Láng Judit: Keszonbeteg cigányok November 16.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Láng Judit: Keszonbeteg cigányok 2014. November 16."

Átírás

1 Láng Judit: Keszonbeteg cigányok November 16. A Demokrata Info szerkesztõsége feladatának tekinti, hogy a gondolatokat közöljön a demokráciáról és a diktatúrákról, a fasiszta valamint a kommunista ideológiákról, gyûlöletrõl, kirekesztésrõl, rasszizmusról, antiszemitizmusról, idegengyûlöletrõl, mások megbélyegzésérõl így kiemelten foglalkozik a cigányellenességgel, a romák sorsával. Az alábbiakban egy tanulmányt közlünk, amely felteszi azt a kérdést, hogy ki a cigány? Az integrálás nehézségeirõl Ki a cigány? Tulajdonképpen csak nagyon kivételes esetben lehet valaki cigányként sikeres Magyarországon: például, ha kiemelik díszcigánynak, mert egyébként a negatív elõítéletek miatt ez szinte lehetetlen. Ismerek egy körzeti orvost, róla senki nem tudja, hogy cigány, a cigányok se, mert õ azon a kistelepülésen ahol él, dr. Bangó István. A titulusa miatt senki sem asszociál arra, hogy roma. Nem annyira sötétbõrû zenész cigány családból származik. Mondta, hogy nem volt elég tehetséges zenésznek, inkább elment orvosnak. Nem volt egyszerû a történet -, a professzora lányát vette el, aki kijelentette: nem érdekel, hogy cigány vagy, de van jövõd és szívesen hozzád adom a lányom, mert látom, hogy belõled tisztességes orvos lesz. Nekem fontos, hogy olyan családba kerüljön, ahol a férje el fogja tudni majd tartani. Ez az idõs orvos bácsi nem csinált ügyet a veje származásából. Nyilván csinált volna, ha a lányát például Rigó Jancsi

2 kérte volna meg - egy zenélésbõl élõ cigány -, tehát nyilvánvalóan vannak határok, de ez egy egészséges határ: az egzisztencializmus határa. Ha megélhetési szempontból biztos kezekben van a professzor lánya, akkor rendben van: nem kérdés, hogy cigány, vagy nem a veje. Szimpatikus, helyes, törekvõ fiú, szeretik egymást, hajrá. A páciensek csak azt veszik észre, hogy orvos. Szemüveg, fehér köpeny, sztetoszkóp: a szerepkellékek megvannak, tehát a környezet számára nem cigány. Az, hogy õ mit gondol errõl, az egy másik kérdés. Egyébként annak tartja magát. Ez egy szerencsés eset, mert az apósa elfogadta és a szülei részérõl sem jött olyan nyomás, hogy el kell veszítenie az identitását, vagyis, hogy nem lehet cigányként orvos. Dél-Dunántúlon, ahol vend-cigányok élnek Snétberger Ferenc (gitármûvész) is ilyen családból származik, ott elég gyakoriak a német nevek -, a Liskó Ilonának volt a 90-es években egy iskolakutatása. Leültek az osztályfõnökkel egy általános iskolában és végiglapozták a naplót, hogy szerinte melyik gyerek cigány, illetve melyik nem. Az osztályfõnök helyettes is ott ült mellettük halálbiztosan sorolta: igen õ cigány, õ nem cigány, és egyszer csak megállt egy Pfeifer nevû kislánynál. Ránézett a kolléganõjére: te, a Pfeifer gyerek cigány? Az apukája fogorvos. Õ nem cigány, jött a válasz, miközben tudták, hogy az. Az iskola nem kategorizálta cigánynak a fogorvos apuka kislányát. Nem is kezelte akként, ezért is lehetet aztán jó tanuló egyébként. Az oktatásról Megnehezítették a felsõoktatásba való bejutás feltételeit azzal, hogy megemelték felvételi ponthatárok számát. Azért -, mondja Orbán Viktor,

3 hogy a kevésbé tehetséges tanulók ne járjanak egyetemre. De hát ki mondja meg, hogy ki tehetséges és ki nem? Ez gyakorlatilag már az alsó tagozat elsõ-második osztályában eldõl, hogy kibõl lesz értelmiségi és kibõl nem. Az iskolának ebben fontos szerepe van, mert már akkor el lehet rontani a gyermeknevelést és el is rontják. Persze, beszélhetünk a tanár, vagy a pedagógus személyes felelõsségérõl is, de abban, hogy ki választódik ki, abban bõven benne van az oktatási rendszerbe kódolt rasszizmus is. Tehát, amikor egy iskola úgy próbálja megoldani a konfliktusokat, hogy rendõrt állít a kapuba azért, hogy a szülõket ne engedje be akkor az, milyen iskola? Hogy beszélünk ilyen esetben a szülõ és az iskola közötti párbeszédrõl? Mert egyszer egy szülõ ráborította a pedagógusra az asztalt? Miért nem teszik fel a kérdést, hogy miért történt? Persze, oké: ne borítsa rá senki a pedagógusra az asztalt, de azért sok szülõ érzi néha, hogy szeretné megtenni nem véletlenül: és azok, akinek kevesebb vesztenivalójuk van, azok ezt könnyebben meg is teszik. Nem helyeslem. Magyarországon katasztrófa az oktatási rendszer. Ismerek valakit, aki egy nyolcadik kerületi általános iskolában tanít. Látom rajta, hogy mennyire megkeseredett, gyerekgyûlölõ, rasszista ember. Az ilyen miért megy pedagógusnak? Ül, és szikrázik a szeme, mert a gyerek hangos.

4 Pedig, a gyerekek ilyenek! Én akkor esnék kétségbe, ha csendben ülnének a helyükön, mert arra gondolnék azon nyomban, hogy húúú, valamit nagyon elszúrtam. Hála Istennek nem vagyok autoriter, úgyhogy amikor rákiabálok a gyerekemre, akkor õ visszakiabál, és egy jót veszekszünk, de ahogy veszekszünk, úgy ki is tudunk békülni egymással. Azt gondolom, hogy ez a demokratikus nevelés, hogy ez a partneri viszony. Nem lehet egy gyereket alárendelni, mert nem lesz önálló, vagy nehézségei lesznek ezzel késõbb. Az a vicc, hogy pont a felsõ-középosztálybeli értelmiségi családokban és a nyomorban élõ családokban felnevelkedõ gyerekek jönnek egy olyan demokratikus családi környezetbõl, amivel a mai autoriter oktatási rendszer nem tud mit kezdeni. Tehát, az átlag középosztálybeli gyerekkel nagyon jól el van a mai magyar iskola, mert az alapértéke a szófogadás. Ez sem a nyomorban, sem az értelmiségi családokban nem alapérték, mert ott demokratikus légkör van: megvitatják, megbeszélik a dolgokat, a gyermeknek szavazati és beleszólási joga van. És ha a gyerek bekerül egy olyan autoriter környezetbe, mint a magyar iskola, akkor csak néz és nem érti mi is van? Viszont csak a felsõ-középosztálybeli értelmiségi családoknak van pénze arra, hogy alternatív képzést nyújtson a gyermekének, azaz olyan alapítványi iskolákba vigye, mint például a Waldorf, vagy a Montessori, ahol olyan módszerekkel tanítják, amelyeket Amerikában azért dolgoztak ki, hogy a hátrányos helyzetû gyerekeket segítsék. Magyarországon felsõ-középosztálybeli értelmiség gyerekei a haszonélvezõi ezeknek az alternatív pedagógiai módszereknek. Viszont az állam nem támogatja ezeknek a terjedését azokban az iskolákban, ahol elemi szükséglet lenne.

5 A hátrányos helyzetû családokból kikerülõ értelmes gyereket, az autoriter iskola a kommunikációja miatt visszanyomja, mert ha nem azt mondod, amit én, akkor hülye vagy. És a gyerek nem azt mondja, mert nem olyan környezetbõl jön, hogy alárendelõdõ legyen a hozzáállása. Ezért bekategorizálják hülyének, mert egyszerûbb a túlterhelt tanároknak és pedagógusoknak, mint külön figyelmet szentelni rájuk. És a pedagógus ott áll a gyermek fölött, dobol az újaival, hogy mikor lesz már kész a feladattal a nagy létszámú osztályban, aztán azt mondja: ez nem jó! Na most, ha fölötted állnak, akkor teljesíts jól! Így én se tudnék. Ismeri mindenki a klasszikus Pygmalion effektust: ha valakit hülyének kezelnek, akkor egy idõ után hülye is lesz. ( Aztán hazamegy a gyerek, és a hat testvére mellett, asztal nélkül, hokedlin nagy nehezen megírja a házi feladatát. (Ilyenek, vagy hasonlóak a lakáskörülmények fõleg a szegény negyedekben és régiókban.) Másnap mesélte a gyerek bement az iskolába, a tanító néni belenézett a füzetébe, el sem olvasta, hogy mit írt, hanem áthúzta egy nagy piros tollal az egészet és azt mondta: Nem megmondtam, hogy ne ceruzával írd! Tollal kell írni a házi feladatot! És meg sem nézte, miközben a gyerek órákig azért szenvedett, hogy megírja az angol ragozást és a fogalmazást, miközben a hat testvére ugrált a fején. Milyen tanuló lesz ebbõl a gyerekbõl a következõ évben? Semmilyen.

6 A gyökértelenné válásról Azt mondják, hogyha egészségtelenek az életkörülmények valamelyik kistelepülésen, akkor el lehet vinni a cigánygyerekeket tömegesen nevelõotthonokba, vagy kollégiumokba, ahol normális feltételek mellett nevelkedhetnek. Ez rendben van, de mi történik akkor, ha eközben az intézmények élére rasszista igazgatókat neveznek ki? Azok a romák, akik az iskola végeztével felszabadulnak majd ezekbõl a kollégiumokból, gyökértelenné válnak, származásukat szégyellni fogják és öngyûlölõ, középosztálybeliként próbálnak majd érvényesülni. Csak ott tévednek, hogy ezeket az embereket, tíz éven belül a pszichiátriákon fogják legközelebb újra látni súlyos keszonbetegként, mert ezt a gyorsiramú társadalmi rétegváltást nem lehet csak úgy megemészteni. Mindig azokat ismertetjük meg a széles közönséggel, akik meg tudták valósítani a kiugrást, ez bizonyos szempontból jó, de sorban találkozom olyan ismerõsökkel, akik a nyomorból jönnek, sikeresek sok szempontból, viszont lelki betegek. Karcsi filozófiát végzett Szegeden, aztán feljött Pestre, hivatalnokként dolgozott egy önkormányzatnál, késõbb egy másikban is: de már azt hallotta otthon gyermekkorában, hogy te ne legyél cigány kisfiam! Erre azt mondta: de könyörgöm, én cigány vagyok! Karcsi mesélte, hogy emlékszik gyerekkorából, amikor az anyja azt mondta az apjának: dugd el a hegedûdet és legyél inkább gyári munkás! És az asszimilációs nyomásra kialakult öngyûlölet a következõ generációban, vagyis a gyerekben jelenik meg: öngyilkos akar lenni, súlyos mániás-depressziós, aki folyamatosan Ketilepten, vagy hasonló szereken él, mert egyszerûen nem tudja magát kezelni. Karcsinak volt egy bátyja, aki annak idején még a nyolcvanas években feljött Budapestre teherautó sofõrnek, aztán felkötötte magát.

7 Errõl nem beszélünk, csak arról, hogy milyen sikeresek a roma programok, pedig ezt nem lehet áldozatok nélkül csinálni, mert a gyors társadalmi rétegváltás következménye, hogy olyan súlyos identitás válságba kerül a roma fiatal, hogy a végén már azt sem tudja, hogy fiú-e, vagy lány. Ibolya, tehetséges biológushallgató: hallottam, hogy a vonat alá feküdt, úgy szedték ki a sínek közül. Utána hónapokig kezelték a pszichiátrián, mert totál kibukott. Mesélte, hogy feljött a Fõvárosba egy kelet magyarországi kis faluból és azt látta, hogy a középosztály és az értelmiség veri a nyálát, hogy neki milyennek kellene lennie. Ibolya meg úgy van vele, hogy mindenkit elküld a picsába. Mondják neki: jaj így nem szabad beszélni! Mi az, hogy nem szabad így beszélni! reagál. A kurva anyátokat! Még meg sem mondhatom, hogy mit gondolok rólatok! Nektek nem kell jól viselkedni, mert azt magatoktól tudjátok, de én gyors talpalón tanuljam meg, hogyan kell középosztálybelinek lenni? Jól szórakoztok, ahogy próbálkozom? És sorban gyártja ez a rendszer az asszimilációs nyomással totál megterhelt súlyosan lelki beteg, tényleg azt tudom mondani, keszonbeteg embereket, akik nagyon mélyrõl egyszer csak feljönnek, és nem kapnak levegõt: ott van az agyukban a buborék. Nem tudnak mit kezdeni az idegen környezettel, ahogy Karcsi és Ibolya sem, mert nem tudják feldolgozni egyedül, segítséget meg nem kapnak. Van néhány barátom, aki felkarolt egy-egy kiugrott romát és mutogatja õket, de azt nem mondja, hogy például Lali Komlón, egy igazán nyomorgó beáscigány családból nevelõintézetben kötött ki, annak minden terhével,

8 nyûgével, és amikor kikerült a világba, senki nem segített feldolgozni neki a változást. Lali képzõmûvész. Elvégezte az egyetemet és tényleg nagyon tehetséges, szerintem. Hülyeségeket gyártatnak vele, amit a középosztály megvesz, és tapsikolnak: cigány mûvész, jaj, de jó!, de nem tud individuális alkotó lenni, mert neki azt kell sorozatgyártania, amit a középosztály szeret ebbe fog beledögleni. Az asszimilációs nyomás egyik példája: ki kell nyalni a középosztály fenekét annak érdekében, hogy túléljük a holnapot. Miért? Lali felkarolóinak kinek kellett alárendelõdniük mondjuk a saját házastársukon kívül? Mit csinálunk? De, tényleg! A roma nõkrõl A romák beilleszkedésének gender problémái is vannak. Egy oláh, vagy beáscigány családban a nõknek egészen máshol van a helyük a családi hierarchiában, mint a férfiaknak.

9 Egy beás családban majdnem egyenrangú az asszony, sõt, gyakorlatilag õ a pénzügyminiszter. Ha a férfi elkezd külön pénzt gyûjteni, abból problémák adódhatnak, mert ha nem adja haza a fizetését, a mögött általában az van, hogy le fog lépni egy másik nõvel. Azt már lehet tudni elõre, ha a férfiak elmennek bogyót gyûjteni, csigát szedni és csak a fele pénzt adja le, amit a munkájáért kap, akkor az asszony gyanakodni kezd, hogy a férje készül valamire, mert tudja, hogy mennyi idõ alatt mibõl, mennyit lehet össze gyûjteni. Egy igazán hagyományõrzõ beás családban a menopauza után, a nõknek különös tisztelet jár, mert a tiszta nõnek, aki már nem menstruál, közvetlen kapcsolata van a szellemvilággal. Gyakorlatilag az idõs asszony, egyfajta varázsló szerepben él egy falusi közösségben. Az õ átkától félni kell, tisztelni, szeretni kell õt, a kívánságait pedig tiszteletben kell tartani. Egy oláh cigánynõ a családi hierarchiában valahol a gyerekek után kettõvel-hárommal jön és ez így van egész életében. Mikor meghal a férje és már nagyok a fiai, akkor a gyerekek tisztelik az anyjukat, de ennyi. Érdekes: Erdélyben a Gáborcigány közösségekben a házasság után általában a nõ költözik a férfi házába. Ezekben a közösségekben is az elsõ a férfi, vagy a fiú gyerek. Ha a férfiak elmennek dolgozni, bádogozni, vagy kereskedni, tehát járják az országot, addig az asszonyok egyedül maradnak otthon a gyerekekkel. Ilyenkor az anyósnak van nagy hatalma. Õ irányítja a családot, amíg a férfi nincs otthon. Ez megint egy másik helyzet. Viszont, amikor haza jön a férfi, akkor a nõ például nem mehet el a férje elõtt. Ha a férfi ül a fotelban és a nõ nem tud elmenni az ura háta mögött, akkor annak fel kell állnia, hogy ha neje el akar menni a szoba egyik felébõl a másikba, de ezt csak háta mögött teheti. A lányokat, az elsõ havi menzesz után, vagyis tizenkét-tizenhárom évesen, miután nõvé válnak, népviseletbe öltöztetik, tehát hosszú szoknya, befont haj, ha férjhez megy, fejkendõ is és onnantól kezdve nem járhatnak iskolába, mert nem lehetnek felügyelet nélkül a fiúk és a

10 lányok. Ez az egyik oka egyébként annak, hogy a romák nem, vagy csak nehezen tudnak integrálódni. Amartya Sen, Nobel díjas indiai közgazdász ( megírta az indiai családokkal kapcsolatban, hogy a szegény családok társadalmi integrációjának egyik kulcsa a nõk tovább tanulása és munkába állása. Ugyanis, amit a nõ keres, azt a háztartásnak keresi, a férfi pedig magának keres. Ez azért mindenhol így van, hacsak nem egy hagyományõrzõ beáscigány családról van szó, mert õk különböznek a mainstreamtõl. Magyarországon régen a vidéki paraszt családokban is így volt: hacsak a nõ nem állt a sarkára és nem megkövetelte meg, hogy apukám add haza a fizetésedet -, mert akkor ugye más a helyzet, de inkább az volt a jellemzõ, hogy a nõ a saját keresetét osztotta be és a háztartás vezetésével az összes családtag és gyerek túlélését biztosította. A férfi pedig maga rendelkezett azzal, amit keresett, vagyis a család fenntartásával kapcsolatban sokkal individuálisabb volt. Ez napjainkban is így van. Egy tisztességes férfi a mai világban, ha legalább alapszinten nem feminista, akkor nem tisztességes: ezt be kell látni, valljuk be. Szóval, ez egy alapvetõ egyenlõtlenségi probléma gender ügyben is: ezért jutnak a (roma) nõk nehezebben iskolába és a munkaerõpiacra. Tehát a (roma) férfiak családon belüli attitûdjének megváltozása a szegénység felszámolásához elengedhetetlenül kellene.

11 Ha egy roma mégis kiemelkedik, akkor a két kultúra, a hozott cigány és a megismert többségi ellentmondásosan keveredik benne, mert a többségi elvárás az, a folyamatos negatív kritika miatt, hogy a hozott kultúráját tagadja meg. Mintha abban nem lennének értékek. Tehát Ibolya, aki a szegény Szabolcs-megyei falusi családból egyszer csak értelmiségivé akar válni, mert minden tehetsége meg van hozzá az õ esetében a szituáció: nõ is, cigány is, találkozik ilyen-olyan társadalmi elvárásokkal, és egyszer csak bekerül (egy generáción belül), egy középosztályi környezetbe. A diplomáját írja, és egyszer csak felismeri, hogy otthon már nem fogadják el, a többségiek pedig még nem. Azt mondják, mikor hazamegy, hogy micsoda nõ az, akinek húsz évesen még nincsen férje, rendes családja, az új környezetben pedig, hogy dugni jó vagy, de azért ne gondold már anyukám, hogy elveszlek feleségül, mert azért mégis csak cigány vagy. Mit lehet erre mondani? És akkor még azt is mondják neki: beszélj szépen kislányom! Mélyrõl jött, és igaza van, mikor azt mondja: a kurva anyátokat! Ezek a mindennapok, amiket élünk. Van, aki átéli ugyanezt az identitásválságot, de nem fogja fel. Józsi kedves, tehetséges fiú, cigánytelepen élt. Mesélte, hogy emlékszik rá, mikor hatévesen elõször iskolába ment szeptemberben, otthon vette fel a tornaruháját azért, hogy õ legyen az elsõ, aki kész lesz az átöltözéssel. Mert cigány vagyok, magyarázza, és meg kell mutatnom, hogy gyorsabb és jobb vagyok a többiektõl. Miért kérdeztem. Hát azért, mert nekem az anyukám ezt tanította. Õ most huszonöt éves, és ugyan azokkal a pszichés problémákkal küzd, mint Ibolya, csak éppen nem tudatosul benne: meg akarja mutatni, hogy õ magyarnak is jobb, mint a többiek, mert ebben a világban duplán kell teljesítenie, hogy érvényesüljön. Benne van a nyomás a srácban és látszik is rajta. Ez a negatív elõítéletek mentén alakult ki benne, amivel napi szinten találkozik a többségiek között. És azonosult velük. Az

12 identitásválságot ez okozza, mert közben áttételesen a származását tekintve öngyûlölõvé vált. Zavarta, hogy cigány, és bizonyította, hogy igazi magyar: aztán találkozott a roma polgárjogi áramlattal, és a kettõ összeütközött benne. Nem tudom hibáztatni, mert látom a szenvedését: a szülõi nyomást, hogy te csak úgy lehetsz sikeres, ha nem vagy cigány, ez az üzenet otthonról. Nyilván a szülei is ezt tapasztalták. És teljesen jogosan, Szalai Júlia (szociológus) már annak idején a nyolcvanas években megírta egy tudományos cikkben, hogy nagyon durva asszimilációs kényszer van Magyarországon: tehát csak akkor lehetsz sikeres, ha nem vagy cigány, miközben cigány vagy. Ez a kettõ ütközik a feltörekvõ cigány emberben: ezt nem lehet ép elmével, vagy ép lélekkel túlélni, vagy csak nagyon nehezen. A feminizmusról Poszt-feministának születtem, de hát ki nem? Azért, mert ez a világnézet és gondolkodásmód a normális, a magától értetõdõ, vagyis nem mozgalmi kérdés. Az a nõ, aki tanul, akinek fontos, hogy legyen saját keresete, aki a családja mellett a munkája által akarja kifejezni magát, az akkor is poszt-feminista, hogyha 1. soha nem hallott a feminizmusról, bár ennek kicsi az esélye, 2. nem ért egyet a nézetekkel,

13 3. bele sem gondol soha. Egy ismerõsömnek például három diplomája van, egyetemen tanít, együtt él egy férfivel, akit szeret, de nem ment hozzá, negyven évesen szült egy gyereket, mert úgy gondolta, hogy ez se maradjon ki az életébõl, annyi pénze van, hogy azt sem tudja hova tegye egyszer csak azt mondta nekem: jaj, hát én ki nem állhatom a feministákat! A feminista szót félre értik Magyarországon, még a szélsõséges hardcore feministák is. Ez egy életforma, nem mozgalom! Fontos lenne megérteni, hogy ezek a félreértések kikerüljenek a diskurzusból, hogy ne ilyen értelemben beszéljünk róla. Elengedhetetlenül fontos, hogy az elmaradást amelyek nagyok és számottevõek megpróbáljuk behozni! Bizony mindannyian feministák vagyunk, akik egyáltalán valamit az emberségrõl tartunk. Ez így van. A feminizmus és az antirasszizmus kéz a kézben járnak! Magyarországon ez valahogy a liberális színezetet kapta: ha most utána ásnánk, hogy ezek a szavak eredetileg mit jelentenek, látnánk: semmi közük hozzá. Ez csak egyszerûen egy normális individualista érett, felnõtt gondolkodás, amelyért felelõsek vagyunk: ahogy az ember harminc fölött felelõs az arcáért, úgy felelõs a gondolkodásmódjáért is.

14 Ha nem vagyunk feministák, akkor tessék annak lenni! Aki nem gondolt még ebbe bele, azoknak tessék átgondolni! És tessék tudomásul venni, hogyha az emberiségért valamit tenni akar, vagy valahogyan a tetteivel akarja megköszönni az életét, most a jó szándékúságtól, a vallásosságon át, az elhivatott önfeláldozásig, bármelyik fázisra gondolok, akkor ezek a fogalmak, mint fejezetek, egyszerûen aláesnek ennek. Tehát, nem lehet megúszni a feminizmust! Nem lehet megúszni az antirasszizmust! A nõkérdés nem a feministáké, a cigánykérdés nem a romáké ez rettenetesen fontos. Az a férfi, aki ebben a világban nem feminista persze nem szélsõségesen az menjen a pxxxxxxx, mert a nõkre nézve általánosan, a romanõk tekintetében pedig, ha csak a szegénység felszámolására gondolok akkor egy különösen ártalmas macsó világban élünk. Ez engem nagyon bánt! Én nem akarok egy macsó és rasszista társadalomban élni! Menjenek a picsába azok, akik a fizikai, politikai és gazdasági elõnyeik mentén azt gondolják, hogy parancsolhatnak másoknak!

15 Ez nem az esélyegyenlõség politikája! Sok esélyegyenlõségi érdekvédõt ismerek, akik egy hangsúlyosabb nézésre lemennek végrehajtóba. Hány ilyen szakember van ma a kormány körül! Nem csak e mögött, az elõzõ kormány mögött is! Rengeteg! És Magyarországon nincsenek független civil szervezetek, mert egy civil nem engedheti meg magának, hogy a saját meggyõzõdése szerint ejtsen el egy mondatot, mert azzal azt kockáztatja, hogy forrásokat veszít. Nem az a baj például Bayer Zsolttal, hogy pszichopata, nem az a baj, hogy rasszista: más országokban is vannak ilyen idióták, csak nem kapnak médiafelületet! Ez a baj a Bayer Zsolttal! És baj, hogy az a párt, amelybe tartozik, nem azt képviseli, hogy számukra az életellenes uszító retorika nem elfogadható, hogy Bayer mondanivalója nem a civilizált beszédmód része.

16 Németországban, vagy Franciaországban is van idióta, csak mások nem állnak szóba vele, hanem azt mondják: te vagy a szélsõség! Hát Bayer pártja nem mondja, hogy te vagy a szélsõség! Azt mondják: te vagy a haverunk! Innentõl kezdve az üzenet a közvélemény felé: cigányozhatunk, buzizhatunk, amit akarunk õk a hibásak! Mi vagyunk a heteró, keresztény macsó pasik, akiknek a bõre fehér, akiket nem érhet semmi kritika, mert mi aztán übermensch vagyunk! Ez van ma Magyarországon. Mert Bayer Zsolt tucatember, az ilyenbõl bármennyi van, bármelyik másik országban is, de nem kapnak médiafelületet! Figyelem! A cikkhez hozzáfûzött hozzászólások nem a c-press.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztõség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, hogy kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek! Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a C-PRESS Hírügynökség facebook oldalát, a következõ címen:

17 - Kérjük, hogy a cikkhez itt szóljon hozzá! - Nekünk minden "lájk számít, mert az is segíti a szerkesztõségünk mûködését és munkáját! Köszönettel és barátsággal! C-PRESS / demokrata.info

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24.

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Nem lenne tanár, és azt is elmondja, miért nem. - Kipróbálná magát külföldön, de imád magyarul énekelni. - Interjú Molnár Ferenc Caramellel cigányságról, kirekesztésrõl,

Részletesebben

Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08.

Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08. Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08. A hagyományos cigány családból származó diplomás roma nõk komoly választások elé állnak életükben, ha meg szeretnének

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,

Részletesebben

Önmeghaladás, életcélok, jóllét

Önmeghaladás, életcélok, jóllét PÁL FERENC Önmeghaladás, életcélok, jóllét A lélektani és spirituális dimenziók összefüggései Néhány alkalommal találkoztam Gyökössy Bandi bácsival. Többek között, amikor a papnevelõ intézetbe jártam,

Részletesebben

PEDAGÓGUSOK AZ AGRESSZIÓRÓL

PEDAGÓGUSOK AZ AGRESSZIÓRÓL HEGEDÛS JUDIT PEDAGÓGUSOK AZ AGRESSZIÓRÓL Az utóbbi évek eseményei azt sugallják, hogy az iskola belsõ világához egyre inkább hozzátartozik az agresszió. Az agresszív gyermekek (és felnõttek, szülõk) különösen

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Nyomorból nyomorba? Kitörés a Jobbik fõvárosából 2011. January 18.

Nyomorból nyomorba? Kitörés a Jobbik fõvárosából 2011. January 18. Nyomorból nyomorba? Kitörés a Jobbik fõvárosából 2011. January 18. 13-15 ezres kisváros a Nyírség peremén, egy depressziós régió legrosszabb mutatójú kistérségének központja, kétezret meghaladó cigány

Részletesebben

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás?

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás? DRÁMAJÁTÉK TINIKNEK Vári Lili: A KULCS A történet egy vallási középiskolában játszódik. Szereplők: Tanár dr Wieser Tanár Brown Diákok: Jim, Larry, Jeff, Tom és Matthew Első szín (Osztályterem, a diákok

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi és Szúcs, Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. február 2-án 14 00 órakor tartott együttes ülésén, az Egercsehi Polgármesteri Hivatalban Határozatok

Részletesebben

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni "Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az

Részletesebben

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent? Suhai György 1. oldal 2000.11.24. Gen. 2:1-3. A szombatnap elrendelése Fő kérdés: Mire adta nekünk Isten a nyugodalom napját? Hogyan élhetünk vele helyesen? Az itt leírtak tulajdonképpen egy, a nyugodalom

Részletesebben

TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv

TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv Időpont: 2007. március 23. Helyszín: Csokonai Színház, Nagy Színházterem CSÁNYI JÁNOS BESZÉDE Tisztelettel köszöntöm a társulatot rendkívüli társulati ülésünkön. Külön köszöntöm

Részletesebben

A gyermek, aki sosem voltam

A gyermek, aki sosem voltam A gyermek, aki sosem voltam Emlékezések Annette Kuhn Ez a történet egy fényképrõl szól; vagy inkább sok történet egy témára, melyeket sok fényképrõl el lehetne mondani. A képen látható hatéves kislány

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

Bódis Lajos Privatizáció, munkaszervezet és bérelosztási mechanizmusok egy nagyüzemi varrodában, II. rész

Bódis Lajos Privatizáció, munkaszervezet és bérelosztási mechanizmusok egy nagyüzemi varrodában, II. rész ESETTANULMÁNY Közgazdasági Szemle, XLIV. évf., 1997. szeptember (799 818. o.) Bódis Lajos Privatizáció, munkaszervezet és bérelosztási mechanizmusok egy nagyüzemi varrodában, II. rész A szerzõ az új intézményi

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

Villás Lajos: Ali baba egy nagyvárosban 2009. September 17.

Villás Lajos: Ali baba egy nagyvárosban 2009. September 17. Villás Lajos: Ali baba egy nagyvárosban 2009. September 17. C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán! Valami csoda folytán az "Ezeregy éjszaka" birodalmából néhány mesehõs átlépi egy szellem

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti Cziczó Attila: ANDREA életjáték szereplők: Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti 1. JELENET - ANDREA SZOBÁJA Andrea ül elkeseredetten a tükör előtt. Néha közelebb hajol, vizsgálgatja arcának hibáit.

Részletesebben

SZALAI JÚLIA. A jóléti fogda II.

SZALAI JÚLIA. A jóléti fogda II. SZALAI JÚLIA A jóléti fogda II. A szemünk elõtt történt, mégis alig vettük észre, hogy az elmúlt másfél évtized során a helyi szintû szegényellátás magyarán a szociális segélyezés a szerény eseti pénzosztás

Részletesebben

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Koncz Gábor A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Immár negyedszázad távlatából, messziről vagy kívülről nézve, összemosódnak a hónapok, egymásba csúsznak az évek eseményei.

Részletesebben

A cigányok foglalkoztatottságáról és jövedelmi viszonyairól A 2003. évi országos cigánykutatás alapján

A cigányok foglalkoztatottságáról és jövedelmi viszonyairól A 2003. évi országos cigánykutatás alapján KEMÉNY ISTVÁN JANKY BÉLA A cigányok foglalkoztatottságáról és jövedelmi viszonyairól A 2003. évi országos cigánykutatás alapján 2003 elsõ negyedében reprezentatív kutatást folytattunk a magyarországi cigányság

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának 2013. november 11-én, hétfőn, 11 óra 30 perckor

Részletesebben

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy Örömre ítélve Fotók: Gál Efraim Ha a drog egy fallal körbezárt város, akkor ki engedélyezi vagy tiltja a kijárást? Vajon ha az embernek több száz kulcsa lenne az örömhöz, bárhova bezárhatnák? Nem tudom.

Részletesebben

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker 194 1. Melléklet Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Ez itt a Dobbantó! Was is das? Ez nem gáz! Kriszbá az osztályfőnökünk Vele cool az egyéni fejlődési tervünk Edit nénit se felejtsük el hozzá fordulunk, ha

Részletesebben

Váci püspök: Együtt kell élni a gazdasági bevándorlókkal is 2015. January 21.

Váci püspök: Együtt kell élni a gazdasági bevándorlókkal is 2015. January 21. Váci püspök: Együtt kell élni a gazdasági bevándorlókkal is 2015. January 21. A katolikus egyházban nagyobb figyelmet kap a templomok tatarozása, mint a hit gyakorlása és a szolgálat. Az egyháznak, ahogy

Részletesebben

Döbbenet, már nem tudnak mit kitalálni, vagy inkább betartatnak egy felsőbb utasítást? CIVILHÁLÓZAT nyilvános állásfoglalása. Szia!

Döbbenet, már nem tudnak mit kitalálni, vagy inkább betartatnak egy felsőbb utasítást? CIVILHÁLÓZAT nyilvános állásfoglalása. Szia! Biztosan hallottad a médiákból, hogy szeptembertől tilos lesz a közétkeztetésben a sót + cukrot kitenni az asztalra! Többször hallottam, bemondták a Kossuth rádió híreiben és szépen beolvasták a miértet

Részletesebben

Stratégiai Pénzügyek. avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára. Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel

Stratégiai Pénzügyek. avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára. Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel Stratégiai Pénzügyek avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel Stratégiai Pénzügyek HR: Üdvözlöm a kedves hallgatókat! Hídvéghy Róbert vagyok és egy interjút

Részletesebben

ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam

ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése,

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

Varga András. Õsi magyar nyelvtan

Varga András. Õsi magyar nyelvtan Varga András Õsi magyar nyelvtan Õsi magyar nyelvtan Tartalomjegyzék Õsi magyar nyelvtan...1 Bevezetõ...1 Mi a probléma az indogermán nyelvelemzõ készlettel?...1 Alá és fölérendelt mondatok...1 Az egész

Részletesebben

Csak erős idegzetűeknek! videóleirat

Csak erős idegzetűeknek! videóleirat Csak erős idegzetűeknek! videóleirat 2009. Piroska Gyula Tréning Kft. Minden jog fenntartva. Üdvözlöm Önt, kedves Cégvezető Barátom! Piroska Gyula vagyok,, hogy ne érezze magát egyedül a cégvezető. Nem

Részletesebben

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 231-232 T á r g y s o r o z

Részletesebben

A népesedéspolitika nyelve avagy a rasszizmus legitim nyelvi közege

A népesedéspolitika nyelve avagy a rasszizmus legitim nyelvi közege A népesedéspolitika nyelve avagy a rasszizmus legitim nyelvi közege Reflexiók Melegh Attila írására Krémer Balázs A reflexió személyes közege A magam részérõl jó adag nosztalgiával olvastam Melegh Attila

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04.

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal, lejött hozzátok Abban a pillanatban szólalt meg ez a dal a cédé lejátszómon, amikor belekezdtem ebbe az írásba az angyalokról.

Részletesebben

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról

Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról PAPP ZSOLT Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról Összefoglalás A nehéz sorsú, hajléktalanszállón lakó, AIDS betegségének állandó fenyegetettségében élő szerző a halálról, félelmeiről,

Részletesebben

Ősi családi kör 2012

Ősi családi kör 2012 Ősi családi kör 2012 Egy ősember(őe) és egy ősasszony(őa) ülnek a tűz mellett és rágcsálnak egy-egy cupákot. ŐA: Jenő te nem fázol? Olyan huzatos ez a barlang. ŐE: Ne morogj! Örülj, hogy fedél van a fejed

Részletesebben

Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT

Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ELMARADT BŰNBÁNAT Alapige: Lukács 11,37-54 Beszéd közben egy farizeus arra kérte őt, hogy ebédeljen nála. Jézus bement,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV amely készült a József Attila Városrészi Önkormányzat 2016. március 21-én 9.00 órakor tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV amely készült a József Attila Városrészi Önkormányzat 2016. március 21-én 9.00 órakor tartott rendkívüli üléséről Budapest, Főváros IX. Kerület Ferencvárosi Önkormányzat József Attila Városrészi Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV amely készült a József Attila Városrészi Önkormányzat 2016. március 21-én 9.00 órakor tartott

Részletesebben

személyiségváltozás háttere és szexuális viselkedés a börtönben

személyiségváltozás háttere és szexuális viselkedés a börtönben A BÁNYAI MIKLÓS személyiségváltozás háttere és szexuális viselkedés a börtönben Pasztorális szempontok Az alábbi tanulmány alapja az az önkéntes és anonim kérdõíves felmérés-, illetve kísérletsorozat,

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével. Kézipatika az ország tetején Mátraszentimre Magyarország legmagasabban átlagosan 800 méteren fekvô önálló települése. Hivatalosan még öt települést foglal magában: Mátraszentistvánt és Mátraszentlászlót,

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

Tanárok és diákok az iskolai vitarendezésről

Tanárok és diákok az iskolai vitarendezésről 456 valóság W hatvanmilliárdos éves költségvetési főösszeg. Nem reális tehát, hogy ők valóban egyenrangú félként vehessenek részt az egyeztetésben. Mivel azonban az államnak az az érdeke, hogy közöttük

Részletesebben

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére. Idegesített, hogy nem tudják diagnosztizálni. Hát az orvostudomány nem tud semmit?" Egy család, amelynek tagjai megszakadnak a munkában, elviselik az elviselhetetlent, küzdenek a fogyatékkal, és közben

Részletesebben

GR tanfolyam vélemények

GR tanfolyam vélemények GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,

Részletesebben

Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia

Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia Feladatok a Magyar nemzetismeret/haza a magasban c. könyvhöz Magyar nemzeti ünnepek I. Az ünnep http://www.nemzetismeret.hu/index.php?id=1.6 1.

Részletesebben

13 megdönthetetlen tény a magyarokról

13 megdönthetetlen tény a magyarokról 13 megdönthetetlen tény a magyarokról Egy olyan írásra akadtunk, ami nagyon megdobogtatta szívünket, és ráadásul pont olyan szándék vezérli íróját, mint minket. Ugyanezért dolgozunk mi is, hogy végre elhiggyük:

Részletesebben

BEVEZETÉS MIÉRT ÉS HOGYAN BESZÉL(HET)ÜNK FEMINIZMUS ÉS ANTROPOLÓGIA VISZONYÁRÓL

BEVEZETÉS MIÉRT ÉS HOGYAN BESZÉL(HET)ÜNK FEMINIZMUS ÉS ANTROPOLÓGIA VISZONYÁRÓL BEVEZETÉS MIÉRT ÉS HOGYAN BESZÉL(HET)ÜNK FEMINIZMUS ÉS ANTROPOLÓGIA VISZONYÁRÓL Sokak számára furcsán hangozhat a feminizmusnak valamilyen tudományággal való összekapcsolása. Feminizmus és antropológia

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

A gyarapodás üzenete 3. rész

A gyarapodás üzenete 3. rész Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének

Részletesebben

MESE, MESE, MÁTKA. IBBY Konferencia 2009. Fordulópont 44 21

MESE, MESE, MÁTKA. IBBY Konferencia 2009. Fordulópont 44 21 Mese, mese, mátka címmel szakmai konferenciát rendezett az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) 2009. január 19-én, a Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában. A téma: az olvasás, olvasóvá

Részletesebben

XVI. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson.

XVI. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson. XVI. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson. Testületi ülés helye: Művelődési Ház Szihalom Jelen vannak:

Részletesebben

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek?

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Tudod, az úgy van próbált Verena beszélgetést kezdeményezni Alexandrával a reggelinél. Nyújtotta a szavakat, nem nagyon tudta, hogyan mondja meg négyéves kislányának,

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos):

4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos): 4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos): A kiutazásban ludas pasijainkról itt írunk, nem a szexben! Két külön dolog, ugyanis nekik nem sok közük volt a mi kinti életünkhöz,

Részletesebben

Lemondani a belterjesség kényelméről?

Lemondani a belterjesség kényelméről? Lemondani a belterjesség kényelméről? beszélgetés Birkás Ákossal a magyar művészet nemzetközi helyéről Egyre több szó esik a hazai művészet, a magyar művészek nemzetközi kontextusáról. Tanulságos ehhez

Részletesebben

Őrbottyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete Humánügyi Bizottságának 2015. szeptember 24-én, csütörtökön 14:00 órakor megtartott rendes ülésének

Őrbottyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete Humánügyi Bizottságának 2015. szeptember 24-én, csütörtökön 14:00 órakor megtartott rendes ülésének Őrbottyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete Humánügyi Bizottságának 2015. szeptember 24-én, csütörtökön 14:00 órakor megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 117/2015. (IX. 24.) számú határozata a

Részletesebben

T.Ágoston László A lovak állva álmodnak

T.Ágoston László A lovak állva álmodnak T.Ágoston László A lovak állva álmodnak Alszol, öreg? fordult a férje felé az asszony. Megigazította feje alatt a kispárnát, és lélekben felkészült a nagy beszélgetésre. Nem, nem alszom. Jár az agyam,

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 2. szám - 2014. december Kik az Új Családok? Sokan kérdezik tőlünk mostanában, hogy kik az Új Családok, mi jellemző rájuk, mit tesznek, hogyan élnek? Összegyűjtöttünk néhány

Részletesebben

GYÛLÖLETBESZÉD. Röviden a magyar közállapotokról, közigazgatásról, és az igazságszolgáltatás

GYÛLÖLETBESZÉD. Röviden a magyar közállapotokról, közigazgatásról, és az igazságszolgáltatás GYÛLÖLETBESZÉD Röviden a magyar közállapotokról, közigazgatásról, és az igazságszolgáltatás mûködésérõl RÓZSADOMBI ÁLOM 1988-ban vásároltam meg a II. kerület Ady E. utca 7. szám alatti villa 51,45 %-nyi

Részletesebben

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én is elhittem mindazt, amit előtte 8 éven át hirdettél.

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben

2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával

2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával 2010. 06. 10. csütörtök Az élet megoldja magát Interjú Spilák Klárával "Ha nem jártam volna be ezt az utat, abba belehaltam volna, de megismertem, tudom milyen, és nem kérem" - mondja a színészetről Spilák

Részletesebben

szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája.

szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája. szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája. 2011 1 Bokor-porta 2011.10.06. Márk, 12, 12-17. 12. és keresték, hogyan fogják meg de féltek a (nép) tömegtől,

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

KUTATÁS KÖZBEN. Szigetlakók. kutatás közben 575

KUTATÁS KÖZBEN. Szigetlakók. kutatás közben 575 kutatás közben 575 KUTATÁS KÖZBEN Szigetlakók E cikk arra vállalkozik, hogy az ifjúsági korszakváltás folyamatát mutassa be a Szigeten készült interjús vizsgálat tapasztalatai alapján. Hipotézisünk az

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 422/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

SZEMLE. Gulyás Miklós. xxde mert én ezekkel a népekkel rokonságot érzek, megengedem magamnak ezt a szóhasználatot. Ne felejtse el az olvasó, hogy

SZEMLE. Gulyás Miklós. xxde mert én ezekkel a népekkel rokonságot érzek, megengedem magamnak ezt a szóhasználatot. Ne felejtse el az olvasó, hogy SZEMLE Gulyás Miklós A LAPPOK [ ] aprók és csenevészek, füsttõl elvakított szemük zavarosan vizenyõs, lábuk görbe az angolkórtól, hajuk durva, merev és fekete, bõrük vöröslõen sötét, ami még sötétebbnek

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

PartyBor. DunaBor: A történet, amit bejártatok kevésbé ismert, mint manapság már boraitok, nevetek

PartyBor. DunaBor: A történet, amit bejártatok kevésbé ismert, mint manapság már boraitok, nevetek Borászportré Az Alföld zászlóshajója Frittmann Jánost nem kell bemutatni a borszeretõ közönségnek, de ahhoz, hogy ezt így kimondhassuk, hosszú, rögös utat kellett bejárnia a pincészetnek. Az Alföld, Kunság,

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Mi történt, kedves István?

Mi történt, kedves István? There are no translations available. Az Arany Embertől Attiláig Történelmi Lovasút Kazaksztánból Magyarországra 2009. március szeptember Az íjfeszítő népek testvériségének gondolata ma, a XXI. század elején

Részletesebben

MÛHELY. A nemek és generációk jellegzetességei az információs technológiák használatában és megítélésében*

MÛHELY. A nemek és generációk jellegzetességei az információs technológiák használatában és megítélésében* MÛHELY Nagy Beáta KIREKESZTÉS VAGY BEFOGADÁS? A nemek és generációk jellegzetességei az információs technológiák használatában és megítélésében* Az információs technológiák folyamatos és egyre felgyorsuló

Részletesebben

Szeretettel Hargitai Ágnes

Szeretettel Hargitai Ágnes Minden korszakunk lezárása egy számvetéssel ér véget. Bármilyen nehéz időszakot is éltünk meg, jól esik visszatekinteni az elmúlt pillanatokra, hiszen a nehézségek ellenére szebbé is tették életünket.

Részletesebben

Széljegyzetek egy óvodai integrációhoz

Széljegyzetek egy óvodai integrációhoz Széljegyzetek egy óvodai integrációhoz (az intuitív esetkezelés lépcsőfokai) 2009. február 2013. február Vázlat: - ismerkedés (ismerkedés tulajdonságok előélet) - kezdetek (az anya a nagymama kötődések)

Részletesebben

JÉZUS LÁBAINÁL. Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) Földvári Tibor. Lekció: János 12,1-8

JÉZUS LÁBAINÁL. Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) Földvári Tibor. Lekció: János 12,1-8 Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor JÉZUS LÁBAINÁL Lekció: János 12,1-8 Alapige: Jézus azért hat nappal a húsvét előtt elment Bethániába, ahol a megholt

Részletesebben

KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL. Georg Groddeck

KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL. Georg Groddeck Thalassa (7) 1996, 3: 118 122 KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL (Részlet) Georg Groddeck Nem gondoltam volna, hogy ily KEMÉNY SZAVAKKAL képes MEGDORGÁLNI, Tisztelt Barátném. Ön világos okfejtést követel tõlem, pusztán

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális

Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális 2014. 03. 31. A Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó mezőtúri helyszíne, Debrecen, Nagyvárad és Szeged után Kolozsvárra érkezett a Vagyok,

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én megtartott üléséről Határozat Tárgya: száma: 70/2013. (VI.19.) Beszámoló a Batthyány József Általános Iskola 2012/2013-as

Részletesebben

K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk,

K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk, Alex Standish AZ OROSZ TITKOSSZOLGÁLATOK ÚJJÁSZÜLETÉSE K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk, hogy ki gyilkolta meg Londonban radioaktív anyaggal az orosz titkosszolgálat

Részletesebben

A fölkelő nap legendája

A fölkelő nap legendája Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk

Részletesebben

Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója

Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója - Amikor megterveztük ezt a Szakmai disputát, akkor úgy látszott,

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 818-5/2012. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 154, 155, 156, 157/2012. (IV. 18.) 2 Jegyzőkönyv

Részletesebben