AZ AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY KKV FEJLESZTÉSI MELLÉKLETE A KISTERMELŐK LAPJÁHOZ
|
|
- Albert Székely
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 V. ÉVFOLYAM 6. SZÁM december GARANCIA AZ AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY KKV FEJLESZTÉSI MELLÉKLETE A KISTERMELŐK LAPJÁHOZ Közös érdek a zökkenőmentes hitelezés A Takarékbank Zrt. és a takarékszövetkezetek sajátos szerepet töltenek be a magyarországi hitelpiacon. A takarékszövetkezetek az elmúlt években növekvő részt vállaltak az agrárszektor, a mikro-, kis- és közepes vállalkozások finanszírozásban. A takarékok hitelezési szerepe felértékelődőben van, hiszen a szabadon kihelyezhető saját források mellett, a gazdasági együttműködést stabilizáló erős helyi kötődéssel is rendelkeznek. A takarékszövetkezetek hitelezési tevékenységük további kiterjesztésén fáradoznak. Erről beszélgettünk dr. Forrai Istvánnal, a Takarékbank ügyvezető igazgatójával. A takarékszövetkezetek mekkora szerepet vállalnak az agrárágazat hitelezésében? Az agrárágazat társas vállalkozásainak hitelállománya 2009-től csökkenő tendenciát mutat végén mintegy 320 milliárd forintos volt a teljes hitelállományuk. A tesztüzemi rendszer alapján, hasonló tendencia figyelhető meg az egyéni gazdaságok hiteleinek alakulásában is: esetükben a tavalyi év végén a teljes hitelösszeg mintegy milliárd forintot tett ki. Szembetűnő, hogy míg a mezőgazdasági hosszú lejáratú hitelállomány csökkent, a rövid lejáratú ezzel szemben növekedett. Az utóbbi években a szövetkezeti hitelintézetek részesedése fokozatosan emelkedett a mezőgazdasági hitelnyújtásban: részesedésük interjú 1 Milyen szerepet tölt be a Takarékbank a magyarországi piacon? A takarékszövetkezetek több mint húsz évvel ezelőtt hozták létre a Takarékbankot. A bank feladata a takarékszövetkezetek egységes piaci fellépésének segítése, versenyképességének erősítése. A Takarékbank a takarékszövetkezetek a több mint száz tagot tömörítő Takarékszövetkezeti Integráció - közös központi bankja. A hozzánk kapcsolódó, több mint 1500 fiókkal rendelkező takarékok kulcspozíciót töltenek be a vidék, illetve a KKV-szektor szereplői finanszírozásában. A takarékok kulcspozíciót töltenek be a vidék, illetve a KKV-szektor finanszírozásában. dr. Forrai István
2 interjú 2 a évi 9,5 százalékról, 2010-re százalékra emelkedett. Az agrárhitelezés az ismert gondokkal küszködik: ilyen például az önerő és a fedezet biztosításának gondja. Újra kellene éleszteni az együttműködést a Nemzeti Földalappal a termőföld fedezetként történő elfogadásában. Az is szembetűnő viszont, hogy a mezőgazdasági szektor finanszírozásának kockázata csökkenő tendenciájú. Ez annak tudható be, hogy az uniós szabályok alkalmazása és támogatások érkezése okán az agrárium kiszámíthatóbb viszonyok között működik; azok a vállalkozások, amelyek talpon maradtak szilárdabb alapokon állnak. Milyen termékek szolgálják a vidéki vállalkozások finanszírozását? A takarékszövetkezetek a szokásos napi hitelezési tevékenységen túl, részt vesznek a Széchenyi Kártya kihelyezésében, amely a mikro-, kis- és középvállalkozások részére kialakított, kedvezményes kamatozású, állami támogatásban részesített hitelkonstrukció. Ugyanakkor szeptembere óta kifejezetten az agrárvállalkozások pénzügyi igényeihez igazodó termékkel is megjelentek a piacon. A Gazdahitel- Gazdakártya azzal a céllal került kifejlesztésre, hogy az agrárágazatban tevékenykedő, legalább egy éve működő mikro-, kis- és középvállalkozások, őstermelők és családi vállalkozók rövidtávú finanszírozási igénye kedvező feltételekkel és rugalmasan kiszolgálhatóvá váljon. A termék speciális hitelből és az ahhoz való hozzáférést biztosító bankkártyából áll. A hiteltermék a Takarékbank Zrt-vel szerződött hitelintézetektől igényelhető. Milyen speciális hitelezési konstrukciókban vesznek részt? A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) agrárágazat részére meghirdetett valamennyi konstrukciójához csatlakoztak a takarékszövetkezetek. Például különféle forgóeszköz hitelprogramokról van szó, de a vis maior igazolással rendelkező, vagy agrár-kárenyhítési juttatásban részesülő mezőgazdasági termelők kedvezményes kamatozású éven túli forgóeszköz-hitelezésében is részt vesznek. Épp az agrárhitelezés előbb említett zökkenői miatt, a kölcsönnyújtási tevékenységben hagyományosan fontos szerep jut az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány kezességvállalásának. Az Agrár Széchenyi Kártya konstrukcióba hogyan kapcsolódnak be a takarékszövetkezetek? A Vidékfejlesztési Minisztérium és a KAVOSZ Zrt augusztus végén jelentették be, hogy ez év szeptemberétől bővül a Széchenyi Kártya Program hiteltermékeinek palettája. Útjára indul a legújabb konstrukció az Agrár Széchenyi Kártya (ASZK). A Takarékbank, mint a Takarékszövetkezeti Integráció központi bankja a kidolgozásban résztvevő szervezetekkel szoros együttműködésben, aktívan részt vett a konstrukció kialakításában. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy az ASZK bizonyos párhuzamosságot mutat az említett Gazdahitel-Gazdakártya termékkel. Ez utóbbi konstrukció megcélzott ügyfélköre (agrárágazatbeli mikro-, kis- és közepes vállalkozások, egyéni vállalkozók, őstermelők, családi gazdaságok stb.), illetve annak kondíciói első látásra bizonyos hasonlóságot mutatnak az ASZK-val. Ám a két konstrukció eltéréseire, illetve egymást kiegészítő szerepére is fel kell hívni a figyelmet. Melyek ezek? Egyfelől, jelentős különbség mutatkozik a hitelkeretek nagyságában és a kapcsolódó biztosítéki feltételekben. A Gazdahitel-Gazdakártya esetében 15 millió, az ASZK esetében 25 millió forintos a hitelkeret felső határa. Másfelől, az igénybe vehető támogatás is eltérő: az ASZKban kamat- és kezességi díjtámogatás is beépítésre került, a teljes támogatási mérték pedig nagyobb, viszont magasabbak az egyszeri fix költségek. Mindkét konstrukcióban korlátot állítanak azonban a támogatás igénybe vételének a de minimis támogatás szabályai. Az Agrár- Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány kedvezményes kezességi díja és az ÁSZK esetében adott állami kamattámogatás ugyanis a de minimis típusú támogatási kategóriába tartoznak, s azoknak az EU által meghatározott kereteken belül kell maradniuk. Ezért alapos kalkulációt kell készíteni, ha egy ügyfél igénybe szeretné venni a két konstrukció közül a számára előnyösebbet. A két hiteltermék tehát nehezen összehasonlítható, egyéni döntés kérdése, hogy melyiket veszik igénybe. Az mindenképpen kedvező, hogy többféle finanszírozási lehetőség van a piacon: az ügyfelek saját helyzetük mérlegelésével több lehetőség között választhatnak. A takarékszövetkezetek a normál Széchenyi Kártya Program legnagyobb forgalmazói, így természetes, hogy az ASZK programban is részt vesznek. A takarékok tanácsadással is segítik ügyfeleiket, hogy melyik konstrukció igénybe vétele a legelőnyösebb a számukra. Most az elkészült banki informatikai fejlesztések tesztelése folyik, s várhatóan december folyamán megkezdődik az ASZK ügyletek takarékszövetkezeti bonyolítása is. A meghirdetett kondíciók alapján nagy érdeklődésre számítunk, és hasonló dinamikus felfutásra, mint a Gazdahitel-Gazdakártya esetében. Milyen további fejlődési lehetőségek rajzolódnak ki? A takarékszövetkezetek szerepe nemzetközi és itthoni szinten is felértékelődött az elmúlt években. Kedvezőbb lett a megítélése a helyi beágyazottságú hitelintézeteknek. Az erősebb helyi kapcsolatokkal rendelkező banki struktúra, a globális bankoktól való kisebb finanszírozási függés stabilizáló hatású lehet a vállalkozások és a helyi társadalom számára. Nem véletlen, hogy a hazai takarékokat kevésbé érintette a pénzügyi válság. Nem vettek részt például kockázatos nemzetközi (befektetési) tranzakciókban. Kisebb részben jelentek meg a deviza alapú finanszírozásban. Kihelyezhető forrásaik a betétgyűjtésből származnak. Hitelbetét arányuk 50 százalék körül alakul, ami nagyon kedvező hányad a hazai hitelintézetek átlagos pozícióját tekintve. Másfelől a hazai gazdaságpolitika is nagy lehetőséget lát a takarékszövetkezeti szektorban. A hitelintézetek, a hitelfelvevő vállalkozások és az állam közös érdeke, hogy zökkenőmentes legyen a hitelezési tevékenység, amelynek egyik pillére a takarékszövetkezeti szektor lehet. A hitelezési potenciál tehát megvan: a takarékok rendelkezésére álló szabad forrás lehetővé teszi az ésszerű kockázatokkal számoló hitelpiaci bővülést. Az európai tapasztalatok azt jelzik, hogy a hitelpiaci részesedés a jelenleginél jóval nagyobbra növelhető. A bővülő takarékszövetkezeti szerepvállalás területei a hagyományosan erős lakossági hitelezés mellett a KKV-szektor, a vidéki és agrárvállalkozások hitelezése; a pályázati rendszerhez kapcsolódó finanszírozás; az agrártámogatások közvetítése lehetnek.
3 Átadták az első Agrár Széchenyi Kártyát A miniszterelnök és a vidékfejlesztési miniszter október 27-én átadta az első Agrár Széchenyi Kártyát (ASZK). Az ASZK révén a kormány ahhoz nyújt támogatást, hogy az agrárgazdaság szereplői könnyebben juthassanak finanszírozási forrásokhoz. Az ASZK konstrukciót a mezőgazdasági termékek előállításával, feldolgozásával és forgalmazásával, erdő-, vad- és halgazdálkodással foglalkozó mezőgazdasági őstermelők, családi gazdálkodók, egyéni vállalkozók, illetve társas vállalkozásként működő kis- és középvállalkozások vehetik igénybe. Az ASZK szabad felhasználású 1, 2 vagy 3 éves lejáratú folyószámlahitel. A hitelnyújtó a hitelkeret minél egyszerűbb igénybevétele érdekében egy MasterCard Standard típusú bankkártyát bocsát ki a vállalkozó számára. A kártya minimális hitelkerete forint. A hitelkeret félmillió forintonként növekvő összegű lehet, és legfeljebb 25 millió forintot érhet el. A hitel kamata: egy havi BUBOR + 4 /év, amelyhez az állam 2 százalékos kamattámogatást nyújt. A hitelkeret különféle módokon vehető igénybe: például átutalás, banki vagy ATM-ből történő készpénzfelvétel. A kérelmezők hitelhez jutását minden esetben az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány készfizető kezességvállalása segíti. A kezességi díj 1,7 /év, amelyhez az állam 0,75 százalékos kezességi díjtámogatást biztosít. Kiemelendő, hogy 15 millió Ft hitelösszegig csupán az előírt magánszemély készfizető kezességvállalása szükséges, tehát a vállalkozások e hitelösszegig tárgyi biztosíték nélkül juthatnak az ASZK folyószámlahitelhez. Az ASZK konstrukcióban a vállalkozások többféle támogatásban részesülnek. Az államtól kamat és kezességi díjkedvezményt kapnak, valamint a kedvezményes kezességi díjon keresztül az Alapítvány is támogatást biztosít. Az előbbi támogatások de minimis támogatásoknak minősülnek, amelyeknek az Európai Unió által meghatározott támogatási kereteken belül kell maradniuk: ez a mezőgazdasági de minimis esetében 7500 EUR/3 év; az általános de minimis esetében EUR/3 év; a halászati de minimis esetében pedig EUR/3 év. Az Agrár Széchenyi Kártya kérelmezői a hiteligényükkel a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségéhez (VOSZ), a területi kereskedelmi és iparkamarákhoz, illetve a KA-VOSZ Pénzügyi Szolgáltatásokat Közvetítő Zrt. irodáihoz fordulhatnak, országszerte közel 100 helyen. Az OTP Bank Nyrt. és a Magyarországi Volksbank Zrt. a szeptemberi indulástól résztvevői az Agrár Széchenyi Kártya programnak. A takarékszövetkezetek várhatóan év végétől csatlakoznak a programhoz. A többi bank fokozatosan kapcsolódik be a konstrukcióba. értékelés 3
4 vállalkozók 4 Finanszírozás egy nehéz év után Szerencsésnek mondhatják magukat, akik az alföldi termálvíz adta lehetőségeket használhatják ki a termeléshez. A szerencse azonban kevés, a pénztől a piacig sok más is kell ahhoz, hogy valóban sikeres legyen a vállalkozás. A gazdálkodás hétköznapjairól kérdeztük Gubacsi Zoltán algyői vállalkozót, akinek üvegházaiból kiváló minőségű étkezési paprika és paradicsom kerül a fogyasztók asztalára. Családi vállalkozás formájában üzemeltetjük az üvegházat mondja a vállalkozó ben, amikor megkezdtük a beruházást, igénybe vettük a Magyar Fejlesztési Bank egyik hitelét, aminek fedezete maga a beruházás volt, nem kellett külön biztosítékot felajánlani. Akkor sok hasonló beruházás valósult meg ebben a konstrukcióban. A hitelt a Konzumbankon keresztül folyósította a MFB. Állami garancia volt a hitel mögött, és a kamatra is kaptunk 50 támogatást, a kamat rögzített volt: 3-4 között alakult. A mezőgazdasági termelés különösen a kertészet - sajátosságaiból adódik, hogy csak a termelési ciklus végén, az értékesítést követően jelentkezik a bevétel. Mivel a hitelt a beruházás kezdetétől egy-két évig lehetett felhasználni, aki egy év alatt megépítette az üvegházat, nyert egy évet, amikor nyugodtan beindíthatta az első termelési ciklust. Érthető, hogy mi is igyekeztünk minél hamarabb felépíteni, s beüzemelni az üvegházakat. Nagyon kedvező volt az évi egyszeri tőketörlesztés, amire a gazdasági év végén került sor. A futamidő is igen kedvezően alakult, 15 év állt rendelkezésre a visszafizetésre. El kell ismerni, hogy gyors és gördülékeny az ügyintézés mind a KA-VOSZ-nál, mind a bankban. Gubacsi Zoltán A vállalkozás forgóeszköz ellátottsága azonban ezzel nem oldódott meg. Folyószámlahitel nélkül szinte lehetetlen termelni. Ezt támasztják alá Gubacsi Zoltán szavai. A Konzumbank Rt. megszűnését követően a szegedi Partiscum Takarékszövetkezethez helyeztem át a számlavezetést. Azért is volt szerencsés ez a lépés, mert mióta megjelent a Gazdahitel-Gazdakártya, jelzálog nélkül jutok hozzá tízmillió forintig folyószámlahitelhez, bár megjegyzem, hogy a százalék körüli kamatot a mezőgazdaságban nem mondhatjuk kedvezőnek. Ugyanígy nagy jelentőségűnek tartom az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitelt, ami mögött az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány kezessége áll. Ahhoz, hogy pontosan megértsük e két finanszírozási lehetőség jelentőségét, ismerni kell a mi és a hasonló zöldségtermesztők termelési technológiáját. A legkorszerűbb holland, talaj nélküli hidrokultúrás technológiával termesztjük az étkezési paprikát és a paradicsomot. A talajt fehér fóliával letakarjuk, hogy a növények gyökere ne érintkezzen a földdel. A palántát a leterített kőzetgyapotból, vagy újabban már kókuszháncsból készült úgynevezett termesztő paplanba ültetjük. A növény igényeinek megfelelő csepegtető öntözésről, illetve az optimális tápanyagellátásról számítógép vezérlésű berendezés gondoskodik. Mivel a megtermett növény október - november hónapokban kerül ki az üvegházból, az új telepítésre pedig december - januárban kerül sor, a megújítástól számítva három-négy hónap mire termőre fordul az új ültetvény. Addig természetesen meg kell vásárolni a termesztéshez szükséges műtrágyát, termesztő paplant, vetőmagot, fizetni kell a fűtőanyagot, a villanyszámlát, a munkabért stb. Vagyis a termelés előfinanszírozása nem kis gondot jelent, ilyenkor jön jól a Gazdakártya, vagy az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitel. Különösen jelentős ez egy ilyen nehéz év után, mint amilyen a mostani, amikor egyrészt értékesítési problémáink voltak, másrészt alacsony árak jellemezték a piacot. Azt mondhatom, hogy a nyár közepén
5 alig volt kereslet. Nem csak a növényházi zöldségekre vonatkozik ez a megállapítás, hanem a szabadföldiekre is. Ehhez még vegyük hozzá, hogy mi már alig-alig használunk vegyszert a növényvédelemben, átálltunk a biológiai védekezésre, előre betelepítjük a fürkészdarazsakat, ragadozó poloskákat, atkákat, valamint olyan mikrobákat, amelyek a kártevőket pusztítják. Nagyobb költséggel egészségesebb élelmiszert állítunk elő, de ezt a minőségi előnyt nem tudjuk az árban érvényesíteni. A gyors hitel jelentőségét csak tovább növeli a kertészeti termelés kedvezőtlen gazdasági környezete. Vendéglátónk erről plasztikus képet adott. ki magas vámot, illetve nem figyelünk a minőségre, a szermaradványokra. Addig nem tudjuk a nálunk már gyakorlattá vált biológiai védelem következtében egészségesebb magyar árunál a költségeket sem érvényesíteni. A helyzet kritikus, mert mikor Hollandia lesöpörte a virágtermesztőket a magyar piacról, ez a termelői réteg jórészt zöldségtermelővé vált. Most, ha tönkre mennek, már nem lesz hova menekülni, sok ezren maradnak munka nélkül. A termelők önmaguk nem tudnak ebből a körből kitörni, ők nem tudják az országos piaci folyamatokat kezelni, nagyon erős érdekvédelemre, piacvédelemre lenne szükség. Milyen tapasztalatai vannak az Agrár Széchenyi Kártyával? - kérdeztük Gubacsi Zoltánt. Én más vállalkozásaimban korábban is éltem a Széchenyi Kártya lehetőségeivel. Ismerem az előnyeit, ezért vártam az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitel megnyitását. Rögtön érdeklődtem több pénzintézetnél. Van, ahol a múlt évi bankszámlaforgalmat is vizsgálják, s ahhoz kötik a hitel mértékét. Ugyanígy az egyik pénzintézet minimum 3 milliós nyereséghez köti a hitelt, aki kevesebbet tud kimutatni, nem kap kártyát, ami azért kedvezőtlen, mert kizárja azokat, akik tavaly a belvízkárok miatt nem tudtak nyereséget realizálni. Az érthető, hogy 15 millió forint felett ingatlan, ingó fedezet is szükséges. Azt viszont el kell ismerni, hogy gyors és gördülékeny az ügyintézés mind a KA-VOSZ-nál, mind a bankban. Én az OTP-nél 5 millió forintig Munkavállalók ingyenes képzése vettem igénybe az Agrár Széchenyi Kártya szolgáltatásait, ami valóban nagy segítség. Ahhoz, hogy pontosabban lássuk egy ilyen vállalkozás helyzetét, tágabb gazdasági, piaci folyamatokba kell helyezni. Sarkosan fogal-mazva mikro- és kisvállalkozások munkavállalóinak ingyenes képzését kezdi meg úgy érzékeltethetem a helyzetet, hogy ha megszűnne a magyar zöldségtermesztés, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a TÁMOP /1 program keretében. a fogyasztók nem vennék észre, mivel ez a kis Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér megyében a következő két évben lehetőség magyar piac egész évben ellátható külföldi zöldséggel, az afrikai országoktól Kínáig lennének nyílik többek között értékesítési ismeretek és angol nyelv tanulására. szállítók. Csak a minőség tűnne el, és sok ezer ember munkahelye. Már több arab kereskedés van Magyarországon, amelyik Egyiptomból hoz Az alábbi szakmai képzésekre kerül sor: be zöldséget, és még több magyar, aki Marokkóban és Jordániában termeltet. Lehet, hogy Munkavállalók ingyenes képzése az árun fel van tüntetve a származási hely, de Gyakorlati Munkavállalók EU ismeretek: ingyenes 60 képzési képzése óra Sales (értékesítési ismeretek): 66 képzési óra mivel magyar kereskedők, magyar vetőmagból magyar szakemberek irányításával termeltetik, A A mikro- mikro- és Cégvezetés, és kisvállalkozások projektmenedzsment: munkavállalóinak ingyenes ingyenes 66 képzését képzési képzését kezdi óra kezdi meg meg sajnos még a nemzeti színeket is rátehetik a a Magyar a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a TÁMOP /1 a program keretében. csomagolásra. Másik oldalon a gazdasági válság A mikro- és Gazdasági kisvállalkozások és vállalkozási munkavállalóinak ismeretek: ingyenes 72 képzési képzését óra kezdi meg Komárom-Esztergom, Veszprém Fejér Fejér megyében a következő két két évben évben lehetőség is keresletcsökkenést okoz. A nyugat-európai a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a TÁMOP /1 program országokban is kevesebb zöldséget fogyasztanak, mint korábban. Sőt, új jelenség, hogy már nyílik nyílik többek többek között Angol között értékesítési - kereskedelmi ismeretek és nyelvi angol és angol nyelv képzés: nyelv tanulására. 200 képzési óra keretében. Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér megyében a következő két évben lehetőség nyílik többek között értékesítési ismeretek és angol ott sem annyira a minőség számít, mint az ár. Az alábbi Az alábbi szakmai szakmai képzésekre kerül kerül sor: sor: Végeredményben a hazai piaci értékesítés adhat nyelv A tanulására. képzésekre folyamatosan lehet jelentkezni az alábbi elérhetőségen; Sales Sales (értékesítési ismeretek): 66 képzési 66 képzési óra óra stabilitást a kisvállalkozásoknak. Törekszenek is Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány erre a termelők, de a helyzet ennél sokkal bonyolultabb. Az alábbi szakmai Gyakorlati képzésekre EU EU ismeretek: kerül sor: 60 képzési 60 képzési óra óra Sales (értékesítési Sándor Kinga projektmenedzser Cégvezetés, ismeretek): projektmenedzsment: 66 képzési óra 66 képzési 66 képzési óra óra Gyakorlati EU ismeretek: 60 képzési 06 1 óra A következőket mondta Gubacsi Zoltán. Gazdasági és vállalkozási és ismeretek: 72 képzési 72 képzési óra óra Nem ismerjük a nagy üzletláncok árképzését, Cégvezetés, projektmenedzsment: kinga@mva.hu 66 képzési óra Angol - nyelvi képzés: 200 képzési óra csak azt látjuk, hogy az átvételi ár duplájáért Gazdasági és Angol vállalkozási - kereskedelmi ismeretek: nyelvi 72 képzési képzés: óra 200 képzési óra kapható a zöldség az áruházakban: ha 500 forintért Angol - kereskedelmi nyelvi képzés: 200 képzési óra vásárolják kilóját, akkor 1000 forintért A képzésekre A folyamatosan lehet lehet jelentkezni az alábbi az alábbi elérhetőségen; van kirakva, ha nekünk 100 forintot adnak kiló- A képzésekre folyamatosan Magyar Magyar Vállalkozásfejlesztési lehet jelentkezni az Alapítvány alábbi elérhetőségen; jáért, akkor 200 forintért kapható az áruházakban. Olyan magasan árazzák be a zöldséget, ami Magyar Vállalkozásfejlesztési Sándor Sándor Kinga Alapítvány Kinga projektmenedzser eltorzítja a piacot és a keresletet is. Még ehhez Sándor Kinga projektmenedzser jön, hogy logisztikai költségeket és polcpénzt is felszámolnak. A 30 napos fizetési határidőt sem a nagykereskedők, sem az üzletláncok többsége nem tartja be, holott ezt törvény írja elő. Azt hiszem, ezek egyértelműen mutatják, hogy mennyire hiányzik a forgótőke. Ez így is marad, amíg nem oldjuk meg a piacvédelmet, amíg az unión kívülről érkező termékekre nem vetünk kinga@mva.hu kinga@mva.hu vállalkozók 5
6 időszerű 6 Pályázat állami földterületek haszonbérletére A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet október végén elkezdte 65 ezer hektárnyi állami földterület haszonbérleti pályázatainak közzétételét. Az intézkedés fontos lépés a Kormány birtokpolitikai irányelveinek megvalósításához. A pályáztatás fő célja a kis és közepes családi vállalkozások, valamint az állattartó gazdálkodások megerősítése. A földterületek haszonbérletére családi gazdálkodók, őstermelők, egyéni vállalkozók és gazdálkodó szervezetek jelentkezhetnek. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet az eljárásnál a helyben lakó, életvitelszerűen mezőgazdasági tevékenységet folytató termelőket igyekszik helyzetbe hozni, és a haszonbérbe adást állattartáshoz köti. A pályázók lakhelye, illetve székhelye nem lehet az érintett termőföld 20 km-es körzeténél távolabb, továbbá a jelentkezők nem tulajdonolhatnak és bérelhetnek az államtól és/vagy mástól összesen 1200 hektárnál nagyobb területet. A meghirdetett termőföldeket Fokozottan ellenőrzik a külföldi borokat a nyertes pályázók 20 évre kapják haszonbérletbe. A pályázatokat a felhívás közzétételétől számított 45. napig (hozzávetőlegesen december elejéig) kell benyújtani a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet megyei területi irodáihoz. A Magyarországon forgalomba hozott borok 45 százaléka kerüli ki az adózást. A tényleges feketekereskedelem aránya azonban ennél lényegesen magasabb, miután az évente megtermelt szőlő jelentős része már a hegyközségi nyilvántartásokba sem kerül be. További gond, hogy 2011 első félévében több mint ötszázezer hektoliter olasz bor lépte át a magyar határt. Ennek jó részét magyar termékként értékesítették. Az import rendkívüli mértékben befolyásolja főként az olcsó borok piacát. Ezért november 9-én a Vidékfejlesztési Minisztérium elrendelte az import borok kiemelt ellenőrzését. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal a borok első magyarországi tárolási helyén: nagy- és kiskereskedelmi egységekben, elosztó központokban, hűtőházakban és előállító létesítményekben ellenőrzi, hogy a borok megfelelnek-e az élelmiszerjog előírásainak. A vizsgálat a kísérő dokumentumokra is kiterjed, megnézik az egyes tételek számláit, a pincekönyveket, a szállítási okmányokat. A borokból mintát is vesznek, amelyeket laboratóriumi vizsgálatnak vetnek alá. Az AVHA Szolgáltató és Tanácsadó Kft. a kis- és középvállalkozások, valamint gazdálkodók számára tájékoztatást nyújt: az aktuális támogatási lehetőségekről, a kedvezményes hitel- és garanciakonstrukciókról, valamint segítséget nyújt beruházások tervezésében, megvalósításában. Ingyenes telefonos és személyes konzultációs lehetőségek, tájékoztató anyagok megküldése. Kedvezményes feltételek szerint igénybe vehetők: üzletviteli tanácsadás, mezőgazdasági szaktanácsadás, hitelkérelmek összeállítása, pályázati tanácsadás. Hívja a es kék számot, vagy keressen minket a tanacsadas@avhakft.hu címen. Egységes lesz az élelmiszerek dátumjelölése január 1-jétől lép érvénybe az élelmiszereken feltüntetett fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idő új, az Európai Unióban is elfogadott jelölése. Így az élelmiszer-előállítással foglalkozó gyártóknak a nap/hónap/év sorrendet kell használniuk a termékeken. A változtatás célja, hogy az EU többi 26 tagállamában már használt jelölés Magyarországon is általánossá váljon, s ezzel egységes, átlátható rendszer jöjjön létre az egész unióban. Az átállás megkönnyítése érdekében több mint, egy éves átmeneti időszak állt a gyártók és a kereskedők rendelkezésre. A magyar fogyasztók eddig kétféle dátumjelölési móddal találkozhattak az üzletekben. A magyar helyesírási szabályoknak megfelelő jelölés mellett (év/hó/nap), az élelmiszerek csomagolásán már eddig is gyakran látható volt a nap/hónap/év sorrend. Az élelmiszerek jelöléséről szóló vidékfejlesztési minisztériumi rendelet továbbra is lehetővé teszi, hogy az élelmiszert előállító vállalkozások a hónapot a teljes szó kiírásával (szeptember) vagy rövidítéssel (szept.), az évet kettő (11), vagy négy karakterrel (2011) tüntessék fel.
7 A kertészetek korszerűsítésének támogatása (ÚMVP) Egy pályázó legfeljebb 50 millió forintos támogatásban részesülhet. A támogatási kérelem benyújtása. A támogatási kérelmet január 1. január 31. között lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. pályázatok Megjelent a vidékfejlesztési miniszter 103/2011. (XI. 8.) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről. A támogatás célja. Vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe a kertészeti termelő tevékenységet szolgáló létesítmények építésére, korszerűsítésére és a hozzá kapcsolódó, telepen belüli infrastrukturális beruházások megvalósítására, a kertészeti ágazatot szolgáló új tároló, manipuláló létesítmények építésére és a hozzá kapcsolódó, telepen belüli infrastrukturális beruházások megvalósítására, a kertészeti létesítmények energiaellátását biztosító beruházások megvalósítására. A támogatásra jogosultak köre. Támogatás igénybevételére jogosultak azok a mezőgazdasági termelők, amelyek a mezőgazdasági tevékenységek közül a 01.1, 01.2, 01.3, vagy 01.5 alágazatba tartozó tevékenységet végeznek; a zöldség-gyümölcs termelői csoportok, termelői szervezetek vagy azok leányvállalatai. Az Európai Unió 2011-re is engedélyezte Magyarországnak, hogy nemzeti kiegészítő támogatást nyújtson a zöldség-gyümölcs termelői szervezeteknek (TÉSZ-eknek). Ennek megfelelően a Vidékfejlesztési Minisztérium a nemzeti és a közösségi forrást összekapcsolva 1 milliárd forintos támogatást nyújt a TÉSZ-ek együttműködésének fejlesztésére. Az erre vonatkozó rendelet november 13-tól hatályos. A tavalyihoz képest egyszerűsödik a támogatás igénybevétele. A TÉSZ-ek önállóbban dönthetnek az együttműködés kialakításáról, így tovább erősödhet a termelők piaci alkuereje. Az Unió azokban a régiókban engedélyezi a nemzeti kiegészítést, ahol a TÉSZ-ek részesedése az A pályázó mezőgazdasági üzeme méretének meg kell haladnia a 4 európai méretegységet (EUME). Ez nem vonatkozik az induló vállalkozásokra és a termelői csoportokra. Az induló vállalkozás, a támogatás igénybevételére csak akkor jogosult, ha a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozatban vállalja, hogy üzemmérete legkésőbb a beruházás befejezését követő első naptári évben eléri a 4 EUME üzemméretet. A támogatás forrása. A támogatás forrása az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 121. intézkedéséhez rendelt pénzügyi keret, amely eurónak megfelelő forintösszeg, de legfeljebb 4 milliárd forint. A támogatás mértéke. Alapesetben az elszámolható költségek százaléka, amely fiatal gazdálkodók esetében további 10 százalékpontos, illetve a kedvezőtlen adottságú területeken vagy NATURA 2000 területeken megvalósuló beruházások esetén további 10 százalékpontos támogatással egészül ki. A TÉSZ-ek együttműködésének támogatása összes zöldség- és gyümölcstermelésből alacsonyabb, mint 20 százalék. A támogatás ugyanakkor nem haladhatja meg a termelői szervezetek, illetve tagjaik által a szervezet működési alapjába befizetett hozzájárulás 80 százalékát. Továbbá a nemzeti támogatáshoz azok a TÉSZ-ek juthatnak hozzá, amelyek termelői szervezetek társulásának (TSZT) tagjaként értékesítik terményeiket. Az előbbiek alapján a szóban forgó támogatási forrásra jelenleg 35 magyarországi TÉSZ jogosult. A kormány célja, hogy a nemzeti támogatás elősegítse a TÉSZ-ek megerősödését, illetve előmozdítsa a termelői szervezetek, és közvetetten a zöldség-gyümölcs termelői csoportok közötti együttműködés, koncentráció létrejöttét. Az intézkedés hozzájárul a vidéki munka- Újra lehet bormarketing támogatására pályázni A Vidékfejlesztési Minisztérium háttérintézménye, az Agrármarketing Centrum (AMC) ismét meghirdette a magyar borok népszerűsítésére szolgáló projektek támogatását. A pályázat a magyar borok, borászok, a borkultúra hazai népszerűsítését segíti elő. Az AMC az eddigi tapasztalatokat figyelembe véve változtatott a korábbi kiírási feltételeken, hogy minél több sikeres kezdeményezést támogathasson. A támogatási forrás segítségével a borászatok helyi, regionális rendezvényeken, fesztiválokon, vásárokon, valamint országos rendezvényeken vehetnek részt. A Bormarketing Bizottság döntése alapján 125 millió forint áll a pályázók rendelkezésére. A vissza nem térítendő utófinanszírozású támogatás mértéke akár 70 százalékos is lehet. A pályázatokat március 31-ig lehet benyújtani. helyek megőrzéséhez is. A támogatás ösztönzi a TÉSZ-ek közös piaci fellépését, elősegítve ezzel a feketekereskedelem visszaszorítását. A már három éve folyamatosan folyósított hasonló célú nemzeti kiegészítő támogatásnak köszönhetően összesen már 11 TSZT alakult az országban. A TÉSZ-eknek a támogatás igénylését megalapozó működési programjaikat a vidékfejlesztési tárcához kell eljuttatniuk. Kedvező elbírálás esetén kifizetési kérelmeiket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) kell benyújtaniuk. A támogatás február 15-ig igényelhető, az MVH a megítélt összeget legkésőbb október 15-ig folyósítja. 7
8 pályázatok 8 technológia fejlesztési kiírások (ÚSZT) 2011 végéig pályázható technológia fejlesztési kiírások (ÚSZT) 1) Mikro-, kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése (GOP /A és KMOP /A) A támogatás célja. A mikro-, kis- és középvállalkozások eszközbeszerzéseinek és információs technológiai fejlesztéseinek támogatása annak érdekében, hogy versenyképességük javuljon és piaci helyzetük stabillá váljon. Az igényelhető viszsza nem térítendő támogatás összege: minimum 3 millió, maximum 20 millió forint. Támogatható tevékenységek. Induló beruházások eszközbeszerzése és információs technológia fejlesztése A támogatás mértéke. GOP /A pályázati konstrukció (a Közép-magyarországi Régión kívül megvalósuló fejlesztések) esetében az elnyerhető támogatás mértéke az összes elszámolható költség maximum 40 százaléka. A KMOP /A pályázati konstrukció (a Közép-magyarországi Régióban megvalósuló fejlesztések) esetében Budapesten az összes elszámolható költség maximum 20 százaléka a középvállalkozások esetében, 30 százaléka a mikro- és kisvállalkozások esetében; Pest megyében az összes elszámolható költség maximum 35 százaléka. 2) Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára (GOP /B és KMOP /B) A támogatás célja. A mikro-, kis- és középvállalkozások különféle belső fejlesztéseinek (például eszközvásárlás, ingatlan-beruházás, marketing) támogatása, hogy a beruházások révén a vállalkozások fejlődhessenek, új munkavállalókat alkalmazzanak, és új piacokat szerezhessenek. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 15 millió, maximum 100 millió forint. Támogatható tevékenységek. Eszközbeszerzés, infrastrukturális és ingatlan beruházás, információs technológia fejlesztés, piacra jutás, tanácsadás igénybe vétele, vállalati HR fejlesztés, irányítási, vezetési és hitelesítési rendszerek bevezetése. A támogatás mértéke. A GOP /B pályázati konstrukció (a Közép-Magyarországi Régión kívül megvalósuló fejlesztések) esetében az elnyerhető támogatás mértéke az összes elszámolható költség legfeljebb 35 százaléka. A KMOP /B pályázati konstrukció (a Közép-magyarországi Régióban megvalósuló fejlesztések) esetében Budapesten az összes elszámolható költség maximum 20 százaléka a középvállalkozások esetében, 30 százaléka a mikro- és kisvállalkozások esetében; Pest megyében az összes elszámolható költség maximum 35 százaléka. 3) Komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás (GOP ) A támogatás célja. Komplex vállalati beruházások támogatása, amelyek kiemelkedő foglalkoztatási hatással bírnak munkahelyek megőrzésére vagy új munkahelyek teremtésére. A pályázatra kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok jelentkezhetnek, amelyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 25 fő volt, vagy amelyek vállalják, hogy létszámuk a projekt befejezéséig el fogja érni 1054 Budapest Kálmán Imre u Budapest, 62. Pf. 289 Zöld szám: Telefax: (36 1) office@avhga.hu Honlap: a 25 főt. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 100 millió, maximum 1000 millió forint. Támogatható tevékenységek. A támogatást igényelni lehet új munkavállalók foglalkoztatására, eszközbeszerzésre, információs technológiai fejlesztésre. Ezekhez kapcsolódóan támogatható továbbá infrastrukturális és ingatlan-beruházás, gyártási licenc megvásárlása, gyártási know-how beszerzése, a piacra jutás támogatása, a vállalati humánerőforrás fejlesztése, tanácsadás igénybevétele, illetve minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása. A támogatás mértéke. Az elnyerhető támogatás mértéke az összes elszámolható költség maximum 35 százaléka. Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány valamennyi vidéki kis-, és közepes vállalkozás, családi gazdálkodó, őstermelő, számára nyújt készfizető kezességet, melyet az Alapítvánnyal együttműködő pénzügyi intézmények igényelhetnek a belföldi vállalkozással kötött szerződéseikhez. Alapítványi kezesség funkciói hitelképesség növelése hitelhez jutási feltételek javítása pénzügyi életképesség biztosítása Alapítvány készfizető kezessége igényelhető Kölcsön/hitel- Bankgarancia- Lízing- Faktoring szerződéshez Kezességvállalás kondíciói Kezességgel biztosított összeg: max Ft Kezességvállalás mértéke: százalék Futamidő: minium 91 nap, maximum 25 év A díj fizetése: egyszeri, vagy évenkénti Az általános díj mértéke: 50 -os készfizető kezesség mellett a kezességgel biztosított összeg százalékában: Futamidő Kezességgel biztosított Évenkénti díjfizetés Egyszeri díjfizetés összeg (Ft) 1-25 évig 1 évig 1-4 évig 4-7 évig 1-1 m 3800 Ft 3800 Ft 1 m-75 m 0,65 0,65 1,10 1,50 75 m-150 m 0,80 0,80 1,25 1, m- 1,00 1, A fenti értékek a kezesség mértékének (20-80 ) megfelelően arányosan változnak. A piaci kezességi díj, 50 -os készfizető kezesség mellett kezességgel biztosított összeg 1,21-2,13 között változik. Mértéke függ a hitel típusától (forgóeszköz vagy beruházási) és az ügylet típusától (agrár vagy nem agrár). garancia Az Agrár- Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány időszaki kiadványa, szerkesztéséért felelős az AVHA Kft. (megjelenik az agrárlapok mellékleteként) Felelős kiadó: dr. Herczegh András Szerkesztőségi titkár: Horváth Attila Szerkesztőség: 1054 Budapest, Kálmán Imre u. 20. Telefon: (1) Zöld szám: (80) Fax: (1) Stúdió: Armadillo Design Kft Budapest, Berni u. 1. Nyomja: Veszprémi Nyomda Zrt Veszprém, Őrház u. 38.
Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése
Európai Uniós támogatások pályázati roadshowja Széchenyi 2020 GINOP Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Halász Eszter projektmenedzser Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési
GOP PÁLYÁZATOK. Szabó Sándor András. pályázati és innovációs tanácsadó regisztrált pályázati tréner egyetemi oktató
GOP PÁLYÁZATOK Szabó Sándor András pályázati és innovációs tanácsadó regisztrált pályázati tréner egyetemi oktató 1. Ami tetszik: Általában - közös részletes pályázati útmutató - kikerült a részvételi
BARTHA ÁKOS RETAIL ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSI KILÁTÁSOK BANKI SZEMMEL KAVOSZ GAZDASÁGI FÓRUM TATABÁNYA, 2016. ÁPRILIS 21.
BARTHA ÁKOS RETAIL ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSI KILÁTÁSOK BANKI SZEMMEL KAVOSZ GAZDASÁGI FÓRUM TATABÁNYA, 2016. ÁPRILIS 21. FORDULAT ELŐTT A HAZAI KISVÁLLALATI SZEKTOR A MAGYAR GDP TÖBB, MINT
Széchenyi2020 Pályázati aktualitások
Széchenyi2020 Pályázati aktualitások Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestülete 17. Nemzetközi Kőkonferencia Pilisvörösvár 2016.02.27. Készítette: ECONOSERVE Pályázati Kft. Büki Péter Tematika
Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása
Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása Pályázat kódja GINOP-1.3.2-15 Keretösszeg 2 milliárd Ft Támogatási összeg 5 50 millió Ft Intenzitás maximum 50% Pályázók
Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása
Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása Pályázat kódja Keretösszeg Támogatási összeg GINOP-1.2.5-15 4 milliárd Ft 25 100 millió Ft Intenzitás maximum 50% Pályázók köre Területi szűkítés
Növekedési Hitelprogram
Növekedési Hitelprogram Pulai György Hitelösztö zők főosztály vezetője InnoTrends Hungary 2014 2014. október 17. 1 Tartalom Az NHP felépítése A program eddigi eredményei 2 A Növekedési Hitelprogram célja
Bérjellegű támogatások. Ujhelyi Zita
Bérjellegű támogatások Ujhelyi Zita Lehetőségek munkaadók számára, foglalkoztatáshoz kapcsolódó támogatások Szolgáltatások munkaerő-piaci információk nyújtása közvetítés Támogatások foglalkoztatás bővítését
Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011
Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban
A 2010. évi Üzletszabályzat 3. számú mellékletének 2010. március 1-től hatályos módosítása
A 2010. évi Üzletszabályzat 3. számú mellékletének 2010. március 1-től hatályos módosítása Ezúton tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, Partnereinket, hogy az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány
Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása GINOP-2.1.1-15 (Kivonat) 1
A Felhívás indokoltsága és célja Vállalatok K+F+I tevékenységének a GINOP-2.1.1-15 (Kivonat) 1 Jelen Felhívás célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének növelése olyan
Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig
Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Igényelhető kölcsönök Lakossági szabadfelhasználású jelzálogkölcsön Termék
2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL
BIHAR-SÁRRÉT VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 4100 BERETTYÓÚJFALU, KOSSUTH UTCA 25 WWW.BSVE.HU INFO@BSVE.HU 2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL Tisztelt Érdeklődők! Szeretettel köszöntjük a Bihar -Sárrét Vidékfejlesztési
Igénylés: FMKIK -Gazdaság Háza. Csoportos tanácsadás szeptembert l csütörtökönként 14,00 15,30h, szíveskedjen figyelni honlapunkat
Igénylés: FMKIK -Gazdaság Háza Csoportos tanácsadás szeptembert l csütörtökönként 14,00 15,30h, szíveskedjen figyelni honlapunkat SZÉCHENYI KÁRTYA PROGRAM 1145/2010. (VII. 7.) Kormányhatározat Sz. Forgóeszköz
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új
Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001
Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Gazdaságélénkítés és munkahelyteremtés 2011-2013 2011-13 között közel 2000 milliárd forint uniós forrás állt Magyarország rendelkezésére,
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére
Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:
11. számú melléklet - FHB Bankszámlacsomagokhoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai
Lakossági Bankszámla Hirdetmény 11. számú melléklet - FHB hoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai Hatályos: 2016. július 15. napjától Közzététel napja: 2016. július 14. A jelen Hirdetményben
Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások
/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:2666-200:text:hu:html HU-Szombathely: Banki szolgáltatások 200/S 7-2666 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Szolgáltatás
Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.06.15-től lekötésre kerülő ekre
Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.08.13-tól lekötésre kerülő ekre
Már nem értékesített hiteltípusok és korábban folyósított hitelek kondíciói Egyéb hitelek (Érvényes: 2015.12.01-től)
Már nem értékesített hiteltípusok és korábban folyósított hitelek kondíciói Egyéb hitelek (Érvényes: 2015.12.01-től) Tartalomjegyzék Szellemi szabadfoglalkozásúak részére nyújtott (már nem értékesített)
KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő
KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek eire vonatkozóan Hatályos: 2016.július 1-től 2016. július 1-jén vagy azt követően igényelt kölcsönökre vonatkozó feltételek: éves Kamat 22,13 % 24,89 % 24,89
H I R D E T M É N Y. Az OTP BANK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, FÉSZEKRAKÓ ÉS KÖZALKALMAZOTTI SZEMÉLYI KÖLCSÖN
H I R D E T M É N Y Az OTP BANK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, FÉSZEKRAKÓ ÉS KÖZALKALMAZOTTI SZEMÉLYI KÖLCSÖN FELFÜGGESZTETT TERMÉKÉNEK Feltételeiről Közzététel: 2009. október 1. Hatályos 2009. október 1-től. (Jelen
Gépjármű finanszírozással kapcsolatos szabályozási stratégia elemei
Gépjármű finanszírozással kapcsolatos szabályozási stratégia elemei Gépjármű finanszírozás változásai 2010. április 14. Dr. Farkas Ádám Elnök Pénzügy Szervezetek Állami Felügyelete Érintett jogszabályok
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus
JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK
Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: Hatályos: 2016. június 01 -tól/től visszavonásig JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK Magánszemélyek részére Jelzáloglevél kamattámogatás
A kamarák szerepe a vállalkozások innovatív működésének elősegítésében
A kamarák szerepe a vállalkozások innovatív működésének elősegítésében Dunai Péter főtitkár, MKIK 2012. december 5. Nyíregyháza A kamarai tevékenység változásai 2012-ben - Kötelező kamarai regisztráció
TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ
TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ a 2004. évi XXXIV. törvény a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról alapján 1) KKV-nak
DIGITÁLIS GAZDASÁGFEJLESZTÉS
DIGITÁLIS GAZDASÁGFEJLESZTÉS 2016-BAN A GINOP VÁLLALATI INFOKOMMUNIKÁCIÓS PÁLYÁZATAI Dr. Kelemen Csaba főosztályvezető 2015. november 25. GINOP 3. PRIORITÁS VEKOP 3. PRIORITÁS GINOP 8. PRIORITÁS A fejlesztések
H I R D E T M É N Y. Hatályos: 2014. szeptember 01-től
H I R D E T M É N Y 6/f. sz. melléklet Nem forgalmazható, de állományban lévő Széchenyi kártya és Agrár Széchenyi kártya kondíciói Apátfalva, Hódmezővásárhely, Makó, Királyhegyes és Magyarcsanádi kirendeltségeken
KIEGÉSZÍTŐ ADATOK HITELKÉRELEMHEZ
KÉRJÜK, HOGY AZ ADATLAPOT NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL TÖLTSE KI! MINDEN KÉRDÉSRE VÁLASZOLJON, AZ ÖN VÁLLALKOZÁSÁRA NEM ÉRTELMEZHETŐ KÉRDÉSEKET KIHÚZÁSSAL JELÖLJE! I. AZONOSÍTÓ ADATOK Hiteligénylő neve: Székhely
Vállalkozások fejlesztési tervei
Vállalkozások fejlesztési tervei A 2014-2020-as fejlesztési időszak konkrét pályázati konstrukcióinak kialakítása előtt célszerű felmérni a vállalkozások fejlesztési terveit, a tervezett forrásbevonási
Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme
126/2007. (V.16.) ÖK. számú Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme A Képviselő-testület támogatja Popovics Zsolt fekve-nyomó sportolót a Sportcsarnok Sport Egyesületen keresztül 30.000
Agrár- Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány
Agrár- Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány HÍRLEVÉL A közelmúltban megjelent, 118/2012. (XI.22.) számú VM rendelet értelmében 2012. december 7- től 30 százalékos i előlegigénylésre lesz lehetőségük azon
A közraktározási piac 2015. évi adatai
A közraktározási piac 2015. évi adatai Az alább közölt adatok forrása a közraktározás-felügyeleti tevékenység során végzett adatgyűjtés és adatfeldolgozás. A közraktározási piac szereplőinek csekély száma
KONDÍCIÓS LISTA. 1000 HUF éves Késedelmi kamat Kamat + 6,00% Kényszerhitel éves kamata 27,99% CIB Hitelfedezeti Védelem havi díja
KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek CIB Személyi kölcsöneire és eire vonatkozóan Hatályos: 2013. április 1-től 2012. március 23-án vagy azt követően igényelt kölcsönökre vonatkozó feltételek:
Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány
Közhasznúsági Beszámoló 2012 Egry József Általános Iskola Tolnai Alapítvány Adószám: 18953305-1-20 8360 Keszthely, Vásár tér 10. Keszthely,2013.02.15. 1 Közhasznúsági melléklet részei 1. Az alapítvány
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben SERKENTSE VÁLLALLKOZÁSA NÖVEKEDÉSÉT ESZKÖZ- ÉS INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSEKKEL A SZÉCHENYI 2020 PÁLYÁZATI IDŐSZAK TÁMOGATÁSI FORRÁSAINAK HASZNÁLATA MELLETT!
A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve
A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve Készítette: Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 4024 Debrecen Piac u. 54. 4002 Debrecen, Pf.: 78. Tel.:
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT
www.intelligensregio.hu.. TEREMTSE MEG ÉS BŐVÍTSE VÁLLALKOZÁSA KORSZERŰ Alapítva 2000-ben TERMÉK ELŐÁLLÍTÁSI KÉPESSÉGÉT TÁMOGATÁS IGÉNYBEVÉTELÉVEL A SZÉCHENYI 2020 PÁLYÁZATI IDŐSZAKBAN! - AZ IR KFT. A
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek
Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés
Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Feladatok I. Kapcsoltság vizsgálat II. Cégcsoport méret feltérképezés III. Transzferár
A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE
A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE Orosz Endre főosztályvezető Központi Szolgáltatási Főigazgatóság Közbeszerzési referens képzés PTE A közbeszerzési törvény előzményei A központosított közbeszerzés
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel
Rábaközi Takarékszövetkezet Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel Adósok által fizetendő * Használt lakás vásárlásra 4,30% 4,30% 4,30% 4,48% adósok kamattámogatásra nem jogosultak.
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-15
I. A felhívás célja Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-15 Jelen felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési kapacitásainak
RÉSZLETES KIVONAT. GINOP 1.2.2.-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása. Készült: 2015. június 10.
RÉSZLETES KIVONAT GINOP 1.2.2.-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Készült: 2015. június 10. Verzió: 1.0 ÖSSZEGZÉS A Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban
A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei. Elıadó: Ferenczi Szilvia
A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei Elıadó: Ferenczi Szilvia Hatály, a kedvezmények típusai, alanyai, alapja: A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítására az Országgyőlés elfogadta
Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről
1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai Székhelye, siófoki telephelye: Bankszámlaszáma:
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
H I R D E T M É N Y. A RAKAMAZ ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET által lakosságnak nyújtott hitelek kamatairól és felszámított egyéb költségeiről
H I R D E T M É N Y A RAKAMAZ ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET által lakosságnak nyújtott hitelek kamatairól és felszámított egyéb költségeiről Érvényes: 2016. április 1.-től 1.) Fogyasztási hitel
Autópálya matrica árak 2011
Autópálya matrica árak 2011: drágább az autópálya matrica díja 2011-ben. 2011-től átlagosan 8,7 százalékkal emelkednek az úthasználati díjak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint a drágulás
Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.
A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, őstermelők esetén érvényes vállalkozói, őstermelői igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi
H I R D E T M É N Y 2015. június 15-től érvényes betéti kamatok
H I R D E T M É N Y 2015. június 15-től érvényes betéti kamatok Évi bruttó kamat % EBKM % 1./ Lakossági folyószámla -lekötés nélkül sávos kamatozással 150.000 Ft-ig 0.00% 0.00% 150.001 Ft-tól 0.15% 0.15%
I. Az Agrár Széchenyi Kártyához kapcsolódó számlavezetéssel kapcsolatos díjak
Ikt.szám: 2015/2013 H I R D E T M É N Y Agrár S Z É C H E N Y I - K Á R T Y A Hatályos: 2013. szeptember 16-tól Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló 2012. évi
Kedvezőbb kezességi feltételek a nagyobb ügyletekhez
Környezeti célú k Agrár- Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány nagyobb ügyletekhez Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány Kuratóriumának 2012. július 30-i döntése értelmében a szervezet Üzletszabályzata
A Hungária Takaréknál forgalmazott. refinanszírozási hitelek kondíciós listája
A Hungária Takaréknál forgalmazott refinanszírozási hitelek kondíciós listája Hatályos: 2016.07.01-től. A kondíciós listába közzétett díjak, költségek az MFB által kibocsátott terméktájékoztató alapján
GARANCIA. Bővülő agrárhitelezés. Stratégiai célunk az agrárium finanszírozásának bővítése
X. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2016. február GARANCIA AZ AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY KKV FEJLESZTÉSI MELLÉKLETE A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG HETILAPHOZ Bővülő agrárhitelezés Az OTP Bank Nyrt. (OTP) stratégiai
Szociális hozzájárulási adó kedvezményei
Szociális hozzájárulási adó kedvezményei Kedvezmény megnevezése Kedvezmény alapja Kedvezmény mértéke Kedvezmény időtartama Kedvezmény feltétele Pftv. alapján (2004. évi CXXIII. tv.) START kártya (nem diplomás)
Önkormányzat. 2015. évi módosított előirányzat 1 2 3 4 5. Bevételek
Előirányzat-csoport, kiemelt megnevezése.. melléklet a./25. (.) önkormányzati rendelethez. működési támogatásai (..+ +..6.) 54 53 57 24 78 050.. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 59
Agrár és vidékpolitika aktualitásai 2013. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Vidékfejlesztési Minisztérium
Agrár és vidékpolitika aktualitásai 2013. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Vidékfejlesztési Minisztérium Budapest, 2013. április 30. KAP 2014-2020 KAP 2007-2013 I. pillér II. pillér
224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet
224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról 1 Tartalom:
Nemzeti Fejlesztési Terv. ÉAOP-2007-1.1.2/A Klaszter menedzsment szervezetek létrehozása, megerősítése
Nemzeti Fejlesztési Terv ÉAOP-2007-1.1.2/A Klaszter menedzsment szervezetek létrehozása, megerősítése Észak-Alföldi Operatív Program Prioritás: Gazdaságfejlesztés 1.1.1. konstrukció: A régió vállalkozásai
Nádudvar Város Önkormányzata 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K
Nádudvar Város Önkormányzata 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K 1.1. melléklet a 3/2015. (II.27.) önkormányzati rendelethez 1. sz. táblázat Ezer forintban Sorszám Bevételi jogcím
Közhasznúsági beszámoló
Közhasznúsági beszámoló Hangadók Közhasznú Alapítvány 2440 Százhalombatta, Liszt Ferenc sétány 29. 2009. évről A Közhasznúsági Jelentést a Kuratórium 2010. május 31-i ülésén fogadta el. Tartalom 1. Számviteli
JAVASLAT. Ózd, 2015. április 9. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke
JAVASLAT a 2015. évi nemzeti ünnepek megrendezésére és egyéb városi rendezvényekkel kapcsolatos feladatok, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására Ózd, 2015. április
MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Hirdetménye a 2014.09.22-től érvényes kondícióiról III. Kártyaszerződéshez kapcsolódó díjak vállalkozások részére
III. Kártyaszerződéshez kapcsolódó díjak vállalkozások részére Mastercard Business 5 000,00 Ft 5 000,00 Ft Pótkártya díja (kártyaletiltást követően) 5 000,00 Ft Pótkártya díja (újragyártási díj sérülés
B E V É T E L E K Ezer forintban
1.1. melléklet a 9/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelethez Kazincbarcika Önkormányzat 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat Sorszám B E V É T E L E K Bevételi jogcím Ezer forintban
Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a jelzálogkölcsönök feltételeiről Érvényes: 2015. Október 01-től 2015.
Kamatperiódus 6 havi BUBOR 1 Szabadfelhasználású kölcsön HUF 6 hónap 1,360% 2,360% 8,360% n/a Lakásvásárlási kölcsön HUF 6 hónap 1,360% 2,360% 8,360% n/a 1 A változó kamatozású HUF kölcsön kamatlába referencia-kamatlábhoz
Reklámadó 2015.évi változások. PáricsiZoltán
Reklámadó 2015.évi változások PáricsiZoltán Reklámadó - törvényi áttekintés A reklámadó magyarországi bevezetése, változások hatályba lépése 2014.06.11.-én a parlament megszavazta a 2014.évi XXII. törvényt
2010.05.12. 1300 Infó Rádió. Hírek
2010.05.12. 1300 Infó Rádió Hírek 100512 1303 [1127h GAZ MKIK - pozitív index MTI km 100512] Jelentősen javultak a magyar vállalatok várakozásai a következő félévre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás
BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT - 2016.04.01 után kötött szerződésekre Díjcsomag neve Go Go+ Go EU Go EU+ Kínált letöltési sebesség - 3G 42 Mbit/s 42 Mbit/s 42 Mbit/s
HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK
HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:
Módosult A referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése címő pályázatok dokumentációja
Módosult A referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése címő pályázatok dokumentációja A referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése címő pályázatok
Pályázatok és projektek
Pályázatok és projektek Hazai és Európai Uniós pályázati lehetőségek innovatív kis- és középvállalkozások számára Előadó: dr. Bándi Gábor tanácsadó Pályázati lehetőségek itthon és az EU-ban EU-s támogatások
Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN
11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
230 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. június 5. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:
Az uniós vidékfejlesztési politika magyarországi alkalmazása
Az uniós vidékfejlesztési politika magyarországi alkalmazása Regionális politika Vidékfejlesztés 2000-2004 2004-2006 2007-20013 ERFA, ESZA, Kohéziós Alap, HOPE, EMOGA Orientációs Részleg ISPA, PHARE ERFA,
VÁLLALKOZÓI BANKKÁRTYÁK
AGRIA ÉLAPÁTFALVA Székhely: 3346 élapátfalva, Május 1. út 2/a., Pf.:1. Telefon: 36/554-370 Fax: 36/554-371 dombornyomott kártya pénzforgalmi számlához kapcsolódik társkártya, de kettő vagy több főkártya
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 03 Kecskeméti Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
tartalmazó becsült értékek. 2 2011. októbertől a lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitelek új szerződéses összege tartalmazza a
Grafikonkészlet a háztartási és a nem pénzügyi vállalati kamatlábakról szóló közleményhez 2012. január 1. ábra: A háztartási forint, euro és svájci frank lakáscélú hitelek új szerződéseinek értéke a szezonálisan
A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2015-ben
A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 215-ben Fő kérdések: 1. Az állampapírpiac helyzete és a központi költségvetés finanszírozása 214-ben. 2. A 215. évi finanszírozási terv főbb jellemzői.
AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY HÍRLEVÉL. III. évfolyam 3. szám 2009. március 31.
AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY HÍRLEVÉL III. évfolyam 3. szám 2009. március 31. Tartalomjegyzék Újabb pénzügyi intézmények csatlakoztak az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítványhoz...
K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015.
32/2015.(II.10.) KT Dunaföldvár Város Képviselő-testülete az önkormányzati beszerzésekre vonatkozó 2015. évi közbeszerzési tervét jóváhagyja. Felhatalmazza a t a tervben szereplő eljárások megindítására.
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét képezi a 1. számú pénzügyi
EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT
EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet
AZ AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY KKV FEJLESZTÉSI MELLÉKLETE A KISTERMELŐK LAPJÁHOZ
V. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2011. október GARANCIA AZ AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY KKV FEJLESZTÉSI MELLÉKLETE A KISTERMELŐK LAPJÁHOZ A vidéki és agrár KKV-k felértékelődő szerepe Az OTP Bank Nyrt.
Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban
Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Szüts Péter Intelligens Társadalomért Országos Szövetség, Közigazgatási tanácsadó (NGM) Települési önkormányzatok
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-192/2015. Tárgy: A Maros-völgyi LEADER Egyesülettel kapcsolatos döntések
G1) Bank specifikus kérdések: OTP
G1) Bank specifikus kérdések: OTP Ezt az oldalt akkor töltse ki, ha a Széchenyi Kártyát az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt.-től szeretné igénybe venni! A szerződések aláírása és a kártya
Tolna Megyei Földmérők Napja 2016. Tolna megyei földmérők helyzete a szakmagyakorlási rendelet szerint Németh András TMMK GGT Szakcsoport elnök
Tolna Megyei Földmérők Napja 2016 Tolna megyei földmérők helyzete a szakmagyakorlási rendelet szerint Németh András TMMK GGT Szakcsoport elnök Földmérők Európai Tanácsa (CLGE) Megyei Földmérő Napok Geodézia
A hazai élelmiszeripar, helyzete és kilátásai. Palotásné Gyöngyösi Ágnes osztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály
A hazai élelmiszeripar, helyzete és kilátásai Palotásné Gyöngyösi Ágnes osztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály A hazai élelmiszer-feldolgozás jelentősége Élelmiszer-feldolgozás nélkül nincs életképes
HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK
HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:
Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15.
A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 7. szám 25. április 28. 14- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal