Szárazépítési. szövegek és normák
|
|
- Nándor Máté Orosz
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szárazépítési kiírási szövegek és normák ÉVOSZ Szárazépítő Tagozat 2013
2 Szárazépítési kiírási szövegek és normák ÉVOSZ Szárazépítő Tagozat 2013
3 Szárazépítési kiírási szövegek és normák 2.0 Előszó ELŐSZÓ A szárazépítés az építőipar egyik leginkább dinamikusan fejlődő ágazata. A világ gyorsan változik, ehhez pedig az élet minden területén gyorsan reagáló iparágakra és szolgáltatásokra van szükség. A szárazépítés az építőiparnak éppen ilyen szegmense, amely napról-napra képes megújulni, megbízható válaszokat adva az egyre-másra felmerülő szerkezeti, esztétikai, ergonómiai, környezetvédelmi és fenntarthatósággal kapcsolatos kihívásokra. A szárazépítés ma már messze túlmutat az egyszerű gipszkarton válaszfalon, álmennyezeten vagy szárazvakolaton, ezért is fontos, hogy a kivitelezők a különféle szerkezetek kalkulálásakor egységes, kivitelezői tapasztalatokon alapuló normák szerint tudjanak számolni. A megannyi változás szükségessé tette az évekkel ezelőtt megjelent, egyébként oly közkedvelt normagyűjteménynek a felülvizsgálatát és javítását is, ami annál is inkább fontos lépés, mert a tevékenységében, céljaiban megújuló ÉVOSZ Szárazépítő Tagozat első kézzel fogható eredménye. Biztos vagyok benne, hogy ez a gondosan átdolgozott új normagyűjtemény a szárazépítő vállalkozások sikeréhez hozzájáruló, gyakran forgatott kiadvány lesz. Piros Attila ügyvezető Saint-Gobain Construction Products Hungary Kft. Rigips Divízió A kiírási szövegek és normák kalkulációs és ajánlatadási célra szabadon felhasználhatók a készítők előzetes engedélye nélkül! ÉVOSZ Szárazépítő Tagozat
4 Tartalomjegyzék Szárazépítési kiírási szövegek és normák 2.0 TARTALOMJEGYZÉK 1. Megjegyzések Általános megjegyzések Állványozás Anyagszállítás Borítások Hézagolás (glettelés) Hőszigetelés Kivágások, gépészeti áttörések Kis alapterületű helyiségek A munka szakaszolása Tűzvédelem Hanggátlás A szerkezet kiválasztása Rezsióradíj kiszámítása Szerelt válaszfalak... 8 Megjegyzések Normál gipszkarton borítású válaszfalak Impregnált gipszkarton borítású válaszfalak Tűzgátló gipszkarton borítású válaszfalak Kettős szerkezetű válaszfalak normál gipszkarton borítással Kettős szerkezetű válaszfalak impregnált gipszkarton borítással Kettős szerkezetű válaszfalak tűzgátló gipszkarton borítással Lakáselválasztó falak normál gipszkarton borítással Lakáselválasztó falak tűzgátló gipszkarton borítással Installációs falak impregnált gipszkarton borítással Aknafalak Kötényfalak Ajtónyílások kialakítása és ajtóbeépítés Tartóállványok (traverzek) Csatlakozások és dilatációk Egyéb szerkezetek Élvédők Egyéb nyílások kialakítása ÉVOSZ Szárazépítő Tagozat 2013
5 Szárazépítési kiírási szövegek és normák 2.0 Tartalomjegyzék 3. Falborítások Megjegyzések Előtéthéjak, előtétfalak Szárazvakolatok Egyéb szerkezetek Élvédők Egyéb nyílások kialakítása Gipszkarton állmennyezetek Megjegyzések Normál gipszkarton borítású álmennyezetek Impregnál gipszkarton borítású álmennyezetek Tűzgátló gipszkarton borítású álmennyezetek Egyebek Nyílások, csatlakozások és mozgási hézagok kialakítása Élvédők és egyéb szerkezetek Tetőtér beépítés Megjegyzések Hőszigetelés, párazárás Tetőtéri borítások Élvédők Nyílások kialakítása Kazettás álmennyezetek Megjegyzések Kazettás álmennyezetek Nyílások és csatlakozások kialakítása Lépcsőzések és keretek kialakítása Kazettás fém álmennyezetek Megjegyzések Kazettás fém álmennyezetek Nyílások és csatlakozások kialakítása Lépcsőzések és keretek kialakítása Sávos fém álmennyezetek Megjegyzések Sávos fém álmennyezetek Nyílások és csatlakozások kialakítása ÉVOSZ Szárazépítő Tagozat
6 Megjegyzések Szárazépítési kiírási szövegek és normák MEGJEGYZÉSEK 1.1. Általános megjegyzések Fontos: az általános megjegyzések minden szárazépítési szerkezet típusra értelemszerűen vonatkoznak, és azokat összességükben kell értelmezni az adott kiírási pozíciónál! A kiírási szövegek és a normák a gyakorlatban előforduló igények túlnyomó többségére, mintegy 90 %-ára vonatkoznak. Az esetleg hiányzó, zömmel K tételek ezek alapján könnyen elkészíthetők. Bizonyos tételek több fejezetnél is azonos szöveggel megtalálhatók. Ezen ismétlődéseket tudatosan hagytuk a gyűjteményben, egyrészt azért, hogy sehol se felejtődjenek ki, másrészt a kiadvány könnyebb kezelhetősége érdekében Állványozás 4,00 m-es falmagasságig az egységár tartalmazza az állványozás költségeit is. Az ennél nagyobb falmagassághoz szükséges szerelőszint készítése és a kapcsolódó segédmunka költsége külön elszámolható Anyagszállítás A normaidő legfeljebb 50 m-en belüli vízszintes anyagmozgatást tartalmaz. A függőleges anyagmozgatást külön tételben kell elszámolni Borítások Amennyiben többrétegű borítás készül, akkor az egyes rétegek azonos típusú anyagból készülnek, kivéve, ha erre az adott gyártónak más előírása van. Pl. két rétegű impregnált gipszkarton borítású fal esetén mindkét réteg impregnált gipszkarton Hézagolás (glettelés) Csavarfejek és illesztési hézagok glettelési minőségét az ÉVOSZ Szárazépítő Tagozata által kiadott Glettelési irányelvek szerint kell elkészíteni. Jelen normatáblázat csak Q1 és Q2 minőségű gletteléseket tartalmaz. A magasabb követelményszintű glettelés Q3, Q4 külön tételben, egyedi kalkuláció alapján számítandó. Több rétegű borítások esetén az alsó rétegben a csavarfejek kivételével az illesztéseket tömíteni kell Hőszigetelés A függőleges vagy ferde szerkezetekben az ásványi szálas hő- és hangszigetelést lecsúszás és kifordulás ellen biztosítani kell. A hő- és hangszigetelést mindig teljes felületen, hézagmentesen kell elhelyezni. Válaszfalak esetén akusztikai és / vagy tűzvédelmi okokból - az ajtótokok üregeit is hőszigetelni kell! 1.7. Kivágások, gépészeti áttörések A szerelés időpontjában meglévő gépészeti áttörésekhez kapcsolódó mellékmunkákat (egyszerű kiváltások, eldolgozások) az egységárba bele kell számolni. Az így képződő nyílásokat a felületekből nem kell levonni. A kész falban vagy álmennyezetben történő utólagos kivágásokat és azok szükség szerinti helyreállítását külön tételben kell elszámolni Kis alapterületű helyiségek A jellemzően kis alapterületű 2,0-6,0 m 2 -es helyiségek, helyiségcsoportok (pl. vizesblokkok) válaszfalainál vagy álmennyezeténél a megnövekedett fajlagos anyag és élőmunka ráfordítás miatt m 2 -ként felár kerül elszámolásra A munka szakaszolása Az installációs munkához tartozó technológiai szünetet (várakozási időt) az egységár képzésébe bele kell számolni Tűzvédelem A vonatkozó követelmények és a gyártók előírásai szerint Hanggátlás A vonatkozó követelmények és a gyártók előírásai szerint A szerkezet kiválasztása A megfelelő szerkezetek kiválasztásánál ÉVOSZ Szárazépítő Tagozata által kiadott Szárazépítési kézikönyv - ben valamint a Szárazépítési Ismeretek -ben lévő előírások az irányadók. 6 ÉVOSZ Szárazépítő Tagozat 2013
7 Szárazépítési kiírási szövegek és normák 2.0 Megjegyzések A rezsióradíj kiszámítása Az itt szereplő számítás megfelel a28/2013.(vi.27.) BM rendelet 1. -a szerinti ajánlásnak, mely Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság (általános forgalmi adó nélküli) ajánlása alapján került megfogalmazásra. Megnevezés A vállakozások évi tényadataiból számított érték, Ft/óra Az Ön szárazépítő vállalkozásának óradíja Ft/óra 1. Alapbér * Pótlékok, kiegészítő fizetés Foglalkoztatói járulékok: - szociális hozzájárulási adó 27 % - szakképzési hozzájárulás 1,5 % Szállásköltség 9 5. Csoportos személyszállítás Védőruha, védőfelszerelés Munkahelyi szociális szolgáltatás Munkaegészségügyi szolgáltatás Munkavédelmi költség Ügyvitel, munkahelyi irányítás költsége Rezsianyag, munkahelyi energia költsége Felvonulás, munkahelyi berendezkedés, ideiglenes létesítmények költsége Gép- és szerszámhasználat Értékcsökkenési leírás Nyomtatvány, irodaszer Postaköltség Telefonköltség Bankköltség Egyéb szolgáltatás - minőségbiztosítás, környezetvédelem Kötelező adók, járulékok: - iparűzési adó 2 % - innovációs járulék 0,3 % Biztosítások összesen Produktivitási érték (a ledolgozott napok alapján) 86,02 % 24. Improduktív órák költsége (1-21. sor összesen x 1,00-0,8602 = 0, Veszteségidő aránya 6,50 % 26. Veszteségidő költsége (1-21. sor összesen x 0,065) Elvárt eredmény 2,00 % 28. Elvárt eredmény értéke ( sor összesen x 0,02) Mindösszesen 2383 * Havi Ft alapbérrel és 174 munkaórával számolva. ÉVOSZ Szárazépítő Tagozat
8 Szerelt válaszfalak Szárazépítési kiírási szövegek és normák SZERELT VÁLASZFALAK a) Általános megjegyzés A tételek kiválasztásánál figyelembe kell venni az általános megjegyzésekben leírtakat, valamint az adott szerkezetre vonatkozó műszaki követelményeket. Fokozottan kell ügyelni a megfelelő akusztikai és / vagy tűzvédelmi előírások betartására. A normakiírási tételekre vonatkozóan az ÉVOSZ Szárazépítő Tagozata által kiadott Szárazépítési kézikönyv -ben valamint a Szárazépítési Ismeretek -ben lévő ajánlások az irányadók. b) Állványozás 4,00 m-es falmagasságig az egységár tartalmazza az állványozás költségeit is. Az ennél nagyobb falmagassághoz a szükséges szerelőszint készítése és a kapcsolódó segédmunka költsége külön elszámolható. c) Kis alapterületű helyiségek A jellemzően kis alapterületű 2,0-6,0 m 2 -es helyiségek, helyiségcsoportok (pl. vizesblokkok) válaszfalainál a megnövekedett fajlagos anyag és élőmunka ráfordítás miatt egyedi kalkuláció alapján m 2 -ként felár kerül elszámolásra. d) Fémváz A fémváz horganyzott acélprofilból áll, a szaniter és az elektromos vezetékek számára stancolt áttörési helyekkel. Minden rögzítő elem a profilokhoz hasonlóan korrózióvédelemmel ellátva. A fémprofilok az MSZ EN szabvány szerint készülnek. A tételek normál 60,0 / 62,5 cm CW-profil tengelykiosztást tartalmaznak. e) Egyéb épületszerkezetekhez való csatlakozás Falhoz, mennyezethez és aljzathoz történő csatlakozásnál a profilok alá tömítő szalagot kell helyezni. f) Hőszigetelés A függőleges vagy ferde szerkezetekben az ásványi szálas hő- és hangszigetelést lecsúszás és kifordulás ellen biztosítani kell. A hő- és hangszigetelést mindig teljes felületen, hézagmentesen kell elhelyezni. Válaszfalak esetén akusztikai és / vagy tűzvédelmi okokból - az ajtótokok üregeit is hőszigetelni kell! g) Tűzvédelem A vonatkozó követelmények és a gyártók előírásai szerint. h) Hanggátlás A vonatkozó követelmények és a gyártók előírásai szerint. i) Hézagolás (glettelés) Csavarfejek és illesztési hézagok glettelési minőségét az ÉVOSZ Szárazépítő Tagozata által kiadott Glettelési irányelvek szerint kell elkészíteni. Jelen normatáblázat csak Q1 és Q2 minőségű gletteléseket tartalmaz. A magasabb követelményszintű glettelés - Q3, Q4 - külön tételben, egyedi kalkuláció alapján számítandó. Több rétegű borítások esetén az alsó rétegben a csavarfejek kivételével az illesztéseket tömíteni kell. j) Kivágások A szerelés időpontjában meglévő gépészeti áttörésekhez kapcsolódó mellékmunkákat (kiváltások, eldolgozások) az egységárba bele kell számolni. Az így képződő nyílásokat a fal felületéből nem kell levonni. A kész falban történő utólagos kivágásokat külön tételben kell elszámolni. k) A munka szakaszolása Az installációs munkához tartozó technológiai szünetet (várakozási időt) az egységár képzésébe bele kell számolni. l) Levonás a nyílásokért A felületek elszámolásánál a 0,50 m 2 feletti nyílásokat le kell vonni. A nyílásoknál a tiszta belső méretet vesszük alapul. A tokok elhelyezését, cseréjét, áthelyezését, valamint a káva kialakítását külön kell elszámolni. m) Anyagszállítás A normaidő legfeljebb 50 m-en belüli vízszintes anyagmozgatást tartalmaz. A függőleges anyagmozgatást külön tételben kell elszámolni. 8 ÉVOSZ Szárazépítő Tagozat 2013
9 Szárazépítési kiírási szövegek és normák Normál gipszkarton borítású válaszfalak Szerelt válaszfalak Glettelés minősége Q1 Q2 Normaidő Normaidő CW 50/75 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal Egyszeres 50 mm vtg. tartóvázzal, 2x1 rtg. 12,50 mm vtg. normál gipszkarton borítással. Hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,10 óra/m 2 1,25 óra/m CW 75/100 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal egyszeres 75 mm vtg. tartóvázzal, 2x1 rtg. 12,50 mm vtg. normál gipszkarton borítással. Hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,10 óra/m 2 1,25 óra/m CW 100/125 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal Egyszeres 100 mm vtg. tartóvázzal, 2x1 rtg. 12,50 mm vtg. Normál gipszkarton borítással. Hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,10 óra/m 2 1,25 óra/m CW 125/150 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal Egyszeres 125 mm vtg. tartóvázzal, 2x1 rtg. 12,50 mm vtg. normál gipszkarton borítással. Hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,10 óra/m 2 1,25 óra/m CW 50/100 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal Egyszeres 50 mm vtg. tartóvázzal, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. normál gipszkarton borítással. Hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,50 óra/m 2 1,65 óra/m CW 75/ 125 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal Egyszeres 75 mm vtg. tartóvázzal, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. normál gipszkarton borítással. Hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,50 óra/m 2 1,65 óra/m CW 100/150 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal egyszeres 100 mm vtg. tartóvázzal, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. normál gipszkarton borítással. Hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,50 óra/m 2 1,65 óra/m CW 125/175 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal Egyszeres 125 mm vtg. tartóvázzal, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. normál gipszkarton borítással. Hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,50 óra/m 2 1,65 óra/m Impregnált gipszkarton borítású válaszfalak CW 50/75 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal egyszeres 50 mm vtg. tartóvázzal, 2x1 rtg. 12,50 mm vtg. Impregnált gipszkarton borítással. Hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,10 óra/m 2 1,25 óra/m CW 75/100 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal egyszeres 75 mm vtg. tartóvázzal, 2x1 rtg. 12,50 mm vtg. impregnált gipszkarton borítással. Hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,10 óra/m 2 1,25 óra/m CW 100/125 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal egyszeres 100 mm vtg. tartóvázzal, 2x1 rtg. 12,50 mm vtg. impregnált gipszkarton borítással. Hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,10 óra/m 2 1,25 óra/m CW 125/150 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal egyszeres 125 mm vtg. tartóvázzal, 2x1 rtg. 12,50 mm vtg. impregnált gipszkarton borítással. Hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,10 óra/m 2 1,25 óra/m CW 50/100 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal Egyszeres 50 mm vtg. tartóvázzal, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. impregnált gipszkarton borítással. Hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,50 óra/m 2 1,65 óra/m CW 75/125 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal egyszeres 75 mm vtg. tartóvázzal, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. impregnált gipszkarton borítással. Hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,50 óra/m 2 1,65 óra/m 2 ÉVOSZ Szárazépítő Tagozat
10 Szerelt válaszfalak Szárazépítési kiírási szövegek és normák CW 100/150 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal egyszeres 100 mm vtg. tartóvázzal, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. impregnált gipszkarton borítással. Hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,50 óra/m 2 1,65 óra/m CW 125/175 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal egyszeres 125 mm vtg. tartóvázzal, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. impregnált gipszkarton borítással. Hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,50 óra/m 2 1,65 óra/m Tűzgátló gipszkarton borítású válaszfalak CW 50/75 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal egyszeres 50 mm vtg. tartóvázzal, 2x1 rtg. 12,50 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítással. Hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,10 óra/m 2 1,25 óra/m CW 75/100 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal egyszeres 75 mm vtg. tartóvázzal, 2x1 rtg. 12,50 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítással. Hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,10 óra/m 2 1,25 óra/m CW 100/125 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal egyszeres 100 mm vtg. tartóvázzal, 2x1 rtg. 12,50 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítással. Hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,10 óra/m 2 1,25 óra/m CW 125/150 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal egyszeres 125 mm vtg. tartóvázzal, 2x1 rtg. 12,50 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítással. Hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,10 óra/m 2 1,25 óra/m CW 50/100 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal egyszeres 50 mm vtg. tartóvázzal, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítással. Hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,50 óra/m 2 1,65 óra/m CW 75/125 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal egyszeres 75 mm vtg. tartóvázzal, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítással. Hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,50 óra/m 2 1,65 óra/m CW 100/150 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal egyszeres 100 mm vtg. tartóvázzal, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítással. Hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,50 óra/m 2 1,65 óra/m CW 125/175 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal egyszeres 125 mm vtg. tartóvázzal, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítással. Hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,50 óra/m 2 1,65 óra/m Kettős szerkezetű válaszfalak normál gipszkarton borítással Glettelés minősége Q1 Q2 Normaidő Normaidő CW 50+50/155 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal kettős CW 50-es tartóvázzal, a két tartóváz hanglágy anyaggal elválasztva, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. normál gipszkarton borítással. Egyik váz hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,05 óra/m 2 2,20 óra/m CW 75+75/205 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal kettős CW 75-ös tartóvázzal, a két tartóváz hanglágy anyaggal elválasztva, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. normál gipszkarton borítással. Egyik váz hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,05 óra/m 2 2,20 óra/m CW /255 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal kettős CW 100-as tartóvázzal, a két tartóváz hanglágy anyaggal elválasztva, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. normál gipszkarton borítással. Egyik váz hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,05 óra/m 2 2,20 óra/m 2 10 ÉVOSZ Szárazépítő Tagozat 2013
11 Szárazépítési kiírási szövegek és normák 2.0 Szerelt válaszfalak CW 50+50/155 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal kettős CW 50-es tartóvázzal, a két tartóváz hanglágy anyaggal elválasztva, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. normál gipszkarton borítással. Mindkét váz hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,10 óra/m 2 2,25 óra/m CW 75+75/205 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal kettős CW 75-ös tartóvázzal, a két tartóváz hanglágy anyaggal elválasztva, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. normál gipszkarton borítással. Mindkét váz hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,10 óra/m 2 2,25 óra/m CW /255 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal kettős CW 100-as tartóvázzal, a két tartóváz hanglágy anyaggal elválasztva, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. normál gipszkarton borítással. Mindkét váz hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,10 óra/m 2 2,25 óra/m Kettős szerkezetű válaszfalak impregnált gipszkarton borítással válaszfalak CW 50+50/155 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal kettős CW 50-es tartóvázzal, a két tartóváz hanglágy anyaggal elválasztva, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. impregnált gipszkarton borítással. Egyik váz hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,05 óra/m 2 2,20 óra/m CW 75+75/205 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal kettős CW 75-ös tartóvázzal, a két tartóváz hanglágy anyaggal elválasztva, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. impregnált gipszkarton borítással. Egyik váz hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,05 óra/m 2 2,20 óra/m CW /255 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal kettős CW 100-as tartóvázzal, a két tartóváz hanglágy anyaggal elválasztva, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. impregnált gipszkarton borítással. Egyik váz hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,05 óra/m 2 2,20 óra/m CW 50+50/155 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal kettős CW 50-es tartóvázzal, a két tartóváz hanglágy anyaggal elválasztva, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. impregnált gipszkarton borítással. Mindkét váz hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,10 óra/m 2 2,25 óra/m CW 75+75/205 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal kettős CW 75-ös tartóvázzal, a két tartóváz hanglágy anyaggal elválasztva, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. impregnált gipszkarton borítással. Mindkét váz hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,10 óra/m 2 2,25 óra/m CW /255 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal kettős CW 100-as tartóvázzal, a két tartóváz hanglágy anyaggal elválasztva, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. impregnált gipszkarton borítással. Mindkét váz hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,10 óra/m 2 2,25 óra/m Kettős szerkezetű válaszfalak tűzgátló gipszkarton borítással Glettelés minősége Q1 Q2 Normaidő Normaidő CW 50+50/155 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal kettős CW 50-es tartóvázzal, a két tartóváz hanglágy anyaggal elválasztva, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítással. Egyik váz hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,05 óra/m 2 2,20 óra/m CW 75+75/205 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal kettős CW 75-ös tartóvázzal, a két tartóváz hanglágy anyaggal elválasztva, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítással. Egyik váz hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,05 óra/m 2 2,20 óra/m 2 ÉVOSZ Szárazépítő Tagozat
12 Szerelt válaszfalak Szárazépítési kiírási szövegek és normák CW /255 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal kettős CW 100-as tartóvázzal, a két tartóváz hanglágy anyaggal elválasztva, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítással. Egyik váz hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,05 óra/m 2 2,20 óra/m CW 50+50/155 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal kettős CW 50-es tartóvázzal, a két tartóváz hanglágy anyaggal elválasztva, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítással. Mindkét váz hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,10 óra/m 2 2,25 óra/m CW 75+75/205 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal kettős CW 75-ös tartóvázzal, a két tartóváz hanglágy anyaggal elválasztva, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítással. Mindkét váz hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,10 óra/m 2 2,25 óra/m CW /255 gipszkarton válaszfal. Fém vázszerkezetre szerelt válaszfal kettős CW 100-as tartóvázzal, a két tartóváz hanglágy anyaggal elválasztva, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítással. Mindkét váz hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,10 óra/m 2 2,25 óra/m Lakáselválasztó falak normál gipszkarton borítással CW 50+50/165 válaszfal fokozott hangszigeteléssel, kettős CW 50-es tartóvázzal, a hőszigetelés 2 rétegben, összesen legalább 10 cm vastagságban. A kettős tartóváz mindkét oldalon kétrétegű 12,50 mm vtg. normál gipszkarton borítást kap, a két tartóváz közt 1 rtg. 12,50 mm normál gipszkarton borítással. A középső gipszkarton lemez csak az egyik vázhoz csavarozott, a másik vázhoz hanglágy anyaggal csatlakozik. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,30 óra/m 2 2,45 óra/m CW 75+75/215 válaszfal fokozott hangszigeteléssel, kettős CW 75-ös tartóvázzal, a hőszigetelés 2 rétegben, összesen legalább 10 cm vastagságban. A kettős tartóváz mindkét oldalon kétrétegű 12,50 mm vtg. normál gipszkarton borítást kap, a két tartóváz közt 1 rtg. 12,50 mm normál gipszkarton borítással. A középső gipszkarton lemez csak az egyik vázhoz csavarozott, a másik vázhoz hanglágy anyaggal csatlakozik. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,30 óra/m 2 2,45 óra/m CW /265 válaszfal fokozott hangszigeteléssel, kettős CW 100-as tartóváz, a hőszigetelés 2 rétegben, összesen legalább 10 cm vastagságban. A kettős tartóváz mindkét oldalon kétrétegű 12,50 mm vtg. normál gipszkarton borítást kap, a két tartóváz közt 1 rtg. 12,50 mm normál gipszkarton borítással. A középső gipszkarton lemez csak az egyik vázhoz csavarozott, a másik vázhoz hanglágy anyaggal csatlakozik. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,30 óra/m 2 2,45 óra/m Lakáselválasztó falak tűzgátló gipszkarton borítással Glettelés minősége Q1 Q2 Normaidő Normaidő CW 50+50/165 válaszfal fokozott hangszigeteléssel, kettős CW 50-es tartóváz, a hőszigetelés 2 rétegben, összesen legalább 10 cm vastagságban készül. A kettős tartóváz mindkét oldalon kétrétegű 12,50 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítást kap, a két tartóváz közt 1 rtg. 12,50 mm tűzgátló gipszkarton borítással. A középső gipszkarton lemez csak az egyik vázhoz csavarozott, a másik vázhoz hanglágy anyaggal csatlakozik. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,30 óra/m 2 2,45 óra/m CW 75+75/215 válaszfal fokozott hangszigeteléssel, kettős CW 75-ös tartóváz, a hőszigetelés 2 rétegben, összesen legalább 10 cm vastagságban készül. A kettős tartóváz mindkét oldalon kétrétegű 12,50 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítást kap, a két tartóváz közt 1 rtg. 12,50 mm tűzgátló gipszkarton borítással. A középső gipszkarton lemez csak az egyik vázhoz csavarozott, a másik vázhoz hanglágy anyaggal csatlakozik. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,30 óra/m 2 2,45 óra/m 2 12 ÉVOSZ Szárazépítő Tagozat 2013
13 Szárazépítési kiírási szövegek és normák 2.0 Szerelt válaszfalak CW /265 válaszfal fokozott hangszigeteléssel, kettős CW 100-as tartóváz, a hőszigetelés 2 rétegben, összesen legalább 10 cm vastagságban készül. A kettős tartóváz mindkét oldalon kétrétegű 12,50 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítást kap, a két tartóváz közt 1 rtg. 12,50 mm tűzgátló gipszkarton borítással. A középső gipszkarton lemez a csak az egyik vázhoz csavarozott, a másik vázhoz hanglágy anyaggal csatlakozik. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,30 óra/m 2 2,45 óra/m Installációs falak impregnált gipszkarton borítással CW 50+50/220 installációs szerelt válaszfal kettős CW 50-es tartóvázzal, a két tartóváz gipszkarton hevederekkel összekötve, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. impregnált gipszkarton borítással. Mindkét váz hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,20 óra/m 2 2,35 óra/m CW 75+75/270 installációs szerelt válaszfal kettős CW 75-ös tartóvázzal, a két tartóváz gipszkarton hevederekkel összekötve, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. impregnált gipszkarton borítással. Mindkét váz hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,20 óra/m 2 2,35 óra/m CW /320 installációs szerelt válaszfal kettős CW 100-as tartóvázzal, a két tartóváz gipszkarton hevederekkel összekötve, 2x2 rtg. 12,50 mm vtg. impregnált gipszkarton borítással. Mindkét váz hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,20 óra/m 2 2,35 óra/m Aknafalak Glettelés minősége Q1 Q2 Normaidő Normaidő CW 50/65 aknafal készítése CW 50-es fém bordavázzal, 1 rtg. 15 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítással, 5 cm vtg. 40 kg/m 3 testsűrűségű ásványgyapot hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 0,95 óra/m 2 1,03 óra/m CW 50/75 aknafal készítése CW 50-es fém bordavázzal, 2 rtg. 12,5 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítással, 5 cm vtg. 40 kg/m 3 testsűrűségű ásványgyapot hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,20 óra/m 2 1,28 óra/m CW 50/80 aknafal készítése CW 50-es fém bordavázzal, 2 rtg. 15 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítással, 5 cm vtg. 40 kg/m 3 testsűrűségű ásványgyapot hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,20 óra/m 2 1,28 óra/m CW 50/95 aknafal készítése CW 50-es fém bordavázzal, 3 rtg. 15 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítással, 5 cm vtg. 40 kg/m 3 testsűrűségű ásványgyapot hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,45 óra/m 2 1,53 óra/m CW 50/65 aknafal készítése hátával összeforgatott és összecsavarozott CW 50-es fém bordavázzal, 1 rtg. 15 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítással, 5 cm vtg. 40 kg/m 3 testsűrűségű ásványgyapot hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,13 óra/m 2 1,21 óra/m CW 50/75 aknafal készítése hátával összeforgatott és összecsavarozott CW 50-es fém bordavázzal, 2 rtg. 12,5 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítással, 5 cm vtg. 40 kg/m 3 testsűrűségű ásványgyapot hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,38 óra/m 2 1,46 óra/m CW 50/75 aknafal készítése hátával összeforgatott és összecsavarozott CW 50-es fém bordavázzal, 1 rtg. 12,5 mm és 1 rtg. 15 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítással, 5 cm vtg. 40 kg/m 3 testsűrűségű ásványgyapot hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,38 óra/m 2 1,46 óra/m 2 ÉVOSZ Szárazépítő Tagozat
14 Szerelt válaszfalak Szárazépítési kiírási szövegek és normák CW 50/80 aknafal készítése hátával összeforgatott és összecsavarozott CW 50-es fém bordavázzal, 2 rtg. 15 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítással, 5 cm vtg. 40 kg/m3 testsűrűségű ásványgyapot hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,38 óra/m 2 1,46 óra/m CW 50/95 aknafal készítése hátával összeforgatott és összecsavarozott CW 50-es fém bordavázzal, 3 rtg. 15 mm vtg. tűzgátló gipszkarton borítással, 5 cm vtg. 40 kg/m3 testsűrűségű ásványgyapot hőszigeteléssel. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,63 óra/m 2 1,71 óra/m Kötényfalak Glettelés minősége Q1 Q2 Normaidő Normaidő Kötényfal kialakítása 1,4 m függőleges méretig, CW 50-es szerkezettel, 2x1 rtg. normál 12,5 mm vtg. gipszkartonnal borítva, hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,60 óra/m 2 1,75 óra/m Kötényfal kialakítása 1,8 m függőleges méretig, CW 50-es szerkezettel, 2x1 rtg. normál 12,5 mm vtg. gipszkartonnal borítva, hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,50 óra/m 2 1,65 óra/m Kötényfal kialakítása 1,4 m függőleges méretig, CW 50-es szerkezettel, 2x2 rtg. normál 12,5 mm vtg. gipszkartonnal borítva, hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 2,00 óra/m 2 2,15 óra/m Kötényfal kialakítása 1,8 m függőleges méretig, CW 50-es szerkezettel, 2x2 rtg. normál 12,5 mm vtg. gipszkartonnal borítva, hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,90 óra/m 2 2,15 óra/m Kötényfal kialakítása 1,4 m függőleges méretig, CW 50-es szerkezettel, 2x1 rtg. >12,5 mm - 25 mm vtg. gipszkartonnal borítva, hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,80 óra/m 2 1,95 óra/m Kötényfal kialakítása 1,8 m függőleges méretig, CW 50-es szerkezettel, 2x2 rtg. >12,5 mm 25 mm vtg. gipszkartonnal borítva, hőszigetelve. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,70 óra/m 2 1,85 óra/m 2 Normaidő Ajtónyílások kialakítása és ajtóbeépítés Ajtónyílás kialakítása 2 mm vtg. UA 50 bordával, ajtótok beállítás nélkül. Belmagasság:... m Ajtónyílás kialakítása 2 mm vtg. UA 75 bordával, ajtótok beállítás nélkül. Belmagasság:... m Ajtónyílás kialakítása 2 mm vtg. UA 100 bordával, ajtótok beállítás nélkül. Belmagasság:... m Ajtónyílás kialakítása CW 50 / UW 50 bordával, ajtótok beállítás nélkül, amennyiben a belmagasság 280 cm, a nyílásméret 90 cm, az ajtólap súlya kevesebb, mint 25 kg Ajtónyílás kialakítása CW 75 / UW 75 bordával, ajtótok beállítás nélkül, amennyiben a belmagasság 280 cm, a nyílásméret 90 cm, az ajtólap súlya kevesebb, mint 25 kg Ajtónyílás kialakítása CW 100 / UW 100 bordával, ajtótok beállítás nélkül, amennyiben a belmagasság 280 cm, a nyílásméret 90 cm, az ajtólap súlya kevesebb, mint 25 kg. 1,50 óra/db 1,50 óra/db 1,50 óra/db 1,50 óra/db 1,50 óra/db 1,50 óra/db 14 ÉVOSZ Szárazépítő Tagozat 2013
15 Szárazépítési kiírási szövegek és normák 2.0 Szerelt válaszfalak Egyszárnyú ajtótok beépítése válaszfalba. (Az ajtótokot a megrendelő biztosítja!) 1,25 óra/db Kétszárnyú ajtótok beépítése válaszfalba. (Az ajtótokot a megrendelő biztosítja!) 1,50 óra/db Tartóállványok (traverzek) Glettelés minősége Q1 Q2 Normaidő Normaidő Megrendelő által szállított szaniter tartók (mosdó, vizelde, WC stb.) elhelyezése Szerelt válaszfalba a vázszerkezethez CW-profilokkal rögzítve Megrendelő által szállított szaniter tartók (mosdó, vizelde, WC stb.) elhelyezése Szerelt válaszfalba a vázszerkezethez UA-profilokkal rögzítve. 1,10 óra/db 1,10 óra/db Csatlakozások és dilatációk Szerelt válaszfal csatlakozása vasbeton szerkezethez (pl. π panelhez). 0,20 óra/m Szerelt válaszfal csatlakozása trapézlemezhez. 0,30 óra/m Csúszó csatlakozás kialakítása födémhez nem tűzgátló kivitelben. Falvastagság:... cm Csúszó csatlakozás kialakítása födémhez tűzgátló kivitelben. Falvastagság:... cm Mozgási hézag kialakítása válaszfalban nem tűzgátló kivitelben, 2x1 rtg. normál 12,5 mm vtg. gipszkarton borítású falban. A gipszkarton élek műanyag vagy fém befogó profillal szegve Mozgási hézag kialakítása válaszfalban tűzgátló kivitelben, 2x1 rtg. tűzgátló 12,5 mm vtg. gipszkarton borítású falban. A gipszkarton élek műanyag vagy fém befogó profillal szegve Mozgási hézag kialakítása válaszfalban nem tűzgátló kivitelben, 2x2 rtg. normál 12,5 mm vtg. gipszkarton borítású falban. A gipszkarton élek műanyag vagy fém befogó profillal szegve Mozgási hézag kialakítása válaszfalban tűzgátló kivitelben, 2x2 rtg. tűzgátló 12,5 mm vtg. gipszkarton borítású falban. A gipszkarton élek műanyag vagy fém befogó profillal szegve. 0,20 óra/m 0,55 óra/m 0,50 óra/m 0,75 óra/m 0,80 óra/m 1,15 óra/m Egyéb szerkezetek Ablakkáva kialakítása ragasztva, egy rétegben 12,5 mm-es gipszkartonból, 25 cm szélességig elvédő nélkül. 0,60 óra/m 0,70 óra/m Ablakkáva kialakítása horganyzott vázszerkezetre, egy rétegben 12,5 mm-es gipszkartonból, 25 cm szélességig élvédő nélkül. 0,80 óra/m 0,90 óra/m Felár szerelt fal íves kiviteléért 1 rtg. 6,5/9,5/12,5 mm vtg. gipszkarton borítással. R 275 cm. 0,80 óra/m Felár szerelt fal íves kiviteléért 1 rtg. 6,5/9,5/12,5 mm vtg. gipszkarton borítással. 100 cm R 275 cm. 1,20 óra/m Felár profil sűrítésért válaszfalban, amennyiben a tengelytáv 40,00 / 41,70 cm 0,20 óra/m 2 30,00 / 31,25 cm 0,30 óra/m 2 ÉVOSZ Szárazépítő Tagozat
16 Szerelt válaszfalak Szárazépítési kiírási szövegek és normák 2.0 Normaidő Élvédők Alu 25x25 mm-es sarokvédő profil elhelyezése és glettelése pozitív sarkokon. 0,20 óra/m Alu 13x25 mm-es sarokvédő profil elhelyezése és glettelése. 0,20 óra/m Alux élvédő elhelyezése és glettelése. 0,40 óra/m Hajlítható műanyag élvédő elhelyezése és glettelése. 0,40 óra/m Egyéb nyílások kialakítása Furatok készítése gipszkarton válaszfalban legfeljebb 100 mm átmérőig 0,05 óra/db Nyílások utólagos kialakítása pl. épületgépészeti berendezéseknek kiváltással, legfeljebb 1,00 m 2 felületig. Méret:... x... cm Szerelő (revíziós) ajtó beépítése fém kivitelben, gipszkarton válaszfalba (horganyzott vagy porszórt felülettel). Méret:... x... cm Fém szerelő (revíziós) ajtó beépítése gipszkarton betéttel, gipszkarton válaszfalba. Méret:... x... cm Szerelő (revíziós) ajtó beépítése tűzvédelmi kivitelben, tűzgátló gipszkarton válaszfalba. Méret:... x... cm 1,50 óra/db 1,00 óra/db 1,50 óra/db 2,50 óra/db Áthidalások, tartóállványok, többlet szerkezetek beépítése nagy nyílások kialakításánál 1,00 m 2 nyílásméret felett részletrajz szerint. 2,50 óra/db Kerek nyílás kialakítása egy- vagy kétrétegű gipszkarton borításban az átmérőtől függően. Ø mm Ø mm Ø mm Ø mm 0,20 óra/db 0,23 óra/db 0,27 óra/db 0,42 óra/db Téglalap nyílás kialakítása egy- vagy kétrétegű gipszkarton borításban, a mérettől függően. 0,01 m 2 0,20 óra/db 0,01 0,04 m 2 0,23 óra/db 0,04 0,09 m 2 0,27 óra/db 0,09 0,16 m 2 0,30 óra/db 0,16 0,36 m 2 0,42 óra/db 0,36 0,50 m 2 0,60 óra/db 0,50 1,00 m 2 0,90 óra/db 16 ÉVOSZ Szárazépítő Tagozat 2013
17 Szárazépítési kiírási szövegek és normák 2.0 Falborítások 3. FALBORÍTÁSOK a) Általános megjegyzés A tételek kiválasztásánál figyelembe kell venni az általános megjegyzésekben leírtakat, valamint az adott szerkezetre vonatkozó műszaki követelményeket. Fokozottan kell ügyelni a megfelelő akusztikai és / vagy tűzvédelmi előírások betartására. A normakiírási tételekre vonatkozóan az ÉVOSZ Szárazépítő Tagozata által kiadott Szárazépítési kézikönyv -ben valamint a Szárazépítési Ismeretek -ben lévő ajánlások az irányadók. b) Állványozás 4,00 m-es falmagasságig az egységár tartalmazza az állványozás költségeit is. Az ennél nagyobb falmagassághoz a szükséges szerelőszint készítése és a kapcsolódó segédmunka költsége külön elszámolható. c) Kis alapterületű helyiségek A jellemzően kis alapterületű 2,0-6,0 m 2 -es helyiségek, helyiségcsoportok (pl. vizesblokkok) válaszfalainál a megnövekedett fajlagos anyag és élőmunka ráfordítás miatt egyedi kalkuláció alapján m 2 -ként felár kerül elszámolásra. d) Fémváz A fémváz horganyzott acélprofilból áll, a szaniter és az elektromos vezetékek számára stancolt áttörési helyekkel. Minden rögzítő elem a profilokhoz hasonlóan korrózióvédelemmel ellátva. A fémprofilok az MSZ EN szabvány szerint készülnek. A tételek normál 60,0 / 62,5 cm CW-profil kiosztást tartalmaznak. e) Egyéb épületszerkezetekhez való csatlakozás A ragasztás előtt az alapfelületet alapozással kell ellátni. Ennek költségét az egységárba be kell számítani. f) Hézagolás (glettelés) Csavarfejek és illesztési hézagok glettelési minőségét az ÉVOSZ Szárazépítő Tagozata által kiadott Glettelési irányelvek szerint kell elkészíteni. Jelen normatáblázat csak Q1 és Q2 minőségű gletteléseket tartalmaz. A magasabb követelményszintű glettelés - Q3, Q4 - külön tételben, egyedi kalkuláció alapján számítandó. Több rétegű borítások esetén az alsó rétegben a csavarfejek kivételével az illesztéseket tömíteni kell. g) Kivágások A szerelés időpontjában meglévő gépészeti áttörésekhez kapcsolódó mellékmunkákat (kiváltások, eldolgozások) az egységárba bele kell számolni. Az így képződő nyílásokat a fal felületéből nem kell levonni. A kész falban történő utólagos kivágásokat külön tételben kell elszámolni. h) A munka szakaszolása Az installációs munkához tartozó technológiai szünetet (várakozási időt) az egységár képzésébe bele kell számolni. i) Levonás a nyílásokért A felületek elszámolásánál a 0,50 m 2 feletti nyílásokat le kell vonni. A nyílásoknál a tiszta belső méretet vesszük alapul. A tokok elhelyezését, cseréjét, áthelyezését, valamint a káva kialakítását külön kell elszámolni. j) Anyagszállítás A normaidő legfeljebb 50 m-en belüli vízszintes anyagmozgatást tartalmaz. A függőleges anyagmozgatást külön tételben kell elszámolni. ÉVOSZ Szárazépítő Tagozat
18 Falborítások Szárazépítési kiírási szövegek és normák Előtéthéjak, előtétfalak Glettelés minősége Q1 Q2 Normaidő Normaidő Előtéthéj CD vázszerkezetre, állítható kengyel rögzítéssel, 1 rtg. 12,50 mm vtg. normál gipszkarton borítással. Csavarfejek és illesztések glettelve. 0,90 óra/m 2 0,98 óra/m Előtéthéj CD vázszerkezetre, állítható kengyel rögzítéssel, 2 rtg. 12,50 mm vtg. normál gipszkarton borítással. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,10 óra/m 2 1,18 óra/m Szabadon álló előtétfal, egyszeres CW 50 vázszerkezettel, 1 rtg. 12,50 mm vtg. normál gipszkarton borítással. Csavarfejek és illesztések glettelve. 0,80 óra/m 2 0,88 óra/m Szabadon álló előtétfal, egyszeres CW 75 vázszerkezettel, 1 rtg. 12,50 mm vtg. normál gipszkarton borítással. Csavarfejek és illesztések glettelve. 0,80 óra/m 2 0,88 óra/m Szabadon álló előtétfal, egyszeres CW 50 vázszerkezettel, 1 rtg. 12,50 mm vtg. impregnált gipszkarton borítással. Csavarfejek és illesztések glettelve. 0,80 óra/m 2 0,88 óra/m Szabadon álló előtétfal, egyszeres CW 75 vázszerkezettel, 1 rtg. 12,50 mm vtg. impregnált gipszkarton borítással. Csavarfejek és illesztések glettelve. 0,80 óra/m 2 0,88 óra/m Szabadon álló előtétfal, egyszeres CW 50 vázszerkezettel, 2 rtg. 12,50 mm vtg. normál gipszkarton borítással. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,00 óra/m 2 1,08 óra/m Szabadon álló előtétfal, egyszeres CW 75 vázszerkezettel, 2 rtg. 12,50 mm vtg. normál gipszkarton borítással. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,00 óra/m 2 1,08 óra/m Szabadon álló előtétfal, egyszeres CW 50 vázszerkezettel, 2 rtg. 12,50 mm vtg. impregnált gipszkarton borítással. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,00 óra/m 2 1,08 óra/m Szabadon álló előtétfal, egyszeres CW 75 vázszerkezettel, 2 rtg. 12,50 mm vtg. impregnált gipszkarton borítással. Csavarfejek és illesztések glettelve. 1,00 óra/m 2 1,08 óra/m 2 Normaidő Hőszigetelés elhelyezése előtéthéjban vagy előtétfalban. 0,10 óra/m 2 18 ÉVOSZ Szárazépítő Tagozat 2013
19 Szárazépítési kiírási szövegek és normák Szárazvakolatok Falborítások Glettelés minősége Q1 Q2 Normaidő Normaidő Szárazvakolat készítése 1 rtg. 12,5 mm vtg. normál gipszkartonból közvetlenül a fogadó szerkezetre ragasztva. Az illesztések glettelve. A tétel tartalmazza a felület kellősítését! Kávaképzés nélkül! 0,75 óra/m 2 0,83 óra/m Szárazvakolat készítése 1 rtg. 12,5 mm vtg. normál gipszkartonból közvetlenül a fogadó szerkezetre ragasztott gipszkartonhoz ragasztva. Az illesztések glettelve. A tétel tartalmazza a felület kellősítését! Kávaképzés nélkül. 0,95 óra/m 2 1,03 óra/m Egyéb szerkezetek Ablakkáva kialakítása ragasztva, egy rétegben 12,5 mm-es gipszkartonból, 25 cm szélességig 0,60 óra/m 0,70 óra/m Ablakkáva kialakítása horganyzott vázszerkezetre, egy rétegben 12,5 mm-es gipszkartonból, 25 cm szélességig 0,80 óra/m 0,90 óra/m Normaidő 3.4. Élvédők Alu 25x25 mm-es sarokvédő profil elhelyezése és glettelése pozitív sarkokon. 0,20 óra/m Alu 13x25 mm-es sarokvédő profil elhelyezése és glettelése. 0,20 óra/m Alux élvédő elhelyezése és glettelése. 0,40 óra/m Hajlítható műanyag élvédő elhelyezése és glettelése. 0,40 óra/m 3.5. Egyéb nyílások kialakítása Furatok készítése gipszkartonban legfeljebb 100 mm átmérőig. 0,05 óra/db ÉVOSZ Szárazépítő Tagozat
20 Gipszkarton álmennyezetek Szárazépítési kiírási szövegek és normák GIPSZKARTON ÁLMENNYEZETEK a) Általános megjegyzés A tételek kiválasztásánál figyelembe kell venni az általános megjegyzésekben leírtakat, valamint az adott szerkezetre vonatkozó műszaki követelményeket. Fokozottan kell ügyelni a megfelelő akusztikai és / vagy tűzvédelmi előírások betartására. A normakiírási tételekre vonatkozóan az ÉVOSZ Szárazépítő Tagozata által kiadott Szárazépítési kézikönyv -ben valamint a Szárazépítési Ismeretek -ben lévő ajánlások az irányadók. b) Állványozás 4,00 m-es falmagasságig az egységár tartalmazza az állványozás költségeit is. Az ennél nagyobb falmagassághoz a szükséges szerelőszint készítése és a kapcsolódó segédmunka költsége külön elszámolható. c) Kis alapterületű helyiségek A jellemzően kis alapterületű 2,0-6,0 m2-es helyiségek, helyiségcsoportok (pl. vizesblokkok) gipszkarton álmennyezeteinél a megnövekedett fajlagos anyag és élőmunka ráfordítás miatt m2-ként felár kerül elszámolásra. d) Függesztési magasság Az álmennyezet egységára legfeljebb 0,50 m-es függesztési magasságot tartalmaz. Nagyobb függesztést 50 cm-ként felárral kell elszámolni. A függesztési magasság a teherhordó födém és a függesztett szerkezet alsó síkja között mért érték. e) Lámpatestek és gépészeti berendezések Az álmennyezeti lapok gépészeti és elektromos berendezésekkel nem terhelhetők. A gépészeti berendezések vagy lámpatestek 3,00 kg/db súly felett a szerkezetre sem terhelhetők, azokat önállóan kell függeszteni. Az önálló függesztés nem a szárazépítési munka része. A rasztermérethez nem igazodó lámpatestekhez szükséges egyedi profilok és lapok szállítása és szerelése külön tételben szerepel. A lámpatestek dobozolásakor a léptetés normáit kell alkalmazni. f) Fémváz A fémváz horganyzott acélprofilból áll. Minden rögzítő elem a profilokhoz hasonlóan korrózióvédelemmel ellátva. A fémprofilok az MSZ EN szabvány szerint készülnek. g) Egyéb épületszerkezetekhez való csatlakozás: Falhoz történő csatlakozásnál a profilok alá tömítő szalagot kell helyezni. h) Hőszigetelés Az ásványi szálas hő-, hangszigetelést lecsúszás, elmozdulás ellen biztosítva és a teljes felületen kell elhelyezni. Gyártói utasítás esetén a bordavázba is kerül hőszigetelés. Ennek idejét a norma tartalmazza. i) Tűzvédelem A vonatkozó követelmények és a gyártók előírásai szerint. j) Hanggátlás A vonatkozó követelmények és a gyártók előírásai szerint. k) Hézagolás (glettelés) Csavarfejek és illesztési hézagok glettelési minőségét az ÉVOSZ Szárazépítő Tagozata által kiadott Glettelési irányelvek szerint kell elkészíteni. Jelen normatáblázat csak Q1 és Q2 minőségű gletteléseket tartalmaz. A magasabb követelményszintű glettelés - Q3, Q4 - külön tételben, egyedi kalkuláció alapján számítandó. Több rétegű borítások esetén az alsó rétegben a csavarfejek kivételével az illesztéseket tömíteni kell. l) Kivágások A szerelés időpontjában meglévő gépészeti áttörésekhez kapcsolódó mellékmunkákat (kiváltások, eldolgozások) az egységárba bele kell számolni. Az így képződő nyílásokat az álmennyezet felületéből nem kell levonni. A kész álmennyezetben történő utólagos kivágásokat külön tételben kell elszámolni. m) A munka szakaszolása Az installációs munkához tartozó technológiai szünetet (várakozási időt) az egységár képzésébe bele kell számolni. n) Levonás a nyílásokért A felületek elszámolásánál a 0,50 m 2 feletti nyílásokat le kell vonni. A nyílásoknál a tiszta belső méretet vesszük alapul. A revíziós nyílások elhelyezését, cseréjét, áthelyezését, valamint a léptetések kialakítását külön tételben kell elszámolni. o) Anyagszállítás A normaidő legfeljebb 50 m-en belüli vízszintes anyagmozgatást tartalmaz. A függőleges anyagmozgatást külön tételben kell elszámolni. 20 ÉVOSZ Szárazépítő Tagozat 2013
21 Szárazépítési kiírási szövegek és normák Normál gipszkarton borítású álmennyezetek Gipszkarton álmennyezetek Glettelés minősége Q1 Q2 Normaidő Normaidő Gipszkarton álmennyezet födémtől függesztve, kettős CD vázszerkezetre, 1 rtg. normál 12,50 mm vtg. gipszkarton borítással, glettelve 10 m 2 összefüggő felületig. 1,30 óra/m 2 1,31 óra/m Gipszkarton álmennyezet födémtől függesztve, kettős CD vázszerkezetre, 1 rtg. normál, 12,50 mm vtg. gipszkarton borítással, glettelve 10 m 2 összefüggő felület felett. 1,10 óra/m 2 1,11 óra/m Függesztett álmennyezet kétirányú CD vázszerkezetre, nem látszó bordázattal, 1 rtg. lyuggatott, 12,50 mm vtg. gipszkarton borítással. 2,00 óra/m 2 2,10 óra/m Impregnált gipszkarton borítású álmennyezetek Gipszkarton álmennyezet födémtől függesztve, kettős CD vázszerkezetre, 1 rtg. impregnált, 12,50 mm vtg. gipszkarton borítással, glettelve 10 m 2 összefüggő felületig. 1,30 óra/m 2 1,40 óra/m Gipszkarton álmennyezet födémtől függesztve, kettős CD vázszerkezetre, 1 rtg. impregnált, 12,50 mm vtg. gipszkarton borítással, glettelve 10 m 2 összefüggő felület felett. 1,10 óra/m 2 1,20 óra/m Tűzgátló gipszkarton borítású álmennyezetek Gipszkarton álmennyezet födémtől függesztve, kettős CD vázszerkezetre, 1 rtg. tűzgátló, 12,50 mm vtg. gipszkarton borítással, glettelve 10 m 2 összefüggő felületig. 1,40 óra/m 2 1,50 óra/m Gipszkarton álmennyezet födémtől függesztve, kettős CD vázszerkezetre, 1 rtg. tűzgátló, 12,50 mm vtg. gipszkarton borítással, glettelve 10 m 2 összefüggő felület felett. 1,20 óra/m 2 1,30 óra/m Gipszkarton álmennyezet födémtől függesztve, kettős CD vázszerkezetre, 1 rtg. tűzgátló, 15 mm vtg. gipszkarton borítással, glettelve 10 m 2 összefüggő felületig. 1,40 óra/m 2 1,50 óra/m Gipszkarton álmennyezet födémtől függesztve, kettős CD vázszerkezetre, 1 rtg. tűzgátló, 15 mm vtg. gipszkarton borítással, glettelve 10 m 2 felület összefüggő felett. 1,20 óra/m 2 1,30 óra/m Gipszkarton álmennyezet födémtől függesztve, elsődleges UA és másodlagos CD vázszerkezetre, 1 rtg. tűzgátló, 12,50 mm vtg. gipszkarton borítással, glettelve 10 m 2 összefüggő felület felett. 1,80 óra/m 2 1,90 óra/m Gipszkarton álmennyezet födémtől függesztve, elsődleges UA és másodlagos CD vázszerkezetre, 1 rtg. tűzgátló, 15 mm vtg. gipszkarton borítással, glettelve 10 m 2 összefüggő felület felett. 1,80 óra/m 2 1,90 óra/m Gipszkarton álmennyezet önhordó kivitelben CW vázszerkezetre, 2 rtg. tűzgátló, 12,5 mm vtg. gipszkarton borítással, glettelve 10 m 2 összefüggő felület felett. 1,80 óra/m 2 1,90 óra/m Gipszkarton álmennyezet önhordó kivitelben CW vázszerkezetre, 2 rtg. tűzgátló, 15 mm vtg. gipszkarton borítással, glettelve 10 m 2 összefüggő felület felett. 1,80 óra/m 2 1,90 óra/m 2 ÉVOSZ Szárazépítő Tagozat
III. Fejezet Válaszfalak és térelhatároló falak
III. Fejezet III.1 Fôbb szerkezeti elemek................................. 80 III.2 Válaszfalak áttekintése, épületfizikai tulajdonságok............................................ 81 III. Az építmény
IV/8. IV. Építőmesteri munkák. 39. Szárazépítés. TERC Kft. 2015.
IV. Építőesteri unkák IV/8. 39. Szárazépítés TERC Kft. 2015. Tételcsoportok 39-000 39-002 39-003 39-004 39-005 39-011 39-012 39-013 39-031 39-041 Bontás Pillérek és gerendák borításai gipszkartonnal Gipszkarton
KÖLTSÉGVETÉSI FŐÖSSZESÍTŐ
FODOR 3. Épftfiipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Székhely; 1113 Budapest, Ibrahim u. 9. Levélcím, telephely: 9027 Györ, Vágóhíd U. 2. Adószám- 11469957-2-43 MKB: 10300002-33221146-00003285 5. sz
Kiírási szövegek és normák 1.0
ek és normák 1.0 Tartalom TARTALOM 1.BEVEZETÉS... 7 2. MEGJEGYZÉSEK... 7 2.1 Általános megjegyzések... 7 2.2 Válaszfal szerkezetek... 7 2.3 Pillérek és gerendák borításai... 8 2.4 Gipszkarton álmennyezetek
EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA
T 047606/1/ Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítéselágazás,
31 582 23 100000 00 Szárazépítő Szárazépítő
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
Minőségbiztosítás a. Wiesner György BME Építéskivitelezési Tanszék 1
Minőségbiztosítás a szárazépítésben Wiesner György BME Építéskivitelezési Tanszék 1 Az építési termék Az építési termékek műszaki követelményeit, megfelelőség igazolását, valamint forgalomba hozatalát
MUNKAANYAG. Sulyok Mirtill. Tűzvédő falak készítése. A követelménymodul megnevezése: Speciális burkolat készítése I.
Sulyok Mirtill Tűzvédő falak készítése A követelménymodul megnevezése: Speciális burkolat készítése I. A követelménymodul száma: 0468-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-012-30 A SZÁRAZÉPÍTÉSŰ
Általános szerelési feltételek és követelmények
II.2.13 Tárgyak rögzítése a Rigips szerkezetekre II.2.13.1 Válaszfalak, falak terhelése A falburkolat a késôbbiekben bárhol megterhelhetô, de csakis a megfelelô rögzítô elemek segítségével! A megfelelô
Válaszfalak és térelhatároló falak
3 III.13. Tájékoztató jellegû anyagszükséglet 1m 2 fal készítéséhez Válaszfalak és térelhatároló falak Gipszkarton fal profilváz Szerkezet Dupla profilváz 2x1 rtg. gk. 2x2 rtg. gk. 2x3 rtg. gk. 4 v. 5.
Válaszfalak. Az építés befejeztével a válaszfalak
Válaszfalak 4. A Rigips válaszfalak segítségével a teret egyszerûen oszthatjuk különálló helyiségekre. A gipszkarton válaszfal egyszerûen tégla, habarcs és egyéb segédanyagok felhasználása nélkül készül.
VII. fejezet Elôtétfalak és aknafalak
VII. fejezet VII.1 Az elôtétfalak és aknafalak szerkezeteinek áttekintése, épületfizikai tulajdonságok............ 179 VII.2 Fôbb szerkezeti elemek............................... 182 VII.3 A szerelés menete.....................................
VI. Fejezet Tetôtér. VI.1 Fôbb szerkezeti elemek... 162. VI.2 A tetôtér szerkezeteinek áttekintése, épületfizikai tulajdonságok...
VI. Fejezet VI.1 Fôbb szerkezeti elemek............................... 162 VI.2 A tetôtér szerkezeteinek áttekintése, épületfizikai tulajdonságok........................... 163 VI.3 Fontos tudnivalók az
M A B I S Z T E R M É K - M E G F E L E L Ő S É G I A J Á N L Á S
N y t s z : 5 2 3 5-1 0-2 / 2 0 1 4 0 8 2 8 M A B I S Z T E R M É K - M E G F E L E L Ő S É G I A J Á N L Á S Bizottsági ülés ideje Ajánlás lejárta 2014. augusztus 28. 2019. augusztus 31. Termék vizsgálat
Minőségbiztosítás a szárazépítésben. Wiesner György 2014. március 25.
Minőségbiztosítás a szárazépítésben Wiesner György 2014. március 25. Az alapítók A jelenlegi tulajdonosok 3 KNAUF testvérvállalatok Az építési termék és építési készlet A Építési terméket építménybe betervezni
ÉMOP-4.1.1/B-12-2013-0001
Tájékoztató a szerződés módosításáról Vállalkozási szerződés a Városi Rendelőintézet felújítása Mezőkövesden című ÉMOP4.1.1/B1220130001 azonosító számú pályázat kivitelezésére Közbeszerzési Értesítő száma:
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Szárazépítő szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 582 10 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai
1. Építmény közvetlen költsége 0 0 2. Tartalékkeret 5.00% 0 0
Kelt: 2016 év. január hó KÖLTSÉGVETÉSI KIÍRÁS a Szeged, Huszár utca 1 sz. Északi szárny NGSZ irodák elhelyezésével kapcsolatos felújítási munkáihoz Készült: TERC VIP ÖN alkalmazásával Költségvetési összesítő
A 12/2013 (II I. 28.) NGM rendelettel módosított 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 12/2013 (II I. 28.) NGM rendelettel módosított 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 582 10 Szárazépítő Tájékoztató
Építési engedélyezési TERVE
Zártsorú beépítésű 25 db lakást + 1 db irodát + 12 db gépkocsi tárolót magába foglaló földszint + II emelet + tetőtér beépítéses többlakásos lakóépület Építési engedélyezési TERVE 2016. február Szeged,
Vállalkozási szerződés módosítása
Vállalkozási szerződés módosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/55 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás
Diplomamunka. Műszaki leírás. Pallag Zita 2014. június 06.
Diplomamunka Műszaki leírás Pallag Zita 2014. június 06. Tartalomjegyzék 1. Ismertető... 2 1.1 Kiinduló környezeti adatok, telek tényezői... 2 1.2 Építészeti ismertető... 2 1.3 Szerkezetismertetés... 2
Műszaki tartalom a Budapest III. Kerület, Farkastorki út 48. szám alatt elhelyezkedő ingatlanon felépítésre kerülő 5 lakásos társasházra vonatkozóan
Műszaki tartalom a Budapest III. Kerület, Farkastorki út 48. szám alatt elhelyezkedő ingatlanon felépítésre kerülő 5 lakásos társasházra vonatkozóan Földmunkák: A terv szerinti paraméterek alapján történt/történik,
M A B I S Z T E R M É K - M E G F E L E L Ő S É G I A J Á N L Á S
N y t s z : 5 0 9 1-4 2-2 / 2 0 1 2 0 8 2 3 M A B I S Z T E R M É K - M E G F E L E L Ő S É G I A J Á N L Á S Bizottsági ülés ideje Adatmódosítás 2. adatmódosítás Ajánlás lejárta 2009. augusztus 27. 2010.
ÉPÍTÕMESTERI MUNKÁK ÉS BEFEJEZÕ SZAKIPARI MUNKÁK
ÉPÍTÕMESTERI MUNKÁK ÉS BEFEJEZÕ SZAKIPARI MUNKÁK 1. 14-004-002 Ideiglenes létesítmények, vízszintsüllyesztés Talajvízszint süllyesztés elõkészítése fúrt szûrõkutaknál, kútépítésnél 3m mélységig, NA 600
Kalotherm Zrt. Budaörs 24 tantermes Általános Iskola építése. Költségvetés főösszesítő. Összesítő munkanem
Budaörs, 24 tantermes iskola DOBAI Építésziroda Kft. Tervezői költségvetési kiírás Összesítő Költségvetés főösszesítő Munkanem megnevezése anyag díj 14 Víztelenítés 1 475 200 4 931 200 15 Zsaluzás és állványozás
SZAKORVOSI RENDELŐINTÉZET RÉSZLEGES BELSŐ ÁTALAKÍTÁSA BUDAPEST III. VÖRÖSVÁRI ÚT 88-96. ÉPÜLETGÉPÉSZET
SZAKORVOSI RENDELŐINTÉZET RÉSZLEGES BELSŐ ÁTALAKÍTÁSA BUDAPEST III. VÖRÖSVÁRI ÚT 88-96. ÉPÜLETGÉPÉSZET TARTALOMJEGYZÉK ÉPÜLETGÉPÉSZ SZAKTERVEZŐI NYILATKOZAT ÉPÜLETGÉPÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS 1. Általános
NYDOP-5.2.1./A-12-2012-0002
Tájékoztató a szerződés módosításáról - Vállalkozási szerződés a NYDOP-5.2.1./A-12-2012-0002 Letenye városban Egészségház kialakítása projekt keretében kivitelezési feladatok ellátására Közbeszerzési Értesítő
4. ÉPÍTMÉNY TÉTELES KÖLTSÉGBECSLÉSE
4. ÉPÍTMÉNY TÉTELES KÖLTSÉGBECSLÉSE 2014/15-2-É-06 Megrendelő: SZENT ISTVÁN EGYETEM YBL MIKLÓS ÉPÍTÉSTUDOMÁNYI KAR ÉPÍTÉSKIVITELEZÉS SZERVEZÉS SZAKIRÁNY Vállalkozó: Vedres Béla Készült: 2014/15 2. félév
KIVITELI TERV ÉPÍTÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS. Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Kft Radiológiai korszerűsítés-belső részleges földszinti átalakítás
KIVITELI TERV ÉPÍTÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Kft Radiológiai korszerűsítés-belső részleges földszinti átalakítás Budapest, III. ker. Csobánka tér 6. 2010. szeptember MEGRENDELŐ
+ 4 csavar + 5 perc munkaidő = 60 kg RÖGZÍTVE. Rigips Habito. A sokoldalú építőlemez
+ 4 csavar + 5 perc munkaidő = 60 RÖGZÍTVE ÚJ Habito A sokoldalú építőlemez Habito A jövő most kezdődik! Könnyen és rugalmasan alakítható belső terek Az otthonunkban szeretnénk jól érezni magunkat. Ezért
Ssz. Tételszám Egységre jutó (HUF) A tétel ára összesen (HUF) Tételkiírás Anyag Munkadíj Anyag Munkadíj
1. oldal 1 21-003-5.1.1.2 (23) Munkaárok földkiemelése dúcolás nélkül, 2,0 m² szelvényig, III. talajosztály 1 m3............ 2 31-000-13.2 (69) Beton aljzatok, járdák bontása 10 cm vastagságig, kavicsbetonból,
TETŐTÉR BEÉPÍTÉS, ELŐTÉTHÉJAK ÉS SZÁRAZVAKOLATOK
TÜRR ISTVÁN KÉPZŐ ÉS KUTATÓ INTÉZET TETŐTÉR BEÉPÍTÉS, ELŐTÉTHÉJAK ÉS SZÁRAZVAKOLATOK Gipszkartonszerelő Ellenőrző feladatlapok Megoldókulcsok Miskolc, 2011 EGYÉNI TANULÁST TÁMOGATÓ TANANYAG Készítette
CÍMLAP. A 1098 Budapest, Lobogó u. 7. sz. alatti Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium Jégcsarnok zajcsökkentési munkái KIVITELI TERV
CÍMLAP A 1098 Budapest, Lobogó u. 7. sz. alatti Jégcsarnok zajcsökkentési munkái KIVITELI TERV Megbízó: FERENCVÁROSI INTÉZMÉNYÜZEMELTETÉSI KÖZPONT 1097 Budapest, Vágóhíd u. 35-37. Tervező: 95 APSZIS BT.,
OptiLine 45 padlódobozok Bemutatás
Bemutatás Süllyesztett rendszer erősáramú, távközlési és adatvezetékek kialakítására az iroda padlózatában A rendszer csatlakozós padlódobozokat, padlófedeleket, betonpadlós dobozokat és számos egyéb tartozékot
Tájékoztató jellegû anyagszükséglet négyzetméterenként. Anyag Egység Anyagszükséglet
11. Anyagszükséglet Tájékoztató jellegû anyagszükséglet négyzetméterenként Válaszfalak mindkét oldalon 1 réteg Rigips lap burkolat esetén Rigips gipszkarton lap m 2 2,0 Vízszintes UW profil m 0,8 Függôleges
MUNKAANYAG. Sulyok Mirtill. Tűzvédő nagytáblás álmennyezetek készítése. A követelménymodul megnevezése: Speciális burkolat készítése I.
Sulyok Mirtill Tűzvédő nagytáblás álmennyezetek készítése A követelménymodul megnevezése: Speciális burkolat készítése I. A követelménymodul száma: 0468-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja:
ÓRAVÁZLAT. Az Épületszerkezettan 3. félév 5. szerkesztő gyakorlatához Táblás szerelt homlokzatburkolatok
BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék Épületszerkezettan 3. Előadók: Dr. Becker Gábor, Dr. Hunyadi Zoltán Évf. felelős: Dr. Takács Lajos Gábor 2015/16 tanév II. félév ÓRAVÁZLAT Az Épületszerkezettan
Kelt: 2016. január hó Tervezte: Gaschler Gábor A munka megnevezése: 8200 Veszprém, Céhház u. 15. Ajándék bolt építése
AJÁNDÉKBOLT épület tételes költségvetés kiírása HRSZ6353 Építtető: Kittenberg Kálmán Nonprofit Kft Helyszín: 8200 Veszprém Hrsz.: 6353. Kelt: 2016. január hó Tervezte: Gaschler Gábor A munka megnevezése:
NEM HIVATALOS MÁSOLAT
ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. ÉMI ÉPÍTÉSÜGYI MINŐSÉGELLENŐRZŐ INNOVÁCIÓS NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG H-1113 Budapest, Diószegi út 37. Levélcím: H-1518 Budapest,
2. SPECIÁLIS NIDA RENDSZEREK
Február 2015 oldal 5 2. SPECIÁLIS NIDA RENDSZEREK NIDA (GMFH1I típus) 1 NIDA. ezek a lemezek kevesebb vizet vesznek magukba - nedvszívó képesség 3% alatti Használhatók vizes és hosszú időn át nedves helyiségekben,
31. Helyszíni beton és vasbeton munka 1/13. oldal
31. Helyszíni beton és vasbeton munka 1/13. oldal 1 31-000-14.2 (75) Konyha területén: beton aljzat bontása (16 cm) kavicsbetonból 20,32 m3............ 2 31-031-1.3.1 (5) Konyha területén lévő helyiségek
TETŐ Ssz. Tétel szövege Menny. Egys. Anyag egységár
TETŐ Ssz. Tétel szövege Menny. Egys. Anyag egységár Tetőszigetelés vízszintes és felhajtott felületeinekátvizsgálása, szakaszos 1 árasztásos vizsgálata utáni kijavítása. 1800 m2 Bádogos szerkezetek forrasztásos
ÉPÜLETSZERKEZETTAN 1 FÖDÉMEK I. ALAPFOGALMAK, KÖVETELMÉNYEK, CSOPRTOSÍTÁSA KOMPONENSEI
Dr. Czeglédi Ottó ÉPÜLETSZERKEZETTAN 1 FÖDÉMEK I. ALAPFOGALMAK, KÖVETELMÉNYEK, CSOPRTOSÍTÁSA KOMPONENSEI o Fogalma: falakra, pillérekre támaszkodó sík vagy.., ferde térlefedő szerkezet o Rendeltetése:
TERÜLET FELOSZTÁS ELKELT
TERÜLET FELOSZTÁS ELKELT 1-es lakás 2-es lakás 3-as lakás 4-es lakás lakás területe 81m2 lakás területe 81m2 lakás területe 81m2 lakás területe 76m2 erkély 2,2 m2 erkély 3,7 m2 erkély 2,2 m2 terasz 6,3m2
Székhely és levelezési cím: 8000. Székesfehérvár, Borszéki u. 39., Mobil: +36 20 9556 522, e-mail: info@futszigbau.hu web: www.futszigbau.hu Cg.
Székhely és levelezési cím: 8000. Székesfehérvár, Borszéki u. 39., Mobil: +36 20 9556 522, e-mail: info@futszigbau.hu web: www.futszigbau.hu Cg.: 07-09-018062, adószám: 12454138-2-07 1 A Fütszig rendszerű
Budapest, IX. kerület Tűzoltó u. 33/a. sz. alatti lakóépület rehabilitációs felújítása -elj. eredm. táj.
Budapest, IX. kerület Tűzoltó u. 33/a. sz. alatti lakóépület rehabilitációs felújítása -elj. eredm. táj. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/57 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató
Gips-Protech Kft. 1107 Budapest, Száva u. 4.
ÁRLISTA Érvényes: 2012.08.06.-tól 2012.08.30-ig 290 /Ft árfolyamig. Gipszkartonok M.E. Nettó ár CS.E. Akciós Lafgarge karton Normál gipszkarton 9,5mm-es / 125x200 KNAUF m2 442 60db/raklap 349 Normál gipszkarton
"Épületenergetikai korszerűsítési munkálatok - Felsőzsolca
"Épületenergetikai korszerűsítési munkálatok - Felsőzsolca Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/120 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01
Rigips lakáselválasztófal 1. 1,5 mm vastag horganyzott acéllemez CW 75/0, 6 2 x RB vagy RF 12,5 mm Az 1,5 mm vastag horganyzott acéllemez rögzítése 600/250 mm-es raszterben történik a gipszkarton lapot
Közel nulla energiaigényű A+ energiaosztályú Passzívházak
www.thermo-block.hu Szakmai kérdések: 06 20/350-6750 Értékesítés: 06 20/364-3843 Közel nulla energiaigényű A+ energiaosztályú Passzívházak építési rendszere 60-70%-os energia megtakarítás Nem kell utólagos
Csúcstechnika az építési tűzvédelemben
Csúcstechnika az építési tűzvédelemben Mit várunk a tűzgátló burkolatoktól? megfelelő szilárdság jó hőszigetelés magas hőmérsékleten is célszerű, ha az anyagban hőelvonó (endoterm) folyamatok indulnak
Válaszfalak és térelhatároló falak
III.. szerkezeti csomópontjai Szerelt fal csatlakozása tiszta padlóhoz 2. 4. Szerelt fal csatlakozása nyers födémhez 4. 9 2. Szerelt fal csatlakozása padlóhoz úsztatott padló megszakítással 2. 4.. Rigips
Gips-Protech Kft. 1107 Budapest, Száva u. 4.
ÁRLISTA II. árak Érvényes: 2016.03-01-tól visszavonásig 315 /Ft árfolyamig. Gipszkartonok M.E. Nettó ár CS.E. Akciós SINIAT Normál gipszkarton 9,5mm-es / 120x200 KNAUF m2 469 66db/raklap 391 Normál gipszkarton
Műszaki tartalom. Beruházó és generál kivitelező: Quality Homes Zrt.: 6200, Kiskőrös Béke utca 48. Vezérigazgató: Varga Ferenc Tel.
Műszaki tartalom Helyszín: Kecskemét belterület, 10577/177 helyrajzi szám szerint nyilvántartott, természetben Kecskemét Örkény utca 8 szám /1,2,3,4 jelű lakások/ Beruházó és generál kivitelező: Quality
Rigiton szerelési útmutató
Rigiton szerelési útmutató hézagkitöltõs (Joint-Filler) technológiával készült álmennyezetekhez Profilváz szerelése A CD szerelõ profilok egymástól való távolsága legfeljebb 335 mm lehet. A Rigiton perforált
Épületszerkezettan 7. Förhécz Attila DIOTMU MEX k: Horváth Tamás 2011.12.19. 2011-2012/1. Könyvtár, Komárom
Épületszerkezettan 7. Förhécz ttila DIOTMU MEX 2011/12 ősz konzulens: Horváth Tamás Könyvtár, Komárom 2011.12.19. Épületszerkezettan 7. Förhécz ttila DIOTMU MEX k: Horváth Tamás 2011.12.19. 2011-2012/1.
Súly ca. EN 13168. Hajlítószil. Súly ca. Páradiff.ell. szám μ. Nyomófesz. Hővez.ellenáll. (kg/m 2. R (m K/W) EN 13168. Hajlítószil. Hajlítószil.
Súly ca. Hővez.ellenáll. (kg/m 2 2 ) R D (m K/W) Nyomófesz. (kpa) σ 10 Hajlítószil. (kpa) σ b Páradiff.ell. szám μ EN 13168 Súly ca. (kg/m 2 ) Hővez.tényező U D (W/mK) Hővez.ellenáll. 2 R (m K/W) D Nyomófesz.
Tetőfedő rendszer Alkalmazástechnika. www.leier.eu
Tetőfedő rendszer Alkalmazástechnika Leier építőanyag-üzemek Devecser-Téglagyár 8460 Devecser, Sümegi út telefon: 88/512-600 fax: 88/512-619 e-mail: devecser@leier.hu Gönyű-Betonelemgyár 9071 Gönyű, Dózsa
KEOP-5.5.0/A/12-2013-0304
Vállalkozási szerződés, KEOP-5.5.0/A/12-2013-0304 kódú pályázat keretében az Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet régi kórházépületének energetikai rekonstrukciója, homlokzati hőszigetelése. Közbeszerzési
ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK"
ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK Budapest, IX. Lenhossék u. 11. szám alatti társasház ELHELYEZKEDÉS: A Lenhossék utca a több mint 24 éve nagyon sikeres ferencvárosi tömbrehabilitáció területén helyezkedik
Tiszavasvári, Báthori u. 6. sz. alatt található Városi Kincstár és Irodaház épületének átalakítása, felújítása, korszerűsítése, akadálymentesítése
Tiszavasvári, Báthori u. 6. sz. alatt található Városi Kincstár és Irodaház épületének átalakítása, felújítása, korszerűsítése, akadálymentesítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/57 Beszerzés tárgya:
Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.04.01. Iktatószám: 3598/2016 CPV Kód: 45000000-7 Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata
NYDOP-3.1.1/B2-13-k2-2013-0004 Szociális városrehabilitáció a soproni Kurucdombon számú pályázat keretében kivitelezési munkák szociális bérlakások kialakítása - 1. rész tájékoztató a 3. sz. módosításról
I. Prvky deskových systémù Rigips 13 ... ... I.1.5 Rögzítô és csatlakozó I.4 elemek. Parozábrana... 21 I.5 Pøipevòovací a spojovací prostøedky 12
I. fejezet Rigips szállítási Hlava I program - Materiálová základna Rigips 2 I. Prvky deskových systémù Rigips 13 I.1 Rigips rendszerek elemei I.1... Sortiment........ desek..... Rigips................
Geberit Sanbloc. A Geberit Sanbloc szerelõelemek minden építési környezetben optimális megoldást jelentenek.
A Geberit Sanbloc szerelõelemek minden építési környezetben optimális megoldást jelentenek. Hagyományos falazás vagy szárazépítés? Falsík elõtti szerelés vagy falbaépítés? Minden feladat egyszerûen kompromisszumok
9. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez
9. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Módosított 1 Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (1132 Budapest, Visegrádi
ÉPÍTÉSZ MŰSZAKI LEÍRÁS
GYÖNGYÖSOROSZI ÜZEM BŐVÍTÉSE ÉPÍTÉSZ MŰSZAKI LEÍRÁS 3211 Gyöngyösoroszi (HRSZ.: 703/3) Budapest, 2016 március Tartalomjegyzék: Előzmények, tervezési feladat I. Alapozás 1.1. Alapozási terv 1.2. Lehorgonyzó
CLIPSOPLAC elválasztófal. Clips elválasztófal- 1
CLIPSOPLAC elválasztófal Clips elválasztófal- 1 Clips elválasztófal- 2 Alap válaszfal, mely müszakilag és esztétikailag is kielégíti az irodafalakkal szemben támasztott igényeket A CLIPSOPLAC válaszfal
TSZ: 1222. CNC Park - Hatvan építési engedélyezési terv. BENEBIAN Kft. 8200 Veszprém, Budapest út 47. 3000 Hatvan, Bercsényi utca hrsz.
TSZ: 1222 építtető: BENEBIAN Kft. 8200 Veszprém, Budapest út 47. terv: CNC Park - Hatvan építési engedélyezési terv helyszín: 3000 Hatvan, Bercsényi utca hrsz.: 7000/2 Veszprém, 2012. augusztus hó TSZ:
Műszaki könyv Pneumatikus tolózárhoz Típus: 450
Műszaki könyv Pneumatikus tolózárhoz Típus: 450 1 Műszaki könyv Pneumatikus tolózárhoz 1. Műszaki leírás A berendezés feladata: a tolózáron keresztül darabos szilárd anyagok kiömlesztése. 2 3 A berendezés
Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/65
TSZM-A Kastélykiváltás Berzencén tárgyú, TIOP-3.4.1. A-11/1-2012-0004 azonosítószámú projekthez kapcsolódóan Lakócentrum támogatott lakhatást biztosító építmény kivitelezése kivitelezési szerződés keretében
Kulcsrakész műszaki tartalom
Kulcsrakész műszaki tartalom Helyszín: Kecskemét belterület, 10576/356 helyrajzi szám szerint nyilvántartott, természetben Kecskemét Ezüstdénár utca 1. szám /A, B, C, D jelű lakások/ Beruházó és generál
Támogatott szervezet [Kbt. 6. (1) bekezdés g) pont] Ajánlatkérő fő tevényeségi köre:
Tájékoztatás eljárás eredményéről az Energetikai beruházás a Jókai Mór Református Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvodában elnevezésű építési beruházás tárgyában
Tartozékok. A komplex megoldásokra törekszünk. KIEGÉSZÍTŐK
Tartozékok A rendszerek tartozékai nagyon széles választékkal rendelkeznek, komplex megoldást jelentenek a szárazépítési munkák elvégzéséhez. Ajánlatunkban a legnépszerűbb megoldások mellett megtalálják
Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Villámvédelmi vizsgára felkészítő tanf. 2015. Felfogórendszerek
Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Villámvédelmi vizsgára felkészítő tanf. 2015 Felfogórendszerek Felfogó háló Felfogórudak Természetes felfogók Külső villámvédelmi rendszer Felfogórendszerek
Venezia - IP55 Automatizálási szekrények
Venezia - I55 Automatizálási szekrények Automatizálási elosztószekrény Venezia A Venezia termékcsalád megalkotásakor igyekeztünk megfelelni a legmagasabb vevői igényeknek a termékkínálat, minőség és a
A projekt neve: Budaörs Városi Önkéntes Tűzoltó Közhasznú Egyesület laktanya épület korszerűsítése 2040 Budaörs, Dózsa Gy. u. 10. hrsz.
ÉPÍTÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS 1. Előzmények, az építmény rendeltetése Építtető: Tervező: Budaörs Város Önkormányzata 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Telefon: +36 (23) 447 817 Telefax: +36 (23) 447 819 Platinium
Rigips mûszaki tanácsadás Telefon: (06-1) 296 0534 Fax: (06-1) 296 0504 E-mail: rigips.muszakiinfo@saint-gobain.com
A RIGIPS és az ISOVER, a Saint-Gobain vállalatcsoport tagjai, a szárazépítési piacon elsôként minôsítette szerkezeteit az új OTSZ szerint: ÉME A-99/2008 A Rigips rendszerekrôl további részletes információt,
SZÁRAZÉPÍTÉSZET 2 MASTERPLAST GROUP INTERNATIONAL SZÁRAZÉPÍTÉSZET MASTERPLAST GROUP INTERNATIONAL 3
SZÁRAZÉPÍTÉSZET SZÁRAZÉPÍTÉSZET 2 MASTERPLAST GROUP INTERNATIONAL SZÁRAZÉPÍTÉSZET MASTERPLAST GROUP INTERNATIONAL 3 SZÁRAZÉPÍTÉSZETI RENDSZERELEMEK, PROFILOK ÉS KIEGÉSZÍTŐK ÁLTALÁNOS ISMERTETŐ Alkalmazási
Épületakusztika. Készítette: Födelmesi Tamás László Pócsi András
Épületakusztika Készítette: Födelmesi Tamás László Pócsi András ZAJFORRÁSOK Külső zajforrások Ipari tevékenység Járműtranszport Rendezvények (zenei, sport, stb tüntetés ) Belső zajforrások Belső téri tevékenységekből
Róna u. 174. N szám alatti épület felújítása
Róna u. 174. N szám alatti épület felújítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/104 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01
Kötelezettségvállalást előkészítő: Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt.
Ügyiratszám: 89/019/2013 C-2013-00027/002 3.sz. melléklet Ügyintéző: Nyulász György (469-81-95) fyu&s / &S3 ' 4/.&> % Kötelezettségvállalást előkészítő: Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. 2013
SQart ÁRJEGYZÉK > 2015
20151007 ÁRJEGYZÉK > 2015 TARTALOMJEGYZÉK oldal TECHNIKAI INFORMÁCIÓK, RENDELÉSI ÚTMUTATÓ 5-9 RENDELÉSI ÚTMUTATÓ 10 ÖSSZEÁLLÍTÁSI ÁBRA 11 ÍRÓASZTALOK, TÁRGYALÓASZTALOK, KIEGÉSZÍTÕ ASZTALOK TÉGLALAP ALAKÚ
Épületszerkezettan VII.
0 0 0 0 0 0 0 08 09 0 Alapozási alaprajz Pince alaprjaz Földszinti alaprajz Emeleti alaprajz Tetőgeometria A-A metszet B-B metszet C-C metszet D-D metszet Részletek. Részletek. Részletek. 00 0/0/ősz -,9
FALAZÁSI MUNKÁK ÉPÍTÉSTECHNOLÓGIÁJA - VÁLASZFALAK ÉPÍTÉSE BME ÉPÍTÉSKIVITELEZÉS 2009/2010. ELŐADÓ: KLUJBER RÓBERT
FALAZÁSI MUNKÁK ÉPÍTÉSTECHNOLÓGIÁJA - VÁLASZFALAK ÉPÍTÉSE BME ÉPÍTÉSKIVITELEZÉS 2009/2010. ELŐADÓ: KLUJBER RÓBERT FOGALOMTÁR VÁLASZFAL SZERKEZET helyiségek lehatárolására, térelhatárolásra, leválasztásra
Kulcsrakész műszaki tartalom
Kulcsrakész műszaki tartalom Helyszín: Kecskemét belterület, 5932 helyrajzi szám szerint nyilvántartott, természetben Kecskemét, Mátra 2. szám /A, B jelű lakások/ Helyiséglista: A LAKÁS Beruházó és generál
Kültéri folyóka 100 mm keret nélküli horganyzott T alakú ráccsal
AVZ101-R101 Kültéri folyóka 100 mm keret nélküli horganyzott T alakú ráccsal Bruttó kiskereskedelmi ár: 5.390 Ft Sportpályák, zöld területek, magánterületek, bekötő utak, gyalogosok és kerékpározók területeinek
Twist kerámia tetõcserép
0 A cserépcsalád kerámia elemei A cserépfedés nézete TWIST alapcserép TWIST szellőzőcserép TWIST hófogócserép,-0, db / m db / szarufaköz, min. db / 0 m táblázat szerint TWIST jobbos szegőcserép,-,0 db
Fix műanyag keretes szúnyogháló (1 m 2 -ig darabár!) 17mm X 32mm Fehér, sötét barna 4 100 Ft/m 2
Szúnyogháló kiskereskedelmi árlista Érvényes 2015.06.15.-től az új árlista kiadásáig. Rolós szúnyogháló (1,1 m 2 -ig darabár!) Függőleges mozgatású Fehér, sötét barna 9 800 Ft/m 2 Aranytölgy 12 450 Ft/m
Sorszám, tételszám / Megnevezés / Mennyiség - mértékegység Normaidő (h) Gépköltség (Ft)
2. Bontás, építőanyagok újrahasznosítása 1, K36-000-1.3 Vakolat leverése utcai homlokzatról 2,5 cm vastagságig földszinti homlokzati mezők ablak falfülke kávákkal (lábazat és választó párkány között) 214.0000
^ cs o? 2S 4- 5&/3. O*.^ A/ JöL 25. M JöL 3 0. / J<mq. 2013 JúL 19.
Ügyiratszám: 580/017/2013 Ügyintéző: lski Ferenc ( C-2013-00116/003 3.sz. melléklet 2013 JúL 19. Kötelezettségvállalást előkészítő: Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. A szerződés tárgya: Szent
Műszaki leírás, értékesítési tájékoztató Szombathely, Szabadnép u. (42.) 980/2 hrsz-ú telken megvalósuló 2x3 lakásos sorház építéséhez.
1 Műszaki leírás, értékesítési tájékoztató Szombathely, Szabadnép u. (42.) 980/2 hrsz-ú telken megvalósuló 2x3 lakásos sorház építéséhez. Általános információk: Tervezett épület Szombathely herényi városrészén
MŰSZAKI LEÍRÁS. Tárgy: Meglévő Kultúrház bontása és új Faluház építésének engedélyezése
MŰSZAKI LEÍRÁS Tárgy: Meglévő Kultúrház bontása és új Faluház építésének engedélyezése Építés helye: 8086 Felcsút, Fő út 137. HRSZ: 329/1 Építtető: Felcsút Község Önkormányzata 8086 Felcsút, Fő út 75.
ÉPSZERK-5 2014/2015. 2. félév
ÉPSZERK-5 2014/2015. 2. félév NAGY MAGASSÁGÚ VÁLASZFALAK KÜLÖNLEGES VÁLASZFALAK Előadó JUHARYNÉ DR. KORONKAY ANDREA egyetemi docens BME ÉPÜLETSZERKEZETTANI TANSZÉK CSARNOK VÁLASZFAL RAKTÁR CSARNOKTÉR FELADAT
Társasházas lakásépítés Komáromban
Társasházas lakásépítés Komáromban Laktanya köz, 2x24 lakásos társasház Beruházó, értékesítő, kivitelező: WF Építőipari KFT. Tel: 34/341-768 Web: www.wfkft.hu Tartalomjegyzék I. Általános tájékoztató...3
HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA BŐVÍTÉSE MELEGÍTŐ KONYHÁVAL ÉS ÉTKEZŐVEL 3021 LŐRINCI, SZABADSÁG TÉR 18. Hrsz: 1050 KIVITELI TERV STATIKAI MUNKARÉSZ
. HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA BŐVÍTÉSE MELEGÍTŐ KONYHÁVAL ÉS ÉTKEZŐVEL 3021 LŐRINCI, SZABADSÁG TÉR 18. Hrsz: 1050 KIVITELI TERV STATIKAI MUNKARÉSZ ÉPÍTTETŐ: LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 3021 LŐRINCI,
Érd Ilona köz 4. 23183/5 Ikerház
MŰSZAKI LEÍRÁS Érd Ilona köz 4. 23183/5 Ikerház Alapterület: Földszint: Nettó 108 m2 (terasz és kocsi beálló 50%-ban számítva) Nettó terület: 50,51 m2 Terasz terület 13,10 m2 Fedett és oldalról zárt gépkocsi
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 582 10 Szárazépítő Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel a nevét! Ha a
MMt^ »»ca. látta: otm qarfo 02Z3 % «2o/S- og.sjs. JiÖb.OU% W m f l. v_lu 2013AUG22. 2013 AOG, 16 %?% 2013 AUG14. 2013 AHG 2 6.
Ügyiratszám: 106/031/2013 C-2013-00337/008 3.sz. melléklet Ügyintéző: Nagy Tamás (469-8195) Kötelezettségvállalást előkészítő: Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. 2013AUG22. A szerződés tárgya:
33 582 03 1000 00 00 Burkoló Burkoló 33 582 03 0100 31 01 Hidegburkoló Burkoló
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,