Tisztelt Partnerünk, Kedves Érdeklődő!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tisztelt Partnerünk, Kedves Érdeklődő!"

Átírás

1 1

2

3 Tisztelt Partnerünk, Kedves Érdeklődő! 3 Örömünkre szolgál, hogy kézbe vette Társaságunk katalógusát. Engedje meg, hogy megismertessük cégünk történelmével, bemutassuk tevékenységünket és termékkínálatunkat. A ZKI Zrt története 1943-ban kezdődött, amikor Kecskemét város vezetése arról döntött, hogy a város és környéke kertészeti fejlődése érdekében, nemesítő és szaporítóanyag előállító állomást hoz létre. A nemesítő telep megszervezésére Mészöly Gyula kapott megbízást. Ő azonnal megkezdte a hazai és külföldi zöldségfajták szelekciós célú begyűjtését. A háború okozta megtorpanást követően 1947-ben indította újra a munkát. Az 50-es évek elején kezdődött a telep infrastruktúrájának kiépítése ban kezdte meg a működését a paradicsom vetőmagüzem, mely többszöri korszerűsítés után, ma is üzemel ben átszervezésre került sor, mivel a Földművelésügyi Minisztérium a tájintézeteket megszüntette és ún. profilintézetekké alakította át. Ettől az időtől kezdve az intézetet Zöldségtermesztési Kutató Intézetnek nevezik ben újabb átszervezés következett. Az Intézet fejlesztő vállalatként működött tovább, ami első lépése volt a piaci viszonyokhoz és a piaci versenyhez történő alkalmazkodásnak. Ez egyben a tevékenység folyamatos szűkítését is maga után vonta. Minden olyan tevékenység, ami rövidtávon nem biztosított bevételt az intézet számára, fokozatosan megszüntetésre került. Az 1993-as átszervezés során, amely már a teljes agrárkutató hálózatot érintette, valamennyi, a kertészeti ágazatban működő kutató intézetet gazdasági társasággá alakították. A ZKI zártkörűen működő részvénytársasággá alakult. Egyszemélyes tulajdonosa a Magyar Állam. A Zrt-vé alakulás tovább erősítette az intézet piaci kitettségét ben a társaság vezetése úgy döntött, hogy mindent alárendel a zöldségvetőmag piacon való pozíciószerzésnek. Nemesítési tevékenységünk újraszervezésekor egyértelműen a profi árutermelők igényeinek kielégítésére helyeztük a hangsúlyt. A 20 zöldségfaj nemesítésében jelentős szelekciót hajtottunk végre. Csak azoknak a fajoknak a nemesítése maradt meg, melyek már rövidtávon piaci pozíciót szerezhettek és hosszabb távon eredményes, nyereséget biztosító módon fenntarthatóan művelhetők. Az akkor meghozott döntéseket az idő igazolta. Ezen döntések következtében jelenleg az alábbi fajokban folyik nemesítés: paprika/fűszerpaprika, uborka, görögdinnye, zöldborsó. Stratégiai együttműködések eredményeként az alábbi fajokban rendelkezünk még profi termékkínálattal: paradicsom, vöröshagyma, káposzta, csemegekukorica, zöldbab. A hobby kertészek részére a házikerti szegmensben, színes tasakos vetőmagkínálatot állítottunk össze, melyben 150 régi és új fajtát kínálunk a kistermelők részére. Ennek a felhasználói körnek a kiszolgálását, stratégiai partnerünk, a ZKI-Vetőmag Kft. végzi. A profi árutermelők részére, a legkorszerűbb új nemesítésű fajtáinkat saját kereskedelmi- és marketing szervezetünkkel juttatjuk el. A 2000-es évektől intenzív külpiaci munkába kezdtünk ban 100%-ban ZKI tulajdonú leányvállalatot alapítottunk Szlovákiában és Szerbiában, Romániában és Horvátországban pedig képviselettel rendelkezünk. Távolabbi piacokon stratégiai forgalmazó partnereket keresünk ban egy korszerű, nagymagvú zöldségfajok feldolgozására alkalmas, holland technológiával üzemelő tisztító és csávázó üzemet építettünk melyhez 2000 tonna befogadóképességű raktárkapacitás is létesült ben a nemesítési tevékenység gyorsítására és a fajtakibocsátás fokozására, 1ha nagylégterű, pótmegvilágítással és tápoldatozó rendszerrel, energiaernyővel és vektorhálóval felszerelt üvegházat építettünk. Az elmúlt évtizedek munkájának eredményeként a társaság árbevétele ma már meghaladja az 1,5 milliárd Ft-ot, melynek közel fele export piacokon realizálódik. Legfőbb célunk, hogy legújabb kibocsátásainkkal az árutermelő kertészek és feldolgozóipari felhasználók igényeit leginkább kielégítő fajtákat alkossunk, tovább öregbítve a kiváló minőségű, megbízható, magyar vetőmag hírnevét. Laczkó Róbert vezérigazgató

4 FÉMDOBOZ (250g) ALUMÍNIUM CSÍRAVÉDŐ TASAK (1000 szem) POLIETILÉN TASAK (1000g) HÁROMRÉTEGŰ PAPÍRZSÁK ( szem)

5 ZKI FAJTAKÍNÁLAT 5 PAPRIKÁK ZKI F1, Carma F1, Century F1, Bihar F1, ZKI F1, Mágus F1, Fókusz F1, Rapires F1, ZKI 9618 F1, ZKI 9619 F1, ZKI 9422 F1, ZKI F1 FŰSZERPAPRIKÁK PALOTÁS F1, HÍRÖS, BOLERO F1, DÉLIBÁB F1, SZIKRA F1, GLOBÁL DINNYÉK LENTUS F1, NOSZTALGIA F1, DÁVID F1, ZKI F1, ZKI F1, VITALIA F1, MILICA F1, ZKI F1, ZKI F1 UBORKÁK KARAVÁN F1, MALIKA F1, NÁDOR F1, ZKI 104 F1, ZKI F1 PARADICSOMOK KORALL, MOBIL, ZKI 4102 F1 HAGYMÁK SONKAHAGYMA, VITÉZ, TÉTÉNYI RUBIN BORSÓK ORIENT, TREND, MEDION, TRINITY, ZKI BABOK BABILON, HORUS KUKORICÁK ZKI F1, MIRUS F1

6 NEMESÍTÉS TERMELTETÉS A vetőmagba MARKETING, ÉRTÉKESÍTÉS CSOMAGOLÁS

7 7 TISZTÍTÁS, CSÁVÁZÁS zárt innováció MINŐSÉGELLENŐRZÉS

8 Folyton növő, egyensúlyi cecei típusú paprika hibrid újdonság, Rendkívül jól terhelhető, erős ágrendszer Kiemelkedő stressz tolerancia, jól fejlett gyökérzet, Szabályos alakú, vastaghúsú, könnyen értékesíthető csüngő termések, Piacos kedvelt megjelenés, nagyon jó tárolhatóság, könnyű válogathatóság, Nagyon jó fényhiány tolerancia Rezisztencia: HR: TSWV P:0, Tm:0,1,2,3 ZKI f1 Megbízhatóság a minőségben, előny a termelhetőségben! Kimagasló minőségű és méretű bogyóira folyamatosan lehet támaszkodni Magas hozam, termései súlyosak, húsa vastag Bogyói széles vállúak, szabályos alakúak, nem aprósodnak A legnagyobb melegben is jól tartja alakját A bogyók átlagtömege elérheti a grammot is Jó általános stressz tolerancia Tripsz szívogatásra nem érzékeny Nagyon jó gyökérrel rendelkezik, jól tűri a magasabb EC-t Zöldmunkája kifejezetten alacsony, gazdaságosan termelhető Jól irányítható és nagy terhelés mellett is kineveli a bekötött paprikákat Rezisztencia HR: Tm0,1,2 CARMA f1 csúcs hozam, extra árvbevétel!

9 Century f1 egyedülálló hozam, könnyű termeszthetőség és kimagasló rezisztencia! Rendkívül megbízható, az időjárási körülményeket jól toleráló fajta A nagyon szabályos bogyók vastag falúak, széles vállúak, fényes felszínűek, pulton tarthatóságuk, szállíthatóságuk átlagon felüli Extra és első osztály kihozatala kifejezetten jó Széles technológiai alkalmazhatóság Tripsz kártételre nem érzékeny a bogyó Leginkább elterjedt paprikát károsító Tobamo vírussal szemben rezisztens (L4) Rezisztencia: HR: Tm0,1,2,3 9 Folytonnövő paradicsompaprika hibrid Könnyű termeszthetőség, széles technológiai adaptáció Kimagasló általános stressz ellenállóság A fajta erős gyökérzetű és ágrendszerű, első ágvillája a talajhoz közel helyezkedik el Sötétpiros piacos termések, méretük alkalmassá teszi frisspiaci és negyedelésre történő értékesítésre Nagyon jó lombtakarás Rezisztencia: IR: Xv: 1,2,3 bihar f1 Kulcshibrid a paradicsompaprika termesztésben!

10 zki f1 Versenyelőny koraiságban és hozamban! Rendkívül gyors, kiemelkedően magas korai terméshányaddal rendelkező kápia újdonság Bogyói a legmagasabb minőségi követelményeknek is megfelelnek Termései sötétzöldből érnek fényes, egyöntetűen sötét piros színűvé Rendkívül szabályos, kecses megjelenésű kápia paprika Nemzetközi és hazai standardoknak megfelelő termései könnyen eladhatóvá teszik Folytonnövő, stabil ágrendszerű, jól takaró lombbal rendelkező, robosztus növekedésű Nagy hozamú hibrid kápia Szabadföldi és fóliás termesztésbe javasolt, édes, kiváló ízű kápia hibrid Kimagasló hozam, stabil alaktartás Egyöntetű színeződés kívül és belül Termései kiválóan alkalmasak frisspiaci lédig és tálcás értékesítésre Vastag húsa roppanós, jól szállítható, hosszan tárolható Alakját jól tartja, bogyói zömét egyes és extra kategóriában adja Gyökérzete kiterjedt, szára vastag, lombozata jó takarást ad Parásodásra nem hajlamos Kiváló élelmiszeripari alapanyag mágus f1 Kápia a legigényesebb export piacokra!

11 fókusz f1 Gyors és megbízható! Különleges, úgynevezett kavardzsik típusú paprika Folytonos növekedés, könnyű termeszthetőség Egyensúlyi növekedési típus Magas hozam, édes íz, roppanós hús Világoszöld, tetszetős szín Nagyon kiegyenlített termésminőség és megbízható kötések Rezisztencia: HR: Tm0,1,2 11 Folytonnövő, klasszikus hegyes erős típus Termései csüngők, 3-4 cm szélesek, cm hosszúak Üde zöld, intenzíven csípős bogyók A fajta az év minden szakában hajtatható, fényszegény körülmények között is megbízhatóan köt és terem Gyors fejlődési sebességű, korán ültethető, korán szedhető Rezisztencia: HR: Tm0,1,2 rapires f1 A paprika, amelynek csípősségében egész évben bízhat!

12 ZKI f1 Egyöntetű és édes! Folytonnövő, édes almapaprika hibrid Nagy hozamú, erőteljes bokrot képező, gyors fejlődésű növény Termései közepesen nagyok, elsősorban savanyítási célra, különösen ízletesek, csípmentesek Bogyói nagyon vastag húsúak, szabályosak Folyamatos kötésre képes, a tenyészidőszakban megbízható minőséget ad Bibepontja zárt, lilulásra nem hajlamos Könnyű termeszthetőség, nagyon jó általános stressztolerancia Nagyméretű, lapított félgömb alakú, csípős almapaprika hibrid Folytonnövő, erőteljes bokrot képez, fejlődése gyors, ezért igen korai Ágrendszere erős, gyökérzete kiterjedt, kiegyensúlyozottan és megbízhatóan terem Kifejezetten nagy termései fényes felszínűek, vastag falúak, szabályos alakúak Bibepontja zárt, lilulásra nem hajlamos Könnyű termeszthetőség, nagyon jó általános stressztolerancia A fajta ideális termésméretet ad mind töltve, mind egészben savanyításra ZKI f1 Csípős és nagy!

13 Folytonnövő, kifejezetten nagy hozamú fehér blocky újdonság Optimális méretű, piacos bogyókkal rendelkezik Nagy hozam, stabil minőség Folyamatos kötés Erős gyökérzet, jól fejlett lombozat Különösen ellenálló a környezeti stressznek Bogyói kifejezetten vastag falúak, súlyosak, szikrázóan fehérek Igazi bajnok a frisspiacon 13 ZKI 9422 f1 FOLYAMATOS MINŐSÉG, MEGBÍZHATÓ BEVÉTEL! Nagyon jó oltási kompatibilitás, Rendkívül agresszív, kiterjedt és ellenálló gyökérzet, Kiemelkedően nagy szárátmérő, Lehetővé teszi a termesztést ott, ahol az korábban korlátozott volt, Jobb víz és tápanyag gazdálkodás rosszabb minőségű talajokon Talaj nélküli termesztésben is használható Rezisztencia: IR: N HR: TSWV P:0, Tm:0,1,2,3 ZKI f1 Két vállra fekteti a termelési kihívásokat!

14 Fajta Hossz (cm) Szélesség (cm) Húsvastagság (mm) Tömeg (g) Íz Szín/ Alak Növekedési típus Apolló F édes F Tm0,1,2 Ellenállóképesség Bihar F édes F Xv: 1,2,3 Brillant F édes F Tm0,1,2 Carma F édes F Tm0,1,2 Cecil F édes F Tm0,1,2 Century F édes F Tm0,1,2,3 Creta F édes F Tm0,1,2 Fókusz F édes F Tm0,1,2 Gigant F édes F Tm0,1,2 Golf F csípős F Mágus F édes F Mítosz F édes F Rapires F csípős F Tm0,1,2 Uránusz F édes F Tm0,1,2 ZKI f édec F ZKI 9422 F édes F ZKI F csípős F ZKI F édes F ZKI F édes F ZKI F édes F ZKI F1 Paprika alany F HR IR: M, HR: TSWV P0, és TM0,1,2,3 IR Jelmagyarázat: F = Folytonnövő; TSWV:P0 = Paradicsom foltos hervadás vírus Xv = Xanthomonas vesicatoria Tm0 = ToMV, TMV (patotípus:p0) Tm2 = ToMV, TMV, TMGMV, BePMV, PaMMV, ObPV, PMMoV (patotípus:p1,2) Tm3 = ToMV, TMV, TMGMV, BePMV, PaMMV, ObPV, PMMoV (patotípus:p1,2,3) ToMV = Paradicsom-mozaikvírus TMV = Dohány-mozaikvírus TMGMV = Dohány enyhe zöld mozaik vírus BePMV = Csemege paprika foltosságvírus PaMMV = Paprika enyhe-mozaikvírus ObPV = Óbuda paprikavírus PMMoV = Paprika enyhe foltosságvírus HR = Erős ellenállóképesség IR = Közepes ellenállóképesség M = gyökérgubacs fonalféreg (Ma, Mi, Mj)

15 15 Folytonnövő, csüngő, édes nagy hozamú fűszerpaprika hibrid Termés mérete egyedülállóan nagy Koncentrált érés, megbízható kötések Kimagasló szárazanyag tartalom, több őrlemény hektáronként Szárított bogyója rendkívül magas minőségű őrlemény alapanyaga Csipedve is szedhető Vigorózus növekedés, optimális lombtakarás, erős gyökérzet A légköri aszályt jól tűri Nagyon gazdaságos szedés palotás f1 Kiemelkedő minőségű őrlemény, magas hozam! Folytonnövő, csüngő, csípős, középérésű fűszerpaprika Kimagasló hozam Termés mérete egyedülálló, akár cm hosszú Széles technológiai adaptáció Csipedve is szedhető Kiemelkedő színanyag-tartalommal kiváló minőségű őrlemény-alapanyagot biztosít Koncentrált érés, rendkívül gazdaságos szedés hírös Költséghatékony termeszthetőség, magas hozam!

16 bolero f1 Rekord hozam és színanyag hajtatásban is! Folytonos növekedésű, csípősségmentes, csüngő termésállású Intenzív szabadföldi, illetve hidegfólia alatti termesztésre ajánlott Hajtatásban kötött bogyók száma: db/tő Magas a festéktartalma: szedéskor ASTA, utóérlelve ASTA Termőképessége nagyobb a Délibáb F1-nél, kg/m 2 Csípősség nélküli, csüngő termésállású hibrid Hidegfóliás hajtatásra nemesített, folytonos növekedésű Kötések száma: db/tő Javasolt tőszám fóliaházban: 4-5 tő/m 2 Termőképessége főnövényként 8-10 kg/ m 2, másodnövényként is 6-7 kg/m 2 Intenzív termesztési körülményeket igényel Délibáb F1 A hosszúkultúrás termesztés megteremtője!

17 17 Csípős, folytonos növekedésű, csüngő termésállású fajta Egyedülállóan magas rezisztencia felszereltséggel rendelkező hibrid újdonság Csípős paprikakrém és őrlemény kiváló alapanyaga Nagyméretű termései csipedve is könnyen szedhetőek Festék- és kapszaicin tartalma rendkívül magas Intenzív termesztésbe javasoljuk Baktériumos levélfoltossággal szemben ellenálló Hozama intenzív technológiában elérheti a 40t/ ha-t is Szikra F1 A nagy teljesítmény záloga! Rezisztencia: HR: Tm0,1,2 és IR: Xv:1,2,3 A Xanthomonas vesicatoria baktériummal szemben ellenálló Csüngő termésállású, szilárd szárú, csípős cseresznyepaprika Folytonos növekedésű, korai, nagy termőképességű Termése 2,5-3 cm átmérőjű, enyhén lapított gömb alakú Szárazanyagtartalma 24-25%, színezéktartalma ASTA Kapszaicin tartalom: mg/kg ( Scoville egység) Rezisztencia: HR: Xv 1-10 Globál Az egyetlen baktérium rezisztens csípős cseresznyepaprika!

18 Fajta név Kapszaicin (csípősség) tartalom mg/kg Termésállás Tenyészidő Termésátlag t/ ha Csípősségmentes Festéktartalom ASTA Átlagos bogyó tömeg (g) Növekedési típus Bolero F1 csüngő 100 alatt korai F Délibáb F1 csüngő 100 alatt korai F Ellenállóság Kaldóm felálló - közepes FD IR: Xv 1,2,3 Kalocsai 622 felálló - korai FD Kalorez csüngő - közepes F IR: Xv 1,2,3 Kárminvörös csüngő - korai F Palotás F1 csüngő korai F Remény csüngő 100 alatt korai F Szegedi 20 csüngő - korai F Szegedi 80 csüngő - korai F Csípős Hírös csüngő közepes F Jubileum F1 csüngő korai F IR: Xv 1,2,3 Kalocsai V-2 csüngő közepes F Kalóz csüngő kései F IR: Xv 1,2,3 Szegedi 178 csüngő korai F Szikra F1 csüngő korai F Cseresznyepaprika fajták Globál csüngő közepes F Kalocsai Alacsony Cseresznye csüngő közepes F IR: Xv 1,2,3 és HR:Tm0,1,2 HR: Xv 1-10 (gds) Jelmagyarázat: F= folytonos növekedésű FD= féldeterminált növekedésű Xv:1,2,3 = Xathomonas vesicatoria(baktériumos levélfoltosság) Tm0,1,2: Dohánymozaik vírus ellenállóság IR: közepes fokú ellenállóság HR: magas fokú ellenállóság

19 lentus f1 Egyesített erő: koraiság-könnyű termeszthetőség! Nagyon korai érésű Terméscsoportjában erős növekedésű lombozat Napégésre kevésbé hajlamos Kiegyenlített mérete tökéletes az áruházlánci és export felhasználáshoz (7-9 kg) Mélypiros kiváló minőségű hús, magas cukortartalommal Kiemelkedő tövön tarthatóság és pultállóság Jó megújuló képesség Kiváló terméskötődés, magas korai terméshányad Biztonságosan termelhető extenzív viszonyok mellett is Rezisztencia: HR Fon 0,1,2 19 Kiváló hidegtoleranciával, darabos termés méretével és napégésre való kisebb hajlamával tűnt ki Teljesen fekete hamvas felszín enyhén nyújtott gömb alakkal Termése 6-9 kg Erős agresszív gyökérzettel, jól takaró lombbal rendelkezik Napégésre nem hajlamos Kiváló terméskötő képesség és termésbiztonság extenzív körülmények között is Kiemelkedően jó hideg és stressztűrés Nem aprósodik le, nem köti túl magát nosztalgia f1 Vonzó külső, kiváló minőség a helyi piacokra!

20 Korai érésű tigriscsíkos magnélküli hibrid Termése szabályos gömb alakú, 4-6 kg átlagtömegű Dobozos exportra kiválóan alkalmas Erős gyökérzet, intenzív hajtásnövekedés és jól takaró lomb Húsa rendkívül tömör, fajsúlyos, belső repedésre nem hajlamos Termése 4-6 normál magot tartalmazhat (stressz hatásra többet is) Tövön tarthatósága, pultállósága kiváló Jó pollenadó fajta a Lentus F1 dávid f1 Referencia a magnélküli piacon! Teljesen fekete, hamvas héjszínű magnélküli hibrid Középkorai érés Termése közepes méretű, 4-6 kg oltás nélkül Agresszív gyökérzet és erős növekedés Húsa mély piros, tömör, jól szállítható Kiváló lombtakarás miatt napégésre nem érzékeny Jó pollenadó fajta, a Lentus F1 ZKI F1 Divatos megjelenés, tökéletes beltartalom!

21 21 Középkorai érésű Vitalia F1 Új generáció a gália szegmensben! Pultállóság, egyedülálló terméskötő képesség! Középerős, sötétzöld ellenálló lombozat Egyedülálló megújuló képesség és kötőképesség Nagy termőképesség jellemzi Héja finoman cserezett, teljes érésben világossárga Húsa világoszöld színű, magas cukortartalmú, zamatos Magléc kicsi, rendkívül tömör hús Pultállósága kiváló (7-10 nap), exportra is alkalmas Termés mérete 1,2-1,7 kg Oltva kiemelkedően jó eredményt ad Kiemelkedő kötésszáma miatt intenzív technológiát igényel Rezisztencia: HR Fom 0,1,2, IR Gc, Px 1,2 A hagyományos fajtakörben nyújt újdonságot új gália fajtánk, kiemelkedő koraiságával és nagy termőképességével, darabos méretével Extra korai érés (Topáz előtt) Középerős, ellenálló lombozat Kiváló kötőképesség Kiemelkedő hozam szabadföldön is Héja finoman cserezett, teljes érésben szalmasárga Rendkívül finom íz, magas brix Pultállósága kiváló (4-5 nap) Termése nagy 1,4-1,8 kg Elsősorban azoknak a piacra szállító termelőknek ajánljuk, akik a Topáz koraiságot keresik, megfelelő tárolhatóság mellett MILICA f1 Extra koraiság, gyors profit!

22 A nagytestű oblong fajtakör újdonsága Korai érésű Kifejezetten szép tetszetős külső héjszín Rendkívül erős vigor, jól takaró ellenálló lomb Kiegyenlített nagy mértet (10-12 kg) ideális a belföldi piacra Mélypiros hús kitűnő beltratalom Stabil teljesítmény minden körülmények között Napégésre kevésbé hajlamos Kiváló terméskötődés Oltva kiemelkedően nagy hozam, erős vigora miatt elsősorban lagenaria alanyra javasoljuk ZKI F1 Egyöntetű nagy méret, kiemelkedő hozam: a kereskedők álma A korai hosszútestű újdonság Rendkívül korai éréskezdet, magas korai terméshányad Szép hosszúkás alak, szép külső csíkozottság Erős vigor jól takaró lomb, magas betegség ellenálló képesség Napégésre kevésbé hajlamos Kiváló beltartalom a belföldi piacra Nagy méret 8-12 kg stabil alaktartó képesség Kiemelkedő hozam gyengébb viszonyok mellett is Oltva extra méret és hozam, elsősorban lagenaria alanyra javasoljuk ZKI F1 Nagy termőképesség, korai szedés, kiváló napégés tolerancia

23 23 Lagenaria típusú hibrid görögdinnyeoltáshoz Kiváló minőséget adó alany, amely erős növekedésének köszönhetően kiemelkedő termésbiztonságot nyújt a különböző típusú évjáratokban Erős növekedése átmenet az interspecifikus alanyok felé Agresszív gyökérzet, kiemelkedő termőképesség Erősen ellenáll a fuzáriumnak, verticilliumnak Kitűnő hidegtolerancia, rendkívül megbízható termésstabilitás Gyors, egyöntetű kelés, oltása jól tervezhető Kiemelkedően jó a minőségre gyakorolt hatása Korai betakaríthatóság ZKI F1 Erős növekedés, kifogástalan minőség! Cucurbita típusú interspecifikus hibrid görögdinnye és sárgadinnyeoltáshoz Erősen ellenáll a fuzáriumnak, verticilliumnak, fonálférgeknek Erőteljes gyökérzet, kitűnő hidegtolerancia Gyors, egyöntetű kelés Relatív koraiság Könnyen oltható, gyorsan ered Kiváló eredés sárgadinnyén is Gyenge talajokon is megbízható termést ad TITAN F1 Erő és biztonság a korai szegmensben! A hűvös éjszakákra!

24 görögdinnye fajták Fajta Tenyészidő* Tömeg (kg) Szárontarthatóság Javasolt alany Termeszthetőség ** Intenzív korai Korai kerek-megnyúlt kerek, crimson csikozású Ellenállóképesség Extenzív HR IR Lentus F kitűnő ZKI F1 lagenaria 5 5 Fon 0, 1, 2 Sultan F kitűnő Titan F1 5 5 Fon 0,1 Középkorai megnyúlt kerek, sötét crimson csíkozású Zengő F jó Titan F1 5 4 Fon 0,1 Nosztalgia F jó Korai megnyúlt kerek, fekete héjú ZKI F1 lagenaria Korai oblong és hosszúkás crimson csíkozású 5 5 Fon 0,1 ZKI F kitűnő ZKI F kitűnő ZKI F1 lagenaria ZKI F1 lagenaria Magnélküli 5 5 Fon 0,1 5 5 Fon 0,1 Dávid F kitűnő Titan F1 5 1 Fon 0,1 ZKI F kitűnő Titan F1 5 1 Fon 0,1 Konstans fajta Crimson sweet jó 3 5 Fon 0,1 sárgadinnye fajták Gália típusú, zöld húsú Vitalia F ,2-1,7 kitűnő Titan F1 5 5 Fom 0,1,2 Px 1, 2, Gc Milica F ,3-1,7 jó Titan F1 5 5 Cantaloup típus sárga húsú BRENNUS F ,2-1,5 kitűnő Titan F1 5 3 Px 1, 2, Gc Fom 0,1,2, Jelmagyarázat: Fon 0, 1, 2 = Fusarium oxysporum f. sp. niveum 0, 1 és 2 rassz (görögdinnye fuzáriumos hervadása) Fom 0, 1, 2 = Fusarium oxysporum f. sp. melonis 0, 1 és 2 rassz (sárgadinnye fuzáriumos hervadása) Px 1, 2 = Podosphaera xanthii (syn. Sphaerotheca fuliginea) 1 és 2 rassz (dinnye lisztharmat) Gc = Golovinomyces cichoracearum (syn. Erysiphe cichoracearum) (dinnye lisztharmat) IR = közepes szintű rezisztencia HR = magas szintű rezisztencia * a tenyészidő a fajták összehasonlítására alkalmasak, az évjárat befolyásolhatja abszolút értékét ** 1 - kevésbé alkalmas, 5 - ajánlott

25 KARAVÁN F1 (KAROLINA F1) Csúcshozam stressz toleranciával! Nagyon korai, szemölcsös partenokarp konzervuborka Középerős növekedésű, oldalhajtásai rövidek Termések szabályos henger alakúak, ikresedésre, deformálódásra nem hajlamosak, mérettartóak Csokros termésképzésű, nóduszonként 2-3 terméssel Kiemelkedően jó stressz tűrés, legyen az agrotechnikai vagy időjárás okozta stressz Egyedülálló peronoszpóra ellenállóságának köszönhetően vegyszertakarékosan termeszthető Konzervipari és frisspiaci felhasználásra is ajánlott, intenzív szabadföldi és hajtatott technológiában egyaránt 25 Nagyon korai szemölcsös partenokarp konzervuborka Generatív típus, gyenge oldalhajtás képzéssel így lombja jól átszellőzik, könnyen kezelhető Termések szabályos henger alakúak, ikresedésre, deformálódásra nem hajlamosak, mérettartóak Csokros termésképzésű, nóduszonként 3-5 terméssel Betegségekkel szemben ellenálló, vegyszertakarékosan termeszthető Konzervipari és frisspiaci felhasználásra is ajánlott, intenzív szabadföldi és hajtatott technológiában egyaránt Malika F1 (ZKI 709 F1) Megbízhatóság magas minőséggel párosulva!

26 nádor F1 Maximális termésmennyiség és minőség, minimális költséggel! Nagyon korai, aprótüskés partenokarp konzervuborka Növekedési erélye közepes, rövid, erős oldalhajtásokkal Termései szabályos henger alakúak, ikresedésre, deformálódásra nem hajlamosak, kimagaslóan jó konzisztenciájúak Csokros termésképzésű, nóduszonként 2-3 terméssel Erős gyökérzettel rendelkezik, stressztűrő Betegségekkel szemben ellenálló, költséghatékonyan termeszthető Intenzív támrendszeres és síkműveléses szabadföldi technológiára ajánlott Korai, szemölcsös partenokarp konzervuborka hibrid Középerős növekedésű, oldalhajtásai rövidek Termések szabályos henger alakúak, ikresedésre, deformálódásra nem hajlamosak, mérettartóak Csokros termésképzésű, nóduszonként 2-3 terméssel, egyenletes éréslefutású Konzervipari és frisspiaci felhasználásra is ajánlott, intenzív szabadföldi és hajtatott technológiában egyaránt ZKI 104 F1 Nagy termőképességű, biztonságosan termeszthető!

27 27 Nagyon korai Beth-alpha típus Lombozata közepes, az oldalhajtások rövidek, erősek A termések enyhén bordázottak, szép hengeres alakúak, lekerekített vállal, cm hosszúak, sötétzöld színnel Kiemelkedően jó stressztűréssel rendelkezik, legyen az agrotechnikai vagy időjárás okozta stressz Tavaszi, őszi hajtatásra javasolt Csokros termésképzésű, nóduszonként 2-4 terméssel ZKI F1 Magas minőség és megbízható termőképesség! Fajta Karaván F1 Malika F1 Nádor F1 ZKI 104 F1 Típus szemölcsös konzerv szemölcsös konzerv aprótüskés konzerv szemölcsös konzerv Megtermékenyülés típusa Tenyészidő Konzervuborka Növekedési erély Javasolt termesztésmód Ellenállóképesség HR IR partenokarp nagyon korai közepes intenzív sík és támrendszer, hajtatás L, K P, UMV partenokarp nagyon korai gyenge intenzív sík és támrendszer, hajtatás L, K P, UMV partenokarp nagyon korai erős intenzív sík és támrendszer L, K P, UMV partenokarp korai közepes támrendszer, hajtatás L, K Beth-Alpha ZKI F1 beth-alpha partenokarp korai közepes őszi és tavaszi hajtatás L, K Jelmagyarázat: UMV, CVYV L = Lisztharmat (Spaerotheca fuliginea) K = Kladospóriumos mézgás varasodás (Cladosporium cucumberinum) P = Peronoszpóra (Pseudoperonospora cubensis) UMV = Uborka mozaik vírus CVYV = Uborka sárgalevelűség vírus HR = Erős ellenállóképesség IR = Közepes ellenállóképesség

28 Determinált, középerős növekedésű, nyitott lombú fajta Szabályos gömb alakú, nagy bogyók Frisspiaci és konzervipari felhasználásra javasolt Szabadföldi termesztésre javasolt KORALL Optimális fajta kettős hasznosításra! Determinált, nagy lombú fajta Lapított gömb alakú, nagy bogyók Bogyói kocsánymentesen válnak le Ideális lé alapanyag, de frisspiaci felhasználásra is alkalmas Szabadföldi termesztésre javasolt, kifejezetten nagy termőképességű fajta mobil Hagyomány és minőség!

29 29 Korai, nagy termőképességű konzervparadicsom hibrid Középerős, nyitott lombozat Ovális alakú, gramm súlyú termések, kiváló színnel és beltartalmi értékkel Koncentrált érés Ideális gépi betakarításra ZKI 4102 F1 Nagy termőképességű korai fajta, gépi betakarításra! Fajta Növekedési típus Tenyészidő (nap) Alak Bogyó Tömeg (g) Megjegyzés Korall D B frisspiaci fajta, sötét piros, kemény bogyó V, F0 Mobil D A frisspiaci fajta, bőtermő, nagy bogyó V, F0 Ellenállóképesség ZKI 4102 F1 D C konzervipari fajta, gépi betakarításra V, F1, Pt M HR IR Jelmagyarázat: D = Determinált A = Enyhén lapított B = Gömb C= Ovális V = Verticilium alboatrum F0 = Fusarium oxysporum f. lycopersicum 1. rassz F1 = Fusarium oxysporum f. lycopersicum 2. rassz Pt= Pseudomomas tomato M= Meloidogyne sp. HR = Erős ellenállóképesség IR = Közepes ellenállóképesség

30 középkorai, hengeresen megnyúlt vöröshagyma különlegesség kevésbé csípős, jól szeletelhető, salátába kiváló betegségekkel szemben toleráns jó minőségben betakarítva februárig is tárolható SONKAHAGYMA ÜRES NÉLKÜLE A KONYHA! Hagyományos magyar-makói fajta típus Sötétbarna színű, tetszetős A hagyma mérete közepes, 5-7 cm átmérővel Magas szárazanyag tartalom Jól tárolható Kimagaslóan jól záródó burok levelek Íze erőteljes, főzéshez, magyaros ételekhez nélkülözhetetlen Termése kiegyenlített, termőképessége jó vitéz Erőteljes hagyma íz, az ételek fűszere!

31 31 középkései, gépi betakarításra alkalmas lilahagyma fajta jól színeződő, erős páncélzatú betegség-ellenálló képessége átlagon felüli jól tárolható, tárolás közben utóérik TÉTÉNYI RUBIN A HAGYOMÁNYOS ÍZ ŐRZŐJE! Fajta Tenyészidő (nap) Érési idő Szín/Alak Szín Páncél Tárolás Sonkahagyma 120 középkorai sárgásbarna közepes március - április Vitéz 130 kései sötét bronzos kiváló május vége Tétényi rubin 120 középkései lila kiváló március - április

32 ORIENT Koraiban hármas hüvely Korai érés ellenére nagy arányban fejleszt hármas hüvelyt. Koncentrált érés lassú öregedéssel párosul Korai tenyészidőhöz képest robosztus növényzet Levélzet típusa: normál Levélzet színe: sötétzöld Tenyészidő: Σ690 C HHÖ Hüvely db/nódusz: nagy arányban 3-as hüvely Szemszám/hüvely: 6-8 szem Szemméret: zöld szemek több mint 80 %-a 8,2-10,2 mm-es osztályba tartozik Tömegesen képződő hármas-négyes hüvely Koncentrált termésképzés Egységes szemméret, a zöld szemek több mint 85 %-a két mérettartományba esik Magas szintű lisztharmat rezisztencia (HR) Levélzet típusa: normál Levélzet színe: sötétzöld Tenyészidő: Σ850 C HHÖ Kiváló íz mellett lassú öregedés jellemzi Szemszám/hüvely: 6-8 szem TREND Biztos pillér kiváló ízzel a szezon derekán

33 Zöldszemek túlnyomó része érettebb állapotban is ( T) a közepes szemméret tartományba esik Tövenkénti magas hüvelyszám nagy termőképességgel párosul Lisztharmattal szemben magas szintű rezisztenciával rendelkezik Levélzet típusa: normál Levélzet színe: sötétzöld Tenyészidő: Σ860 C HHÖ Hüvely db/nódusz: túlnyomórészt 3 db Szemszám/hüvely: 6-7 szem medion Közepes szemméret a valós minőség alapja! 33 Nóduszonként 3-4 hüvely, érésben nagyfokú koncentráltságot biztosít A nagy szemméret ellenére a méretmegoszlás kiegyenlített Lisztharmattal szemben magas szintű rezisztenciával rendelkezik Levélzet típusa: normál Levélzet színe: sötétzöld Tenyészidő: Σ880 C HHÖ Hüvely db/nódusz: túlnyomórészt 3-4 db Szemszám/hüvely: 7-8 szem trinity Koncentráltan, nagy termést!

34 ZKI Korszerű fajtát friss piacra! Nagy hüvelyeket nevel, ezért kézi szedésre kiváló Hüvely- és szemméretből adódóan kiemelkedően piacos árut biztosít Termésképződés lefutása többszöri szedést tesz lehetővé Robosztus növényzet kiválóan tűri a többszöri szedés viszontagságait Lisztharmattal szemben magas szintű rezisztenciával rendelkezik Fajta Tenyészidő HHÖ ( C) Avolához viszonyított napok száma hüvely/ nódusz Zöldszem méretmegoszlása (%) T zsengeségnél szemméret-index EMT(g) Rezisztencia XS S M L XL HR IR Virtus ,1 170 F Orient ,7 200 F Pp Korvin ,3 210 F Pp Lehel ,2 160 F Pp Tiara ,0 195 F Pp Favorit ,8 150 F Trend ,6 190 F, Ep Medion (4) ,0 160 F, Ep Trinity (4) ,9 200 F, Ep Villő ,5 210 F, Ep Torda (afila) ,8 190 F, Ep Omega ,8 140 F Friss piacra ZKI ,7 200 F, Pp Zöldszem méretmegoszlásának számszerű értelmezése: Jelmagyarázat: P = Borsó peronoszpóra (Peronospora pisi) F = Fuzáriumos hervadás (Fusarium oxysporum f.sp.pisi) LH = Borsó lisztharmat (Erysiphe pisi) nagy: > 10,2 mm / közepes: 8,75-10,2 mm / kicsi: 7,5-8,75 mm / apró: < 7,5 mm HR = Erős ellenállóképesség IR = Közepes ellenállóképesség HHÖ ( C) = Hasznos hőösszeg

35 Robosztus növényzet Élénkzöld, kecses hüvelyek Jó stressz állóság Középkései tenyészidő Hüvely méretéből adódóan egész és vágott babnak egyaránt alkalmas 35 BABILON Üde zöld finomság Kimondottan magas hüvely elhelyezkedés Veszteségmentes gépi betakarítás Intenzív sárga szín Méretes hüvely kiváló vágott bab alapanyag Robosztus növényzet horus Késztermék alapja! Fajta Tenyészidő Hüvely Ellenállóképesség fővetésben (nap) Hossz Átmérő (cm) (mm) M C P Sárgahüvelyű fajták Cerka HR IR IR Horus HR IR IR Zöldhüvelyű fajták Babilon HR HR HR Jelmagyarázat: M = Közönséges bab mozaik vírus (BCMV) C = Colletotrichum lindemutianum P = Pseudomonas syr. pv.phaseolicola HR = Erős ellenállóképesség IR = Közepes ellenállóképesség

36 Közép-középkései érés Nem hajlamos a szárdőlésre Átlagos csőtömeg: 400 gr Szemsor szám: Magas stressztűrő képesség Kiemelkedő hozam ZKI F1 Kiemelkedő hozam, szemkihozatal és szárszilárdság!

37 Tenyészidő: középkorai érés Növény magassága: 200 cm Cső átlagos súlya: 310 gr Csőhossz: 210 mm Cső alakja: hengeres, tompa 37 mirus f1 Verhetetlen íz, tetszetős cső küllem, jó csuhézárás! Fajta Típus Tenyészidő (nap) Magasság (cm) Növény Cső Csőhossz (mm) Szemsor szám Ellenállóképesség HR IR Megjegyzés Mirus F1 Sh PS, ET, MDMV verhetetlen íz, híbátlan csőborítás, megnyerő küllem ZKI F1 Sh PS, ET, MDMV kiemelkedő hozam, magas szemkihozatal, kiváló szárszilárdság Jelmagyarázat: Sh2 = Szuperédes PS = Kukorica rozsda (Puccinia sorghi) ET = Helmintospóriumos levélfoltosság (Helminthosporium / Exerohilum turcicum) MDMV = Kukorica csíkos mozaik vírus HR = Erős ellenállóképesség IR = Közepes ellenállóképesség

38 ZKI OSIVO SK Gbelce Novy Rad 185/23 Szlovákia tel.: ZKI ZRT Kecskemét Mészöly Gyula út 6. Magyarország tel.: fax: ZKI SEMINŢE RO Carei str. Armatei Române nr 98 B Románia tel.: fax: office@zki.ro ZKI SJEME HR Suza M. Tita 100 Horvátország tel.: zkihr@net.hr ZKI SEME SRB Futog UI. Cara Lazara 143. Szerbia tel.: fax: office@zkiseme.co.rs

39 39

40

CSÍPŐS FAJTA. Kecskemét-Gödöllő, 2014. január. A sikeres együttműködés reményében: Dr. Bittsánszky János vezérigazgató ZKI Zrt.

CSÍPŐS FAJTA. Kecskemét-Gödöllő, 2014. január. A sikeres együttműködés reményében: Dr. Bittsánszky János vezérigazgató ZKI Zrt. FŰSZERPAPRIKA kínálat 2014 Tisztelt fűszerpaprika Termelő, Feldolgozó és Kereskedő! A kormány 2014. január 1-vel létrehozta a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központot (NAIK). Ennek következtében a

Részletesebben

TRADÍCIONÁLIS VETŐMAGOK 2015-2016

TRADÍCIONÁLIS VETŐMAGOK 2015-2016 TRADÍCIONÁLIS VETŐMAGOK 2015-2016 Típus Bruttó ár* PAPRIKA fehér, begyűrt végű paprika ALBAREGIA 1 000 3 675 4 667 fehér, begyűrt végű paprika BONI 1 000 4 725 6 001 édes almapaprika ÉDESALMA 1 000 3 780

Részletesebben

2015. DECEMBER. ZKI hírek. ALMAPAPRIKÁK - ZKI 10541 F1 - CARMA F1 - zki 0634 F1 CRETA F1 - KÁPIA PIAC

2015. DECEMBER. ZKI hírek. ALMAPAPRIKÁK - ZKI 10541 F1 - CARMA F1 - zki 0634 F1 CRETA F1 - KÁPIA PIAC 2015. DECEMBER ZKI hírek ALMAPAPRIKÁK - ZKI 10541 F1 - CARMA F1 - zki 0634 F1 CRETA F1 - KÁPIA PIAC Ha almapaprika, akkor ZKI! A ZKI Zrt. almapaprika nemesítéséből kikerülő hibridek mindig a legmagasabb

Részletesebben

15 ºC. fóliában 25-30 ºC. 1 cm 1cm március május 60 20 cm aug.-szept. paprika

15 ºC. fóliában 25-30 ºC. 1 cm 1cm március május 60 20 cm aug.-szept. paprika töltősúly: 0,5 g 25-30 ºC Brill F1 1 cm március május 60 20 cm aug.-szept. paprika Brill F1 Hajtatásra és szabadföldi termesztésre kiváló, fehér blocky típusú hibrid. Folytonnövő, erőteljes, 130-150 cm

Részletesebben

HR Tm2, IR TSWV, IR M

HR Tm2, IR TSWV, IR M HR Tm2, IR TSWV, IR M Folytonnövő, csüngő, kúp alakú, szép fehér, édes, nagy bogyójú hibrid. A termés tömege 120-140g. Szedéséretten fehér, teljesen beérve piros. Növekedési erélye nagy, ízközei aránylag

Részletesebben

Nunhems. Görögdinnye fajták. Többek, mint gondolná!

Nunhems. Görögdinnye fajták. Többek, mint gondolná! Nunhems Görögdinnye fajták Többek, mint gondolná! Magnélküli, csíkos Kerek-ovális Crimson csíkos Estel Deluxe F1 10 Magnélküli, fekete héjú Crisby F1 4 Joulie F1* Talisman F1 5 Boxy F1 6 Susy F1 Style

Részletesebben

www.vetomagkereskedes.hu

www.vetomagkereskedes.hu Korai időszakban is megbízható kötések A ZKI Zrt. összes kiadványában szereplő adatok tájékoztató jellegűek, azokat legjobb tudásunk szerint, múltbeli gyakorlati termelői elmondások alapján és saját méréseink

Részletesebben

KARAVÁN F1. Csúcshozam, stressz toleranciával!

KARAVÁN F1. Csúcshozam, stressz toleranciával! UBORKA FAJTAKÍNÁLAT KARAVÁN F1 Csúcshozam, stressz toleranciával! Nagyon korai, partenokarp uborka hibrid. Középerős növekedésű, oldalhajtásai rövidek. Termései szabályos henger alakúak, ikresedésre, deformálódásra

Részletesebben

Paradicsom info. Hidrokultúrás paradicsom. Tapasztalatok, tendenciák, fajták - 2016. Piaci trendek itthon és külföldön

Paradicsom info. Hidrokultúrás paradicsom. Tapasztalatok, tendenciák, fajták - 2016. Piaci trendek itthon és külföldön Paradicsom info Hidrokultúrás paradicsom Tapasztalatok, tendenciák, fajták - 2016 A hidrokultúrás termesztésben megtörtént a szemléletváltás, az elmúlt néhány évben a saját utas próbálkozásokat mindinkább

Részletesebben

Zsendülés II. kertészeti konferencia

Zsendülés II. kertészeti konferencia Zsendülés II. kertészeti konferencia Kecskemét, 2016.03.10. Horváth-Varga János Új 1ha-s modern üvegház a nemesítés érdekében A jövő: ZKI 09491 F1 (cecei típus) ZKI 09371 F1 (kápia típus) Tatami F1

Részletesebben

Ha fűszerpaprikáról esik szó sokuknak a kiváló minőségű, kellemes zamatú, összetéveszthetetlen színű hazai édesnemes és csípős őrlemény jut eszébe.

Ha fűszerpaprikáról esik szó sokuknak a kiváló minőségű, kellemes zamatú, összetéveszthetetlen színű hazai édesnemes és csípős őrlemény jut eszébe. FŰSZERPAPRIKA 2015 Partnerségben a fűszer Ha fűszerpaprikáról esik szó sokuknak a kiváló minőségű, kellemes zamatú, összetéveszthetetlen színű hazai édesnemes és csípős őrlemény jut eszébe. Kétségtelen,

Részletesebben

Görög- és sárgadinnye fajtakínálat

Görög- és sárgadinnye fajtakínálat Görög- és sárgadinnye fajtakínálat Gyorsul a kibocsátás, versenyképes új fajták a ZKI kínálatában, több szegmensben is. A 2013-ban üzembe helyezett 1 ha-os üvegház jelentősen megnövelte a dinnyenemesítési

Részletesebben

seeds&sharing Sharing a healthy future sárgarépa, petrezselyem fajta újdonságok zeller, cékla, spenót fajták vetőmag információk

seeds&sharing Sharing a healthy future sárgarépa, petrezselyem fajta újdonságok zeller, cékla, spenót fajták vetőmag információk seeds&sharing Rijk Zwaan termékmagazin Gyökérzöldség, spenót és póréhagyma termékmagazin 2015 sárgarépa, petrezselyem fajta újdonságok zeller, cékla, spenót fajták vetőmag információk Sharing a healthy

Részletesebben

MAGUNKBÓL A LEGJOBBAT

MAGUNKBÓL A LEGJOBBAT VETŐMAG KATALÓGUS 2016 MAGUNKBÓL A LEGJOBBAT Rajki Attila Ügyvezető Rajki Tímea Vevőszolgálat +36 68 410 420 +36 30 689 4816 info@orosco.hu Az OROSCO KFT. egy független, magyarországi családi vállalkozás,

Részletesebben

KARAVÁN F1. Csúcshozam, stressz toleranciával!

KARAVÁN F1. Csúcshozam, stressz toleranciával! UBORKA FAJTAKÍNÁLAT KARAVÁN F1 Csúcshozam, stressz toleranciával! Nagyon korai, szemölcsös partenokarp uborka hibrid. Középerős növekedésű, oldalhajtás képzése folyamatos, de a kihozott oldalhajtások rövidek.

Részletesebben

Görög- és sárgadinnye fajtakínálat

Görög- és sárgadinnye fajtakínálat Görög- és sárgadinnye fajtakínálat 2017-2018 Folyamatosan megújuló kínálat, fókuszban a minőség és a könnyű termeszthetőség! Korábbi számainkban már beszámoltunk arról, hogy a kibővült nemesítési kapacitások

Részletesebben

MINŐSÉGI ALAPANYAGBÓL KIVÁLÓ VÉGTERMÉK

MINŐSÉGI ALAPANYAGBÓL KIVÁLÓ VÉGTERMÉK MINŐSÉGI ALAPANYAGBÓL KIVÁLÓ VÉGTERMÉK Fajtaajánlat savanyítók, konzervgyárak, termelők részére Tisztelt Partnerünk! Ezúton nyújtjuk át megújult tematikus kiadványunkat, melyet főként a savanyító üzemek

Részletesebben

www.vetomagkereskedes.hu ÁRLISTA 2014-2015

www.vetomagkereskedes.hu ÁRLISTA 2014-2015 ÁRLISTA 2014-2015 w w.h u es ed sk ke re et om ag w.v PROFESSZIONÁLIS VETŐMAGOK 2014-2015 Típus Fajta Szem/tasak * A bruttó árak 27% ÁFÁt tartalmaznak Csíramegindított (primingolt) vetőmag PAPRIKA fehér,

Részletesebben

görög- és sárgadinnye FAJTAKÍNÁLAT

görög- és sárgadinnye FAJTAKÍNÁLAT görög- és sárgadinnye FAJTAKÍNÁLAT Új kihívások, megújult nemesítési programok: Könnyű termeszthetőség új nemesítési irányvonal a ZKI görögdinnye palettáján Az új nemesítési irányvonal első terméke, a

Részletesebben

Fajtaismertető. Érvényes 2016. január 4-től. www.nunhems.com

Fajtaismertető. Érvényes 2016. január 4-től. www.nunhems.com Fajtaismertető Érvényes 2016. január 4-től www.nunhems.com The global specialist Tartalom Sárgadinnye 3 Görögdinnye 4 Sárgarépa 8 Gumós zeller 9 Fejeskáposzta 10 Póréhagyma 11 Saláta 12 Paprika 14 Hónapos

Részletesebben

Csemegekukorica katalógus

Csemegekukorica katalógus katalógus Korai fajtakör Fajta Tenyészidő keléstől (nap) Hossz Cső tulajdonságok Átmérő (mm) Súly (g/db) Szem sorszám (db) Szemek alakja Üszög érzékenység (1-érzékeny, 5-nem érzékeny) Íz (1-gyenge, 5-kiváló)

Részletesebben

PROFESSZIONÁLIS VETŐMAGOK

PROFESSZIONÁLIS VETŐMAGOK ÁRLISTA 2016-2017 PROFESSZIONÁLIS VETŐMAGOK 2016-2017 PAPRIKA fehér, begyűrt végű paprika APOLLÓ F1 500 9 050 11 494 pritaminpaprika BIHAR F1 1 000 10 900 13 843 pritaminpaprika BIHAR F1 5 000 54 500 69

Részletesebben

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2013. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2013. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2013. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata GK Békés A fajta elismerés éve: 2005. A fajtai korai érésű, szálkás típusú. Alkalmazkodóképessége kiváló. Fagy- és télállósága

Részletesebben

MEDION KÖZEPES SZEMMÉRET A VALÓS MINŐSÉG ALAPJA!

MEDION KÖZEPES SZEMMÉRET A VALÓS MINŐSÉG ALAPJA! MEDION KÖZEPES SZEMMÉRET A VALÓS MINŐSÉG ALAPJA! Medion Közepes szemméret a valós minőség alapja A zöld szemek túlnyomó része érettebb állapotban is (13-14 T) a közepes szemméret tartományba esik. Tövenkénti

Részletesebben

seeds&sharing Különleges paradicsom fajták Talaj nélküli termesztés kimagasló minőségű fajtái Sensational Flavours programról

seeds&sharing Különleges paradicsom fajták Talaj nélküli termesztés kimagasló minőségű fajtái Sensational Flavours programról seeds&sharing Rijk Zwaan Termékmagazin Hidrokultúrás paradicsomtermesztés fajtái 2013-2014 Különleges paradicsom fajták Talaj nélküli termesztés kimagasló minőségű fajtái Sensational Flavours programról

Részletesebben

PROFESSZIONÁLIS VETŐMAGOK

PROFESSZIONÁLIS VETŐMAGOK ÁRLISTA 2017-2018 PROFESSZIONÁLIS VETŐMAGOK 2017-2018 PAPRIKA fehér, begyűrt végű paprika APOLLÓ F1 500 9 050 11 494 pritaminpaprika BIHAR F1 1 000 11 000 13 970 pritaminpaprika BIHAR F1 5 000 55 000 69

Részletesebben

Syngenta hírek. paradicsom termelôknek

Syngenta hírek. paradicsom termelôknek Syngenta hírek paradicsom termelôknek A bizalmat csak jó minôségû, megbízható paradicsommal tarthatjuk meg! Mit kívánnak a hazai fogyasztók? Legelôször is megállapíthatjuk, hogy a kereskedelmi tapasztalatok

Részletesebben

PROFESSZIONÁLIS VETŐMAGOK

PROFESSZIONÁLIS VETŐMAGOK ÁRLISTA 2018-2019 PROFESSZIONÁLIS VETŐMAGOK 2018-2019 Típus PAPRIKA fehér, begyűrt végű paprika APOLLÓ F1 500 9 500 12 065 pritaminpaprika BIHAR F1 1 000 12 000 15 240 pritaminpaprika BIHAR F1 5 000 60

Részletesebben

NAIK és ZKI Zrt. csapata

NAIK és ZKI Zrt. csapata FŰSZERPAPRIKA kínálat 2017-2018 Kedves Fűszerpaprika Termelő, Feldolgozó és Kereskedő Partnerünk! Az elmúlt szezonokban tudásunk legjavát adva, a kínálatunkban szereplő Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs

Részletesebben

RZ Select. Hajtató saláta és karalábé 2008 ősz-tél. Seeds & Services. Rijk Zwaan Select

RZ Select. Hajtató saláta és karalábé 2008 ősz-tél. Seeds & Services. Rijk Zwaan Select RZ Select Hajtató saláta és karalábé 2008 ősz-tél Seeds & Services Rijk Zwaan Select 1 Saláta körkép Az elmúlt években a hazai salátafogyasztási szokások lassan, de folyamatosan változtak. A fejes típus

Részletesebben

RZ Select. Paradicsom, uborka, tojásgyümölcs. seeds & services

RZ Select. Paradicsom, uborka, tojásgyümölcs. seeds & services RZ Select Paradicsom, uborka, tojásgyümölcs seeds & services Tapasztalatok a gyakorlatban: Fajták a nagybani piacra Jaksa Csaba tömörkényi kertész 4 éve termesztett először Barbados RZ-t. Eleinte csak

Részletesebben

RZ Select seeds & services 3 2011. RZ Select

RZ Select seeds & services 3 2011. RZ Select RZ Select seeds & services 3 2011 RZ Select Bevált saláta fajták szélsőséges időjárásban Regisztrálták az új Bremia törzset Fejes- és színes saláták egész éves termesztésre Jégsaláta és endívia szortiment

Részletesebben

ESA TERMÉKSPECIFIKÁCIÓK A PRECÍZIÓS ZÖLDSÉG VETŐMAGOKRA

ESA TERMÉKSPECIFIKÁCIÓK A PRECÍZIÓS ZÖLDSÉG VETŐMAGOKRA ESA TERMÉKSPECIFIKÁCIÓK A PRECÍZIÓS ZÖLDSÉG VETŐMAGOKRA Az alábbi termékspecifikációk melyek a precíziós vetőmag ára, fajtatisztaságára és növény egészségügyi követelményeire vonatkoznak az ESA által javasolt

Részletesebben

Tömeg (g) édes F édes F

Tömeg (g) édes F édes F PAPRIKA KÍNÁLAT PAPRIKA FAJTÁK Fajta Hossz (cm) Szélesség (cm) Húsvastagság (mm) Tömeg (g) Íz Szín/ Alak Növekedési típus Ellenállóképesség Apolló F1 8-10 8-10 5-6 150-180 édes F Tm0,1,2 Békés F1 4-5 6-8

Részletesebben

A hazai zöldség-gyümölcs ágazat munkaerőgazdálkodásának

A hazai zöldség-gyümölcs ágazat munkaerőgazdálkodásának DEBRECENI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Dr. Apáti Ferenc, egyetemi docens Kurmai Viktória és Kicska Tibor, doktoranduszok A hazai zöldség-gyümölcs ágazat munkaerőgazdálkodásának helyzete és kilátásai A

Részletesebben

A paradicsom ökológiai termesztése

A paradicsom ökológiai termesztése ÖMKi Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet Research Institute of Organic Agriculture Forschungsinstitut für biologischen Landbau PARTNER OF FIBL SWITZERLAND A paradicsom ökológiai termesztése Az ökológiai

Részletesebben

Fajtaajánlat 2015/16. Kalászos fajták

Fajtaajánlat 2015/16. Kalászos fajták Fajtaajánlat 2015/16 Kalászos fajták Tartalom Bemutatkozás...2-3 Őszi búza fajták...4-11 SIRTAKI...4 FARINELLI...5 BASMATI...6 HISSEO...7 KWS FERRUM...8 KWS MAGIC...9 CALISOL...10 FIGARO...11 Technológiai

Részletesebben

Ruszból. Kismis lucsüsztüj. Kismis vadkana

Ruszból. Kismis lucsüsztüj. Kismis vadkana Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. MAGNÉLKÜLI CSEMEGESZŐLŐK: ŐK: Ruszból Kismis lucsüsztüj Kismis vadkana Kismis moldavszkij Fehér Szultán Belgrádi magvatlan Ruby King Vénusz Flame seedles

Részletesebben

Tapasztalatok a konténeres uborkahajtatásról

Tapasztalatok a konténeres uborkahajtatásról 2009. június Zöldségtermesztők figyelmébe Tapasztalatok a konténeres uborkahajtatásról Rova tvezető: Dr. Terbe István egyetemi tanár Dr. Slezák Katalin BCE Kertészettudományi Kar, Zöldség- és Gombatermesztési

Részletesebben

Kárpát-medence hagyományos gyümölcsfajtái. Szerkesztette Tóth Magdolna

Kárpát-medence hagyományos gyümölcsfajtái. Szerkesztette Tóth Magdolna Kárpát-medence hagyományos gyümölcsfajtái Szerkesztette Tóth Magdolna Alma Batul Származás: Erdélyből származik Érési idő: szeptember vége október eleje, novembertől márciusig fogyasztható, kiválóan tárolható

Részletesebben

Martonvásári. Fajtakatalógus 2013-2014

Martonvásári. Fajtakatalógus 2013-2014 Martonvásári Fajtakatalógus 2013-2014 Tartalomjegyzék Martonvásári őszi fajtaajánlat 2013 1 Jegyzetek 2 Prémium minőségű búzafajták 3 Mv Karizma 4 Mv Menüett 5 Mv Toldi 6 Mv Suba 7 Mv Ködmön 8 Mv Pántlika

Részletesebben

Komplex Záróvizsga tételek

Komplex Záróvizsga tételek Komplex Záróvizsga tételek Mezőgazdasági mérnök szak (főiskolai) Növénytermesztési és kertészeti szakirány 1. Az őszi búza termesztése - az őszi búza betakarítás gépesítése 2. Őszi árpa termesztése - szemes

Részletesebben

Burgonya kísérleti módszertan

Burgonya kísérleti módszertan BURGONYA TARTALOMJEGYZÉK 1 Bevezetés... 4 2 Általános rész... 4 2.1 Bejelentés általános kezdeményezése... 4 2.2 Bejelentés elfogadása... 4 2.3 Vizsgálat szüneteltetése, megszűnése, meghosszabbítása, bejelentés

Részletesebben

Pillangós takarmánynövények kísérleti módszertan PILLANGÓS NÖVÉNYEK

Pillangós takarmánynövények kísérleti módszertan PILLANGÓS NÖVÉNYEK PILLANGÓS NÖVÉNYEK TARTALOMJEGYZÉK. Bevezetés... 2. Általános rész... 2. Bejelentés kezdeményezése... 2.2 Bejelentés elfogadása... 6 2. Vizsgálat szüneteltetése, megszűnése, bejelentések visszavonása,

Részletesebben

A búza rozsdabetegségei

A búza rozsdabetegségei NÖVÉNYVÉDELEM ROVATVEZETŐ: Dr. Békési Pál c. egyetemi tanár Veszélyes növénybetegségek (II./2.) A sorozat megtervezésében és szerkesztésében közreműködik Dr. Békési Pál és Dr. Fischl Géza A burgonya Y

Részletesebben

IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése A borsó talaj előkészítése Tápanyagellátása Vetése Növényvédelem, növényápolás

Részletesebben

A pillangósok betegségei. gei. Fotó: internet. Fotó: internet. Fotó: internet

A pillangósok betegségei. gei. Fotó: internet. Fotó: internet. Fotó: internet A pillangósok betegségei gei 1 Bab közönséges mozaik Bean common mosaic virus, BCMV Gyakori. Akár 30-70%-os termésveszteség. Tünetek: Mozaik Fotók: internet 2 Bab közönséges mozaik Bean common mosaic virus,

Részletesebben

(Vélemények) EGYÉB JOGI AKTUSOK BIZOTTSÁG (2009/C 70/09)

(Vélemények) EGYÉB JOGI AKTUSOK BIZOTTSÁG (2009/C 70/09) 2009.3.24. C 70/27 V (Vélemények) EGYÉB JOGI AKTUSOK BIZOTTSÁG Kérelem közzététele a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredetmegjelöléseinek oltalmáról szóló 510/2006/EK tanácsi

Részletesebben

Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! Repce vetőmag ajánlat

Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! Repce vetőmag ajánlat Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! Repce vetőmag ajánlat 2015. MINDEN, AMIT a REPCÉRŐL TUDNI KELL! OL IKA I AGROTECH N IN F O H ÁT TÉ R RMAT ÓGIA Minden, ami a repce termesztéséhez szükséges! vé ak

Részletesebben

Csöppnyi gondoskodás... Csöpp Mix. Lombtrágya család. EK műtrágya. www.csoppmix.hu

Csöppnyi gondoskodás... Csöpp Mix. Lombtrágya család. EK műtrágya. www.csoppmix.hu Csöppnyi gondoskodás... B Mg Csöpp Lombtrágya család Cu Zn Fe Mn N K www.csoppmix.hu Csöpp 1. Kalászos Összetétel (m/m): Nitrogén (N) 10 % Kálium (K 2 O) 5 % (K) 4,15 % Kálcium (Ca) 2,5 % (CaO) 3,5 % Magnézium

Részletesebben

Tóth Pál Zöldborsó termékmenedzser. Rezisztencianemesítés szerepe a zöldborsó termesztésben

Tóth Pál Zöldborsó termékmenedzser. Rezisztencianemesítés szerepe a zöldborsó termesztésben Tóth Pál Zöldborsó termékmenedzser Rezisztencianemesítés szerepe a zöldborsó termesztésben A zöldborsó jelentősége Táplálkozás szempontjából Termesztés szempontjából Táplálkozás szempontjából (USDA adatai

Részletesebben

2014/15. Vetõmag ajánlat. Cukorrépa hibridek

2014/15. Vetõmag ajánlat. Cukorrépa hibridek 2014/15 Vetõmag ajánlat Bemutatkozás A KWS egy több mint 150 éves tapasztalattal rendelkező családi alapítású nemesítő, amely története során a gazdálkodók sikerét tartotta szem előtt és teszi ezt változatlanul

Részletesebben

Gramix Prog. Gramix Program. Gramix Program. egyedülálló. célszerűség. célszerűség. gyártástechnológia K+F K+F K+F K+F. minőség. minőség.

Gramix Prog. Gramix Program. Gramix Program. egyedülálló. célszerűség. célszerűség. gyártástechnológia K+F K+F K+F K+F. minőség. minőség. K+F Gramix Program tudatos gazdálkodás gyedi etétel yság s kelát prémium minőség mezo- és mikroelemek egyedülálló gyártástechnológia rugalmasság prémium minőség Program hozzáadott érték ezo- és elemek

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Zöldség gyümölcs piaci árak

Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Zöldség gyümölcs piaci árak A K I I Zöldség gyümölcs piaci árak VIII. évfolyam / 15. szám 24. 8. 2. 3-31. Zöldség-gyümölcs piaci jelentés: Információk a Budapesti Nagykrösi Úti Nagybani Piac kínálatáról Kitekintés néhány Európai

Részletesebben

A Marton Genetics napraforgó portfóliójának megújulása

A Marton Genetics napraforgó portfóliójának megújulása A Marton Genetics napraforgó portfóliójának megújulása A Bázismag Kft. a megújulásra törekedve folyamatosan frissíti portfólióját, legyen szó kukorica, repce, vagy akár napraforgó vetőmagról. A korábbi

Részletesebben

seeds&sharing Sharing a healthy future Görögdinnye magvas és magnélküli fajták Sárgadinnye Olasz Kantalup, és Galia fajták Alany fajták dinnye oltásra

seeds&sharing Sharing a healthy future Görögdinnye magvas és magnélküli fajták Sárgadinnye Olasz Kantalup, és Galia fajták Alany fajták dinnye oltásra seeds&sharing Rijk Zwaan Termékmagazin magvas és magnélküli fajták Sárgadinnye Olasz Kantalup, és Galia fajták Alany fajták dinnye oltásra Sharing a healthy future Tartalom 4 Crimson - magvas típus 5 Sugar

Részletesebben

termesztéstechnológia III.

termesztéstechnológia III. Növénytermesztéstani alapismeretek (SMKNZ2013VN) Általános termesztéstechnológia III. Kertészmérnök szak (BSc) II. Vadgazda mérnök szak (BSc) II. gyakorlata 2011. október 5. Gyakorlati munka Technikai

Részletesebben

2016 Induljon. a víz! Szivattyúk

2016 Induljon. a víz! Szivattyúk 2016 Induljon a víz! Szivattyúk Mindig a megfelelő szivattyút! Áttekintés a szivattyúfajtákról. A GARDENA Önnek és ügyfeleinek széleskörű választékot kínál a szivattyúk terén; a nagy teljesítményű, de

Részletesebben

VETŐMAG KATALÓGUS 2016

VETŐMAG KATALÓGUS 2016 VETŐMAG KATALÓGUS 2016 PARTNER A MEZŐGAZDASÁGBAN TAVASZI ÁRPA SCARLETT 2007. EU Kimagasló minőség Nagyon jó ellenállóképesség a betegségekkel szemben Gondos agrotechnika és a vetés előtti talajvizsgálati

Részletesebben

Olajos növények termesztés-technológiai ajánlat 2012

Olajos növények termesztés-technológiai ajánlat 2012 Olajos növények termesztés-technológiai ajánlat 2012 Tartalomjegyzék Bevezető 4. Napraforgó vetőmagajánlat NK Kondi 10. NK Brio 14. NK Oktava 16. NK Delfi 18. Alexandra PR 20. NK Neoma 22. NK Alego 26.

Részletesebben

Szakszerű választás, ésszerű megoldás!

Szakszerű választás, ésszerű megoldás! Szakszerű választás, ésszerű megoldás! Magas olajsav tartalmú /HO/ NAPRAFORGÓ VETŐMAG- és technológia AJÁNLAT 2015. Tisztelt Partnerünk! A magas olajsavtartalmú napraforgó a jövő egészséges étolajfogyasztásának

Részletesebben

ÖNTÖZÉSI ISMERETEK. A növények fejlıdésükhöz elsı sorba. fényt, hıt, levegıt, tápanyagot és vizet igényelnek.

ÖNTÖZÉSI ISMERETEK. A növények fejlıdésükhöz elsı sorba. fényt, hıt, levegıt, tápanyagot és vizet igényelnek. ÖNTÖZÉSI ISMERETEK ÖNTÖZÉSI ISMERETEK A növények n nyek vízfogyasztv zfogyasztása sa és s vízigv zigénye A növények fejlıdésükhöz elsı sorba fényt, hıt, levegıt, tápanyagot és vizet igényelnek. A feltételek

Részletesebben

MÓRA-INPUT. Fejes káposzta, karalábé. Őszibarack. Diófa. Fokhagyma. Sárgarépa, petrezselyem, zeller. Szamóca

MÓRA-INPUT. Fejes káposzta, karalábé. Őszibarack. Diófa. Fokhagyma. Sárgarépa, petrezselyem, zeller. Szamóca IDEJÉBEN SZÓLUNK! Hírek, újdonságok a mezőgazdaságban Burgonya A másodvetésű burgonya védelmében továbbra is nagy gondot kell fordítani a burgonyavész elleni védekezésre. Ha a csapadék és az öntözővíz

Részletesebben

szabadföldi PaPRiKa FAJTAKÍNÁLAT

szabadföldi PaPRiKa FAJTAKÍNÁLAT szabadföldi PAPRIKA FAJTAKÍNÁLAT 2014-2015 Kedves Kertész Kollégák! Tisztelt Partnereink! A több, mint 60 éves tradícióval rendelkező ZKI Zrt. folyamatosan megújuló, innovatív paprika nemesítésének köszönhetően

Részletesebben

Késői érésidejű, négyrétegű, kemény, fényes, sötét bronzbarna színű páncéljának köszönhetően könnyen értékesíthető, prémiumkategóriás

Késői érésidejű, négyrétegű, kemény, fényes, sötét bronzbarna színű páncéljának köszönhetően könnyen értékesíthető, prémiumkategóriás Késői érésidejű, négyrétegű, kemény, fényes, sötét bronzbarna színű páncéljának köszönhetően könnyen értékesíthető, prémiumkategóriás árut ad. Egyközepű (monocentrikus) fejeket képez. Magas, erős növekedésű

Részletesebben

RZ Select seeds & services 1 2013. RZ Select

RZ Select seeds & services 1 2013. RZ Select RZ Select seeds & services 1 2013 RZ Select Újdonság a fekete héjú görögdinnyék között Egy sikeres új oltási alany kerül bevezetésre Bemutatjuk a legújabb kantalup típusú sárgadinnyéinket 2 Dinnyetermesztés

Részletesebben

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. Tel: 06/1/309-1000 Fax: 06/1/246-2960 E-mail: nti@nebih.gov.hu www.nebih.gov.hu

Részletesebben

Fehér és hegyes erős paprika katalógus

Fehér és hegyes erős paprika katalógus Fehér és hegyes erős paprika katalógus Fehérben órzi egészségét Termelői vélemény HORVÁTH JÓZSEF, Árpád-Agrár Zrt.Kertészeti Igazgató: SV97PP F1 HR Tm:-3 IR TSWV Az SV97PP fehér paprika fajtát már két

Részletesebben

Syngenta kígyóuborka fajtaválaszték

Syngenta kígyóuborka fajtaválaszték Syngenta kígyóuborka fajtaválaszték 2019-2020 Tisztelt Termelők! 2019-ben új fajtával frissítjük a Grendel-Bomber gerincű fajtaválasztékunkat egy sokoldalú Jolly-Jokerrel: ELSIE F1 A fajta az eddigi kísérleteink

Részletesebben

2017. FEBRUÁR. ZKI hírek. paprika hibridek - fűszerpaprikák - nautilus f1 discos f1 - ZKI F1

2017. FEBRUÁR. ZKI hírek. paprika hibridek - fűszerpaprikák - nautilus f1 discos f1 - ZKI F1 2017. FEBRUÁR ZKI hírek paprika hibridek - fűszerpaprikák - nautilus f1 discos f1 - ZKI 03060 F1 Új és sikeres paprika hibridekkel 2017-ben is! Az elmúlt számainkban már olvashattak olyan új fajtákról,

Részletesebben

Módszerei: Tüneti meghatározás (symptomatológia) Közvetlen mikroszkópi vizsgálatok Tiszta tenyészet készítése és vizsgálata mikroszkópi biokémiai

Módszerei: Tüneti meghatározás (symptomatológia) Közvetlen mikroszkópi vizsgálatok Tiszta tenyészet készítése és vizsgálata mikroszkópi biokémiai Módszerei: Tüneti meghatározás (symptomatológia) Közvetlen mikroszkópi vizsgálatok Tiszta tenyészet készítése és vizsgálata mikroszkópi biokémiai szerológiai molekuláris biológiai (DNS alapú technikák)

Részletesebben

ajándékkatalógus 2011-2012 A katalógusban szereplő árak 2012. augusztus 31-ig vagy visszavonásig érvényesek.

ajándékkatalógus 2011-2012 A katalógusban szereplő árak 2012. augusztus 31-ig vagy visszavonásig érvényesek. ajándékkatalógus 2011-2012 A katalógusban szereplő árak 2012. augusztus 31-ig vagy visszavonásig érvényesek. ajándék, amivel kétszer ad küldetésünk A FRUIT OF CARE Nonprofit Kft. egy társadalmi vállalkozás,

Részletesebben

Az elsõ negyedévben olvashatták a burgonya két legfontosabb termesztéstechnológiáját,

Az elsõ negyedévben olvashatták a burgonya két legfontosabb termesztéstechnológiáját, Tisztelt Olvasóink! Az elsõ negyedévben olvashatták a burgonya két legfontosabb termesztéstechnológiáját, most a Magyarországon dolgozó fajtatulajdonosok, fajtaképviselõk, nemesítõk által ajánlott fajták

Részletesebben

őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus 114 % I. hely 2011 - Arsenal 128 % www.lgseeds.hu Magról magra, magasabbra

őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus 114 % I. hely 2011 - Arsenal 128 % www.lgseeds.hu Magról magra, magasabbra őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus 2013 I. hely 2012 Arsenal 114 % I. hely 2011 - Arsenal 128 % NÉBIH kisparcellás fajtaösszehasonlító kísérletek korai csoport Magról magra, magasabbra Maximalizálja

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860

VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-197/2004/66. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa - a Házi Piros Paprika Kft. (Sükösd), - a Szegedi Paprika Fűszer- és Konzervgyártó

Részletesebben

Zöldség gyümölcs. XI. évfolyam / 8. szám 2007. 05. 07. 17-18. hét. Zöldség-gyümölcs piaci jelentés: 2 old. A földieper piaci helyzete néhány

Zöldség gyümölcs. XI. évfolyam / 8. szám 2007. 05. 07. 17-18. hét. Zöldség-gyümölcs piaci jelentés: 2 old. A földieper piaci helyzete néhány A K I Zöldség gyümölcs XI. évfolyam / 8. szám 05. 07. 17- Zöldség-gyümölcs piaci jelentés: Néhány, hazai piacokért versenyzı belföldi termesztéső, illetve más országokból származó termék piaci ára 2 old.

Részletesebben

h a t á r o z a t o t:

h a t á r o z a t o t: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. Tel: 06/1/309-1000 Fax: 06/1/246-2960 E-mail: nti@nebih.gov.hu www.nebih.gov.hu

Részletesebben

Szudánifű (Sorghum sudanense)

Szudánifű (Sorghum sudanense) Szudánifű (Sorghum sudanense) Mint neve is elárulja, Szudán és szavanna területeiről származó növény, aminek jó szárazságtűrő képessége részben innen eredeztethető. Földünkön ebbe a klímazónába tartozó

Részletesebben

NYIL V ÁNOS ÜLÉS napirendje

NYIL V ÁNOS ÜLÉS napirendje BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: 1. 660/2014. Előadó: Opausz/d Zoltán, dr. László Jenő Csaba Mell.: 1 db rendelettervezet Hiv. sz.: - Postacím: 5601

Részletesebben

A Plantaco Kft. 2012. évi terméklistája

A Plantaco Kft. 2012. évi terméklistája A Plantaco Kft. 2012. évi terméklistája Az elmúlt évtizedekben a szántóföldi növénytermesztés eredményességét elsősorban a hektáronkénti termés mennyisége határozta meg, minimális figyelmet fordítva a

Részletesebben

A GYÜMÖLCS ÉS ZÖLDSÉGPIACHOZ KAPCSOLÓDÓ FENNTARTHATÓ MŰKÖDÉSI PROGRAMOKRA VONATKOZÓ NEMZETI STRATÉGIA

A GYÜMÖLCS ÉS ZÖLDSÉGPIACHOZ KAPCSOLÓDÓ FENNTARTHATÓ MŰKÖDÉSI PROGRAMOKRA VONATKOZÓ NEMZETI STRATÉGIA FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM AGRÁRPIACI FŐOSZTÁLY 1860 Budapest, Pf. 1. 301-4000 Fax: 301-4702 A GYÜMÖLCS ÉS ZÖLDSÉGPIACHOZ KAPCSOLÓDÓ FENNTARTHATÓ MŰKÖDÉSI PROGRAMOKRA VONATKOZÓ NEMZETI

Részletesebben

Tápoldatozás és a hozzá szükséges anyagok, eszközök. Beázási profil különböző talajtípusokon

Tápoldatozás és a hozzá szükséges anyagok, eszközök. Beázási profil különböző talajtípusokon Tápoldatozás és a hozzá szükséges anyagok, eszközök (3. 19. o.) Tápoldat növényi tápanyagok vizes oldata Tápoldatozás tápanyagok öntözővízzel történő kijuttatása; mikroöntözéssel fertilisation irrigation

Részletesebben

őszi katalógus Újdonság! ŐSZI KÁPOSZTAREPCE ŐSZI GABONAFÉLÉK 2016 FAJTAAJÁNLAT A JOBB TERMÉSÉRT

őszi katalógus Újdonság! ŐSZI KÁPOSZTAREPCE ŐSZI GABONAFÉLÉK 2016 FAJTAAJÁNLAT A JOBB TERMÉSÉRT ŐSZI KÁPOSZTAREPCE ŐSZI GABONAFÉLÉK 2016 FAJTAAJÁNLAT A JOBB TERMÉSÉRT őszi katalógus Újdonság! *** LEGNAGYOBB EZERMAGTÖMEGŰ REPCE VETŐMAG SZEMENKÉNT VETŐKNEK IS! *** 2. OLDAL őszi katalógus / ősz 2016

Részletesebben

XVII. évfolyam, 22. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR

XVII. évfolyam, 22. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR XVII. évfolyam, 22. szám, 2013 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVII. évfolyam, 22. szám, 2013 Megjelenik kéthetente november 19. Felelős

Részletesebben

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus. 1-3/13-1 számú előírás. Egyes húskészítmények. Certain meat products

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus. 1-3/13-1 számú előírás. Egyes húskészítmények. Certain meat products MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV Codex Alimentarius Hungaricus 1-3/13-1 számú előírás Egyes húskészítmények Certain meat products Jóváhagyta a Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság, 2004. A Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak

Részletesebben

XVIII. évfolyam, 14. szám, 2014. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR

XVIII. évfolyam, 14. szám, 2014. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR XVIII. évfolyam, 14. szám, 2014 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVIII. évfolyam, 14. szám, 2014 Megjelenik kéthetente július 29. Felelős

Részletesebben

EGYÉB JOGI AKTUSOK EURÓPAI BIZOTTSÁG

EGYÉB JOGI AKTUSOK EURÓPAI BIZOTTSÁG C 44/8 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2010.2.20. EGYÉB JOGI AKTUSOK EURÓPAI BIZOTTSÁG Kérelem közzététele a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredetmegjelöléseinek oltalmáról

Részletesebben

Forgóboronák. Terramat L Arterra MS ArterraGrip EuroTill MS

Forgóboronák. Terramat L Arterra MS ArterraGrip EuroTill MS Forgóboronák H Terramat L Arterra MS ArterraGrip EuroTill MS Technika a profi gazdaságoknak A munkagépeink a kimagasló értéküket a robosztus és hosszú élettartamú konstrukciónak köszönhetik, amelyek fejlesztése

Részletesebben

MÉSZÖLY GYULA születésének 100. évfordulója tiszteletére a Katona József Megyei Könyvtárban rendezett emlékülés előadásai

MÉSZÖLY GYULA születésének 100. évfordulója tiszteletére a Katona József Megyei Könyvtárban rendezett emlékülés előadásai MÉSZÖLY GYULA születésének 100. évfordulója tiszteletére a Katona József Megyei Könyvtárban rendezett emlékülés előadásai BÁLDY BÉLA ny. növénynemesítő megnyitó előadása Mint Dr. Mészöly Gyula legrégebbi

Részletesebben

Copac Flow. Irtható kórokozók: Tafrina Peronoszpóra Monília. Rozsdagombák Baktériumos betegségek. Általános adatok. Hatóanyag

Copac Flow. Irtható kórokozók: Tafrina Peronoszpóra Monília. Rozsdagombák Baktériumos betegségek. Általános adatok. Hatóanyag 80 Szerkatalógus 2015 Gombaölő szerek Irtható kórokozók: Tafrina Peronoszpóra Monília Rozsdagombák betegségek Általános adatok Hatóanyag Hatóanyagcsoport Forgalmazási kategória 24% fémréz (36% réz-hidroxid)

Részletesebben

Fehér és csípős paprika

Fehér és csípős paprika Fehér és csípős paprika fehér paprika Kertész kollégák! Amikor találkozunk Önökkel szakmai rendezvényeinken, bemutatóinkon mindig nagy érdeklődéssel várjuk, hogy új fajtáinkat hogyan fogadják, mennyire

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. július A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés...3 2. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

Kutató Intézet a Közép-Tisza mentén

Kutató Intézet a Közép-Tisza mentén Kutató Intézet a Közép-Tisza mentén A Karcagi Kutató Intézet a Közép-Tisza mente nehéz mechanikai összetételű talajain való gazdálkodás fejlesztésének lehetőségeit kutatja. Az 1947-ben alapított Karcagi

Részletesebben

Alépítményként az építési szabályzatoknak megfelelõ hordozóréteget kell készíteni, mert ez adja át a közlekedés okozta terhelést az altalajnak.

Alépítményként az építési szabályzatoknak megfelelõ hordozóréteget kell készíteni, mert ez adja át a közlekedés okozta terhelést az altalajnak. Gyeprács telepítése A Ritter gyeprács telepítése A TELEPÍTÉS ELÕNYEI - Könnyen, gyorsan és olcsón lehet telepíteni. - A felület a kitöltõ anyagtól függõen azonnal terhelhetõ. - A kis súlya miatt a telepítéshez

Részletesebben

IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 IPARI ÉS TAKARMÁNYNÖVÉNYEK TERMESZTÉSE Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése Talaj-előkészítés Tápanyagellátás Ültetés Növényvédelem, növényápolás

Részletesebben

Pöttinger SYNKRO. Két- és háromgerendelyes kultivátor 97+220.10.0110

Pöttinger SYNKRO. Két- és háromgerendelyes kultivátor 97+220.10.0110 Pöttinger SYNKRO Két- és háromgerendelyes kultivátor 97+220.10.0110 SYNKRO A föld az élet... A talajmegmunkálás klasszikus eszköze a talajlazító. A visszamaradt növényi részek felszíni bekeverése növeli

Részletesebben

XVII. évfolyam, 17. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR

XVII. évfolyam, 17. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR XVII. évfolyam, 17. szám, 2013 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVII. évfolyam, 17. szám, 2013 Megjelenik kéthetente 2013. szeptember 10.

Részletesebben

BEVEZETÉS A SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYEK TERMESZTÉS- TECHNOLÓGIÁJÁBA II.

BEVEZETÉS A SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYEK TERMESZTÉS- TECHNOLÓGIÁJÁBA II. BEVEZETÉS A SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYEK TERMESZTÉS- TECHNOLÓGIÁJÁBA II. Dr. Rádics János Péter Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gép- és Terméktervezés Tanszék, No.: 1 Termesztett főbb szántóföldi

Részletesebben

Nem bűn többre vágyni! Technológiai ajánlat a repce intenzív védelmére

Nem bűn többre vágyni! Technológiai ajánlat a repce intenzív védelmére BASF Hungária Kft. Agrodivízió 1132 Budapest, Váci út 30. Telefon: (06 1) 250 9700 Fax: (06 1) 250 9709 www.agro.basf.hu www.repcesz.basf.hu Nem bűn többre vágyni! Technológiai ajánlat a repce intenzív

Részletesebben

BIOMIT lombtrágya előnyei és felhasználása

BIOMIT lombtrágya előnyei és felhasználása BIOMIT lombtrágya előnyei és felhasználása eksgranit.hu BIOMIT a természetes segítőtárs! BIOMIT lombtrágya előnyei: 100% organikus / bio környezetkímélő hatékonyabb, jövedelmezőbb árutermelés, versenyképesség

Részletesebben