EU támogatásból valósul meg Lengyeltóti város és környéke ivóvízminőségének a javítása
|
|
- Albert Rácz
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 EU támogatásból valósul meg Lengyeltóti város és környéke ivóvízminőségének a javítása Ebben az évben megkezdődik Lengyeltóti, Gyugy, Szőlősgyörök, Kisberény és Öreglak települések ivóvízminőség-javító programjának a kivitelezése. A
2 beruházás során minimálisra csökken majd a vezetékes ivóvíz károsanyagtartalma, hosszú távon megalapozva az itt élőknek az új évezred környezetvédelmi és egészség megóvási céljait valamint az egészséges élethez és környezethez való jogát, tovább növelve a település lakossági és gazdasági vonzóképességét. Lengyeltóti szerepel a 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet 6. számú mellékletében így rendeleti úton kötelezett a 98/83/EK irányelvben illetve a nevezett Kormányrendeletben rögzített határértékek szerinti ivóvíz biztosítására. Kisberény község és Öreglak-Barátihegy településrész a lengyeltóti és térsége kistérségi közüzemi vízmű részeként a lengyeltóti vízbázisról kerül ellátásra. A hálózatra kiadott vízben gyakori a nitrit (0,1 mg/l-es) határértékének túllépése. A
3 település ivóvizében gyakran kimutatható jelentősebb ammónium tartalom, ezen esetekben fennáll a nitrit-képződés veszélye. A mangán és vas határértéktúllépése is előfordul az ivóvízben, a vízkezelő elavult. Szőlősgyörök és Gyugy esetén az Országos Közegészségügyi Intézet által 6484/2011 iktatószámon kiadott közegészségügyi szakvéleménye alapján kerül fejlesztésre az ivóvíz szolgáltatás. (Szőlősgyörök - A szolgáltatott vízben nitrit megjelenéséből adódó potenciális közegészségügyi veszélyhelyzet fennáll; Gyugy - ammónium tartalom átlagosan 23 %-al haladja meg a határértéket.) Mivel a települések közös vízellátó rendszerei egységes, közös rendszert képeznek, így vízminőségi problémájuk megoldása csak egységesen, együtt lehetséges.
4 A kiválasztott változat műszaki megoldása, hogy a fenti települések vízellátását egy közös vízmű-rendszerré összekötve alakítjuk ki. A közös vízmű a Lengyeltótiban meglévő vízbázist veszi alapul, melynek meglévő 3 db mélyfúrású kútja összesen 2096 l/min állandó üzemben kitermelhető vízmennyiséget jelent. Ezt 20 óra/nap időtartamban üzemeltetve 2515 m3/nap vízkészletet biztosít. A kiválasztott változatban a települések vízminőségi problémáinak megoldása Lengyeltótiban új vízkezelési technológia alkalmazásával és Lengyeltóti-Gyugy összekötő távvezeték létesítésével történik Vízműtelepi létesítmények - Tervezett vízkezelési technológia: ammóniummentesítés, vas-mangántalanítás, valamint fertőtlenítés.
5 A meglévő vízkezelő és térszíni medence vízmű védterületén belül nincs lehetőség létesítmények elhelyezésére, ezért a 100 m-re eső V. számú kút védterületén belül tervezendő az új építmények elhelyezése. A tervezett 580 m3/d kapacitású tisztítási technológiához új vízkezelő épület építése, egy 50 m3-es vasiszap ülepítő létesítése. Szükséges a meglévő villamos hálózatok fejlesztése, bővítése a térszíni medence területén illetve az V. számú kút és az új vízkezelő területén. A rendszer működéséhez szükséges az irányítástechnikai rendszer adatkommunikációval. A kútszivattyúk cseréje szükséges. Üzemirányítás - Az udvartéri medence szintjelei vezérlik a kútszivattyúkat, a Lengyeltóti 300 m3-es víztorony szintjelei a tisztavíz medence nyomásfokozó
6 szivattyúját működteti. A vízmű-telepen a vízkezelési technológiát erre a célra kiépítendő vezérlés irányítja. A szőlősgyöröki 100 m3-es magasponti tároló töltését egy motoros tolózár beiktatásával kell szabályozni. Energiaellátás kiépítése, bővítése a vízkezelő épületnél, a kutaknál, a tisztavíz medencénél az iszapülepítő műtárgynál, vezetékek beépítésével. Vízelosztó hálózat és tárolók - Az állandó hálózati nyomást és a vízfogyasztást a meglévő Lengyeltóti 300 m3-es víztorony és a Szőlősgyöröki 100 m3-es magasponti vasbeton medence szolgálja, melyek továbbra is megfelelnek.
7 A jelenleg két vízmű vízelosztó hálózatát összekötő új vezeték a Lengyeltóti víztoronytól indul és a Lengyeltóti - Gyugy összekötő út nyomvonalát követve éri el Szőlősgyörök-Gyugy ivóvízhálózatát. Az új összekötő vezeték hossza 1831,5 fm nagy sűrűségű polietilén nyomócső. Rekonstrukciós munkák - Ahhoz hogy vízminőség romlás ne következzen be szükséges a cserére nem kerülő vízvezeték-hálózat mechanikai (szivacsdugós) tisztítása fm hosszban. A hálózaton a meglévő csomópontok tisztítóidommal nincsenek ellátva, ezért a csomópontok átépítése szükséges. A meglévő vízelosztó hálózaton az azbeszt anyagú nyomócsövek cserére kerülnek.
8 A projekt címe: Lengyeltóti és Környéke Ivóvízminőség-javító Program Forrás: Környezet és Energia Operatív Program - Ivóvízminőség-javítás konstrukció (KEOP /09-11) A projekt azonosítója: előkészítés: KEOP-7.1.0/ , megvalósítás: KEOP-1.3.0/ Projektgazda neve: Lengyeltóti és Környéke Ivóvízminőség-javító Társulás Érintett települések száma (db): 5 Érintett lakosság (ezer fő): 6,656 A pályázat benyújtásának időpontja: április 10. A projekt megvalósítás befejezésének tervezett időpontja: szeptember 30. Tervezett beruházási-építési költség (Ft): Ft
9 Továbbra is kérjük és köszönjük a lakosság támogatását, hiszen mindannyiunk érdeke hogy ivóvizünk tiszta, egészséges és a lehető legjobb minőségű legyen! Bővebb információ: Lantay Ákos Zsombok Lajos Polgármester ALD Consulting Kft. Lengyeltóti Város Önkormányzata 1115 Budapest, Etele út 44/a. és 8693 Lengyeltóti, Zrínyi utca 2. info@aldc.hu lengyeltoti@somogy.hu
Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/30 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés
Ivóvízminőség javító beruházás Nyírábrány településen tárgyú KEOP-1.3.0/09-11-2013-0014 beruházáshoz kapcsolódó FIDIC SÁRGA KÖNYV szerinti tervezői és generálkivitelezői feladatok elvégzésére Közbeszerzési
Részletesebben7143 Őcsény LELTÁR KIÉRTÉKELÉS 12.03.20 Ingatlanvagyon-Kataszter Kataszter (LB nélkül) 1.oldal Fő u. 35.
Ingatlanvagyon-Kataszter Kataszter (LB nélkül) 1.oldal 12112 2/ / / 111 "F" 2.lap Belterületi zöl 2686000 Földterület:2686 m2 1 1 0 0 12113 2/ / / 111 "Z" 1.lap Belterületi zöl 1536000 Zöldterület:2686
RészletesebbenMonor Város Önkormányzata 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 78-80. -----------------------------------------------------
Monor Város Önkormányzata 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 78-80. -----------------------------------------------------.../2012. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS KERETÉBEN A MONOR IVÓVÍZMINŐSÉG
RészletesebbenDombóvár és térsége ivóvízminıség javító programja
Ivóvízminıség javítása kétfordulós pályázati konstrukció KEOP-2009-1.3.0 Dombóvár és térsége ivóvízminıség javító programja ELİZETES MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY A projektek az Európai Unió támogatásával,
RészletesebbenKözbeszerzési Értesítő száma: 2016/30 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés
Bojt és térsége ivóvízminőség-javító projekt tárgyú KEOP-1.3.0/09-11-2013-0023 beruházáshoz kapcsolódó FIDIC SÁRGA KÖNYV szerinti tervezői és generálkivitelezői feladatok elvégzésére Közbeszerzési Értesítő
RészletesebbenNemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem
Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem NFM. r. 6. (5) bekezdése értelmében a kérelemben meg kell adni az alábbiakat: a) a Kbt. 21. (5) bekezdése szerint a Hatóság által vezetett ajánlatkérők
RészletesebbenMód_Ózd_SH/3/13. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/81
Mód_Ózd_SH/3/13. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/81 1 Beszerzés tárgya: A Svájci Magyar Együttműködési Program keretében támogatott Ózd városi ivóvíz-ellátási infrastruktúra és elosztási rendszer fejlesztése
RészletesebbenBESZÁMOLÓ Az ÉRV Zrt. Szilvásvárad településen 2015. évben végzett szennyvízközmű üzemeltetési, karbantartási és fenntartási tevékenységéről Szennyvíz gyűjtőhálózat adatai: Szennyvízhálózat hossza gyűjtővezetékkel
RészletesebbenZamárdi, Szabadság téren rendezvénytér kialakítása és a Zamárdi 2222 hrsz-ú út átalakítási munkái
Zamárdi, Szabadság téren rendezvénytér kialakítása és a Zamárdi 2222 hrsz-ú út átalakítási munkái Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/59 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa:
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. augusztus 10-i rendkívüli ülésére
Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. augusztus 10-i rendkívüli ülésére Tárgy: Mászlony puszta és Szilfás puszta ivóvízminőség-javítása, közüzemi vízellátásának
Részletesebbenhttp://ehr.kozbeszerzes.hu/ehr/viewform.jsp?id=18155/2015 1. oldal, összesen: 15 oldal
1. oldal, összesen: 15 oldal 2. oldal, összesen: 15 oldal Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem NFM. r. 6. (5) bekezdése értelmében a kérelemben meg kell adni az alábbiakat: a) a
RészletesebbenSzerződés 1.számú módosítása
Szerződés 1.számú módosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/138 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2011.12.30 KÉ Eljárás fajtája:
RészletesebbenTiszafüred Kistérség Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató. Vezető munkakör betöltésére kiírt pályázati hirdetménye.
Pályázati felhívás Tiszafüred Kistérség Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Család-és Gyermekjóléti Központ Vezető munkakör betöltésére kiírt pályázati hirdetménye. (A megnyitáshoz Adobe Acrobat
RészletesebbenKözvilágítás energiatakarékos korszerűsítése Tab Városban
Közvilágítás energiatakarékos korszerűsítése Tab Városban A projekt bruttó összköltsége: 81.757.139 Ft, 100%-os támogatási intenzitás mellett. Megvalósítási időszak: 2015.02.02.-2015.05.29. Projektazonosító:
RészletesebbenTELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK FELÜLVISZGÁLATA ÉS MÓDOSÍTÁSA
ŐCSÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK FELÜLVISZGÁLATA ÉS MÓDOSÍTÁSA 2009. Szakági alátámasztó munkarészek KÖZMŰVESÍTÉSI ÉS HÍRKÖZLÉSI JAVASLAT Őcsény Község Településrendezési Terve KÖZMŰVESÍTÉS ÉS
RészletesebbenPolgár Város víziközműveinek gördülő fejlesztési terve 2016-2030
Polgár Város víziközműveinek gördülő fejlesztési terve 2016-2030 Víziközmű rendszer kódjai: Ivóvízrendszer: 11-23117-1-001-00-10 Szennyvízrendszer: 21-23117-1-001-00-06 A víziközmű rendszer üzemeltetője:
Részletesebben(KEOP-1.3.0/09-11-2013-0064)
Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény Polgárdi - Tekerespusztai telephelyének ivóvízminőség-javítása vállalkozási szerződés keretében (KEOP-1.3.0/09-11-2013-0064) Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/129
RészletesebbenMEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY KEOP-1.2.0/09-11 SZENNYVÍZELVEZETÉS- ÉS TISZTÍTÁS KONSTRUKCIÓ
Hajdúnánás és Hajdúdorog Víziközmű Beruházási Társulás 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. Hajdúnánás Hajdúdorog,,Hajdúnánás Hajdúdorog szennyvízhálózatainak és szennyvíztisztító telepének bővítése és
RészletesebbenDOMBÓVÁR 2010. Székesfehérvár
DOMBÓVÁR KÖRNYEZETI ÉRTÉKELÉS HELYI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERVHEZ 2010. Székesfehérvár DOMBÓVÁR KÖRNYEZETI ÉRTÉKELÉS HELYI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERVHEZ Készítette: JUGLANS ALBA Mérnöki Iroda Bt. Enyedi-Egyed
RészletesebbenIvóvízminıség-javító beruházások költségeinek elemzése
ÖKO KÖRNYEZETI, GAZDASÁGI, TECHNOLÓGIAI, KERESKEDELMI SZOLGÁLTATÓ ÉS FEJLESZTÉSI ZRT. Ivóvízminıség-javító beruházások költségeinek elemzése 1013. Budapest. Attila út 16. I. 3. 1253. Budapest. Pf. 7.;
RészletesebbenTOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM
Hatékony árvízvédelem Vácon Árvízvédelmi mű építése FIDIC piros könyv szerint a Duna 1677,94 és az 1679,70 fkm szelvényei között a KEOP-2.1.2/2F/09-11-2012-0006 azonosító számú projekt keretében. tájékozatató
RészletesebbenÓzd_SH/3/13. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/63
Ózd_SH/3/13. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/63 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés b) pontja/ké/2011.12.30 KÉ Eljárás
RészletesebbenHU-Budapest: Projekttervezési szolgáltatások, kivéve az építési munkák tervezését 2009/S 135-197648 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS.
1/9 HU-Budapest: Projekttervezési szolgáltatások, kivéve az építési munkák tervezését 2009/S 135-197648 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Szolgáltatás I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI
RészletesebbenELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS. A Kbt. 121. (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárás. 3. melléklet a 92/2011. (XII. 30.
3. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 121. (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárás X Építési
RészletesebbenProject-management services other than for construction work
Project-management services other than for construction work Info Version 2 Url http://com.mercell.com/permalink/35703763.aspx External tender id 366483-2013 Tender type Contract Award Document type Contract
RészletesebbenTervezett éves forrás: Tervezett költség: Tartalék, hiány:
A tervet benyújtó szervezet megnevezése: Víziközmű-szolgáltató megnevezése: Víziközmű-szolgáltatási ágazat megnevezése: Véleményeltérést megfogalmazó érintett fél megnevezése: Víziközmű-rendszer kódja:
RészletesebbenA K. É. 20068/2015. iktatószámú hirdetmény módosítása
A K. É. 20068/2015. iktatószámú hirdetmény módosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/123 A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Debrecen, Piac u. 42-48. sz. alatti épületének energetikai fejlesztése tárgyú
Részletesebben6. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez
6. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
RészletesebbenKDOP-4.2.2-2007-0004 TAPOLCA ÉS TAPOLCA-DISZEL VÁROSRÉSZ KÖZÖTTI KERÉKPÁRÚT ÉPÍTÉSÉNEK II. ÜTEME
KDOP-4.2.2-2007-0004 TAPOLCA ÉS TAPOLCA-DISZEL VÁROSRÉSZ KÖZÖTTI KERÉKPÁRÚT ÉPÍTÉSÉNEK II. ÜTEME A Projekt az Európai Unió támogatásával Az Európai Regionális Fejlesztési alap társfinanszírozásával valósul
RészletesebbenMagyarország-Miskolc: Hulladékkezelő mű építése 2013/S 203-350652. (Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához, 2.8.2013, 2013/S 149-258509)
1/13 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:350652-2013:text:hu:html Magyarország-Miskolc: Hulladékkezelő mű építése 2013/S 203-350652 Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata,
Részletesebben3. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt.
3. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 121. (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárás x Építési
Részletesebben1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.
1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
RészletesebbenTájékoztató a szerződés módosításáról
Tájékoztató a szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/66 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás
RészletesebbenIvóvíz - Minőségjavító Önkormányzati Társulás 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos u.18.
1 Ivóvíz - Minőségjavító Önkormányzati Társulás 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos u.18. Dunavarsány Város - Szigetszentmárton Község ivóvízminőség javítása 1.) Műszaki bemutatás Dunavarsány város jelen vízkezelési
RészletesebbenA épület I. Emelet 24 ágyas őrzött osztály kialakítása és A épület II. Emelet ápolási egység komfortosítása - táj.
A épület I. Emelet 24 ágyas őrzött osztály kialakítása és A épület II. Emelet ápolási egység komfortosítása - táj. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/23 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés
RészletesebbenI. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI
6. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
RészletesebbenEngineering services. Инфо. Покупатель. Изменение версии Contract award. Описание. Версия 3. Дата публикации 17.09.2013 4:22
Engineering services Инфо Версия 3 URL http://dk.mercell.com/permalink/35742457.aspx Внешний ID тендера 311196-2013 Тип закупки Оповещение о результатах Тип документа Contract award Процедура приобретения
RészletesebbenI. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI
5. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
Részletesebben2 012 2 013 2014 Műszaki tartalom/indoklás. 5 000 000 Ft II. ütem, a gördülő fejlesztési terv (a tartalmi követelményre a jogszabály még nem jött ki).
2012. évi teljesített felújítás: 555.930 eft+áfa 2013. évi lévő felújítás jóváhagyott felújítási kerete: 582.900 eft+áfa 2014. évi tervezett / / H1 Üzemeltetett teljes víziközmű törzsvagyon Hosszútávú
RészletesebbenEllenálláshegesztés elméleti alapjai
Ellenálláshegesztés elméleti alapjai Hegesztési nyári egyetem 2013. július 6. Dr. Török Imre egyetemi docens Hegesztő eljárások csoportjai A hegesztőeljárások osztályba sorolása az MSZ ISO 4063:2000 szerint
RészletesebbenKözbeszerzési Értesítő száma: 2010 / 61 Dunaharaszti Város Önkormányzata Nyertes ajánlattevő:
Közbeszerzési Értesítő száma: 2010 / 61 Ajánlatkérő: Dunaharaszti Város Önkormányzata Nyertes ajánlattevő: Teljesítés helye: Dunaharaszti Beszerzés tárgya: Építési beruházás Eljárás fajtája: Tárgyalás
RészletesebbenA salgótarjáni távhőrendszer korszerűsítése
A salgótarjáni távhőrendszer korszerűsítése Környezet és Energia Operatív Program Kódszám: KEOP-5.4.0/12-2015-0007 A projekt rövid összefoglalása A projekt közvetlen célja A projekt közvetlen célja a salgótarjáni
RészletesebbenA Dombóvári Szent Lukács Kórházhoz tartozó vízmű rekonstrukciója - 1. sz. szerz.mód.
A Dombóvári Szent Lukács Kórházhoz tartozó vízmű rekonstrukciója - 1. sz. szerz.mód. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/112 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató
RészletesebbenVáros Polgármestere E L Ő T E R J E S Z T É S
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu E L Ő T E R J E S Z T É S A Madár forrás problémakör
RészletesebbenKözbeszerzési Értesítő száma: 2010 / 61 Dunaharaszti Város Önkormányzata Nyertes ajánlattevő:
Közbeszerzési Értesítő száma: 2010 / 61 Ajánlatkérő: Dunaharaszti Város Önkormányzata Nyertes ajánlattevő: Teljesítés helye: Dunaharaszti Beszerzés tárgya: Építési beruházás Eljárás fajtája: Tárgyalás
RészletesebbenKözművagyon-értékelési Szakvélemény. Bordány Község tulajdonában lévő ivóvízközművek vagyonértékelése
Közművagyon-értékelési Szakvélemény Bordány Község tulajdonában lévő ivóvízközművek vagyonértékelése Tartalomjegyzék 1 Értékelési Tanúsítvány... 3 2 Könyvvizsgálói Tanúsítvány... 4 3 Előzmények... 5 4
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRŐL. Postai irányítószám: 1139
TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRŐL I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Országos Rendőr-főkapitányság Postai cím: Teve u. 4-6. Város/Község
RészletesebbenA SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Paks és
RészletesebbenKülönös követelményeihez
II. KÉRDÉSSOR a főépítészi tevékenységről szóló 190/2009. Korm. rendelet szerinti főépítészi vizsga építészeti, területrendezési, településfejlesztési és - rendezési Különös követelményeihez (okl. építészmérnökök
RészletesebbenHa attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani:
EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok:
RészletesebbenHajdúnánás-Hajdúdorog szennyvízhálózatának és szennyvíztisztító telepének bővítése és korszerűsítése
ERBO-PLAN Mérnöki Szolgáltató KFT. Székhely: Gyula, Hold utca 10. Iroda: Gyula, Munkácsy Mihály utca 21. Tel/fax: 66/561-940 honlap: www.erbo-plan.hu Tervszám: 36/2014. Hajdúnánás-Hajdúdorog szennyvízhálózatának
RészletesebbenTájékoztató az eljárás eredményéről- Műszaki ellenőri feladatok megrendelése(keop 5.4.0./12-2013-0022) tárgyban kiírt eljárásban
Tájékoztató az eljárás eredményéről- Műszaki ellenőri feladatok megrendelése(keop 5.4.0./12-2013-0022) tárgyban kiírt eljárásban Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/5 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés
RészletesebbenA Gördülő Fejlesztési Terv (GFT) módszertani fejlesztése. Tűzoltási vízigények kielégítésének alternatív lehetőségei
A (GFT) módszertani fejlesztése Tűzoltási vízigények kielégítésének alternatív lehetőségei Gőcze Ferenc Márkus Dániel Lajosmizse 2015 jogszabályi elvárásai A GFT vízi közmű rendszerenként és fejlesztési
RészletesebbenI. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI
Közbeszerzési Értesítő 2011 / 7 száma: Ajánlatkérő: Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Nyertes ajánlattevő: Gyöngyös-menti Tározóépítő Konzorcium Teljesítés helye: Lukácsháza, Kőszeg
RészletesebbenNapelemes rendszer telepítése Diósjenő településen - vállalkozási szerződés 2. sz. módosítása
Napelemes rendszer telepítése Diósjenő településen - vállalkozási szerződés 2. sz. módosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/35 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató
RészletesebbenFax: +36 63 450-068. Dokumentum: DOKUMENTÁCIÓ Építési munkákhoz
Nagytőke Község Önkormányzata 6612 Nagytőke, Széchenyi tér 6. Magyarország +36 63 450-6090 Fax: +36 63 450-068 Dokumentum: DOKUMENTÁCIÓ Építési munkákhoz Vállalkozási szerződés a Nagytőke Község ivóvízminőség-javítás
RészletesebbenHajdúnánás, Baross u. 11/a. sz. alatti ingatlanon meglévő iskola épület átalakítása (szerződés teljesítése)
Hajdúnánás, Baross u. 11/a. sz. alatti ingatlanon meglévő iskola épület átalakítása (szerződés teljesítése) Közbeszerzési Értesítő száma: 2011/116 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény
RészletesebbenÁLLAMI REGIONÁLIS VÍZMŰVEK KÖZMŰVAGYON-ÉRTÉKELŐ KONZORCIUMA. Közművagyon-értékelési szakvélemény
ÁLLAMI REGIONÁLIS VÍZMŰVEK KÖZMŰVAGYON-ÉRTÉKELŐ KONZORCIUMA Közművagyon-értékelési szakvélemény Gulács Község Önkormányzata Önkormányzati tulajdonú víziközművek vagyonértékelése A vizsgált víziközmű üzemeltetője:
RészletesebbenAGJ APRÍTÓGÉPGYÁR Kft.
1 AGJ APRÍTÓGÉPGYÁR Kft. Székhely: H 5100 Jászberény, Honvéd u.27. Telephely: H 5100 Jászberény, Sportpálya u.1. Levelezési cím: H 5101 Jászberény, PF.: 44 Tel.: +36 57 515 355, Fax: +36 57 515 356 E-mail:
RészletesebbenDokumentum: DOKUMENTÁCIÓ Építési munkákhoz
Dokumentum: DOKUMENTÁCIÓ Építési munkákhoz Vállalkozási szerződés a Nagytőke Község ivóvízminőség-javítás projektje ( KEOP-1.3.0/09-11-2013-0069) elnevezésű projekt hálózat rekonstrukció kivitelezési munkáira
RészletesebbenHU-Vácszentlászló: Mérnöki és építési munkák 2011/S 60-096960 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Építési beruházás
1/14 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:96960-2011:text:hu:html HU-Vácszentlászló: Mérnöki és építési munkák 2011/S 60-096960 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Építési
RészletesebbenJátszótér építése, illetve felújítása
Játszótér építése, illetve felújítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/98 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás
RészletesebbenKözbeszerzési Értesítő száma: 2012/98. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2011.12.30 KÉ. Hirdetmény típusa:
Borsodivánka, Cserépváralja, Egerlövő, Négyes, Tiszabábolna, Tiszavalk községek ivóvízminőség-javítása a lakosság egészséges ivóvízzel történő ellátása érdekében tárgyú eljárás megvalósításához kapcsolódó
Részletesebbenxha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet
3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
Részletesebben----------------------------- (Az I.2) szakaszból szükség esetén több példány használható) --------- ----------
8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: PARASZNYA
RészletesebbenHatáridő: értelem szerint Felelős: Gulyás László polgármester
Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 4-i rendkívüli, nyilvános ülésén hozott határozatok: 1/2013. (II. 4.) képviselő-testületi határozat ülésén az előterjesztést megtárgyalta
RészletesebbenBányaipari technikus T 1/6
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
RészletesebbenEURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, 2985 Luxembourg, Luxemburg Fax: +352 29 29 42 670 E-mail:
EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, 2985 Luxembourg, Luxemburg Fax: +352 29 29 42 670 E-mail: ojs@publications.europa.eu Információ és on-line formanyomtatványok:
RészletesebbenÁRVÍZI BIZTONSÁG MEGTEREMTÉSE MURAKERESZTÚRON
ÁRVÍZI BIZTONSÁG MEGTEREMTÉSE MURAKERESZTÚRON MURAI ÁRVÍZVÉDELMI SZAKASZ FEJLESZTÉSE KEOP-2.1.1/2F/09-11-2011-0009 NAGY ÁRVIZEK A MURA FOLYÓN Az 1972 júliusában levonuló rendkívüli árhullám, a mértékadó
RészletesebbenKútvölgyi Klinikai Tömb (1125 Budapest, Kútvölgyi út 4., Hrsz. 10733/6) Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:
Tájékoztató a "Vállalkozási szerződés a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb műemlék épületeinek energetikai korszerűsítésére (projektszám: keop-5.6.0./12-2013-0030)" tárgyú eljárás eredményéről
RészletesebbenTERMÁLVÍZ-HASZNOSÍTÁSI PROGRAM NAGYSZÉNÁS GEOTERMIKUS ADOTTSÁGAINAK KIAKNÁZÁSÁRA
TERMÁLVÍZ-HASZNOSÍTÁSI PROGRAM NAGYSZÉNÁS GEOTERMIKUS ADOTTSÁGAINAK KIAKNÁZÁSÁRA A PROJEKT AZONOSÍTÓ SZÁMA: KEOP-4.3.0/11-2013-0003 Szakmai kiadvány ÚJ KORSZAK KEZDŐDIK NAGYSZÉNÁS TÖRTÉNETÉBEN Ez a kiadvány,
RészletesebbenElıterjesztı: Észak-balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás
4. napirendi pont Elıterjesztı: Észak-balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás Elıterjesztés címe: Az Észak-balatoni hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése
Részletesebbenwww.aqualing.hu 70/380-77-87 Medenceépítés
70/380-77-87 Medenceépítés 1 1,2 m vízmélység 1,5 m vízmélység 5x3 m 284.200.- 489.800.- 6,1x3,75 m 344.100.- 577.200.- 7,3x3,75 m 394.500.- 660.600.- 8,1x4,7 m 459.900.- 763.800.- 9,1x4,7 m 500.800.-
RészletesebbenALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK SZÁLKA KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉHEZ
ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK SZÁLKA KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉHEZ 1. KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS 1.1. Meglévõ állapot vizsgálata 1.1.1. Közúti közlekedés: Térségi kapcsolatok Szálka község Tolna déli részén,
RészletesebbenSZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI
A Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében Békéscsaba Város Önkormányzata részére élőfüves labdarúgó pálya építése automatikus öntözőrendszer és pályafűtés kialakítással Közbeszerzési Értesítő száma:
RészletesebbenHirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli
Hirdetmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2011 / 90 Ajánlatkérő: Corvin János Múzeum Nyertes ajánlattevő: Dolphio Consulting Kft. Teljesítés helye: 5700. Gyula, Apor tér 7. Beszerzés tárgya: Szolgáltatás
RészletesebbenFIDIC mérnök és műszaki ellenőr szolgáltatás beszerzése
FIDIC mérnök és műszaki ellenőr szolgáltatás beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/98 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás
RészletesebbenA kiválasztott változat részletes ismertetése. 1.1 Részletes műszaki ismertetés. 1.1.1 Műszaki leírás. Helyi vízkezelés - törésponti klórozás
A kiválasztott változat részletes ismertetése 1.1 Részletes műszaki ismertetés 1.1.1 Műszaki leírás Helyi vízkezelés - törésponti klórozás Tervezett technológia A vízbeszerzési szakvélemény szerint a közelben
RészletesebbenNyúli üzemmérnökség tevékenységének bemutatása
Nyúli üzemmérnökség tevékenységének bemutatása A Nyúli Üzemmérnökség a megye Győrtől délre eső részén az Észak-Bakonyig húzódó területen biztosítja 40 település ivóvízellátását és 34 település, településrész
RészletesebbenA kiskörei varroda és zsongó épületének energetikai fejlesztése 1.sz. szerződésmódosítás
A kiskörei varroda és zsongó épületének energetikai fejlesztése 1.sz. szerződésmódosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/15 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató
Részletesebbenxha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet
3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
RészletesebbenTérségi problémák 1.: Hévíz
A Dunántúli-középhegységi és a kapcsolódó Budapest környéki hideg és termál karsztvizek kiemelt kérdései Térségi problémák 1.: Hévíz Tóth György Magyar Állami Földtani Intézet Budapest, 2009. szeptember
RészletesebbenI. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI
6. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
RészletesebbenSzabadtéri medencék felújítása a szentesi Üdülőközpontban Sportturisztika pályázat alapján II. I rész esetében 2. szerződésmódosítás
Szabadtéri medencék felújítása a szentesi Üdülőközpontban Sportturisztika pályázat alapján II. I rész esetében 2. szerződésmódosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/82 Beszerzés tárgya: Építési beruházás
RészletesebbenA határozat JOGERŐS: év: 2011 hó: 08. nap: 15. KÜJ: 100 170 793 KTJ: Határozat
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési
RészletesebbenFIDIC Sárga Könyv szerinti (fő)vállalkozási szerződés a Pilisvörösvár városi szennyvíztisztító telep fejlesztésének tervezése és kivitelezése eredmény
FIDIC Sárga Könyv szerinti (fő)vállalkozási szerződés a Pilisvörösvár városi szennyvíztisztító telep fejlesztésének tervezése és kivitelezése eredmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/95 Beszerzés tárgya:
RészletesebbenVISSZAVONÁS - KEOP-7.9.0./12-2013-0037 azonosító számú pályázat megvalósítása keretében kármentesítési projekt előkészítési feladatok teljesítése
VISSZAVONÁS - KEOP-7.9.0./12-2013-0037 azonosító számú pályázat megvalósítása keretében kármentesítési projekt előkészítési feladatok teljesítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/118 1 Beszerzés tárgya:
Részletesebben1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.
1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
Részletesebbenxha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet
3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
Részletesebben1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.
1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
RészletesebbenI. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI
5. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
RészletesebbenFöldutak stabilizálása Mezőtúron _1. sz. szerz. mód
Földutak stabilizálása Mezőtúron _1. sz. szerz. mód Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/24 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01
RészletesebbenA Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal részére nyelvi képzések lefolytatása és záróvizsgáztatás lebonyolítása a 2014/15-ös években
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal részére nyelvi képzések lefolytatása és záróvizsgáztatás lebonyolítása a 2014/15-ös években Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/1 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés
RészletesebbenTámogatott szervezet [Kbt. 22. (2) bekezdés, 241. b) c) pont] Közjogi szervezet I.3.) AZ AJÁNLATKÉRİ TEVÉKENYSÉGI KÖRE
TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRİL A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztıbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRİ I.) NÉV CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI
Részletesebbenhőfogyasztással rendelkező tizedének átlagos éves fajlagos
Gazdálkodásra vonatkozó gazdasági és műszaki információk I. táblázat Az előző két üzleti ben távhőszolgáltatással kapcsolatban elért, az eredménykimutatásban szereplő árbevételre és egyéb bevételekre vonatkozó
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 25-i ülésére
143/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 25-i ülésére Jegyzői törvényességi észrevétel: nincs Tárgy: Forrásfoglalás lebonyolítására pályázati
RészletesebbenÉPÍTÉSI MUNKÁKHOZ (sárga FIDIC alapú szerződés)
Magyarország Tel: +36-... Fax: +36-... E-mail:. Dokumentum: DOKUMENTÁCIÓ ÉPÍTÉSI MUNKÁKHOZ (sárga FIDIC alapú szerződés) Nagytőke vízhálózat rendszerének hálózatrekonstrukciója
RészletesebbenFelhasználói hőközpontok kialakítása
Szolgáltatói hőközpontok szétválasztása a FŐTÁV Zrt. távhőrendszereiben Felhasználói hőközpontok kialakítása Projektazonosító: KEOP-5.4.0/12-2013-0026 Új Széchenyi Terv Környezet és energia operatív program
RészletesebbenA Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal részére nyelvi képzések lefolytatása és záróvizsgáztatás lebonyolítása a 2014/15-ös években
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal részére nyelvi képzések lefolytatása és záróvizsgáztatás lebonyolítása a 2014/15ös években Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/1 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés
Részletesebben