FOCI EB. minibook és játékok"

Átírás

1 FOCI EB minibook és játékok JÚNIUS 10- JÚLIUS 10 gyereketeto.hu

2 Amerikában, Európában is kedvelték a footballhoz hasonló labdajátékokat. Az aztékok és maják életre-halálra vívták a meccseket, nem volt ritka, hogy a vesztes csapatot feláldozták az isteneknek. Az eszkimók is játszottak labdajátékokat lábbal, más népek fagolyót kötöttek a lábukhoz, és ily módon futóversenyt rendeztek. Ezek a játékok inkább ügyességi játékok voltak, nem két csapat játszott egymás ellen. A római légiósok szőrméből készült labdát vittek magukkal a csatába, és ezt rugdosták ben London polgármestere kiadott egy közleményt, melyben megtiltotta, hogy a város lakói focizzanak. Az akkoriban játszott foci nagyon durva volt, mert alig voltak szabályok. Sokszor 100 ember küzdött a labdáért, és igen sok ember sérült meg játék közben. A football név angol eredetű. Elképzelhető, hogy a labda lábbal vezetésére utal, de lehet az is, hogy a hosszúság mértékegységéről kapta a nevét. 1 láb kb. 30 cm AMERIKÁBAN, EURÓPÁBAN Kínában Kr.e évvel ezelőtt is játszottak már CSU-KÜ játékot, amelynek az volt a lényege, hogy csak lábbal lehetett a labdához érni. Ezt állítólag Huang-Ti császár találta fel. Egy könyv is fennmaradt, melyben 70 féle játékszabályt soroltak fel. A CSU-KÜ azt jelenti, hogy: labda továbbítása lábbal. ANGLIÁBAN KÍNÁBAN FOCI TÖRTÉNELEM gyereketeto.hu

3 .. --;:::: - - -,-

4 Ragasztás helye foot ball gyereketeto.hu

5 Régen olyan volt a focilabda, mint a vízilabda, vagy röplabda. Téglalap szeletekből varrták össze ban Lévay József magyar mérnök fejlesztette ki az öt-és hatszögekből varrt labdát. Így kerekebb és formatartóbb lett a focilabda. kupa vagy bajnokság? A bajnokságban footballklub küzd a győzelemért. A bajnoki évben minden csapat kétszer mérkőzik egymással. Az egyik meccset a csapat saját stadionjában (otthon), a másikat az ellenfél stadionjában (idegenben) rendezik meg. Az egyes meccsek során elért eredményeket (pontokat és gólokat) táblázatban vezetik. Az a csapat lesz a bajnok, amelyik a legtöbb pontot gyűjtötte. A kupasorozatba sorsolás útján kerülnek be a csapatok, és a kupát kieséses rendszerben bonyolítják le. A vesztes csapat kiesik a további küzdelmekből. Olykor két mérkőzésen döntik el a csapatok a továbbjutást. Minden fordulóval a felére csökken az állva maradt csapatok száma. A legvégül megmaradt két csapat játssza a kupadöntőt. gyereketeto.hu

6 Hol és mikor rendezik az EB-t? Melyik csapat a címvédő? Hány csapat vesz részt a bajnokságon? Ki a legfiatalabb játékos az EB-n? Melyik két csapat játszik elsőként? Ki a legidősebb játékos az EB-n? gyereketeto.hu

7 Vágd ki a körlapot, és az öt-, illetve hatszögeket! Ragaszd be őket a körlapba, mintha ez lenne a focilabda! gyereketeto.hu

8 Ez is foci, de a szabályok mások foci A következő oldalon lévő köröket vágd ki, írd a körlapok hátára, melyik sporthoz használatos! Milton kapoccsal fogd össze őket, és ezzel rögzítsd a mappában! gyereketeto.hu

9 labdajátékok gyereketeto.hu

10 kártyák helye

11 Hány játékos lehet egy csapatból a pályán? Hány csapat vesz részt az EB-n? Mi Franciaország fővárosa? Mit nevezünk a fociban lesnek? Hány csoport lesz? Kik a címvédők idén? Mondj három focistát, aki az idei EB-n játszani fog! Hány évente rendeznek Foci EB-t? Ki volt az a magyar mérnök, aki öt- és hatszög bőrlapokból gömbölyű labdát tervezett? Mi a foci VB kabalaállata, mondj egy indokot, amiért ezt az állatot választották! Mikor jutott ki a magyar válogatott legutóbb az EB-re? Hány piros, illetve hány sárga lap kell egy játékos kiállításához? Mi a különbség kupa és bajnokság között? Mi történik, ha a nyolcad döntőben a 90 perces játékidő letelt és döntetlen az állás? A Föld mely területein játszottak még labdajátékokat? Mit tudsz ezekről? Honnan ered a football elnevezés?

12 Miért kellett betiltani a focit Londonban? Mi a neve annak a játéknak, amit Huang-ti császár idejében játszottak Kínában? Melyik városban tartják idén a nyitómérkőzést? Melyik városban tartják idén a döntőt? Ki a legfiatalabb játékos? Ki a legidősebb játékos? Mondj három játékot, ami hasonlít a focihoz! Hány csapat jut be a nyolcad döntőbe? Hány csapat jut be az elődöntőbe? Mi a különbség kupa és bajnokság között? Legfeljebb hányszor cserélhet játékost egy csapat egy meccs alatt? Mennyi ideig tart a foci EB?

13 Ülj le, és egy kis méretű szivacslabdát guríts végig a bal lábadon fel, a jobb lábadon lefelé! Melyik a kedvenc foci csapatod? Mondj egy híres magyar focistát! Kit nevezünk gólkirálynak? Szabad-e kézzel érni a labdához a fociban? Milyen poszton játszott Puskás Öcsi? Hány méter széles a focikapu? Hány méter magas a focikapu? Mi az a dekázás? Mennyi ideig tart egy focimeccs? Hány félidőből áll egy meccs? J Sorolj fel 3 labdajátékot! Hány bíró van egy meccsen? Hogyan döntik el, melyik csapaté a kezdőrúgás? Mi az öngól? Mit nevezünk hazaadásnak?

14 Peti kérdezi a barátját: - Figyelj, te miért sántítasz? - Semmiség, egy szimpla focibaleset! - Nem is tudtam, hogy szoktál focizni. A kezdő focista leszerződik a keménységéről híres csapatba. Első edzésén az edző eligazítást tart: - A legfontosabb, hogy ha nem tudod a labdát elrúgni, akkor az ellenfélbe rúgj egy nagyot, nehogy elszaladjon. Na, kezdjük! Hol a labda? - Nem is. Csak tegnap kikapott a válogatott, és mérgemben belerúgtam a tévébe. Mire egy hang a csapatból: - Nem kell ide labda! Kezdődjön a játék! Pistike elkésik az iskolából reggel. A barátja megkérdezi tőle: - Te, miért késtél el ma reggel? Erre Pistike: A bogarak fociznak a réten. A hőscincér odamegy az egyik, padon ülő bogárhoz és megkérdezi: - Te miért nem játszol? - Egy focimeccsről álmodtam, de hosszabbítás volt és tovább kellett aludnom... - Nem látod? Én vagyok a cserebogár. gyereketeto.hu

15 - Mit csinál a haldokló focista? Hogyan lehet felismerni a focistákat? - Az utolsókat rúgja. - Négy árnyékuk van. A kis David Beckham éppen matekórán ül az iskolában, mikor felszólítja a tanárnő: -David, számolj el 15-ig! - 1,2,3,4,5,6,7,8,9,10,12,13,14, 15 -David, nem felejtettél ki valamit? A focimeccs végén kifakad egy játékos: -Ez volt életem legrosszabb játszmája... -Elnézést, megint kihagytam a tizenegyest. -Ezek szerint már játszott korábban is? gyereketeto.hu

16 gyereketeto.hu

17 A focilabdás tokban tarthatod a puzzle játék darabjait. A kis körlapok a játékosokat szimbolizálják. A következő oldalon található focipályára tedd fel őket úgy, ahogyan a valóságban is elhelyezkednek. Ismered a játékosok szerepét? -kapus, hátvéd, csatár, középpályás? A korongokra ráírhatod a kezdőbetűket is! Tartsd őket a kis borítékban! gyereketeto.hu

18 gyereketeto.hu

19 gyereketeto.hu

20 puzzle tok VICCEK gyereketeto.hu

21 BALRA RÚGJA A LABDÁT JOBBRA RÚGJA A LABDÁT

22 gyereketeto.hu

23 gyereketeto.hu

24

25

26 gyereketeto.hu

27 bordó labda lila labda zöld labda barna labda kék labda fekete labda gyereketeto.hu

28 gyereketeto.hu

29

30

31

32 gyereketeto.hu

33 gyereketeto.hu

34

35 gyereketeto.hu

36 gyereketeto.hu

37 árnyékok gyereketeto.hu

38 KÉZMŰVES ÖTLETEK Foci ujjbábbal Ehhez hasonló sablon letölthető: soccer-player-finger-puppets Kartondoboz a pálya, szívószál a kapu, pingponglabda a focilabda J

39 Egyszerű rizslámpa kartonból kivágott hatszögekkel díszítve tányér porcelánfestékkel festve

40 Csocsó papírzsepis dobozból: download_resource/downloads/640/ Upcycled%20Table%20Soccer.pdf Ujjak focija: GP1302/ Focis öltöztető baba ruhák: f_soccer_b&w.htm Babák: f_basic.htm

41 Kipróbált sörkorcsolyák, sütemények: Tökmagos pogácsa Limarától Sós rudak Mónitól: Egyszerű sós perec tőlem: Sajtos tallér, ha van ostyasütőd (ha nincs, akkor feltétlenül szerezz egyet!) Házi tortilla és salsa szósz-szinte minden héten sütöm, megunhatatlan! Kinder szelet a gyerekeknek: Focis sütinyalóka: szazadban/

42 A LAPBOOK ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ ÖTLETEKET, INSPIRÁCIÓKAT TALÁLTOK A GYEREKETETŐ HONLAPON: A BEJEGYZÉS VÉDETT, JELSZÓ: VBFCLPBK A LAPBOOK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ESZKÖZÖKET MEGVÁSÁROLHATOD ITT: A LAPBOOK CSINOSÍTÁSÁHOZ, FÉNYKÉPEK DÍSZÍTÉSÉHEZ, SCRAPBOOK ALBUM KÉSZÍTÉSÉHEZ AJÁNLOM:

TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Verseny rendezője: TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség Verseny célja: A MEFS által 2014/15. tanévben meghirdetett egyetemi

Részletesebben

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY FŐVÁROSI DÖNTŐ SZÓBELI (2005. NOVEMBER 26.) 5. osztály

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY FŐVÁROSI DÖNTŐ SZÓBELI (2005. NOVEMBER 26.) 5. osztály 5. osztály Írd be az ábrán látható hat üres körbe a 10, 30, 40, 60, 70 és 90 számokat úgy, hogy a háromszög mindhárom oldala mentén a számok összege 200 legyen! 50 20 80 Egy dobozban háromféle színű: piros,

Részletesebben

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2012. NOVEMBER 24.) 3. osztály

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2012. NOVEMBER 24.) 3. osztály 3. osztály Két szám összege 33. Mennyi ennek a két számnak a különbsége, ha az egyik kétszerese a másiknak? Hány olyan háromjegyű szám van, amelyben a számjegyek összege legalább 25? 4. osztály A Zimrili

Részletesebben

Egy El Classico tanulságai

Egy El Classico tanulságai Egy El Classico tanulságai Kovács Gyula Andego Tanácsadó Kft. DM Open Analítika a sportban Breaking El Classico Az El Clásico egy labdarúgó-mérkőzés Spanyolország két legsikeresebb labdarúgóklubja, az

Részletesebben

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY DÖNTŐ 2004. 5. osztály

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY DÖNTŐ 2004. 5. osztály 5. osztály Ha egy négyzetet az ábrán látható módon feldarabolunk, akkor a tangram nevű ősi kínai játékot kapjuk. Mekkora a nagy négyzet területe, ha a kicsié 8 cm 2? (A kis négyzet egyik csúcsa a nagy

Részletesebben

BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY

BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY Sport Egyesület Bátaszék Wado-ryu Karate Szakosztály 7140 Bátaszék, Vázkerámia ltp. 3/2. Tel: 30-266-1235 e-mail: bataszekwado@gmail.com 13. CIKÁDOR KUPA Verseny megnevezése:

Részletesebben

Földrajzi helymeghatározás

Földrajzi helymeghatározás A mérés megnevezése, célkitűzései: Földrajzi fokhálózat jelentősége és használata a gyakorlatban Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: narancs Szükséges eszközök: GPS készülék, földgömb, földrajz atlasz,

Részletesebben

LELÁTÓ. Jó a kilátás! A II. Kerület UFC információs magazinja. Wwww.keruletufc.hu

LELÁTÓ. Jó a kilátás! A II. Kerület UFC információs magazinja. Wwww.keruletufc.hu LELÁTÓ Wwww.keruletufc.hu A II. Kerület UFC információs magazinja 2012.amájus Jó a kilátás! Tartalom Salzburg bevétele Diadalmenet Kedves Olvasó! 2012. Május Tavasszal ontja a gólokat ificsapatunk Hibiszkusz

Részletesebben

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016.

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:

Részletesebben

7 mestermű társasjáték Kódszám: SZMDP-0527292. MÚZEUM+ DESIGNPÁLYÁZAT. ERDÉLYI ÁGOSTON 7 MESTERMŰ Kódszám: SZMDP-0527292 PÁLYAMŰ RÉSZLETEI

7 mestermű társasjáték Kódszám: SZMDP-0527292. MÚZEUM+ DESIGNPÁLYÁZAT. ERDÉLYI ÁGOSTON 7 MESTERMŰ Kódszám: SZMDP-0527292 PÁLYAMŰ RÉSZLETEI MÚZEUM+ DESIGNPÁLYÁZAT ERDÉLYI ÁGOSTON 7 MESTERMŰ Kódszám: SZMDP-0527292 PÁLYAMŰ RÉSZLETEI Bevezető Az elmúlt években három különböző, saját alkotású társasjátékom jelent meg partnercég gondozásában, és

Részletesebben

54 481 01 1000 00 00 CAD-CAM

54 481 01 1000 00 00 CAD-CAM Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Kérdések és feladatok

Kérdések és feladatok Kérdések és feladatok 1. A mesében több szám is szerepel. Próbáld meg felidézni ezeket, majd töltsd ki a táblázatot! Ügyelj, hogy a páros és a páratlan számok külön oszlopba kerüljenek! Hány napos volt

Részletesebben

DIÁKOLIMPIA RENDEZVÉNYEI Óbuda-Békásmegyer iskoláiban

DIÁKOLIMPIA RENDEZVÉNYEI Óbuda-Békásmegyer iskoláiban DIÁKOLIMPIA RENDEZVÉNYEI Óbuda-Békásmegyer iskoláiban 2012-2013. Pedagógiai Szolgáltató Intézet 2013. június 30. Tartalom Bevezetés... 2 Atlétika... 4 Asztalitenisz... 4 Ergométeres evezés... 5 Floorball...

Részletesebben

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség felnőtt ranglista szabályzata

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség felnőtt ranglista szabályzata A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség felnőtt ranglista szabályzata 1. A ranglista célja: A MF(S)Sz által kiírt és/vagy rendezett versenyrendszerben a játékosokat objektíven pontozza és ez alapján a játékosok

Részletesebben

G Szabályfelismerés 2.2. 2. feladatcsomag

G Szabályfelismerés 2.2. 2. feladatcsomag ÖSSZEFÜÉSEK Szabályfelismerés 2.2 Alapfeladat Szabályfelismerés 2. feladatcsomag összefüggés-felismerő képesség fejlesztése szabályfelismeréssel megkezdett sorozat folytatása a felismert szabály alapján

Részletesebben

Diákolimpiai Strandlabdajátékok eseménysorozat keretében a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség.

Diákolimpiai Strandlabdajátékok eseménysorozat keretében a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség. Strandröplabda 1. A verseny célja: Az iskolákban folyó eredményes röplabda munka segítése. A strandröplabda sportág népszerűsítése a diákok körében. Az iskolák közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok

Részletesebben

Műveltségi vetélkedő 2012

Műveltségi vetélkedő 2012 Gárdonyi Géza Műveltségi vetélkedő 2012 Idén emlékezünk Gárdonyi Géza halálának 90. évfordulójára. Intézményünk, a Kultúrház és Könyvtár méltóképpen kíván megemlékezni hazánk egyik legolvasottabb írójáról.

Részletesebben

IKU WORLD KOCKA Játékszabály. IKU WORLD Gondolkodásfejlesztő Vállalkozás

IKU WORLD KOCKA Játékszabály. IKU WORLD Gondolkodásfejlesztő Vállalkozás NN IKU WORLD KOCKA Játékszabály MAGYAR OLASZ IKU WORLD Gondolkodásfejlesztő Vállalkozás IKU WORLD KOCKA Logikai társasjáték Egy új játék, melyet sokféleképpen lehet használni: kirakójáték, társasjáték,

Részletesebben

1. Metrótörténet. A feladat folytatása a következő oldalon található. Informatika emelt szint. m2_blaha.jpg, m3_nagyvaradter.jpg és m4_furopajzs.jpg.

1. Metrótörténet. A feladat folytatása a következő oldalon található. Informatika emelt szint. m2_blaha.jpg, m3_nagyvaradter.jpg és m4_furopajzs.jpg. 1. Metrótörténet A fővárosi metróhálózat a tömegközlekedés gerincét adja. A vonalak építésének története egészen a XIX. század végéig nyúlik vissza. Feladata, hogy készítse el a négy metróvonal történetét

Részletesebben

Mit lehet kiolvasni a japán gyertyákból?

Mit lehet kiolvasni a japán gyertyákból? Mit lehet kiolvasni a japán gyertyákból? X-Trade Brokers Magyarországi Fióktelepe Szűcs Tímea Mit árulnak nekünk el a gyertyák? A Japán gyertyákra nem csak úgy tekinthetünk, mint egy téglalapra, ami megmutatja

Részletesebben

Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!

Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek! 1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,

Részletesebben

ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET

ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Telefon: (6-1) 476-11 Fax: (6-1) 21-148 http://efrirk.antsz.hu/oki/ A PARLAGFŰ POLLENSZÓRÁSÁNAK ALAKULÁSA

Részletesebben

KOMÁROM - KOMARNO. amatőr tenisz csapatbajnokság

KOMÁROM - KOMARNO. amatőr tenisz csapatbajnokság KOMÁROM - KOMARNO amatőr tenisz csapatbajnokság 1. A tenisz csapatbajnokság szabályai: A csapatbajnokságra vonatkozóan az itt külön nem említett szabályok esetében a Magyar Tenisz Szövetség csapatbajnoki

Részletesebben

TÖBB EGYENLŐ RÉSZ. 35. modul

TÖBB EGYENLŐ RÉSZ. 35. modul Matematika A 3. évfolyam TÖBB EGYENLŐ RÉSZ 35. modul Készítette: SZITÁNYI JUDIT matematika A 3. ÉVFOLYAM 35. modul TÖBB EGYENLŐ RÉSZ MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási

Részletesebben

EPER E-KATA integráció

EPER E-KATA integráció EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?

Részletesebben

1. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév

1. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév 1. forduló 1. feladat: Jancsi és Juliska Matematikai Memory-t játszik. A játék lényege, hogy négyzet alakú kártyákra vagy műveletsorokat írnak

Részletesebben

EREDMÉNYEK 23. KIDS KUPA

EREDMÉNYEK 23. KIDS KUPA EREDMÉNYEK 23. KIDS KUPA Debrecen, 2016. május 20-21. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS V. korcsoport, fiúk A csoport Szent Margit, Budapest Egyetemi katolikus, Budapest Ferences, Szentendre B csoport Szent Gellért

Részletesebben

Jarabin Kinga LÁBNYOMOK

Jarabin Kinga LÁBNYOMOK Jarabin Kinga LÁBNYOMOK Álmokkal indulunk Már egész kis korban, óvodásként is van arról elképzelésünk, mivel szeretnénk foglalkozni, ha egyszer felnövünk. Álmokkal indulunk az iskolapadba, az iskolapadból

Részletesebben

Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat

Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Érvényesség kezdete: Junior kategória 2016 június 1 Felnőtt kategória 2016 január 1 Tartalom I. Célja... 3 II. Szabályozás... 3 1) A versenyek meghatározása... 3

Részletesebben

Adatgyőjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb mőszerei

Adatgyőjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb mőszerei GazdálkodásimodulGazdaságtudományismeretekI.Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSIMÉRNÖKIMScTERMÉSZETVÉDELMIMÉRNÖKIMSc Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Adatgyőjtés, mérési

Részletesebben

Előre is köszönjük munkádat és izgatottan várjuk válaszaidat! A Helleresek

Előre is köszönjük munkádat és izgatottan várjuk válaszaidat! A Helleresek A Heller Farkas Szakkollégium 2016-os felvételi kérdőívét tartod a kezedben, amely által megteheted az első lépést a Helleres úton. Az írásbeli kérdőív kitöltése után a felvételi következő lépése egy szóbeli

Részletesebben

X.6. NYERŐ PIROS. A feladatsor jellemzői

X.6. NYERŐ PIROS. A feladatsor jellemzői X.6. NYERŐ PIROS Tárgy, téma A feladatsor jellemzői Valószínűségszámítás, valószínűségi játékok. Előzmények Valószínűség fogalma, igazságos játék fogalma (igazságos játékról beszélünk, ha a nyerési esélyek

Részletesebben

Shared IMAP beállítása magyar nyelvű webmailes felületen

Shared IMAP beállítása magyar nyelvű webmailes felületen Shared IMAP beállítása magyar nyelvű webmailes felületen A következő ismertető segítséget nyújt a szervezeti cím küldőként való beállításában a caesar Webmailes felületén. Ahhoz, hogy a Shared Imaphoz

Részletesebben

Kosárlabdázás Szabályai

Kosárlabdázás Szabályai Kosárlabdázás Szabályai 1. Meghatározás 1.1 A kosárlabda játék A kosárlabda játékot két (2), öt (5) főből álló csapat játssza. Mindkét csapatnak az a célja, hogy a labdát az ellenfél kosarába dobja, valamint,

Részletesebben

Az élet színesben Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Az élet színesben Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2013 szeptember 04. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Milyen lehetett az élet színesben? A történelem egyes időszakairól,

Részletesebben

A golyók felállítása a Pool-biliárd 8-as játékának felel meg. A golyók átmérıje 57.2 mm. 15 számozott és egy fehér golyó. Az elsı 7 egyszínő, 9-15-ig

A golyók felállítása a Pool-biliárd 8-as játékának felel meg. A golyók átmérıje 57.2 mm. 15 számozott és egy fehér golyó. Az elsı 7 egyszínő, 9-15-ig A golyók elhelyezkedése a Snooker alaphelyzetet mutatja. A golyók átmérıje 52 mm, egyszínőek. 15 db piros, és 1-1 db fehér, fekete, rózsa, kék, barna, zöld, sárga. A garázsban állítjuk fel, ilyenkor az

Részletesebben

Spiel der Türme TORNYOK JÁTÉKA

Spiel der Türme TORNYOK JÁTÉKA Spiel der Türme TORNYOK JÁTÉKA A történet a középkori Tornyok Városával kezdődik. A négy hataloméhes nemesi család mindegyike arra törekszik, hogy megszerezzék a befolyást a legerősebb torony vagy még

Részletesebben

III. Mikulás T LA SE KUPA

III. Mikulás T LA SE KUPA III. Mikulás T LA SE KUPA III. Mikulás T LA SE KUPA RENDEZŐJE Törökbálinti Labdarúgó Akadémia Sportegyesület Horváth Ferenc Tel: +36 20 454-1763 E-mail: labdarugoakademia@gmail.com Haraszti Zoltán Tel:+36

Részletesebben

Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban

Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban Általános tudnivalók (1) A válogatott edzések helyszíne: Nemzeti Edzés Központ, Mikoviny

Részletesebben

AWP 4.4.4 TELEPÍTÉSE- WINDOWS7 64 OPERÁCIÓS RENDSZEREN

AWP 4.4.4 TELEPÍTÉSE- WINDOWS7 64 OPERÁCIÓS RENDSZEREN Hatályos: 2014. február 13. napjától AWP 4.4.4 TELEPÍTÉSE- WINDOWS7 64 OPERÁCIÓS RENDSZEREN Telepítési segédlet 1054 Budapest, Vadász utca 31. Telefon: (1) 428-5600, (1) 269-2270 Fax: (1) 269-5458 www.giro.hu

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Baranya Megyei Igazgatóság BARANYA MEGYEI GRUND BAJNOKSÁG

Magyar Labdarúgó Szövetség Baranya Megyei Igazgatóság BARANYA MEGYEI GRUND BAJNOKSÁG Magyar Labdarúgó Szövetség Baranya Megyei Igazgatóság BARANYA MEGYEI GRUND BAJNOKSÁG Baranya Megyei Grund Bajnokság kispályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015-2016 Tartalom 1. A bajnokság szervezıje

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 8. szám Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. bajnokcsapataink Bajnok

Részletesebben

Azonosító jel: Matematika emelt szint

Azonosító jel: Matematika emelt szint I. 1. Hatjegyű pozitív egész számokat képezünk úgy, hogy a képzett számban szereplő számjegy annyiszor fordul elő, amekkora a számjegy. Hány ilyen hatjegyű szám képezhető? 11 pont írásbeli vizsga 1012

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Országos Bajnokság. Világbajnokságra felkészülés, versenyzési lehetőség biztosítása

VERSENYKIÍRÁS. Országos Bajnokság. Világbajnokságra felkészülés, versenyzési lehetőség biztosítása VERSENYKIÍRÁS A verseny elnevezése: A verseny célja: II. Szerencsi SKS Ippon Shobu Felkészülési Országos Bajnokság Világbajnokságra felkészülés, versenyzési lehetőség biztosítása A verseny időpontja: 2015.

Részletesebben

O k t a t á si Hivatal

O k t a t á si Hivatal O k t a t á si Hivatal Kódszám: A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET A FELADATLAP / MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TESZT Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám:

Részletesebben

GYERMEK VIDÉK VÍZILABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS

GYERMEK VIDÉK VÍZILABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS GYERMEK VIDÉK VÍZILABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 2015 / 2016 1. A bajnokság célja A vidéki vízilabda szakosztályok utánpótlásának továbbfejlődésének biztosítása, a játékosok tudásfejlesztésének elősegítése,

Részletesebben

Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző

Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Fekete István Általános Iskola területén lévő ebédlő

Részletesebben

Épületvillamosság laboratórium. Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának vizsgálata

Épületvillamosság laboratórium. Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának vizsgálata Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamos Energetika Tanszék Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Csoport Épületvillamosság laboratórium Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának

Részletesebben

Mobinautanők. Hogyan használják a nők. Gábos Zsuzsa Ipsos Zrt. Media, Content&Technology. Kreatív Konferencia, 2013. március 28.

Mobinautanők. Hogyan használják a nők. Gábos Zsuzsa Ipsos Zrt. Media, Content&Technology. Kreatív Konferencia, 2013. március 28. Mobinautanők Hogyan használják a nők okostelefonjaikat? Gábos Zsuzsa Ipsos Zrt. Media, Content&Technology Kreatív Konferencia, 2013. március 28. Milyenek a Mobinauták? Mobinauták Teljes népesség??? Férfi

Részletesebben

1. Mely városrészek egyesülésével és mikor jött létre Budapest?

1. Mely városrészek egyesülésével és mikor jött létre Budapest? 1. Mely városrészek egyesülésével és mikor jött létre Budapest? 2. A budapesti Józsefváros a képen látható uralkodóról kapta a nevét a XVIII. század végén. Az uralkodó nevét kell megadnod! 3. Hová költözött

Részletesebben

Belépési útmutató a MIAG weboldalra www.miag.com

Belépési útmutató a MIAG weboldalra www.miag.com Belépési útmutató a MIAG weboldalra www.miag.com Classification level: Public MEMBER OF METRO GROUP 1 Tartalom 1. Fontos tudnivaló p. 3 2. Bejelentkezés a www.miag.com weboldalra p. 4-5 3. E-mail cím regisztrálása

Részletesebben

MAGYAR CURLING ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. KAMARAERDEI CURLING CLUB

MAGYAR CURLING ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. KAMARAERDEI CURLING CLUB MAGYAR CURLING NŐI és FÉRFI EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. KAMARAERDEI CURLING CLUB A Magyar Curling Szövetség megbízásából a Vasas SC Curling Szakosztálya rendezésében. A SZÖVETSÉG ÉS A BAJNOKSÁG KIEMELT

Részletesebben

8. Feladat Egy bútorgyár asztalosműhelyében évek óta gyártják a Badacsony elnevezésű konyhaasztalt. Az asztal gyártási anyagjegyzéke a következő:

8. Feladat Egy bútorgyár asztalosműhelyében évek óta gyártják a Badacsony elnevezésű konyhaasztalt. Az asztal gyártási anyagjegyzéke a következő: MRP számítások 1 8. Feladat Egy bútorgyár asztalosműhelyében évek óta gyártják a Badacsony elnevezésű konyhaasztalt. Az asztal gyártási anyagjegyzéke a következő: asztal lábszerkezet asztallap Csavar (

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kulturális, Oktatási és Szociális Bizottságának 2015. április 30. napján 15 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

MATEMATIKA HETI 3 ÓRA

MATEMATIKA HETI 3 ÓRA EURÓPAI ÉRETTSÉGI 010 MATEMATIKA HETI 3 ÓRA IDŐPONT : 010. június 4. A VIZSGA IDŐTARTAMA : 3 óra (180 perc) MEGENGEDETT SEGÉDESZKÖZÖK : Európai képletgyűjtemény Nem programozható, nem grafikus kalkulátor

Részletesebben

MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára

MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára 2007. jnuár 26. MATEMATIKA FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2007. jnuár 26. 15:00 ór M 1 feltlp NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. Minen próálkozást, mellékszámítást

Részletesebben

Tatabánya 2013. május 14.

Tatabánya 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT - LEÁNY Tatabánya 2013. május 14. Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia Leány IV.

Részletesebben

be/sfp-9345/2015/mlsz

be/sfp-9345/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Szanki Olajbányász Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve OBSE Gazdálkodási formakód 114 Tagsági azonosítószám 203122 A kérelmező jogállása

Részletesebben

Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez

Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez A vízumkérő lap ( Visa application form of the People s Republic of China, Form V. 2013 ) az egyik legfontosabb dokumentum, amit a kínai vízumra való jelentkezésnél

Részletesebben

Szabályok 2013/2014. U13 korosztály

Szabályok 2013/2014. U13 korosztály Szabályok 2013/2014 Pályaméret: min. 45 x 65m, - max. 50 x 70m Kapuméret: 5x2m Büntető terület: 12 m-re az alapvonaltól bójával jelölve Labdaméret: 4 Játékidő: központi síp, maximum 100 perc/torna Nevezhető

Részletesebben

Testnevelés tantárgyból felvehető modulok Érvényes: 2012. szeptembertől. I-IV. félév 1.Tanórai sport (hetente egy óra, vagy 2 hetente 1 dupla óra)

Testnevelés tantárgyból felvehető modulok Érvényes: 2012. szeptembertől. I-IV. félév 1.Tanórai sport (hetente egy óra, vagy 2 hetente 1 dupla óra) I-IV. félév 1.Tanórai sport (hetente egy óra, vagy 2 hetente 1 dupla óra) DFAN-DSE 101. 201. DFAN-DSE 102. 202. DFAN-DSE 103. 203. DFAN-DSE 104. 204. DFAN-DSE 105. 205. DFAN-DSE 106. 206. DFAN-DSE 107.

Részletesebben

Árverés kezelés ECP WEBSHOP BEÉPÜLŐ MODUL ÁRVERÉS KEZELŐ KIEGÉSZÍTÉS. v2.9.28 ECP WEBSHOP V1.8 WEBÁRUHÁZ MODULHOZ

Árverés kezelés ECP WEBSHOP BEÉPÜLŐ MODUL ÁRVERÉS KEZELŐ KIEGÉSZÍTÉS. v2.9.28 ECP WEBSHOP V1.8 WEBÁRUHÁZ MODULHOZ v2.9.28 Árverés kezelés ECP WEBSHOP BEÉPÜLŐ MODUL ÁRVERÉS KEZELŐ KIEGÉSZÍTÉS ECP WEBSHOP V1.8 WEBÁRUHÁZ MODULHOZ AW STUDIO Nyíregyháza, Luther utca 5. 1/5, info@awstudio.hu Árverés létrehozása Az árverésre

Részletesebben

KLASSZIKUSOK 2 SZEMÉLYRE. 2 játékos részére, 10 éves kortól (+ egy szabály variáció 4 játékos esetére)

KLASSZIKUSOK 2 SZEMÉLYRE. 2 játékos részére, 10 éves kortól (+ egy szabály variáció 4 játékos esetére) KLASSZIKUSOK 2 SZEMÉLYRE 2 játékos részére, 10 éves kortól (+ egy szabály variáció 4 játékos esetére) A játék tartozékai Piros játékos Hatalom kártyái Piros játékos Hős kártyái Játéktábla Hatalomkövek

Részletesebben

Német Nemzetiségi Önkormányzat Márkó 8441 Márkó, Padányi Bíró Márton tér 5. Jegyzőkönyv

Német Nemzetiségi Önkormányzat Márkó 8441 Márkó, Padányi Bíró Márton tér 5. Jegyzőkönyv 8441 Márkó, Padányi Bíró Márton tér 5. Jegyzőkönyv Készült 2013. április 23-án 8 órakor a Német Nemzetiségi Önkormányzat irodájában a Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselőtestületi ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

MI AZ A TÁPLÁLKOZÁSI PIRAMIS?

MI AZ A TÁPLÁLKOZÁSI PIRAMIS? MI AZ A TÁPLÁLKOZÁSI PIRAMIS? Az egészséges táplálkozás alapjai a tápanyagok ismertetése és szerepe, a táplálkozási piramis ÉVFOLYAM: 1 2. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM:

Részletesebben

De maradjunk azért a pénz bűvkörében, pontosabban a kereskedések világában.

De maradjunk azért a pénz bűvkörében, pontosabban a kereskedések világában. Számvető könyvecske Hogy most került sorra eme kincs bemutatása, részemről nem más, mint tisztelgés a 1848-as magyar forradalom és szabadságharc emléke előtt. Szerencsére a 166 év távlata ellenére léteznek

Részletesebben

Jelentkezési lap egyéni terápiás kutyáért

Jelentkezési lap egyéni terápiás kutyáért Jelentkezési lap egyéni terápiás kutyáért AZ IGÉNYLŐ Vezetékneve:... Keresztneve:... Születési ideje:...év...hónap...nap Családi állapota:... Pontos postai címe:... Telefonszáma:... AZ IGÉNYLŐVEL EGY HÁZTARTÁSBAN

Részletesebben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került. Magyar Sárkányhajó Bajnokság 5. fordulójának. Versenyműsora

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került. Magyar Sárkányhajó Bajnokság 5. fordulójának. Versenyműsora Versenyműsora Magyar Sárkányhajó Bajnokság 5. fordulójának A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került A verseny helye: Dunaújváros A verseny időpontja: 0.07.6. Elnök dr. Blahó Tamás Nemz.

Részletesebben

SZÁMOS SZÍNEZÉS FOGATLAN JÚNIUS 19-TŐL 3D-BEN A MOZIKBAN! 1 = szürke 2 = zöld 3 = fekete 4 = piros 5 = kék 6 = barna

SZÁMOS SZÍNEZÉS FOGATLAN JÚNIUS 19-TŐL 3D-BEN A MOZIKBAN! 1 = szürke 2 = zöld 3 = fekete 4 = piros 5 = kék 6 = barna SZÁMOS SZÍNEZÉS FOGATLAN = szürke = zöld = fekete = piros = kék = barna JÚNIUS 9-TŐL D-BEN SZÁMOS SZÍNEZÉS VIHARZÓ = szürke = sárga = fekete = piros = kék = világoskék = sárgásbarna 8 = narancssárga 8

Részletesebben

Párhuzamos programozás

Párhuzamos programozás Párhuzamos programozás Rendezések Készítette: Györkő Péter EHA: GYPMABT.ELTE Nappali tagozat Programtervező matematikus szak Budapest, 2009 május 9. Bevezetés A számítástechnikában felmerülő problémák

Részletesebben

Vezérlés: Alapszintű támadás... 3

Vezérlés: Alapszintű támadás... 3 Tartalom Vezérlés: Alapszintű támadás Vezérlés: Alapszintű támadás... 3 Vezérlés: Alapszintű védekezés... 4 Street Ball vezérlők...5 Alap kunsztok...6 Spéci kunsztok...8 Irány az utca (Hit the Streets)...12

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5 hrsz-ú ingatlan vételi ajánlatáról

ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5 hrsz-ú ingatlan vételi ajánlatáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5

Részletesebben

Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

SJ5000+ MENÜBEÁLLÍTÁSOK. E l e c t r o p o i n t K f t., 1 0 4 4 B u d a p e s t, M e g y e r i ú t 1 1 6. F s z. 1. Oldal 1

SJ5000+ MENÜBEÁLLÍTÁSOK. E l e c t r o p o i n t K f t., 1 0 4 4 B u d a p e s t, M e g y e r i ú t 1 1 6. F s z. 1. Oldal 1 SJ5000+ MENÜBEÁLLÍTÁSOK E l e c t r o p o i n t K f t., 1 0 4 4 B u d a p e s t, M e g y e r i ú t 1 1 6. F s z. 1. Oldal 1 FIGYELMEZTETÉS! A vízálló tok gombjai nagyon erős rugóval vannak ellátva, ezért

Részletesebben

MATEMATIKA VERSENY --------------------

MATEMATIKA VERSENY -------------------- Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola 2014. 8314 Vonyarcvashegy, Fő u. 84/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen, majd oldd meg a feladatokat! A részeredményeket

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 / 2017. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség STRANDLABDARÚGÓ NEMZETI BAJNOKSÁG I. OSZTÁLY NB I. férfi felnőtt strandlabdarúgó bajnokság versenykiírása 2015. Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa...

Részletesebben

Felvételi 2013 Felvételi tájékoztató 2013

Felvételi 2013 Felvételi tájékoztató 2013 Felvételi 2013 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2013. szeptemberben induló képzésekre honlap : www.felvi.hu Felvételi tájoló 2013. (Felvi-rangsorokkal) Képzési szintek A:

Részletesebben

NŐI Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa és NŐI Magyar KKupa Versenykiírás 2012/2013.

NŐI Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa és NŐI Magyar KKupa Versenykiírás 2012/2013. NŐI Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa és NŐI Magyar Kupa Versen nykiírás 2012/2013. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:

Részletesebben

16. GÖNDÖR DT KUPA. kispályás labdarúgó torna

16. GÖNDÖR DT KUPA. kispályás labdarúgó torna 16. GÖNDÖR DT KUPA kispályás labdarúgó torna 2014 1 A csoportok névadói Disztl Péter 1936-ban született Hartán. A labdarúgással Garán ismerkedett meg. Többször volt tagja a megyei ifjúsági válogatottnak.

Részletesebben

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015.

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3.

Részletesebben

Háziverseny 5-6. évfolyam 2015. november

Háziverseny 5-6. évfolyam 2015. november Háziverseny 5-6. évfolyam 205. november. Hófehérke a hét törpével mogyorót voltak szedni. Hófehérke annyi mogyorót szedett, mint a hét törpe összesen. Hazafelé menet találkoztak egy mókuskával. Hófehérke

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. január 13. NAPJÁN MEGTARTOTT 1. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. január 13. NAPJÁN MEGTARTOTT 1. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. január 13. NAPJÁN MEGTARTOTT 1. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. Január 13-án

Részletesebben

Szakmai beszámoló. 2012/2013-as idény őszi szezon. TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat. Készítette: Szathmári Márton

Szakmai beszámoló. 2012/2013-as idény őszi szezon. TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat. Készítette: Szathmári Márton Szakmai beszámoló TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat 2012/2013-as idény őszi szezon Készítette: Szathmári Márton korosztályos edző Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Előzmény...

Részletesebben

Fejlesztési fókusz: Labdaügyesség fejlesztése, szem-kéz koordináció fejlesztése

Fejlesztési fókusz: Labdaügyesség fejlesztése, szem-kéz koordináció fejlesztése TÁMOP 4..2.B.2-/-20-0007 Tanító: Szántó Szilárd, Vári Péter Évfolyam/osztály:. Tantárgy: Testnevelés Témakör: Manipulatív természetes mozgásformák - labdagyakorlatok Tartalom/tananyag: Labdavezetés, labdaterelés,

Részletesebben

Fókuszban a formahibák. Konzultációs nap Minőségfejlesztési Iroda 2013. szeptember 18. Fekete Krisztina

Fókuszban a formahibák. Konzultációs nap Minőségfejlesztési Iroda 2013. szeptember 18. Fekete Krisztina Fókuszban a formahibák Konzultációs nap Minőségfejlesztési Iroda 2013. szeptember 18. Fekete Krisztina Néhány számadat 2 Benyújtott kérelmek száma: 127 Formai okokból hiánypótlásra felszólított kérelmezők

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Csongrád Megyei Igazgatóság / Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség / Csongrád Megyei Férfi felnőtt nagypályás Magyar Kupa versenykiírás tervezet 2016 2017. Tartalom 1. A kupa

Részletesebben

összeadás, kivonás 9-ig

összeadás, kivonás 9-ig Matematika A 1. évfolyam összeadás, kivonás 9-ig 27. modul Készítették: Bóta Mária Kőkúti Ágnes matematika A 1. ÉVFOLYAM 27. modul összeadás, kivonás 9-ig modulleírás A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály

Részletesebben

Az abortusz a magyar közvéleményben

Az abortusz a magyar közvéleményben Az abortusz a magyar közvéleményben Országos felmérés a egyesület számára Módszer: országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság 1200 fős mintájának személyes megkérdezésével a Medián-Omnibusz

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP MOZGÁSSÉRÜLT SEGÍTŐKUTYÁÉRT

JELENTKEZÉSI LAP MOZGÁSSÉRÜLT SEGÍTŐKUTYÁÉRT JELENTKEZÉSI LAP MOZGÁSSÉRÜLT SEGÍTŐKUTYÁÉRT A JELENTKEZÉS DÁTUMA: AZ IGÉNYLŐ Vezetékneve: Keresztneve: Születési ideje: Családi állapota: Pontos postai címe: Otthoni telefonszáma:... Mobilszáma: Email

Részletesebben

avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban

avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban Rendszerek, amelyekben élünk: Család Munkahely Baráti kör Iskolai közösség stb. - meghatározott rend szerint működnek rend, törv rvények

Részletesebben

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam 2014 február 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Pintér Attila nem tagadja, hogy a Ferencváros élete meghatározó klubja.

Részletesebben

POTAISSA TORDA SAKK KLUB

POTAISSA TORDA SAKK KLUB TORDAI POLGÁRMESTERI HIVATAL POTAISSA TORDA SAKK KLUB Rendezi NEMZETKŐZI SAKK FESZTIVÁL GYEREKEK SZÁMÁRA TORDAI SÓBÁNYA KUPA TORDA, 2016 AUGUSZTUS 09-13 II KIADÁS Rendezők: -TORDAI POTAISSA SAKK KLUB -TORDAI

Részletesebben

Továbbra is terjed az influenza

Továbbra is terjed az influenza Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 6. hét Továbbra is terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján

Részletesebben

OLVASÁSI VERSENY III. FORDULÓ Háy János: A bogyósgyümölcs kertész fia

OLVASÁSI VERSENY III. FORDULÓ Háy János: A bogyósgyümölcs kertész fia A versenyző neve, osztálya:. OLVASÁSI VERSENY III. FORDULÓ Háy János: A bogyósgyümölcs kertész fia I. Rókavadászat 1. Ki a narrátor ( a mesélő ) barátja? Milyen korúak a gyerekek? 2. Miket lát meg egyikük

Részletesebben

STRANDLABDARÚGÁS U-15

STRANDLABDARÚGÁS U-15 Magyar Labdarúgó Szövetség SOMOGY MEGYEI IGAZGATÓSÁGA STRANDLABDARÚGÁS U-15 VERSENYKIÍRÁSA Megyei fiú U-15 korosztály 2016 Határozatszám ELN-195/1/XV/2015 Jóváhagyás 2015.12.08 Hatályba lépés 2016.01.08

Részletesebben

A vonzatos igék és a személyes névmás

A vonzatos igék és a személyes névmás A vonzatos igék és a személyes névmás! Legjobb, ha először ezt nézi meg: www.magyarora.com/grammar/szemelyes_nevmasok.pdf! 1 ) Megnézte? Akkor kezdjük! Példák a hangjátékból: a. Bariton kedves és türelmes,

Részletesebben

Hungarian Darts Open WDF III. Kategóriás, BDO C kategóriás Ranglista Verseny. 2012. május 18.-19.-20.

Hungarian Darts Open WDF III. Kategóriás, BDO C kategóriás Ranglista Verseny. 2012. május 18.-19.-20. Hungarian Darts Open WDF III. Kategóriás, BDO C kategóriás Ranglista Verseny 2012. május 18.-19.-20. BUDAPEST Budai Sporthotel, (H-1121 Budapest, Jánoshegyi út 10503/9 hrsz.) GPS: North: +47 30' 35.00",

Részletesebben