NÉGY FÜL. Modul: Szociális készségek Szekció: kommunikáció. időkeret: 45 perc. hely: egy terem. résztvevők: 3-20 fő
|
|
- Zoltán Fodor
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Modul: Szociális készségek Szekció: kommunikáció NÉGY FÜL időkeret: 45 perc hely: egy terem résztvevők: 3-20 fő (A feladat 3-6 fős csoportokban végezhető, maximum 4 ilyen méretű csoporttal egy időben.) anyagok: 4 db tábla (vagy flipchart) vagy asztal, munkalapok (lásd lentebb), sok kártya (üres) és tollak - a szoba minden sarkában elhelyezünk egy-egy táblát vagy egy asztalt, melyek a füleket fogják szimbolizálni, egy fül a tényeknek, egy az önkinyilatkoztatásnak, egy a kapcsolatnak, és egy az elvárásnak, - a munkalapokat az asztalra/táblára helyezzük, - kártyák és tollak vannak minden táblán/asztalon. eljárás: - Mielőtt elkezdenénk a feladatot, magyarázzuk el a résztvevőknek Schulz von Thun négy fül modelljét (lásd munkalapok), - A résztvevőket 3-6 fős csoportokra osszuk fel (maximum 4 csoport legyen), - A résztvevők egyedül is elvégezhetik a feladatot, amennyiben úgy érzik, hogy képesek rá. Előfordulhat, hogy a csoport úgy ítéli meg, hogy szükségük van útmutatásra, akkor jelöljünk ki minden táblához/asztalhoz egy-egy vezetőt (guide-ot). - A csoportok megbeszélhetik a példákat és kigondolhatnak további példákat a mindennapi életükből. A variáció: minden csoport, el kell jusson minden egyes asztalhoz/táblához, megvitatják a témát, leírják benyomásaikat és a kártyákat az asztalra helyezik/kitűzik a táblára, 10 perc múlva pedig helyet cserélnek, és a következő asztalhoz/táblához mennek. B variáció: minden csoport csak egy asztalnál/táblánál dolgozik. A csoportok megbeszélik a példákat és kigondolnak példákat a saját életükből. Kiválasztanak egy
2 saját példát a hétköznapi életükből, majd szerepjátékkal készülnek fel a példából. 30 percük van összeállítani ezt a szerepjátékokat, majd előadják azokat, rövid kommentek (hozzászólások) kíséretében, ez a egyéni v. különleges fül. cél / terv: minden résztvevő megtapasztalja és gyakorolja a különböző nézőpontok megértését és az üzenetek tolmácsolását. A csoporttagok a feladaton keresztül érzékelni fogják, hogy saját kommunikációjukban ők miként közvetítenek üzenetet (milyen az ő általuk általában, az üzenetek közvetítéséhez használt technika), így érzékenyebbé válnak kommunikációjukban miközben a másik felet érzékelik erős fülek. vitakérdések: lásd a munkalapokat alul. forrás: Pro-Skills, 2011/Shulz von Thun, F. (1991) Miteinander reden: 1 Störungen und Klarungen. Hamburg: rororo.
3 Négy-Fül-Modell /Four-Ear-Model/ (Forrás: Schultz von Thun, németh pszichológus és kommunikáció szakértő) Minden üzenetnek négy aspektusa van és minden üzenetfogadónak négy füle van: Tények: puszta adatok & az üzenet tényei Önkinyilatkoztatás: a beszélő (üzenetküldő) információkat ad magáról (okok, értékek, érzelmek, stb.) Kapcsolat: információk az üzenetküldő & fogadó közötti kapcsolatról Elvárás: az üzenetfogadóval szembeni kívánság vagy elvárás Példa: (feket: a férfi üzenete; kék: a nő értelmezése) Tények: Én látok valami zöldet Valami zöld van a levesben! Önkinyilatkoztatás: Én nem tudom mi az Ő valami zöldet lát Ő nem szereti ezt Kapcsolat: Én elvárom, hogy te tudjad, hogy mi az Ő úgy gondolja, hogy én egy rossz szakács vagyok! Elvárás: Kérlek, mond meg mi az! Csak olyan ételeket főzhetek, amelyeket ő szeret. Az emberek gyakran rendelkeznek egyetlen egy olyan fülel, mely sokkal érzékenyebb, mint a többi. Valószínűleg te is ismersz olyan személyt, aki mindig személyes kritikával vagy szemrehányással értelmezi a legegyszerűbb és semleges üzeneteket!? Ez a személy egy nagyon érzékeny fülel rendelkezik a kapcsolat típusú üzeneteket illetően. Nem hasznos az üzenet egyetlen egy aspektusát meghallani! Nem célszerű értelmezni az olyan üzenetek aspektusait, amelyeket nem egyértelműen fogalmazott meg az üzenetküldő!
4 1. Fül: Tények Első pillantásra, úgy tűnik, hogy egy üzenet puszta tényeinek meghallása a legjobb megoldás a helyes megértésre. Azonban, ez igaz? Nagyon fényesen csillognak a csillagok A csillagok nem csillognak! Ez csupán a fény szétoszlódása a légkörben! Mi történik, amikor az emberek csupán az üzenet tényeit hallják meg? Te ismersz olyan személyeket, akik hajlamosak arra, hogy csupán a tényeket hallják meg? Hogy érzed magad, amikor egy ilyen személlyel kommunikálsz?
5 2. Fül: Önkinyilatkoztatás Példa: [Az apa benéz fia rendetlen, koszos szobájába.] Apa: Micsoda totális káosz!! Te egy koszfészek vagy!! Szörnyű lehet ilyen koszban élni! Fia: Rossz napod volt a munkahelyen, apa? Milyen előnyöket élvez a fiú az által, hogy ilyen formában ételmezi az apja kijelentését? Hogyan fogalmazhatta volna meg az apa kijelentését, hogy a fia az önkinyilatkoztatás fülel helyesen értelmezze azt? Ismersz olyan személyeket, akik hajlamosak az önkinyilatkoztatás formájában értelmezni, amikor kommunikálnak?
6 3. Fül: Kapcsolat Példa: Mi ez a zöld valami a levesben? Mehetsz újra anyáddal ebédelni, ha nem szereted az én ételeimet!! Mi történik ebben a jelenetben? Milyen típusú problémái lesznek a párnak, ha a feleség mindig a kapcsolat fülel hallja meg a dolgokat? Emlékszel olyan helyzetekre, amikor erős kapcsolat fület használtál? Mi történt, hogyan kezelted a helyzetet?
7 4. Fül: Elvárás Példa: Maradt még egy kis kávé? Máris főzök még egy kis kávét! Mi történik az emberekkel, ha a kommunikáció során elhangzott üzeneteket mindig elvárásként értelmezik? Vajon hogyan reagálnak a többi emberek az ilyen elvárás-hallókra? Ismersz olyan személyeket, akik erős elvárás fülel rendelkeznek? Hogyan tudod megvédeni magad attól, hogy ilyen erős elvárás fülel rendelkezzél?
A. függelék Néhány további paradoxon
A. függelék Néhány további paradoxon A cím előtti csillag azt jelzi, hogy az illető paradoxonra a B. függelékben még visszatérünk. Az akasztófa A helyi törvények szerint mindenkinek, aki be akar lépni
A bölcsesség otthon: férj és feleség
A bölcsesség otthon: férj és feleség Lekció: 1Pét. 3.1-9 Textus: Péld 5.15-23, 2.16-1, 14.1, 21.9, 21.19, 12.4, 11.22, 18.22, 19.14, 30.18-19 2013. okt. 20. A bölcsesség otthon. Mit tanít a Példabeszédek
Útmutató pályaismeretet bővítő csoportfoglalkozások megtervezéséhez és megtartásához Pályaismertető CD/DVD filmek, mint segédanyagok alkalmazásával
Harkányi Adrienne Útmutató pályaismeretet bővítő csoportfoglalkozások megtervezéséhez és megtartásához Pályaismertető CD/DVD filmek, mint segédanyagok alkalmazásával ÁLTALÁNOS BEVEZETŐ Az oktatásban dolgozó
Sexual Education for Adults with Disabilities
Sexual Education for Adults with Disabilities Tool 9 Handbooks Beszélgetés a szexualitásról és az intimitásról a kliensekkel The European Commission support for the production of this publication does
A DDR 3D Bajnokság célja: Jellege: A DDR 3D Bajnokság rendezői: Helyszínek, időpontok: Korosztályok, javasolt nevezési díjak: Díjazás:
Dél-Dunántúli Régió 3D Bajnokság Versenyszabályzata 2016 1 A DDR 3D Bajnokság célja: - Magas színvonalú versenyzési lehetőség biztosítása az íjászok számára, - Felkészülési lehetőség a GP, OB és nemzetközi
ÁSZF 5.1 pontja az alábbiak szerint módosul:
A Colonial Computer Bt. Általános Szerződési Feltételeinek (a továbbiakban ÁSZF ) 2015. szeptember 1. napjától hatályba lépő módosításait az alábbiakban részletezi: ÁSZF 5.1 pontja az alábbiak szerint
ÚTMUTATÓ. 1.4 tevékenység. Dieter Schindlauer és Barbara Liegl. 2007 június
MUNKAANYAG, KÉRELMEZŐ ELSŐ INTERJÚ ÚTMUTATÓ A HU2004/IB/SO01-TL számú Egyenlő bánásmód elvének érvényesítése és az anti-diszkriminációs törvény végrehajtásának elősegítése Twinning Light projekt összesített
A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye
A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye 2013-12-23 12:13:19 Karácsony közeledte a betlehemi csillagot, Jézus születését, a napkeleti bölcseket juttatja az ember eszébe. De mi is lehetett valójában
mini-háromszöges kicsiknek (játssz velük: ügyesedjenek, okosodjanak)
VONALKÁZÓS mini-háromszöges kicsiknek (játssz velük: ügyesedjenek, okosodjanak) Végy elő gyufaszálakat és pl.: bab-, kukorica-, kávé- szemeket, (vagy rakd tele a táblát valami apró csokival ) Az előbbiekkel
Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. február 10-én a Városháza tanácskozótermében megtartott rendkívüli üléséről
Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. február 10-én a Városháza tanácskozótermében megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Benedek Mihály polgármester, dr. Bárdos
A TÚLSÓ PARTON 2 0 0 5 2 0 0 6 NYÁRTÓL NYÁRIG Diáknaptár
A TÚLSÓ PARTON 2 0 0 5 2 0 0 6 NYÁRTÓL NYÁRIG Diáknaptár DIÁKNAPTÁR 2005/2006 A mottó és a A túlsó parton c. elbeszélés részlet Haľko József 2005-ben megjelent Mindennapi kenyerünk cimű könyvéből. Az illusztrációs
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. július 14-i rendkívüli ülésére. Szociális és Egészségügyi Bizottság
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. július 14-i rendkívüli ülésére Minősített többség Tárgy: A munkahelyteremtés támogatásáról szóló önkormányzati rendelet Előterjesztő:
2010. február-március HÍRLÁNC
2010. február-március HÍRLÁNC A K T U Á L I S T O V Á B B K É P Z É S E K A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézetben 2010 elején induló akkreditált és
NEMZETKÖZI MUNKAÜGYI IRODA MEMORANDUM A TECHNIKAI ÉSZREVÉTELEKRŐL A MAGYAR MUNKATÖRVÉNYKÖNYVVEL KAPCSOLATBAN
Gyorsfordítás NEMZETKÖZI MUNKAÜGYI IRODA MEMORANDUM A TECHNIKAI ÉSZREVÉTELEKRŐL A MAGYAR MUNKATÖRVÉNYKÖNYVVEL KAPCSOLATBAN 2011 NOVEMBER Tartalom Bevezető megjegyzések Külön észrevételek a munkatörvénykönyv
Cél, hogy a gyereknek a legjobb legyen Exportkalauz Példatár Tanoda D&K Kft.
NÉVJEGY Cégnév: Székhely: Ágazat: Cégalapítás dátuma: 1989 Exporttevékenység kezdete: 2013 Árbevétel 2013-ban: 31.150 eft Export 2013-ban: 4,2% Perkáta Könnyűipar: cipőgyártás Cél, hogy a gyereknek a legjobb
H A T Á R O Z A T. megtiltom.
Iktatószám: Tárgy: FEO/001/01171-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Magony István egyéni vállalkozó (székhely: 8000 Székesfehérvár, Prohászka O. u. 53., adószáma: 67014529-2-27)
Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz
www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz Verzió 2016 1. MI A REUMÁS LÁZ 1.1 Mi ez? A reumás láz nevű betegséget a sztreptokokkusz baktérium
Kik vagyunk, és honnan származunk?
Kik vagyunk, és honnan származunk? Részletek G. Kavassilas: OUR UNIVERSAL JOURNEY c. könyvéből http://www.ourjourneyhome.com.au/ Utazásaim során elérkeztem ennek az Univerzumnak a legvégső határaihoz.
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-46/2007/23. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság (Budapest) ellen fogyasztói döntések
SZKA_103_20. A modul szerzôje: Takáts Rita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM
é n é s a v i l á g Enyém tiéd modul szerzôje: Takáts Rita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM SZK_103_20 tanári Enyém tiéd 3. évfolyam 259 MODULVÁZLT tevékenység célja, I. Ráhangolás,
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. augusztus 17-én reggel 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen
Zúzmara Expressz Mahócára
Lillafüredi Állami Erdei Vasút Üzemigazgatóság 3535 Miskolc, Erdész utca 24. +36 (46) 530-593, +36 (30) 488-7528 www.eszakerdo.hu, www.laev.hu A reggel 9:30-kor Miskolcról Mahócára induló kirándulóvonatra
Várható váratlan Promóció Játékszabályzat és Részvételi feltételek (továbbiakban: Szabályzat) A módosítás hatályos 2016. február 12-től.
Várható váratlan Promóció Játékszabályzat és Részvételi feltételek (továbbiakban: Szabályzat) A módosítás hatályos 2016. február 12-től. 1. Szervező OTP Bank Nyrt. (1051 Budapest, Nádor u. 16. Cégjegyzékszám:
KULCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2012.
KULCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2012. 1 Kulcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2012. (IV. 24.) önkormányzati rendelete Kulcs Község Önkormányzatának Szervezeti
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály J E L E N T É S
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály J E L E N T É S A Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály 2009. első negyedévében végzett munkájáról és tapasztalatairól
Az Európai Parlament 2010-es költségvetése Főbb iránymutatások. Összefoglalás
A főtitkár 09/01/2009 D(2009)143 Feljegyzés az Elnökség tagjai részére Tárgy: Az Európai Parlament 2010-es költségvetése Főbb iránymutatások Összefoglalás A 2010-es év intézményünk tevékenységét illetően
Mosógépmotor bekötése
Mosógépmotor bekötése 2016.02.04. Mosógépünkben két fődarab meghibásodása, a vezérlés és a motor okozhat "javítása gazdaságtalan" státuszt, illetve ha annyira régi és szétrothadt, hogy egy csapágyat sem
1. Előzmények. amely létrejött egyrészről
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS és HASZNÁLAT JOGÁNAK ALAPÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ MEGÁLLAPODÁS 1. számú módosítása amely létrejött egyrészről Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság
EURÓPAI BIZOTTSÁG EGÉSZSÉG- ÉS FOGYASZTÓÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG
Ref. Ares(2012)790181-29/06/2012 EURÓPAI BIZOTTSÁG EGÉSZSÉG- ÉS FOGYASZTÓÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG F. Igazgatóság Élelmiszerügyi és Állategészségügyi Hivatal DG(SANCO) 2012-6477 MR FINAL VÉGLEGES JELENTÉS A MAGYARORSZÁGON
Technikai és szervezési feltételek. Az idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése projekt rendezvényeivel kapcsolatos elvárások
Technikai és szervezési feltételek Az idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése projekt rendezvényeivel kapcsolatos elvárások A várt ajánlat tartalmára vonatkozó egyéb kikötések, melyeket az Ajánlattevő az
Tartalomjegyzék. 5. A közbeszerzési eljárás főbb eljárási cselekményei. 6. Eljárási időkedvezmények a közbeszerzési törvényben
Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal Regionális Fejlesztés Operatív Program Irányító Hatósága INFORMÁCIÓS CSOMAG a Strukturális Alapokból és a Kohéziós Alapból származó támogatásokat felhasználó
HÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM?
GÖRÖGKATOLIKUS HÍRLEVÉL III. évfolyam 12. szám 2015. december AJÁNDÉK TEHER, GOND, ÖRÖM? Kinek mit, mennyiért, hogyan? És főleg: mikor lesz erre időm?rohantunkban nem is olyan könnyű a megoldás. Ráadásul
GÖLLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2007. (III. 26.) R E N D E L E T E A KÉPVISELŐ-TESTÜLET ÉS SZERVEI
GÖLLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2007. (III. 26.) R E N D E L E T E A KÉPVISELŐ-TESTÜLET ÉS SZERVEI SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL 9/ 2007.(XI. 16) sz. rendelettel egységes szerkezetben
LAY S HUNGARY RAJONGÓI OLDALON SZERVEZETT JÁTÉKOK ÁLTALÁNOS RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA
LAY S HUNGARY RAJONGÓI OLDALON SZERVEZETT JÁTÉKOK ÁLTALÁNOS RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA 1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK ÉS RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK 1.1 A Lay s Hungary Facebook rajongói oldalon ( Rajongói oldal
Engedelmeskedjetek egymásnak
Erdélyi Gyülekezet Zalatnay István Reménység Szigete 2010. augusztus 22. Lekció: 4Móz 9,15-23 Textus: Ef 5,21-6,9 Engedelmeskedjetek egymásnak Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok
Az OPTEN Informatikai Kft. Fenntarthatósági terve
Az OPTEN Informatikai Kft. Fenntarthatósági terve Jóváhagyta: Tóth Tamás, ügyvezető 1. Az OPTEN Informatikai Kft. felismerve a fenntartható fejlődés jelentőségét, egyúttal mélyítve munkatársainak és partnereinek
ELLENŐRZÉSI JELENTÉS
ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Az Európai Uniós pályázatok vizsgálata A vizsgálatot végezte: Az ellenőrzött szervezeti egység: Fővárosi Bíróság Belső Ellenőrzési Osztály Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala Hivatkozási
Tej. Szívvel-lélekkel! Gyűjts össze 100 tejszívet és nyerj egy játszóteret!
Tej. Szívvel-lélekkel! Gyűjts össze 100 tejszívet és nyerj egy játszóteret! M E G N E V E Z É S Ű N Y E R E M É N Y J Á T É K R É S Z V É T E L I -, É S J Á T É K S Z A B Á L Y Z A T A 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE
SZABÁLYZAT Bakonyi Helyi Márka védjegy szabályzata az európai területi A vidék minősége védjegynek való megfeleltetés érdekében
SZABÁLYZAT Bakonyi Helyi Márka védjegy szabályzata az európai területi A vidék minősége védjegynek való megfeleltetés érdekében Figyelem! Szerzői jogvédelem alatt álló dokumentum. Az anyag részben vagy
SZKA_106_29. A modul szerzője: Nahalka István. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM
tanulás egész SZK_106_29 é n é s a v i l á g életen át modul szerzője: Nahalka István SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYM 418 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári
Országos Rádió és Televízió Testület. 237/2008. (I.30.) sz. Határozata
Országos Rádió és Televízió Testület 237/2008. (I.30.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:
Integrált vidékfejlesztési program készítése
A kistérségi agrárstruktúra és vidékfejlesztési programok felülvizsgálta 2003-2004 Integrált vidékfejlesztési program készítése Kézikönyv a képzőknek KÉPZŐK KÉPZÉSE 2003. ősz Összeállította a VÁTI Kht
A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának. 40/1993. számú törvénye A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG ÁLLAMPOLGÁRSÁGÁRÓL
1 A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 40/1993. számú törvénye A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG ÁLLAMPOLGÁRSÁGÁRÓL Módosítva: Tt. 222/1996., hatályos 1996. július 24-től Tt. 70/1997., hatályos 1997. július 5-től
Professor. Kisméretű sütő PT250B. Használati utasítás. Az első használat előtt figyelmesen olvassa el a mellékelt használati utasítást!
Professor Kisméretű sütő PT250B Használati utasítás Az első használat előtt figyelmesen olvassa el a mellékelt használati utasítást! A készüléket kizárólag otthonában, háztartásbeli célokra alkalmazza!
Irányelvek. az E.ON Hungária Társaságcsoport lakossági kintlévőség kezelésére
Irányelvek az E.ON Hungária Társaságcsoport lakossági kintlévőség kezelésére 1 Tartalom 1. Bevezetés 2. Az Irányelvek célja 3. Az Irányelvek hatálya 4. Az Irányelvek alapelvei 5. Kintlévőség kezelés az
A MŐSZAKI ÜZLETÁG VÁLLALÁSI SZABÁLYZATA
Bács Volán Autóbuszközlekedési ZRT. 6500 Baja, Nagy István utca 39. A MŐSZAKI ÜZLETÁG VÁLLALÁSI SZABÁLYZATA Elıkészítette: Ellenırizte: Jóváhagyta: Módosítás száma: 4. Pál Tamás technológus Németh Ferenc
Nemzetépítő vártán - vitázzunk vagy száz szón, ahogyan most Magfalván, úgy volt régen Szárszón
Nemzetépítő vártán - vitázzunk vagy száz szón, ahogyan most Magfalván, úgy volt régen Szárszón 2015-07-31.-én és 08-1.-én és 2.-án! Nem a rendszert kell megdönteni, hanem ki kell szervezni alóla a társadalmat.
BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZERVEZETI ÉS MÛKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ. 39/2003.(XI.10.) ÖKT. sz. rendelet
Budaörs Város Önkormányzata BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZERVEZETI ÉS MÛKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ a 12/2004. (III.24.) ÖKT. sz. és a 16/2004.(IV.07.) ÖKT. sz. 19/2004.(IV.20.) ÖKT. sz., 38/2004.(VI.24.),
MONDATTAN SZEMINÁRIUM A mellérendelő szintagma
MONDATTAN SZEMINÁRIUM A mellérendelő szintagma Ajánlott irodalom: K. Balogh Judit 1989. A mellérendelő szószerkezetek és határeseteik. In: Rácz Endre (szerk.) Fejezetek a magyar leíró nyelvtan köréből.
JAVÍTÓKULCS R FÜZET ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T É V F O L Y A M
8. É V F O L Y A M ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS R FÜZET s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T 2 0 0 6 Untitled-13 1 2006.03.01. 15:01:48 2 Untitled-13 2 2006.03.01. 15:01:48 3 Untitled-13
I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv
I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2012. június 25.-én megtartott Pénzügyi- Ellenırzı- Önkormányzati Vagyonkezelı Bizottság nyílt ülésén.
A Független Rendészeti Panasztestület 384/2010. (VIII. 4.) számú állásfoglalásának ismertetése
LUKONICS ESZTER A Független Rendészeti Panasztestület 384/2010. (VIII. 4.) számú állásfoglalásának ismertetése I. A Független Rendészeti Panasztestület (a továbbiakban: Testület) 384/2010. (VIII. 4.) számú
BMEEOUVAI01 segédlet a BME Építőmérnöki Kar hallgatói részére. Az építész- és az építőmérnök képzés szerkezeti és tartalmi fejlesztése
EURÓPAI UNIÓ STRUKTURÁLIS ALAPOK Az építész- és az építőmérnök képzés szerkezeti és tartalmi fejlesztése HEFOP/2004/3.3.1/0001.01 I N F R A S T R U K T Ú R A L É T E S Í T M É N Y E K K I V I T E L E Z
Topográfia 7. Topográfiai felmérési technológiák I. Mélykúti, Gábor
Topográfia 7. Topográfiai felmérési technológiák I. Mélykúti, Gábor Topográfia 7. : Topográfiai felmérési technológiák I. Mélykúti, Gábor Lektor : Alabér, László Ez a modul a TÁMOP - 4.1.2-08/1/A-2009-0027
bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Olvasd el: 1. Mózes
Könyvember; könyv és ember
Könyvember; könyv és ember Havasréti József: Szerb Antal, Bp., Magvető, 2013, 728 l. Lassanként szállóigévé válik (bölcsész) baráti körömben: monográfiát kéne írni, micsoda kihívás, milyen hálás műfaj.
TİKEPIACI TÁJÉKOZTATÁS PÉNZÜGYI ESZKÖZ EGYES ADATAIRÓL+
TERMÉKLEÍRÁS ÉS BEFEKTETÉSI STRATÉGIA BEFEKTETÉSI CÉLOK Ez egy 5 éves, euróban (EUR) denominált indexhez kötött kifizetéső átváltható kötvény (a továbbiakban Kötvény), amit a Citigroup Funding Inc (a továbbiakban
HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK
HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK SZABÁLYAI AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI 1 Magyar nyelv és irodalom Írásbeli beszámoltatások Rendszeres,
1) Egy a korodnak megfelelő chatszobában vagy, valaki elkéri a telefonszámodat és a címedet. Mit teszel?
Mobilsuli-kérdőív 1) Egy a korodnak megfelelő chatszobában vagy, valaki elkéri a telefonszámodat és a címedet. Mit teszel? a) Természetesen megadom. b) Csak a telefonszámomat adom meg. c) Nem adom meg
Tóth Zita: Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae (A teológia foglalata) I., q.1. art. 1., 2., 5., 7., q.2. Segédlet
Tóth Zita: Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae (A teológia foglalata) I., q.1. art. 1., 2., 5., 7., q.2. Segédlet Aquinói Szent Tamás a filozófiatörténetnek egy izgalmas korában élt. A tizenkettedik
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 505/2016. (V. 3.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/4540-11/2016. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: a közösségek kirekesztését tilalmazó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának
VI/2235/2012. AB határozat az Országos Választási Bizottság 6/2012. (I. 16.) OVB határozata vizsgálatáról
VI/2235/2012. AB határozat az Országos Választási Bizottság 6/2012. (I. 16.) OVB határozata vizsgálatáról Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság által országos népszavazásra irányuló aláírásgyűjtő
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Nemzeti- és Etnikai Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottságának Elnöke
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Nemzeti- és Etnikai Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottságának Elnöke Szám: 328-27/2008. Melléklet: 2 db E l ő t e r j e s z t é s a Baranya Megyei Önkormányzat
SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2014/7 számú JEGYZ KÖNYV. A 2014. évi május hónap 29. napján megtartott nyílt ülésr l
SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2014/7 számú JEGYZ KÖNYVE JEGYZ KÖNYV A 2014. évi május hónap 29. napján megtartott nyílt ülésr l Készült: Szirák Község Önkormányzat hivatalos helységében
X. rész öt vers Évikének 1954 VII 29 FODOR ÉVIKE 1972 XII 26
X. rész öt vers Évikének 1954 VII 29 FODOR ÉVIKE 1972 XII 26 korcs vége az évnek ó nyomorult idő amikor kislányok szőke haja keveredik el fekete földdel: hogy görgetném beteg tekinteted elé piros szívem
10/2007. (III. 19.) önkormányzati rendelete
1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2007. (III. 19.) önkormányzati rendelete A képviselőtestület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról. 1 A Magyar Köztársaság Országgyűlése
AZ A NAP. LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december
HD LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december AZ A NAP APRÓ ISTVÁN Az a nap úgy kezdődött, hogy több kilométeres dugóba kerültem az elővárosban. Nem, így akármelyik nap kezdődhet, az a bizonyos
NEMZETKÖZI INFORMÁCIÓK
NEMZETKÖZI INFORMÁCIÓK 2015. 26. hét Az EU új promóciós programja Az EU Bizottság új promóciós programját 2015. június 16-án ismertették a szakmai képviseleti szervezetekkel. A főbb témák az alábbiak voltak.
A Közbeszerzési Dönt bizottság (a továbbiakban: Dönt bizottság) meghozta az alábbi. V É G Z É S - t.
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNT BIZOTTSÁG 1024. Budapest, Margit krt. 85. 1525 Postafiók 166. Tel.: 336-7776 Fax: 336-7778 Ikt.sz.: D.422/ 12 /2010. A Közbeszerzési Dönt bizottság (a továbbiakban:
A békeszerződés vitája a magyar országgyűlésben Gróf Teleki Pál beszéde
A békeszerződés vitája a magyar országgyűlésben Gróf Teleki Pál beszéde A Nemzetgyűlés 1920. november 13-án, a 128. ülésén tárgyalta az 1920. június 4-én Trianonban aláírt "Magyar Békeszerződésről szóló
JEGYZŐKÖNYV. képviselő. Javasolja, hogy a meghívóban szereplő napirendeket tárgyalja meg a testület.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 19-én 18:00 órakor az önkormányzat hivatalos helyiségében tartott soros nyilvános ülésén. Jelen vannak: Szentgróti
A tanári és a tanulói beszéd vizsgálata
A tanári és a tanulói beszéd vizsgálata Asztalos Anikó Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest asztalos.aniko@btk.elte.hu Az oktatás, a képzés hatékonyságának egyik mutatója a diákok megfelelő anyanyelvi
A Mensa alapszabálya
A Mensa alapszabálya [Elfogadva 1982-ben, módosítva 1982-ben, 1985-ben, 2005-ben és 2009-ben] I. A MENSA JELLEGE A. A Mensa nemzetközi egyesületi szövetség, amely nemzeti Mensákból és közvetlen nemzetközi
Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja I. Évfolyam 44. szám, 2008. Nov. 30. Kedves Testvéreim!
Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja I. Évfolyam 44. szám, 2008. Nov. 30. Kedves Testvéreim! legyenek. Istennek azonban nemcsak az egyes emberekkel van terve, hanem ezzel az egész teremtett
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-49/2013. Tárgy: Az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata
HR HÍRLEVÉL. 2010. Május
HR HÍRLEVÉL 2010. Május MUNKAÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK Munkaügyi audit Munkaügyi szerviz Munkaügyi tanácsadás Munkaügyi ellenırzésre felkészítı oktatások RECRUITMENT / OUTSOURCING PÉNZÜGY- SZÁMVITEL Szakemberek
A világos, egyértelmű utasítások fontossága
A világos, egyértelmű utasítások fontossága Kedves Szülők, ebben a fejezetben a következő témákkal foglalkozunk: - Miért tűnik úgy, hogy az ADHD-s gyermek meg sem hallja, amit a szülő mond? - Fejleszthető-e,
Budapest 2012/2013. évi Mini felkészülési tornáinak keretében szervezett verseny Leány szupermini-2 és fiú szupermini-2 versenyszám
Budapest 2012/2013. évi Mini felkészülési tornáinak keretében szervezett verseny Leány szupermini-2 és fiú szupermini-2 versenyszám Időpont: Helyszín: 2013. január 6. (vasárnap) Dunabogdányi Általános
2015/10/10 03:40 1/7 Minőség
2015/10/10 03:40 1/7 Minőség < Áruismeret Minőség A minőség kvalitás - a latin qualitas kifejezésből ered (ennek megfelelően jelölésére a Q -t alkalmazzák) és a különböző tudományok különbözőképpen határozzák
17 ELUTASÍTÁSOK KEZELÉSE
17 ELUTASÍTÁSOK KEZELÉSE A legnagyobb ellenségünk a Közvetlen Értékesítés/Network Marketing/MLM üzletben, az elutasítástól való félelem. Amiatt aggódunk, hogy vajon mit fognak gondolni az emberek az ajánlatunkról.
KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT
Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,
A csoportos kollegiális tanácskozás előfeltételei
( A csoportos kollegiális tanácskozás előfeltételei Minden csapat és minden csoport összegyűlhet kollegiális tanácskozásra. Mindazonáltal előre oda kell figyelni néhány szempontra, hogy minden részvevőnek
tájékoztatója Erste Befektetési Zrt. Lajstromozási száma: 1111-169 2012. december 4.
Az ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP tájékoztatója Alapkezelő: Erste Alapkezelő Zrt. Letétkezelő: ERSTE Bank Hungary Zrt. Forgalmazó: Erste Befektetési Zrt. Ingatlanértékelő: Colliers Magayarország
A munka- és tűzvédelem társadalmasítása
A munka- és tűzvédelem társadalmasítása Az élet egyre több területén válik aktuálissá a társadalmasítás. Egyre több embert vonunk be a társadalmi tulajdon védelmének különböző formáiba, hogy termelt értékeink
GÉNIUSZ DÍJ - 2006. EcoDryer. Eljárás és berendezés szemestermények tárolásközbeni áramló levegős szárítására és minőségmegóvó szellőztetésére
GÉNIUSZ DÍJ - 2006 EcoDryer Eljárás és berendezés szemestermények tárolásközbeni áramló levegős szárítására és minőségmegóvó szellőztetésére Működési ismertető Mezőgazdasági Technológia Fejlesztő és Kereskedelmi
ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV
ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV 2011. Módosításokkal egységes szerkezetben Időbeli ütemezés A közbeszerzés tárgya és mennyisége CPV kód Irányadó eljárásrend Tervezett eljárási típus az eljárás megindításának,
h a t á r o z a t o t.
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391, Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/54/2013. Iktatószám: Vj/54-181/2013. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa
Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében
6 Dr. Fá z si Lá sz l ó PhD * Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében 1. Miről van szó A 2012. évi C. törvénnyel elfogadott új Büntető Törvénykönyv [Btk.] Különös Részének
TÁJÉKOZTATÓ. K&H többször termő 4 származtatott zártvégű alap
TÁJÉKOZTATÓ a K&H többször termő 4 származtatott zártvégű alap befektetési jegyeinek forgalomba hozatalához a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsa által kiadott engedély száma: H-KE-III-290/2014.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA
Ügyiratszám: Ügyintéző: Tárgy: MN/53725-7/2013. személyes adat kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti Média-
9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet. a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról. Szakmai továbbképzés
9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény
A PRÉMIUM Önkéntes Nyugdíjpénztár. Költség és tagi elszámolásokhoz kapcsolódó késedelmi kamat szabályzata
A PRÉMIUM Önkéntes Nyugdíjpénztár Költség és tagi elszámolásokhoz kapcsolódó késedelmi kamat szabályzata Hatályos: 2016. január 1-től Tartalom 1. Bevezetés... 2 2. Fogalmak:... 2 3. Kifizetések teljesítése...
Új elemek a közigazgatási hatósági eljárásban
Dr. Boros A nita PhD L.LM egyetemi docens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar Általános Közigazgatási Jogi Intézet Új elemek a közigazgatási hatósági eljárásban 74 1. Új eljárásként
3 meglepő hiba, amit a legtöbb tanácsadó jóindulatból követ el - és hogyan korrigáld ezeket
Különkiadás 3 meglepő hiba, amit a legtöbb tanácsadó jóindulatból követ el - és hogyan korrigáld ezeket Még a legrutinosabb, legtapasztaltabb tanácsadók is gyakran belefutnak e három hiba valamelyikébe
A drámafoglalkozások vezetése A drámaóra vezetése gyökeresen eltérő a hazai gyakorlatban hagyományosnak tekinthető frontális osztálymunkán alapuló
A drámafoglalkozások vezetése A drámaóra vezetése gyökeresen eltérő a hazai gyakorlatban hagyományosnak tekinthető frontális osztálymunkán alapuló pedagógiai tevékenységtől. Éppen ezért nagyon sok tanár
APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA
APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZATA Az AVKF Szervezeti és Működési Szabályzatának V.3.4. sz. melléklete 2013.november Oldal: 1 / 17 TARTALOM PREAMBULUM ELSŐ RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
BIZTONSÁGI TERV. Vértes Center Születésnap rendezvény. Vértes Center Bevásárlóközpont 2800 Tatabánya, Győri út 7-9.
BIZTONSÁGI TERV Vértes Center Születésnap rendezvény Vértes Center Bevásárlóközpont 2800 Tatabánya, Győri út 7-9. őrzés-védelmi- és rendezvénybiztosítási tevékenységének ellátására TARTALOMJEGYZÉK Vértes
Borsodszirák Községi Roma Nemzetiségi Önkormányzat. Szervezeti és Működési Szabályzata
Borsodszirák Községi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata A Borsodszirák Roma Nemzetiségi Önkormányzat (a továbbiakban: Nemzetiségi Önkormányzat) Képviselő-testülete a nemzetiségek