Egészségfejlesztés Családi hétvége programterve

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Egészségfejlesztés Családi hétvége programterve"

Átírás

1 Egészségfejlesztés Családi hétvége programterve Barankai Flóra II. évfolyam BAFWAAO.SZE

2 Az élet azzal a szerencsés helyzettel ajándékozott meg, hogy szűkebb családom tagjaival, ideértve unokatestvéreimet is, szoros, szeretetteljes kapcsolatot ápolunk. Annak ellenére, hogy különböző távoli városokban élünk, mobiltelefon és internet segítségével egyszerű és rendszeres a kapcsolattarás közöttünk. A személyes találkozást azonban semmi nem pótolja, ezért hagyományosan évenként egyszer unokatesó találkozót szervezünk. Mivel felnőtt unokatestvéreim Budapesten laknak, eddig ők igyekeztek nekünk, kicsiknek örömöt szerezni, azzal, hogy az unokatesó találkozót kitöltsék programokkal. Eljött az idő, hogy felnőtté válva viszonozzuk a kedves meghívásokat, érdekes programokat, kirándulásokat, közös étkezéseket. A többes szám használata azért indokolt, mert ikertestvéremmel teljes egyetértésben elhatároztuk, hogy a következő találkozót mi szervezzük meg. Célcsoportom tagjai tehát a következők: 30 éves ügyvédnő, felelősségteljes, stresszes hivatás, éjszakába nyúló munkaórák, ülőmunka egy zárt ügyvédi irodában, rendszertelen alvás, étkezés, gyors éttermek, nassolás, mint pótcselekvés. 29 éves nő, egy nemzetközi hírű csokoládégyár export ügyintézője, teljeskörű feladatellátással és az ezzel járó felelősségérzettel, valamint alkalmazkodási kötelezettség az időzónákhoz Oroszországtól Ausztráliáig, rendszeres ülőmunka, mozgásszegény életmód, csábító csokoládé. 32 éves férfi, katonatiszt, kiszámíthatatlan időbeosztás és ami ezzel jár, viszonylag sok sport. 33 éves férfi, pilóta külföldön él és dolgozik, rendszertelen alvás, étkezés, alkalmazkodás idegen kultúrához, stresszes munkahely, viszont sok zöldségfogyasztás és kerékpározás. 20 éves nő, orvostanhallgató, rendszertelen evés, alvás, rendszeres stressz, monotonitás, túlterheltség következtében kialakult kimerültség, megfelelési kényszer. 18 éves férfi, érettségi és pályaválasztás előtt, munka és pihenés kiegyensúlyozott aránya 20 éves orvostanhallgató, (jómagam). Amikor megkaptam Egészségfejlesztés tantárgyból e feladatot, azonnal erre a jövőbeli találkozóra gondoltam: De jó, egy feladat, ami már készen is van, csupán papírra kell vetnem! Azonban a fejemben már megszületett programot a feladat kiírásának megfelelően szeretném kiegészíteni azon gondolatokkal, melyek alátámasztják elméletemet, miszerint az alábbiakban vázolt program nem csupán egy találkozó, de megfelel egy egészségfejlesztési programnak is. E bevezető gondolatok után nézzük mit jelent az egészségfejlesztés. A szó önmagáért beszél, nem nehéz elgondolni, mit is takar valójában. Én itt a WHO meghatározását veszem alapul, kiemelve azokat a gondolatokat, melyeket dolgozatom szempontjából fontosnak vélek.

3 A WHO meghatározása szerint az egészségfejlesztés az a folyamat, amely képessé teszi az embereket arra, hogy felügyeljék és javítsák saját egészségüket. Az egészségfejlesztés nem csupán az egészségügy feladata, hanem átfogó társadalmi tevékenység, magában foglalja az egyén ismereteinek fejlesztését, közösségek aktív részvételét. A program időtartama: 3 nap, 2éjszaka, a nyár folyamán, egy mindannyiunk számára alkalmas időpontban, A program helyszíne: Békéscsaba és a közelben levő városok, a 10 kilóméterre eső Békés, ahol a Fekete-Körös folyik és a 20 kilóméterre eső Gyula, ahol a híres Várfürdő található. A program célja: A mai világ kihívásainak csak testi és lelki egészségben tudunk megfelelni. Ezt figyelembe véve kívánom megerősíteni közösségünk tagjainak egészségét úgy, hogy fizikai tevékenységek során módot adok egészségük fokozottabb karbantartására, tökéletesítésére olyan közösségben, amely elfogadó, támogató, szeretetteljes emberi kapcsolatokból áll. A program során végzendő tevékenységek A tevékenységeket meghatározza az általam választott városok kínálata, ezen belül középpontba helyezem a sportot, ami a modern társadalom életstílusához hozzátartozik. A sport testkultúránk része, befolyásolja az ember cselekvőképességét, teljesítménynövelő hatású, nemcsak fizikai képességeinket fejleszti, hanem befolyásolja lelki állapotunkat, szellemi frissességünket is. Célcsoportom tagjai elfoglalt emberek, komolyan veszik munkájukat, lelki egészségük szempontjából munkájukkal kapcsolatos elégedettség alapvető fontosságú, jelentős időt szánnak arra, hogy eredményesek legyenek. Bár ismerik a sport testi-lelki egészségre gyakorolt hatását, jellemzően kevés időt szánnak rá. Programom célja, hogy kimozdítsam őket és magamat, közösségi élménnyé tegyem együttlétünket, miközben bemutatom környezetemben lévő lehetőségeket. Törekvésem, hogy összekössem a számunkra elérhető szárazföldi sport tevékenységeket, úgy mint gyaloglás, kerékpározás, a nem mindennapi vízisportokkal, mint amilyen a sárkányevezés, kajakozás, vízisí, ezzel is érdekessé téve a közös időt. Nem szeretném kihagyni a fedett helyen végezhető lehetőségeket sem, így az általam nem rég megismert bowling vagy billiárd jó móka lesz valamennyiünknek. Így válik lehetővé az időjáráshoz való alkalmazkodás, ami a program sikeressége szempontjából nagyon fontos lehet. Külön szeretném kiemelni Gyula városát, a hazai gyógyturizmus régóta kiemelt helyszínét. Ismertségét sőt elismertségét még inkább erősíti, hogy nemrégiben felújították, új egységeket hoztak létre, ahol valóban európai szintű, minőségi szolgáltatásokkal várják a vendégeket.

4 Kipróbálhatjuk a minőségi élményfürdőket, válogathatunk a szaunák között, élvezhetjük a talp és testmasszázst, üldögélhetünk a gyógyvizes medencében, úszhatunk vagy csak pihenhetünk a napon. Programom fontos része a táplálkozás, szeretném e néhány napra bevezetni a szénhidrátszegény étkezést. Segítségül szolgál édesanyám tapasztalata és frissen szerzett tudása, aki barátnőjétől egy főzőtanfolyamon való részvételt kapott ajándékba. Az ott tanultakat a vega és paleolit étrend összeállításáról azóta is szeretné átadni nekünk. Sem vegák, sem paleosok nem vagyunk, de azt tudjuk, hogy néhány nap kímélő diéta nem árt senkinek, s a köztünk levők némelyike számára kifejezetten hasznos lehet megtapasztalni, hogy a cukor, laktóz és glutén mentes étkezés nem csupán kibírható, de élvezetes és hasznos is. Ez a találkozó jó lehetőséget kínál arra, hogy néhány tevékeny, vidám órát szánjunk ételeink elkészítésére. A program megvalósítását egyetlen dolog akadályozhatja, s ez a több napig tartó esős időjárás. Erre az esetre megoldás lehet a napok felcserélése, illetve a békési program esős változata. A szervezésben és kivitelezésben számítok édesanyámra, aki az étkezésért lesz felelős, valamint ikertestvéremre, aki nemcsak mindenben támaszom, hanem a program egyik résztvevője. Szükséges eszközök, előkészületek: A program során öt fő vendégüllátása valósul meg. Az ő ellátásukról, elhelyezésükről, szórakoztatásukról kell gondoskodnunk. Ennek megfelelően előzetesen előkészítjük a lakást fogadásukra (pótágy, ágynemű, szükséges élelmiszerek bevásárlása, kerékpárok kölcsönzése, tájékozódás az aktuális helyi programokról, belépőjegyekről, terembérletről, csoportos ill. diákkedvezményről ) Az anyagi források előteremtése nem jelent extra terhet, az étkezést és a belépőjegyeket a mi családunk állja, viszonozva a korábbi meghívásokat. A program részletes leírása 1. nap délután (péntek) Érkezés, elhelyezkedés, vacsora, grillezés a kertben, beszélgetés. 2. nap (szombat) Reggeli Kb. 10 órakor indulás a 12km-re található békési duzzasztóhoz, kb. másfél óra. Vízi sportok: sárkányhajózás, kajakozás, csónakázás, úszás. Napozás, sétahajózás a Fekete-Körösön. Kb. 17 órakor hazaindulás gyalogtúra. Vacsora

5 (Eső esetén: Békéscsaba legújabb nevezetességeinek megtekintése, konditerem, squash. Este: bekapcsolódás a városi programba koncertek, szabadtéri előadások, billiárd, bowling 3. nap (vasárnap) Reggeli Kb.10 órakor indulás a 22km-re található gyulai Várfürdőbe, kb. másfél óra. Napozás, úszás, az újonnan épült wellness és élményfürdő lehetőségeinek kipróbálása. ( Eső esetén utazás gépjárművel, fedett strand, kiszabadulós-játék.) Kb. 17 órakor indulás haza kerékpártúra. Vacsora Az élmények, tapasztalatok megbeszélése, a következő unokatesó találkozó tervezése, búcsúzás a vendégektől. Az eseménydúsnak ígérkező hétvége nem csak fizikai, hanem lelki feltöltődés miatt is fontos a számomra. Bízom benne, hogy a résztvevők is olyan lelkesedéssel töltik majd el ezt a három napot, mint ahogyan a korábbi találkozásokkor én éreztem magam. Remélem, a következő években is megrendezzük az unokatesó találkozót.

BGSZC Szent István Közgazdasági Szakközépiskolája és Kollégiuma. Kollégiumi Pedagógiai Program 2015.

BGSZC Szent István Közgazdasági Szakközépiskolája és Kollégiuma. Kollégiumi Pedagógiai Program 2015. BGSZC Szent István Közgazdasági Szakközépiskolája és Kollégiuma Kollégiumi Pedagógiai Program 2015. Tartalom 1. Az intézmény meghatározása... 4 2. Bevezető... 4 I. NEVELÉSI PROGRAM... 4 1.2 Értékeink...

Részletesebben

Pedagógiai Program Helyi tanterv

Pedagógiai Program Helyi tanterv Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola OM: 031090 KLIK szervezeti kód: 082046 4030 Debrecen, Szabó Kálmán u. 3-5. Pedagógiai Program Helyi tanterv 2015 1 Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola 4030

Részletesebben

Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI

Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI 1. A KÖZNEVELÉS FELADATA ÉS ÉRTÉKEI A hazánk Alaptörvényében megfogalmazott feladatokat szem előtt

Részletesebben

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti

Részletesebben

XXXII. Villamosenergia-ipari sítalálkozó kiírása. Helyszín: Tále, Szlovákia. Időpontja: 2015. február 12-15. Rendező: Mátrai Erőmű Zrt.

XXXII. Villamosenergia-ipari sítalálkozó kiírása. Helyszín: Tále, Szlovákia. Időpontja: 2015. február 12-15. Rendező: Mátrai Erőmű Zrt. XXXII. VILLAMOSENERGIA-IPARI SÍTALÁLKOZÓ 1 XXXII. Villamosenergia-ipari sítalálkozó kiírása Helyszín: Tále, Szlovákia Időpontja: 2015. február 12-15 Rendező: Mátrai Erőmű Zrt. XXXII. VILLAMOSENERGIA-IPARI

Részletesebben

Tej. Szívvel-lélekkel! Gyűjts össze 100 tejszívet és nyerj egy játszóteret!

Tej. Szívvel-lélekkel! Gyűjts össze 100 tejszívet és nyerj egy játszóteret! Tej. Szívvel-lélekkel! Gyűjts össze 100 tejszívet és nyerj egy játszóteret! M E G N E V E Z É S Ű N Y E R E M É N Y J Á T É K R É S Z V É T E L I -, É S J Á T É K S Z A B Á L Y Z A T A 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 66. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. június 4., hétfõ. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 66. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. június 4., hétfõ. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. június 4., hétfõ 66. szám Tartalomjegyzék 2012. évi LXIV. törvény A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény, valamint

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XXIII. KER. I.SZ. ÖSSZEVONT ÓVODA PEDEGÓGIAI PROGRAMJA. Módosítva 2015. szeptember 21.

BUDAPEST FŐVÁROS XXIII. KER. I.SZ. ÖSSZEVONT ÓVODA PEDEGÓGIAI PROGRAMJA. Módosítva 2015. szeptember 21. BUDAPEST FŐVÁROS XXIII. KER. I.SZ. ÖSSZEVONT ÓVODA PEDEGÓGIAI PROGRAMJA 2013 Módosítva 2015. szeptember 21. 1 Tartalomjegyzék 1. PEDAGÓGIAI ALAPELVEINK... 3 2. A program célrendszere... 5 2.1. Alapvető

Részletesebben

Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda 5420 Túrkeve, Kossuth L. u. 15. Kaszap Nagy István Református Általános és Óvoda OM 035917

Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda 5420 Túrkeve, Kossuth L. u. 15. Kaszap Nagy István Református Általános és Óvoda OM 035917 Kaszap Nagy István Református Általános és Óvoda OM 035917 T ú r k e v e PEDAGÓGIAI PROGRAM Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid (Péld. 16,3) Hatályos: 2016. január.1-jétől 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. BEVEZETŐ

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. BEVEZETŐ BEVEZETŐ Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek elsajátíttatása.

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM DÉL-KELENFÖLDI ÓVODA 1119 Budapest, Lecke u. 15-19. Mozgolódó Lurkók, vígan Cseperednek!

PEDAGÓGIAI PROGRAM DÉL-KELENFÖLDI ÓVODA 1119 Budapest, Lecke u. 15-19. Mozgolódó Lurkók, vígan Cseperednek! PEDAGÓGIAI PROGRAM DÉL-KELENFÖLDI ÓVODA 1119 Budapest, Lecke u. 15-19. Mozgolódó Lurkók, vígan Cseperednek! Az intézmény OM azonosítója: 034454 Nevelőtestületi elfogadás határozatszáma: 1 / 2016. ( 03.01.)

Részletesebben

Pedagógiai hitvallásunk 2.

Pedagógiai hitvallásunk 2. Tartalomjegyzék Pedagógiai hitvallásunk 2. I. Nevelési program 4. 1.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai 1.1.1. A köznevelés feladata

Részletesebben

A Hevesi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programja

A Hevesi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programja A Hevesi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programja 2013. Mottó: ha az ifjak gondozása és nevelése a helyes úton halad, akkor az állam hajója biztosan halad előre, ha ellenben baj van a nevelés körül,

Részletesebben

ABAKUSZ Közgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola Pedagógiai programja

ABAKUSZ Közgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola Pedagógiai programja ABAKUSZ Közgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola Pedagógiai programja A fenntartó a pedagógiai programot jóváhagyta:. Dr. Kecskésné Dudás Erzsébet fenntartó részéről Hatálybalépés dátuma:

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A reklámközvetítésre és a médiahirdetési felületek (reklámhelyek) értékesítésére vonatkozó rendelkezések megtartásának ellenırzésérıl Budapest, 2016. február Iktatószám: SEF-282/2016

Részletesebben

NEVELÉSI PROGRAM 2013

NEVELÉSI PROGRAM 2013 1 2 NEVELÉSI PROGRAM 2013 3 4 5 A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÉRVÉNYESSÉGÉVEL, MÓDOSÍTÁSÁVAL, NYILVÁNOSSÁGÁVAL KAPCSOLATOS EGYÉB INTÉZKEDÉSEK A pedagógiai program érvényességi ideje 1. Az iskola 2013. szeptember

Részletesebben

Fekete István Általános Iskola és Községi Könyvtár 2012/2013. tanévre vonatkozó Munkaterve

Fekete István Általános Iskola és Községi Könyvtár 2012/2013. tanévre vonatkozó Munkaterve Fekete István Általános Iskola és Községi Könyvtár 2012/2013. tanévre vonatkozó Munkaterve A munkatervet készítette: Magyarfiné Kalmár Franciska igazgató A munkatervet jóváhagyó nevelőtestületi döntés

Részletesebben

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM (1157 Budapest, Kavicsos köz 2-4.) Pedagógiai Program 2

Részletesebben

Margaréta Óvoda Szombathely TARTALOMJEGYZÉK

Margaréta Óvoda Szombathely TARTALOMJEGYZÉK Margaréta Óvoda Szombathely TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés 1.oldal Küldetésnyilatkozat 2. oldal Óvodánk bemutatása... 3-4. oldal Gyermekkép, óvodakép 5-6. oldal Óvodánk irányítási és szervezeti felépítése 6-7.

Részletesebben

A PÁNEURÓPA ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013.

A PÁNEURÓPA ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. A PÁNEURÓPA ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. AZ INTÉZMÉNY Páneurópa Általános Iskola Paneuropa Grundschule székhelye: 1238 Budapest Táncsics M. u. 25-33. fenntartója: Klebelsberg Intézményfenntartó

Részletesebben

Szombathelyi Szivárvány Óvoda

Szombathelyi Szivárvány Óvoda Szombathelyi Szivárvány Óvoda OM: 036462 Epochális rendszerű pedagógiai programja TARTALOMJEGYZÉK BEKÖSZÖNTŐ 1. KÜLDETÉSNYILATKOZATUNK... 1. oldal 2. ÓVODÁNK BEMUTATÁSA... 2. oldal 2.1. Óvodánk személyi

Részletesebben

CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015 1 TARTALOM Bevezető 1. Az óvoda működését meghatározó és a szakmai dokumentumok 1.1. Az óvoda működését meghatározó jogszabályok 1.2. Szakmai dokumentumok

Részletesebben

BIZTONSÁGI TERV Dunai Regatta 2016

BIZTONSÁGI TERV Dunai Regatta 2016 BIZTONSÁGI TERV Dunai Regatta 2016 Jellege: Budapest, XI. kerület Műegyetem rakpart területén kerül megrendezésre, a Dunai Regatta elnevezésű egyetemi sport- és kulturális rendezvény, színpadi aktivitásokkal

Részletesebben

Közoktatási ESÉLYEGYENL SÉGI TERVE

Közoktatási ESÉLYEGYENL SÉGI TERVE Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola 5000 Szolnok, Károly R. u. 2. Közoktatási ESÉLYEGYENL SÉGI TERVE Az esélyegyenl ségi terv id tartama: 2007-t l visszavonásig 1 Tartalomjegyzék I.

Részletesebben

É É ö Ü É ő Ü É Ö Ó Ö Ó Ü Ü Ü É É É É ö É Ó É ö Ü Ü É Ö ő ő ö Ó ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö Ü É Ó É ő ö ö É ö ö ő ő ö ő ö É ö É ő ű É Ü Ü ö ő É É ö ő É Ü ö ö ö Ü É É ö É É ö É É É Ü É Ü Ü ő Ő ő Ü É É ő ö Ü ö Ü

Részletesebben

Ismeretszerzési, - feldolgozási és alkalmazási képességek fejlesztésének lehetőségei, feladatai

Ismeretszerzési, - feldolgozási és alkalmazási képességek fejlesztésének lehetőségei, feladatai Célok és feladatok Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek elsajátíttatása.

Részletesebben

Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola. Pedagógiai program

Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola. Pedagógiai program Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola Pedagógiai program 2015 TARTALOM 1. NEVELÉSI PROGRAM... 5 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai,

Részletesebben

2010. évi CLXXXV. törvény. a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról 1

2010. évi CLXXXV. törvény. a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról 1 1. oldal 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról 1 Az Országgyűlés a közösség és az egyén érdekeinek felismeréséből, a társadalom integritásának előmozdítása, a demokratikus

Részletesebben

Pedagógus továbbképzések. a Bakonyi Szakképzés szervezési Társulás. intézményeiben

Pedagógus továbbképzések. a Bakonyi Szakképzés szervezési Társulás. intézményeiben Pedagógus továbbképzések a Bakonyi Szakképzés szervezési Társulás intézményeiben A képzések hatékonyságának felmérése, javaslattétel a pedagógus kompetencia fejlesztési terv aktualizálására Készítette:

Részletesebben

A SZÉCHENYI ZSIGMOND MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A SZÉCHENYI ZSIGMOND MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A SZÉCHENYI ZSIGMOND MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013 TARTALOM 1. BEVEZETŐ... 5 1.1. Az intézmény jogi státusza... 5 1.3. Az iskola története... 6 2. NEVELÉSI PROGRAM... 7 2.1.

Részletesebben

2. A Környezetismeret tantárgy helyi tantervében a kerettanterv kiegészítésére biztosított órakeret

2. A Környezetismeret tantárgy helyi tantervében a kerettanterv kiegészítésére biztosított órakeret 2. A Környezetismeret tantárgy helyi tantervében a kerettanterv kiegészítésére biztosított órakeret 2. évfolyam: Tematikai egység rövid címe Kerettantervi óraszám Helyi többletóraszám (±) Témakör összidőkerete

Részletesebben

S e g e s d - T a r a n y i I V. B é l a K i r á l y Á l t a l á n o s I s k o l a O M 2 0 1 3 1 5 P E D A G Ó G I A I P R O G R A M J A

S e g e s d - T a r a n y i I V. B é l a K i r á l y Á l t a l á n o s I s k o l a O M 2 0 1 3 1 5 P E D A G Ó G I A I P R O G R A M J A PEDAGÓGIAI PROGRAM ELFOGADTA SEGESD-TARANY ÁLTALÁNOS ISKOLA NEVELŐTESTÜLETE 2013. április 24. napján 1. oldal Mottó: " Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a

Részletesebben

1. MAGÁNTANULÓKÉNT SZÜLŐ KÉRELMÉRE

1. MAGÁNTANULÓKÉNT SZÜLŐ KÉRELMÉRE A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 45. (5) (továbbiakban: Nkt.) a tankötelezettség iskolába járással, vagy ha az a tanuló fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése

Részletesebben

Adatkezelési Szabályzat

Adatkezelési Szabályzat 1 Adatkezelési Szabályzat Utolsó frissítés / Hatályos: 2015. szeptember 23-tól A/I. BEVEZETÉS A Vígszínház Nonprofit Kft. célul tűzte ki maga elé, hogy szolgáltatásainak üzemeltetése során kiemelt szerepet

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Jegyzőjétől

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Jegyzőjétől Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Jegyzőjétől A Képviselő-testület 2015. április 30.-án tartandó ülésére Tárgy: Az avar és kerti hulladék égetés, valamint a szabadtéri tűzgyújtás helyi szabályairól

Részletesebben

Helyi tanterv. Szakiskolát végzettek középiskolája. Közismeret

Helyi tanterv. Szakiskolát végzettek középiskolája. Közismeret Helyi tanterv Szakiskolát végzettek középiskolája Közismeret Orosháza 2015. TARTALOMJEGYZÉK HELYI TANTERV A SZAKISKOLÁT VÉGZETTEK KÖZÉPISKOLÁJA SZÁMÁRA... 4 Célok és feladatok... 4 Tantárgyak és óraszámok

Részletesebben

Helyi Nevelési Programja

Helyi Nevelési Programja Miskolci Diósgyőri Óvoda, a Miskolci Diósgyőri Óvoda Bulgárföldi Tagóvodája, a Miskolci Diósgyőri Óvoda Stadion Sport Tagóvodája valamint a Miskolci Diósgyőri Óvoda Lorántffy Zsuzsanna Tagóvodája Helyi

Részletesebben

Egészségügyi, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium NYÍREGYHÁZA PEDAGÓGIAI PROGRAM

Egészségügyi, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium NYÍREGYHÁZA PEDAGÓGIAI PROGRAM Egészségügyi, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium NYÍREGYHÁZA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 0 1 4 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ... 4 I. NEVELÉSI PROGRAM..5 I.1 Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai

Részletesebben

C Í M K E ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS TELEPHELYI KÉRDŐÍV. s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T. Untitled-9 1 2006.03.01.

C Í M K E ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS TELEPHELYI KÉRDŐÍV. s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T. Untitled-9 1 2006.03.01. C Í M K E ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS TELEPHELYI KÉRDŐÍV s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T 2 0 0 6 Untitled-9 1 2006.03.01. 14:53:04 Tisztelt Tanárnő / Tanár Úr! Az Országos kompetenciamérés

Részletesebben

MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013 TARTALOMJEGYZÉK A nevelési-oktatási intézmények pedagógiai programjára vonatkozó jogszabályi előírások...

Részletesebben

A. Kórház gazdasági igazgatói állására

A. Kórház gazdasági igazgatói állására PÁLYÁZAT A. Kórház gazdasági igazgatói állására Pályázó:.. mérlegképes könyvelő NGM reg. sz:. A pályázat tartalma: 1. Pályázati anyag (az intézmény vezetésére, fejlesztésére vonatkozó program) 2. Szakmai

Részletesebben

Az informatika tárgy oktatásának folyamata. Dr. Nyéki Lajos 2015

Az informatika tárgy oktatásának folyamata. Dr. Nyéki Lajos 2015 Az informatika tárgy oktatásának folyamata Dr. Nyéki Lajos 2015 Az oktatási folyamat fogalma Oktatási folyamat - az a folyamat, amelynek során az egyes tantárgyak éves vagy több éves tananyagának feldolgozására

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

Kétnyelvű Német Nemzetiségi Óvoda- Bölcsőde Zánka BÖLCSŐDEI SZAKMAI PROGRAM 2015.

Kétnyelvű Német Nemzetiségi Óvoda- Bölcsőde Zánka BÖLCSŐDEI SZAKMAI PROGRAM 2015. Kétnyelvű Német Nemzetiségi Óvoda- Bölcsőde Zánka BÖLCSŐDEI SZAKMAI PROGRAM 2015. Tartalomjegyzék Ellátandó célcsoport és ellátandó terület jellemzői... 6 A BÖLCSŐDEI NEVELÉS-GONDOZÁS CÉLJA, FELADATAI...

Részletesebben

38/2007. (III. 28.) GKM

38/2007. (III. 28.) GKM 38/2007. (III. 28.) GKM rendelet a közúti jármővezetık és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet módosításáról A gazdasági

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA (2012. május 01 2014. december 31. közötti idıszakra vonatkozólag)

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA (2012. május 01 2014. december 31. közötti idıszakra vonatkozólag) 1 Jóváhagyott változat! PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA (2012. május 01 2014. december 31. közötti idıszakra vonatkozólag) Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete

Részletesebben

2014/35. SZÁM TARTALOM

2014/35. SZÁM TARTALOM 2014/35. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 68/2014. (VII. 24. MÁV-START Ért. 35.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt.-nél foglalkoztatott munkavállalók vasúti járművezetői tanúsítványával kapcsolatos

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM GYAKORLÓ ÓVODÁJA OM: 030862 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014.

DEBRECENI EGYETEM GYAKORLÓ ÓVODÁJA OM: 030862 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014. DEBRECENI EGYETEM GYAKORLÓ ÓVODÁJA OM: 030862 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014. TARTALOMJEGYZÉK A PEDAGÓGIAI PROGRAM JOGSZABÁLYI HÁTTERE:... 3 A GYAKORLÓ ÓVODA ADATAI... 4 I. BEVEZETŐ... 7 II. GYERMEKKÉP... 8 1.

Részletesebben

Az Európai Parlament 2010-es költségvetése Főbb iránymutatások. Összefoglalás

Az Európai Parlament 2010-es költségvetése Főbb iránymutatások. Összefoglalás A főtitkár 09/01/2009 D(2009)143 Feljegyzés az Elnökség tagjai részére Tárgy: Az Európai Parlament 2010-es költségvetése Főbb iránymutatások Összefoglalás A 2010-es év intézményünk tevékenységét illetően

Részletesebben

IDŐSEK KLUBJA SZAKMAI PROGRAMJA. Jóváhagyva: Kálmán Béla polgármester

IDŐSEK KLUBJA SZAKMAI PROGRAMJA. Jóváhagyva: Kálmán Béla polgármester Nyírmadai Szociális Ápolási- Gondozási Központ 4564 Nyírmada, Petőfi út 1. Telefon/fax: 45 /492-042 IDŐSEK KLUBJA SZAKMAI PROGRAMJA Jóváhagyva: A képviselő-testület határozatával Kálmán Béla polgármester

Részletesebben

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZATA. GONDOZÁSI KÖZPONT 6065 Lakitelek, Béke u. 20. IDŐSEK OTTHONA HÁZIREND

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZATA. GONDOZÁSI KÖZPONT 6065 Lakitelek, Béke u. 20. IDŐSEK OTTHONA HÁZIREND LAKITELEK ÖNKORMÁNYZATA GONDOZÁSI KÖZPONT 6065 Lakitelek, Béke u. 20. IDŐSEK OTTHONA HÁZIREND 2015 TARTALOMJEGYZÉK B e v e z e t ő I. A házirend célja... 2 II. A házirend hatálya... 3 III. A házirend nyilvánossága...

Részletesebben

Igali ÁMK Margaréta Óvoda Igal

Igali ÁMK Margaréta Óvoda Igal Igali ÁMK Margaréta Óvoda Igal Az intézmény 2009. szeptember 1.-i dátummal egyesítéssel jött létre a Speciális Általános Iskola, Szakiskola és Diákotthon, valamint a Margaréta Óvoda Igal és Tagóvodái,

Részletesebben

Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium (Bp. 1028. Szabadság u. 23.) Házirend

Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium (Bp. 1028. Szabadság u. 23.) Házirend Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium (Bp. 1028. Szabadság u. 23.) Házirend Tartalomjegyzék 1. Házirend célja, feladata... 2 2. A tanulói jogok... 2 3. Tanulói kötelezettségek... 5 4. Az iskola

Részletesebben

Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzı Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM

Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzı Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzı Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 1 PEDAGÓGIAI PROGRAM ELFOGADTA A SZÉCHENYI ISTVÁN KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZİ ISKOLA NEVELİTESTÜLETE 2004.

Részletesebben

A TRUMPF Hungary Kft. szerszámgépek és lézertechnika területére érvényes Általános Szállítási és Szolgáltatási Feltételei

A TRUMPF Hungary Kft. szerszámgépek és lézertechnika területére érvényes Általános Szállítási és Szolgáltatási Feltételei A. Általános rész: A TRUMPF és a Vevő közötti valamennyi jogviszonyra irányadó szerződési feltételek I. Általános rész II. Szállítási és teljesítési határidő, szállítási és teljesítési késedelem III. Szállítási

Részletesebben

Kedves Tanulók! Tisztelt Szülők! Tisztelt Pedagógusok!

Kedves Tanulók! Tisztelt Szülők! Tisztelt Pedagógusok! Kedves Tanulók! Tisztelt Szülők! Tisztelt Pedagógusok! Előszó A Vas megyei pályaválasztási tájékoztató részletesen bemutatja, hogy a megyében milyen továbbtanulási lehetőségek közül választhatnak a tanulók,

Részletesebben

... Küzdeni, felragyogni, gyõzni a vízen! Ez az élet, nem az üldögélés a kikötõben!

... Küzdeni, felragyogni, gyõzni a vízen! Ez az élet, nem az üldögélés a kikötõben! A NYÍREGYHÁZI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA... Küzdeni, felragyogni, gyõzni a vízen! Ez az élet, nem az üldögélés a kikötõben! Krúdy Gyula Tartalomjegyzék Bevezetés...4 1.Nevelési program...6

Részletesebben

Ifjúsági Cselekvési Terv Szentgotthárd Város Ifjúsági koncepciójához 2007 2009.

Ifjúsági Cselekvési Terv Szentgotthárd Város Ifjúsági koncepciójához 2007 2009. Ifjúsági Cselekvési Terv Szentgotthárd Város Ifjúsági koncepciójához 2007 2009. 1. Oktatás, képzés, nevelés: - A település vonzóvá tételéhez, a fiatalok helyben tartásához alapfeltétel a magas színvonalú

Részletesebben

Diákönkormányzatokat érintő jogszabályok

Diákönkormányzatokat érintő jogszabályok Diákönkormányzatokat érintő jogszabályok A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (Nkt) Tanulói részvétel, döntés 24. (2) A nevelési-oktatási intézmény működésével kapcsolatos döntések előkészítésében,

Részletesebben

AZ ÖCSÖDI SZIVÁRVÁNY ÓVODA NEVELŐTESTÜLETÉNEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013.

AZ ÖCSÖDI SZIVÁRVÁNY ÓVODA NEVELŐTESTÜLETÉNEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. AZ ÖCSÖDI SZIVÁRVÁNY ÓVODA NEVELŐTESTÜLETÉNEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. 1. TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETŐ... 4 1. Helyzetkép az óvodáról... 4 2. Az óvoda személyi és tárgyi feltételei... 5 3. Gyermekképünk...

Részletesebben

A Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda helyi Pedagógiai Programja

A Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda helyi Pedagógiai Programja A Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda helyi Pedagógiai Programja Budapest, 2015. augusztus 3. Buc-Horváth Gabriella óvodavezető 1 I. BEVEZETŐ 216/2011.(V.19.) ÖK. számú határozat alapján a 2011/2012. nevelési

Részletesebben

be/sfp-4204/2015/mkosz

be/sfp-4204/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Herceghalmi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve HHSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

Segédlet a lakásszövetkezetek tisztségviselőinek megválasztásához

Segédlet a lakásszövetkezetek tisztségviselőinek megválasztásához Segédlet a lakásszövetkezetek tisztségviselőinek megválasztásához A lakásszövetkezetek törvényes működésének elengedhetetlen feltétele a tisztségviselők szabályszerű választása. Az alábbiakban áttekintjük

Részletesebben

SZOCIÁLIS ELLÁTÓ ÉS GYERMEKJÓLÉTI INTÉZMÉNY GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATÁNAK SZAKMAI PROGRAMJA

SZOCIÁLIS ELLÁTÓ ÉS GYERMEKJÓLÉTI INTÉZMÉNY GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATÁNAK SZAKMAI PROGRAMJA SZOCIÁLIS ELLÁTÓ ÉS GYERMEKJÓLÉTI INTÉZMÉNY GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATÁNAK SZAKMAI PROGRAMJA I. Az intézmény célja és szakmai feladatai A szakmai program célja bemutatni, hogy a gyermekjóléti szolgálat a

Részletesebben

Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam

Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam 3. melléklet a /2014. ( ) EMMI rendelethez 1. A kerettantervi rendelet 1. melléklet Kerettanterv az általános iskola 1-4. évfolyamára cím Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1-4. évfolyam

Részletesebben

Epöl Község Önkormányzatának 2010.

Epöl Község Önkormányzatának 2010. Epöl Község Önkormányzatának ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA ÉS TERVE 2010. Megtanultam, hogy egy embernek Csak akkor van joga A másikra felülrıl lenézni, Amikor annak Talpra állni nyújt segítı kezet. (Gabriel

Részletesebben

Ön mit lát a tükörben?

Ön mit lát a tükörben? Ön mit lát a tükörben? Egészséges étkezésbe egy kis kilengés belefér! Hogy él egy modern ember? kevés mozgás egészségtelen táplálkozás Túl sok só, telített zsír Sok cukor, mesterséges tartósítószer stressz

Részletesebben

Templomdombi Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM

Templomdombi Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Templomdombi Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM SZENTENDRE 2013 Tartalom 1. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai...

Részletesebben

A TEMPO EGÉSZSÉGPÉNZTÁR ÁLTAL KÍNÁLT TEMPO EGÉSZSÉGPROGRAMOK ISMERTETÉSE

A TEMPO EGÉSZSÉGPÉNZTÁR ÁLTAL KÍNÁLT TEMPO EGÉSZSÉGPROGRAMOK ISMERTETÉSE TEMPO Országos Önkéntes Kiegészítő Egészségpénztár 1025 Budapest Nagybányai út 92. Levélcím: 1538 Budapest, Pf. 550. Bankszámlaszám: 12100011-10091058 Ügyfélszolgálat: 06-1-463-4603 Fax: 06-1-463-4604

Részletesebben

Hotel Helikon *** Magyarország - Zala megye - Keszthely http://www.reise.info.hu/hotel-helikon/hu/

Hotel Helikon *** Magyarország - Zala megye - Keszthely http://www.reise.info.hu/hotel-helikon/hu/ http:///hotel-helikon/hu/ Bemutatkozás Üdvözlet Napfény, víz, levegő... Helikon. Keszthely, a régi barokk kisváros hangulatos környezetben fekszik a Keszthelyi hegység és a Balaton között. Szobák A háromcsillagos

Részletesebben

Kalocsai Paprikafesztivál. 2013. szeptember 13-15.

Kalocsai Paprikafesztivál. 2013. szeptember 13-15. A 28/2011. (IX.6.) BM. rendelettel hatályba léptetett Országos Tűzvédelmi Szabályzat (továbbiakban OTSZ) 595-598.. bekezdései a szabadtéri rendezvényekre ír elő követelményeket. A bejelenteni kívánt rendezvényünk

Részletesebben

ÁLLÍTSUK MEG A NŐK ÉS GYERMEKEK ELLENI ERŐSZAKOT! A CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAK ÁLDOZATAINAK SEGÉLYVONALA A HÍVÁS INGYENES

ÁLLÍTSUK MEG A NŐK ÉS GYERMEKEK ELLENI ERŐSZAKOT! A CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAK ÁLDOZATAINAK SEGÉLYVONALA A HÍVÁS INGYENES ÁLLÍTSUK MEG A NŐK ÉS GYERMEKEK ELLENI ERŐSZAKOT! A CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAK ÁLDOZATAINAK SEGÉLYVONALA 0 800 100 113 A HÍVÁS INGYENES MENEDÉKHÁZ, MENEDÉK A NŐKNEK ÉS GYERMEKEKNEK, A CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAK

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM JÁTÉKSZIGET Óvoda Szombathely, Győzelem u. 1/a MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Készítette: Geositsné Gerencsér Lucia óvodavezető Fodor Imréné minőségügyi megbízott Minőségfejlesztési Kézikönyv Változat: 3 1.

Részletesebben

IV.2.7. EMBER A TERMÉSZETBEN MŰVELTSÉGTERÜLET BEVEZETÉS Az Ember a természetben műveltségi terület tantárgyainak tanítása során érvényre jutó nevelési- és oktatási folyamatok a tanulók öntevékenységére

Részletesebben

H. VARGA KATALIN CZANK LÁSZLÓ

H. VARGA KATALIN CZANK LÁSZLÓ H. VARGA KATALIN CZANK LÁSZLÓ Katonai-honvédelmi nevelés a középiskolákban 2. rész Pedagógusképzések, katonai szakközépiskolák a honvédelmi-katonai nevelés szolgálatában A 2011. CXC. törvény a nemzeti

Részletesebben

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének. 2/2010. (I.29.) sz. rendelete

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének. 2/2010. (I.29.) sz. rendelete Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének 2/2010. (I.29.) sz. rendelete a szociálisan hátrányos helyzetben lévık részére adósságkezelési szolgáltatás mőködtetésérıl Celldömölk Város Önkormányzatának

Részletesebben

DOB ÓVODA 1077 BUDAPEST, DOB U. 95. HÁZIREND HÁZIREND

DOB ÓVODA 1077 BUDAPEST, DOB U. 95. HÁZIREND HÁZIREND HÁZIREND DOB ÓVODA 1077 Budapest, Dob u. 95. Telefon/fax: 06-1-342-5133 Honlap: www.dobovoda.hu E-mail: dobovoda@gmail.com Az intézmény OM azonosítója: 034358 Határozatszámon elfogadta: 50 /2015. (X.26.)

Részletesebben

Medgyesbodzás Község Önkormányzat Gazdasági programja 2011-2014.

Medgyesbodzás Község Önkormányzat Gazdasági programja 2011-2014. Medgyesbodzás Község Önkormányzat Gazdasági programja 2011-2014. Jóváhagyva: 25/2011. (III.29) sz határozattal I. Bevezetés A gazdasági program elkészítésének célja, hogy az Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA ZICHYÚJFALU, 2004. Összesen: 101 oldal 1 TARTALOMJEGYZÉK Iskolánkról 3. Nevelési program 4. I. Pedagógiai alapelveink 4. II. Az iskolában folyó nevelő

Részletesebben

Kollektív szerződés. Hatályos: 2014. január 1-jétől. Preambulum

Kollektív szerződés. Hatályos: 2014. január 1-jétől. Preambulum Kollektív szerződés Hatályos: 2014. január 1-jétől Preambulum A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza és a Színházi Dolgozók Szakszervezete Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza helyi alapszervezete

Részletesebben

A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola. Pedagógiai Programja. OM azonosító: 035987

A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola. Pedagógiai Programja. OM azonosító: 035987 A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Pedagógiai Programja OM azonosító: 035987 A szabályzat érvényes 20. szeptember -jét l Majkutné Tóth Emma igazgató -- Tartalomjegyzék:

Részletesebben

Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében

Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében 6 Dr. Fá z si Lá sz l ó PhD * Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében 1. Miről van szó A 2012. évi C. törvénnyel elfogadott új Büntető Törvénykönyv [Btk.] Különös Részének

Részletesebben

HASZNOS TUDNIVALÓK. a 2016. január 1-től érvényes egyes fixösszegű ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól

HASZNOS TUDNIVALÓK. a 2016. január 1-től érvényes egyes fixösszegű ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól HASZNOS TUDNIVALÓK a 2016. január 1-től érvényes egyes fixösszegű ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól A munkajog területén 2014 2015 2016 Minimálbér (Ft/hó) bruttó összege 101.500,-

Részletesebben

ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű Ú ű ű ű ű Ó ű ű ű ű Ü É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű É Ó Ú Ó Ü Ő Ó Ó ű É ű ű ű É ű É ű ű ű ű Ö Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű É É ű Ö ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű Ö

Részletesebben

K É K V I R Á G MÓDOSÍTOTT ÓVODAI PROGRAM

K É K V I R Á G MÓDOSÍTOTT ÓVODAI PROGRAM K É K V I R Á G MÓDOSÍTOTT ÓVODAI PROGRAM ÉRVÉNYES: 1999. szept.1-től MÓDOSÍTVA: 2013. augusztus 31. KÉSZÜLT: Kőbányai Kékvirág Óvoda 1107. Budapest X. Kékvirág utca 5. Jóváhagyta: Béres Péterné óvodavezető

Részletesebben

Az Alzheimer-kórra és más demenciákra irányuló európai kezdeményezés

Az Alzheimer-kórra és más demenciákra irányuló európai kezdeményezés P7_TA(2011)0016 Az Alzheimer-kórra és más demenciákra irányuló európai kezdeményezés Az Európai Parlament 2011. január 19-i állásfoglalása az Alzheimer-kórra és más demenciákra irányuló európai kezdeményezésrıl

Részletesebben

É Ú ű Ö ű ű ű ű ű Ü ű ű ű ű ű Ú Ü ű Ú Ö ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ö ű É ű Ö ű Ö Ú Ó ű ű Ü Ú ű É Ó ű ű ű Ö ű ű É ű É É Ö É É É É É Ö Ö É Ú É Ó Ú É É Ö Ö Ö ű Ó ű Ö ű ű ű ű

Részletesebben

Hatályos: 2015.01.01-től. Készítette: Szivák Ildikó gazdasági igazgató. Budapest

Hatályos: 2015.01.01-től. Készítette: Szivák Ildikó gazdasági igazgató. Budapest MAGYAR MŰSZAKI ÉS KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA 2015 Hatályos: 2015.01.01-től Készítette: Szivák Ildikó gazdasági igazgató Budapest 1 AZ ESZKÖZÖK ÉS A FORRÁSOK LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI

Részletesebben

ERKEL FERENC Pedagógiai Program TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4... 3 MATEMATIKA 1-4... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4...

ERKEL FERENC Pedagógiai Program TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4... 3 MATEMATIKA 1-4... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4... ERKEL FERENC PEDAGÓGIAI PROGRAM IV. kötet HELYI TANTERV LOGOPÉDIAI OSZTÁLYOK 1-4. 2010. TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4.... 3 MATEMATIKA 1-4.... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4.... 112 ÉNEK-ZENE

Részletesebben

ö ó É ó Ú ÜÉ ó ö ó ó ö É ó ó ó ó Ü ó ó É ó ó Ú ó ő Úó É ö ó Ü ó ó ó ó Ú ó Ü ó É Ó ő ó ó ó ó ö É ö ó ó Ü ó É ö ó ó ó É ó É Ü ó ó ö ú Ö É Ú É Ü É ó ó ó Ü ó Ü ő É Ö Ó É ó ó ó ó ó ó ó ó ó ö ó Ó ő ö ó ó ó ó

Részletesebben

É ü ü ű ü Ü ü É É ü Ó Ú É É Ö É Ó ű ű ű ű ü ű ü ü Ú ü ű ü ü ű ü Ó ü ü ü ű ü ü ü ü ü ü Ö Ü ű ü ü ü ü ű ü ü É ű ü ü ü ü ű Ü Ö É ü ü ü ü É ü ü ü É ü ű ű ü ü ü ü ü ű ü ü ü Ó ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü É ű ü É Ó ü

Részletesebben

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Mővészetoktatási Intézménye

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Mővészetoktatási Intézménye Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Mővészetoktatási Intézménye Intézményi minıségirányítási programja Alkalmazotti közösség jóváhagyta: 2010 Diákönkormányzat

Részletesebben

Ú É ő ő ő ő ő Ú É ő ő ő ő ű ű ő ő ő ő ő ű ű ő ő ő Ú ő Ú É É Ú Ú ű ű ő ő É ő Ó ű ű ő ő ű ő É Ó Ü ő ű ő ő ű ő ű Ó É É Ó Ü Ü ő Ú Ü É É Ú É É ő É Ú É Ó É Ü ő ő Ú É ő ő ű ő ű Ú ő Ü É Ú É ő ő É É ű ő Ú É Ü ű

Részletesebben

Tűzvédelmi Műszaki Irányelv TvMI 10.1:2015.07.15.

Tűzvédelmi Műszaki Irányelv TvMI 10.1:2015.07.15. 1 Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 3 2. FOGALMAK... 3 3. ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK... 4 4. KIÜRÍTÉS... 5 4.1. Általános feltételek... 5 4.2. Elrendezési megoldások, feltételek a kiüríthetőség igazolására... 7

Részletesebben

É Ő ú ú Ü Ú Ü ú Ü Ú Ú Ú Ü Ü Ú ű Ü ú É Ü Ü Ü Ú ú ű Ü Ü Ü ű ű Ü Ü ú Ú ű Ü ű Ú ű Ü ű Ú Ü É É ű É É É É É Ü Ü Ü É ÉÉ Ö ú É É É É ÉÉ É É É ű ú Ó Ö ú Ó Ö ú Ó ú ú Ü Ü ú É É É Ö Ö Ö Ó Ü Ú Ó É É É É Ü Ú Ó Ő Ó ú

Részletesebben

Ö É ű Ú ő Ú ő ű ő ő ő ű Ü ő Ú Ú Ú Ú Ú ű Ü É ű ő ő Ú Ú É Ú ő Ú ő Ú ő É ő Ó É ő ű ű ő ő ő Ó Ú Ó ő ő Ü ő ő ű Ü Ú Ú Ü Ú Ó Ú Ú Ü Ü Ü ő Ö Ö É É É É É É Ó ő ő ű ő ű ű ű ő ő Ú É Ú É Ü űé É Ú ő ő É ő Ü ő ű É É

Részletesebben