5. MELLÉKLET: A ZÖLDFELÜLETI KARAKTERTERÜLETEK JELLEGÉNEK ERŐSÍTÉSE
|
|
- Gusztáv Pataki
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 5. MELLÉKLET: A ZÖLDFELÜLETI KARAKTERTERÜLETEK JELLEGÉNEK ERŐSÍTÉSE Jelen fejezet az 1. TKP által meghatározott karakterterületek főbb jellemzőit, karakterelemeit mutatja be (lásd 1. sz. ábra), meghatározva az egyes karakter területeken az Önkormányzat legfontosabb teendőit. Duna-part KARAKTER JEGYEK: Duna-part, ártér öntéstalajok folyóparti jelleg, vízfelület megjelenése gyakorlatilag nincs beépített terület magas növényesültség, magas kondicionáló hatás közterületi zöldterület hiányzik szinte teljes egészében természetvédelmi védettség alatt áll (országos, Natura2000), az országos védelem alatt álló területek csak korlátozottan látogathatók közlekedési terhelés a part közelében húzódó 6. főúttól és a szomszédos iparterületektől érkezhet, mértéke alacsony, közepes lehet természetszerű társulások léte A Duna-partján található, igen változó szélességű karakterterület részben érintetlen, részben viszont teljesen átalakított formában található meg Budafok-Tétény területén. A KÉSZ-ben kijelölt városrészek közül az Alsó Duna-part, a Háros-sziget és Budafok közvetlen parmenti területei tartoznak ide. Igazi ártérrel utóbbi városrészben nem találkozhatunk, a Duna-partja itt közlekedési folyosóvá alakult át. A Duna közvetlen partja az árvízi védelemnek alárendelten kialakított. A másik két területrészen az eredetihez közeli élővilág részben (Alsó Duna-part), vagy egészben (Háros-sziget) megőrződött. A terület szinte teljes egészében védelem alatt áll (Háros sziget országos védelem, ártér Natura 2000 és ökológiai hálózat terület). Környezetterhelés szempontjából a part közelében húzódó 6. főút és a szomszédos iparterületek meghatározóak. A terület többségén nagy valószínűséggel alacsony, egyes pontokon viszont közepes, sőt jelentős terhelés is adódhat. (Jelentős pl. az M0 zajkibocsátása, mely az ártéri területen is megjelenik.) E mellett néhány részén építési munkák folytak-folynak, illetve a későbbiekben terveznek ilyet (pl. MO-bővítése, Dunaspirit). E terület öntéstalajain potenciális társulásai a puhafa és keményfa ligeterdők. A mély árteret kísérő, természetvédelmi szempontból igen jelentős fűz nyár ligeterdők uralkodó fafajai a fehér fűz (Salix alba), a törékeny fűz (Salix fragilis), a fekete nyár (Populus nigra) és a fehér nyár (Populus alba). A mély ártéren elhelyezkedő fűz nyár ligetredők legalább az év felében vízzel borítottak. A területen a vízben állás, vagy terepszint közeli talajvízszint lehetősége csak közvetlen a parton adott. E társulás fafajai ezeken a közvetlen vízparti területeken ajánlhatók. 1
2 Fokozott figyelmet érdemelnek a felsorolt fajok közül megmaradt egyedek, állományok megőrzése (pl. szigetek, szigetek menti parti területek). E területeken a pótlásoknál e fajok alkalmazása szükséges. A partközeli területeken (parti sétányok, üdülőterületek, sportterületek) ezen fajok változatai is telepítésre javasoltak (szomorú fűz - S. alba Pendula, S. babylonica, spirál fűz S. matsudana Tortuosa, jegenye nyár P. nigra Italica, oszlopos fehér nyár - P. alba Fastigiata). Az esetlegesen betelepülő hibrid nyarakat, valamint az egyéb tájidegen, gyomosító fajok (gyalogakác Amorpha fruticosa, bálványfa Ailanthus altissima, zöldjuhar Acer negundo, stb.) minél teljesebb körben eltávolítandók. (Utóbbiak egyébként a kerület más területein is kerülendők.) Természetvédelmi szempontból a terület legjelentősebb potenciális társulása a fogyatkozó tölgy - kőris - szil ligeterdő. Természetes alkotó- és elegyfajai a kocsányos tölgy (Quercus robur), a magyar kőris (Fraxinus angustifolia), a magas kőris (Fraxinus excelsior), a májusfa (Padus avium), a vénic szil (Ulmus laevis), a mezei szil (Ulmus procera), a vadalma (Malus sylvestris) és a mezei juhar (Acer campestre). E társulásból már nyomokban is alig lelhető fel maradvány. A partközeli, de magasabb területek fásításánál e fajokat, a lakóházak mellett díszváltozataikat is ajánlott telepíteni. Itt is kerülendők és leváltandók a tájidegen és az adventív fafajok (a már előbb említettek, valamint az amerikai kőris - Fraxinus pennsylvanica, az akác - Robinia pseudoacacia) agresszív terjeszkedésük miatt. Itt érdemes felhívni a figyelmet, hogy a korábban kedvelt és nagy mennyiségben, fasorként is telepített ezüstjuhar Acer saccharinum is képes gyomosítani, nagyobb veszélye viszont a törékeny ágrendszere miatti balesetveszélyessége. A Duna-parti területeken mozaikosan jelentős építési, átalakítási munkák folynak. Jelentős beavatkozás az M0 bővítése, mely a parti élővilág pusztulásával járt. A munkák befejezésével a növényzet helyreállítását el kell végezni, a fenti fajok igénybevételével. ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK: kezdeményező, figyelemfelhívó és érdekérvényesítő (lobbi) szerep a természetvédelmi területek kezelőinél a megfelelő fenntartás, a színvonal megőrzése, a degradáció elkerülése érdekében nem védett területeken, elsősorban a Duna-parton és a Hárosi-Duna-parton a közcélú használat feltételeinek megőrzése, fenntartása, fejlesztése az építési munkák befejezése után (pl. M0 bővítés) a helyreállítás megfelelő színvonalának figyelemmel kísérése, problémák esetén a megfelelő hatóságok értesítése fejlesztési területek (pl. Dunaspirit) beépítésénél, új fejlesztések során az ártéri jelleg erősítése (pl. növényválasztásnál). Yacht-kikötő működésének figyelemmel kísérése, problémák esetén a megfelelő hatóságok értesítése iparterületen környezetvédelmi problémák észlelése esetén a megfelelő hatóságok értesítése, zöldfelületek bővítésének kezdeményezése 2
3 Duna-mente (az árterület mögötti, de a parthoz csatlakozó területek) KARAKTER JEGYEK: magasártéri jelleg öntéstalajok folyópart közelsége üdülő- és iparterületek mozaikjai részbeni növényesültség természetszerű társulások hiánya foltokban iparterületek, jelentős beépültséggel, kevés növénnyel mozaikosan (Horgásztelep, Dunatelep) üdülőterületek jelentős növényállománnyal, itt az eredeti társulás fajai nyomokban (egyedek) megtalálhatók az átlagosnál magasabb környezeti terhelés a közlekedésből (6. főút + vasút levegőszennyezése, zaja) és a közbeékelődő iparterületekről Ilyen ártér mögötti Duna-parti területek az Alsó Duna-part, a Budatétény alközpont, iparterület városrészekben, kisebb részben a Budafok Duna-parti területén találhatók. Ezekben a városrészekben sajnos a meghatározó területhasznosítás a közlekedés, a fővárosból dél felé áramló fő közlekedési folyosó itt halad át. Ennek következtében a korábbi magasártér környezeti szennyezettsége magas, jelentős a levegőszennyezés, a zaj- és rezgésterhelés. Ez az adottság a növényzet életlehetőségeit is befolyásolja. Így a területen kényesebb fajok ültetésére nincs lehetőség, csak a várost és szennyezést tűrő fajok telepítése javasolt. Javasoljuk az ezüst hárs - Tilia tomentosa, a kis- és nagylevelű hárs T. cordata, T. platyphyllos, a mezei, a korai és a hegyi juhar - Acer campestre, A. platanoides, A. pseudoplatanus, a magyar, a virágos és a magas kőris Fraxinus angustifolia ssp. pannonica F. ornus, F. excelsior, a gyertyán Carpinus betulus, a nyír Betula pendula és nagyobb helyekre egyes tölgyfajok (Quercus robur, Q. pubescens) alkalmazását. A közlekedési folyosótól távolabb található területeken (pl. az üdülőterületek belsejében) az előzőekben a magas ártéren (tölgy-kőris szil ligeterdők) felsorolt fajokon kívül igényesebb várostűrő fafajok alkalmazása is lehetséges: japán akác - Sophora japonica, húsvirágú vadgesztenye 1 - Aesculus x carnea, és változata a piros virágú vadgesztenye - A. x carnea, törökmogyoró - Corylus colurna. Védettebb környezetben a magasabb díszértékű fajták alkalmazása is előtérbe kerülhet. ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK: a magasártéri jelleg erősítése, ill. ennek kezdeményezése, ahol ez lehetséges a közterületek színvonalas fenntartása, fejlesztése (pl. Dévér park parkosítása a lakossági igények felmérése után) az üdülőterületeken a zöldfelületek ellenőrzése (pl. gyomfajok elterjedésének, az elhanyagolásnak a megelőzése) a hiányos fásítások kiegészítése iparterületen problémák esetén a megfelelő hatóságok értesítése, zöldfelületek bővítésének kezdeményezése 1 A vadgesztenye - Aesculus hippocastanum alkalmazása az utóbbi időben elterjedő aknázómoly kártétele miatt nem javasolt. 3
4 Logisztikai és ipari területek, közlekedési folyosók2 KARAKTER JEGYEK: általában magasártéri jelleg és a folyópart közelség öntéstalaj, hagyományos iparterületeken felmerül a talajszennyezettség előfordulásának lehetősége jelentős arányú beépítés és burkolás ipari- és közlekedési területeken az átlagosnál magasabb környezeti terhelés (technológiából, szállítási forgalomból adódóan) biológiai aktívás, alacsony zöldfelület arány zöldterületek hiánya A legnagyobb összefüggő logisztikai és ipari terület Nagytétény gazdasági területe, de sajnos néhány helyen a lakóterület közé ékelődve más városrészekben is előfordulnak ilyen területek (pl. Duna-parti területek, Nagytétény északi fejlesztési területe, Budatétény alközpontja, iparterülete). E mellett a városrészek között önállóan nevesített az M0 és M6 autóutak csomópontja és környéke, mely karakterjegyeiben és terheléseit tekintve ide sorolható. Ezek a területek a gazdasági funkcióik miatt az általánosnál nagyobb arányban beépítettek és burkoltak, zöldfelületeik viszonylag kisebb arányúak, és többnyire csak néhány reprezentatív helyre (bejárat, központi, szociális épület melletti pihenő) korlátozódnak. Általános az is, hogy ezeken a területeken viszonylag magasak a környezeti terhelések (általában nagyobb a forgalom, a rakodás, anyagszállítás porkeltéssel, zajjal, esetenként bűzzel is együttjár). A nagy beépített, burkolt felületek a mikroklímát is befolyásolják (kisebb a beszivárgás, a burkoltfelületek felmelegednek), így a növényzet létfeltételei kedvezőtlenebbek a környező lakóterületekénél. E miatt csak a legvárostűrőbb az előzőekben már felsorolt - hazai fafajok alkalmazása javasolt (ezüst hárs - Tilia tomentosa, kis- és nagylevelű hárs T. cordata, T. platyphyllos, mezei, korai és hegyi juhar - Acer campestre, A. platanoides, A. pseudoplatanus, magyar, virágos és magas kőris Fraxinus angustifolia ssp. pannonica F. ornus, F. excelsior, gyertyán Carpinus betulus, nyírfa Betula pendula és egyes tölgyfajok pl. Quercus robur, Q. pubescens.) Igényesebb területrészeken pl. bejáratok, pihenőterületek javasolt telepíteni fenti fajok díszváltozatain kívül a magas díszítőértékű berkenyefajokat is. ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK: a környezetszennyezés, problémák esetén a megfelelő hatóságok értesítése zöldfelületek bővítésének kezdeményezése 2 Korábban csak a logisztikai területeket határozta meg karakterterületként a KP. Véleményünk szerint karakterjegyeiben és kezelésének módjában mind az iparterületek, mind a közlekedési folyosók ide tartozhatnak. 4
5 Nagytétény központ KARAKTER JEGYEK: kisvárosias beépítés nagyrészt családiházas övezet egy kisebb lakóteleppel (Bartók Béla úti ltp.) magasártéri jelleg + enyhe D-DK-i kitettségű lejtő öntés- és barna erdőtalajok Dunapart viszonylagos közelsége magas biológiailag aktív, azaz zöldfelületi arány (részben a családi házak kertjei, részben parkok, közterek, intézményi zöldterületek) kiemelt jelentőségű zöldterület megjelenése (Nagytétényi kastélypark és környezete) az utcafásítás megfelelő mennyiségű és minőségű fafajjal környezetterhelés valamivel magasabb az átlagosnál (két nagyforgalmú közlekedési folyosó, a 6-os főút és az M0 között) Nagytétény központi, kisvárosias beépítésű területe, mint azt már korábban megállapítottuk a kerület egyik legjobban ellátott területe, akár zöldfelületi, de még inkább, ha a zöldterületi ellátottságát vizsgáljuk. A magas biológiailag aktív, azaz zöldfelületi arány részben a családi házas övezet kertjeiből, részben parkokból, közterekből - Szent Flórián és Szentháromság terek - és intézményi zöldterületekből - pl. Nagytétényi SE, Pannonpalst sportterülete adódik. Zöldterületi, kegyeleti funkciójú terület még a karakterterület szélén a nagytétényi temető is. Nagytétény központjának környezetterhelés valamivel magasabb az átlagosnál, hiszen két nagyforgalmú közlekedési folyosó, a 6-os főút és az M0 között helyezkedik el. A forgalmi terheléseket növeli maga a Nagytétényi út is. (A közlekedési folyosók mentén a fásításoknál az előző pontban megnevezett várostűrő fajok alkalmazása javasolt.) A központi terület családiházas övezeteiből rövid sétával az igényesen kialakított Nagytétényi kastélypark és a volt kastélyparkból kialakított városi szintű közpark elérhető, sőt a vasút és a főút alatt a Duna-partja is. A kastélypark mellett találhatót igényes közparkban kialakított játszótér színvonalas, korszerű, a növényzet és a berendezések állapota, a park kertészeti megoldása megfelelő. (Esetleg a Pohár utca felöli oldalon lehetne cserjesávval leválasztani a területet a lakóterületektől.) Így a park részben városi, részben lakóterületi zöldterületi funkciókat is képes betölteni (pihenés, játszás, sportolás), de teljes mértékben nem elégíti egy városi szintű közparkkal szembeni elvárásokat (pl. sportoláshoz kapcsolódó funkciók, berendezések). Ehhez nem is elegendő a kiterjedése. Mind a családiházas övezetben, mind a Bartók Béla lakótelepen megfelelő kialakítású és állapotú zöldfelületekkel találkoztunk. A kisebb terek növénytelepítése is elfogadható. Az Anger Jakab utcától nyugatra fiatal erdősáv telepítés hosszabb távon alkalmassá válhat az iparterület és a lakóterületek elválasztására. Az erdősávok telepítését lehetőség szerint e mozaiktól délre is folytatni kellene. A Nagytétényi út mellett a Sallai és Kormorán utcák közötti területen szép új játszóteret létesítettek. A növénytelepítés azonban még nem megfelelő. Elsődleges fontosságú volna a Nagytétényi út felé zárt kerítés és védősövény telepítése (a forgalom légszennyezés, zajhatása és zavarása miatt) Nem szerencsés a 5
6 megmaradt öreg bálványfa sem. Az új telepítések (friss kőris telepítés) megerősödéséig az árnyékolást figyelembe véve megőrzendő, utána azonban leváltása javasolt. Az utcafásítás e városrészben is igen vegyes. Megjelennek ugyan a családiházas területeken mindenütt előszeretettel alkalmazott gyümölcsfák, de nem uralkodó fafajokként, inkább egyenként. A családiházak között hársak, juharok, a városrész központjában e mellett vadgesztenyék, japánakác, idősebb akácok, nyarak is megjelennek. Az egész kerületben jellemző még az akác Robinia pseudoacaccia jelenléte. Utcafásításra ugyan alkalmas faj, de nevesített özönnövény, ráadásul szúrós és törős, ezért új telepítésre az alapfajt nem, csak gömb - R. pseudoaccacia Umbraculifera és piros virágú R. Neomexicana változatát javasoljuk. (Ez a többi városrészre is igaz!) A kerületben sok helyen alkalmazzák a japán akácot is. E mellett érvek és ellenérvek is szolnak. Az ellenzők a termés nyálkás hüvelyének balesetveszélyességét emelik ki, a pártolók várostűrését, jó habitusát. Véleményünk szerint mivel a kerületben láthatóan jól érzik magukat, telepíthetők, tudva, hogy a lehullott termés eltakarítására gondot kell fordítani. A családiházas övezetben a többi városrésztől eltérően viszonylag széles utcákkal találkozhatunk, ez lehetőséget ad nagyobb méretű fák ültetésére is. Javasolt növényfajok: díszcseresznye változatok - Cerasus serrulata és egyéb ázsiai fajok hibridjei, dísz Prunus fajok, dió - Juglans regia, hársfajok - Tilia tomentosa, T. cordata, T. platyphyllos, húsvirágú vadgesztenye - Aesculus x carnea, kőrisek - Fraxinus angustifolia, F. excelsior, juharok Acer platanides, A. pseudoplatanus, tölgyek és egyes tölgyfajok pl. Quercus robur, Q. pubescens és a felsorolt fajok változatai. ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK: a közterületek színvonalas fenntartása, fejlesztése a lakossági funkcionális igények 3 felmérése után (pl. Nagytétényi út mellett a Sallai és Kormorán utcák között található játszótér növénykiültetésének kiegészítése, elsősorban a forgalmas Nagytétényi út felöli lezárás biztosítása, zárt kerítéssel, sövénnyel, a Nagytétényi kastély melletti park hasonló lezárása a Pohár utca felé) a családiházas területeken a zöldfelületek ellenőrzése (pl. gyomfajok elterjedésének, az elhanyagolásnak a megelőzése) kezdeményező szerep a hiányos fásítások kiegészítésére a Dunaspirit fejlesztésnél a biztonságos és karakteres kapcsolat megteremtése e területrésszel 3 Lakossági funkcionális igények (mit szeretne az ott lakó közösség, hogy milyen használati funkciók pl. játszótér, sportterület, pihenőkert, stb. legyenek a parkban, kertben) felmérése mind a meglévő zöldterületek fejlesztése, mind új parkok kialakítása esetén javasolt. (Minden karakterterületen és városrészben.) Ez szórólapokkal, internetes kérdőívek segítségével elvégezhető. 6
7 Óhegy - Ráchegy 4 KARAKTER JEGYEK: a Duna és a Tétényi-fennsík közötti, elsősorban déli kitettségű, száraz domboldal, lejtős terület Ramann féle barnaföld, barna erdőtalaj üdülőterületi jelleg, beékelődő lakóházakkal magas biológiailag aktív, azaz zöldfelületi arány (részben üdülőkertek, részben az ezek közé és mellé ékelődő volt gyümölcsös és mezőgazdasági területek) az előzőekből következően magas gyümölcsfa arány szűk, többnyire burkolatlan utcák nagyrész fátlan és nem is fásítható utcák (kivétel ez alól a Barackos utca alatti terület, ahol az utcák fásítottak, többnyire nem túl keskenyek, lásd pl. az egyik a legszebben fásított kerületi utca a Szilvafa utca is itt található) magasabb közlekedési terhelés csak közvetlenül az M0 és a 7. főút mellett, másutt az átlagosnál kisebb, alacsony terhelések Az Óhegy Ráchegy területe délre néző domboldala korábban egybefüggő gyümölcsös lehetett, néhol szőlő-ültetvényekkel tarkítva. A meleg, de viszonylag száraz lejtőkön az eredeti (potenciális) erdőtársulást és a korábbi növénytermesztést is figyelembe véve Ramann féle barnaföld és barna erdőtalajok lehetnek. (A települési belterületekre nem készültek talajtérképek, így a földtani adottságokból, a szomszédos területek jellemzőiből kiindulva becsültük a terület talajtani adottságait. A barna erdőtalajok és barnaföld előfordulása a Tétényi fennsík és a Duna ártere közötti terület egészén valószínűsíthető.) A növénytermesztés régi hagyományai még mutatóban ma is megtalálhatók. (Idős barackosok, mandulások foltokban, mára jelentősen elhanyagolva.) A volt Gömbös birtokon talán ezt a hagyományt képviselte a Zöldség-termesztési Kutató Intézet is, szép kerttel, értékes növényekkel. Ezt a területet nagyrészt kiparcellázták, üdülőterületté alakították, melyben mára már a lakóházak is megjelentek. A karakterterület magas biológiai aktivitását, a magas zöldfelületi arányt az üdülőkertek növényállománya, részben az ezek közé és mellé ékelődő volt gyümölcsös és mezőgazdasági területek határozzák meg. Utóbbiakra a jelentős elhanyagoltság általánosan jellemző, a leromlás az előző felmérésekhez képest folyamatos. Az M0 mellett ezt a közlekedési folyosó megjelenése is erősítette. Itt nemcsak a korábbi gyümölcs- és szőlőtermesztéssel hagytak fel, de látszólag az üdülőkerteknek sincs gazdája. Itt nemcsak az Óhegyi városrész, hanem az egész kerület érdekében kedvező lenne egy véderdősáv telepítése. Magasabb közlekedési terhelés tehát csak közvetlenül az M0 és a 7. főút mellett jellemző e karakterterületen, másutt az átlagosnál kisebb terhelések jellemzőek a kis forgalom és az egyéb környezetszennyező források hiánya miatt. A terület megközelítése nehézkes, utcái szűkek, többnyire csak egy gépkocsi fér el bennük. Az utcák nincsenek szilárd burkolattal ellátva, így szinte minden nagyobb eső után jelentős 4 Ráchegy területét mi kapcsoltuk az óhegyi karakterterülethez. Ennek oka, hogy adottságaiban, megjelenésében igen hasonló, ezért kezelésében sem lehetnek jelentős eltérések. 7
8 eróziós károk (kimosódások, kátyúk) keletkeznek rajtuk. Ezek a kis utcák természetesen fátlanok és nem is fásíthatók. Önállóan kezelendő területrésze Óhegynek a Barackos út melletti és az attól délre található lakóövezet. Itt az utcák többnyire megfelelő szélességűek, fásítottak, néhány helyen pótlások, kiegészítések szükségesek. A terület szinte teljesen zöldterület hiányos. Mind a fatelepítés, mind egy esetleges zöldterületi fejlesztés a későbbi területhasználatok függvényében javasolható. A Bartók Béla út környezeténél, ha a keretek összeköttetését meg akarjuk valósítani javasolható egységes fasor kialakítása, az út menti területeken magasabb zöldfelületi arányok megtartása a még nem, vagy kevéssé beépített területrészeken. (Ez igaz mind az Óhegyi, mind a Baross Gábor telep felőli oldalra.) ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK: az üdülő- és családiházas területeken a zöldfelületek ellenőrzése (pl. gyomfajok elterjedésének, az elhanyagolásnak a megelőzése) szabad felület(ek) fenntartása későbbi zöldterületi kialakítás céljára az M0 és a Dézsma utca között véderdősáv telepítés lehetőségének megvizsgálása Bartók B. út egységes fásítása, javasolt fajok a szakaszosan már most is megtalálható juhar és/vagy hárs Baross Gábor telep KARAKTER JEGYEK: a Duna és a Tétényi fennsík közötti, elsősorban déli kitettségű, száraz domboldal, lejtős terület Ramann féle barnaföld, barna erdőtalaj nem nőtt, hanem tervezett városrész (rendezett városszerkezet, egyenes, hálós szerkezetű utcarendszer) magas biológiailag aktív, azaz zöldfelületi arány (szinte kizárólag a családi házas övezet kertjei) az előzőnél szélesebb utcák, többnyire fásítottak sok az összefüggő szép fasor, egy-egy kiemelkedő jelentőségű, védendő fasor is előfordul (pl. I., VI. és XV. utcák) jelentős zöldterületi hiányok viszonylag nagy tartalékterület (Nagytétény északi fejlesztési területe) az átlagosnál alacsonyabb környezetterhelés (kivéve a déli peremen az M0-ra rávezető út és vasút miatt) A Baross Gábor telep városrész kialakításából is látható, hogy viszonylag fiatal lakóterületről van szó, mely nem nőtt, hanem tervezett városrész. Az utcák egyenesek, viszonylag (az óhegyi üdülőterülethez képest mindenképpen) szélesek, tehát tervezésekor a közlekedési szempontokra és a fásítási lehetőségre is gondoltak. 8
9 Zöldfelületi szempontból e karakterterületen is meghatározóak a családi házas övezet kertjei, a biológiai aktivitást szinte kizárólag ezek adják, a zöldterületek jórészt hiányoznak, vagy csak igen apró mozaikokra korlátozódnak. Igen apró, de kertészeti szempontból szépen megoldott az új Baross Gábor szobor terecskéje, a Minta Dózsa Gy. I. utcák sarkán. Rózsakert XI. utca sarkán kis játszótér található, szilárd burkolatú kosárpályával. Környezete szépen fásított (platán, juhar, kőris, dió, cseresznye, berkenye). A városrészben jellemzően rendezettek az utcák, képi megjelenésük kellemes, a megfelelően széles utcákon szinte mindenütt találunk utcafásítást. Itt elsősorban a hárs, a japán akác, a juhar, a dió a kedvelt utcafa, a gyümölcsfák aránya a többi városrészekéhez képest alacsonyabb. A XVII. és Bíbic utca sarkán szép nagy, idős (kb. 60 éves) japánakác (Sophora japonica) védelemre érdemes A terület északi végén, a 7-es út mellett önállóan kezelendő területrész Nagytétény északi fejlesztési területe. Ennek felhasználása figyelembe véve a hulladéklerakást, mint előzményt és a városrész jelentős zöldterületi hiányát nagyon átgondoltan kell meghatározni, elengedhetetlen közcélú zöldterület kialakítása is. E karakter területen a városrész egészénél alacsonyabb környezetterheléssel lehet számolni. A belső részeken a közúti forgalom alacsonya, a tartalékterület a 7. főút felől elszigeteli a lakóterületet. A Baross Gábor telep déli peremén az M0-ra felvezető út és a vasút forgalmi terheléseivel kell csak számolnunk. Közbeékelődő iparterület nincs. (Remélhetőleg a tartalékterületet sem ilyen típusú fejlesztés fogja érinteni.) A már meglévő szép fasoroknál az esetleges pótlásokat a már alkalmazott fajokból kell megoldani. A terület utcái kisforgalmúak, helyenként nagy fák telepítésére nem alkalmasak. Ezeken a részeken a gömbfák alkalmazása előnyös: pl. gömbjuhar - Acer platanoides Globosum, gömb szivarfa - Catalpa bignonioides Nana, gömb kőris - Fraxinus ornus Mecsek, Fraxinus excelsior Globosa, gömbmeggy - Prunus fruticosa Globosa. Itt érzékenyebb, kevésbé várostűrő, az átlagosnál nagyobb díszértékű, különleges fajok alkalmazása is elképzelhető. Lásd pl. díszalmák pl. Malus baccata, törpe, gömbkoronájú fehéreper - Morus alba Fegyvernekiana, mezei juhar - Acer campestre és változatai, a már említett húsvirágú vadgesztenye - Aesculus x carnea, nyírlevelű körte - Pyrus betulifolia, szépen díszítő berkenyefajok - Sorbus sp., piros virágú díszgalagonya - Crataegus laevigata 'Paul's Scarlet', színes levelű fajták vörös levelű juhar - Acer platanoides 'Fassen's Black', aranykőris - Fraxinus Excelsior Aurea A kerületben egy-egy helyen különleges fákból álló kiültetést is találtunk, melyek láthatóan jól érezték magukat, szépen fejlődtek, így ezek alkalmazását is lehetségesnek, tartjuk, színesítésként utcafaként történő alkalmazásukat javasoljuk. Ilyen fajok pl. a selyemakác - Albizia julibrissin, a délkínai mézesfa - Evodia hupehensis, a liliomfa - Liriodendron tulipifera, a császárfa Paulownia tomentosa, a szelídgesztenye - Castanea sativa. Azt azonban tudni kell, hogy ezek csak védettebb utcakörnyezetben és nagyobb odafigyeléssel, fokozott törődéssel lehetnek utcánk díszei. 9
10 ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK: közterületek fejlesztése, új közcélú zöldterület kialakítása a lakossági funkcionális igények felmérése után helyi védelem alatt álló fasorok megfelelő állapotának fenntartása, a XV. utca védelem alá helyezése a családiházas területeken a zöldfelületek ellenőrzése (pl. gyomfajok elterjedésének, az elhanyagolásnak a megelőzése) kezdeményező szerep a hiányos fásítások kiegészítésére, ahol még nincs szilárd burkolat, annak megvalósítása után feltétlen (Bartók B. út előző pontnál javasolt egységes fásítása) Budatétény KARAKTER JEGYEK: a Duna és a Tétényi-fennsík közötti, délkeleti kitettségű, száraz domboldal, lejtős terület Ramann féle barnaföld, barna erdőtalaj részben nőtt, részben tervezett jelleg magas biológiailag aktív, azaz zöldfelületi arány (egyrészt a családi házas övezet kertjei, másrészt kisebb-nagyobb zöldterületi mozaikok, főként intézménykertek) zöldterületei többnyire kicsik, nagyrészt intézményekhez kapcsolódnak városszerkezeti szempontból üres (beépítetlen) mozaikok ékelődnek a lakóterületek közé utcái változó szélességűek, részben szűkek, fátlanok és nem is fásíthatók helyenként kiemelkedő jelentőségű fasorok (Karéj, Nádirigó, Vörösmarty, Rizling utcák) átlagos körüli környezetterhelés (főút csak a déli és északi peremen, közbeékelődő iparterület nincs) Felső- és Alsó-Budatétény karakterjegyeit tekintve részben hasonló, részben eltérő. Mindkét településrészre igaz, hogy elsősorban családi házas övezet, melybe Alsó-Budatétény területén lakótelepi mozaikok is ékelődnek (Rózsakert utcai lakótelep). Megjegyezzük, hogy Rózsakert utcai lakótelep régi része szépen fásított, egészséges a beépített terület zöld terület arány. Az új részek viszont túlzottan beépítettnek tűnnek, jóval kevesebb zölddel. A területen a környezetterhelés átlagos, mivel nincs nagy forgalom csak az északi 7-es főút) és a déli (Nagytétényi út) peremen. A belső utcák forgalma a beépítés sűrűségét figyelembe véve közepes lehet. A magas zöldfelületi arány alapvetően itt is a családiházak kertjeinek növényállományából adódik, csak kisebb mértékben egészítik ezt ki a lakótelepi- és az intézménykertek. A városrészbe több helyen ékelődnek jelentősebb növényállományú intézménykertek (Rózsakert, Reménysugár Habilitációs Intézet, Szövok Kft. kertje), melyek közül a Rózsakert (hagyományőrző jellegét is tekintve) kiemelkedő jelentőségű, védelemre érdemes. E mellett sok helyen találunk nagyobb kiterjedésű beépítetlen, tartalék területeket (pl. Csiperke, Móricz Zs. utcák környezete). Ezek zöldterületi szempontból is potenciális 10
11 tartalékterületek, és mivel a városrész igazi közcélú zöldterületben szegény, jó volna fenntartani belőle parkosítás számára is. Az utcák elrendezése, kialakítása az alsó területen inkább domborzathoz illeszkedő, számos helyen kanyargósabb szűkebb, míg a felső részen szerkesztettebb, egyenesebb vonalú (több esetben azonban itt is viszonylag szűkek az utcák). Felső-Budatétényben fásítása fiatalabb, de valamivel egységesebb. Kiemelkedően szép utcafasor található pl. a Karéj utca egy-egy szakaszán, hársból és vérszilvából, Nádirigó utcán gömbjuharból. Ezen a részen az előző területhez hasonlóan viszonylag alacsonyabb gyümölcsfák alkalmazásának aránya. Kellemes, szép megoldású a Cankó tér, melyben kis játszótér is rejtezik. Kiemelkedő értéket képvisel a téren egy oltott, idős és viszonylag jó állapotú fekete eper (Morus nigra), mely védelemre érdemes. A felső terület részben még burkolatlan, vagy csak szakaszosan burkolt (pl. Móricz Zs., Karéj utca), ezekben az utcákban a szilárd burkolat megvalósítása után érdemes az utcafásítást elvégezni. Felső-Budatétény területén a Baross Gábor telephez hasonlóan alkalmazhatók az érzékenyebb, kevésbé várostűrő fajok, mivel kisebb forgalmú, kevésbé terhelt területről van szó. A kisebb utcában itt is a kisebb koronájú gömbfák telepítése javasolt. (Alkalmazható fajokat lásd a Baross Gábor telepnél.) Alsó-Budatétény területén vegyesebb az utcakép, kimondottan szép fasorok (pl. Vörösmarty utca hatalmas szürkenyarai, Rizling utca gömbjuhar sora), vegyes fásítások (Háros utca, Lépcsős, Közgazdász utcák) és hiányos vagy fátlan utcák (Tűzliliom, Őszibarack) váltakoznak. Zömében azonban megfelelőnek találtuk a fásítás mennyiségét és minőségét. Itt a gyümölcsfák aránya a felső területnél magasabb (dió, meggy, szilva, mandula). Kedvelt fajok a dió, a kőris, a juhar, a hárs és itt-ott találunk vadgesztenyéket is. Több helyen találkoztunk friss utcafa telepítéssel (pl. Park utca csörgőfái). A bemutatott változatosságnak megfelelően kell a teendőket meghatározni, a szép, karakteres utcák képét megőrizni, a hiányosakat pótolni, ahol lehet a telepítéseket folytatni. A telepítéseknél a már alkalmazott fajok mellett a Baross Gábor telepnél felsorolt érzékenyebb fajok alkalmazása is lehetséges. ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK: közterületek fejlesztése, közcélú zöldterület kialakítása a lakossági funkcionális igények felmérése után helyi védelem alatt álló fasorok megfelelő állapotának fenntartása, egyes utcaszakaszok további védelmének megfontolása (Háros utca) a családiházas területeken a zöldfelületek ellenőrzése (pl. gyomfajok elterjedésének, az elhanyagolásnak a megelőzése) kezdeményező szerep a hiányos fásítások kiegészítésére a nem saját fenntartású intézménykerteknél (Rózsakert, Habilitációs Intézet, Szövok) a karakterjelleg megőrzése érdekében kezdeményező, segítő szerep 11
12 Budafok KARAKTER JEGYEK: önálló karakterjegyeket mutató, jól elkülöníthető részterületek (Budafok- Felsőváros, Óhegy 5 -Újhegy, Budafok-Belváros) eltérő domborzati adottság (tető, völgyület, Duna felé forduló lejtő) Ramann féle barnaföld, barna erdőtalaj részben nőtt, részben tervezett jelleg magas biológiailag aktív, azaz zöldfelületi arány (egyrészt a családi házas övezet kertjei, másrészt kisebb-nagyobb zöldterületi mozaikok, közcélú parkok, kertek, intézménykertek) kiemelkedő értékű közkertek megjelenése (Városház tér, Savoyai J. tér) közbeékelődő nem beépített és iparterületek környezeti terhelés az egyes részterületeken eltérő, Óhegy-Újhegy területén alacsony, másutt közepes, átlagos körüli A terület (bár korábban egy karakterterületként került meghatározásra) önálló karakterjegyeket mutató, jól elkülöníthető részterületekből áll. Ezek a részterületek Budafok- Felsőváros, Óhegy-Újhegy és Budafok-Belváros. Ha az egyes részek természeti adottságát, elsősorban domborzati formáját tekintjük már akkor is megmutatkoznak a jellegzetes különbségek. Az Óhegy-Újhegy területrész tető helyzetben lévő terület, a kerület Tétényifennsíkon kívüli legmagasabban fekvő része. A Felsőváros az összekötő lejtő (helyenként jelentős meredekséggel) a tető és a Duna partja között. A központ pedig magas ártéri, közel vízszintes terület. Eltérőek az egyes területrészek beépítési jellemzői is. A központi területrész kisvárosias jellegű, részben lakóteleppel (Leányka utcai ltp.) beépített, így jelentős a beépített terület és a népsűrűség. A Felsőváros területe családiházas beépítésű, az előzőnél kevésbé sűrű, de a kerület családiházas övezeteinél (Baross Gábor telep, Budatétény) sűrűbb beépítéssel. Óhegy-Újhegy a korábbi zártkert jelleget mutató szabadabb, nagyobb telkes, lazább beépítésű, egy-egy nagyobb szabad mozaikkal (lásd pl. a Hittérítő és Alkotmány utcák közötti területet, vagy a Promontor szőlőskertjét). Ez utóbbi, azaz a Promontor utca mellett, Újhegy- Óhegy szélén található szőlőültetvénye igen szép megjelenésű, kiemelkedő jelentőségű a hagyományőrzés és a tájképvédelmi szempontjából is. Ezért védelemre érdemesnek tartjuk. Térképen nézve jelentősebb szabad mozaiknak tűnik a Kehely és Orsovai utcák közötti terület. Ez azonban szinte függőleges fal, igen meredek terület, melynek aljában a magasfeszültségű vezeték áll. Így bár tatáriszalaggal teljesen benőtt és így némi kondicionáló jelentősége lehet, használati értéke nincs, és nem is lehet. A környezeti terhelés jellemzői is eltérnek az egyes részterületeken. Legkevésbé terhelt Óhegy-Újhegy területe, ahol viszonylag alacsony a belső forgalom és más szennyezőforrásról nincs tudomásunk. Budafok-Felsőváros területén a sűrűbb beépítés viszonylagosan magasabb belső forgalmat okoz, és a Dunához közeli területen még előfordulnak (ha nem is kifejezetten szennyező, de) ipari létesítmények. A központ terhelését is a közlekedés 5 A Budafok-Óhegy városrész karakter területi besorolása nem volt egyértelmű a megkapott anyagokból. Karakterjegyeit tekintve véleményünk szerint közelebb áll az Újhegyi területekhez, ezért itt tárgyaljuk. 12
13 (Leányka és Kossuth L./Mária Terézia utcák forgalma és az iparterületek közelsége adja meg. Meteorológiai helyzet függvényében a 6-os főút szennyezései is elérhetik ezt a városrészt. A karakterterület egészét tekintve itt is elmondható, hogy magas biológiailag aktív, azaz zöldfelületi arány, ami nagyobbrészt itt is a családi házas övezet kertjeinek köszönhető. E mellett Budafokon található a kerületben a legtöbb, kisebb-nagyobb kiterjedésű zöldterületi mozaik, közcélú park, kert, tér, intézménykert. Ezek többsége a központi részen (Budafok- Belváros) található, ahol a kertek, terek többsége igen magas kertészeti megoldású (lásd Városház tér, Savoyai J. tér). Általános kép a városrész közterületeinek (közparkok, közkertek, közterek) megfelelő karbantartása és ennek következtében kellemes képi megjelenése. A központon kívül többnyire csak kisebb közcélú kertek, pl. játszóterek, valamint nagyobb intézménykertek fordulnak elő. Ezek többsége a Duna partjához közelebbi területrészen található, a 7-es út felőli területrészekről szinte teljes egészében hiányoznak az ilyen zöldterületi mozaikok. (Kivételt képez pl. Erdődűlőn, a 7-es főúton túli területen, az Elza és Barátcinege utcák sarkán található kis játszótér, mely közepes állapotú, néhány nyír, juhar, kőris veszi közre.) A Saskő tér ma szinte teljes egészében parkolónak használt burkolt felület, csak a szélein található néhány idős fa. Zöldszigetként történő nyilvántartása mai állapotában felesleges. A nagyobb intézmény kertek is meghatározó zöldszigetek, ilyen többek között a Törleykastély kertje, a Budafoki temető, a BMTE-Hungarovin sporttelepe. E karakterterület utcakép szempontjából igen vegyes megjelenésű. A Dunához közelebbi óvárosi részeken inkább nőtt jellegű, feljebb sokkal tervezettebb, egyenes utcákkal, hálózatos jelleggel. Óhegy északi részén, a tető letörésénél, Rózsavölgy peremén az utcák vonalvezetését a domborzat, azaz az erős lejtők határozzák meg. E részen sok a forduló nevű utca (Vadász, Zsoldos forduló), ami arra utal, hogy az utca 180 fokban visszafordul, hogy emelkedése a gépkocsival való közlekedést lehetővé tegye. Felsővárosban szinte minden elképzelhető megjelenésű utcafásítás megtalálható a szép védendő, egységes fasortól a teljesen fátlan szűk utcáig. Sok olyan utca van itt, mely részben szépen fásított, de részben fátlan és fásítható. Példák a két végletből: szép védendő fasor található pl. a Tüzér, a Karácsony utcán, a Mező utca egy szakaszán. Fátlan pl. a Szondi, a Badacsony, a Kötélgyártó, a Kötélverő, a Nagy- és Kiskőbánya utcák. A fásításnál telepített fajok a lehető legtágabb körből kerülnek ki, többséget a kőris, a juhar, a dió, a vadgesztenye ás az akác adja. Természetesen gyümölcsfák itt is találhatók. Az utcafásítás az óhegyi és újhegyi területrészen is vegyes, a fatelepítések részben hiányosak, sok a gyümölcsfa, mandula, dió, de találunk itt juhart, vérszilvát, nyírfát, akácot és hársfát is. A központban a legtöbb az idős fa a kerületben, az idős egyedek, fasorok között sok szép vadgesztenyeét kőrist, juhart, hársat, ostorfát találunk. Ugyanakkor a meredekebb részen a Kálvária-hegy felé található szűk utcák fátlanok és nem is fásíthatók. Egy-egy kiemelkedően szép faegyedet is találtunk a városrészben. Pl. a Kapisztrán utcában található 2 szép 40 év körüli szelídgesztenyéről Castanea sativa, illetve a Kőérberki és 13
14 Pedellus utca sarkán található szintén idős (30 év körüli) szép császárfáról - Paulownia tomentosa nem tudjuk, hogy védett lenne. A Duna parthoz közeli területeken számos beékelődő ipari jellegű terület van. Ezek közül sok hagyományosan ide települt, az élelmiszeriparhoz tartozó cég (Törley, Hungarovin pincészet, stb.). Zöldfelületi szempontból ezek jelenléte, a magas beépítettség miatt nem előnyös, de a városrész egészének zöldfelületi arányait tekintve nem befolyásol jelentősen. (Ettől függetlenül törekedni kell, hogy felé ösztönözzék az itt található cégeket. Ezen túl a nagyobb terhelést jelentő cégek kitelepedését is ösztönözni kell.) A környezetterhelés másik forrása a belső forgalom, a Leányka és Kossuth L. utcák forgalma. E mellett időnként a Duna parton húzódó 6-os főút forgalmi terhelései is elérik Budafok belvárosát. Érdemes röviden említést tenni a 7-es főút mellett található Szoborparkról, mely elvileg a zöldterületi intézmények között lenne számításba vehető. A növénytelepítés a parkban és környékén sajnos elég szegényes, javasolható intenzívebb növénytelepítés megvalósítása. Nem messze tőle a Szabadkai utcán viszont a Fitoland, valamint a víztorony szépen rendezte, fásította környezetét. ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK: közterületek fejlesztése, lehetőség szerint új közcélú zöldterület kialakítása az Óhegy-Újhegy területén és a Felsővárosban a lakossági funkcionális igények felérése után helyi védelem alatt álló fasorok megfelelő állapotának fenntartása, egyes utcaszakaszok védelmének megfontolása (Karácsony utca) a családiházas területeken a zöldfelületek ellenőrzése (pl. gyomfajok elterjedésének, az elhanyagolásnak a megelőzése) kezdeményező szerep a hiányos fásítások kiegészítésére a nem saját fenntartású intézménykerteknél a karakterjelleg megőrzése érdekében kezdeményező, segítő szerep (lásd pl. Szoborpark és környéke rendezése) iparterületeken környezetvédelmi probléma észlelése esetén az illetékes hatóságok értesítése, ösztönzés a minél kisebb terhelésű technológiák alkalmazására és az iparterületek zöldítésére. Rózsavölgy KARAKTER JEGYEK: völgyjelleg ÉK-i és DNY-i kitettségű oldalak barna erdőtalaj, öntéstalaj rendezett a völggyel párhuzamosan és arra merőlegesen futó utcák, domborzathoz illeszkedően patakpart magas biológiailag aktív, azaz zöldfelületi arány (családi házas övezet kertjei) zöldterület hiány környezetterhelés viszonylag alacsony (a kis belső forgalomból és a villamos zajából adódik) 14
15 A Rózsavölgy sajátos karakterét a Hosszúréti-patak és a völgyjelleg határozza meg. Sajnos a patakra gyakorlatilag teljes mértékben ráépültek a családi házak, pedig az igazán kedvező az lett volna, ha a parton legalább egy keskeny, sétányszerű közcélú zöldfelület maradt volna. Ettől függetlenül a terület kedvező megjelenésű, szépen fásított. A patak déli oldala meredekebben fut fel az Óhegyi terület felé, az északi részek kevésbé meredekek. Mindkét oldalon családiházas a beépítés, a sűrűség a kerület általános beépítési sűrűségéhez hasonló. (Az előző pontban bemutatott Budafok Felsővárosnál lazább a beépítés.) Az utcák többsége a Hosszúréti-patakkal párhuzamosan, illetve arra merőlegesen fut. Általában megfelelő szélességű utcákkal találkozunk. Kivételt képeznek ez alól a patak déli oldalán található, a patakra merőleges utcák egy része (pl. Tengeri, Tokaji, Cserjés utcák), mely meredekségük, szűkösségük miatt fásításra nem, vagy csak kis gömbfákkal alkalmas. Néhány szűkebb utca a másik oldalon is van, ahol szintén csak kisebb gömbfákkal történő telepítés javasolható. Összességében az utcaképek többsége itt is rendezett, megfelelő a fásítás. Kiemelkedő jelentőségű az Ady E. út vegyes (juhar, japánakác, kőris, hárs) fasora. A Honfoglaló utca elején, a patak partján található szomorúfüzek szépek, lehetőség szerint még erősíteni kellene itt a parti növényzet jellegét (pl. ide illő cserjékkel, más fajokkal). Pásztorlány utca 6. előtt viszonylag idős (30 év körüli), szép császárfa (Paulownia tomentosa) - védelemre érdemes A városrész zöldterület hiányos, közcélú zöld mozaikok nem találhatók itt. A terület környezetterhelése viszonylag alacsony. A belső forgalom viszonylag kicsi, átmenő csak az Ady E. utcán jelenik meg. Közbeékelődő iparterületekről nincs tudomásunk. Speciális terhelésként jelentkezik a villamosforgalom zaja. A zöldterület hiányát enyhítendő a zöldfelületi stratégia kialakításakor meg kell vizsgálni, hogy a Pék utcai egykori homokbánya területén meglévő zöldfelületet és Kanyargó utcai Kiserdőt hogyan lehet rendezni, fejleszteni. ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK: közterületek fejlesztése, közcélú zöldterület kialakítása a szabad, nem beépített felületeken patakpart jelleget erősítése, elsősorban vízjelző növények telepítésével (fűzek, hazai nyarak, esetleg éger, szíl, kőris, stb.), mintaként szolgálhat a Honfoglaló utca és a patak közötti szabad terület (cserjésítés itt is jó volna) a patak menti tulajdonosokat is befolyásolni, hogy elsősorban az ide való fajokat telepítsék. (Pl. felvilágosítás, akciós növényvásárlási lehetőség.) kiemelkedő értékű fasorok megfelelő állapotának fenntartása (pl. Ady E. utca) a családiházas területeken a zöldfelületek ellenőrzése (pl. gyomfajok elterjedésének, az elhanyagolásnak a megelőzése) 15
16 kezdeményező szerep a hiányos fásítások kiegészítésére, a rendezetlen zöldfelületek rendbe tételére a Hosszúréti-patak árvízvédelmi munkái, rehabilitációja után a helyreállításnál előírt 100-as nagyságrendű fatelepítés ellenőrzése (vízkedvelő, vízparti fajok alkalmazását kell előtérbe helyezni és a fák mellett cserjék telepítése is javasolható) Tétényi-fennsík KARAKTER JEGYEK: fennsík jelleg mészkövön kialakult rendzina talaj száraz tető természetszerű társulások léte jelentős degradálódás, az eredeti társulások visszaszorulása beépítetlen magas biológiailag aktív felület arány a természetszerű társulásokból környezetterhelés a nagy forgalomból (7-es főút, Kamaraerdei/Dózsa Gy. út), és az általános zavarásból (emberi jelenlét, hulladékelszórás, stb.) adódik Az előző KP szerint: A Tétényi-fennsík eredeti növénytakarója mára csak töredékeiben maradt fenn. Feltételezhető, hogy korábban még a platók is különféle száraz erdőkkel lehettek borítva, mára ezeknek csak a maradványai léteznek. Ezek főként erdészetileg megváltoztatott fafaj-arányú cseres-tölgyes (Quercetum petraeae-cerris) állományok. A mészkedvelő tölgyes (Orno-Quercetum pubescenti-cerris) és karsztbokorerdő (Cotino- Quercetum pubescentis) társulások is gyakoriak voltak egykor. Az erdők helyén ma túlnyomórészt gyepek találhatók (ahol még megvannak), néhol kiterjedt cserjésekkel, esetenként erősödő cserjésedéssel. A korábbi erdőültségre utal, hogy még a legszárazabb, erodáltabb tájrészletekben is megvannak az egykori erdőszegélyek, erdők fajai. A védelemre tervezett területen az ültetett, tájidegen erdők aránya mérsékelt, a legjelentősebb folt a terület délkeleti sarkában található fekete fenyves. A fennsík értékes gyeptársulásainak megóvása érdekében a fásítások kerülése javasolt. A területen telepített (kultúr) fafajok (pl.: korai juhar (Acer platanoides), hegyi juhar (Acer pseudoplatanus), közönséges mandula (Amygdalus communis), őszibarack (Persica vulgaris), fekete fenyő (Pinus nigra), erdei fenyő (Pinus sylvestris), fekete nyár (Populus nigra), cseresznyeszilva (Prunus cerasifera)) és gyomosító fafajok (pl.: zöld juhar (Acer negundo), bálványfa (Ailanthus altissima) is előfordulnak. Hosszú távon komoly veszélyt szinte csak a keskenylevelű ezüstfa (Elaeagnus angustifolia) és a bálványfa (Ailanthus altissima) jelent, a többi fajoknak legalábbis úgy tűnik ez a terület túl száraz és sekély talajú. A felülvizsgálat terepbejárásának tapasztalata szerint a nyílt pannon-szubpannon jellegű gyepek még inkább visszaszorultak. Véleményünk szerint komolyabb rehabilitációs beavatkozások (cserjéktől és gyomosító fáktól, cserjéktől való mentesítés) nélkül a korábbi értékes vegetáció teljes átalakulása, jelentős szukcesszió, beerdősülési folyamat várható, amit erősít az ember jelenléte és zavaró hatása is. 16
17 Kedvező beavatkozások is, azaz ellenpéldák is láthatók itt: a víztorony és a Fitoland környezetét szépen rendbetették, fásítottak, fasort telepítetek. ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK: kezdeményező, figyelemfelhívó és érdekérvényesítő (lobbi) szerep a terület kezelőinél a további degradáció elkerülése érdekében 17
18 1. sz. ábra: Zöldfelületi karakter-területek 18
19 karakterterület megnevezése jellemző/feladat KÉSZ szerint érintett városrészek Duna-part - Alsó Dunapart egy része - Háros-sziget - Budafok Duna-parti területe egy része Összefoglaló táblázat a karakterterületek legfontosabb jellemzőiről és a vonatkozó önkormányzati feladatokról Duna-mente (árterület mögötti, de a parthoz csatlakozó területek) - Alsó Dunapart egy része - Budatétény alközpont, iparterület - Budafok Duna-parti területe egy része Logisztikai és ipari területek, közlekedési folyosók - Nagytétény gazdasági területe és északi fejl. ter. - MO és M6 csomópontja - más városrészekbe beékelődő iparterületek Nagytétény központ Óhegy Ráchegy Baross Gábor telep - Nagytétényi belváros - Óhegy és környéke - Ráchegy és környéke - Baross Gábor telep domborzat vízpart ártér magas ártéri jelleg ált. magas ártéri jelleg magas ártér + enyhe lejtő lejtős domboldal lejtős domboldal égtáji kitettség - (közel sík) - (közel sík) - (közel sík) D-DK D D talaj 6 öntéstalaj öntéstalaj öntéstalaj (szennyezettség?) öntés- és barna erdőtalaj barnaföld, barna erdőtalaj barnaföld, barna erdőtalaj víz folyóparti jelleg, vízfelület folyópart közelsége ált. folyópart közelsége Dunapart viszonylagos - (száraz domboldal) - (száraz domboldal) megjelenése közelsége településszerkezet beépítés teljes hiánya ipari- és üdülőterület ipari- és közlekedési terület kisvárosias beépítés, családiházas elsősorban üdülőterület tervezett/rendezett városszer- övezet + 1 lakótelep (beékelődő lakóházakkal) kezet, családiházas beépítés beépítés intenzitása - alacsony beépítési intenzitás jelentős mértékű beépítés és közepes intenzitás, sok alacsony beépítési intenzitás alacsony beépítési intenzitás burkolás intézményi zöldterület környezetterhelés közlekedési terhelés a 6. sz. főúttól és a szomszédos iparterületekről védettség Háros-sziget orsz. védelem, ártér Natura 2000 és ökológiai folyosó hálózat terület zöldfelületi jelleg természetszerű társulások léte, magas növényültség, magas kondicionáló hatás természetszerű társulásokból zöldterületi jelleg Közterületi zöldterület hiányzik védett területek korlátozottan látogathatók magas terhelés a közlekedésből (6. főút + vasút) és a beékelődő iparterületekről Alsó-Dunaparton egy mozaik az ökológiai hálózat területe csak részbeni növényesültség, iparterületeken hiányzik, eredeti társulások fajai nyomokban átlagosnál magasabb környezetterhelés a két magasabb közlekedési terhelés környezeti terhelés (főként a nagyforgalmú közlekedési csak közvetlenül az M0 és a 7. technológiából, forgalomból) folyosó miatt (6-os főút, M0) főút mellett - - tervezett (fővárosi) az Óhegy északi csücskén alacsony biológiai aktívás, alacsony zöldfelület arány magas a biológiailag aktív felületek aránya: családi házak kertjei, parkok, közterek, intézményi zöldterületek gyakorlatilag hiányzik hiányzik egyik legjobb ellátottsági mutató (kastélypark, temető) magas a biológiailag aktív felületek arány: üdülőkertek közé ékelődő volt gyümölcsös és mezőgazdasági ter. hiányzik általában alacsony terhelések, kivéve az M0 és a 7-es főút mellett helyi védett fasorok magas a biológiailag aktív felületek aránya: szinte kizárólag családi házak kertjei, sok szép fasor, kiemelkedő jelentőségűek is hiányzik zöldsziget - Dévér park - kiemelt jelentőség zöldterület - - (Nagytétényi kastélypark) utcafásítás - üdülőterületeken megfelelő ált. részleges megfelelő minőség, menny. ált. szűk, nem fásítható utcák elég széles, fásított utcák teendő - érdekérvényesítés a védett területeken - közcélú használat feltételeinek megőrzése, fejlesztése - Yacht kikötő és a szomszédos iparterületek működésének (nh.) 7 ellenőrzése - M0 befejezése után a rekultiváció (nh.) ellenőrz. - fejlesztési területeken az ártéri jelleg erősítése - magasártéri jelleg erősítése, kezdeményezése - közterületek fenntartása, fejlesztése (Dévér park parkosítása) - üdülőterületeken a zöldfelületek ellenőrzése - hiányos fásítások kiegészítése környezetszennyezés (nh.) ellenőrzése, problémák esetén a megfelelő hatóságok értesítése - zöldfelületek bővítésének kezdeményezése - közterületek lakossági igényeket is figyelembe vevő kezelése, fejlesztése (pl. Nagytétényi út mellett a Sallai és Kormorán utcák között található játszótér elszigetelése) - családiházas területeken a zöldfelületek ellenőrzése - hiányos fásítások kiegészítése - a Dunaspirit fejlesztésnél (nh.) ellenőrzés a biztonságos és karakteres kapcsolat megteremtésére - zöldfelületek ellenőrzése - szabad felület(ek) fenntartása későbbi zöldterület kialakítás céljára - az M0 és a Dézsma utca között véderdősáv telepítésének kezdeményezése - Bartók B. út egységes fásítása (javasolt fajok a szakaszosan már most is megtalálható juhar és/vagy hárs) - közterületek lakossági igényeket is figyelembe vevő kezelése, fejlesztése - helyi védelem alatt álló fasorok megfelelő állapotának fenntartása, - a XV. utca védelem alá helyezése - a családiházas területeken a zöldfelületek ellenőrzése - hiányos fásítások kiegészítése, ahol még nincs szilárd burkolat, annak megvalósítása után fásításra fajok javasolt A csoport vízparti jelleget erősítő fajok (csoportokba tartozó fajok felsorolása a táblázat végén) A csoport várostűrő fajai + B csoport várostűrő fajok B csoport várostűrő fajok és ezek változatai + berkenyék a bejáratoknál, pihenőterületeknél B csoport várostűrő fajok/ B csoport várostűrő fajok + itt változataik+dió, díszcseresznyék, gyümölcsfa fajok telepítése is Prunus fajták, nagynövésű fajok elképzelhető alkalmazhatók alapvetően B és C csoport (belső területeken D csoport is) 6 7 A városok belterületére talajtérképek nem készültek, így a talajtípusra csak a domborzati adottságból és a szomszédos területek talajtani adottságaiból tudtunk következtetni. nh. = nem hivatalos 19
20 karakterterület megnevezése jellemző/feladat KÉSZ szerint érintett városrészek Összefoglaló táblázat a karakterterületek legfontosabb jellemzőiről és a vonatkozó önkormányzati feladatokról (folyt.) Budatétény Budafok Budatétény-felső Budatétény-alsó Budafok-Felsőváros Óhegy-Újhegy Budafok-Belváros - Budatétény-felső - Budatétény-alsó - Felsőváros - Rózsavölgy-Budafok Óhegy óhegyi része - Újhegy Rózsavölgy - Városközpont és környezet - Rózsavölgy-Budafok Óhegy rózsavölgyi része Tétényi fennsík - Tétényi fennsík domborzat lejtős domboldal lejtős domboldal lejtős domboldal dombtető magasártéri jelleg patakvölgy jelleg fennsík égtáji kitettség DK DK K-DK - - (közel sík) ÉK-i és DNY-i - talaj barnaföld, barna erdőtalaj barnaföld, barna erdőtalaj barnaföld, barna erdőtalaj barnaföld, barna erdőtalaj barnaföld, barna erdőtalaj barna erdőtalaj, öntéstalaj mészkövön kialak. rendzina víz - (száraz domboldal) - (száraz domboldal) - (száraz domboldal) - (száraz tető) Dunapart viszonylagos patakpart, vízközelség - (száraz tető) közelsége településszerkezet tervezett/rendezett városszerkezet, családiházas beépítés beépítés intenzitása közepes beépítési intenzitás, beékelődő üres területek környezetterhelés átlagos környezetterhelés (főút csak az északi peremen, közbeékelődő iparterület nincs) részben nőtt, részben tervezett inkább nőtt városszerkezet, inkább tervezett, a városszerkezet, családiházas + családiházas beépítés domborzathoz illeszkedő 1 lakótelep szerkezet, családiházas beépítés közepes beépítési intenzitás viszonylag sűrű beépítés lazább beépítés, néhány beépítetlen folttal átlagos környezetterhelés (főút közepes környezetterhelés, viszonylag alacsony (kis csak a déli peremen, elsősorban a belső forgalomból forgalom, csak a Ny-i szélen a közbeékelődő iparterület nincs) adódóan + D-i szélen ipar 7-es főút) nőtt és tervezett városszerkezet, kisvárosi és lakótelepi beépítés domborzathoz illeszkedő beépítetlen viszonylag sűrű beépítés viszonylag sűrű beépítés beépítetlen közepes környezetterhelés viszonylag alacsony (kis belső környezetterhelés magas (belső forgalom, K-i perem forgalom + villamos) (forgalom, általános zavarás: közlekedési folyosó + emberi jelenlét, hulladékelszórás, iparterületek) stb.) védettség helyi védett fasorok helyi védett fasorok helyi védett fasorok helyi védett fasorok helyi védett fasorok helyi védett fasorok a fennsík fővárosi védett, Natura 2000 és ökológiai hálózat terület egyszerre zöldfelületi jelleg magas a biológiailag aktív felületek aránya: szinte kizárólag családi házak kertjei magas a biológiailag aktív felületek aránya: családi házak kertjei, zöldterületi mozaikok, főként intézmény-kertek magas a biológiailag aktív felületek aránya: családi házak kertjei, zöldterületi mozaikok, főként intézmény-kertek magas a biológiailag aktív felületek aránya: szinte kizárólag csak családi házak kertjei magas a biológiailag aktív felületek aránya: vegyes: családi házak kertjei, köz-célú zöldterületi mozaikok is zöldterületi jelleg szinte teljesen hiányzik főként kicsi intézménykertek főként intézmény kertek szinte teljesen hiányzik legmagasabb arány, kisebb parkok, zöld terek zöldsziget kevés, kicsi, pl. Cankó tér kiemelt jelentőségű a Rózsakert temető, sporttelep - szépen fásított parkok, terek, kiemelkedő a Városház tér utcafásítás változó jelleg, kiemelkedő változó jelleg, kiemelkedő változó jelleg, kiemelkedő vegyes, számos helyen hiányos legtöbb idős, kiemelkedő jelentőségűek is (Karéj, jelentőségűek is (pl. Rizling u.), jelentőségű is (Tüzér, jelentőségű fasor (sok nem Nádirigó u.) sok gyümölcsfa Karácsony u.) fásítható) teendő fásításra fajok javasolt - közterületek fejlesztése, új közcélú zöldterület kialakítása (meglévő üres területi mozaikok fenntartása e célra) a lakossági funkcionális igények előzetes felmérése után - helyi védelem alatt álló fasorok megfelelő állapotának fenntartása, egyes utcaszakaszok további védelmének megfontolása (Háros utca), új védelem (Cankó tér) - a családiházas területeken a zöldfelületek ellenőrzése - hiányos fásítások kiegészítése - a nem saját fenntartású intézménykerteknél (Rózsakert, Habilitációs Intézet, Szövok) a karakterjelleg megőrzése érdekében kezdeményező, segítő szerep alapvetően B és C csoport (belső területeken D csoport is) - közterületek lakossági igényeket is figyelembe vevő kezelése, fejlesztése, lehetőség szerint új zöldterületi mozaikok kialakítása az Óhegy-Újhegy és Felsőváros területén - helyi védelem alatt álló fasorok megfelelő állapotának fenntartása, egyes utcaszakaszok védelmének megfontolása (Karácsony utca) - a családiházas területeken a zöldfelületek ellenőrzése (pl. gyomfajok elterjedésének, az elhanyagolásnak a megelőzése) - hiányos fásítások kiegészítése - a nem saját fenntartású intézménykerteknél a karakterjelleg megőrzése érdekében kezdeményező, segítő szerep (lásd pl. Szoborpark és környéke rendezése) - az iparterületek szennyezőforrásainak, szennyezésének (nh.) ellenőrzése, probléma esetén az illetékes hatóságok értesítése, ösztönzés a minél kisebb terhelésű technológiák alkalmazására és az iparterületek zöldítésére. alapvetően B és C csoport (belső területeken D csoport is) alapvetően B és C csoport (belső területeken D csoport is) alapvetően B és C csoport magas a biológiailag aktív felületek aránya: szinte kizárólag csak családi házak kertjei szinte teljesen hiányzik magas a biológiailag aktív felületek aránya természetszerű társulásokból hiányzik - elvben a Szoborpark lehetne változó jelleg, kiemelkedő jelentőségűek is (pl. Ady E. u.) - közterületek lakossági igényeket is figyelembe vevő kezelése, fejlesztése - patakpart jelleg erősítése közterületeken, kertekben - kiemelkedő értékű fasorok állapotának fenntartása - családiházas területeken a zöldfelületek ellenőrzése - fásítások kiegészítése - Hosszúréti-patak árvízvédelmi munkáinak (nh.) ellenőrzése alapvetően B és C csoport (belső területeken D csoport is) - - kezdeményező, figyelemfelhívó és érdekérvényesítő (lobbi) szerep a terület kezelőinél a további degradáció elkerülése érdekében - 20
Közterület-felügyelők eljárásai
Közterület-felügyelők eljárásai 1. Közterület eltérő használatának bejelentése, közterület-használati engedély Ügyleírás: A közterület eltérő használata csak a tulajdonos engedélyével lehetséges. A közterületet,
Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (..) önkormányzati rendelete
Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (..) önkormányzati rendelete a közterület igénybevételének, használatának, és a közterületi fák, cserjék telepítési szabályairól Kisújszállás
Mezőkövesd Város Önkormányzatának 27/2007.(V.31.) ÖK. számú RENDELETE
Mezőkövesd Város Önkormányzatának 27/2007.(V.31.) ÖK. számú RENDELETE a közterületek tisztántartásáról és a közhasználatú zöldterületek fenntartásáról, védelméről Mezőkövesd Város Képviselő-testülete a
Nagykereskedelmi árjegyzék 2014 ősz Név Minőség Méret Nettó ár Megjegyzés 3 200
Szentesi Díszfaiskola Sárréti Gyuláné 6600 Szentes, Sáfrán M. u. 71. Fax: 06-63/316-158 Mobil:30/965-1557; 30/310-2728; 30/629-7007 E-mail: info@szentesifaiskola.hu Nagykereskedelmi árjegyzék 2014 ősz
Szentesi Díszfaiskola Sárréti Gyuláné 6600 Szentes, Sáfrán M. u. 71. Fax: 06-63/ Mobil:30/ ; 30/ ; 30/
Szentesi Díszfaiskola Sárréti Gyuláné 6600 Szentes, Sáfrán M. u. 71. Fax: 06-63/316-158 Mobil:30/965-1557; 30/310-2728; 30/629-7007 E-mail: info@szentesifaiskola.hu Kiskereskedelmi árjegyzék 2017 tavasz
Előterjesztés. (ifj. Kovács Róbert kérelme)
(ifj. Kovács Róbert kérelme) Kérelem: Az 1901/10, 1901/11, 1901/12 hrsz-ú területek jelenleg Mk (mezőgazdasági kert) övezeti besorolású részben külterületi részben belterületi telkek. A tulajdonos három
II. Melléklet: Fakivágások a 441. sz. főút mentén
II. Melléklet: Fakivágások a 441. sz. főút mentén Sorszám 1 Tilia cordata kislevelű hárs 1 Helyenként száraz ágak 2 Tilia cordata kislevelű hárs 1 Beteg 3 Tilia cordata kislevelű hárs 1 Helyenként száraz
Kispesten legjellemzőbb, leggyakoribb közterületi fák, fafajok
Kispesten legjellemzőbb, leggyakoribb közterületi fák, fafajok I. Acer sp., Juharfélék A juharfélék a fás szárú növények egyik legváltozatosabb, egyik leginkább faj-, és fajta gazdagabb nemzetsége. Fajtái
Fajta Méret Minőség Ft/db
Jaksics Faiskola Díszfaiskolai Nagykereskedelmi Árlista 2014 ősz-2015 tavasz 1 Fajta Méret Minőség Ft/db Acer campestre 6/8 szgy.** 1900 8/10 szgy.** 2100 10/12 szgy.** SF 3100 10/12 kont.35l SF 6500 10/12
144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet
1 144/00. (XI. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A
Parkfák egészségi állapotának felmérése, különös tekintettel a balesetveszélyes példányokra
Nagykáta Város Önkormányzata Városgazdálkodási Szervezet Nagykáta, Temető u. 24. Parkfák egészségi állapotának felmérése, különös tekintettel a balesetveszélyes példányokra Készítette: Kutas Péter Nagykáta,
A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 33/2008. (III. 27.) FVM rendelete. 2008/51. szám MAGYAR KÖZLÖNY 2501.
2008/51. szám MAGYAR KÖZLÖNY 2501 A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 33/2008. (III. 27.) FVM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nem termelõ mezõgazdasági beruházásokhoz
Lomblevelű díszfák (Zierbäume) 2012. ősz/ 2013. tavasz Növény megnevezése Name
Lomblevelű díszfák (Zierbäume) 2012. ősz/ 2013. tavasz ACER campestre ACER platanoides (mezei juhar) 14/16 18 500 (korai juhar) 14/16 13 000 20/25 38 400 16/18 16 800 25/30 46 800 18/20 22 800 30/35 58
4. MELLÉKLET: UTCAFÁSÍTÁSOK ÉS FASOROK VIZSGÁLATA
4. MELLÉKLET: UTCAFÁSÍTÁSOK ÉS FASOROK VIZSGÁLATA Néhány értelmező megjegyzés a felülvizsgálathoz: A korábbi (tudomásunk szerinti 2005-ben készült) fafelvételezés (forrás: KÉSZ II. kötet) és jelen felülvizsgálat
Habitus, küls megjelenés
Díszfa alkalmazás Habitus, küls megjelenés Oszlopos növésűek Acer platanoides Columnare Carpinus betulus Fastigiata Quercus robur Fastigiata Sorbus aucuparia Compacta Sorbus thüringiaca Fastigiata Ulmus
118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás
BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.
ISK 1/ tavasz 80 Ft 60 Ft 38 Ft 32 Ft ISK 1/ tavasz 90 Ft 70 Ft 50 Ft ISK 1/ tavasz 100 Ft 100 Ft 60 Ft
Frondeus Prima Kft. Székhely : 2112 Veresegyház Fácán u. 12. Telephely : 3000 Hatvan Görbeér hrsz. 0137/2 Telefon: +36 20 9 289 551 Email: attila.dobrovitz@frondeus.hu weboldal: www.hatvanicsemetekert.hu
Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész, Iktatószám: 86-25/2012. Tárgy: Szentes Város rendezési terveinek módosítása 2011.
SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA FŐÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388 Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész, Iktatószám: 86-25/2012.
46/2009. (IV. 16.) FVM
46/2009. (IV. 16.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az agrár-erdészeti rendszerek mezőgazdasági földterületeken történő első létrehozásához nyújtandó támogatás igénybevételének
DÉVAVÁNYA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
DÉVAVÁNYA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2 Megbízó: Békés Mérnök Kft Békéscsaba, Pásztor u. 34. Tervező: Tér és Terület BT. Gyula, Hajnal utca 25. Területfelhasználás, szabályozás: Torma Gyöngyi okl. építészmérnök
Domborzati és talajviszonyok
Domborzati és talajviszonyok Domborzat VIZSGÁLAT TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK Sárpilis az Alföld, mint nagytájhoz, a Dunamenti - Síkság, mint középtájhoz és a Tolna - Sárköz nevezetű kistájhoz tartozik. A Sárköz
Hajdúböszörmény Város értékvédelmi tevékenysége és a város-rehabilitációs fejlesztés eredményei
Hajdúböszörmény Város értékvédelmi tevékenysége és a város-rehabilitációs fejlesztés eredményei A város legnagyobb értéke a több évszázad folyamán spontán kialakult formája, a kétbeltelkes gyűrűs - sugaras
Maloobchodní ceník jaro 2015
Maloobchodní ceník jaro 2015 Alejové stromy Acer (Javor) - campestre 'Elegantissima' - campestre 'Elsrijk' - platanoides 30/35 bal 9 600,00 60/70 bal 37 500,00 - platanoides 'Columnare' - platanoides 'Crimson
Előgyergyártott konzolos és konzolos támfalas közlekedési vasbeton elemcsaládok a kerékpáros és gyalogos közlekedési területek növelésére
Előgyergyártott konzolos és konzolos támfalas közlekedési vasbeton elemcsaládok a kerékpáros és gyalogos közlekedési területek növelésére Adott esetben hegy- és dombvidéken, vízparton, hídfőknél az egyetlen
Tolna Város Önkormányzatának 9/2010 (II.26.) rendelete a város Szabályozási Tervének jóváhagyásáról és Helyi Építési Szabályzatának megállapításáról
Tolna Város Önkormányzatának 9/2010 (II.26.) rendelete a város Szabályozási Tervének jóváhagyásáról és Helyi Építési Szabályzatának megállapításáról Tolna Város Képviselő-testülete az épített környezet
N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a
1. számú melléklet N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a Környezeti értékelés véleményezése Nyíregyháza MJV RT
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2015. (VIII. 27.) önkormányzati rendelete. A helyi környezet védelméről
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2015. (VIII. 27.) önkormányzati rendelete A helyi környezet védelméről (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg.) (Szövege hatályos:
A jelű területegység. kód: 12/8/12/4 törzsátmérő/magasság/korona átmérő/kor. A-013-020 hrsz. 095/1. A-002-009, 010 hrsz. 295/1. A-026 hrsz.
A-002-009, 010 Salix alba Tristis Fehér fűz fasor 15-30/4-10/6-10/3 ok A-013-020 hrsz. 095/1 Tilia cordata Kislevelű hárs fasor 25-35/7-12/4-6/3 A-021-024 Betula pendula Bibircses nyír csop. 17-30/11-12/3-4/3
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail:polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a torbágyi temető zajvédelméről
Verőce Község Polgármestere. Verőce Község Önkormányzat Polgármesterének ELŐTERJESZTÉSE. a Képviselő-testület 2012. október 16-i rendes ülésére
Verőce Község Polgármestere 2621 Verőce, Árpád út 40. - Tel: 27 / 350-033 - Fax: 27 / 380-381 - www.veroce.hu - Email: polghiv@veroce.hu Verőce Község Önkormányzat Polgármesterének ELŐTERJESZTÉSE a Képviselő-testület
Problémák. rendezvénytér és játszótér hiánya Elhanyagolt környezet, falukép, kevés a zöldterület és a virág, környezetszennyezés
Problémák Munkanélküliség Gyenge kulturális élet Civil kezdeményezések nem elégséges volta Nincs önálló honlapunk, nincs egy Seregélyest bemutató könyv Bizonytalan jövőkép Stagnáló gyermeklétszám Hagyományőrzés,
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 35/2009. (XI. 11.) rendelete Szeged város helyi jelentőségű természeti területeinek és emlékeinek védelméről
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 35/2009. (XI. 11.) rendelete Szeged város helyi jelentőségű természeti területeinek és emlékeinek védelméről (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése
Eger városában megvalósításra kerülő EU-s társfinanszírozású projektek bemutatása, a város-, helyi gazdaságfejlesztés érdekében
Eger városában megvalósításra kerülő EU-s társfinanszírozású projektek bemutatása, a város-, helyi gazdaságfejlesztés érdekében Habis László Polgármester 2012. március 8. EU-s társfinanszírozott nyertes
FAÓRIÁSOK ÉS FAMATUZSÁLEMEK MEGYEI BONTÁSBAN
FAÓRIÁSOK ÉS FAMATUZSÁLEMEK MEGYEI BONTÁSBAN MEGYE: BÁCS-KISKÜN Populus x canescens Jász úti dűlő bejárata 60 282 25 Egészségi állapota jó. Populus nigra 'Italica* Kecskemét- 70 376 25 Odvas törzs. Ágasegyháza
SZENTES VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA
SZENTES VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA Készítette: Wittek Krisztina f építész ktsz.: TT/É1-01-2382 Nemes Zoltán tájtervez Várkert Kft ktsz: K/1 01-5053 TARTALOMJEGYZÉK
I I. 1. 6. A b i o l ó g i a i a k t i v i t á s é r t é k s z á m í t á s e r e d m é n y e
I I. 1. 6. A b i o l ó g i a i a k t i v i t á s é r t é k s z á m í t á s e r e d m é n y e számítása a 9/2007.(IV.3.) ÖTM rendelet alapján készült. A hatályos településszerkezeti tervhez képest változó
BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 14/B Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Stratégiai Főosztály Környezetpolitikai Osztály II. A testületileg illetékes KÖFE szakmai véleményét megkaptuk, és figyelembe vesszük
INFORMÁCIÓS MEMORANDUM
INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Külterület, hrsz.: 0226/8 5430 TISZAFÖLDVÁR MAGYARORSZÁG INGATLAN SZÁMA: 023 2011. július Rev.01 Page 1 of 7 Megye Régió Jász-Nagykun-Szolnok Szolnok / Tiszaföldvár Lakosság száma
Hajóállomás Veránka 0168, 0155/5, 0155/8
lelőhely azonosító szám név HRSZ 1. függelék /2016.( ) önkormányzati rendelethez 0149/7, 0149/6, 0149/8, 0155/2, 0148/3, 0148/4, 0146, 0145, 0149/2, 0148/2, 0155/8 27454 1 Hajóállomás 27455 2 Veránka 0168,
Földeák község Önkormányzati Képviselő-testületének 25/2004. (XII.16.) rendelete a helyi építési szabályzatról
Földeák község Önkormányzati Képviselő-testületének 25/2004. (XII.16.) rendelete a helyi építési szabályzatról Földeák község Önkormányzati Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló
INFORMÁCIÓS MEMORANDUM
INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Kőkút út 7., Hrsz.: 2939/1 3200 GYÖNGYÖS MAGYARORSZÁG INGATLAN SZ.: 008 2011. július Rev.01 Page 1 of 6 Megye Régió Heves Mátra / Gyöngyös Lakosság száma Kb. 35.000 Autópálya csatlakozás
VESZPRÉM BELVÁROS REHABILITÁCIÓS TERVE I. ÜTEM FAÁLLOMÁNY TÁBLÁZATOS KIMUTATÁSA
Sorszám VESZPRÉM BELVÁROS REHABILITÁCIÓS TERVE I. ÜTEM FAÁLLOMÁNY TÁBLÁZATOS KIMUTATÁSA 2009. 06. 23-i MUNKAKÖZI ANYAG (Készítette: PressTonTerv Tervezőiroda, Göd, Hubayné Horváth Nóra, Meiszterné Kapisinszky
HELYZETFELTÁRÁS. 1. Táji és természeti adottságok vizsgálata. 1.1. Természetföldrajzi tájbesorolás
II.4.1. TÁJRENDEZÉS HELYZETFELTÁRÁS 1. Táji és természeti adottságok vizsgálata 1.1. Természetföldrajzi tájbesorolás A földrajzi tájbeosztás szerint Bácsalmás az Alföld Bácskai síkvidék középtájának Bácskai
Orosháza város helyi védettségű építészeti értékei
Orosháza város helyi védettségű építészeti értékei Sorsz. Hrsz. Cím Leírás 1. 2236 Nyár utca 7. napsugaras ház 2. 1893 Major utca 15. napsugaras ház 3. 3766 Luther utca 17. napsugaras ház 4. 737/2 Lehel
Krisztinaváros Tabán Gellérthegy Vár Víziváros. (4) Védelem alá helyezte a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Képviselőtestülete
BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI ÖNKORMÁNYZAT Krisztinaváros Tabán Gellérthegy Vár Víziváros FŐÉPÍTÉSZ A KERÜLETI HELYI VÉDELEM ALÁ HELYEZETT ÉPÜLETEK ÉPÜLETRÉSZEK ÉS LÁTVÁNYOK JEGYZÉKE Lezárva: 2013. augusztus
Épületvillamosság laboratórium. Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának vizsgálata
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamos Energetika Tanszék Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Csoport Épületvillamosság laboratórium Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának
Előterjesztő: Tárgy: Beszámoló a közterületi fák általános állapotáról, a faállomány ápolásáról, szükséges védelméről, fejlesztéséről.
Előterjesztő: Készítette: Szitka Péter polgármester Berkes Csilla üzemeletetési referens Tárgy: Beszámoló a közterületi fák általános állapotáról, a faállomány ápolásáról, szükséges védelméről, fejlesztéséről.
HELYI VÉDELEMRE JELÖLT FÁK
5. sz. melléklet HELYI VÉDELEMRE JELÖLT FÁK Tömb szám Hely Helyrajzi szám Faj/fajta Védett vagy védelemre javasolt fa helyének védelme 1 Üllői út 45 51. 37104 D-i homl. 37104 Ny-i homl. sarok Aesculus
ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5 hrsz-ú ingatlan vételi ajánlatáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5
2. számú melléklet. Tartalomjegyzék
2. számú melléklet Tartalomjegyzék Kereskedelmi ingatlanok: - Tatabánya, Szent Borbála út hrsz 2119/217. - Tatabánya, Szent Borbála út hrsz 2119/216. - Tatabánya, Kertváros hrsz 7319/2 és 6151/134. - Tatabánya,
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2012. (I. 30.) önkormányzati rendelete
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2012. (I. 30.) önkormányzati rendelete a Budapest XVI. kerület Margit utca Fábián utca István király utca Miklós utca által határolt
Értékelés. alkalmazott szakszemélyzet képzettsége középfokú Bizonyítvány másolat 5 A beruházás keretében
1. számú melléklet a 144/008. (XI. 7.) FVM rendelethez Értékelés Értékelési szem megnevezése Értékelés/ellenőrzés módja Maximális szám Szakmai szemok Az erdőgazdálkodó vagy az felsőfokú Bizonyítvány másolat
1. Műemléki védettség alatt álló épületek. Bécsi utca 23. hrsz.: 4090 Ferencesek egykori kertjének kapuja, barokk,1750 körül
2. melléklet a.../2011. (...) önkormányzati rendelethez Műemléki védettség alatt álló épületek, Helyi védelemmel rendelkező, helyi védelem alá vont épületek 1. Műemléki védettség alatt álló épületek Bécsi
Mellékletek. Nagykovácsi nagyközség Főutcájának köztérépítészeti tanulmányterve
Nagykovácsi nagyközség Főutcájának köztérépítészeti tanulmányterve Mellékletek Nagykovácsi nagyközség Főutcájának köztérépítészeti tanulmányterve 1 Nagykovácsi nagyközség Főutcájának köztérépítészeti tanulmányterve
Oktatási feladat: Városok funkcionális felépítésének elvei. Mi, miért épp ott épül? Logikus gondolkodás fejlesztése, tervezési kézség.
ÓRATERVEZET 2 A tanítás helye: A tanítás ideje: A tanítás osztálya: 5 osztály Tantárgy: Technika Tanítási egység: Tervezés, építés A tanítási óra anyaga: Településfunkciók és szerkezetek Oktatási feladat:
Dömsöd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2016. (XI.10.) önkormányzati rendelete. a fás szárú növények védelméről
Dömsöd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2016. (XI.10.) önkormányzati rendelete a fás szárú növények védelméről Dömsöd Nagyközség Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete
Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!
1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,
egységes szerkezetben a 10/2009. (IX.17.) és a 17/2015. (XII.17.) önkormányzati rendeletekkel
Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2005. (XI. 3.) rendelete Veszprémfajsz község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről egységes szerkezetben a 10/2009. (IX.17.)
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK a 39. számú vrk. Medvefű utca 0378/19 hrsz-ú 18 méter szabályozási szélességű út Varjútövis utca Kígyóhagyma utca által
Rajkai mellékágrendszer
Rajkai mellékágrendszer Tejfalusi mellékágrendszer Cikolai mellékágrendszer Bodaki mellékágrendszer Dunaremetei mellékágrendszer Ásványi mellékágrendszer Bagaméri mellékágrendszer Patkányosi mellékágrendszer
1. sz. melléklet Sajóbábony város Képviselőtestületének 22/2005.(XI.30.) rendeletéhez. A) Belterület Szabályozási terve Rajzszám: SZT_01_2M_BT
1. sz. melléklet Sajóbábony város Képviselőtestületének 22/2005.(XI.30.) rendeletéhez A) Belterület Szabályozási terve Rajzszám: SZT_01_2M_BT 1 B) Ipari Park Szabályozási terve Rajzszám: SZT_01_2M_GIP
Kistarcsai Teljesítmény Túra
Kistarcsai Teljesítmény Túra 28 km-es táv útvonal leírása Szeretettel köszöntünk minden kedves Résztvevőt a 3. Kistarcsai Teljesítmény Túrán. Mindenkinek jó szórakozást, kikapcsolódást, sportolást, és
1. A RENDELET MEGALKOTÁSAKOR HATÁLYOS VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE
15/2012. (XII.13.) önkormányzati rendelet 1. függeléke 1. A RENDELET MEGALKOTÁSAKOR HATÁLYOS VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE 5. (20) Veszélyességi zónák övezetére vonatkozó hatályos jogszabály: a veszélyes
Tájépítész Korlátolt Felelősségű Társaság B B-006 B-011 Populus nigra Italica Ulmus laevis Jegenyenyár Vénic szil B-013 B-014
B-006 110/20/7/4 B-011 Ulmus laevis Vénic szil 50/12/12/4 B-013 60/12/10/4 B-014 150/258/4 B-018 Carpinus betulus Közönséges gyertyán 40/8/10/4 B-030 45/10/13/4 B-035 Salix alba Tristis Fehér fűz 80/10/12/4
2. számú függelék a 9/2016. (III.31.) önkormányzati rendelethez
2. számú függelék a 9/2016. (III.31.) önkormányzati rendelethez Helyi védelemre javasolt természeti területek, értékek, egyedi tájértékek: - az Érdi sziget (Beliczay-sziget) természetközeli területei,
(1) A KVSZ 10. számú táblázata a következő építési övezetekkel egészül ki:
Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat /2010. ( ) rendelete a Budapest Hegyvidék XII. kerület Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 14/2005. (VIII. 10.) Budapest Hegyvidék XII. kerületi
RÁKOS-PATAK KÖRNYEZETRENDEZÉSE - BUDAPEST, ANGYALFÖLD
RÁKOS-PATAK KÖRNYEZETRENDEZÉSE - BUDAPEST, ANGYALFÖLD MEGBÍZÓ: BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATA 1139 BUDAPEST, BÉKE TÉR 1. TERVEZŐ: LÉPTÉK-TERV TÁJÉPÍTÉSZ IRODA 1132 BUDAPEST RAOUL WALLENBERG
ELŐTERJESZTÉS. Képviselő-testület. 2012. december havi ülésére
Siófok Város Polgármestere 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2012. december 10. Dr. Pavlek Tünde jegyző ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. december
III. A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁS LEÍRÁSA (a 177/2014.(10.01.) KT. sz. határozat 2. sz. melléklete)
III. A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁS LEÍRÁSA (a 177/2014.(10.01.) KT. sz. határozat 2. sz. melléklete) I.1. Térségi szerepkör Tahitótfalu a Szentendrei sziget legnagyobb települése, a szentendrei
HODÁK FAISKOLA SZABADGYÖKERŰ DÍSZFÁK 2012 ŐSZ
SZABADGYÖKERŰ DÍSZFÁK 2012 ŐSZ Acer n. Flamingo 150/200 SUH. 2.600 Ft (zöld juhar) Acer n. Kelly s Gold 200/250 PF. 3.600 Ft (sárga levelű zöld juhar) Acer platanoides 150/200 SUH. 2.000 Ft Acer platanoides
VARGA-ERDŐMESTER Kft. 9491 Hidegség, Petőfi Sándor utca 27. tel: +36-309-791-671
VARGA-ERDŐMESTER Kft. 9491 Hidegség, Petőfi Sándor utca 27. tel: +36-309-791-671 Munkaszám:295/2014. BÁBOLNA VÁROS KÖZCÉLÚ ZÖLDFELÜLETEINEK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2014 1 VARGA-ERDŐMESTER Kft. 9491 Hidegség,
Jegyzői hatósági eljárás keretében engedélyezett fakivágások
1. 2015.03.06 Kun utca 2 db nyír, 1 db hárs, 1 db fűz, 1 db akác, 10 db szilva részben korhadt, előregedett állapot, illetve légvezeték akadályozása vegetációs időszak 5 db madárberkenye, 10 db keleti
Az abortusz a magyar közvéleményben
Az abortusz a magyar közvéleményben Országos felmérés a egyesület számára Módszer: országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság 1200 fős mintájának személyes megkérdezésével a Medián-Omnibusz
PUSZTAMAGYARÓD TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV 1 PUSZTAMAGYARÓD TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV. Szerkezeti terv elfogadva a 51/2009. (VI.30.) sz.
PUSZTAMAGYARÓD TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV 1 PUSZTAMAGYARÓD TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV Szerkezeti terv elfogadva a 51/2009. (VI.30.) sz. határozattal Szabályozási terv és Helyi Építési Szabályzat jóváhagyva a
ÁRJEGYZÉK 2010 ŐSZ KONTÉNERES DÍSZFÁK
ÁRJEGYZÉK 2010 ŐSZ KONTÉNERES DÍSZFÁK Acer campestre SUH. kont. 8 l. 150/200 1.800 Ft Acer n. Kelly s Gold 12/14 kont. 45 l. PF. 4.800 Ft Acer platanoides kont. 12 l. 200/250 2.400 Ft Acer saccharinum
2017. ősz tavasz
2017. ősz - 2018. tavasz Faiskolai Kedves Vásárlónk! Faiskolám a fővárostól 120 kilométerre a Balaton déli partján, szép természeti környezetben az M7-es autópálya közelében helyezkedik el. Jelenleg a
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE D e b r e c e n M e g ye i J o g ú V á r o s P o l g á r m e s t e r i H i v a t a l Igazgatási Osztály, Vállalkozási Csoport 4026 DEBRECEN, KÁLVIN TÉR
Kaba Város Településrendezési Tervének készítéséhez
Kaba Város Településrendezési Tervének készítéséhez Alátámasztó munkarész 2015. július Tervező: Art Vit al Tervező, Ép ít ő és Kereskedelmi Kf t. 2014. Külzetlap Település tervező/ Építész vezető tervező
A Budai fonódó villamosközlekedés megteremtése és a Széll Kálmán tér rekonstrukciója
A Budai fonódó villamosközlekedés megteremtése és a Széll Kálmán tér rekonstrukciója Vitézy Dávid Vezérigazgató 2013. április 3. 1 2013.03.07. Három fő fejlesztési elem: Budai fonódó villamoshálózat Széll
A PÁL-VÖLGYI KŐFEJTŐ FELSŐ
A PÁL-VÖLGYI KŐFEJTŐ FELSŐ BÁNYATERASZÁNAK CÖNOLÓGIAI KÉPE Szabó Emőke szalonka83@gmail.com Szent István Egyetem, Mezőgazdasági és Környezettudományi kar Természetvédelmi mérnöki szak Budapest, 2010. Tartalomjegyzék
ÚJPEST, SZENT ISTVÁN TÉR RENDEZÉSE II. ÜTEM MÉLYGARÁZS ÉS VIRÁGPIAC ÉPÍTÉSZETI TERVPÁLYÁZAT
ÚJPEST, SZENT ISTVÁN TÉR RENDEZÉSE II. ÜTEM MÉLYGARÁZS ÉS VIRÁGPIAC ÉPÍTÉSZETI TERVPÁLYÁZAT TARTALOMJEGYZÉK TERVJEGYZÉK 0 MŰSZAKI LEÍRÁS 1 A TÉR JELENLEGI HELYZETE 1 A TÉR 1 Növényalkalmazás 2 Berendezési
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Telefon: (6-1) 476-11 Fax: (6-1) 21-148 http://efrirk.antsz.hu/oki/ A PARLAGFŰ POLLENSZÓRÁSÁNAK ALAKULÁSA
Díszkerítés elemek alkalmazási útmutatója
Díszkerítés elemek alkalmazási útmutatója Készítette: Lábatlani Vasbetonipari ZRt. Lábatlan, 2016-03-21 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 1. Tervezés, beépítés... 3 2. A termékek emelése, tárolása,
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe Kiskunmajsa Város Önkormányzatának potenciális partnerei Helyi vállalkozások Kiskunmajsa Város Önkormányzata számára a lehetséges vállalati partnerek feltérképezéséhez
Balástya Község Helyi Építési Szabályzatának TARTALOMJEGYZÉKE
Balástya Község Helyi Építési Szabályzatának TARTALOMJEGYZÉKE ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK Oldalszám 1. A rendelet hatálya és alkalmazása 1. old. 2. Szabályozási elemek 1. old. RÉSZLETES ELŐÍRÁSOK 3. Közigazgatási
A rendelet preambulumában a 48. (1) bekezdése, a szabálysértésekről szóló évi LXIX törvény 1. -a szövegrész hatályát veszti.
Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2009. (XII. 18.) ÖT. sz. rendelete a zöldfelület-gazdálkodás helyi szabályairól szóló 23/2008. (IX. 26.) ÖT. sz. rendelet módosítására 1. A rendelet
BUDAPEST, IX. KERÜLET Mester utca Vágóhíd utca Nádasdy utca folytatása Máriássy utca által határolt terület KERÜLET SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA
2011. május TERVEZŐI VÁLASZOK BUDAPEST, IX. KERÜLET Mester utca Vágóhíd utca Nádasdy utca folytatása Máriássy utca által határolt terület KERÜLET SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA 1.1. SZAKHATÓSÁGI TÁBLÁZAT
Tárgyszavak: városökológia; biodiverzitás; növény; természetvédelem; őshonos faj; betelepített faj; Berlin; Németország.
KÖRNYEZET- ÉS TÁJGAZDÁLKODÁS Biodiverzitás Berlinben A Rio de Janeiróban 1992-ben tartott konferencia egyik természetvédelmi célkitűzése a biológiai diverzitás (sokféleség) fenntartása volt. A közelmúltban
DABAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
DABAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA DABAS VÁROSKÖZPONT AKCIÓTERÜLETI TERVÉNEK KIVONATA A 2008/09 FOLYAMÁN MEGVALÓSÍTANI TERVEZETT PROJEKTEK 2008. ÁPRILIS A városközpont főterének tájépítészeti rendezése A városközpont
Kõszeg Város Polgármesteri Hivatala Kõszeg, Jurisics tér 8. Tervezõ: Dr. Józsa Miklósné... okl. kertészmérnök
Megbízó: Kõszeg Város Polgármesteri Hivatala Kõszeg, Jurisics tér 8. A dokumentációhoz 7 rajzi melléklet tartozik. 2.0 Aláíró-lap: Tervezõ: Dr. Józsa Miklósné... okl. kertészmérnök Lóránthné Karácsony
Zöldinfrastruktúra, mint a LIFE Biodiversity lehetséges témája
Zöldinfrastruktúra, mint a LIFE Biodiversity lehetséges témája Csőszi Mónika Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály LIFE természetvédelmi tréning (LIFE CAP HUN LIFE14 CAP/HU/000010) 2016. június 20. Az
346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet
- 1-346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet A Kormány a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. -a (7) bekezdésének 25. pontjában, valamint a szabálysértésekről szóló
BME CAMPUS FAFELMÉRÉSI LISTA. Törzs Ø (CM)
Sorsz. Latin név Magyar név Első csoport 001 Picea pungens f. glauca Ezüstfenyő 20 4 közepes 002 Syringa Vulgaris Orgona 20 4 szétágazó 003 Tilia Hárs 50 5 jó 004 Aesculus hippocastanum Gesztenye 70 7
A KIS-KÜKÜLLŐ BALAVÁSÁR-SÓVÁRAD EGYESÜLET HELYI AKCIÓ CSOPORTJÁNAK NYÚJTOTT VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ PÉNZÜGYI TÁMOGATÁS
ROMÁNIA KORMÁNYA NEMZETI VIDÉKFEJLESZTÉSI TERV 2007-2013 Európai Unió és Románia Kormánya által támogatott projekt/ FEADR A KIS-KÜKÜLLŐ BALAVÁSÁR-SÓVÁRAD EGYESÜLET HELYI AKCIÓ CSOPORTJÁNAK NYÚJTOTT VISSZA
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési
A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (..) önkormányzati rendelete a fák és fás szárú növények védelméről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának
TISZASZENTIMRE (ÚJSZENTGYÖRGY) KÖZSÉG MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI JAVASLATA
E X! É p í t é s z i r o d a K f t. 5000 Szolnok, Hunyadi út 41. tel. / fax : (56) 423 651 TISZASZENTIMRE (ÚJSZENTGYÖRGY) KÖZSÉG MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI JAVASLATA Szolnok, E X! É p í t é s z i r o d a K f t.
Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105
1 Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105../2013. Tárgy: Makói Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának felülvizsgálata
Az év fájával kapcsolatos tanulmányok és kiadványok
Az év fájával kapcsolatos tanulmányok és kiadványok Általános tanulmányok ANON. (2001): Az év fái. Erdészeti Lapok 136(7-8): 216. BARTHA D. (1995): "Év fája" mozgalom Magyarországon. Bútor és Faipar 1(1):
DRB. Szivattyúk speciális ötvözetből. Általános jellemzők
Szivattyúk speciális ötvözetből Általános jellemzők Kivitel Elektromechanikus szerelvény B10 bronzból, bemerítéssel történő működtetésre. Tömítő készlet 2 (kettő) szilícium-karbid ellentétes oldalon elhelyezett