MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK LÓTENYÉSZTÉS. Novotni Péter

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK LÓTENYÉSZTÉS. Novotni Péter"

Átírás

1 MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK LÓTENYÉSZTÉS Novotni Péter

2 Faji sajátosságok evólúciója 70 millió év, ebből 6000 éve háziasították növényevő nagy testtömegű csordában élő menekülő, zsákmányállat

3 Látómező Zsákmányállat, ezért a szemek a fej két oldalán helyezkednek el, így látótere igen széles. Majdnem az egész horizontot belátja, de nem azonos módon. Csak a közvetlenül előtte levő V alakú mezőt látja mindkét szemével, csak itt képes felmérni a távolságot. Az oldalsó területeket egy szemmel látja, itt nem lát élesen, de a legapróbb mozgásokat is érzékeli.

4 Az emberénél nagyobb rezgéstartományban hall. Jobban hall Érzékelik a föld rezgéseit A ló fülei igen kifejezőek: nagyon mozgékonyak, mindig az állat figyelmét felkeltő hang, vagy jel felé fordítja. A munkára figyelő ló a fülét kissé hátra, a lovas felé fordítja, ami azt jelenti, hogy a figyel a lovasra.

5 A ló szaglása igen jó, a ló viselkedésének egyik meghatározó eleme. A kancák a szaglásuk segítségével különböztetik meg a csikóikat, a mének is szaglásuk segítségével szereznek tudomást a sárló kancákról. A vadon élő lovak a szaglásuk segítségével találnak vizet, a hegyvidékeken élő pónik ösztönösen tudják, hogy szaguk alapján miképp kerülhetik el a mocsarat, ingoványokat. Hosszú orrürege van, raktározza a szagokat

6 A lovak kedvelik az édes ízt. A mérgező növényeket szaguk és ízük alapján hamar felismerik, mivel ezek keserűek. A ló azonnal kiköpi, ha ismeretlen ízt érez, vagy amelyet nem szeret. Hamar rászokik a nyalánkságokra is, és már fiatalon megtanul cukor kunyerálni. A lovaknak nagyon fejlett a tapintásuk még azt is megérzi, ha egy légy rászáll a hátára, és a bőre rezegtetésével hajtja el. Ajakszőrök: Ezek a szőrszálak nagyon érzékenyek, tapogatózni tud velük a ló, pl.: segítségükkel ki tudja válogatni a takarmányból az idegen anyagokat.

7 Tartástechnológia Istálló követelményei: Védjen az időjárás viszontagságai ellen, Az állatok számára kényelmes elhelyezést nyújtson, Száraz, világos, huzatmentes legyen, Természetes légcserét tegyen lehetővé, Megfelelő mennyiségű természetes fény jusson be

8 Technológiai rendszerek rideg tartás félrideg tartás futó istálló állásos istálló bokszos istálló istállón belül angol boksz

9 Karám és legelő Legelőn tartott szoptatós kancáknál és csikóiknál jóval kisebb a fehérje-, energia-, és kálcium hiány A terep változatossága, a paták folyamatos terhelése és tehermentesítése miatt jobb a pataszaru vérellátása Az élelem változatos összetétele miatt kevesebb az anyagcserezavar A lovak igénylik a szabad mozgást

10 Tartástechnológiai elemek A karámok o fa karám o villanypásztor o drótkerítés o szögesdrót Jártatók

11 Tartástechnológiai elemek Az istálló fala: o tégla o o o kő fa vályog

12 Tartástechnológiai elemek A padozat o beton o o o o o aszfalt tégla fakocka döngölt agyag semmi

13 A padozat legyen száraz, a vizet ne, de a levegőt eressze át, ezenkívül fontos, hogy felülete sima, de csúszást gátló, ellenállóképes és tisztítható anyagból készüljön. A durván bevont beton, vagy a betonnal kiöntött köves burkolat könnyen elkészíthető és tisztítható, a padló keménységét és hiányos légzésaktivitását azonban bőséges alommal kell ellensúlyozni. A keményfa burkolat tisztasága sohasem lehet tökéletes, ráadásul (főként patkolatlan lovak számára) csúszóssá is válhat. A keményre égetett, élre állított téglák megfelelnek a célnak, ám azok a darabok, amelyek égetése nem volt elég erős, idővel elhasználódnak. Olykor gumiszőnyegekkel vagy műanyag lemezekkel burkolják a padozatot, ám ezek amellett, hogy nagyon drágák, az eresztékekben, a lemezek széle alatt nehezen hozzáférhető gócpontok kialakulását segíthetik elő.

14 Tartástechnológiai elemek Az ajtó o mérete o alakja Az ablak o mérete o elhelyezése A folyosó o mérete

15 Az istállófolyosó egysoros, boxos istállóban legalább 2,5, kétsoros, boxos istállóban minimum 3 m széles legyen. Talajának nem kell tömörnek, vízhatlannak lennie. Burkolata érdes, tartós és könnyen tisztítható legyen. Különösen elterjedt a beton-, tégla- és keményfa padló. Hogy az istállóba munkagéppel (pl. homlokrakodóval a nagybálával való almozáshoz) behajthassunk, a kapuknak legalább 3 m szélesnek és ugyanilyen magasnak kell lennie. A kondenzvíz-kicsapódás megakadályozására a kapukat is hőszigetelni kell.

16 Kiegészítő létesítmények o kaloda o patamosó o szolárium o fedeztető hely Világítás o természetes o mesterséges Fűtés, szellőztetés

17 A villanyszerelést csakis szakember végezheti! Mivel természetesen a ló is érzékeny az áramütésre, az elektromos vezetékek, kapcsolók, konnektorok nem lehetnek az állat által elérhető helyen, még a vakolat alatt sem. Az elektromos berendezéseknek meg kell felelniük a nedves helyiségekre vonatkozó előírásoknak, hiszen az istállók is ezek közé tartoznak. A vezető berendezési részek biztosíték útján földelendők (meghatározott hibaáramerősség túllépésekor kikacsolnak). Nappal a megfelelő megvilágítást az ablakok és ajtók, esetleg kiegészítő fénylemezek kell, hogy adják, a mesterséges világítás azonban az istállómunkák alapos elvégzésének nélkülözhetetlen feltétele. A fő világítási zónában (a munkavégzés helyén) legalább 60 luxnyi megvilágítást javasolt. A meleg tónusú sárga fényt adó lámpákat úgy helyezzük el, hogy ne akadályozzák a légáramlást. Nagyobb istállóegységben energiát és ezzel költséget takaríthatunk meg blokk-kapcsolás kialakításával. A személyzet éjszakai ellenőrző munkáját segíti a halvány fényű éjjeli világítás használata.

18 Takarmányozás Napi 2-3 alkalommal kell etetni, viszonylag kicsi gyomor mérete miatt(12-18l), ami aránylag gyorsan kiürül (kb.6-8 óra) Lóval csak jó minőségű takarmány etethető! a poros, penészes takarmányok etetése jelentős teljesítményromlást okozhat A fehérje túletetés mérgezéseket okozhat A túlzottan hideg (10 ºC-fokosnál hidegebb), vagy éhgyomorra itatott víz, az abrak etetése utáni hirtelen munkavégzés következtében a pylorusi záróizom görcsbe rándulhat (pyloruspasmus), mely súlyosabb esetben gyomorrepedéssel járhat Változatos takarmány biztosítása

19 Az etetés technológiája (szálas és abrak) o szénarács o o o szénaháló jászol musli

20

21 Az etetőcsészéket rendszerint az istállófolyosó felőli boxfalon helyezik el azért, hogy ne kelljen minden boxba egyenként bemenni, ami nyugtalanítja a lovakat és lassítja az etetést. A csészéket kívülről, az etetőnyíláson keresztül töltik meg. Az etetőcsésze alja a talajtól kb. 60 cm-re legyen, hogy a ló étkezés közben élettani evési tartást (jobb nyálfolyás) vehessen fel. Alatta kívülről nyíló láda helyezhető el az ápolószerszámok tárolására.

22 Az itatás technológiája Nyílt vízfelületet kedveli. o vödör, kád stb. o önitató nyomószelepes szinttartós nyomókutas karámban

23 Az önitató lehetőleg távol legyen (legjobb, ha átlósan az ellenkező sarokba tesszük) az etetőcsészétől, ugyanis sok ló szereti beáztatni a takarmányt, amivel beszennyezi a vizet. Az önitatót folyamatosan ellenőrizni kell. Az önitatók legyenek egyenként elzárhatók. Nagyobb istállókban az önitatókhoz vezető vízvezeték rövid szakaszonként legyen le-zárható, hogy javításkor az állatoknak csak kis részét kelljen kézzel itatni.

24 A lóápolás eszközei: A) lókefe, B) vakaró, C) farokfésű fából, D) tepsivakaró, E) szívófejes tepsivakaró, F) patakés fából, G) flanel ruhadarab, H) tajtékkés, I) keményre vagy puhára sodort szalmacsutak

25

26 Lófajták Melegvérű lovak Hidegvérű lovak Kislovak Pónik

27 A hidegvérű" és melegvérű" jelzők a lovak vérmérsékletére vonatkoznak, bár bizonyos lófajták mindkét csoportba besorolhatók.

28 A melegvérű lovak személyiségjegyei Gyors hátaslovak Mozgékonyak, hajlékonyak Sportosak Erős hátas- és igáslovak Ha fokozni kell a tempót, a legapróbb utasításra is könnyen reagálnak, Ha lassítani kell, nehezebben reagálnak az utasításokra Más lovak jelenlétében gyakran izgága természetűek Könnyen megrémülnek, hátrahőkölnek

29 A hidegvérű lovak személyiségjegyei: Lassú, puhatolózó járásmód Inkább a mellső lábaikra támaszkodnak Csendesek, nem ijedősek Könnyen alkalmazkodnak az új környezethez Lehetnek sportosak, de ez nem kimondottan jellemző Jól viselkednek Könnyen irányíthatóak

30 Arab telivér Angol telivér Shagya arab Kisbéri félvér Mezőhegyesi félvér Girán Nóniusz Lipicai Magyar sportló Holstieni ló Melegvérű lovak

31 Az Arab telivér egyike a legrégebben tenyésztett és legfontosabb lófajtáknak, alapítója a világ lófajtáinak. Az angol telivér kialakulásában kiemelkedő szerepet játszott. A szépség és az elegancia megtestesítője. Rugalmas tért nyerő mozgása van, könnyed, légies megjelenése. Magasan tűzött farokkal rendelkezik, mozgásban a farokrépát magasan tartja. Marmagassága bottal mérve 147 és 155 cm között van, szalaggal mérve cm között. Súlya kg között, élettartama év.

32 Az angol telivér a világ talán legelterjedtebb lófajtája, leginkább versenylóként ismert. Melegvérű fajta, gyorsaságáról és temperamentumáról ismert. Az angol méneskönyv regisztrációjában kanca szerepel, a különböző nemzetek méneskönyveiben összességében megközelíti az egymilliót. A hazai állomány hozzávetőlegesen 800 kancát számlál, és 400 ló áll galopptréningben, vagyis versenyez.

33 A shagya-arab őshonos magyar lófajta, amelyet a 32/2004. (IV. 19.) OGY határozat nemzeti kinccsé nyilvánított. Ez a melegvérű lófajta a bábolnai és a radautzi ménes által tenyésztett arab lófajta és különböző nemzetek zárt törzskönyve alapján továbbtenyésztett változata. Arab jellegű, egy kissé tömegesebb fajta. Színe általában szürke, de sárga, pej, fekete is előfordul. Bottal mért marmagassága cm. Élénk vérmérsékletű, szelíd, jóindulatú természetű, a tanulékony és könnyűen kezelhető. Hátaslóként és fogatlóként is bevált.

34 A kisbéri félvér egyike őshonos lófajtáinknak. A lovassport valamennyi ágában eredményesen használhatók. Az angol telivérhez igen hasonló, elegáns megjelenésű, szilárd szervezetű hátasló, amely könnyebb hámos munkára is alkalmas. A kancák marmagassága bottal cm. Leggyakoribb színe a sárga és a pej, de előfordul szürkében és feketében is.

35 A furioso-north star vagy ismertebb nevén mezőhegyesi félvér Magyarországon kitenyésztett, a 32/2004. (IV. 19.) OGY határozat értelmében nemzeti kinccsé nyilvánított lófajta. A fajta kialakulása 1841-ben kezdődött el a Császári és Királyi Ménesintézet megalakulásával. A cél az volt, hogy a hadászathoz szükséges erőteljes, robusztus lófajtát hozzanak létre, amely jó munkaképességű, gyors és kitartó. Két törzsalapító mén Furioso Senior és North Star Senior segítette a ménes létrejöttét és a fajta kialakulását.

36 A gidrán a 32/2004. (IV. 19.) OGY határozata alapján nemzeti kincsnek számító, a mezőhegyesi ménesben kitenyésztett lófajtáink egyike. Szilárd szervezetű, erős csontozatú, középnehéz fajta. A mének bottal mért marmagassága cm, a kancáké cm. Színe kizárólag sárga lehet, többkevesebb fehér jeggyel. Feje az anglo-arabokra jellemzően nemes, szikár, inkább egyenes profilvonalú. Egyaránt alkalmas hátas- és fogatlónak. Könnyű, elegáns kocsilóként is használható. Mint sportlovat is kedvelik, fogathajtásban és díjugratásban is eredményeket ér el.

37 A nóniusz Magyarországon, a mezőhegyesi ménesben kitenyésztett, törvényileg védett lófajta. A fajta az angol félvér jellegűek egyik legtömegesebbike. Két típusa alakult ki, a nagyobb testű, jórészt fekete mezőhegyesi, valamint a kisebb, szikárabb, többnyire pej színű hortobágyi. A sárga színű egyedeket nem törzskönyvezik. Bottal mért marmagassága cm. Munkakészsége páratlan. Nyugodt vérmérsékletű, tartós teljesítményre képes igásló és fogatló valamint nagyszerűen bevált az ugrósportban. A hobbi lótartásban is bizonyított, mint mindenes. Előforduló színek: fekete, pej.

38 A lipicai ló Magyarországon a 32/2004. (IV. 19.) OGY határozat értelmében nemzeti kinccsé nyilvánított lófajta. Nem túl nagy méretű, nemes, de nem finom fejű. Nyaka magasan illesztett,rövid. Izmos hátú ló, jól izmolt farú, inkább dongás, mint mély, korrekt lábállású, kemény patájú fajta. Feje jellegzetes kosfej. Nyaka izmos, rövid. Fülei különlegesen nagyok Ügetőmozgására jellemző a magas lábemelés és az akciós mozgás. A fajtában sok a szürke, de pej és fekete színű is előfordul..

39 A 'magyar sportló, más néven mezőhegyesi sportló, a legfiatalabb fajta hazánkban, melynek felügyelő szerve a Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesülete 1990 óta működik. A fajta lóállománya nem köthető egyetlen helyszínhez vagy méneshez sem, a tenyésztés nagyrészt magántulajdonban lévő az ország legkülönbözőbb részein élő egyedeken alapul. Tömeges, arányos, jól izmolt, elegáns megjelenésű ló. Színe leggyakrabban pej, de bármely más szín is megengedett. Marmagasság cm (bottal) Intelligens, tanulékony, jó ugróképességű. Elsősorban a sport céljából, hátaslóként lett kitenyésztve. Ezen belül legfőképpen a díjugratásra, vagy militaryra alkalmas egyedeket ad, de előfordul a díjlovaglásban is. A fajta nagy népszerűségnek örvend, és hosszú távon is jó kilátásokkal bír, hisz a lovassportok még mindig jelentősen növekvő térhódításával, nagyobb szükség van a minőségi lóállományra.

40 A holsteini ló Észak-Németország Schleswig-Holstein tartományából származó fajta, Európa csaknem valamennyi országában a lovassportokban egyeduralkodó és nemesítő. Külleme sosem volt egységes, korszakonként némileg változott és a ménvonalak is jelentősen befolyásolták a megjelenési formáit. Testalkatára jellemző a félvér jellegű erős arányos test, nem túl kicsi, inkább nagy fej, hosszú jól illesztett nyak, laza tarkó. Mozgása laza, feltűnően térölelő, könnyen lovagolható. Intelligens, könnyen kezelhető, általában kitűnő ugróképességű fajta. Marmagassága bottal mérve cm között van. Színe pej, sötétpej, elég sok jeggyel, a tarka fajtából kizáró oknak számít. A sárga szín nagyon ritka, a Németországban jegyzett holsteini mének között. Holsteini almásderes

41 A magyar hidegvérű lovat kizárólag munkalónak tenyésztették. Így alakult ki a nagy testtömegű, de szilárd szervezetű, mozgékony, hosszabb távra is jól ügető magyar hidegvérű fajta. Jóindulatú, barátkozó természetű, tanulékony. Bottal mért marmagassága méneknél cm, kancáknál cm. Színe lehet pej, szürke, sárga, fekete és a deres szín különböző változatai.

42 A muraközi egy közepes méretű igásló. Szelíd, energikus és készséges. A fajtát Magyarország déli részén, a Mura folyó vidékén tenyésztették ki. maximális magassága 1,63 m. Színe legtöbbször pej, gyakran sárga farokkal és sörénnyel. Előfordulhat sötétpej, sárga, szürke és fekete változatok is. A viselkedését illetően engedelmes, készséges és aktív. Jelenleg a fajtát két változatban tenyésztik: a magasabb, masszívabb változat kiváló igásló, a kisebb, vékonyabb muraközi hátaslónak is kiválóan alkalmas, de igáslóként és munkaállatként is megállja a helyét. A muraközi lovak testfelépítése masszív, erős, arányos, ezért ezek a lovak erősek, jó teherbírók. A lovak tartása viszonylag gazdaságos, ugyanis kevés takarmánnyal is nagyon jól bírja a munkát.

43 A hucul ló a huculok mindenes, kistestű lova, melyet a Kárpátok pónijának is tekintenek. Ez az erős lófajta rendkívül szívós és ellenálló. A hucul lovak általában nyugodtak, lovaglásra, illetve kocsi húzásra egyaránt használhatók az egyébként megközelíthetetlen, erdős területeken. Színük pej, fekete, fakó és egérfakó.

44 KÖSZÖNÖM A FIGYELMET

Ló tartástechnológia, higiénia, etológia

Ló tartástechnológia, higiénia, etológia Ló tartástechnológia, higiénia, etológia Eltérő használati mód: hobbi, versenyzés, tenyésztés Hústermelés: nem bírt nagy jelentőséggel de, Franciaországban ismét kezd terjedni, valamint Oroszországban

Részletesebben

LÓ ETOLÓGIA ÉS TARTÁSTECHNOLÓGIA. Novotni Péter

LÓ ETOLÓGIA ÉS TARTÁSTECHNOLÓGIA. Novotni Péter LÓ ETOLÓGIA ÉS TARTÁSTECHNOLÓGIA Novotni Péter Faji sajátosságok evólúciója 70 millió év, ebből 6000 éve háziasították növényevő nagy testtömegű csordában élő menekülő, zsákmányállat A ló érzékszervei

Részletesebben

Bírálat tárgya Kívánatos Elfogadható Nem kívánatos. Testtömeggel arányos nagyságú, karakteres, de nem túl durva félkosvagy

Bírálat tárgya Kívánatos Elfogadható Nem kívánatos. Testtömeggel arányos nagyságú, karakteres, de nem túl durva félkosvagy 1. számú melléklet 2. számú melléklet 3. számú melléklet 4. számú melléklet NÓNIUSZ FAJTASTANDARD Bírálat tárgya Kívánatos Elfogadható Nem kívánatos Összbenyomás Fej Nyak Mar Hát Ágyék Far Szügy Mellkas

Részletesebben

Lótenyésztési kutatások Herceghalomban

Lótenyésztési kutatások Herceghalomban Lótenyésztési kutatások Herceghalomban II. Világháború után az Állattenyésztési Kutatóintézetet 1949-ben alapították, székhelye Budapesten az Attila út 93.szám alatt volt Dr. Pataki Balázs szaktanácsadó

Részletesebben

TENYÉSZTÉSSZERVEZÉS. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

TENYÉSZTÉSSZERVEZÉS. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 TENYÉSZTÉSSZERVEZÉS Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A gazdasági állatfajok elismert tenyésztőszervezeteinek ismertetése Tenyésztőszervezeti munka a lótenyésztésben

Részletesebben

Alaszkai Malamut Az alaszkai malamut és a szibériai husky összehasonlítása

Alaszkai Malamut Az alaszkai malamut és a szibériai husky összehasonlítása Alaszkai Malamut Az alaszkai malamut és a szibériai husky összehasonlítása (Forrás: Az Amerikai Alaszkai Malamut Klub bírói oktatóanyaga) Összeállította: W. Willhauck Fordította: Romoda Csilla Fajta eredete:

Részletesebben

A magyar lótenyésztés. A magyar lótenyésztés időszerű kérdései

A magyar lótenyésztés. A magyar lótenyésztés időszerű kérdései A magyar lótenyésztés A magyar lótenyésztés időszerű kérdései Tarpataki Tamás helyettes államtitkár Agrárminisztérium A történelmünk, mezőgazdasági kultúránk, és az országimázs szerves része. Hagyományokban

Részletesebben

Sarródon nevelkedett bikák

Sarródon nevelkedett bikák Sarródon nevelkedett bikák Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága 9435. Sarród-Rév, Kócsagvár, Pf.: 4. Vételi szándékát dr. Jakál Lászlóné-nak kell bejelenteni. Telefon: 06 / 30 / 257-55-74 119. oldal

Részletesebben

32/2004. (IV. 19.) OGY határozat

32/2004. (IV. 19.) OGY határozat 32/2004. (IV. 19.) OGY határozat a védett őshonos vagy veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő tenyésztett magyar állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról1 A magyar nép történetéből ismert,

Részletesebben

MAGYAR DÍSZPOSTA. Fajtaleírás (UNGARISCHE SCHAUTAUBEN) Polgár Béla szakelőadó

MAGYAR DÍSZPOSTA. Fajtaleírás (UNGARISCHE SCHAUTAUBEN) Polgár Béla szakelőadó MAGYAR DÍSZPOSTA (UNGARISCHE SCHAUTAUBEN) Fajtaleírás Magyar Díszposta Fajtaklub Polgár Béla szakelőadó Magyar díszposta fajtaleírás (EE Standard Modell) A STANDARDOT MEGHATÁROZÓ FÓRUM: A fajtát a Magyar

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 1. tétel A Ismertesse a gazdasági állataink tartásánál alkalmazott etetési módszereket és itatási módokat! Az etetés néhány

Részletesebben

A LÓ. -Küllemtan. -Fajtatan

A LÓ. -Küllemtan. -Fajtatan A LÓ -Küllemtan -Fajtatan Bemutatkozás Nevem: Thomka Iván 1980-ban Gödölln végeztem mint agrármérnök majd Kaposváron szereztem lótenyészt szakmérnöki diplomát jelenleg az utolsó állami méntelep vezetje

Részletesebben

Lóhasználat I. eladás

Lóhasználat I. eladás Az Isten megtiltotta, hogy egy olyan mennyországba menjek ahol nincsenek lovak. Robert Bontine Cunningham Graham Lóhasználat I. eladás A ló eredete és fejldéstörténet Fajta és küllemtan Baleset elhárítás

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 1. tétel A feladat Ismertesse a gazdasági állataink tartásánál alkalmazott etetési módszereket és itatási módokat! Vázolja

Részletesebben

Lótenyésztés Bokor, Árpád Pongrácz, László Bartos, Ádám Gulyás, László

Lótenyésztés Bokor, Árpád Pongrácz, László Bartos, Ádám Gulyás, László Lótenyésztés Bokor, Árpád Pongrácz, László Bartos, Ádám Gulyás, László Lótenyésztés írta Bokor, Árpád, Pongrácz, László, Bartos, Ádám, és Gulyás, László Publication date 2011 Tartalom... vi... vii... viii...

Részletesebben

Kitöltési útmutató a D4401-01 Őshonos állatfajták megőrzése Kifizetési kérelem Főlaphoz

Kitöltési útmutató a D4401-01 Őshonos állatfajták megőrzése Kifizetési kérelem Főlaphoz Kitöltési útmutató a D4401-01 Őshonos állatfajták megőrzése Kifizetési kérelem Főlaphoz A nyomtatványon az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági

Részletesebben

MAGYAR LÓTENYÉSZTÔK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. Fajtaismertetô

MAGYAR LÓTENYÉSZTÔK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. Fajtaismertetô MAGYAR LÓTENYÉSZTÔK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Fajtaismertetô TARTALOMJEGYZÉK Bevezetô...1 Shagya Arab...2 Lipicai...4 Nóniusz...6 Furioso North Star...8 Gidrán...10 Kisbéri-félvér...12 Magyar Sportló...14 Hucul...16

Részletesebben

Céljaink. Nemzeti Lovas Program

Céljaink. Nemzeti Lovas Program Céljaink 1 MLLSZ A MAGYAR LÓTENYÉSZTŐ ÉS LOVAS SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE TENYÉSZTŐ EGYESÜLETEI ÉS TÁRSULT TAGJAI ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTŐ EGYESÜLETEK angol telivér Angol Telivér Tenyésztők Országos Egyesülete

Részletesebben

A korábban őshonosok közé sorolt magyar (parlagi) kecske onnan kiszorult.

A korábban őshonosok közé sorolt magyar (parlagi) kecske onnan kiszorult. Dr. Böő István: Őshonos nevezéktan változás Milyen gondolatokat ébreszt, milyen érzelmeket válthat ki az emberben egy tekintélyt parancsoló szürke marha gulya vagy egy békésen legelésző, nyugalmat árasztó

Részletesebben

Bírálat tárgya Kívánatos Elfogadható Nem kívánatos. Testtömeggel arányos nagyságú, karakteres, de nem túl durva félkosvagy

Bírálat tárgya Kívánatos Elfogadható Nem kívánatos. Testtömeggel arányos nagyságú, karakteres, de nem túl durva félkosvagy 1. számú melléklet NÓNIUSZ FAJTASTANDARD Bírálat tárgya Kívánatos Elfogadható Nem kívánatos Összbenyomás Fej Nyak Mar Hát Ágyék Far Szügy Mellkas Nemi szervek Lapocka, felkar Erőteljes, szilárd szervezetű,

Részletesebben

Kitöltési útmutató. a D Őshonos állatfajták megőrzése - Kiesés-pótlás egyedileg nyilvántartott állatokhoz

Kitöltési útmutató. a D Őshonos állatfajták megőrzése - Kiesés-pótlás egyedileg nyilvántartott állatokhoz Kitöltési útmutató a D4430-01 Őshonos állatfajták megőrzése - Kiesés-pótlás egyedileg nyilvántartott állatokhoz Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági

Részletesebben

Német juhászkutya MEMSAAI.ELTE

Német juhászkutya MEMSAAI.ELTE Német juhászkutya MEMSAAI.ELTE Tartalom Német juhászkutya...1 Teste...3 Feje...3 Marmagassága...4 Testtömege...4 Szőrzete...4 Színei...4 Alomszáma...4 Várható élettartama...5 Vérmérséklete...5 Jelleme...5

Részletesebben

Kitöltési útmutató. a D4430 Őshonos állatfajták megőrzése - Kiesés-pótlás egyedileg nyilvántartott állatokhoz

Kitöltési útmutató. a D4430 Őshonos állatfajták megőrzése - Kiesés-pótlás egyedileg nyilvántartott állatokhoz Kitöltési útmutató a D4430 Őshonos állatfajták megőrzése - Kiesés-pótlás egyedileg nyilvántartott állatokhoz Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági

Részletesebben

A GAZDÁLKODÁSI TERV FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI

A GAZDÁLKODÁSI TERV FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI 8. melléklet A GAZDÁLKODÁSI TERV FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által meghirdetett nyilvános termőföld-haszonbérleti pályázat keretében benyújtott ajánlatok részét képező

Részletesebben

Kitöltési útmutató. a D4405-01 Őshonos állatfajták megőrzése Kiesés-pótlás Alapadatok betétlaphoz

Kitöltési útmutató. a D4405-01 Őshonos állatfajták megőrzése Kiesés-pótlás Alapadatok betétlaphoz Kitöltési útmutató a D4405-01 Őshonos állatfajták megőrzése Kiesés-pótlás Alapadatok betétlaphoz Ez a formanyomtatvány szolgál a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzése

Részletesebben

Lovasturizmus Veszprém megyében

Lovasturizmus Veszprém megyében Lovasturizmus Veszprém megyében Történelmi áttekintés A magyarok ősei az Ural lábánál éltek lovaikkal együtt, akiket a kor leghíresebb lovas nemzetségének tartottak a művelt európaiak. E korból származik

Részletesebben

Az Országgyűlés /2004. ( ) OGY határozata a védett őshonos vagy veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő tenyésztett magyar állatfajták nemz

Az Országgyűlés /2004. ( ) OGY határozata a védett őshonos vagy veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő tenyésztett magyar állatfajták nemz ORSZ 甈 GGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Ellenjegyezte :.~~;u ~. H/3709/21. számú EGYSÉGES JAVASLAT a védett őshonos vagy veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő tenyésztett magyar állatfajták nemzeti kinccsé

Részletesebben

LOVAS SZAKKÖR TANMENET

LOVAS SZAKKÖR TANMENET LOVAS SZAKKÖR TANMENET Lovas szakkör: A szakköri forma 1-4. osztályosok részére elérhető. A kezdők, középhaladók és a haladók részére külön tanmenet áll rendelkezésre így figyelembe vesszük és összehangoljuk

Részletesebben

A muraközi ló és a magyartarka

A muraközi ló és a magyartarka A múlt századi szövetkezetesítés előtt sok marhatartó kisgazdaságban elképzelhetetlen volt a gazdálkodás lovak nélkül. Megkönnyebbülés volt a gazdának, ha lovat tudott vásárolni és nem kellett a teheneit

Részletesebben

GOLDEN RETRIEVER KÖR TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZAT 3.SZÁMÚ MELLÉKLET. A fajtára jellemző és a tenyésztésnél ajánlott tartási módok

GOLDEN RETRIEVER KÖR TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZAT 3.SZÁMÚ MELLÉKLET. A fajtára jellemző és a tenyésztésnél ajánlott tartási módok GOLDEN RETRIEVER KÖR TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZAT 3.SZÁMÚ MELLÉKLET A fajtára jellemző és a tenyésztésnél ajánlott tartási módok MEGKÖTVE TARTANI RETRIEVERT NEM SZABAD!!! 3.1. Tenyészkutyák tartása gazdasági

Részletesebben

Rajtengedély vizsga MLSZ Western Szakága 2008

Rajtengedély vizsga MLSZ Western Szakága 2008 Rajtengedély vizsga MLSZ Western Szakága 2008 I. A LÓ 1. Eredet, rokonság A lovak ősei 60 millió évvel ezelőtt kicsi, tömzsi, róka nagyságú, ötujjú állatok voltak, erdős, mocsaras területeken éltek. A

Részletesebben

10/6 Munkaeszközök biztonságos használata

10/6 Munkaeszközök biztonságos használata Munkavédelem és munkabiztonság CD 10/6 1 10/6 Munkaeszközök biztonságos használata Kérdés Üzemünkben a munkavégzéshez, különböző karbantartások elvégzéséhez stb. többféle típusú létrát használnak. A munkaeszközök

Részletesebben

Javaslat a Kisbéri félvér megyei értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Kisbéri félvér megyei értéktárba történő felvételéhez 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Kisbéri félvér megyei értéktárba történő felvételéhez Készítette: Kisbér Város Önkormányzata. (aláírás) Kisbér, 2014. július 3. (P. H.) I.

Részletesebben

FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) SECRETARIAT GENERAL: 13, Place Albert 1 er B 6530 Thuin (Belgique) PEKINGESE (Pekingi palotakutya)

FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) SECRETARIAT GENERAL: 13, Place Albert 1 er B 6530 Thuin (Belgique) PEKINGESE (Pekingi palotakutya) FEDERATION CYNOLOGIQUE INTERNATIONALE (AISBL) SECRETARIAT GENERAL: 13, Place Albert 1 er B 6530 Thuin (Belgique) FCI-Standard N 207/ 2009.06.05./ GB PEKINGESE (Pekingi palotakutya) 2 SZÁRMAZÁS: Kína. VÉDNÖK:

Részletesebben

Mészkő mozaikok. Antique Quadratique. Antique Quadratique J-001

Mészkő mozaikok. Antique Quadratique. Antique Quadratique J-001 Mészkő mozaikok A IV. század végén a mozaik fő díszítőelemként jelent meg az építészetben. A padlót és a falakat apró, színes márványkockák díszítették, melyek szépséget és vidámságot vittek a mindennapokba.

Részletesebben

Ménesgazda vizsga gyakorlati feladatok

Ménesgazda vizsga gyakorlati feladatok Ménesgazda vizsga gyakorlati feladatok Készítsen fel egy lovat szállításra! A fáslik használata A szállító kamásli használata A szénatartó háló használata Kötőfék-szárak, kötelek használata A lóútlevél

Részletesebben

Növény- és állattani ismeretek 6.

Növény- és állattani ismeretek 6. Növény- és állattani ismeretek 6. Gazdasági állatok tenyésztése 1 Dr. Udvardy, Péter Növény- és állattani ismeretek 6. : Gazdasági állatok tenyésztése 1 Dr. Udvardy, Péter Lektor : Dr. habil Gaál, Katalin

Részletesebben

INFORMÁCIÓK STRANDRÖPLABDA PÁLYA ÉPÍTÉSÉHEZ

INFORMÁCIÓK STRANDRÖPLABDA PÁLYA ÉPÍTÉSÉHEZ Strandröplabda bizottság INFORMÁCIÓK STRANDRÖPLABDA PÁLYA ÉPÍTÉSÉHEZ 1. Játékterület: A játékpálya 16 X 8 méteres négyszög alakú terület, melyet legalább 3 méteres kifutó vesz körül és légtere legalább

Részletesebben

megváltozik a használat módja; a lovassport több szakágában versenyeznek hátasként, vagy kocsilóként is hasznos társ.

megváltozik a használat módja; a lovassport több szakágában versenyeznek hátasként, vagy kocsilóként is hasznos társ. Kéktói Ménes A hódmezővásárhelyi Kéktói Ménes ligetes pusztában tenyészt egy olyan tradicionális magyar lófajtát, amely tenyésztése idestova 200 éve kezdődött Mezőhegyesen, katonai hátasnak, azaz huszárlónak.

Részletesebben

AKCIÓ ÚJ FÉM SZEKRÉNYEK

AKCIÓ ÚJ FÉM SZEKRÉNYEK AKCIÓ ÚJ FÉM SZEKRÉNYEK ÉRVÉNYES A KÉSZLET EREJÉIG TATABÁNYAI TELEPHELYI ÁTADÁSSAL 2015.06.05-től!! AZ ÁRAK NETTÓ/DB ÉRVÉNYESEK! EGYÉB KEDVEZMÉNNYEL NEM ÖSSZEVONHATÓ! ÖLTÖZŐ SZEKRÉNYEK Típus: 4908, 5 db

Részletesebben

Kitöltési útmutató. a D Őshonos állatfajták megőrzése Tenyésztőszervezeti igazolás Adatlaphoz

Kitöltési útmutató. a D Őshonos állatfajták megőrzése Tenyésztőszervezeti igazolás Adatlaphoz Kitöltési útmutató a D4403-01 Őshonos állatfajták megőrzése Tenyésztőszervezeti igazolás Adatlaphoz Ez a formanyomtatvány szolgál a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzése

Részletesebben

Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet. A magyar kacsa tenyésztési programja

Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet. A magyar kacsa tenyésztési programja Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet A magyar kacsa tenyésztési programja 2004 Bevezetés Kacsafajtáink eredete, háziasítása és elterjedése Házikacsánk őse az északi féltekén általánosan elterjedt tőkés

Részletesebben

DeLaval M45S matrac 04-2009 CSLH PP FSBE

DeLaval M45S matrac 04-2009 CSLH PP FSBE matrac 04-2009 CSLH PP FSBE Komfort és megbízhatóság az istállóban! 2 A DeLaval M45S matrac egy kényelmes, megszakításmentes megoldás, erős 4 mm vastag szintetikus kétrétegű burkolattal és egy puha 40

Részletesebben

TETŐVÉDŐK. LANZONI s.r.l. A védők teljes katalógusa DS.MT1INOX S DS.MT1INOX66S DS.MT1INOX1/3DIV DS.MT1INOX R DS.MT1INOX90. Acél

TETŐVÉDŐK. LANZONI s.r.l. A védők teljes katalógusa DS.MT1INOX S DS.MT1INOX66S DS.MT1INOX1/3DIV DS.MT1INOX R DS.MT1INOX90. Acél TETŐVÉDŐK A védők teljes katalógusa Acél DS.MT1INOX S DS.MT1INOX66S DS.MT1INOX1/3DIV DS.MT1INOX R DS.MT1INOX90 Acél Stiff DS.STIFF40SPS DS.STIFF40SPR DS.STIFF60SP DS.STIFF60SPV DS.STIFF80SP Réz DS.MT1T.RA.S

Részletesebben

A versenyteljesítmény alapú szelekció lehetőségei a telivér- és ügetőtenyésztésben

A versenyteljesítmény alapú szelekció lehetőségei a telivér- és ügetőtenyésztésben II. Anker Alfonz emléknap és nemzetközi galambásztalálkozó Kaposvári Egyetem 2012. november 17. A versenyteljesítmény alapú szelekció lehetőségei a telivér- és ügetőtenyésztésben Dr. Bokor Árpád Kaposvári

Részletesebben

TARTÁSTECHNOLÓGIA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

TARTÁSTECHNOLÓGIA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A TARTÁSTECHNOLÓGIA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése TARTÁSTECHNOLÓGIAI VÁLTOZATOK A JUHTENYÉSZTÉSBEN - A juhtartásban használt épületek jellemzése,

Részletesebben

Harmadik generációs infra fűtőfilm. forradalmian új fűtési rendszer

Harmadik generációs infra fűtőfilm. forradalmian új fűtési rendszer Harmadik generációs infra fűtőfilm forradalmian új fűtési rendszer Figyelmébe ajánljuk a Toma Family Mobil kft. által a magyar piacra bevezetett, forradalmian új technológiájú, kiváló minőségű elektromos

Részletesebben

Magyar Lótenyésztési Napok Mezőhegyes október 6-8.

Magyar Lótenyésztési Napok Mezőhegyes október 6-8. Magyar Lótenyésztési Napok Mezőhegyes 2016. október 6-8. Verzió: 1.7 1 TARTALOMJEGYZÉK 1 Általános információk... 4 2 Ménvizsga... 5 2.1 Érintett tenyésztőszervezetek... 5 2.2 Részvételi feltételek és

Részletesebben

Egészséges ló a szabadban vagy az ember által zárt burokban?

Egészséges ló a szabadban vagy az ember által zárt burokban? Egészséges ló a szabadban vagy az ember által zárt burokban? Egyszer csak indult egy fehér ló. A rajta ülőnél íj volt. Koszorút adtak neki, s ő elindult győztesen, és hogy győzzön. ( Jelenések könyve,

Részletesebben

TARTÁSTECHNOLÓGIA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

TARTÁSTECHNOLÓGIA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A TARTÁSTECHNOLÓGIA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése ÁLLATTARTÁSI TECHNOLÓGIÁK, BORJÚ-, NÖVENDÉKNEVELÉS ÉS HÍZLALÁS - Az állattartási technológiák

Részletesebben

Teret adunk elképzeléseinek

Teret adunk elképzeléseinek Teret adunk elképzeléseinek T O K S Z E R K E Z E T E K R E J T E T T T O L Ó A J T Ó K H O Z Minõség, esztétika praktikusság Az olasz Ermetika falba futó rejtett tolóajtórendszerek segítségével megoldást

Részletesebben

FCI-Standard Nr 243 / 09. 06. 1999

FCI-Standard Nr 243 / 09. 06. 1999 FCI-Standard Nr 243 / 09. 06. 1999 Az alábbi idézet Nagy Tamás: AZ ALASZKAI MALAMUT címû könyvébõl való. Az idézet a szerzõ külön engedélyével lett megjelenítve. Az itt látható szöveg szerzõi jogvédelem

Részletesebben

Animal welfare, ethology and housing systems. Volume 2 Issue 3

Animal welfare, ethology and housing systems. Volume 2 Issue 3 Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, ethology and housing systems Volume 2 Issue 3 Gödöllő 2006 163 A KISBÉRI LÓ SPORTRA VALÓ ALKALMASSÁGA MAGYARORSZÁGON, MÁS FAJTÁKKAL ÖSSZEHASONLÍTVA

Részletesebben

Az igazgatóság vagyonkezelésében lévı területek (ha) állapot szerint

Az igazgatóság vagyonkezelésében lévı területek (ha) állapot szerint 1. számú melléklet Nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében lévı védett és védelemre tervezett természeti területek változása 2006-2007 között (2007. december 31. állapot szerint) Nemzeti park igazgatóságok

Részletesebben

HYUNDAI ASZTALI KÖSZÖRŰGÉP

HYUNDAI ASZTALI KÖSZÖRŰGÉP HYUNDAI ASZTALI KÖSZÖRŰGÉP HYD-78M Eredeti használati útmutató Hálózati feszültség 230 V Hálózati frekvencia 50 Hz Motor teljesítmény 200W A motor sebességeinek száma 1 fokozat Amotor üresjárati sebessége

Részletesebben

Árassza el fénnyel a külső tereket

Árassza el fénnyel a külső tereket PHILIPS mygarden Falilámpa Riverside antracitszürke LED Árassza el fénnyel a külső tereket Biztosítsa éjszaka is kertjének nagyszerű nappali látványát ezzel a minimalista, antracit színű Philips fali lámpával.

Részletesebben

VIDEÓ KAPUTELEFON SZÍNES CMOS KAMERÁVAL

VIDEÓ KAPUTELEFON SZÍNES CMOS KAMERÁVAL VIDEÓ KAPUTELEFON SZÍNES CMOS KAMERÁVAL CIKKSZÁM: HD-2253 Köszönjük, hogy az általunk forgalmazott terméket választotta! Ez a videó kaputelefon könnyen telepíthető, használata egyszerű. A legoptimálisabb

Részletesebben

TÉLI KABÁT. Télikabátok. A fleece bélésű gallér. Levehető kapucni. Fényvisszaverő elemek. Előformázott ujjak. Állítható ujjpánt.

TÉLI KABÁT. Télikabátok. A fleece bélésű gallér. Levehető kapucni. Fényvisszaverő elemek. Előformázott ujjak. Állítható ujjpánt. TÉLI KABÁT Levehető kapucni A fleece bélésű gallér kényelmesebb viseletet biztosít Fényvisszaverő elemek a jobb láthatóság érdekében Előformázott ujjak tágulóképes felületi anyagból Állítható ujjpánt tépőzárral

Részletesebben

TREZOR POSTALÁDÁK. Beltéri: lépcsőházba, lakóparkba. Kültéri: utcafrontra, udvarba, oszlopba építhető

TREZOR POSTALÁDÁK. Beltéri: lépcsőházba, lakóparkba. Kültéri: utcafrontra, udvarba, oszlopba építhető TREZOR POSTALÁDÁK 2015 Beltéri: lépcsőházba, lakóparkba Kültéri: utcafrontra, udvarba, oszlopba építhető Hagyományos, kerítéssel rendelkező családi házakhoz ajánlott postaládák Postaláda I.-II Udvari I.-II.

Részletesebben

4 & A második lófuttatás Pesten, június 7. Johann Erdmann Gottlieb Prestel és Alexander Clarot után Johann Schmid színezett litográfiája 4 &

4 & A második lófuttatás Pesten, június 7. Johann Erdmann Gottlieb Prestel és Alexander Clarot után Johann Schmid színezett litográfiája 4 & Kis magyar 4 & A második lófuttatás Pesten, 1827. június 7. Johann Erdmann Gottlieb Prestel és Alexander Clarot után Johann Schmid színezett litográfiája áj s 4 & lótörténelem A történelmi magyar lófajták

Részletesebben

CUTTING EDGE WELDING HASZNÁLATI UTASÍTÁS. IGBT inverter technológiás plazma vágógép CUT 40 DIGITAL

CUTTING EDGE WELDING HASZNÁLATI UTASÍTÁS. IGBT inverter technológiás plazma vágógép CUT 40 DIGITAL CUTTING EDGE WELDING HASZNÁLATI UTASÍTÁS IGBT inverter technológiás plazma vágógép CUT 40 DIGITAL FIGYELEM! A hegesztés és vágás veszélyes üzem, ha nem körültekintően dolgoznak könnyen balesetet, sérülést

Részletesebben

Hatszögletű trambulin kapaszkodóval (137 cm)

Hatszögletű trambulin kapaszkodóval (137 cm) Hatszögletű trambulin kapaszkodóval (137 cm) Termék száma: 1112 Biztonsági utasítások A teljes biztonság érdekében mindig ellenőrizze a trambulin részeit, hogy nem e sérültek vagy töröttek az alkatrészek.

Részletesebben

1. G21 GAH 529. A termék leírása :

1. G21 GAH 529. A termék leírása : 1. G21 GAH 529 A termék leírása : A G21 GAH 529 kerti házikó ideális tárolási lehetőséget nyújt egész évben a szerszámoknak, bútoroknak, motorkerékpároknak, fűnyíróknak, bozótvágónak, kerékpároknak, a

Részletesebben

Magyarországi Galopp Versenyló Tenyésztők Egyesülete angolteliver.com Milyen fajtájú ló lehet ez?

Magyarországi Galopp Versenyló Tenyésztők Egyesülete angolteliver.com Milyen fajtájú ló lehet ez? Milyen fajtájú ló lehet ez? vagy inkább milyen típusú? A típus szerepe a sportlótenyésztésben Dr. Németh Csaba De miért 40.000 Font a fedeztetési díja? Teremtő természet A genetikai változatosság bővítése

Részletesebben

GAZDA ÁLLATTARTÁS II. 13. JELLEMEZZE A FELSOROLT SZARVASMARHA FAJTÁK SZÁRMAZÁSÁT, KÜLLEMÉT, BELSŐ ÉRTÉKMÉRŐIT ÉS HASZNOSÍTÁSÁTÁS!

GAZDA ÁLLATTARTÁS II. 13. JELLEMEZZE A FELSOROLT SZARVASMARHA FAJTÁK SZÁRMAZÁSÁT, KÜLLEMÉT, BELSŐ ÉRTÉKMÉRŐIT ÉS HASZNOSÍTÁSÁTÁS! GAZDA ÁLLATTARTÁS II. 13. JELLEMEZZE A FELSOROLT SZARVASMARHA FAJTÁK SZÁRMAZÁSÁT, KÜLLEMÉT, BELSŐ ÉRTÉKMÉRŐIT ÉS HASZNOSÍTÁSÁTÁS! Magyar szürke szarvasmarha Magyar szürke szarvasmarha Őshonos magyar fajta

Részletesebben

Magyar Lótenyésztési Napok

Magyar Lótenyésztési Napok FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM Magyar Lótenyésztési Napok Mezőhegyes 2016. október 6-8. Verzió: 0.8 1 TARTALOMJEGYZÉK 1 Általános információk... 4 2 Ménvizsga... 5 2.1 Érintett tenyésztőszervezetek... 5

Részletesebben

Furioso-North Star Lótenyésztő Országos Egyesület 2010-2014

Furioso-North Star Lótenyésztő Országos Egyesület 2010-2014 Furioso-North Star Lótenyésztő Országos Egyesület 2010-2014 2010 Egyesületi Rendezvények Országos Kiadványok 6 tenyészszemle (150 bírált kanca) Alföldi Állattenyésztési Napok Farmer Expo Nemzetközi Szemle

Részletesebben

Várhegyi Ferenc Dr. András Krisztina Eurosport és Sportgazdaságtani Kutatóközpont, BCE

Várhegyi Ferenc Dr. András Krisztina Eurosport és Sportgazdaságtani Kutatóközpont, BCE Várhegyi Ferenc Dr. András Krisztina Eurosport és Sportgazdaságtani Kutatóközpont, BCE A ló- és lovassport mint kitörési pont? Várhegyi Ferenc Dr. András Krisztina Eurosport Sportgazdaságtani Kutatóközpont

Részletesebben

Előszó a magyar kiadáshoz 11 AZ ALAPOK 13

Előszó a magyar kiadáshoz 11 AZ ALAPOK 13 TARTALOM Előszó a magyar kiadáshoz 11 AZ ALAPOK 13 A gazdasági haszonállatok és fajták fejlődése (G. BREM, H. KRAUSSLICH) 14 A domesztikáció 15 Jelentősége 15 A küllem változása a domesztikáció hatására

Részletesebben

A karrier galamb. MGKSZ Bíráló tanfolyam2011 - Szakdolgozat. Szabó Gábor

A karrier galamb. MGKSZ Bíráló tanfolyam2011 - Szakdolgozat. Szabó Gábor A karrier galamb MGKSZ Bíráló tanfolyam2011 - Szakdolgozat Szabó Gábor Tartalomjegyzék Bevezetés......2 Eredete.. 2 A karrier galamb helyzete, ahogy én látom....2 Tapasztalataim....3 Bírálata.....4 Mellékletek..

Részletesebben

Fajtabemutató-Standard Módosítás: 2009. február 04. szerda, 14:59

Fajtabemutató-Standard Módosítás: 2009. február 04. szerda, 14:59 A kaukázusi juhászkutya ősi hazája Közép-Ázsia, Kaukázus, Azerbajdzsán, Örményország, Grúzia, Dagesztán, Csecsenföld, Észak-Oszétia és a környező kisebb köztársaságok. Nagyon nagy számban fordul elő Oroszország

Részletesebben

Árassza el fénnyel a külső tereket

Árassza el fénnyel a külső tereket PHILIPS mygarden Oszlopos/talapzatos kialakítás Riverside antracitszürke LED Árassza el fénnyel a külső tereket Biztosítsa éjszaka is kertjének nagyszerű nappali látványát ezzel a minimalista, antracit

Részletesebben

THERMO ROYAL KUTYASZÁLLÍTÓ UTÁNFUTÓK

THERMO ROYAL KUTYASZÁLLÍTÓ UTÁNFUTÓK Molinári 91Kft. Székhely: 9228 Halászi, Damjanich utca 28. Tel.: 96/210-233 Fax: 96/573-050 Mobil: +3630/9473-646 Web: www.bewital.hu E-mail: bewital@bewital.hu THERMO ROYAL KUTYASZÁLLÍTÓ UTÁNFUTÓK TH1

Részletesebben

Eseményekben gazdag évet zárt a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület

Eseményekben gazdag évet zárt a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület Eseményekben gazdag évet zárt a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület Az Egyesület életében 2017. évben három kiadvány is megjelent, amely a tenyésztőket szakmai információkkal látja el. Ezek

Részletesebben

KÖRNYEZETKÍMÉLŐ SERTÉSTARTÁS GAZDASÁGOSAN

KÖRNYEZETKÍMÉLŐ SERTÉSTARTÁS GAZDASÁGOSAN KÖRNYEZETKÍMÉLŐ SERTÉSTARTÁS GAZDASÁGOSAN Rövid összefoglalás az Iowa-i Egyetem által végzett 2 éves könnyűszerkezetes épületekben elhelyezett, mélyalmos sertéstechnológia vizsgálatáról. Készítette: SEED-IMEX

Részletesebben

A 61. sorszámú Lovász megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 61. sorszámú Lovász megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 61. sorszámú Lovász megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 621 02 1.2. Szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

SNAIGĖ STANDART LÁTVÁNY HŰTŐK CD , CD , CD , CD

SNAIGĖ STANDART LÁTVÁNY HŰTŐK CD , CD , CD , CD SNAIGĖ STANDART LÁTVÁNY HŰTŐK CD290-1004, CD350-1003, CD350-1004, CD350-1013 Álló hűtők CD350 és CD290 kiváló választás kis üzletekbe, bárokba, kávézókba, hotelekbe. Tágas hűtők, melyek nem igényelnek

Részletesebben

SIMEX Felületmarók PL 25.10 35.15 45.20 55.20 60.20 1000 40.35

SIMEX Felületmarók PL 25.10 35.15 45.20 55.20 60.20 1000 40.35 SIMEX Felületmarók PL 25.10 35.15 45.20 55.20 60.20 1000 40.35 Kiválóan alkalmas aszfalt és beton felületek megmunkálására. A felületmarók a SIMEX által szabadalmaztatott önszintező mechanizmussal vannak

Részletesebben

Az igazgatóság vagyonkezelésében lévı területek (ha) állapot szerint

Az igazgatóság vagyonkezelésében lévı területek (ha) állapot szerint Nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében lı védett és védelemre tervezett természeti területek változása 28-ban (28. december 31. állapot szerint) Nemzeti park igazgatóságok Az igazgatóság vagyonkezelésében

Részletesebben

BROJLER. Teljesítménymutatók. An Aviagen Brand

BROJLER. Teljesítménymutatók. An Aviagen Brand BROJLER 308 Teljesítménymutatók An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 308 Brojler teljesítmény mutatóit tartalmazza, és a Ross Brojler Tartástechnológiai kézikönyvvel együtt használandó. Teljesítmény

Részletesebben

JÉGKOCKA, JÉGPEHELY KÉSZÍTÕK ÉS ADAGOLÓK

JÉGKOCKA, JÉGPEHELY KÉSZÍTÕK ÉS ADAGOLÓK JÉGKOCKA, JÉGPEHELY KÉSZÍTÕK ÉS ADAGOLÓK JÉGKOCKA KÉSZÍTÕK JÉGKOCKA KÉSZÍTÕGÉPEK BEÉPÍTETT TÁROLÓVAL Az ICE-O-Matic Önálló Jégkocka Készítõgép több méret / teljesítmény választékot kínál a Kis Irodai /

Részletesebben

Fontos választás. Ragaszkodjon elképzeléseihez!

Fontos választás. Ragaszkodjon elképzeléseihez! Fontos választás Ragaszkodjon elképzeléseihez! 1 Ez nem csak egy fürdőszoba. Ez az Ön fürdőszobája! Kiválasztja a burkolatokat, melyek tükrözik a stílusát. Nem hajlandó kompromisszumot kötni a mosdócsaptelep

Részletesebben

Fokozatmentes fényerőszabályozás,

Fokozatmentes fényerőszabályozás, PHILIPS Szabályozható LED Phase kettős spotlámpa szabályozható fény Hangulat teremtésére tökéletes Lágy LED, szemkímélő Kiváló minőségű anyagok Fokozatmentes fényerőszabályozás, a ragyogótól a lágy fényig

Részletesebben

1. melléklet: Szabványok által definiált hatások és azok előfordulásai

1. melléklet: Szabványok által definiált hatások és azok előfordulásai 1. melléklet: Szabványok által definiált hatások és azok előfordulásai kis léghőmérséklet (+ 5 (-65 0 C)) o időjárástól védett hely, fűtéssel (fagyás ellen védett); o időjárástól nem védett hely vagy időjárástól

Részletesebben

ALKALMAZÁSI ÚTMUTATÓ

ALKALMAZÁSI ÚTMUTATÓ Lapszám: 1/6 ALKALMAZÁSI ÚTMUTATÓ Termék: Halmozható gyümölcsszedő állványok Állványmagasság: 2000 mm (L=2000) Cikkszám: 92110004 Állványmagasság: 1650 mm (L=1650) Cikkszám: 92110005 Állványmagasság: 1200

Részletesebben

Égési sérülések ellátása Égési sérülést okozhat minden olyan tárgy, gőz, gáz, levegő, folyadék, aminek a hőmérséklete magasabb a testhőmérsékletnél, vagy egyéb külső tényezők, mint az elektromos áram savak,

Részletesebben

VÄRMEBARONEN SVÉDORSZÁG

VÄRMEBARONEN SVÉDORSZÁG Nagykereskedelem VÄRMEBARONEN SVÉDORSZÁG Faelgázosító kazánok Egy modern rendszerrel a Värmebaronen-től, mindig megfelelő hőmérsékletet és elegendő meleg vizet biztosíthat otthonában. Egy időtálló rendszer,

Részletesebben

Bármennyire hihetetlen: a rovarvilág legjobb repülõi a vízhez kötõdnek. Általában. Élõ helikopterek HÁROMSZÁZMILLIÓ ÉV ÓTA REPÜLNEK

Bármennyire hihetetlen: a rovarvilág legjobb repülõi a vízhez kötõdnek. Általában. Élõ helikopterek HÁROMSZÁZMILLIÓ ÉV ÓTA REPÜLNEK 01-EloHeli.qxd 10/3/2007 4:34 PM Page 1 HÁROMSZÁZMILLIÓ ÉV ÓTA REPÜLNEK Élõ helikopterek A nagyszitakötők szárnyainak töve és tori kapcsolódásuk bonyolult, fantasztikus röpképességüket lehetővé tevő architektúrája

Részletesebben

A KÉSZÜLÉK LEÍRÁSA TANÁCSOK HASZNÁLATI UTASÍTÁS. Feltöltés olajjal vagy zsírral

A KÉSZÜLÉK LEÍRÁSA TANÁCSOK HASZNÁLATI UTASÍTÁS. Feltöltés olajjal vagy zsírral H A készülék beállítása és használata előtt figyelmesen olvassa el a használati utasítást. Csak így lehetséges biztonságos használat mellett a legjobb eredményt elérni a készülékkel. A KÉSZÜLÉK LEÍRÁSA

Részletesebben

kerékpártárolók 08 / 2018 / mmcite.com

kerékpártárolók 08 / 2018 / mmcite.com kerékpártárolók gomez NEW 2018 A minimalisztikus kör alakú állványt két anyagréteg alkotja: belül a horganyzott acélváz, kívül a gumiborítás. A gyűrű egy öntött alumínium tartószerkezeten áll. A kerékpártároló

Részletesebben

KIEMELTEN AJÁNLOTT AJÁNLOTT ENGEDÉLYEZETT

KIEMELTEN AJÁNLOTT AJÁNLOTT ENGEDÉLYEZETT 39 B VONAL KIEMELTEN AJÁNLOTT AJÁNLOTT ENGEDÉLYEZETT 40 NONIUS VIII (3672 Nonius XL 32) 41 Nonius XL 198 Mezőhegyes 2 Ilike Nonius 16 401 Nonius LXX 56 Nonius VI 179 Aldato Nonius 134 Iglice Nonius 5 351

Részletesebben

ENERGYS L Ó T A K A R M Á N Y O K

ENERGYS L Ó T A K A R M Á N Y O K ENERGYS L Ó T A K A R M Á N Y O K RELAX Granulált takarmány alacsony terhelésnek kitett lovak számára Termékkód: 2210 A takarmány elsősorban alacsony igénybevételnek kitett lovak, hobbi lovak és gyakorló

Részletesebben

TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZAT

TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZAT Magyarországi Arablótenyésztők Egyesülete H-2943 Bábolna, Pf.: 29. Tel. (+36) 34/222-555, Fax: (+36) 34/568-086 e-mail: info@arablo.hu honlap: www.arablo.hu TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZAT Elnökség: Dr. Hecker

Részletesebben

Biztonsági információ

Biztonsági információ Biztonsági információ Figyelmeztetés A figyelmeztetés meghatároz bizonyos helyzeteket, tevékenységeket, amelyek veszélyt jelentenek a használóra. Annak érdekében, hogy elkerülje az áramütést vagy a személyi

Részletesebben

ÜZEMELTETÉSI KÉZIKÖNYV

ÜZEMELTETÉSI KÉZIKÖNYV ÜZEMELTETÉSI KÉZIKÖNYV rendszerű inverter légkondicionálók FXNQ20A2VEB FXNQ25A2VEB FXNQ32A2VEB FXNQ40A2VEB FXNQ50A2VEB FXNQ63A2VEB TARTALOMJEGYZÉK ÜZEMELTETÉS ELŐTT OLVASSA EL Alkatrészek neve és funkciója...2

Részletesebben

Dycem tisztatéri technológia

Dycem tisztatéri technológia Dycem tisztatéri technológia A Dycem változatos és alkalmazkodó termékpalettával rendelkezik, beleértve a mozdítható és rögzített tisztatéri szőnyegeket, amelyek személyre szabhatók. Mindössze 2,5 mm vastag,

Részletesebben

VÁSÁRLÁSI SEGÉDLET EKET. Tárolórendszer sorozat. ÁPOLÁS Enyhe tisztítószeres, nedves ruhával töröld le. Tiszta ruhával töröld szárazra.

VÁSÁRLÁSI SEGÉDLET EKET. Tárolórendszer sorozat. ÁPOLÁS Enyhe tisztítószeres, nedves ruhával töröld le. Tiszta ruhával töröld szárazra. VÁSÁRLÁSI SEGÉDLET EKET Tárolórendszer sorozat ÁPOLÁS Enyhe tisztítószeres, nedves ruhával töröld le. Tiszta ruhával töröld szárazra. BIZTONSÁG A felborulást megelőzendő, a bútort rögzíteni kell a falhoz

Részletesebben

THERMOWOOD TERASZBURKOLAT

THERMOWOOD TERASZBURKOLAT THERMOWOOD TERASZBURKOLAT A THERMOWOOD (HŐKEZELT) FA TÖRTÉNETE Évszázadok óta ismert eljárás, még a vikingek is használták, hogy a fát megégetik, így tartósítva azt. Például szőlőkarók és más cölöpök földbe

Részletesebben

Készítsen elvi szabadkézi vázlatokat! Törekedjen a témával kapcsolatos lényeges jellemzők kiemelésére!

Készítsen elvi szabadkézi vázlatokat! Törekedjen a témával kapcsolatos lényeges jellemzők kiemelésére! 1 6 ) M u t a s s a b e a s á r g a r é z c s ő v e z e t é k k é s z í t é s é t a z a l á b b i v á z l a t f e lh a s z n á l á s á v a l Készítsen elvi szabadkézi vázlatokat! Törekedjen a témával kapcsolatos

Részletesebben

Szerelési, használati és karbantartási útmutató

Szerelési, használati és karbantartási útmutató Adiabatikus, evaporatív hűtőberendezés PTB 100 típusú, mobil készülék Szerelési, használati és karbantartási útmutató 2013.09.02. 2 TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK... 3 1. MŰSZAKI JELLEMZŐK... 4

Részletesebben