JEGYZŐKÖNYV. Peresztegi Lászlóné NAPIREND TÁRGYALÁSA ELŐTT:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV. Peresztegi Lászlóné NAPIREND TÁRGYALÁSA ELŐTT:"

Átírás

1 JEGYZŐKÖNYV Készült: A Berhidai Német Nemzetiségi Önkormányzat október 25-én órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében megtartott üléséről. Jelen vannak: Csibra Ferencné nemzetiségi elnök Takács Lászlóné nemzetiségi elnökhelyettes Vargáné Nesó Ágnes nemzetiségi tag Ifj. Szalkay Károly nemzetiségi tag Tanácskozási joggal jelenlévők: Dr.Cseh Tamás Peresztegi Lászlóné jegyző aljegyző NAPIREND TÁRGYALÁSA ELŐTT: Csibra Ferencné nemzetiségi elnök a Német Nemzetiségi Önkormányzat ülését megnyitja, a jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a 4 fő nemzetiségi tag közül 4 fő jelen van, így az ülés határozatképes. Javaslatot tesz a meghívóban szereplő a napirendi pontok tárgyalására. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a javaslatot. 1.) Tájékoztató kulturális rendezvényekről. Közelegnek az ünnepek és elég sok rendezvényünk lesz. Ezzel kapcsolatban több megállapodást is kell kötnünk a közös megszervezéshez. A német nyelvű színházi előadás, mely november 12-én lesz közösen szervezzük az Ady Endre Általános Iskolával, a II.Rákóczi Ferenc Általános Iskolával, a Süni Óvodával, ezért szükséges megállapodást kötni ezekkel az intézményekkel. Javasolom az Ady Endre Általános Iskolával megállapodást kötni a német nyelvű színházi előadásra. 37/2012.(X.25.) NNÖ határozat: az Ady Endre Általános Iskolával német nyelvű színházi előadásra kötött

2 2 z Ady Endre Általános Iskolával kötött együttműködési megállapodás jóváhagyására tett szóbeli javaslatot, és az alábbi döntést hozta: 1.) A Berhidai Német Nemzetiségi Önkormányzat valamint az Ady Endre Általános Iskola közötti megállapodást a Szekszárdi Német Színház (Deutsche Büne) november 12-én tartandó, A brémai muzsikusok című előadására vonatkozóan jóváhagyja. (A megállapodás a határozat mellékletét képezi.) 2.) Felkéri Csibra Ferencné elnököt, hogy az együttműködési megállapodás alapján az előadást rendelje meg. Javasolom a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolával megállapodást kötni a német nyelvű színházi előadásra. 38/2012.(X.25.) NNÖ határozat: a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolával német nyelvű színházi előadásra kötött II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolával kötött együttműködési megállapodás jóváhagyására tett szóbeli javaslatot, és az alábbi döntést hozta: 1.) A Berhidai Német Nemzetiségi Önkormányzat valamint a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola közötti megállapodást a Szekszárdi Német Színház (Deutsche Bühne) november 12-én tartandó, A brémai muzsikusok című előadására vonatkozóan jóváhagyja. (A megállapodás a határozat mellékletét képezi.) 2.) Felkéri Csibra Ferencné elnököt, hogy az együttműködési megállapodás alapján az előadást rendelje meg. Javasolom a Süni Óvodával megállapodást kötni a német nyelvű színházi előadásra.

3 3 39/2012.(X.25.) NNÖ határozat: a Süni Napköziotthonos Óvodával német nyelvű színházi előadásra kötött Süni Napköziotthonos Óvodával kötött együttműködési megállapodás jóváhagyására tett szóbeli javaslatot, és az alábbi döntést hozta: 1.) A Berhidai Német Nemzetiségi Önkormányzat valamint a Süni Napköziotthonos Óvoda közötti megállapodást a Szekszárdi Német Színház (Deutsche Büne) november 12-én tartandó, A brémai muzsikusok című előadására vonatkozóan jóváhagyja. (A megállapodás a határozat mellékletét képezi.) 2.) Felkéri Csibra Ferencné elnököt, hogy az együttműködési megállapodás alapján az előadást rendelje meg. Az elmúlt ülésen már döntöttünk arról, hogy a német nemzetiségi nyelvoktatásban résztvevő gyermekek részére kirándulást szervezünk az intézményekkel közösen. Vargáné Nesó Ágnes: Német nemzetiségi nyelv- és hagyományápolás megismerésére szerveztük. Volt már ehhez hasonló és gyerekek nagyon élvezték. Az intézményekkel a megállapodást megkötöttük, kérem fogadjátok el az Ady Endre Általános Iskolával megkötött megállapodást. 40/2012.(X.25.) NNÖ határozat: az Ady Endre Általános Iskolával német nemzetiségi nyelv- és hagyományápolás megismerésére irányuló kirándulásra kötött z Ady Endre Általános Iskolával kötött együttműködési megállapodás jóváhagyására tett szóbeli javaslatot, és az alábbi döntést hozta:

4 4 1.) A Berhidai Német Nemzetiségi Önkormányzat valamint az Ady Endre Általános Iskola közötti megállapodást a német nemzetiségi nyelvet tanuló gyermekek német nemzetiségi nyelv- és hagyományápolás megismerésére irányuló kirándulására vonatkozóan jóváhagyja. (A megállapodás a határozat mellékletét képezi.) 2.) Felkéri Csibra Ferencné elnököt, hogy a megállapodás alapján a kirándulás tapasztalatairól szóló beszámoló elkészítését koordinálja. Javasolom, hogy fogadjuk el a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolával megkötött megállapodást. 41/2012.(X.25.) NNÖ határozat: a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolával német nemzetiségi nyelv- és hagyományápolás megismerésére irányuló kirándulásra kötött II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolával kötött együttműködési megállapodás jóváhagyására tett szóbeli javaslatot, és az alábbi döntést hozta: 1.) A Berhidai Német Nemzetiségi Önkormányzat valamint a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola közötti megállapodást a német nemzetiségi nyelvet tanuló gyermekek német nemzetiségi nyelv- és hagyományápolás megismerésére irányuló kirándulására vonatkozóan jóváhagyja. (A megállapodás a határozat mellékletét képezi.) 2.) Felkéri Csibra Ferencné elnököt, hogy a megállapodás alapján a kirándulás tapasztalatairól szóló beszámoló elkészítését koordinálja. Javasolom, hogy fogadjuk el a Süni Óvodával megkötött megállapodást.

5 5 42/2012.(X.25.) NNÖ határozat: a Süni Napköziotthonos Óvodával német nemzetiségi nyelv- és hagyományápolás megismerésére irányuló kirándulásra kötött Süni Napköziotthonos Óvodával kötött együttműködési megállapodás jóváhagyására tett szóbeli javaslatot, és az alábbi döntést hozta: 1.) A Berhidai Német Nemzetiségi Önkormányzat valamint a Süni Napköziotthonos Óvoda közötti megállapodást a német nemzetiségi nyelvet tanuló gyermekek német nemzetiségi nyelv- és hagyományápolás megismerésére irányuló kirándulására vonatkozóan jóváhagyja. (A megállapodás a határozat mellékletét képezi.) 2.) Felkéri Csibra Ferencné elnököt, hogy a megállapodás alapján a kirándulás tapasztalatairól szóló beszámoló elkészítését koordinálja. Takács Lászlóné: A Német Nemzetiségi Önkormányzat évente több rendezvényt is tart és több kirándulást is szerveztünk már. Ezekről tájékoztatást, beszámolót szoktunk közzétenni a helyi újságban. Szeretnénk, ha ezek után is lehetőségünk lenne erre, valamint a különböző felhívásokat is közzé tehetnénk. Peresztegi Lászlóné: Természetesen, hiszen ennek semmi akadálya. A berhidai Önkormányzati Híradóban való megjelenésről a Kultúrházzal kell egyeztetni. 43/2012.(X.25.) NNÖ határozat: a nemzetiségi programok, beszámolók helyi újságban való megjelentetéséről nemzetiségi programok, beszámolók helyi újságban való megjelentéséről szóló szóbeli javaslatot, és az alábbi döntést hozta: 1.) A Berhidai Német Nemzetiségi Önkormányzat kiemelt feladatának tekinti a magyarországi németek hagyományainak ápolását, a nemzetiségi nyelvoktatás támogatását, a település kulturális életének színesítését. 2.) A német nemzetiségi önkormányzat programjairól, rendezvényeiről szóló beszámolókat, tájékoztatókat, felhívásokat Berhida Város Önkormányzata Önkormányzati Híradó című lapjában továbbra is meg kell jelentetni.

6 6 3.) Felkéri Csibra Ferencné elnököt, hogy a beszámolók elkészítését és a helyi újságban való megjelenését koordinálja. Határidő: folyamatos Közeleg a Márton nap, melyet minden évben most már hagyományosan megtartunk. A készülődés már elkezdődött, hiszen november 9-én lesz az ünnepség. Vargáné Nesó Ágnes: A kultúrházban tartanánk meg a játszóházat és a lámpásversenyt is. Természetesen az idén is lesz lámpásfelvonulás. Takács Lászlóné: Szeretnénk felkérni a jegyző urat, hogy a lámpásverseny zsűrijének munkájában vegyen részt, nagyon örülnénk neki. Dr. Cseh Tamás: Köszönöm a megtiszteltetést és elfogadom. 44/2012.(X.25.) NNÖ határozat: a Márton napi rendezvényekről Márton napi rendezvényekről szóló szóbeli javaslatot, és az alábbi döntést hozta: 1.) A német nemzetiségi kultúra és hagyományok ápolása érdekében november 9-én a Kultúrházban a német nemzetiségi nyelvoktatásban résztvevő gyermek és tanulók közreműködésével játszóházat tart és lámpásversenyt hirdet, melyre nevezni lehet egy saját készítésű lámpással. A Berhida Nemzetiségi Kultúrájáért Egyesülettel közösen megszervezi a lámpás felvonulást. 2.) Felkéri Csibra Ferencné elnököt, hogy a rendezvény megszervezésével kapcsolatban a résztvevő intézményvezetőkkel, valamint az egyesület elnökével egyeztessen és az együttműködési megállapodásokat kösse meg. Határidő: november 9. Hagyományos karácsonyi műsorral is készülünk a Kultúrházzal közösen, mégpedig egy gyermekhangversennyel. Az előzetes ajánlat szerint ,- Ft lesz.

7 7 Takács Lászlóné: Akkor javasoljunk ,- Ft-ot. 45/2012.(X.25.) NNÖ határozat karácsonyi gyermekhangverseny szervezéséről karácsonyi gyermekhangverseny szervezésére vonatkozó előterjesztést és az alábbi határozatot hozta: 1.) A Berhidai Német Nemzetiségi Önkormányzat a Kultúrházzal közösen december 12-én német nemzetiségi gyermekhangversenyt szervez, melyre ,- Ft-ot biztosít. 2.) Felkéri Csibra Ferencné elnököt, hogy a Kultúrház és könyvtár igazgatójával az együttműködési megállapodást kösse meg, és a felhasználásról számlával számoljon el. Határidő: december 20. A karácsonyi rendezvényhez tartozik még az adventi játszóház, amit szintén minden évben megszerveztünk az Egyesülettel közösen. Mekkora összeg kell ehhez? Vargáné Nesó Ágnes: Az anyagokhoz, kellékekhez úgy emlékszem tavaly is ,- Ft-ot biztosítottunk, és az elég is volt. 46/2012.(X.25.) NNÖ határozat Adventi játszóház szervezése A Berhidai Német Nemzetiségiségi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a decemberében tartandó Adventi játszóház szervezésére vonatkozó előterjesztést és az alábbi határozatot hozta: 1.) A Berhidai Német Nemzetiségi Önkormányzat a Berhida Német Nemzetiségi Kultúrájáért Egyesülettel közösen megszervezi az Adventi játszóházat, az anyagok, kellékek beszerzésére pedig ,- Ft-ot biztosít.

8 8 2.) Felkéri Csibra Ferencné elnököt, hogy az Egyesülettel az együttműködési megállapodást kösse meg, és a felhasználásról számlával számoljon el. Határidő: december 20. A rendezvények szervezéséhez plakátokat, meghívókat, beszámolókat kell készíteni, de sajnos fogytán van a festékpatron készletünk. Szeretnék vásárolni egy fekete és egy színes patront. Úgy számoltam, hogy ,- Ft-ból meglenne. 47/2012.(X.25.) NNÖ határozat festékpatron vásárlásáról A Berhidai Német Nemzetiségiségi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a festékpatron vásárlására vonatkozó szóbeli előterjesztést és az alábbi határozatot hozta: 1.) A Berhidai Német Nemzetiségi Önkormányzat a rendezvények szervezéséhez szükséges plakátok, meghívók, beszámolók nyomtatásához 1 db fekete, valamint 1 db színes festékpatron beszerzését határozza el, melyre költségvetéséből ,- Ft-ot biztosít. 2.) Felkéri Csibra Ferencné elnököt, hogy festékpatronokat vásárolja meg, a felhasználásról számlával számoljon el. Határidő: december 20. Januárban lesz a nemzetiségi nap, igaz még messze van, de az előkészületeket már most el kell kezdeni. Vargáné Nesó Ágnes: Tavaly is már ilyenkor készültünk a kézműves foglalkozások anyagainak beszerzéséhez. Az anyagokhoz és egyéb kellékekhez azt beszéltük meg, hogy ,- Ft elég lesz. Vargáné Nesó Ágnes: Igen, ennyi elég.

9 9 48/2012.(X.25.) NNÖ határozat a Német Nemzetiségi Nap rendezvényének szervezéséről Német Nemzetiségi Nap rendezvényének szervezésére tett javaslatot és az alábbi határozatot hozta: 1.) A januárjában tartandó Német Nemzetiségi Nap délelőtti kézműves foglalkozások megtartásához, különböző anyagok vásárlásához összesen bruttó ,-Ft-ot biztosít. 2.) Felkéri Csibra Ferencnét és Takács Lászlónét, hogy a kézműves anyagokat vásárolja meg, és a rendezvénnyel kapcsolatos kiadásokról számlával számoljon el. Határidő: december 20. Takács Lászlóné: Szeretnénk vásárolni német nemzetiségi ruhákat. A múlt ülésen erről már határozat is született, de abban csak női ruha szerepelt, pedig nekünk férfi ruha is kellene. Akkor a múltkori határozatunkat visszavonjuk és hozunk egy újat, amiben 10 garnitúra ruha fog csak szerepelni. Takács Lászlóné. Köszönöm, így jó lesz. 49/2012.(X.25.) NNÖ határozat a Berhida német nemzetiségi kulturájáért egyesület tagjainak nemzetiségi ruházat biztosításáról Berhida Német Nemzetiségi Kultúrájáért Egyesület tagjainak történő, német nemzetiségi ruhák biztosításáról szóló előterjesztést és az alábbi döntést hozta: 1.) A Berhidai Német Nemzetiségi Önkormányzat 10 garnitúra német nemzetiségi ruhát vásárol, melyet a Berhida Német Nemzetiségi Kultúrájáért Egyesület tagjainak használatba ad. 2.) A német nemzetiségi egyesület női tagjainak nemzetiségi ruházat biztosításáról szóló 36/2012.(IX.12.) NNÖ határozatát visszavonja.

10 10 3.) A ruházatra garnitúránként bruttó ,- Ft-ot, összesen bruttó ,- Ft-ot biztosít. 4.) Felkéri Csibra Ferencnét és Takács Lászlónét, hogy a ruhákat vásárolja meg, és a felhasználásról számlával számoljon el. Határidő: december 31. Takács Lászlóné elnökhelyettes További hozzászólás, észrevétel nem volt. Csibra Ferencné nemzetiségi elnök az ülést bezárta. K. m. f. Csibra Ferencné nemzetiségi elnök Takács Lászlóné nemzetiségi elnökh.

K i v o n a t. A Berhidai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. A Berhidai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Berhidai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8181 Berhida, Kossuth u. 18. Jelen lévők száma: 4 fő Igennel szavazók száma: 4 fő Nemmel szavazók száma: - fő Tartózkodók száma: - fő K i v o

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Berhida Roma Nemzetiségi Önkormányzat ülésén a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében 2013. április 30-án 14,30 órai kezdettel. Jelen vannak: Babai János

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Berhida Roma Nemzetiségi Önkormányzat hivatalos helyiségében 2012. szeptember 4-én 14,30 órai kezdettel. Jelen vannak: Babai János nemzetiségi elnök Babai Lajos nemzetiségi

Részletesebben

ÓPÁLYI ÉS NYÍRPARASZNYA KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2011. FEBRUÁR 7-ÉN HÉTFŐN 16:00 ÓRAI KEZDETTEL MEGTARTOTT KÖZÖS ÜLÉSÉNEK

ÓPÁLYI ÉS NYÍRPARASZNYA KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2011. FEBRUÁR 7-ÉN HÉTFŐN 16:00 ÓRAI KEZDETTEL MEGTARTOTT KÖZÖS ÜLÉSÉNEK ÓPÁLYI ÉS NYÍRPARASZNYA KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2011. FEBRUÁR 7-ÉN HÉTFŐN 16:00 ÓRAI KEZDETTEL MEGTARTOTT KÖZÖS ÜLÉSÉNEK A../ tárgysorozata B./ jegyzőkönyve C./ határozatai: Ópályi 9/2011.(II.07.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Berhida Város Önkormányzata Humán Ügyek Bizottságának, 2013. február 20-án 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Berhida Város Önkormányzata Humán Ügyek Bizottságának, 2013. február 20-án 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Humán Ügyek Bizottságának, 2013. február 20-án 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Kruppa József Turcsányi Istvánné Horváth Istvánné

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bizottsági elnökhelyettes. Peresztegi Lászlóné aljegyző. Lengyelné Horváth Andrea Közművelődési igazgató

JEGYZŐKÖNYV. Bizottsági elnökhelyettes. Peresztegi Lászlóné aljegyző. Lengyelné Horváth Andrea Közművelődési igazgató JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Gazdasági Bizottságának, valamint Humán Ügyek Bizottságának, 2011. november 15.-én 16.00 órai kezdettel megtartott együttes üléséről. Jelen vannak: Humán

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK Nagydorog Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG

Részletesebben

01/162-10/2009. JEGYZŐKÖNYV

01/162-10/2009. JEGYZŐKÖNYV 01/162-10/2009. JEGYZŐKÖNYV 2009. május 11-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26. Tóth Dezső polgármester, Dr. Lelkes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. december 17- én a Körjegyzőségi Hivatal hivatalos helyiségében megtartott üléséről. Jelen vannak: ( A jelenléti

Részletesebben

Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata

Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 3/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. szeptember 11. napján megtartott NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Ü L É S É R Ő L Készült: 4 példányban. 1 Fertőd Város

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./Tájékoztató az Önkormányzat rendelet alkotási kötelezettségével kapcsolatosan.

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./Tájékoztató az Önkormányzat rendelet alkotási kötelezettségével kapcsolatosan. NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.március 21.-én megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v JK.271.016-27/2015. Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht Német Nemzetiségi Önkormányzat Levelezési cím: 3535 Miskolc, Bartók Béla út 54 J e g y z ő k ö n y v Készült:

Részletesebben

N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról

N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete Szám: 2-8 /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete 2012. május 30-án tartott testületi ülésérıl. Az ülés helye: Faluház,

Részletesebben

132 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 19-én 20 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 52/2014.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Peresztegi Lászlóné

JEGYZŐKÖNYV. Peresztegi Lászlóné 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 5.- án 17.00 órai kezdettel megtartott kihelyezett üléséről. Közmeghallgatás Berhida Kultúrház Jelen vannak: Pergõ

Részletesebben

T á rg ysoroza t : Tisztelettel: Pálosi László polgármester

T á rg ysoroza t : Tisztelettel: Pálosi László polgármester A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 5-én megtartott ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1639/1/2015 Magyarcsanádi Román Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 30. napján 11.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok : 1/2015.(I.30.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14- én megtartott alakuló üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14- én megtartott alakuló üléséről. 1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14- én megtartott alakuló üléséről. Ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy Szilárd

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Devecsery Ildikó Anikó

JEGYZŐKÖNYV. Devecsery Ildikó Anikó JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 25- én 16 órai kezdettel megtartott rendes üléséről. Jelen vannak: Fésüs Sándor Gubiczáné Kocsis Irén Devecsery

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2013. március 26. napján megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2013. március 26. napján megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2013. március 26. napján megtartott üléséről DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 19. 00 órakor megtartott nyílt üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 19. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. 1 Tömörd Község Önkormányzat 17/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 19. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Faluház

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Peresztegi Lászlóné

JEGYZŐKÖNYV. Peresztegi Lászlóné JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 29. napján 16 óra 00 perces kezdettel megtartott rendes üléséről. Jelen vannak: Fésüs Sándor Baranyai Balázs Fésüs

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nagy Elemér elnök, Nagy Oszkár képviselő, Kótai Natália Ágnes képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nagy Elemér elnök, Nagy Oszkár képviselő, Kótai Natália Ágnes képviselő J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kazincbarcika Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának 2013. december 17-i ülésén, Kazincbarcika Fő tér 4. szám alatt. Jelen vannak:, Nagy Oszkár képviselő, Kótai Natália

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. SZEPTEMBER 9. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. SZEPTEMBER 9. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2013. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2013. szeptember 9-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés

Részletesebben

Endrefalva Roma Nemzetiségi Önkormányzata. 2012. évi 9. sz. jegyzőkönyve. a 2012. november 28-án megtartott rendes ülésről.

Endrefalva Roma Nemzetiségi Önkormányzata. 2012. évi 9. sz. jegyzőkönyve. a 2012. november 28-án megtartott rendes ülésről. Endrefalva Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2012. évi 9. sz. jegyzőkönyve a 2012. november 28-án megtartott rendes ülésről. Jegyzőkönyv Készült az Endrefalva-Szalmatercs-Szécsényfelfalu Községek Körjegyzőségének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Papp Krisztina jkv. Haszon Zsoltné szociális ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. Papp Krisztina jkv. Haszon Zsoltné szociális ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. május 18-án a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének a községháza nagytermében megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Haszon Zsolt Kalmár Lajos Somogyi

Részletesebben

NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 8800 Nagykanizsa, Petőfi u. 5. Telefon/fax: 93/326-323 Internet: hu; e-mail: kanizsaterseg@chello.

NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 8800 Nagykanizsa, Petőfi u. 5. Telefon/fax: 93/326-323 Internet: hu; e-mail: kanizsaterseg@chello. Ikt.szám: 40/2007. NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA Jegyzőkönyv Készült: Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulás 2007. január 15-én, 16,00 órai kezdettel, a nagykanizsai Vasemberház Dísztermében

Részletesebben

NAPIRENDI PONTOK: 4. Az önkormányzat gazdálkodásáról szóló 2011. évi I. félévi beszámoló elfogadása (írásos előterjesztés)

NAPIRENDI PONTOK: 4. Az önkormányzat gazdálkodásáról szóló 2011. évi I. félévi beszámoló elfogadása (írásos előterjesztés) Képviselő-testületének 2011. szeptember 13-án megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 112-123 / 2011. (IX. 13.) számú határozatok d. rendeletek: 13/2011. (IX. 14.) önkormányzati

Részletesebben

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.25-én 17:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében

Részletesebben

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete : 8738 Nemesvid, Rákóczi u. 2.; : 85/420-766, fax: 85/521-011, +3630/ 742-0232 e-mail:onkormanyzat@nemesvid.t-online.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nemesvid Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző

JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 6/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 28. napján megtartott rendes

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 15/2015 BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 16-án, (szerdán) 8:15 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pécsely Község Önkormányzata P É C S E L Y Szám:201/ 1-25 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2014. május 12-én megtartott soron következő rendes üléséről. Jelen vannak: ifj. Sebők

Részletesebben

T á rg ysoroza t. Tisztelettel: Pálosi László polgármester

T á rg ysoroza t. Tisztelettel: Pálosi László polgármester Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 15-én megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (58-59) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés a SZIB-ÉP

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: Recsk Nagyközség Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselıtestületének a 2012. február 14-én megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV. Készült: Recsk Nagyközség Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselıtestületének a 2012. február 14-én megtartott ülésérıl 2/2012. JEGYZİKÖNYV Készült: Recsk Nagyközség Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselıtestületének a 2012. február 14-én megtartott ülésérıl Határozat száma Tárgy 4/2012.(II.14.) A Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 7-én 9:00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Szini Erzsébet Deák Attila

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 7-én 9:00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Szini Erzsébet Deák Attila Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám: 301/ 20-33 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:A Képviselő-testület 2014. október 7-én 9:00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nagybajom Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 5-én 18.00 óra kezdettel Nagybajom Város Önkormányzat Dísztermében (7561 Nagybajom, Fő u. 40.) megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Humán Ügyek Bizottsága elnök. Gazdasági Bizottság. Bizottsági elnökhelyettes. Távol maradt. Humán Bizottság részéről:

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Humán Ügyek Bizottsága elnök. Gazdasági Bizottság. Bizottsági elnökhelyettes. Távol maradt. Humán Bizottság részéről: JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Gazdasági Bizottságának, valamint Humán Ügyek Bizottságának, 2013. november 20.-án 16.00 órai kezdettel megtartott együttes üléséről. Jelen vannak: Humán

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t : B e r h i d a Városi Önkormányzat Gazdasági Bizottságának 2014. március 18 -án 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Fülöp Attila bizottsági elnök

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2013. április 30. napján megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2013. április 30. napján megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2013. április 30. napján megtartott üléséről DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2009. november 26-án Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről 16.00 órai kezdettel.

JEGYZŐKÖNYV. 2009. november 26-án Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről 16.00 órai kezdettel. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2009. november 26-án Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről 16.00 órai kezdettel. Jelen vannak: Pergő Margit Nyírő István Bakonyi Balázs Borai

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. SZEPTEMBER 26-I SORON KÖVETKEZŐ NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. SZEPTEMBER 26-I SORON KÖVETKEZŐ NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. SZEPTEMBER 26-I SORON KÖVETKEZŐ NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 9/2011. (IX. 27.) önkormányzati rendelet 2011. évi költségvetéséről szóló

Részletesebben

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. október 31-én 18 óra 00 perckor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Somogyi Józsefné képviselő Turcsányi Istvánné képviselő Talabér Márta képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Somogyi Józsefné képviselő Turcsányi Istvánné képviselő Talabér Márta képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült: 2009. február 26-án Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről 16.00 órai kezdettel. Jelen vannak: Pergő Margit polgármester Nyírő István alpolgármester

Részletesebben

Bököny Község Képviselő-testülete 2011. július 04-i rendkívüli üléséről 644-14/2011. a./ jegyzőkönyve. b./ tárgysorozata

Bököny Község Képviselő-testülete 2011. július 04-i rendkívüli üléséről 644-14/2011. a./ jegyzőkönyve. b./ tárgysorozata Bököny Község Képviselő-testülete 2011. július 04-i rendkívüli üléséről 644-14/2011. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (100-103/2011.) TÁRGYSOROZAT 1) Tájékoztató a Bököny településközpont

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 5-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 5-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Szám: V/100-24/2015. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 5-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Szentbékkálla Község Önkormányzat hivatali helyisége. (Szentbékkálla, Kossuth L. u. 11.)

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Szentbékkálla Község Önkormányzat hivatali helyisége. (Szentbékkálla, Kossuth L. u. 11.) SZENTBÉKKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 240-8/2014/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szentbékkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 16:00 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 30- án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 30- án tartott soros ülésén. 19/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 30- án tartott soros ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme 5662 Csanádapáca,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy Szilárd

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 263-11/2012. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

Dunaremete Község Önkormányzat. Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v

Dunaremete Község Önkormányzat. Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v Dunaremete Község Önkormányzat Képviselő-testülete 80-3/2013/X J e g y z ő k ö n y v Dunaremete Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 25-én megtartott nyilvános üléséről Készült: Dunaremete

Részletesebben

Készült: Iszkáz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 19-én (kedden) 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Iszkáz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 19-én (kedden) 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 24-14/2014/Iszk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 19-én (kedden) 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. május 15-én a Városháza emeleti kistermében 8 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke:

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke: JEGYZŐKÖNYV Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottsága 2015. január 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helyszíne:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívásra került és jelen van dr. Istvándi Csilla jegyző, aki a jegyzőkönyvet is vezeti.

JEGYZŐKÖNYV. Meghívásra került és jelen van dr. Istvándi Csilla jegyző, aki a jegyzőkönyvet is vezeti. Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2863/2014/A JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendes ülésén 2014. november 18. napján 16.00 órakor, Ászár Polgármesteri Hivatalban

Részletesebben

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16-3/2011. JEGYZŐKÖNYV

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16-3/2011. JEGYZŐKÖNYV KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16-3/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. április 27. napján 16.30. órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Készült: A Képviselő-testület 2013. október 16-án megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k

Készült: A Képviselő-testület 2013. október 16-án megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ 39- /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. október 16-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós polgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Testület a szóbeli előterjesztést 3 igen szavazattal az ülés napirendjére felvette.

JEGYZŐKÖNYV. A Testület a szóbeli előterjesztést 3 igen szavazattal az ülés napirendjére felvette. Miskolc Megyei Jogú Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata JK: 271.024-20/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 11.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 109 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt

Részletesebben

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/2013. 104/2013. Kt. hat.

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/2013. 104/2013. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/2013. 104/2013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

4./ Egyebek 1./ Kezdeményezés a napközbeni gyermekellátás fejlesztéséről 23/2016.(IV.25.) sz. határozat

4./ Egyebek 1./ Kezdeményezés a napközbeni gyermekellátás fejlesztéséről 23/2016.(IV.25.) sz. határozat 9/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. április 25. napján 15:15 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend és

Részletesebben

Szám: 8-19/2014. N é m e t b á n y a

Szám: 8-19/2014. N é m e t b á n y a Szám: 8-19/2014. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4. napján 17 órakor megtartott Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Takács Lászlóné nemzetiségi elnökhelyettes. Peresztegi Lászlóné NAPIREND TÁRGYALÁSA ELŐTT:

JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Takács Lászlóné nemzetiségi elnökhelyettes. Peresztegi Lászlóné NAPIREND TÁRGYALÁSA ELŐTT: JEGYZŐKÖNYV Készült: A Berhidai Német Nemzetiségi Önkormányzat 2013. június 25-én 11.00 órai kezdettel a Berhidai II. Rákóczi Ferenc Német Nyelvoktató Általános Iskola igazgatói irodája hivatalos helyiségében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Berhida Városi Önkormányzat Településrészi Önkormányzó Testületének 2008. február 26.-án, 17.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Berhida Városi Önkormányzat Településrészi Önkormányzó Testületének 2008. február 26.-án, 17.00 órai kezdettel megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Városi Önkormányzat Településrészi Önkormányzó Testületének 2008. február 26.-án, 17.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Turcsányi Istvánné Koltai Tibor Horváth

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: EPL/6/12/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 28-án 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Bácsszentgyörgy Község Képviselő-testülete 9/2012. (nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Bácsszentgyörgy község képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009. szeptember 28-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03.04-én megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03.04-én megtartott testületi üléséről. Szám:600/3/2015. 3. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. 03.04-én megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Perkáta, 2011. július 20. Határozatok: 77-81/2011. (VII. 20.) Rendelet: 11/2011. (VII. 20.)

JEGYZŐKÖNYV. Perkáta, 2011. július 20. Határozatok: 77-81/2011. (VII. 20.) Rendelet: 11/2011. (VII. 20.) PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. július 20-án (szerda) 17:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2011. július 20. Határozatok:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. november 10-én (kedd) 9.00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében (1239 Budapest, Grassalkovich

Részletesebben

6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott ülésről.

6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott ülésről. 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2015. június 29-én megtartott ülésről. Jelen vannak: Radvánszky Judit Hódosi Tamás Oláh Ernő Balla Péter Kereszti Márta Molnár Lászlóné polgármester alpolgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 9 szavazattal, egyhangúlag az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 9 szavazattal, egyhangúlag az ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: JEGYZŐKÖNYV Zsámbék Nagyközség Képviselő-testületének 2008. szeptember 2-án (kedden) 17 órakor a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében (2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4.) megtartott rendkívüli üléséről. Jelen

Részletesebben

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 9/2016. Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-én (kedd) a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk Község Képviselő-testületének 2014. május 14-én 16,00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk Község Képviselő-testületének 2014. május 14-én 16,00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült Zajk Község Képviselő-testületének 2014. május 14-én 16,00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Zajk Jelen vannak: Bagladi Róbert polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó KISSOMLYÓ KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KISSOMLYÓ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kissomlyó község Képviselő-testülete 2011. április 6-án megtartott testületi ülésén Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÁPRILIS 10-ÉN TARTOTT

JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÁPRILIS 10-ÉN TARTOTT 1 Alap Község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György utca 31. 25/221-102, 25/220-370 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÁPRILIS 10-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Fésüs Sándor polgármester

JEGYZŐKÖNYV. Fésüs Sándor polgármester JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 27. napján 16 óra 00 perces kezdettel megtartott rendes üléséről. Jelen vannak: Fésüs Sándor Baranyai Balázs Fésüs

Részletesebben

Szám: 334-4/2013. N é m e t b á n y a

Szám: 334-4/2013. N é m e t b á n y a Szám: 334-4/2013. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 18. napján 8 óra 30 perckor megtartott Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Berhidai Német Nemzetiségi Önkormányzat hivatalos helyiségében 2012. szeptember 12-én 15,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Csibra Ferencné nemzetiségi

Részletesebben

4/2007 NNÖ 2007pr0528. Jegyzőkönyv. Készült Sopron Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2007. május 28-i rendkívüli, nyilvános üléséről.

4/2007 NNÖ 2007pr0528. Jegyzőkönyv. Készült Sopron Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2007. május 28-i rendkívüli, nyilvános üléséről. 4/2007 NNÖ 2007pr0528 Jegyzőkönyv Készült Sopron Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2007. május 28-i rendkívüli, nyilvános üléséről. Jelen vannak: A csatolt jelenléti ív szerint Felkért

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Gazdasági Bizottság a napirendet egyhangúan elfogadta az alábbiak szerint:

JEGYZŐKÖNYV. A Gazdasági Bizottság a napirendet egyhangúan elfogadta az alábbiak szerint: Ügyiratszám: 58.562 11 / 2012. Ügyintéző: Schmidt Erika JEGYZŐKÖNYV amely készült a Gazdasági Bizottság 2012. június 19 én (kedden) 15.00 órai kezdettel megtartott üléséről, a Polgármesteri Hivatal Kis

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Balatonszőlős Önkormányzatának Képviselő-testület tagjai részéről: Kósáné Szakonyi Zsuzsanna képviselő

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Balatonszőlős Önkormányzatának Képviselő-testület tagjai részéről: Kósáné Szakonyi Zsuzsanna képviselő Jegyzőkönyv Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 7-én, 17:00 órai kezdettel Pécsely Község Önkormányzatának Képviselő-testületével közösen - megtartott Képviselő-testületi

Részletesebben

Készült 2013. december 19.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő,

Készült 2013. december 19.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő, J E G Y Z Õ K Ö N Y V a Kardos Község Önkormányzat Képviselõ-testületének 2013. december 19.-én megtartott ülésérõl. JEGYZÕKÖNYV Készült 2013. december 19.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL 2009. JÚLIUS 2.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL 2009. JÚLIUS 2. J E G Y Z Ő K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL 2009. JÚLIUS 2. HATÁROZATOK SZÁMA: 13, 14, 15/2009. 2 Jegyzőkönyv Bak, Sárhida és Zalatárnok

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. március 29-én megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. március 29-én megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. március 29-én megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2011. (IV.01.) önkormányzati rendelet módosítása Írásos előterjesztés

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A kistérségi mozgókönyvtári ellátás helyzetérıl szóló beszámoló elfogadása

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A kistérségi mozgókönyvtári ellátás helyzetérıl szóló beszámoló elfogadása Községi Önkormányzat Völcsej 4-1/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 12/2014.(V.19.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 13/2014.(VI.19.) A lövıi Családsegítı és Gyermekjóléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 21-én 10,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 21-én 10,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről Ikt.szám: 725-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 21-én 10,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CEGLÉDBERCEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2010. július 23-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CEGLÉDBERCEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2010. július 23-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CEGLÉDBERCEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. július 23-i rendkívüli üléséről 80-82/2010. (07. 23.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat 2010.

Részletesebben

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 30-án megtartott ülésének

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 30-án megtartott ülésének Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 30-án megtartott ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 100-110 d, rendelete: T á r g y s o r o z a t a 1.) Beszámoló

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT PÉNZÜGYI ÉS VAGYONHASZNOSÍTÁSI BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT PÉNZÜGYI ÉS VAGYONHASZNOSÍTÁSI BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 14/2015 BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT PÉNZÜGYI ÉS VAGYONHASZNOSÍTÁSI BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budakalász Város Önkormányzat Pénzügyi és Vagyonhasznosítási Bizottsága 2015. augusztus 19-én,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 21-én tartott rendkívüli nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 21-én tartott rendkívüli nyilvános üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 21-én tartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza a : 68/2015.(V.21.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Testület 3 igen szavazattal elfogadta az ülés napirendjét.

JEGYZŐKÖNYV. A Testület 3 igen szavazattal elfogadta az ülés napirendjét. Miskolc Megyei Jogú Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata JK: 271.024-12/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27. napján

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 14-én de. 09 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Az anya- és gyermekvédelmi feladatok 2014.évi ellátásáról szóló tájékoztató efogadása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Az anya- és gyermekvédelmi feladatok 2014.évi ellátásáról szóló tájékoztató efogadása Községi Önkormányzat Nemeskér 7-1 /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 29/2015.(VII.28.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 30/2015.(VII.28.) Az anya- és gyermekvédelmi feladatok

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2010. január 28-án megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2010. január 28-án megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2010. január 28-án megtartott nyílt üléséről 2.Napirend: Nevelési-oktatási intézmény Szervezeti Működési Szabályzatának és házirendjének módosítása (Az írásos előterjesztés

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-én megtartott rendkívüli ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 44-46/2011. (VI. 21.) d, rendeletei: Iktatószáma:

Részletesebben

Határozat száma 4/2014. JEGYZŐKÖNYV

Határozat száma 4/2014. JEGYZŐKÖNYV 1 4/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Recski Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének a 2014. április 22-én 16,00 órai kezdettel KÖZMEGHALLGATÁSSAL EGYBEKTÖTT üléséről Határozat száma Tárgy 13/2014.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. december 29.-én (kedden) 14.00 órakor Segesd Község Önkormányzata házasságkötő termében megtartott soron kívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. szeptember 5- én a Körjegyzőségi Hivatal hivatalos helyiségében megtartott üléséről. Jelen vannak: ( A jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. május 4-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. május 4-én megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 6/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. május 4-én megtartott üléséről Határozatok száma: 30-31. TARTALOMJEGYZÉK 30/2015.(V.4.) PBH.

Részletesebben