Derek Prince: A böjtről
|
|
- Norbert Király
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Derek Prince: A böjtről A böjt a keresztény élet szerves része, fontos fegyver a kezünkben. Ételtől való megfosztás szellemi célokért (általában szilárd ételektől való tartózkodás, de néha folyadéktól is). Ez a zsidó-keresztény kultúrában (és más kultúrákban is, más célokkal) elég elterjedt. Izraelben évente legalább egyszer közös böjtöt tartottak az engesztelés napján. Mózes, Dávid, Illés is böjtöltek. Az evangéliumokból tudjuk, hogy maga Jézus is rendszeresen böjtölt. Az első századi keresztények szintén rendszeresen hetente kétszer is gyakorolták a böjtöt, és például vének kijelölése előtt is. Szolgáló keresztényeknek követelmény a böjt, nincs jó keresztény szolgálat böjt nélkül. Sokféle fajtája van a böjtnek, hasonlóan az imákhoz, és ezek kötődnek is egymáshoz. Bizonyos démoni erősségek csak böjtölés és ima által mennek ki. A hittel végzett böjtnek nagy ereje van. A Dán 9:1-4, :20-22-ben is láthatjuk, hogy Isten angyala is az ima, böjt és a bűnvallás után jött Dánielhez az igét tanítani (Dániel azért böjtölt, hogy keresse az Urat, és az Igét ne értse félre tanulmányozásakor ezért kapott kijelentéseket, csodákat, jeleket): Dáriusnak, az Asvérus fiának első esztendejében, aki a Médiabeliek nemzetségéből vala, aki királlyá tétetett vala a Káldeusok országán; Uralkodásának első esztendejében én, Dániel, megfigyeltem a könyvekben az esztendők számát, a melyről az Úr ígéje lőn Jeremiás prófétához, hogy hetven esztendőnek kell eltelni Jeruzsálem omladékain. És orczámat az Úr Istenhez emelém, hogy keressem őt imádsággal, könyörgéssel, bőjtöléssel, zsákban és hamuban. És imádkozám az Úrhoz, az én Istenemhez, és vallást tevék, és mondám: Kérlek, oh Uram, nagy és rettenetes Isten, a ki megtartja a szövetséget és a kegyességet azoknak, a kik őt szeretik és teljesítik az ő parancsolatait. És még szólék és imádkozám, és vallást tevék az én bűnömről, és az én népemnek, az Izráelnek bűnéről; és esedezésemet az Úr elé, az én Istenem elé terjesztém az én Istenemnek szent hegyéért. És még az imádságot mondom vala, mikor ama férfiú, Gábriel, a kit elébb a látomásban láttam vala, sebességgel repülvén, megillete engem az estvéli áldozat idején. És értésemre adá, és szóla nékem és monda: Dániel, most jöttem ki, hogy értelemre tanítsalak. A böjt szellemileg edzésben tart, és jobban megérted az Igét, sőt Isten is küld angyalokat segítségül. Létezik a böjtnek egy speciális formája (Dániel gyakorlata alapján): az, hogy az ember csak kívánatos ételt nem eszik. Azokon a napokon én, Dániel, bánkódtam három egész hétig. Kívánatos étket nem ettem, hús és bor nem ment az én számba, és soha sem kentem meg magamat, míg el nem telék az egész három hét.
2 És az első hónapnak huszonnegyedik napján, ímé én a nagy folyóvíznek, azaz a Hiddekelnek partján valék. És felemelém szemeimet, és látám, és ímé: egy férfiú, gyolcsba öltözve, és dereka ufázi aranynyal övezve. (Dán 10:2-5). A böjtölés nukleáris hadviselés Ha hittel böjtölnek, akkor az a legerősebb szellemi fegyver, továbbá az imát megerősíti és felfokozza mintha éjjel-nappal, minden másodpercben erőteljesen könyörögne az ember. A böjt egyszerre két munkát is végez a szellemvilágban: 1. befelé: a testet megfeszíti, a szellemnek teljes szabadságot ad a kívánságoktól, ezáltal megtisztít, megújít, megszentel, segít a szellemi helyreállásban, útkeresésben 2. kifelé: a Szent Szellemet, az angyalokat, szellemi erőket mozgósít a Sátán erőivel szemben. A böjt képes megtörni olyan ellenálló erőket a szellemvilágban, amelyeket imával nem lehet áttörni, illetve erőteljes harcot indít el a gonosz erőkkel átok, bűn, démonok, betegségek, tudatlanságok, stb. ellen. Erről tanúskodik a Dán 10:12-13 : És monda nékem: Ne félj Dániel: mert az első naptól fogva, hogy szívedet adtad megértésre és sanyargatásra a te Istened előtt, meghallgattattak a te beszédid, és én a te beszédeid miatt jöttem. De Persiának fejedelme ellenem állott huszonegy napig, és ímé Mihály, egyike az előkelő fejedelmeknek, eljöve segítségemre, és én ott maradék a persa királyoknál. Dániel könyvének ezen részében két arkangyallal is találkozunk: - Gábriel legtöbbször Isten kijelentéseit, nagy dolgait adja hírül - Mihály harcos angyal, Izrael fölött áll. Az angyalok a böjt, ima és könyörgés által kapnak újabb erőt, és új kijelentéseket tudnak hozni Istentől. Az Ézsaiás 58:3-14 szembeállítja egymással az igazi és a hamis böjtöt: Mért bőjtölünk és Te nem nézed, gyötörjük lelkünket és Te nem tudod? Ímé, bőjtöléstek napján kedvtelésteket űzitek, és minden robotosaitokat szorongatjátok. Ímé perrel és versengéssel bőjtöltök, és sújtotok a gazságnak öklével; nem úgy
3 bőjtöltök mostan, hogy meghallassék szavatok a magasságban. Hát ilyen a bőjt, a melyet én kedvelek, és olyan a nap, a melyen az ember lelkét gyötri? Avagy ha mint káka lehajtja fejét, és zsákot és hamvat terít maga alá: ezt nevezed-é bőjtnek és az Úr előtt kedves napnak? Hát nem ez-é a bőjt, a mit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat? Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ. Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és ő azt mondja: Ímé, itt vagyok. Ha elvetended közüled az igát, és megszünsz ujjal mutogatni és hamisságot beszélni; Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a setétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél. És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint a vízforrás, a melynek vize el nem fogy. És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod, és neveztetel romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak. Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván: Akkor gyönyörűséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain, és azt mívelem, hogy Jákóbnak, atyádnak örökségével élj; mert az Úr szája szólt! Fontos, hogy böjtölés során ne űzzük a kedvtelésünket: minden szórakozást, hobbit, szabadidős tevékenységet (TV!) Ilyenkor fel kell függeszteni, és az így felszabaduló időt az imára, az istenkeresésre, az Igére, az elmélkedésre kell fordítani. Jó, ha böjtöléskor megszűnsz a munkától, és az Úrral foglalkozol (szombatot tartasz). Jó összekötni a böjtöt a pihenéssel. Nem okvetlenül szükséges a munkától való tartózkodás, azonban a munkamániát el kell kerülni, helyette az Úrral kell foglalkozni. Ideális aznap böjtölni, amikor istentisztelet van. Böjtöléskor az ember gyakran érzelmi terheket él át, emiatt mogorva, komor, ingerlékeny, veszekedős, türelmetlen lesz, de ezt meg kell feszíteni és a kapcsolatainkat szeretetben és igazságban kell megőrizni, nem pedig a környezetünket büntetni a kielégítetlen vágyak miatt.. De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. (Gal 5:22) Mikor pedig bőjtöltök, ne legyen komor a nézéstek, mint a képmutatóké, a kik eltorzítják arczukat, hogy lássák az emberek, hogy ők bőjtölnek. Bizony mondon néktek, elvették jutalmukat.
4 Te pedig mikor bőjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te orczádat mosd meg; hogy ne az emberek lássák bőjtölésedet, hanem a te Atyád, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván. (Mt 6:16-18) Az Atya lássa, hogy böjtölünk, ne emberek! A böjttel át lehet törni a Sátán igáit, köteleit, bilincseit, ezért is kell közbenjárni magunkért és másokért is, valamint a szegénység, nyomorúság, betegség, bűn, démonok és az átkok megsemmisítése miatt is. A böjt tehát mások felé való szolgálat is. Tested előtt el ne rejtsd magadat :böjtölés idején erőteljesen szembesülünk azzal, milyen a valódi szellemi állapotunk olyan ember vagy valójában, amilyen a böjtölés alatt vagy szembesülsz az éned, a testi természeted valódi arcával, amely során nyomásokat élhetsz át, mert az énedben lévő bűnös vágyak, a bűnös természeted harcol a szellemed ellen. Ilyen nyomások esetén tudatosítsd, hogy mik a problémák, nézz szembe a valósággal, és küzdd le azt! Böjt alatt képes vagy leküzdeni azokat, amik feljöttek, így megtisztulsz, megszabadulsz. Aki pedig nem él át ilyen terheket, könnyen tud imádkozni, kapcsolatai szeretetben vannak, nem mogorva, hanem vidám marad, az ilyen személy bizonyságot nyer afelől, hogy valóban jó állapotban van szellemileg, és még jobban megerősödik. Tehát ez a mondat azt jelenti: Ne bújj el a testi természeted elől, hanem állj ki, és harcolj meg vele! Mert ti szabadságra hivattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügye ne legyen a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak. Mert az egész törvény ez egy ígében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, hogy egymást fel ne emésszétek. Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek. Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, a miket akartok. Ha azonban a Lélektől vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt. (Gal 5:13-18) Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira. Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség. Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. A kik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé. Hogyha pedig Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért. De ha Annak a Lelke lakik bennetek, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által.
5 Annakokáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk: Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek. Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. (Róm 8:5-14) A jó böjt áldásai: Világosság: vezetés, látás, útmutatás Gyógyulás, csontok megerősödése Igazság, megigazulás Az Úr dicsősége rajtad van Imameghallgatás Isten jelenléte Szent Szellem vezetése Szellemi szárazság megszűnése, Szentlélek vizei (a szíved megöntözött kert lesz) Az ősi, alapvető igazságok helyreállítása ( megépítik a régi romokat ) Gyönyörűség az Úrban Felemelkedés Jákob (Ábrahám) áldásának öröklése A fent már idézett Máté 6:16-18-ban Jézus azzal kezdi, hogy mikor böjtöltök, azaz evidensnek veszi, hogy a tanítványai böjtölnek, tehát nincs keresztény élet böjtölés nélkül. Az újszövetségi böjt azonban különbözik az ószövetségitől: nem szabad bánkódni, hanem természetesen kell viselkedni, sőt meg kell kenni magad az öröm olajával ( kend meg magad olajjal ). (Persze ez a külső dolgokra is igaz.) - Ha különleges célod van a böjttel, akkor célszerű összeírni a célokat, hogy ima közben is könnyen össze tudd szedni őket, és lásd, hogy mennyi minden teljesedett már be azok közül, amit kértél Istentől (azaz, mit adott már meg az Úr). - A böjt minősége fontosabb, mint az időtartama, ezért inkább rövidebb ideig böjtölj jól (fegyelmezetten), mint hosszabb ideig, de nem az igéket követve. El kell kezdeni rendszeresen böjtölni, mondjuk azzal, hogy kihagyunk egy étkezést. - Böjtölés közben érhetnek különböző fizikai reakciók (szédülés, émelygés, fejfájás ). Ha ezeket érzékeled, akkor se add fel! Érdemes sok folyadékot inni, pihenni, friss levegőn lenni, így fizikailag is megtisztulsz ez természetes, és jó folyamat, (manapság ilyen okokból divat világiak körében a wellness-böjt ). - A böjt megtörésének fokozatosan, óvatosan kell megtörténnie. Érdemes könnyű étellel megtörni. Legalább annyi nap kell a helyreálláshoz, ahány napot böjtöltél. Nehéz étellel nemcsak a jó biológiai hatásokat veszítheted el, de a megkapott áldásokat is, ezért böjt után ne jutalmazd magad, ne tedd tönkre a megharcolt dolgokat!
6 Fontos az is, hogy: - Mi határozzuk meg szabadon, hogy mikor, milyen jellegű, súlyú, és milyen hosszú böjtöt tartunk, de amit elhatároztunk, azt kell megtartani. Ezért nagyon fontos, hogy a szívünk szerint hozzunk döntést: ne kevesebbet, és ne többet, mint ami a szívünkben van. Ennek alapján kell a feltételeket megállapítanunk. Mikor Istennek fogadást téssz, ne halogasd annak megadását; mert nem gyönyörködik a bolondokban. A mit fogadsz, megteljesítsd! Jobb hogy ne fogadj, hogynem mint fogadj és ne teljesítsd be. (Préd 5:4-5) - A böjt alatt fontos az imádkozásra is nagyobb hangsúlyt tenni, különben kiüresedhet a szellemed. Intelmek fiatal felnőtteknek éves korig különösen ajánlott a gyakori, intenzív böjtölés, mert: - Sok lekötetlen energia van még - Meg kell találni az elhívásodat és sok más fontos döntés előtt állsz (házasság, munkahely, lakóhely, szolgálat stb.) (pl.: Jézus, Dániel és társai) - A testet, a világot le kell győzni - Mélyebb természetfölötti élményekre van szüksége a léleknek, ami tartalék az egész életre - Fegyelmezettséget hoz létre A BÖJTÖLÉS ERŐTELJESSÉ TESZI AZ IMÁDSÁGOT 1.rész Az előző fejezetekben számos példát láthattunk a böjtölésre. Itt az ideje, hogy most alaposabban megvizsgáljuk, mit tanít a Szentírás erről a témáról. Kezdjük egy egyszerű definícióval. A böjt az ételtől való szándékos tartózkodást jelenti, melynek szellemi célja van. Ha a böjt nemcsak az ételtől, hanem az italtól való tartózkodást is magában foglalja (teljes böjt), akkor ezt külön jelezzük. Jézus Krisztus tanítása és példája A böjtről való keresztény tanítás legjobb kiindulópontja a Hegyi Beszédben található meg. A Máté 6:1-18-ban Jézus három egymással összefüggő kötelességről ad utasításokat és útmutatást tanítványainak: az adakozásról, imádkozásról és a böjtölésről. Mindhárom esetben hangsúlyozza az indíték fontosságát, és óva int attól, hogy vallásos kérkedéssel az embereknek akarjunk tetszeni. Jézus feltételezi, hogy tanítványai mindhármat gyakorolni fogják. Ez szavaiból is kitűnik. A 2. versben azt mondja: amikor alamizsnát adsz A 6.-ban: amikor imádkozol (egyes számban). A 7. versben. amikor imádkoztok (többes számban, vagyis együttes imáról van szó). A 16.-ban: amikor böjtöltök (Együttesen).
7 A 17. versben pedig: amikor böjtölsz (egyénileg). Egyetlen esetben sem mondja, hogy: ha böjtölsz, hanem azt mondja: amikor. Nyilvánvaló a következtetés: Jézus Krisztus elvárja, hogy minden tanítványa rendszeresen gyakorolja mindhárom kötelességét. Különösen szoros az imádkozás és a böjtölés közötti párhuzam. Ahogyan elvárja tanítványaitól, hogy rendszeresen imádkozzanak, ugyanúgy azt is, hogy rendszeresen böjtöljenek. A böjtölés egyébként Jézus földi élete idején a zsidók között a vallási gyakorlat elfogadott része volt. Mózes óta folyamatosan gyakorolták. Mind a farizeusok, mind Keresztelő János tanítványai rendszeresen böjtöltek. Az emberek meglepődtek, amikor látták, hogy Jézus tanítványai nem böjtölnek, meg is kérdezték ennek okát az Úrtól. Ez a párbeszéd Márk evangéliumában van feljegyezve: (Márk 2:18-20) János tanítványai és a farizeusok tartották a böjtöt. Odamentek Jézushoz, és és így szóltak hozzá: Miért böjtölnek János tanítványai és a farizeusoknak tanítványai, a te tanítványaid pedig miért nem böjtölnek? Jézus ezt mondta nekik: Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Addig, amíg velük van a vőlegény, nem böjtölhetnek. De eljön az a nap, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor azon a napon böjtölni fognak. Jézus egyszerű példázatban válaszolt, melyet helyesen kell értenünk. A vőlegény mint ahogy az Újszövetségben mindenütt maga Krisztus. A vőlegény barátai a tanítványok (róluk kérdezték az Urat). Az az időszak, amíg a vőlegény velük van, Krisztus földi szolgálatának napjait jelenti, amikor Ő testi valóságában együtt járt tanítványaival. Amikor elvétetik tőlük a vőlegény, az azt az időszakot jelzi, amely Krisztus mennybemenetelével kezdődött, és addig tart, amíg az Úr vissza nem tér az Eklézsiáért. Jelenleg az Eklézsia úgy várja Jézust, mint menyasszony a vőlegényét. Ez az az időszak, amelyben jelenleg is élünk, és amelyről Jézus nagyon határozottan ezt mondta: és akkor azon a napon böjtölni fognak. Ezért aztán napjainkban a böjtölés az igazi keresztény tanítványság egyik jellemző vonása, amit maga Jézus vár el tőlünk. A böjtölés szükségességét és fontosságát nemcsak Jézus tanítása, hanem személyes példája is megerősíti. Miután Keresztelő János által bemerítkezett a Jordánba, Jézust a Szent Szellem rögtön a pusztába vezette, ahol negyven napot böjtölt. Ez Lukács evangéliumában van feljegyezve: Jézus pedig Szent Szellemmel telve visszatért a Jordántól, és a Szellem indítására a pusztában tartózkodott negyven napon át, miközben kísértette az Ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de amikor azok elmúltak, megéhezett. (Lukács 4:1-2) Ez a feljegyzés azt mondja, hogy Jézus semmit sem evett ezalatt a negyven nap alatt, de azt nem mondja, hogy nem is ivott semmit. Azt is mondja: megéhezett, de azt nem mondja, hogy megszomjazott. Ebből arra következtethetünk, hogy az ételtől tartózkodott, de a víztől nem. Ezalatt a negyven napos időszak alatt Jézus közvetlen szellemi összeütközésbe került a Sátánnal.
8 Jelentős különbség van a két kifejezés között, amit Lukács használ Jézus böjtölése előtt és után. A böjt kezdetén a Lukács 4:1-ben azt olvashatjuk: Jézus pedig Szent Szellemmel telve visszatért a Jordántól. A negyven nap végén pedig a Lukács 4:14-ben: Jézus pedig megtért a Szellemnek erejével Galileába. Amikor Jézus a pusztába ment, már telve volt Szent Szellemmel. A böjt után azonban a Szent Szellem erejével tért vissza. Amikor Jézus bemerítkezett a Jordánba lehetőséget kapott arra, hogy a Szent Szellem ereje megnyilvánuljon az életében. Azonban úgy tűnik, ez csak azután teljesedett be, miután befejezte a böjtöt. A böjt volt Jézus felkészülésének végső időszaka, ezen át kellett mennie, mielőtt elkezdte nyilvános szolgálatát. Az a szellemi törvényszerűség, amely Jézus szolgálatára vonatkozik, éppúgy érvényes tanítványainak szolgálatára is. A János 14:12-ben Jézus azt mondja: Bizony, bizony mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz, mert én az Atyához megyek. Ezekkel a szavakkal Jézus kinyitja az ajtót tanítványai előtt, hogy saját szolgálatának mintájára kövessék Őt. De a János 13:16-ban Jézus azt is mondja: a szolga nem nagyobb az uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki elküldte. Ez vonatkozik a szolgálatra való felkészülésre is. Ha a böjtölés szükséges része volt Krisztus felkészülésének, akkor szintén szerepet kell, hogy játsszon a tanítványok felkészülésében is. GYAKORLATI TANÁCSOK A BÖJTÖLÉSHEZ Manapság sok keresztény ha nem a többség idegenkedik a böjttől, és riasztónak találja. Amikor a böjtölésről beszéltem, gyakran jöttek hozzám ilyen kérdésekkel: Hogyan kezdjek el böjtölni? Van valamilyen különleges veszély, amitől óvakodnom kellene? Kérhetnék néhány praktikus jótanácsot? A böjtölés hasonló az imádkozáshoz Majdnem mindenki, aki ilyenféle kérdéseket tesz fel, már valamilyen mértékben járatos az imádkozásban. Ezért azzal kezdem, hogy rámutatok néhány olyan közös pontra, amely hasonlóképpen működik az imádkozásban, és a böjtölésben. Minden felelősségteljes keresztény ki kell alakítsa magának rendszeres, személyes imaéletét. A legtöbb keresztény minden nap időt szán az egyedüli imádkozásra. Sokan a kora reggeli órákban szakítanak erre időt, mielőtt a mindennapi tennivalók elkezdődnének. Mások jobbnak látják a nap végét szánni az imádkozásra. Vannak, akik kombinálják a reggeli és az esti alkalmakat. Ez minden hívőnél a személyes meggyőződés alapján és a Szent Szellem egyéni vezetése szerint alakul ki. Mindamellett majdnem minden keresztény azt tapasztalja, hogy esetenként a Szent Szellem, a rendszeres ima idején felüli, különleges imádkozásra indítja. Lehet, hogy ezt valami sürgető, vagy kritikus helyzet váltja ki, vagy valamilyen súlyos probléma, amely nem oldódott meg a szokásos napi imádkozás során.
9 Gyakran ezek a különleges imaidőszakok intenzívebbek, vagy hosszabb ideig tartanak, mint a rendszeres mindennapi imaidő. Ugyanezek az alapelvek alkalmazhatók a böjtölésre is. Minden keresztény, aki elhatározza, hogy szellemi növekedése és önmaga fegyelmezése érdekében böjtölni akar, bölcsen teszi ha minden héten odaszán erre a célra egy vagy több napot. Ily módon a böjtölés az imádkozáshoz hasonlóan, a rendszeres szellemi kiképzés részévé válik. Ugyanakkor, ezeken a rendszeres heti böjtidőszakokon kívül valószínűleg lesznek majd olyan különleges alkalmak is, amikor a Szent Szellem hosszabb és intenzívebb böjtölésekre indít. Figyelemreméltó, hogy testünk mennyire gyorsan megszokja a rendszeres böjtölést és 1956 között Londonban pásztoroltam egy közösséget. Ezekben az években feleségem és én általában minden csütörtökön böjtöltünk. Felfedeztük, hogy ezeken a napokon gyomrunk nyugodt volt, mint ahogy az ébresztőóra is be van állítva egy bizonyos időre. Amikor eljött a csütörtök, még ha mi el is felejtettük, hogy milyen nap van, gyomrunk nem követelte az ételt, mint máskor. Emlékszem, hogy Lídia egy alkalommal ezt mondta: Ma biztosan csütörtök van, mert ma reggel nincs étvágyam! A metodista mozgalom kezdeti napjaiban hangsúlyozták a böjt fontosságát. Maga John Wesley is személyes szellemi kiképzésének részévé tette a böjtölést. Azt tanította, hogy a korai keresztények minden szerdán és pénteken böjtöltek, és ezért ő is minden metodistát ugyanerre buzdított. Sőt, senkit sem szentelt fel lelkésznek, aki nem vállalta, hogy minden szerdán és pénteken délután 4 óráig böjtöl. Természetesen mind az imádsággal, mind a böjtöléssel kapcsolatban óvakodnunk kell a törvényeskedő megkötésektől. A Galata 5:18-ban Pál azt írja: Ha azonban a Szellem vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt. A Szent Szellem által vezetett kereszténynek ne váljon soha a böjtölés vagy az imádkozás olyan merev követelménnyé, mint ahogy az Izráelnek volt előírva Mózes törvényében. A keresztényeknek teljes szabadságuk van arra, hogy bármikor megváltoztassák imádkozással és böjtöléssel kapcsolatos szokásaikat, körülményeiknek megfelelően a Szent Szellem vezetése szerint. Soha nem szabad engednünk, hogy emiatt bármiféle bűntudatot, vagy önvádat érezzünk. Jézus a Hegyi Beszédben ugyanúgy szólt a böjtölésről, mint az imádkozásról, és utasításokat adott a személyes imádkozással kapcsolatban: Amikor imádkozol (egyes szám). A csoportos imával kapcsolatban szintén adott útmutatást: Amikor imádkoztok A böjtöléshez is adott utasításokat, mind egyéni mind kollektív szinten. Amikor böjtölsz (egyesszám) az egyéni böjtölésre vonatkozik. Amikor böjtöltök (többesszám) egy csoportra vonatkozik. A keresztények ismerik azt a gyakorlatot, amikor egy csoport nyilvános imádkozásra gyűlik össze. A legtöbb gyülekezetben az imaösszejövetel része a hétköznapi gyakorlatnak. Legalább ugyanennyi bibliai példa van arra, hogy összejöjjünk közös böjtölésre. Ószövetségi példák egész sora tanúsítja, amikor Isten kollektív és nyilvános böjtre hívta fel népét. Az Újszövetségben is láthatjuk, hogy a korai gyülekezetben is gyakorolták az együttes böjtölést a vezetőkkel az élen.
10 Vannak, akik azzal érvelnek ez ellen, hogy Jézus figyelmeztette a tanítványait, hogy ne böjtöljenek nyilvánosan. Ezt szokták idézni: Amikor pedig te böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van: és Atyád aki látja, ami titokban történik, megfizet neked. (Máté 6:17-18) Már rámutattunk arra, hogy itt Jézus az egyes embereknek beszél a böjtről, egyes számban. Ez logikus. Egy hívőnek, aki egyedül böjtöl, semmi szüksége arra, hogy ezt szétkürtölje. Az előző versben azonban Jézus a kollektív böjtölésről beszél, méghozzá többesszámban: Mikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony mondom néktek: megkapták jutalmukat. (Máté 6:16) Bár ebben a versben Jézus óv a szükségtelen magamutogatástól, de azt nem mondja, hogy a böjtölés titokban történjen. Ez is logikus. Nyilvánvaló, hogy az emberek nem tudnak összegyűlni közös böjtre anélkül, hogy azt valamilyen formában előre ne egyeztetnék. Ez szükségszerűen lehetetlenné tesz minden titkolózást. Kétségtelenül a Sátán áll amögött az elgondolás mögött, hogy a keresztények csak titokban böjtölhetnek. Hiszen ez megfosztja Isten népét legerősebb fegyverétől: az együttes, nyilvános böjtöléstől. Azok, akik a nyilvános böjtölés ellen beszélnek, általában az alázatosság szükségét hangsúlyozzák. De ebben az esetben az úgynevezett alázatosság valójában a hitetlenség és az engedetlenség álcázó, vallásoskodó megnevezése. Miután lefektettük azokat a legfontosabb alapelveket, melyek egyaránt alkalmazhatóak mind az imádkozásra, mind pedig a böjtölésre, most foglalkozzunk még szorosabban a böjtöléssel. Az évek során számos olyan gyakorlati tapasztalatot szereztem, melyekkel abban szeretnék segíteni, hogy a böjtölés a lehető leghatékonyabb legyen. A következőkben röviden összefoglaltam ezeket az irányelveket. Az egyszerűség kedvéért, először az egyéni, utána pedig a kollektív böjtöléssel fogunk foglalkozni. Útmutató az egyéni böjtöléshez 1. Reményteljes elvárással, hittel fogj bele a böjtölésbe. Isten ezt a fajta hitet várja el mindazoktól, akik Őt keresik. Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy Ő van; és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik. (Zsid 11:6) Ha komolyan elhatározod, hogy állhatatos böjtöléssel fogod Istent keresni, akkor az Ige szerint joggal várhatod el, hogy Ő meg is jutalmaz. A Máté 6:18-ban maga Jézus tesz erre ígéretet azoknak a hívőknek, akik helyes indítékkal böjtölnek: és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván. 2. Emlékezz arra, hogy a hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által. (Róm 10:17) Azzal a meggyőződéssel böjtölj, hogy Isten Igéje utasít, bátorít erre a cselekedetre, mely fegyelmezett keresztény életed normális része. 3. Ne várj arra, hogy valamiféle vészhelyzet indítson a böjtölésre.
11 Jobb akkor elkezdeni a böjtölést, amikor szellemileg jó állapotban vagy, mint akkor, ha szellemileg le vagy eresztve. Isten országában az előrehaladás törvénye, hogy erőről erőre jutunk (Zsolt 84:7), ugyanúgy, mint ahogyan hitről hitre (Róm 1:17) és dicsőségről dicsőségre. (2Kor 3:18) 4. Kezdetben ne tarts túl hosszú böjtöt. Ha életedben először böjtölsz, inkább kezdd el úgy, hogy kihagysz egy vagy két étkezést. Aztán fokozatosan növeld az időt egy vagy két napra. Jobb, ha rövidebb időszakot tűzöl ki célul magad elé, melyet sikerül teljesítened, mintha túl hosszú böjttel kezdenéd, melyet aztán nem tudsz teljesíteni, mert lehet, hogy ily módon elbátortalanodsz, és feladod az egészet. 5. A böjt ideje alatt bőségesen szánj időt a Biblia tanulmányozására. Ha lehetséges, minden imádkozás előtt olvass el egy Igerészt. Különösen nagy segítséget nyújt ebben az időszakban a Zsoltárok olvasása. Olvasd őket hangosan, és azonosulj a benne található imákkal, hálaadásokkal és megvallásokkal. 6. Hasznos, ha meghatározott célokért böjtölsz, és tételesen le is írod ezeket. Ha megőrzöd ezt a listát, és később előveszed, a hited megerősödik majd látván, hogy milyen sok kérésed teljesült. 7. Óvakodj a vallásos kérkedéstől és dicsekvéstől. Eltekintve a rendkívüli ima- időszakoktól, vagy más szellemi tevékenységektől, életednek és viselkedésednek amennyire csak lehetséges a böjtölés alatt is normálisnak és szerénynek kell lennie. Ez a lényege a Jézustól kapott figyelmeztetésnek is, amelyet a Máté 6:16-18-ban olvashatunk. Ne felejtsd el, hogy a dicsekvés kirekesztetett a hit törvénye által. (lásd Róm 3:27) A böjtölés nem szerez számodra semmiféle érdemrendet Istentől, hanem inkább a kötelességeid közé tartozik, ha odaszánt keresztény vagy. Tartsd észben Jézusnak a Lukács 17:10-ben adott figyelmeztetését: Ezért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt. 8. Minden alkalommal, amikor böjtölsz, gondosan vizsgáld meg indítékaidat. Szánj rá időt, és olvasd el újra az Ézs 58:1-12-ig. Figyeld meg azokat az indítékokat, amelyek nem tetszenek Istennek! Azután tanulmányozd azokat az indítékokat és célokat, melyek kedvesek Isten előtt, és hangolódj rá ezekre! Indítékaidnak és céljaidnak összhangban kell lenniük ezekkel. A böjtölés egészségügyi vonatkozásai Ha óvatosan és ésszerűen gyakoroljuk, a böjtölés fizikailag is hasznos a test számára. Az alábbiakban felsorolunk néhány megszívlelendő tanácsot, melyek hasznodra válhatnak, ha szeretnéd a böjtölés fizikai előnyeit is élvezni. 1. Ne felejtsd el, hogy tested a Szent Szellem temploma! (1Kor 6:19) Istennek örömet szerez, ha megfelelően gondoskodsz testedről, és arra törekszel, hogy Szellemének tiszta és egészséges templomot készíts. Ha megfelelően böjtölünk, annak egyik áldása az egészséged lesz. (Ézs 58:8)
12 2. Az esetben, ha bármiféle olyan betegségben szenvedsz, mint például a cukorbetegség, vagy a tuberkolózis, bölcsen teszed, ha orvosi tanácsot kérsz, mielőtt hosszabb, egy vagy két étkezésen túlmenő böjtbe kezdesz. 3. A böjt első szakaszában lehet, hogy tapasztalsz néhány kellemetlen fizikai tünetet, mint például szédülést, fejfájást, vagy émelygést. Ezek általában azt jelzik, hogy a böjt már rég esedékes számodra, és hogy tested különböző részeinek szüksége van a böjt tisztító hatására. Ne engedd, hogy a fizikai kellemetlenségek elijesszenek a böjtöléstől! Szegezd rá a tekintetedet (Ez 4:3) és vidd véghez a böjtöt, amit elhatároztál! A böjt első egy-két napja után ezek a kellemetlen fizikai tünetek általában alábbhagynak. 4. Ne felejtsd el, hogy az éhség részben csak szokás kérdése. A böjtölés korai szakaszában az éhség valószínűleg a normális étkezési időkben fog jelentkezni. De ha kitartasz, az éhség érzése el fog múlni anélkül, hogy bármit is ettél volna. Néha becsaphatod a gyomrodat azzal, hogy evés helyett iszol egy pohár vizet. 5. Védekezz a székrekedés ellen. Böjtölés előtt és után olyan ételeket egyél, melyek segítenek ennek megelőzésében. Például: friss gyümölcsöt vagy gyümölcslét, szárított fügét, aszalt szilvát vagy sárgabarackot, zabpelyhet, stb. 6. Vannak, akik a böjtölés alatt, csak vizet isznak. Mások különféle folyadékokat vesznek magukhoz, például gyümölcsleveket, zöldséges húslevest, lefölözött tejet, stb. Bölcs dolog tartózkodni az erős stimuláló szerektől, pl. tea vagy kávé. De ne utánozz másokat szolgai módon! Alakítsd ki magadnak egyénileg a böjt neked legmegfelelőbb formáját! 7. Biblikus formája a böjtölésnek, ha nemcsak a szilárd ételektől, hanem a folyadékoktól is tartózkodunk. De ennek időtartama ne haladja meg a hetvenkét órát. Eddig böjtöltek Eszter és udvarhölgyei is. (Eszt 4:16) A hetvenkét órát meghaladó teljes böjtnek katasztrofális fizikai hatásai lehetnek. Igaz ugyan, hogy Mózes kétszer is volt negyven napon át étel és ital nélkül (5Móz 9:9,18), de Mózes akkor természetfeletti szférában volt, Isten közvetlen jelenlétében. Hacsak nem vagy te is ugyanazon a természetfeletti síkon, mint Mózes, ne kíséreld meg az ő példáját követni! 8. Fokozatosan törd meg a böjtöt! Kezdd könnyen emészthető ételekkel, és minél hosszabb ideig tartott, annál óvatosabban törd meg a böjtöt! Ezen a ponton komoly önuralmat kell gyakorolnod. Ha böjtölés után túl sokat eszel, az súlyos fizikai kellemetlenségeket okozhat, azonkívül megsemmisítheti a böjtölés fizikai hasznát. 9. Minden két napot meghaladó böjtölés során összehúzódik a gyomrod. Ne tágítsd ki újra túlságosan! Ha hajlamos voltál túl sokat enni, ne térj vissza ehhez a szokásodhoz! Ha gyakorlod magadat abban, hogy kevesebbet eszel, gyomrod is ehhez igazodik majd.
13 Útmutató az együttes, közösségi böjtöléshez Az együttes, nyilvános böjtölésre általában érvényesek a fenti tanácsok. Ehhez járulnak még az alábbiak: 1. A Mt 18:19-ben Jézus hangsúlyozza, hogy különleges erő van abban, amikor a hívők egy bizonyos dolgot illetően imában egyetértenek. Ezért mindenkinek, aki részt vesz a közös böjtben, minden tőle telhetőt meg kell tennie annak érdekében, hogy a csoport elérje ezt az egységet. 2. Azoknak, akik a közös böjtben részt vesznek, el kell határozniuk, hogy imádkoznak egymásért a böjtölés ideje alatt. 3. Ki kell jelölni egy találkozóhelyet, ahol mindazok, akik a böjtben részt vesznek, időnként, kölcsönös megegyezés alapján összejöhetnek. Isten hűségének bizonyságai Helyénvalónak találom, hogy ezt a fejezetet Isten hűségéről szóló személyes bi- zonyságtétellel fejezzem be. Az elmúlt több, mint ötven év alatt sok különleges ima és böjti időszakot tartottam. Ezek közül néhánynak meghatározott célt jelöltem ki, melyeket feljegyeztem, és ezeket a feljegyzéseimet mindmáig megőriztem. Ahogy visszatekintek ezekre, gyakran elcsodálkozom, hogy Isten hányszor és hányféleképpen válaszolt az imáimra. Néha hosszú idő telt el egy bizonyos imakérés feljegyzésének dátuma és a megkapott válasz között. Az is gyakran előfordult, hogy feljegyeztem imakéréseket, azután elfeledkeztem róluk. De ahogy visszanézek a feljegyzéseimre, látom, hogy Isten nem felejtette el azokat. Saját módján és a Maga idejében, Isten azokat az imakéréseimet is megválaszolta, melyeket én magam már elfelejtettem. Miközben írok, előttem van az egyik ilyen feljegyzés, amely 1951-ben készült. Ez a böjt július 24-től augusztus 16-ig tartott, vagyis 24 napon keresztül. Abban az időben teljes idejű pásztori szolgálatot végeztem, és a böjt ideje alatt összes hétköznapi teendőimet továbbra is elláttam, beleértve a heti öt istentisztelet levezetését, és három utcai összejövetel megtartását. Jót mulattam azon, hogy abban az időben különleges imatémáim teljes listáját újszövetségi görög nyelven írtam le. Azok a dolgok, melyekért imádkoztam, olyannyira bizalmasak és szentek voltak számomra, hogy ezt a listát meg akartam tartani Isten és én közöttem. Ezért használtam olyan nyelvet, amelyet ma az emberek többsége nem ért. Ezt a bizonyos listát öt különböző kategóriára osztottam: A saját szellemi szükségleteim; B a családom szükségletei; C az Eklézsia szükségletei; D nemzetem szükségletei (Nagy-Britannia); E a világ szükségletei.
14 Azok közül a dolgok közül, melyekért imádkoztam, néhány még mindig túlságosan személyes jellegű ahhoz, hogy közzétegyem, mégis van néhány olyan is közöttük, melyről nyugodt szívvel írhatok. Ahogyan végignézem különböző kéréseimet családom szükségleteiért, láthatom, hogy Isten mindegyiket teljes mértékben meghallgatta. Az utolsó kérés ebben a témában édesanyám megtérése volt, amely végül is csaknem tizennégy évvel később következett be. Saját magammal kapcsolatos kéréseim között szerepelt, hogy négy meghatározott szellemi ajándék működése beinduljon a szolgálatomban. Abban az időben alig értettem valamit az általam vágyott ajándékok természetéből. Ma mégis elmondhatom, hogy mindezek az ajándékok rendszeresen megnyilvánulnak szolgálatomban. Az Eklézsiáért és a világért szóló imáimat Isten mostanában kezdi nagymértékben megválaszolni, amint világszerte kitölti Szent Szellemét. Mégis azt hiszem, ha Isten népe még komolyabban és még nagyobb odaszánással fogja Őt imában és böjtben keresni, úgy látjuk majd a Szent Szellemet cselekedni az egész világon, ahogyan a történelemben eddig még nem fordult elő. Akkor majd valóban megláthatjuk Habakuk próféta szavainak beteljesülését: De a Föld tele lesz az Úr dicsőségének ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja. (Habakuk 2:14) Nagy-Britanniával kapcsolatos kéréseimnek csupán csak töredéke valósult meg eddig. Mégis, 1953-ban, két évvel azután a bizonyos böjt után, Isten egy éjszaka felébresztett, és hallható módon szólt hozzám. Az első ígéret, amelyet kaptam tőle, ez volt: Hatalmas ébredés fog következni az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában. Ez az ébredés az Egyesült Államokban már kezd kibontakozni, és Nagy-Britanniában is vannak már látható jelei, hogy valami elindult. Semmi kétségem afelől, hogy Isten Nagy-Britanniára vonatkozó ígérete be fog teljesedni, és hiszem, hogy kegyelméből én is tanúja lehetek ennek. Ahogyan Istennek életem során megtapasztalt hűségéről és hatalmáról gondolkodom, Pál szavai szinte maguktól jönnek az ajkamra: Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint, azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön örökké. Ámen. (Ef 3:20-21) Hogyan működik a böjt? 2.rész A böjtölés különböző módokon segíti a keresztényt abban, hogy útmutatást és erőt kapjon a Szent Szellemtől. Bizonyos értelemben a böjt a sírás, gyászolás, bűnbánat, szomorúság, bánkódás egyik kifejezési formája. Senki sem fogadja örömmel a gyász gondolatát, ugyanúgy ahogy annak sem örül senki, ha böjtölnie kell. Mégis vannak olyan idők, amikor mind a bánkódás, sírás mind a böjtölés javunkra válik. A bánkódás, sírás helyet foglal a Hegyi Beszédben, a boldogmondások között.
15 A Máté 5:4-ben Jézus azt mondja: Boldogok akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Az Ezs 61:3-ban az Úr különleges áldásokat ígér azoknak, akik a Sionon bánkódnak (gyászolnak): Hogy adjak Sion gyászolóinak ékességet (fejdíszt) a hamu helyett, öröm kenetét (illatos olaj) gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt szellem helyett. Ez a bánkódás, gyászolás, sírás nem önközpontú, és nem azonos a hitetlenek reménytelen szomorúságával. Sokkal inkább a hívő válasza a Szent Szellem indítására, mellyel egy kis mértékben osztozik Isten szomorúságában az emberiség bűnei és ostobasága felett. Amikor saját mulasztásainkra és kudarcainkra nézünk, túlnézünk önmagunkon és meglátjuk a világ nyomorúságát és gonoszságát. Ilyenkor bizony minden okunk megvan arra, hogy bánkódjunk és gyászoljunk. A 2Kor 7:10-ben Pál szembeállítja a hívő Isten szerint való megszomorodását a hitetlenek reménytelen szomorúságával. Az Isten szerinti szomorúság üdvösségre való megingathatatlan megtérést szerez. A világ szerinti szomorúság pedig halált szerez. (2Kor 7:10) Ezt a fajta Isten szerint való szomorúságot a megfelelő időben az öröm kenete és a dicséret palástja követi. Az Ószövetségben Isten elrendelte Izráelnek, hogy évente egyszer, egy bizonyos napon, az egész népnek meg kellett sanyargatnia a lelkét. Ez az Engesztelés Napja. A 3Móz 16:31- ben az Úr eképpen utasítja Izráelt erre a napra vonatkozóan: Szombatok szombatja ez néktek, sanyargassátok meg azért magatokat; örökké való rendtartás ez. Ezt a zsidók Mózes idejétől kezdve böjtre való felszólításként értelmezték. Az ApCsel 27:9 -ben ez az Engesztelés Napja, melyet az Írás a böjt napjának nevez. Az ortodox zsidók ma, tizenkilenc évszázad elteltével is, szerte az egész világon böjtölnek az Engesztelés Napján, melyet héberül Yom Kippurnak neveznek. Dávid két zsoltárában is beszél a böjtölésről, mint a magunk megsanyargatásáról. A Zsolt 35:13-ban ezt mondja: böjttel gyötörtem magamat Az a szó, mely itt gyötrésnek van fordítva, ugyanaz, mint amelyet sanyargatásnak fordítottak az Engesztelés Napjáról szóló fejezetben. A Zsolt 69:11-ben Dávid újra mondja: Ha sírok és böjtöléssel gyötröm lelkemet Ha összevetjük a böjtölésre használt különböző kifejezéseket, azt mondhatjuk, hogy a böjtölésnek ez a módja a gyászolás egyik formája, és önmagunk megalázását és megfegyelmezését fejezi ki. Ugyanakkor a böjt az az eszköz, melyen keresztül a hívő saját testét alávetettségben tartja. Az 1Kor 9:27-ben Pál azt mondja: Megsanyargatom és szolgává teszem testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre. Testünk, a maga fizikai szerveivel és étvágyával csodálatos szolgává válhat, de szörnyű zsarnok is lehet belőle. Ezért szükséges, hogy mindig alávetettségben tartsuk. Egy szolgatársam így fogalmazta ezt meg: Nem a gyomrom mondja meg nekem, hanem én mondom meg a gyomromnak, hogy mikor egyek.
16 Valahányszor egy keresztény amikor böjtöl, valójában ezt mondja a testének: Te nem a mester vagy, hanem a szolga. A Galata 5:17-ben Pál ellentétbe állítja Isten Szent Szellemét az ember testi természetével: Mert a test a Szellem ellen törekedik, a Szellem pedig a test ellen. Ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok. A böjtölés a Szent Szellem két legnagyobb akadályával bánik el, melyek az ember testi természetéből származnak. Az egyik az emberi lélek makacs akaratossága, a másik pedig a testünk állandó és önző kívánsága. A helyesen gyakorolt böjt az embernek mind a lelkét, mind a testét aláveti a Szent Szellemnek. Fontos megértenünk, hogy a böjtölés nem Istent változtatja meg, hanem bennünket. A Szent Szellem, aki maga is Isten, egyszersmind mindenható és változhatatlan. A böjtölés ledönti az ember testi természetéből származó akadályokat, melyek útjában állnak a Szent Szellem mindenható munkájának. Miután ezeket a testi akadályokat elmozdítottuk, a Szent Szellem akadálytalanul, a maga teljességében munkálkodhat imáinkon keresztül. Az Ef 3:20-ban Pál megpróbálja kifejezni az imádkozásban rejlő kimeríthetetlen lehetőségeket: Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindent megcselekedhet a bennünk munkálkodó erő szerint, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk Az az erő, amely imáinkban és imáink által munkálkodik, a Szent Szellem ereje. Ahogy böjtöléssel elhárítjuk a testi akadályokat, a Szent Szellem szabad utat kap, hogy teljes mindenhatósággal véghetetlen bőséggel mindent megcselekedjen Isten ígéretei szerint. Valójában egyetlen korlátja van Isten mindenhatóságának, és ez Isten örökkévaló igazságossága. A böjt soha nem fogja megváltoztatni Isten igazságos mércéjét. Ha valami nem egyezik Isten akaratával, azt böjtöléssel soha nem változtathatjuk meg. Ha valami rossz és bűnös, akkor az rossz és bűnös marad, nem számít milyen sokáig böjtöl valaki érte. A 2Sám 12-ben olvashatunk erre egy példát. Dávid házasságtörést követett el, és ebből gyermeke született. Isten azt mondta neki, hogy ítéletének részeként a gyermek meg fog halni. Dávid akkor hét napig böjtölt, de a gyermek mégis meghalt. A hét napos böjt nem tudta megváltoztatni Isten igazságos ítéletét, amely Dávid bűnös cselekedete miatt következett be. Ha valami rossz, azt böjttel nem lehet jóvá tenni. Senki és semmi sem teheti meg ezt. A böjt nem valami ravasz trükk, sem nem csodaszer. Isten nem dolgozik ilyen eszközökkel. Ő minden tekintetben gondoskodott népéről, annak teljes jólétéről az élet minden területén szellemi, fizikai és anyagi szempontból egyaránt. A böjt része ennek a mindenre kiterjedő figyelemnek, de nem helyettesítheti Isten egyéb gondoskodásait. Viszont fordítva is igaz: Isten egyéb gondoskodásai nem helyettesíthetik a böjtöt.
17 A Kol 4:12-ben azt olvassuk, hogy Epafrász imádkozott hívő társaiért: hogy megállhassatok tökéletesen és teljes meggyőződéssel az Istennek minden akaratában. Ez igen magas mércét állít mindannyiunknak, és az egyik rendelkezésünkre álló igei eszköz, mellyel elérhetjük ezt, a böjt. A böjtölés és Isten akarata közötti összefüggést egy egyszerű ábrával illusztrálhatjuk: Az egész, ABC által bezárt háromszög jelképezi Isten teljes akaratát minden hívő számára. A DBCE pontok által bezárt trapéz jelzi Isten akaratának azt a területét, amely böjtölés nélkül, imával is elérhető. A kisebb, besatírozott háromszög (ADE) jelképezi Isten akaratának azon részét, mely csakis böjtöléssel egybekötött imával érhető el. Ha egy cél kívül esik az ABC területen, akkor az egészében véve kívül esik Isten akaratán. Nincs olyan igei eszköz, mellyel megszerezhetnénk azt. Ha a cél a DBCE területre esik, akkor böjtölés nélkül, imával is elérhetjük. Ha viszont a cél az ADE területre esik, csakis imával és böjtöléssel érhetjük el. Isten legjobb ajándékainak nagy része, amiket népe számára készített, a háromszög csúcsán, a szürke ADE háromszögben található. A BÖJT SZABADULÁST ÉS GYŐZELMET SZEREZ Ha megnézzük az ószövetségi feljegyzéseket, láthatjuk, hogy egy-egy közösség együttes böjtölése és imádkozása hatására Isten számos alkalommal avatkozott közbe a történelemben, drámai és természetfeletti módon. Most négy ilyen példát vizsgálunk meg közelebbről. Jósáfát harc nélkül győz Az első példa, amit megnézünk, a 2Krón 20:1-30-ban található. Jósáfát, Júda királya azt a hírt kapta, hogy kelet felől, Moáb földjéről az Ammon és a Seir hegyén lakók közül egy igen nagylétszámú hadsereg tört be országába. Mivel hamar felismerte, hogy nincs elég katonai ereje, hogy szembeszálljon ezzel a hatalmas ellenséggel, Jósáfát Istenhez fordult segítségért. Első meghatározó lépése a 3. versben olvasható: böjtöt hirdetett egész Júdában. Ezzel közös, nyilvános böjtölésre és imádkozásra hívta össze Isten népét, hogy könyörögjenek Isten közbelépéséért. A 13. vers jelzi, hogy a férfiak, nők és gyerekek is valamennyien részt vettek ebben. A kezdeti felhívás után az események gyors ütemben követték egymást, és hamarosan drámai tetőpontra érkeztek. Az első eredmény a 4. versben van feljegyezve: Összegyülekeztek a júdaiak, hogy segítséget kérjenek az Úrtól. Júda összes városából is eljöttek, hogy az Úr segítségét kérjék. (2Krón 20:4) A közelgő veszély összegyűjtötte Isten népét. Ugyanaz a baj fenyegette az egyik várost, vagy falut, mint a másikat. Kétségkívül egyes városok, vagy települések között volt féltékenység, vagy vetélkedés, de az ellenséges támadás láttán félretették ellentéteiket. Isten népének meg kellett védenie a közös örökséget, nem foglalkozhattak a belső különbségekkel többé.
18 Júda népe egy akarattal összegyűlt, és Jósáfát vezetésével egy szívvel imádkoztak. Emlékeztették Istent Ábrahámmal kötött szövetségére, és kegyelmének ígéretére, melynek alapja ez a szövetség. Jósáfát imádságára Isten azonnal és természetfeletti módon válaszolt ( vers). Az egyik Jaháziel nevű lévitán keresztül a Szent Szellem erőteljes prófétai kijelentést adott, mellyel biztosította és egyszersmind bátorította is őket, utasításokat adva, mit kell tenniük. Erre a próféciára Jósáfát és egész népe kitörő dicsérettel és imádattal válaszolt. Majd Jósáfát megparancsolta, hogy a dicsőítést szervezetten folytassák tovább, akkor is, amikor hadseregét a csatába fogja vezetni. A 2 Krón 20-ban így olvashatunk erről: Ekkor Jósáfát arccal a földig hajolt, és Júda meg Jeruzsálem lakói mindnyájan leborultak az Úr színe előtt, és imádták az Urat. A kaháti és kórahi léviták pedig felálltak, és egyre hangosabban dicsérték az Urat, Izráel Istenét. 2 Krón 20:18-19) Miután tanácsot tartott a néppel, fölállította az Úr énekeseit, akik szent öltözetben dicsérték Őt, és az arcvonal előtt vonulva így énekeltek: Adjatok hálát az Úrnak, mert örökké tart szeretete. (21. vers) Az eredmény a versekben van feljegyezve. Nem volt szükség arra, hogy Isten népe bármilyen fegyvert használjon. Az egész ellenséges hadsereg elpusztította saját magát, nem hagyva egyetlen túlélőt sem. Isten népének már csak egy tennivalója maradt: hogy három napon át összegyűjtse a zsákmányt, és aztán győzelmesen térjen vissza Jeruzsálembe, hogy hálát adjon Istennek, és hangosan dicsőítse azért, amit cselekedett vele. Ezenfelül, az óriási és természetfeletti győzelem a környező népekre is nagy hatással volt. Attól kezdve ugyanis egyetlen nemzet sem mert Jósáfát és népe ellen támadni. Jósáfát győzelméből három gyakorlati tanulságot vonhatunk le, melyek ma is ugyanúgy érvényesek a keresztényekre. Először is: a mai világban működő keresztényellenes erők éppolyan ellenségesek és félelmetesek, mint az a sereg, mely Jósáfát napjaiban fenyegette Júdát. Ezek az erők gyűlölködve egyesülnek mindazokkal szemben, akik igazán szeretik és szolgálják az Úr Jézus Krisztust. Egyáltalán nem érdekli őket a keresztények felekezeti megosztottsága, és nem fogják megkímélni a baptistákat a metodistákkal, vagy a katolikusokat a pünkösdiekkel szemben. Ezért, mi keresztények sem engedhetjük meg magunknak, hogy azokat a szektás, vagy felekezeti különbségeket hangsúlyozzuk, amelyek eddig megosztottak bennünket. Hanem legfőbb ideje, hogy Isten egész népe, Júda példáját követve egyesüljön böjtben és imában. Másodszor: Jósáfát története a szellemi ajándékok szükségességét is bizonyítja. A prófétai szó volt az, mely ebben a kritikus helyzetben bátorítást és útmutatást adott Júdának. A Szent Szellem természetfeletti ajándékaira ma is legalább annyira szükségünk van, mint annak idején. Sehol sem mondja a Biblia, hogy Istennek valaha is szándékában állt visszavenni ezeket az ajándékokat az Eklézsiától. Az 1Kor 1:7-8-ban Pál hálát ad Istennek a korinthusi hívőkért: Azért nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok, aki meg is erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján. (1Kor 1:7-8)
19 Ebből nyilvánvaló, hogy Pál elvárja és kívánja is, hogy a szellemi ajándékok folyamatosan működjenek az Eklézsiában egészen addig, amíg Krisztus vissza nem jön az idők végén. Hasonlóképpen idézi Péter az ApCsel 2:17-18-ban Jóel próféciáját, és alkalmazza azt a mostani időkre: Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Szellememből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látásokat látnak, és véneitek álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Szellememből, és ők is prófétálnak. (ApCsel 2:17-18) Jóel szavai, melyeket Péter idéz, megerősítik azt, amit Pál mond a korinthusiakhoz írt első levelében. Semmi jel nem mutat arra, hogy Isten vissza akarná vonni a Szent Szellem természetfeletti ajándékait, inkább az látható, hogy ezek az ajándékok egyre jobban megnyilvánulnak, ahogy az idők végéhez közeledünk. A harmadik tanulság, melyet Jósáfát történetéből levonhatunk az, hogy mennyivel magasabbrendű a természetfeletti erő a testi erőnél. 2Kor 10:4-ben Pál azt mondja: Hadakozásunk fegyerei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében Kétféle fegyver létezik: szellemi és testi. Jósáfát ellenségei testi fegyverekben bíztak, Jósáfát és népe viszont kizárólag szellemi fegyvereket használt. Az összecsapás kimenetele a szellemi fegyverek abszolút győzelmét demonstrálja a testi felett. Tulajdonképpen milyen szellemi fegyvereket használt Jósáfát ilyen eredményesen? Röviden így foglalhatjuk össze: 1. együttes böjt 2. együttes imádkozás 3. a Szent Szellem természetfeletti ajándékai 4. nyilvános imádat és dicsőítés. Ha a mai keresztények bibliai módon használják ezeket a fegyvereket,ugyanolyan hatalmas és drámai győzelmeket fognak kivívni, mint annak idején, Jósáfát napjaiban Júda népe tette.
20 Ezsdrás védelmet kap a Mennyből Második példánk az együttes böjtről és imáról Ezsdrás könyvében található: Ekkor böjtöt hirdettem ott az Ahává folyó mellett, hogy megalázzuk magunkat Istenünk előtt, és jó utat kérjünk tőle magunknak, hozzátartozóinknak és minden jószágunknak. Mert szégyelltem sereget és lovasokat kérni a királytól, hogy oltalmazzanak az ellenséggel szemben az úton, hiszen azt mondtuk a királynak: Istenünk ereje mindazoknak a javára van, akik Őt keresik, Böjtöltünk tehát és könyörögtünk ezért Istenünkhöz, Ő pedig meghallgatott minket. (Ezsd 8:21-23) Ezsdrás olyan helyzetbe került, amilyenbe néha mi is szoktunk. Mivel bizonyságot tett a királynak, saját bizonyságtétele szerint kellett cselekednie. Azt mondta a királynak: Mi az Élő Istennek szolgái vagyunk. A mi Istenünk megvéd minket, és gondoskodik minden szükségünkről. Nem sokkal ezután megnyílt az út Ezsdrás előtt, hogy egy csoport fogoly élén hazatérhessen Jeruzsálembe. Hosszú utat kellett megtenniük keresztül az országon, olyan helyeken, ahol nyüzsögtek a banditák és mindenféle rabló barbár törzsek. Ráadásul feleségük és gyermekeik mellett magukkal vitték a templom szent edényeit is, amelyek több százezer dollárt értek. Micsoda préda lett volna ez a rablóknak! Felmerült a kérdés: Hogyan tudják megvédeni magukat a Babilontól Jeruzsálemig tartó hosszú úton? Kérjen-e Ezsdrás a királytól katonai kíséretet és lovasokat? Kétségtelen, a király eleget tett volna ennek a kérésnek. De Ezsdrás szégyellt a királytól kérni segítséget, azok után, hogy bizonyságot tett neki, hogy Izráel Istene az egyetlen igaz Isten, Aki megoltalmazza szolgáit. Ezen a ponton Ezsdrás és a hazatérni készülő foglyok döntő elhatározásra jutottak: nem katonákra és lovasokra, hanem Isten természetfeletti erejére bízzák magukat. Nem lett volna semmi rossz abban, ha elfogadják a királytól a katonai segítséget, de akkor emberi segítségre támaszkodtak volna. Ehelyett közös böjtölésre és imádkozásra szánták magukat, hogy kizárólag Isten szellemi erejétől várják a segítséget és védelmet. Ezsdrás ugyanazt az utat választotta, mint Jósáfát. Mint Isten népének vezetője, böjtöt hirdetett, azért hogy megaláznók magunkat a mi Istenünk előtt, hogy kérnénk tőle szerencsés utat magunknak, családainknak és minden marháinknak. Az előző fejezetből láthatjuk (mind Dávid zsoltáraiból, mind pedig az Engesztelés Napjára vonatkozó rendelkezésekből), hogy a böjtölést Izráel úgy tekintette és ezt Isten is jóváhagyta hogy az az Isten előtti megalázkodást és a Tőle való teljes függést fejezi ki. Ezsdrás ezzel fejezi be: Böjtöltünk tehát és könyörögtünk ezért Istenünkhöz, Ő pedig meghallgatott minket. (Ezsd 8:23) Az együttes böjtölésnek és imádkozásnak sorsdöntő hatása lett Ezsdrás és a foglyok számára ugyanúgy, ahogy Jósáfát és Júda népe számára is. A hazatérő foglyok csapata teljes békességben és biztonságban tette meg a hosszú és veszélyes utat.
Újjászületés - Beleszületni Isten családjába
Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:
Mit keresitek az élőt a holtak között
Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni
Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei
6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje
Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ezt mondja az Úr Isten: A belső pitvar kapuja, mely keletre néz, zárva legyen a dologtevő hat napon, szombatnapon pedig nyissák ki, és újhold napján is nyissák
Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész
1 Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész Gyakran szívesebben hallunk egy hagyományról, mint az utolsó szellemi kiáradásról.
Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:
Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.
TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50
Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek
A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
Pál származása és elhívása
11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:
A tudatosság és a fal
A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?
Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.
11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki
Hamis és igaz békesség
Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,
Forrás. Márk evangéliuma
Forrás 12. évf. 1. szám 2015. január 25. a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Márk evangéliuma Jézus Krisztus Isten Fia evangéliumának kezdete. Ezekkel a szavakkal kezdődik Márk evangéliuma,
Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE
Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2014. március P. Tóthné Szakács Zita Böjtben A múlt héten elkapott egy vírus, minek következtében
IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,
IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN
1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden
A Szent Szellem keresztség
Nochta Pál Attila A Szent Szellem keresztség Rengeteg könyv jelent már meg a Szent Szellem keresztséggel kapcsolatosan, s ezekben a könyvekben teológusok és laikusok egyaránt közzétették véleményüket e
DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése
DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni
A szabadság törvénye. 2. fejezet. A szabadság ígérete
A szabadság ígérete 2. fejezet A szabadság törvénye S oha nem felejtem el Istennek azt a közvetlen válaszát, amit 1990 tavaszának elején kaptam tıle. Munkámból kifolyólag akkoriban sokat utaztam az országban,
Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?
Suhai György 1. oldal 2000.11.24. Gen. 2:1-3. A szombatnap elrendelése Fő kérdés: Mire adta nekünk Isten a nyugodalom napját? Hogyan élhetünk vele helyesen? Az itt leírtak tulajdonképpen egy, a nyugodalom
A MEGIGAZULTSÁG I. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. február 21.
A MEGIGAZULTSÁG I. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. február 21. Hálát adunk neked drága Mennyei Atyánk, köszönjük a csodálatos gyógyulásokat. Miközben továbbra is folynak a gyógyító ajándékok, mert
VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
El camino A zarándokút. 1. állomás
1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek
Elöljáróban. 13. hitelv
hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,
Az Istentől származó élet
Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ
6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: I. A Heidelbergi Káté II. Második Helvét Hitvallás. Kálvin Kiadó, Budapest. 2004;
Az aratás és az aratók
12. tanulmány Az aratás és az aratók március 15 21. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:36-38; Lukács 15; 24:4-53; János 1:40-46; 4:28-30; Apostolok cselekedeti 1:6-8 Abban dicsőíttetik meg az
AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38.
AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. (New Testament Salvation) Az üdvösség témája mindenkiben érdeklodést kell, hogy keltsen, különösen hívo keresztényekben és azokban, akik szeretik az Urat. Számtalan
Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András
Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden
Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?
Hit és cselekedetek Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? A következő írásunkból kiderül, miért hisszük és hogyan értjük, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk
Mi a virtuális valóság?
VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:
VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK
VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt
Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN
1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik
ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében
Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében A mely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot. Szeráfok állanak vala felette:
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk
Passió 2011. Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK:
Passió 2011. Éppen a hálónkat mostuk a parton, amikor ezt mondta: Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. Mi pedig azonnal otthagytuk hálóinkat és követtük ıt. Azóta sok minden történt
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.
1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal
Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el
Vérfolyásos hívő Róm 12:1 Kérlek titeket testvérek, Isten irgalmára, adjátok oda a testeteket Isten számára élő, szent, és neki tetsző áldozatul, ez legyen a ti ésszerű, igeszerű istentiszteletetek, 12:2
Szomjúság az élő víz mellett
Szomjúság az élő víz mellett Egy prédikációban elég nehéz tud lenni, mikor megpróbálod kielégíteni mindenki igényét. A felnőtt korú Krisztusban élőét, aki kemény eledelre vágyik, a tejen élő kiskorút,
A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István
A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.
yymár meglévő csoport számára:
1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy
JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA
JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA ISTEN AZ ÖN SZERETÃ MENNYEI ATYJA Isten az ön Mennyei Atyja. Személyesen ismeri önt, és jobban szereti, mint azt el tudná képzelni. Azt szeretné, hogy ön boldog
Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.
1 Öltözzük fel Krisztust, de hogyan? Textus: Róm. 13,14 Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. Bevezetés Sok olyan kifejezést olvasunk a Bibliában, amiket
SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata)
A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata) 1. Példázat a kegyelemről Tételezzük fel, hogy két ember a világi élete során halálos bűnt követ el és a világi bíróság
Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.
Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
Jézus, a tanítómester
9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje
2014 böjt Hálaadás 1. oldal. a Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja 2014 böjt
2014 böjt Hálaadás 1. oldal H á l a a d á s a Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja 2014 böjt Mikor pedig böjtöltök. ne legyen komor a nézésetek, mint a képmutatóké, akik eltorzítják arcukat,
Jólét-Isten áldásainak mértéke
- 1 - Jólét-Isten áldásainak mértéke Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. És ez ígék, a melyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben.
ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9
Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert
Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma
Tóth-Simon Károly Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma Bevezetés Különböző hivatalos nyomtatványokon rendszeresen rákérdeznek a családi állapotunkra. Az önéletrajzunkban is hivatkozunk
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible
Krisztus és a mózesi törvény
április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 13:2, 12; 5Mózes 22:23-24; Máté 17:24-27; Lukács 2:21-24, 41-52; János 8:1-11 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is
bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február 10-20.)
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február 10-20.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2016 2 Tartalomjegyzék Napi változó részek a Reggeli áhítathoz - II.10 (Böjt 1. napja)
Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa?
Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot. Szíved elgondolja a mult félelmét: hol az író, hol a mérlegelő, hol a tornyok összeírója? A gőgös
Gyászszertartás Búcsúztató
Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk
NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.
Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,
HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László
Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással
TETT MINKET KIRÁLYOKKÁ ÉS PAPOKKÁ II.
TETT MINKET KIRÁLYOKKÁ ÉS PAPOKKÁ II. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2011. március 13. Az elmúlt héten a papi szolgálatról szóltunk, amely minden hívőt érint. Jelenések könyvében az 1/5-6 verseit olvastuk.
Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)
Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol
AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME
Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME Lekció: Zsidók 3,7-19 Alapige: 4 Mózes 15,1-7 Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Izráel
2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.
2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,
ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!
Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -
Jézus az ég és a föld Teremtője
1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté
Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7)
Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7) U r a m, s z e r e t n é k k é s z l e n n i o r s z á g o d e l j ö v e t e l é r e! A legszebb tulajdonságok 15. Az előre gondolkodásról
VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.
Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
A gyarapodás üzenete 3. rész
Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének
Ézs 12,1-6 Isten szabadítása
Ézs 12,1-6 Isten szabadítása És így szólsz ama napon: Hálákat adok néked, oh Uram! Mert jóllehet haragudtál reám, de elfordult haragod, és megvigasztaltál engemet! Ímé, az Isten az én szabadítóm! Bízom
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele
2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium
Hitünk tökéletesítése
2. tanulmány Hitünk tökéletesítése október 4 10. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Lukács 12:16-21; 17:5-6; Filippi 3:12-15; Jakab 1:2-3, 19-21; 1Péter 1:6-7 Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére
Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van
Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön
VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!
Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,
18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) 16,1) 16,2 16,2 16,2 16,9 16,1 Mk 16,9
Biblia-kor 2011-2012 1 BB 18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) A feltámadás eseményének ideje: Mikor elmúlt a szombat (16,1) Korán reggel (16,2) A hét első napján (16,2)
BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE
Bibliaismeret Hit Gyülekezete emelt szint 0812 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 21. BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!
Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz
Karácsony A szeretet ünnepe?
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 12. szám 2009. december Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Karácsony A szeretet ünnepe? Ha az autók
A tanítványság és az ima
január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,
Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?
Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Jézust szelídnek tartjuk. Ilyennek mutatja a házasságtörő asszonynak az esete. Meg akarják kövezni, de Jézus megmentette ettől. A keresztfán kéri az Atyát,
Pál, a pogányok apostola
1. tanulmány szeptember 24 30. Pál, a pogányok apostola SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Sámuel 16:7; Máté 7:1; Apostolok cselekedetei 6:9-15; 9:1-9; 11:19-21; 15:1-5 Ezeknek hallatára aztán megnyugovának,
01137_135_WordofWisdom.qxd 12-07-2011 12:11 Page 1 A Bölcsesség szava
A Bölcsesség szava Mivel a fizikai állapotunk lelkileg is hat ránk, ezért Mennyei Atyánk olyan parancsolatokat is adott nekünk, amelyek arra hivatottak, hogy javítsák a fizikai és a lelki egészségünket.
A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI
A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL HUNGARY bibliatanitasok.hu bibliatanitasok@gmail.com TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ I. MÓZES TÖRVÉNYÉNEK VÉGE II. A BŰNÖS TERMÉSZET ÍTÉLETE III.
Utánzás, engedmények és válság
8. tanulmány augusztus 13 19. Utánzás, engedmények és válság SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 6:5; 5Mózes 12:8; 13:18; 1Királyok 11:1-13; 18; Jeremiás 17:5; Malakiás 3:16 4:6 Az érettkorúaknak
Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15.
Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Csütörtök óta, amikoris az Agora című filmet megtekintettem a moziban, le nem lohadó nyugtalanság
Szabadság Krisztusban
11. tanulmány Szabadság Krisztusban december 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 8:1, 4; 13:8; 1Korinthus 6:20; Galata 5:1-15; Zsidók 2:14-15 Mert ti szabadságra hivattatok atyámfiai; csakhogy
Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!
2014. december 31. Mandabokor Óévi Istentisztelet 1 Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,
1Móz 47,11-27 Az üdvösség kegyelem. Krisztuséi vagyunk
1Móz 47,11-27 Az üdvösség kegyelem. Krisztuséi vagyunk Megtelepíté tehát József az ő atyját és atyjafiait, és ada nékik birtokot Égyiptom földén, annak a földnek legjobb részében a Rameszesz földén; a
ALAPTANÍTÁSOK Hatalom Jézusban 5. A pokol kapui
ALAPTANÍTÁSOK Hatalom Jézusban 5. A pokol kapui Máté 16:15-19 Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élı Istennek Fia. És felelvén Jézus,
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
Keresztény értékeink
Keresztény értékeink Egyedül Jézus által Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam (Jn 14:6) Koinonia - Ez az első előfordulása. - Koinos azt jelenti, közös,