JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL
|
|
- Béla Kis
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 9. augusztus
2 Kiadja: Magyar Nemzeti Bank Felelős kiadó: Hevesi Nóra 18 Budapest, Szabadság tér ISSN 18-X (on-line)
3 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 1. évi LVIII. törvény, azaz a 1. július 13-án hatályba lépett új jegybanktörvény a Magyar Nemzeti Bank elsődleges céljaként az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg. Az alacsony infláció hosszabb távon tartósan magasabb növekedést és kiszámíthatóbb gazdasági környezetet biztosít, mérsékli a lakosságot és vállalkozásokat egyaránt sújtó gazdasági ingadozások mértékét. A jegybank az inflációs célkövetés rendszerében augusztusától a 3 százalékos középtávú cél körüli infláció biztosításával törekszik az árstabilitás megvalósítására. A Magyar Nemzeti Bank legfontosabb döntéshozó testülete, a Monetáris Tanács negyedévente tekinti át teljes körűen az infláció várható alakulását és határozza meg az inflációs célkitűzéssel összhangban álló monetáris kondíciókat. A Monetáris Tanács döntése sok szempont együttes mérlegelésén alapul. Ezek közé tartozik a gazdasági helyzet várható alakulása, az inflációs kilátások, a pénz- és tőkepiaci folyamatok, a stabilitási kockázatok vizsgálata. Annak érdekében, hogy a közvélemény számára érthető és világosan nyomon követhető legyen a jegybank politikája, az MNB nyilvánosságra hozza a monetáris döntések kialakításakor ismert információkat. A Jelentés az infláció alakulásáról című kiadvány bemutatja az MNB Monetáris stratégia és közgazdasági elemzés és Pénzügyi elemzések szakterületein készült előrejelzést az infláció várható alakulásáról és az azt meghatározó makrogazdasági folyamatokról. Az előrejelzése feltételes jellegű: változatlan monetáris és fiskális politikát tételez fel; a monetáris politika által nem befolyásolható gazdasági változók esetében pedig nem szükségszerűen a legvalószínűbb esetet tartalmazza, hanem a korábban kialakított előrejelzési szabályokon alapul. Az elemzés az MNB Monetáris stratégia és közgazdasági elemzés, valamint a Pénzügyi elemzések területén készült, Csermely Ágnes igazgató általános irányítása alatt. A jelentés elkészítését Kovács Mihály András, a Monetáris Stratégia és közgazdasági elemzés helyettes vezetője irányította, Antal Judit, Hoffmann Mihály, Kiss Gergely és Virág Barnabás segítségével. A publikációt Karvalits Ferenc alelnök hagyta jóvá. A jelentést készítő csapat tagjai voltak: Antal Judit, Bauer Péter, Bodnár Katalin, Hoffmann Mihály, Kiss Gergely, Kiss M. Norbert, Kovács Mihály András, Lovas Zsolt, Lukács Miklós, Martonosi Ádám, Odorán Rita, Pellényi Gábor, Szemere Róbert, Szörfi Béla, Várnai Tímea, Virág Barnabás. A jelentésben szereplő elemzések és előrejelzések háttérmunkájában részt vettek a Monetáris stratégia és közgazdasági elemzés és a Pénzügyi elemzések szakterület további munkatársai is. A jelentés készítése során értékes tanácsokat kaptunk az MNB más szakterületeitől és a Monetáris Tanácstól, amely a 9. augusztus 1. és augusztus -i ülésein tárgyalta az anyagot. A jelentésben található előrejelzések és egyéb megfontolások azonban az MNB Monetáris stratégia és közgazdasági elemzés, valamint a Pénzügyi elemzések szakterületének véleményét tükrözik és nem feltétlenül azonosak a Monetáris Tanács vagy az MNB hivatalos álláspontjával. 3
4 Összefoglaló A makrogazdasági adatok értékelése A korábbiaknál kedvezőbb jelek ellenére csak lassú kilábalás várható Európában A magyar gazdaság túljuthatott a legmeredekebb visszaesésen Bizonytalanságok a munkapiaci alkalmazkodás megítélésében Az infláció jórészt egyedi hatások miatt emelkedett a vártnál erősebben a második negyedévben.... Pénzügyi piacok és hitelezés Változékony globális befektetői hangulat..... Eszközár-alakulás a feltörekvő piacokon Folytatódó konszolidáció a hazai pénzügyi piacokon A monetáris kondíciók alakulása A mérséklődő makrogazdasági aktivitás a hitelezésben is tükröződik Vállalati hitelfolyamatok Inflációs és reálgazdasági kilátások Mély visszaesés, fokozatos kilábalás 1-től Elnyújtottabb munkapiaci alkalmazkodás Átmeneti, meredek inflációemelkedés és fokozatosan csökkenő trendinfláció Inflációs és növekedési kockázatok.... Egyensúly Az államháztartási egyenleg alakulása Nominálisan is csökkenő adóbevételek 9 első hét hónapjában Hiányprognózisunk változásának mozgatórugói az előző Jelentés óta eltelt időszakban A teljes előrejelzési horizonton csökkenő GDP-arányos bevételek Mérséklődő elsődleges kiadások Javuló finanszírozási folyamatok és csökkenő államadósság-pálya ben enyhén lefelé mutató, 1-től felfelé mutató költségvetési kockázatok..... Külső egyensúly alakulása A folyó fizetési mérleg hiányának finanszírozása... 9
5 Összefoglaló A mély hazai recesszió a gazdasági szereplők erőteljes alkalmazkodásával jár együtt Bár alapfeltevéseink erőteljesen változtak, augusztusi prognózisunk közel áll a májusban felvázolt pályához A kockázatvállalási hajlandóság a nemzetközi pénzügyi piacokon erőteljesen javult, bár a befektetői klíma jóval ingatagabb a korábbi években megfigyeltnél A magyar gazdaság finanszírozásával kapcsolatos kockázatok is jelentősen mérséklődtek Az elmúlt negyedévben folytatódott a magyar gazdaság gyors alkalmazkodása a pénzügyi válság miatt megváltozott nemzetközi gazdasági környezethez. A GDP visszaesése várakozásunknak megfelelően alakult, a belső kereslet azonban májusi prognózisunkhoz képest nagyobb arányban esett vissza, így a kibocsátás csökkenése a külső egyensúly erőteljesebb javulása mellett zajlott. Az elmúlt év közepe óta megfigyelt dezinflációs trend a második negyedévben megtört, az infláció ismét emelkedő pályára állt. A folyamat hátterében azonban átmeneti hatások, az árfolyam gyengülése és az indirekt adók emelése állnak, a visszaeső belföldi kereslet dezinflációs hatása viszont egyre markánsabban érzékelhető. Augusztusi jelentésünkben, alapfeltevéseink (melyek közül a legfontosabb a 8, százalékos alapkamat, 7 forint/euro árfolyam és euro/barrel körüli olajár) tartós érvényessége esetén, elhúzódó recessziót valószínűsítünk. Míg éves alapon 1 közepéig csak a gazdaság visszaesésének üteme lassulhat, a jövő év második felétől a gazdasági növekedés gyorsulására számítunk. Az infláció a monetáris politika horizontján az inflációs cél alatt maradhat, az elkövetkező egy évben azonban az indirekt adók emelkedése miatt jóval az árstabilitás feletti indexeket figyelhetünk majd meg. Bár kockázati megítélésünk a májusban felvázoltnál kiegyensúlyozottabbá vált, az alappályához képest változatlanul felfelé mutató inflációs és lefelé mutató növekedési kockázatokat érzékelünk. Inflációs prognózisunk annak ellenére nem változott számottevően májushoz képest, hogy a forint/euro árfolyam jelentősen erősödött. Ezt a hatást ugyanis ellentételezte az olajárak erőteljes emelkedése, és az a tény, hogy a magyar gazdaság potenciális kibocsátásáról alkotott képünket rontottuk, s így a gyenge kereslet dezinflációs hatását a korábbiakhoz képest gyengébbnek ítéljük meg. A globális befektetői hangulat a legutóbbi jelentés óta eltelt időszakban változékonyan alakult, de összességében érdemben javult. A fejlett piacokat az időszak első részében június folyamán még bizonytalanság, kivárás és stabil eszközár-alakulás jellemezte. Júliustól azonban a számos pozitív makrogazdasági adatnak köszönhetően a kockázatvállalási hajlandóság ismét élénkült, a tőzsdeindexek emelkedtek, az értékpapír-piaci implikált volatilitások csökkentek. Ebben az időszakban több mutató is elérte vagy megközelítette a Lehman-csőd előtti szintjét. Május óta a magyar gazdaság külső finanszírozásával kapcsolatos kockázatok is jelentősen mérséklődtek, ami tükröződött mind az országkockázati felárak csökkenésében, mind az árfolyam erősödésében. Ehhez a javuló nemzetközi hangulat mellett a költségvetés fenntarthatóságának megteremtésére tett kormányzati intézkedéscsomag, és a reálgazdaság alkalmazkodása következtében erőteljesen javuló külső egyensúly is hozzájárult.
6 Folytatódott a bankszektor hitelezési aktivitásának mérséklődése A vállalati szektor output oldalon a készletek leépítésével és a beruházások elhalasztásával, input oldalon a bérezés és a foglalkoztatás visszafogásával reagált a gyorsan romló konjunkturális helyzetre A lakosság pénzügyi pozíciója erőteljesen javult A fogyasztói infláció a második negyedévtől emelkedésnek indult, a trendinfláció emelkedése azonban átmenetinek bizonyult 9 második negyedévében a magánszektor hitelfelvételét elsősorban a mérséklődő makrogazdasági aktivitás és a bankok csökkenő kockázatvállalási hajlandósága vezérelte, míg a bankok likviditási helyzete kielégítő volt. A vállalati szektorban továbbra is csökkenő hitelállományt láthattunk, a háztartások esetében pedig stagnálás volt megfigyelhető. A magánszektor hitelpályájának alakulása összességében megfelelt a májusi várakozásunknak. Az év első felére rendelkezésre álló adatok szerint a gazdaság zsugorodása legerőteljesebben a nemzetközi konjunktúrához köthető ipari export visszaesésében volt tetten érhető, de a csökkenés a versenyszféra egészére jellemző maradt. A romló értékesítési és finanszírozási helyzetre reagálva a vállalati szektor készletleépítést hajtott végre és visszafogta beruházási kiadásait. A vállalati készletcsökkenés ütemét illetően azonban bizonytalanságra adnak okot az energia és autóiparban megfigyelt átmeneti hatások. A munkapiacon csökkenő ütemben folytatódott a vállalati alkalmazkodás. Bár az előző évi bérnövekedést jóval alulmúlta, a bérdinamika mérséklődése a második negyedévben lelassult. A versenyszféra foglalkoztatásának csökkenése is visszafogottabbá vált, nemzetgazdasági szinten pedig a foglalkoztatás csökkenése megállt a közmunkahelyek térnyerése miatt. A munkapiaci adatok a májusi inflációs jelentésben felrajzoltnál visszafogottabb munkapiaci létszám- és béralkalmazkodásra engednek következtetni, ezt azonban a korábbiaknál nagyobb bizonytalanság övezi. Az eltérő adatforrások közötti statisztikai, számbavételi eltérések, illetve a részmunkaidős foglalkoztatás korábbinál erőteljesebb megjelenése megnehezíti az utóbbi hónapok munkapiaci folyamatainak értékelését. A háztartások nettó pénzügyi megtakarítása az elmúlt negyedévekben érdemben emelkedett. A szektor finanszírozási pozíciójának javulását a lakosság jelentősen mérséklődő hitelfelvételei okozzák, miközben a pénzügyi eszköz-felhalmozás a korábbi negyedévekben megfigyelthez képest kis mértékben csökkent. Az előbbi folyamatot keresleti oldalról a növekvő jövedelem bizonytalanság és a csökkenő foglalkoztatás miatt óvatosabb lakossági hitelfelvételi döntések okozzák, amit kínálati oldalról a bankok csökkenő kockázatvállalása miatt szigorodó hitelfeltételek hatása is kiegészít. A lassuló pénzügyi eszköz-felhalmozás a háztartások részéről a csökkenő reáljövedelem és szigorodó hitelfeltételek hatását kompenzáló fogyasztást-simító magatartás eredménye lehet. A második negyedévben éves alapon emelkedett a fogyasztói árindex, ami jórészt a szezonális élelmiszerek és a jármű üzemanyagárak várakozásunknál erőteljesebb növekedéséhez köthető. A dezinfláció megtorpanása a maginfláció szintjén is érzékelhető volt, amit az év első negyedévéig gyorsan gyengülő forint árfolyam hatása magyarázhat. A vártnál kedvezőbben alakuló júliusi adatok azonban arra utalnak, hogy a visszaeső kereslet hatása változatlanul meghatározó, s ezzel összefüggésben a trendinflációban már lassú csökkenést láthattunk az utóbbi hónapokban.
7 Az európai konjunktúra lassan stabilizálódik, a hitelezés tartósan visszafogott maradhat, elhúzódó recesszióra számítunk Az alapfeltevések érvényessége mellett az infláció a monetáris politika horizontján cél alatt maradhat A költségvetés helyzetét javítja a vártnál lassabb munkapiaci alkalmazkodás, 11-re a csökkenő hiánypályához további jelentős intézkedések szükségesek A külső egyensúly javulása rövidtávon erőteljesebb lehet a májusban feltételezettnél Prognózisunkban arra számítunk, hogy a magyar gazdaság visszaesése 1 közepéig tarthat. Egyrészt a nemzetközi előrejelzések szerint az európai recesszió is elhúzódó lehet, 1 második feléig a fejlett Európában sem várható számottevő gazdasági növekedés. Másrészt a bankszektor és a fiskális politika prociklikus viselkedése mélyíti, és elnyújtottabbá teheti a hazai gazdaság zsugorodását. 11-től már határozott gazdasági növekedésre számítunk. Az élénkülő nemzetközi konjunktúrára az érdemi kapacitásfelesleggel rendelkező magyar gazdaság erőteljesen reagálhat, illetve a kormányzati intézkedések versenyképességet javító hatásai is egyre erőteljesebben érezhetőek majd. A növekedés szempontjából lefelé mutató kockázatot jelent ugyanakkor, hogy 11-re még nincs költségvetés, így szabályainknak megfelelően a már elfogadott adóintézkedések keresletbővítő hatásával számolunk, de nem tudtuk figyelembe venni az ezt ellensúlyozni hivatott, még nem nevesített intézkedések hatását. Alapfeltevéseink érvényessége esetén az infláció az indirekt adók emelésének következtében év végére százalék fölé emelkedhet. A jövő év elejétől fokozatos dezinflációs periódust, majd az év közepétől alacsony inflációs környezetet várunk. Az indirekt adók árakra gyakorolt közvetlen hatásának kifutásával erőteljesen dezinflációs makrogazdasági környezetre számítunk: a negatív kibocsátási rés trendszerűen lassítani fogja az áremelési törekvéseket. Az inflációs alappálya körül enyhén felfelé mutató kockázatokat látunk. A magasabb infláció irányába mutató kockázatot jelent az inflációs várakozások ragadóssága, illetve ha 11-re a csökkenő költségvetési hiánypálya eléréséhez szükséges kiigazító intézkedések között a kormányzat az alappályánál erőteljesebben emeli a szabályozott árakat. Lefelé mutató kockázatot jelent ugyanakkor az alappályában feltételezettnél esetlegesen erőteljesebb vállalati alkalmazkodás. Augusztusi alappályánk szerint 9-ben a stabilitási tartalékok egy részének zárolásával elérhető a százalék alatti GDP arányos hiánycél. 1-re a versenyszféra bértömegére adott, májusinál magasabb prognózisunk emelkedése javítja költségvetési pozíciót, és alappályánk szerint ekkorra is tarthatónak tűnik a nemzetközi szervezetek felé vállalt hiánypálya. 11-re feltételes előrejelzésünk a hiánypálya jelentős megugrását valószínűsíti, ami alapvetően a már elfogadott, de egyensúlyjavító intézkedésekkel nem kompenzált adócsökkentésből adódik. A költségvetési hiány várható alakulásával kapcsolatos kockázatok rövidtávon enyhén lefelé, 1-től felfelé mutatnak. A legnagyobb kockázatot a feszített kiadáscsökkentési tervek tarthatóságával kapcsolatban látjuk. A reálgazdasági egyenleg és a kockázati felárak vártnál erőteljesebb javulása 9-re a májusban prognosztizáltnál nagyobb külső egyensúlyjavulást valószínűsít. A folyamat hátterében jórészt a vállalati szektor vártnál gyorsabb alkalmazkodása áll, ami a fokozatosan konszolidálódó értékesítési adatok mellett jelentősen csökkenő készletfelhalmozás és a vállalati beruházások 7
8 elhalasztásának eredőjeként alakult ki ben a külső finanszírozási szükséglet további enyhe csökkenését vetítjük előre, ez azonban jelentős részben az EUtranszferek várható növekedéséhez köthető. A külső konjunktúra lassú felívelésével fokozatosan élénkülő exportdinamika hatását ugyanis a belső kereslet miatt növekvő importigény ellensúlyozhatja. A külső adósság enyhe csökkenése a kamatkiadások mérséklődéséhez vezethet, ugyanakkor ezt részben semlegesíti a külföldi tulajdonú vállalatok eredménynövekedésének jövedelemegyenleg rontó hatása. Az inflációs előrejelzés legyezőábrája I.n.év.II.n.év.III.n.év.IV.n.év 7.I.n.év 7.II.n.év 7.III.n.év 7.IV.n.év 8.I.n.év 8.II.n.év 8.III.n.év 8.IV.n.év 9.I.n.év 9.II.n.év 9.III.n.év 9.IV.n.év 1.I.n.év 1.II.n.év 1.III.n.év 1.IV.n.év 11.I.n.év 11.II.n.év 11.III.n.év 11.IV.n.év A GDP-előrejelzés legyezőábrája (szezonálisan igazított, kiegyensúlyozott adatok) I.n.év.II.n.év.III.n.év.IV.n.év 7.I.n.év 7.II.n.év 7.III.n.év 7.IV.n.év 8.I.n.év 8.II.n.év 8.III.n.év 8.IV.n.év 9.I.n.év 9.II.n.év 9.III.n.év 9.IV.n.év 1.I.n.év 1.II.n.év 1.III.n.év 1.IV.n.év 11.I.n.év 11.II.n.év 11.III.n.év 11.IV.n.év
9 Az alappálya összefoglaló táblázata (Előrejelzéseink feltételes jellegűek: az alappálya a 3. fejezetben bemutatott feltevések együttes bekövetkezése mellett érvényes legvalószínűbb esetet jeleníti meg, az előző év azonos időszakához képest, százalékban, ha másképp nem jelezzük.) Tény Előrejelzés Infláció (éves átlag) Maginfláció 1,,3 3, 1, Fogyasztóiár-index,1,,1,1 Gazdasági növekedés Külső kereslet (GDP alapon), -,1,3,1 Háztartások fogyasztási kiadása -, -8,3 -,7 3, Állóeszköz-felhalmozás -, -9, 1, 3,8 Belföldi felhasználás, -8, -1,,9 Export,8-1,, 8, Import,7-17, 1,8 8, GDP*, -,7 -,9 3, Külső egyensúly Folyó fizetési mréleg hiánya 8,,9 3,, Külső finanszírozási igény 7,3,9, -,3 Államháztartás ESA hiány 3,,1 (3,9) 3,7,3 Munkaerőpiac Nemzetgazdasági bruttó átlagkereset 3 7,,,7 3,9 Nemzetgazdasági foglalkoztatottság -1, -, -,9,7 Versenyszféra bruttó átlagkereset 8, (8,), 3,9 3,9 Versenyszféra foglalkoztatottság -1,1-3, -1,7,9 Versenyszféra fajlagos munkaköltség,, 7,9 -, 1, Lakossági reáljövedelem** -,1 -,3-1,3, májusától a KSH és az MNB közös módszertan alapján számolt maginflációját jelezzük előre. A GDP arányában, a 9-es ESA hiánynál zárójelben a tartalékok részleges zárolásával elérhető hiányszint szerepel. 3 Pénzforgalmi szemléletben A KSH munkaerő-felmérése szerint. Az eredeti teljes munkaidős foglalkoztatottakra vonatkozó KSH adatok szerint. Zárójelben a fehéredés és a prémiumok megváltozott szezonalitásának hatásától tisztított adatok szerepelnek. A versenyszféra fajlagos munkaköltsége a fehérített és a prémiumok megváltozott szezonalitásától szűrt bérmutatóval számolódott. * Naptári hatással nem korrigált adatok. 9
10 1. A makrogazdasági adatok értékelése A bruttó hazai termék éves csökkenése az első negyedévben,7 százalékos, a második negyedévben pedig az alacsonyabb megbízhatóságú gyorsbecslés szerint 7, százalékos volt. Bár ilyen mértékű visszaesésre az elmúlt tizenöt évben nem volt példa, a gazdaság zsugorodása nagyságrendileg megfelelt a májusban felvázolt pályának. A magyar gazdaság 8 közepe óta egyre mélyülő recesszióba süllyedt, melynek fő okai a világgazdasági recesszió, valamint a pénzügyi rendszer és a költségvetés egyidejű prociklikus viselkedése volt. A nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság ugyanakkor a régió egészét súlyosan érintette. Lengyelország kivételével mindegyik régiós országban jelentősen visszaesett a GDP az év első negyedévében. Mindez annak ellenére történt, hogy a pénzügyi válság kezdetén a régiós országok növekedési teljesítménye és ciklikus pozíciója sokkal kedvezőbb volt a magyarnál. Ez egyrészt arra utal, hogy a visszaesést mindegyik országban a külső konjunktúra romlása befolyásolta legerőteljesebben. Másrészt Lengyelországot leszámítva a belföldi felhasználás is viszonylag gyorsan és érzékenyen reagált a nemzetközi konjunktúra megváltozására és a pénzügyi rendszer krízisére ábra A gazdasági növekedés és annak összetétele a régióban* Éves változás () Q1 9Q 7 8 9Q1 9Q 7 8 9Q1 9Q 7 8 9Q1 9Q 7 8 9Q1 9Q Csehország Lengyelország Románia Szlovákia Magyarország Végső fogyasztás Bruttó felhalmozás Nettó export GDP Éves változás () * A második negyedéves adat előzetes becslés Az első negyedéves visszaesés mértéke megfelelt előzetes várakozásainknak, de szerkezete kissé eltért attól. Termelési oldalon az ipar erőteljes visszaesése volt meghatározó, melyet a külső kereslet drasztikus szűkülése és az eladatlan készletek leépítése határozott meg, bár a forint leértékelődése valamelyest kompenzálhatta ennek hatását. A piaci szolgáltatásokat az első negyedévben enyhébben érintette a recesszió, különösen a pénzügyi szolgáltatás és a szállítás ágazatok teljesítménye múlta felül várakozásainkat. 1
11 1-. ábra A főbb nemzetgazdasági szektorok hozzájárulása a teljes kibocsátáshoz* növekedési hozzájárulás (százalékpont) II.n.év 199.IV.n.év 1997.II.n.év 1997.IV.n.év 1998.II.n.év 1998.IV.n.év 1999.II.n.év 1999.IV.n.év.II.n.év.IV.n.év 1.II.n.év 1.IV.n.év.II.n.év IV.n.év 3.II.n.év 3.IV.n.év.II.n.év.IV.n.év.II.n.év.IV.n.év.II.n.év.IV.n.év 7.II.n.év 7.IV.n.év 8.II.n.év 8.IV.n.év 9.II..n.év éves változás () Mezőgazdaság és halászat Ipar Építőipar Piaci szolgáltatások Állam GDP (jobb tengely) *Tekintve, hogy a láncindexált idősorok esetében az összegezhetőség nem teljesül, így az aggregálásból adódó hibát az egyes tételek súlyarányának megfelelően szétosztottuk. Az így kapott korrigált idősorokból számított dinamikák számszerűem kevésbé informatívak (eltérnek az eredeti adatokban megfigyelttől), ám az ábra az érvényesülő tendenciákat így is megfelelően tükrözheti. 9. II. negyedév előzetes adat. Felhasználási oldalon a belföldi fogyasztási és beruházási kereslet visszaesése erőteljesen folytatódott. A nettó export jelentős mértékben javult, melyben a belső kereslet mérséklődésén túl szerepet játszhatott az exportőröket segítő árfolyamgyengülés is. A kivitel csökkenése főként az áruexporthoz köthető, míg a szolgáltatásexport értéke stagnált az előző év azonos időszakához képest. A behozatal visszaesése csak részben magyarázható a trendjében csökkenő belföldi felhasználással, a vártnál kedvezőbb nettó exportteljesítmény egy részét az autóexporthoz és a gázimporthoz kötődő egyedi hatások 1 magyarázhatták az első negyedévben. 1 A fejezet későbbi részében részletesen írunk az egyedi hatásokról. 11
12 1-3. ábra A főbb felhasználási oldali tételek hozzájárulása a GDP változásához* növekedési hozzájárulás (százalékpont) I.n.év 199.III.n.év 1997.I.n.év 1997.III.n.év 1998.I.n.év 1998.III.n.év 1999.I.n.év 1999.III.n.év.I.n.év.III.n.év 1.I.n.év 1.III.n.év.I.n.év.III.n.év 3.I.n.év 3.III.n.év.I.n.év.III.n.év.I.n.év.III.n.év.I.n.év.III.n.év 7.I.n.év 7.III.n.év 8.I.n.év 8.III.n.év 9.I.n.év éves növekedés () Belföldi fogyasztás és beruházás Készletváltozás és hiba Nettó export GDP (jobb tengely) * Tekintve, hogy a láncindexált idősorok esetében az összegezhetőség nem teljesül, így az aggregálásból adódó hibát az egyes tételek súlyarányának megfelelően szétosztottuk. Az így kapott korrigált idősorokból számított dinamikák számszerűem kevésbé informatívak (eltérnek az eredeti adatokban megfigyelttől), ám az ábra az érvényesülő tendenciákat így is megfelelően tükrözheti A korábbiaknál kedvezőbb jelek ellenére csak lassú kilábalás várható Európában A világgazdaság kibocsátásának erőteljes csökkenése 9 első negyedévében is folytatódott, amely a globális importkereslet visszaesésében is testet öltött. Ez a kis, nyitott, a nemzetközi kereskedelembe integrált kelet-közép-európai gazdaságokat így Magyarországot különösen kedvezőtlenül érintette. A nemzetközi intézmények (IMF, OECD) friss előrejelzései szerint azonban a következő negyedévekben mérséklődik a visszaesés üteme, majd világgazdasági régiótól függően 9 második felében, illetve 1-ben megindulhat a növekedés. A hazai kilátásokat ronthatja, hogy az előrejelzések szerint a nagy világgazdasági centrumok közül az európai térség lábalhat ki a leglassabban a válságból. Az elmúlt hónapokban számos kedvező jel merült fel (pl. bizalmi indexek, ipari rendelési és termelési adatok), melyek a konjunktúra fordulópontjának közelségére utaltak, és hozzájárultak a befektetői hangulat javulásához. Szintén pozitív meglepetést okozott a német bruttó hazai termék második negyedéves gyorsbecslése. A képet némileg árnyalja azonban, hogy nagyobb recessziók idején jellemzően nagyobb késéssel követi a gazdasági fellendülés a bizalmi indexeket. Ez alapján a hangulati mutatók 9 eleji fordulópontja a reálgazdaság 1 első felében várható lassú felívelésére utalhat. 1
13 1-. ábra A világkereskedelem növekedése* éves változás () éves változás () máj máj. 199.máj. 199.máj. 199.máj máj máj máj..máj. 1.máj..máj. 3.máj..máj..máj..máj. 7.máj. 8.máj. 9.máj. Kelet-Közép-Európa export (jobb tengely) Világ import Eurozóna import * Szezonálisan igazított adatok. Forrás: CPB Netherlands. 1-. ábra Az EABCI, az ESI kompozit és az IFO bizalmi indexek alakulása* szóráspont 1, 1, -, -1-1, - -, -3-3, 1.jan. 1.ápr. 1.júl. 1.okt..jan..ápr..júl..okt. 3.jan. 3.ápr. 3.júl. 3.okt..jan..ápr..júl..okt..jan..ápr..júl..okt..jan..ápr..júl..okt. 7.jan. 7.ápr. 7.júl. 7.okt. 8.jan. 8.ápr. 8.júl. 8.okt. 9.jan. 9.ápr. 9.júl százalék EABCI (bal tengely) ESI kompozit IFO várakozások * Az EABCI az Európai Bizottság által publikált Business Climate Indicator az euroövezet országaira. Az ESI kompozit indikátor az Európai Bizottság által publikált Economic Sentiment Indicator Magyarországon kívül 18 legnagyobb EU-tagra számított értékeinek a magyar exportszerkezetben vett arányaikkal súlyozott átlaga -1. Forrás: Európai Bizottság, CESifo. Másfelől több tényező int óvatosságra a fellendülés megalapozottságával kapcsolatban. Mivel az utóbbi hónapok pozitív fejleményeiben jelentős szerepe volt az erőteljes anticiklikus fiskális politikának, kérdés, hogy ezek kifutásával, a magángazdaság növekedése mennyire bizonyul tartósnak. Több elemzés szerint, hosszabb távon is kockázatot jelentenek a bankrendszer és az emelkedő munkanélküliség problémái, amelyek realizálódása esetén egy újabb erőteljes visszaesés (ún. W alakú recesszió) is elképzelhető a nemzetközi konjunktúrában. A nyersanyagárak tavaszi emelkedése kifulladóban van, és júliusban már ismét csökkent több termék világpiaci ára. Ennek oka, hogy a nyersanyagok iránti kereslet a készletfeltöltés 13
14 befejeztével ismét enyhülhet, míg a mezőgazdasági termékek árát a világszerte várt kiváló termés csökkenti. A feldolgozott termékek árát a nyersanyagárak mellett a visszaeső globális kereslet tartja féken, így jelenleg mérsékeltnek tekinthető a világgazdaság felől érkező inflációs nyomás. Nagy bizonytalanság övezi ugyanakkor a fokozatos gazdasági fellendülést követő nyersanyagpiaci folyamatokat, melyek pozitív inflációs kockázatokat hordozhatnak. 1-. ábra A globális nyersanyag- és feldolgozott termékárak alakulása* = jan..júl. 1.jan. 1.júl..jan..júl. 3.jan. 3.júl..jan..júl..jan..júl..jan..júl. 7.jan. 7.júl. 8.jan. 8.júl. 9.jan. 9.júl =1 Élelmiszer Fém Kőolaj Feldolgozott termékek (jobb tengely) * Dollárban kifejezve. Az élelmiszer, kőolaj és fém termékcsoportok a teljes IMF-nyersanyagindex mintegy 8 százalékát teszik ki. A feldolgozott termékek árindexe a fő ipari exportőrök (USA, Japán, EU-1, újonnan iparosodott ázsiai országok) export árindexeinek átlaga. Forrás: IMF (IFS adatbázis), CPB Netherlands. 1.. A magyar gazdaság túljuthatott a legmeredekebb visszaesésen Az utóbbi hónapokban beérkezett adatok megerősíteni látszanak azt a képet, mely szerint a 8-9 fordulóján tapasztalt nagy visszaesés után a termelés alacsonyabb szinten stabilizálódott. Az eladatlan ipari készletek csökkenésére utal az ipari termelés és értékesítés dinamikája közti eltérés záródása. Az ipari rendelési adatok szintén stabilizálódtak, bár érdemi növekedésnek egyelőre nincs jele. A piaci szolgáltatások második negyedéves teljesítményét illetően néhány pozitív jel mutatkozik. Egyrészt a pénzügyi szolgáltatók jövedelmezősége 9 első félévében a vártnál kedvezőbben alakult. Néhány ágazatban (szállítás, kereskedelem) a tavalyinál gyengébb forintárfolyam és olcsóbb üzemanyag fékezheti az éves szinten mért visszaesést. A kisebb súlyú ágazatok közül a mezőgazdaságban a tavalyi rekordtermés után idén korrekció figyelhető meg, melyet az előzetes termésadatok is visszaigazolnak. Az építőipari termelés csökkenése a második negyedévben is folytatódott, ugyanakkor a rendelésállományok a vártnál jóval kedvezőbben alakultak. A kibocsátás visszaesése különösen az épület-kivitelezési munkák esetében számottevő, miközben az EU-forrásokhoz köthető infrastrukturális beruházások A lakáspiac zsugorodásának első ránézésre ellentmondani látszik az a tény, hogy a használatba vételi engedélyek száma 9 első félévében 1 százalékkal emelkedett. Az egyéb információk azonban (ingatlanügyek ágazat készletadatai, magtakarítási, fogyasztási és jövedelmi adatok) arra utalnak, hogy az emelkedés jelentős részben olyan vállalkozói lakásépítésekhez köthető, amelyek végül nem kerültek sikeres értékesítésre. Így összességében összhangban az építőipari adatokkal - úgy véljük, hogy a lakásberuházások már az év elején is csökkenhettek. Feltételezhető ugyanakkor, hogy a lakástámogatási rendszer szigorítása miatt a lakásberuházások egy részét időben előrehozták. Ez azonban azt is jelenti, hogy az év hátralevő részében a visszaesés üteme gyorsulhat. 1
15 területén pozitív elmozdulásokat tapasztalhattunk. A rendelésállományra vonatkozó adatok a jellemzően EU-forrásokból finanszírozott infrastrukturális beruházások esetében a következő negyedévekben is további pozitív elmozdulásra utalnak, ám az új lakásépítésekre vonatkozó engedélyek számából a lakásépítések esetében az év második felében érdemi korrekcióra számíthatunk ábra Építőipari termelés és rendelésállomány alakulása 1 1 éves növekedés () éves növekedés () jan..máj..szept..jan..máj..szept..jan..máj..szept. 7.jan. 7.máj. 7.szept. 8.jan. 8.máj. 8.szept. 9.jan. 9.máj. Építőipari termelés (jobb tengely) Épületek szerződésállomány Teljes szerződésállomány Egyéb építmény szerződésállomány A bruttó hazai termék felhasználásában folytatódtak, illetve elmélyültek a korábbi negyedévekben megfigyelt tendenciák. A romló munkapiaci és jövedelmi helyzet, a csökkenő állami transzferek, a háztartások pénzügyi eszközein keletkezett vagyonveszteség, a korlátozott hitelfelvételi lehetőségek, valamint a júliusi áfa- és jövedékiadó-emelés egyaránt a lakossági fogyasztás erőteljes visszaesése irányába hatnak. Mivel az emelkedő munkanélküliség és a várható lassú kilábalás érdemben rontja a lakosság permanens jövedelmére vonatkozó várakozásait, ezért az óvatossági megtakarítások is megjelenhettek a fogyasztás csökkenésében. Az indirekt adók emelésétől nem várjuk a fogyasztás és a kiskereskedelem erőteljes időbeni átrendeződését a második és harmadik negyedévek között, főként a lakosság kedvezőtlen jövedelmi helyzete miatt. A kormányzati adóintézkedések, a kedvezőtlen makrogazdasági, illetve a pénzügyi környezet következtében a GDP felhasználási oldalán leginkább a lakossági fogyasztásban lehet a legelhúzódóbb a gazdasági visszaesés. 1
16 1-8. ábra A kiskereskedelmi értékesítések, a nettó reálkereset és a fogyasztói bizalom alakulása* 1 éves változás () egyenleg mutató febr. 1.jún. 1.okt..febr..jún..okt. 3.febr. 3.jún. 3.okt..febr..jún..okt..febr..jún..okt..febr..jún..okt. 7.febr. 7.jún. 7.okt. 8.febr. 8.jún. 8.okt. 9.febr. 9.jún. Kiskereskedelmi értékesítés volumen Reál nettó átlagkereset GKI fogyasztói bizalmi index (jobb tengely) * Szezonálisan igazított adatok, a nettó átlagkereset a fogyasztói árindexszel deflált. A vállalati beruházásokat továbbra is korlátozzák a kedvezőtlen termelési és jövedelmezőségi kilátások. Ezen túl a vállalatok esetleges finanszírozási problémái is inkább a likvid eszközök felhalmozása és a beruházások elhalasztása irányába hatnak. Ugyanakkor az EU-források 3 segítségével megvalósuló infrastrukturális projektek enyhíthetik a beruházások visszaesését. Az áruforgalmi és fizetésimérleg-adatok szerint a gazdaság külső egyenlege a második negyedévben tovább javult. Az áruexport volumene az év eleji mélypontot követően az elmúlt hónapokban lassú élénkülést mutatott, elsősorban a mezőgazdasági kivitelnek köszönhetően. Eközben a gazdaság importigénye az év első hónapjaiban tapasztalt alacsony szinten stagnált. Az egyenlegjavulás alapvető oka a belső kereslet visszaesése, de érzékelhető hatással volt a reálárfolyam év eleji gyengülése is. Ugyanakkor számottevő egyedi hatások is felmerültek. Egyrészt a régió több országában bevezetett roncsprémium programok által támasztott személyautó-keresletet részben a hazai kereskedők készleteinek felvásárlásával elégítették ki, melyet támogatott a gyenge árfolyam is. Másrészt a földgáz importára a nyári hónapokra jelentősen csökkent, ezért az importőrök a tavaszi hónapokban a szokásosnál nagyobb mértékben használták fel tárolói készleteiket, illetve a tárolók újratöltésével vélhetően a harmadik negyedévig vártak. Az elhalasztott beszerzés az év egészét tekintve cserearány-nyereség formájában javíthatja az áruforgalmi egyenleget. 3 Az uniós pályázatokkal foglalkozó Nemzeti Fejlesztési Ügynökség adatai alapján az elmúlt hónapokban dinamikusan növekedett az uniós társfinanszírozású projektek szerződésállománya. Ezt támasztja alá a Pénzügyminisztérium kifizetett uniós forrásokra vonatkozó havi statisztikája. Ezt a képet azonban némileg árnyalhatja, hogy a rendelkezésre álló adatforrásokból a beruházási teljesítmény időbeli alakulására csak nagy bizonytalanság mellett vonhatunk le következtetéseket. A gáz importára hosszú távú szerződésekben rögzített és átlag 9 havi késéssel követi a kőolaj világpiaci árát. Így az olaj 8. végi árcsökkenése 9 nyarán érzékelhető a földgáz importárában. Sajtóértesülések szerint az év második felében új tárolói kapacitások feltöltésére is sor kerül, ami az import volumenét tartósan emeli majd. 1
17 1-9. ábra A külkereskedelmi termékforgalom volumene (szezonálisan igazított adatok)* 8 8 = = jan..máj..szept..jan..máj..szept..jan..máj..szept. 7.jan. 7.máj. 7.szept. 8.jan. 8.máj. 8.szept. 9.jan. 9.máj. Export Import * A külkereskedelmi adatok alapján, a nemzeti számla módszertan szerint korrigálva Bizonytalanságok a munkapiaci alkalmazkodás megítélésében Bár a beérkezett munkapiaci adatok a májusi inflációs jelentésben felrajzoltnál enyhébb munkapiaci létszám- és béralkalmazkodásra engednek következtetni, ezt a korábbiaknál nagyobb bizonytalanság övezi. Az eltérő adatforrások közötti statisztikai, számbavételi eltérések, illetve a részmunkaidős foglalkoztatás korábbinál erőteljesebb megjelenése megnehezíti az utóbbi hónapok munkapiaci folyamatainak értékelését. Egyrészt fennáll annak lehetősége, hogy a vállalati szektor profithelyzete a válság előtt a korábban feltételezettnél kedvezőbb lehetett. Emellett az árfolyam elmúlt évben bekövetkezett gyengülése is segített némileg a feldolgozóipar és a mezőgazdaság jövedelmezőségén. Mindezek enyhíthetik, de nem szüntetik meg a vállalatok munkapiaci alkalmazkodási kényszerét, így a versenyszféra létszámcsökkenésével és bérvisszafogásával kapcsolatos alapvető képünk nem változott. Részben ezzel a kérdéssel foglalkozik a revideált potenciális GDP-becslésünk (bővebben lásd a 3-. keretes írást). 17
18 1-1. ábra A fajlagos munkaköltség alakulása a versenyszektorban* 1 1 éves változás () 1 1 éves változás () II.n.év.IV.n.év 1.II.n.év 1.IV.n.év.II.n.év IV.n.év 3.II.n.év 3.IV.n.év.II.n.év.IV.n.év.II.n.év.IV.n.év.II.n.év.IV.n.év 7.II.n.év 7.IV.n.év 8.II.n.év 8.IV.n.év 9.II.n.év Output (inverz skála) Létszám Bérköltség ULC Profit * A második negyedéves adat MNB ténybecslés. A foglalkoztatás terén a leépítések ütemének lassulása volt megfigyelhető az utóbbi hónapokban. A munkanélküliségi áramlási adatokat és az újonnan bejelentett álláshelyek szerkezetét vizsgálva ugyanakkor kitűnik a magán és az állami szektor foglalkoztatási folyamatainak kettőssége. A bejelentett új álláshelyek jelentős részben az Út a munkához program keretében teremtett, támogatott önkormányzati közmunka-lehetőségeknek köszönhetők. 7 Júniusban azonban az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma jelentősen csökkent, ami arra utal, hogy e hatás a jövőben gyengülhet. Ezzel szemben a vállalatok által bejelentett, nem támogatott új álláshelyek száma folyamatosan csökkent, ami a versenyszféra folytatódó létszámalkalmazkodására utal ábra Bejelentett új álláshelyek a nemzetgazdaságban (szezonálisan igazított adatok) ezer fő jún. szept. dec. márc. jún. szept. dec. márc. jún. szept. dec. márc.7 jún.7 szept.7 dec.7 márc.8 jún.8 szept.8 dec.8 márc.9 jún.9 ezer fő Bejelentett üres álláshelyek Támogatott álláshelyek Nem támogatott álláshelyek 7 Az Út a munkához programba a korábban szociális segélyben részesülő, de egyébként munkaképesnek minősített állampolgárok kerülhetnek, akik az önkormányzatoknál közfoglalkoztatásban vesznek részt. A programot a központi költségvetés jelentős részben (9) anyagilag támogatja. A program következtében a közfoglalkoztatottak száma emelkedik, de ez a költségvetési kiadások szempontjából nem jelent komoly többletterhet, mivel a korábbi szociális segély helyett fizetik a minimálbér ¾-ét, miközben az önkormányzati feladatok ellátása is javul. 18
19 A foglalkoztatási trendek értékelését nehezíti, hogy az eltérő forrásból származó adatok közt ellentmondások is felfedezhetők. A munkaerő-felmérés adatai szerint március óta stagnál a foglalkoztatottak és az aktívak száma, miközben a munkanélküliség mérsékelten emelkedett. Ezzel szemben, a létszámcsökkenés folytatódását mutatja az intézményi adatgyűjtésből származó statisztika, illetve a munkanélküliség további jelentős emelkedését jelzi a regisztrált munkanélküliek száma. A munkaerő-felmérés viszonylag kedvező adatait több jelenségre vezethetjük vissza. Egyrészt az intézményi statisztika nem tartalmazza az fő alatti foglalkoztatottak körét, továbbá a részmunkaidős foglalkoztatottság felerősödése is bizonytalanságot jelent a statisztika megítélésében. Ezen felül pedig a szürkegazdaságban foglalkoztatottak számának emelkedése is magyarázatul szolgálhat a két adatforrás közti különbségre ábra Foglalkoztatottság és munkanélküliség a nemzetgazdaságban (szezonálisan igazított adatok a munkaerő-felmérés szerint) ezer fő 38 3 ezer fő I.n.év 199.IV.n.év 199.III.n.év 1997.II.n.év 1998.I.n.év 1998.IV.n.év 1999.III.n.év.II.n.év 1.I.n.év 1.IV.n.év.III.n.év 3.II.n.év.I.n.év.IV.n.év.III.n.év.II.n.év 7.I.n.év 7.IV.n.év 8.III.n.év 9.II.n.év Foglalkoztatottak Munkanélküliek (jobb tengely) Aktívak Regisztrált munkanélküliek (jobb tengely) A versenyszféra teljes munkaidős foglalkoztatottjainak bérdinamikája a jelentős első negyedévi lassulás után nem fékeződött tovább. A béralakulást azonban a korábbiaknál erőteljesebb bizonytalanság övezi, elsősorban a részmunkaidős foglalkoztatás terjedése kapcsán. A részmunkaidőbe átsoroltak bérét is figyelembe véve, a második negyedévben tovább lassult a bérnövekedés üteme, ám bizonytalan, hogy a részidős foglalkoztatás mennyire lesz tartós jelenség. A munkavállalók szintjén érzékelt bérnövekedés amiatt is alacsonyabb lehet a hivatalos statisztikánál, hogy a válság miatt nagyobb eséllyel vesztették el állásukat az alacsonyabb termelékenységű (és ezért alacsonyabb bérű) foglalkoztatottak. Végül a béralkalmazkodás folytatódására utal a prémiumok visszafogása: tavalyhoz képest mintegy 1 százalékkal mérséklődhettek az első félévben kifizetett jutalmak. Mivel a bónuszok nagyobb részét a naptári év végén fizetik a vállalatok, ezért mozgástérrel rendelkeznek a további költségcsökkentésre. 19
20 1-13. ábra A bruttó átlagkereset alakulása a versenyszférában Éves növekedés () jan..máj..szept. 3.jan. 3.máj. 3.szept..jan..máj..szept..jan..máj..szept..jan..máj..szept. 7.jan. 7.máj. 7.szept. 8.jan. 8.máj. 8.szept. 9.jan. 9.máj Eltérés (százalékpont) Eltérés (jobb tengely) Teljes munkaidősök bruttó átlagkeresete Összes foglalkoztatott bruttó átlagkeresete A közszférában mind létszám-, mind béroldalon további megszorításokra került sor az elmúlt hónapokban. Egyrészt jelentősen korlátozták a 13. havi juttatás helyett folyósított kompenzáció összegét, másrészt júliustól megtiltották a megüresedett álláshelyek betöltését. Ugyanakkor statisztikailag a közszféra létszámát növelik az Út a munkához program közfoglalkoztatottjai. 1.. Az infláció jórészt egyedi hatások miatt emelkedett a vártnál erősebben a második negyedévben Az elmúlt hónapok inflációs folyamatai rendkívül változékonyan alakultak. A makrogazdaság oldaláról két egymással ellentétes tényező befolyásolta a fogyasztói árak alakulását: a forint év eleji gyengülése emelte, a mélyen visszaeső kereslet miatt negatív kibocsátási rés pedig önmagában fékezte az áremelkedés ütemét. Ezen túlmenően azonban, a feldolgozatlan élelmiszerek körében jelentős, a megfigyelt termékek súlyozásának változásából is adódó egyedi hatások merültek fel, amelyek a májusi inflációt meglepően magas szintre emelték, a hatás azonban júliusra már gyakorlatilag teljesen korrigálódott. Májusi várakozásunkhoz képest emelte az inflációt az olajárak májusi feltevésünknél erőteljesebb emelkedése is. E tényezők hatásától eltekintve, az infláció a második negyedévben várakozásainkkal összhangban alakult. A vállalatok kedvezőtlen profithelyzete, illetve a fogyasztói kosár széles körét érintő áfaváltozások az áfa-emelés közel egészének áthárítását indokolnák. Ugyanakkor a kedvezőtlen keresleti feltételek ezen áthárítási valószínűséget, illetve annak mértéket tompíthatják. A májusi inflációs jelentésben azzal számoltunk, hogy a kereskedők az áfa-emelést 9 százalékban áthárítják a fogyasztókra. A júliusi adatok arra utalnak, hogy a vállalatok korábbi prognózisunkhoz képest kisebb arányban (jelentős becslési bizonytalanság mellett alig -ban) hárítják át az indirekt adók emelését a fogyasztókra. Korábbi vizsgálatok szerint, 8 a vállalatok már az első hónapban áthárították az áfa-emelések döntő részét a fogyasztókra. Így valószínűsíthető, hogy az összes áfahatás kisebb lesz korábbi feltevésünknél, ami a visszaeső belföldi kereslet egyre markánsabbá váló dezinflációs hatására utalhat. 8 Lásd erről Gábriel P. Reiff Á.: Az ÁFA-kulcsok változásának hatása a fogyasztói árindexre. MNB Szemle /1.
21 1-1. ábra Az infláció alakulása (havi adatok éves változása) jan..júl. 3.jan. 3.júl..jan..júl..jan..júl..jan..júl. 7.jan. 7.júl. 8.jan. 8.júl. 9.jan. 9.júl. Fogyasztói árindex Maginfláció A maginfláció tételei közt az iparcikkek második negyedéves gyorsuló inflációja az év eleji árfolyamgyengülés begyűrűzéséből fakad. Bizonytalanság övezi ugyanakkor annak megítélését, hogy a gyenge belső kereslet milyen mértékig ellensúlyozza ezt, illetve, hogy a következő hónapokban marad-e inflációs nyomás az iparcikkek áraiban az elmúlt hónapokban erősödő nominálárfolyamot is figyelembe véve. A piaci szolgáltatások körében az év eleji lassulás után stabilizálódott az infláció mértéke a második negyedévben. Ez összefügghet azzal, hogy felmérések tapasztalatai alapján a vállalatok jellemzően évente kétszer (januárban és szeptemberben) áraznak át. Így a jövőben is inkább hullámokban várható újabb jelentős dezinfláció e termékkörben ábra A maginfláció egyes résztételeinek alakulása (havi adatok éves változása) jan..júl. 3.jan. 3.júl..jan..júl..jan..júl..jan..júl. 7.jan. 7.júl. 8.jan. 8.júl. 9.jan. 9.júl. Iparcikkek Piaci szolgáltatások Feldolgozott élelmiszerek Középtávon azonban továbbra is inflációs kockázatot jelent, hogy az inflációs várakozások óta változatlan magas szinten ragadtak be. Nemzetközi tapasztalatok szerint nagy gazdasági visszaesésekkel bekövetkező dezinfláció segíthet az inflációs várakozások letörésében, ami aztán lehetővé teszi tartósan alacsony inflációs környezet kialakulását. A jelenlegi környezetben az 1
22 indirekt adók emelése olyan sokkot jelent, ami megnehezíti az inflációs várakozások mérséklődését és így lassíthatja a dezinfláció ütemét ábra Lakossági inflációs érzékelés és várakozás - Medián-felmérés (az elmúlt és az elkövetkező 1 hónapra) II.n.év.III.n.év.IV.n.év 3.I.n.év 3.II.n.év 3.III.n.év 3.IV.n.év.I.n.év.II.n.év.III.n.év.IV.n.év.I.n.év.II.n.év.III.n.év.IV.n.év.I.n.év.II.n.év.III.n.év.IV.n.év 7.I.n.év 7.II.n.év 7.III.n.év 7.IV.n.év 8.I.n.év 8.II.n.év 8.III.n.év 8.IV.n.év 9.I.n.év 9.II.n.év 9.III.n.év Érzékelt Várt Tény 1-1. keretes írás Az érzékelt és a várt infláció számszerűsítése 1 Az infláció alakulása szempontjából kulcsfontosságúak a gazdasági szereplők inflációs várakozásai. Emiatt a monetáris politika számára minden olyan adatforrás fontos, ami a várakozásokról nyújt információt. Az alábbiakban azt mutatjuk be, hogy az Európai Bizottság által megrendelt és Magyarországon a GKI által elvégzett lakossági adatfelmérés eredményei mit mutatnak az inflációs érzékelésről és a várakozásokról. 11 A felmérés az alábbi két kérdést tartalmazza az érzékelt és a várt inflációval kapcsolatban: Az előző 1 hónapban hogyan változtak a fogyasztói árak? (1) Gyors ütemben emelkedtek, () mérsékelt ütemben emelkedtek, (3) kismértékben emelkedtek, () nem változtak, () csökkentek, () nincs válasz. Összehasonlítva az előző 1 hónappal, hogyan fognak változni a fogyasztói árak a következő 1 hónapban? A fogyasztói árak (1) gyorsabban fognak nőni, () hasonló ütemben emelkednek, (3) lassabban fognak emelkedni, () nem változnak, () csökkennek, () nincs válasz. A felmérés legfontosabb jellemzője, hogy kvalitatív. A kvalitatív felmérések előnye kvantitatív felmérésekkel szemben, hogy elvileg könnyebben tudnak válaszolni rá a megkérdezettek. Nyilvánvaló hátránya ugyanakkor, hogy a válaszokból közvetlenül nem tudhatjuk meg, hogy számszerűen mekkora inflációt érzékelnek, illetve várnak a háztartások. Ennek a számszerűsítésére szolgál a Carlson-Parkin eljárás. A módszer feltételezi, hogy mind az érzékelt, mind a várt inflációnak létezik egy folytonos eloszlása, és megadja, hogy az eloszlás paramétereit hogyan lehet meghatározni. Az eloszlásoknak a várható értékét szokás a lakosság által érzékelt és várt inflációnak tekinteni. 1 9 Az inflációs várakozások idősorának egy kísérleti számszerűsítéséről lásd az alábbi keretes írást. 1 A keretes írás Gábriel Péter: Az inflációs várakozások hatása az árakra és a bérekre című, az MNB-füzetek sorozatban megjelenés alatt álló tanulmánya alapján készült. 11 A felmérés eredménye elérhető az Európai Bizottság honlapján. 1 Az eredeti módszert részletesen ismerteti Carlson, John A & Parkin, J Michael (197): "Inflation Expectations", Economica, London School of Economics and Political Science, vol., az itt használt módosított változatot pedig
23 1-17. ábra Az érzékelt és a várt infláció eloszlása f(π p ) f(π e ) c h b i e d g a f j -t t π m -s π m π m +s π p -u u π p -v π p π p +v π e Megjegyzés: π p az érzékelt, π e a várt inflációs rátát jelöli, π m pedig azt, hogy a háztartások milyen értéket tekintenek mérsékelt ütemű áremelkedésnek. Az a, b, c, d és e, valamint az f, g, h, i és j területek adják meg azon válaszadók arányát, akik által a várt, illetve az érzékelt infláció a megfelelő intervallumba esett. A t és t, valamint u és u közé eső intervallumba eső érzékelt és várt inflációs értékeket a válaszadók nullának tekintik. A π m -s és π m +s intervallumba eső értékeket a háztartások mérsékelt ütemű áremelkedésként értelmezik, a π p -v és π p +v intervallumhoz tartozó válaszadók pedig úgy gondolják, hogy az árak a következő 1 hónapban olyan ütemben fognak nőni, mint az előző 1 hónapban. 9 júliusában az érzékelt inflációra vonatkozó kérdés esetében a válaszadók rendre 33,1, 39,,,3,,,, és, százaléka választotta az 1- kategóriákat. A felmérésre adott válaszok önmagukban még nem adnak elegendő információt az érzékelt infláció számszerűsítéséhez. Az érzékelt infláció átlagos értékének meghatározásához még definiálni kell, hogy a háztartások mit tekintenek mérsékelt ütemű áremelkedésnek. Feltettük, hogy egy hosszabb időszakban az érzékelt és a várt infláció átlagosan megegyezik. Ekkor a mérsékelt ütemű áremelkedés 7 százaléknak adódott. A kérdőívre adott válaszok, valamint a mérsékelt inflációs ütem ismeretében már meghatározható az érzékelt infláció eloszlásának minden paramétere, így a várható értéke is. Ez 7,3 százalék, azaz a háztartások átlaga szerint 9 júliusában ekkora volt az infláció. A várt infláció kiszámításánál azzal a feltételezéssel éltünk, hogy az előbbiekben kiszámított érzékelt inflációhoz viszonyítanak a háztartások, amikor a várakozásaikra vonatkozó kérdésre válaszolnak. 9 júliusában a várt infláció esetében a válaszadók rendre,, 3,7, 9,7, 1,,3 és százaléka választotta az 1- kategóriákat. Ez alapján az inflációs várakozások átlaga 9,7 százalék volt. A felmérés eredményei alapján az érzékelt és a várt infláció minden hónapban kiszámítható. Ezeket az idősorokat mutatja be az alábbi ábra. Az eredmények értelmezésénél figyelembe kell venni, hogy a mérsékelt ütemű áremelkedés meghatározásához használt feltételezés vitatható. Emiatt az érzékelt és a várt infláció számszerűsített értéke bizonytalan, az idősorok dinamikája viszont fontos információval szolgál. Benkovskis, Konstantins: The Role of Inflation Expectations in the New EU Member States: Consumer Survey Based Results. Czech Journal of Economics and Finance, 8, Vol. 8. 3
24 1-18. ábra Érzékelt és várt infláció 1 Per cent Per cent Jan.1 Sept.1 May. Jan.3 Sept.3 May. Jan. Sept. May. Jan.7 Sept.7 May.8 Jan.9 expected perceived. Pénzügyi piacok és hitelezés.1. Változékony globális befektetői hangulat A globális befektetői hangulat a legutóbbi Jelentés óta eltelt időszakban változékonyan alakult, de összességében érdemben javult. A fejlett piacokat az időszak első részében június folyamán még bizonytalanság, kivárás és kiegyenlített eszközár-alakulás jellemezte. A piaci szereplők körében egyre inkább általánossá vált az a vélekedés, miszerint a pénzügyi piacok megelőlegezett optimizmusa túlzó és indokolatlan, a pénzügyi piaci folyamatok előreszaladtak a reálgazdaságiakhoz képest, így számottevő korrekcióra kell számítani. Az amerikai negyedéves gyorsjelentési szezon előtt június végén július elején érezhetően tovább emelkedett a bizonytalanság, borúsabbá vált a piaci hangulat, a kockázatvállalási hajlandóság jelentősen csökkent, ugyanakkor az előrevetített jelentős mértékű korrekció nem következett be. Az alapvető fordulatot az amerikai gyorsjelentési szezon eredményezte a befektetői hangulatban: a második negyedéves vállalati eredmények többsége a várakozásoknál kedvezőbben alakult, ami több pozitív makrogazdasági adattal együtt július közepétől a kockázatvállalási hajlandóság ismételt élénkülését, a tőzsdeindexek emelkedését, a kockázati felárak és az értékpapír-piaci implikált volatilitások csökkenését eredményezte. Ebben az időszakban több mutató is elérte vagy megközelítette a Lehman-csőd előtti szintjét. A fordulatban jelentős szerepet játszott a pénzügyi szektor jó teljesítménye. A pénzügyi intézmények megítélésének javulása már az első negyedéves gyorsjelentések után megkezdődött, majd további kedvező fejleményt jelentett, hogy több amerikai bank lehetőséget kapott a TARPprogram keretében kapott állami támogatás visszafizetésére, emellett a stressz-tesztek alapján tőkebevonásra kötelezett bankok forrásszerzésével kapcsolatban is pozitív hírek érkeztek. Ugyanakkor a bankrendszer konszolidációjának folytatódására utaló jelek ellenére a reálgazdasági visszaesés elhúzódása miatt a hitelezési veszteségek növekedése továbbra is kockázatot hordoz magában.
Havi elemzés az infláció alakulásáról. 2015. december
Havi elemzés az infláció alakulásáról. december A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló,. évi CXXXIX. tv.). () az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti Bank elsődleges
Soós Gábor Dániel Várhegyi Judit: Az élénkülő lakossági fogyasztás egyre erősebb támaszt nyújt a gazdasági növekedésnek
Soós Gábor Dániel Várhegyi Judit: Az élénkülő lakossági fogyasztás egyre erősebb támaszt nyújt a gazdasági növekedésnek A válságot megelőzően felhalmozott adósságok leépítése, az emelkedő munkanélküliség
Havi elemzés az infláció alakulásáról. 2016. január
Havi elemzés az infláció alakulásáról. január A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló,. évi CXXXIX. tv.). () az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti Bank elsődleges
2010.05.12. 1300 Infó Rádió. Hírek
2010.05.12. 1300 Infó Rádió Hírek 100512 1303 [1127h GAZ MKIK - pozitív index MTI km 100512] Jelentősen javultak a magyar vállalatok várakozásai a következő félévre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
A fizetési mérleg alakulása a 2001. májusi adatok alapján
A fizetési mérleg alakulása a 21. májusi adatok alapján A végleges számítások szerint 21. májusban 134 millió euró hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg, amely 54 millió euróval magasabb a tavalyi adatnál.
A fizetési mérleg alakulása a 2001. áprilisi adatok alapján
A fizetési mérleg alakulása a 21. ilisi adatok alapján A végleges számítások szerint 21. ilisban 2 millió euró hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg. Az egyenlegnek az előző év ilishoz mért 23 millió eurós
JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 2008. MÁJUS
JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 8. MÁJUS Jelentés az infláció alakulásáról 8. május Kiadja: Magyar Nemzeti Bank Felelõs kiadó: Iglódi-Csató Judit 18 Budapest, Szabadság tér 8 9. www.mnb.hu ISSN 119-9
A fizetési mérleg alakulása a 2001. januári adatok alapján
A fizetési mérleg alakulása a 21. januári adatok alapján A végleges számítások szerint 21. januárban 237 hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg. Az nek az előző év januárhoz mért 16 s romlása mögött az
Reform és Fordulat. 51. Közgazdász vándorgyűlés Gyula. A nem-hagyományos magyar válságkezelés sikere 2010 és 2014 között Matolcsy György
Reform és Fordulat A nem-hagyományos magyar válságkezelés sikere 2010 és 2014 között Matolcsy György 51. Közgazdász vándorgyűlés Gyula 2013. szeptember 28. Tartalom A monetáris politika reformja Strukturális
A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2015-ben
A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 215-ben Fő kérdések: 1. Az állampapírpiac helyzete és a központi költségvetés finanszírozása 214-ben. 2. A 215. évi finanszírozási terv főbb jellemzői.
JeLenTés AZ InFLÁCIÓ ALAKULÁsÁRÓL 2010. november
JeLenTés AZ InFLÁCIÓ ALAKULÁsÁRÓL 21. november JeLenTés AZ InFLÁCIÓ ALAKULÁsÁRÓL 21. november Kiadja: Magyar Nemzeti Bank Fe le lõs ki adó: dr. Simon András 185 Budapest, Szabadság tér 8 9. www.mnb.hu
A fizetési mérleg alakulása a 2001. júniusi adatok alapján
A fizetési mérleg alakulása a 21. júniusi adatok alapján A végleges számítások szerint 21. júniusban 341 millió euró hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg 1), ami 87 millió euróval alacsonyabb a tavalyi
INF L Á CIÓ S J E L E N T É S
INF L Á CIÓ S J E L E N T É S J Ú N I U S ... nagy bölcsesség az, ki célt tud tenni maga kívánságainak. Zrínyi Miklós: Mátyás király életéről INF L Á CIÓ S J E L E N T É S J Ú N I U S Ki ad ja: Ma gyar
Jelentés az infláció alakulásáról. 2013. december
Jelentés az infláció alakulásáról 2013. december Jelentés az infláció alakulásáról 2013. december Ki ad ja: Ma gyar Nem ze ti Bank Fe le lős ki adó: Hergár Eszter 1850 Bu da pest, Sza bad ság tér 8 9.
Borpiaci információk. V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák
A K I Borpiaci információk V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét Borpiaci jelentés Hazai borpiaci tendenciák 2. old. 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldön termelt fehérborok értékesített mennyisége
Monetáris politika. 5. el adás. Hosszú távú modell: alkalmazások. Kuncz Izabella. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem.
Hosszú távú modell: alkalmazások Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem Makroökonómia Mit tudunk eddig? Hogyan épül fel a hosszú távú modell? Hogyan hat a skális politika a gazdaságra? Hogyan
Az elmúlt hónapban is dübörgött az infláció - Az elemzők szerint az év hátralévő részében lassulni fog 2012. október 11.
A fogyasztói árak szeptemberben 0,4 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 6,6 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szentet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Vezetői összefoglaló. 2016. augusztus 15.
2016. augusztus 15. Vezetői összefoglaló Hétfő reggel a főbb devizákkal szemben minimális elmozdulásokat produkált a forint. A BUX 16 milliárd forintos, jócskán átlag feletti forgalom mellett 1 százalékos
Az építőipar számokban
Az építőipar számokban A magyar építőipar az Európai Unión belül 2014. évi termelési érték Ország Mrd Németország 293 Franciaország 164 Nagy-Britannia 157 Olaszország 135 Spanyolország 95 Hollandia 55
Palotai Dániel Horváth Dániel 1 : Az MNB kamatcsökkentései nyomán jelentősen mérséklődnek az államháztartás kamatterhei
Palotai Dániel Horváth Dániel 1 : Az MNB kamatcsökkentései nyomán jelentősen mérséklődnek az államháztartás kamatterhei Az elmúlt két év során az MNB kamatcsökkentési ciklusa, illetve más nemzetközi és
OTP Bank 2006. első negyedévi eredmények
OTP Bank 26. első negyedévi eredmények SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Dr. Spéder Zoltán, alelnök, vezérigazgató-helyettes 26. május 15. 26 első negyedévének főbb jellemzői 16/5/26 Külső tényezők: Változatlan jegybanki
Raiffeisen grafikonkészlet
Magyarország I. 216. I. negyedév GDP növekedés (%, negyedév/negyedév) mezőgazdaság 1,5 1,,5, -,5-1, -1,5-2, -2,5 211Q3 212Q3 213Q3 21Q3 215Q3 A negyedéves GDP növekedési ütemek stabilizálódtak igaz a korábbinál
Növekedési Hitelprogram
Növekedési Hitelprogram Pulai György Hitelösztö zők főosztály vezetője InnoTrends Hungary 2014 2014. október 17. 1 Tartalom Az NHP felépítése A program eddigi eredményei 2 A Növekedési Hitelprogram célja
Mezőgazdasági termelői árak, 2009. július
Közzététel:. szeptember 14. Sorszám: 147. Következik:. szeptember 15. Ipar Mezőgazdasági termelői árak,. július Az agrár termelőiár-szintje júliusában 14,9%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz
Vezetői összefoglaló. 2016. augusztus 19.
2016. augusztus 19. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre az euróval és a dollárral szemben erősödött, a svájci frankhoz viszonyítva veszített értékéből a forint. A BUX 5,3 milliárd forintos, átlag alatti
Gazdaság mitől lesz jobb?
Gazdaság mitől lesz jobb? Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt. Republikon Budapest, 2016. április 20. Magyarország 10-15 éve rossz úton jár reformer-újító szerepét elvesztette, sőt, leszakadt a
Makrogazdasági és pénzügyi piaci fejlemények
Makrogazdasági és pénzügyi piaci fejlemények 2015. február Háttéranyag a Monetáris Tanács 2015. február 24-i ülésének rövidített jegyzőkönyvéhez 1 Közzététel időpontja: 2015. március 11. 14 óra A Makrogazdasági
SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról. 2015. IV. negyedév
SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról 2015. negyedév 2015 negyedévében 1 a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege) kiigazítás
Martonosi Ádám: Tényezők az alacsony hazai beruházás hátterében*
Martonosi Ádám: Tényezők az alacsony hazai beruházás hátterében* A gazdasági válság kitörését követően az elmúlt négy évben korábban sosem látott mértékű visszaesést láthattunk a nemzetgazdasági beruházásokban.
Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. szeptember 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Feltámadnak a kispapírok?
Feltámadnak a kispapírok? 2016. Május 18. 17:30 Nagyot ment a BUX 2 A BUX és BUMIX relatív alakulása a válság óta 3 Pedig nem volt ez mindig így 4 Olcsók a kispapírok? 5 ANY Biztonsági Nyomda: Stabilan
Vállalkozásfinanszírozás
Vállalkozásfinanszírozás Területei Pénzügyi tervezés Beruházás finanszírozás Hitelintézeti eljárás Pénzügyi tervezés a vállalkozásnál tervezés célja: bizonytalanság kockázat csökkentése jövőbeli események,
RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2009. FEBRUÁR 23-I ÜLÉSÉRŐL
RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2009. FEBRUÁR 23-I ÜLÉSÉRŐL Közzététel időpontja: 2009. március 6. 14 óra A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, többször módosított 2001. évi LVIII
Az Euró-zóna válsága okok-következmények-dilemmák
Az Euró-zóna válsága okok-következmények-dilemmák ELŐZMÉNYEK Államadósság (GDP %) Forrás: Lane (2012) 1 Egyensúlytalanság az Euró-zónán belül A folyó fizetési mérleg hiánya (GDP%) Forrás: Lane (2012) A
RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV
RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS. JÚNIUS -I ÜLÉSÉRŐL Közzététel időpontja:. július 1. 1 óra A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, többször módosított 1. évi LVIII tv.). (1) az árstabilitás
Felépítettünk egy modellt, amely dinamikus, megfelel a Lucas kritikának képes reprodukálni bizonyos makro aggregátumok alakulásában megfigyelhető szabályszerűségeket (üzleti ciklus, a fogyasztás simítottab
A közraktározási piac 2015. évi adatai
A közraktározási piac 2015. évi adatai Az alább közölt adatok forrása a közraktározás-felügyeleti tevékenység során végzett adatgyűjtés és adatfeldolgozás. A közraktározási piac szereplőinek csekély száma
JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 2005. FEBRUÁR
JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 2005. FEBRUÁR Jelentés az infláció alakulásáról 2005. február Kiadja: Magyar Nemzeti Bank Felelõs kiadó: Missura Gábor 1850 Budapest, Szabadság tér 8 9. www.mnb.hu ISSN
RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2016. MÁJUS 24-I ÜLÉSÉRŐL
RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2016. MÁJUS 24-I ÜLÉSÉRŐL Közzététel időpontja: 2016. június 8. 14 óra A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 2013. évi CXXXIX. tv.) 3. (1) az árstabilitás
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. június 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
tartalmazó becsült értékek. 2 2011. októbertől a lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitelek új szerződéses összege tartalmazza a
Grafikonkészlet a háztartási és a nem pénzügyi vállalati kamatlábakról szóló közleményhez 2012. január 1. ábra: A háztartási forint, euro és svájci frank lakáscélú hitelek új szerződéseinek értéke a szezonálisan
REGISZTRÁLT GAZDASÁGI SZERVEZETEK SZÁMA AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, FA- ÉS BÚTORIPARBAN
REGISZTRÁLT GAZDASÁGI SZERVEZETEK SZÁMA AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, FA- ÉS BÚTORIPARBAN ERDŐGAZDÁLKODÁS 2011-ben tovább emelkedett a regisztrált szervezetek száma az erdőgazdálkodás területén (+8,9%). Folytatódott
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe Kiskunmajsa Város Önkormányzatának potenciális partnerei Helyi vállalkozások Kiskunmajsa Város Önkormányzata számára a lehetséges vállalati partnerek feltérképezéséhez
A fizetési mérleg alakulása a 2002. novemberi adatok alapján
A fizetési mérleg alakulása a 22. novemberi adatok alapján A végleges számítások szerint 22. novemberben 455 hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg. Az előző évi novemberi egyenleg 124 hiányt mutatott.
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:
Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. augusztus 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
2015-ös költségvetési projekció 2014 első felében (frissítés) Készítette: Bakó Tamás Cseres-Gergely Zsombor Vincze János
levelezési cím 1112 Budapest, Budaörsi út 45. telefon + 361-39-2652 e-mail kti@krtk.mta.hu 215-ös költségvetési projekció 214 első felében (frissítés) Készítette: Bakó Tamás Cseres-Gergely Zsombor Vincze
Budapest, 2015. április A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján
Budapest, 2015. április A beutazó jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 2015-ben 20,2 millió külföldi turista látogatott Magyarországra, számuk 17,0%-kal nőtt 2014-hez
A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás?
A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás? XXXII. OTDK Konferencia 2015. április 9-11. Készítette: Pintye Alexandra Konzulens: Dr. Kiss Marietta A kultúrától a pénzügyi kultúráig vezető
Vezetői összefoglaló. 2016. augusztus 31.
2016. augusztus 31. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre nem mozgott jelentősen a forint árfolyama a vezető devizákhoz képest. A BUX 5,0 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,46 százalékkal
SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló
WWW.CAPITAL.HU @CAPITAL.HU Napi Elemzés 2010. november 9. INDEXEK Záróérték Napi változás (%) Dow Jones IA 11406.46-0.33% S&P 500 1223.23-0.22% Nasdaq 100 2188.94 +0.10% DAX 6750.50-0.05% BUX 23127.36-0.34%
Gazdasági biztonság és a kis országok
Gazdasági biztonság és a kis országok Inotai András XXIII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia ISO 9000 FÓRUM, Balatonalmádi, 2016. szeptember 15. Miért értékelődik fel a gazdasági biztonság? korábbi katonai
Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2013.
Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása 2013. december A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Telefon: (6-1) 476-11 Fax: (6-1) 21-148 http://efrirk.antsz.hu/oki/ A PARLAGFŰ POLLENSZÓRÁSÁNAK ALAKULÁSA
OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló
OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika ágazat Vezetõi összefoglaló 2012 GYEMSZI Gyógyszerészeti és Minõség- és Szervezetfejlesztési Intézet Informatikai és Rendszerelemzési Fõigazgatóság Az Emberi Erőforrás
A certifikátok mögöttes termékei
A certifikátok mögöttes termékei Erste Befektetési Zrt. Dr. Miró József Budapest, 21 április 15. 21.4.16. 1 Erste 55 5 45 4 Erste Group Bank Ag (napi bontás) Max ár (28.5.2): 49.9 EUR Min ár (29.2.24):
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:
Mezőgazdasági termelői árak, 2009. február
Közzététel:. április 14. Sorszám: 60. Következik:. április 15. Ipar Mezőgazdasági termelői árak,. február Az agrár termelőiár-szintje februárjában 27,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. január 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2009. I-III. negyedév
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2009. I-III. negyedév A K I BUDAPEST 2009. december Készült: Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság Statisztikai
HAVI MONITOR 2016. február. A vártnál nagyobb növekedés 2015. IV. negyedévében
292 HAVI MONITOR 2016. február A vártnál nagyobb növekedés 2015. IV. negyedévében A GDP növekedése a IV. negyedévben a KSH előzetes adatai szerint a vártnál nagyobb, 3,2 százalék volt, melyhez jelentősen
Mezőgazdasági termelői árak, 2008. augusztus
Közzététel:. október 13. Sorszám: 175. Következik:. október 14. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. augusztus Az agrár termelőiár-szintje augusztusában 2,7%-kal haladta meg az egy évvel azelőttit.
Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15.
A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 7. szám 25. április 28. 14- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal
Innováció és gazdaságfejlesztés
Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Az innováció és a megújuló energia kérdései 2010. November 23. Innováció és gazdaságfejlesztés (Regionális energetikai stratégia) DR. NYIRY ATTILA
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás*
Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás* A magyar gazdaság külső tartozásainak és követeléseinek alakulása kiemelten
Összefoglaló. 2016. június 13.
2016. június 13. Összefoglaló Hétfő reggel a 30 napos szintje felett tartózkodik közel 2 forinttal a hazai fizetőeszköz az euróhoz képest, a frankkal szemben 6 forinttal felette, míg a dollár ellenében
A magyar vegyipar* 2006-ban
MAGYAR VEGYIPARI SZÖVETSÉG A magyar vegyipar* 2006-ban A vegyipar fejlődését megalapozó gazdasági környezet 2006-ban a magyar gazdaság növekedése az előző évekhez képest kissé lassult. A bruttó hazai termék
RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV
RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2013. JÚLIUS 23-I ÜLÉSÉRŐL Közzététel időpontja: 2013. augusztus 7. 14 óra A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, többször módosított 2011. évi CCVIII
Borpiaci információk. IV. évfolyam / 24. szám 2006. december 14. 47-48. hét. Bor piaci jelentés
A K I Borpiaci információk IV. évfolyam / 24. szám 26. 14. 47-48. hét Bor piaci jelentés Hazai borpiaci információk Magyar borászati termékek exportja 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési árak
MAGYARORSZÁG AKTUALIZÁLT KONVERGENCIA PROGRAMJA 2007-2011
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA MAGYARORSZÁG AKTUALIZÁLT KONVERGENCIA PROGRAMJA 2007-2011 Budapest, 2007. november Tartalom 1. Makrogazdasági célok és prognózis... 2 1.1. Külső feltételek... 2 1.2. Ciklikus
KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK
Közgazdasági-marketing alapismeretek emelt szint 0631 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI
AZ EKB SZAKÉRTŐINEK 2015. SZEPTEMBERI MAKROGAZDASÁGI PROGNÓZISA AZ EUROÖVEZETRŐL 1
AZ SZAKÉRTŐINEK 2015. SZEPTEMBERI MAKROGAZDASÁGI PROGNÓZISA AZ EUROÖVEZETRŐL 1 1. EUROÖVEZETI KILÁTÁSOK: ÁTTEKINTÉS, FŐ ISMÉRVEK Az euroövezet konjunktúrájának fellendülése várhatóan folytatódik, bár a
Vezetői összefoglaló. 2016. július 13.
2016. július 13. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre kis mértékben gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 9,1 milliárd forintos átlag alatti forgalom mellett, mindössze 0,08 százalékkal
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. június 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Vezetői összefoglaló. 2016. augusztus 4.
2016. augusztus 4. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre mindhárom vezető devizával szemben gyengült a forint, azonban csak kis mértékben. A BUX 11,7 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett
M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A
Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A
Az előterjesztés száma: 110/2016.
A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 110/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének
Vezetői összefoglaló
Vezetői összefoglaló Árinformáció az egészségügyi intézményekben 2011. I. negyedév OSAP 1477/07 (229/2006 (XI.20.) Korm. rendelet) Az árinformációs rendszer az egészségügyi intézményeknél figyeli az árak
Európa Zártvégű Ingatlan Alap
Európa Zártvégű Ingatlan Alap 1 EURÓPA Zártvégű Ingatlanbefektetési Alap, mint termék Termékjellemzők: Zártvégű Tőke- és hozamgarancia, évi 6,00% a futamidő végéig, a kumulált hozam 21,06% (EHM: 5,60%)
péntek, 2014. december 19. Vezetői összefoglaló
péntek, 2014. december 19. Vezetői összefoglaló Jelentősen emelkedtek a vezető nemzetközi részvényindexek. Tovább gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 9,3 milliárd forintos forgalom mellett
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GYORSJELENTÉS a gazdasági és pénzügyi folyamatokról a 2005. évi és a 2006. év eleji adatok alapján
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GYORSJELENTÉS a gazdasági és pénzügyi folyamatokról a 2005. évi és a 2006. év eleji adatok alapján Budapest, 2006. április 26. BEVEZETÉS 4 1. NEMZETKÖZI KÖRNYEZET 5 2. NÖVEKEDÉS ÉS
HUPX anomáliák, azaz mi történik itt 2011. július óta? dr. Uzonyi Zoltán és Turai József MVKE közgyűlés 2012. május 8.
HUPX anomáliák, azaz mi történik itt 2011. július óta? dr. Uzonyi Zoltán és Turai József MVKE közgyűlés 2012. május 8. Tartalom 1. Hisztorikus forward zsinór árak alakulása, DE vs HU 2. Hisztorikus spot
MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS. 2011. I-III. negyedév
MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS Műtrágya értékesítés Megjelenik negyedévente Felelős szerkesztő: Dr. Vágó Szabolcs osztályvezető Készítette: Petőné Varga Éva petone.varga.eva@aki.gov.hu Telefon: (06 1) 476-3081 Közreműködött:
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. I. negyedév) Budapest, 2004. július
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. I. negyedév) Budapest, 2004. július Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. december - 2015. december
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. DECEMBER 2015. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.503 álláskereső szerepelt, amely az
Autópálya matrica árak 2011
Autópálya matrica árak 2011: drágább az autópálya matrica díja 2011-ben. 2011-től átlagosan 8,7 százalékkal emelkednek az úthasználati díjak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint a drágulás
Összefoglaló. 2016. május 27.
2016. május 27. Összefoglaló Péntek reggel a három vezető devizával szemben csak kismértékben változott a hazai fizetőeszköz árfolyama. A BUX csökkent tegnap, 7,1 milliárd forintos átlag alatti forgalom
Esti 11. A területi fejlettség különbség jellemzői, az eltérő gazdasági fejlettség okainak feltárása; a regionális politika lényegének megértése.
Esti 11. Óra Tananyag Fejlesztési cél, kompetenciák Tanulói tevékenységek /Munkaformák Felhasznált eszközök 1. Év eleji ismétlés Az Európai Unió (Tk.:32-40.) Az együttműködés kialakulását és elmélyítését
A legfontosabb hírek! 2015.11.16. 8:43 Terror után eséssel indul a hét 2015. november 16. 08:33
Terror után eséssel indul a hét 2015. november 16. 08:33 Eséssel indul a hét a világ tőzsdéin a péntek esti párizsi terrortámadások hírére. Az ázsiai piacokon 1% feletti mínuszokba süllyedtek az irányadó
Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.06.15-től lekötésre kerülő ekre
Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.08.13-tól lekötésre kerülő ekre
H A T Á S V I Z S G Á L A T I
H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P Iktatószám: A hatásvizsgálat elkészítésére fordított id : Hatásvizsgálatba bevont személyek, szervezetek: Dátum: Kapcsolódó hatásvizsgálati lapok: Vizsgált id táv: El
BEVEZETÉS. EKB Havi jelentés 2011. jú nius 1
BEVEZETÉS Az Kormányzótanácsa rendszeres közgazdasági és monetáris elemzése alapján 2011. június 9-i ülésén nem változtatott az irányadó kamatokon. A 2011. május 5-i ülés óta napvilágot látott információk
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére
Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására
ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére
Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot
ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ az egészségügyben dolgozók létszám- és bérhelyzetéről 2010. IV. negyedév
ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ az egészségügyben dolgozók létszám- és bérhelyzetéről 2010. IV. negyedév A feldolgozás mintája: Azon egészségügyi intézmények létszám és béradatai, amelyek bérszámfejtését 2010.
Összefoglaló. A világgazdaság
Összefoglaló A világgazdaság A világgazdasági kilátásokat továbbra is jelentıs bizonytalanság övezi, ami minden jel szerint az elkövetkezı két évben is megmarad. A bizonytalanság forrása ıszi jelentésünkhöz
Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA. a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.1.12. COM(2011) 6 végleges 2011/0007 (CNS) Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról INDOKOLÁS 1. A JAVASLAT HÁTTERE
CONCORDE-VM ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP
CONCORDE-VM ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2016. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde-VM Abszolút Származtatott Befektetési Alap Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete