Feltámadt Krisztus, alleluja!

Átírás

1 Pax et bonum! Feltámadt Krisztus, alleluja! Húsvét örömével a szívünkben találkozóra készülünk. Ennek a találkozásnak az a célja, hogy jobban megismerjük közösségünket, a Ferences Világi Rendet. Elıadásokat fogunk hallani a ferences lelkiségrıl, hivatásról és karizmáról, rendünk történetérıl, a fogadalmunkról, képzésünkrıl, az Egyház ránk vonatkozó megnyilatkozásairól. Nekem tavaly Rómában alkalmam volt átélni azt, hogy a Ferences Világi Rend az egész világon létezik. Most Ti is megtapasztalhattok ebbıl valamit, hiszen elıadóink Rómából jönnek. A Nemzetközi Tanács tagjaival eddig csak választókáptalanjainkon találkoztunk, ahol nem nagyon volt alkalmunk velük beszélgetni, ıket kérdezni, véleményt cserélni. Most 3 napunk lesz erre. A kereszténységben és a ferencességben is megélhetjük a globalizációt (jó értelemben)! Közeledik pünkösd, a Szentlélek eljövetelének ünnepe. Ettıl a találkozótól azt is várjuk, hogy İ hozzon megújulást egyéni és közösségi életünkbe. Máriával és az egész Egyházzal együtt imádkozva, nyitott szívvel várjuk, hogy átalakítson minket akarata szerint! Mária május A FVR természete Ekleziológia és a világiság teológiájának néhány eleme A ferences család történelmének áttekintése 1

2 A ferences világi rend természete Továbbképzés oktatók számára március Bevezetés Mit értünk természeten, amikor az OFS természetérıl beszélünk? A szótárban a következı meghatározást találjuk: természet: emberek és dolgok alkotó lényege, jellege, karaktere. A természet tehát az eredeti felépítést jelöli meg, az elsıdleges lényeget, amelytıl minden létezı lény azzá válik, ami és amely ıt egyértelmően meghatározza. Egy ember természete különbözik egy állat természetétıl, s egy ház természete más, mint egy fáé. Mást jelent az identitás fogalma. A természet és az identitás, önmagukban véve, különbözı fogalmak. Az identitásról ezt mondja a szótár: egy személy, hely, dolog minısítése, amelybıl fakadóan az illetı személy vagy dolog az, ami és nem más (identitás < idem = ugyanaz). Az emberi fajon belül többféle identitás létezik. Bár minden ember természeténél fogva ember, mindenkinek megvan a maga saját identitása, amely különbözik sokmillió más emberétıl. Végül bárkinek vagy bármilyen dolognak a természete és saját identitása szorosan kötıdik ahhoz, akitıl vagy amitıl életét és eredetét nyeri, aki vagy ami meghatározza. A természetet és az identitást tehát nem lehet tetszés szerint változtatni, valakinek az egyszerő döntése alapján vagy pusztán szeszélybıl. A mi konkrét esetünkben a FVR az, ami, mindannak alapján, amit Isten Szent Ferencnek sugalmazott, és amit az egyház törvénye útján megerısített. Mi a FVR-re sajátosan jellemzı természet? A legegyszerőbb válasz az lenne, hogy megkeressük az FVR-re legjobban alkalmazható definíciót a kánonjogi törvénykönyvben, és a FVR-et belekényszerítjük ebbe a definícióba. Ez a módszer nyilvánvalóan helytelen, mivel egy dolgot az alapján lehet definiálni, hogy mivel azonos és nem úgy, hogy ezzel ellentétes módon veszünk egy definíciót és hozzáigazítjuk ahhoz, amit definiálni akarunk. Bármilyen szervezet természetét mindenekelıtt úgy kell keresnünk, hogy - mélységében vizsgáljuk a szervezetet magát és - tanulmányozzuk alapvetı és lényeges tulajdonságait. Ezután derül majd ki, hogyan és milyen mértékben lehet ezeket a tulajdonságokat többékevésbé teljesen beleilleszteni egy elıre elkészült jogi kontextusba. Nem véletlenül használtam az elıre elkészült kifejezést. Ne felejtsük el, hogy a FVR megszakítatlan folyamatosságot jelent a Penitenti di Assisivel (assisi bőnbánók), akik élén maga Ferenc állt és ennél fogva már majdnem 800 éve létezik! Ezért nehéz egy ilyen összetett és tiszteletreméltó intézményt olyan általános jellegő, egyszerő törvénykönyvi definíció keretei közé szorítani, amely 768 évvel késıbb született! A FVR természetét 3 alapelem határozza meg pontos módon: 1. Létrejötte és alapítójának, Szent Ferencnek a szándéka, amely az alapítást akaró Istentıl kapott sugallaton alapul. 2. Történelmi fejlıdése 3. Az egyház akarata, amelyet a. a rá vonatkozó törvénykezése és b. a történelem során a pápák által gyakorolt tanítói hivatal útján fejezett ki. Ahhoz, hogy megvizsgáljuk az elsı és a második pontot, nem szakadhatunk el a csodálatos mő megvalósításának (Fioretti, X. fej.; FF1838) összetett kontextusától, amelyet Isten sugall Ferencnek és amelynek, Ferenc után, nem csupán egy rend, hanem egy egész család lesz az eszköze, a ferences család, amely három ágra osztható: az elsı, a második és a harmadik rendre, amelyek a ferences hármasságot alkotják. 2

3 De mit jelent ez a ferences hármasság? A ferences hármasság az elsı (és egyetlen) szerzetesrendi tapasztalat, amely az apostoli életre rendeltetett, környezetével szoros összefüggésben született, és úgy alakult ki, hogy az élet minden állapotát átszövi. Ferenc nagyon pontos utasítást kap Krisztustól: menj, építsd újjá házamat A pápa megerısíti ebben és a terv világos formát ölt: saját magunk megtérése és a megtérés hirdetése (facere et predicare poenitentiam). Ferenc azonnal munkához lát és teljes mértékben a Szentlélekre bízza magát. Szent Ferenc nem önkényesen akarta megalapítani a három rendet. Három rendjének elrendezésében Ferencet kizárólag az Úr Szentlelke vezette. Egyszerően elfogadta ezt a valóságot, amely fokozatosan kivirágzott a kezei között, nem volt elıre megállapított terve. Így három rend jön létre, és Ferenc hamar észreveszi, hogy ez a három rend (mindegyik a maga állapotában) ugyanahhoz az apostoli misszióhoz, vagyis az Úr házának újjáépítéséhez kapcsolódik, és három rendjére bízza, a hivatásukhoz való hőségben, hogy kölcsönös testvéri segítséggel párosult felelısséget vállaljanak egymásért, miközben az Úrhoz vezetı úton haladnak. Tres Ordines Hic Ordinat 27 Ha megfigyeljük, Szent Ferenc egyetlen szabályt hagyott meg mind a három rendnek: tartsák minél jobban tiszteletben az evangéliumot, élethelyzetükhöz mérten. Az evangéliumhoz való állandó visszatérés feladata (facere poenitentiam) kell, hogy áthassa mindhárom rend életét. Ezen apostoli rendelés szemléletével nézve a három ferences rend nem hierarchikus értékítélet szerint viszonyul egymáshoz, hanem intézményi szinten egyformán fontosak, mivel szükségszerően elismerik, hogy spirituális módon kölcsönösen függenek egymástól és rászorulnak egymás segítségére. A IV. lateráni zsinat újító szemlélete alapján Szent Ferenc az elsı, akit arra indított az Úr, hogy egy hármas szerzetesi közösséget alapítson. Mivel az apostoli szerzetesrend intézményébe nem fogadhatta be a nıi közösségeket és a saját otthonukban élı férfiakat és nıket, Szent Ferenc arra kényszerült, hogy létrehozza a második, majd a harmadik rendet, amennyiben ez a két rend természeténél fogva autonómiát igényel. Az elsı, a második és a harmadik rend közösségi eredetének megfelelıen a ferences világi rendet nem lehet egyszerően hívık hivatalos társulásának tekinteni (errıl a következıkben részletesebben is lesz szó): aki belép az elsı, a második vagy a harmadik rendbe, egy közösségi valóság részese lesz, amelynek létezését Isten akarta, hogy egyháza újjáépüljön. A IV. lateráni zsinat, amellett, hogy rendezte a szerzetesi élet problematikáját (4 Religioni), arra vonatkozóan is utat mutatott, hogyan kell a bőnbánók rendje közösségi szervezetét rendbe tenni. A IV. Miklós-féle regula közös törvényi rendezést nyújtott az összes ferences bőnbánó közösség számára. Bár a három ferences rend intézményileg autonóm és független, ezért autonóm létezésük nem együttes létezésüktıl függ, spirituális életerejüknek szükségük van a kölcsönös támogatásra, nem ringatják magukat a könnyő önállóság illúziójába. A tan alapvetı elemeit azzal a három latin mondattal tudjuk összefoglalni, amelyeket P. Andrea Boni használt értékes és alapvetı könyvében, a Tres Ordines Hic Ordinat-ban, és amelyek igen alkalmasak arra, hogy tükrözzék a gazdag tartalmakat. 1. Tres ordines hic ordinat. a. Közös alapító. 2. Eiusdem corporis membra existentes a. Ugyanaz a karizma b. Ugyanaz a küldetés az élet különbözı, egymástól függı és egymást kiegészítı állapotaiban: mindhárom a csodálatos mő megvalósításáért. 3. Funiculus triplex difficile rumpitur. a. Függetlenség és egység. b. Az élet lényegét érintı összefonódás. 3

4 Rendünk természetét a következı módon lehet vázolni: Olyan christifideles laici csoportja, akik a maguk világi helyzetében evangéliumi módon kötelezték el magukat arra, hogy teljes odaadással válaszoljanak az alázatos, szegény és keresztrefeszített Krisztus követésére szóló hívásra, ahogyan azt Szent Ferenc is tette. A világi ferencesek, az elsı és a második rendbeli testvérekkel és nıvérekkel együtt, azon munkálkodnak, hogy megvalósítsák azt a küldetést, amelyet Isten bíz Ferencre, hogy építse újjá házát, ami az egyház, Krisztus teste, annak minden kifejezıdésében, abból a célból, hogy az eleget tudjon tenni üdvözítı küldetésének, úgy, hogy minden teremténynek hirdeti a bőnbánatot és az evangéliumot (térjetek meg és higgyetek az evangéliumban). A világi ferencesek, bár nem szerzetesek a szó szoros értelmében, egy valós és sajátos szerzetesi fogadalom révén azon fáradoznak, hogy tanúságot tegyenek az evangélium üdvözítı újdonságáról, miközben csatlakoznak az elsı rend testvéreihez az apostolkodásban és a klarisszákhoz az elmélkedésben. Most azonban nézzük a harmadik sarokpontot: az egyház akaratát, amely a törvénykezésben és a tanítói hivatalban fejezıdik ki. Nemrég több oldalról is hallottuk a megjegyzést: rend vagyunk-e vagy társulás? Ma a nevünk ferences világi rend, korábban ferences harmadrend volt, még korábban pedig Szent Ferenc bőnbánó rendjének testvérei és nıvérei voltunk.. De mi az, hogy rend? S fıleg mit jelent az, hogy harmadrend, amely nevet már 600 éve viseljük? Mindenekelıtt kezdjük azzal, hogy eloszlatjuk azt a tévhitet, amely szerint az elsı, a második és a harmadik rend közötti megkülönböztetés kronológiai sorrendet jelöl. Nem azért utalunk harmadik rendként a ferences bőnbánó mozgalomra, mert az elsı és a második rend után keletkezett, hanem azért, mert szerkezete keveredést mutat. A három rend vagy életállapot (laikus keresztények, lelkipásztorkodással foglalkozó klerikusok, magukat az elmélkedésnek szentelı szerzetesek és apácák) gondolatát Nagy Szent Gergely ( ) foglalta elméletbe: a tökéletesség iránti elkötelezettség szerint állított fel hierarchiát, a legalacsonyabbtól kezdve a legmagasabb szintig tıl a III. Sándor által engedélyezett santiagói lovagrend vette át a három rend sémáját, hogy a legalacsonyabbtól a legmagasabbig különbséget tegyen a kategóriák között, amelyekbe tagjai tartoztak: elsı rend: házas lovagok második rend: önmegtartóztatást fogadott lovagok harmadik rend: káplánok és preceptorok 1201-tıl a lombard humiliátusok kiterjesztették a három rend vagy osztály értelmezését, amely már nemcsak a lovagokra korlátozódott, hanem mindenkire használták. A pápa, III. Ince akaratából ugyanakkor a hierarchia rendjét megfordították, a legmagasabbtól indult a legkisebb felé: elsı rend: klerikusok és apácák második rend: laikus testvérek és conversus nıvérek harmadik rend: olyan elkötelezett laikus férfiak és nık, akik otthonukban maradnak, és szabadon dönthetnek arról, hogy házasságot kötnek-e vagy sem A ferences elnevezések rendszerét ez a történelmi-jogi valóság ihlette, bár van némi változás ahhoz képest: elsı rend: fogadalmat tett szerzetesek és klerikusok második rend: felszentelt apácák harmadik rend: házas vagy hajadon/nıtlen nık és férfiak, akik családban élnek és a világban dolgoznak 4

5 A mozgalom nem eleve harmadrend néven születik, hanem mint Szent Ferenc bőnbánó rendjének testvérei és nıvérei. A harmadrend elnevezés a 13. század végétıl kezdve válik egyre bevettebbé, noha a bőnbánók egy csoportja ellenezte ezt. Mit jelent ma számunkra az, hogy rendnek hívjuk magunkat? Természetesen ezt teljes mértékben igazolja tiszteletreméltó történelmünk és hagyományunk, amelyek kiemelkedıen fontos egyházi és spirituális tartalmakat hordoznak. Ezeket ismernünk, valamint tudatosan és hatékonyan terjesztenünk kell. Ma a rend szónak a modern nyelvben nincs már különösebb jelentése, éppen ezért leginkább a középkorban létrejött lovagrendeket és hagyományos szerzetesrendeket szokták érteni rajta. Megfigyelhetı, hogy a késıbbiekben alapított vallásos intézmények már nem a rend, hanem a compagnia (társaság), congregazione (kongregáció) stb. nevet kapták. Mindenesetre számunkra kiváltság, hogy rend -ként határozhatjuk meg magunkat, amely megalapításunkról és dicsıséges történelmünkrıl tanúskodik, bár ennek nem szabad gyerekes felsıbbrendőségi érzést táplálnia, amely nem létezik és nem is lehetne indokolt, hiszen mindannyian ugyanazt a karizmát kaptuk. Az utóbbi két évszázadban a pápák mindig hangsúlyozni akarták egyházi valóságunkat, és valódi rendként határoztak meg minket, hogy megkülönböztessenek az egyszerő testvéri közösségektıl, laikus társaságoktól. Ne felejtsük el azonban, hogy vannak más laikus hívı, az apostolkodás iránt elkötelezett csoportok is, amelyek nem nyúlnak vissza olyan régi idıkre, mint mi, vagy legalábbis létrejöttük és struktúrájuk más. Ezek a csoportok is a harmadik rend nevet viselik (kármeliták, ágostonosok). Az új egyházi törvénykönyvnek (CIC) a hívık társulásairól szóló részében külön kánon vonatkozik a harmadrendekre (303.) mint sajátos társulásokra (a klerikusok társulásaival együtt), amelyek különböznek a hívık egyszerő hivatalos vagy magánjellegő társulásaitól. A ferences világi rend A ferences világi rend (FVR) az egyházban nyilvános társulás. A FVR Általános Konstitúciói, 1.5 cikkely CIC 301 3; 312; 313 A FVR nemzetközi hivatalos társulásként különös kötelékkel kapcsolódik a római pápához, akitıl a Regula jóváhagyását és az Egyházban, valamint a világban való küldetésének megerısítését megkapta. A FVR Általános Konstitúciói 99.2 cikkely A FVR Általános Konstitúciói ezzel a két alapvetı kijelentéssel kezdıdnek és végzıdnek, amelyek a FVR egyházi természetét a következıképpen jellemzik: Hívık hivatalos társulása, amely o nemzetközi és o különös kötelékkel kapcsolódik a római pápához, akitıl o a Regula jóváhagyását és o az egyházban és a világban való küldetésének megerısítését kapta. Mi a hívık nyilvános társulása az új CIC útmutatása szerint? Ismeretes, hogy a II. vatikáni zsinat forradalmasította az addigi ekleziológiát azzal, hogy teret adott Isten népének mint az egyház elsı és az alapot jelentı/alapító alanyának. Isten népe > klerikusok-hierarchia-fıpapok> laikusok > szerzetesek Ez az a sorrend, amely szerint a Lumen Gentium az ekleziológia alanyaival foglalkozik, egy logikai és teológiai jelentéssel bíró sorrend szerint, amely tükrözi azt az erıs ösztönzést, amely a teljes és a közösségre épülı ekleziológia felé mutat ez a keresztség kegyelmének ontológiáján alapul, amely újra elıtérbe állítja a hívık és különösen a laikus hívık szerepét, akik egy ideje az egyházban meg voltak fosztva bármiféle lényegi és jogi szubjektivitástól. 5

6 Nos, a CIC tükrözi mindezt, és széles teret enged a hívık és különösen a laikus hívık társulási lehetıségének (és jogának). A törvénykönyv lényeges részt szentel ennek a kérdésnek, ami egyértelmően példátlan esemény az egyházjogban. A hívık társulásairól szóló rész a CIC V. címében található, amely 4 fejezetbıl áll és a kánonokat tartalmazza. A felépítése: o Elsı fejezet: Közös szabályok ( ) o Második fejezet: A krisztushívık hivatalos társulásai ( ) o Harmadik fejezet: A krisztushívık magántársulásai ( ) o Negyedik fejezet: Külön szabályok a világiak társulásairól ( ) Most nagyon tömören leírjuk, mi a CIC útmutatása szerint a hívık hivatalos társulása: o Olyan társulások, amelyeket az egyházi hatóságok mint közjogi jogállással rendelkezı testületeket hozott létre o Az egyházi hierarchia kánoni missziót bíz ezekre a társulásokra, amennyiben ezek céljai feltételezik az egyházi hierarchiára jellemzı misszióban való részvételt. o Az egyházi hierarchia nevében cselekednek (nomine Ecclesiae) o Javaik egyházi javak. o Teljes mértékben a fıpapok irányításának vannak alávetve: o a kinevezések és elmozdítások o a káplán vagy az egyházi asszisztens kinevezése o a tisztségviselık kinevezése o az illetékes egyházi hatóságok által elfogadott statútumok o a vagyon feletti ellenırzés terén. Azáltal, hogy az egyházi hierarchia kánoni módon hozta létre, a társulás önmagában tekintve hivatalos és ezért hivatalos jogi személyisége van az egyházban. A ferences világi rend, amennyiben maga is hívık hivatalos társulása o az egyház akaratának szándékos cselekedetébıl létezik (maga az egyház az, amely akarja, hogy létezzen, amennyiben a FVR szolgál az egyháznak), o a Szentszék hozta létre, o bensıséges módon kapcsolódik az egyház életéhez, amelytıl különleges, az egyház nevében végzendı küldetését kapja. Az új törvénykönyvben szereplı, e tárgyat érintı elmélkedés új és fontos megvilágításba helyezi a FVR önmegértését. Új fényt vet rá, amely teljesebben fedezi fel rendünk természetét, amely túl hosszú ideje visszaszorult a harmadrend korlátozó definíciójának keretei közé, a másodlagosságnak és a kiegészítı jellegnek mindazon jelentésével, amelyet a rend az utóbbi századokban magával hordozott. A CIC kontextusában a társulás általános definíciója (298. kánon 1 ) a társulások céljaként azt jelöli meg, hogy tegyék lehetıvé a híveknek, hogy többek lehessenek, és többet munkálkodhassanak. A harmadrend definíciója (303. kánon) olyan társulásra vonatkozik, amelynek tagjai apostoli életet élnek és a keresztény tökéletességre törekszenek, úgy, hogy a rendet irányító szerzetesi intézmény spiritualitásában élnek. Le lehet tehát vonni a következtetést, hogy a CIC szerint a harmadrend természete elsısorban azt a célt tőzi ki, hogy tagjai többek legyenek és nem annyira azt, hogy többet munkálkodjanak (A. Boni, Quaderno Compi N.6., FEDELI LAICI FRANCESCANI, 1990, 54.o.). Az, hogy maga az egyház is hivatalos társulásként határoz meg minket, azt jelzi, hogy saját magunknak nem pusztán többnek kell lennünk, hanem azért kell többnek lennünk, hogy többet munkálkodjunk, úgy, hogy megvalósítjuk azt a kánoni küldetést, amelyet az egyház a hívık hivatalos társulásainak jelöl ki, és amely számunkra egybeesik a ferences család küldetésével, amely a Regulában (6, 10, 14, 15, 16, 17, 18, 19) és az Általános Konstitúciókban kerül sajátos módon kifejtésre. Az Általános Konstitúciók teljes II. címe ( cikkely) igen világosan foglalkozik küldetésünkkel és a cikkelyek kiegészítik annak leírását. 6

7 Mielıtt elkezdtem volna e téma tanulmányozását, soha nem gondoltam volna, hogy kifejezetten a FVR-re (így rám is) különleges küldetést bízott az egyház, amelyet annak megbízásából és nevében kell teljesíteni! Milyen felelısség, milyen nagyfokú részvétel, milyen közösség a családban és az egész egyházzal! Mindezen túl, ha gondosan tekintetbe vesszük, milyen tanítói tevékenységet folytattak a pápák ránk nézve, nem kerülheti el a figyelmünket, hogy az utóbbi két évszázadban a pápák nagyon egyértelmő nyilatkozatokat és kívánságokat fogalmaztak meg és hihetetlenül fontos az, ahogyan a FVR tevékenysége felé fordultak, hogy az az egyházban létfontosságú küldetést végezzen (XIII. Leótól VI. Pálig). Ez igen fontos téma, amelyet hangsúlyozni kell, hogy ezt a tudatot kifejlesszük és növeljük. A harmadrendek ma Térjünk vissza a harmadrend definíciójához. Úgy tőnik, hogy sok testvérünknek nehézséget okoz megérteni, mit jelent a FVR. Egyesek egyenesen azzal az elmélettel állnak elı, hogy az új Konstitúciók alapján már nem is vagyunk rend, hanem visszaminısítettek egyszerő társulássá! Akkor tehát a CIC útmutatása szerint rend vagyunk-e vagy sem? Milyen közös vonásaink vannak a többi harmadrenddel? Természetesen nem sikerülhet úgy meghatározni a FVR természetét aszerint, ami, és nem szükségszerően egy törvénykönyvi definícióhoz kötve. Hogyan lehet megragadni egy olyan mozgalmat, amely o 8 évszázaddal ezelıtt született o egy olyan ekleziológia elıfutára volt, amelyet csak a II. vatikáni zsinat fedezett fel újra o történelmi töltettel rendelkezik o egy olyan ferences hármasság létfontosságú tagja, amely apostoli feladatra rendeltetett o pontosan körülhatárolt küldetést hordoz megalapításától fogva o közvetlen örököse alapítója karizmájának, az elsı rend fivéreivel és a második rend nıvéreivel együtt, egy olyan definícióban és törvénykezésben, amely 8 évszázaddal késıbb született, azzal a pontos céllal, hogy szabályozza az egyházi mozgalmakat, amelyek a szerzetesi intézmények árnyékában születtek, és amelyek nem dicsekedhetnek közvetlenül az alapítójuktól származó alapító cselekedettel, így nem rendelkeznek külön sajátos karizmával és küldetéssel, amelyeket éppen ezért át kell venniük a megszentelt élet valamely intézményétıl? Lássuk azonban, minek felel meg pontosan a harmadrend a CIC útmutatása szerint. Mindenekelıtt szó szerint idézzük a 303. kánont: Azokat a társulásokat, amelyeknek tagjai a világban valamely szerzetesi intézmény szellemében, ugyanennek az intézménynek a felsıbb irányítása alatt apostoli életet élnek, és a keresztény tökéletességre törekszenek, harmadrendeknek nevezzük, vagy más megfelelı névvel illetjük. A szakértık a következı tant fogalmazzák meg a harmadrendek jellegzetességeivel kapcsolatban: A, L. Chiappetta: Il Codice di Diritto Canonico Commento giuridico-pastorale. I. kötet, 422.o., 1697 A harmadrendek világi társulások, amelyek egy szerzetesi intézményhez csatlakoztak. Tagjai: o a világban élnek, o az apostolkodásnak szentelik magukat és a keresztény tökéletességre törekednek, azáltal, hogy részesülnek annak a szerzetesi intézménynek a szellemében, amelyhez tartoznak, o az adott intézmény (amelytıl függenek a szerk.) irányítása alatt mőködnek. 7

8 A CIC új iránymutatása szerint: 1. Bármelyik szerzetesi intézménynek lehet harmadrendje, ehhez nincs szükség különleges kiváltságra az Apostoli Szentszéktıl. 2. Csak akkor van szükség arra, hogy a Szentszék felülvizsgálja és ellenırizze a statútumokat, ha a harmadrend egyetemes vagy nemzetközi jellegő. 3. Egy szerzetesrend tagja beléphet egy másik rend harmadrendjébe, nincs összeférhetetlenség: csupán az elöljáró engedélyét kell kérni. 4. Ugyanaz a személy több különbözı harmadrend tagja is lehet, ehhez nincs szükség különleges felhatalmazásra. 5. Az új 303. kánon feltétele szerint a harmadrendek azokat a normákat követik, amelyek a társulásokra általánosságban vonatkoznak. B, Luis Navarro: Diritto di Associazione e Associazioni di Fedeli. Giuffrè editore 1991, 192.o. 1. Egy szerzetesrendtıl függenek. 2. Ennek a spiritualitását követik. 3. Az apostolkodással és a keresztény tökéletességgel kapcsolatos célok elérését tőzik ki maguk elé. 4. Tagjai a világban élnek. E társulások hivatalos vagy magánjellegő természetét illetıen nincs teljes egyetértés a szakértık körében. Nem véletlenül: a 303. kánon az általános rendelkezéseket tartalmazó részben szerepel, nem abban, amely a hivatalos, vagy abban, amely a magántársulásokra vonatkozik. S meghatározásuk megelızi a hívık társulásainak felosztását hivatalos illetve magánjellegő társulásokra, úgy, hogy magában álló esetként szerepel egy másik típusú társulással, a klerikusi társulással együtt. Mások úgy vélik, hogy hivatalos társulásokról van szó, megint mások ellenben azt állítják, hogy a törvény nem határozza meg egyértelmően a harmadrend természetét ( A törvénykönyvi elıírásból nem lehet levezetni, hogy a harmadrendek hivatalos vagy magánjellegő természetőek-e. W. Aymans, Kirchliche Vereinigungen, Paderborn, 1988, 42.o. idézi lábjegyzetben L. Navarro, id.m. 193.o.). Ismét mások úgy gondolják, hogy bár a harmadrendek természetük szerint nem hivatalos társulások, valamilyen módon mégis részt vesznek annak az intézménynek a hivatalos jellegében, amelyhez tartoznak (Martin De Agar, Gerarchia e Associazioni idézi lábjegyzetben L. Navarro, id.m. 193.o.). Most elemezzük ferences világi rendünket, úgy, hogy összevetjük a harmadrendeknek azokkal az alapvetı sajátosságaival, amelyeket megismertünk. 8

9 Harmadrendek Világi társulások, amelyek egy szerzetesi intézményhez kapcsolódnak, azok részét képzik. Részesülnek annak a szerzetesi intézménynek a szellemiségében, amelyhez kapcsolódnak. Egy szerzetesi intézménytıl függenek. Egy szerzetesi intézmény tagja beléphet egy másik intézmény harmadrendjébe, nincs összeférhetetlenség. Ugyanaz a személy több szerzetesi intézmény harmadrendjének is tagja lehet, ehhez nincs szükség külön engedélyre. Bármilyen szerzetesi intézménynek lehet harmadrendje, ehhez nincs szükség az Apostoli Szentszéktıl kapott kiváltáságra. Ferences Világi Rend Nem kapcsolódik az elsı rendhez vagy a RHR-hez, nem része azoknak. A FVR teljesen autonóm módon jött létre és kiegészíti a ferences család másik két rendjét. A FVR része a Szent Ferenc által alapított, hármas tagozódású szerzetesi családnak, részesül a család szellemiségében, amennyiben közvetlen letéteményese a szeráfi alapító atya karizmájának, az elsı és a második rendhez hasonlóan. A FVR autonóm módon jött létre a család másik két rendjéhez képest. Jelentıs a különbség a mi törvényünkhöz képest, amely éppen ennek ellenkezıjérıl rendelkezik: Általános Konstitúciók 2.1. Ez a lehetıség ellentétes az Általános Konstitúciókkal (2.1.): hivatása sajátos: bensıleg alakítja tagjainak életét és apostoli cselekedeteit A FVR hívık hivatalos társulása, amelyet a pápa, és nem egy szerzetesi intézmény hívott életre. A három elsı rend egyike és a RHR sem tartja a FVR-et saját harmadrendjének. A FVR alanya és tárgy annak a kiváltságnak, hogy a püspök helyett szerzetes testvéreitıl kap segítséget. Mint láthatjuk, sok lényeges eltérés különböztet meg minket a törvénykönyvben kanonizált harmadrendektıl. Világos azonban a törvényhozó szándéka, amely két alkalommal is nyomatékosan hívık hivatalos társulásaként határoz meg minket. Ebbıl az észrevételbıl, azaz abból a ténybıl, hogy egy harmadrend természeténél fogva nem feltétlenül tekinthetı hívık hivatalos társulásának, és abból, hogy a törvényhozó, ha akarta volna, kétségtelenül egyértelmően kinyilváníthatta volna, hogy a FVR harmadrendnek számít az egyházban, az alábbi következtetések levonását tartom nyilvánvalónak: o A FVR hívık olyan hivatalos társulása az egyházban, amely egyetemes jellegő, a hívekbıl áll, és jogi személyként a pápa hozta létre. o Hivatalos társulásként a FVR rendelkezik egy kiváltsággal, közelebbrıl azzal, hogy elsı rendbeli és a RHR-hez tartozó testvérei segítik lelki és lelkipásztori téren, nem a püspökök, akiktıl azonban továbbra is függenek az egyházmegyékben végzett apostoli tevékenységet illetıen. o A FVR autonóm (saját törvénye van) és egységes, teljességben éli meg világi jellegét, hogy a legnagyobb mértékben szolgálja a ferences család közös küldetését. o Ez a három valóság, az autonómia, az egység és a világi jelleg azok a lényeges vonások, amelyek a FVR természete alkotóelemeinek képzik részét. A FVR saját, rá jellemzı, nagyon tagolt joggal rendelkezik, amelyik jobban merít a szerzetesek jogából, mint a hívık egyszerő társulásaiéból. 9

10 A FVR bizonyos szempontokból hasonlít a harmadrendekre, de hiányoznak belıle azok az alapvetı jellegzetességek, amelyeket a CIC megállapít. Lényegében a FVR a hívık hivatalos társulásaira vonatkozó normákat követi, azoktól azonban sok sajátosságban különbözik, amelyek a maga nemében egyedülálló hivatalos társulássá teszik. Természetesen a megnevezés továbbra is rend marad, egyrészt létrejötte történelmi hagyománya miatt, másrészt azért, hogy hangsúlyt kapjon sui generis természete és természetének, karizmájának és küldetésének egyedülállósága az egyházban és a ferences családban. Nyilvánvaló, hogy a FVR a ferences harmadrend és mindig ugyanaz marad, megszakítatlan folytonosságot alkotva a Szent Ferenc által alapított renddel. A harmadrend új törvénykönyvi definíciója nem változtatta meg a FVR természetét. Sui generis sajátos természete miatt, amely nem azonos a harmadrendekével, csak hasonlítható hozzájuk, a FVR a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja (a magán a FVR-en belüli életet illetıen), illetve a Pápai Laikus Tanács (az apostoli életet illetın) joghatósága alá tartozik. Természetesen az, hogy különös sajátosságokkal bíró, kiváltságos hivatalos társulás vagyunk, nagy felelısséget ró ránk az egyházban és a ferences családban. Maga a boldog emlékezető II. János Pál pápa is egynek és egyedülállónak határozta meg a FVR-et 2002-ben az általános káptalanhoz írott üzenetében, és arra buzdított minket, hogy legyünk minták, azaz nyújtsunk modellt más egyházi, világi és laikus csoportosulások számára, amelyek tılünk kaphatnak ösztönzést, ihletet és példát. Ugyanebben az üzenetében a Szentatya, ahogyan egyébként sok más pápa is, háromszor is használt olyan kifejezéseket, mint az egyház vár tıletek valamit, ami azt jelzi, hogy az egyház és különösen a pápa küldetést bízott ránk, és hogy az egyház alig várja, hogy megértsük ezt és határozottan és hőségben fogjunk hozzá e megbízás teljesítéséhez. Végsı soron a FVR természetének, a hivatalos társulásoknak és a FVR számtalan sajátosságának a vizsgálata jelentısen hozzájárult ahhoz, hogy megértsük rendünket, és hogy felfedezzük annak nagyságát, amely, semmiképpen nem a mi érdemünkbıl (sıt!), hanem keletkezésénél, történelménél és természeténél fogva saját várakozásainkat is felülmúlja és különbözik az egyszerő harmadrendeknek és a hívık egyszerő hivatalos társulásainak jellegzetességeitıl. Mint már mondtuk, nem arról van szó, hogy alaptalanul felsıbbrendőségi érzéseket táplálnánk bárkivel szemben ez nagyon nem férne össze a ferencesek természetével -, hanem csupán arról, hogy tudatában vagyunk annak, hogy a FVR természete, identitása, sajátossága és küldetése eltér az egyházban mőködı más csoportokétól. Arról van szó, hogy jobban megértjük, kik vagyunk, hogy így jobban megfeleljünk szerepünknek és a küldetésre irányuló identitásunknak. Minden megkeresztelt személy arra kapott meghívást, hogy tanúságot tegyen és a tökéletes szeretetre, vagyis a szentségre törekedjen. Mindenki. Ezért az egyházban mőködı minden másik csoport megérdemli tiszteletünket és megbecsülésünket. Mindannyiunknak tudnia kell azonban teljes mértékben vállalnia a saját szerepét, hogy hő módon megvalósulhasson Isten ránk mint egyénekre, mint FVR-re és mint ferences családra szabott terve. A régi Regula Nagyon fontos régi reguláink tanulmányozása, hogy felfedezhessük hivatásunk tisztaságát, és hogy folytonosságot alkossunk az eszmék és a szándékok terén azokkal, akik elıttünk jártak és akiktıl rendünk történelmét és természetét örököltük. Ezekbıl a regulákból gyakran olyan kincseket győjthetünk, amelyek feledésbe merültek, és amelyeket mindenképpen fel kell elevenítenünk, hogy valóban megérthessük, kik vagyunk mi, világi ferencesek. Annak érdekében, hogy megértsük, kezdetben milyen egyházi státusa volt rendünknek és azt, hogy ezt ma hogyan fogalmazták meg újra, szeretnék röviden azzal foglalkozni, mit rendelt el elsı, pecséttel ellátott regulánk azokat illetıen, akik fogadalmat tehettek a rendben: 10

11 Ezen kívül elrendeljük és parancsoljuk, hogy aki belépett a testvéri közösségbe, nem léphet ki abból, hogy visszatérjen a világba; ugyanakkor szabadon átmehet más engedélyezett rendbe. (Supra Montem Cap.2, 64.o. il TOF Orizzonti storici, Mannu) Ebbıl néhány nagyon fontos következtetést vonhatunk le: o A rendbe való belépés és a fogadalomtétel olyan elkötelezettséget alkottak és alkotnak ma is, amely megjelöli és átfogja az egész életet. o A fogadalom olyan állapotba helyez minket, amely a Szent Ferenc végrendeletének szavait idézi fel: elhagyni a világot! A szellemiség ma is ugyanaz, az evangéliumi mondat szerint: a világban, de nem a világból való, Jn 17, o Státusunkat a szerzetesekéhez mint egyházi személyekéhez hasonlítja ( más engedélyezett rendbe). Ma nem beszélhetünk ugyanerrıl, fogadalmunk azonban ugyancsak felszentelı aktus, amely egyfajta módon Isten országának felszentelt laikusaivá tesz minket (ld.magamat országának szolgálatára szentelem - fogadalmi formula). Idézem p. Andrea Boni néhány gondolatát: Azok a jogászok, akik úgy vélekednek, hogy a harmadrendek tagjai egyházi személyiséggel rendelkeznek, túlléptek azon, hogy ezt valamiféle kegyosztásnak tartsák, hanem egy ontológiai valóság alapján vizsgálták meg a problémát, amely azon a keresztény élet iránti elkötelezettségen alapult, amely valamilyen módon egyenlıvé tette a harmadrendek tagjait a szoros értelemben vett szerzetesekkel (regulares). A trentói zsinat elsöpri a szerzetességnek ezt a széleskörő értelmezését, és a harmadrendeket tisztán laikus társulásokká fokozza le, amelyeknek nem lehetnek túlzó, vetélkedı követeléseik a szentség terén. Nem tudta azonban elsöpörni a spirituális élményt, amelyet a harmadrend megismert és a Supra Montem kanonizált! Sok évszázados pszichológiai és jogi elnyomás után a harmadrendeknek a Trentót megelızı idıszaka ma újra virágkorát éli annak a gondolatnak a jegyében, hogy minden megkeresztelt egyetemesen meghívást kapott a szentségre, és abban, hogy a vallási mozgalmak a zsinat szándéka szerint visszatérnek a gyökereikhez (Perfectae caritatis). A II. vatikáni zsinat elutasította a szentség monopóliumára vonatkozó trentói doktrína befogadását, amely csak a szerzeteseket vonta be a tökéletesség állapotába (perfectionis acquirendae), ezzel szemben kijelentette, hogy a keresztség a tökéletesség egyik állapota, amennyiben Isten tökéletes szeretetének és az ember iránti tökéletes szeretetnek a megszerzésére vezet(het). A rend irányítása engedelmesség a hatalom természete Az irányítás A FVR irányítási szervezete 7 évszázadon keresztül decentralizált volt: az egyes testvéri közösségek sui iuris közösségek voltak, és csak szövetségi szinten álltak kapcsolatban a többi testvéri közösséggel (kolostori rendszer). Ma a FVR centralizált irányítási szerkezetben mőködik: tudatára ébredt annak, hogy strukturális jellegét tekintve is egyetlen testvéri közösség, és túl akart lépni azokon az elsı renden belül bekövetkezett megosztottságon. Ezek azok a fogalmak, amelyeket szem elıtt kell tartani abból a célból, hogy kialakuljon az összetartozás érzése, amely nélkül teljesen marginális, hatás és következmény nélkül marad az, ha valaki belép a rendbe és abban komolyan részt vesz. Ne felejtsük el, hogy a jelöltet a fogadalom révén fogadja be a rend (Általános Konstitúciók 42.2 és Praenotanda 14.c), az egész rend, és ugyanúgy, mint egyetlen test esetében, nem lehet anélkül élni, hogy tudatában ne lennénk annak, milyen részekbıl állunk. Nem tehetünk úgy, mintha nem lenne kezünk vagy szemünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy van szívünk vagy lábunk stb. Teljes egész voltunk tudatában növekedhetünk harmonikusan és fejlıdhetünk a testvéri közösségre, a karizma jegyében való életre és küldetésünk teljesítésére szóló hivatásunkban.. 11

12 Engedelmesség és hatalom Bár centralizált irányításunk természete hasonlít a szerzetesrendekben jellemzı irányításra, mégsem azonos vele. A szerzetesrendekben az irányítás egy olyan személy (testvéri és anyai) hatalmán alapul, akit különbözı szinteken a testvérek vezetésére és szolgálatára választanak meg (engedelmesség a házfınöknek, a tartományfınöknek, a rendfınöknek). A szerzetesi életben a miniszter különbözik a FVR-beli minisztertıl. A szerzetesrendek különbözı szinteken álló definitorai, bár rendelkeznek tekintéllyel, nem korlátozhatják önkényesen miniszterük hatalmát. A FVR-ben ez másképp van. Nálunk a Tanács és a miniszter a sorrend, és nem fordítva. A miniszternek az a dolga, hogy azt tegye, amit a Tanács, amelynek a miniszter tagja és elnöke, határoz. A világi ferencesek nem tesznek engedelmességi fogadalmat Ez teljesen lehetetlen lenne és összeegyeztethetetlen azok teljesen világi és laikus életformájával, akik dolgoznak és családban élnek. A Regula 10. cikkelye és zárlata teljes mértékben magába foglalja az engedelmesség eszméjét, ahogyan fogadalmunk szövege is ( Ígérem, hogy Jézus Krisztus evangéliuma szerint élek a Ferences Világi Rendben, megtartva reguláját). A világi ferences az engedelmességre való evangéliumi tanács szellemét éli, amely az evangéliumnak, az egyháznak, a lelkiismeretnek való engedelmességet jelenti, valamint, amikor megrovást kapunk elöljáróinktól a regulával szembeni mulasztásaink miatt, a regula iránti engedelmességet is jelenti, amelynek megtartására ígéretet tettünk. A rendbeli hatalom természetét mindig azon két ige szellemisége szerint kell érteni, amelyek többször szerepelnek regulánkban és konstitúciónkban: buzdítani és vezetni. Tehát nem parancsolni és elıírni. Ezen kívül alapvetı fontosságú a szubszidiaritás szabálya. A helyi testvéri közösségek képezik a rend gerincét, s ezekben élnek a testvérek és a nıvérek. A testvéri közösségek széles körő önrendelkezéssel bírnak (kell bírniuk), és mindazt, amit helyes módon megtehetnek, meg kell tenniük, anélkül, hogy a felsıbb szintek szükségtelenül beavatkoznának. A helyi és nemzeti irányító szervek feladata az összekapcsolódás és az összehangoltság megteremtése, és nem az abszolút irányítás. Ezek biztosítékot jelentı és szolgálatot végzı struktúrák, amelyek elsıdleges célja a szolgálat, az összekapcsolódás és az összehangoltság biztosítása, és a buzdítás és a vezetés, eddig és továbbra is. Az irányító szerveknek természetesen van hatalmuk, és ez alsó szinten a testvéri közösségek választókáptalanjának elnöklésében mutatkozik meg, és mindenekelıtt a testvéri vizitációkban, amelyek során a vizitátornak hatalmában áll és kötelessége, hogy intézkedéseket javasoljon, vagy idınként meg is parancsoljon, amikor a testvéri közösséget semmibe veszik, vagy amikor a regulát nyilvánvalóan nem tartják tiszteletben, vagy általában akkor, amikor egyértelmően komoly problémák vannak. Érdemes még egyszer megismételnünk, hogy a miniszter nem abszolút gazdája a testvéri közösségnek. Ez olyan valóság, amelyet még nem értettünk meg teljesen és amelyhez erınek erejével kell hozzászoktatnunk magunkat. Az, ha valakit megválasztanak miniszternek, nem hatalmazza fel ıt arra, hogy azt tegyen, amit akar (beleértve a pénztárral való rendelkezést), hanem csupán arra ad neki hatalmat, hogy szolgálja testvéreit, ırködjön fölöttük és szeresse ıket (lásd Általános Konstitúciók 31.2). Gondoljunk mindig arra, hogy Szent Ferenc hogyan értelmezte a vezetés felelısségét és soha nem fogunk hibát véteni. 12

13 Kapcsolat a szerzetesekkel és segítségnyújtás Az elsı rend olyan helyzetben van, amelyben lelki segítséget kell nyújtania, nem azért, mert Szent Ferenc ezt írta elı alapításában, nem is saját kezdeményezésébıl (amelyet el sem fogadtak volna), hanem a Szentszék kifejezett rendelkezése miatt. Már a Supra Montem elıtt is voltak problémák (ezek nem az elsık, és nem is az utolsók!) az elsı renddel (Szent Bonaventura és a 12 ok, ami miatt a szerzetesek nem emelhetik magasabb szintre a bőnbánók rendjét). Ez kiválóan bizonyítja azt, hogy az elsı és a harmadrend között teljes jogi intézményi függetlenség van. Az egyház jelenlegi törvénykezésének kontextusában sem feledkezhetünk meg arról, hogy nem az elsı rend kapta meg azt a kiváltságot (315. kánon), hogy jogilag a harmadrend fölött áll (altius moderamen), hanem a harmadrend részesült a Szentszéktıl abban a kiváltságban (312. kánon), hogy az elsı rend joghatósága alatt állhat, saját lelki üdve arányában. A FVR és a ferences szerzetesek közötti kapcsolat a fent mondottak alapján egyértelmő. Regulánk nagyon világosan szól errıl, és ezt mondja: különbözı formákban és módokon, de egymásra ható életközösségben óhajtják [a három rendbe tartozó testvérek] megtestesíteni ma a közös Szeráfi Atya karizmáját az egyház életében és küldetésében. Egyenlıségre, egymás kiegészítésére, bensı és éltetı közösségre, kölcsönös segítségre és együttmőködésre épülı kapcsolat, annak érdekében, hogy a testvérek megoszthassák egymással adományaikat és tapasztalataikat, így teljesíthessék a küldetést, amelyet Isten Ferencre bízott. Szükségszerő kapcsolat, amennyiben a lelki és lelkipásztori segítséget érinti, amelyet illetıen az egyház megadta nekünk azt a kiváltságot, hogy ezt a segítséget a püspökök szolgálata helyett szerzetes testvéreinktıl kaphatjuk meg: a testvéri közösség és a család küldetésének összetartó ereje nagyobb megtartandó értéket képvisel, mint a törvénykönyvi rendelkezés. Az engedelmességen és a biztosítékon alapuló kapcsolat, mivel az egyház nevében ırködik az altius moderamen témái fölött, amelyek, mint tudjuk, a karizmához való hőségre, az egyházzal való közösségre és a ferences családdal való egységre vonatkoznak (Általános Konstitúciók 85.2). A szerzetesek ezt a szolgálatot, amelyet nem saját kiváltságukból vagy örökölt jogukból (Ferenc nem írt elı ilyesmit) fakadóan, hanem az egyház kifejezett akaratára és rendelkezésére (Regula, Konstitúciók, a segítségrıl szóló statútum) végeznek, o a helyi testvéri közösségek létrehozásán, o a lelkipásztori vizitáción és o a különbözı szinteken nyújtott lelki támogatáson keresztül gyakorolják. ÁLTALÁNOS KÖVETKEZTETÉSEK 1. A FVR vagy Ferences Harmadrend (régen a Szent Ferenc által alapított bőnbánók rendjének testvérei) létrejöttétıl fogva olyan christifideles laici csoportja, akik a maguk világi állapotában evangéliumi módon elkötelezték magukat arra, hogy teljes odaadással válaszoljanak az alázatos, szegény és keresztrefeszített Krisztus követésére szóló hívásra, ahogyan azt Ferenc is tette. Szerves és lényegi alkotórésze a Szent Ferenc alapította ferences hármasságnak, amely a Krisztus által rábízott apostoli küldetésre irányul. 2. A világi ferencesek, és velük együtt az elsı és a második rend testvéreinek küldetése abban a felszólításban foglalható össze, amelyet a Megfeszített adott Ferencnek, hogy építse újjá házát, ami az egyház, Krisztus teste. Ez a parancs az egyház minden megnyilvánulási formájára vonatkozik, hogy az teljesíteni tudja üdvhozó küldetését azáltal, hogy minden teremtménynek hirdeti a megtérést és az evangéliumot. 13

14 3. A világi ferencesek, bár a szó szoros értelmében véve nem szerzetesek, valódi szerzetesi fogadalmuk révén arra vállalkoznak, hogy tanúságot tesznek az evangélium üdvözítı újdonságáról, s eközben csatlakoznak az elsı rendbeli testvérekhez az apostoli munkájában és a klarisszákhoz az elmélkedésében. A fogadalom, amely valódi, örökre szóló, nyilvános és ünnepélyes felszentelés, a világi ferencesek számára olyan elkötelezettséget jelent, amely megjelöli és átfogja az egész életet, és Isten országának felszentelt laikusokká teszi ıket (lásd magamat országának szolgálatára szentelem - fogadalmi formula). 4. A FVR hívık olyan egyetemes jellegő, hivatalos társulása az egyházban, amelyet a hívek alkotnak, és amelyet a pápa hívott életre jogi személyként. İ engedélyezte a Regulát és erısítette meg a rend küldetését az egyházban és a világban. A FVR-nek abban a kiváltságban lehet része, hogy a püspökök helyett az elsı rendbe és a RHR-be tartozó testvéreitıl kap segítséget lelki és lelkipásztori téren. 5. A FVR autonóm (saját joga van) és egységes, teljességben éli meg világi jellegét, hogy a legteljesebben szolgálhassa a ferences család közös küldetését. Ez a három valóság, az autonómia, az egység és a világi jelleg a FVR természetének lényegi jellemzıi és alkotóelemei. 6. Sajátos természete, ha a CIC alapján nem is lehet besorolni a harmadrendek körébe, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja (a belsı életet és fegyelmet illetıen), valamint a Pápai Laikus Tanács (az apostoli tevékenységet illetıen) joghatósága alá helyez minket (a harmadrendekhez hasonlóan). 7. A FVR nem egy egyszerő harmadrend, és nem is hívık egyszerő hivatalos társulása. Természete alapítással történı létrejöttébıl, történelmébıl és törvénykezésébıl derül ki. A FVR a Ferences Harmadrend, és mindig az is marad, megszakítatlan folytonosságot alkot a Szent Ferenc által alapított renddel. A harmadrendekrıl alkotott új törvénykönyvi definíció nem változtatott a FVR természetén. 8. A FVR centralizált irányítási struktúra szerint mőködik, és tudatában van annak, hogy struktúráját tekintve is egy egységes testvéri közösséget alkot, így felülemelkedik az elsı renden belül bekövetkezett megosztottságon. Ennek a tudatnak növekednie kell és el kell érnie a legkisebb és legeldugottabb helyi testvéri közösségeket, hogy kialakuljon bennük a rendhez tartozás érzése, amely nélkül nincs értelme belépni egy rendbe sem. 9. A fogadalom révén az egyes személyt nemcsak a helyi testvéri közösség, hanem a rend egésze fogadja be. Csak úgy tudjuk teljes mértékben megvalósítani a testvéri közösségre szóló hivatásunkat, és úgy tudjuk az életben és az egyház küldetésében mind egyénileg, mind rendként a maga összességében jelenlévıvé tenni Szent Ferenc karizmáját, ha tudatában vagyunk annak, hogy az egész rendhez tartozunk. 10. A világi ferencesek nem tesznek engedelmességi fogadalmat. A világi ferences az engedelmességre vonatkozó evangéliumi tanács szellemiségét éli meg, amely az evangéliumnak, az egyháznak, a regulának és a lelkiismeretnek való engedelmességet jelenti. A FVR hatalommal felruházott elöljáróival szembeni engedelmesség mindig a regulának való engedelmességgel kapcsolódik össze, azaz arra vezethetı vissza, amelynek megtartására ígéretet tettünk. 11. Bár centralizált irányításunk hasonlít a szerzetesrendekéhez, mégis alapvetıen eltér attól, és a FVR-beli hatalom természete is más, mint a szerzetesrendekben jellemzı. A szerzetesi életben a miniszter különbözik a FVR-beli minisztertıl. A FVR-ben a miniszternek nincs személyes vezetési hatalma a testvéri közösséggel szemben. Ilyen hatalommal elsısorban a testvéri közösség tanácsa rendelkezik. Nálunk a Tanács és a miniszter a sorrend, és nem fordítva. Ez olyan valóság, amelyet még nem értettünk meg teljesen és amelyhez erınek erejével kell hozzászoktatnunk magunkat. Az, ha valakit megválasztanak miniszternek, nem hatalmazza fel ıt arra, hogy azt tegyen, amit akar, hanem csupán arra ad neki hatalmat, hogy szolgálja testvéreit, ırködjön fölöttük és szeresse ıket (lásd Általános Konstitúciók 31.2) és hogy átültesse a gyakorlatba a testvéri közösség és a tanács döntéseit (lásd Általános Konstitúciók 51.1). 14

15 12. A rendbeli hatalom természetét mindig azon két ige szellemisége szerint kell érteni, amelyek többször szerepelnek regulánkban és konstitúciónkban: buzdítani és vezetni. Tehát nem parancsolni és elıírni. 13. A helyi testvéri közösségek képezik a rend gerincét, s ezekben élnek a fivérek és nıvérek. A testvéri közösségek széles körő önrendelkezéssel bírnak (kell bírniuk), és mindazt, amit helyes módon megtehetnek, meg kell tenniük, anélkül, hogy a felsıbb szintek szükségtelenül beavatkoznának. 14. A helyi és nemzeti irányító szervek feladata az összekapcsolódás és az összehangoltság megteremtése, és nem az abszolút irányítás. A biztosítékra és a szolgálatra létrejött struktúrák ezek, amelyek elsıdleges célja a szolgálat, az összeköttetés és az összehangoltság megteremtése, és a buzdítás és a vezetés, eddig és továbbra is. Ezek biztosítékot jelentı és szolgálatot végzı struktúrák, amelyek elsıdleges célja a szolgálat, az összekapcsolódás és az összehangoltság biztosítása, és a buzdítás és a vezetés, eddig és továbbra is. A FVR irányító szervei hatalommal rendelkeznek. Ez o a fogadalomtételnek in nomine Ecclesiae történı jóváhagyásában és elfogadásában, o az alsóbb szintő testvéri közösségek választókáptalanjain való elnöklésben, o a testvéri vizitációkban, o az esetleges felfüggesztésben és a rendbıl való elküldésben nyilvánul meg. 15. A FVR és a ferences szerzetesek közötti kapcsolat azon alapul, amit regulánk javasol és így fogalmaz meg: különbözı formákban és módokon, de egymásra ható életközösségben óhajtják [a három rendbe tartozó testvérek] megtestesíteni ma a közös Szeráfi Atya karizmáját az egyház életében és küldetésében. Ebbıl az következik, hogy a lelki segítséget és az altius moderamen-t egyaránt a létfontosságú kölcsönösségre kell visszavezetni és annak a testvéri közösségnek a szemszögébıl kell szemlélni, amely feloldhatatlanul összeköti az egyetlen ferences család három rendjét. Ebbıl a szükségletbıl ered a hivatásszerő igény a kölcsönös spirituális függésre és segítségre. A FVR természete ismeretének és az arról való elmélkedésnek kell a világi ferencesek létének lényegét adnia, megerısítenie ıket annak tudatában, milyen nagyszerő hivatást, küldetést és rendkívüli karizmát kaptak, amelyet a ferences családba tartozó más testvérekkel együtt hordoznak. Az egyház minden idıben számított a ferences világi rendre, amelyre hatalmas felelısséggel járó küldetéseket bízott. Meg tudott-e felelni feladatának a FVR? Meg tud-e ma felelni? Olyan téma ez, amelyet illetıen a rendnek összességében és minden egyes világi ferencesnek komolyan magába kell tekintenie. Benedetto Lino OFS 15

16 Ekleziológia és a világiság teológiájának néhány eleme I. Az egyház a zsinat tanításában A II. vatikáni zsinat azt jelentette, hogy az egyház új utakat keres arra, hogy meghatározza identitását és szerepét a társadalom vonatkozásában. Ezt több oldalról felszabadító eseményként üdvözölték, azonban még ma sem nagyon köztudott, mi volt ennek a tartalma és hogy milyen új mentalitást próbáltak a zsinaton életre hívni. Továbbá néhány kérdést még mindig nem sikerült megfelelı módon és elmélyülten átgondolni, és más fontos témákban még várni kell arra, hogy a zsinat szellemisége a gyakorlatban is érvényesüljön. Mindezek ellenére a napnál is világosabb, hogy milyen változást hajtott végre a zsinat a korábbi ekleziológiai gondolkodáshoz képest: a jogi megközelítés helyett most már a közösség áll az ekleziológia középpontjában. Ebben az értelemben a tekintély és hatalom szempontján kívül (amely az egyházat Krisztusig mint alapítóig és az apostolokig vezeti vissza, így annak jogi dimenzióját hangsúlyozza), a zsinat igyekezett kiemelni a Szentlélek és az általa szabadon adományozott kegyelmi ajándékok szerepét, az Igét és kapcsolatát a szentségekkel, az emberi értékeket és azt, hogy a közösség minden tagja képes az apostolkodásra. Az újfajta ekleziológiai gondolkodást, amely összefogja ezeket az elemeket és kapcsolatot létesít köztük, fı pontjaiban VI. Pál Ecclesiam suam enciklikája ismerteti. Az enciklikában nagy hangsúlyt kap az a feladat, amelyet a zsinat az egyházzal és az arról való teológiai elmélkedéssel kapcsolatban vállal. A zsinat mindenekelıtt az egyház önismeretének (Egyház, mit vallasz saját magadról?), megújulásának és a párbeszédre való nyitottságának (az egyházon belül, a nem katolikus keresztényekkel, a nem keresztény hívıkkel, a jóakaratú, bár nem hívı emberekkel) kíván kifejezést adni. Mindebbıl lehet következtetni arra, milyen felfogás, pontosabban szólva szellem áll a zsinati atyák szándékainak hátterében. Új, pozitív hozzáállás ismerhetı fel abban, ahogyan a zsinat megmutatja az Igazságot, amelynek az egyház a letéteményese. Olyan hozzáállás ez, amely már nem a bőnök elítélését, a hagyományos pozíciók végsıkig való védelmezését jelenti, hanem az ıszinte szembesülést Isten Igéjével, amely az igazság valódi tápláléka a tévedés ellen. Annak tudata, hogy az Igazság túllép azon, amit az ember képes lenne teljes egészében felfogni, felébreszti az eredeti evangéliumi lelkületet, hogy az ember legyen nyitott az igazságra, bárhol is találja meg azt, akár a hitetlenben is, akinek a szívében mégis az igazság lelke munkálkodik. Azzal kapcsolatban, hogy mennyire fontos keresni az Igazságot és mennyire szükséges gondolkodni, VI. Pál az értelmiségieknek szóló üzenetében így fejezi ki magát: Mi, zsinati atyák mindannyian azért vagyunk itt, hogy az igazságra figyeljünk. A ti utatok a miénk is. A ti gondolataitok sohasem idegenek a mieinktıl. Barátsággal nézzük azt, hogy a kutatásra kaptatok meghívást, szövetségeseitek vagyunk a fáradalmakban, csodáljuk eredményeiteket és ha szükséges, vigasztalunk benneteket, ha elbizonytalanodtatok vagy ha kudarc ért. Az élı párbeszédnek ez a módja egyre erısebb igénnyé válik, amely az egész egyházat jellemzi, amikor olyan kérdésekkel kerül szembe, mint a társadalmi problémák, a nık szerepe, a mővészet fontossága az egyházon belül és kívül egyaránt. Egy autentikus felfogás ez, amely nem pusztán abból áll, hogy elfogadjuk mások véleményét, mint valami olyat, amelyet tekintetbe kell vennünk és amelyet szinte beletörıdéssel kell nyugtáznunk; egyáltalán nem errıl van szó. A zsinat úgy kíván mások elé állni, hogy figyelmesen meghallgatja ıket, mert úgy véli, tud és kell is tanulnia attól, aki különbözik tıle; ezért szeretné hagyni magát provokálni is, hogy hitelesen értelmezhesse saját magát. 16

17 Az elmélkedésnek ezek a sarokpontjai alkotják a különbözı zsinati szövegek egységes szövetét. Mindazonáltal néhány szöveg az egyház önismeretét helyezi a középpontba a négy dogmatikai konstitúcióról van szó (Lumen Gentium, Dei Verbum, Sacrosanctum Concilium, Gaudium et Spes). Más írások a megújulás feladatára hívják fel a figyelmet (elsısorban a dekrétumok); megint mások a párbeszéd szükségességét hangsúlyozzák (a deklarációk). E tanulmány elsı részében fıleg a Lumen Gentiummal foglalkozunk majd, amennyiben megpróbáljuk kézzelfoghatóvá tenni azokat a teológiai elemeket, amelyek megalapozzák az egyházról való gondolkodást; a második részben pedig azt a két irányt követjük végig, amelyek mentén a laikus identitás kifejezıdik: az ember keresztény voltát és a világi jelleget. 1. Az egyház eredete és célja Az egyház, ecclesia szó etimológiai jelentése közvetlenül kifejezi annak legmélyebb lényegét: olyan gyülekezet (vagy közösség), amely valaminek a hallgatására jött össze. Az ecclesia szónak ez a jelentése már a Septuagintában is szerepel, és megmarad az Újszövetségben is, ahol nyilvánvalóvá válik, hogy az egyház szerkezete és felépítése a kapcsolatot szolgálja: egyfelıl kapcsolatot Isten és a nép között Isten szól, összehívja az embereket, a nép hallgatja İt és válaszol; másfelıl kapcsolatot a közösségen belül, annak egyes tagjai közt. Az egyháznak abból a jelentésébıl kiindulva, hogy az egy Isten Igéje által összehívott győlés, a II. vatikáni zsinat a Lumen Gentium dogmatikai konstitúcióban olyan teológiai megfontolásnak adott kifejezést, amely az egyház kapcsolatteremtı és fenntartó szerepét hangsúlyozza, a közösség kategóriáján keresztül. Emellett, pontosabban ennek hathatós kifejtéseként további két kategóriával vagy dimenzióval találkozunk: a tanúságtétellel és a szolgálattal. Így a közösség (koinonía), a tanúságtétel (martyría) és a szolgálat (diakonía) három olyan kifejezés vagy kategória, amelyek meghatározzák az egyház természetét és küldetését. E három szempont köré szervezıdik annak teológiai megértése, miben áll az egész egyház és különösen a laikusok identitása és küldetése. a, Egyház: a közösség szentsége Az Egyház Krisztusban mintegy szentsége, azaz jele és eszköze az Istennel való bensıséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének. (LG1) Azzal, hogy az egyházat teljes egészében szentségként definiálódik, elsısorban az egyháznak Krisztussal mint minden kegyes cselekedet forrásával való kapcsolata kap nyomatékot. Ezért az egyház nemcsak közvetíti a szentségeket mint a kegyelem jeleit és eszközeit, hanem magának is teljes egészében létével és tevékenységével kell hirdetnie Krisztust. Az, hogy az egyház szentség, azt jelenti, hogy jelöli a függıleges közösséget (bensı egyesülés Istennel) és a vízszintes közösséget (az emberi nem egysége) egyaránt. Az egyházban az ember megtapasztalja Isten szeretetének titkát. Ugyanis Isten, végtelen szeretetében a teljességben élı emberrel akar találkozni, amikor minden tagja egységet alkot, hogy felemelhesse az isteni életben való részesedésre. (LG2) Istennek az emberrel való közössége és az emberek egymással való közössége alkotja azt az isteni tervet, amely szerint mindkettınek egynek kell lennie Krisztusban. Olyan örök terv ez, amely fokozatosan és radikálisan kapcsolódik bele az emberiség életébe, és amely az egyházat Isten jelenlétének látható jelévé és a mindenkinek szóló elhívás valóra váltásának eszközévé teszi. 17

18 b, Egyház: a hármas közösség jele A krisztológiai jelentıség mellett a hármasságot is hangsúlyozza az a kijelentés, hogy az egyház az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységébıl eggyé vált nép. (LG4) Az egyház látható jellege arra emlékeztet minket, hogy az egyház valóban az üdvözítettek közössége, egyúttal az az intézmény is, amely létrehozza ezt a közösséget. A két aspektus, a spirituális és a földi egy és ugyanazon egyházat alkotja, egyetlen valóságot, amelyben Krisztus az, aki mőködik és üdvözít. Az egyház az a hely, ahol találkozik a hármas közösség és az emberi történelem; sıt, az egyház az új történelem, fényeivel és árnyaival együtt, amelyet Isten alkotott az emberrel. Itt nyilvánul meg világosan az egyház kapcsolatteremtı természete, amely akkor jut érvényre, amikor az embernek az Istennel való közösségét és az emberek egymás közötti kiengesztelıdését fejezi ki. Az ilyen kapcsolat megvalósulása során az egyház Isten megtapasztalásának helyévé és idejévé válik. Az egyház annak következtében lehet a közösség helye, hogy Isten misztériumát szimbolizálja. Az egész egyház nem saját magából származik, nem saját magáért él, nem saját magában van az alapja, hanem Istentıl Jézus Krisztus által a Szentlélek erejébıl kapja azt. 2. Az egyház küldetése Isten, azáltal, hogy Krisztus testvérévé tesz minden embert (gyermekek a Fiúban), arra hív mindenkit, hogy legyen az İ gyermeke, hogy megnyilvánuljon az Atyaisten Szeretete és hogy nagyobbá váljon az isteni család, az İ életében való részvétel révén: Minden ember erre a Krisztussal való egységre hivatott, aki a világ világossága, akitıl eredünk, aki által élünk, s aki felé tartunk.. (LG 3) Az egyház küldetése, feladata a hármas közösségtıl kezdıdik, és onnan, hogy az egyház Krisztus teste. Az Egyház missziós természető. (AG 2), nem saját magát jelenti ki, hanem a felülrıl kapott adományt. Az Egyház (és benne minden egyes ember) pedig úgy imádkozik és dolgozik, hogy Isten népébe, az Úr testébe és a Szentlélek templomába bejusson az egész világ teljessége, és Krisztusban, mindenek fejében a mindenség Teremtıje és Atyja megkapjon minden tiszteletet és dicsıséget. (LG 17) A misszió tartalmilag Istennek Krisztus által a Szentlélekben való szeretetét hirdeti (örömhír). A misszió alanyát a közösség jelenti, amely többes alany, vagyis tagjai egyenként is alanynak számítva alkotják az egyházat mint alanyt, amely nem azonos tagjainak a számszerő összegével. Isten népének minden tagja alanyként részt vesz abban a küldetésben, hogy az emberiséget visszavezessék arra az egységre, amelynek megalapítása miatt jött el Krisztus. Az egyház úgy teljesíti küldetését, hogy saját magát és az ıt éltetı Szentlélek jelenlétét adja tovább. Elsıdleges küldetése saját gyermekeihez szól, akik számára kijelenti, hogy ık Isten gyermekei és buzdítja ıket, hogy éljenek Isten fiainak méltósága és szabadsága szerint, kiknek szívében a Szentlélek úgy lakik, mint templomban. Törvénye az új parancs, hogy úgy kell szeretnie, ahogyan maga Krisztus szeretett bennünket. S végül célja az Isten Országa, melyet maga Isten kezdeményezett a földön, melynek egyre terjednie kell, míg Isten tökéletessé nem teszi a történelem végén. (LG 9) Isten belehelyezte az egyházat a történelembe, így az végigkíséri az emberiséget századokon át tartó vándorútján. Az egyház az emberiség útitársa, nem helyezkedik többé sem hódító, sem védekezı pozícióba, hanem az ember iránti szeretettıl és csodálattól vezérelve kovásznak ajánlja fel magát, hogy beteljesítse mindazt a jót, amit Isten magvetıként elvetett. Az a teológiai megfontolás, amelyet a zsinat a sajátjává tett, megmutatja nekünk, hogy az egyház tudatában van annak, hogy Isten jelen van a világban, az emberek cselekedeteiben és az emberi fejlıdésben, amely önmagában véve nem negatív. A világgal szembeni jóindulat 18

19 azt eredményezi, hogy az már nem leküzdendı ellenségként jelenik meg, hanem olyan helynek, idınek és körülménynek, amelyben maga Isten nyilvánul meg titokzatos módon. Ahogyan Krisztus teljes mértékben magára öltötte az emberiséget, hogy felfedje Isten gyermekeinek valódi identitását, úgy ma az egyház is úgy jelenik meg a világban, mint amely számára az öröm és remény, a gyász és szorongás, mely a mai emberekben, fıként a szegényekben és a szorongást szenvedıkben él, Krisztus tanítványainak is öröme és reménye, gyásza és szorongása, és nincs olyan igazán emberi dolog, amely visszhangra nem találna szívükben. (GS 1) Az egyház egy olyan nép tapasztalata, amely annak tudatában járja útját, hogy Isten, szeretetének misztériumában, az embereket nem egyenként, minden társas kapcsolat kizárásával akarta megszentelni és üdvözíteni, hanem néppé akarta tenni ıket, mely İt igazságban megismeri és szentül szolgál Neki. (LG 9) Isten gyermekeinek és a hármasság közösségében élı nép új identitása lehetıvé teszi az egyház és annak minden egyes tagja számára, hogy új kapcsolatokat teremtsen és úgy tekintsen az emberre, ahogyan Isten tekint rá szeretet-tervében. II. A világi identitás A zsinat különbözıi szövegei foglalkoznak a világiakkal kapcsolatos teológiai fejtegetésekkel, elsısorban a Lumen Gentium IV. fejezete, az Apostolicam Actuositatem címő dekrétum és a Gaudium et Spes, amely az egyháznak korunk világában betöltött pasztorációs szerepérıl rendelkezik. E szövegekbıl, a doktrinális kijelentéseken túl, az egyháznak egy olyan új arca rajzolódik ki, amely a világgal összefüggésben tekint magára és különleges feladatot szán a világiaknak missziójának megvalósításában. Nyilvánvaló, hogy a világiak önismerete, pontosabban a keresztény világiakról szóló teológiai elgondolás az egyház önismeretébıl következik. Az egyház új identitása annak elismeréséhez vezet majd, hogy a világiakat különleges feladatkör illeti meg, a világ valósága, és egy olyan hatalom, amely azon alapul, hogy mindenki Isten népéhez tartozik a keresztség erejében. A világi jelleg A világiak identitása és az egyházban ellátott különleges funkciója a novità cristianából (keresztény újdonság) ered, amelyet a keresztség hozott el. Ezzel a szentséggel új életre születtünk újjá, Krisztus tagjaivá váltunk, és a Szentlélek erejétıl éltetve hirdetjük a megváltást, a reményt és a szeretetet. Megkeresztelt emberként mindannyian Isten gyermekei vagyunk, azonban aszerint, hogy milyen módon éljük ezt meg, a világi állapot különbözik a papokétól és a szerzetesekétıl. Ez a fajta mód nem másodlagos vagy mellékes jellegő, hanem a világiságra sajátosan jellemzı, azaz annak legbensıbb természetével, vagyis a világi élettel jár együtt. A világi hívek különös sajátossága a világi jelleg. A LG 31. pontjában a zsinati atyák megállapítják, hogy világi hívıkön itt az egyházi rend és az Egyházban jóváhagyott szerzetesség tagjain kívül az összes Krisztus-hívıt értjük; tudniillik azokat, akik a keresztséggel Krisztus testébe épültek, Isten népét alkotják és Krisztus papi, prófétai és királyi hivatalának a maguk módján részeseiként az egész keresztény nép küldetését teljesítik az Egyházban és a világban. Az elsı definíció után, amely azt fejezte ki, hogy a világiak mivel nem azonosak (nem papok és nem szerzetesek), a világiakat a szöveg a keresztséggel Krisztus testébe épült hívıkként jelöli meg. A világiak tehát a keresztség révén kapják meg identitásukat és küldetésüket az egyházban; a keresztségen keresztül sajátos és eredeti, azaz a világiakra jellemzı módon részesülnek a három messiási adományban (papi, prófétai és királyi adomány). a, A szóban forgó papság a kifejezés szoros értelmében véve spirituális: az Atyának felajánlani a konkrét, hétköznapi életet a Szentlélek szerint, aki magát Krisztust is áthatotta önmaga felajánlásban. Minden cselekedet ugyanis, legyen szó az imádságról és az apostoli tevékenységrıl, vagy a munkáról és a családi életrıl, ha a Szentlélekben végezzük ıket, Istennek tetszı spirituális áldozattá válik. Így válik világossá, hogyan nyilvánul meg 19

20 életünkben a papság: a világ akkor teljesedhet ki, ha szent módon veszünk részt az élet minden szituációjában. b, A prófétaság megegyezik a tanúságtétellel. A világi hívı akkor valósítja meg, ha rendelkezik azzal a tehetséggel, hogy tud beszélni a saját hitélményérıl, ha saját életével hirdeti Isten csodáit. A világi hívı a reménységet hirdeti a világban igen hathatós módon, amikor a szenvedést úgy éli meg, mint olyan helyet, ahol titokzatos módon Isten van jelen. A világiak az ígéret fiainak bizonyulnak, ha erısek a hitben és a reményben, jól fölhasználják a jelen pillanatot, és türelmesen várják az eljövendı dicsıséget. Ezt a reményt pedig ne zárják magukba, hanem folyamatos megtéréssel és küzdve "ennek a sötét világnak kormányzói, a gonosz szellemek ellen" a világi élet struktúráin keresztül is fejezzék ki. (LG 35) Az, hogy próféták vagyunk, azt jelenti, hogy tanúskodunk a nekünk örökül hagyott hitrıl, amelyet doktrinális vonatkozásaiban megértünk és amelyet életünkben és szavainkkal valóra váltunk. A prófétai feladat komolysága szükségessé teszi, hogy doktrinális és tudományos szempontból felkészültek legyünk. Ezért a világiak számára kötelezı a teológia tanulmányozása, hogy felülemelkedjenek tudatlanságukon és járatlanságukon. c, A világiak által gyakorolt királyi jogállás azon megkereszteltekre jellemzı sajátosság, akik Isten gyermekeinek szabadságát élik. Számukra szolgálni uralkodás (LG 36) Krisztus logikája szerint, aki számára a legnagyobb hatalmat az jelentette, hogy a szeretet erejében oda tudja magát adni az embernek. A szolgálat, a szabadság és a királyi helyzet olyan vonások, amelyek összekapcsolódva fejezik ki a Krisztus uralmához tartozók állapotát. Ezen állapot gyakorlását a hívı elsısorban saját magával szemben végzi, vagyis az önuralomra irányuló mindennapi törekvésében, és ezt követıen úgy, hogy más teremtett dolgok felé fordul, amelyekrıl elismeri, hogy Isten dicsısége nyilvánul meg bennük. Így fogja egyre jobban megvilágosítani Krisztus az egész emberi társadalmat épp az Egyház tagjain át a maga üdvöt hozó világosságával. (LG 36) Krisztus megváltó mőve tehát a társadalom keretein belül és azon hívık révén valósul meg, akik arra kaptak meghívást, hogy kibontakoztassák a teremtett létezık végsı és teljessé vált értelmét. A világiak azzal a feladattal vannak megbízva, hogy hidat alkossanak a világ és az egyház között úgy, hogy a földi valóságokba belehelyezik a végtelent és hogy úgy végzik emberi tevékenységüket, hogy közben nyitottak maradnak Isten uralma felé. Ahhoz, hogy világiként hidak lehessünk az egyház és a világ között, a teremtés és a megváltás között, egyszerre kell szilárd keresztényeknek és korunk embereinek lennünk, tevékenyen és felelısségteljesen kell élnünk, nyitottan az élmények gazdagságára, amelyet a világ nyújthat számunkra, de rendíthetetlennek kell maradnunk a keresztény újdonság hirdetésében. A világiak és az egyház küldetése Bár a világi dimenzió hozzátartozik az egyház egészéhez, amely minden hívıjét (pap, szerzetes, laikus) illetıen arra hivatott, hogy Krisztus testének építésén munkálkodjon a világban, a világiak ezt különleges módon valósítják meg. Az üdvösség örömhíre ugyanis az egész világhoz szól, és a világiak, éppen itt, a világban és a világ dolgain keresztül válaszolnak Isten hívására és válnak az İ jelenlétének tanúivá, testesítik meg életükben Isten megnyilatkozásának mővét. Sajátos hivatásuk alapján a világi hívek dolga az, hogy az ideigvaló dolgok intézése és Isten szerint való rendezése által keressék Isten Országát. A világban élnek, vagyis a világnak mindenféle feladatában és munkakörében a családi és társadalmi élet megszokott körülményei között, szinte ezekbıl a szálakból van szıve az életük. (LG 31) 20