Esztétika BA sillabusz
|
|
- Frigyes Csonka
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Esztétika BA sillabusz a felvehető előadások és szemináriumok ismertetője irodalomjegyzékkel 2015/2016. I. félév
2 BBN-ESZ Somlyó Bálint: Bevezetés / Mi az esztétika K, 2ó Időpont: csütörtök MUK 34. A kurzus célja annak körbejárása, milyen tényezők alakították ki az esztétika szűkebb értelemben vett, jellegzetesen modernkori diszciplínáját. Melyek azok a szellemi problémák, amelyek megválaszolására a művészet modern elmélete kínált lehetséges megoldást. Felsorolnék itt néhány kérdéscsoportot, egyedül üdvözítő rendszer hiányában többé-kevésbé történeti egymásra következésük rendjében, azzal a megszorítással, hogy a kollégium nem nyíltan történeti jellegű, inkább csak kihasználja a történelem felkínálta variációkat a problémák csoportosítására. A lista nem feltétlenül szigorú órabeosztás is egyben, esetenként eltérhetünk tőle, vezérfonálnak azonban talán megteszi. Jegyet várhatóan órai vizsgadolgozattal lehet szerezni, amelynek alapja egyes, a félév során kijelölt szövegek ismerete és meghatározott szempontok szerinti elemzése. 1. Az esztétika mint a modernitás önértelmezési kísérlete 2. A művészetértelmezés lehetőségei a XVIII. század közepén: performancia, reprezentáció, kifejezés 3. A művészet mint reflexió Schiller: A naiv és szentimentális költészetről, in: Esztétikai írásai, Helikon, 1962., A végtelen igézetében Athenaeum-töredékek, in: August W. Schlegel és Friedrich Schlegel Válogatott esztétikai írásai, Gondolat, Az eszmény érzéki látszása és a művészet halála Hegel: Esztétikai előadások, I., Akadémiai Kiadó, o 6. A művészet mint a ma egyedül lehetséges metafizika. Nietzsche: A tragédia születése, Európa, Művészet és megértés Dilthey: A hermeneutika keletkezése, in: Uő.: A történelmi világ felépítése a szellemtudományokban, Gondolat, Esztétikai univerzalizmus: a megformált élet Lukács György: Levél a "kísérlet"-ről, ajánlott: Uő.: Esztétikai kultúra, in: Ifjúkori művek, Magvető, Történelem és utópia Benjamin: A műalkotás a technikai sokszorosíthatóság korszakában, in: Uő : Kommentár és prófécia, Gondolat, 1969., vagy Uő: Tapasztalat és szegénység, in: Angelus Novus, Helikon, Bp Művészet és társadalomelmélet Adorno: Fétis-karakter a zenében és a zenehallgatás regressziója, in: Uő: Zene, filozófia, társadalom, Gondolat, Budapest, Vagy uő: A művészet és a művészetek, in: Az esztétika vége, Ikon Kiadó, Budapest, (szerk. Bacsó Béla), Művészet és igazság M. Heidegger: A műalkotás eredete, Európa, Univerzális hermeneutika? H-G. Gadamer: Igazság és módszer, , Gondolat, Konstruáljunk vagy dekonstruáljunk - a modernitás alkonya? 2
3 A lista a fent említett szűkebb értelem okán nem tartalmaz 18. század előtti olvasmányokat, mindazonáltal feltételezi bizonyos klasszikus alapszövegek (Platón: A lakoma, Arisztotelész: Poétika) ismeretét, háttérolvasmányként pedig szívesen folyamodik néhány történeti összefoglaláshoz: Ernesto Grassi: A szépség ókori elmélete (Tanulmány Kiadó, Pécs, 1997.) Umberto Eco: Művészet és szépség a középkori esztétikában (Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002.) Alfred Baeumler: Az irracionalitás problémája a XVIII. századi esztétikában és logikában Az ítélőerő kritikájáig (Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2002.) BBN-ESZ Radnóti Sándor: Bevezetés a műértelmezésbe G, 2ó Időpont: szerda MUK 39. Az órán irodalmi és képzőművészeti alkotásokat elemzek. Minden órán megadom a következő órán elemzendő műalkotást, elvárva a hallgatóktól, hogy azokra fölkészüljenek. Az óra első felében bemutatom és analizálom a művet, a második felében pedig közösen diszkutáljuk. BBN-ESZ Pintér Tibor-Bárány István: Művészetelmélettörténet 1. Antikvitás és reneszánsz K, 2ó Időpont: kedd MUK 39. Antikvitás, középkor és reneszánsz A félév első felében a művészetelmélet és esztétika történetének első az antikvitáshoz köthető fejezetét tekintjük át. A modern esztétika és a premodern művészetelméletek döntő különbségéről szóló bevezetés után a következő témakörökkel foglalkozunk röviden: isteni megszállottság mint a költészet forrása, a mimészisz fogalma és Platón költészetkritikája, ennek filozófiai háttere (Platón Az állam alapján), szépség, ideaelmélet, megszállottság (Phaidrosz), Arisztolész Poétikája (mimészisz, költészet- és tragédiaelmélet, katarzis). A félév második felében a reneszánsztól a felvilágosodásig tekintjük át a modern esztétika születésének folyamatát: ízlés és illendőség az udvari kultúrában; az érzéki tapasztalat problémája: a tudom-is-én-micsoda ; a régiek és újak esztétikai vitája; a modern esztétika átalakulása művészetelméletté és művészetfilozófiává: Winckelmann görögség-felfogása, Diderot és Rousseau színházesztétikája, Lessing esztétikai nézetei. Kötelező olvasmányok 1: Forrásszövegek Antikvitás Hésziodosz: Istenek születése Platón: Ión. in : Ión. Menexenosz. Atlantisz, Ritoók Zsignond: Utószó ( o.) Platón: Az állam. Atlantisz, 2014, II. könyv, 376 e III. könyv, 412 c; VI. könyv, 505 a 511e; VII. könyv, 514 a 521 b; X. könyv, 595 a 608 b. Steiger Kornél: Utószó ( o.) Platón: Phaidrosz. Atlantisz,
4 További rövid szemelvények a Kratüloszból és a Timaioszból ( szövegek Platón mimészisz-fogalmához, ill. a Kratüloszból), Xenophón: Emlékeim Szókratészről, III. könyv, 10. fejezet. Bp o. Arisztotelész: Poétika. Bp o. Horatius: Ars poetica. XVI-XVIII. század: Winckelmann: Gondolatok a görög műalkotások utánzásáról a festészetben és a szobrászatban. In: Winckelmann: Művészeti írások. Budapest, 1978, Lessing: Laokoón vagy a festészet és a költészet határaiaról, I-V. fejezet. In: Lessing: Válogatott esztétikai írásai. Budapest, Lessing: Hamburgi dramaturgia, szám. In: Lessing id. m Paul Oskar Kristeller: A művészetek modern rendszere. (fordítás: eredeti: kristeller modern system of arts I 1951 és kristeller modern system of arts II 1952) További ajánlott szövegek: Radnóti Sándor: Jöjj és láss! A modern művészetfogalom keletkezése Winckelmann és a következmények. Atlantisz könyvkiadó, Antikvitáshoz: Ritoók Zsigmond: Vágy, költészet megismerés in: Holmi IV, 1992 május, Helikon. 2002, 1-2. (A Poétika újraolvasása) (Válogatott tanulmányok, szerk. Bolonyai Gábor, Hajdú Péter) E. Grassi: A szépség ókori elmélete. Pécs, Középkor, reneszánsz, XVI-XVIII. századhoz: Umberto Eco: Művészet és szépség a középkori esztétikában. Bp Paul Oskar Kristeller: Szellemi áramlatok a reneszánszban. Bp Cesare Vasoli: A humanizmus és a reneszánsz esztétikája. Bp A. Bäumler: Az irracionalitás problémája a XVIII. századi esztétikában és logikában Az ítélőerő kritikájáig. Ford. V. Horváth Károly, Enciklopédia, Bp., N. Elias: A civilizáció folyamata. (részletek) Ford. Berényi Gábor, több kiadás Az olvasmányok jelentős része a szövegek menüpontnál, ill. letölthető. BBN-ESZ-212:8 Bárány István: Művészetelmélet-történet 1. G, 2ó Időpont: péntek MUK 42. A kurzus az antik esztétikatörténet mellé rendelt szövegolvasó szeminárium. Míg az előadás célja az antik esztétikai (irodalomkritikai-filozófiai) gondolkodás történetének rövid áttekintése, a szeminárium során általában egy vagy több ókori szöveget (esetlegesen több szövegből álló szövegegyüttest) vetünk alá alapos, kritikai elemzésnek. Az elemzendő szövegek esztétikai, irodalmi, és filozófiai jellegűek. 4
5 A szeminárium ebben a félévben konzultációs és tömbösített formában kerül meghirdetésre, a résztvevők a forrásszövegeket és a szakirodalmat önállóan írásban dolgozzák fel, és több rövidebb, ill egy kb. 10 oldal ( karakter) terjedelmű önálló szemináriumi dolgozatot készítenek. Az első konzultáció időpontját kurzusmailben küldöm el. A plágiumszabályok jelentős megsértése (magyarul: csalás) a kurzusról való kizárással jár, és fegyelmi eljárást von maga után. Ebben kérhelhetetlen szigorral járok el. BBN-ESZ-221:3 K, 2ó csütörtök MUK 40. BBN-ESZ-222:3 G, 2ó csütörtök MUK 40. Papp Zoltán: Művészetelmélet-történet 2. Német idealizmus és a romantika esztétikája Az egymást kiegészítő ezért lehetőleg egyszerre felveendő előadásból és szemináriumból álló kurzusnak két nagy témája lesz. Az előadáson az első néhány órán áttekintjük a 18. századi angol ízléselméleteket (Burke, Hume), a félév hátralévő részében pedig az esztétika és a művészetfilozófia történetének egyik legfontosabb időszakával foglalkozunk, nevezetesen a német idealizmussal és kora romantikával, Kanttól és Schillertől Novalison és Schlegelen át Hegelig. A szemináriumon behatóbban tanulmányozunk néhány, az előadáson vagy nem, vagy csak röviden érintendő szöveget. ELŐADÁS (BBN-ESZ-221) David Hume (1757): A jó ízlésről, in uő: Összes esszéi, I. kötet, ford. Takács Péter, Atlantisz, Budapest, 1992, o. Edmund Burke (1759): Filozófiai vizsgálódás a fenségesről és a szépről való ideáink eredetét illetően, ford. Fogarasi György, Magvető, Budapest, 2008, Bevezetés: Az ízlésről, o. Immanuel Kant (1790): Az ítélőerő kritikája, ford. Papp Zoltán, Osiris / Gond-Cura Alapítvány, Budapest, 2003 vagy Ictus, Szeged, 1997, és paragrafusok. Friedrich Schiller (1795): Levelek az ember esztétikai neveléséről, in uő: Művészetés történelemfilozófiai írások, ford. Papp Zoltán, Atlantisz, Budapest, 2005, o. Friedrich Schlegel (1800): Az érthetetlenségről, ford. Vámosi Pál, in Kultusz és áldozat. A német esszé klasszikusai, szerk. Salyámosi Miklós, Európa, Budapest, 1981, o. Georg Wilhelm Friedrich Hegel (1823): Előadások a művészet filozófiájáról, ford. Zoltai Dénes, Atlantisz, Budapest, 2004, o. (Annemarie Gethmann-Siefert előszava is). 5
6 SZEMINÁRIUM (BBN-ESZ-222) Friedrich Schlegel ( ): A görög költészet tanulmányozásáról, ford. Tandori Dezső, in August Wilhelm Schlegel és Friedrich Schlegel: Válogatott esztétikai írások, Gondolat, Budapest, 1980, o. és a magyar fordításból hiányzó részek is. Friedrich Schiller (1793 és 1795): Kallias, avagy a szépségről és A naiv és a szentimentális költészetről, mindkettő in uő: Művészet- és történelemfilozófiai írások, ford. Papp Zoltán, Atlantisz, Budapest, 2005, , illetve o. AJÁNLOTT SZAKIRODALOM Ernst Cassirer: A felvilágosodás filozófiája, ford. Scheer Katalin, Atlantisz, Budapest, 2007, Az esztétika alapkérdései című fejezet, o. Radnóti Sándor: Jöjj és láss! A modern művészetfogalom keletkezése. Winckelmann és a következmények, Atlantisz, Budapest, 2010, az Ízlés című fejezet és a Schiller ízlésfilozófiája című exkurzus, , illetve o. BBN-ESZ-231 Somlyó Bálint: Művészetelmélet-történet 3. K, 2ó Időpont: hétfő MUK 40. A kurzus szövegekre alapozott történeti összefoglaló a 19. század második és a 20. század első felének művészetelméleti gondolkodásáról. Az előadások egy-egy fontos szövegre koncentrálnak, elsősorban értelmezési szempontokat kínálva az önálló szövegolvasáshoz. A félévet kollokvium zárja. Előzetes bibliográfia (még módosulhat, és ajánlott olvasmányokkal is kiegészülhet): Schopenhauer, Arthur: A világ mint akarat és képzet [1819]. Fordította Tandori Ágnes és Tandori Dezső. Budapest, Európa, o. [Harmadik könyv] Kierkegaard, Søren: A közvetlen erotikus stádiumok avagy a zenei erotikus [1843]. In: Uő: Vagy-vagy. Fordította Dani Tivadar. Budapest, Osiris, o. Nietzsche, Friedrich: A tragédia születése avagy görögség és pesszimizmus [1872]. Fordította Kertész Imre. Budapest, Európa, Dilthey, Wilhelm: A hermeneutika keletkezése [1900]. Fordította Erdélyi Ágnes. In Uő: A történelmi világ felépítése a szellemtudományokban: tanulmányok. Budapest, Gondolat, o. Riegl, Alois: A későrómai iparművészet [1901]. Fordította: Rajnai László. Budapest, Corvina, és o. 6
7 Lukács György: Heidelbergi esztétika: művészetfilozófiai rész [ ?]. Fordította Tandori Dezső. In Uő: A heidelbergi művészetfilozófia és esztétika. A regény elmélete. Budapest, Magvető, o. Freud, Sigmund: A kisérteties [1919]. Fordította Bókay Antal és Erőss Ferenc. In: Sigmund Freud Művei IX. Művészeti írások. Filum Kiadó, é.n o. Simmel, Georg: Az arc esztétikai jelentősége ; A fogantyú ; A képkeret ; A táj filozófiája. Fordította Berényi Gábor. In Uő: Velence, Firenze Róma. Művészetelméleti írások. Atlantisz, Budapest, o. Heidegger, Martin: A műalkotás eredete [1935]. Fordította Bacsó Béla. Budapest, Európa, Benjamin, Walter: A műalkotás a technikai sokszorosítás korszakában [1936]. Fordította Barlay László. In Zoltai Dénes (szerk.): Kommentár és prófécia. Budapest, Gondolat, o. Horkheimer, Max Adorno, Theodor W.: A felvilágosodás dialektikája [1947], Budapest, Gondolat Atlantisz, o. BBN-ESZ Bartha Judit: Az esztétika fogalma Kierkegaardnál G, 2ó Időpont: kedd MUK 39. A szeminárium Kierkegaard három korai művében (Vagy-vagy, Az ismétlés, Félelem és reszketés (1843)) vizsgálja a dán filozófus esztétikai elképzeléseit: romantikakritikáján, egzisztenciakategóriáin és stádiumelméletén keresztül. A teljesítés feltétele: szóbeli vagy írásbeli beszámoló. FORRÁSOK Søren Kierkegaard: Vagy-vagy. Ford. Dani Tivadar. Az utószót írta Heller Ágnes. Budapest, Osiris, Søren Kierkegaard: Az ismétlés. Ford. Soós Anita, Gyenge Zoltán. In Søren Kierkegaard Művei 5. Pécs, Jelenkor, o. Søren Kierkegaard: Félelem és reszketés. Ford. Soós Anita. In Søren Kierkegaard Művei 5. Pécs, Jelenkor, o. BBN-ESZ-241:5 Seregi Tamás-Sajó Sándor-Nemes Z. Márió: Kortárs művészetelméletek K, 2ó Időpont: szerda MUK 39. A kurzus áttekintést nyújt a legfontosabb 1945 utáni nyugati művészetelméleti irányzatokról tisztázva ezek előzményeit is: a művészetfogalom változásait a 7
8 marxizmustól és a strukturalista művészetelméleti koncepcióktól kezdve a hermeneutikán és fenomenológián át a különböző posztstrukturalista és analitikus megközelítésekig követjük nyomon. A vizsga két részből (írásbeli és szóbeli) áll. Kötelező olvasmányok: Theodor W. Adorno: A művészet és a művészetek. In: uő: A Művészet és a művészetek. Irodalmi és zenei tanulmányok. Helikon, Budapest, 1998, Roland Barthes: A szöveg öröme. In: uő: A szöveg öröme. Irodalomelméleti tanulmányok. Osiris, Budapest, 1996, Homi K. Bhabha: A posztkoloniális és a posztmodern. In: Helikon, 1996/4, Pierre Bourdieu: A tiszta esztétika keletkezéstörténete. In: Rákai Orsolya (szerk.): A háló, a halászok és a halak. Tanulmányok a mezőelmélet, a rendszerelmélet és az irodalomtörténet-írás néhány kapcsolódási pontjáról. Budapest Szeged, Osiris Pompeji, 2001, Judith Butler: Jelentős testek. In: Bókay Antal é. m. (szerk.): A posztmodern irodalomtudomány kialakulása. A posztstrukturalizmustól a posztkolonialitásig. Osiris, Budapest, 2002, Arthur Danto: Hogyan semmizte ki a filozófia a művészetet? In: uő: Hogyan semmizte ki a filozófia a művészetet? Atlantisz, Budapest, 1997, Arthur Danto: A művészetvilág. In: Enigma 1994/4, Jacques Derrida: A struktúra, a jel és a játék az embertudományok diszkurzusában. In: Helikon 1994/1 2, George Dickie: A művészet definiálása. In: Szkholion 2007/2, Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer. Osiris, Budapest, 2003, Nelson Goodman: Az újraalkotott valóság. In: Horányi Özséb (szerk.): A sokarcú kép. Typotex, Budapest, 2003, Clifford Geertz: A művészet mint kulturális rendszer. In: uő: Az értelmezés hatalma. Antropológiai írások. Budapest, Osiris, 1994, Clement Greenberg: Avantgarde és giccs. In: Józsa Péter (szerk.): Művészetszociológia. Válogatott tanulmányok. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1978, Clement Greenberg: Modernista festészet (kéziratos fordítás) Ian Hunter: Esztétika és kritikai kultúrakutatás. In: Wessely Anna (szerk.): A kultúra szociológiája. Osiris, Budapest, 1998, Roman Jakobson: Két verselemzés. In: Bókay Antal Vilcsek Béla (szerk.): A modern irodalomtudomány kialakulása. A pozitivizmustól a strukturalizmusig. Osiris, Budapest, 1998, Fredric Jameson: A kései kapitalizmus kulturális logikája: kultúra. In: uő: A posztmodern, avagy a kései kapitalizmus kulturális logikája. Noran Libro, Budapest, 2010, Craig Owens: Az allegorikus impulzus. Egy posztmodern elmélet felé. I II. rész. In: Enigma 66 (2010), és 67 (2010), Paul Ricoeur: A bizonyítás kérdése Freud pszichoanalitikai írásaiban. In: Szummer Csaba Erős Ferenc (szerk.): Filozófusok Freudról. Cserépfalvi, Bp Jean-Paul Sartre: A kép intencionális szerkezete. In: Bacsó Béla (szerk.): Kép, fenomén, valóság. Kijárat, Budapest, 1997, Richard Shusterman: Szomaesztétika. Javaslat egy új diszciplínára. In: uő: 8
9 Pragmatista esztétika. A szépség megélése és a művészet újragondolása. Kalligram, Pozsony, 2003, Raymond Williams: A kultúra elemzése. In: Bókay Antal é. M. (szerk.): A posztmodern irodalomtudomány kialakulása. A posztstrukturalizmustól a posztkolonialitásig. Osiris, Budapest, 2002, Richard Wollheim: Valamiként-látás, benne-látás és képi reprezentáció. In: Bacsó Béla (szerk.) Kép fenomén valóság, Kijárat, Budapest, 1997, BBN-ESZ-242 Nemes Z. Márió: Alantas materializmus G. Bataille és a formátlanság esztétikája G, 2ó Időpont: szerda MUK 40. Georges Bataille esztétikájának egyik központi tendenciája a formátlan (informe) iránti érzékenység és érdeklődés. A formátlan(ság) esztétikájának lényegét az antropomorfizmus destruálása alkotja. Az antropomorfizmus Bataille gondolkodásában azokra a metafizikai tendenciákra vonatkozik, melyek az emberi alak idealizálásával az emberből valami istenszerű létezőt próbálnak létrehozni. Az emberi alak formátlanítása nem az ember megsemmisítését jelenti, hanem egy olyan köztes tér feltárását, melyben emberi és nem-emberi formák szabadon elkeveredhetnek. A kurzus során Bataille irodalmi, esztétikai és antropológiai írásaiban próbáljuk követni a formátlan(ság) nyomait.. BBN-ESZ-251:01 Darida Veronika: Nádas Péter: Emlékiratok könyve K, 2ó Időpont: szerda MUK 42. A kurzus során a kortárs magyar irodalom egyik legfontosabb és legnagyobb hatású regényének lassú, szövegközeli olvasását végezzük el: vagyis óráról órára, fejezetről fejezetre haladva (még ha a félév szűkössége miatt néha több fejezetet is bele kell zsúfolnunk egyetlen órába), közösen próbáljuk meg értelmezni a művet. Így maga a szöveg hívja majd elő mind modelljeit és mintáit (nagyregényeket és naplókat, köztük Goethe, Mann, Proust, Gide műveit), mind értelmezéstörténetét (hiszen irodalomkritikai recepciója is kivételesen gazdag, ennek Balassa Péter Nádas monográfiája kivonatos összefoglalását is adja). Ugyancsak a szövegből kiindulva keressük a mű előzményeit Nádas más írásaiban (korábbi novellákban, esszékben, kritikákban), miközben arra is kitérünk, hogy mennyiben volt lezárásnak és összegzésnek tekinthető ez a regény, és a megjelenése óta eltelt közel három évtized már azt is tisztán mutatja, hogy milyen új utakat nyitott meg, Nádas későbbi munkái hogyan viszonyulnak hozzá, hogyan vetnek számot vele. 9
10 BBN-ESZ-251:02 Bacsó Béla: Kafka K, 2ó Időpont: kedd MUK. 40. Kafka művét számos jelentős értelmező tette tárgyává, elég itt Benjaminra, Blanchotra, Camusre, Deleuzere, Canettire, vagy éppen Derridára és az ő nyomán Gaschéra utalni. A félév során ezekkel a jelentős kísérletekkel kívánok számot vetni, s persze folyamatosan kitekintünk Kafka írásaira, amelynek egyik legbensőbb magyarázatát egy másik írótól kaptuk meg (Canetti). Olvasandó: Nem árt a regényeket ismerni, és persze a novellákat is. W. Benjamin Franz Kafka in. Angelus Novus Helikon 1980., 781. Skk.o. W. Benjamin Franz Kafkáról in. A szírének hallgatása Osiris 2001., o. (Teljes kiadása Benjamin über Kafka Suhrkamp 1981.) M. Blanchot Kafkától Kafkáig Kalligram Deleuze-Guattari Kafka Quadmon kiadó J. Starobinski Franz Kafka. A tekintet képei in. u.ö. Válogatott irodalmi tanulmányai Kijárat kiadó Ajánlott: Derrida Préjugés. devant la loi in. La faculté de juger. Minuit 1985., németül Passagen Canetti Der andere Prozeß. In. Das Gewissen der Worte Fischer Gasché: Eine sogenannte literarische Erzählung. Derrida über Kafkas Vor dem Gesetzt in. Einsätze des Denkens. Kiad. Gondek és Waldenfels Suhrkamp angolul in. Of Minimal Things Stanford. U. P BBN-ESZ-251:29 Bartha Judit: Virginia Woolf: Mrs. Dalloway K, 2ó Időpont: kedd MUK. 39. Virginia Woolf mostanra klasszikussá vált Mrs. Dalloway (1925) című regényének olvasása megidézi az 1910-es években alakuló Bloomsbury-kör avantgárd esztétikáját, az angol írónő alkotói pályáját, feminista elképzeléseit, filozófiai, képzőművészeti ihletésű modernista regényteóriáját és -praxisát (tudatfolyamábrázolás, impresszionista képiség, költői szimbolizmus és formalizmus), valamint műve intertextuális továbbélését napjainkban. A teljesítés feltétele: írásbeli vizsga. Magyar nyelvű ajánlott irodalom Virginia Woolf: Mrs. Dalloway. Ford. Tandori Dezső. In Uő: Mrs. Dalloway, A Világítótorony, Hullámok. Budapest, Európa, o. Michael Cunningham: Az órák. Ford. Tótisz András. Budapest, Ulpius-ház,
11 * Woolf, Virginia: A modern próza. Ford. Vajda Tünde. In Uő: A pille halála. (Esszék.) Budapest, Európa, o. Woolf, Virginia: Mr. Bennett és Mrs. Brown. Ford. Szobotka Tibor. In Uő: A pille halála. (Esszék.) Budapest, Európa, o. Woolf, Virginia: Egy jó házból való angol úrilány. Önéletrajzi írások. Ford. Sélley Nóra. Debrecen, Csokonai, Woolf, Virginia: Három adomány. Ford. Sélley Nóra. Budapest, Európa, Woolf, Virginia: Saját szoba. Ford. Bécsy Ágnes. Budapest, Európa, * Bécsy Ágnes: Virginia Woolf világa. Budapest, Európa, Cohn, Dorrit: Áttetsző tudatok. Ford. Gács Anna. In Thomka Beáta (szerk.) Az irodalom elméletei II. Pécs, Jelenkor JPTE, o. Eco, Umberto: Az intertextuális irónia és az olvasat szintjei. Ford. Barna Imre. In Uő: La Mancha és Bábel között. Irodalomról. Ford. Gecser Ottó. Budapest, Európa, o. Genette, Gérard: Transztextualitás. Ford. Burján Mónika. Helikon, o. H. Szász Annamária: Virginia Woolf: Mrs. Dalloway. In H. Szász Annamária: A modern regény mesterei. Budapest, Tankönyvkiadó, o. Németh László: Mrs. Dalloway. In Uő: Szimultán utazás. Írások a világirodalomról III. (szerk. Ekler Andrea.) Budapest, Magyar Napló, o. Séllei Nóra: Miért félünk a farkastól. Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth, Surányi Ágnes: Az irodalmi alteregó és Virginia Woolf regényei. Filológiai Közlöny, o. BBN-ESZ Pintér Tibor: Monteverdi G, 2ó Időpont: csütörtök MUK 39. A kurzus alapvető célja, hogy feltárjuk az 1600 körül megjelent első zenei modernitás zenefelfogását, mely máig hatással van a zene befogadásesztétikájára. E felfogás középpontjában a zenei reprezentáció áll. Megvizsgáljuk e reprezentációs fordulatot, amelynek legjelentősebb komponistája és meghatározó elméleti gondolkodója Claudio Monteverdi volt. Figyelmet kívánok fordítani Monteverdi közvetlen elődeire, elsősorban a firenzei Cameratára és az opera születésének esztétikai alapvetésére. A Monteverdi-életmű központi jelentőségű alkotásait vizsgáljuk és interpretáljuk: madrigálok, operák és egyházi művek. BBN-ESZ Horváth Ágnes: Múló idő, éltető emlékezés Proustnál G, 2ó Időpont: hétfő MUK
12 BBN-ESZ Sajó Sándor: Kép, szó, test: a tapasztalat dinamikája G, 2ó Időpont: kedd MUK 42. A tapasztalat dinamikáján szó, test és kép kölcsönös meghatározottságát értem, azt az elképzelést, amely szerint ezek nem vezethetőek vissza egymásra, következésképpen nem rendezhetőek hierarchikus rendbe. A félév során ehhez a témához kapcsolódó szövegeket olvasunk és vitatunk meg, elsősorban a fenomenológiából (Heidegger, Sartre, Merleau-Ponty, Marion), a filozófiai antropológiából (Plessner) és a képelméletből (Boehm, Belting, Bredekamp, Mitchell). Részletes olvasmánylista az óramegbeszélésén. A félév végi jegyet az órákon való aktivitás és a félév végén beadott szemináriumi dolgozat határozza meg. BBN-ESZ Pálfalusi Zsolt: Nietzsche: A morál genealógiája G, 2ó Időpont: szerda MUK 39. A kurzus során Nietzsche: A morál genealógiája c művével fogunk megismerkedni. A kurzus célja, hogy megismerkedjünk a filozófiai irodalom egyik legizgalmasabb alkotásával, azzal a művel, melynek mondandója mindmáig az egyik legkeményebb kritikája a nyugat kultúrájának, fogalmisága a legsúlyosabb érveket állítja elénk erkölcseink tisztázatlan (és tisztátalan) voltának okaként. A kurzus teljesítésének feltétele félév végi beszámoló. BBN-ESZ Sajó Sándor: Kivétel és szabály G, 2ó Időpont: kedd MUK 42. A félév témája a kivétel és a szabály (az utóbbit az "általánosság" értelmében véve, ami lehet fogalom, norma, törvény, stb.) általános összefüggése és a kivétel különféle megjelenési formái: az észlelési, a művészi, a politikai, az erkölcsi, a vallási, a társadalmi, az egzisztenciális kivétel. Mit jelent és mit feltételez a kivétel megjelenése? Lehetséges-e abszolút értelemben vett kivétel, azaz minden szabály felfüggesztése, megszüntetése, eltűnése? A kivétel különféle változatai hogyan függnek össze egymással és mennyiben különíthetőek el egymástól? Hogyan határozza meg a kivétel a szabályt? Részletes olvasmánylista az óramegbeszélésén. 12
13 BBN-ESZ Nemes Z. Márió: Kulturális hibriditás a kortárs magyar irodalomban G, 2ó Időpont: hétfő MUK 39. A kurzus során olyan kortárs irodalmi szövegekkel foglalkozunk, melyek egyszerre több kulturális regiszterből táplálkoznak, ezáltal megtörik a mély- és a magaskultúra szembeállításának hierarchikus struktúráját. Az alternatív esztétikák értelmezésénél a hibriditás fogalma szolgál vezérfonálként. A hibriditás elméleti kontextusa (Foucault-tól a posztkolonializmusig) nyitott és mellérendelő kultúraképet rajzol fel, mely az irodalmi mű szubverzív lehetőségeit a kulturális földrajz (ismereteink, ízlésünk és kulturális tőkénk) újragondolásában jelöli ki. Vagyis a műfajkeverés, remix és kisajátítás stratégiái a kurzus során elemzett művekben egyszerre bírnak esztétikai és ízléspolitikai funkcióval. A kurzus során elemzett művek: Hernádi Gyula: Fantomas, Magvető, Szeghalmi Lőrincz: Levelek az árnyékvilágból, Magvető, Bartók Imre: Fém, Kalligram, Budapest, Havasréti József: Űrérzékeny lelkek, Magvető, Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól, Agave, BBN-ESZ Pálfalusi Zsolt: Kierkegaard: Az irónia fogalma K, 2ó Időpont: hétfő MUK 39. A kurzus célja megismerkedni a korai Kierkegaard kiemelkedő művével, az irónia fogalmával. A mű nem csak mind a mai napig a legkiérleltebb irónia felfogás, de egyben az a kor egyik legkomolyabb klasszikafilológiai munkája, mely esztétikai aspektusba helyezi Szókratész és a platonista filozófia kulcsfontosságú mozzanatait. A félév során tematikus sorrendben végighaladunk a mű legfontosabb fogalmain, szem előtt tartva azt a történelmi környezetet, amely Kierkegaard korában meghatározta a filozófia minden szegmensét. BBN-ESZ Bartha Judit: Mi a szöveg? K, 2ó Időpont: szerda MUK 39. A félév során olyan századi elméleti szövegeket vizsgálunk, amelyek a Mi a szöveg? kérdésre keresik a választ hermeneutikai, strukturalista, recepcióesztétikai, posztstrukturalista, dekonstruktív, pszichoanalitikus, feminista stb. módszerekkel, művészetfilozófia és irodalomtudomány határvonalán. A teljesítés feltétele: szóbeli beszámoló vagy referátum. 13
14 BBN-ESZ-271:19 Pintér Tibor: Zeneesztétika K, 2ó Időpont: kedd MUK 39. A félév során a klasszikus hermeneutikai modellt követve körbejárjuk a zene befogadásesztétikai, alkotásesztétikai, műesztétikai és előadóművészet-esztétikai alapproblémáit. Az előadásokon központi kérdések: a zenehallgatási szokások, a zenei alkotásfolyamat esztétikai megközelítései, a műértelmezés változó irányai és az előadóművészet meghatározó tendenciái. BBN-ESZ Darida Veronika: Színház és társadalom K, 2ó Időpont: hétfő MUK 34. A kurzus során elsősorban napjaink színházával, a kortárs magyar színház státuszával, a hétköznapi diskurzusokban betöltött szerepével, megítélésével, hatásával, társadalmi szerepvállalásával vagy épp annak hiányával (és mindkét álláspont okaival, a mögöttük húzódó ideológiával) foglalkozunk. Olyan kérdésekre keressük a választ, hogy mennyiben feladata a színháznak az aktuális társadalmi problámákra, a mindenkit ( itt és most ) foglalkoztató eseményekre való reflexió? Jelent-e a manapság a színpad, bármilyen értelemben, pódiumot vagy platformot? Értelmezhető-e a színházi elkötelezettség fogalma, és ez milyen viszonyban állhat az alkotói szabadsággal? Mit jelent a függetlenség? Kell-e bátorság a színházcsináláshoz? A megközelítéshez XX. századi példákat és paradigmákat nézünk, legyenek akár olyan ellentétesek, mint a politikai (ld. Brecht, Piscator, Sartre, Boal) a l art pour l art, az avantgárd vagy épp a szegény színház (Artaud, Grotowski, Kantor), miközben a kortárs világszínházi tendenciákra kitekintünk és különleges színházi formákról (utcaszínház, hajléktalan színház, fogyatékos színház, börtönszínház) is beszélünk. BBN-ESZ Pálfalusi Zsolt: Heidegger: Lét és idő K, 2ó Időpont: kedd MUK. 39. A kurzus célja tematikus betekintést nyújtani a XX. század egyik legfontosabb filozófiai munkájába, Heidegger főművébe. A félév folyamán megpróbáljuk körülhatárolni az olyan existenciális kategóriákat (bűnösség, lelkiismeret, hanyatlás, gond, tulajdonképpeniség), amelyek minden későbbi, emelt szintű Heidegger-kurzus számára megfelelő alapot biztosítanak a kor egyik legfontosabb filozófiájának elsajátításához. BBN-ESZ Bársony Márton: A nevetés G, 2ó Időpont: csütörtök MUK 42. A kurzus során neves filozófusok nevetés-teóriáit olvassuk közösen. Legfőbb kérdésünk: ezek a nevetés-elméletek vajon egyedül az egyes gondolkodók sajátos 14
15 filozófiai rendszerén belül működőképesek, vagy a kontextusukból kiragadva is teljes érvényűek maradnak-e? A fontosabb irányzatok (fölényelméletek, szelepelméletek, inkongruitás-, vagyis: kontrasztelméletek) képviselői mellett foglalkozunk a humor, a komikus (komikum) és a nevetséges kategóriáival, rendszerezésük nehézségeivel, illetve olyan különutasok nevetés-konstrukcióival, mint Bahtyin, Ritter, Plessner, vagy Bergson. Kurzus teljesítésének követelményei: A kurzus teljesítésének módja az órai aktivitás és egy év végi beadandó dolgozat elkészítése, amely kiváltható egy, az óra témájához illő referátum elkészítésével bármelyik órán. Kötelező / ajánlott irodalom: Platón: Philébosz. (fordította: Horváth Judit) Atlantisz, Platón: Állam. (fordította: Steiger Kornél) Atlantisz, 10. könyv Philip Sidney: A költészet védelmében Thomas Hobbes: Leviatán és René Descartes: A lélek szenvedélyei. Lord Shaftesbury: Sensus communis Esszé a szellem és a jó kedély szabadságáról. (fordította: Harkányi András) Atlantisz, Immanuel Kant: Ítélőerő kritikája. (fordította: Papp Zoltán) Arthur Schopenhauer: A világ mint akarat és képzet. (fordította: Tandori Ágnes és Tandori Dezső) Osiris, Sigmund Freud: A vicc és viszonya a tudattalanhoz. (fordította: Bart István) In: Uő. Esszék, Gondolat, Mihail Bahtyin: Francois Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája. (fordította: Könczöl Csaba) Európa, Joachim Ritter: A nevetésről. (fordította: Papp Zoltán) In: Uő. Szubjektivitás, Atlantisz, o. Helmuth Plessner: Nevetés és sírás Henri Bergson: A nevetés. (fordította: Szávai Nándor) Gondolat,
Esztétika záróvizsga tételsor
Esztétika záróvizsga tételsor MA 1. A szépség fogalma Platón filozófiájában. Platón művészet-kritikája. Platón: A lakoma, Phaidrosz. Budapest: Ikon Kiadó 1994. Platón: Állam II. 376c III. 412. és X. könyv.
BA képzés záróvizsga témakörök TÖRZSKÉPZÉS
BA képzés záróvizsga témakörök TÖRZSKÉPZÉS 1. Régi Magyarországi Irodalom Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez: Középkor, szerk. Tarnai Andor, Madas Edit, Tankönyvk., Bp. 1992. Régi magyar
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz
I. évfolyam GM és PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Prezentáció és íráskészségfejlesztés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Prezentáció és íráskészség
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
A TANTÁRGY ADATLAPJA. 3. Teljes becsült idő (az oktatási tevékenység féléves óraszáma)
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
(Figyelem! A kurzusok meghirdetése a mindenkori személyi állománytól függ.)
Mintatanterv anglisztika BA mellékszakos (minor) végzettséggel rendelkező, illetve nem angol szakos diplomával rendelkező angoltanári mesterszakos hallgatók számára (4+1, illetve 2+2+1 félév; teljesítendő:
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
ELTE BTK magyar orosz szak. Esztétikai, Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet
Fénykép Név: Dr. Schiller Erzsébet Születési év: 1964 Végzettség: ELTE BTK magyar orosz szak Szakképzettség: Tudományos fokozat: Beosztás: PhD irodalomtudomány egyetemi docens Intézet: Esztétikai, Nyelv-
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Logisztika tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Logisztika Tanszék: Vállalkozás és Emberi
TÁRGYLEÍRÁS. SZOCIOLÓGIA A TÁRSADALOMELMÉLET ALAPJAI BBNSZ08100 BBNTT00100 szociológia és társadalmi tanulmányok szakos hallgatók számára
TÁRYLEÍRÁS SZOCIOLÓI TÁRSDLOMELMÉLET LPJI Oktató: Dr. Földházi Erzsébet 013/014. tanév I. félév kedd 14:15-15:45 BTK mbrosianum 13/B. TNTÁRY CÉLJ tantárgy elsődleges célja alapvető szociológiai alapismeretek
Néprajzi Múzeum. Új hely Új épület(ek) Új elképzelések. Museum 2.0 2016.04.26
Néprajzi Múzeum Új hely Új épület(ek) Új elképzelések A Néprajzi Múzeum nyitott kulturális tér, ahol összeér a múlt a mával, a tudomány a tanítással, ahol kultúrák és generációk találkoznak és beszélnek
SZABAD BÖLCSÉSZET ALAPKÉPZÉSI SZAK
Indított specializációk: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: SZABAD BÖLCSÉSZET ALAPKÉPZÉSI SZAK Filozófia, Esztétika, Etika, Vallástudomány,
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Történelem és Filozófia 1.3 Intézet Magyar Filozófiai Intézet 1.4 Szakterület Klasszikus
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület Nyelv
Szabad bölcsész, film szakirányosok és film minorosok számára meghirdetett tanegységek 2011 ősz
Szabad bölcsész, film szakirányosok és film minorosok számára meghirdetett tanegységek 2011 ősz Alapozó elméleti ismeretek FLM- 101.01 A film és társművészetei Vajdovich-Vincze hétfő 13 30-15 00 34 Az
proability projekt Tananyagfejlesztés Toarniczky Andrea, PhD Primecz Henriett PhD Csillag Sára PhD
proability projekt Tananyagfejlesztés Toarniczky Andrea, PhD Primecz Henriett PhD Csillag Sára PhD Kiinduló problémakör Az integrációt gátló tényezők Gyakorlati akadályok (Könczei és tsai 2002) (1) a megfelelő
Tantárgyi program. 9. A tantárgy hallgatásának előfeltétele, előképzettségi szint: 10. A tantárgy tartalma:
Tantárgyi program 1. A tantárgy neve, kódja: AVM_VFLB111-K5 Marketing menedzsment 2. A neve, beosztása: 3. Szakcsoport (szakirány) megnevezése: Vállalkozásfejlesztés MSc szak, levelező tagozat 4. A tantárgy
KORTÁRS, MŐVÉSZET, ELMÉLET irodalomjegyzék. Németh Lajos: A mővészet sorsfordulója Gondolat, Budapest, 1970
KORTÁRS, MŐVÉSZET, ELMÉLET irodalomjegyzék Németh Lajos: A mővészet sorsfordulója Gondolat, Budapest, 1970 Németh Lajos: Minerva baglya Magvetõ kiadó. Budapest, 1973 Németh Lajos: Törvény és kétely A mővészettörténet-tudomány
O k t a t á si Hivatal
O k t a t á si Hivatal Kódszám: A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET A FELADATLAP / MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TESZT Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám:
A vizsgafeladat ismertetése: Előre meghatározott tételsor alapján előadott szóbeli felelet.
A vizsgafeladat ismertetése: Előre meghatározott tételsor alapján előadott szóbeli felelet. A tételekhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja. A feladatsor első részében található 1-20-ig
12.A, Irodalom. 1. Életmővek Tétel: Petıfi Sándor szerelmi költészete. 2. Életmővek Tétel: Arany János balladái
12.A, Irodalom 1. Életmővek Tétel: Petıfi Sándor szerelmi költészete 2. Életmővek Tétel: Arany János balladái 3. Életmővek Tétel: Ady Endre halál-versei 4. Életmővek Tétel: Sokszínőség Babits Mihály korai
Házi dolgozat. Minta a házi dolgozat formai és tartalmi követelményeihez. Készítette: (név+osztály) Iskola: (az iskola teljes neve)
Házi dolgozat Minta a házi dolgozat formai és tartalmi követelményeihez Készítette: (név+osztály) Iskola: (az iskola teljes neve) Dátum: (aktuális dátum) Tartalom Itt kezdődik a címbeli anyag érdemi kifejtése...
Műveltségi vetélkedő 2012
Gárdonyi Géza Műveltségi vetélkedő 2012 Idén emlékezünk Gárdonyi Géza halálának 90. évfordulójára. Intézményünk, a Kultúrház és Könyvtár méltóképpen kíván megemlékezni hazánk egyik legolvasottabb írójáról.
Tanegységlista Történelem alapszak (BA), régészet szakirány. 2011-től fölvett hallgatóknak
Tanegységlista Történelem alapszak (BA), régészet szakirány 2011-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga k = kötelező tanegység kv =
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Doktori Iskola. Értekezés címe: A CSALÁDFOTÓ MINT AZ ILLÚZIÓKELTÉS ESZKÖZE. Mestermű címe: A CSALÁD ALBUMA
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Doktori Iskola Értekezés címe: A CSALÁDFOTÓ MINT AZ ILLÚZIÓKELTÉS ESZKÖZE Mestermű címe: A CSALÁD ALBUMA Molnár Ágnes Éva Témavezető: Kopek Gábor Budapest, 2015 Nem gondolod,
Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!
1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,
A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei
A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei Készítette: Pék Krisztina biológia környezettan szak Belső konzulens: Dr. Schróth Ágnes Külső konzulens: Dr. Széphalmi Ágnes A szakdolgozatom
KÖVETELMÉNYEK. A jegyzet: A magyar nyelv könyve (főszerk.: A. Jászó Anna). Trezor Kiadó. Budapest, 2008.
Magyar nyelv IV. (Jelentéstan, szövegtan) TAB 1304 Meghirdetés féléve 4. Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 15+15 Kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Kissné dr. Rusvai Julianna főiskolai docens
Tantárgyi program 2014/2015. tanév, 1. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrás Intézeti Tanszék Tantárgyi program 2014/2015. tanév, 1. félév Emberi erőforrás alapszak Nappali tagozat Gazdálkodás
SZÁMÍTÓGÉPES NYELVI ADATBÁZISOK
SZÁMÍTÓGÉPES NYELVI ADATBÁZISOK A MAGYARÓRÁN Sass Bálint joker@nytud.hu Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézet Korpusznyelvészeti Osztály A magyarnyelv-oktatás időszerű kérdései Szlovákiában
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1) A program címe: V e z e t ő i t o v á b b k é p z é s - Kategória: V e z e t ő k é p z é s 2) A program szervezője és jogtulajdonosa: Európai Vezetőképző Akadémia
8. Róma: államberendezkedés királyság, köztársaság, császárkor. 12. A feudalizmus kialakulása (frank, arab); a második népvándorlás
Tartalomjegyzék Történelem javítóvizsga nappali 9. évfolyam... 2 Történelem javítóvizsga nappali 10. évfolyam... 3 Történelem javítóvizsga nappali 11. évfolyam... 4 Történelem javítóvizsga nappali 12.
KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve
Iskola és társadalom Tantárgy kódja M 1003 Meghirdetés féléve 1. Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 1+0 A foglalkozásokon való részvétel: előadás, részvétel nem kötelező. A kollokviumra bocsátás feltételei:
Helyi tanterv Filozófia tantárgyból 12. évfolyamon az AJTP (A), normál tantervű (B) és természettudományos (C) osztályok számára
Helyi tanterv Filozófia tantárgyból 12. évfolyamon az AJTP (A), normál tantervű (B) és természettudományos (C) osztályok számára Rendelkezésre álló órakeret: heti 1 óra = 32 óra Célok és feladatok A bölcsesség
ESZMELET. In memóriám József Attila NAP KIADÓ
ESZMELET In memóriám József Attila NAP KIADÓ TARTALOM I. Anyám kún volt, az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az" (A Dunánál) József Attila: Április 1 l.(in: József Attila Összes versei.
10. Lichtneckert Az arácsi szőlőhegy és szőlőhegyi önkormányzat története, (24.) 11. Fülepi Pál A Kék Balaton Nyugdíjas Klub három évtizede, (27.) 12.
A kiadványai: ssz. szerző cím kiadó kiadó helye, éve műfaj eladási ár 1. Zatkalik Schneider Ferenc, díszpolgára, (5.) Balatonfüred, 2002. életrajzi 500,- 2. Zalotay Péter Bányai Erzsébet és Máthé János
12. A osztály összeállította: Baloghné Juhász Margit szaktanár
12. A osztály összeállította: Baloghné Juhász Margit szaktanár Szóbeli érettségi témakörök irodalomból 2015/2016 ÉLETMŰVEK 1. Petőfi Sándor tájköltészete 2. Arany János: Toldi és Toldi estéje összehasonlító
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II.
A vizsga részei KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli
Fejős Edina SZERZŐ, SZÖVEG ÉS BEFOGADÁS A BIBLIOTERÁPIÁBAN
Fejős Edina SZERZŐ, SZÖVEG ÉS BEFOGADÁS A BIBLIOTERÁPIÁBAN Nemrégiben egy író-olvasó találkozón vettem részt, ahol Kőrösi Zoltán szerintem méltatlanul kevéssé ismert kortárs magyar írónk volt a vendég.
I. 2005-ben elvégzett szakmai munka (A) és elért eredmények ismertetése (B) II. Teljes publikációs jegyzék
1 2 0 05. É V I S Z A K M A I B E S Z Á M O L Ó Nyilvántartási szám: OTKA TS 44650 Témavezető: Weiss János A téma címe: Német idealizmus és romantika A kutatás időtartama: 2003-2005 I. 2005-ben elvégzett
Albert József : Környezetszociológia
2 Minden jog, így különösen a sokszorosítás, terjesztés és fordítás joga fenntartva. A mű a kiadó írásbeli hozzájárulása nélkül részeiben sem reprodukálható, elektronikus rendszerek felhasználásával nem
[6] Emergencia és realitás. In: Emergens evolúció. Szerk.: Kertész Gergely és Paksi Dániel. 107-127. Budapest: L Harmattan. 2012.
Publikációs lista -- Paksi Dániel Könyv, monográfia: [1] Személyes valóság. Polányi Mihály posztkritikai filozófiájának értelmezése és a személyes tudás fogalmának elmélyítése és megalapozása az evolúciós
Esti 11. A területi fejlettség különbség jellemzői, az eltérő gazdasági fejlettség okainak feltárása; a regionális politika lényegének megértése.
Esti 11. Óra Tananyag Fejlesztési cél, kompetenciák Tanulói tevékenységek /Munkaformák Felhasznált eszközök 1. Év eleji ismétlés Az Európai Unió (Tk.:32-40.) Az együttműködés kialakulását és elmélyítését
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
230 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. június 5. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:
FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Filozófia középszint 0812 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 20. FILOZÓFIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Általános útmutató Az A vizsgarész
Az informatika oktatás téveszméi
Az informatika oktatás Az informatika definíciója Definíció-1: az informatika az információ keletkezésével, továbbításával, tárolásával, feldolgozásával foglalkozó tudomány. Definíció-2: informatika =
KÖVETELMÉNYEK. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia III. Tantárgy kódja TAB 1312 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.
Anyanyelvi tantárgy-pedagógia III. Tantárgy kódja TAB 1312 Meghirdetés féléve 4. Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 0+2 Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1310, TAB 1311 2 óra szeminárium a részvétel kötelező.
Felkészülés a mesterpedagógus, kutatópedagógus fokozat elérésére
Felkészülés a mesterpedagógus, kutatópedagógus fokozat elérésére Speciális kompetenciák, dokumentumok Serfőző Mónika ELTE TÓK Mesterpedagógus fokozat (teljes minősítési eljárás) Felkészülési szakasz tervezés
MEGHÍVÓ GAGARIN NAPOK
Ó GAGARIN NAPOK 2016. április 11. és 25 között megrendezésre kerülő GAGARIN NAPOK programjaira Április 11. 14.30 Április 13. 16.30 Április 18. 15.00 Április 19. 16.30 Április 21. 16.30 Április 25. 15.00
ELŐTANULMÁNYI REND SOLA SCRIPTURA TEOLÓGIAI FŐISKOLA TEOLÓGIA SZAK (alapképzés) 2015/2016-os tanévtől felmenő rendszerben
ELŐTANULMÁNYI REND KÓD 1 TANEGYSÉG OKTATÓ KREDI T A FELVÉTEL FELTÉTELE 2 SZÁMONKÉRÉS MEGJEGYZÉS TKÓ12 Genezis Dr. Reisinger János _ TKÓ1 Az Ószövetség világa Nagy Viktória Izrael története TKÓ14 Nagy prófétai
BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA
BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Célok és feladatok A bölcsesség a mindennapi élet része, természetesen nem a nagy filozófusok tanításainak ismerete, hanem a bölcsesség életirányító
Gazdasági matematika II.
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR MESTERKÉPZÉSI ÉS TÁVOKTATÁSI KÖZPONT 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. : 06-1-469-6600 I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági matematika II. 2013/2014. II. félév PÉNZÜGYI ÉS
Analógiák és eltérések szövevénye
Thomka Beáta Irodalomtörténeti Közlemények (ItK) 117(2013) Analógiák és eltérések szövevénye Sőtér István komparatista módszeréről Az európai önismeret és a közös hagyományát őrző művelődéstörténet megbecsülése
Felvételi előkészítő tájékoztató 2012.
Felvételi előkészítő tájékoztató 2012. Néhány gondolat a központi felvételiről! A központi Matematika felvételi az elmúlt években sok 8. osztályos diák számára igen csak komoly megmérettetésnek bizonyult.
A másik igazsága. Ünnepi kötet Fehér M. István akadémikus tiszteletére. Szerkesztette:
A másik igazsága A másik igazsága Ünnepi kötet Fehér M. István akadémikus tiszteletére Szerkesztette: Lengyel zsuzsanna mariann és jani anna L Harmattan Kiadó Budapest, 2012 A kötet megjelenését az Alliance
Tavasz van, kikelet. Olvasószint: B
Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermekeknek
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Pénzügy és Számvitel Szak/Minden szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli
2007. szeptemberétől
Képi ábrázolás alapszak festészet szakirány mintatanterve KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK Tantágy neve ALAPOZÓ ISMERETEK (1) (általános ismeretek) 2007. szeptemberétől felelős Informatika AIB1001 0 2 G 2 MI Dr. Nagy
MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
A vizsga részei MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök
Gondolatok és képek. A Bacsó Béla, Gábor György, Gyenge zoltán. Heller Ágnes: A szépség akarata. Budapest, Typotex, 2011.
BokoDy PÉter Gondolatok és képek Bacsó Béla Gábor György Gyenge zoltán Heller Ágnes: A szépség akarata. Budapest, Typotex, 2011. A Bacsó Béla, Gábor György, Gyenge zoltán és Heller Ágnes jegyezte, A szépség
Az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft Védőnői Szolgálata által ellátott iskolák
Az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft Védőnői Szolgálata által ellátott iskolák Megyeri Úti Általános Iskola 1044 Bp., Megyeri út 20. 230 30 71 védőnő: Balogh Renáta rendelési idő: hétfő 8
A MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ENCIKLOPÉDIÁJA
A MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ENCIKLOPÉDIÁJA MAGYAR KÖNYVKLUB Tartalom TARTALOM A MAGYAR NYELV ALAPJAI 7 Anyelviség 8 J elek és j elrendszerek 11 Nyelv és gondolkodás 17 A nyelv eredete 20 A nyelvek típusai
Publikációim listája
Publikációim listája Könyvek 1. Diskurzusok összjátéka (Tanulmányok, kritikák), Balassi Kiadó, Bp., 2001. 2. Garaczi László (monográfia), Kalligram, Pozsony, 2002. 3. A csúf másik (Kosztolányi Dezső :
PPKE BTK Régészeti Tanszék Záróvizsga és záróvizsga tételsor
PPKE BTK Régészeti Tanszék Záróvizsga és záróvizsga tételsor Záróvizsga A záróvizsgára való bocsátás feltétele az elfogadott szakdolgozat, az előírt tanegységek elvégzése és a kötelező kreditmennyiség
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI. Érfalvy Lívia. Nyelviség és textualitás: az én-konstrukció útjai Kosztolányi Dezső írásművészetében
A kutatás tárgya és feladatai DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Érfalvy Lívia Nyelviség és textualitás: az én-konstrukció útjai Kosztolányi Dezső írásművészetében PPKE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola
A tanév szervezési feladatai
1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2014. szeptember 1. 2015. június
KÁR-MENTOR Bt. 5000 Szolnok, Arany János út 20. Tel: 56/426-226 Tfax: 56/513-395 e-mail: karmentor@brokerroyal.hu. Tisztelt Ajánlattevő!
KÁR-MENTOR Bt. 5000 Szolnok, Arany János út 20. Tel: 56/426-226 Tfax: 56/513-395 e-mail: karmentor@brokerroyal.hu Tisztelt Ajánlattevő! Mellékelten megküldjük a Pilisi Labdarugó Klub részére a Vázlatterv,
JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12.
JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. december 12. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli
Kérdések és feladatok
Kérdések és feladatok 1. A mesében több szám is szerepel. Próbáld meg felidézni ezeket, majd töltsd ki a táblázatot! Ügyelj, hogy a páros és a páratlan számok külön oszlopba kerüljenek! Hány napos volt
Sz ekelyhidi L aszl o Val osz ın us egsz am ıt as es matematikai statisztika *************** Budapest, 1998
Székelyhidi László Valószínűségszámítás és matematikai statisztika *************** Budapest, 1998 Előszó Ez a jegyzet a valószínűségszámításnak és a matematikai statisztikának azokat a fejezeteit tárgyalja,
A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE
A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2015. szeptember 1-től 2016. június 15-ig tart
2 591 Imre Gabriella Master3 (1955) 1:46:56. Férfi Kerékpár 36 km gyermek, U15 1 596 Wolf Ede Márkó U15 (1998) 1:33:46
Bodnár Bertalan futó- és kerékpár maraton - Mártély, 2012.09.09. Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Idő Férfi Kerékpár 12 km gyermek, U15 1 563 Seres Ákos Gyermek (2000) 0:38:32 2 537 Szabó Áron U15 (1999)
KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár
Személyes hatékonyság fejlesztése ADM 2322L Konzultációs óraszám 8 Minősített aláírás Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár Az kurzus tréning jelleggel zajlik. A kurzus teljesítésének feltétele a foglalkozáson
12. évfolyam. Célok és feladatok: Éves óraszám : Heti otthoni óraszám :
Bevezetés a filozófiába helyi tanterve 1 12. évfolyam Éves óraszám : Heti otthoni óraszám : 32 óra fél óra Célok és feladatok: A bölcsesség a mindennapi élet része, természetesen nem a nagy filozófusok
Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01.
kultúra szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01. Célkitűzések: A képzés célja a Képi ábrázolás alapképzésben (Ba) vagy más, a szaktel kompatibilis
Felvételi 2013 Felvételi tájékoztató 2013
Felvételi 2013 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2013. szeptemberben induló képzésekre honlap : www.felvi.hu Felvételi tájoló 2013. (Felvi-rangsorokkal) Képzési szintek A:
Rajongás, elmeél és virtus A német koraromantika polemikus Schäftesbury -interpretációja*
43 Tánczos Péter Rajongás, elmeél és virtus A német koraromantika polemikus Schäftesbury -interpretációja* Shaftesbury, Shaftesburi és Schäftesbury A koraromantika filozófiája, különösképpen annak esztétikai
2015. június 29. hétfő 9 óra Terem: N.2.225. I. Bizottság
2015. június 29. hétfő 9 óra Terem: N.2.225 I. Bizottság Vida József igazgató Dr. Lazányi Kornélia egyetemi docens Dr. Berecz József főiskolai docens Borbás László adjunktus Jegyzőkönyvvez.: Bogáth Ágnes
Szolnoki Főiskola Könyvtár és Távoktatási Központ
5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 GUNDEL Ez a név etalon a magyar vendéglátásban. Gundel Károly örök időkre szóló mércét szabott azzal, hogy tevékenysége nyomán híres vendéglője
MIÉRT SIKERESEK A CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK?
o Családi vállalkozások mérettől függetlenül azok a vállalkozások, amelyek irányításában a tulajdonos (alapító) mellett o Legalább 1 családtag részt vesz, o Valamint a család tulajdoni hányada meghatározó,
MIT VÁR EL A PSZICHOLÓGUS A JÓ KRESZTŐL? ARANYOS JUDIT közlekedés szakpszichológus
MIT VÁR EL A PSZICHOLÓGUS A JÓ KRESZTŐL? ARANYOS JUDIT közlekedés szakpszichológus KRESZ: Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása, 1975 óta: rendeletekbe foglalt szabálygyűjtemény, mely a közlekedést
1990-1994. Polgármester. Egyéni választókerületi képviselők
1990-1994. FIDESZ 1. sz. vk.: Dr. Horváth József FIDESZ 2. sz. vk.: Szakál Sándor Vállalkozók Pártja 3. sz. vk.: Szucsán András SZDSZ 4. sz. vk.: Harangozó Zsigmond FKgP 5. sz. vk.: Dr. Kontrát Károly
KÖVETELMÉNYEK. A vizsgára bocsátás feltételei: A TVSZ. előírása szerinti részvétel az előadásokon
KÖVETELMÉNYEK Tantárgy neve Nyelv, kultúra, társadalom MAM1001L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2 + 0 K Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása
VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ
Relatív és abszolút. Relatív és abszolút. Tartalom. Megjegyzés
Tartalom Mit jelent az, hogy relatív és abszolút? Milyen változatos helyeken jelennek meg ezek a természetben, az emberben és a társadalomban? Megjegyzés A relatív és abszolút fogalma a könyv egyik elve.
Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista
Kétegyházi Márki Sándor Általános 028327 Különös közzétételi lista 2015/2016 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szak Szakvizsga
SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK. gazdasági és jogi szakfordító és lektor (A/anyanyelv/ és B/idegen nyelv/ megnevezése)
TANEGYSÉGLISTA Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezőtanegység kv = kötelezően választható tanegység
AZ ISKOLARENDSZERŰ KÉPZÉS TANEGYSÉGLISTÁJA
I. A doktori iskola/doktori oktatási program megnevezése: Történelemtudományok Doktori Iskola / Művelődéstörténet /Cultural History) doktori oktatási program Tudományág megnevezése: Történelemtudományok
Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, 2009.10.01-től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex)
Nyelvvizsga szótár Korábbi elnevezés alapfokú (A vagy B vagy C típusú) középfokú (A vagy B vagy C típusú) felsőfokú (A vagy B vagy C típusú) egynyelvű vagy kétnyelvű általános szakmai vagy szaknyelvi Új
Diszkrét matematika I. gyakorlat
Diszkrét matematika I. gyakorlat 1. Gyakorlat Bogya Norbert Bolyai Intézet 2012. szeptember 4-5. Bogya Norbert (Bolyai Intézet) Diszkrét matematika I. gyakorlat 2012. szeptember 4-5. 1 / 21 Információk
Tartalom BEVEZETŐ I. A FÖLFEDEZŐK ÉS A GYARMATOSÍTÓK KORÁNAK IRODALMA. Amerikai indián szóbeliség. Háttér. Teremtés- és eredettörténetek
Tartalom BEVEZETŐ I. A FÖLFEDEZŐK ÉS A GYARMATOSÍTÓK KORÁNAK IRODALMA Amerikai indián szóbeliség Teremtés- és eredettörténetek A fölfedezők írásai A fölfedezők legfontosabb szövegeinek kronológiája Úti
ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet. Sillabusz, a felvehető előadások és szemináriumok ismertetője irodalomjegyzékkel Esztétika szak
ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Sillabusz, a felvehető előadások és szemináriumok ismertetője irodalomjegyzékkel Esztétika szak 2010 őszi félév BBN-ESZ-101.01 Somlyó Bálint: Bevezetés
Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást.
Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy az első tanítási napon a megadott teremben jelenjetek meg. Az első napra max. 7 200 forint készpénzt hozzatok magatokkal
Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai
DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület
SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Zenepedagógia
SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Zenepedagógia Zenetörténet A tantárgy típusa DF DD DS DC x II. Tantárgy felépítése (heti óraszám)
Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat
Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Érvényesség kezdete: Junior kategória 2016 június 1 Felnőtt kategória 2016 január 1 Tartalom I. Célja... 3 II. Szabályozás... 3 1) A versenyek meghatározása... 3
Közreműködők: Comics Uniting Nations: A változás hősei
A változás hősei Közreműködők: Comics Uniting Nations: A változás hősei Történet Josh Elder, Natabara Rollosson és Sean Southey Grafika ľ Grace Allison és Karl Kesel Szöveg Grace Allison Szerkesztő Josh
A fordítás váratlan fordulatai
KÁNTÁS BALÁZS A fordítás váratlan fordulatai Kappanyos András Bajuszbögre, lefordítatlan Műfordítás, adaptáció, kulturális transzfer című monográfiájáról Kappanyos András ötödik, akadémiai doktori értekezésként
Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban
Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Szüts Péter Intelligens Társadalomért Országos Szövetség, Közigazgatási tanácsadó (NGM) Települési önkormányzatok