Non-Invazív Intézet (Vezető: Dr. Hudák János, c. egyetemi docens, belgyógyász-gasztroenterológus főorvos)
|
|
- Erik Nagy
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Non-Invazív Intézet (Vezető: Dr. Hudák János, c. egyetemi docens, belgyógyász-gasztroenterológus főorvos) április óta Intézményünkben az egymáshoz közelálló szakmai tevékenységet folytató osztályok elsősorban a humán erőforrás, a gyógyszer-, eszköz-és készletgazdálkodás racionalizálása céljából mátrix rendszerben működnek. Ennek az egyik legnagyobb eleme a Non-Invazív Intézet, mely magában foglalja az általános belgyógyászati-, a kardiológiai és a gasztroenterológiai szakellátást. Az összevont intézet vezetője annak létrehozása óta dr. Hudák János, főorvos. Az egyes területek megtartották szakmai önállóságukat, önálló vezetéssel. Jól felkészült diplomás és szakdolgozók végzik a betegellátó tevékenységet, s járóbeteg szakellátás keretén belül a gondozást is. A Non-Invazív Intézet szoros kapcsolatot tart fenn az Intézmény valamennyi osztályával, diagnosztikai tevékenységet végző munkahelyeivel, kiemelten pedig a Sürgősségi Betegellátó Osztállyal, melynek mintegy ágyhátterét képezve biztosítja a sürgős ellátást igénylő beteget kórházi elhelyezését. Valamennyi szakterület rendelkezik önálló járóbeteg szakrendeléssel, ahol ezen ellátási forma keretén belül elvégezhető kivizsgálás ill. gondozói tevékenység folyik. Előjegyzési rendszer keretén belül állunk tovább a szakrendelések és családorvosaink rendelkezésére a kórházi kivizsgálást vagy kezelést igénylő betegek felvételét illetően. A Non-Invazív Intézet valamennyi szakterülete kifejezetten jó munkakapcsolatban van a megyei és regionális, további egyetemi centrumokkal, melynek eredményeként biztosítani tudjuk betegeink számára helyben nem megoldható diagnosztikus és kezelés eljárásokat. Ugyancsak valamennyi szakterület aktívan részt vesz egyetemi hallgatók gyakorlati oktatásában, pályakezdők és szakorvosok ún. posztgraduális képzésében. Belgyógyászat (Vezető: Dr. Fodor István belgyógyász-, gasztroenterológus-, diabetológus főorvos) Történeti áttekintés: Az Orosházi Kórházban az önálló belgyógyászat működése 1952-ben kezdődött dr. Papp János belgyógyász munkásságával től már két önálló osztályon folyt a belgyógyászati betegellátó munka. Az I.sz. belgyógyászati osztály vezetője dr. Lakos Antal főorvos, a II. sz. osztályé pedig Dr. Lakatos László lett. A mindkét osztályon folyó általános belgyógyászati ellátás mellett a belgyógyászat egyes szakterületeinek rohamos fejlődése magával hozta speciális ellátási formák kialakítását. Az I.sz. belgyógyászati osztály keretein belül bontakozott ki a kardiológiai ellátás, míg a másik osztály speciális területévé vált a gyomorbélrendszerei betegségek, az anyagcsere betegségek (köztük a cukorbetegek) és mozgásszervi betegek emelt szintű ellátása. E korszak meghatározó orvos
2 egyéniségei voltak a már említett osztályvezető főorvosokon kívül Dr. Révész István, Dr. Kovács Irén, Dr. Kovács András, Dr. Bene Béla, Dr. Duray Gábor, Dr. Perjési László, Dr. Szkaliczki István től a II. sz. Belgyógyászati osztály vezetője dr. Kovács András főorvos volt, majd 1991-től 2016-ig az osztály vezetését Dr. Hudák János főorvos látta el. Dr. Lakos Antal főorvos nyugdíjba vonulását követően átmenetileg összevontan működött a két osztály, dr. Hudák János főorvos vezetésével. Ezen időszakban folyt kórházunk déli szárnyának rekonstrukciójával párhuzamosan az önálló kardiológiai osztály és coronaria őrző kiépítése ban vált önállóvá az osztály, melynek első vezetője dr. Gaál Tibor főorvos volt, akinek nyugdíjba vonulása után dr. Lakatos Ferenc vette át az osztály irányítását januárja óta a kardiológiai szakterület vezetője dr. Dani Győző főorvos. Ugyancsak 2006 óta működik kiemelt szakterületként a gyomor-bélrendszeri betegségeket ellátó gasztroenterológia, melynek vezetője azóta is hosszú időn keresztül az általános belgyógyászati osztály irányítása mellett - dr. Hudák János. Az általános belgyógyászat keretén belül évtizedek óta kiemelt feladat a cukorbetegek ellátása, melynek szakmai vezetője dr. Kovács Irén főorvosnő. Az intézmény építészeti adottságaiból következően a belgyógyászat négy önállóan szervezett egységben látja el feladatát (II. emelet Keleti és Új-keleti szárnya, továbbá a VI. emelet Keleti és Nyugati szárnya). Részlegvezető szakorvosok irányítják az adott egység munkáját. Egyes diplomásaink szakképzésének megfelelően átfedések lehetnek és vannak is a fekvőbeteg ellátásban. Felügyeletük mellett kvalifikált egészségügyi szakdolgozók végzik a közvetlen betegellátó munkát, végzik a betegellátás sokrétű, nemes, gyakorta embert próbáló feladatát. A belgyógyászat a Szegedi Orvostudományi Egyetem Oktató Osztálya kitüntető cím tulajdonosa, melyet az orvostanhallgatók, a fiatal diplomások, rezidensek, szakorvosjelöltek és családorvosok oktatásában végzett kimagasló tevékenysége alapján nyert el. A belgyógyászati fekvőbeteg ellátást végző orvosaink: Dr. Hudák János, c. egyetemi docens, belgyógyász.gasztreonterológus Dr. Kovács Irén, belgyógyász, diabetológus Dr. Fodor István, belgyógyász, gasztroenterológus, diabetológus Dr. Duray Gergő, belgyógyász, diabetológus, mozgásszervi rehabilitációs szakorvos (jelenleg a Kórház főigazgatója) Dr. Kazi Orsolya Réka, belgyógyász Dr. Varga Antónia, osztályos orvos Dr. Balla Szilárd, osztályos orvos Dr. Dávid Diána, rezidens Dr. Páger Brigitta, rezidens
3 Szakrendelői feladatokat ellátó szakorvosok: Általános belgyógyászat: Diabetológia: Nefrológia: Endokrinológia: Dr. Takács Zsuzsanna főorvosnő Dr. Seres Zsuzsanna főorvosnő Dr. Kovács Irén főorvosnő Dr. Fodor István főorvos Dr. Duray Gergő főorvos Dr. Seres Zsuzsanna főorvosnő Dr. Domokos István főorvos Kardiológia (Vezető: Dr. Dani Győző belgyógyász-kardiológus főorvos) A Kardiológia szakmai profilja a noninvazív kardiovaszkuláris diagnosztika és terápia teljes területe. Összesen 41 ággyal működik, ezen belül 31 ágy általános kardiológia, emellett 8 ágy szakmaspecifikus őrzőként funkcionál. Jelenleg a Kardiológia a kórház 2. emeletének déli szárnyában található. A Kardiológia szoros egységet képez szakmailag a Kardiológiai Szakrendeléssel (SZTK 2. emelet) és a Kardiológia Ambulanciával (Kórház 2. emelet északi szárny). Kardiológia Szakrendelés Járóbeteg szakrendelésünkön előzetes időpont egyeztetést követően, beutalóval fogadjuk betegeinket. A hagyományos kardiológiai vizsgálómódszerek (kerékpár- és futószalagos terhelés, szívultrahang, Holter EKG vizsgálat) állnak rendelkezésre. Kardiológia Ambulancia Járóbeteg ambulanciánkon előzetes megbeszélést követően, beutalóval fogadjuk betegeinket. A hagyományos kardiológiai vizsgálómódszerek (kerékpár- és futószalagos terhelés, szívultrahang, Holter EKG vizsgálat) mellett lehetőség van boka- kar index mérésre, ABPM vizsgálatok végzésére. Itt történnek a gyógyszeres echocardiographias terhelések és a nyelőcsövön keresztül végzett szívultrahang (transoesophagealis echocardiographia) vizsgálatok. Itt végzik szakorvosaink a kórház többi osztálya számára a kardiológiai konzíliárusi tevékenységet. Munkatársak dr Dani Győző főorvos, kardiológus, belgyógyász szakorvos
4 dr Litvai Emőke főorvos, kardiológus, belgyógyász szakorvos dr Köpe Andrea adjunktus, kardiológus, belgyógyász szakorvos dr Oroszi Miklós kardiológus szakorvos Kardiológia Szakrendelésen dr Kurunczi Ferenc kardiológus, belgyógyász szakorvos dr Kisházi Julianna kardiológus, belgyógyász szakorvos Gasztroenterológia (Vezető: Dr. Hudák János, c. egyetemi docens belgyógyász-gasztroenterológus főorvos) Az Orosházi Kórházban folyó gasztroenterológiai tevékenység az egyes belgyógyászati osztályok között létrejött profilmegosztás részeként a korábbi II. sz. Belgyógyászati Osztály feladatává vált. A gyomor-bélrendszeri megbetegedések iránt érdeklődő kollégák később valamennyien e szakvizsgát is tett orvosok -, dr. Kovács András, dr. zagyi Károly, dr. Somos Beáta - alkotta csapat néhai Lakatos László főorvos kezdeményezésére, annak irányításával korán megteremtették e szakterület ellátásának feltételeit. A 80-as évek végéig még nem léteztek a Kórházban a gyomorbélrendszer korszerű vizsgálatára alkalmas eszközök, az ún. endoszkópok. A tükrözéses vizsgálatok elvégzésében, a vizsgáló eljárások betanításában elévülhetetlen szerepe volt néhai Libor János főorvos úrnak, aki a Gyulai Pándy Kálmán Kórházból hozott eszközökkel, heti egy alkalommal lehetővé tette az orosházi betegek számára ezeket a vizsgálatokat ben, dr. Hudák János főorvossá történt kinevezésének évében kezdődött meg a gasztroenterológiai korszerű eszközpark beszerzése, a Központi Endoszkópos Laboratórium kialakítása, a diagnosztikus eljárások szélesítése és az ezen eszközökkel végezhető kisebb műtéti beavatkozások bevezetése. A már jelzett kollégákon kívül oroszlánrészt vállaltak az endoszkópos vizsgálati eljárások elsajátításában, azok fejlesztésében, a szakirányú feladatok ellátásában dr. Fodor István és Dr. Papdi Norbert kollégák, akik ugyancsak megszerezték a gasztroenterológiai szakképesítő vizsgájukat is. Jelenleg a városi kórházakkal szemben támasztott követelmények megfelelő eszközpark áll rendelkezésre Kórházunk Központi Endoszkópos laboratóriumában. A gyomor-bél rendszer tükrözéses, esetleges elváltozásokat megállapító, ún. diagnosztikus beavatkozások fontos partnere az Intézmény Patológiai Osztálya, ahol a vizsgálatok során kivett szövettani vagy citológiai minták gyors, megbízható feldolgozása folyik. Rutin feladatnak minősül ma már a gyomor-bélrendszeri daganatok korai stádiumát képező polipok endoszkópos eltávolítása, ezzel a
5 tényleges daganat-megelőzés is. A szakrendelési időn túl a nap 24 órájában biztosítjuk a Kórház számára a készenléti szolgálatot, a sürgős, halaszthatatlan beavatkozásokat (például tápcsatornai vérzések endoszkópos ellátását, vagy a gyomor-bélrendszerbe került idegentestek eltávolítását). A laboratórium technikai felszereltsége alkalmas a máj-epeutak és a hasnyálmirigy rendszer vizsgálatára is. Az endoszkópos laboratórium és a gasztroenterológiai szakrendelés kitűnő szakmai kapcsolatban áll a gyulai és a békéscsabai gasztroenterológus kollégákkal, továbbá a régió vezető gasztroenterológiai centrumával, a Szegedi Egyetem I.sz. Belgyógyászati klinikájával. A diagnosztikus eszközpark szédítő fejlődése, egyes speciális vizsgálatok centralizálása, a helyi fejlesztések ésszerű keretek között tartása nem lehet akadálya a betegek korszerű ellátásának, melynek alapfeltétele e jól szervezett szakmai együttműködés. A gasztroenterológiai szakrendelés és a Központi Endoszkópos Laboratórium a kórházi épület földszintjén, annak nyugati szárnyán helyezkedik el, míg szakirányú fekvőbeteg ellátás a Kórház VI. emeletének Keleti szárnyán folyik.
Dr. Flórián Ágnes főorvos 555 800/5811 reumatológus és fizioterápiás szakorvos
Reumatológiai osztály Fekvőbeteg ellátás Osztályvezető Főorvos: Dr. Tamási László 555 800/5810 rehabilitációs belgyógyász, reumatológus, klinikai immunológus, mozgásszervi szakorvos Osztályvezető helyettes:
BŐRGYÓGYÁSZAT SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.
SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. JÁSZ-NAGYKUN SZOLNOK MEGYEI HETÉNYI GÉZA KÓRHÁZ, SZOLNOK A 2007.09.30-től
Belgyógyászat fekvőbeteg ellátó osztályai
Belgyógyászat fekvőbeteg ellátó osztályai Endokrinológia és általános belgyógyászati Osztály Osztályvezető főorvos: Dr. Lukács Miklós Ágyszám: 30 1 / 29 Osztályos orvosok: Dr. Koscsó Gábor adjunktus Dr.
BELGYÓGYÁSZAT SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.
SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. JÁSZ-NAGYKUN SZOLNOK MEGYEI HETÉNYI GÉZA KÓRHÁZ, SZOLNOK A 2007.09.30-től
GASZTROENTEROLÓGIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ
SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. DR. RÉTHY PÁL KÓRHÁZ, BÉKÉSCSABA A 2007.09.30-től hatályos 66/1999.
NEUROLÓGIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.
SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. CSONGRÁD MEGYEI DR. BUGYI ISTVÁN KÓRHÁZ, SZENTES A 2007.09.30-től
OXYOLÓGIA ÉS SÜRGŐSSÉGI ORVOSTAN
OXYOLÓGIA ÉS SÜRGŐSSÉGI ORVOSTAN SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. OXYOLÓGIA ÉS SÜRGŐSSÉGI ORVOSTAN
ORVOSI LABORATÓRIUMI DIAGNOSZTIKA
SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. CSONGRÁD MEGYEI EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓ KÖZPONT, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TELEPHELY
endokrinológia, anyagcsere és diabetológia 0103 10 2013.04.01 allergológia és klinikai immunológia 0109 10 2013.04.01
szerinti Szakma a a idejére a belgyógyászat 0100 34 2013.04.01 haematológia 0102 11 2013.04.01 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia 0103 10 2013.04.01 gasztroenterológia 0104 30 2013.04.01 nefrológia
Struktúra Átalakítás és Fejlesztési Stratégia. Holló Imre Hollo@eib.org
Struktúra Átalakítás és Fejlesztési Stratégia Holló Imre Hollo@eib.org A következő előadás nem az EIB hivatalos álláspontja Idézet a Zöld Könyvből 1. A Magyar Köztársaság kormánya ezért a kormányprogramban
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok 2011. 09.30.
Általános rész Jelenlegi helyzet 2010. évi CLXXIII tv. 97. (3) alapján 2011. 01. 01-től nyilvántartott bejelentett AKTIV krónikus ezés e jegyű azonosítója Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe MÁTRIX
Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek
Belgyógyászati endokrinológia 6 hónap (Terv ) Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7515 III. Belgyógyászat / Endokrinológia- Dr. Jermendy György Rész 3 hónap 3 fő
VII. Gyermekszív Központ
VII. Gyermekszív Központ Dr. Szatmári András Magyarországon évente kb. 75-8 gyermek születik szívhibával, mely adat teljesen megegyezik az európai országok statisztikáival, nevezetesen, hogy 1 millió lakosra
A Diósgyőri Rendelőintézetben az évi átlagos betegforgalom 110.000 120.000 fő.
Diósgyőri Rendelőintézet Járóbeteg szakrendelés 3533 Miskolc, Kerpely A. u. 1.sz. A Diósgyőri Rendelőintézetben az évi átlagos betegforgalom 110.000 120.000 fő. Ebben a létszámban nincs benne a háziorvosi
Szakmacsoport megnevezése Szakma megnevezése Szakmakód szünetelő ágyszáma
Országos Tiszifőorvosi Hival Egészségügyi Szolgáltók Kapacitás Nyilvántartásából származó adok 2011. 12.23. Általános rész Jelenlegi helyzet 2010. évi CLXXIII tv. 97. (3) alapján 2011. 01. 01-től nyilvántartott
TRANSZFÚZIOLÓGIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ
SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. KÁTAI GÁBOR KÓRHÁZ A 2007.09.30-től hatályos 66/1999. (XII.25.) EüM
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés. Angiológia, phlebológia,
Megye szerinti Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM térség Belgyógyászat 0100 40 Angiológia, phlebológia, lymphológia, 0101 20 Haematológia 0102 71 Endokrinológia, anyagcsere
Pogányné Bojtor Zsuzsanna az MWSzT elnöke
Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen Assisi Szent Ferenc Pogányné Bojtor Zsuzsanna az MWSzT elnöke www.williams.org.hu, http://eurowilliams.org
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc 9/2005. (X. 27.) Kgy. számú határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában működő egészségügyi intézmények 2006.
Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról
ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés
szerinti térség Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód a a Főváros Gálfi Béla Gyógyító és Rehabilitációs Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2013 Pomáz, Mártírok u. 22
Osztályvezető főorvos Dr. Nagy Géza Ph.D. aneszteziloógiai és intenzív terápiás,
A MISEK Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály (KAIBO) Osztályvezető főorvos Dr. Nagy Géza Ph.D. aneszteziloógiai és intenzív terápiás, valamint oxiológus szakorvos Tel: +36 46 555 666
NEMZETKÖZI EGÉSZSÉGPOLITIKAI TRENDEK, GYAKORLATOK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN
NEMZETKÖZI EGÉSZSÉGPOLITIKAI TRENDEK, GYAKORLATOK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. ÁPRILIS TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi
SÜRGŐSSÉGI ÜGYELETI ELLÁTÁS:
SÜRGŐSSÉGI ÜGYELETI ELLÁTÁS: : : : Csütörtök: : Szombat: Vasárnap: CSAK sürgős műtéti esetek, előzetes telefonos egyeztetés után 16:00-tól másnap reggel 8:00-ig 16:00-tól másnap reggel 8:00-ig CSAK sürgős
adatvédelmi, minőségbiztosítási igazgató-helyettes Dr. habil. Hegyi Péter Ph.D., D.Sc. tudományos igazgató-helyettes
I. SZ. BELGYÓGYÁSZATI KLINIKA 6720 Szeged, Korányi fasor 8-10., Titkárság : +36/62/545 189, Porta : +36/62/545 186, +36/62/545 187, Fax : +36/62/545 185 E-mail : office.in1st@med.u-szeged.hu Honlap: http://www.klinikaikozpont.u-szeged.hu/in1st/hu
A NEMZETI DROGELLENES STRATÉGIA 2013-2020 KEZELÉS ELLÁTÁS FELÉPÜLÉS
A NEMZETI DROGELLENES STRATÉGIA 2013-2020 KEZELÉS ELLÁTÁS FELÉPÜLÉS Dr. Vandlik Erika Országos Egészségfejlesztési Intézet Országos Addiktológiai Centrum Kezelő- ellátórendszer helyzete I Egészségügyi
Főig: 260-01/2008. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kitüntetési Szabályzata
Főig: 260-01/2008. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kitüntetési Szabályzata Budapest 2008 1 I. Általános elvek A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban (továbbiakban: FSZEK) az állami, fővárosi, intézményi kitüntetésekre,
A L A P Í T Ó O K I R A T
Alapítás éve: 1992. Alapító határozat: 434/1992. (XII. 1.) sz. önko. hat. Módosító határozatok: 278/1995. (XII. 20.) sz. önko. hat. 185/1997. (XII. 9.) sz. önko. hat. 177/1998. (VI. 30.) sz. önko. hat.
Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154)
Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154) 2010.12.08. Erdész János Témák Projekttel szembeni elvárások Projektszakaszok, elvégzett feladatok, eredménytermékek
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Jelentkezői adatok Jelentkező neve: Felvételi azonosító: Születési dátum: Anyja neve:
belgyógyászat 0100 234 2013.04.01 angiológia, phlebológia, lymphológia haematológia 0102 28 2013.04.01 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM Szatmár-Bereg megyei belgyógyászat 0100 234 2013.04.01 Szatmár-Bereg megyei angiológia, phlebológia,
óraszám/hét típus Gasztrointesztinális endoszkópia és ultrahang szakrendelő II. 15 Sz
2015.évi járóbeteg struktúra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban 2015. július 1. Központi telephely Járóbeteg szakellátás kód szervezeti egység megnevezése óraszám/hét nem
Budaörsi Egészségügyi Központ
150 Aneszteziológia 2.emelet minden nap 17.00-19.00 17.00-19.00 17.00-19.00 17.00-19.00 17.00-19.00 130 445-489 123 (labor) Dietetika (70-311-79-32) 129 Hétfő 130 Szerda Csütörtök 129 (csüt.) 116 (pént.)
Fejlesztı neve: LÉNÁRT ANETT. Tanóra / modul címe: CÉGES REKLÁMBANNER KÉSZÍTÉSE PROJEKTMÓDSZERREL
Fejlesztı neve: LÉNÁRT ANETT Tanóra / modul címe: CÉGES REKLÁMBANNER KÉSZÍTÉSE PROJEKTMÓDSZERREL 1. Az óra tartalma A tanulási téma bemutatása; A téma és a módszer összekapcsolásának indoklása: Az órán
A TŰZVÉDELMI TERVEZÉS FOLYAMATA. Dr. Takács Lajos Gábor okl. építészmérnök BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék
A TŰZVÉDELMI TERVEZÉS FOLYAMATA Dr. Takács Lajos Gábor okl. építészmérnök BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék BME Épít Épületsze TŰZVÉDELMI TERVEZÉSI FELADATOK A tűzvédelmi tervezési tevékenység
Alapítványaink - Misek Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház
Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Az egészségért az egészségügyi dolgozókért Alapítvány Címe: 3529 Miskolc, Csabai kapu 9-11. Adószáma: 18422364-1-05 Számlaszám: OTP 11734004-20423496
Szakmakód Szakma megnevezése Szolgáltató. Nagykőrös Város Önkormányzat Rehabilitációs Szakkórháza- 0100 általános belgyógyászat
0100 általános belgyógyászat 0101 angiológia, phlebológia, lymphológia, Szakorvosi Monor 0102 haematológia 0103 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia 0104 gasztroenterológia 0105 nefrológia 0106 geriátria
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
Oktatási és Közművelődési Főosztály, /00Í MA - Budapest,
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormám >:at Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat / / / Polgármesteri Hivatal g / ^ihf Vj >X)*\ Oktatási és Közművelődési Főosztály,
NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e. az egészségügyi alapellátás körzeteiről
NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e az egészségügyi alapellátás körzeteiről Nyáregyháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete az egészségügyről szóló 1997. évi
Szívelégtelenség Napok 2011
Szívelégtelenség Napok 2011 (A szívelégtelenség aktuális kérdései) Hajdúszoboszló, 2011. január 21-22. PROGRAM 2011. január 21. péntek 8:30 9:30 Regisztráció 9:30 9:45 A Kongresszus megnyitása Dr. Merkely
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail:polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a torbágyi temető zajvédelméről
2011. évi 2011. évi I. 2011. évi II. 2011. évi III. 2011. évi IV.
2011. évi 2011. évi I. 2011. évi II. 2011. évi III. 2011. évi IV. Sorszám Megnevezés eredeti 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. I. Mőködési célú pénzeszköz átadás Mőködési célú pénzeszköz átadás ÁH-n belülre 42 000
Szülészet-nőgyógyászat Szülészet 0405 2012.07.01 20. Szülészet-nőgyógyászat Nőgyógyászat 0406 2012.07.01 10. Csecsemő- és gyermekgyógyászat
Országos Tiszifőorvosi Hivatal k Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok 2012. 10. 2010. évi CLXXIII tv. 97. (3) alapján 2011. 01. 01-től nyilvántartott Kapacitás bejelentett AKTIV / krónikus Egészségüg
Tárgy: Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére a Szent Kamill Életmentésért Alapítvánnyal
Előterjesztő: Készítette: Dr. S. Farkas Hajnalka jogi szakreferens Tárgy: Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére a Szent Kamill Életmentésért Alapítvánnyal Tisztelt Képviselő-testület! Kazincbarcika
Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015.
SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: jako.gergely@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési
A Baptista Teológiai Akadémia. Alapító Okirata. Kelt: Budapesten, 2013. január 28.
A Baptista Teológiai Akadémia Alapító Okirata Kelt: Budapesten, 2013. január 28. A Magyarországi Baptista Egyház Országos Tanácsa a Baptista Teológiai Akadémia, mint egyházi alapítású főiskola alapító
Miért Pro Bona coach képzés?
2015. január 26. hétfő, 12:37 Módosítás: 2015. január 26. hétfő, 13:00 Miért Pro Bona coach képzés? Tematikus klubnapok, szupervízió: coach képzéseink jelenlegi és végzett résztvevői számára h avi rendszerességgel
A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I.
Határidős adásvételi szerződés keretében orvosi kesztyűk beszerzése a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház részére-korrigendum Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/95 Orvosi kesztyűk
CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKGYÓGYÁSZAT
CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKGYÓGYÁSZAT SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKGYÓGYÁSZAT BAJAI
Debreceni Egyetem. Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar (DE-EK) MEGHIRDETETT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK
Debreceni Egyetem Debreceni Egyetem Egészségügyi ar (DE-E) MEGHIRDETETT SZAIRÁNYÚ TOVÁBBÉPZÉSE addiktológiai konzultáns i idő Irányszám i 90 000 Ft 3 5 < 30 havonta Nyíregyháza ORVOS Részvétel feltétele:
Pedagógiai szakszolgálatban dolgozó szakemberek gyógypedagógus szakvizsgát adó továbbképzésének teljes körű szervezése és lebonyolítása - korrigendum
Pedagógiai szakszolgálatban dolgozó szakemberek gyógypedagógus szakvizsgát adó továbbképzésének teljes körű szervezése és lebonyolítása - korrigendum Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/118 Pedagógiai szakszolgálatban
ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágyon működő egészségügyi ellátók és a központi orvosi ügyelet szervezett formában történő koordinációjáról és működéséről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágyon működő egészségügyi
Továbbra is terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 6. hét Továbbra is terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján
Iparjogvédelmi statisztikai adatok (2004-2008) SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ. Magyar Szabadalmi Hivatal Budapest, 2009. február 17.
Iparjogvédelmi statisztikai adatok (2004-2008) SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Magyar Szabadalmi Hivatal Budapest, 2009. február 7. www.mszh.hu Nemzetközi együttműködések keretében Magyarországot célzó iparjogvédelmi
menopauza és oszteoporózis rendelés 1404 15 0 2010.02.05 2541 Lábatlan, József A. u. 60. gasztroenterológia 0104 4 0 2011.03.04
Egészségügyi nem órák a idejére a a idejére a Magyarország 015060 SANATIO OSSIS Gyógyászati Kft. Béla király körtér 7. fsz. 2. menopauza és oszteoporózis rendelés 1404 15 0 2010.02.05 Magyarország 019532
Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011
Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére
Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:
EPER E-KATA integráció
EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?
ÖSSZEFOGLALÓ A NYÍRTÁVHŐ KFT-NÉL KÜLSŐ SZERVEZETEK ÁLTAL VÉGZETT VIZSGÁLATOKRÓL 2014-2016.I. negyedév
Ellenőrző / eljáró szervezet neve: Állami Számvevőszék NAV Szabályzatok, árképzés, törvényes működés, vagyongazdálkodás Átfogó ellenőrzés Vizsgálat időpontja: 2014 2014.11.24-2015.06.09 Főbb megállapítások:
Nőgyógyászati Negyedéves Összesítő
..... negyedév Budapest (.. negyedév) Főv. Önk. Péterfy Sándor Utcai Kórház. Megismételni javasolt esetek száma: Benignus Cin- Cin Intenziv Rák G Rák St Országos Onkológiai Intézet. Megismételni javasolt
A szociális ellátó rendszer modernizációja Szakmapolitikai változások. Kanyik Csaba
A szociális ellátó rendszer modernizációja Szakmapolitikai változások Kanyik Csaba A változások Szabályozási környezet Állami szerep változása Szociális ellátások kitagolás, Gyermekvédelem nevelőszülői
Lajos Zoltán mikrobiológus szakállatorvos DUO-BAKT Állatorvosi Mikrobiológiai Laboratórium
AZ ANTIBIOTIKUM-TERÁPIA TERÁPIA ÁLTALÁNOS ELVEI ÁLLATKERTI ÁLLATOK KEZELÉSE SORÁN Lajos Zoltán mikrobiológus szakállatorvos DUO-BAKT Állatorvosi Mikrobiológiai Laboratórium ANTIBIOTIKUM-TERÁPIA Antibiotikumot
Budapest XIX. kerület
0100 általános belgyógyászat 0101 angiológia, phlebológia, lymphológia, 0102 haematológia 0103 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia 0104 gasztroenterológia 0105 nefrológia 0106 geriátria Szent Rókus
~~Sl. vr ~ 1. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA FŐOSZTÁLY. - a Közgyűléshez
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA FŐOSZTÁLY 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér l. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-524, (42) 524-540; Fax: (42) 524-541 E-mai!: gazdalkodasifoosztalv@nviregyhaza.hu
A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei. Elıadó: Ferenczi Szilvia
A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei Elıadó: Ferenczi Szilvia Hatály, a kedvezmények típusai, alanyai, alapja: A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítására az Országgyőlés elfogadta
41/2015. (VIII. 31.) EMMI rendelet
41/2015. (VIII. 31.) EMMI rendelet az emberi erőforrások minisztere ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 37/2013. (V. 28.) EMMI rendelet módosításáról A szakképzésről
Grant Thornton Hungary News
Grant Thornton Hungary News 2012 Június 2.rész Tartalom 2012. július 1-én hatályba lépı Munka törvénykönyv 2.rész A. Munkaidıre vonatkozó szabályok B. 2013. január 1-jén hatályba lépı szabályok C:\Documents
BESZÁMOLÓ. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2015. évi munkájáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu BESZÁMOLÓ Az Egészségügyi és Szociális Bizottság
Kivonat. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 245/2011.(12.15.) Öh. számú határozata
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Általános asszisztens szakképesítés. 2375-06 Diagnosztizálás - monitorozás - előkészítés modul. 1.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV
2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV...../2015. Kgy.sz. határozat 1.számú melléklete Ellenőrzési tervet megalapozó elemzések címei: - 2015. évi belső ellenőri munkaterv (2. számú melléklet) - Kockázatelemzés
Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Fekete István Általános Iskola területén lévő ebédlő
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
230 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. június 5. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:
Tatabánya 2011. október 05.
Az Enterprise Europe Network brüsszeli támogatású hálózati iroda kapcsolódási pontjai végzősök számára European Commission Enterprise and Industry Tatabánya 2011. október 05. Enterprise Europe Network
J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. május 5. napján tartott nyílt ülésérıl
J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. május 5. napján tartott nyílt ülésérıl Jelen vannak: dr. Ványai Éva, a Bizottság elnöke, képviselı
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 / 2017. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyei szerepe, jövőbeni céljai. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyei szerepe, jövőbeni céljai Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Küzdeni kell, küzdeni kell a hatalom birtokában is, de nem
Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet
Nyíregyházi Főiskola a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
Diszkrét matematika I. gyakorlat
Diszkrét matematika I. gyakorlat 1. Gyakorlat Bogya Norbert Bolyai Intézet 2012. szeptember 4-5. Bogya Norbert (Bolyai Intézet) Diszkrét matematika I. gyakorlat 2012. szeptember 4-5. 1 / 21 Információk
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGATEVÉKENYSÉGHEZ. Gyógymasszır szakképesítés. 2390-06 Masszázs alapozás modul. 1.
Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
angiográfiás diagnosztika 5103 60 0 2013.04.01 MRI diagnosztika 5109 84 0 2013.04.01 teljeskörű ultrahangdiagnosztika 5301 338 0 2015.05.
Szakma a idejére a a idejére a megyei angiográfiás diagnosztika 5103 60 0 2013.04.01 megyei MRI diagnosztika 5109 84 0 2013.04.01 megyei teljeskörű ultrahangdiagnosztika 5301 338 0 2015.05.01 megyei szülészeti
(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmének helyi szabályairól és a térítési díjról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport
Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport Tagjai: Célok: Szocializációs különbségek csökkentése Óvoda és iskola nevelési stratégiájának, módszertanának egymáshoz való
Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001
Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Gazdaságélénkítés és munkahelyteremtés 2011-2013 2011-13 között közel 2000 milliárd forint uniós forrás állt Magyarország rendelkezésére,
J a v a s l a t. - a Képviselı-testületnek -
SÁROSPATAK VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax.: 47/311-404 Ügyfélfogadás ideje: Hétfı: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30, péntek: 8-12 óráig J a v a s l
A vizsgálatkérés és mintafogadás feltételei a Győri Regionális Vérellátó Központban Hatályos 2009. szeptember 1-1.0 verziószám
A vizsgálatkérés és mintafogadás feltételei a Győri Regionális Vérellátó Központban Hatályos 2009. szeptember 1-1.0 verziószám 1. Vérkészítmények igénylése: 1.1 A vérkészítmények igénylése írásban történik
Szakképzés Helyzetjelentés a ráépített szakokkal kapcsolatban. 2015. Február 06.
Szakképzés Helyzetjelentés a ráépített szakokkal kapcsolatban 2015. Február 06. Szakképzés Szakosodás: különleges szakterület kiválasztása és az ezzel kapcsolatos szakismeretek megszerzése specialistává
Egészségügyi szolgáltató szerinti térség megnevezése. Nem. Kapacitás módosításának dátuma
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok Szakma nem befejezésének belgyógyászat 0100 183 0 2012.12.28 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia 0103 78 0 2009.12.19
Eger városában megvalósításra kerülő EU-s társfinanszírozású projektek bemutatása, a város-, helyi gazdaságfejlesztés érdekében
Eger városában megvalósításra kerülő EU-s társfinanszírozású projektek bemutatása, a város-, helyi gazdaságfejlesztés érdekében Habis László Polgármester 2012. március 8. EU-s társfinanszírozott nyertes
A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu
Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány
Közhasznúsági Beszámoló 2012 Egry József Általános Iskola Tolnai Alapítvány Adószám: 18953305-1-20 8360 Keszthely, Vásár tér 10. Keszthely,2013.02.15. 1 Közhasznúsági melléklet részei 1. Az alapítvány
A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE
A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE Orosz Endre főosztályvezető Központi Szolgáltatási Főigazgatóság Közbeszerzési referens képzés PTE A közbeszerzési törvény előzményei A központosított közbeszerzés
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2009. II. negyedév) Budapest, 2009. október
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2009. II. negyedév) Budapest, 2009. október Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezetői összefoglaló Módszertan Táblázatok:
INTÉZMÉNYEK INSTITUTIONS OF THE PRISON SERVICE
BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZERVEZET ÉVKÖNYV 2011 BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZMÉNYEK INSTITUTIONS OF THE PRISON SERVICE Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási Központja Training Centre of the Prison Service
Dr. Erbszt András Szt. János Kh. Idegsebészeti Osztály NEVES BETEGBIZTONSÁGI FÓRUM
Dr. Erbszt András Szt. János Kh. Idegsebészeti Osztály 2013.10.10. NEVES BETEGBIZTONSÁGI FÓRUM Definíció Szegmentum tévesztésről akkor beszélünk a gerincsebészetben amikor a sebész nem a tervezett magasságban
Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01.
kultúra szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01. Célkitűzések: A képzés célja a Képi ábrázolás alapképzésben (Ba) vagy más, a szaktel kompatibilis
Módosító Okirat. Okirat szám: 22/30750-2/2015.
Okirat szám: 22/30750-2/2015. Módosító Okirat A Pestszentlőrinci Csemete Óvoda a Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testülete által 2014. március 12.
A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei
A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei Készítette: Pék Krisztina biológia környezettan szak Belső konzulens: Dr. Schróth Ágnes Külső konzulens: Dr. Széphalmi Ágnes A szakdolgozatom
EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft. www.eqskill.hu 1022 Budapest, Bimbó út 5.
JELENTKEZÉSI LAP LÓ MEDIÁLTA ÖNISMERETI TRÉNINGPROGRAM 2016. SZEPTEMBER 9-10. PORVA-SZÉPALMAPUSZTA, HOTEL SZÉPALMA ÉS MÉNESBIRTOK Kérjük, gondosan olvassa el az alábbi Jelentkezési lapot, töltse ki, és