2005. évi CLXXXIII. törvény. a vasúti közlekedésrıl 1. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A TÖRVÉNY HATÁLYA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2005. évi CLXXXIII. törvény. a vasúti közlekedésrıl 1. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A TÖRVÉNY HATÁLYA"

Átírás

1 2005. évi CLXXXIII. törvény a vasúti közlekedésrıl 1 Az Országgyőlés a nemzeti közlekedéspolitikában meghatározott elvek érvényesítése, a magyar vasúti közlekedésnek az egységesülı nemzetközi vasúti közlekedési rendszerbe illesztése, a vasút által végzett környezetkímélı közlekedési szolgáltatások iránti igények növekedésének elısegítése, valamint a vasúti közlekedés biztonságának növelése céljából a következı törvényt alkotja: I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A TÖRVÉNY HATÁLYA 1. (1) 2 A törvény hatálya a) a Magyar Köztársaság területén található vasúti rendszerekre, a belföldi vasúti közlekedésre és a belföldön végzett vasúti közlekedési tevékenységre, valamint az azzal összefüggı jogokra és kötelezettségekre, b) a Magyar Köztársaság területén folytatott vasúti közlekedést irányító, mőködtetı, illetve az abban részt vevı természetes személyekre és szervezetekre, c) a személyszállítási közszolgáltatás odaítélésének szabályai tekintetében a trolibusszal végzett közlekedési tevékenységre, továbbá d) a trolibusz kötött pályájának engedélyezésére terjed ki. (2) Magyarországon bejegyzett vasúti társaság által a Magyar Köztársaság területén kívül végzett vasúti személyszállításra, vasúti árutovábbításra és vontatási szolgáltatásra a törvény rendelkezéseit annyiban kell alkalmazni, amennyiben nemzetközi szerzıdés eltérıen nem rendelkezik. (3) 3 A vasúti személyszállítási közszolgáltatásnak minısülı menetrend szerinti vasúti személyszállítási tevékenységre a vasúti és közúti személyszállítási közszolgáltatásról, valamint az 1191/69/EGK és az 1107/70/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezésérıl szóló, október 23-ai 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1370/2007/EK rendelet) e törvénnyel együttesen alkalmazandó. (4) 4 A vasúti személyszállítási szolgáltatásra a vasúti személyszállítást igénybe vevı utasok jogairól és kötelezettségeirıl szóló, október 23-ai 1371/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1371/2007/EK rendelet) e törvénnyel és a 88. (1) bekezdésének h) pontja alapján kiadott külön jogszabállyal együttesen alkalmazandó. (5) Nem kell alkalmazni a törvény a) 5 3. (2) bekezdésének d) pontját és 14. (1) bekezdését a Gyır-Sopron-Ebenfurti Vasút Zártkörően Mőködı Részvénytársaság (a továbbiakban: GySEV Zrt.) mőködtetésében lévı országos vasúti pályahálózat vonatkozásában, b) (1) bekezdését a GySEV Zrt. mőködtetésében lévı országos vasúti pályahálózathoz tartozó vasúti pályák és tartozékaik vonatkozásában, 1 A törvényt az Országgyőlés a december 19-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: december Az 1. (1) bekezdése a 2009: CLIII. törvény 1. -ával megállapított 3 Az 1. (3) bekezdése a 2009: XLVI. törvény 1. (2) bekezdésével megállapított, a 2009: CLIII. törvény 25. (1) bekezdése szerint 4 Az 1. (4) bekezdése a 2009: XLVI. törvény 1. (2) bekezdésével megállapított 5 Az 1. (5) bekezdésének a) pontja a 2008: LXXVI. törvény 38. (7) bekezdésének a) pontja szerint

2 c) (1) bekezdését a Fertıvidéki Helyi Érdekő Vasút Zrt. mőködtetésében lévı vasúti pályahálózathoz tartozó vasúti pályák és tartozékaik vonatkozásában. ÉRTELMEZİ RENDELKEZÉSEK 2. E törvény alkalmazásában (1) Általános fogalmak: 1. vasúti közlekedés: vasúti pályához kötött közlekedési rendszer; 2. vasúti rendszer: a hagyományos és a nagysebességő vasúti rendszerek strukturális és mőködési alrendszereinek összessége, valamint ezek irányítása és üzemeltetése; 3. szervezet: a jogi személy és a jogi személyiséggel nem rendelkezı gazdasági társaság; 4. 8 kölcsönös átjárhatóság: egy vasúti pályahálózat azon képessége, amely lehetıvé teszi az ezeken a pályahálózatokon elıírt teljesítményt elérı vonatok biztonságos és zavartalan haladását. Ez a képesség azoktól a szabályozási, mőszaki és üzemeltetési feltételektıl függ, amelyeket az alapvetı követelményeknek való megfelelés érdekében be kell tartani; 5. 9 nyomtáv: a vasúti pálya két sínszálának egymástól való távolsága; normál nyomtáv: a vasúti pálya két sínszálának egymástól való távolsága 1435 mm; keskeny nyomtáv: a normál nyomtávnál keskenyebb nyomtáv; széles nyomtáv: a normál nyomtávnál nagyobb nyomtáv. (2) Vasúti tevékenységek, szolgáltatások: 1. vasúti közlekedési tevékenység: a vasúti pályahálózat mőködtetése, valamint a vállalkozó vasúti tevékenység; 2. vasúti pályahálózat mőködtetése: vasúti pályahálózat üzemeltetése és fenntartása, létesítése, felújítása, fejlesztése, megszüntetése, valamint az ezekhez közvetlenül kapcsolódó tevékenységek, továbbá a vasúti pályahálózat használatával összefüggı a 3. számú mellékletben meghatározott egyéb szolgáltatások nyújtása; vállalkozó vasúti tevékenység: a más részére díj ellenében végzett vasúti személyszállítás, a vasúti árutovábbítás, valamint a más személy részére ellenérték fejében végzett vontatás (vontatási szolgáltatás); vasúti személyszállítás: vasúti jármővel szerzıdés alapján, díj ellenében végzett személyszállítás; 5. belföldi vasúti személyszállítás: az a vasúti személyszállítás, amelyben az utazás megkezdésének a helye és a célállomás egyaránt a Magyar Köztársaság területén van; határon átmenı vasúti személyszállítás: az a vasúti személyszállítás, amelyben az utazás megkezdésének a helye és a célállomás, vagy legalább azok egyike a Magyar Köztársaság területén kívül van, de az útvonal részben a Magyar Köztársaság területén halad; 7. vasúti árutovábbítás: árufuvarozás vagy áruszállítás; 8. árufuvarozás: a vasúti jármővel harmadik személy részére szerzıdés alapján, díj ellenében végzett vasúti fuvarozás, ideértve a vasúti jármővel végzett kombinált fuvarozást is; 9. áruszállítás: áru vasúti jármővel saját célból történı továbbítása; 10. vontatás: vasúti jármő továbbítása; 6 Az 1. (5) bekezdésének b) pontja a 2008: LXXVI. törvény 38. (7) bekezdésének b) pontja szerint 7 Az 1. (5) bekezdésének c) pontja a 2008: LXXVI. törvény 38. (7) bekezdésének c) pontja, a 2009: CLIII. törvény 25. (2) bekezdése szerint 8 A 2. (1) bekezdés 4. pontját a 2010: CLXXII. törvény 50. (1) bekezdése iktatta be. 9 A 2. (1) bekezdés 5. pontját a 2010: CLXXII. törvény 50. (1) bekezdése iktatta be. 10 A 2. (1) bekezdés 6. pontját a 2010: CLXXII. törvény 50. (1) bekezdése iktatta be. 11 A 2. (1) bekezdés 7. pontját a 2010: CLXXII. törvény 50. (1) bekezdése iktatta be. 12 A 2. (1) bekezdés 8. pontját a 2010: CLXXII. törvény 50. (1) bekezdése iktatta be. 13 A 2. (2) bekezdés 3. pontja a 2010: CLXXII. törvény 68. (2) bekezdés a) pontja szerint 14 A 2. (2) bekezdés 4. pontja a 2010: CLXXII. törvény 68. (2) bekezdés b) pontja szerint 15 A 2. (2) bekezdésének 6. pontja a 2009: XLVI. törvény 2. -ával megállapított

3 11. belföldi vasúti árutovábbítás: az a vasúti árutovábbítás, amelyben a küldemény átvételének és kiszolgáltatásának helye egyaránt a Magyar Köztársaság területén van; határon átmenı vasúti árutovábbítás: az a vasúti árutovábbítás, amelyben a küldemény átvételének és kiszolgáltatásának helye, vagy legalább azok egyike a Magyar Köztársaság területén kívül van, de az útvonal részben a Magyar Köztársaság területén halad; 13. közforgalmú vasúti szolgáltatás: az a vasúti személyszállítás és árufuvarozás, amelyet a közzétett feltételek alkalmazásával, díj ellenében bárki igénybe vehet; 14. országos közforgalmú vasúti szolgáltatás: a térségi, elıvárosi, illetve helyi közforgalmú vasúti szolgáltatásnak nem minısülı közforgalmú vasúti szolgáltatás; 15. térségi közforgalmú vasúti szolgáltatás: azonosíthatóan a Magyar Köztársaság területének valamely meghatározható részén jelentkezı, e területen belüli közforgalmú vasúti szolgáltatás iránti igények kielégítését szolgáló vasúti szolgáltatás, amely nem minısül elıvárosi közforgalmú szolgáltatásnak; 16. elıvárosi közforgalmú vasúti szolgáltatás: egy város és agglomerációja területén, valamint a város és vonzáskörzete között végzett közforgalmú vasúti szolgáltatás, kivéve a 16. (1) bekezdésében meghatározott tevékenységeket; 17. helyi közforgalmú vasúti szolgáltatás: egy város és agglomerációja területén a 16. (1) bekezdésében meghatározott tevékenységek keretében végzett közforgalmú vasúti szolgáltatás; vasúti személyszállítási közszolgáltatás: vasúton végzett személyszállítási közszolgáltatás [1370/2007/EK rendelet 2. cikk a) pont]; nemzetközi személyszállítási szolgáltatás: olyan vasúti személyszállítási szolgáltatás, amelynek során a vonat valamely, az Európai Gazdasági Térségrıl szóló megállapodásban részes állam (a továbbiakban: EGTállam) legalább egy határán áthalad, és amelynek fı célja a különbözı EGT-államok állomásai közötti személyszállítás; a vonatot egyesíthetik és szétválaszthatják, továbbá a különbözı vasúti szerelvények különbözı kiindulási és célállomással rendelkezhetnek, feltéve, hogy valamennyi vasúti kocsi legalább egy határon áthalad; átmenı vasúti szolgáltatás: EGT-államok területén, áruk be- vagy kirakodása nélkül, továbbá utasok felvétele vagy leszállása nélkül végzett áthaladás; belsı szolgáltató: a) a települési (fıvárosi) önkormányzat belsı szervezeti egysége, vagy b) a települési (fıvárosi) önkormányzat többségi befolyása alatt álló olyan gazdasági társaság, amelynek tevékenységét a települési (fıvárosi) önkormányzat irányítja, vagy c) olyan egyéb gazdasági társaság, amelyben a települési (fıvárosi) önkormányzat meghatározó befolyással rendelkezik. (3) Vasúti szervezetek: 1. vasúti társaság: a (2) bekezdés szerinti bármely vasúti tevékenységet vagy szolgáltatást végzı, illetve nyújtó szervezet; 2. pályavasúti társaság: mőködési engedélye alapján országos, térségi, elıvárosi vagy helyi vasúti pályahálózatot mőködtetı, de vállalkozó vasúti tevékenységet nem végzı társaság; 3. vállalkozó vasúti társaság: mőködési engedélye alapján vállalkozó vasúti tevékenységet végzı társaság; 4. integrált vasúti társaság: olyan vállalkozó vasúti társaság, amely mőködési engedélye alapján belföldön vasúti pályahálózat mőködtetését is végzi; 5. közforgalmú vasúti társaság: olyan országos, térségi, elıvárosi vagy helyi mőködési engedéllyel rendelkezı vállalkozó vasúti társaság, amelynek szolgáltatásait a közzétett feltételek alkalmazásával, díj ellenében bárki igénybe veheti; 6. országos közforgalmú vasúti társaság: az a vállalkozó vasúti társaság, amely mőködési engedélye alapján az országos közforgalmú vasúti szolgáltatást nyújt, és emellett nemzetközi vasúti személyszállítási vagy nemzetközi vasúti árutovábbítási tevékenységet folytathat; 7. térségi közforgalmú vasúti társaság: a térségi közforgalmú szolgáltatást nyújtó vállalkozó vasúti társaság; 8. helyi közforgalmú vasúti társaság: a 16. (1) bekezdése szerinti valamely tevékenységet a mőködési engedélye alapján közforgalmú szolgáltatásként végzı vasúti társaság; A 2. (2) bekezdésének 12. pontja a 2009: XLVI. törvény 2. -ával megállapított 17 A 2. (2) bekezdés 18. pontja a 2009: CLIII. törvény 2. (1) bekezdésével megállapított 18 A 2. (2) bekezdésének 19. pontját a 2009: XLVI. törvény 2. -a iktatta be. 19 A 2. (2) bekezdésének 20. pontját a 2009: XLVI. törvény 2. -a iktatta be. 20 A 2. (2) bekezdésének 21. pontját a 2009: XLVI. törvény 2. -a iktatta be.

4 Nem független vasúti pályahálózat-mőködtetı: a) az integrált vasúti társaság, b) olyan vasúti pályahálózat-mőködtetı, amelynek bármelyik kapcsolt vállalkozása vállalkozó vasúti társaság, c) olyan vasúti pályahálózat-mőködtetı, amelynek a tárgyévet megelızı utolsó lezárt üzleti évben a vállalkozó vasúti társaságokkal, valamint azok kapcsolt vállalkozásaival folytatott gazdasági kapcsolatainak a vasúti pályahálózathoz történı nyílt hozzáférés keretében nyújtandó szolgáltatásokkal összefüggı ügyek (ideértve a kártérítéseket is) kivételével összesített értéke (bevételek, költségek és ráfordítások együttesen) meghaladja a 10 millió forintot, d) olyan vasúti pályahálózat-mőködtetı, amely kapcsolt vállalkozásainak a tárgyévet megelızı utolsó lezárt üzleti évben a vállalkozó vasúti társaságokkal, valamint azok kapcsolt vállalkozásaival folytatott gazdasági kapcsolatainak összesített értéke meghaladja a 10 millió forintot, e) olyan vasúti pályahálózat-mőködtetı, amely a b) d) pontokban meghatározott feltételek hiányát a vasúti igazgatási szervnek könyvvizsgáló nyilatkozatával a mőködési engedély iránti kérelem benyújtásával egyidejőleg, vagy a mőködési engedély feltételei teljesítésének igazolásakor nem igazolja. (4) Vasúti pályák, vasúti létesítmények, vasúti pályahálózatok: 1. vasúti pálya: a vasúti vágány, az alatta levı, valamint a jogszabályban vagy hatósági elıírásban megállapított hozzátartozó védı (biztonsági) földterület, továbbá a különleges vasút mőködéséhez szükséges szerkezet, illetve földterület, valamint az azt hordozó és mozgásirányát meghatározó tartószerkezet; 2. vasúti pálya tartozékai: a vasúti alagút, híd, jelzıhíd, áteresz, zajvédı-fal, támfal, a vasút keresztezıdése vasúttal, közúttal vagy magánúttal, a vasúti térvilágító berendezés, a vasúti jelzı- és biztosító berendezés, a vasúti villamos felsı vezeték és az ehhez kapcsolt berendezés, a vasúti peron, a vasúti peronhoz vezetı gyalogos alul- és felüljáró, a különbözı nyomtávolságú pályahálózatok közötti kölcsönös átjárhatóságot biztosító eszközök, berendezések, vágányba épített mérlegek, vágányfékek, hın-futásjelzı berendezés, valamint a vasúti távközlı vezetékek, berendezések, vasúti rakodó és jármőmozgató berendezések, ideértve a mindezek elhelyezésére szolgáló földterületet is; 3. vasúti üzemi létesítmény: a vasúti közlekedés lebonyolításához szükséges ingatlan (épület, illetve építmény, az alatta levı földterülettel együtt), amely nélkül a vasúti közlekedési tevékenység nem vagy csak jelentıs nehézség árán lenne folytatható (pl. forgalmi épület, javító pályaudvar, vasútállomás és megállóhely, vasúti felvételi épület közvetlenül az áruforgalom és a személyforgalom lebonyolítására és kiszolgálására szolgáló része, az utastájékoztató berendezés, a különbözı nyomtávolságú pályák közötti átjárhatóságot szolgáló létesítmények), kivéve a vasúti pályát és tartozékait; országos törzshálózati vasúti pálya: külön jogszabályban meghatározott a) transzeurópai vasúti áruszállítási hálózat részét képezı, b) nemzetközi szerzıdéssel érintett, c) Budapest vonzáskörzeti vasúti közlekedését szolgáló, valamint d) nemzetgazdasági vagy stratégiai szempontból kiemelten fontos vasúti pálya; regionális vasúti pálya: az országos törzshálózati vasúti pályához csatlakozó külön jogszabályban meghatározott vasúti pálya; egyéb vasúti pálya: a 4 5. és 7 9. pontokban meghatározott vasúti pályának nem minısülı, állami tulajdonban vagy az állam legalább többségi befolyása alatt álló szervezet tulajdonában álló, külön jogszabályban meghatározott vasúti pálya; 7. csatlakozó vasúti pálya: az országos vasúti pályahálózatot és a sajátcélú vasúti pályahálózatot összekötı vasúti pálya, amelyhez egynél több saját célú pálya kapcsolódik, illetve egynél több végfelhasználó kiszolgálására alkalmas; 8. összekötı vasúti pálya: az országos vasúti pályahálózatot és a sajátcélú vasúti pályahálózatot összekötı, csatlakozó pályának nem minısülı vasúti pálya; 21 A 2. (3) bekezdésének 9. pontját a 2009: XLVI. törvény 25. (8) bekezdése hatályon kívül helyezte. 22 A 2. (3) bekezdésének 10. pontját a 2008: LXXVI. törvény 1. (1) bekezdése iktatta be. 23 A 2. (4) bekezdés 4. pontja a 2009: CLIII. törvény 2. (2) bekezdésével megállapított 24 A 2. (4) bekezdés 5. pontja a 2009: CLIII. törvény 2. (2) bekezdésével megállapított 25 A 2. (4) bekezdés 6. pontja a 2009: CLIII. törvény 2. (2) bekezdésével megállapított, a 2010: CLXXII. törvény 68. (1) bekezdés a) pontja szerint

5 9. helyi vasúti pálya: a helyi vasúti pályahálózat részét képezı vasúti pálya; vasúti pályahálózat: egy vasúti társaság által mőködtetett összefüggı rendszer, amely az december 18-ai 1108/70/EGK bizottsági rendelet I. mellékletében található számlaforma egyes rovataiban feltüntetendı tételek meghatározásáról szóló, június 9-i 851/2006/EK bizottsági rendelet I. mellékletének A. részében felsorolt elemekbıl áll, azzal az eltéréssel, hogy az utolsó francia bekezdésben foglaltak helyett A pályavasúti részleg által használt épületek -et kell érteni; országos vasúti pályahálózat: térségi, elıvárosi, helyi, illetve sajátcélú vasúti pályahálózatnak nem minısülı vasúti pályahálózat; nem minısül az országos vasúti pályahálózat részének a külön jogszabályban meghatározott egyéb vasúti pálya és tartozéka sem; 12. térségi vasúti pályahálózat: térségi vállalkozói vasúti tevékenység céljára kijelölt vasúti pályahálózat, amely legfeljebb három megyét érint, vagy a hossza nem haladja meg a 400 kilométert; 13. helyi vasúti pályahálózat: a helyi közforgalmú vasúti szolgáltatás végzéséhez szükséges vasúti pályahálózat; 14. elıvárosi vasúti pályahálózat: elıvárosi közforgalmú vasúti szolgáltatás céljára kijelölt vasúti pályahálózat; saját célú vasúti pályahálózat: olyan vasúti pályahálózat, amelyen kizárólag a vasúti pálya és tartozékainak tulajdonosa vagy használója érdekében folyik vasúti közlekedési tevékenység. (5) Egyéb fogalmak: vasúti jármő: a vasúti pályán közlekedı vontató, vontatott vagy önjáró, saját kerekein a vasúti sínen közlekedı jármő, amely a transzeurópai hagyományos és nagysebességő vasúti rendszerben az ÁME-k szerinti egy vagy több alrendszerbıl, vagy ezen alrendszerek egy vagy több részébıl áll; 2. különleges vasút: a magasvasút, a felszín alatti vasút (metró, kéregvasút), a fogaskerekő vasút, a sikló, a függıvasút és a sífelvonó; közszolgáltatási menetrend: vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdésben meghatározott járatok útvonala, megállóhelyei, indulási érkezési idıpontjai meghatározásának összessége, azok minıségi követelményeivel együtt; 4. vasúti pálya üzemeltetése: a vasúti pálya és tartozékai, valamint ezek mőködéséhez szükséges eszközök üzem és forgalombiztos-állapotban tartása, folyamatos mőködésének biztosítása és mőszaki felügyelete; 5. hálózat-hozzáférési díj: a vasúti pályahálózathoz való nyílt hozzáférés keretében nyújtott a 3. számú mellékletben meghatározott szolgáltatások igénybevétele ellenében fizetendı díj; 6. vasúti pályahálózat-kapacitás: a vasúti pályahálózat egy meghatározott részén, adott idıszakban elhelyezhetı menetvonalak összessége; 7. menetvonal: a vasúti pályahálózat-kapacitásnak az a része, amely egy adott idıszakban egy vonat két pont között történı közlekedtetéséhez szükséges; 8. a vasúti pályahálózat túlterheltsége: olyan helyzet, amelyben a vasúti pályahálózat-kapacitás iránti igények a vasúti pályahálózat meghatározott szakasza vonatkozásában egy adott idıszakban az igények összehangolását követıen sem elégíthetık ki teljes mértékben; 9. biztonságirányítási rendszer: a vasúti pályahálózat mőködtetıje vagy a vállalkozó vasúti társaság által az üzemeltetés biztonságos irányítására létrehozott szervezeti egység és az e szervezeti egység által meghozott intézkedések összessége; 10. kölcsönös átjárhatóságot lehetıvé tevı mőszaki elıírások (a továbbiakban: ÁME): az alrendszerek közötti szükséges kölcsönös kapcsolat létrehozására és a vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságának megteremtésére vonatkozó alapvetı követelmények teljesítése érdekében meghatározott, az egyes alrendszerekre vagy alrendszer-részekre vonatkozó mőszaki feltételek vagy elıírások; 11. közös biztonsági célok: azon biztonsági szint megfogalmazása, amelyet a vasúti rendszer különbözı részein (így különösen a hagyományos vasúti rendszer, nagysebességő vasúti rendszer, kizárólag áruszállításra használt 26 A 2. (4) bekezdés 10. pontja a 2010: CLXXII. törvény 68. (1) bekezdés b) pontja szerint 27 A 2. (4) bekezdés 11. pontja a 2009: CLIII. törvény 2. (3) bekezdésével megállapított 28 A 2. (4) bekezdésének 15. pontja a 2008: LXXVI. törvény 1. (2) bekezdésével megállapított 29 A 2. (5) bekezdés 1. pontja a 2010: CLXXII. törvény 50. (2) bekezdésével megállapított 30 A 2. (5) bekezdés 3. pontja a 2009: CLIII. törvény 25. (1) bekezdése szerint módosított

6 hosszú vasúti alagutak vagy vonalak) és a rendszer egészén meg kell valósítani. A közös biztonsági célokat az utasokkal, a személyzettel, beleértve az alvállalkozók személyzetét is, a vasúti átjárók használóival és más személyekkel kapcsolatos egyedi kockázatokra, és a vasúti létesítményeken tartózkodó illetéktelen személyekkel kapcsolatos egyedi kockázatokra, továbbá a társadalmi kockázatokra vonatkozóan a kockázatelfogadási feltétel fejezi ki; 12. közös biztonsági módszerek: a biztonsági szintek, a biztonsági célok megvalósítása és más biztonsági követelmények teljesítése értékelésének szabályait meghatározó elıírások, amelyek a következıkre terjednek ki: kockázatelemzési és -értékelési módszerekre, a biztonsági tanúsítványok és biztonsági engedélyek követelményeinek való megfelelés értékelésére szolgáló módszerekre, és annak ellenırzésére szolgáló módszerekre, hogy a nagysebességő és hagyományos transzeurópai vasúti rendszer strukturális alrendszereinek üzemeltetése és karbantartása megfelel-e a rájuk vonatkozó alapvetı követelményeknek, kivéve, ha az ÁME-k meghatározzák azokat; 13. közforgalmú menetrend: a belföldi vasúti személyszállításra vonatkozó az útvonal, a megállóhelyek, az érkezési és az indulási idıpontok, illetve a gyakoriság és a szolgáltatás minıségének meghatározását tartalmazó közzétett szolgáltatási elıírás; 14. üzemi menetrend: a nyílt hozzáféréső vasúti pályahálózatokban végbemenı összes tervezett vasúti jármőmozgást meghatározó adatokat tartalmazó elıírás; fejlesztési közremőködı: olyan gazdasági társaság, amely a vasúti pályahálózat létesítését, fejlesztését, felújítását végzi, és nem minısül a vasúti pályahálózat mőködtetıjének, valamint tevékenységének folytatásához nincs szüksége e törvény szerinti mőködési engedélyre; kapcsolt vállalkozás: a számviteli törvényben így meghatározott fogalom; egységes egyeztetési eljárás: a közforgalmú vasúti személyszállítási és közforgalmú közúti személyszállítási menetrend elkészítésének folyamata, amelynek során a menetrend mennyiségi és minıségi követelményeinek egységes rendszerét országos és regionális szinten, a helyi közlekedési sajátosságokra is figyelemmel alakítják ki, és amelynek célja a személyszállítási közszolgáltatás nyújtása hatékony módjának megválasztása, valamint a csatlakozások összehangolása, a közlekedésért felelıs miniszter (a továbbiakban: miniszter) által kidolgozott közszolgáltatási menetrendi koncepcióval összhangban; Regionális Közlekedési Szakbizottság: a statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozásáról szóló 1059/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben (a továbbiakban: NUTS) meghatározott, a magyarországi NUTS 2 szintnek megfelelı statisztikai régiók szerint a miniszter által létrehozott, az egységes egyeztetési eljárás során a regionális érdekeket megjelenítı, döntés-elıkészítı szakértıi testület; turistavasút: vasúti személyszállítást végzı és keskeny nyomtávú vasúti pályahálózatot mőködtetı integrált vasúti társaság. (6) 36 A /G. alkalmazásában: 1. országhatárokon átnyúló kölcsönös átjárhatósághoz kapcsolódó szolgáltatás: az országhatárokon átnyúló olyan szolgáltatás, amely végzéséhez a vasúti társaságnak legalább kettı európai uniós tagállam illetékes szervei által kiállított tanúsítvánnyal kell rendelkeznie; 2. utazó vasúti munkavállaló: a vasúti társaságok azon munkavállalója, aki munkaköre alapján vonatszemélyzet tagja; 3. vonatszemélyzet: a vasúti jármővezetı és a vonatkísérı; 4. országhatárokon átnyúló kölcsönös átjárhatósághoz kapcsolódó szolgáltatást végzı utazó vasúti munkavállaló: minden olyan utazó vasúti munkavállaló, aki a napi munkaidın belül összesítve egy óránál hosszabb idıre országhatárokon átnyúló kölcsönös átjárhatósághoz kapcsolódó szolgáltatásokat végez; 5. vasúti jármővezetı: olyan utazó vasúti munkavállaló, akinek feladata vasúti jármő mőködtetése; 6. vonatkísérı: vasúti jármővezetın kívül a vonaton munkát végzı utazó vasúti munkavállaló; 7. éjszakai idı: a huszonkét és hat óra közötti idı; 31 A 2. (5) bekezdésének 15. pontját a 2007: CXLVI. törvény 24. (1) bekezdése iktatta be. 32 A 2. (5) bekezdésének 16. pontját a 2008: LXXVI. törvény 1. (3) bekezdése iktatta be. 33 A 2. (5) bekezdés 17. pontját a 2009: CLIII. törvény 2. (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 208. (1) bekezdése szerint 34 A 2. (5) bekezdés 18. pontját a 2009: CLIII. törvény 2. (4) bekezdése iktatta be. 35 A 2. (5) bekezdés 19. pontját a 2010: CLXXII. törvény 50. (3) bekezdése iktatta be. 36 A 2. (6) bekezdését a 2008: LXXVI. törvény 1. (4) bekezdése iktatta be.

7 8. lakóhelyen kívüli pihenıidı: napi pihenıidı, amely az országhatárokon átnyúló kölcsönös átjárhatósághoz kapcsolódó szolgáltatásokat ellátó utazó vasúti munkavállaló lakóhelyén, ennek hiányában tartózkodási helyén nem vehetı igénybe; 9. vezetési idı: a munkaidı azon része, amely alatt a vasúti jármővezetı a vasúti jármőért felel, kivéve a vasúti jármő üzembe helyezésének és üzemen kívül helyezésének ideje, de beleértve az olyan beütemezett megszakításokat, amikor a vasúti jármővezetı a vasúti jármőért továbbra is felelıs. ÁLLAMI FELADATOK 3. (1) A Kormány feladata: a) 37 a vasúti közlekedéspolitikára, valamint a vasúti közlekedés fejlesztésére vonatkozó az épített és természeti környezet, továbbá az emberi egészség védelmével összehangolt, a fejlett információs és kommunikációs technológiák alkalmazására alapozott koncepció jóváhagyása, a vasúti személyszállítási közszolgáltatás fejlesztése, b) a vasúti közlekedéssel összefüggı nemzeti érdekek érvényesítése és kötelezettségek teljesítése nemzetközi kapcsolatokban, c) 38 az országos, a regionális és az egyéb vasúti pályák rendeletben történı megállapítása, d) 39 e) a honvédelemmel, a polgári védelemmel és a katasztrófa-elhárítással összefüggı vasúti feladatok ellátása. (2) 40 A miniszter feladata: a) a vasúti közlekedéspolitika és vasúti fejlesztési koncepció elıkészítése, a jóváhagyott vasúti közlekedéspolitika és vasúti fejlesztési koncepció végrehajtásának szervezése, b) a vasúti közlekedés igazgatási és hatósági feladatainak ellátása, c) 41 az országos törzshálózati és a regionális vasúti pályák és a vasúti közlekedés fejlesztésére vonatkozó koncepció végrehajtásának szervezése, d) 42 az országos törzshálózati és a regionális vasúti pálya, valamint ezek tartozékai gazdasági társaságok útján történı mőködtetése és fenntartása, és e célból gazdasági társaságok alapítása vagy kijelölése, e) 43 a nem független vasúti pályahálózat-mőködtetı által mőködtetett országos vasúti pályahálózat kapacitásának elosztását, valamint a hálózat-hozzáférési díj megállapítását végzı szervezet mőködésének biztosítása, f) a vasútbiztonság fenntartása és fejlesztése érdekében nyílt és megkülönböztetéstıl mentes, rendszerszintő megközelítéső vasútbiztonsági szabályrendszer meghatározása és érvényesítése, g) 44 a közösségi vasutak biztonságáról, valamint a vasúttársaságok engedélyezésérıl szóló 95/18/EK tanácsi irányelv és a vasúti infrastruktúrakapacitás elosztásáról, továbbá a vasúti infrastruktúra használati díjának felszámításáról és a biztonsági tanúsítványról szóló 2001/14/EK irányelv módosításáról szóló április 29-ei 2004/49/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: 2004/49/EK irányelv) 8. cikkének (2) és (4) bekezdésében, továbbá 32. cikkében, valamint az 1370/2007/EK rendelet 7. cikkének (1) bekezdésében és 8. cikkének (2) bekezdésében elıírt jelentés közzététele, 37 A 3. (1) bekezdés a) pontja a 2009: CLIII. törvény 25. (1) bekezdése szerint módosított 38 A 3. (1) bekezdés c) pontja a 2009: CLIII. törvény 3. (1) bekezdésével megállapított 39 A 3. (1) bekezdés d) pontját a 2009: CLIII. törvény 33. (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte. 40 A 3. (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2010: CXLVIII. törvény 208. (2) bekezdése szerint 41 A 3. (2) bekezdés c) pontja a 2009: CLIII. törvény 3. (2) bekedésével megállapított 42 A 3. (2) bekezdés d) pontja a 2009: CLIII. törvény 3. (2) bekedésével megállapított 43 A 3. (2) bekezdésének e) pontja a 2008: LXXVI. törvény 38. (7) bekezdésének d) pontja szerint 44 A 3. (2) bekezdésének g) pontja a 2009: XLVI. törvény 3. -ával megállapított

8 h) 45 az 1370/2007/EK rendelet szerinti illetékes hatóságként és ellátásért felelısként az államháztartásért felelıs miniszterrel egyetértésben az országos, a térségi és az elıvárosi vasúti személyszállítási közszolgáltatási kötelezettség a közszolgáltatási menetrend jóváhagyásával történı megállapítása, a közszolgáltatást végzı vasúti társasággal vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdés megkötése, i) 46 az államháztartásért felelıs miniszterrel egyetértésben az országos törzshálózati és regionális vasúti pályát és ezek tartozékait magában foglaló vasúti pályahálózat mőködtetésének hálózat-hozzáférési díj bevétellel és az ilyen vasúti pályahálózatot mőködtetı pályavasúti társaság egyéb üzleti tevékenységébıl, illetve az ilyen vasúti pályahálózatot mőködtetı integrált vasúti társaság egyéb pályavasúti üzleti tevékenységébıl eredı bevétellel nem fedezett indokoltnak elismert költségeinek a központi költségvetésbıl történı megtérítése, a 26. és a 28. (1) bekezdése szerinti szerzıdés alapján, j) 47 az államháztartásért felelıs miniszterrel egyetértésben a vállalkozó vasúti társaság vasúti személyszállítási közszolgáltatási kötelezettségébıl eredı bevétellel nem fedezett indokoltnak elismert költségeinek a központi költségvetésbıl történı megtérítése, a vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdés alapján, k) 48 az államháztartásért felelıs miniszterrel egyetértésben a vasúti személyszállítási közszolgáltatás díjához a külön jogszabályban meghatározott kedvezményekbıl származó bevételkiesés fogyasztói árkiegészítéssel történı ellentételezése, l) 49 a vasúti személyszállítási közszolgáltatás és a belföldi menetrend szerinti személyszállítás szervezésére vonatkozó fıbb prioritásokat tartalmazó egységes, országosan és regionálisan összehangolt, valamint az államháztartás teherbíró-képességét is figyelembe vevı közszolgáltatási menetrendi koncepció kidolgozása. (3) 50 A miniszter az állam nevében a települési önkormányzatokkal, illetıleg azok társulásaival a térségi, elıvárosi, illetve helyi vasúti személyszállítási közszolgáltatás mőködtetése tárgyában írásban együttmőködési megállapodást köthet. (4) 51 A miniszter az állam nevében a térségi, elıvárosi, illetve helyi vasúti közlekedési tevékenységrıl írásbeli megállapodást köthet az egyéb vasúti pálya tekintetében. Ilyen megállapodás hiányában az egyéb vasúti pályáról az állami vagyonról szóló törvény szerint kell gondoskodni. A VASÚTI KÖZLEKEDÉS IGAZGATÁSÁNAK SZERVEZETE 4. (1) 52 A vasúti közlekedéssel összefüggı igazgatási és hatósági tevékenységet a miniszter, valamint a közlekedési igazgatási szervezet látja el. (2) 53 A közlekedési igazgatás szervei: a) a vasúti igazgatási szerv, b) a vasúti közlekedési hatóság (a továbbiakban: közlekedési hatóság). (3) A 2004/49/EK irányelv szerinti vasútbiztonsági hatóság a Magyar Köztársaság területén a közlekedési hatóság. (4) A vasúti közlekedés igazgatásának szervezete a vasúti társaságoktól függetlenül mőködik. A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK FELADATAI 45 A 3. (2) bekezdés h) pontja a 2009: CLIII. törvény 3. (3) bekezdésével megállapított 46 A 3. (2) bekezdés i) pontja a 2009: CLIII. törvény 3. (3) bekezdésével megállapított 47 A 3. (2) bekezdésének j) pontja a 2006: CIX. törvény 171. (5) bekezdésének x) pontja, a 2009: XLVI. törvény 26. (2) bekezdésének a) pontja, a 2009: CLIII. törvény 25. (1) bekezdése szerint 48 A 3. (2) bekezdésének k) pontja a 2006: CIX. törvény 171. (5) bekezdésének x) pontja, a 2009: CLIII. törvény 25. (1) bekezdése szerint 49 A 3. (2) bekezdés l) pontját a 2009: CLIII. törvény 3. (4) bekezdése iktatta be. 50 A 3. (3) bekezdése a 2009: CLIII. törvény 25. (1) bekezdése szerint 51 A 3. (4) bekezdését a 2009: CLIII. törvény 3. (5) bekezdése iktatta be. 52 A 4. (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 130. f) pontja és a 171. (5) bekezdésének x) pontja szerint 53 A 4. (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. (2) bekezdésével megállapított

9 5. (1) A települési (fıvárosban a fıvárosi) önkormányzat (a továbbiakban: önkormányzat), valamint önkormányzatok társulásának önként vállalt feladata lehet: a) a helyi közforgalmú vasúti közlekedés fejlesztésére vonatkozó az országos, a térségi és az elıvárosi közforgalmú vasúti közlekedéssel, valamint az épített és természeti környezet védelmével összehangolt, a fejlett információs és kommunikációs technológiák alkalmazására alapozott koncepciók jóváhagyása, valamint azok végrehajtásának megszervezése, b) 54 az önkormányzat tulajdonában lévı vasúti pályák, valamint a helyi vasúti személyszállítási közszolgáltatás fejlesztése, mőködtetése, c) helyi közforgalmú vasúti társaság alapítása, d) 55 a helyi vasúti személyszállítási közszolgáltatás hatósági árainak a megállapítása, e) 56 az 1370/2007/EK rendelet szerinti illetékes helyi hatóságként a helyi vasúti személyszállítási közszolgáltatás menetrend jóváhagyásával történı megállapítása, valamint a 27. (11) bekezdése szerinti szerzıdés megkötése. (2) Az (1) bekezdésben felsorolt feladatok a képviselı-testület hatáskörébe tartoznak. (3) Az önkormányzatok vagy társulásaik és a miniszter a) 57 a helyi vasúti személyszállítási közszolgáltatásból a helyi érdekő vasúti személyszállítási közszolgáltatásnak a térségi vasúti személyszállítási közszolgáltatás keretében történı lebonyolítása, b) 58 a helyi vasúti személyszállítási közszolgáltatásnak az önkormányzat közigazgatási határán kívülre történı kiterjesztése, c) 59 a térségi vasúti személyszállítási közszolgáltatás közös mőködtetése feltételeinek biztosítására vonatkozóan írásban együttmőködési megállapodást köthetnek. (4) 60 A (3) bekezdés szerinti megállapodásban meg kell határozni a helyi vasúti személyszállítási közszolgáltatásra, így különösen a (helyi) közszolgáltatási menetrendre, annak módosítására, a díjrendszerre és a közszolgáltatási kötelezettség körébe esı személyszállítást végzı vállalkozó vasúti társaság kiválasztására, illetve annak esetleges veszteségei ellentételezésére vonatkozó rendelkezéseket. II. Fejezet A VASÚTI TEVÉKENYSÉGEK VÉGZÉSÉNEK FELTÉTELEI MŐKÖDÉSI ENGEDÉLY 6. (1) 61 E törvény alapján a vasúti pályahálózat mőködtetése, valamint a vasúti személyszállítás, az árutovábbítás és a vontatási szolgáltatás a (7) bekezdésben meghatározott kivétellel mőködési hatósági engedélyhez (a továbbiakban: mőködési engedély) kötött tevékenység. 54 Az 5. (1) bekezdés b) pontja a 2009: CLIII. törvény 25. (1) bekezdése szerint módosított 55 Az 5. (1) bekezdés d) pontja a 2009: CLIII. törvény 25. (1) bekezdése szerint módosított 56 Az 5. (1) bekezdésének e) pontja a 2009: XLVI. törvény 4. -ával megállapított, a 2009: CLIII. törvény 25. (1) bekezdése szerint 57 Az 5. (3) bekezdés a) pontja a 2009: CLIII. törvény 4. (1) bekezdésével megállapított 58 Az 5. (3) bekezdés b) pontja a 2009: CLIII. törvény 25. (1) bekezdése szerint módosított 59 Az 5. (3) bekezdés c) pontja a 2009: CLIII. törvény 25. (1) bekezdése szerint módosított 60 A 5. (4) bekezdése a 2009: CLIII. törvény 4. (2) bekezdésével megállapított 61 A 6. (1) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 68. (1) bekezdés d) pontja szerint

10 (2) 62 A vasúti személyszállításra és a vasúti árutovábbításra mőködési engedély külön-külön is megszerezhetı. Vontatási szolgáltatás vasúti személyszállításra vagy vasúti árutovábbításra vonatkozó mőködési engedély birtokában végezhetı. Mőködési engedélyt az a szervezet kaphat, amely teljesíti az e törvényben és a külön jogszabályban meghatározott feltételeket. Ha vasúti társaság kizárólag vontatási szolgáltatást nyújt, azt a mőködési engedély iránti kérelmében meg kell jelölnie és a mőködési engedélyében ezt rögzíteni kell. Kizárólag vontatási szolgáltatás nyújtása estén a vasúti társaság személyszállítási üzletszabályzatot [20. (1) bekezdés] vagy árutovábbítási üzletszabályzatot [23. (1) bekezdés] nem köteles készíteni. (3) 63 Egy vasúti társaság részére egy mőködési engedély adható ki vasúti pályahálózat mőködtetésre. Ha a vasúti pályahálózat mőködtetıje nem független vasúti pályahálózat-mőködtetınek minısül, a mőködési engedélyben erre utalni kell. (4) Vállalkozó vasúti tevékenység végzésére vonatkozó mőködési engedély valamennyi nyílt hozzáféréső vasúti pályahálózatra, valamint a mőködési engedélyben meghatározott térségi, elıvárosi, helyi vagy saját célú vasúti pályahálózatra adható ki. (5) 64 Térségi személyszállításra vonatkozó mőködési engedély önálló térségi vasúti pályahálózaton végzett személyszállítási tevékenységre adható ki. (6) Az elıvárosi, illetve térségi mőködési engedéllyel rendelkezı vasúti társaság az országos vasúti pályahálózatot a mőködési engedélyében meghatározott legközelebbi vasúti csomópontig igénybe veheti. (7) 65 Saját célú vasúti pályahálózaton vasúti személyszállítás nem végezhetı, arra vasúti személyszállítási engedély nem adható ki. (8) 66 Nem kell mőködési engedély a) a turistavasútnak, b) a sífelvonónak, c) a saját célú vasúti pályahálózat mőködtetéséhez és a saját célú vasúti pályahálózaton áruszállítás végzéséhez. (9) 67 A (8) bekezdésben meghatározott vasúti társaságok, valamint a vasúti közlekedési tevékenységet végzı szervezet tevékenységük megkezdését a vasúti igazgatási szerv és a közlekedési hatóság részére bejelentik. 7. (1) 68 Az országos személyszállítási és árutovábbítási mőködési engedély (a továbbiakban: országos mőködési engedély) a vasúttársaságok engedélyezésérıl szóló, június 19-ei 95/18/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: 95/18/EK irányelv) szerinti mőködési engedélynek minısül. Az országos mőködési engedély a Magyar Köztársaság területén valamennyi nyílt hozzáféréső vasúti pályahálózatra kiterjed. Az országos mőködési engedélyt a vasúti igazgatási szerv a belföldön bejegyzett szervezet részére adja ki. Az országos mőködési engedély valamennyi EGT-államban hatályos. (2) 69 A Magyar Köztársaságban hatályos, és az országos mőködési engedéllyel egy tekintet alá esik valamely más EGT-államban a 95/18/EK irányelv alapján kiadott mőködési engedély. (3) 70 Az országos vasúti pályahálózat amennyiben külön jogszabály eltérıen nem rendelkezik vasúti közlekedési tevékenység céljára csak országos mőködési engedéllyel vehetı igénybe. Az országos mőködési engedély önmagában az országos vasúti pályahálózathoz való nyílt hozzáférésre, illetve az 54. (1) és (3) (5) bekezdései szerinti szolgáltatások igénybevételére nem jogosít. 62 A 6. (2) bekezdése a 2008: LXXVI. törvény 2. (1) bekezdésével megállapított 63 A 6. (3) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 51. (1) bekezdésével megállapított 64 A 6. (5) bekezdése a 2008: LXXVI. törvény 2. (2) bekezdésével megállapított 65 A 6. (7) bekezdését a 2008: LXXVI. törvény 2. (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CLXXII. törvény 51. (2) bekezdésével megállapított 66 A 6. (8) bekezdését a 2010: CLXXII. törvény 51. (2) bekezdése iktatta be. 67 A 6. (9) bekezdését a 2010: CLXXII. törvény 51. (2) bekezdése iktatta be. 68 A 7. (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. (6) bekezdésének j) pontja, a 2008: LXXVI. törvény 38. (7) bekezdésének f) pontja, a 2009: LVI. törvény a szerint Ez utóbbi módosító törvény a alapján a rendelkezést a október 1. napját követıen indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni. 69 A 7. (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény a szerint E módosító törvény a alapján a rendelkezést a október 1. napját követıen indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni. 70 A 7. (3) bekezdése a 2009: XLVI. törvény 26. (1) bekezdésének b) pontja szerint

11 8. (1) A mőködési engedély kiadásának a feltétele, hogy a kérelmezı megfeleljen a) az üzleti jóhírnévvel, b) a pénzügyi teljesítıképességgel, c) a szakmai alkalmassággal, d) a felelısségi körébe tartozó baleseti károk megtérítésére való alkalmassággal kapcsolatos, külön jogszabályban meghatározott követelményeknek. (2) 71 Az (1) bekezdés szerinti feltételek fennálltának igazolása érdekében a mőködési engedély iránti kérelmet elıterjesztı szervezet köteles a vasúti igazgatási szerv részére a külön jogszabályban meghatározott információkat rendelkezésre bocsátani. (3) 72 A mőködési engedély határozatlan idıtartamra szól. A vasúti igazgatási szerv a mőködési engedély kiadása feltételeinek fennálltát legalább ötévenként felülvizsgálja. (4) 73 A vasúti társaság a mőködési engedély jogerıre emelkedésétıl számított hat hónapon belül köteles megkezdeni a mőködési engedélyben meghatározott tevékenységét. E határidı elmulasztása, illetve a tevékenység végzésének hat hónapot meghaladó szüneteltetése esetén a vasúti igazgatási szerv a feltételek fennálltának felülvizsgálatát rendelheti el, továbbá indokolt esetben a mőködési engedélyt felfüggesztheti. A tevékenység megkezdésére irányadó határidı kérelemre a külön jogszabályban meghatározott esetekben legfeljebb további hat hónappal meghosszabbítható. (5) 74 A vasúti társaság köteles a mőködési engedély feltételeivel kapcsolatos minden változásról annak bekövetkezése után 8 napon belül tájékoztatni a vasúti igazgatási szervet. A vasúti igazgatási szerv elrendeli a mőködési engedély felülvizsgálatát a vasúti társaság jogi helyzetére befolyást gyakorló változás, így különösen más társasággal való egyesülése esetén. A vasúti társaság a külön jogszabályban meghatározott idıközönként és tartalommal rendszeresen igazolni köteles a vasúti igazgatási szerv részére a feltételek teljesítését. (6) 75 A vasúti társaság köteles bejelenteni a vasúti igazgatási szervnek, amennyiben mőködési engedélyköteles tevékenységét szüneteltetni kívánja, vagy azzal felhagy. Amennyiben a vasúti igazgatási szerv a vasúti társaság bejelentése alapján, vagy hatósági ellenırzése során megállapítja, hogy a vasúti társaság nem teljesíti a mőködési engedély kiadásának valamely feltételét vagy a vasúti közlekedési tevékenységét az engedélyben foglaltaktól eltérıen gyakorolja, vagy e tevékenységét szünetelteti, a mőködési engedélyt hivatalból felfüggeszti. A felfüggesztés hatálya alatt vasúti közlekedési tevékenység nem végezhetı. A felfüggesztést elrendelı határozat hatályon kívül helyezésének akkor van helye, ha a vasúti társaság igazolta, hogy a felfüggesztés elrendelésének oka megszőnt vagy bejelenti, hogy a felfüggesztett tevékenységet tovább kívánja folytatni. (7) 76 A vasúti igazgatási szerv a mőködési engedélyt visszavonja, amennyiben a vasúti társaság a felfüggesztés elrendelésének alapjául szolgáló körülményt hat hónapon belül nem hárítja el, vagy a vasúti társaság felszámolását a bíróság jogerıs végzéssel elrendeli, vagy a vasúti társaság végelszámolással megszőnt. (8) 77 A vasúti igazgatási szerv a mőködési engedélyben külön jogszabályban meghatározottak szerint a mőködési engedély felfüggesztésének és visszavonásának a (4) és (6) (7) bekezdések keretei között egyedi eseteit is meghatározhatja. (9) 78 A pénzügyi teljesítıképességgel kapcsolatos valamely követelmény nem teljesítése esetén a mőködési engedély felfüggesztése vagy visszavonása mellett a vasúti társaság részére a legfeljebb hat hónapos határozott idıtartamra ideiglenes mőködési engedély adható, amennyiben a vasúti társaság továbbmőködése a vasúti közlekedés biztonságát nem veszélyezteti. 71 A 8. (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. (6) bekezdésének j) pontja szerint 72 A 8. (3) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. (6) bekezdésének j) pontja szerint 73 A 8. (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. (6) bekezdésének j) pontja szerint 74 A 8. (5) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. (6) bekezdésének j) pontja, a 2010: CLXXII. törvény 68. (1) bekezdés c) pontja szerint 75 A 8. (6) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 52. (1) bekezdésével megállapított 76 A 8. (7) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 52. (1) bekezdésével megállapított 77 A 8. (8) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. (6) bekezdésének j) pontja szerint 78 A 8. (9) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 52. (2) bekezdésével megállapított

12 (10) 79 Amennyiben a vasúti igazgatási szerv olyan információról szerez tudomást, amely alapján alappal feltételezheti, hogy a más EGT-államban a 95/18/EK irányelv alapján kiadott mőködési engedélyt szerzett vállalkozó vasúti társaság nem teljesíti a mőködési engedély kiadásának valamely feltételét, a vasúti igazgatási szerv a mőködési engedélyt kiállító külföldi hatóságot haladéktalanul értesíti. 8/A. 80 (1) 81 A 8. (1) bekezdés a) pontjában meghatározott üzleti jó hírnévvel nem rendelkezik az a kérelmezı, amelynek a gazdasági társaságokról szóló törvény szerinti vezetı tisztségviselıje (a továbbiakban együtt: vezetı) büntetett elıélető. (2) A vezetı a mőködési engedély kiadása iránti kérelem benyújtásával egyidejőleg a vasúti igazgatási szerv részére hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen elıélető, vagy kéri, hogy az e tényre vonatkozó adatokat a bőnügyi nyilvántartó szerv a vasúti igazgatási szerv részére annak a mőködési engedély iránti kérelem elbírálása céljából benyújtott adatigénylése alapján továbbítsa. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a vezetı büntetlen elıélető-e. (3) A mőködési engedély kiadása feltételeinek felülvizsgálata során a vasúti igazgatási szerv hatósági ellenırzés keretében ellenırzi azt is, hogy a vezetı büntetlen elıélető-e. A hatósági ellenırzés céljából a vasúti igazgatási szerv adatot igényelhet a bőnügyi nyilvántartási rendszerbıl. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a vezetı büntetlen elıélető-e. (4) A vasúti igazgatási szerv a (3) és (4) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a) a mőködési engedély kiadása iránti eljárás jogerıs befejezéséig vagy b) a mőködési engedély kiadása esetén a hatósági ellenırzés idıtartamára vagy az engedély visszavonására irányuló eljárásban az eljárás jogerıs befejezéséig kezeli. 9. (1) A miniszter a mőködési engedélyezés részletes szabályai körében meghatározza különösen a) az engedélyezési eljárás részletes szabályait, b) az engedély kiadásának és módosításának feltételeit, c) a kérelem és az engedély tartalmi elemeit, d) az üzleti jóhírnév, a pénzügyi teljesítıképesség, a szakmai alkalmasság, valamint a felelısségi körébe tartozó baleseti károk megtérítésére való alkalmasság igazolásának módját, e) 82 a vasúti igazgatási szervnek a vasúti társaságokkal kapcsolatos ellenırzési tevékenységének részletes szabályait, f) az engedély felfüggesztésének és visszavonásának részletes szabályait, g) azokat az eseteket, amelyekben a vasúti társaság a mőködési engedély felülvizsgálatát köteles kérni. (2) 83 A vasúti igazgatási szerv haladéktalanul tájékoztatja az Európai Bizottságot az országos mőködési engedély (ideiglenes mőködési engedély) kiadásáról, módosításáról, felfüggesztésérıl vagy visszavonásáról. MŐSZAKI ENGEDÉLY 10. (1) E törvény alapján mőszaki hatósági engedély (a továbbiakban: mőszaki engedély) szükséges a) 84 jogszabály eltérı rendelkezése hiányában a vasúti pálya és tartozékai ideértve a trolibusz felsıvezetékét is építéséhez, létesítéséhez, korszerősítéséhez, átalakításához, használatbavételéhez, fennmaradásához és megszüntetéséhez, b) 85 vasúti jármő típusának engedélyezéséhez és a vasúti jármő üzembe helyezéséhez, 79 A 8. (10) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. (6) bekezdésének j) pontja szerint 80 A 8/A. -t a 2009: CXLIX. törvény 105. (1) bekezdése iktatta be. 81 A 8/A. (1) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 68. (2) bekezdés c) pontja szerint 82 A 9. (1) bekezdésének e) pontja a 2006: CIX. törvény 129. (6) bekezdésének j) pontja szerint 83 A 9. (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. (6) bekezdésének j) pontja, a 2009: XLVI. törvény 25. (4) bekezdése szerint 84 A 10. (1) bekezdés a) pontja a 2009: CLIII. törvény 5. -ával megállapított

13 c) vasúti jármővekre szerelt, vasútüzemi célt szolgáló kazánok, nyomástartó edények üzemben tartásához, átalakításához, d) 86 vasúti jármővek, vasúti jármővek közlekedésbiztonsági berendezései (futómő, fék, kocsiszekrény, vonatbefolyásoló berendezés), vasúti jármővekre szerelt, vasútüzemi célt szolgáló kazánok és nyomástartó edények gyártását, javítását, vizsgálatát végzı személyek és szervezetek tevékenységéhez, e) 87 a vasúti jármővek idıszakos vizsgálatát végzı személyek és vizsgahelyek tevékenységéhez. (2) A mőszaki engedélyt a közlekedési hatóság külön jogszabályban meghatározottak szerint adja ki. III. Fejezet ORSZÁGOS KÖZFORGALMÚ VASÚTI KÖZLEKEDÉS ORSZÁGOS KÖZFORGALMÚ VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS ÉS ÁRUFUVAROZÁS, VALAMINT VONTATÁSI SZOLGÁLTATÁS 11. (1) Az országos közforgalmú vasúti személyszállítási, árufuvarozási, illetve vontatási tevékenység végzésére, az erre jogosító mőködési engedéllyel rendelkezı vasúti társaság a XII. fejezetben meghatározott feltételek teljesítése esetén valamennyi nyílt hozzáféréső vasúti pályahálózaton jogosult. (2) 88 Határon átmenı személyszállítási és árutovábbítási tevékenység végzésére az országos mőködési engedéllyel rendelkezı vasúti társaság a vonatkozó nemzetközi szerzıdések rendelkezései szerint jogosult. 12. (1) 89 A közszolgáltatásnak minısülı országos közforgalmú vasúti személyszállítás végzésére a miniszter az országos mőködési engedéllyel rendelkezı vasúti társasággal a 27. (1) (10) bekezdésének és 27/A 27/D. - ának rendelkezései szerint vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdést köt. (2) 90 Az országos vasúti árufuvarozási tevékenységet végzı vasúti társaság az éves beszámolójában elkülönítetten is köteles megjeleníteni e tevékenységének árbevételét és eredményét. 13. (1) Az országos mőködési engedéllyel rendelkezı vállalkozó vasúti társaság a szervezeti formájától függetlenül a vállalkozó vasúti tevékenysége vonatkozásában önállóan határozza meg az üzleti tervét, ideértve a finanszírozási és befektetési programját is. Az üzleti terv összeállításakor törekedni kell a vállalkozó vasúti társaság pénzügyi egyensúlyának megteremtésére és az egyéb mőszaki, kereskedelmi és pénzügyi igazgatási célok elérésére, valamint e célok megvalósítását lehetıvé tevı források biztosítására. (2) Az országos mőködési engedéllyel rendelkezı vállalkozó vasúti társaság szabadon a) 91 b) alakíthatja ki a belsı szervezetét, a X. fejezetben foglaltak sérelme nélkül, c) a külön jogszabályban foglalt rendelkezések megtartása mellett határozhatja meg a szolgáltatások nyújtásának és értékesítésének feltételeit, valamint a szolgáltatásai árát, d) dönthet a személyzetérıl, az eszközeirıl és a beszerzéseirıl, e) növelheti a piaci részesedését, új technológiákat, szolgáltatásokat és újszerő igazgatási megoldásokat vezethet be, f) kiterjesztheti a tevékenységét a vasúti közlekedési tevékenységekhez kapcsolódó más területekre. 85 A 10. (1) bekezdés b) pontja a 2010: CLXXII. törvény 53. -ával megállapított 86 A 10. (1) bekezdésének d) pontja a 2008: LXXVI. törvény 3. -ával megállapított 87 A 10. (1) bekezdésének e) pontja a 2008: LXXVI. törvény 3. -ával megállapított 88 A 11. (2) bekezdése a 2009: XLVI. törvény 26. (1) bekezdésének c) pontja szerint 89 A 12. (1) bekezdése a 2009: XLVI. törvény 26. (2) bekezdésének c) pontja, a 2009: CLIII. törvény 25. (1) bekezdése szerint 90 A 12. (2) bekezdése a 2010: CLXXII. törvény 68. (1) bekezdés e) pontja szerint 91 A 13. (2) bekezdésének a) pontját a 2009: XLVI. törvény 25. (8) bekezdése hatályon kívül helyezte.

14 A VASÚTI PÁLYAHÁLÓZAT MŐKÖDTETÉSE (1) 93 Az országos törzshálózati vasúti pályát és tartozékait magába foglaló pályahálózat, vagy olyan vasúti pályahálózat mőködtetését, amelynek országos törzshálózati vasúti pálya vagy annak tartozéka a része, az a gazdasági társaság végezheti, amelynek egyedüli tagja (részvényese) a Magyar Állam. A regionális vasúti pályát és tartozékait magába foglaló vasúti pályahálózat mőködtetését, amelynek országos törzshálózati vasúti pálya vagy tartozéka nem része, az a gazdasági társaság is végezheti, amelyben a Magyar Állam legalább többségi befolyással rendelkezik. Az egyéb vasúti pályát és tartozékait magába foglaló pályahálózat mőködtetését bármely gazdálkodó szervezet végezheti. (1a) 94 A Magyar Állam az (1) bekezdés szerinti jogát kizárólagos tulajdonában lévı gazdasági társasága útján is gyakorolhatja. Az állam tulajdonosi jogait gyakorló kizárólagos állami tulajdonú társaság e jogait nem ruházhatja át. (2) A nyílt hozzáféréső vasúti pályahálózat használatáért fizetendı hálózat-hozzáférési díj az azt mőködtetı vasúti társaságot illeti, aki köteles az ebbıl keletkezı bevételét a nyílt hozzáféréső pályahálózat mőködtetésére fordítani. (3) 95 Az országos vasúti pályahálózat mőködtetıje és a fejlesztési közremőködı éves üzleti tervének tartalmaznia kell a beruházási és pénzügyi tervet. Az üzleti tervnek biztosítania kell az országos vasúti pályahálózat optimális és hatékony használatát és fejlesztését, valamint a pénzügyi és egyéb eszközöket e célok eléréséhez. (4) Az országos vasúti pályahálózat mőködtetıje felelıs saját üzemeltetéséért, adminisztrációjáért és belsı ellenırzéséért. (5) 96 A vasúti pályahálózat mőködtetésének elemei közül a létesítést, felújítást és fejlesztést a vasúti pályahálózat mőködtetıje vagy a fejlesztési közremőködı végzi (a továbbiakban: építtetı). Ha a létesítést, felújítást és fejlesztést a fejlesztési közremőködı végzi, a létesítésben, felújításban és fejlesztésben az érintett vasúti pályahálózat mőködtetıje mint a vasúti pályahálózat mőködtetésére hatósági engedéllyel rendelkezı szervezet közremőködik. A vasúti pályahálózat mőködtetıje és a fejlesztési közremőködı a feladatok megosztásáról együttmőködési szerzıdést köt. IV. Fejezet A TÉRSÉGI ÉS AZ ELİVÁROSI KÖZFORGALMÚ VASÚTI KÖZLEKEDÉS 15. (1) 97 A térségi, illetve az elıvárosi vasúti pályahálózatot az ezen vasúti pályahálózat mőködtetésére vonatkozó mőködési engedély iránt kérelmet benyújtó szervezet kérelmére a külön jogszabályban meghatározottak szerint a vasúti igazgatási szerv a mőködési engedély kiadásával egyidejőleg, a vasúti pályahálózatba tartozó vasúti pályaszakaszok meghatározásával jelöli ki. (2) Térségi vasúti pályahálózat abban az esetben jelölhetı ki, ha a) a vasúti pályahálózatnak az országos közforgalmú közlekedésben betöltött szerepe csekély, elsısorban a térségi forgalom lebonyolítására szolgál, 92 A 14. -t megelızı alcím a 2009: CLIII. törvény 6. (1) bekezdésével megállapított 93 A 14. (1) bekezdése a 2009: CLIII. törvény 6. (2) bekezdésével megállapított, a 2010: CLXXII. törvény 68. (1) bekezdés f) pontja szerint 94 A 14. (1a) bekezdését a 2010: CLXXII. törvény 54. -a iktatta be. 95 A 14. (3) bekezdésének elsı mondata a 2008: LXXVI. törvény 38. (7) bekezdésének gy) pontja szerint 96 A 14. (5) bekezdését a 2008: LXXVI. törvény 4. -a iktatta be. 97 A 15. (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. (6) bekezdésének j) pontja szerint

15 b) 98 az adott térség érintett önkormányzatai önként vállalt feladataik keretében külön jogszabályban meghatározott kötelezettséget vállalnak a helyi igényekhez jobban illeszkedı, térségi jelentıségő szolgáltatások fejlesztésére, vagy c) a hálózat az országos vasúti pályahálózatokhoz képest keskenyebb nyomtávú. (3) 99 A térségi, illetve elıvárosi mőködési engedéllyel rendelkezı közforgalmú vasúti társaság a miniszterrel kötött vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdésben vasúti személyszállítási közszolgáltatási kötelezettséget vállalhat. E szerzıdésre a 27. (1) (10) bekezdésében és 27/A 27/D. -ában foglaltakat megfelelıen alkalmazni kell. V. Fejezet A HELYI KÖZFORGALMÚ VASÚTI KÖZLEKEDÉS 16. (1) Helyi közforgalmú vasúti társaság a) a közúti vasút (villamos), és a különleges vasút pályájának mőködtetésére, és b) az a) pont szerinti vasúti pályákon közforgalmú személyszállításra jogosult. (2) Helyi közforgalmú vasúti társaságot a település önkormányzata, továbbá bármely természetes személy vagy szervezet alapíthat A helyi vasúti személyszállítási közszolgáltatási kötelezettséget a közszolgáltatás mértékét megállapító, az önkormányzat képviselı-testülete által jóváhagyott közszolgáltatási menetrend keretei között az önkormányzat által alapított vagy az önkormányzat által ezzel megbízott helyi közforgalmú vasúti társaság látja el. VI. Fejezet SAJÁT CÉLÚ VASÚTI TEVÉKENYSÉG 18. (1) 101 Saját célú vasúti tevékenységet az a szervezet végez, amely a saját célú vasúti pályahálózaton a saját, közvetlenül nem vasúti közlekedési célú gazdasági tevékenységével összefüggı vasúti áruszállítást lát el. (2) 102 VII. Fejezet VASÚTI SZOLGÁLTATÁSOK SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁS Az 1371/2007/EK rendeletben nem szabályozott kérdésekben a vasúti személyszállításra kötött szerzıdésekre a Polgári Törvénykönyvnek (a továbbiakban: Ptk.) a szerzıdésekre vonatkozó általános, továbbá a 98 A 15. (2) bekezdésének b) pontja a 2008: LXXVI. törvény 5. -ával megállapított 99 A 15. (3) bekezdése a 2009: XLVI. törvény 26. (2) bekezdésének d) pontja, a 2009: CLIII. törvény 25. (1) bekezdése szerint 100 A 17. a 2009: CLIII. törvény 25. (1) bekezdése szerint 101 A 18. (1) bekezdése a 2009: XLVI. törvény 25. (7) bekezdésének a) pontja szerint 102 A 18. (2) bekezdését a 2009: XLVI. törvény 25. (7) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

16 vállalkozási szerzıdésre vonatkozó rendelkezéseit a vasúti személyszállítás részletes feltételeirıl szóló külön jogszabályban foglalt kiegészítésekkel kell alkalmazni (1) A vasúti társaság a közforgalmú személyszállítás körében a közforgalmú menetrendben meghatározott vonalon az ott meghirdetett vonatokat közlekedteti. (2) A közforgalmú személyszállítási szolgáltatást végzı vállalkozó vasúti társaság a közforgalmú személyszállítási szolgáltatására vonatkozó általános szerzıdési feltételeket tartalmazó személyszállítási üzletszabályzatot köteles készíteni, amely tartalmazza a szolgáltatás minıségi elıírásait [1371/2007/EK rendelet 28. cikk (1) bek.]. A személyszállítási üzletszabályzatot, valamint annak módosítását a vasúti igazgatási szerv külön jogszabályban foglaltak szerint hagyja jóvá. A jóváhagyás nem tagadható meg, ha a személyszállítási üzletszabályzat a külön jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelel. A jóváhagyott, mindenkor hatályos személyszállítási üzletszabályzatot a vállalkozó vasúti társaság nyilvánosan közzéteszi. (3) A Kormány a vasúti személyszállítás részletes szabályairól szóló rendeletben határozza meg a) a vasúti személyszállítási szolgáltatásnak az 1371/2007/EK rendeletben nem szabályozott részletes feltételeit, valamint az 1371/2007/EK rendeletben foglaltak alóli mentességeket; b) a személyszállítási üzletszabályzatra, valamint annak vasúti igazgatási szerv általi jóváhagyására vonatkozó szabályokat; valamint c) a vasúti társaság közforgalmú személyszállítási szolgáltatásokra vonatkozó minıségbiztosítási rendszerével [1371/2007/EK rendelet 28. cikk (1) bek.] kapcsolatos részletes szabályokat (1) A vasúti személyszállítási közszolgáltatást nyújtó vállalkozó vasúti társaság köteles közforgalmú menetrendet készíteni és azt közzétenni, abban elkülönítetten megjeleníteni a vasúti személyszállítási közszolgáltatást. (2) Az egységes egyeztetési eljárásban a vasúti személyszállítást végzı vállalkozó vasúti társaságok, a külön törvény alapján menetrend szerinti közúti személyszállítást végzı társaságok, az érintett vasúti pályahálózat mőködtetıje, a Vasúti Pályakapacitás-elosztó Szervezet (a továbbiakban: VPSZ), a közútkezelı szervezetek, a Regionális Közlekedési Szakbizottságok, valamint a külön jogszabályban meghatározott egyéb szervezetek vesznek részt. (3) Az egységes egyeztetési eljárás szabályait a miniszter rendeletben határozza meg. 21/A. 106 (1) A közösségi közlekedés mint közszolgáltatás biztonságának és zavartalan mőködésének, a vasútállomáson a közforgalom számára nyitva álló helyen, a megállóhelyen, valamint a személyszállító vasúti jármővek belterében a vasútállomáson és megállóhelyen található berendezések, a vasúti jármő, továbbá az utasok, valamint a vasúti közlekedés mőködését biztosító személyek életének, testi épségének és vagyontárgyaik védelme, továbbá a vasúti közlekedés mőködését biztosító személyek felelısségének megállapítása céljából, a jogsértı cselekmények megelızése, megszakítása és bizonyítása érdekében, a személyes adatok védelmérıl és a közérdekő adatok nyilvánosságáról szóló törvény szerinti adatvédelmi jogok érvényesítése mellett, továbbá e törvényben meghatározott korlátozó rendelkezések betartásával, a vasúti társaság, a vasútállomás, vagy a megállóhely üzemeltetıje (a továbbiakban együtt: megfigyelı) jogosult elektronikus biztonságtechnikai rendszeren keresztül megfigyelést folytatni, a megfigyelés során kép- és hangfelvételt készíteni, a készített képés hangfelvételt, valamint az azon rögzített személyes adatot kezelni. E tevékenysége során a megfigyelı adatkezelést végzı munkavállalója adatfeldolgozónak minısül. (2) Az (1) bekezdés szerinti elektronikus biztonságtechnikai rendszer akkor alkalmazható, ha a jogsértések észlelése, az elkövetı tettenérése, vagy a jogsértı cselekmények megelızése, azok bizonyítása más módszerrel nem érhetı el. A szolgáltató az elektronikus biztonságtechnikai rendszer alkalmazásának szükségességét háromévente felülvizsgálja. (3) A megfigyelı az (1) bekezdés szerinti elektronikus biztonságtechnikai rendszer alkalmazása esetén a vakok és gyengénlátók számára is érzékelhetı módon köteles a vasútállomások és megállóhelyek bejáratánál, a vasúti jármőre való felszállásra szolgáló peronoknál, valamint a vasúti jármőveken figyelemfelhívó jelzést, ismertetést elhelyezni az elektronikus biztonságtechnikai rendszer által folytatott megfigyelés, valamint a rendszer által rögzített, személyes adatokat tartalmazó kép- és hangfelvétel készítésének, tárolásának céljáról, az adatkezelés jogalapjáról, a felvétel tárolásának helyérıl, a tárolás idıtartamáról, a rendszert alkalmazó (üzemeltetı) személyérıl, az adatok megismerésére jogosult személyek körérıl, továbbá a személyes adatok 103 A 19. a 2009: XLVI. törvény 5. -ával megállapított 104 A 20. a 2009: XLVI. törvény 6. -ával megállapított 105 A 21. a 2009: CLIII. törvény 7. -ával megállapított 106 A 21/A. -t a 2010: CLXXII. törvény 55. -a iktatta be.

17 védelmérıl és a közérdekő adatok nyilvánosságáról szóló törvénynek az érintettek jogaira és érvényesítésük rendjére vonatkozó rendelkezéseirıl. (4) Nem alkalmazható elektronikus megfigyelırendszer olyan helyen, ahol a megfigyelés az emberi méltóságot sértheti, így különösen mosdóban, illemhelyen, fekvı vagy hálófülkében. (5) Az (1) bekezdés szerinti elektronikus biztonságtechnikai rendszer alkalmazása esetén, a megfigyeléssel érintett vonatokról, valamint vasúti állomásról és megállóhelyrıl a szolgáltató a honlapján tájékoztatást tesz közzé. 21/B. 107 (1) A rögzített kép-, hang-, valamint kép- és hangfelvételt felhasználás hiányában a rögzítéstıl számítva a hetvenkettedik óra leteltekor meg kell semmisíteni, vagy törölni kell. Felhasználásnak az minısül, ha a rögzített kép-, hang-, vagy kép- és hangfelvételt, továbbá más személyes adatot bírósági vagy más hatósági eljárásban bizonyítékként felhasználják. (2) Az, akinek jogát vagy jogos érdekét a kép-, hang-, vagy a kép- és hangfelvétel, vagy más személyes adatának rögzítése érinti, az (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelıen a kép-, hang-, valamint kép- és hangfelvétel, továbbá más személyes adat rögzítésétıl számított hetvenkét órán belül jogának vagy jogos érdekének igazolásával kérheti, hogy az adatot annak kezelıje ne semmisítse meg, vagy ne törölje. (3) Bíróság vagy más hatóság megkeresésére a rögzített kép-, hang-, valamint kép- és hangfelvételt, továbbá más személyes adatot a bíróságnak vagy a hatóságnak haladéktalanul meg kell küldeni. Amennyiben megkeresésre attól számított hetvenkét órán belül, hogy a (2) bekezdés szerint a megsemmisítés mellızését kérték, nem kerül sor, a rögzített kép-, hang-, valamint kép- és hangfelvételt, továbbá más személyes adatot meg kell semmisíteni, vagy törölni kell. ÁRUFUVAROZÁSI SZOLGÁLTATÁS 22. A vasúti árufuvarozásra kötött szerzıdésekre Ptk. szerzıdésekre vonatkozó általános, továbbá a fuvarozási szerzıdésekre vonatkozó rendelkezéseit az e törvényben, valamint külön jogszabályban foglalt kiegészítésekkel kell alkalmazni. 23. (1) 108 A vasúti árufuvarozási tevékenységet végzı vállalkozó vasúti társaság köteles az árufuvarozási tevékenységre vonatkozó általános szerzıdési feltételeit tartalmazó árufuvarozási üzletszabályzatot készíteni. Az árufuvarozási üzletszabályzatot, valamint annak módosítását a vasúti igazgatási szerv külön jogszabályban foglaltak szerint hagyja jóvá. A jóváhagyás nem tagadható meg, amennyiben az árufuvarozási üzletszabályzat a külön jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelel. A jóváhagyott árufuvarozási üzletszabályzatot a vállalkozó vasúti társaság köteles a honlapján, illetve térítés ellenében kinyomtatva hozzáférhetıvé tenni. (2) A vasúti árufuvarozás részletes feltételeit a Kormány rendeletben határozza meg. VONTATÁSI SZOLGÁLTATÁS A vasúti társaság kizárólag olyan tevékenység (vasúti személyszállítás vagy vasúti árutovábbítás) végzéséhez nyújthat vontatási szolgáltatást, amelyre mőködési engedéllyel rendelkezik. VIII. Fejezet AZ ÁLLAM ÉS A VASÚTI TÁRSASÁGOK, VALAMINT AZ ÖNKORMÁNYZATOK ÉS A VASÚTI TÁRSASÁGOK KÖZÖTTI SZERZİDÉSEK AZ ÁLLAM ÉS A VASÚTI TÁRSASÁGOK KÖZÖTTI SZERZİDÉSEK 107 A 21/B. -t a 2010: CLXXII. törvény 55. -a iktatta be. 108 A 23. (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 129. (6) bekezdésének j) pontja szerint 109 A 24. a 2008: LXXVI. törvény 6. -ával megállapított

18 25. (1) Az állam az országos, a térségi, illetve az elıvárosi vasúti pályahálózatot mőködtetı vasúti társasággal, a) az állami tulajdonban lévı vasúti pályák kezelésére (a továbbiakban: vagyonkezelési szerzıdés), továbbá b) az országos, valamint az állami tulajdonban lévı vasúti pályát tartalmazó térségi, illetve elıvárosi vasúti pályahálózat mőködtetésére szerzıdést köt. (2) Az állam a vasúti pályahálózat mőködtetıje, illetve a vállalkozó vasúti társaság részére szerzıdésben az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott vasúti pályahálózatok, valamint a kombinált forgalom fejlesztéséhez, a vasúti foglalkoztatásra, képzésre és szerkezet-átalakításra egyedi támogatást nyújthat. (3) 110 A pályavasúti társasággal, illetve az integrált vasúti társasággal az (1) bekezdés b) pontja és a (2) bekezdés szerinti szerzıdéseket az államháztartásért felelıs miniszter egyetértésével az állam nevében a miniszter köti meg. (4) E fejezetben foglaltakat a szerzıdést megkötı személyt meghatározó rendelkezések kivételével az önkormányzat és a helyi közforgalmú vasúti társaság közötti szerzıdésre megfelelıen alkalmazni kell. VAGYONKEZELÉSI SZERZİDÉS Az országos, valamint az állami tulajdonban lévı vasúti pályát tartalmazó térségi, illetve elıvárosi vasúti pályahálózatot mőködtetı pályavasúti társaság, illetve az integrált vasúti társaság a vagyonkezelési szerzıdést a miniszter és az állami vagyon felügyeletéért felelıs miniszter egyetértésével a vonatkozó jogszabályok alapján az állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelı Zrt.-vel (a továbbiakban: MNV Zrt.) köti meg. A VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZİDÉS ÉS A KÖZSZOLGÁLTATÁS ELLENTÉTELEZÉSE ÉRDEKÉBEN MEGÁLLAPÍTHATÓ KÁRTALANÍTÁS (1) 114 A miniszter a vasúti személyszállítási közszolgáltatás biztosítása érdekében az államháztartásért felelıs miniszter egyetértésével a belföldi vasúti személyszállítást végzı vasúti társaságtól vasúti személyszállítási közszolgáltatást rendel meg, és erre vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdést köt (vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdés). A vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdés elkülönülten tartalmazza a közszolgáltatási menetrendi koncepcióval összhangban meghatározott, az országos törzshálózati vasúti pályán folytatott személyszállítási szolgáltatásra vonatkozó országos jelentıségő megrendelést, továbbá az országos jelentıségő megrendeléshez igazodó regionális jelentıségő megrendelést. Ha az 1370/2007/EK rendelet vagy e törvény másként nem rendelkezik, a vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdésre a Ptk. szerzıdésekre vonatkozó általános szabályai az irányadók. Az e törvény hatálya alá tartozó közszolgáltatási szerzıdéseket a villamossal végzett helyi közforgalmú vasúti szolgáltatásra irányuló közszolgáltatási szerzıdés kivételével az e törvény pályázatra vonatkozó szabályai szerint kell megkötni. A villamossal végzett helyi közforgalmú vasúti szolgáltatásra irányuló közszolgáltatási szerzıdést akkor kell az e törvény pályázatra vonatkozó szabályai szerint megkötni, ha a közszolgáltatási szerzıdés a közbeszerzésekrıl szóló törvény alapján szolgáltatási koncessziónak minısül. (2) 115 A vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdés az 1370/2007/EK rendelet 4. cikkében foglaltakon túlmenıen tartalmazza: a) a vasúti személyszállítási közszolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb szolgáltatásokat, 110 A 25. (3) bekezdése a 2006: CIX. törvény 171. (5) bekezdésének x) pontja szerint 111 A 26. a 2007: CVI. törvény 49. -ával megállapított, valamint a 2008: LXXVI. törvény 38. (7) bekezdésének i) pontja szerint 112 A 27. -t megelızı alcím a 2009: CLIII. törvény 8. (1) bekezdésével megállapított 113 A 27. a 2008: LXXVI. törvény 7. -ával megállapított 114 A 27. (1) bekezdése a 2009: CLIII. törvény 8. (2) bekezdésével megállapított 115 A 27. (2) bekezdése a 2009: CLIII. törvény 8. (2) bekezdésével megállapított

19 b) az elıírt feladatok ellátását biztosító személyi, tárgyi és pénzügyi feltételeket, c) a vasúti személyszállítási közszolgáltatás folyamatos nyújtását biztosító feltételeket, így különösen a vasúti személyszállítás akadályoztatása esetén a személyszállítási közszolgáltatás biztosításával kapcsolatos feladatokat, d) a vasúti személyszállítási közszolgáltatás teljesítéséhez elengedhetetlen, lényeges vagyoni eszközök tulajdonviszonyait, a vállalkozó vasúti társaság birtokába adott vagy más módon rendelkezésére bocsátott eszközök használatára, karbantartására és visszaszolgáltatására vonatkozó szabályokat, e) a vállalkozó vasúti társaság vasúti személyszállítási közszolgáltatási tevékenységgel összefüggı jogait és kötelezettségeit, f) a vasúti személyszállítási közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó adatok szolgáltatására és az ellenırzésre vonatkozó szabályokat, mellékletként a vasúti társaság közszolgáltatási tevékenységére vonatkozó önköltségszámítási szabályzatát, amennyiben a társaságra vonatkozó önköltségszámítási szabályzat elkészítése a számvitelrıl szóló törvény szerint a vasúti társaságra nézve kötelezı, g) a jegyrendszerre vonatkozó elıírásokat, h) a vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdés módosításának, felmondásának feltételeit, i) a vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdésben meghatározott kötelezettségek megszegése esetére vonatkozó jogkövetkezményeket (így különösen a kötbérfizetési kötelezettséget), valamint a vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdés teljesítésével kapcsolatos esetleges jogviták rendezésének módját, j) a vasúti személyszállítási közszolgáltatás megkezdésének idıpontját és a vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdés idıbeli hatályát. (3) 116 Az 1370/2007/EK rendelet 7. cikkének (2) bekezdésében elıírt elızetes tájékoztatási kötelezettség teljesítését követıen a pályázati felhívást az ellátásért felelısnek legalább két országos terjesztéső napilapban, továbbá a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenı Hivatalos Értesítıben, az önkormányzatnak a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenı Hivatalos Értesítıben és a helyi napilapban is közzé kell tennie a pályázat benyújtási határidejét legalább 60 nappal megelızıen. A felhívásban tájékoztatást kell adni a pályázaton való részvétel és a pályázati kiírás beszerzési lehetıségének feltételeirıl, az ajánlattétel határidejérıl, az elbírálás módjáról és szempontjairól, az eredményhirdetés és a szerzıdéskötés legkésıbbi idıpontjáról, a szolgáltatás megkezdésének idıpontjáról, valamint a szerzıdés idıtartamáról. (4) 117 A vállalkozó vasúti társaság tájékoztatja a minisztert, ha más vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdés alapján is végez szolgáltatást vagy határon átmenı vasúti személyszállítást is ellát. (5) 118 A vasúti társaság folyamatosan figyelemmel kíséri a szolgáltatási területét érintı utazási igények alakulását, és indokolt esetben kezdeményezi a közszolgáltatási menetrend módosítását szolgáltatásainak az igények változásához való igazítása érdekében. (6) 119 A közszolgáltatási menetrend a vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdés elválaszthatatlan részét képezi, módosítását szerzıdésmódosításként kell kezelni. A menetrendi éven belül történı közszolgáltatási menetrend módosításhoz nem szükséges az államháztartásért felelıs miniszter egyetértése. (7) 120 A vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdés csak az abban foglalt esetekben és feltételekkel mondható fel. A vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdésben rögzített közszolgáltatási tevékenység gyakorlásának joga más szervezetre kivételesen indokolt esetben a miniszter hozzájárulásával ruházható át. (8) 121 A vállalkozó vasúti társaság a minisztertıl kérheti, hogy egyes vonalakon a közszolgáltatási menetrendben meghatározott teljesítményt vonatok helyett közúti jármő (autóbusz) alkalmazásával teljesíthesse 116 A 27. új (3) bekezdését a 2009: XLVI. törvény 7. (2) bekezdése iktatta be, egyidejőleg az eredeti (3) (10) bekezdés számozását (4) (11) bekezdésre változtatva. 117 A 27. eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2009: XLVI. törvény 7. (2) bekezdése, szövege e módosító törvény 26. (1) bekezdés d) pontja, a 2009: CLIII. törvény 25. (1) bekezdése szerint 118 A 27. eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2009: XLVI. törvény 7. (2) bekezdése. 119 A 27. eredeti (5) bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta a 2009: XLVI. törvény 7. (2) bekezdése, szövege a 2009: CLIII. törvény 25. (1) bekezdése szerint 120 A 27. eredeti (6) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta a 2009: XLVI. törvény 7. (2) bekezdése, szövege a 2009: CLIII. törvény 25. (1) bekezdése szerint

20 abban az esetben, ha a megoldás a vállalkozó vasúti társaság számára megtakarítást eredményez, és a szolgáltatást igénybe vevık számára nem jár kedvezıtlenebb feltételekkel. Az ilyen szolgáltatást a vállalkozó vasúti társaság ha megfelel az autóbusszal végzett belföldi és határon átmenı személyszállításra vonatkozó külön jogszabályban elıírt személyi és tárgyi feltételeknek is kizárólag a vasúti személyszállításra külön jogszabályban megállapított díj alkalmazása mellett és az érintett települések önkormányzatával történı elızetes egyeztetés alapján a külön törvényben meghatározott járati engedéllyel végezheti. (9) 122 Ha a vállalkozó vasúti társaság által végzett közforgalmú személyszállítás mőszaki okból vasúti jármővel nem látható el, a vállalkozó vasúti társaság a (8) bekezdésben meghatározott feltételeket csak abban az esetben köteles teljesíteni, ha az autóbusszal végzett tevékenység meghaladja a két hónapot (vonatpótló járat). (10) 123 Az önkormányzatok feladat- és hatáskörébe utalt közszolgáltatási kötelezettség ellátásra vonatkozó tevékenység végzésére az önkormányzat az érintett helyi közforgalmú vasúti társasággal köthet vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdést. A vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdésre, illetve a vasúti társaság és az önkormányzat képviselı-testületének a vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdéssel kapcsolatos feladataira az (1) (8) bekezdésben meghatározott rendelkezéseket kell megfelelıen alkalmazni. (11) 124 Az önkormányzatok az érintett országos, térségi, elıvárosi vagy helyi vállalkozó vasúti társasággal a közszolgáltatási menetrendben nem szereplı közszolgáltatási tevékenység ellátására szerzıdést köthetnek. A szerzıdésre a (2) (8) bekezdésekben meghatározott rendelkezéseket kell megfelelıen alkalmazni. 27/A. 125 (1) 126 A vállalkozó vasúti társaság a vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdés teljesítéseként közszolgáltatási ellentételezésre jogosult. (2) 127 Közszolgáltatási ellentételezés esetén a közszolgáltatási kötelezettségbıl származó gazdasági hátrány számszerősítésére, a vállalkozó vasúti társaságot megilletı pénzügyi ellentételezés mértékére az 1370/2007/EK rendelet Mellékletének rendelkezéseit a pályázat útján odaítélt vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdés esetén is megfelelıen alkalmazni kell. (3) 128 Az ellentételezéssel kapcsolatos részletes szabályokat a vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdésben kell rögzíteni olyan módon, hogy a) 129 az ellátásért felelıs és a vállalkozó vasúti társaság között megkötött vasúti személyszállítási közszolgáltatási szerzıdés egyértelmően rögzíti a vállalkozó vasúti társaság közszolgáltatási feladatait, és b) a vállalkozó vasúti társaságot megilletı ellentételezés számításának rendje elızetesen megszabott, objektív és átlátható módon meghatározott feltételekre épül, valamint 121 A 27. (7) bekezdése a 2009: XLVI. törvény 26. (1) bekezdésének d) pontja szerint A 27. eredeti (7) bekezdésének számozását (8) bekezdésre változtatta a 2009: XLVI. törvény 7. (2) bekezdése. 122 A 27. eredeti (8) bekezdésének számozását (9) bekezdésre változtatta a 2009: XLVI. törvény 7. (2) bekezdése, szövege a 2009: CLIII. törvény 25. (3) bekezdése szerint 123 A 27. eredeti (9) bekezdésének számozását (10) bekezdésre változtatta a 2009: XLVI. törvény 7. (2) bekezdése, szövege a 2009: CLIII. törvény 25. (1) bekezdése szerint 124 A 27. eredeti (10) bekezdésének számozását (11) bekezdésre változtatta a 2009: XLVI. törvény 7. (2) bekezdése. 125 A 27/A. -t a 2008: LXXVI. törvény 8. -a iktatta be, szövege a 2009: XLVI. törvény 8. - ával megállapított 126 A 27/A. (1) bekezdése a 2009: CLIII. törvény 25. (1) bekezdése szerint módosított 127 A 27/A. (2) bekezdése a 2009: CLIII. törvény 25. (1) bekezdése szerint módosított 128 A 27/A. (3) bekezdés bevezetı szövegrésze a CLIII. törvény 9. (1) bekezdésével megállapított 129 A 27/A. (3) bekezdés a) pontja a CLIII. törvény 9. (1) bekezdésével megállapított

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan

Részletesebben

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 22.12.2006 COM(2006) 916 végleges 2006/0300 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE pénzügyi konglomerátumhoz tartozó hitelintézetek,

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.

Részletesebben

Jogszabályi keretek összefoglalása

Jogszabályi keretek összefoglalása NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Integrált ügyfélszolgálatok interoperábilis informatikai struktúrájának kialakítása IÜSZI Jogszabályi keretek összefoglalása Bevezető A dokumentum célja

Részletesebben

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013

Részletesebben

NOBO, DEBO ÚJ SZEREPLŐ A VASÚTI TANÚSÍTÁS TERÜLETÉN

NOBO, DEBO ÚJ SZEREPLŐ A VASÚTI TANÚSÍTÁS TERÜLETÉN NOBO, DEBO ÚJ SZEREPLŐ A VASÚTI TANÚSÍTÁS TERÜLETÉN Tombor Sándor tanúsítási igazgató KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. TARTALOM vasúti átjárhatósági követelmények célja az átjárhatósági követelmények

Részletesebben

(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.

(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki. Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmének helyi szabályairól és a térítési díjról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

2015. június 26-i rendes ülésére

2015. június 26-i rendes ülésére 38. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére Tárgy: Közbeszerzési eljárás megindításának jóváhagyása a Támasz

Részletesebben

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 2 Ügyiratszám: 980-8 /2010. 70-12-1/2010. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot

Részletesebben

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői

Részletesebben

118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás

118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására

Részletesebben

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Szociális és Munkaügyi Minisztérium Egészségügyi Minisztérium Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Külügyminisztérium Iktatószám: 1752/2009-EURINT ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Nemzetközi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Enying Város Önkormányzatának

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T Alapítás éve: 1992. Alapító határozat: 434/1992. (XII. 1.) sz. önko. hat. Módosító határozatok: 278/1995. (XII. 20.) sz. önko. hat. 185/1997. (XII. 9.) sz. önko. hat. 177/1998. (VI. 30.) sz. önko. hat.

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 110/2016.

Az előterjesztés száma: 110/2016. A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 110/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének

Részletesebben

4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére

4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére 1 4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Monoszló Község Önkormányzatának 2012. évi munkaterve

Részletesebben

Módosító Okirat. Okirat szám: 22/30750-2/2015.

Módosító Okirat. Okirat szám: 22/30750-2/2015. Okirat szám: 22/30750-2/2015. Módosító Okirat A Pestszentlőrinci Csemete Óvoda a Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testülete által 2014. március 12.

Részletesebben

Nyilatkozat a tervezett költségek utófinanszírozás vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról

Nyilatkozat a tervezett költségek utófinanszírozás vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról Nyilatkozat a tervezett ek vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról Támogatási szerződés száma: TOP-6.8.2-15-PC1-2016-00001 Kedvezményezett: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Alulírott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása

Részletesebben

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére 3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört

Részletesebben

Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása

Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása Pályázat kódja GINOP-1.3.2-15 Keretösszeg 2 milliárd Ft Támogatási összeg 5 50 millió Ft Intenzitás maximum 50% Pályázók

Részletesebben

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások /7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:2666-200:text:hu:html HU-Szombathely: Banki szolgáltatások 200/S 7-2666 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Szolgáltatás

Részletesebben

2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV

2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV 2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV...../2015. Kgy.sz. határozat 1.számú melléklete Ellenőrzési tervet megalapozó elemzések címei: - 2015. évi belső ellenőri munkaterv (2. számú melléklet) - Kockázatelemzés

Részletesebben

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105 1 Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105../2013. Tárgy: Makói Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának felülvizsgálata

Részletesebben

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2014.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési

Részletesebben

Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő

Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő T 0743-06/3/17 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján.

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.10. COM(2014) 147 final Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti

Részletesebben

Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015.

Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: jako.gergely@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/89-1/2013/I. Üi.: Jani János Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ RENDELETTERVEZET Tárgy: A közút kezelői hatáskör átruházásával

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 40/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 40/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 40/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a helyi adókról szóló

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Üllő Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2011. (II.26.) önkormányzati rendelete a házasságkötések és egyéb családi események szolgáltatási díjairól egységes szerkezetben a módosításáról szóló 15/2012.(VI.02.)

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő

KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek eire vonatkozóan Hatályos: 2016.július 1-től 2016. július 1-jén vagy azt követően igényelt kölcsönökre vonatkozó feltételek: éves Kamat 22,13 % 24,89 % 24,89

Részletesebben

2005. évi CLXXXIII. törvény. a vasúti közlekedésrıl. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A TÖRVÉNY HATÁLYA ÉRTELMEZİ RENDELKEZÉSEK

2005. évi CLXXXIII. törvény. a vasúti közlekedésrıl. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A TÖRVÉNY HATÁLYA ÉRTELMEZİ RENDELKEZÉSEK 2005. évi CLXXXIII. törvény a vasúti közlekedésrıl Az Országgyőlés a nemzeti közlekedéspolitikában meghatározott elvek érvényesítése, a magyar vasúti közlekedésnek az egységesülı nemzetközi vasúti közlekedési

Részletesebben

Tolna Megyei Földmérők Napja 2016. Tolna megyei földmérők helyzete a szakmagyakorlási rendelet szerint Németh András TMMK GGT Szakcsoport elnök

Tolna Megyei Földmérők Napja 2016. Tolna megyei földmérők helyzete a szakmagyakorlási rendelet szerint Németh András TMMK GGT Szakcsoport elnök Tolna Megyei Földmérők Napja 2016 Tolna megyei földmérők helyzete a szakmagyakorlási rendelet szerint Németh András TMMK GGT Szakcsoport elnök Földmérők Európai Tanácsa (CLGE) Megyei Földmérő Napok Geodézia

Részletesebben

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.

Részletesebben

QrszággyíIlés Hivatala. Irnmányszfisn : '-í-1 CL 44' 2015. évi... törvény

QrszággyíIlés Hivatala. Irnmányszfisn : '-í-1 CL 44' 2015. évi... törvény QrszággyíIlés Hivatala Irnmányszfisn : '-í-1 CL 44' Érkezett 2015 SZER 1 4. 2015. évi... törvény a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény módosításáró l 1. A temetőkről és a temetkezésr

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ

TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ a 2004. évi XXXIV. törvény a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról alapján 1) KKV-nak

Részletesebben

Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.

Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Feladatok I. Kapcsoltság vizsgálat II. Cégcsoport méret feltérképezés III. Transzferár

Részletesebben

A hazai közszolgáltató személyszállító vasúti társaságok számára nyújtott pályavasúti szolgáltatások rendszere

A hazai közszolgáltató személyszállító vasúti társaságok számára nyújtott pályavasúti szolgáltatások rendszere A hazai közszolgáltató személyszállító vasúti társaságok számára nyújtott pályavasúti szolgáltatások rendszere Dr. Farkas Gyula Rail Cargo Hungaria Zrt. Közlekedéstudományi Konferencia Gyır, 2012. március

Részletesebben

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

Részletesebben

Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.

Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat. A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, őstermelők esetén érvényes vállalkozói, őstermelői igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi

Részletesebben

10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ a 47/2006.(XI.16.), 46/2010.

Részletesebben

A BIZOTTSÁG 2000. március 27-i 2000/273/EK HATÁROZATA

A BIZOTTSÁG 2000. március 27-i 2000/273/EK HATÁROZATA A BIZOTTSÁG 2000. március 27-i 2000/273/EK HATÁROZATA az építési termékek megfelelőségének a 89/106/EGK tanácsi irányelv 20. cikke (2) bekezdése szerinti, hét, iránymutatás nélküli európai műszaki engedély

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

~~Sl. vr ~ 1. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA FŐOSZTÁLY. - a Közgyűléshez

~~Sl. vr ~ 1. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA FŐOSZTÁLY. - a Közgyűléshez NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA FŐOSZTÁLY 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér l. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-524, (42) 524-540; Fax: (42) 524-541 E-mai!: gazdalkodasifoosztalv@nviregyhaza.hu

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS IV.KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. ÉVI MUNKATERVE

BUDAPEST FŐVÁROS IV.KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. ÉVI MUNKATERVE BUDAPEST FŐVÁROS IV.KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. ÉVI MUNKATERVE 2012. FEBRUÁR 23. (csütörtök) 15:00 1. Javaslat Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat intézményei és a

Részletesebben

A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve

A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve Készítette: Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 4024 Debrecen Piac u. 54. 4002 Debrecen, Pf.: 78. Tel.:

Részletesebben

A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett

A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je t 9 ' l '1-. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbánya környezetének szépítéséről szóló 4/2014. (II. 24.) önkormányzati

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.

Részletesebben

dr. Veres Margit dr. Bencsik Judit

dr. Veres Margit dr. Bencsik Judit almazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2016. (III. 23.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS KÖZÖS MEGEGYEZÉSSEL TÖRTÉNŐ MEGSZÜNTETÉSÉRŐL

MEGÁLLAPODÁS KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS KÖZÖS MEGEGYEZÉSSEL TÖRTÉNŐ MEGSZÜNTETÉSÉRŐL 2. sz melléklet MEGÁLLAPODÁS KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS KÖZÖS MEGEGYEZÉSSEL TÖRTÉNŐ MEGSZÜNTETÉSÉRŐL amely létrejött egyrészről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: 7621 Pécs, Széchenyi tér

Részletesebben

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT 7. sz. mintanyilatkozat ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 6 (6) bekezdés, 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1.

Részletesebben

I. Adóalany Adóalany neve (cégneve): Adóazonosító jele [][][][][][][][][][] Adószáma: [][][][][][][][]-[]-[][]

I. Adóalany Adóalany neve (cégneve): Adóazonosító jele [][][][][][][][][][] Adószáma: [][][][][][][][]-[]-[][] I JELŰ BETÉTLAP 20. évben kezdődő adóévről a/az Sajóbábony Város Önkormányzat illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről szóló helyi iparűzési adóbevalláshoz

Részletesebben

A Baptista Teológiai Akadémia. Alapító Okirata. Kelt: Budapesten, 2013. január 28.

A Baptista Teológiai Akadémia. Alapító Okirata. Kelt: Budapesten, 2013. január 28. A Baptista Teológiai Akadémia Alapító Okirata Kelt: Budapesten, 2013. január 28. A Magyarországi Baptista Egyház Országos Tanácsa a Baptista Teológiai Akadémia, mint egyházi alapítású főiskola alapító

Részletesebben

A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések

A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (I. 27.) önkormányzati rendelete, a 8/2013.(III. 29.) és a 25/2013.(XI.04.) rendeletekkel egységes szerkezetbe foglalt szövege az egészségügyi

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. ( ) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről szóló 17/2007. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról (t e r v e z e

Részletesebben

J a v a s l a t. - a Képviselı-testületnek -

J a v a s l a t. - a Képviselı-testületnek - SÁROSPATAK VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax.: 47/311-404 Ügyfélfogadás ideje: Hétfı: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30, péntek: 8-12 óráig J a v a s l

Részletesebben

1. melléklet az NFM/ /2011. számú előterjesztéshez

1. melléklet az NFM/ /2011. számú előterjesztéshez 1. melléklet az NFM/ /2011. számú előterjesztéshez A Kormány /2011. ( ) Korm. rendelete a közúti árutovábbítási, saját számlás áruszállítási, valamint autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási

Részletesebben

a) tárgyévi költségvetési bevételét 119.080,- E Ft-ban aa) működési költségvetési bevételét ab) felhalmozási költségvetési bevételét

a) tárgyévi költségvetési bevételét 119.080,- E Ft-ban aa) működési költségvetési bevételét ab) felhalmozási költségvetési bevételét Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 6/2013(IV.29.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (III.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Szálka Község

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZ DÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉR KÉNT SZERZ D FÉL NEVE ÉS CÍME

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZ DÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉR KÉNT SZERZ D FÉL NEVE ÉS CÍME MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám 41517 7. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ:

Részletesebben

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S PÁPA VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJE 176. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-025 Fax: 89/313-989 E-mail: jegyzo@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S A KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. DECEMBER 31-I ÜLÉSÉRE Tárgy: 2014. évi

Részletesebben

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság. Schmidtka Gábor

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság. Schmidtka Gábor Schmidtka Gábor főosztályvezető-helyettes Hulladékgazdálkodás Stratégiai és Tervezési Főosztály 2016. május 3. 1 Jogszabályi háttér A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 20. (1)

Részletesebben

Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154)

Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154) Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154) 2010.12.08. Erdész János Témák Projekttel szembeni elvárások Projektszakaszok, elvégzett feladatok, eredménytermékek

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 37/2012.(XII.02.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 37/2012.(XII.02.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról 1 Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 37/2012.(XII.02.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról (a 36/2015.(XI.25.), a 44/2015.(XII.21.) Ö. rendelettel egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú

Részletesebben

1. A tervezett napirend elfogadása

1. A tervezett napirend elfogadása Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2014. szeptember 15. (OR. en) 13184/14 OJ CRP1 31 TERVEZETT NAPIREND Tárgy: Az ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGÁNAK (I. rész) 2510. ülése Időpont: 2014. szeptember 17. Kezdési

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Készítette: "Legjobb vagyok" Tehetségmentoráló Kiemelten Közhasznú Nonprofit Korlátolt 2011. április 22, A "Legjobb vagyok" Tehetségmentoráló Kiemelten Közhasznú Nonprofit Korlátolt

Részletesebben

LfJo. számú előterjesztés

LfJo. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere LfJo. számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 2015. évi üzleti

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének. ../2015.(V.28.) határozata. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének. ../2015.(V.28.) határozata. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének E LŐTERJESZTÉS megbízási szerződések módosítására Készült: 2015. május 28-i ülésére Előterjesztő: Tisztelt Képviselő-testület! A KEOP-1.1.1./C/13-2013-0029 azonosító számú Szécsény kistérség hulladékgazdálkodási

Részletesebben

Előterjesztés Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 30-i ülésére

Előterjesztés Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 30-i ülésére Előterjesztés Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 30-i ülésére Tisztelt Képviselők! Az önkormányzat 2014. évi zárszámadásának elfogadását megelőzően szükséges a Vaszari Közös

Részletesebben

J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a

J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a Előterjesztő: Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője Ó z d, 2013. július 25. ELŐZMÉNYEK:

Részletesebben

Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület

Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1. CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csány Községi Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. -ának (1) bekezdésében

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Lizák János pályázati koordinátor Tárgy: Javaslat az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-vel megkötött Közszolgáltatási Szerződés módosítására

Részletesebben

(98/437/EK) (HL L 194, 10.7.1998, o. 39)

(98/437/EK) (HL L 194, 10.7.1998, o. 39) 1998D0437 HU 02.08.2001 001.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (1998. június 30.) az építési

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2007

Közhasznúsági jelentés 2007 Közhasznúsági jelentés 2007 I. Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény levezetés) II. Kimutatás a vagyon felhasználásáról III. Kimutatás a kapott támogatásokról IV. Beszámolás a közhasznú tevékenységről

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Európai Uniós támogatások pályázati roadshowja Széchenyi 2020 GINOP Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Halász Eszter projektmenedzser Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési

Részletesebben

EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT

EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet

Részletesebben

A csatlakozó és fogyasztói vezetékek kialakításának törvényi háttere

A csatlakozó és fogyasztói vezetékek kialakításának törvényi háttere A csatlakozó és fogyasztói vezetékek kialakításának törvényi háttere A gázenergiáról szóló 1969. évi VII. törvény hatálya alá tartozó gáz- és olajipari létesítményekre: a 11/1982 (VIII. 18.) IpM rendelettel

Részletesebben

Karád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2015. (V.5.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

Karád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2015. (V.5.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Karád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2015. (V.5.) önkormányzati rendelete a helyi adókról ( Egységes szerkezetbe foglalva a 11/2015.(IX.1.) számú önkormányzati rendelettel) Karád Község Önkormányzat

Részletesebben

40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat A BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁBAN FOGLALKOZTATOTT KÖZTISZTVISELŐK ILLETMÉNYKIEGÉSZÍTÉSÉRŐL ÉS VEZETŐI PÓTLÉKÁRÓL, AZ ŐKET MEGILLETŐ SZOCIÁLIS, JÓLÉTI ÉS

Részletesebben

BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 14/B Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Stratégiai Főosztály Környezetpolitikai Osztály II. A testületileg illetékes KÖFE szakmai véleményét megkaptuk, és figyelembe vesszük

Részletesebben

II. Helyi iparűzési adóelőleg bejelentése (állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén)

II. Helyi iparűzési adóelőleg bejelentése (állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén) BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján BALATONHENYE önkormányzat adóhatóságához I. Bejelentés jellege

Részletesebben