Lótenyésztés Bokor, Árpád Pongrácz, László Bartos, Ádám Gulyás, László

Átírás

1 Lótenyésztés Bokor, Árpád Pongrácz, László Bartos, Ádám Gulyás, László

2 Lótenyésztés írta Bokor, Árpád, Pongrácz, László, Bartos, Ádám, és Gulyás, László Publication date 2011

3 Tartalom... vi... vii... viii... ix 1. Lótenyésztés A ló törzsfejlődése A lófélék törzsfejlődésének lépései A ló rendszertana A ló háziasítása A ló értékmérő tulajdonságai A lótenyésztés szervezeti keretei Fajtatenyésztő egyesületek A tenyésztési hatóság Állattenyésztési Alap Lófajták Arab telivér Bábolnai arab (Shagya arab) Akhal-teke Angol telivér Kisbéri félvér Gidrán Furioso - north star (mezőhegyesi félvér) A magyar félvér és a (mezőhegyesi) sportló Sportló fajták Nóniusz Az ügetők Spanyol (andalúziai) ló Lipicai Kladrubi Fríz Amerikai (western) lófajták Hidegvérű lófajták Pónik, kislovak és minilovak A szamár és az öszvér Tenyésztési eljárások A fajtatiszta tenyésztés Kombinációs párosítás Beltenyésztés, rokontenyésztés Vérfrissítés Vonaltenyésztés Családtenyésztés Keresztezés Cseppvérkeresztezés Nemesítő keresztezés Fajtaátalakító keresztezés Új fajtát előállító keresztezés Közvetlen fajta- és fajkeresztezés Közvetett haszonállat-előállítás Teljesítményvizsgálat és szelekció A ló szaporodásbiológiája A kanca ivarszervei és nemi működése A mén ivarszervei és nemi működése A kanca és a mén felkészítése a fedeztetésre A vemhesség Az ellés lefolyása Az involúció iii

4 Lótenyésztés 7.7. A meddőség A ló egészségvédelme Általános egészségi állapot Szervrendszerek és betegségeik Fertőzés és immunizálás Lovak elhelyezése és takarmányozása modul Tartástechnológiai rendszerek A lovak elhelyezése (korcsoportonként és a munkavégzésnek megfelelően) Tenyészállatok és csikók tartása Sport- és hobbylovak tartása Lószállítás Lótakarmányok Tömegtakarmányok A legelő Zöldtakarmányok Szénafélék Szalmák Szilázsok, szenázsok Gumós, lédús takarmányok Abraktakarmányok Zab Árpa Kukorica Búza és rozs Csíráztatott magvak, korpák Növényi fehérjék Egyéb takarmányok Lenmag Mash Melasz Takarmányélesztő A lovak takarmányozásának rendje (korcsoportonként és a munkavégzésnek megfelelően) A ló emésztési sajátosságai Takarmányfelvétel A tápcsatorna felépítése Az egyes táplálóanyagok emésztésének főbb sajátosságai Tenyészállatok és csikók takarmányozásának alapelvei Tenyészkancák takarmányozása Csikók takarmányozása Tenyészmének takarmányozása Munkát végző lovak takarmányozásának alapelvei Hobbylovak takarmányozása Sportlovak takarmányozása Versenylovak takarmányozása Igáslovak takarmányozása Lovak hízlalása Lovak hasznosítása A ló történelemformáló szerepe A lótenyésztés őskora A ló használatának változása A lovak ápolása és gondozása Csikónevelés Az újszülött csikó gondozása A szopós csikó gondozása A választott csikó gondozása Az évjárati csikók gondozása A lovak ápolása Pataápolás és patkolás Lószerszámok és eszközök Lóval vontatott járművek iv

5 Lótenyésztés 4. Lovaglási és hajtási ismeretek A csikó betanítása A hátasló kiképzésének alapjai A fogatló kiképzésének alapjai A nyereg alatti munka A fogathajtás, fogatolás alapjai Lóversenyzés, lovassportok; a lovak hasznosítása A lóversenyzés Galopp versenyek Ügető versenyek A lovassportok Díjlovaglás Díjugratás Military Fogathajtás Lovastorna Távlovaglás Western lovaglás A ló egyéb célú hasznosítása Felhasznált és ajánlott szakirodalom A. 1. Melléklet B. 2. Melléklet C. 3. Melléklet D. 4. Melléklet E. 5. Melléklet F. 6. Melléklet G. 7. Melléklet H. 8. Melléklet I. 9. Melléklet J. 10. Melléklet K. 11. Melléklet L. 12. Melléklet M. 13. Melléklet N. 14. Melléklet O. 15. Melléklet P. 16. Melléklet Q. 17. Melléklet R. 18. Melléklet v

6 Lótenyésztés E-tananyag az Állattenyésztő mérnöki (BSc) alapszak hallgatói számára E digitális tankönyv szövege, ábraanyaga és mindenféle tartozéka szerzői jogi oltalom és a kizárólagos felhasználási jog védelme alatt áll. Csak a szerzői jog tulajdonosának előzetes írásbeli engedélye alapján jogszerű a mű egészének vagy bármely részének felhasználása, illetve sokszorosítása akár mechanikai, akár fotó-, akár elektronikus úton. Ezen engedélyek hiányában mind a másolatkészítés, mind a sugárzás vagy a vezeték útján a nyilvánossághoz való közvetítés, mind a digitalizált formában való tárolás, mind a számítógépes hálózaton átvitt mű anyagi formában való megjelenítése jogszerűtlen. vi

7 Lótenyésztés Szerzők: Dr. Bartos Ádám, egyetemi adjunktus (Pannon Egyetem) Dr. Bokor Árpád, egyetemi adjunktus (Kaposvári Egyetem) Dr. Gulyás László, egyetemi docens (Nyugat-Magyarországi Egyetem) Dr. Pongrácz László (Nyugat-Magyarországi Egyetem) Szerkesztő: Dr. Pongrácz László, egyetemi docens (Nyugat-Magyarországi Egyetem) Lektorok: Dr. Hecker Walter, egyetemi magántanár Novotni Péter, lótenyésztési felügyelő (Magyar Lótenyésztők Országos Egyesülete) Nyugat-Magyarországi Egyetem - Kaposvári Egyetem Pannon Egyetem, 2011 E digitális tankönyv szövege, ábraanyaga és mindenféle tartozéka szerzői jogi oltalom és a kizárólagos felhasználási jog védelme alatt áll. Csak a szerzői jog tulajdonosának előzetes írásbeli engedélye alapján jogszerű a mű egészének vagy bármely részének felhasználása, illetve sokszorosítása akár mechanikai, akár fotó-, akár elektronikus úton. Ezen engedélyek hiányában mind a másolatkészítés, mind a sugárzás vagy a vezeték útján a nyilvánossághoz való közvetítés, mind a digitalizált formában való tárolás, mind a számítógépes hálózaton átvitt mű anyagi formában való megjelenítése jogszerűtlen. vii

8 Kézirat lezárva: május 17. A nyilvánosságra hozott mű tartalmáért felel: a TÁMOP /1/A projekt megvalósítására létrehozott konzorcium E digitális tankönyv szövege, ábraanyaga és mindenféle tartozéka szerzői jogi oltalom és a kizárólagos felhasználási jog védelme alatt áll. Csak a szerzői jog tulajdonosának előzetes írásbeli engedélye alapján jogszerű a mű egészének vagy bármely részének felhasználása, illetve sokszorosítása akár mechanikai, akár fotó-, akár elektronikus úton. Ezen engedélyek hiányában mind a másolatkészítés, mind a sugárzás vagy a vezeték útján a nyilvánossághoz való közvetítés, mind a digitalizált formában való tárolás, mind a számítógépes hálózaton átvitt mű anyagi formában való megjelenítése jogszerűtlen. viii

9 A digitalizálásért felel: Kaposvári Egyetem Agrár- és Élelmiszertudományi Nonprofit Kft. E digitális tankönyv szövege, ábraanyaga és mindenféle tartozéka szerzői jogi oltalom és a kizárólagos felhasználási jog védelme alatt áll. Csak a szerzői jog tulajdonosának előzetes írásbeli engedélye alapján jogszerű a mű egészének vagy bármely részének felhasználása, illetve sokszorosítása akár mechanikai, akár fotó-, akár elektronikus úton. Ezen engedélyek hiányában mind a másolatkészítés, mind a sugárzás vagy a vezeték útján a nyilvánossághoz való közvetítés, mind a digitalizált formában való tárolás, mind a számítógépes hálózaton átvitt mű anyagi formában való megjelenítése jogszerűtlen. ix

10

11 1. fejezet - Lótenyésztés Bokor, Árpád 1. A ló törzsfejlődése A ma ismert ló (Equus caballus vagy Equus ferus caballus) törzsfejlődése több mint 60 millió évre nyúlik vissza. Az első ősló a mintegy 75 millió évvel ezelőtt élt a Condylarthrus fajok egyikéből fejlődött ki. Ezeknek az állatoknak melyek kutyánál nem voltak nagyobbak a lábain öt-öt ujj volt és minden ujjukon pataszerű elszarusodott képződményt viseltek. Később a ló evolúciójában a legjelentősebb változás a láb átalakulása, az ujjak folyamatos visszafejlődése, a testnagyság növekedése, valamint a lombevésről a fűevésre történő áttérés voltak. Az evolúció két kontinensen, Eurázsiában és Amerikában ment végbe, bizonyos időben párhuzamosan és olykor külön. Számos vakvágány is előfordult A lófélék törzsfejlődésének lépései Phenacodus (1. kép): 60 millió éve, a paleocén korban jelent meg, rókaszerű alkata volt. Öt-öt lábujjal a ragadozókhoz hasonlóan talpon járt, az ujjak végén azonban kis paták voltak találhatóak. A Phenacodusból alakult ki Európában a Hyracotherium és Amerikában az Eohippus, melyek közül csak az utóbbi maradt fenn. Eohippus (2. kép): Az eocén korra alakult ki, elülső lábain négy-négy, míg a hátulsókon már csak három-három ujja volt. Ujjaikon a kutyákéhoz hasonló ujjpárnák voltak (ezek maradéka a ló lábán látható ún. szarugesztenye). Átlagos magassága 36 cm lehetett, élőhelyei feltételezhetően laza talajú őserdők, vízpartok és iszapos területek voltak. Fogazata alapján lombevő volt, az alacsonyabb cserjék és az aljnövényzet leveleit ehette, de már megjelentek a fűevésre való áttérés kezdeti jelei. Mesohippus (3. kép) és Miohippus (4. kép): kb millió éve az oligocén korban jelentek meg és az amerikai kontinensen éltek. A Mesohippus és a valamivel fejlettebb Miohippus két hasonló, és részben egymást követő időben élt ősló volt. Mind a négy lábukon három ujjuk volt, közülük a valamivel vastagabb középsőre nehezedett a legnagyobb súly. Táplálékuk kezdetben leginkább puha lombú fák és cserjék hajtásai voltak millió évvel ezelőtt, a miocén korban az őserdőket szavannák, sztyeppék váltották fel, amihez az állatok úgy alkalmazkodtak, hogy fogazatuk egyre inkább alkalmassá vált a fűfélék fogyasztására, valamint nyakuk megnyúlt, hogy kényelmesen elérjék a füvet. Szemük is megváltozott, a fej oldalára tolódott el, így látóterük megnőtt és könnyebben észrevették a közeledő ragadozókat. A Miohippusból három kontinensen három különböző fejlődési ág vált el egymástól. A Dél-Amerikában található Thaotherium, valamint az Eurázsiában élt Anchiterium származéka a Hypohippus nem fejlődtek tovább, míg az Amerikában maradt Miohippusból kifejlődött a Parahippus, a Merychippus őse. Merychippus (5. kép): Valódi mérföldkő a ló evolúciójában. Ugyan még mindig több ujja volt, de már a testsúly nagy része a középső ujjon volt. Lábain már patát találunk és véglegesen áttért a lombevésről a fűevésre. A legnagyobb egyedek testnagysága az egy métert is elérhette. Ujjai közül csak a középső érte a talajt nyugalmi állapotban, míg gyors mozgásban a többi ujj lengéscsillapítóként működött közre. Pliohippus (6. kép): Az első ősló, melynek minden lábán egy ujj volt, mintegy 6 millió éve jelent meg. Ujjain a mai lovakéhoz teljesen hasonló pata volt. A ló törzsfejlődésének ez az ága Amerikában maradt fenn, míg a Merychippusból korábban kialakult más ágak (Hipparion, Neohipparion, melyből a Stylohipparion alakult ki) a pliocén korszak végére kihaltak. Equus: kb. 1 millió évvel ezelőtt jelent meg a ma élő ló Észak-Amerikában, ahonnan eljutott Dél-Amerikába és Európába is. Az amerikai kontinensen azonban idővel kihalt és Eurázsiában fejlődött tovább. Az Equus nem négy alnemre tagolódott ezt követően: 1. Equus valódi lovak; 2. Asinus szamarak; 3. Hemionus félszamarak; 4. Hippotigris zebrák. A lovak 1493-ban tértek vissza Amerikába, Kolumbusz Kristóf segítségével. Az első lovak spanyol származásúak voltak. A spanyolok terjeszkedésével egyes lovak gazdátlanul maradtak, ezek aztán nagy, elvadult méneseket hoztak létre, belőlük lettek a musztángok (melyek ezért nem vadlovak, hanem a házi lovak elvadult példányai dedomesztikáció). Az amerikai őslakosoknak nem volt szavuk a ló megnevezésére, ezért egyes bennszülött nyelveken a lónak kutya vagy szarvas a megnevezése (egy esetben szarvas-kutyának nevezik). 1

12 Lótenyésztés A közhittel ellentétben a zebra nem a lófélék családjába tartozik, hanem a szamarakhoz. A lovak az eurázsiai hegységektől északra fekvő nagy síkságot népesítették be, míg a zebrák, szamarak és félszamarak az ázsiai és az észak-afrikai sztyeppéken terjedtek el. A jégkorszak végét csak egyetlen vadlófaj élte túl, mely két alfajra tagozódott: a tarpánra (7. kép) és a takira A ló rendszertana Törzs: gerincesek Altörzs: magzatburkosok Osztály: emlősök Alosztály: méhlepényes emlősök Rend: páratlan ujjú patások (Perissodactyla) Alrend: lóalakúak (Hippomorpha) Család: lófélék (Equidae) Alnemzetség: lovak (Equus) házi ló (Equus caballus) taki (Equus Przewalski) 1.3. A ló háziasítása A ló háziasításának pontos idejére és helyére vonatkozóan nincs általánosan elfogadott elmélet, így lehetséges, hogy egyidejűleg több helyen történt. A szakértők nagy része azonban valószínűnek tartja, hogy a ló háziasításának folyamata Közép-Ázsiában kezdődött, a korai civilizációk idején, nagyjából 4000 évvel ezelőtt, majd a mai Dél-Oroszország, illetve Mezopotámia területén folytatódott. Bizonyítható, hogy a körülbelül ötezer évvel ezelőtt virágzó botaji kultúrában (a mai Kazahsztán területén) már foglalkoztak lovakkal. A lovat kezdetben húsáért és tejéért tartották, később azonban a nomád lótartók rájöttek, hogy felszerelések, sőt emberek szállítására is alkalmas, így elkezdték málhás lovakként használni. A kerék mezopotámiai, hétezer évvel ezelőtti feltalálásának köszönhetően a ló fogatban való használata is elterjedt. Nyugat- és Közép- Európában kb. 700 óta, a vaskortól használják a lovat hátaslóként ben mitokondriális DNS-vizsgálatot végeztek számos mai lófajta és éves lócsontok felhasználásával. Ennek eredménye szerint az összes mai lónak egy közös őse volt. A ma is élő, de sohasem szelídített Przewalski-lónak 66 kromoszómája, míg a házi lónak csak 64 kromoszómája van. A genetikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a Przewalski-ló (8. kép) Eurázsia keleti sztyeppéiről származik, ezért nem ahhoz a csoporthoz tartozik, amelyből a ló fejlődött ki, vagyis a tarpán-csoportból. 2. A ló értékmérő tulajdonságai <authorblurb> Pongrácz László </authorblurb> A ló hasznosítása a háziasításától napjainkig sokat változott. Különösen igaz ez az utóbbi néhány évtizedre, évszázadra. Ennek megfelelően az értékmérő tulajdonságok megítélése, azok fontossága terén is jelentős változásoknak lehetünk tanúi. Régen a katonaló vagy az igás/fogatos ló keménysége, szívóssága és gyorsasága volt az elsődleges, amelyet a versenypályákon bizonyított angol telivér mének segítségével igyekeztek meglehetősen eredményesen javítani. Ma a ló amellett, hogy társunk a sportban és ilyen módon magas szintű sportteljesítményt szakágtól függően sokfélét, ráadásul eltérő tudásszintű lovasok közreműködése által várunk tőle el, egyfajta esztétikai élményt is nyújt, ami pl. a küllem, illetve a küllemi bírálat mikéntjét érinti komolyan. Nem véletlen, hogy az arab telivér esetében gyakorlatilag küllemében és teljesítményében is elvált egymástól a show-ra, azaz kiállításokra tenyésztett és a távlovas versenyeken eredményesen szereplő állomány. A terápiás vagy gyermeklovagoltatás céljából tartott lovak esetében pedig különös jelentőséggel bír a könnyű kezelhetőség, a megbízhatóság. Húshasznosítás esetében felértékelődik a jó takarmányértékesítő képesség, a nagy napi súlygyarapodás vagy éppen tejtermelés szerepe. A megfelelő egészségi állapot, a hosszú hasznos élettartam vagy a könnyű szaporíthatóság viszont a fentebb említett mindegyik hasznosítás szempontjából elsőrendű fontosságú. Az egyes értékmérő tulajdonságok súlyának megítélése tehát a tenyészértékbecslés, azaz a teljesítményvizsgálat és a szelekció kapcsán válik a jövő, azaz a genetikai előrehaladás mikéntjének kiemelt tényezőjévé. A kérdéskör megítélését, illetve az előrelépést nehezíti, hogy a gazdaságilag fontos tulajdonságok nagy része több lókuszon öröklődő, ún. poligénes tulajdonság, mely azt 2

13 Lótenyésztés jelenti, az öröklődési viszonyok meglehetősen bonyolult, sok tényező által befolyásolt módon alakulnak, azaz e tulajdonságoknak leggyakrabban csak a szubjektív becslésére van mód. A ló teljesítőképességének kifejeződése a teljesítmény, melynek hagyományosan az alábbi tényezőit szokás megkülönböztetni. Az erő az izmok összehúzódása folytán jön létre, munkavégzésre teszi képessé a lovat. Például ilyen a teher húzása vagy egy akadályon való átjutás. Előbbi esetben az erő könnyebben mérhető. A gyorsaság a lónak az a képessége, hogy bizonyos távolságot adott jármódban hosszabb vagy rövidebb idő alatt képes megtenni. Az izmok erejének természetesen ebben is szerepe van, azonban itt az idegrendszeri szabályozás szerepe a döntő. Amíg az erő elsősorban a lépés hosszát befolyásolja, addig az ideg-izom összerendezettség a lépések ismételhetőségét, egymásutániságának gyakoriságát, azaz a gyorsaságot szabja meg. A gyorsaság minden hasznosításban nagyon fontos tulajdonság, a versenylovaknál azonban alapvető. Az ügyesség is ideg-izom koordináción alapuló képesség, amely a bonyolultabb mozgások, mozdulatok elvégzésére teszi képessé a lovat. Ilyen például az ugrás, a díjlovaglás egy-egy feladata vagy egy cirkuszi mutatvány. Ritkán fejezhető ki objektív, mért számokban, gyakoribb a szubjektív, pontozásos rendszerben adott értékszám. Tulajdonképpen ennek az alaptulajdonságnak a körébe számíthatjuk a lovagolhatóság (tanulékonyság, idomíthatóság) rendkívül összetett tulajdonságát is, amelynek nagy jelentősége van a modern sportló nemesítésében. Az állóképesség a szervezetnek az a képessége, hogy bizonyos munkát hosszasan tud végezni anélkül, hogy kimerülne. Vannak olyan tulajdonságok is, melyek a teljesítményt csupán közvetve befolyásolják, ám ettől függetlenül nem lehet eltekinteni tőlük. A vérmérséklet mellett ide tartozik pl. a teljesítőkészség, mely azoknak a pszichikai tulajdonságoknak az összessége, amelyek arra képesítik a lovat, hogy az adott feladatot ellenkezés és kényszerítő eszközök alkalmazása nélkül, szívesen végezze. Ez napjainkban rendkívül fontos. A szabadidős lovasok esetében pl. sokkalta fontosabb, mint az alaptulajdonságként megjelölt erő. A rossz munkakészségű ló nem erőlteti meg magát a kitartóképesség által adott fiziológiai határig. A koraérés a fiatal lovak kipróbálása esetén nagy jelentőségű. Ennek a tulajdonságnak a megfigyelése különösen indokolt a már kétéves kipróbálásra kerülő versenylovak esetében. Emellett a tenyésztésbe vétel, illetve az ivarérés ideje is fontos paraméter, tekintettel a hosszú hasznos élettartamra. Ide kapcsolódik az egészségi állapot, illetve az ellenállóképesség, valamint a tartással-, elhelyezéssel- és takarmányozással szembeni igénytelenség. A szaporításhoz kapcsolódó értékmérő tulajdonságok a mén fedező- és termékenyítőképessége, valamint a kanca termékenysége és csikónevelő képessége. 3. A lótenyésztés szervezeti keretei <authorblurb> Pongrácz László </authorblurb> A hazai lótenyésztés irányításában régtől fogva kitüntetett szerepet játszott a központi akarat (pl. lókivitelt tiltó királyi rendelkezések). A mai értelemben vett szervezett keretek közötti központi irányítás kezdete a XVIII. századba nyúlik vissza. A fedező méneket állami méntelepekről helyezték ki tenyészkörzetekbe a köztenyésztési kancák fedeztetésére. A tenyésztési célokat, a tenyésztési módszereket és az alkalmazható eszközöket a központi állami intézkedések határozták meg igaz, más-más társadalmi keretek között egészen 1989-ig. Az év új helyzetet hozott, mert az egyesülési jogról szóló törvény értelmében létrejöhettek az egy-egy fajtáért felelős fajtatenyésztő egyesületek. Mivel a korábban állami irányítású sportszövetségeknek is át kellett alakulniuk társadalmi szervezetekké, ezért 1989 decemberében a közös célok megvalósítása érdekében a tenyésztő- és sportegyesületek közös szövetséget alapítottak, a Magyar Lótenyésztő és Lovassport Egyesületek Országos Szövetségét. Az egyesületek tenyésztőszervezetként történő állami elismertetésére azonban még várni kellett, mert 1989-ben még nem volt egyértelmű, hogy a szövetségi tenyésztésirányítás pontosan miként fogja felváltani az állami rendszert. A központosított lótenyésztés korszaka tehát lezárult ben a földművelésügyi miniszter a lótenyésztési nyilvántartások vezetőit, a megyei lótenyésztési felügyelőket az iratokkal, a régi lótörzskönyvekkel és felszerelésekkel együtt a Magyar Lótenyésztő és 3

14 Lótenyésztés Lovassport Egyesületek Országos Szövetségéhez helyezte át. A Szövetségen belül létrejött a Tenyésztési Iroda, melyet a miniszter megbízott a lovak származás-nyilvántartásának vezetésével. Az évi CXIV. törvény az állattenyésztésről hatálybalépését követően a Szövetség változatlan formában működhetett tovább, immár a törvényben biztosított háttérrel és az állami elismeréssel bíró tenyésztő egyesületek megbízása alapján. Később a Szövetségbe társult tagként beléptek a lóversenyt, a lovas turizmust és a lovas hagyományőrzést képviselő szervezetek is. Az új szervezet neve ily módon Magyar Lótenyésztő és Lovas Szervezetek Szövetsége lett. A jogszabályok az alábbi feladatokat jelölte ki a Szövetség számára: megbízás alapján a lótörzskönyvezés egységes végrehajtása, a lovak egyedi megjelölése, származás nyilvántartása, a számítógépes nyilvántartási rendszer működtetése, a tagegyesületek elvi határozatainak megvalósítása, a tagegyesületek tevékenységének koordinálása, teljesítményvizsgálatok szervezése; az adatok gyűjtése, feldolgozása, kiadása, állami fedezőmének tartásának szervezése, fedeztetési állomás hálózat szervezése, információs rendszer működtetése, szaktanácsadás, kiadványok szerkesztése, kiállítások, propaganda, szaksajtó létrehozása, a tagok érdekképviselete, kapcsolattartás a szakmai szervezetekkel, lóértékesítés szervezetté tétele, lótenyésztés és lovassport szerves egységének megteremtése, közreműködés a szakmai képzésekben, lovaskultúra és hagyományok ápolása. Az utóbbi évek változásainak következtében végül elvált egymástól a sport és a tenyésztés és 2010-től a Magyar Lovassport Szövetség, illetve a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége (MLOSZ) viszi tovább az ügyeket Fajtatenyésztő egyesületek 1989-ben egy központi irányítás alatt álló országban, központi irányításhoz szokott tagokkal indult meg a mindenféle hagyományt nélkülöző egyesületi élet. Az újonnan létrehozott jogszabályi háttér az alábbi feladatokat osztotta egyesületi hatáskörbe: az adott lófajta arculatának kialakítása, a fajta méneskönyvének összeállítása, megjelentetése, a tenyésztési irányok, célok kitűzése, a tenyésztési módszer meghatározása, tenyésztési programok kidolgozása és végrehajtása, a szelekciós módszerek meghatározása, a tagok lóállományának bírálata, minősítése, tenyészértékbecslés, fedezőmének tenyésztési engedélyének kiadása és megvonása, a tenyészállat-előállítás szervezése, célpárosítások megvalósítása, a fedezőmének beosztása, a javító hatású fedezőmének kiválasztása és széles körű alkalmazása, teljesítményvizsgálatok szervezése, a tagok érdekképviselete, szaktanácsadás, szakmai szolgáltatások, 4

15 Lótenyésztés hagyományok ápolása, kiállítások, tenyészszemlék, árverések szervezése, nemzetközi kapcsolatok kiépítése ben az alábbiakban felsorolt országos lótenyésztő egyesületek kaptak állami elismerést: Angol Telivér Tenyésztők Országos Egyesülete Furioso-North Star Lótenyésztő Országos Egyesület Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesület Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesülete Magyarországi Arablótenyésztők Egyesülete Nóniusz Lótenyésztő Országos Egyesület Póni és Kislótenyésztők Országos Egyesülete Ügető Tenyésztők Országos Egyesülete Az azóta eltelt időszak alatt újabb egyesületek alakultak: Magyarországi Galopp Versenyló Tenyésztők Egyesülete Magyarországi Quarter Horse Tenyésztők Egyesülete Appaloosa Tenyésztők Egyesülete Magyarország Bardigiano Lótenyésztő Országos Egyesülete Fríz Lótenyésztők Magyarországi Egyesülete Akhal-teke Lótenyésztők Magyarországi Egyesülete Magyarországi Szamártenyésztők Egyesülete A fajtatenyésztő egyesületek képviselői az MLOSZ Tenyésztői Tanácsában hozzák meg azokat a határozataikat, amelyek alapján a Szövetség Tenyésztési Irodája működik és végzi az egyesületek által rábízott feladatokat A tenyésztési hatóság A központi irányítás megszűnésével az állam feladatai jelentősen redukálódtak. Az új jogszabályi háttér, azaz az évi CXIV. törvény az állattenyésztésről a tenyésztési hatóság, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH, korábban Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet OMMI) feladatait az alábbiakban határozza meg: tenyésztési adatok közhitelűségének biztosítása, így: 1. tenyésztési adatok felvételének és nyilvántartásának hatósági ellenőrzése, 2. származás ellenőrzése DNS alapján, 3. származási lapok hitelesítése, 4. lóútlevél kiadása, 5

16 Lótenyésztés fajtaminősítés, így: 1. teljesítményvizsgálati eredmények feldolgozása, 2. értékelő, minősítő eljárások fejlesztése, 3. szaporítóanyag minőségének ellenőrzése, apaállat gazdálkodás, így: 1. fedezőmén vásárlás és kihelyezés, 2. mének központi saját teljesítmény vizsgálata, 3. géntartalékok megőrzése Állattenyésztési Alap A minőségi tenyésztői munka olyan extra költségekkel jár (nyilvántartások, teljesítményvizsgálatok stb.), ami az egyszerű árutermelő állattartókat nem terheli, viszont a fajták minőségi javulása szempontjából közös érdek. Így 1992-ben az akkori Földművelésügyi Minisztérium létrehozta az Állattenyésztési Alapot, mely egyrészt normatív módon nyújt támogatást az adott évben törzskönyvben tartott kancák száma, illetve az elvégzett teljesítményvizsgálatok alapján, de lehetőség van különböző pályázatok beadására is (rendezvényszervezés, kiadványok készítése, nemzetközi tagdíjak stb.). Korábban ezeket a költségeket az állam viselte. Az Állattenyésztési Alap kifizetéseit ban felfüggesztették, illetve jelentősen csökkentették, ami komoly bevételkiesést okozott az egyesületeknek. A tenyésztő szervezetek államtól való anyagi függetlenségének megteremtése fontos, de a tenyésztésszervezés piaci alapokra való helyezésének Magyarországon jelen gazdasági viszonyaink között talán még nem jött el az ideje. 4. Lófajták <authorblurb> Pongrácz László </authorblurb> A Magyarországon tenyésztett leggyakoribb lófajtákat eredetük, illetve vérmérsékletük és testfelépítésük alapján az alábbi csoportokba sorolhatjuk: keleti (sivatagi) fajták, angol telivér és angol félvér (sport)lovak, ügető lovak, spanyol-nápolyi fajták, western lófajták, hidegvérű fajtacsoport, póni- és kisló fajták. Ezen lófajtákon kívül röviden szólni kell a szamárról és az öszvérről is Arab telivér (9, 10, 11. kép) Az arab ló a török hódításokkal kezdett terjedni. Erre a fajtára mindenekelőtt a szépség és a nemesség jellemző. Feje kicsi, finom, gyakran csukafej széles homlokkal, nagy szemekkel, nagy, táguló négyszögletes orrlyukakkal. Fülei rövidek, élénk mozgásúak. Nyaka ívelt, izmos, a mar kifejezett, nem mindig terjedelmes, a hát és ágyék 6

17 Lótenyésztés rövid, a ló alkata kvadratikus, fara egyenes, mellkasa inkább dongás, mint mély, izomzata szikár. Patája szabályos és kemény. A lábállása nem mindig korrekt. Mozgása tértölelő és rugalmas, jellemző rá a zászlósan feltartott farokkal szinte lebegő, szép ügetés. Leggyakrabban szürke, de az alapszínek mindegyikében előfordul. Az arab telivér elsősorban hátasló. Szépsége, robbanékonysága, mozgása, intelligenciája, igénytelensége egyedülálló, ám kis mérete hátrányos. Ugyanakkor távlovagló versenyeken előnyösen érvényesülnek kiváló tulajdonságai. Mint nemesítő, szinte minden lófajtában jelentős szerepe volt. A szépség és keménység szempontjából ma is regenerátornak tekintjük Bábolnai arab (Shagya arab) ( kép) E lófajta a Bábolnai Ménesben létrehozott arab fajta, amelynek ősei között ma már többnyire a 15. generációnál is távolabb fordul elő egy-egy nem arab ős. Éppen ezért az arab telivérhez küllemében és színében is nagyon hasonló, ám testméreteiben annál nagyobb, miáltal használhatósága szélesebb körben lehet sikeres. A távlovaglás mellett a díjlovaglásban, díjugratásban, militaryban és a fogatsportban szép eredmények elérésére képes és megfelelő egyedit a félvér fajták nemesítésére is szívesen használják. Híres törzsei a Shagya, Gazal, O Baján, Kemír, Siglavy, Koheilan, Jussuf, Kuhaylan-Zaid, Mersuch, Siglavy-Bagdady. Értékét az arab telivért meghaladó méretei, korrekt külleme, használhatósága és ritkasága adja Akhal-teke ( kép) Türkmén fajta, az egykori türk ló leszármazottja. Sokan úgy vélik, hogy a legősibb nemesített lófajta, amely alapja az arab és az angol telivérnek is. Különleges megjelenésű, bár testfelépítése nem a mai sport típusú lóideálhoz esik közel. Egyedi sajátossága a fémes csillogású szőrzet, különösen sárga, illetve fakó színben. Az akhal-teke hihetetlen keménységgel bíró kitartó, gyors ló. Emellett a fajtában előfordulnak kiváló ugróképességgel és a mai követelményeknek is megfelelő, díjlovas versenyekhez megfelelő mozgással rendelkező egyedek. Rendkívül értékes géntartalék Angol telivér ( kép) A XVII. századtól kezdve Angliában egyre inkább keleti vérű ménekkel javították a helyi vegyes eredetű lóállományt, melyeket a népszerű lóversenyeken próbáltak ki. Az angol telivér ezeknek a keleti lovaknak, a kitűnő felnevelésnek és a versenyzésének a szülötte ban adták ki a fajta első törzskönyvét (General Stud Book), mely azóta gyakorlatilag zártnak tekinthető. Ma több százezer angol telivért regisztrálnak világszerte. A telivér külleme nem egységes. Feje többnyire száraz, könnyű, de nem olyan finom, mint az arabé. Fülei sokszor tágan illesztettek. Nyaka hosszú, ívelt, izmos, sokszor alacsonyan illesztett. Hosszú magas marja van, kifejezett baltavágással. Háta, ágyéka rövid, fara hosszú és izmos, lapockája dőlt és hosszú, mellkasa inkább mély, mint dongás. Ízületei szárazak, rövid szárak, kis kemény paták jellemzik a fajtát. Lábállása nem mindig hibátlan: rosszul illesztett szárak, franciás lábállás, nyitott csánk gyakrabban fordul elő, mint gacsos vagy hegyfaltipró lábszerkezet. Mozgása meglehetősen lapos, ám tértnyerő, vágtája rugalmas és hosszú. Idegrendszere élénk, vérmérséklete miatt hozzáértést igényel. A legjobb telivérek elsősorban síkversenyekben futnak. A síkversenyen kívül a gát- és akadályversenyeken is elsősorban telivérek, ill. magas félvérek versenyeznek. Sok kitűnő ugróló is van a fajtában. A telivér manapság minden teljesítményre szelektált melegvérű lófajta legfőbb nemesítője. A mesterséges termékenyítést ma sem engedik meg a fajtában. A törzskönyvben piros tintával, illetve az xx jellel utalunk arra, hogy az egyed angol telivér Kisbéri félvér (18, 19, 20. kép) A kisbéri ménes megalapításának egyik célja volt olyan félvér fajta kialakítása, amelyik a telivér hátrányos tulajdonságai nélkül viszi át annak értékeit a köztenyésztésbe. A vegyes kancaanyagon angol telivérrel végzett 7

18 Lótenyésztés fajtaátalakító keresztezés, valamint a teljesítmény-vizsgálat néhány generáción át mutatta kedvező hatásait. A kisbéri négyéves kancákat a ménesbe sorolás előtt szigorúan osztályozták, valamint 3000 m-es síkversenyben próbálták ki. Később ezt a kipróbálást felváltotta a falkavadászaton történő vizsgáztatás. A testtömeg növelésére mezőhegyesi félvér (furioso, north star) mének is fedeztek A Kisbérről kikerülő mének és utódaik kemény, szikár és kitartó lovak voltak, a telivérnél tetszetősebb küllemmel. Hátas és könnyű hámos szolgálatra tökéletesen megfeleltek. Ennek eredményeként Európa lókedvelő közönsége gyakorlatilag készen kapta a tökéletes hátas típusú melegvérű lovat. Élénk vérmérséklete, keménysége, kitartása miatt a klasszikus elvek szerint tenyésztett kisbéri félvér elsősorban könnyű hátasnak vagy fogat elé, azaz sportlónak való. A military, a fogatsport és a díjugratás jelentheti ma azt a kipróbálást, mely ennek leginkább megfelel. Helyes bánásmód és okszerű idomítás esetén akár több területen is képesek bizonyítani. Fajtatisztán és angol telivérrel, netán arabbal párosítva kiváló sportlovat ad, amennyiben a keresztezés nem rontja le a már elért eredményeket Gidrán ( kép) A fajta kialakulását annak köszönheti, hogy Mezőhegyesen a sárga ménesben a használatra és küllemre történő szelekció során elszaporodtak az arab hátterű Gidran Senior utódok. Eredeti genetikai összetétele a spanyol és arab vér tekintetében hasonlított a többi mezőhegyesi fajtáéhoz. Tenyésztése során mindig alkalmaztak arab, illetve angol telivér cseppvért. A gidrán nagyobb testtömegű lófajta. Színe kizárólag sárga. Sport célokra tökéletesen alkalmas, egyedei leginkább a militaryban érnek el szép nemzetközi sikereket. Ez különösen azért elismerésre érdemes, mert a legkisebb létszámú hagyományos lófajtánk, mintegy 150 kanca képezi a törzsállományt. Főménese ma Marócpusztán található Furioso - north star (mezőhegyesi félvér) ( kép) A mezőhegyesi pej ménesben fedezett Furioso és North Star angol telivér mének alapították a fajtát, amelyekre a ménes vonaltenyésztést végzett. Ma a két vonal teljesen keveredik és idő közben két újabb telivér gyakorolt hatást a fajtára (Predzwit, Catalin). Jellemzője az egyenes vonalú, nemes fej, hosszú, izmos, középmagasan illesztett nyak, magas, hosszú izmos mar, középhosszú hát, jól kötött ágyék, izmos far, mély és dongás mellkas, hosszú, dőlt lapocka, széles, izmos szügy, szabályos lábállás, kemény paták. Fogatos és hátas szolgálatra egyaránt alkalmas, telivér mének után kiváló sportlovakat adott a fajta. Színe pej és sötétpej, ritkán fekete. Kiváló díjló is akadt a fajtában. Létszáma kicsi, az utóbbi években sok népies kanca került a fajtába. Ménese Hódmezővásárhelyen található de jó állományok vannak Szlovákiában és Romániában A magyar félvér és a (mezőhegyesi) sportló Azokat az angol telivérrel nemesített melegvérű lovakat, amelyeket származásuk alapján nem lehet az előző fajtákba besorolni, gyűjtőnéven magyar félvérnek nevezték. (Tágabb értelemben a kisbéri, a mezőhegyesi és a gidrán is ide sorolható.) Az 1990-ben alapított Magyar Sportló Tenyésztők Egyesülete célul tűzte ki, hogy a hazai lóállományt a modern sport irányában szelektálja. Ehhez a legjobb alapokkal a mezőhegyesi sportló rendelkezett, melyet 1984-ben ismertek el fajtának. Szintetikus állományról van szó: az állomány a hazai, sportban eredményes kancákon alapszik, amelyeket angol telivérekkel és német sportlovakkal nemesítettek. Napjainkban a magyar sportló ( kép) tenyésztése során a német mellett a holland és a francia genetika a meghatározó. A fajta külleme nem egységes. A szelekciót a sport, elsősorban az ugrósportban mutatott teljesítmény alapján végzik Sportló fajták A huszadik század második felére igény mutatkozott nagy teljesítményű sportlovakra, amelyek elsősorban a fokozódó követelményű ugró-, military- és díjlovagló versenyeken eredményesen tudnak szerepelni, beleértve az olimpiát is. Ezt a célt minden ország úgy érte el, hogy a helyi fajtákat megfelelő telivérrel nemesítette, vagy esetleg már korábban a célnak megfelelően kialakult magas félvért (trakehneni) használt. A cél a könnyű 8

19 Lótenyésztés lovagolhatóság, jó mozgás és ugróképesség egyesítése volt megfelelő testtömeg és nyugodt vérmérséklet mellett. Ma ez a folyamat odáig fokozódott, hogy némi helyi változatosság mellett közel azonos tenyészcéllal és egyre hasonlatosabb génbázison folyik a tenyésztés, mivel az eredetileg zárt törzskönyv szerint tenyésztett német fajták megnyitották törzskönyveiket és a legjobb tenyészhatású mének, illetve ménvonalak mindinkább elterjednek, így a korábban elkülönülő fajták mára egyre inkább összemosódnak. A mai sportló egyik nemesítője a Kelet-Poroszországban kitenyésztett trakehneni fajta (27. kép). A második világháború után Nyugat-Németországban alapítottak egyesületet a fajta tenyésztésére, de jelentős állományok kerültek a Szovjetunióba és Lengyelországba is. Hazánkban leginkább a kisbéri félvérben játszottak szerepet az importált trakehneni mének. A nagytestű, melegvérű német igásló különböző fajtáit is egységes cél alapján nemesítették telivérrel és magas félvérekkel. Ma a német sportló vezető szerepet játszik a világ lovassportjában. A hannoveri ló (28. kép) a celle-i méntelepen végzett szigorú szelekció hatására alakult ki. Ugróképessége mellett kiváló díjló vonalak is vannak a fajtában. A holsteini ló (29. kép) Németország északi tartományában alakult ki. Ma talán a legelterjedtebb ugróló. Mezőhegyes alapítói között is találunk holsteini kancát. Nevezetes tájfajtái még a német sportlónak a rámás oldenburgi, a westfáliai és a mecklenburgi fajta. A francia hátasló (selle francais) (30. kép) különböző helyi melegvérű fajták és az angol telivér egyesítésével alakult ki. Nyitott törzskönyvű szintetikus populáció, amelyben arab, anglo-arab és ügető is lehet a különböző félvéreken és az angol telivéren kívül, így külleme sem egységes. Franciaországban központi teljesítménynyilvántartása van, ahol a nyereményösszeg logaritmusára alapozva mérik az egyedi teljesítményt és végzik az ivadékvizsgálatot. A francia lovaspályákon ló versenyez évente, ez az alapja a további fejlődésnek. A fajtát nemesítőként más országokban is szívesen használják. Ma a világ egyik legeredményesebb sportlótenyésztő országának számít Hollandia. A holland melegvérű (31. kép) nemesítéséhez fajtától függetlenül a világ legjobbjait használják és rendkívül szigorúan szelektálnak. A tenyészállatok kiválasztásánál nagy hangsúlyt helyeznek az állatok egészségi állapotára. A méneket (és újabban a kancákat is) rutinszerűen vizsgálják egyes izületi- és csontváz-rendellenességek megelőző kiszűrése érdekében. Méneknél a legfontosabb szempontok között tartják számon még a megfelelő spermaminőséget is. Hollandiában folyamatosan végzik a szelekciót, ami azt jelenti, hogy a kortársakat viszonyítják egymáshoz. Így mindig az éppen legjobbak kerülnek tenyésztésbe. Az idősebb és már több minőségi utódot produkáló egyedeket azonban igen megbecsülik, különösen ha saját teljesítményük is figyelemre méltó. A hollandok jelenleg mének és kancák esetében is kiszámítják a küllemre vonatkozó tenyészértéket és természetesen a sportteljesítmény (mozgás, ugróképesség) is eljut index formájában a közvéleményhez. Anglia elsősorban telivérekkel és hunterekkel (vadászló) vesz részt a lovassportban, ahol az anyai vonal Irish Draught vagy Cleveland Bay fajtájú. A svéd, illetve dán félvér ló is rendkívül eredményes. Leginkább trakehneni és hannoveri alapon telivérrel nemesített fajták Nóniusz ( kép) A fajtát alapító anglo-normann Nonius Senior hadizsákmányként került Franciaországból az osztrák kincstár kezébe és 1816-tól 1822-ig fedezett arab és spanyol hátterű kancákat Mezőhegyesen. Az utódok jó tulajdonságait rokontenyésztéssel rögzítették. Hamarosan kiütköztek azonban a fajta hibái is: a durva kosfej, hosszú hát, keskeny, rövid far, a meredek lapocka, porózus, terült paták. Ezek javítására angol telivér méneket használtak. Így a nóniusz is angol félvér fajtának tekinthető után 4 genealógiai vonalba sorolták az állományt. A hortobágyi tájon tenyésztett nóniuszt nevezték sziki nóniusznak, mely kisebb és inkább pej színű. A Makó vidéki tájfajta a mezőhegyesi tömeges típusra hasonlított. A nóniusz feje a test nagyságával arányos, markáns félkos- vagy kosfej, amely nem lehet burkolt. Nyaka izmos, magasan illesztett. Marja telt, középmagas, izmos. Háta hosszú, ágyéka középhosszú, néha hosszú, fara izmos, széles, enyhén lejtős. Mellkasa dongás, mély, szügye széles, izmos, izületei szárazak. Színe pej, sötétpej vagy fekete. Elsősorban igásmunkára alkalmas fajta. Könnyebb egyedei futólónak, versenyfogatban, sőt nyereg alatt is megfelelnek. Keresztezésében telivér mének után jó sportlovakat is adott a fajta. Törzsménese ma Hortobágyon és Mezőhegyesen található Az ügetők 9

20 Lótenyésztés Az országúti közlekedés megkövetelte az ügetőmozgás fejlesztését, így alakultak ki az ügetőfajták, amelyek ma az ügetőversenyzés célját szolgálják. Az orlov ügetőt Oroszországban többszörös keresztezés és rokontenyésztés, illetve szigorú szelekció segítségével alakította ki Orlov gróf, aki megpróbálta az arab ló eleganciáját és gyorsaságát a holland és dán kocsilófajták testtömegével és ügetőképességével egyesíteni. Az Egyesült Államokban az ott lévő lovakat a célnak megfelelő, jól ügető telivérekkel keresztezték. Az amerikai ügető (34. kép) kialakulásában még más fajták is szerepeltek, de a legnagyobb jelentősége az időteljesítményre végzett szigorú szelekciónak volt. Csak azokat a lovakat tekintették a fajtába tartozónak, amelyek nél rövidebb idő alatt futották az 1 mérföldet (1600 m). Később a szigorúbb követelményeknek megfelelő lovakról is külön lista készült. A világ minden táján az amerikai ügető adja az ügetőversenyek lovát, de híres a svéd és az olasz ügető. A francia ügető nemcsak az amerikaira alapozott fajta, kitenyésztése során meghatározó szerepet játszott az anglo-normann ló. Különlegessége ezért, hogy nagyobb testű maradt és rendeznek nyereg alatt is ügetőversenyeket. Magyarországon a XIX. század második felében kialakult egy jól ügető kocsiló típus a hazai lovak megfelelő telivérrel való keresztezéséből. Ez volt a jukker. Ma azonban a versenypályán nálunk is amerikai ügetők futnak. Az ügető külleme heterogén: feje lehet finom, de durva is. Nyaka magasan vagy éppen alacsonyan illesztett. Hosszú, meredek, jól izmolt lapockák jellemzik. Mellkasa mély, hosszú, gyakori a kötéshiba. Fara széles izmolt, gyakran csapott. A csánkok sokszor nem elég terjedelmesek, a csüd hosszú. Patái kicsik, kemények. Marmagassága átlagosan 158 cm, nagy szórással. Az orlov és a francia ügető nagyobb testű. Az ügetőt elsősorban versenyzésre használják, de Franciaországban az ugrólovak tenyésztéséhez is felhasználják Spanyol (andalúziai) ló (35. kép) A spanyol ló az arab és a berber mellett a legnagyobb hatást gyakorolta a világ lóállományára. Szerepe volt többek között a lipicai, a kladrubi, a fríz de még az amerikai fajták kialakításában is. A portugál luzitánóval együtt az egykori elegáns spanyol-náplyi típus megtestesítője. A XIX. századig Európa első számú kedvenc lófajtája volt. Az andalúziai nemes megjelenésű, atletikus fajta. A sörény és a farok szőrei hosszúak, dúsak, gyakran hullámos lefutásúak. A klasszikus lovasművészet bemutatásakor, valamint cirkuszokban és bikaviadalokon is találkozhatunk a fajta egyedeivel. Az utóbbi években a spanyol díjlovasok előszeretettel alkalmazzák az idomítólovaglás céljaira, szép nemzetközi sikerekkel Lipicai ( kép) A fajta az 1580-ban alapított lipicai udvari ménesben alakult ki, elsősorban spanyol és keleti lovakra alapozva. A fajta tulajdonképpen a monarchia szülötte, hagyományos ménesei az utódállamokban Romániában, Horvátországban, Szlovéniában, Ausztriában, Szlovákiában, Olaszországban és Magyarországon vannak. A napóleoni háborúban Mezőhegyesre került állomány továbbtenyésztésével született meg a magyar állomány, mely többszöri költözés után került Szilvásváradra, ahol hazai törzsménese ma is található. A lipicai feje a finom, egyenes fejtől a száraz kosfejig sokféle lehet. Nyaka magasan illesztett, rövid, izmos hátú, jól izmolt farú, inkább dongás, mint mély mellkasú, lábállása korrekt, patája kemény. Mozgására jellemző a magas, akciós járás. A legtöbb lipicai szürke, de fekete és pej is akad. A fajtában van egy finomabb hátas típus. Ennek jó képviselője a piberi ménes, amely a bécsi magasiskolát látja el lovakkal. A hazai szilvásváradi inkább kocsiló Kladrubi (38. kép) Az Elba melletti kis település, Kladrub lótenyésztéséről az első írásos emlékek 1552-ből valóak ben II. Rudolf az itt található jórészt spanyol-nápolyi genetikai háttérrel rendelkező tenyészállományt a királyi ménes 10

21 Lótenyésztés rangjára emelte és udvari hintós lovak tenyésztését valamint kiképzését tűzte ki feladatául. A nápolyi, dán, holsteini importtal létrejött tömeges testalkatú, mégis elegáns megjelenésű lovak meghatározó szerepet játszottak a Habsburgok és az arisztokrácia társadalmi életében. A történelem viszontagságai azonban nem kerülték el a ménest ben tűzvész pusztított, később mérgezés tizedelte a már kladrubiként emlegetett állományt. Az I. világháborút követő ideológiai változások a bécsi udvar és az arisztokrácia ellen fordult közhangulat hatására csaknem teljesen kipusztult az amúgy is csekély létszámú fekete populáció. A szürke színváltozat megőrzéséhez és regenerálásához felhasználtak magyar tenyésztésű lipicai mént is. A Kladrubi Nemzeti Ménes a hagyományokhoz méltóan, rendezett körülmények között, a legújabb tudományos (és marketing) ismeretek felhasználásával törekszik e nehéz kocsiló megőrzésére Fríz (39. kép) A fríz lovat sokan a vadlovak egyik tömeges, nagyon erős testfelépítésű alfajától származó hidegvérű jellegű lófajtának tartják. A keleti, majd később inkább az andalúziai és főként a spanyol ló gazdagította jelentősen a fajta génállományát. Markáns de mégis nemes feje valamint magasan illesztett, középhosszú, ívelt nyaka a ló felsővonalát hangsúlyozza. Ehhez járul még a feltűnően dús, hullámos lefutású hosszú sörény, mely gyakran kétoldalra hajlik. Kizárólag fekete színben tenyésztik, így szinte minden lovasemberben első látásra mély nyomot hagy. Hihetetlen ereje és nyugodt vérmérséklete miatt a páncélos lovagok tökéletes társának bizonyult, ezért hosszú időn keresztül harci lóként tenyésztették. A XVIII-XIX. században egyre gyakrabban futtatták ügetőversenyeken, többnyire ~325 méteres távon. Az ekkor végzett keresztezések eredményeként javult a gyorsasága, de barokk jellegéből sokat veszített. A XX. század elejére népszerűsége nagyon lecsökkent és csaknem kihalt. Napjainkban azonban ismét fellendülőben van a tenyésztési kedv, mert küllemében jellegzetes fajtáról van szó. Ma barokk küllemű elegáns szabadidőlóként keresett főként kocsiba. Előszeretettel alkalmazzák a cirkuszokban, mivel tanulékonyak és megjelenésük, mozgásuk megkapó látványt nyújt. Menőkedve és temperamentuma miatt díjlóként szintén értékelik. Hollandián kívül ma már Európa számos országában megtalálható a fríz ló. A kladrubi fajta fekete vonalának vérfrissítése érdekében szintén fríz ménnel próbálkoztak Amerikai (western) lófajták Az amerikai quarter horse (western-ló) (40. kép) eredete az 1600-as évek elejére nyúlik vissza. Akkortájt főként Virginiában és Carolinában előszeretettel tartottak rövidtávú versenyeket a kolóniák utcáin, ahol a kistestű, de rendkívül izmos testalkatú lovak jelentős fölényét tapasztalták. Ezen egyedek ősei a spanyolok által Amerikába vitt lovak voltak, melyeket szívesen kereszteztek a korabeli Angliából származó arab, berber és török eredetű a későbbiekben angol telivér néven említett egyedekkel. A következetes szelekció eredményeként így kialakult egy kompakt, igen jól izmolt állomány, melynek egyedei rövid távon szinte verhetetlenek voltak. Innét ered a fajta neve is: negyedes ló, hiszen a negyed mérföldet (kb. 400 m) szédületes tempóban képesek megtenni. Ahogy a pioneer-ok egyre beljebb haladtak az Újvilágba, kissé módosult a lovak szerepe. A növekvő távolságok miatt fokozódott a közlekedésben történő használat, de az állatokkal való napi munka is a kitartó, gyors, fordulékony és robbanékony, emellett a marha mozgását szinte ösztönösen ismerő és igénytelen munkalovat követelte meg. A quarter horse jellemzője, hogy hátulsó lábait mélyen maga alá szedi. Ebből is fakad a gyors helyváltoztatás képessége bármely pozícióból (rendkívül energikus indulás, hirtelen megállás, éles fordulatok). A rövid, széles homlok, az oldalt ülő élénk szemek, rövid fülek mind a különleges értelmi képességre utalnak. A kifejlett egyedek marmagassága cm körüli. A quarter ló bármely szolid színben előfordul. Az igen gyakori sárga valamint pej, fekete és szürke színeződés mellett viszonylag gyakran találkozhatunk a fakó különféle változatával is. A tarkázott egyedek törzskönyvi nyilvántartását azonban más szervezetek végzik (ld. pinto kép, appaloosa kép vagy palomino kép)), bár pl. a rodeókon együtt szerepelnek. Az amerikai quarter a világ legnagyobb létszámú lófajtája. Napjainkban több mint 3 millió egyedet tartanak nyilván Hidegvérű lófajták <authorblurb> Gulyás László </authorblurb> A hidegvérű fajtacsoportba tartozó fajták sok tekintetben ellentétei a melegvérű lovaknak. Konstitúciójuk a laza, durva, túl durva típusba sorolható. Összbenyomásuk alapján a nagy vonóerő-teljesítményük jól érzékelhető, 11

22 Lótenyésztés amit feltűnő izmoltságuk mutat. Testméreteiket tekintve a magassági méreteik lényegesen nem térnek el a melegvérűektől, de szélességi (dongásság, farszélesség)- és körméreteik jóval meghaladják azokat. Övméretük cm, szárkörméretük kancáknál cm, méneknél (34) cm között változik. A lábak rövidebbek a melegvérű fajtákénál, melyek elősegítik a nagy vonóerő kifejtését. Jellemző a nagy övméret, a dongás mellkas, a meredek lapocka, a hatalmas terjedelmű, hosszú, széles, barázdált és izmos far. Nyakillesztésük általában magas, melynek izmai ráborulnak a marra, amelyek elmosódottá teszik. A hosszúszőrök sörény, üstök, farok szőrzet dúsak, vastagszálúak, és hullámos lefutásúak. A legtöbb fajtára a tömött, dús bokaszőrzet jellemző. A paták nagy terjedelműek, melyek szaruanyaga gyakran porózus szerkezetű. A melegvérűekhez képest mozgásuk lassúbb, lépéshosszuk általában rövidebb. A hidegvérű lovak fő hasznosítási formája fogatos hasznosítás esetén nagy terhek rövid távolságon (3-5 km) történő szállítása. Nyugodt vérmérsékletűek, könnyen kezelhetők, jóindulatúak. Gyors fejlődésűek, korán érők (a kancacsikók akár 2 évesen tenyésztésbe vehetők), közepesen hosszú (18-20 év) élettartamúak. Magas a napi súlygyarapodásuk ( g/nap), jelentős a hústermelésük, így az alternatív gazdálkodásban, a gyepterületek hasznosításában is jelentősek. A fajtacsoport bizonyos fajtái, illetve egyedei a környezetkímélő gazdálkodásban (speciális növénykultúrák, erdőgazdasági faközelítés) egyre nagyobb szerepet kapnak, de a szabadidő hasznos eltöltésében mint hobbiló is egyre népszerűbbek. Magyarországon a hidegvérű lovak valószínűleg már az Árpád-házi királyok idején megjelentek, de nagyobb létszámú elterjedésük az 1880-as évek után kezdődött. A fajta kezdetben a Dunántúl déli és nyugati területein volt népszerű. A szomszédos Ausztriából nagy számban hoztak be lovakat, főként Vas és Zala megyékbe. Míg Vas megyébe a nórinak a pinzgaui változatát, addig Zalába a Muraközből hoztak be könnyebb, mozgékonyabb hidegvérűeket. A XIX-XX. század fordulóján a nyugati országrészen így alakult ki a két népies tájfajta: a nagyobb, tömegesebb pinkafői és a kisebb, kitartóbb muraközi. A muraközi (44. kép) feje rendkívül szép, majdnem csukafej, élénk, kicsi fülekkel. Izmos, középhosszú nyak, rövid hát jó kötéssel. Barázdált, kissé csapott far, dongás mellkas. Korrekt lábak, viszonylag kis, kemény paták, kevés bokaszőr. Kitűnő vérmérséklete és munkakészsége mellett élénkebb és gyorsabb mozgású volt, mint a nehezebb hidegvérűek. Ezért az ország olyan részében is használták uradalmakban, ahol a köztenyésztésben muraközi mének alkalmazása tilos volt. A nóri (45. kép) az Alpok kisebb testű, mozgékonyabb hidegvérű lova. Nevét az egykori római provinciának, Noricumnak köszönheti. Tenyésztése közel 2000 éves múltra tekint vissza. Eredetileg nehéz harci lóként vált ismertté, majd a rómaiak közvetítésével került az Alpok területeire. Az idők során alkalmaztak spanyol, andalúziai és nápolyi méneket, majd a burgundi fajtával végeztek keresztezéseket, miáltal az ivadékok vérmérséklete stabilizálódott, a munkahasználati tulajdonságok rögzültek. A világháborúktól az 1950-es évek közepéig szinte a virágkorát élte a fajta. A XIX. század végén Baranya és Somogy megyébe, valamint a Kisbéri Ménesbirtokra aránylag nagyobb számban kerültek ardenni mének és kancák. A századfordulón a különféle fajták és típusok (ardenni, percheron, norfolki, nóri, pinzgaui) rendszertelen felhasználása és a keresztezések következtében a hidegvérű állomány meglehetősen heterogénnek számított. A XX. század elején tovább folytatódott a hidegvérű lovak importja, amely főleg a belga-ardenni és a nóri fajtákra terjedt ki. A II. világháború után a lecsökkent hidegvérű igáslóállomány pótlása érdekében Belgiumból 59 belga-ardenni, Franciaországból 17 francia-ardenni tenyészmén importjára került sor, melyekkel fajtaátalakító keresztezést végeztek. A dél-dunántúli régióban (Baranya, Somogy, Zala megyében) számos hidegvérű törzstenyészetet szerveztek, Bóly-Békáspusztán pedig méncsikó nevelő telep létesült. A tenyésztési elképzelések nyomán kialakított, viszonylag egységes magyar hidegvérű ló (44, 46. kép) 1953-ban államilag elismert fajta lett. A fajtaátalakító keresztezés és a tenyészcélt szolgáló szelekció hatására a belga-ardenni középnagy típusa rögződött a magyar hidegvérű fajtában, de annál szikárabb végtagokkal, kevésbe dús és durva bokaszőrzettel, szilárdabb szervezettel, nagyobb igénytelenséggel. A megváltozott igények hatására, a testtömeg növelésére cseppvérkeresztezésre az utóbbi évtizedekben percheron és újabban belga-ardenni méneket is felhasználtak. A fajta legfontosabb értékmérő tulajdonságai a gyors fejlődés, a nagy növekedési esély, a kiváló takarmányértékesítő képesség, a nyugodt vérmérséklet, a könnyű kezelhetőség, a jó idomíthatóság, a korai tenyészérettség, a jó szaporaság és csikónevelő-képesség, a tartási körülményekkel szembeni viszonylagos igénytelenség, a jó hústermelő-képesség. Nálunk a kisüzemekben még mindig jelentős a hidegvérű és melegvérű lovak keresztezéséből származó, ún. sodrott ló előállítása hidegvérű mének használatával. A sodrott lovat továbbtenyészteni nem érdemes, mert a második nemzedék nagyon heterogén. Ugyanakkor a nehéz vadászló előállításának egyik Angliában szokásos módja, hogy hidegvérű jellegű kancát egymás után két lépcsőben telivérrel fedeztetnek. Az így nyert utód rámás, ugyanakkor jó ugró és a terepen biztosan közlekedik Pónik, kislovak és minilovak 12

23 Lótenyésztés A póni gyűjtőfogalom, mely nagy különbségeket takar. Mindegyik fajtára jellemző a szilárd konstitúció, nagyfokú ellenálló képesség, egészség, szervezeti szilárdság, erős csontozat, kiemelkedően hosszú élettartam (25-30 év), a jó termékenyülés, az évi rendszeres csikózás. Rendkívül igénytelenek a tartással, a takarmányozással, a pataápolással szemben. Genetikai terheltségtől lényegében mentesek. A pónik marmagasságukhoz, tömegükhöz viszonyítva nagy teljesítményre képesek. Ez mindenekelőtt a nagy vonóerőben, állóképességben, kitartásban nyilvánul meg. Népszerű fajtáik hazánkban a shetlandi (47. kép) és a welsh (48. kép). Az utóbbinak csak az A változatát tartják nagyobb számban. Kitenyésztés alatt áll a magyar hátaspóni, az országba került póni karakterű, bár nem mindig határozott fajtajellegű kancák és arab mének felhasználásával. Használati csoportot jelent, ezért a legváltozatosabb populációk egyike. Minden színben tenyésztik. Erős, robosztus megjelenésű az izlandi póni. Üstök-, sörény- és farokszőre meglepően dús. Kifejezett téli szőrt növeszt. A legkedveltebb primitív fajta, amit főként az ún. tölt mozgásának köszönhet. Feltűnően igénytelen. A hucul (49. kép) a Kárpátok hegyi lova, míg a haflingi (50. kép) az Alpokban őshonos. Az utóbbi időben a hobbilovasok érdeklődése a hucul iránt megélénkült. A Kárpátok pónija leggyakrabban sötétpej vagy fakó, egérfakó színű, biztos léptű hegyi málhás és kocsiló. Létszáma nagyon lecsökkent, ezért értékes géntartalék. Az Aggteleki Nemzeti Parkban tenyésztik. A haflingi kistestű hidegvérű fajta, mely azonban nemes megjelenésű. Csak sárga színben tenyésztik. Az Alpok területén a turisztikában nagyon jól megállja a helyét. A fjord (51. kép) Norvégia kistestű hidegvérű lova. Ősi fajtának tartják. A muraközi regenerálásában is szerepet kapott. Felálló sörényű fakó lovak. A póló póni (52. kép) egy sajátos típus, mely nem tartozik a pónik közé. Külleméről egyértelműen felismerhető. A lovas labdajátékra alkalmas, kis testű telivérek után felnevelt gyors, fordulékony lovak alkalmasak a lovaspóló céljára. Legismertebb az argentin póló póni. A gyorsaság növelése érdekében újabban szerepet kapott a telivér mellett a quarter horse is. A póló póni gyorsasága mellett fordulékony, bátor és ügyes is egyben. A póniktól és kislovaktól megkülönböztetik az ún. minilovakat. A törpeségen kívül jellemzőjük, hogy nem a klasszikus értelemben vett póniktól származnak, hanem nemes lófajták miniatűr változatai. Bottal mért marmagasságuk nem éri el a 86 cm-t. Tömegük néhány kg-tól néhány 10 kg-ig terjed. Minden bizonnyal mutáció és kifejezett törpeségre irányuló szelekció eredményei. Értéküket kicsinységük határozza meg. Legismertebb képviselőjük az argentin származású falabella (53. kép) A szamár és az öszvér (szamár: 54. kép, öszvér: 55. kép) A házi szamár az afrikai vadszamár háziasított változata. Európa déli államaiban, Spanyolországban, Görögországban, de elsősorban Ázsia és Afrika különböző országaiban sokoldalú és rendkívül értékes, szinte nélkülözhetetlen háziállatnak számít. Kis termetű, igénytelen állat, feje viszonylag nagy, nyaka rövid, üstöke nincs, fara csapott, farka bojtos, végtagjai vékonyak, csüdje meredek, patája kicsiny, szűk, színe hamuszürke vagy piszkosbarna. Csak az elülső lábán van szarugesztenye. 12 hónapig vemhes. Lóval keresztezve a terméketlen öszvért adja. A szamáröszvér (hinnus), amelynek anyja szamár, kisebb termetű és a farka bojtos. A lóöszvér (mulus) anyja ló és ez nagyobb termetű. A farka olyan, mint a lóé. Az utód tulajdonságai a két faj tulajdonságai között jellemzőek. Méretét, intelligenciáját, gyors fejlődését anyjától, szívósságát, munkabírását, ellenálló képességét, hosszú életét (akár év) apjától örökli. Biztos járás, erős pata jellemzi, ezért használják szívesen a hegyekben. A szamáröszvér inkább Ázsiában jellemző, ahol kisebb termete miatt jobban bírja a mostoha körülményeket. 5. Tenyésztési eljárások <authorblurb> Pongrácz László </authorblurb> A tenyésztési eljárásoknak az elmúlt évszázadokban két nagy csoportja alakult ki. Amíg a XVIII. század vége felé főként Franciaországban, de másutt is a keresztezés vált Európa-szerte általánossá, addig a XIX. század elejére kezdeti keresztezések után a rokon- és beltenyésztésre, illetve a törzskönyvezés általános bevezetésére építve számos olyan fajta alakult ki, melyek máig meghatározóak a lótenyésztésben (pl. angol telivér). Napjainkban a fajtatiszta tenyésztés és keresztezés megítélésében eltérő felfogásokkal találkozunk. A 13

24 Lótenyésztés lótenyésztők között érzékelhető, hogy a hagyományos fajtákat tenyésztők kevésbé vagy másként érdekeltek a keresztezésekben és pl. a biotechnológia új lehetőségeinek alkalmazását is konzervatívan ítélik meg (ld. mesterséges termékenyítés az angol telivérnél). A rövidebb múltra visszatekintő sportló fajták tenyésztői viszont főként gazdasági megfontolásokból előszeretettel alkalmazzák a keresztezést és pl. az embrióátültetés módszerét. Így van ez pl. a holland sportló esetében is, amit az elért eredmények messzemenően alátámasztanak. Az állattenyésztés története tehát azt mutatja, hogy a fajtatiszta tenyésztés korszakai akkor következtek be, amikor a keresztezések hatására sokirányú, új lehetőségeket rejtő állományok alakultak ki és ezáltal megteremtődött az eredményes szelekció alapja. A keresztezéses nemesítés időszaka viszont akkor jött el, amikor az igények megváltoztak vagy a fajtatiszta populációk géntartalékai kimerültek. Az állatfajták jelentős része keresztezéssel jött létre, a következetes és eredményes keresztezéshez viszont fajtatiszta állományok, illetve vonalak szükségesek. A fajtatiszta tenyésztés és a keresztezés tehát semmiképpen nem tekinthetőek ellenlábasoknak, hanem egymást szervesen kiegészítő fontos eljárásoknak, amelyek csak állandó kölcsönhatásban, a szelekciós módszerek korrekt alkalmazása által eredményezhetnek valódi genetikai előrehaladást! 5.1. A fajtatiszta tenyésztés A fajtatiszta tenyésztés azonos fajtába tartozó egyedek párosítását jelenti. Az egyedek rokonsági fokától függően ide tartozik a: kombinációs párosítás, vérfrissítés, beltenyésztés/rokontenyésztés, valamint a vérvonaltenyésztés. Ebben az esetben a tenyészállat- és a haszonállat-állomány azonos. Főként a jól öröklődő tulajdonságok javíthatóak vele eredményesen. A fajtatiszta tenyésztés célja hosszú ideig a fajtajelleg megőrzése volt. Egy-egy fajta tenyésztői sokáig arra törekedtek, hogy az adottságokhoz legjobban alkalmazkodó fajtákat megóvják az idegen hatásoktól. Napjainkban a fajtatiszta tenyésztés céljai a következőkben összegezhetőek: fajtatiszta tenyésztés közvetlen piaci értékesítésre, fajtatiszta tenyésztés fajtamegőrzés céljából, (pl. őshonos fajták fenntartása), fajtatiszta tenyésztés keresztezési partnerek előállítása céljából Kombinációs párosítás A tökéletes kombináció megtalálása a lótenyésztőket is régóta foglalkoztatta. Megfigyelték, hogy egyes mének kancautódainak bizonyos más ménektől származó ivadékai egészen különleges képességekkel rendelkeznek. Ezen párosításokat azután a lehetőségekhez mérten többször megismételték. A kombinációs párosítás célja tehát az, hogy az apai és anyai eredetű gének által kódolt tulajdonságok optimálisan egészítsék ki egymást, azaz megtaláljuk esetünkben adott fajtán belül azokat a szülőket, melyeknek utódai kívánatos küllemet mutatnak és emellett nagy teljesítményre is képesek. Hazai félvér méneseinkben évente megszemlélték a teljes állományt, így a csikókat is, és ennek köszönhetően számos jó kombinációnak bizonyult párosítást éveken keresztül megismételtek. Így viruló kancacsaládok alakultak ki. Az angol telivért tenyésztők szintén számon tartják az un. golden cross kombinációkat. A kombinálódó képesség megítélése azonban időigényes, megbízható módszerei nincsenek. A korábbi megfigyelésekből, tapasztalatokból lehet ugyan következtetéseket levonni, de ehhez még jó adag szerencse is szükségeltetik. Megbízhatóbban csak az utókor tudja értékelni azt, hogy mennyire sikerült egymással kedvező kombinációt adó állatokat párosítani. Nem véletlenül mondta BAKEWELL, a híres angol tenyésztő hogy: Párosítsd a jót a jóval, a legjobbat a legjobbal! Az ún. sorozatpárosítás lényege, hogy az állatokat nem egyedenként kezeljük, hanem rendszerint apai származás szerint csoport(ok)ba soroljuk őket. Alapos vizsgálódás eredményeként a csoport tagjaira általában jellemző kívánatos és kevésbé megfelelő tulajdonságok ismeretében választjuk ki azt a mént, amelyik a csoport minden tagjával párosítva összhatásában várhatóan a lehető legjobb kombinációt adja. Ezáltal a további nemesítő munka több eredményt ígér. A gyakorlatban ez a módszer többek között a Hortobágyon eredményezett heterogén kancaanyagból néhány generáció alatt mutatós és használható lóállományt. A lótenyésztők azonban részben érthető okokból szívesebben gondolkoznak egyedekben, különösen akkor, ha csak néhány kanca áll a tulajdonukban. Az ilyen nagyüzemi, iparszerű kombinációk tehát napjainkban nem tűnnek aktuálisnak Beltenyésztés, rokontenyésztés Ha a párosítás során a hím- és nőivarú egyedeket hosszabb időn át egy adott állományból válogatjuk, akkor beltenyésztést végzünk. Rokontenyésztésről akkor beszélünk, ha közelebbi rokonokat párosítunk egymással. Ennek fokozatai az igen szoros, a szoros és a mérsékelt; annak megfelelően, hogy a közös ős az 1-2., a 3-4., vagy az 5-6. ősi sorban található. 14

25 Lótenyésztés A köztudatban az a nézet terjedt el, hogy a lótenyésztésben többnyire nem szívesen alkalmazták/alkalmazzák a beltenyésztést és a (szoros vagy igen szoros) rokontenyésztést, mert depresszív hatása lehet. Ennek ellentmond az a tény, hogy több nagyszerű lófajta rokontenyésztés alkalmazásával jött létre, illetve a beltenyésztés alkalmazásával vált egyöntetűvé. Az angol telivér, az izlandi póni vagy korábban a lipicai ló tenyésztése a beltenyésztés tipikus példái voltak, mert az adott populáción belül folytatott tenyésztői munka során új, idegen állatok nem jutottak szerephez. Az angol telivérek eredete pl. mindössze 26 ménre (az 1700-as évektől már csak 3!) és 50 kancára vezethető vissza. A fajta az 1600-as években alakult ki és az 1700-as évek eleje óta egyetlen csepp idegen vér nem került bele. Az arab törzsek lótenyésztői nem riadtak vissza még a legszorosabb rokontenyésztéstől sem. Megesett, hogy ráadásul mindezt generációk során át alkalmazták. Viszont nem tévesztették szem elől a sokszor kíméletlen kipróbálást, azaz a rokontenyésztett egyedeket szigorú szelekciónak vetették alá! Így alakulhatott ki többezer év alatt a rettentően szívós, tulajdonságait megbízhatóan örökítő arab telivér. A félvértenyésztésben éppen olyan példák sorakoztathatóak fel a rokontenyésztés mellett és ellen, mint a telivéreknél. Itt azonban rendszerint nem a teljesítőképesség, hanem a típus került a rokontenyésztés alkalmazása során előtérbe (pl. a nóniusz vagy a furioso-north star esetében). Kétségtelen tehát, hogy ezen eljárások alkalmazásával az additív gének rögzítése révén jó örökítőkre lehet számítani a lótenyésztésben is. A helyes rokontenyésztés ugyanis növeli az állatok tenyészértékét, ami fokozódó homozigozitásukból adódik. Ugyanezen okból viszont csökken a nem additív tulajdonságok minősége és természetesen a várható teljesítőképesség, amit rokontenyésztés okozta depressziónak hívunk. A rokontenyésztett egyedek sokszor kisebb vitalitásúak és a lótenyésztők többnyire nem engedhetik meg maguknak, hogy csekély használati értékű lovat tartsanak csak az utódáért Vérfrissítés A fajtatiszta tenyésztési eljárások közé tartozó vérfrissítésről akkor beszélünk, ha ugyanazon fajtának vagy fajtacsoportnak idegen tenyészetéből, tenyészkörzetéből vagy külföldről származó egyedeit (főleg apaállatokat) használunk a tenyésztésben. Erre az eljárásra olyan esetekben kerülhet sor, ha az állományban a genetikai előrehaladás nem kielégítő, bizonyos degeneratív jelenségek mutatkoznak, vagy ha egyes tulajdonságokat meg kívánunk honosítani a populációban. Mindig szem előtt kell azonban tartani, hogy a vérfrissítés céljából tenyésztésbe állított egyed minőségben a hozzá párosítandó állomány felett álljon, tehát inkább kevesebbet, de mindig kizárólag a minőségi előrelépést szolgáló tenyészállatot alkalmazzunk! Vonaltenyésztés A vonal kifejezést a gyakorlatban legtöbbször genealógiai, azaz leszármazási értelemben használjuk. A bábolnai (korábban shagya) arab fajtán belül beszélhetünk pl. Shagya (a korábbi névadó), Gazal, Jussuf, Kemir, Koheilan, O'Bajan, Siglavy stb. vonaláról, a gidrán fajtában Gidrán IV (vagy Gidrán XI), Gidrán "B" VII, Gidrán "B" VIII stb. vonaláról. Az egyre távolabbi ős tényleges genetikai hatása azonban csökken, azaz tulajdonságainak megjelenésével egyre kevésbé számolhatunk. Az ilyen jellegű nagy várakozások tévútra vezethetnek. Ennek ellenére a vérfanatizmus képviselői egy-egy vonalalapító jelentőségét messze túlhangsúlyozzák, ami esetenként csillagászati ménárakban is kifejezésre juthat. Ugyanakkor kis létszámú fajtákban a genealógiai vonal pedigrisztikai rendező elvként értelmezve hasznos segítséget nyújthat, mivel megkönnyítheti az indokolatlanul szoros rokontenyésztés elkerülését (ld. magyar fajtáinkat: nóniusz A, B, C, D vonal; gidrán A, B, (C) vonal stb.). Genetikai értelmében a vonal alatt általában egy-egy kiemelkedő képességű állattól származó, azzal többékevésbé rokonságban lévő állomány egyedeit értjük. Ezek szerint a vonal egy populáción belül olyan bizonyos zártsággal létrehozott kört jelent, melyben a rokontenyésztés útján a fajta többi részétől genetikai szempontból elkülönülő génfrekvenciákat alakítunk ki. A vonaltenyésztést tehát a korszerű nemesítési stratégiákban nem csúcsteljesítményként, hanem új kombinációk kiindulási pontjaként kell kezelnünk és hasznosítanunk. A vonal kialakítását igazoltan nagy tenyészértékű, örökletes terheltségektől mentes apaállatokra (illetve a biotechnológia fejlődésével anyaállatokra is) lehet/kell alapozni. A recesszív örökletes terheltségeket heterozigóta formában hordozó egyedek valamint az örökítőérték korai felismerése azonban kiemelt jelentőségű Családtenyésztés Amíg a vonaltenyésztés bizonyos felfogásban a hímivar szerepét emeli ki, addig a családtenyésztés a nőivar oldaláról közelíti meg a kérdést. A családtenyésztés a legértékesebb nőivarú állatok utódainak 15

26 Lótenyésztés továbbtenyésztését jelenti. E tekintetben a kiemelkedően nagy tenyészértékű nőivarú egyedekre és ivadékaikra kell koncentrálni. Közismert tény ugyanis, hogy genetikailag egy értékes családból származó gyengébb teljesítményű egyed többre becsülendő, mint egy átlagos teljesítményű család pluszvariáns utóda. Az ivadékok tekintetében ugyanis a visszaütések révén a család átlagára számíthatunk. A családtenyésztés eredményeként születő egyedek az un. sorozatpárosítással igen homogén és értékes ivadékokat adnak Keresztezés A keresztezés során különböző fajtákhoz tartozó állatokat párosítunk egymással és új tulajdonság-kombinációk létrehozását célozzuk meg. A heterozigozitás növekedése révén a keresztezett állományok vitalitása, ellenálló képessége, alkalmazkodó képessége növekszik, javul a szaporaság és a termelőképesség. Ezen módszerek hátterében a kis hatású gének összeadódó, ún. additív értéke húzódik meg. Természetesen a jól sikerült keresztezéseknél az additív hatások mellett kedvezően érvényesül a heterózis, főként az első nemzedékben. A heterózis azt jelenti, hogy a keresztezett F1-nemzedék fenotípusos átlagteljesítménye (termelése) egy (vagy több) adott tulajdonságban meghaladja a szülők átlageredményét, esetleg a jobbik szülő színvonalát is. Ennek eredménye a nagyobb vitalitás, a jobb termékenység stb. Céljuktól függően a keresztezési eljárások két nagy csoportját a tenyészállat- és a haszonállat-előállító keresztezések alkotják. A tenyészállat-előállító keresztezésekben a fajtatiszta-tenyésztéshez hasonlóan a tenyészállat- és a haszonállat-állomány nem különül el egymástól. Általában akkor használjuk, ha a fajtatiszta tenyésztés módszereivel a genetikai variancia beszűkülése miatt már nem tudunk számottevő előrehaladást elérni. Ide tartozik a cseppvér- és a nemesítő keresztezés, a fajtaátalakító keresztezés valamint az új (szintetikus) fajtát előállító keresztezés. A haszonállat-előállító keresztezésekben a tenyészállat- és a haszonállat-állomány részben vagy egészben elkülönül. Végrehajtását tekintve két változata van: a közvetlen és a közvetett haszonállat-előállító keresztezés. A. közvetlen változatnál a keresztezett utódok ivartól függetlenül haszonállatként értékesülnek (pl. közvetlen fajtakeresztezés, közvetlen fajkeresztezés). A másik esetben a keresztezett nemzedék bizonyos része tenyésztésben marad, de az ide sorolható eljárásokat a lótenyésztésben többek között a hosszú generációs intervallum miatt igen ritkán alkalmazzák Cseppvérkeresztezés Cseppvérkeresztezésről akkor beszélünk, ha a körülmények/követelmények változásával valamely tulajdonság(ok) meghonosítása érdekében egy alkalommal használunk idegen fajtába tartozó apaállatot. Ebből következik, hogy általában a kvalitatív tulajdonságok esetén van ennek az eljárásnak hosszabb távon is megmutatkozó eredménye. Egyébként mivel nem ismételjük a kívánatos tulajdonságok megjelenésének esélyei nemzedékről nemzedékre csökkennek. Így a B (javító) ős génaránya az F 1 nemzedékben 50 %, az R 1- ben 25 %, az R 2-ben 12,5 %, az R 3-ban 6,25 % stb. (1. ábra). A cseppvérkeresztezés végrehajtása után a kiindulási fajtával tovább dolgozva később ismét előállhat olyan helyzet, amikor szükség van kívánatos tulajdonság(ok) behozására/megerősítésére. Ilyenkor újra a kiszemelt javító hatású fajta megfelelő egyedeihez kell nyúlni Nemesítő keresztezés Amennyiben a korábbiaknál maradandóbban kell egy fajta értékmérő tulajdonságait fejleszteni, de a jellegét és más meglévő értékes tulajdonságait meg kívánjuk őrizni, akkor az előző eljáráshoz nagyon hasonlító nemesítő keresztezést kell alkalmazni. A nagy körültekintéssel kiválasztott nemesítő fajta apaállataival végzett keresztezésből származó F 1 nemzedék nőivarú egyedeit ilyenkor is visszakeresztezzük az eredeti fajta ménjeivel. Így előállítjuk az R 1 generációt, amely a nemesítő fajta génkészletéből elméletileg 25 %-ot hordoz. Ha azt tapasztaltuk, hogy az R 1 nemzedék egyedei megfelelnek a tenyészcélnak, akkor azt önmagában R 1 x R 1 párosítással tenyésztjük tovább (2. ábra). Fenntartjuk tehát a %-os génarányokat. Ha a gyakorlati tapasztatok alapján pl. a helyi környezeti feltételek miatt szükségesnek látszik az eredeti fajta génarányának további növelése, akkor a nőivarú R 1 állományhoz ismét a helyi, már jól alkalmazkodó méneket osztjuk be. Így előállítjuk az R 2 (második visszakeresztezett) nemzedéket. Ezek az egyedek a nemesítő fajta génkészletéből elméletileg már csak 12,5 %-ot, míg a kiindulási fajtából 87,5 %-ot hordoznak. A nemesítő keresztezés sikeréhez elengedhetetlen, hogy az optimálisnak tűnő génarányok ne változzanak meg. Ebben különbözik a cseppvérkeresztezéstől, mert ott a nemesítő fajta genetikai hatása nem volt (közel) állandó 16

27 Lótenyésztés szinten stabilizálható. Ugyanakkor a változások egyre gyorsabb követésének fokozottan jelentkező igénye ezt az eljárást számos vonatkozásban háttérbe szorítja Fajtaátalakító keresztezés Több okból kifolyólag előfordulhat, hogy valamely fajta helyett egy másik meghonosítása látszik célszerűnek és nincs mód (pénzügyi fedezet) arra, hogy kellő létszámban importáljuk a megfelelő fajtatiszta hím- és nőivarú egyedeket. Ekkor alkalmazzuk a fajtaátalakító keresztezést. Elsőként a fajta kiválasztása a feladat, mely a kívánt tulajdonságokra nézve kielégíti az igényeket. A tenyésztésbe állított egyedek valóban legyenek értékesebbek, mint az átalakítás alatt lévő állomány. Az első nemzedékre ismét a nemesítő fajta ménjeit használjuk és ezt folytassuk addig, amíg az idegen fajtával szinte egyenértékű populációnk nem lesz. A küllemi tulajdonságok tekintetében megfelelő környezeti viszonyok között 3-4 nemzedék elegendő ehhez (ekkor a génállomány %-a a javító fajta tulajdonságait kódolja), 5-6 nemzedék pedig majdnem tökéletesen (96-98 %-ban) átalakítja a fajtát. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag már nem kell számolni visszaütésekkel. Hazánkban a fajtaátalakító keresztezés módszerének alkalmazásával több sportlótenyésztő igyekszik felzárkózni a világ élvonalához. Ehhez azonban a kiváló származású és számos jó tulajdonsággal rendelkező, ráadásul ezt megbízhatóan örökítő különféle fajtájú külföldi ménen túl elengedhetetlen lenne az is, hogy a környezeti tényezőket időben és harmonikusan biztosítsuk a generációról generációra növekvő képességű és igényességű keresztezett állomány egyedei számára. Ha ezt nem vesszük figyelembe és a takarmányozás, elhelyezés, menedzsment stb. színvonala nem kielégítő, akkor könnyen csalódás érheti a tenyésztőket, sportolókat. Ráadásul a heterózishatás generációnként feleződve lassan szintén megszűnik Új fajtát előállító keresztezés Az új, szintetikus fajtát előállító keresztezés célja új fajtának vagy populációnak az előállítása két vagy több fajta genotípusának egyesítése útján. Ily módon a különböző fajták kedvező tulajdonságai megfelelően kombinálhatóak és egyetlen fajtában koncentrálhatóak. A kultúrfajták túlnyomó többségének kialakításában főként a kezdeti időszakban több fajta vett részt. A nóniusz fajta kialakításában az erdélyi, arab hátterű és spanyol-nápolyi kancaállomány, valamint a már magában is keresztezett anglo-normann Nonius Senior vett részt. A telivérrel javított normandiai alap tehát Mezőhegyesen az első generációban főként spanyol-nápolyi hátterű kancákkal eredményezett kiváló kombinációt, mely a második generációban az anyai oldalról érkező arab hatás (főként Siglavy IV eredeti arab mén ismét spanyol-nápolyi hátterű kancautódai) eredményeként tudott igazán megszilárdulni. Ahhoz, hogy a szintetikus fajtát előállító keresztezés folytán valóban konszolidált állomány alakuljon ki, 5-10 vagy még jóval több nemzedékre is szükség lehet. Új fajta előállítása keresztezés útján tehát korántsem egyszerű feladat. Igen sok tényezőre kell figyelemmel lenni, amelyek mind befolyásolják az eredményt. A sikeres munka előfeltételei: Az új fajta típusára, termelésére stb. vonatkozó konkrét és részletes elképzelés, amely a keresztezés során használandó fajták és egyedek kiválasztásából áll. A keresztezési programba vont fajtákat alaposan kell ismerni (konszolidáltság, örökítő-képesség, növekedés-fejlődés, teljesítmény, környezettel szemben támasztott igények stb.). A tenyésztésbe veendő egyedeket különös figyelemmel kell kiválasztani. A tartási viszonyokat olyanná kell tenni, hogy az új fajta kívánatos tulajdonságai teljes egészükben kibontakozhassanak: pl. ha gyors fejlődésű fajtát kívánunk előállítani, meg kell teremteni azokat a takarmányozási feltételeket (elsősorban az optimális fehérje-, ásványi anyag- és vitaminellátást), amelyek lehetővé teszik e tulajdonság érvényesülését. A munkát lehetőleg nagyobb állománnyal kell végezni. Kezdetben az alapos válogatás folytán kevés egyed szerepel, de később ennek a tenyésztési munkának elválaszthatatlan velejárói lesznek a rokontenyésztés, a lehetőleg minél több vérvonal, törzs és kancacsalád kialakítása, az ivadékvizsgálat stb. Ezek mind megkívánják a nagyobb létszámokat. 17

28 Lótenyésztés E sokrétű és komoly tapasztalatot igénylő tenyésztői munkára csak nagy felkészültségű szakemberek vállalkozzanak, mert a lótenyésztésben a (szintetikus) fajták előállításához több évtized szükséges. Ráadásul mire elkészülnek, addigra a gyors változások miatt túlhaladottak is lehetnek. A zárt körben folytatott tenyésztés következtében a szintetikus populációk későbbi nemzedékeiben csökken az additív genetikai variancia, ezáltal a szelekciós előrehaladás. Minél több fajtát vonunk be a keresztezési programba, annál tovább tart és annál kifejezettebb a várható heterózishatás. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a több fajta felhasználásával folytatott keresztezések rendszerint sikeresebbek. Az viszont nehezebben dönthető el, hogy ilyen esetben mi tulajdonítható a heterózisnak és mi az additív génhatásnak. Általában a kis h2-értékű, azaz gyengén öröklődő kvantitatív tulajdonságoknál nagyobb heterózishatásra számíthatunk, mint a jól öröklődőeknél. Új fajta (vagy típus) úgy is kialakítható, hogy a helyi állomány génkészlete lassan kiszorul a keletkezett populáció genetikai alapjából és az eredeti bázison világfajták kombinációja jön létre. Ennek a tenyésztési filozófiának a megvalósulása a dán melegvérű, a holland sportló, de akár a magyar sportló is. A hazai keresztezési program kétségtelen előnye lehet, hogy a német, holland, francia stb. fajtákban elért és folyamatosan tapasztalható genetikai haladás a megfelelő egyedek tenyésztésbe állításával szinte időveszteség nélkül követhető és beépíthető a keresztezett állomány genotípusába. A szintetikus fajták előállításának ez az ún. nyitott változata a módosuló követelmények folyamatos követését teszi lehetővé. Ilyenkor tehát a pillanatnyi igények (és a piaci lehetőségek) szerint válogatjuk ki a tenyésztésbe állítandó egyedeket Közvetlen fajta- és fajkeresztezés Az ide tartozó módszerek a haszonállat-előállító keresztezések közé tartoznak. A lótenyésztésben egyszerű haszonkeresztezésekről beszélünk, ha pl. fajtatiszta igáslóállományra (nóniuszra, Irish draught horse-ra vagy Cleveland bay-re) angol telivért viszünk sportló-előállítás céljából. Hazai példával élve kitűnő díjló volt az angol telivér x nóniusz Bordal, de számos más egyed is komoly eredményekre volt képes. Ilyenkor azonban az utánpótlásra bizonyos állományhányadot (lehetőleg a legértékesebb kancákat) fajtatiszta ménekkel kell fedeztetni, mert a keresztezett haszonállatokat nem vesszük tenyésztésbe. Az eljárás veszélye abban rejlik, hogy a gyors nyereség reményében a fajtatiszta fedeztetéseket elhanyagolhatják. A közvetlen fajkeresztezésre kiváló példát szolgáltat az öszvér. Szervezeti szilárdság terén mind a lovat, mind a szamarat felülmúlja. Ennek egyik oka az, hogy a ló és a szamár vérének is kisebb a hemoglobin-tartalma, mint az öszvérének Közvetett haszonállat-előállítás A közvetett haszonállat-előállítás a lótenyésztésben többek között a hosszú generációs intervallum miatt nem jellemző. Elméleti példaként álljon itt a közvetett fajkeresztezés és a hibrid előállítás. A közvetett fajkeresztezés alkalmazásakor elsőként hidegvérű és melegvérű lovak keresztezésével sodrott lovat állítanak elő, amely munkára kiváló. A második lépcsőben anyaként alkalmas lehet arra, hogy szamár ménekkel párosítva öszvért kapjunk eredményül. A hibrid-előállítás bizonyos feltételek megléte esetén főként a húslótenyésztésben honosodhatna meg. A különböző kis és nagy testű lovak keresztezése révén az apai - anyai (beltenyésztett) vonalak kombinálásának eredményeként ugyanis lehetőség nyílik az ún. típusheterózis kihasználására. (A típus- vagy profitheterózis azt jelenti, hogy az egymástól eltérő apai és anyai típusok kombinálásával biológiai értelemben vett heterózishatás nélkül is jobb gazdasági eredményt érhetünk el, mint a szülői típusok átlaga.) Például kisebb testű melegvérű kancák és hidegvérű mének megfelelő keresztezése gazdaságos húsló-előállítást eredményezhet. Egyenlőre azonban nem kell attól tartani, hogy a közeljövőben ilyen eljárásra alapozva tömeges igényeket kellene kielégíteni. A lehetőségeket azonban nem árt ismerni. 6. Teljesítményvizsgálat és szelekció <authorblurb> Bokor Árpád </authorblurb> A gazdasági állatfajok többségénél adott a lehetőség arra, hogy az előállított állati terméket, és az állat ezzel kifejezett teljesítményét pontosan mérjék. A lovak teljesítménye leginkább a ló és lovassportokban mutatkozik 18

29 Lótenyésztés meg, valamint a hústermelésben. A ló hasznosítása általában erőtermelése, izommunkája útján történik, tehát értékét nagyban befolyásolják a küllemileg is bírálható testalakulások, tulajdonságok, bár a ló teljesítőképességére a munkaképességi vizsgálatok szolgáltatnak megbízható adatokat. A lovak teljesítményvizsgálata és szelekciója éppen ezért jelentősen különbözhet hasznosításuknak megfelelően. Magyarországon a lovak teljesítményvizsgálatát a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal által kiadott Ló teljesítményvizsgálati kódex szabályozza. A teljesítményvizsgálatok célja a tenyészállatok tenyészértékének minél pontosabb becslése. A kétlépcsős szelekció elveinek megfelelően az őseik alapján kiválasztott állatok tenyészértékbecslése a teljesítményvizsgálatokban is két részletben történik: Első lépcsőben a tenyésztésre való alkalmasság megállapítása küllemi bírálattal és sajátteljesítmény vizsgálattal. Második lépcsőben a tényleges tenyészérték és örökítőképesség megállapítása az ivadékok teljesítményének vizsgálatával és küllemi bírálatával. A testméretek (56. kép) felvétele minden hasznosítási típusnál fontossággal bírnak, melyek tárgyilagos adatokat nyújtanak a fejlettség, arányosság, fajtajelleg megítéléséhez, ezért nem nélkülözhetők a küllemi bírálatoknál. A küllemi bírálatkor a bírálati lapon fel kell jegyezni a felvett, a gyakorlatban használatos testméreteket: a marmagasságot mérőbottal és szalaggal; az övméretet mérőszalaggal és a szárkörméretet mérőszalaggal. A méretek felvételére az állatmérő bot és az állatmérő szalag szolgál. Ha lehetséges, testsúly mérést is kell alkalmazni, lehetőleg etetés előtt, vagy utána legalább 4 órával. A testméretek felvételéhez a lovat vízszintes, sima talajon úgy kell felállítani, hogy természetes tartásban mind a négy lábát egyenletesen terhelve, nyugodtan álljon. A marmagasságot és az övméretet centiméternyi, míg a szárkörméretet 0,5 centiméteres pontossággal kell megadni. A tenyészállatok kiválasztásánál nem nélkülözhetjük a küllemi bírálatot, ugyanis küllemi elbírálás alapján nagy valószínűséggel ki lehet szűrni a használhatóságot károsan befolyásoló tulajdonságokat hordozó egyedeket. A bírálat célja nem az aprólékos hibakeresés, hanem az egyed használati és tenyésztési szempontból való küllemi értékelése. A bírálatra megfelelő helyet kell kijelölni, hogy a lovat állásban és mozgásban is el lehessen bírálni. A bírálat helye zavaró környezeti tényezőktől mentes, lehetőleg széltől védett, csendes, sima, vízszintes és rugalmas talajú legyen. Ilyen feltételek között alakítsuk ki azt a minimum m oldalhosszúságú háromvagy négyszöget, amin belül a bírálat zajlik. Ezen belülre pedig a 4x2 m-es felállító négyszöget (57. kép). A küllemi bírálaton kívül a mozgásbírálat is szerves része a hátaslovak teljesítményvizsgálatának. A mozgásbírálatot szabadon és lovas alatt is elvégzik. Ennek során lépést és ügetéshosszt mérnek, valamint elbírálják a mozgás rugalmasságát, tértnyerését, akcióját, impulzusát és szabályosságát. A lovak várható ugróteljesítményét a szabadonugró folyosóban (58. kép) és lovas alatti ugrás során is értékelik. Egy magasságon a lónak maximum három ugrási kísérlete lehet. Az ugrókészséget, ugróstílust és robbanékonyságot /-5/ - /+5/ értékskálán kell pontozni és az ugráson elért pontszámmal összegezni kell. A fogatolt lovak esetén a lépéshossz és ügetéshossz mérése, valamint a lépés és az ügetés bírálata fogatban történik, amikor az alábbi részfeladatokat bírálják el: indítás; száronlét; határozott előremenés; iramfokozások, átmenetek; segítségek elfogadása; állítások; hajlékonyság. A lovak mozgásbírálatára díjlovagló feladat közben is sor kerül, melyet egy 20 x 60 m-es díjlovagló négyszögben kell teljesíteni. A bírálók együttesen bírálva 0-6 ponthatár között értékelik a csikó mozgásának rugalmasságát, elengedettségét, lépéshosszát, akcióját, lépés, ügetés és vágta jármódban, valamint a száronlétet, a lovagolhatóságot és a készséget. A lovasnak a lóval ezalatt meghatározott programot kell lovagolnia. A hónapos lovak ugróteljesítményét egy 12 db 100 cm-nél nem magasabb ugrásból álló pálya benne egy kettes ugrás teljesítése során értékelik. Az előre meghatározott iram 300 m/perc. A kapható pontok száma 100 pont. Minden megállás és akadályverés -5 pont. Ha ugyanazon akadálynál a ló háromszor megáll, akkor kizárásra kerül. Alapidő túllépés esetén minden megkezdett másodpercért 0,25 hibapont jár. A 46 hónaposnál idősebb lovaknak már nagyobb pályát kell teljesíteniük, ami 12 db 110 cm-nél nem magasabb ugrásból áll (benne egy kettes ugrás és egy 250 cm széles vizesárok). Az iram is fokozottabb, ebben az estben 325 m/perc. A lovak viselkedése, temperamentuma is nagyban befolyásolja használhatóságukat, különösen azokban a szakágakban, ahol a lovasok zömét gyerekek, esetleg fogyatékkal élők teszik ki. Éppen ezért a lovak teljesítményvizsgájának fontos eleme a viselkedésbírálat, melynek szempontja a hátas és fogat lovak esetében eltérőek. A hátaslovak viselkedését felvezetés alatt, kantározás alatt, istállóban, lábfelvétel közben istállóban, nyergelés alatt és felülés közben is bírálják. Fogatlovaknál a legfontosabb bírálati szempontok a viselkedés felvezetés alatt, kantározáskor az istállóban, lábfelvétel közben az istállóban, befogás közben és befogás utáni. 19

30 Lótenyésztés Lovaink hosszú hasznos élettartamára ami a ló esetében többéves versenykarriert jelent a szervezeti szilárdságukból következtethetünk, mely szintén része a teljesítményvizsgálatnak. Ez a vizsgafeladat egy terepverseny 6000 m-es cross szakaszon, 15 db 1 m magas természetes akadállyal 450 m/perc iramban. Mérni kell és értékelni a légzésszámot és pulzust alaphelyzetben, a terhelés után közvetlenül, majd pedig 10 perc múlva. Hazánkban az eltérő fajtába tartozó lovak esetében a teljesítményvizsgálat rendszerét a fajtatenyésztő egyesület is meghatározhatja, kiegészítheti. Éppen ezért jelentős különbségek lehetnek a fajták vizsgáztatási rendszere és a vizsgakövetelmények tekintetében. A versenyló fajták (angol telivér, ügető) esetében a teljesítményvizsgálat a Kincsem Parkban folyik, míg a többi, hazánkban tenyésztő szervezettel bíró fajta teljesítményvizsgálata az egyesület által meghatározott helyszíneken és időpontokban (Központosított mén és kancavizsgák). A lovakkal szemben támasztott szelekciós kritériumokat fajtától függően változhatnak. A galoppversenyeken (sík-, gát-, akadályversenyeken) futó angol telivér és versenyfélvér lovak, valamit az ügetőversenyeken szereplő ügetőlovaknál a versenyteljesítmény, az egy startra eső, egy szezonban, vagy akár egy versenykarrier folyamán nyert pénzösszeg lehet meghatározó. Különösen ügető lovak esetében fontos a mai napig az ún. kilométer idő. Ezeknél a fajtáknál tehát a fő tenyészcél a sebesség és az állóképesség. A sportló fajták esetében más a helyzet. A különböző szakágak eltérő típusú, teljesítményű lovat igényelnek. A díjlovaglásban (59. kép) a lovagolhatóság, az idomíthatóság, a mozgás és a küllem lehetnek a fő kritériumok. A jó ugrólónak (60. kép) megfelelő ugrókészséggel, távolságérzékkel, ugróstílussal kell rendelkezni, mindezek mellett olyan anatómia adottságokkal, melyek képessé teszik akár nagyobb akadályok átugrására is. A lovastusában (61. kép) résztvevő lovaknak ha nem is azonos szinten de rendelkeznie kell a díj- és ugróló sajátosságaival is, mindamellett olyan szervezeti szilárdsággal és állóképességgel, mely a sok erőkifejtést kívánó cross pályaszakaszon átsegíti. A fogathajtásban (62. kép) szereplő lovaknak gyorsnak, fordulékonynak és készségesnek kell lennie, megfelelő vonóerő kifejtése mellett. A küllem és a mozgás is nagy jelentőséggel bír ebben az esetben, hiszen egyes versenyszámokban a fogat megjelenését is minősítik. A lovastornára (63. kép), gyermeklovagoltatásra, lovasterápiára használt lovakkal szemben támasztott fő elvárások a nyugodt vérmérséklet és a munkakészség, így ezeket a tulajdonságokat kell figyelembe venni a szelekció során, feltéve, ha van rá lehetőség. A western lovaglás (64. kép) során alkalmazott fajták egyedeinek nyugodt vérmérséklettel, munkakészséggel, fordulékonysággal, robbanékonysággal kell rendelkezniük. A szelekció célja a használhatóságot meghatározó tulajdonságok javítása. A lovak teljesítményvizsgálati, valamint származási adataink ismeretében a tenyésztőnek lehetősége nyílik, hogy lovát értékelje a tenyészcélban megfogalmazottak alapján. Napjainkban már a lótenyésztésben is használnak olyan modern tenyészérték-becslési eljárásokat, melyek segítségével egy lónak a populációhoz viszonyított genetikai értéke megbecsülhető, egyszerre akár több tulajdonság alapján is. 7. A ló szaporodásbiológiája <authorblurb> Bokor Árpád </authorblurb> A lótenyésztés sikeréhez elengedhetetlen a ló szaporításának ismerete. Ez az alapja és egyben záloga is a tenyésztésnek, a megfelelő genetikai előrehaladásnak a tenyésztő számára elvárt tulajdonságokban A kanca ivarszervei és nemi működése (A kanca ivarszervei: 65. kép) A kanca külvilág felé néző, külső nemi szerve a péra, mely megakadályozza, hogy szennyeződések, fertőző anyagok jussanak a belső nemi szervekbe. A hüvelyt a külső és a belső méhszáj közötti méhnyak-csatorna köti össze a méhhel. A méh ivarzáskor a végbélen keresztül jól tapintható. A méhnyak körülbelül 2-6 cm hosszan nyúlik előre a hüvelybe. A méhtestből ágazódnak el a méhszarvak, ezek a petevezetőn keresztül csatlakoznak a 20

31 Lótenyésztés petefészkekhez. A petefészek mérete a kanca ivari ciklusának függvényében különböző méretű lehet. A petevezető tölcsérszerű képletébe kerül ovulációkor az érett petesejt. A kancák hónapos korukban válnak ivaréretté, azaz képessé arra, hogy érett, termékenyülésre alkalmas petesejteket termeljenek. Ezzel szemben tenyészérettségüket csak később, a póni, kisló és hidegvérű fajták kétévesen, míg melegvérűek 3 évesen érik el. A tenyészérettség feltétele az életkoron kívül a megfelelő testi fejlettség és testtömeg. Ezek birtokában a tenyészérett kancák már rendelkeznek olyan testi fejlettséggel, amely a vehem nevelését és az ellés lefolyását nem veszélyezteti. A kanca ivari működését idegi és hormonális hatások szabályozzák. A hormonok termelődése egymással szoros összefüggésben van és a környezeti hatások jelentősen befolyásolják a köztiagy nemi központján, a hypotalamuson keresztül. A lovaknál a domesztikáció jelentősen meghosszabbította az ivarzási idény tartamát, így a kanca közelebb került az egész éven át folyamatos ivari működést mutató fajokhoz. A kanca ivarzását sárlásnak nevezzük, időtartama 3-7 nap. Az ivarzások átlagosan naponként követik egymást. A lovak tavasszal és kora nyáron sárlanak. Az ivarzás a nyári hőségben legtöbbször szünetel. Amikor azonban a nyári meleget ősszel kellemesebb idő váltja fel, újból élénkebbé válik a lovak gonádjainak (nemi mirigyeinek) működése. A sárlások tavasszal és ősszel kifejezettebbek, a tartamuk rövidebb, ilyenkor könnyebb a vemhesítés is. A kanca ivari ciklusát sok tényező befolyásolhatja. Ezek közé tartoznak az évszak, a fény, a hőmérséklet, a takarmányozás, a fajta- és a családjelleg, a mozgás és tréning, a próbáltatás. A lótenyésztésben és főleg az angol telivérnél különösen fontos, hogy a tenyészidényben minél hamarabb fedeztessük a kancát, s így következő évben a csikót már a legelőre ellessük. Hazánkban a klimatikus viszonyok miatt általában februártól áprilisig, majd augusztustól novemberig rendszeres az ivarzás, tehát szezonális poliösztrusz formájában jelentkezik. Mivel a fogamzási készség májusban a legnagyobb, ezért a tenyésztési főszezon a május és a június. A kancák ivarzásának indukálására többféle módszer is elterjedt, ezek közül a mesterséges fényprogramok, valamint a hormonkezelések bizonyultak a legeredményesebbnek. A kancák %-ának petefészek működése egész éven át ciklikus, ezen kancák aránya számos tényezőtől függ: az Egyenlítőhöz közeledve, a szubtrópusi övezetben pl. lényegesen gyakoribb, mint Európában. Szubtrópusi vidéken, ahol a nappalok hossza nem, vagy alig változik, majdnem egész éven át ivarzanak az állatok. Itt is vannak azonban olyan időszakok, amikor kisebb a fogamzási arány. A másfél-két éves, végleges fejlettségüket még el nem ért fiatal kancák petefészke a tél folyamán szinte mindig nyugalomban van. Nálunk az alábbi időszakokat különböztethetjük meg: téli aciklia: A késő őszi, téli időszakban a petefészek nyugalomban van. A kancák túlnyomó részén ugyan előfordul kitapintható tüszőnövekedés, de ovuláció nem következik be. tavaszi szezonátmeneti időszak: Az ősz végi, téli acikliás időszak, valamint a tenyészidény közé 4-12 hetes tavaszi szezonátmeneti időszak illeszkedik, amikor fokozódó intenzitású tüszőnövekedés figyelhető meg. Ennek jeleként a kanca rendszertelenül vagy rendszeresen, rövidebb-hosszabb időn át többször is sárlik. Mivel azonban a tüszőrepedésre, illetve ezt követően sárgatest képződésére ez idő tájt nem kerül sor, az állat még nem fogamzóképes, ezért fedeztetése is felesleges. A kancák ivari ciklusa ebben az időszakban elnyújtott, rendszertelen. A szezonátmeneti ciklusban a fogamzás ritka. Ez a gyakorlatlan tenyésztő számára annál is inkább furcsa, mivel az ivarzás tünetei a follikulusok lassú atréziája miatt fennálló tartós ösztrogénhatás következtében elnyújtottan jelentkezhetnek. tenyészszezon: A valódi ciklusok időszaka teljes nemi aktivitással és a nemi szervek szabályos ciklikus működésével jár. A tenyészszezon kezdetét tulajdonképpen az első ovuláció, illetve az azt követő első sárgatest-fázis jelzi. Az ovuláció nélküli, egyfázisú ciklusokat ovulációs, luteinfázisos, teljes ciklusok váltják fel. Az oestrus előrehaladtával a péra és a hüvely nyálkahártyájának színe a sápadtfehér színtől a pirosig változik, ödémássá válik, a nyakcsatorna ellazul, a szekrétum bőséges és hígabb lesz. Ez az időszak a tényleges tenyészidény, mely a mérsékeltövi országokban általában február-áprilistól augusztus-novemberig tart. A tenyészszezonban, ahol teljes a kancák nemi aktivitása és szabályos a nemi szervek működése, a kancák naponként, 4-9 napig sárlanak. A sárlás tartama a tavaszi hónapokban hosszabb, a nyári hónapokban rövidebb, illetve el is maradhat. őszi szezonátmeneti időszak: Az őszi szezonátmeneti időszak lényegében a tavaszi átmenettel szemben fordított sorrendben lezajló élettani folyamat. A tenyészidőszak lezárulásaként ismét ovuláció nélküli ciklusok jelentkeznek. 21

32 Lótenyésztés A sárlás alatt a kanca idegessé válik, megfigyelhető a péra nyálkahártyájának vöröses színeződése, a péraajkak ritmikus kitárulása és összehúzódása ( villogtatás ), valamint a pérarésből nyálkafolyás tapasztalható ( cérnázás ). A főivarzás idejét próbáltatással lehet megállapítani. Az ivarzás első tünetei a nyugtalanság és az étvágycsökkenés. A megváltozott viselkedésű kanca különös odafigyelést igényel ebben az időszakban a lóhasználat során. Fogatban vagy csoportos tartásmód esetén társait harapdálja, ápolás közben esetleg a gondozóra dől. Fajtársai előtt megáll, párzási testtartásban úgymond felkínálja magát. Az ivarzás tünetei fokozatosan alakulnak ki, majd a hormonszint emelkedésével arányosan erősödnek A mén ivarszervei és nemi működése (A mén ivarszervei: 66. kép) A méncsikók egy része leereszkedett herével jön a világra, a többi egyed esetében is a herék néhány héten belül leereszkednek. Előfordulhat, hogy féléves korig csak az egyik, vagy egyik here sem száll le, ilyenkor a mént ki kell zárni a tenyésztésből. Bár ezek a mének lehetnek jó teljesítményűek és létrehozhatnak termékeny utódokat ugyanakkor az egy, vagy kétoldali rejtettheréjűség nem kívánatos öröklődő tulajdonság. A méncsikó már 8-10 hónapos korában termékenyítőképes lehet, ezért a választást követően a kanca, illetve méncsikókat külön kell tartani. A mének ivarérése általában 27 hónapos kor után válik teljessé. A tesztoszteron koncentrációja május-június hónapokban éri el a csúcsértéket, majd fokozatosan csökken és októbertől januárig alacsonyabb tartományban marad. A libidó december-január hónapokban mélyponton van. Az ondó mennyisége a szezonon kívüli időben %-kal csökken a tenyészidényhez képest. A mének teljes fejlettségüket 3 éves korukban érik el, de a herék tömege még ezután is növekszik. A termékenyítőképesség a mének 12 éves koráig egyre javul, majd éves koruk után jelentősen csökken. A tenyésztésbe állítás előtt a mén nemi szerveinek vizsgálatát próbáltatással, fedeztetéssel és ondóvizsgálattal egészítik ki. A rendszeres ápolás, a pénisz és a tasak tisztán tartása, a szigorú fedeztetési higiénia és a rendszeres ondóvizsgálat fontos követelmények. Szintén figyelmet kell fordítani a tenyészmének takarmányozására, illetve arra, hogy a próbáltatás és fedeztetés sorár ne vegyen fel a mén rossz szokásokat, melyek később balesetet, sérülést okozhatnak úgy a gondozónak, mint a kancának és a ménnek A kanca és a mén felkészítése a fedeztetésre Mivel az ivarzás során a kanca csak egy bizonyos időszakban termékenyül eredményesen, ezért célszerű próbáltatással folyamatosan figyelemmel kísérnünk a kanca szaporodásbiológiai állapotát. A próbáltatás (67. kép) általánosan elterjedt módszer, melynek során a mént egy talajhoz rögzített vagy lengő, a mén felöli oldalon párnázott próbafal választja el a kancától. A próbafal méretét az adott fajta mérete határozza meg. Általános elvárás, hogy a mén a próbafalon ne tudjon keresztülugrani, azt ne kerülje meg a próbáltatás során, ugyanakkor ne is sérüljön meg. A mént gyakorlott személy (csődörös) általában zablás kantárral, vagy ágaskodóval szerszámozva állítja a próbafalhoz. A kancát és a mént a próbafal ellentétes oldalain állítják fel, először szemben, hogy az állatok összeszaglását megengedjék. Amennyiben a kanca nem tiltakozik (nem vág, harap, rúg) a próbafal mellé állítják. A mén először a kanca nyakát, sörényét, majd az oldalt fordított állat farát, horpaszát szaglássza, harapdálja, csipkedi. Amikor a kanca nem rúgja el a mént, hanem nyugodtan áll, farkát emeli, terpeszkedik, vizel, villogtat, cérnázik, akkor biztosan sárlik. A kanca próbáltatás alatti viselkedésének nyomon követésére kiváló lehetőség az Ócsag-féle jelzőszám használata, mely a kancát minősíti annak függvényében, hogyan reagál a mén jelenlétére. Ezt egy -3-tól +3-ig terjedő skálán pontozzuk: -3 a kanca erősen, határozottan elrúgja a mént -2 a kanca elrúgja a mént -1 a kanca elutasítóan viselkedik 0 a kanca közömbösen viselkedik +1 a sárlás külső jelei már mutatkoznak, de még nem elég kifejezettek +2 a kanca tűri a mén közelségét, de még nem terpeszkedik 22

33 Lótenyésztés +3 a kanca nyugodtan áll, farkát emeli, terpeszkedik, vizel, villogtat, cérnázik, azaz kész a fedeztetésre. A jól sárló és jó időben fedeztetésre kerülő kancák egy részénél elegendő lehet az egyik elülső végtag felvétele, vagy a pipa felhelyezése a felső ajakra. A fedeztetés előtt a kanca hátulsó patáira bőrből készült hágató papucsot kell húzni és a nyakhoz kötött csánkfékkel kell gátolni a rúgásban. A kanca farkát a farokszőrök okozta sérülések elkerülése végett célszerű bepólyázni (68. kép), fedeztetéskor félrehúzni. A pérát a fedeztetés előtt híg fertőtlenítő oldattal lemossuk, majd szárazra töröljük. Fedeztetni csak csöndes, puha talajú környezetben szabad. A patkolatlan ménnel történő fedeztetéshez is több gyakorlott személy szükséges. A mén felugrásakor a kanca fejét emelve tartják, a mén hímvesszőjét tenyérfelülettel két oldalról a hüvelybe segítik. Az ejakulációt a gáttájék ritmikus összehúzódása és a farok föl-le billegetése jelzi. Ezután a mén a kancára dőlve pihen, elernyed, esetleg le is csúszik róla. A fedeztetést követően a hímvesszőt fertőtleníteni, a kancát pedig az ondókipréselés elkerülése céljából jártatni szükséges. Egy tapasztalt mén az öt hónapos fedeztetési idényben alkalommal fedezhet. Jól kézben tartott állományokban 1-2 ugrással vemhesíthetők a kancák, ezért egy ménhez kanca is beosztható (40-50 helyett). Napjainkban a mének viszonylag nagy száma, illetve a folyamatos spermaimportok és így a mesterséges termékenyítés (69. kép) miatt egy ménre általában már jóval kevesebb kanca jut, pedig mindez akár fordítva is lehetene. A kancák nemi viselkedése nagy különbségeket mutathat, ezért ménesekben elterjedt gyakorlat, hogy a kancákat az ápolójuk vezeti fel a próbáltatás során. A fedeztetéshez fel nem készült, vagy nem sárló kancát fedeztetni nem szabad, mert az később a kanca meddőségéhez vezethet A vemhesség A fedeztetés során a hímvessző kitágítja a méhszájat, így segítve az ondó méhbe jutását. A fogamzás a petevezetőben következik be, majd a megtermékenyült petesejt még itt osztódni kezd. Az ovulációt követő hatodik napon a zigóta a méhbe jut, ahol védelmét a kilencedik hétig a méh tónusos állapota biztosítja. A magzat növekedése az első 8 hónapban lassú, majd a vemhesség utolsó harmadában intenzívebbé válik. A vemhesség megállapítására elterjedt módszer az ultrahangos vizsgálat (70. kép), mellyel már a 14 napos vemhesség is észlelhető. Ezen kívül történhet még fizikális vizsgálatokkal (hüvelyvizsgálat, rektális vizsgálat), valamit hormonszint méréssel. A vemhes kanca viselkedése megváltozik, általában nyugodtabbá, lustábbá válik. Ezek a változások a gyakorlott lótartó számára könnyen felismerhetőek. Az ellés körülbelüli időpontja a feljegyzett utolsó fedeztetés alapján tudható. Egy héttel korábban, illetve 3 héttel később ellő kanca még normálisnak mondható. Melegvérűeknél általában nap, hidegvérű kancáknál nap a vemhesség. Ezen határokon kívül eső időpontok azonban már veszélyesek lehetnek mind a kanca, mind a megszülető csikó számára. A korábban született csikók általában ikerellésből származnak, ami lónál ritka (~0,5 %). A vemhes kanca a vemhesség utolsó harmadáig kíméletesen lovagolható, az utolsó hetekben pedig nyereg alatt sétáltatható. Az ellés előtt fontos a kanca rendszeres jártatása, hogy a kanca ne hízzon el, így az ellés során kisebb eséllyel következhet be komplikáció Az ellés lefolyása Az ellés előtt gondoskodni kell az elletéshez szükséges eszközökről: kézmosó tál, meleg víz, szappan, körömkefe, törülköző, tiszta olló, fonál, fertőtlenítő szerek. A közelgő ellés jelei: a horpasztájék beesik, a has megsüllyed. Ha a has alja ödémásan beszűrődik, illetve a csecsekből csöpög a tej, akkor szinte biztos, hogy 24 órán belül megellik a kanca (csak ha a kettő együtt tapasztalható). A kanca ellése általában az éjszakai órákban történik, csak ritkán nappal. A magzat világrajövetele hormonális hatásokra indul meg és több szakaszra osztható: előkészítő szakasz: Közvetlenül az ellés előtt 1-2 órával a kanca kólikás tüneteket mutat (a hasát nézi, kapar, sokszor lefekszik és felkel), illetve légzése nehezebbé válik. Tipikus fájások tehát nincsenek, inkább hasűri rendellenességek érzete látható. megnyílási szakasz (71. kép): A tolófájások megindulása előtt a kanca lefekszik és rendszerint meghempereg, ezzel passzívan forgatja a magzatot. A tolófájások kezdeténél nyugtalan, testhőmérséklete megemelkedik. Amikor a kanca lefekszik, ügyelni kell arra, hogy a fara mögött maradjon elég hely a megszülető csikónak (1,5-2 m). Az ellés a magzatburok megjelenésével kezdődik. Ha magától nem reped fel a megjelenés után 4-5 perccel, akkor kézzel (körömmel) célszerű megtenni. A kanca ilyenkor többnyire nyújtott lábakkal és a 23

34 Lótenyésztés talajon nyugvó fejjel az oldalán fekszik. A tolófájások általában 3-4 percenként jelentkeznek és 5-6 tolást eredményeznek. Az ellésnek ez a szakasza általában igen lassú. kitolási szakasz (72. kép): a csikó elülső lábai előbb jelennek meg, majd a feje következik, feltéve ha nem rendellenes a magzat helyeződése/fekvése a szülőútban. A vállak nem egyszerre jutnak át a szülőúton. A tolófájások alatt a kanca gyakran félig vagy egészen feláll. Ezzel is segíti a magzat kitolását. A kitolási szakasz más állatfajokhoz képest ugyan a lónál rövid (10-25 perc), de kimerítő. A magzat világra jötte után a kanca rendszerint fekszik és egy rövid ideig pihen. Szűk, vagy első csikóját ellő kancáknál gyakori a gátszakadás, mely kisebb vérzéssel járhat. A vérzés elálltáig meleg vizes vattával tartsuk tisztán a sebet, majd a vérzés elállta után nem maró, 1 %-os jódoldattal fertőtlenítsük le. A köldökzsinór nem szakad el azonnal, rajta az ellés után még ml vér kerül a magzatba, ezért tehát nem célszerű a köldökzsinórt azonnal elválasztani a csikótól. utószakasz (73. kép): Az ellés utószakasza alatt a méhkontrakciók folytatódnak. Ez a szakasz a magzat megszületésétől a már enyhébb fájdalmak kíséretében a magzatburkok és a méhlepény eltávozásáig tart. Ha 3 óra alatt sem távozik el a magzatburok és a méhlepény (74. kép) minden része, akkor állatorvosi beavatkozásra van szükség. Amennyiben a köldökzsinór nem szakadt el magától, úgy a hasfaltól 10 cm-re emaszkuláljuk és fertőtlenítsük. Ezután a csikó orrát és szájnyílását szabadítsuk meg az esetleges nyálkától. Az újszülöttet az anyja szárazra nyalja, ha mégsem, akkor szalmával vagy törölközővel csutakoljuk szárazra. A ellés utána a kancából kilógó magzatburokra kössünk lehetőleg annyi csomót, amennyit csak lehet, hogy a kanca hátulsó lábaival ne lépjen rá. Előfordulhat, hogy a kanca teje az ellést követően még nem indul meg, vagy ha igen, akkor sem termel elegendőt. Ezért érdemes már kancától előre levett föcstejet hűtve tárolni az ilyen esetekre. Ha a csikó olyan gyenge vagy kicsi, hogy nem tud szopni, akkor a kancát ki kell fejni és a csikót cumisüvegből megitatni. Általában 2-3 dl-nél nem ad többet, de az is lehet, hogy teljesen visszatartja a tejét. A kifejés után kb perc múlva a kanca újra fejhető. A csikót ilyenkor minimum percenként meg kell szoptatni. Kb. 1,5-2 l föcstejet kell, hogy elfogyasszon az első 3 órában. A föcstej tényleges mennyisége kb l. Ha továbbra sem elegendő a kanca teje, akkor tejpótló tápszert kell itatni a csikóval, ami lehetőleg kerülendő, mert nem tartalmazza azokat a fontos összetevőket, amelyeket az anyatej Az involúció A méh involúciója általában az ellés utáni napon teljes, kissé korábban fejeződik be az először, mint a többször ellett kancákon. A mérsékelt mozgatás elősegíti a folyamat végbemenetelét. A kanca involúciója sem zajlik le sterilen, az ellés alatt vagy után fertőződött méhben a kórokozókat a szervezet az első tüsző fázisban (5-10. nap az ellés után) általában elpusztítja. Kancákban ritka a magzatburkok retenciója. Részleges visszatartás jöhet létre, ha a nem vemhes méhszarvban nem válik le a burok, vagy egy része bennszakad. Gyakoribb a visszatartás a csikósárlásban fogamzott kancában és az egy ivarzás alatt többször termékenyített állatnál, ha az utolsó fedeztetés az ivarzás végén történt és így a méh csökkent ellenálló képessége miatt enyhe fertőzés is végbement a fogamzáskor. A mikroretenció vagy a részleges visszatartás kedvező esetben is súlyos méhgyulladást, szövődményesen savós patairha-gyulladást okozhat. Súlyosabb esetben általános szepszis áll be, az állat elhullik. A petefészkek működése nyomban az ellés után újra kezdődik. Egyes állatokon már az ellést követő napon nagyobb tüsző található, de valamennyi ellett kancánál előfordul tapintható nagyságú tüsző az ellés utáni 5. napon. Az első sárlás elkezdődhet a napon (csikósárlás) és ovuláció is lehetséges a 7. nap után, általában a 9. napon. Hagyományosan ez az ún. csikókilenced A meddőség A kanca meddősége elsősorban fertőző és nem fertőző okokra vezethető vissza. Nem fertőző ok lehet a hormonális egyensúly zavara, anatómiai rendellenességek, sérülések, valamint a tartástechnológiából és takarmányozásból eredő hibák. Fertőző okok nagy része baktériumok fertőzésre vezethető vissza (méhhurut, gennyes méh- vagy nyakcsatorna gyulladás). Ezek oka rendszerint a nem megfelelő fedeztetési technológia, illetve higiénia. Előfordulhat gombás eredetű méhgyulladás is. 8. A ló egészségvédelme <authorblurb> 24

35 Lótenyésztés Bokor Árpád </authorblurb> Az egészséges ló életjelenségeinek, viselkedésének, mozgásának ismerete nélkül nem nyilvánítható vélemény a ló esetleges betegségeiről. Az alapvető élettani paraméterek ismerete rendkívül fontos Általános egészségi állapot A ló belső hőmérséklete melyet a ló végbelében mérünk (75. kép) nyugalmi állapotban 37,5-38 C. A 39 Cos testhőmérséklet már jelentős hőemelkedés, míg a 40 C körüli hőmérséklet magas lázra utal. Szintén rossz jel a hőmérséklet hirtelen csökkenése és egyes testrészek, így a fül és a lábvégek lehűlése. A lovak kültakarójának vizsgálatakor a szőr sűrűsége, borzoltsága, fénye, a külső élősködők jelenléte mind a ló egészségi állapotára utalhatnak. A bőr vizsgálatakor annak rugalmasságát (76. kép), színét, szagát, vastagságát célszerű figyelembe venni. A paták vizsgálata során azok ápoltságára, szabályozottságára, a patkolás módjára és minőségére kell tekintettel lenni. A nyálkahártyák (kötőhártya, orr, száj, végbél, nemi szervek közül a hüvely és a tasak) színe és erezettsége utalhat rendellenességre. Az orr és a száj nyálkahártyájának (77. kép) lilás elszíneződése vérkeringési zavar jele lehet. Sárgás elszíneződésük pedig emésztőtraktusi problémára vagy mérgezésre utalhat. A nyirokcsomók közül a ló esetében a leggyakoribb az áll alatti nyirokcsomók duzzanata, esetleg tályogosodása. Az áll alatti egészséges nyirokcsomó is tapintható képlet. A ló légzésszáma nyugalmai állapotban 10-16/perc, mely a bordák vagy az orrnyílások mozgásán át könnyen megfigyelhető. Szapora légzés figyelhető meg a vemhesség végén, láz, szívgyengeség, vérszegénység vagy fokozott izgalmi állapot esetén. A fizikai terhelést követő szaporább légzésszám normális, feltéve ha rövid időn belül visszaáll a normális értékre a terhelés befejezését követően. Nehezített kilégzésről akkor beszélünk, ha a levegő kiáramlása akadályozott, pl. az idült légsejtes tüdőtágulattal (kehességgel) terhelt lovak esetén. A ló leggyakoribb légzőszervi betegségei: orrhurut, orrvérzés, az állcsonti üreg hurutja, légzacskó gyulladás, gégegyulladás, gégebénulás (hörgősség), hörgőhurut, heveny légsejtes tüdőtágulat, idült légsejtes tüdőtágulat (kehesség, COPD), tüdővizenyő, hurutos tüdőgyulladás, félrenyeléses tüdőgyulladás, légmell, mellhártyagyulladás. A kifejlett ló pulzusszáma normális esetben percenként 28-40, a fiatal egyedeké ennél több is lehet (40-56). A pulzusszámot mindig nyugalmi állapotban kell mérni (78. kép). Idegesebb típusú lovaknál hosszabb időt kell szentelni a pulzusszám mérésére, mert a ló még fokozott idegességet mutathat a mérés kezdetekor. A nyugalmi állapotban mért érverés/perces pulzusszám esetén ló további vizsgálatokat igényel, ennél magasabb érték (80-100/perc) esetében pedig már súlyos állapotról beszélünk. A munkavégzés során vagy azt követő néhány percen belül mért pulzusszám lehet az említetteknél magasabb is, ami a terhelésből adódóan normálisnak tekinthető. A vérkeringési szervek főbb betegségei lónál: szívtúltengés, szívtágulat, szívgyöngeség, perifériás vérkeringési zavar (sokk), a szív ritmusváltozásai, szívbelhártya gyulladás, a bélfodri erek tágulata és elzáródása, a nagy artériák elzáródása, érelzáródás a patában, a nagy vénák elzáródása Szervrendszerek és betegségeik Az emésztőszervek megbetegedései legtöbbször kólikás tünetekkel járhatnak (79. kép) és a leggyakrabban vezethetnek elhulláshoz. A számos élettani és anatómiai hajlamosító tényező közül kiemelkedő jelentőséggel bír a ló meteorológiai változásokkal szembeni érzékenysége, illetve a béltraktus anatómiai viszonyai. A hosszú vékonybelek viszonylag könnyen elmozdulhatnak a hasüregben. A csak egyetlen ponton felfüggesztett, nagyméretű vakbél és a vastagbél szűk és tág szakasza könnyen elmozdulhatnak, beékelődhetnek, megcsavarodhatnak, szögbe törhetnek. A ló ezen változásokat azonnal jelzi: étvágytalanná válik és kólikás tüneteket mutat. A nyugtalankodó lovat kímélni kell, az esetleges vergődést hempergést meg kell akadályozni, pl. jártatással. Az emésztőszervi eredetű, kólikás betegségek legnagyobb része megelőzhető szakszerű tartási és takarmányozási technológia alkalmazásával. A ló leggyakoribb emésztőszervi megbetegedései: a száj és a nyelv gyulladása, a fültő alatti mirigy gyulladása, az áll alatti nyálmirigy gyulladása, a torokgyulladás, a nyelőcső görcse és eltömődése, gyomorhurut, bélhurut, a heveny gyomorkitágulás és megterhelés, savós-véres gyomorgyulladás, gyomor- és bélgyulladás, hurutos bélgörcs, csikómozgási kólika, a belek felfúvódása, bélsárpangás, a bél elhomokosodása, bélelzáródás, bélszűkület, a bél összecsomósodása, lefűződése, belső sérvek, bélbetüremkedés, bélcsavarodás, bélhelyzet-változás, a máj megbetegedése. 25

36 Lótenyésztés Az emésztőszervek parazitás megbetegedéseinek elkerülése az eredményes lótenyésztés egyik alappillére. A csikók féregtelenítését 6-8 hetes koruktól 2 éves korukig rendszeresen (kéthavonta) el kell végezni. A felnőtt lovak esetében szintén célszerű lenne a rendszeres féregtelenítés (80. kép). Az emésztőcső fő parazitái a rozsférgek, fonálférgek, orsóférgek, vastagbél férgek, galandférgek és a hegyesfarkú giliszták. A paraziták elleni védekezésre számos készítmény áll már a lótartók rendelkezésére. A kancákat legelőre hajtás előtt, illetve az ellés előtt 1-2 hónappal tanácsos féregteleníteni. A féregtelenítési program csak a lovak rendszeres ápolásával, a megfelelő istállóhigiéniával lehet eredményes. A nemi szervek betegségei elsősorban a kancákat érintik. A méh baktériumos fertőződése, a petefészek tályogok, ciszták, daganatok a leggyakrabban előforduló megbetegedések. Az idegrendszer megbetegedésének jelei viszonylag könnyen felismerhetőek a gyakorló lótartó számára. A ló egyedi mozgása, viselkedése ilyenkor megváltozik, a megszokottól eltérő, rossz szokásokat is felvehet. Idegrendszeri tüneteket okozhatnak a központi idegrendszer vérkeringési zavarai, a mérgezések, anyagforgalmi és endokrin betegségek, fizikai hatások és fertőzések. A ló főbb idegrendszeri betegségei: agy és agyburokvérzés, idült agyvelővízkór, napszúrás, agyrázkódás és agyvelőzúzódás, a gerincvelő összenyomódása és zúzódása, a májelfajulás és májkeményedés okozta agyi tünetek, nyúltvelőbénulás, fűbetegség, agy és gerincvelő gyulladás, farok és végbélbénulás, a körzeti idegek betegségei. A bőr betegségi közül az ekcéma (81. kép), szőrtüszőgyulladás, csalánkiütés és a gombák okozta bőrelváltozások fordulnak elő gyakrabban. A ló rühösségét többféle atka is okozhatja, melyek a bőr felületén élnek. A hámba furakodó atkák hatására savó lép ki, pörkök keletkeznek, a szőr kihull, a bőr megvastagszik és viszket. A lovak ezért dörzsölik magukat és vakaródznak. A tünetek először a fejen és a nyakon jelentkeznek, innen terjed tovább a törzs egész területére. Hidegvérű lovak esetében a lovak lábvégein is jelentkezhet és innen terjed felfelé a lábtőig, illetve a csánkig. A ló mozgása által végez munkát, így a mozgásszervi megbetegedései komoly hatással lehetnek a teljesítményére (akár sport akár egyéb teljesítményről beszélünk). Ha a ló végtagjának megbetegedése miatt munkáját nem tudja végezni, sántaságról beszélünk. A sántaság elbírálását mind a három mozgásnemben végezzük el, tehát lépésben, ügetésben és vágtában is, bár a vágtában történő elbírálás a legbizonytalanabb. Egyenes vonalon, majd körön mozgatjuk a lovat kantározva és szabadon, hosszú száron vezetve. A bíráló távolabb álljon a lótól, hogy jól láthassa a kialakult mozgászavart. Kétféle sántaságról beszélünk: az egyik az előreviteli sántaság, a másik a megterhelési típusú sántaság. Az előreviteli sántaság a lépés nyújtási szakaszában rövidül, a ló húzza a lábát. A végtag-előreviteli izmok fájdalmassága, bénulása, az ízületek mozgáskorlátozása lehet az oka. Az egészséges lábra történő lépéskor az állat fejével biccent, mivel a beteg láb terhelésekor a fejét, a nyakát tehermentesítés céljából fölemeli. A hátulsó végtag megbetegedésekor, a beteg végtag terhelésekor viszont süllyed. Megterhelési sántaság esetén a ló a mozgásban a rendesnél rövidebb ideig terheli a lábát. Gyakori eset, hogy mind az előreviteli, mind a terhelési sántaság egyszerre jelentkezik. Az izmok és az inak részleges vagy teljes szakadása gyakran előfordulhat lovon, különösen a végtagokon, akár megterhelés nélkül is. A szakadás melyet okozhat megerőltető vágta, rossz talajviszonyok vagy bukás gyakran sántasággal járhat. A gyógykezelés sikere ezekben az esetekben kétséges. A ló izomzatának főbb betegségei a következők: az ujjhajlító inak részleges, illetve fibrilláris szakadásai, a végtagizmok heveny, savós gyulladása, bénulásos izomfesték vizelés (ünnepi betegség) (82. kép). Az ízületekkel kapcsolatos megbetegedések közül gyakori lehet a nyálkatömlők gyulladása, az ínhüvelyek gyulladása, a vígtagok ízületeinek betegségei (zúzódás, rándulás, ficam, fedett és nyílt sérülések, idült, savós és torzító gyulladások, patahenger-gyulladás, felületi sérülések, porcleválás). A csontokat érintő betegségek közül a külső vagy belső mechanikai traumák hatására csonthártyagyulladás, csontszaporulat alakulhat ki. A patairha megbetegedése akár végleges használatból való kivonást is eredményezhet. A savós patairha-gyulladás (83. kép) egyik leggyakoribb oka az abraktúlsúlyos vagy rossz takarmányozás, melyet a felszívódó bomlástermékek váltanak ki Fertőzés és immunizálás Lovaink ellenálló képességét és ezáltal egészségét rendkívül sok tényező befolyásolhatja az állat korától a környezet hatásain át a takarmányozásig. Befolyásolja a külső hőmérséklet megváltozása éppúgy, mint a különféle tartási módok, az ápolás, az edzési módszerek vagy a különféle stresszfaktorok. Amikor az állat testét vírusok, baktériumok, gombák vagy más mikroorganizmusok támadják meg, és ezek képesek rajta megtelepedni, akkor fertőzésről beszélünk. 26

37 Lótenyésztés A kórokozók ellen az elsődleges anatómiai akadályt a bőr és a nyálkahártyák jelentik, a rajtuk található mikroflórával és kémiai védőrétegükkel, valamint a kötőszövet, a kötőhártya, a szerveket védő tokok és hártyák. A kórokozók ezeket az akadályokat leküzdve bekerülnek a szervezetbe, amit az gyulladás formájában próbál megsemmisíteni. A láz, a test belső hőmérsékletének emelkedése erősíti a szervezet elhárítási készségét és jelzi, hogy az erős, lokális fertőzés miatt szisztematikus védekező reakciók léptek működésbe. Immunhiány léphet fel bakteriális vagy parazitás fertőzés következtében, de leggyakrabban vírusos fertőzést követően. További következményeként, járulékosan a védekező rendszer kieséséhez vezethetnek egyes krónikus betegségek, a helytelen takarmányozás vagy az alultápláltság. A lovak esetében is többféle immunizációs módszer létezik. Aktív immunizálásról beszélünk, ha specifikus kórokozót, alkotórészét vagy anyagcseretermékét megfelelő formában a szervezetbe juttatják (védőoltás). Hátránya, hogy hatása nem azonnali, az immunválasz kialakításának ideje nap. Előnye, hogy a védettség évekig is kitarthat, frissítéssel újra aktualizálható (pl. veszettség elleni védőoltás, rhinopneumonitis vagy lóinfluenza elleni oltás). Passzív az immunizálás, ha egy, már előállított antitest kerül át a szervezetbe. A fogadó szervezetben tehát jelen lesznek az idegen antitestek, melyek passzív védelmet jelentenek. Hátránya, hogy hatása csak néhány hétre korlátozódik, amíg az antitestek lebontásra nem kerülnek. A szimultán oltás egyidejű, de lokálisan különválasztott beadása az aktív és passzív hatású oltásoknak. Az ismétlő oltás azt jelenti, hogy egy oltást néhány héttel, hónappal, évvel később újabb oltás követő, amely az immunválasz stimulálását és erősítését szolgálja. Az immunizálás, azaz a rendszeres oltások beadása mellezz fontosak a megelőző intézkedések, így a ló megfelelő takarmányozása, tartása, féregtelenítése, az istállóhigiénia folyamatos fenntartása. A vakcinázás a betegség megelőzését szolgáló óvintézkedés. Magyarországi körülmények között a következő betegségek ellen szoktunk vakcinázni a lovakat: lóinfluenza, a ló herpeszvírus okozta megbetegedései, tetanusz, veszettség, lovak vírusos arteritise, esetleg lépfene, illetve újabban a nyugat-nílusi vírus. A lóinfluenza Európa szerte elterjedt megbetegedés, mely magas lázat és légzőszervi tüneteket okoz. A betegség akár elhullással is járhat. Az influenza esetében 6-8 hetes időközben javasolt az első két vakcinát beadni, majd a harmadikat 4-6 hónap múlva és később 6 havonta kell kérnünk az ismétlő oltásokat. Az oltásokat az állatorvosok általában a csikó 4-6 hónapos korában szokták elkezdeni. A ló herpeszvírusa sokféle elváltozást tud előidézni, elsősorban a vírus okozta vetélés a fő kártétele, de okozhat bénulást, légzőszervi tüneteket stb. A herpeszvírus esetében hasonlóképpen alapimmunizálással kell kezdeni a védekezést. Az influenzavírushoz hasonlóan az első két oltást 6-8 hetes időközzel érdemes beadni, majd a harmadikat 4 hónap múlva, az ismétlőket szintén 6 havonta. A vemhes kancákat ezen kívül a herpesz vírus okozta vetélés ellen, a vemhesség 5., 7. és 9. hónapjában célszerű vakcinázni. A tetanusz kórokozója a lovak környezetében általában megtalálható normál körülmények között is, azonban csak akkor okoz betegséget, ha valamilyen sebzésben, oxigéntől elzárt körülmények között elszaporodik, és az általa termelt toxin ilyen módon a szervezetbe kerül. A megbetegedett állat lázas, tipikus tetanuszos görcsök észlelhetők nála (84. kép) és sajnos még megfelelő kezelés mellett is előfordulhat, hogy néhány napon belül elhullik. A tetanusz elleni alapimmunizálás 2 oltásból áll 4-8 hetes időközzel, egy éven belül célszerű beadni a harmadik vakcinát is, majd 1-2 évente elegendőek az ismétlő oltások. Az állatorvosok többsége a betegség veszélyessége miatt az évenkénti ismétlést javasolja. A veszettség közismert betegség, a lovakban viszonylag ritka előfordulása ellenére a védekezésnek azért is van jelentősége, mert az ember számára is halálos kór (zoonózis). A veszettség ellen a veszélyeztetett területen élő lovak esetében célszerű az évenkénti vakcinázás. A lovak vírusos arteritise ritkán okoz klinikai tüneteket, hazánkban a lovak döntő többsége tünetmentesen esik át a fertőzésen. Tenyészállatok, fedezőmének esetén mindenféleképpen célszerű az aktuális jogszabályok szerinti teendőket megbeszélni a kezelő állatorvossal. A lépfenét ritkán diagnosztizálják lónál, az ellene történő vakcinázás nem a rutin védekezés része. Magyarországon többnyire a betegség előfordulása alapján a veszélyeztetett területeken a hatóság elrendelése alapján történik védekezés. A nyugat-nílusi vírus magyarországi és európai jelenléte már régóta ismert, ennek ellenére a védekezés csak az utóbbi időben kezd szerepet kapni. Lovaknál mozgáskoordinációs zavarok, izomremegés, az izmok merevsége, gyengeség, elfekvés, levertség, esetenként láz utalhatnak a betegségre. Emberek esetében a fertőzés általában 27

38 Lótenyésztés tünetmentesen, influenzához hasonló lázas betegségként zajlik le. A legtöbben nem is tudnak róla, de évente súlyos megbetegedés (pl. agyvelőgyulladás) is a nyugat-nílusi vírusnak tulajdonítható. A vírus 2-es genetikai variánsa a fertőzött lovak százalékában okoz igen súlyos, akár elhullással végződő megbetegedést. A tüneteket mutató túlélő lovak harmadánál olyan súlyos idegrendszeri tünetek maradnak vissza, amelyek lehetetlenné teszik az érintett állat későbbi munkavégzését. 28

39 2. fejezet - Lovak elhelyezése és takarmányozása modul Bartos, Ádám 1. Tartástechnológiai rendszerek Mottó: Az embert a ló tette naggyá (Leonardo da Vinci) A ló speciális helyet foglal el gazdasági állataink között. A ló használata széleskörű, azonban még a gazdasági haszonállatok esetében elsődlegesen az árutermelés (hús, tej, tojás, gyapjú ) a legfőbb hasznosítási irány, a lovaknak elsősorban a teljesítményét használjuk (sport, munka, szabadidő). Lovaink hasznos élettartama is jelentősen meghaladja a többi haszonállatét (csirkék 5-6 hét, tejelő tehenek 3-4 év), legtöbb esetben évig, nemritkán még hosszabb ideig az ember szolgálatában állnak. Így a takarmányozás és tartás tekintetében egyaránt eltérő irányelvek alkalmazandók. A felnevelés és tartás során elkövetett hibák sokszor súlyos, a ló egész életét, használhatóságát negatívan befolyásoló károkkal járnak. Mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a szelekció, nemesítés a lótenyésztésben a jó vetőmag, hozzá azonban a termőföldet a takarmányozás, tartás és felnevelés adja. A minőségi lótenyésztésben mindkettő elengedhetetlen és döntő jelentőségű. Lovaink tartása alapvetően az egyes fajták eltérő igényeitől, a hasznosítástól, valamint a lovak korától, ivarától függhet. A tartási körülmények kialakítása során lényeges figyelembe vennünk a ló félék szokásait, faji sajátosságait, így mérséklődik a stressz, a balesetveszély, optimálisan dolgozó, egészséges lovaink lesznek. Megkülönböztetünk csoportos és egyedi elhelyezést, valamint legelőre alapozott és istállózó technológiákat. A csoportos elhelyezésen belül az egyik legegyszerűbb és legtermészetesebb technológia, amikor lovainkat kisebb nagyobb csoportokban legelőn tartjuk (85. kép). Lovaink így egyaránt kielégíthetik mozgás- és takarmányigényüket. További előny, hogy ez a fajta tartás a legkedvezőbb a ló szociális viselkedése szempontjából is. A lovak jól alkalmazkodnak az időjárás változásaihoz, gond nélkül elviselik a hideg szelet, esőt is (86. kép). Ennek ellenére javasolt három oldalról zárt enyhhelyet építeni, valamint gondoskodni kell a folyamatos ivóvíz utánpótlásról. Az ilyen körülmények között tartott lovak takarmányozása a terület fűhozamának, valamint a hasznosításnak függvénye. Az ún. primitív lófajták (pl. hucul), ménesi állományok, valamint hobbylovak számára egyaránt jó megoldás. Ménesekben célszerű a csikók nem- és korcsoportonkénti szétválasztása (87. kép), hobbylovak esetén a kancákat és a herélteket tarthatjuk így. A legelőre alapozott tartás speciális esete a háremes technológia, ilyenkor a tenyészmén a fedeztetési időszakban (vagy állandóan) együtt van a kancákkal. Így élnek természetvédelmi területeken a vad ménesek (pl. przewalski ménes Hortobágyon) (88. kép), az Őrségi Nemzeti Parkban háremben nevelik a muraközi lovakat, de ez a tartásmód a gyakori a francia húsló tenyésztésben is. A csoportos tartás másik lehetősége, ha az állományt un. futóistállóban tartjuk. Ez az istálló egy nagyméretű épület, melyben a lovak szabadon mozoghatnak (89. kép). A terület nagysága a lólétszámtól függ, egy lóra átlagosan m 2 területtel számolhatunk. Ilyen tartás esetén az un. mélyalmolást alkalmazzák, évente általában két alkalommal trágyázzák ki teljesen az istállót. Ezt a technológiát leggyakrabban ménesekben alkalmazzák tenyészkancák és csikók tartásakor. A futóistállót minden esetben nagyméretű karám vagy legelő egészíti ki. A legelő és az istálló között a lovak szabadon járhatnak, a balesetek megelőzése érdekében a bejáratoknál csípő magasságban célszerű ún. görgőfák (90. kép) elhelyezése. Az etetővályúk a fal mellett találhatók, a lovak szükség esetén (pl. abrakolás) a falba rögzített karikához köthetők ki. Lovak egyedi tartásának kétfajta módja a kötött és bokszos elhelyezés. A kötött tartás során a lovak az istállóban folyamatosan ki vannak kötve, állásokban, vagy félbokszokban állnak (91. kép). Az ilyen tartás részben állatvédelmi, részben balesetvédelmi szempontokból a modern lótartásban nem kívánatos, az EU területén ilyen rendszerű istálló építése már nem engedélyezett. Az egyedi tartás lényegesen lóbarátabb módja a bokszos elhelyezés. A bokszban a ló kötetlenül tartózkodik, minimális szabad mozgáslehetősége van. Pónik, csikók, illetve csikós kancák tartásakor egy bokszban több ló is lehet. Sport és hobbylovak esetén a legáltalánosabb tartás, méntelepeken és fedező mének tartásakor (kivéve háremes tartás) leginkább ez a fajta elhelyezés kívánatos. Az istálló lehet német (pajta) rendszerű, ilyenkor a bokszok egy fedett folyosóra nyílnak (92. kép), vagy angol bokszos, amikor a bokszok kétrészes ajtaja közvetlenül a külvilágba nyílik (93. kép). Az angol bokszos istálló levegője jobb, a lovak szabadon nézelődhetnek. Az ilyen istálló leginkább az enyhébb klímájú 29

40 Lovak elhelyezése és takarmányozása modul országokban terjedt el. A kontinentális éghajlaton leggyakrabban a német rendszerű istállókat használják. A legmodernebb és leginkább lóbarát megoldás a kifutós bokszok építése, amikor valamennyi bokszhoz egy nagyjából azonos alapterületű kifutó tartozik, ahová a lovak szabadon kijárhatnak (94. kép). Az istálló mindenképpen legyen tágas és világos. A lovak közérzetét alapvetően leginkább az ún. istálló klíma befolyásolja, melynek részei a fény, szellőzés, hőmérséklet és páratartalom (1. táblázat). Megfelelő körülmények esetén a lovak a bokszokban szívesen fekszenek. Jól felszerelt bokszokban etető (kivehető is lehet) és önitató, esetleg szénarács található. A bokszok padozata enyhén kifelé lejt és magasabban van, mint a folyosó. Készülhet döngölt agyagból, aszfaltból, vagy akár élére állított téglából, de a betont lehetőleg kerülni kell. Fontos, hogy a boksz folyosó felé néző oldalán az alom szintjéig húzódó szellőző nyílás legyen. A trágyából felszabaduló ammónia nehezebb a levegőnél, ezért az alom felett helyezkedik el. Ha nem tud a bokszból eltávozni, a fekvő ló tömény ammóniát szív be. Minimális alapterület kifejlett lovak számára 3x4 m. Az ilyen tartás esetén általában naponta, vagy legalább néhány naponta almolják a bokszokat, legtöbbször szalmával (95. kép), ritkábban faforgáccsal. 2. A lovak elhelyezése (korcsoportonként és a munkavégzésnek megfelelően) A lovak tartására és a mindennapi munkavégzéshez használt létesítmények együttesen jelentik a lovak élettereit. Ebbe tartoznak az istállók, lovas pályák, karámok, legelők, fedeles lovarda, jártatógép és lovagló utak, azaz minden olyan terület, ahol a ló a mindennapjait tölti (96. kép). Egy lovas létesítmény infrastruktúrája az említettek mellett a takarmány(97. kép)- és trágyatárolókkal (melyek mérete a lovak számának és a tartás módjának függvénye), a szociális épületekkel (pl. öltözők, klubhelység), valamint ménesekben a fedeztető helyiséggel egészül ki. Fontos, hogy az egyes épületeket logikusan, a napi munkavégzés menetét megkönnyítve helyezzük el a rendelkezésre álló területen. Lovas létesítmények között megkülönböztetünk méneseket, melyek feladata elsősorban a tenyésztés, méntelepeket ( kép), ahol a mének felkészítése és vizsgáztatása zajlik, valamint lovasiskolákat, ahol oktatással, a lovak kiképzésével és versenyzéssel foglalkoznak elsősorban Tenyészállatok és csikók tartása A vemhes és csikós kancákat futóistállóban vagy bokszokban tarthatjuk. A várható ellés előtt min. két-három héttel a kancát bokszban tartsuk. Modern istállókban a vemhes kancák bokszait kamerával figyelik. A tenyészkancák és a csikók a nap nagy részét lehetőség szerint legelőn, vagy legalább karámban töltsék. Választás után ménesekben a csikók az un. csikótelepre kerülnek, mely az anyaménestől általában néhány km-es távolságban van. A csikótelepen a lovakat korcsoportonként és nemek szerint szétválasztva futóistállóban tartják, melyhez legelő, vagy legalább nagyméretű karámok tartoznak, ahová az állatok szabadon kijárhatnak. A tenyészméneket a kancáktól külön istállóban, egyedi bokszokban javasolt tartani. A rendszeres mozgásról a mének esetében is gondoskodni kell. Lovasiskolákban is célszerű a méneket a kancáktól jól elválasztott bokszokban tartani és külön ménkarámba kiengedni Sport- és hobbylovak tartása A sport- és hobbylovakat általában bokszos istállóban tartjuk, főleg hobbylovak esetén azonban előfordul a legelőre alapozott szabad tartás is. A lovak számára legelőt, vagy legalább pihenő karámokat kell kialakítani. A zavartalan munkavégzés feltétele a lovaspálya, melynek speciális talaja és öntözőrendszere manapság lehetővé teszi, hogy az év nagy részében használható legyen (100. kép). A pálya nagysága és kialakítása a lovardában folyó tevékenységek függvénye, minimális mérete 20x40 m, alakja általában téglalap, talaja masszív alaptalajból és hordozórétegből, valamint rugalmas és jó vízháztartású taposórétegből áll (101. kép). Lehetőség szerint legyen árnyékmentesen kivilágítható. Az egész éves zavartalan munkavégzéshez célszerű fedeles lovardát építeni, melyet javasolt az istálló közelében elhelyezni. Mérete és talaja a lovaspályához hasonló, a falak mellett a balesetek elkerülése érdekében ún. lambrinokat kell elhelyezni ( kép). Az építés során figyelni kell, hogy a lehető legtöbb természetes fény jusson a lovardába, esti munkához pedig gondoskodni kell a világításról. Olyan lovas létesítményekben, ahol versenyzés is folyik, a szabadtéri és fedett pályákat az adott szakág speciális igényei szerint kell kialakítani (104. kép). 3. Lószállítás Napjainkban a lovakat elsősorban sport és hobby célra hasznosítjuk, így gyakran szükséges az állatok szállítása. A lószállítás manapság mindennapos rutin tevékenységnek számít. Lovaink leggyakrabban közúton utaznak, 30

41 Lovak elhelyezése és takarmányozása modul nagyobb versenyek (világjátékok, olimpia, világkupák) esetén azonban gyakori a repülővel (105. kép), hajóval, esetleg vonattal történő lószállítás is. Ahhoz, hogy a versenyeken a lehető legjobb teljesítményt érhessük el, a lovakat épségben, a legkisebb stressz okozásával kell szállítani. Ennek elengedhetetlen feltétele az állatok szakszerű felkészítése, valamint főként a közúti szállítás esetén fontos, hogy a járművet tapasztalt sofőr vezesse. Kerülni kell a hirtelen fékezést, gyorsítást, gyors kanyarodást. Lovakat csak erre a célra készített járműben szállítsunk. Vannak egy-, két-, vagy háromlovas utánfutók, illetve különböző komfortfokozatú önjáró szállító járművek ( kép). A legújabb kamionok nemcsak a szállításra alkalmasak, hanem kényelmes szállást is biztosítanak a személyzet részére (108. kép). A legtöbb ilyen jármű vezetéséhez külön jogosítvány szükséges. A legmodernebb lószállítókban a lovak útközben kamerával megfigyelhetők. Szállítás előtt okvetlenül meg kell győződnünk arról, hogy a jármű műszaki állapota megfelelő-e, a lovak útlevelében szerepelnek-e az adott évre érvényes oltási és vérvételi igazolások, valamint hogy a szállítandó lovak egészségesek-e. Sérült, sánta, vagy kólikázó lovak szállítása kockázatos és felelőtlen (kivéve az egészségügyi célból történő szállítást). Szállítás előtt az állatokat minden esetben meg kell itatni, fel kell szerelni a végtagok védelme érdekében szállítási lábszárvédővel (transzport kamáslival), a kicsavarható patkósarkokat el kell távolítani, valamint javasolt a farokrépa fáslizása is (109. kép). Szállításkor a lovon kötőfék van és vezetőszárral (110. kép) van kikötve a járműben. Az ún. pánik-karabiner (111. kép) alkalmazása balesetveszélyes lehet, ezért nem javasolt. A felkészített lovat felvezetjük a járműbe és a vezetőszár segítségével biztonsági csomóval kikötjük, miközben egy segítő rögzíti a ló mögötti korlátot, kamion esetén becsukja a lovak közötti válaszfalat (112. kép). Az összes ló felvezetése után a jármű ajtaját csukjuk be és biztonságosan rögzítsük. A lovak előtt legyen szénaháló (113. kép). Minden esetben vigyünk magunkkal tartalék kötőféket, vezetőszárat, esetleg lótakarót. Fiatal, tapasztalatlan lovakat célszerű megbízható, idősebb lóval együtt szállítani, valamint javasolt az állatok lószállítóhoz történő szoktatása is. Fontos, hogy a felkészülésre megfelelő időt hagyjunk; a felesleges sietség, kapkodás stresszel jár az állatok számára és megnehezíti a szállítást. A lovak felvezetése mindig körültekintően és türelmesen történjen. Fiatal, bizonytalankodó lovaknál célszerű segítséget kérni. Legyünk mindig határozottak, de a durvaságot, bántalmazást kerülni kell. Megérkezéskor minden esetben vezessük le a lovakat a szállítóról, az állatokat felügyelet nélkül a járműben hagyni rendkívül balesetveszélyes. Levezetéskor a jármű ajtaját nyissuk ki, a csomót kössük ki, a segítő csak ezután távolítsa el a korlátot vagy válaszfalat. A lovat óvatosan vezessük le (114. kép). Mivel utánfutó esetén a lónak a járműről úgy kell letolatnia, a segítő támassza meg a ló oldalát, nehogy az állat a feljáró mellé lépjen (115. kép). Ha a ló a levezetéskor hirtelen kitör, a nagyobb baleset megelőzése érdekében ne próbáljuk visszahúzni, inkább engedjük hosszabbra a vezetőszárat. 4. Lótakarmányok A ló takarmányozásakor figyelembe kell vennünk, hogy gazdasági állataink közül lovaink emésztőrendszere a legérzékenyebb és a legsérülékenyebb, így fokozottan figyelnünk kell az etetett takarmányok minőségére és mennyiségére. Takarmányváltás csak kb. egy-két hetes szoktatás után valósítható meg. A takarmányok minőségét nagymértékben befolyásolja az időben történő és szakszerű betakarítás, valamint a tárolás is. Sajnos a szálastakarmányok tárolása hazánkban sok helyen kívánni valót hagy maga után.a lovak takarmányait alapvetően három csoportba sorolhatjuk: tömegtakarmányok, abrakfélék (pl. abrakkeverékek, tápok), egyéb takarmányok és kiegészítők (ásványianyag- és vitaminkiegészítők) Tömegtakarmányok A tömegtakarmányok közé a ló legalapvetőbb takarmányai tartoznak, melyeknek szerepe a gumós takarmányok kivételével elsősorban a rostszükséglet kielégítése és a jóllakottsági érzés biztosítása (ballaszt). Ezen túlmenően a ló energiaháztartásában fontos szerepet játszó illózsírsavak (elsősorban propionsav és ecetsav) fő forrásai is A legelő A lovak legtermészetesebb élettere, egyben takarmányforrása. Minőségi tenyésztés és csikónevelés szinte elképzelhetetlen nélküle (116. kép). Fontos szerepe van a ló jelentős mozgásigényének kielégítésében, csikóknál a csontváz- és izomrendszer fejlődésében, esetleges mozgásszervi rendellenességek korrekciójában. A legelőn 31

42 Lovak elhelyezése és takarmányozása modul töltött idő kedvezően befolyásolja a lovak közötti szociális kapcsolatokat, valamint pozitív hatással van a kancák ivari működésére és stresszoldó hatású is egyben. A legelőfű telítetlen zsírsavakban gazdag, ami szép, egészséges szőrzetet eredményez, aminosav tartalma és azok emészthetősége a lovak számára ideális, ezért istállóban nevelkedő társaikhoz képest a legelőn nevelkedő csikók fejlődése lényegesen kedvezőbb. A zöld növények fogyasztása, valamint a rendszeres mozgás lehetősége nagymértékben csökkenti az emésztőszervi (kólikás) betegségek kialakulásának kockázatát. Nem utolsó szempont az sem, hogy a legeltetéssel a betakarítási költségeket is megspórolhatjuk. A legeltetés esetleges hátránya lehet a nagyobb fertőzésveszély, mely a rendszeres oltásokkal és féregtelenítéssel nagyrészt megelőzhető. A sérülésveszély elkerülése érdekében javasolt a csikók korcsoportonként legeltetése, valamint célszerű az újszülött csikókat legalább az első héten az istálló melletti karámban tartani. A fedező méneket (a háremes tartás kivételével) legeltessük külön. A legeltetési idő a kontinentális éghajlaton kora tavasztól késő őszig tart, a nyári szárazság idején azonban elsősorban az alföldi tájakon a fűhozam jelentősen csökkenhet. Lovak számára elsősorban a természetes gyeplegelők, az un. az ősgyepek a legalkalmasabbak. A legelőterület nagysága, állateltartó képessége nagyrészt az időjárás és a talaj termőképességének függvénye, hazai viszonyok között átlagosan lovanként 1 ha területtel számolhatunk. Rendkívül lényeges a legelőn lévő fűfélék botanikai összetétele. A lovak elsősorban a rövidebb szárú, keményebb füveket kedvelik (perjefélék, csenkeszek, csomós ebír, réti komócsin), a pillangósok (pl. herefélék) aránya 20 % alatt ideális (2. táblázat). A pataalakulás szempontjából fontos a rugalmasan kemény talaj. A folyamatos ivóvíz ellátást elsősorban szoptató kancák és csikók legeltetésekor kell biztosítani. A legelőn ajánlott eső, szél elleni védelmet, valamint árnyékos helyet létesíteni (enyhhely, esetleg kisebb facsoport). Ménesi tartás esetén a forró nyári napokon a lovakat gyakran az éjszakai, hűvösebb időben legeltetik, a nappali órákat az istállóban töltik. A legelőterületet fakorlát vagy széles villanypásztor szalag segítségével el kell keríteni (117. kép). Vékony huzalt, drótot ne használjunk, mert komoly sérüléseket okozhat. Mivel a lovak válogatósak és a folyamatos mozgás, játék közben a többi gazdasági állathoz képest jelentősen igénybe veszik a legelőt, a fűhozam növelése céljából célszerű a terület szakaszolása. Főként a nagy nyári melegek idején célszerű lehet a legelő öntözése is (118. kép). A legelőterületet rendszeresen karban kell tartani, az elkerítő elemeket felül kell vizsgálni, a villanypásztor szalagokban ellenőrizni kell a megfelelő feszültséget (kb V). Karban kell tartani az ivóvízforrásokat is. A lelegeltetett szakaszokról a maradék növényi részeket le kell kaszálni (119. kép), a trágyát szét kell teríteni, megelőzendő az ún. bujafoltok kialakulását. A legelő növényállományát néhány évenként javasolt felülvetni ( pótolni), illetve szükség esetén újratelepíteni. Figyelni kell arra, hogy a területet nem szabad túllegeltetni, mert ez maradandó és nehezen helyrehozható károkat okoz a növényzetben (120. kép). Tavasszal, a legeltetési szezon elején a lovakat kaszált zöldtakarmány fokozatosan növekvő adagú etetésével kb napig fel kell készíteni a legeltetésre. A szezon elején és végén az állományt féregteleníteni kell és a paták állapotát rendszeresen (min. kéthavonta) ellenőrízzük Zöldtakarmányok Amennyiben nincs lehetőségünk lovaink legeltetésére, valamint a legeltetési szezon elején a zöld növényeket lekaszálva is etethetjük (121. kép). A kaszált növényi részek tartósítás (szárítás, erjesztés) nélkül csak frissen etethetők, már néhány napos tárolás után is emésztési rendellenességeket okozhatnak. Eső után kaszált takarmányok, valamint zsenge növényi részek etetésekor javasolt a zöldet szénával (esetleg szalmával) keverten etetni. Zöldetetés után közvetlenül ne itassunk. A cirok és szudáni fű zsenge hajtásai glikozidákat tartalmaznak, melyek bélbántalmakat okozhatnak. A zöldtakarmányok előnye, hogy kedvező étrendi hatásúak, vitaminok és ásványi anyagok forrásai, valamint nagy víztartalmuk (kb %) miatt segítik a kancák tejtermelését. Lovak számára elsősorban a fűfélék a legalkalmasabbak Javasolt napi adag széna etetése mellett kb kg. Pillangósokat kb. 3-6 kg mennyiségben, általában szénával keverve adhatunk főként a csikóknak, szoptató kancáknak és húslovaknak. Nehéz munkát végző lovak estén 3-4 kg/100 kg adható Szénafélék Pázsitfűfélék, illetve pillangósok szárításával tartósított takarmányok. A fűszéna a legáltalánosabban alkalmazott tömegtakarmány. Minőségét elsősorban a növények botanikai összetétele és fenológiai fázisa (kora) határozza meg. A jó minőségű fűszéna a lótartás elengedhetetlen feltétele. A későn betakarított, elöregedett növényi részeket tartalmazó széna kedvezőtlen étrendi hatású, nehezen emészthető. A növényi részek 32

43 Lovak elhelyezése és takarmányozása modul öregedésekor ugyanis megnő az emészthetetlen rostalkotó (lignin) aránya és jelentősen csökken a fehérjetartalom (3. ábra). A szénakészítés hátránya, hogy a betakarított növények mennyisége és az elkészült széna táplálóanyag tartalma tekintetében egyaránt időjárás függő. A betakarítás, szárítás és bálázás során azonban fontos törekedni arra, hogy az esetlegesen felmerülő tápanyag veszteségeket mint pl. kilúgzási veszteség (a szárítás során megázó szénából kioldott tápanyagok), vagy a pillangósoknál gyakori levélpergési veszteség a lehető legkisebbre csökkentsük. A betakarítás a vezérfüvek virágzásának kezdetén ajánlott. A szénát régebben kazalba hordták, ma elsősorban bálázott formában (körbála, nagy- és kiskocka bála) áll a lótartók rendelkezésére ( kép). Az állagmegóvás céljából elengedhetetlen a fedett helyen történő tárolás. Egy terület az adott évben többször is kaszálható (3. táblázat), az első kaszálásból származó szénát anyaszénának, a következő kaszálásokból származót sarjúszénának nevezzük. A sarjúszéna kedvezőbb étrendi hatású. A jó minőségű fűszéna akár ad libitum (étvágy szerint) is etethető, javasolt minimális adagja 1 kg/100 kg testtömeg, intenzíven dolgozó lovaknál is min. 0,5 kg/100 kg testtömeg legyen. Főként ménesekben a nyári legeltetéskor zabszalmával helyettesíthető. A széna etetése előtt javasolt a por kirázása. Főként porallergiás lovaknál célszerű a szénát nedvesítve etetni. A pillangós szénák (124. kép) minősége a fenológiai fázison kívül nagyrészt a levél és szárrészek arányának függvénye, a pillangós növények táplálóanyag tartalmának nagy része ugyanis a levelekben található. A fűszénához képest viszonylag magas fehérjetartalom miatt elsősorban szoptató kancák és csikók részére javasolt takarmány. Célszerű fele-fele arányban fűszénával keverni. Etetésekor figyelni kell arra, hogy a pillangós szénák kalciumtartalma magas, foszforban viszont szegények Szalmák A gabonafélék betakarításakor megmaradt szár- és levélrészek (125. kép), melyek tápértéke aránylag csekély, ezért a zabszalma kivételével elsősorban alomanyagként használjuk. Fontos tudni, hogy a zabszalma enyhén hashajtó, a búza- és árpaszalma kismértékben dugító hatású. Egyes lovak az alom nagy részét felehetik maguk alól, az ilyen állatoknál javasolt más alomanyagok használata. A nagy mennyiségű szalma ugyanis nem kívánt mértékben növeli a has térfogatát, nehezen emészthető, bélsárpangást, esetleg kólikát okozhat Szilázsok, szenázsok Fűfélék, pillangósok, kukorica erjesztésével tartósított takarmányok. A szénafélékkel szembeni előnyük a magasabb tápanyag tartalom és kedvezőbb étrendi hatás %-os víztartalmuknak köszönhetően etetésük segíti a tejtermelést. Porallergiás légzőszervi bántalmakkal küszködő lovak is aggály nélkül fogyaszthatják. Lovak takarmányozása esetén fontos a min %-os szárazanyag tartalom. A szilázsokat a betakarításkor zölden légmentesen elzárják (befóliázzák) és erjesztik. Erre leginkább a magas szénhidrát-, és relatív alacsony fehérjetartalmú zöld kukorica a legalkalmasabb. A kukoricaszilázs leginkább hízólovak takarmányában ajánlott. A szenázsok készítésekor a lekaszált fűféléket előfonnyasztják, bebálázzák, majd a bálákat légmentesen fóliázzák ( kép). A szenázs szó a széna és szilázs szavakból származik. Főként Nyugat-Európában általánosan használt tömegtakarmány. Táplálóanyag tartalma a szénáénál magasabb, enyhén savanykás ízű takarmány, a lovak nagy többsége szívesen fogyasztja. Jó minőség esetén a napi szénaadag fele is helyettesíthető szenázzsal. A fólia szétbontása után azonban könnyen megromlik, ezért hosszabb ideig így nem tárolható. Ügyelni kell a sérült, kirepedt bálákra is. A lótakarmányozás hazai gyakorlatában méltatlanul mellőzött takarmányféleség, aminek oka elsősorban az előállítás magas árában, valamint a lótartók új dolgokkal szembeni bizalmatlanságában keresendő Gumós, lédús takarmányok Jellemzőjük a magas víztartalom. Általában édeskés ízűek, ezért a ló szívesen fogyasztja őket. Javasolt mosva és darabolva etetni. Télen célszerű az ilyen takarmányféléket fagytól védett, sötét helyen tartani. A marharépa elsősorban hízó lovak takarmányában szerepeljen, napi max kg-os mennyiségben. Sportlovak számára a sárgarépa, esetleg sütőtök ajánlott. Mindkét takarmányféle jellemzője, hogy kiváló karotin és biotin források, főként a legeltetésen kívüli időszakban, illetve zöldtakarmányhoz nem jutó lovak esetén napi 2-3 kg javasolható. Sportlovak esetén a sárgarépa jutalomfalatként is használatos (128. kép). 33

44 Lovak elhelyezése és takarmányozása modul A burgonya és a csicsóka (129. kép) szoktatás és gőzölés/főzés után elsősorban hízó- vagy igáslovak takarmányozására ajánlott. Nyersen a burgonya mérgező hatású, a benne található szolanin miatt Abraktakarmányok A lovak számára nem természetes takarmányfélék, de a lovak háziasítása óta etetésük nélkülözhetetlen. Az etetett mennyiség elsősorban a végzett munka (kivéve csikók, vemhes és szoptató kancák) függvénye. Abraktakarmányok önmagukban, tömegtakarmányok etetése nélkül nem etethetők. Elsősorban koncentrált energia- (főként gabona magvak), vagy fehérjeforrások (pl. szója). A túletetés jelentős emésztési bántalmakat és patairha gyulladást okozhat. Etetésük célja elsősorban a munkavégzés táplálóanyag szükségletének fedezése Zab (130. kép) A legáltalánosabban használt és legfontosabb abrakféleség. Kanca szüli a csikót, de zab annak az anyja (Kovácsy-Monostory). Az idézetből is látható kiemelkedő jelentősége a lovak takarmányozásában. A többi abrakféleséghez viszonyítva rosttartalma magas, így a zab esetén a legkisebb a túletetés veszélye. Aránylag könnyen emészthető, ezért cukortartalma hamar a vérbe jut, így a ló rövid idő alatt energiához jut, az egyenletes keményítőbomlás miatt ez az állapot hosszabb ideig fennmarad (innen a zabos kifejezés). Íze édeskés, a benne található 4-5 % olaj mogyoróhoz hasonló ízű, kiváló dietétikai hatású. Az emésztés során keletkező un. zabnyák nyálkás bevonatot képez, mely bélnyugtató hatású. A jó minőségű zab világossárgás színű, virágillatra emlékeztető szagú, idegen anyagoktól mentes, litersúlya min. 500g/l. Különleges fajtái a francia fekete zab (pelyvája fekete színű), a svéd Mathilde zab (magasabb olajtartalom), a pelyva nélküli un. meztelen zab, illetve az őszi zab. Előkészítés nélkül is etethető, de a jobb táplálóanyag kihasználás érdekében javasolt roppantani vagy pelyhesíteni. Adható önállóan vagy abrakkeverékek komponenseként. Fáradt, kimerült lovak számára javasolt az un. zableves, mely két marék zabliszt és 6-7 dl langyos víz keverékét jelenti Árpa (131. kép) Az arab ló abrakja, energia- és fehérjetartalma a zabénál magasabb, keményítője gyorsabban bomlik. Külső burka szorosan kapcsolódik a belsőbb rétegekhez, a szemek kemények, így javasolt zúzva (esetleg darálva és nedvesítve), önmagában, zabbal keverve vagy abrakkeverékek komponenseként etetni Kukorica (132. kép) Szerepe a lótakarmányozásban kisebb, mint a többi gazdasági állataink esetében. A legnagyobb energiakoncentrációjú takarmány, zsírtartalma magas, fehérjetartalma viszont a legalacsonyabb a gabonák közül. Zsírjában magas a telítetlen zsírsavak, elsősorban a linolsav aránya, E-vitamin tartalma is kedvező. Lovak számára csak kis mennyiségben takarmánykeverékekben, esetleg zabbal vagy árpával keverve, zúzva, vagy pelyhesítve javasolt etetni. A betakarítás vagy tárolás során elrepedt szemek könnyen avasodhatnak és a toxinfertőzöttség is előfordulhat, ami komoly emésztési zavarokat okozhat. Szükségleten felül etetve, főként nyáron izzasztó hatású lehet, érzékeny lovaknál patairhagyulladást okozhat Búza és rozs (búza: 133. kép, rozs: 134. kép) Leginkább kenyérgabonák. Etetésük általában keverékekben, főként hízlalt lovak takarmányozásában ajánlott. Főként a búza csirizesedésre hajlamos, így nagyobb mennyiség etetésekor megnő a kólika veszélye. A rozs aránylag nagy pentozán tartalma bélbántalmakat, arra érzékeny állatoknál patairhagyulladást okozhat Csíráztatott magvak, korpák Főleg tenyészállatok takarmányozásakor javasolt, általában zab- vagy búzacsíra (135. kép) etetése napi g-os mennyiségben. 34

45 Lovak elhelyezése és takarmányozása modul Jó étrendi hatású takarmánykiegészítő a búza- vagy rozskorpa (136. kép). Jellemzőjük a magas foszfortartalom, kizárólag takarmánykeverékekben, nedvesítve, napi kb. 0,5-1,5 kg-os mennyiségben etethető. A lovak emésztését kedvezően befolyásolja, segíti a tejelválasztást. Ménesekben, főként szoptató kancáknál gyakran használják, de sportlovak takarmányában is szerepelhet Növényi fehérjék Főként hízlalt lovak, szoptató kancák, csikók, valamint intenzíven dolgozó lovak takarmányában javasolt. Általában szóját (137. kép), napraforgót, esetleg repcét etethetünk takarmánykeverékekben, extrahált dara formájában. Főként a tengerentúlon népszerű takarmánykomponens a full-fat szója, mely a magas fehérjetartalmon túl jelentős mennyiségű olajat is tartalmaz. Egyes amerikai lótápokban akár %-ban is megtalálható. A gabonák és növényi fehérjék etetése a zab kivételével előkészítés, feltárás (zúzás, roppantás, pelyhesítés, esetleg darálás) után a leghatékonyabb. Az egyes komponenseket javasolt takarmánykeverékekben etetni. A kereskedelemben kapható abrakkeverékek általában pelletált (granulátum) vagy müzli (138. kép) formában vitaminokkal, ásványi sókkal, esetenként melasszal vagy gyógynövényekkel kiegészítve állnak a lótartók rendelkezésére. A gabonák betakarítása és tárolása során egyaránt magas a fuzárium toxinok képződésének kockázata. Egy az utóbbi években alkalmazott eljárással a toxinképződés minimálisra csökkenthető. Az eljárás egy finn cég szabadalma, jelenleg főként kukoricánál alkalmazzák, de gabonaféléknél is megoldható. A tejes érésben learatott szemeket zúzzák és szerves savakkal, elsősorban propionsavval kezelik. Az így keletkezett takarmány enyhén savanykás ízű, pormentes, kiváló étrendi hatású, a benne található propionsav kedvező az állatok immunrendszere szempontjából is. Az így készült takarmányokat egyelőre még a lótakarmányozás gyakorlatában nem, vagy csak korlátozott mennyiségben használják. Az utóbbi évek szélsőséges időjárása azonban megnöveli a toxinképződés kockázatát, így elgondolkodtató lehet az ilyen eljárással készült takarmányok széleskörű alkalmazása lovak esetén is Egyéb takarmányok Lenmag (139. kép) Fontos takarmánykomponens, nagy mennyiségű linolénsavat tartalmaz, ami a szőrzet fényességét eredményezi. A lenmagban található mucilago (nyálka) bélnyugató hatású és segíti a béltartalom továbbhaladását (takarmány passzázs). Nyers formában ciánglikozidákat tartalmaz, melyek magas hőmérsékleten (főzés) elbomlanak. Javasolt adagja csikóknál 50-80g/nap, kifejlett korban g. Extrahált (zsírtalanított) formában a ciánképződést okozó linamarin inaktiválódik, így az etetett mennyiség nagyobb is lehet. A lenmag fontos komponense a mashnek (lásd később), valamint a belőle készült ún. lenmagtej (lenmag+víz 1:20 arányú főzete) 1,5-2 l-es mennyiségben kiváló takarmány kiegészítés csikók számára Mash Bélnyugató, stresszoldó hatású takarmányféleség, mely hagyományosan a galopplovak takarmányozásában töltött be fontos szerepet, de sportlovaknak, valamint lábadózó (főként kólika után) lovaknak is javasolható, sőt a téli hónapokban hetente 2-3-szor minden lónak ajánlott. Lovasboltokban készen is megvásárolható, de otthon is könnyen elkészíthető. Klasszikus receptje: 2 kg zab, 1 kg rozs- vagy búzakorpa, 1,5 l forró víz, kiegészítésként só, 1 marék lenmag, esetleg ízesítő anyagok (takarmány cukor, alma, vanília). A lovakkal langyosan etessük Melasz A szeszgyártás melléktermékeként keletkező melasz kiváló energiapótló, elsősorban intenzíven dolgozó lovak abrakjában javasolt. Káliumtartalma magas, így etetésekor minden esetben gondoskodni kell a só utánpótlásáról (nyalósó vagy abrakba kevert só) Takarmányélesztő (140. kép) 35

46 Lovak elhelyezése és takarmányozása modul A kólika kockázatának, valamint a takarmányban található gombatoxinok káros hatásainak csökkentése érdekében indokolt lehet a takarmányélesztő (elsősorban Sacharomyces) etetése. Adagja csikóknál kb. 3-4 g, kifejlett lónál 10 g naponta Az előzőekben a legfontosabb lótakarmányokat és takarmánykeverék komponenseket ismertettük. Ezeken kívül a gyakorlatban szükség esetén egyéb kiegészítőket is alkalmazhatunk, melyek lehetnek gyógynövény keverékek, toxin- és ammónia megkötők, ásványi kiegészítők stb. Ezek alkalmazása általában a lovak egyedi igényei szerint változhat. Az etetés mellet figyelnünk kell az ivóvízre is. A legideálisabb ló számára a mellékíztől mentes, tiszta, 10 Cnál nem hidegebb víz. Az ivóvíz lehetőleg ad libitum álljon a lovak rendelkezésére. Néhány gyakorlati jótanács: Az abrak túletetés a vastagbélben tejsavas erjedést okozhat, az ezzel járó ph csökkenés ozmotikus hasmenést válthat ki, a tejsavas erjedés következtében bélrenyheség léphet fel, mely bélcsavarodással járhat. A túl sok abrak etetésének másik súlyos következménye lehet a savós patairha gyulladás. A ló fehérjeigénye gazdasági állataink közül a legalacsonyabb, a fehérje túletetés károsíthatja a ló ízületeit, veséjét. Lóval csak jó minőségű takarmány etethető, a poros, penészes takarmányok etetése jelentős teljesítményromlást okozhat, a por súlyosan károsítja a ló tüdejét. A túlzottan hideg (10 ºC-nál hidegebb) vagy éhgyomorra itatott víz, valamint az abrak etetése utáni hirtelen munkavégzés következtében a pylorusi záróizom görcsbe rándulhat, súlyosabb esetben gyomorrepedés is előfordulhat. A ló takarmányozásában a mindent mértékletesen elv követendő. Ha a lovak számára nem áll rendelkezésre folyamatosan ivóvízforrás, munka és szállítás előtt, valamint a tömegtakarmány etetése után mindenképpen itassunk. 5. A lovak takarmányozásának rendje (korcsoportonként és a munkavégzésnek megfelelően) 5.1. A ló emésztési sajátosságai A lófélék emésztőrendszerének fejlődés folyamata elsősorban az életmóddal áll összefüggésben. A ló ősei kezdetben mocsári lombevő állatok voltak, az évmilliók alatt azonban sztyeppei fűevő állatokká fejlődtek. Az említett fejlődési folyamat során a lovak a kezdeti ötujjúból egypatássá váltak, testméreteik megnövekedtek, fogazatuk folyamatosan a fűevésre alkalmas redős zápfogakká alakult. Növényevő állataink nagy része kérődző, a lovak azonban az együregű gyomrú, ún. monogasztrikus állatok csoportjába tartoznak, így egész nap képesek a gyors mozgásra, menekülésre, táplálkozásuk viszont folyamatos, a nap nagy részét táplálék felvételével töltik. Emésztésüket tekintve a növényevő állatok nagy részével szemben jelentős különbség, hogy a rostok bakteriális bontása főként az utóbél szakaszban történik. A lovak takarmányozáskor fontos figyelembe vennünk azt is, hogy a ló emésztőkészüléke a legérzékenyebb gazdasági állataink között Takarmányfelvétel Mivel a lovak alsó és felső állkapcsában egyaránt vannak metszőfogak, az állatok a szálastakarmányokat a fogak és az ajkak segítségével tépik le a legelés során. Főként a rövidebb szárú, keményebb fűféléket kedvelik. A ló ajkai rendkívül érzékenyek, így a takarmányba került idegen anyagokat (pl. abrakban esetlegesen előforduló kisebb kavicsok) képes kiválogatni. A lovak aprólékosan rágnak, takarmány típustól függően kb rágás/kg figyelhető meg. Ez a tény felhívja a figyelmünket arra, hogy a mindig meg kell adnunk az állatok részére a megfelelő időt az etetett takarmány elfogyasztására. A falat a szájüregben a nagyrészt a fültő alatti mirigyben termelődő nyállal keveredik. A napi nyáltermelés kb. 40 l, kémhatása semleges. Jellemzője, 36

47 Lovak elhelyezése és takarmányozása modul hogy nem tartalmaz alfa-amiláz enzimet, így a takarmányok szénhidrát bontására nem alkalmas. a takarmányok felvételét elsősorban a ló szaglása befolyásolja, sokszor főként az abrak félék fogyasztásakor először ráfúj a takarmányra. Mindenképpen tartózkodjunk a poros, penészes, vagy dohos állagú takarmányok etetésétől. A folyadék felvétele az ajkak és a nyelv által képezett cső segítségével történik A tápcsatorna felépítése A kifejlett méneknek általában 40, a kancáknak 36 foguk van, a csikóknál 28, illetve 24 tejfog található. A kifejlett ló fogképlete szimmetrikusan 3 (1) 3 3. A fogak 2 és 5 éves kor között váltódnak és a maradandó fogak a ló élete során folyamatosan kopnak, miáltal a kopás mértéke lehetővé teszi az életkor hozzávetőleges meghatározását. A ló a nyelven található ízlelőbimbók segítségével képes a takarmányok ízének érzékelésére. A nyelőcső a légcső bal oldalán jut a gyomorba és a gyomorszájjal (cardia) hegyes szöget zár be, így a gyomortartalom visszaáramlása a nyelőcső irányába szinte lehetetlen. A gyomor együregű, szöveti felépítését tekintve összetett felépítésű, kb l űrtartalmú, mely a testnagysághoz viszonyítva, valamint a kérődzők hatalmas előgyomraihoz képest kicsi. A gyomor méretéből következik, hogy legalább is természetes körülmények között a ló a nap nagy részét takarmányfelvétellel tölti. Ezért célszerű a lovakat napjában többször, kis adagokban etetni. A gyomor ph-ja csak enyhén savas 5-5,5, (a legtöbb monogasztrikus állat gyomrára a 2 körüli ph jellemző) sósavtermelő mirigyek egyedül a gyomorfenék egy részén találhatók. A ló ezért lényegesen kevésbé ellenálló a takarmánnyal a tápcsatornába jutó káros mikroorganizmusokkal szemben. A viszonylag semleges közeli ph lehetővé teszi továbbá a szénhidrátotok bakteriális fermentációját, melynek során tejsav és illózsírsavak (elsősorban ecetsav és propionsav) keletkeznek. Ezzel szemben a pepszines fehérjebontás a csak kismértékű sósav szekréció miatt rendkívül korlátozott. A gyomor váladéka a gyomornedv, melynek termelését a korpa, roppantott zab és kukorica, sárgarépa serkenti, szemes zab, szénafélék csökkentik. A hátsó gyomorkapu (pylorus) a vékonybél első részébe, az epésbélbe szájadzik, a cardiával ellentétben aránylag könnyen megnyílik. rendellenes, görcsös összerándulása (pylorusplasmia) azonban akár gyomorrepedéssel is járhat, pl. ha a ló éhgyomorra nagyobb mennyiségű hideg vizet iszik. A vékonybél kb m hosszú, átlagosan l és a béltartalom (chimus) kb. 2-4 óra alatt halad át rajta. Főként az abrakfélékből származó tápanyagok felszívódásának helye. Stressz hatására a bélösszehúzódások rendellenesen fokozódnak, ami akár bélelzáródással is járhat. Emésztőnedvei a 6-8 l/nap mennyiségű hasnyál és a l/nap mennyiségű bélnedv, mely jelentős pufferhatású és a zsírok emésztését elősegítő epe. A lónak nincs epehólyagja, így az epe folyamatosan kerül a bélcsatornába, melynek köszönhetően a zsírok emésztése kiváló, 90 % körüli hatásfokú. A vastagbél a bakteriális rostbontás fő helye, a mikroflóra mennyisége 5-7x109 /gramm (Bacteroides, Streptococcus, Lactobacillus), kisebb létszámban protozoonok is előfordulhatnak. Főbb részei a l űrtartalmú zsákszerű vakbél, melyben elkezdődik a rostok bontása, a chimus kb. 6-7 órát tölt itt, valamint a l nagyságú remesebél, mely a mikrobiális fermentáció fő helye, itt a béltartalom kb óráig van. A remese két U alakú fekvetből áll, melyek közül a jobb oldali nem rendelkezik felfüggesztéssel, így ha a bél elveszíti a tónusát (pl. túl nagy mennyiségű abrak hirtelen elfogyasztása), bélcsavarodással vagy béllefűződéssel járhat Az egyes táplálóanyagok emésztésének főbb sajátosságai A szénhidrátok bontása a gyomorban kezdődik, mivel a ló nyála nem tartalmaz keményítőbontó alfa-amiláz enzimet. A gyomor semleges közeli kémhatása lehetővé teszi a takarmánnyal felvett baktériumok számára a keményítő fermentációját, melynek során illózsírsavak (elsősorban esetsav és propionsav), valamint tejsav keletkezik. A vékonybélben folytatódik a szénhidrátok bontása, de a hasnyál elégtelen alfa-amliláz tartalma miatt a takarmányok szénhidrát tartalmának mintegy %-a a vastagbélbe jut, ahol mikrobiális fermentáció útján bomlik le, energiaforrást jelentve ezzel az itt élő mikroorganizmusok számára. A ló fehérjeigénye gazdasági állataink közül a legalacsonyabb, még a szoptató kanca esetén is csak a felvett szárazanyag %-a. A két fő limitáló aminosav a lizin (esősorban az izmok képződésében játszik fontos szerepet) és a metionin (nagy jelentősége van az ivari folyamatokban). A fehérjetúletetés főként ízületi problémákat (pl. vizesedés), valamint vesekárosodást okozhat. A fehérjebontás és felszívódás fő helye a vékonybél, hatékonysága %-os. A fennmaradó hányadból a vastagbélben bakteriális fehérje keletkezik. Az utóbbi időben bizonyítást nyert, hogy az utóbél szakaszból aminosavak és rövid peptidláncok felszívódhatnak. 37

48 Lovak elhelyezése és takarmányozása modul A zsíremésztés és felszívódás fő helye a vékonybél. A folyamatos epeürülés miatt a ló zsíremésztése igen jó hatékonyságú, mintegy 90 % körüli. Megfelelő szoktatás után a takarmányadagban %-os zsírkiegészítést is tolerálni képes, melynek fontos szerepe lehet a ló energiaellátásában. A ló rostigénye a monogasztrikus állatok között a legmagasabb, a felvett szárazanyag %-a. A mennyiség mellett a minőség is nagy jelentőségű, elsősorban a cellulóz és hemicellulóz számít értékesnek. A magas lignintartalmú, elöregedett növényi részek szinte emészthetetlenek, nagyarányú fogyasztásuk akadályozza a többi tápanyag emésztését, valamint elsősorban a vastagbél térfogatának felesleges növekedését eredményezi. A hasznos rosttartalom elősegíti a béltartalom továbbhaladását (takarmány passzázs), valamint a vastagbelekben történő bakteriális fermentáció során értékes tápanyagok (illózsírsavak) keletkeznek belőle. A rostemésztés hatékonysága mintegy %-os, mely megközelíti a kérődzőkét. Mivel a bakteriális rostbontás az utóbél szakaszokban folyik, a ló a rostemésztés tekintetében utóemésztő állatnak számít. Az ásványi anyagok és a vitaminok fontos szerepet töltenek be a ló szervezetében is. Az ásványok felszívódása nagyrészt a vékonybélből történik. Legfontosabb kivétel a foszfor, mely a remesebélből szívódik fel, így a bakteriális fermentációnak köszönhetően a ló képes a főként a gabonamagvak belsejében található un. fitinfoszfor hasznosítására. Szintén a baktérimoknak köszönhetően az egészséges ló a vízben oldódó vitaminok tekintetében részben önellátó. Ugyanakkor a karotin-a vitamin átalakulás viszonylag gyenge hatásfokú, így a karotin bevitel mellet az A-vitaminról is külön gondoskodni kell Tenyészállatok és csikók takarmányozásának alapelvei Tenyészkancák takarmányozása A tenyészérettség hidegvérű kancáknál kb. 2-2,5 évesen, melegvérű lovaknál 3-3,5 éves kor körül következik be. Fontos, hogy csak jól fejlett, kifogástalan egészségi állapotú kanca vehető tenyésztésbe. A tenyészidény általában a tavaszi hónapokra esik. Ebben az időszakban a cél a tenyészkondíció elérése, a vemhesülés szempontjából az alultápláltság és a túlhizlalás egyaránt kedvezőtlen. Szűz és az előző évben üresen maradt kancáknál a fedeztetést megelőző időszakban a mozgás és legelőfű biztosítása mellett az energiabevitel %-os növelése kedvező hatású lehet. Fontos a megfelelő vitaminellátás (A és E vitaminok, béta-karotin stb.). A vemhesség első 6 hónapjában a magzat táplálóanyag-igénye elhanyagolható. Munkát végző, illetve aktívan versenyző kancák számára a napi takarmányadag ebben az időszakban elsősorban a munkavégzés függvénye. Munkát nem végző kancák számára jó minőségű legelő mellett minimális (1-2 kg) abrak javasolható, istállózó tartás esetén min. 6 kg (ha lehet ad libitum) réti szénát, 1-2 kg zabot vagy vemhes kanca tápot és vitaminvalamint ásványianyag kiegészítőket etessünk. A vemhesség előrehaladtával (141. kép) a munkavégzés folyamatos csökkentése mellett biztosítani kell a kancák rendszeres és kíméletes mozgatását. Lehetőség szerint legeltessünk. Sporttevékenység, versenyzés legfeljebb a vemhesség 6. hónapjának végéig javasolt. A vemhesség legkritikusabb időszakában, az utolsó három hónapban a magzat gyarapodása jelentős (a kanca tömegének %-a is lehet), ezért az etett fejadag energia- és fehérjetartalmát növelni kell. A napi szárazanyag felvétel az élőtömeg 1,4-1,8 %-a. A tömegtakarmányok minimális csökkentése mellett célszerű az abrak hányad növelése. A javasolt tömegtakarmány-abrak arány 70:30 %. Fordítsunk nagy gondot a vitamin- és ásványianyag kiegészítésre, ellenőrizzük a legelőfű és a széna ásványianyag- és vitamin tartalmát. A hiányzó ásványokat és vitaminokat pótolni kell (mikroelemekkel, főleg Cu, Zn, Se, Mn dúsított só (szerves mikroelem kiegészítő), vitamin premix, sárgarépa). Az abrakadag kb. 2-3 kg legyen. Javasolt összetétel zab (esetleg 0,5 kg csíráztatott zab), kukorica, árpa, búzakorpa (kb. 0.5 kg), melasz, lenmag (főként extrahált), extrahált szója, köles vagy vemhes kanca táp. Ellés napján a belek nyugtatása, valamint a tejtermelés elősegítése érdekében célszerű korpás, lenmagos, sós ivós etetése. A laktáció első három hónapjában a legintenzívebb a tejtermelés (a laktációs csúcs a 8. hét környékén van). A laktáció alatti tejtermelés kancánként kb l. A napi tejmennyiség átlagosan 8-14 l, a laktációs csúcs környékén elérheti a napi 20 l-t is. Jelentősen megnövekszik a táplálóanyag-igény (főleg energia, fehérje), a napi szárazanyag felvétel meghaladja az élőtömeg 2, sőt néha a 3 %-át is. A táplálóanyag-igény fedezésére 5-8 kg széna, 6-8 kg táp vagy 3-6 kg zab és 2-3 kg fehérjében gazdag kiegészítő, 0,5-1 kg búzakorpa adható. Jó minőségű legelő esetén a széna adag csökkenthető. A nyersfehérje a szárazanyag kb. 14 %-a legyen. A javasolt tömegtakarmány:abrak arány 50:50 % körüli legyen. 38

49 Lovak elhelyezése és takarmányozása modul A laktáció második felében a napi tejtermelés fokozatosan egyre csökken, a 6. hónap környékén már csak kb. 4-6 l és a napi szárazanyag felvétel az élőtömeg 2 %-a alá csökken. A szénaadag megtartása mellett az abrak mennyisége 3-4 kg-ra csökkenthető. A javasolt tömegtakarmány-abrak arány 65:35 %. A választás utáni 1-2 napban célszerű csak tömegtakarmányt (esetleg minimális abrakot) etetni. Az elapadás végéig a felgyülemlett tej egy részét javasolt kíméletesen kifejni. A vemhesség és a szoptatás ideje alatt rendkívül fontos a kanca számára a rendszeres mozgáslehetőség biztosítása, ezért lehetőség szerint legeltessünk, valamint főleg a meleg időszakban figyeljünk a só kiegészítésre (pl. nyalósó biztosítása). A laktáció ideje alatt fokozottan ügyelni kell az ivóvíz ellátásra (4 l víz (vegetációs+ivóvíz)/1kg felvett szárazanyag) Csikók takarmányozása Rendkívül fontos, hogy a csikó a megszületése után (142. kép) minél hamarabb szopjon. A szopási reflex kb. 10 óráig van meg. A föcstej tartalmazza a szükséges immunglobulinokat és lehetővé teszi az emésztés beindulást, a bélszurok eltávozását. A napi szopások száma általában (143. kép). Egy hetes kor környékén a csikó érdeklődni kezd a szilárd táplálék iránt, ekkortól roppantott vagy zúzott zab esetleg porcukorral keverve adható. A megfelelően takarmányozott csikó kb. 8 hetes korban duplázza meg születési tömegét, mely döntően a tej mennyiségének és minőségének függvénye. Néhány hetes kortól a roppantott vagy pelyhesített zab, esetleg csikótáp ad libitum is etethető. A szopós csikó megeszi az anyja trágyáját, így alakul ki bélflórája. A csikó kiegészítő etetése a legelőn un. csikóóvodával oldható meg (144. kép), bokszban azonban bizonyos időre szükséges lehet a kanca lekötése. A szálastakarmányokat a csikó 3-4 hónapos kortól képes hatékonyan emészteni. A választás célszerű ideje a 6 hónapos kor, ekkora a csikók kifejlett tömegük kb %-át elérik (a hidegvérűek akár az 50 %-ot is). Csak egészséges, jól fejlett csikó választható. A választás komoly stresszt okoz, mely csökkenthető fölözött tehéntej vagy borjútápszer 2-3 hónapig tartó itatásával (vagy abrakba kevert tejporral, illetve több csikó egyidejű választásával). A legkritikusabb fejlődési szakasz a választástól kb. 1-1,5 éves korig tart. Ezt az időszakot intenzív növekedés és nagy fejlődésbeli különbségek jellemzik. Az említett időszak végére a csikó felnőtt tömegének átlagosan %-át, marmagasságának %-át éri el. Takarmányozás tekintetében ez az időszak döntő jelentőségű. Az itt elkövetett hibák később nem, vagy csak nagyon nehezen kompenzálhatók. Melegvérű csikóknál legeltetés és jó minőségű széna (réti széna vagy réti- és lucernaszéna keveréke) mellett % zab, % extrahált szója (napraforgó), 5-8 dkg lenmag, % kukorica, 4-5 g takarmányélesztő (esetleg tisztán zab vagy zab és csikótáp keveréke) javasolt kb. másféléves korig ad libitum, utána a későbbi hasznosítás függvényében adagoltan. Különösen figyelni kell a lizin és a kálcium megfelelő mennyiségére. A legelőfű a csikó egészséges fejlődése érdekében elengedhetetlen. Jó hatású a napi 1-2 g takarmányélesztő etetése is. Rendkívül fontos elsősorban a csikók egészséges fejlődése és a megfelelő izomzat kialakulása miatt a rendszeres mozgás, illetve a szakszerű mozgatás. Árván maradt csikó nevelése többnyire dajka kancával (általában hidegvérű) történik. Főként nagyobb ménesekben a kancáktól kolosztrumot vesznek, melyet lefagyasztanak és szükség esetén felhasználhatnak. A kis tömegű (40 kg alatti), vagy az 1. nap föcstejhez nem jutott csikók túlélési esélye kicsi. Ilyenkor kolosztrum itatása vagy testtömeg kg-onként kb. 20 ml intravénás kancavér segíthet. Ha nem áll rendelkezésre kancatej, a mesterséges nevelés módja: 6 dl tehéntej, 4 dl forralt víz, 35 g porcukor keveréke (esetleg tejpótló tápszer), melyből a napi adag 6-10 l, az 1. hónapban 1-2 óránként, majd fokozatosan egyre ritkábban (145. kép). Az árván maradt csikó nevelése nagy szakértelmet és türelmet igényel. A 2. héttől csikó prestarter táp, esetleg 1-2 nyers tojás is etethető. A bélflóra kialakulásához nélkülözhetetlen, hogy a csikó kifejlett ló bélsarához jusson. A választás javasolt ideje 3,5-4 hónap. Kb. 2 héten át a szoptatott tej mennyiségét folyamatosan csökkentjük, a szilárd táplálék mennyiségét pedig növeljük. Lényeges a csikó ivóvízhez való szoktatása is Tenyészmének takarmányozása A tenyésztésbevétel időpontja a kancákhoz hasonlóan hidegvérűeknél kb. 2,5 év, melegvérűeknél 3-3,5 év. A mén tenyészidényen kívüli takarmányigénye a hőmérséklettől, testnagyságtól és a munkavégzéstől függ. A nem dolgozó mének takarmányszükséglete általában a könnyű munkát végző lovak igényeihez áll közel. A nemi aktivitásra nézve az elhízás rendkívül hátrányos, ezért fontos a folyamatos testtömeg kontroll és a rendszeres mozgás. A táplálóanyag-igény fedeztetési idényben az igénybevételtől függ (átlagosan létfenntartás %). Az idény kezdete előtt kb. 2 héttel célszerű a táplálóanyag koncentráció növelése. 39

50 Lovak elhelyezése és takarmányozása modul Főként erős igénybevételkor (10-15 ugratás/hét) az energia-, de különösen a fehérje- (leginkább kéntartalmú aminosavak), ásványi anyag- (fontos a Zn) és vitaminszükséglet nagyjából a laktáció első hónapjainak megfelelő szintre növekszik. A nemi aktivitás szempontjából kedvező lehet a legeltetés vagy zöldtakarmány (5-10 kg), esetleg zöldliszt (kb. 1 kg), valamint csíráztatott zab etetése kg testtömeg esetén ajánlott kb. 2 kg zab, 3 kg lótáp (zab, extrahált szója, lucernaliszt, élesztő, búzacsíra, búzakorpa, ásványi és vitamin premix), kb. 6 kg réti- és lucernaszéna keveréke Munkát végző lovak takarmányozásának alapelvei Hobbylovak takarmányozása Táplálóanyag-igényük a végzett munka hosszának és intenzitásának, valamint a testtömegnek a függvénye. Gyakran gondot jelent a rendszertelen terhelés. Sokszor a munka nagy része hétvégére koncentrálódik vagy szezonális. Javasolt a lovak rendszeres legeltetése vagy karámozása. A takarmányozást tömegtakarmányokra kell alapozni (széna, szenázs, zöldtakarmányok), az abrak (zab, árpa tisztán, vagy lótáppal keverve) kiegészítést a munkavégzéshez kell igazítani. A túletetés elhízást, mozgáshiánnyal párosulva emésztési zavarokat, kólikát okozhat. Lényeges a nyalósó folyamatos biztosítása. Főként a téli hónapokban jó hatású lehet a mash etetése heti 1-2 alkalommal, valamint a vitamin pótlásához ajánlott napi 1-2 kg sárgarépa (esetleg sütőtök). Intenzív munkavégzés, pl. amatőr versenyek esetén kedvező lehet a napi adag 0,5-1 kg melasszal történő kiegészítése. Ügyelni kell a folyamatos ivóvíz ellátásra. Éhgyomorra, valamint közvetlenül munkavégzés után ne itassunk Sportlovak takarmányozása E csoport tagjai humán atlétának tekintendők, így a születéstől fogva különösen oda kell figyelni a nevelésre és takarmányozásra. Rendkívül fontos a mindenkori terhelésnek megfelelő takarmányozás. Az alultápláltság, de különösen az elzsírosodás jelentős teljesítményromlást okozhat. A túletetés sokszor ízületi vizenyőt, bőrkiütést, kólikát, patairha-gyulladást, túlhevülést okozhat. A takarmányadag összeállításakor célszerű figyelembe venni, hogy óránként és testtömeg kg-onként lépés esetén 2, könnyű ügetéskor 21, gyors ügető munka vágtával és ugratással 53, intenzív ugrómunka 97, versenyek során pedig 250 kj-al nő az energiaigény. Naponta legalább 3- szor etessünk abrakot, széna (fűszéna) lehetőleg ad libitum, de min. 4-6 kg legyen a fejadagban. A széna fele szenázzsal helyettesíthető. A takarmányszükséglet alapvetően a végzett munka és a testtömeg függvénye. A munkavégzésnek elsősorban az energiaigénye jelentős, a fehérje etetése főként az izmok átépülése miatt szükséges. A javasolt emészthető energia (DE) és nyersfehérje arány: 9,6 g nyersfehérja/mj DE (NRC ajánlás, 1989). Különösen a meleg időszakokban fontos a nyalósó és az ivóvíz folyamatos biztosítása, de megjegyzendő, hogy közvetlenül munka után ne itassunk. Az izzadsággal elveszített só pótolható az abrakba kevert kb. napi g konyhasó kiegészítéssel is. Intenzív igénybevételkor (146. kép) a napi szárazanyag felvétel elérheti az élőtömeg 2,5-3 %-át, mely szükségletek a laktáció első felében lévő kanca igényeihez hasonlatosak. Az abrak gabonafélékből (zab, árpa, kukorica), korpából, extrahált darákból álljon, ami így a munkavégzéstől függően a takarmányadag %-a. Magas abrakhányad etetésekor is ügyelni kell a megfelelő rost utánpótlásra. Főként intenzív igénybevételnél jó hatású lehet a melasz vagy a szárított répaszelet. A tenyészállatokhoz hasonlóan fokozott figyelmet kell fordítani az ásványianyag (Se, Fe stb.) és a vitaminellátásra (vitamin kiegészítő, sportló premix). A kólikaveszély csökkentése és az emésztés hatékonyságának növelése céljából javasolt napi kb. 10 g takarmányélesztő abrakba keverése is. Hosszan tartó erősebb igénybevétel esetén (pl. távlovaglás, lovas túrák) előnyös lehet a takarmány zsírral, illetve olajjal történő kiegészítése (kb. 8 %-ig), mely kiegyensúlyozottabb vércukorszintet eredményez. Edzés időszakában ad libitum, de min. 4-6 kg jó minőségű széna mellett munkavégzéstől és testtömegtől függően 2-8 kg abrak és/vagy 1-5 kg lótáp, 0,5-1 kg búzakorpa, melasz, vitamin és ásványi anyag kiegészítő ajánlott (kb MJ DE, g emészthető nyersfehérje). A versenyszezonra történő felkészítést az abrakkeverék (zab, kukorica, olajos magvak, élesztő, ásványi anyagok, vitaminok) fokozatos emelésével a kezdeti kb. 3-5-ről kb. 6-8 kg-ra és a széna csökkentésével (3,5-4 kg) legkésőbb 6-8 héttel az igénybevétel előtt el kell kezdeni. Hosszabb verseny előtt 1-2 nappal előnyös lehet további kismértékű abraknövelés. Pihenő napokon (szezonon kívül is) kevesebb abrakot és több szénát etessünk és mindenképpen mozgassuk a lovat. Ilyenkor nagy a kólika, a bénulásos izomfesték vizelés vagy más rendellenesség kialakulásának az esélye. 40

51 Versenylovak takarmányozása Lovak elhelyezése és takarmányozása modul A versenylovak (telivérek a galoppon, illetve az ügetők) tréningbevétele bő egy éves korban történik. A megfelelő fejlettség eléréséhez már születéstől fogva különös gondot kell fordítani a takarmányozásra és a megfelelő mozgáslehetőség biztosítására. A jobb hasznosítás érdekében az abrakféléket (pl. zab, árpa) célszerű feltárt formában etetni. A fehérje szükséges mennyiségén túl (kb %) különös gondot kell fordítani annak emészthetőségére, valamint aminosav összetételére is, főként a treonin, lizin és metionin arányára. Az abrak mennyiségét a versenyszezonhoz és a terheléshez kell igazítani, ezért a versenylovakat mindenképpen egyedileg kell takarmányozni. Intenzív terheléskor (147. kép) javasolt a napi abrakadagot több részre, akár 4-5 porcióra elosztani a túlzott savképződés és kólika megakadályozása érdekében. Folyamatosan figyelni kell az állatok kondícióját, már kismértékű kg súlyfelesleg is jelentősen csökkenti a lovak gyorsaságát. Egyes szerzők ezért a verseny előtti néhány napon az abrak mennyiségének csökkentését javasolják. A takarmány olajokkal történő kiegészítése főként hosszú távú versenyek esetén javasolt. Az omega 3-as zsírsavakban gazdag olajok etetése kedvező hatású a vérkeringésre és az oxigénszállításra. A legkedvezőbb vércukorszint eléréséhez a verseny előtt kb. 4 órával etessük az abrakot. A versenyek során fellépő intenzív oxigénforgalom miatt figyelni kell a megfelelő szelénellátásra is. Pihenő időszakokban javasolt a lovakat legelőn tartani, mely stresszoldó hatású is egyben Igáslovak takarmányozása Takarmányozásuk a testtömeg és a munka intenzitásának függvénye. A kifejtett munka nehézsége több tényezőtől függ (testalakulás, gyorsaság, gyakorlottság, vemhesség és/vagy szoptatás), így nehezen ítélhető meg pontosan. Mindenesetre fontos a kondíció folyamatos követése (max. +/- 5 % testtömeg változás), illetve szükség esetén a takarmányadag korrigálása. Ma általában a könnyű és közepes munka a gyakoribb, nehéz munkára már ritkábban alkalmaznak igáslovakat. E csoport takarmányozása nagyrészt tömegtakarmányokra alapozott (széna/szalma, silókukorica szilázs, szárított répaszelet, cukor/takarmányrépa ), a kiegészítő abrak zab akár kukoricával keverve lehet. Fontos az ásványianyag (nyalósó) és vitamin kiegészítés (zöldtakarmány, sárgarépa, sütőtök vagy vitamin kiegészítő). Különösen közepes vagy nehéz igás munkát végző lovaknál pihenőnapokon az energiában gazdag takarmányozás miatt az adag csökkentése és a ló mozgatása javasolt, mivel fennáll az izombénulás vagy bénulásos izomfesték vizelés (myoglobinuria) veszélye Lovak hízlalása A ló húsának fogyasztása a történelem előtti időszakra nyúlik vissza. Később, főként Európában a kereszténység elterjedése után pogány szokásnak minősítették, így erősen visszaszorult. A háborúk és éhínségek idején azonban az emberek rákényszerültek az elhullott lovak fogyasztására. Míg hazánkban aránylag kis népszerűségűnek mondható a lóhúsfogyasztás, Európa számos országában, főként Olaszországban és Franciaországban kifejezetten divatos. A francia piac nagyrészt önellátó, Olaszország viszont jelentős importra szorul. Az Unióban jelenleg nincs kvóta a ló hízlalásra. A hízólovak extenzív, legelőre alapozott tartásának fontos jelentősége lehet a védett rétek legelők hasznosításban. Emberi fogyasztás szempontjából a ló húsa kifejezetten egészségesnek mondható. Az állatok napi testtömeggyarapodása vetekszik a húsmarháéval. Magyarországon legtöbbször selejt állatok kerülnek levágásra (esetenként felhizlalva), jó kondíció esetén azonban nincs szükség felhizlalásra. Gyenge kondíció esetén kb. 45 nap a hízlalás időtartama 1,2-1,3 kg-os napi testtömeggyarapodás mellett, amihez silókukorica-szilázs, répaszelet, burgonya (hőkezelve), gazdasági abrak (kukorica, roppantott árpa) etetése javasolt. Főként Franciaországban és Olaszországban jellemző az egyhasznú lóhústermelés nagytestű, hidegvérű fajtákkal (148. kép). A hizlalás nagyrészt legelőre alapozva extenzíven történik. Ennek feltétele a kiváló legelőterület. A tömegtakarmány és abrakkiegészítés mértéke a vágási kor, valamint a tömeggyarapodás intenzitásának függvénye. 6-8 hónapos csikók esetén a legelő és az anyatej mellett kb. 2-2,5 kg zab vagy roppantott árpa, valamint 5-6 kg fehérjében gazdag kiegészítő etetésekor a napi tömeggyarapodás g, a vágáskori hasított tömeg kb. 200 kg. A hónapos korban vágásra kerülő lovakat a választás után kukorica szilázzsal, szénával és abrakkiegészítéssel hizlalják tovább. A napi súlygyarapodás ilyenkor 1000 g körüli, a hasított tömeg kb. 300 kg. A 18 hónapos korban leadott lovakat nagyrészt tömegtakarmányokra alapozva (széna, szilázs) teleltetik, majd legelőn nevelik tovább. Az utolsó két hónapban intenzív abraketetés (kb. 3 kg zab vagy árpa és 6-7 kg fehérjében gazda táp) következik. Az átlagos súlygyarapodás 700 g, a hasított végtömeg kb. 350 kg. A két-három éves korban vágásra kerülő lovakat nagyrészt extenzíven, legelőre alapozottan hizlalják, így átlagosan napi 500 g tömeggyarapodás érhető el. Legjellemezőbb a csikóhizlalás vagy a hónapos korban történő vágás, mivel az állatok húskitermelő képessége ilyenkor a legkedvezőbb. 41

52 3. fejezet - Lovak hasznosítása Gulyás, László 1. A ló történelemformáló szerepe 1.1. A lótenyésztés őskora A ló hatezer éve társa az embernek. Háziasítása forradalmi változást hozott az emberiség történetében. Az ember és a vadló első találkozása ugyanúgy vadász és zsákmány találkozása volt, mint a többi állatok esetében. Amikor a háziasított lovat a már igázott szarvasmarha helyére járomba fogták, gyökeresen megváltozott az emberi élet. Az addig kis körzetben mozgó ember előtt megszűntek a távolságok. Rendkívüli mértékben fellendült a kereskedelem, a gazdaság, a kultúra. A hódítók egész sorát juttatták hatalomhoz, és közrejátszott a népek leigázásában. A küllős kerék feltalálása és a ló befogása tette a lovas harci kocsit a kor félelmetes és legyőzhetetlen technikai eszközévé. Már i.e után a hurriták hajtotta harci szekerekbe fogott négyes fogatokról számolnak be a történetírók. A nemesítéshez szükséges szelekció tudományát valószínűleg a hurriták gyűjtötték össze, és adták át a Közel-Kelet népeinek. Főként háborús és vadászati célokra használták a lovat, de voltak már igás fajták is, amelyek a hatalmas málhás kocsikat húzták. Az ókori keleten kialakult tenyésztési, hasznosítási és tartási módszerek elterjedtek Indiában, Egyiptomban, Líbiában és Észak-Amerikában is. A lótenyésztést, lótartást különösen Egyiptomban, Babilóniában és Távol-Keleten űzték magas színvonalon. Számos lófajtát használtak vadászatra, szállításra, sőt Egyiptomban i.e. a 2. évezredben már voltak nemes, kitartó és gyors változatok is. Az i.e. 8. században a szkítáknál volt a legfejlettebb a lótartás és a lótenyésztés. Szoros kapcsolatban voltak a Fekete-tenger partvidékén lévő görög településekkel. A görögök a lovak katonai célú alkalmazásából sok mindent átvettek a szkítáktól, az i.e. 7. században áttértek a harcikocsi csapatokról a lovasseregek alkalmazására. A görögök használták először békés célra a lovat. Az ókori olimpiákon i.e. 680-ban az átalakított harci kocsikkal megkezdődött a kocsiverseny, majd i.e. 648-ban a lovasverseny is. A görögökkel a trákok is élénk kapcsolatot ápoltak, akik híresek voltak lótenyésztésükről. Az i.e. 4. század közepétől a régi trák hagyományok és a görög hatások összeolvadtak. Ebben az időben a görög Szicíliában igen magas szintű lótenyésztést folytattak. A római és a görög versenypályákon félelmetes ellenfelet jelentettek a szicíliai lovak. Itt született és nőtte ki magát a hippológia megalapítója, Xenophon. A lovaglás művészetéről című munkájában jól rendszerezve, tudományos megalapozottsággal jeleníti meg az ember és a ló közötti kölcsönös kapcsolatot. Amikor az elő-iráni törzsek behatoltak a mai Irán területére más típusú harci hátas lovakat tenyésztettek. Az ókori perzsák kezdték a hidegvérű jellegű lovak kitenyésztését és onnan kerültek később Nyugat-Európába. A világon először a perzsák alakították ki a lovakon alapuló hírközlési rendszert, ami egymástól egynapi lovaglásra lévő őrhelyekből állt. A perzsa birodalom több mint 300 évig az antik világ vezető hatalma volt, de macedóniai Nagy Sándor (i.e. 331.) megdöntötte uralmukat. Kialakult két nagy klasszikus civilizáció, a görög és a római. Itáliában a harci lovasok nem bírtak olyan jelentőséggel, mint más birodalmakban. A Római Birodalomban csak az időszámítás utáni első századokban kezdődött meg a tervszerű lótenyésztés. A lovat viszont elterjedten használták a kereskedelemben, a közlekedésben, a szállításban. Elterjedtek és népszerűek voltak a kocsiversenyek. Újabb történelemformáló korszakot a lovas nomád népek népvándorlásai jelentettek. A hunok, avarok, magyarok, mongolok világra szóló sikereiket a hatalmas nomád lovasseregeiknek köszönhették. Mohamed próféta hatására szaporított és tenyésztett lóállomány elősegítette az iszlám terjedését. Az iszlám seregek elhagyták a Közel-Kelet sivatagjait, és hódító hadjárataiknak köszönhetően nagy távolságokra (Kína, Ibériaifélsziget) jutottak el, hatalmas területeket tartottak ellenőrzésük alatt. Az iszlám az arab lónak köszönhette területi nagyságát, az arab ló pedig világfajta lett A ló használatának változása 42

53 Lovak hasznosítása Európában a XV-XVI. Században, a reneszánsz korában a lovasság esetében a lovaglás már nem csak a háborúra való készülődést, hanem a művészetet is jelentette. A XVI. században a királyi udvarokban már lovaglótanárokat alkalmaztak, így a lovaglás művészetének különböző stílusai alakultak ki. A reneszánsz persze nem szüntette meg a ló katonai célú felhasználását és harcászati szerepét. Új katonai alakulatok jöttek létre, mint például a huszárság, amelyben a magyarok meghatározó szerepet játszottak. Az első császári magyar huszárezredet 1688-ban állították fel. Utoljára a II. világháborúban alkalmaztak lovas alakulatokat, köztük magyar huszárokat is. A lőpor feltalálása utána a tüzérség lett az egyik legfontosabb fegyvernem. A nagy súlyú ágyúk és lövegek vontatására tüzérhámos lovakat négyes és hatos fogatolásban használtak, még a II. világháborúban is. A XVI-XIX. században olyan ménesek alakultak, ahol máig is ismert jelentős fajtákat tenyésztettek ki, melyek nagy hatást gyakoroltak Európa lótenyésztésére: Kladrub (1579); Lipica (1580); Trakehnen (1732); Mezőhegyes (1785); Bábolna (1789); Radautz (1792); Kisbér (1853). Az ipari forradalom ( ) jelentős műszaki fejlődést jelentett, de nem érintette a több milliós lóállományok igaerejét. A fejletlen úthálózat, a motoros járművek hiánya miatt a teher- és személyszállítást a lovak igaerejére alapozták. A vasúti társaságok lovakkal szállították a nyersanyagokat, árukat, a városi lakosság számára az élelmiszert a vasútállomásokra és a felhasználás helyére. Ezeket a szállítási munkákat főleg hidegvérű lovakkal végezték. Nagy szerepe volt a lovaknak a személyszállításban. Az európai országok postakocsi-szolgálata példás szervezettséget mutatott. Városokban nagy jelentőségű volt a konflisok és fiákerek használata. A személyszállítás speciális formáját jelentették az omnibuszok. A ló Európában csak XVIII. században kezdte kiszorítani az ökröket a mindennapi igásmunkákból. Ekkor az erőteljesebb, robosztusabb, tömegesebb hidegvérű lovakra volt szükség. Később, főleg a szállítási munkákra alkalmas kitartó és gyorsabb mozgású lovakra is igény volt. A XIX. század közepétől a mezőgazdasági gépgyártás létrehozta a lóval vontatott eszközöket ekéket, boronákat, vetőgépeket, kaszálógépeket, kévekötőket, cséplőgépeket, melyek működtetéséhez sok lóra volt szükség. A II. világháború után a hadseregek már nem számítottak a lóra, megszűnt a hadászati jelentősége. Európa mezőgazdaságából az erő- és munkagépek elterjedésével az 1950-es évektől rohamosan kiszorult a ló. Nyugat-Európa erdőiben a ló igaerejét ahogy évszázadokkal ezelőtt ma is kihasználják. Az 1960-as évektől a ló elveszítette a több száz, illetve több ezer éves tradicionális használatát, és egyben megteremtette egy új korszak kezdetét. A ló alkalmazásának fontos területe a lovassportok, majd a szabadidő hasznos eltöltése lett. 2. A lovak ápolása és gondozása 2.1. Csikónevelés A csikó egyedfejlődése a megtermékenyüléssel kezdődik és az embrionális szakasz a vemhességi idő leteltével, a kanca ellésével ér véget. A második, posztembrionális szakasz a csikó születésével kezdődik és az utolsó szegletfog váltásáig (5 év) tart. Bizonyos fajtákat (telivérek, hidegvérűek) már a teljes kifejlettségük előtt jóval korábban (2-3 év) használatba vesznek. A melegvérű fajták lassúbb, míg a hidegvérűek gyorsabb fejlődésűek, de hamarabb el is használódnak. A csikónevelés a lótenyésztés egyik legkritikusabb szakasza. A genetikai képesség a felnevelés során realizálódik, és a nem megfelelő környezetben a legértékesebb genotípus sem képes kibontakozni. A gazdasági állatok közül a ló esetében a leghosszabb a megszületéstől a használatba vételig eltelt felnevelési idő. A lónak jó a kompenzációs képessége, így bizonyos mértékig képes ellensúlyozni a felnevelési hibákat, viszont el is fedheti azokat. A csikó biológiai igényeit a fejlődés minden szakaszában maximálisan ki kell elégíteni, így a felnevelés valamennyi fázisában a következő elveknek kell érvényesülni: megfelelő tartás, szakszerű takarmányozás, rendszeres mozgatás, pataápolás, az emberhez való szoktatás, 43

54 Lovak hasznosítása védekezés a sérülések, kórokozók, betegségek ellen Az újszülött csikó gondozása A tartástechnológiáktól függetlenül lehetőleg bokszban ellessünk. A kancák többnyire éjszaka ellenek, ezért az ellési időszakban éjjel-nappal gondoskodjunk a felügyeletről. Sok helyen kamerával figyelik a kanca viselkedését, melyet mozgásérzékelővel, és életfunkció változást érzékelővel is kiegészítenek, így nagy biztonsággal lehet következtetni a meginduló ellésre. Ellés utáni első teendő a csikó légzésének beindítása és a köldökkezelés. Az újszülött csikó száj- és orrnyílását szabadítsuk meg a nyálkától, úgy hogy azt lapos tenyérrel az orrnyílásból kinyomjuk. Ha a csikó mindezek ellenére sem lélegezne, a légzőcentrumot izgató szert (ammónia, kámfor, respiron) cseppentsünk az orr nyálkahártyájára. Végső esetben az elülső végtagok mozgatásával, a mellkasra gyakorolt nyomással, a tarkó hidegvízzel történő locsolásával próbálkozzunk. Az állva ellő kanca csikójának köldökzsinórja földet éréskor, a fekve ellőé a kanca felállásakor legtöbbször magától elszakad. Ha ez nem történne meg, úgy a hasfaltól arasznyi távolsággal roncsoló emaszkulátorral vágjuk el. A köldökcsonkot mártsuk fertőtlenítő oldatba (színező hatású jód-alkohol oldat), majd a csikót tegyük az anyja elé és az rendszerint szárazra nyalja. Ha ez nem következne be, tiszta ruhával le kell csutakolni, illetve törölni. Ez a művelet a gyors felszáradás és a vérkeringés serkentése szempontjából is igen fontos. A csikó patájának talpi felületén lévő rugalmas körömkocsonyát ne távolítsuk el, az néhány nap alatt magától is leszárad, addig pedig védi a még puha szarut. Megszületést követően egy órán belül az egészséges és fejlett csikó feláll, rogyadozva, imbolyogva körbejárja az anyját, viszonylag gyorsan megtalálja a csecset, és többször is nekirugaszkodva szopni kezd. Az első szopás után gyorsan lefekszik, illetve lerogyik így kipihenve a születés fáradalmait. Ha a csikó gyenge és nem tud felállni, óvatosan segítsünk neki. Ha a csikó annyira gyenge, hogy segítséggel sem tud 2 órán belül felállni, illetve szopni, óvatosan fejjünk ki tejet a csecsből és cumisüvegből szoptassuk meg a csikót. A kolosztrumot a csikónak lehetőleg teljes mennyiségben el kell fogyasztania. Az életerős csikó születése után óránként vagy még gyakrabban szopik, a gyengébbeket ehhez hozzá kell segíteni. Létfontosságú a kolosztrum elfogyasztása az ellést követő első órában, a kolosztrális immunitás megszerzésében, és a végbélben a magzati korban besűrűsödött béltartalom, az ún. bélszurok eltávozásában. A kolosztrum enyhe hashajtó hatására (magas magnézium tartalom) az első szopást követően néhány óra múlva, de mindenképpen órán belül el kell távoznia a bélszuroknak. Ha ez mégsem történne meg, adjunk a csikónak langyos szappanos vagy olajos beöntést. Végső esetben végbél kanállal szükséges eltávolítani, ugyanis az el nem távozó bélszurok keményen összeáll, besül és súlyos megbetegedést, esetleg elhullást is okozhat. A kancák többsége általában jó anya, nagy gondossággal óvja és szoptatja csikóját. Az előhasi, nyugtalan, ideges kancákkal előfordulhat, hogy nem engedik szopni a csikót. Az ilyen kancákat nyugtassuk, kössük le a figyelmüket, amíg a csikó szopni kezd. Az elárvult csikót, vagy ha az anyja nem szoptatja, illetve kevés a teje, szerencsés esetben nyugodt, bő tejtermelő, hasonló időben ellett kanca alá dajkaságba adhatjuk. Az ilyen kanca az idegen csikót viszonylag könnyen elfogadja és felneveli. Ez a módszer értelemszerűen csak nagyobb kancalétszámú ménesekben alkalmazható. A csikó felnevelhető még: lefagyasztott és felmelegített kancatejjel (kolosztrum), kancatejből készült tejporral, tejpótló tápszerekkel, illetve hígított, cukrozott tehén- vagy kecsketejjel (6 dl tej, 4 dl felforral és lehűtött víz, g porcukor). A csikót kezdetben cumisüvegből szoptassuk, majd itató edényből (vödör) eleinte 1-2 óránként itassuk. Három hónapos kor után a napi itatások száma 5-6-ra csökkenthető, a csikó így megfelelően fejlődik A szopós csikó gondozása A csikó életének első hat hónapjában eléri a kifejlettkori marmagasságának és szárkörméretének 70-75, testtömegének %-át. Az anyatej a végleges összetételét a harmadik-negyedik napra éri el. Ekkorra a csikó napi tejfogyasztása liter, amely 0,5-0,8 liter tejet jelent szopásonként. Két-háromhetes korától a csikónak már adhatunk magas fehérjetartalmú, könnyen emészthető abrakkeveréket, csikótápot vagy roppantott zabot. Tápanyag szükségletét a csikó az első hónapban jórészt az anyatejből fedezi, különösen a fehérjét hasznosítja 44

55 Lovak hasznosítása jól. Az első hónapban 1 kg tejből , a második hónapban már csak gramm testtömeg-gyarapodást ér el. A kanca tejtermelése a laktáció második-harmadik hónapjában a legtöbb, ekkor általában liter, de bőven tejelő hidegvérű kancáknál akár liter is lehet. Mivel a kanca csecse viszonylag kicsi, ezért a csikó kis szünetekkel szinte állandóan szopik, amely ebben az időszakban akár szopást is jelenthet naponta. Ezért igen lényeges, hogy a csikó az anyjával lehessen és bármikor szophasson. A harmadik hónaptól kezdve a csökkenő tejtermelés már nem fedezi a csikó tápanyagszükségletét, így egyre nagyobb a kiegészítő takarmányozás jelentőségbe. Ügyeljünk arra, hogy mindig legyen a csikó előtt nem sok, de tiszta, jó minőségű zab, abrakkeverék vagy csikótáp. Ebben az időszakban a takarmányfelvételt ne korlátozzuk, azaz ad libitum etethetjük az abrakot. A gyakorlatban elterjedt nézet szerint, ahány hónapos a csikó, annyi liter, azaz annyiszor 0,5 kg zabot adjunk neki. Ügyeljünk arra, hogy a második hónaptól jó minőségű ún. csikószéna is álljon a csikó rendelkezésére. A szopós csikó felnevelésének teendői a kancák tartásától függően (kis- és nagyüzemi, ménesi, fogatolt) változhatnak. Ménesi tartásban a kancákat abrakoláshoz minden alkalommal kössük le. A csikók részére ún. csikóóvodát alakítsunk ki. Ez általában az istálló valamelyik részén olyan elkerített terület, amelybe méretéből adódóan a kanca nem, csak a csikó tud bemenni és ott ad libitum szénát és abrakot fogyaszthat. Legelős tartás esetén terjed a mobil csikó-abrakoló alkalmazása, amely könnyen áttelepíthető a ménes tartózkodási helye szerinti legelőszakaszra, de futóistállóban is alkalmazható. A csikós kancák fogatolása napjainkban már nem elterjedt, de ha erre sor kerül, akkor ügyeljünk arra, hogy a csikó az anyjához kötve sokkal lassabban tud haladni és gyorsan el is fáradhat. Ezért a csikós kancával kerüljük a hosszú utakat, időnként adjunk lehetőséget a csikónak a pihenésre, illetve a szopásra. A szopós csikó különösebb ápolást nem igényel. A szabad levegő, a napfény, a természetes mozgás, a hempergőzés a hagyományos ápolási munkák egy részét elhagyhatóvá teszi. Az ápolásnak a kültakaró megtisztítása mellett azonban van egy másik jelentősége, az emberhez való szoktatás, amelynek előnyeit később, majd a betanításkor értékelhetjük. Ezért ha módunk van, amikor csak tehetjük, barátkozzunk a csikóval: fogjuk meg, simogassuk, vegyük fel a lábát és fokozatosan szoktassuk az emberhez. Nagyon fontos, hogy már szopós korban szoktassuk kötőfékhez a csikót és egy kicsit a kötőféken történő vezetéshez is. A pata gondozását (a hordozószél reszelését, rendellenes pataalakulások kiigazítását) már szopós korban el kell kezdeni A választott csikó gondozása A választás a csikó életének első nagy fordulópontja, melynek optimális ideje a hat hónapot betöltött életkor. Munkaszervezési és elosztási szempontból az a kedvező, ha ménesi tartásban az egész állomány csikóit egyidőben, 5-7 hónapos korban választjuk le. Több helyen, ahol a kancát fogatolják, találkozhatunk korai 4 hónapos korban történő leválasztással is, amely hátrányos a csikó további fejlődésére. Az elválasztás lehet hirtelen (drasztikus) és fokozatos. Ménesi tartásban általában a hirtelen (a csikókat egyszerre elkülönítik a kancáktól), fogatolt és kisüzemi tartásban a fokozatos elválasztás (a kanca egyre hosszabb időt tölt távol a csikójától) terjedt el. Ha a csikó megfelelően fejlett és elegendő takarmányt vesz fel, bármelyik módszerrel törésmentesen elválasztható. Hagyományosan a választással egyidőben (ősszel) került sor a csikók tartós megjelölésére, amelyet a törzsállományokban a nyeregtájékon, köztenyésztésben a nyakoldalon tüzes vassal a bőrbe bélyegezve végeztek. Ma már nálunk is terjed az Unióban elfogadott chip-pel történő megjelölés, illetve azonosítás, de hagyományos fajtáink esetében a bélyegzést is elvégzik, mely a későbbiekben a ló márkajeleként szolgál. A csikók növekedése és fejlődése 6-12 hónapos kor között igen intenzív. Ebben az időszakban különösen a fehérje és ásványi anyagok beépülése jelentős, ezért a takarmányozásra bőséges abrakadagolásra nagy gondot kell fordítani. Ügyeljünk arra, hogy a csikók minél többet tartózkodjanak a szabad levegőn, és elegendő tér (karám, legelő) álljon rendelkezésre a szabad mozgáshoz. A csikók ivarérettségüket általában 9-12 hónapos korban érik el, így az ivar szerinti elkülönítésük feltétlenül szükséges Az évjárati csikók gondozása Összefoglaló néven évjárati csikónak (éves, kétéves, hároméves évjárat) nevezzük a csikókat az egy évet betöltött kortól a lóvá válásukig. Éves korban főként a csöves csontok nyúlása, a hosszúsági és magassági méretek növekedése a jellemző. Kétéves korban a szélességi, hároméves korban pedig a mélységi méretek 45

56 Lovak hasznosítása növekedése az erőteljesebb. A továbbtenyésztésre nem kerülő méncsikókat éves (12-14 hónapos) korban, a nyári nagy melegek beköszöntése előtt ivartalanítsuk. A csikólétszámtól, a használattól és a tartási körülményektől függően többféle csikónevelési módot különböztetjük meg. Bármelyik módszert is alkalmazzuk, mindig ügyeljünk a következő alapelvek betartására, melyek egyben a gondozás legfőbb területei is egyben: okszerű takarmányozás, rendszeres mozgás (mozgatás, tréning) és pataápolás, emberhez való szoktatás (bizalom), védekezés a sérülések, a kórokozók és a betegségek ellen. A ménesi csikónevelés a legtermészetesebb nevelési forma, melynek legelterjedtebb változata az istállózó ménesi tartás. Feltétele a viszonylag nagy (minimum db) csikólétszám és a nagy kiterjedésű (0,7-1,0 ha/állat) legelő. A csikókat ivar szerint elkülönített csoportokban ún. futóistállóban helyezik el. A csikók tavasztól őszig a nap legnagyobb részét a legelőn töltik. A tavaszi kihajtás előtt végezzük el a pataápolást, a féregtelenítést és fokozatosan szoktassuk hozzá az állatokat a legelőhöz. A legelőre hajtás előtt a csikókat itassuk meg, és etessünk kisebb mennyiségű szénát, így elkerülhetők a felfúvódásos és hasmenéses megbetegedések. Nyáron a nagy forróságban a legmelegebb napszakban hajtsuk az állatokat árnyas delelőhelyre. Nagy gondot kell fordítani az egészséges ivóvíz ellátásra. A csikóknak a legelő minőségétől függően napi 1-2 alkalommal (reggel-este) mindig az istállóban ugyanarra a helyre lekötve adjunk abrakkiegészítést. A kifutólegelős tartás kisebb állomány, illetve kisebb kiterjedésű, változatos domborzatú, de intenzív gyepgazdálkodás esetén ajánlott. Ezzel a módszerrel 1 hektárra 3-5 csikó számítható. A legelőt bekerítjük és szakaszokra osztjuk, amelyeket 8-10 naponként váltogatjuk. A legeltetett szakaszon legelőápolást végzünk és legkorábban 4, de inkább csak 6 hét múlva legeltessünk újra. Ezzel a munkaerő- és területtakarékos módszerrel a természetet megközelítő módon edzett és egészséges csikók nevelhetők. A karámos csikónevelés esetén a telepen az istálló mellett, vagy a kistenyésztő udvarában nyáron poros, ősztől tavaszig sáros karámban tartják a csikót. A mozgáslehetőség csekély, a csikók így hamar elpuhulnak, és az unalom következtében rossz szokásokat vehetnek fel. Mindezek ellenére a viszonylagos egyszerűsége miatt mégis sok helyen alkalmazzák, pedig nem felel meg annak az alapelvnek, amely szerint Legelő és mozgás nélkül a jó csikónevelés elképzelhetetlen. A karám adta lehetőségeken belül gondoskodjunk a tiszta száraz pihenőhelyről és a csikók kíméletes mozgatásáról. A kisüzemi csikónevelés esetén a csikót bokszban, kötetlenül tartjuk, de gondoskodjunk arról, hogy minél többet tartozkódjon a szabad levegőn. Ha tágas kifutó nem áll rendelkezésre, úgy alakítsunk ki egy kb méter átmérőjű kört, ahol a csikót futószáron rendszeresen mozgathatjuk. A futószárhoz szoktatást már választott korban kezdjük el, majd fokozatosan napi 1 órára növelhetjük a munka időtartamát úgy, hogy 5-10 percenként váltogatjuk a lépés-ügetés jármódot. A futószáras munka viszonylag nagy időigényű, fáradságos módszer, de az így nevelt csikó a betanítás folyamán előnyben van a hagyományos módon ménesben nevelt társaival szemben A lovak ápolása A lóápoláson a gyakorlatban általában a kültakaró tisztogatását értjük. A lóápolás azon túl, hogy a kültakaró megtisztítását jelenti, alkalmas a ló és lovas kapcsolatának bensőséges elmélyítésére, a kedély- és egészségügyi állapot megfigyelésére. A bőr felhámja állandóan kopik, és az elhalt hámrészeket el kell távolítani. Az izzadás, a szennyeződések, a fedőszőrök váltása miatt az egészséges bőrlégzés elősegítése céljából igen fontos a rendszeres tisztántartás. A megfelelő bőrlégzés az anyagcserén kívül a szervezet hőszabályozásában is jelentős, ezért az ápoltság az egészség megőrzését is szolgálja. A lóápolás a takarmányozáshoz hasonlóan mindennapos tevékenységnek számít. A rendes napi ápolást a kialakult munkarend szerint, általában a reggeli abrakolás után, illetve a nyergelés vagy befogás előtt végezzük. A lóápoláshoz szükséges alapvető eszközök: lóvakaró, ápoló kefe, gyökérkefe, farokfésű, törlőruha, törlőszivacs, patakaparó, tajtéklehúzó, nyíróolló (149. kép). Használhatunk még: lóporszívót, patamosót, lófürdetőt, lószoláriumot, nyírógépet, fésűt, stb. Az ápolást a szőrzetre rakódott szennyeződés fellazításával 46

57 Lovak hasznosítása kezdjük. Régebben keményre sodort széna- vagy szalmacsutakkal, vagy gyökérkefével alaposan végigdörzsölték a ló testét. A lóvakaróval a szőr ellenében körkörös mozdulatokkal lazítsuk fel a szőrzetre rakódott szennyeződéseket, majd azt az ápoló kefével, szőr mentén távolítsuk el. A fej tisztítására csak kefét és tiszta, puha ruhát használjunk. A kefével elölről hátrafelé simítsuk végig a szőrzetet, majd minden mozdulat után a kefét a vakarón áthúzva tisztítsuk meg. A vakaróban felgyülemlett szennyeződést (port), időnként a lótól kissé távolabbi helyen az állás mögött verjük ki. A lábakra rakódott szennyeződést gyökérkefével és szivaccsal távolítsuk el. A szennyeződést speciális porszívóval is eltávolíthatjuk. A hosszú farokszőrzetet és a sörényt durvább kefével tisztíthatjuk meg, majd sörény- és farokfésűvel átfésüljük. A természetes testnyílások (végbél, péra, vaszoratájék) tisztítására puha ruhát, szivacsot vagy egyszer használatos törlőkendőt használjunk. Végezetül a ló egész testét, szőrmentén egy ruhával töröljük simára. Az ápolás alkalmat ad arra is, hogy ellenőrizzük a patkók állapotát. A ló használatának és ápolásának fontosságára és összetartozására is utal a következő mondás: Aki csutakol az lovagol, aki lovagol az csutakol. A munkában lovunk főleg meleg időben könnyen megizzadhat. Lehetőleg úgy lovagoljunk vagy hajtsunk, hogy a ló az istállóba érve már megszáradjon. Ennek ellenére különösen a szerszám és a nyereg alatt felgyülemlett izzadtságot nedves ruhával vagy szivaccsal töröljük le, majd száradás után keféljük át és töröljük fényesre a szőrzetét. Sáros időben a lábvégeket vízsugárral (patamosó) vagy vödörből mossuk le. A csüdsömör elkerülése érdekében a hosszú bokaszőrökből a vizet húzzuk ki. Nyáron praktikus ápolási módszer a lovak mosása (lómosók) (150. kép) és fürdetése (úsztatása). Felhevült állapotban ne mossuk, illetve fürdessük a lovat. A víz hőmérséklete lehetőleg C -os legyen. A kültakarón maradt víz eltávolítására az ún. tajtékkést vagy tajtéklevonót használjuk. Fürdetés után felszáradásig még ne vigyük be a lovat az istállóba. Az állat felszárítására infralámpákat, lószoláriumot használhatunk. Az utóbbi időben terjed a lovak szőrének nyírógéppel történő nyírása (kontúros nyírás, takarónyírás, vadásznyírás). Hidegvérű fajtáknál gyakran rövidre nyírják a sörényt és a hosszú bokaszőröket. Nyírás, fürdetés után vagy a használatban felhevült állatokat lótakaróval (vízálló, steppelt, polár, stb.) védhetjük a meghűlés ellen Pataápolás és patkolás A ló teljesítőképessége lábai épségétől függ. A pata a végtagok talajjal érintkező része, így a talaj felől jelentkező minden behatás a patán keresztül érvényesül. Az egészséges, ép pata és végtagok fontosságára a régi mondások is utalnak: A pata a ló, illetve A ló a lábával keresi a kenyerét. (151. kép). Ahhoz, hogy a pata megfelelő legyen az elvárásoknak, elengedhetetlen a rendszeres és szakszerű ápolása. A patát is naponta kell tisztítani, illetve munka előtt és után. A nyírbarázdákból és a talpból patakaparóval el kell távolítani a szennyeződéseket (trágya, föld). A patát mossuk le, vagy nedves kefével tisztítsuk meg. A megtisztított pata szarufelületét (a talpat is) nedves időben kiszáradás után, száraz időben kiszáradás előtt patazsírral vagy pataolajjal kenjük be. Természetes körülmények (szabadtartás, rendszeres használat) között a pata (szaruanyag) növekedése és kopása közel egyensúlyban van. A szarutok átlagos használatkor kb mm-t növekszik havonta. Ez azt jelenti, hogy 6-8 hetente még a szabályos, ép pata is igazításra szorul. A különféle patahibák (bakpata, túl kicsi, nagy, keskeny, meredek, lapos, terült, ferde stb.) korrigálása elengedhetetlen. A ménesi kancákat és csikókat felesleges, esetenként hátrányos patkolni. A pataápolást azonban hetente kell végezni. A túlnőtt szarurészt (hordozószél) eltávolítjuk, a rendellenes kopást korrigáljuk, de óvakodjunk a talpi felület (nyír) túlzott kifaragásától. A rendszeresen munkára használt (főleg kemény talajon) lovak patája gyorsabban kopik, mint ahogyan növekszik, ezért szükséges a patkolásuk. Sportlovakon a biztonságos talajfogás, az elcsúszás elkerülése céljából, a mind a négy lábra való patkolás nélkülözhetetlen. A lovak patkolását (átpatkolását) általában 6-8 hetente végezzük. Újra, illetve gyakrabban kell patkolni a lovat, ha elveszítette a patkót, vagy ha a patkó meglazult, elvékonyodott és a patafalból kiállnak már a patkószegek. A patkolás a régi patkó levételével kezdődik. A pata faragása, igazítása után a patkó felverése következik. Ha a régi patkó még nem kopott túlságosan, úgy ismételten felhasználható, ellenkező esetben újat kell készíteni. Mindig a patkót kell a patához (meleg kovácsolással) igazítani, és nem a patát a patkóhoz. A kész patkót 47

58 Lovak hasznosítása patkószegekkel rögzítik a pata elhalt (ún. fehér vonalon kívüli) szaruanyagához. Patkolás után lépésben és ügetésben vezessük meg a lovat, és győződjünk meg, hogy nincs-e szegnyomás, sántaság. Különböző fajtájú, hasznosítású, esetleg beteg patájú lovak esetén más-más típusú patkókat használunk. A legelterjedtebb patkótípusok: egységes elülső és hátulsó, csavaros sarkos patkó, körmös patkó, versenypatkó, csukott patkó, félholdpató, hevederes patkó, fedeles patkó, gumitalp vagy gumisarok alátétes patkó. A patkók többnyire kovácsoltvasból készülnek, de sportlovaknál már egyre inkább a könnyűfém ötvözetből készült patkókat használják (152. kép). A lovak rendszeres (napi) mozgatásáról gondoskodni kell, amely történhet nyereg alatt, kocsiba fogva, jártatópályán, futószáron. Erre a célra az állítható sebességfokozattal működő 4-8 ló befogadására alkalmas jártatógépeket egyre gyakrabban alkalmazzák. Nagyobb ménesekben, verseny- és tréningközpontokban futópadot, úsztatómedencét, lómasszázs -szobát használnak, a minél jobb teljesítmény elérése céljából. 3. Lószerszámok és eszközök A lovak használatakor alapvetően a következő felszereléseket használjuk: kötőfék, kantár, zabla, nyereg, illetve fogatolás esetén a hám. A felszerelésekkel kapcsolatban vannak bizonyos követelmények, amelyek elsősorban az anyagukat, a tárolásukat és karbantartásukat illeti. Célszerű, ha a felszerelés jó minőségű bőrből készül (kivétel a zabla), melyeket rendszeresen karban kell tartani és ellenőrizni, hogy nem repedezett, töredezett-e a bőr, mert az komoly baleseti forrás lehet. A nem rendszeresen ápolt és karbantartott szerszám sokkal gyorsabban elhasználódik és tönkremegy. A nem kellően karbantartott felszerelések, a kemény, repedezett bőrszíjak, az izzadságtól megkeményedett filcek (nyeregalátétek, izzasztók) feltörhetik munka vagy lovaglás közben a lovat. Fontos, hogy a szerszámokat száraz helyiségben (szerszámoskamra, nyerges) tartsuk, mert ellenkező esetben magukba szívják a nedvességet. A helyiségek legyenek világosak, tágasak, és legyen bennük egy kialakított rend, amely biztosítja a gyors és könnyű kezelést, a szerszámok áttekinthetőségét és elkülönítését (153. kép). Minden lónak külön felszerelése legyen (154. kép). Ez azért fontos, mert a szerszám beállítása és csatolása egyegy adott lóra történik. Használata után, amikor a lovat lenyergeltük, illetve kifogtuk a nyeregből, a hámot tegyük állványra, a kantárt pedig akasszuk fel. A szennyeződött részeket nedves ruhával töröljük át és hagyjuk megszikkadni. Szikkadás után nyeregszappannal, bőrápoló pasztával kenjük át a bőrrészeket, de amikor azt a bőr beszívta, puha ruhával töröljük fényesre. A zablát és a kengyelt töröljük szárazra. Az izzasztófilcet, nyeregalátétet hagyjuk megszáradni, majd száradás után gyökérkefével keféljük át, hogy puha maradjon. A naponkénti karbantartás ellenére időnként ki kell mosni, hogy a beszívott izzadtságot eltávolítsuk. A bokszban vagy az állásban a legszükségesebb felszerelés a kötőfék. Minden lónak legyen külön kötőféke, amellyel a lovat a falba vagy a jászolperembe erősített karikába lánccal vagy kötéllel (fagolyóval a végén) kikötjük. A bokszban a kötőféket általában nem hagyjuk a lovon, levétel után a bokszajtó külső oldalán elhelyezett akasztóra tesszük. A kantár a lóhasználat, az elővezetés, lovaglás és hajtás nélkülözhetetlen eszköze. Fő rendeltetése azonban az, hogy a ló szájában tartsa a zablát. A kantárral irányítjuk, vezetjük a lovat, melynek tartozéka a fémzabla. Használata kíméletes legyen, amely könnyű kezet és türelmet igényel, mert helytelen használata elronthatja, elvadíthatja a lovat. A kantár alapvető két típusa a csikókantár és a nagykantár (155. kép). A csikókantár a legegyszerűbb és a leggyakrabban használt. A csuklózabla két végén lévő nagy karikához csatoljuk a kantárszárat. A nagykantár alkalmazása rendszerint feszítőzablával együtt történik, oly módon, hogy a nagykantár felső szára a csikózablához, alsó szára pedig a feszítőzablához kapcsolódik. A kantár fő részei: tarkószíj, homlokszíj, orrszíj, állszíj, torokszíj, zabla, szár (156. kép). További kantártípusok lehetnek: angol lovaglókantár, hannoveri kantár, gömbölyített kantár, versenykantár, ügetőkantár, kapicán, stb. (157. kép). Sokfajta zabla ismeretes, földrészenként, országrészenként vannak hagyományosan használt zablák és zablatípusok (158, 159, 160. kép). Általában ismert a csikózabla (nagykarikás, pálcás, olív), de gyakori a feszítőzabla is. További zablatípusok és kialakítások lehetnek még: lovaglózablák: egyszerű (tört szájrészű, olív, olív D) zabla, ugrózabla, Pelham (tört szájrészű, gumi szájrészű), tört szájrészű kiszabla, Hackamore, 48

59 Lovak hasznosítása fogatos zablák: egyszerű négykarikás zabla, rendes zabla, csavart szájrészű rudas zabla, tört szájrészű csavart zabla, dupla csuklós sodrott zabla, kanalas zabla, tört szájrészű pálcás zabla. A zabla az előzáp- és a metszőfogak, illetve a szemfogak közé kerüljön. Az ínynek ezt a részét hordásznak nevezzük, amely elég érzékeny ahhoz, hogy rajta keresztül hassunk a lóra. Az érzékenyebb szájú lovaknál vastagabb vagy gumírozott, míg a keményszájúaknál inkább a merev, csavart sodrott zablát használjuk. A nyereg a lovaglás elengedhetetlen kelléke, melynek (a történelem során, és a használattól függően) számtalan típusa alakult ki (161. kép). A ma használatos nyeregtípusok tulajdonképpen ülőnyergek, melyek a XIX. század óta terjedtek el, mert addig az ún. állónyergeket használták, amelyekben a lovasok inkább álltak, mint ültek a ló hátán. Ismertek az ún. bock-nyergek amelyeket a katonaságnál rendszeresítettek. A másik csoport az ún. priccs-nyergek nagy csoportja, amelyek valójában sportnyergek (ugró-, díjlovagló- és versenynyergek). A nyergek általában a következő főbb részekből állnak: a nyeregváz (fa, acél), az ülőrész (első kápa, ülés, hátulsó kápa), a nyeregszárnyak, a térdpárna, és a felrántószíjak (162. kép). A nyereg tartozékai a heveder, a kengyelszíjak és a kengyelek. A fémből készült kengyel mindig olyan legyen, hogy a lábfej ne szorulhasson be. Újabban a talpi részébe bepattintható gumibetétet alkalmaznak, amelyek segítségével könnyen talpközépen tartható a kengyelvas lovaglás közben. Itt kell megemlíteni a nyeregalátétet vagy izzasztót, amelyet a nyereg alá teszünk nyergeléskor, és a nyereghez rögzítünk. A nyeregalátét számtalan formában és színben készülhet. A legismertebb nyeregtípusok: az általános (univerzális) nyereg, az ugrónyereg, a díjlovagló nyereg, a versenynyereg, a military nyereg, a távlovagló nyereg, a western-nyereg, a dámanyereg, de megemlíthető még a bock-nyereg, az ősi magyar nyereg (füredi nyereg) és a csikósok által használt patrac. Fontos, hogy a nyereg alakja, formája olyan legyen, hogy ne törje fel a ló hátát és a lovasnak is elfogadhatóan kényelmes legyen. Ezért sokan ún. személyre szóló (lóhoz és lovashoz illeszkedő) nyerget készítettnek. Megemlítendő még a futószár, amely egy m hosszú szíj vagy fonott pányva, amelyet a ló mozgatásakor vagy betanításakor használunk. A betanításkor, illetve kezdő lovas esetén használatos a nyakszíj (a ló nyaka köré csatolt szíj), és a szár ellen dolgozó lovak esetén a martingál (hevederből kiinduló a nyakszíjnál kettéágazó szíj). A lovaglás további kiegészítő eszközei a lovaglópálca, az ínvédők, a fáslik, a patavédő (pataharang), a fülvédő, és a lótakarók. A lószerszámok (hámok) két típusa különböztethető meg, amelyek a szügyhámok (163. kép) és a kumethámok (hámigák) (164. kép). A szügyhám a ló szügyére és vállszögletére fekszik fel, a kumet pedig főleg a vállat terheli. A teher megoszlása és a ló testtömegének kihasználása szempontjából a kumethám kedvezőbb. Korábban Magyarországon mindkét hámféleséget használták. A nyugati országrészben inkább a kumet terjedt el, a középső és keleti régiókban pedig a szügyhámot kedvelték. Napjainkban főleg a szügyhámokat használják ( kép). A kantár és a szügyhám fontosabb részei: a tarkószíj, a homlokszíj, a szemzőtartó, a szemző, a torokszíj, a pofaszíj, az orrszíj, és a zabla, illetve a hajtószár, a szügyelő, a kápa, a hasló, a vállszíj, az ágyékszíj, a farmatring, a tartószíj, az istráng, és az istrángtáska. A szemző alakjának megválasztására sok lehetőség van, kerülni kell a szögletes és kerek szemzők használatát, mert ezek nem magyarosak. A farmatring feladata, hogy visszatartás esetén a farok megakadályozza a hám előrecsúszását. Az istráng lehet: kötélistráng (kender vagy műanyagkötés), lapos szíjistráng, és lapos csatlékú gömbölyű szíjistráng. A hajtószár (gyeplő) bőrszíjból készül, melynek típusai: egyszerű villás hajtószár, Széchenyi-szár, négyes- és ötös hajtószár ( kép). A sallangok a magyar fogatok legjellegzetesebb díszítő elemei. Használatukat nem szabad túlzásba vinni. A sallang lehet hasított, vágott (169. kép), fonott (170. kép), valamint ezek kombinációja, illetve rojt nélküli és rojtos. A magyar szerszámok használati jellegük alapján lehetnek gazdasági igás és díszhámok. A szíjazat erőssége és szélessége alapján beszélhetünk könnyű, középnehéz és nehéz hámról. A szíjszélek kialakítása alapján vannak sima és csipkézett bőrdíszítésű hámok. A szerszámok díszítői lehetnek a veretékek (sallangrózsák, karikák, csatok), melyek sima és csipkézett kivitelben is készülhetnek. A sima vereték bármelyik hámra illik, csipkézett vereték csak csipkézett bőrű szerszámra tehető. A kumethámokat (hámigákat) hazánkban a szügyhámok a háttérbe szorították. Használatuk főként a hidegvérű fajtákra korlátozódott. A kumet leglényegesebb szerkezeti része a két íves részből összetevődő váz. Ezt régen kizárólag fából, majd pedig acélból készítették. A két íves részt csuklós szorítózárral fogják össze. A csatló 49

60 Lovak hasznosítása beakasztására az acélvázra hegesztett húzófüles kampó szolgál. A kumethámok között igen sok típust és változatot különböztetnek meg. A legismertebbek a német, a francia és az angol kumetek, amelyeket leginkább már csak bemutatókon, parádékon láthatunk, de erdőgazdasági fogatolás esetén még midig a legelterjedtebbek. Nemzetközi fogathajtó versenyeken rendszerint a könnyű angol kumethámot használják (171. kép) Lóval vontatott járművek A táji adottságoknak (út- és domborzati viszonyok), az éghajlati viszonyoknak és a hasznosításnak megfelelő, személy- és teherszállításra használt lovas járművek a következő fő csoportokra oszthatók: négykerekű járművek, kétkerekű járművek, szánok. Hazánkban a legnagyobb jelentőségük a négykerekű járműveknek van, amelyek használatuk és felépítésük alapján a következők szerint csoportosíthatók: szekerek, speciális szállítókocsik, rugós magyar kocsik, külföldi kocsik, hintók. Szekér, az a hagyományos rugó nélküli jármű, amelyet elsősorban teherszállításra használnak, szerkezeti részeit egyedileg faragták, csapolással illesztették össze, és egyedileg megmunkált vasalással erősítették meg. A különböző típusú szekerek főbb szerkezeti részei azonos megoldást mutatnak, a különbségek elsősorban az oldalak, a saroglyák, a lőcsök kialakításában, a vasalások megmunkálásából adódnak (172. kép). A szekér legismertebb hazai típusai: hajlított oldalú könnyű magyar szekér, dunántúli nehéz deszkás szekér, bácskai szekér, hortobágyi szekér, nyírségi szekér, hortobágyi (egyesfogatolású) pásztorszekér ( kép). Azokat a lóval vontatott négykerekű járműveket (a hintókat kivéve), amelyeknek kialakítása nem egyezik meg a szekerekkel, kocsinak nevezzük, függetlenül attól, hogy teher- vagy személyszállításra készültek. A szállítókocsik személyszállító típusai: a kőrösi vagy monori lőcsös kocsi, dorozsmai lőcsös kocsi, rugós körösi kocsi, rugós dorozsmai kocsi ( kép). Teherszállításra régebben (az 1-2 tonna raktömegű) vasalt kerekű tárkocsikat (stráfkocsikat) használták (177. kép). A nagy súlyú terhek hosszabb távolságú szállítására a gumikerekű, könnyű (1-2 t), középnehéz (2-3 t), és nehéz (3-4 t) kocsikat (spenitereket) használták ( kép). A magyar fogatkultúra sajátos eszközei a rugós, könnyű, igényes megmunkálású, kizárólag személyszállításra készült kocsik. Ezeket korábban homokfutóknak, napjainkban hajtókocsiknak nevezik. A kocsik típusait többnyire a származási helyük, a tervezőjük, és a gyártójuk alapján különböztethetjük meg, illetve nevezzük el. A kocsik jellegét és típusát a korba (felépítmény, kocsiszekrény) határozza meg. Ennek alapján lehetnek bordázottak (magyaros jelleg) és sima táblásak (külföldi jelleg). Egyes kocsitípusokon a korbát a négy kerék közé süllyesztik, így kevésbé borulékonyak, de a fordulékonyságuk jelentősen csökken. A nagyobb fordulékonyságot az elülső kerekek fölé helyezett, egyenes aljú korba biztosítja. Elterjedt a két típus közti megoldás, amikor a korbát részben a kerekek közé süllyesztik, az elülső kerekek aláfordulását pedig a hajtó ülése alatti kivágás teszi lehetővé. A legismertebb kocsitípusok: aszódi kocsi, móri kocsi, fóti (Károlyi) kocsi, csurgói (Károlyi) kocsi, Eszterházy-kocsi, Cziráky-kocsi, gavallér kocsi, sima táblás homokfutó, népi rugós kocsi (monori, dorozsmai, hódmezővásárhelyi) ( kép). Külföldön a személyszállító kocsiknak számos típusa alakult ki, amelyeket használati jellegüknek megfelelően a következőképpen csoportosíthatunk: városi- és utazókocsik (coupe -fiakker és konflis-, victoria -victorietta és mylord-), séta- és társaskocsik. 50

61 Lovak hasznosítása A külföldi kocsikat jó rugózásuk, kényelmes üléseik miatt tévesen hintóknak is nevezték. Az eredeti hintókon az alváz és a szekrény (gondola) között nincs fix kapcsolat. A hintókat a XIX. század végétől már csak ünnepi alkalmakkor és sétakocsikázáskor használták. A fogatversenyek terepszakaszain (maratonhajtás) használják a terepkocsit vagy maratonkocsit (181. kép). A terepverseny vonalvezetésének követése, a terepakadályok leküzdése (stabilitás, fordulékonyság) speciális kocsik kialakítását teszik szükségessé. A legtöbb terepkocsit a gyártók a hajtók igényeinek megfelelően alakítják ki. A taligák kétkerekű (egytengelyes) járművek, amelyeket vidékenként kordénak, koleszának is neveztek. A taliga részei, azok formái, funkciójuk azonosak a szekerekével. Az egy ló által vontatott taliga egy vagy két rúdjának a funkciója a jármű egyensúlyi helyzetben való megtartása és fordítása. A taligák elterjedésük, funkciójuk, formájuk, és szerkezetük szerint a következő főbb csoportokba sorolhatók: magyar népi, illetve gazdasági taligák, speciális és vontatótaligák, személyszállító taligák, külföldi taligák ( kép). A taligák használata napjainkban szinte teljesen megszűnt, csupán bemutatókon láthatjuk ezeket a korábban nagy jelentőségű járműveket. A technika fejlődésével a téli időszakban a lóvontatású szánok szerepe napjainkban szinte teljesen visszaszorult. A csúszótalpra szerelt felépítmény és a használat alapján teherszállító (gazdasági) és személyszállító (városi) szánokról beszélhetünk ( kép). Egyes európai országokban szánversenyeket is rendeznek, addig hazánkban jórészt csak az erdő- és vadgazdálkodás területén (téli vadetetés, barkácsolás) használják a fogatos szánokat. 4. Lovaglási és hajtási ismeretek 4.1. A csikó betanítása A betanítás a csikó életének második nagy fordulópontja (a választás az első). A betanítás folyamán alakulnak ki azok a feltételes reflexek, amelyek a ló későbbi használhatóságát nagymértékben meghatározzák. A melegvérű lovak 4-5, a hidegvérűek 3-4 éves korukra érik el a teljes fejlettségüket. A betanításnak ennél előbb be kell fejeződnie. Minél korábban kezdjük a betanítást, annál könnyebb dolgunk lesz. A gazdaságosság a mielőbbi betanítás mellett szól. A túl korai betanításnak, illetve használatnak súlyos veszélyei lehetnek. A fiatalon munkába fogott csikó hamar letörik fejlődésben visszamaradhat, értéktelenné válhat. Ezért a melegvérű csikók betanításának optimális ideje 2,5-3,0 a hidegvérűeké a betöltött 2 éves kor. Ezt azonban befolyásolja a fajta és a hasznosítási irány. A sportoló fajták esetében 2,5 az angol telivér és ügető fajtáknál 1,5 éves korban elkezdődik a betanítás az idomítás. Az ezt megelőző időszakig is rendszeresen foglalkozni kell a csikóval, hogy szívesen elfogadja az embert, lehessen ápolni, lábait felvenni és körmözni, kötőféken vezetni. Majd fokozatosan 2-2,5 éves korra eljuthatunk odáig, hogy a csikót kantárral és nyereggel felszerszámozva rövid ideig lehessen már futószárazni. A csikó betanítását csak nyugodtan és türelemmel szabad végezni. A türelmetlen, szakszerűtlen, goromba kiképzés emléke az állat egész életére kihathat, és köztudott, hogy egy kialakult rossz szokást kiiktatni nehéz, fáradságos és kevés sikerrel járó munka A hátasló kiképzésének alapjai A nyereg alá tanítás első mozzanata a futószárazás (186. kép). Amikor már a csikó ismeri a kantárt és futószáron nyugodtan dolgozik, megszokott környezetében (lovarda, jártatókarám) tegyük fel rá a nyerget, majd nyugtassuk, dicsérjük meg és vegyük is le. A következő alkalommal a hevedert óvatosan lazára becsatoljuk, és a csikót nyereggel a hátán megpróbáljuk vezetni, majd futószárazni. Amikor a csikó teljes felszerelésben szépen dolgozik futószáron mindkét kézre meg lehet állítani, el lehet indítani, jármódot lehet váltani hang, ostor, futószár segítésével akkor következhet az első felülés. Először egy könnyű lovas hasaljon a nyeregre és így néhány lépést vezessük a lovat, többszöri ismétlés (elindulás-megállás) után, amikor már nyugodtan tűri, kezdjük el vezetni a futószáras körön is. Ha ez már természetes a fiatal lónak, akkor óvatosan kiengedjük a futószáras körre. Amikor már megbízhatóan dolgozik a lovassal a csikó futószáron meg tud állni, el tud indulni, lép és üget, kisebb irányváltoztatásokra képes akkor már elengedhetjük a futószárról. Ha a csikó síkmunkában megfelelően dolgozik, elkezdődhet a földön fekvő rúdon (egy-egy rúd) áthaladás, majd 3-5 rúdból álló járóiskola ügetésben és később kis x ugratása. Mindig győződjünk meg arról, hogy a csikó megértette-e a feladatot, amit kívánunk tőle. Ha nem, ne durvasággal, hanem türelmes ráhatással igyekezzünk akaratunkat érvényesíteni. A kiképzéshez türelem, fokozatosság és következetesség szükséges. A jól végzett feladat után a lovat meg kell dicsérni (simogatás, veregetés), esetleg egy-két alkalommal megismételni, majd más - már jól ismert és begyakorolt feladatot célszerű átismételni. Amikor a csikó már biztonságosan dolgozik a lovardában, 51

62 Lovak hasznosítása akkor hetente egy-két tereplovaglást célszerű beiktatni. Terepre mindig legalább két lovas menjen, és a másik lehetőleg idősebb tapasztalt, megbízható ló legyen A fogatló kiképzésének alapjai A fogatló kiképzésének alapelveit a türelem, a fokozatosság és a következetesség jelenti úgy, mint a hátasló esetében. A kiképzést a kötőfékhez, zablához, kantárhoz való szoktatással és a futószárazással kezdjük. Ha a csikó a kézen vezetgetést engedelmesen tűri, felrakhatjuk már a szerszámot. A farmatringot addig ne használjuk, amíg a csikó kellően be nem tanult. A meghosszabbított istrángot egy segítő gyengén húzza, majd érintse a csikó oldalához-combjához. Ha a csikó nyugodtan megy, ún. csúszóba (csúszótalp, csúszófa, gumiabroncs elé) foghatjuk és így vezetjük (187. kép). A csúszó súlyát fokozatosan növeljük, illetve terheljük úgy, hogy a segédedző ráállhat a csúszófára. A csúszóban a hajtó már a hajtószárral igyekszik irányítani, a vezető csak szükség esetén segít be a zablába csatolt elővezető szárral. Ha a csikó a csúszóban már jól indít, megfelelően húz és elég engedelmes, megbízható, nyugodt, idősebb ló mellé kocsiba fogható. A betanításra legalkalmasabb egy könnyű gumikerekű kocsi. Első alkalommal a külső istrángot ne csatoljuk fel. Ha a csikó már nyugodtan a hámba dől, és jól húz, a külső istrángot is felcsatolhatjuk. A gyakorlás folyamán a rúd mindkét oldalára váltakozva fogjuk be a csikót, hogy ez a későbbiekben se legyen számára szokatlan. Kezdetben főleg az indítást, megállást, lépést, majd az ügetést végeztessük (gyakoroltassuk) vele. Ha az idős ló mellett már minden munkát megbízhatóan végez, két csikót is összefoghatunk. Ilyenkor legyünk elővigyázatosak, mert a két csikó együtt még ijedősebb lehet. Ha a csikók már nyugodtan, megfelelően összeszoktak, feladatukat megbízhatóan végzik, a betanítás gyakorlatilag befejeződött. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljes értékű munkára foghatók. Csikófogattal csak könnyű, nem túl nagy terheléssel járó munkát végeztessünk. Fokozatos terhelés és kíméletes csikókori használat után a hidegvérűek 4, a melegvérűek 5 éves korra vállnak teljes értékű igáslóvá A nyereg alatti munka Amikor a lovat megközelítjük, rendkívül fontos, hogy lehetőleg saját nevén megszólítsuk, mivel az emberi hang segítségével komoly befolyást gyakorolhatunk a lóra. Ha a ló lapockája mellé érünk, néhány nyugtató szó kíséretében veregessük meg a nyakát. Használat előtt puha ruhával töröljük végig a lovat. Ez azért is fontos, mert így a ló is felkészül az előtte álló feladatra. Fontos ez a tevékenység a ló és ember közötti egészséges kapcsolat kialakulása végett is, különösen, ha a ló gondozását (etetés, ápolás) más személy végzi. A ló lábait célszerű végigsimítani, ízületeit, inait megtapintani, az esetleges sérülés, gyulladás megállapítása céljából. Ezután a kantárral a ló bal oldala felől közeledve először a kantárszárat tegyük a nyakára. Jobb kezünket az orrhátra téve, szájába illesztjük a zablát, majd a ló füleit, üstökét átbújtatva felillesztjük a kantárt. A nyerget elölről hátrafelé csúsztatva helyezzük fel. Miután meggyőződtünk a nyereg megfelelő helyzetéről, meghúzzuk a hevedert. Az istállóból történő kivezetés előtt, a lábvégeket felemelve patakaparóval tisztítsuk ki a paták talpi felületét. Kivezetéskor figyeljük a lovat, hogy nyugodtan indul-e, nézzük a mozgását is. Felülés (nyeregbeszállás) után miután meghúztuk a hevedert, lépésben induljunk el. A ló számára megnyugtató hatású, ha elindulás után megveregetjük a nyakát, csendesen beszélünk hozzá. A gyorsabb jármód (ügetés, vágta) kezdete előtt még egyszer ellenőrizzük a hevedert. A belovagláson minden jármódban végrehajtott gyakorlatok sorát kell érteni, aminek folyamatában a ló teljes elengedettség állapotába kerül, a lovas minden segítségadására reagál, a lovas teljes befolyással bír a lóra. A belovaglás akkor tekinthető befejezettnek, amikor a ló lovasával a nyeregben, megerőltetés nélkül, természetes tartásban, egyensúlyban, szabályos lábsorrendben jár. A belovaglásnak segítségei (szársegítségek, lábsegítségek, testsúly, illetve testtartási, ülési előrehajtó), technikai feltételei (egyensúly, elengedettség, támaszkodás, tartás, feligazítottság), és technikai elemei (ütem, iram, lendület, menő kedv, hátból járás) vannak. Csak belovagolt lóval lehet a lovassport különböző ágaiban sikeresen szerepelni. A belovaglás alatt eldőlhet, hogy melyik sportág követelményeinek tud leginkább megfelelni a ló. Képességeit az adott sportágban további idomító (speciális kiképzés) munkával fejleszteni szükséges. A ló teljes kifejlettségét kb. 5 éves korára éri el, és általában 8-16 éves kora között van teljesítménye csúcsán A fogathajtás, fogatolás alapjai Azt, hogy milyen fogatot kellett összeállítani, mindenkor a gazdasági körülmények határozták meg. A gazdasági cél mellett figyelembe kell venni az esztétikai és a hagyományőrzés szempontjait is. A jármű, a hám, a lovak, a befogás módja és az idomítottság harmonikus egységet kell alkotni, hogy ezt fogatnak nevezzük. A lovak kiválasztására (típus, fajta, szín, ivar, életkor, vérmérséklet, stb.) nagy hangsúly kell szentelni. Fogathajtásban egyes-, kettes- és négyesfogatokkal indulnak a versenyzők. A négyesfogat első két lovának élénk vérmérsékletűnek, fordulékonynak, figyelmesnek, tapasztaltnak, és magas fokon idomítottnak kell lenni. 52

63 Lovak hasznosítása Rendkívül hasznos, ha ezeket a lovakat rendszeresen lovagolják. A hátsó lovak rendszerint erősebbek, kitartóbbak, nyugodtabbak, hiszen a kocsi vontatása főleg rájuk hárul. A használattól függően hazánkban leginkább a kettes fogatok terjedtek el, de találkozhatunk az egyes és négyes, ritkán hármas, ötös, hatosfogatokkal is (188, 189, 190, 191, 192. kép). A fogatlovak elnevezései kettesfogatban: nyerges (baloldali), és rudas (jobboldali), négyesfogatban: nyerges és rudas, illetve gyeplős (baloldali első), és ostorhegyes (jobboldali első) (193. kép). A befogás előtt a fogatlovakat is le kell ápolni. Ezt megelőzi a kocsi elővétele és a befogás helyére állítása. A befogás mozzanatai mindig azonos sorrendben kövessék egymást, mert csak így érhető el a lovak fegyelmezett viselkedése. A párban lévő lovak ugyanúgy álljanak az istállóban bal oldalon a nyerges, jobb oldalon a rudas, ahogy befogják őket. A kötőfékek levétele és felkantározás után az állásban vagy a kezelőfolyosón kell a hámokat feltenni a lovakra. Megfelelő szélességű istállófolyóson a két lovat középről fogva egyszerre lehet kivezetni. Ha a két ló nem fér el egymás mellett, akkor egy segítővel egymás után kell a lovakat vezetni. A lovakat a rúd két oldalán szembe kell vezetni a kocsival, majd egyszerre befelé fordítva a rúd mellé állítani. Fontos, hogy a segítség (segédhajtó) a be-, és kifogás idején a lovak feje mellett tartozódjon, mert az esetleges megriadás esetén így tudja megfékezni őket. Befogáskor (tartószíjak, keresztágak, hajtószárak, istrángok becsatolása, illetve felhelyezése) a lónak nyugodtan és fegyelmezetten kell állnia, és hangsegítségre a kívánt helyre lépnie. Négyesfogatnál először a rúd melletti (nyerges és rudas), majd az első két (gyeplős és ostorhegyes) lovat fogjuk be. Befogás után ellenőrizzük a szerszámokat, majd a szárakat jobb kézbe véve felülünk a kocsira. A hajtó lépésben és ügetésben győződjön meg arról, hogy a lovak fogatolása, a szárak csatolása szakszerű-e, és hogy a szerszámok jól illeszkednek-e a ló testrészeihez. Célszerű, ha minden lóra méret szerinti hámot készítenek, és saját zablát és kantárt használnak. A hajtás alapfeltétele, hogy a hajtó helyesen tudjon ülni a bakon. Egyenes derékkal kissé kifeszített lábbal, középmagas alkartartással, csuklóból kell kezelni a szárakat. A szártartás ne legyen túl feszes, mert akadályozza a lovat az előremozgásban. Az ostortartás (jobb kézben) legyen szabályos, az ostornyél ferdén előre, szemmagasságban legyen. Az ostorhasználat (ha szükséges) hangsegítséggel együtt történjen, a lapockatájék érintésével. A túlzott ostorhasználat állatvédelmi okokból tilos, versenyeken kizárást vonhat maga után. A napi munka után kerül sor a kifogásra. A kifogás mozzanatai a befogáshoz képest fordított sorrendben történjenek. Kifogás után a kocsit a helyére (kocsiszínbe) toljuk, rúdját kihúzzuk és a kocsi alá a földre (rúdtartóra) helyezzük. A közúton történő közlekedés esetén a hajtóra is a KRESZ szabályai vonatkoznak, de a szokásos biztonsági előírásoknál is fokozottabban kell eljárni. Közúti forgalomban csak megbízható fogattal (nyugodt, összeszokott, jól kezelhető, tapasztalt lovak) vegyünk részt, ezzel számos veszélyes helyzet, baleset elkerülhető! 5. Lóversenyzés, lovassportok; a lovak hasznosítása 5.1. A lóversenyzés <authorblurb> Bokor Árpád </authorblurb> Lóversenyeket hazánkban már a XIX. század első felében is rendeztek. A hazai versenyek napjainkban a felújított Kincsem Parkban folynak. A fejlett telivér-tenyésztő országokban, mint Anglia, Írország, Franciaország és az Amerikai Egyesült Állomok egész iparág épült a lóversenyzésre. A lóverseny elválaszthatatlan része a fogadási rendszer, melynek megfelelő működése lehetővé teszi versenyek rendezését és közvetve a versenylovak tenyésztését Galopp versenyek A galopp versenyeknek három típusát különböztetjük meg. Legnagyobb számban ún. síkversenyeket (194. kép) rendeznek, melyek különböző távú pályán ( m) rendezett versenyek angol telivér lovak egyes versenyeken arab fajtacsoportba tartozó lovak részére 2 éves kortól. A lovaknak a hivatalos hendikepper által megállapított terhet kell vinniük a versenyben. A versenyeket általában startbokszból indítják, de egyes országokban ún. repülőstartos versenyeket is rendeznek (ebben az esetben egy gumiszalag mögött sorakoznak fel a versenyzők lovaikkal, és amikor a gumiszalagot a földre ejtik, kezdetét veszi a verseny. 53

64 Lovak hasznosítása A síkversenytől eltérően a gátversenyen (195. kép) már kisebb akadályokat, döntött sövénytokokat (max. 110 cm) is át kell ugraniuk a lovaknak. Ezek a versenyeknek a távja már hosszabb, elérheti a 4800 métert is. Az akadályversenyeken (196. kép) szintén akadályokat kell átugratni, melyek azonban magasabbak, illetve szélesebbek, mint az előbbi versenyformában. Ezek az akadályok lehetnek sövénnyel kombinált száraz, illetve vizesárkok is és már komoly ugróteljesítményt követelnek a lótól Ügető versenyek Az ügető versenyeket (197. kép) ellipszis alakú, homok-, vagy salakpályán rendezik. Ebben a versenyszámban a hajtó egy ló mögötti, kétkerekű versenykocsiból (sulky) hajtja a lovat, melynek tömege maximum 30 kg lehet. A lovak teljesítménybeli különbségét az ügető versenyeken ún. térhátránnyal kompenzálják. A verseny jármódja kizárólag ügetés lehet, a vágtázás kizárást von maga után. Egyes országokban rendeznek nyeregből hajtott ügető futamokat is. Az ügető lovak kétévesen kezdenek el versenyezni és teljesítményük csúcsát 4-5 éves korukban érik el. Ilyenkor a legjobb ügető lovak egy kilométert másodperc alatt teljesítenek. Az ügető fajta hazánkban amerikai ügetőnek tekinthető, mivel a létező négy ügető fajta közül ez a legelterjedtebb és legeredményesebb és így Európában is a legnagyobb hatású A lovassportok A díjlovaglást, díjugratást, lovas tusát (military), fogathajtást, lovas tornát (voltige), távlovaglást és a western reininget magában foglaló lovassport hazánkban nagy hagyományoknak örvend. A lóversenyekkel (galopp, ügető) ellentétben a lovassportok versenyein a lovas felkészültsége, teljesítménye és a tudása a mérvadó. Döntő jelentőségű, hogy a lovas a lovat engedelmességre idomítsa és fejlessze ügyességét. A versenyszámokban a férfiak és a nők együtt versenyeznek. Minden versenyzőnek ugyanazt a feladatot, pályát kell teljesíteni. Az indulási sorrendet sorsolással (kivétel a fogathajtás akadályhajtása) döntik el Díjlovaglás A díjlovaglás a lovassportok legfontosabb ága, mivel mindenféle lovassportnak az alapja. A díjlovaglás célja a ló alkatának, mozgásának és képességének harmonikus fejlesztése. A szakszerű kiképzéssel a ló izomzata lazává, elengedetté, mozgása lendületessé és rugalmassá, a ló nyugodttá, figyelmessé és együttműködővé válik. A díjlovaglás során a ló és a lovas tökéletes összhangja valósul meg. A ló kiképzésének ellenőrzését szolgálják a díjlovagló versenyek. A díjlovaglás gyakorlatok sorozatából épül fel, amelyeket a lovas a nemzetközileg előírt 20 x 60 méteres díjlovagló négyszögben (198. kép), a ló alapjármódjaiban programszerűen hajt végre. A díjlovagló négyszög oldalai mentén az ABC nagybetűivel jelzett szakaszhatárok vannak, a program szerinti lovaglás technikai feltételei. A program lelovaglása a négyszög középpontjától indul, és ott is fejeződik be. Különböző díjlovagló feladatok ismertek (kezdő kategória, könnyű-, közép-, nehéz osztályú, Olimpiai Nagydíj), amelyek nehézségi fokukban különböznek egymástól. A feladatokat 1-10-ig terjedő növekvő pontokkal értékelik a versenybírók (3-5 fő). A pontszámok összesítése után alakul ki a versenyzők végleges pontszáma, és ezáltal a verseny sorrendje. A díjlovaglásra épül az ún. spanyol magasiskola, amely a ló legmagasabb fokú és legtökéletesebb kiképzését jelenti. A magasiskola gyakorlatai a legnehezebb földön bemutatott díjlovagló feladatokon túl föld feletti elemet is tartalmaznak. A világon néhány helyen, hozzánk legközelebb Bécsben művelik napjainkban is az évszázados hagyományokkal rendelkező magasiskolát Díjugratás Az egyik leglátványosabb és legismertebb lovassport a díjugratás, amelynek alapjai a vadászlovaglásra és a tereplovaglásra vezethetők vissza. Nyugat-Európában a XIX. században nagy népszerűségnek örvendett a lóháton kutyafalkával űzött vadászat széleskörű elterjedése. A vadászat során fontos szempont volt a lovak megfelelő képessége és kiképzése, hiszen sokszor kényszerültek a természetes akadályok átugrására. Ennek a megfelelő kiképzésnek az igénye hozta létre azt a díjugrató sportot, amelyet később már versenyek is követtek. Az első magasugró és távolugró lovasversenyt 1864-ben Írországban, Dublinban rendezték meg, amelynek célja a vadászlovak kipróbálása volt. A mai versenyek a ló ugrókészségét, képességét, ügyességét és engedelmességét, valamint a versenyző lovas tudását teszik próbára. A díjugrató versenyeken a versenyzőt és a lovat különbözőképpen megépített akadálypályán bírálják, illetve értékelik. A pálya nehézségi fokát meghatározza a pálya vonalvezetése, az 54

65 Lovak hasznosítása akadályok egymástól mért távolsága és az egyes akadályok magassága. A különböző verhető akadályok (meredek, oxer, triple barre, kőfal, kettes- és hármas ugrás) magassága általában 100 és 160 centiméter között változik. Az akadályok egymástól mért távolsága, az átlagos természetes vágtaugrás-hossz egészszámú, vagy törtszámú többszöröse lehet, ami sokszor hibázásra készteti a lovast vagy a lovat. A pálya vonalvezetése, a fordulatok száma és jellege, az akadályok sorrendje, az ugrások (erőkifejtések) száma jelentősen befolyásolja a teljesítmény alakulását. A pályán többnyire akadályt helyeznek el, melyek között általában megtalálhatók az összetett akadályok (kettes- és hármas ugrás), valamint a kőfal és a vizesakadály (vizesárok) (199, 200, 201, 202, 203, 204, 205. kép). A sikerességet befolyásoló tényező lehet a pálya hossza, az akadályok (erőkifejtésekugrások) száma, valamint az iram (m/perc), amely a pálya alapidőn belüli teljesítése szempontjából fontos. A cél az, hogy a legrugalmasabb, a legjobban idomított ló és a legügyesebb, legfegyelmezettebb lovas nyerje meg a versenyt. A versenyt a pályán a legkevesebb verőhibával rendelkező, vagy hibátlan és a legrövidebb idő alatt teljesítő lovas nyeri. A hibátlan és a szintidőn belül teljesítő lovasok között általában rövidített pályán újralovaglásra, ún. összevetésre kerül sor a végső sorrend eldöntése céljából, ahol a hibapontok (verőhibák) és az időteljesítmény együttes értékelése dönti el a helyezések alakulását. Az ugróversenyeknek igen sok változata (a ló és lovas képzettsége szerinti kategóriák, vadászugratás, kitartásos ugratás, egyéni- és csoportversenyek) alakult ki. Az ugróversenyek a lovassport legnépszerűbb versenyei. Ebben a szakágban találjuk a legnagyobb számú versenyzőt Military A military, azaz a lovastusa a katonaság által szervezett távlovagló versenyekből fejődött ki. Először terepversenyekkel, később díjlovaglással egészítették ki a versenyeket. A military elnevezés az 1905-ben Brüsszelben megrendezett Military International verseny nevéből származik, amely a sportág első versenye volt. A military a lovassportok legkeményebb, lovat és lovast legjobban igénybe vevő ága. A háromnapos összetett verseny célja a sportoló sokoldalú használhatóságának a mérése. A lovas részéről a lovaglás minden ágában magas fokú felkészültséget és tudást igényel. A háromnapos versenyen résztvevő lovak kondícióvizsgája kötelező. A verseny díjlovaglásból, tereplovaglásból és díjugratásból áll, amit a versenyző ugyanazzal a lóval, három egymást követő napon teljesít. A lovak szempontjából ez komplett teljesítményvizsgának számít. Az első napon a díjlovagló négyszögben díjlovagló feladatot kell teljesíteni, ahol a képzettségről adnak tanúbizonyságot. A második napon a többszakaszos tereplovaglást rendezik meg. A változatos terepadottságú szakaszokat különböző jármódban (ügetés, vágta) teljesítik a lovasok. A versenyszám kiemelkedő része a terepakadály szakasz, ahol természetes vagy ahhoz hasonló fix akadályokat építenek. Ezek kétféleképpen lovagolhatók meg. Van egy gyorsabb, de nehezebb lovaglású útvonal, és lehet egy könnyebb, de hosszabb úton teljesíteni azokat. Az akadályok az akadályzónában helyezkednek el és a bennük töltött idő hibapontoknak számít. A harmadik napon kerül sor a díjugratásra. A lovasnak lovával együtt egy általában 600 méter hosszúságú díjugrató pályán elhelyezett akadályokat kell átugratni az ugróversenyekre érvényes szabályok szerint. Az akadályok magassága nem haladhatja meg a 120 centimétert, az iram m/perc. A versenyszám célja annak megállapítása, hogy a lovak a terepverseny után mennyire őrizték meg erőnlétüket, elengedettségüket és feltétlen engedelmességüket. A military 1912-től olimpiai sportágnak számít. Military versenyeken civilek csak a II. világháború után versenyezhetnek Fogathajtás A fogathajtás (fogatsport) a legrégebbi múltra visszatekintő sportok egyike, hiszen már az ókori görög olimpiák versenyei között is szerepelt. A fogathajtás az országúti fogatversenyekből, a távhajtó-versenyekből és a fogatszépségversenyekből fejlődött ki. Ez az összetett hajtóverseny eredetileg a fogatlovak sajátteljesítmény (STV), illetve ivadékteljesítmény-vizsgálatát (ITV) szolgálta. A lovak teljesítménye jól szolgálta a szelekciós döntéseket, a célpárosításokat, azonban napjainkban a sportág nem kizárólag a tenyészkipróbálás szolgálatában áll. A fogathajtó verseny három versenyszámból, a díjhajtásból, a terepversenyből vagy maratonhajtásból és az akadályhajtásból áll. A verseny a militaryhoz hasonlóan épül fel. A fogathajtásban a díjhajtást megelőzte egy bemutatás, amelyben a bírók elbírálták a lovak egyöntetűségét, a szerszám, a kocsi stílusát, ápoltságát, a lovak patkolását, a hajtók öltözékét. Ez ma már nem kötelező versenyszám. A verseny első napján a sorsolással eldöntött sorrendben a fogatok egy 40 x 100 méteres díjhajtó négyszögben mutatják be a díjhajtó feladatot (lépés, ügetés, megállás, tolatás, különböző fordulatok). Ennek célja a mozgásban lévő lovak elengedettségének, 55

66 Lovak hasznosítása ütemességének, harmóniájának, könnyedségének, szabad mozgásának, illetve fegyelmezettségének elbírálása. A második napon kerül sor a terepversenyre (maratonhajtás), amely a fogatsport leglátványosabb és legnépszerűbb száma. A versenytáv különböző szakaszait előre meghatározott idő alatt különböző mozgásnemben (lépés, ügetés, szabad jármód), kell teljesíteni. Az E-szakaszban mesterséges, esetenként természetes akadályokat kell leküzdeni a fogatoknak. Az E-szakaszon az akadályok száma 5 és 8 közötti. Az egyes akadályokban A,B,C,D,E,F jelű kapukat alakítanak ki, amelyben ABC sorrendben kell áthaladni a fogatoknak (206. kép), ügyelve a gyorsaságra, mivel az akadályokban eltöltött időt hibapontokkal büntetik. Ez főleg a lovak erőpróbája, de nélkülözhetetlen a hajtó ügyes szárkezelése, a lovakkal való zseniális együttműködése (szár- hangsegítség, ostorhasználat), valamint a segédhajtó (segédhajtók) elévülhetetlen segítsége. A harmadik nap rendezik az akadályhajtást, amelynek célja a lovak a terepverseny teljesítménye utáni erőnléti, engedelmességi, fordulékonysági próbája, valamint a hajtó ügyességének, alkalmasságának megítélése. Ezt a versenyszámot egy 70 x 120 méternél nem kisebb sík területű, méter hosszú, meghatározott vonalvezetésű és számozott (1-20) kapukkal jelzett akadályokkal nehezített pályán kell lebonyolítani. A kapukat a földre helyezett kúpokkal (sejbákkal) jelölik. A lehető leggyorsabban kell haladni a fogatnak a kúpok között, úgy hogy a tetejükre helyezett teniszlabda ne essen le. Minden verőhiba (a labda leesése) 5 hibapontnak számít. A pálya teljesítési idejét (az alapidőt) 200 m/perc iramra kell számítani. A három számból álló versenyt a legkevesebb hibapontot gyűjtő versenyző nyeri. Egyes-, kettes- és négyesfogat-hajtásban indulnak versenyzők, illetve fogatok. Az utóbbi időben terjedőben van a póni fogatsport, valamint az ifjúsági- és junior nemzetközi fogatversenyeknek rendezése. Európában 1957-től rendeztek nemzetközi fogathajtó versenyeket. Az első négyesfogat-hajtó Európa-bajnokságot 1971-ben (Budapest), az első Világbajnokságot 1972-ben (Münster) rendezték meg. A kettes fogatoknak 1979-től, az egyes fogatoknak pedig 1987-től rendeznek nemzetközi versenyeket. A magyar hajtós stílus és hajtótudás a legsikeresebb hazai lovas versenyággá tette a fogatsportot. A magyar négyes- és kettesfogat-hajtóink világra szóló sikereiket (Európa- és Világbajnokságok) leginkább lipicai lovakkal érték el Lovastorna Az akrobatikus elemekkel tarkított lovastorna évezredes múlttal rendelkező sportág, amely a görög, római és későbbi korok lovas kiképzésében is fontos szerepet kapott. A lovas katonaság kiképzésében ezek a gyakorlatok főleg az ügyességet és az egyensúlyérzéket fejlesztették. A modern lovastorna, azaz a voltizsálás alig néhány évtizedre nyúlik vissza, és napjainkra nemzetközileg elismert sportág lett. A sportágat leginkább gyerekek művelik, akik futószáron, többnyire balkézre lépő, illetve vágtázó lovon mutatják be az egyéni vagy csoportos tornagyakorlatot, fel- és leugrásokat. A versenyeken kötelező és szabadon választott gyakorlatokat kell bemutatni. Ezen gyakorlatok végrehajtásában nagy szerepe van a lónak és a lovat irányító futószárazó személynek. A lónak egyenletes ütemben, lendületesen, térnyerően, folyamatosan kell mozogni, amelyben a sportolónak (sportolóknak) a gyakorlat végrehajtása közben meg kell találni az összhangot a ló mozgásával és ritmusával. A gyakorlatok fiatal, illetve kezdő lovasok kiképzésében is fontosak és hasznosak, mert az egyensúlyérzéket, ügyességet, ütem- és iramérzéket nagyban fejlesztik. A lovastornán amely hazánkban től számít hivatalos sportágnak csapatban, párosban és egyénileg is indulhatnak a versenyzők Távlovaglás A távlovaglás a fogathajtás mellett a lovassportok legrégebbi szakága. A XIX. század végén főleg a katonaság rendezett hosszú távú (Bécs-Berlin) távlovagló versenyeket. A versenyek célja régen a ló teljesítményének felmérése és javítása volt, napjainkban a ló és a lovas állóképességének a vizsgája. A távlovaglásban alapkövetelmény a ló és a lovas kiváló erőnléte. A Nemzetközi Lovas Szövetség 1980-ban nyilvánította hivatalos szakággá. Meghatározott keretek között rövid- (60 km), közép- (90 km) és hosszú távú (120, 160 km) versenyeket rendeznek, amelyek hazai- európai és világversenyek lehetnek. A régebbi (XIX. század) hosszú távú versenyeken nagyok voltak a veszteségek, sok ló nem élte túl a megpróbáltatásokat. Napjainkban a szigorú állatorvosi kontrollok mellett megrendezett versenyeken az egyes szakaszokat a legrövidebb idő alatt teljesítő versenyző nyeri a versenyt. Ugyanakkor a gyorsaságnak, az iramnak a ló teljesítőképességével összhangban kell lenni. Ellenkező esetben az állatvédelmi szempontokat szem előtt tartva a versenyből való kizárás is előfordulhat. Magyarországon egy idényben öt alkalommal rendeznek bajnoki futamokat távlovaglásban és a futamok eredményeinek összesítése alapján avatnak bajnokot Western lovaglás A western reining lovaglás vagy, ahogy másképpen western díjlovaglásnak is nevezik az egyik legdinamikusabban fejlődő lovas sportág. Az Amerikából indult lovas szenvedély amely a marhapásztori munkával járó feladatokból nőtte ki magát Európában is egyre közkedveltebb. Az igazi ranch hangulatot 56

67 Lovak hasznosítása árasztó western lovaglásnak 15 ága van. Mindegyik az amerikai munkalovagláson alapul, melyek magas fokú technikai képzettséget és tökéletes állóképességet követelnek meg a lótól. Versenyeken elsődleges szempont a ló megfelelő irányítása, minden mozdulatának kontrollálása. Értékelik a ló engedelmességét, továbbá a gyorsaságot, a stílust, a könnyedséget és a koncentrációs képességet. A Nemzetközi Lovas Szövetség a reininget nemrégiben vette fel hivatalosan a lovas szakágak közé. A sportág hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend A ló egyéb célú hasznosítása A lovak hasznosítása az utóbbi évtizedekben lényegesen változott. Bizonyos hasznosítási módok már feledésbe merültek (katonai használat, bányaló, lóvasút, postakocsi, tűzoltókocsi, hajóvontatás stb.), míg mások lényegesen visszaszorultak (szolgálati ló, csikós nyerges, kordésló, málhásló) vagy csak speciális esetekre korlátózódtak (vadászlovaglás, cowboy-ló, rodeók-bikaviadalok lova, cirkuszi ló, lovasparádék lovai, fogatos vadászat). Napjainkban a lóversenyzés és a lovassportok mellett, a szabadidő hasznos eltöltése érdekében terjed a túralovaglás, fogatos turizmus, valamint a terápiás célú gyógylovaglás. Egyre népszerűbb a kedvtelést szolgáló lótartás (hobbiló tartás), amely a ló hasznosításának korábban ismeretlen formája volt. Ez olyan tevékenység, amelyet nem megélhetési célból végeznek, de ugyanakkor nem feltétlenül velejárója a bevételek hiánya, vagy a törvényszerű ráfizetés. E célra főleg kistestű lovakat (póni és kislovak) tartanak, de bármelyik típusú (melegvérű, hidegvérű) fajták bizonyos egyedei is megfelelnek. Európa számos országában ismét terjed az erdőgazdasági lóhasználat (faközelítés, szállítás), amelyre főleg hidegvérű lovakat használnak. A vágóló és vágócsikó (207. kép) előállítás hazánkban nem elterjedt árutermelési forma. Európa bizonyos országaiban (Olaszország, Franciaország, Belgium) viszont szervezett formában a húsmarhatartáshoz hasonló körülmények között (legelőre alapozva, tömeg- és abraktakarmány kiegészítéssel) állítják elő a lóhúst. Ez az áru szükségszerűen is termelődik, mert a munkában-sportban megöregedett, elhasználódott (kiselejtezett, kisorolt) egyedek hasznosításának nincs más módja. A megszületett csikók nem mindegyike alkalmas tenyészállatnak (főleg a méncsikók), illetve a tervezett használati módnak, így a felesleges egyedek (technológiai selejtek) elhelyezésének csaknem kizárólagos formája lehet a húsárutermelésre történő hasznosítás. Az egyhasznú lóhústermelésben a hasznos csikószaporulatnak legalább %-ot kell elérni, hogy ez a tevékenység nyereséges legyen. A legelőre alapozott kancatartás esetén a hidegvérű csikók (születéstől-választásig) átlagosan g/nap súlygyarapodást érnek el. A csikókat 6-7 hónapos korban (választáskor), kg-os súlyban célszerű értékesíteni. A ló olyan legelőterületeket is képes hasznosítani, amelyre a szarvasmarha már nem képes. Egységnyi gyepterületen húslótartással átlagosan kg/ha élősúly állítható elő. A hazánkban előállított árualap főként Olaszországba kerül, melynek nincsenek mennyiségi korlátai. A lovak nem megszokott hasznosítási formája a tejtermelés. A termelt kancatej felhasználásának legismertebb módja a kumiszkészítés, de kozmetikai alapanyag, humán- és csikó tejpotló tápszer is készíthető lótejből. Ázsia egyes vidékein nagyüzemi körülmények között (fejőházakban) fejik a tejtermelés céljára kitenyésztett (szelektált) fajták egyedeit, amelyek napi tejtermelése liter is lehet, a laktációs termelésük pedig elérheti a litert. Hazánkban az 1990-es években került sor a kancák nagyüzemi fejésére, amely napjainkra teljesen megszűnt. Európa néhány országában (Ausztria, Svájc, Németország) foglalkoznak a kancatej termeléssel, amelynek fő felvevőpiaca Franciaország. A szérumtermelés évtizedek óta ismert formája a lovak hasznosításának. Erre a célra főként a melegvérű fajtákat használják. Egy-egy alkalommal egy lótól 4-6 liter vér vehető és a vérvétel 3-4 hetente megismételhető. Európa számos országával ellentétben hazánkban nincs kialakult rendszere a szérumtermelésnek. A vemhes kanca vizeletéből a hormontermelés (eqvilin, ösztrogének) következtében gyógyszer alapanyagok nyerhetők. Így a vemhes kanca vizeletgyűjtés a lovak hasznosításának egyik speciális módja lehet. A vemhes kanca vizeletének hormontartalma a vemhesség 4-7 hónapja között a legmagasabb, így a vizeletgyűjtés is leginkább erre az időszakra koncentrálódik. Hazánkban szervezett körülmények között az 1990-es évek elején kezdődött a vemhes kanca vizeletgyűjtés. Ez az árutermelési forma a kereslettől függően ciklikus ingadozásokat mutat. Az utóbbi években a már speciális készülékekkel gyűjtött vemhes kanca vizelet piaci kereslet esetén jelentős árbevételt jelenthet a lótartónak. 57

68 Felhasznált és ajánlott szakirodalom Bartos, Ádám, Bányai, Adél, és Stiller, Szilárd. Lótakarmányozás és tartástechnológia. Kari oktatási segédlet CD-ROM. Keszthely. Szerzői jog Bodó, Imre és Hecker, Walter. Lótenyésztők kézikönyve. Mezőgazda Kiadó, Budapest. Szerzői jog Döhrmann, Henrik. Lótenyésztés II. Pátria, Budapest. Szerzői jog Ernst, József, Fehér, Dezső, és Ócsag, Imre. Magyar Lovaskönyv. Natura Corvina, Budapest. Szerzői jog Győrffy-Villám, András, Hecker, Walter, Jankovich, Marcell, és Szelestey, László. Lovas Nemzet. Helikon Kiadó, Budapest. Szerzői jog Halász, György. Telivérek. Vajna és Bokor Kiadó, Budapest. Szerzői jog Horn, Artúr. Állattenyésztés. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. Szerzői jog Horváth, Zoltán. Lóbetegségek. Mezőgazda Kiadó, Budapest. Szerzői jog Husvéth, Ferenc. A gazdasági állatok élettana az anatómia alapjaival. Mezőgazda Kiadó, Budapest. Szerzői jog Kakuk, Tibor és Schmidt, János. Takarmányozástan. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. Szerzői jog Kovácsy, Béla és Monostori, Károly. A ló és tenyésztése. Koczányi és Vitéz, Kassa. Szerzői jog Magyar Takarmánykódex. Gazdasági állatok táplálóanyag-szükséglete, takarmányok kémiai összetétele és mikotoxin határértékek a takarmánykeverékekben. Budapest. Szerzői jog Mihók, Sándor, Pataki, Balázs, Ernst, Kalm, és Ernst, József. Ló és szamár. Mezőgazda Kiadó, Budapest. Szerzői jog N.R.C.: Nutrient requirements of horses. National Academy of Sciences, Washongton DC. Szerzői jog Nagy, Sándor. Az állattenyésztés alapjai. Mezőgazda Kiadó, Budapest. Szerzői jog Palotai, Klára. Lovas Kézikönyv. Maecenas Könyvkiadó, Budapest. Szerzői jog Pongrácz, László. A ló tenyésztése és genetikája. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest. Szerzői jog Pongrácz, László. A mesterlovász könyve. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest. Szerzői jog Hans, Sambraus. Haszonállatok színes atlasza. Szegedi Kossuth Nyomda. Szerzői jog Schmidt, János. A takarmányozás alapjai. Mezőgazda Kiadó, Budapest. Szerzői jog Tóth, László. A magyar fogathajtás. Corvina, Budapest. Szerzői jog Váczi, Ernő. Fogathajtás. Mezőgazda Kiadó, Budapest. Szerzői jog Wellmann, Oszkár. Lótenyésztés. Pátria, Budapest. Szerzői jog

69 A. függelék - 1. Melléklet 59

70 1. Melléklet 60

71 1. Melléklet 61

72 1. Melléklet 62

73 1. Melléklet 63

74 1. Melléklet 64

75 1. Melléklet 65

76 B. függelék - 2. Melléklet 66

77 2. Melléklet 67

78 2. Melléklet 68

79 2. Melléklet 69

80 2. Melléklet 70

81 2. Melléklet 71

82 2. Melléklet 72

83 C. függelék - 3. Melléklet 73

84 3. Melléklet 74

85 3. Melléklet 75

86 3. Melléklet 76

87 3. Melléklet 77

88 3. Melléklet 78

89 D. függelék - 4. Melléklet 79

90 4. Melléklet 80

91 4. Melléklet 81

92 4. Melléklet 82

93 4. Melléklet 83

94 4. Melléklet 84

95 4. Melléklet 85

96 E. függelék - 5. Melléklet 86

97 5. Melléklet 87

98 5. Melléklet 88

99 5. Melléklet 89

100 5. Melléklet 90

101 5. Melléklet 91

102 F. függelék - 6. Melléklet 92

103 6. Melléklet 93

104 6. Melléklet 94

105 6. Melléklet 95

106 6. Melléklet 96

107 6. Melléklet 97

108 6. Melléklet 98

109 G. függelék - 7. Melléklet 99

110 7. Melléklet 100

111 7. Melléklet 101

112 7. Melléklet 102

113 7. Melléklet 103

114 7. Melléklet 104

115 H. függelék - 8. Melléklet 105

116 8. Melléklet 106

117 8. Melléklet 107

118 8. Melléklet 108

119 8. Melléklet 109

120 8. Melléklet 110

121 8. Melléklet 111

122 I. függelék - 9. Melléklet 112

123 9. Melléklet 113

124 9. Melléklet 114

125 9. Melléklet 115

126 9. Melléklet 116

127 9. Melléklet 117

128 9. Melléklet 118

129 J. függelék Melléklet 119

130 10. Melléklet 120

131 10. Melléklet 121

132 10. Melléklet 122

133 10. Melléklet 123

134 K. függelék Melléklet 124

135 11. Melléklet 125

136 11. Melléklet 126

137 11. Melléklet 127

138 11. Melléklet 128