A DIGITER-IT HUNGARY KFT. ÜZLETPOLITIKÁJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A DIGITER-IT HUNGARY KFT. ÜZLETPOLITIKÁJA"

Átírás

1 Üzletpolitika A DIGITER-IT HUNGARY KFT. ÜZLETPOLITIKÁJA A Digiter-IT Hungary Kft. (továbbiakban: Digiter) üzletszerzésére és értékesítésére irányuló alapvető elképzeléseit és irányelveit a következőekben rögzíti. Alapvetések 1. A Digiter szilárd elképzelése, hogy napjaink informatikai piacán ahol a technológiai avulás már nem években, hanem hónapokban mérik megfelelő eszközbérleti konstrukciók alkalmazásával könnyebb és hosszú távon olcsóbb a legkorszerűbb technológiával felszerelni a háztartásokat és vállalkozásokat, mint a manapság legelterjedtebb vásárlások útján. 2. Meggyőződése a Digiternek az is, hogy nem minden számítástechnikai feladat végezhető el otthon megfelelő célberendezések (szkenner, nyomtató, videotelefon, stb) nélkül, ugyanakkor ezen berendezéseket évi egy-két hónapnyi használat céljából luxus beszerezni, az elfoglalt helyről, tárolásról nem is beszélve. 3. Az adó-és járulékmentes béren kívüli juttatások a Digiter vonatkozásában elsősorban a számítógép-használati utalványok felhasználására kínált ésszerű alternatívákkal az IT kultúra olyan rétegeknél is beépülhet a mindennapokba, ahol arra eddig megfelelő felhasználói ismeretek és igény esetén sem állt rendelkezésre forrás, illetőleg a forrás és felhasználói ismeret hiányába az eszköz iránti igény. Célok 1. Fő célunk annak elfogadtatása, hogy a megfelelő eszközbérleti konstrukciók alkalmazásával könnyebb és hosszú távon olcsóbb a legkorszerűbb technológiával felszerelni a háztartásokat és vállalkozásokat, mint a manapság legelterjedtebb vásárlások. 2. További célunk, hogy akár rövid időre is, de professzionális irodai környezetet biztosítsunk egy-egy feladat ellátásához mindazok számára, akiknek a munkahelye ilyennel nem rendelkezik, illetve ilyen irodai eszközökhöz bármilyen okból nincsen hozzáférése. 3. A Digiter további célja az informatikai kultúra meghonosítása olyan társadalmi csoportokban, ahol eddig sem lehetőség, sem ismeret nem volt informatikai eszközök otthoni használatához. 4. A Digiter elkötelezett híve annak, hogy a számítógép-használatot a szobák sötétjében zajló magányos elfoglaltság kategóriából a közösségi élmény szintjére emelje. 5. Célunk az előzőek mellett, a számítógép-használati utalványok beváltása terén a piacvezető pozíció megszerzése és megtartása, a beváltás új lehetőségeinek feltárása és biztosítása. Értékesítési tevékenység 1. A Digiter értékesítési tevékenységét a folyamatos és kényelmes elérhetőség miatt webáruház útján végzi.

2 2. A webáruház termékpalettáját számítástechnikai eszközökre vonatkozó bérleti konstrukciók, illetve külső DIGITER PONTokon, illetve egyéb helyszíneken kialakított számítástechnikai eszközpark helyben történő használatára kialakított bérleti konstrukciók, valamint informatikai hardver- és szoftvereszközök értékesítése képezi. 3. A Digiter valamennyi számítógép-használati utalvány ellenében is igénybe vehető bérleti konstrukciója úgy került kialakításra, hogy azok maradéktalanul megfeleljenek a személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény adómentes juttatásokra ezen belül is a számítógéphasználat juttatási formára előírt rendelkezéseknek, így azok ellenértékeként számítógép-használati utalvány elfogadható. Ügyfélszerzés 1. Potenciális ügyfeleink az IT szektor fejlődését fogyasztásukkal is lekövető cégek, magánszemélyek, a számítógép-használati utalvány juttatásban részesülő magánszemélyek, illetve bárki, akinek nem célja, hogy jelentős összegű vásárlásokkal hosszú távon elkötelezze magát egy-egy konkrét termék mellett. 2. Potenciális ügyfeleink azok a szezonális adatfeldolgozási munkával megbízott vállalkozások (pl. közvélemény-kutatók), akiknek a szükséges eszközökbe vásárlás útján beruházni teljesen fölösleges. 3. A Digiter bemutatása az ügyfél-jelöltek részére a hagyományos marketingcsatornák mellett a számítógép-használati utalvány értékesítési (felhasználási) bemutatókon, a weblapon keresztül, illetve a partner-regisztrációs program keretében történik. 4. A partner-regisztrációs program lényege, hogy a már regisztrált felhasználóink a Digiter ajánlása céljából elő-regisztrálhatnak egy tetszőlegesen kiválasztott másik személyt, akit a regisztrált felhasználó jogai illetnek meg az on-line vásárlás és bérlés kivételével így gyakorlatilag belülről is megismerhetik a Digiter rendszerét. 5. Ügyfélként számítunk természetesen azokra is, akiknek egy-egy, a webáruházban található kedvező árú termék, esetleg rövidebb távú bérleti lehetőség kelti fel spontán az érdeklődését. Kedvezmények 1. A Digiter törekszik arra, hogy a mindenkori gazdasági lehetőségeihez mérten, a jogi szabályozással összhangban, a piac igényeihez igazodva Ügyfeleinek vonzó konstrukciókat dolgozzon ki kedvező árazással, és a lehető legtöbb kedvezményt nyújtsa. 2. A kedvezmények a Digiter üzletpolitikájában kerülnek rögzítésre. Az üzletpolitikai kedvezményeket azok formáját, mértékét, feltételeit a Digiter a honlapon teszi közzé, azok megismeréséhez regisztráció nem szükséges. 3. A Digiter bármikor egyoldalúan jogosult egyes kedvezményeket visszavonni, illetve új kedvezményeket hatályba léptetni. A kedvezmények a weblapon történő közzététellel válnak hatályossá és a weblapról történő levételig alkalmazhatóak. 4. Az aktuálisan alkalmazott kedvezmények a mellékletben kerülnek rögzítésre.

3 Jogfenntartás 1. A Digiter fenntartja magának a jogot, hogy üzletpolitikáján bármikor, bármilyen formában változtasson. A változtatás a vezetőség döntésének meghozatalával az üzletpolitikai kedvezmények vonatkozásában a honlapon történő közzététellel válik hatályossá. 2. A Digiter kizárja a felelősségét az üzletpolitikája megváltoztatása miatt bárkit bármilyen formában érintő hátrány miatt Budapest, október 22. Digiter-IT Hungary Kft. MELLÉKLET A DIGITER üzletpolitikai kedvezményei Érvényes: november 3-tól visszavonásig 1. A DIGITER BLUE bérlet mennyiségi kedvezménye Feltétel: DIGITER BLUE bérlet vásárlása alkalmanként az alábbi limitet meghaladóan: I Ft, II Ft, III Ft. A kedvezmény lényege: visszatérítés a bérleti díjból (a bérlet vételárából). A kedvezmény mértéke: a megfizetett vételár I. 50 %-a II. 70 %-a III. 90 %-a. A kedvezmény érvényesítése: a megfizetett vételár limit szerinti %-ának 3 munkanapon belüli visszautalása a jogosult által megadott bankszámlára. Korlátozás! A visszatérítési kedvezmény naptári hónaponként legfeljebb Ft névértékű bérlet esetén lehetséges (függetlenül a vásárlások számától), az Ft-ot meghaladó havi bérletösszegre a kedvezmény nem érvényes! 2. A DIGITER NEON bérlet mennyiségi kedvezménye Feltétel: DIGITER NEON bérlet vásárlása alkalmanként az alábbi limitet meghaladóan: I. szint: Ft, II. szint: Ft, III. szint: Ft. A kedvezmény lényege: visszatérítés a bérleti díjból (a bérlet vételárából). A kedvezmény mértéke: a megfizetett vételár

4 I. szint 50 %-a II. szint 70 %-a III. szint 90 %-a. A kedvezmény érvényesítése: a megfizetett vételár limit szerinti %-ának 3 munkanapon belüli visszautalása a jogosult által megadott bankszámlára. Korlátozás! A visszatérítési kedvezmény naptári hónaponként legfeljebb Ft névértékű bérlet esetén lehetséges (függetlenül a vásárlások számától), a Ft-ot meghaladó havi bérletösszegre a kedvezmény nem érvényes! DIGITER BLUE és DIGITER NEON bérletek együttes vásárlása esetén visszatérítési kedvezmény naptári hónaponként összesen legfeljebb Ft névértékű bérlet esetén lehetséges (függetlenül a vásárlások számától), melyből a DIGITER BLUE bérletek névértéke nem lehet több Ft-nál. A Ft-ot meghaladó havi bérletösszegre a kedvezmény nem érvényes! 3. A DIGITER NEON bérlet oktatási kedvezménye A DIGITER NEON bérletek tulajdonosai a számítógép-használati jogukat olyan alkalmakkor is gyakorolhatják, amikor a szolgáltató képviselője, vagy az általa felkért szakértő a használat helyszínén előre meghirdetett témában témákban előadásokat, tréningeket, eszközbemutató rendezvényeket tart. Ezek az előadások alkalmasak arra, hogy a számítógépet és annak előnyeit még kevéssé ismerők megfelelő segítséggel az elhangzottakat rögtön a gyakorlatba átültetve a számítógép előtt ülve rögzíthessék és gyakorolhassák, így a számítógépezéshez kedvet kapva (az esetleges otthoni gyakorláshoz vagy felhasználáshoz) eszközbérlőként vagy vásárlóként is ügyfeleinkké válhassanak. Az előadásokon történő részvétel a DIGITER NEON bérlettel rendelkezők számára többlet költséggel nem jár, feltétel azonban az előadás(ok) időtartamára való regisztráció és ezzel a számítógép-használat ezen időtartamra történő díjának megfizetése. Az előadások, tréningek tematikája, helyszíne és időpontja a weboldalán kerül közzétételre. 4. Vételár, illetve bérleti díj kedvezménye A digiter.hu weboldalon Kiemelt ajánlatként feltüntetett eszközök vásárlása, illetve bérlése esetén járó kedvezmény (árengedmény az eladási árból, illetve a bérleti díjból). Feltétel: regisztráció. A kedvezmény mértéke: az eladási ár, illetve a bérleti díj 5-30%-a. A kedvezmény érvényesítése: 5-30% vételár-kedvezmény a vásárlásra és bérlésre felajánlott eszközökre. 5. Regisztrációs kedvezmény

5 A Digiternél legalább hat hónapnyi eszközbérlettel rendelkező, illetve legalább bruttó Ft értékben vásárolt regisztrált felhasználók társ-regisztráltjainak önálló regisztrációja esetén nyújtott kedvezmény. Jogosult: a legalább hat hónapnyi eszközbérlettel rendelkező, illetve legalább bruttó Ft értékben vásárolt regisztrált felhasználó társ-regisztráltja. Feltétel: a társ-regisztrált önálló felhasználóként történő regisztrációja. A kedvezmény lényege: használt, de teljesen hibátlan (esetleg a korábbi használatból eredő kisebb esztétikai hibákkal bíró) számítástechnikai eszközök felkínálása megvásárlásra. A kedvezmény mértéke: a számítástechnikai eszközök értékének 5 90 %-a. A kedvezmény érvényesítése: 5-90% vételár-kedvezmény a vásárlásra felajánlott eszközökre. A Digiter fenntartja a jogot, hogy a kedvezmény biztosítását felfüggessze, amennyiben nincs készletén egyetlen kedvezményes megvásárlásra felajánlható eszköz sem.

AZ ITLAND.HU ÜZLETPOLITIKÁJA

AZ ITLAND.HU ÜZLETPOLITIKÁJA AZ ITLAND.HU ÜZLETPOLITIKÁJA AZ ITLAND.HU webáruház és üzemeltetője a Code Systems Kft. (továbbiakban ITLAND) ügyfélszerzésére és értékesítésére irányuló meghatározó elképzeléseit és alapelveit a következőkben

Részletesebben

Online megrendelés: www.momacc.com. MM Basic Számítógép vásárlás 24/7 szerver felügyelet Teljesítmény 5 600 Kh/s

Online megrendelés: www.momacc.com. MM Basic Számítógép vásárlás 24/7 szerver felügyelet Teljesítmény 5 600 Kh/s a kiszámítható jövő a vállalat A vállalatot 2013 szeptemberében hoztuk létre azzal a céllal, hogy egy innovatív felhő technológián alapuló grafikai szolgáltatást nyújtsunk a világ bármely pontján működő

Részletesebben

Oldal 1 / 11. Üzletszabályzat:

Oldal 1 / 11. Üzletszabályzat: Oldal 1 / 11 Üzletszabályzat: Köszönjük, hogy megtisztelt minket a bizalmával, és regisztrált a G4 Partner Klubba. Az G4 Üzletszabályzat (továbbiakban Üzletszabályzat) célja, hogy tájékoztatást nyújtson

Részletesebben

RÉSZVÉTELI SZABÁLYZAT. a Hitelkártyákhoz és Bevásárlókártyákhoz kapcsolódó CIB Hitelkártya akcióról

RÉSZVÉTELI SZABÁLYZAT. a Hitelkártyákhoz és Bevásárlókártyákhoz kapcsolódó CIB Hitelkártya akcióról RÉSZVÉTELI SZABÁLYZAT a Hitelkártyákhoz és Bevásárlókártyákhoz kapcsolódó 2016. CIB Hitelkártya akcióról A CIB Bank Zrt. (székhely: 1027 Budapest, Medve u. 4.-14., cégjegyzékszám: Cg. 01-10-041004) (a

Részletesebben

A FARMMIX csoport Törzsvásárlói Kártya program szabályzata

A FARMMIX csoport Törzsvásárlói Kártya program szabályzata A FARMMIX csoport Törzsvásárlói Kártya program szabályzata Hatályos: 2016.03.15-től visszavonásig 1. Általános rendelkezések a. A Törzsvásárlói Kártya Program (a továbbiakban Program ) üzemeltetője a FARMMIX

Részletesebben

ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT. www.intuitashop.com

ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT. www.intuitashop.com ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT www.intuitashop.com A Paleandra Kft. (székhely: 1102 Budapest, Liget u 12/B. 1. em. 1.; cégjegyzékszám: 01-09- 707729; nyilvántartó hatóság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága; adószám:

Részletesebben

FTC SZEKTOR TÉRKÉP 1 C4-C5 2 C3, C6 3 D3, D4 4 C1-C2. SKY Box LUSS HU FTC 2014

FTC SZEKTOR TÉRKÉP 1 C4-C5 2 C3, C6 3 D3, D4 4 C1-C2. SKY Box LUSS HU FTC 2014 FTC SZEKTOR TÉRKÉP Kategória Szektor 1 C4-C5 2 C3, C6 3 D3, D4 4 C1-C2 B-Közép, Vendég Családi B1-B3, E D1-D2 VIP Gold VIP Bronz A2-A5 A1, A6 1 FTC JEGYÁRAK C mérkőzés kategória B mérkőzés kategória A

Részletesebben

AXA BANK EUROPE SA MAGYARORSZÁGI FIÓKTELEPE KamatHozó Netrisk online bankszámlanyitási ajánlat részvételi szabályzata (továbbiakban: Szabályzat)

AXA BANK EUROPE SA MAGYARORSZÁGI FIÓKTELEPE KamatHozó Netrisk online bankszámlanyitási ajánlat részvételi szabályzata (továbbiakban: Szabályzat) AXA BANK EUROPE SA MAGYARORSZÁGI FIÓKTELEPE KamatHozó Netrisk online bankszámlanyitási ajánlat részvételi szabályzata (továbbiakban: Szabályzat) 1. A kampány meghirdetője Az AXA Bank Europe SA Magyarországi

Részletesebben

Az eladó minden termék és szolgáltatás esetében a Gabriano Pizzéria Kft.

Az eladó minden termék és szolgáltatás esetében a Gabriano Pizzéria Kft. A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: a "ÁSZF") határozzák meg a Gabriano Pizzéria Kft. (Adósz:23823981-2-17 Cg.:17-09-009177) kizárólagos tulajdonában álló és a Gabriano Pizzéria Kft.

Részletesebben

Akciók leírása február 1. Hatályba lépés napja:

Akciók leírása február 1. Hatályba lépés napja: Az INVITEL Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:

Részletesebben

A Magyar Hang a regisztrált látogatók személyes adatait bizalmasan, a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően kezeli.

A Magyar Hang a regisztrált látogatók személyes adatait bizalmasan, a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően kezeli. Adatvédelem A Magyar Hang a regisztrált látogatók személyes adatait bizalmasan, a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően kezeli. A személyes adatok kezelésével kapcsolatos irányelvek Bármilyen formátumban

Részletesebben

Mokos Borklubtagsági Program Szabályzat

Mokos Borklubtagsági Program Szabályzat tagsági Program Szabályzat (Érvényes: 2019.03.25-től) Kedves leendő Tag! Töltse ki alábbi regisztrációs lapunkat, hogy Ön is csatlakozhasson a hoz. Minden kedves vásárlónk, aki legalább 25.000,- forint

Részletesebben

Pénzügyi lízing. Széchenyi István Egyetem KGYK. Sándorfi András

Pénzügyi lízing. Széchenyi István Egyetem KGYK. Sándorfi András Pénzügyi lízing Széchenyi István Egyetem KGYK Sándorfi András Lízing története, fogalma Papok-földművesek Urak-rabszolgák II. Világháború után Amerikában 70-es évektől hazánkban A lízing olyan bérbevételi,

Részletesebben

Akciók leírása november 2. Hatályba lépés napja:

Akciók leírása november 2. Hatályba lépés napja: Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:

Részletesebben

Fábián - Alkatrész Webáruház

Fábián - Alkatrész Webáruház www.alkatreszonline.hu Copyright Fábián Kft. 2014 WWW.ALKATRESZONLINE.HU Csak 3 egyszerű lépés a megbízható alkatrészekhez 1 2 3 ALKATRÉSZ BÖNGÉSZÉS TERMÉK KIVÁLASZTÁSA MEGRENDELÉS ÉS SZÁLLÍTÁS Tartalomjegyzék:

Részletesebben

Adatvédelmi Nyilatkozat A Vital Trade 4 You LTD. (székhely: 5 Ryelands Court Leominster HR6 8GG UK., cégjegyzékszám: 8502135, adószám: 20404 09506,

Adatvédelmi Nyilatkozat A Vital Trade 4 You LTD. (székhely: 5 Ryelands Court Leominster HR6 8GG UK., cégjegyzékszám: 8502135, adószám: 20404 09506, Adatvédelmi Nyilatkozat A Vital Trade 4 You LTD. (székhely: 5 Ryelands Court Leominster HR6 8GG UK., cégjegyzékszám: 8502135, adószám: 20404 09506, adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-76063/2014) (a

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek Az alábbi általános szerződési feltételek című dokumentum tartalmazza a www.bucloudmining.co.uk címen működő internetes oldalon keresztül igénybe vehető szolgáltatások igénybevételi

Részletesebben

Akciók leírása szeptember 1. Hatályba lépés napja:

Akciók leírása szeptember 1. Hatályba lépés napja: Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:

Részletesebben

Adatvédelmi és adatfeldolgozási megállapodás

Adatvédelmi és adatfeldolgozási megállapodás Adatvédelmi és adatfeldolgozási megállapodás A személyes adatok feldolgozásának alapja az érintett hozzájárulása a kereskedelmi üzenetek küldéséhez, valamint online kereskedő közvetlen marketing céljából

Részletesebben

ÖT FOGYASZTÓI JOG, AMIT JÓ, HA ISMER

ÖT FOGYASZTÓI JOG, AMIT JÓ, HA ISMER ÖT FOGYASZTÓI JOG, AMIT JÓ, HA ISMER Vásárlás előtt ismerje meg a jogait! Vásárlóként, amikor egy termékért vagy szolgáltatásért fizet akár online, akár egy boltban, saját országában vagy bárhol az EU-ban,

Részletesebben

FTC SZEKTOR TÉRKÉP 1 C4-C5 2 C3, C6 3 D3, D4 4 C1-C2 LUSS HU FTC 2015

FTC SZEKTOR TÉRKÉP 1 C4-C5 2 C3, C6 3 D3, D4 4 C1-C2 LUSS HU FTC 2015 FTC SZEKTOR TÉRKÉP Kategória Szektor 1 C4-C5 2 C3, C6 3 D3, D4 4 C1-C2 B-Közép, Vendég Családi B1-B3, E D1-D2 1 FTC JEGYÁRAK C mérkőzés kategória B mérkőzés kategória A mérkőzés kategória A+ mérkőzés kategória

Részletesebben

Adatvédelmi tájékoztató

Adatvédelmi tájékoztató Adatvédelmi tájékoztató 1. Adatkezelő Adatkezelő megnevezése: Bauer és Bauer Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Rövidített elnevezés: Bauer és Bauer Kft. Székhely: 7741 Nagykozár,

Részletesebben

Adatvédelmi tájékoztató

Adatvédelmi tájékoztató Adatvédelmi tájékoztató Az Applixation Kft. (továbbiakban mint adatkezelő) a weboldalai (applixation.hu, medicort.hu, salecort.hu, shopcort.hu) felhasználóinak személyes adatait értékesítési tevékenységével

Részletesebben

Adatvédelmi és adatfeldolgozási megállapodás

Adatvédelmi és adatfeldolgozási megállapodás Adatvédelmi és adatfeldolgozási megállapodás A személyes adatok feldolgozásának alapja az érintett hozzájárulása a kereskedelmi üzenetek küldéséhez, valamint online kereskedő közvetlen marketing céljából

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 1. Általános szabályok

Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 1. Általános szabályok Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 1. Általános szabályok 1.1. A jelen Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) kifejezett eltérő írásos megállapodás hiányában a Gali Renáta egyéni vállalkozó 7570 Barcs,

Részletesebben

Online megrendelés: www.momacc.com. MM Basic Számítógép vásárlás 24/7 szerver felügyelet. Teljesítmény 56 000 Kh/s

Online megrendelés: www.momacc.com. MM Basic Számítógép vásárlás 24/7 szerver felügyelet. Teljesítmény 56 000 Kh/s a kiszámítható jövő a vállalat A vállalatot 2013 szeptemberében hoztuk létre azzal a céllal, hogy egy innovatív felhő technológián alapuló grafikai szolgáltatást nyújtsunk a világ bármely pontján működő

Részletesebben

AZ I.con Bt. ÁLTAL ÜZEMELTETETT WEBSHOP ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA

AZ I.con Bt. ÁLTAL ÜZEMELTETETT WEBSHOP ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA AZ I.con Bt. ÁLTAL ÜZEMELTETETT WEBSHOP ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA AZ I.con Bt. (székhely: 1016 Budapest Gellérthegy utca 33/C, Adószám: 21541344241, Cégjegyzékszám: ) elkötelezett ügyfelei és partnerei

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek A jelen Általános szerződési feltételek ( ÁSZF ) tartalmazzák az ILST-Hungary Kft. ( szolgáltató ) és az által üzemeltetett ilst.hu internetes címen található webáruház

Részletesebben

Akciók leírása július 9. Hatályba lépés napja:

Akciók leírása július 9. Hatályba lépés napja: Az INVITEL Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:

Részletesebben

MakiMaki.hu. Adatkezelési nyilatkozat

MakiMaki.hu. Adatkezelési nyilatkozat MakiMaki.hu Adatkezelési nyilatkozat 1. Az adatkezelő neve Cégnév: MakiMaki Kft. Adószám: 24707787-2-13 Bankszámlaszám: 10700581-68270966-51100005 (CiB Bank) Adatkezelés nyilvántartási szám: NAIH-71297/2013

Részletesebben

Mit nyer a Tipzone használatával?

Mit nyer a Tipzone használatával? Ha jelen van vállalkozása a tipzone.hu oldalon, akkor üzlete vagy szolgáltatása népszerűsítéséhez kap korszerű internetes kelléket. A Tipzone modern közösségi funkciókkal is rendelkező, értékesítést támogató

Részletesebben

Akciók leírása november 1. Hatályba lépés napja:

Akciók leírása november 1. Hatályba lépés napja: Az INVITEL Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:

Részletesebben

2.Y/144 melléklet Netbook akció az Online Shopban től visszavonásig hatályos Részvételi feltétel

2.Y/144 melléklet Netbook akció az Online Shopban től visszavonásig hatályos Részvételi feltétel 2.Y/144 melléklet Netbook akció az Online Shopban 2011.11.15-től visszavonásig hatályos Részvételi feltétel A Vodafone Magyarország Zrt. ezúton tájékoztatja Ügyfeleit, hogy a Netbook akció az Online Shopban

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF ) érvényesek a www.szokesben.hu online megrendelés, vásárlás esetén. Szolgáltató Cégnév: Candover Kft "fa" Székhely:

Részletesebben

A Tegyünk minőséget az asztalra pontgyűjtő program hivatalos részvételi szabályzata

A Tegyünk minőséget az asztalra pontgyűjtő program hivatalos részvételi szabályzata A Tegyünk minőséget az asztalra pontgyűjtő program hivatalos részvételi szabályzata I. A Program szervezője A Tegyünk minőséget az asztalra program (a továbbiakban: Program) szervezője a NAPCSILLAG Kft.

Részletesebben

ÚJÉVI KUPONFÜZET. Érvényes: ÚJ ÉV, ÚJ KEDVEZMÉNYEK

ÚJÉVI KUPONFÜZET. Érvényes: ÚJ ÉV, ÚJ KEDVEZMÉNYEK ÚJÉVI KUPONFÜZET Érvényes: 2016.12.27. - 2017.03.12. ÚJ ÉV, ÚJ KEDVEZMÉNYEK a tchibo üzletei BUDAPEST árkád MAMMUT II. MOM PARK WESTEND CITY CENTER vidék árkád gyór árkád PéCS KECSKEMéT MALOM debrecen

Részletesebben

Akciók leírása október 24. Hatályba lépés napja:

Akciók leírása október 24. Hatályba lépés napja: Az INVITEL Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételei

Általános Szerződési Feltételei A Security.hu Kft. Általános Szerződési Feltételei a GDPRlite rendszer használatára vonatkozóan Budapest, 2018. május 23. v1.0 Tartalomjegyzék 1. Az Általános Szerződési Feltételek Hatálya... 3 1.1 A Szolgáltató

Részletesebben

Akciók leírása április 1. Hatályba lépés napja:

Akciók leírása április 1. Hatályba lépés napja: Az INVITEL Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:

Részletesebben

Otthon Melege Program Háztartási nagygépek (mosógép) energia megtakarítást eredményező cseréje alprogram Pályázat kódszáma: MGCS/15

Otthon Melege Program Háztartási nagygépek (mosógép) energia megtakarítást eredményező cseréje alprogram Pályázat kódszáma: MGCS/15 Otthon Melege Program Háztartási nagygépek (mosógép) energia megtakarítást eredményező cseréje alprogram Pályázat kódszáma: MGCS/15 KERESKEDŐI REGISZTRÁCIÓVAL KAPCSOLATOS FONTOS TUDNIVALÓK A Kereskedők

Részletesebben

cafetéria tudatos motiváció támogatás Válassza 2018-ban is Magyarország kedvenc utalványát! hatékony toborzási jutalom megoldás gondoskodás

cafetéria tudatos motiváció támogatás Válassza 2018-ban is Magyarország kedvenc utalványát! hatékony toborzási jutalom megoldás gondoskodás cafetéria tudatos toborzási jutalom megoldás gondoskodás támogatás hatékony motiváció piacvezető jelenléti bónusz üzleti ajándék ötletláda szerződött elfogadóhelyek Válassza 2018-ban is Magyarország kedvenc

Részletesebben

Panda abc novemberi pontgyűjtő akció általános részvételi szabályzata

Panda abc novemberi pontgyűjtő akció általános részvételi szabályzata Panda abc 2016. novemberi pontgyűjtő akció általános részvételi szabályzata A Panda Express Kft. (székhely: H-6500 Baja, Török utca 26., cg.: 03-09-129517) a továbbiakban Szervező ) "Panda abc 2016. novemberi

Részletesebben

Adatvédelmi nyilatkozat

Adatvédelmi nyilatkozat Adatvédelmi nyilatkozat A Tengerjáró Kft. csak azokat a személyes adatokat gyűjti össze és dolgozza fel, amelyeket Ön kifejezetten, önként szabad akaratából bocsát rendelkezésére. Tengerjáró kiemelten

Részletesebben

Nyerő Ötös elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata

Nyerő Ötös elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata Nyerő Ötös elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata 1. Szervezés és lebonyolítás A nyereményjáték szervezője: a Szerencsejáték Zrt, (székhely: 1015 Budapest, Csalogány utca 30-32., cégjegyzékszám:

Részletesebben

MKB-Euroleasing Autópark Zrt. jognyilatkozata és szabályzata

MKB-Euroleasing Autópark Zrt. jognyilatkozata és szabályzata MKB-Euroleasing Autópark Zrt. jognyilatkozata és szabályzata 1. Bevezetés 1.1. Az MKB-Euroleasing Autópark Zrt. (továbbiakban: Autópark) a www.autoparkaukcio.hu internetes honlapon az Autópark ügyfelei

Részletesebben

Akciók leírása augusztus 22. Hatályba lépés napja:

Akciók leírása augusztus 22. Hatályba lépés napja: Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:

Részletesebben

ÍRÁSBELI FELADAT MEGOLDÁSA

ÍRÁSBELI FELADAT MEGOLDÁSA 31 341 01 0010 31 03-2012 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT MEGOLDÁSA Szakképesítés: 31 341 01 0010 31 03 Modulok: 0004-06 Az áruforgalom lebonyolítása

Részletesebben

Letenye Város Önkormányzatának. 11/1995. (VI. 21.) számú rendelete. az önkormányzati tulajdonban lév lakások elidegenítésérl

Letenye Város Önkormányzatának. 11/1995. (VI. 21.) számú rendelete. az önkormányzati tulajdonban lév lakások elidegenítésérl Letenye Város Önkormányzatának 11/1995. (VI. 21.) számú rendelete az önkormányzati tulajdonban lév lakások elidegenítésérl (egységes szerkezetbe foglalt szöveg) Letenye Város Önkormányzata a lakások és

Részletesebben

BÉRLETI ÉS ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS

BÉRLETI ÉS ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS BÉRLETI ÉS ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. ( 5600. Békéscsaba, Irányi u. 4-6. sz. ), mint Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata által megbízott bérbeadó

Részletesebben

JÁTÉKSZABÁLYZAT. Nyereményjáték

JÁTÉKSZABÁLYZAT. Nyereményjáték JÁTÉKSZABÁLYZAT Nyereményjáték Állítsd össze kívánságlistádat, válaszd ki, kit szeretnél látni a 29. Művészetek Völgyében, hogy esélyed legyen visszanyerni a játék ideje alatt, vagy régebben vásárolt bérleted

Részletesebben

16/2000. (III. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képvisel - testületének rendelete

16/2000. (III. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képvisel - testületének rendelete 16/2000. (III. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képvisel - testületének rendelete Szentgotthárd Város Önkormányzatának tulajdonában lév lakások elidegenítésének szabályairól Módosítva: a 4/2002.

Részletesebben

A Bergner pontgyűjtő program hivatalos részvételi szabályzata. I. A Program szervezője

A Bergner pontgyűjtő program hivatalos részvételi szabályzata. I. A Program szervezője A Bergner pontgyűjtő program hivatalos részvételi szabályzata I. A Program szervezője A Bergner pontgyűjtő program (a továbbiakban: Program) szervezője a NAPCSILLAG Kft. (székhely: 8400 Ajka, Hársfa utca

Részletesebben

Szállításra vonatkozó információk - Üzletszabályzat

Szállításra vonatkozó információk - Üzletszabályzat Szállításra vonatkozó információk - Üzletszabályzat Általános tudnivalók: Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ENO-PACK KFT.

ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ENO-PACK KFT. ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ENO-PACK KFT. 1. oldal Társaságunk adatkezelőként a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza, adatfeldolgozóként pedig

Részletesebben

Milyen információkat közöl Önről a web böngészője az oldal látogatása során?

Milyen információkat közöl Önről a web böngészője az oldal látogatása során? www.tudatosevok.hu Adatait senkinek nem adjuk ki, és szigorúan bizalmasan kezeljük! Ez alól kivételek a szállításért és fizetésért felelős partnereink, melyek esetében adatközlés nélkül nem tud megvalósulni

Részletesebben

ELŐZETES KÖLTSÉGKALKULÁCIÓ

ELŐZETES KÖLTSÉGKALKULÁCIÓ ELŐZETES KÖLTSÉGKALKULÁCIÓ (FELTÉTELEZETT BEFEKTETÉSI ÖSSZEGRE, UNICREDIT PRIVATE BANKING ÜGYFELEK RÉSZÉRE) Amundi befektetési alapok Az előzetes költségkalkuláció (továbbiakban: költségkalkuláció ) bemutatja

Részletesebben

Karancsaljai Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének kormányzati funkciónkénti és szakfeladatonkénti bontása

Karancsaljai Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének kormányzati funkciónkénti és szakfeladatonkénti bontása Karancsaljai Közös Önkormányzati Hivatal 2016. évi költségvetésének kormányzati funkciónkénti és szakfeladatonkénti bontása Állami (államigazgatási) feladatok MŰKÖDÉSI ÉS FELHALMOZÁSI KIADÁSOK Adatok E

Részletesebben

8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték

8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték 8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT 1. A Program szervezője A " 8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték (a továbbiakban: Játék/Nyereményjáték) szervezője a Penny Market Kft.

Részletesebben

A Shell Hungary zrt. Philips termékek kedvezményesen promóciójának Promóciós Szabályzata

A Shell Hungary zrt. Philips termékek kedvezményesen promóciójának Promóciós Szabályzata A Shell Hungary zrt. Philips termékek kedvezményesen promóciójának Promóciós Szabályzata A Shell Hungary zrt. (székhely: 1117 Budapest, Alíz u. 2., cégjegyzékszám: 01-10-042420) továbbiakban: Szervező

Részletesebben

Kihirdetve: 2014. június 13. Érvényes: 2014. július 01. napjától visszavonásig

Kihirdetve: 2014. június 13. Érvényes: 2014. július 01. napjától visszavonásig H I R D E T M É N Y a Santander Consumer Finance Zrt. által, 2010. március 01. napját megelőzően megkötött, magánszemélyek részére nyújtott ingatlanfedezettel biztosított személyi kölcsönök költségeiről

Részletesebben

Pénzforgalmi szemléletű ÁFA elszámolás

Pénzforgalmi szemléletű ÁFA elszámolás Pénzforgalmi szemléletű ÁFA elszámolás Előadó: Vadász Iván Budapest, 2013. január 24. Pénzforgalmi szemléletű ÁFA elszámolás választhatja - kisvállalkozás - belföldön letelepedett - nem áll csőd és felszámolás

Részletesebben

Marketing mix. Marketing-orientált árazás 2012.02.25. Értékajánlat

Marketing mix. Marketing-orientált árazás 2012.02.25. Értékajánlat Marketing mix Partnerek Értékajánlat Pozícionálás Márkaépítés Referenciacsoportok Szolgáltató Fogyasztó Termék Árazás Értékesítés Versenytársak Reklám gyüttfogyasztók Árazás Ár Áron egy termék vagy szolgáltatás

Részletesebben

Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei. Reprezentációs kiadások szabályzata

Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei. Reprezentációs kiadások szabályzata Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei Reprezentációs kiadások szabályzata Jóváhagyta: Pelle József igazgató Hatályos: az aláírás napjától Érvényes visszavonásig A Budapesti Módszertani

Részletesebben

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ - a személyes adatok megszerzésének időpontja előtt -

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ - a személyes adatok megszerzésének időpontja előtt - ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ - a személyes adatok megszerzésének időpontja előtt - A BAJÚT Kft. gazdasági társaság üzleti partnerei, szolgáltatást igénybevevői vonatkozásában adatkezelőnek minősül. A BAJÚT

Részletesebben

A honlap használatával Ön mint felhasználó elfogadja jelen Adatvédelmi Nyilatkozat rendelkezéseit.

A honlap használatával Ön mint felhasználó elfogadja jelen Adatvédelmi Nyilatkozat rendelkezéseit. 1. A Szolgáltató www.northelektro.hu domain néven elérhető honlapjának (a továbbiakban: Honlap) célja a Szolgáltató kiskereskedelmi tevékenysége keretében a vezető klímaberendezés-gyártó cégek termékskálájához

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÖZGYŰLÉS JEGYZŐJÉNEK 4/2013. (X.15.) MJ u t a s í t á s a

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÖZGYŰLÉS JEGYZŐJÉNEK 4/2013. (X.15.) MJ u t a s í t á s a SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÖZGYŰLÉS JEGYZŐJÉNEK 4/2013. (X.15.) MJ u t a s í t á s a a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Hivatal Cafetéria Szabályzatáról A közszolgálati tisztviselőkről szóló

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek A szerződés tárgyának lényeges tulajdonságai A shop.kezmu.hu webáruházban eladásra kínált termékek képezik a vállalkozó és a vásárlók közötti szerződés tárgyát. A vásárolni

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1994.(V.4.) számú RENDELETE

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1994.(V.4.) számú RENDELETE Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1994.(V.4.) számú RENDELETE A lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről (egységes szerkezetben) 1 Budapest

Részletesebben

MAHART PASSNAVE KFT. TÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTYA SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ A KÁRTYÁHOZ KAPCSOLÓDÓ ADATKEZELÉSRŐL

MAHART PASSNAVE KFT. TÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTYA SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ A KÁRTYÁHOZ KAPCSOLÓDÓ ADATKEZELÉSRŐL MAHART PASSNAVE KFT. TÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTYA SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ A KÁRTYÁHOZ KAPCSOLÓDÓ ADATKEZELÉSRŐL A Mahart PassNave Kft. törzsvásárlói csoportot működtet, melynek célja törzsvásárlóink, és a vele

Részletesebben

ADATKEZELSÉSI TÁJÉKOZTATÓ

ADATKEZELSÉSI TÁJÉKOZTATÓ Az Energiaklub adatkezelési tájékoztatója weboldalak felhasználói számára Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ; (1056 Budapest, Szerb utca 17-19.; adószám: 18076592-2-41; Adatvédelmi

Részletesebben

A Football Mania Online Webshop Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) (hatályos: 2014.02.24.-től)

A Football Mania Online Webshop Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) (hatályos: 2014.02.24.-től) A Football Mania Online Webshop Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) (hatályos: 2014.02.24.-től) 1. A Webshop szerződés alanyai 1.1 Szolgáltató: A Football Mania Online Webshop (továbbiakban Webshop)

Részletesebben

A cafetéria juttatások 2015. évi változásai

A cafetéria juttatások 2015. évi változásai H - 1 0 3 7 B u d a p e s t M o n t e v i d e o u. 3 / A T e l. : + 3 6 1 4 3 0-3 4 0 0 F a x : + 3 6 1 4 3 0-3 4 0 2 a b t @ a b t. h u w w w. a b t. h u Budapest, 2014. november 25. A cafetéria juttatások

Részletesebben

IBUSZ TÖRZSUTAS PROGRAM ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

IBUSZ TÖRZSUTAS PROGRAM ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI IBUSZ TÖRZSUTAS PROGRAM ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Az IBUSZ Utazási Irodák Kft. (a továbbiakban: IBUSZ, székhely: 1118 Budapest, Dayka Gábor u. 3.; Cg. 01-09-266780; engedélyszám: U-R 00967/1999/1999)

Részletesebben

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról 1. GRÁNIT Megtakarítási számla Havi számlavezetési díj Éves kamat az egyenleg 500 000 Ft alatti részére (2014. február 19-től) Éves kamat

Részletesebben

VitaMAX Jutalom Percek, Jutalom SMS-ek és Jutalom Net Akciórészletező

VitaMAX Jutalom Percek, Jutalom SMS-ek és Jutalom Net Akciórészletező vagy vagy VitaMAX Jutalom Percek, Jutalom SMS-ek és Jutalom Net Akciórészletező 2011. december 1-jétől hatályos részvételi feltételek Felhívjuk tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy a jelen Részvételi Feltételekben

Részletesebben

Pénzforgalmi szemléletű ÁFA elszámolás

Pénzforgalmi szemléletű ÁFA elszámolás Pénzforgalmi szemléletű ÁFA elszámolás Előadó: Vadász Iván Budapest, 2013. január 24. Pénzforgalmi szemléletű ÁFA elszámolás választhatja - kisvállalkozás - belföldön letelepedett - nem áll csőd és felszámolás

Részletesebben

HASZNOS INFORMÁCIÓK. Készítette: e-comers Kft. 2014.

HASZNOS INFORMÁCIÓK. Készítette: e-comers Kft. 2014. HASZNOS INFORMÁCIÓK Online regisztráció Mi kell hozzá? Regisztrálni kívánó jelölt Szponzorlistáról Szponzor Amway száma Szponzor vezetékneve www.fazekas-bt.hu Fazekas Géza honlapja Szponzorlista Használati

Részletesebben

BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK SZABÁLYZATA

BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK SZABÁLYZATA BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK SZABÁLYZATA Cím: Fővárosi Önkormányzat Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona Adószám: 15492526-1-42 Törzsszám: 492 522 BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK SZABÁLYZATA Hatályos: 2017. január 01-től

Részletesebben

Alkatrészek és egyéb termékek, tartozékok

Alkatrészek és egyéb termékek, tartozékok Sebõ Elektronik - Sebõ Attila e.v. internetes csomagküldõ kereskedelem Általános fizetési rendelési és szállítási feltételek és tájékoztató a panaszkezelés módjáról Alkatrészek és egyéb termékek, tartozékok

Részletesebben

C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/2006. (III. 31.) ÖR. rendelete

C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/2006. (III. 31.) ÖR. rendelete C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/2006. (III. 31.) ÖR. rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások elidegenítésének szabályairól szóló 21/2002. (XI. 15.) ÖR. rendelet

Részletesebben

A GREENGO CAR EUROPE KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG

A GREENGO CAR EUROPE KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG A GREENGO CAR EUROPE KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG (Ügyfélszolgálat: HU-1061 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 15/b.; Ügyfélfogadási Idő: Hétfő: 10-18, Kedd: 8-18, Szerda: 10-20, Csütörtök: 10-18, Péntek:

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK amely létrejött a Learnair Képzési Szolgáltató Kft. (a továbbiakban Learnair) és a Felhasználó között, a LIVI 24 Program felhasználási jogáról. Fontos tudnivalók: A Learnair

Részletesebben

Premium Banking Bázis csomag

Premium Banking Bázis csomag A Premium Banking csomagokat kizárólag Premium Banking ügyfélstátusszal rendelkező ügyfeleink vehetik igénybe. A Premium Banking ügyfélstátusz elérésének és fenntartásának feltétele, hogy bankunknál elhelyezett

Részletesebben

OTP BANK NYRT. Lakossági OTPdirekt szolgáltatásokra vonatkozó kiegészítő ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

OTP BANK NYRT. Lakossági OTPdirekt szolgáltatásokra vonatkozó kiegészítő ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ OTP BANK NYRT. Lakossági OTPdirekt szolgáltatásokra vonatkozó kiegészítő ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Jelen Adatkezelési Tájékoztató az OTP Bank Nyrt. Általános Üzletszabályzatának adatkezelésre vonatkozó

Részletesebben

Részvételi szabályzat / Mastercard Youtuber Showroom előadás jegyek

Részvételi szabályzat / Mastercard Youtuber Showroom előadás jegyek Részvételi szabályzat / Mastercard Youtuber Showroom előadás jegyek Kérjük, olvassa el figyelmesen az MGroup International kft. által meghirdetett MasterCard Youtuber Showroom játék (a továbbiakban: a

Részletesebben

KIVONAT A HÉV ÜZLETSZABÁLYZATÁBÓL ÉS A MÁV APPLIKÁCIÓBÓL VÁSÁROLT HÉV JEGY FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEIBŐL

KIVONAT A HÉV ÜZLETSZABÁLYZATÁBÓL ÉS A MÁV APPLIKÁCIÓBÓL VÁSÁROLT HÉV JEGY FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEIBŐL KIVONAT A HÉV ÜZLETSZABÁLYZATÁBÓL ÉS A MÁV APPLIKÁCIÓBÓL VÁSÁROLT HÉV JEGY FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEIBŐL Érvényes: 2019. május 1-től MENETJEGYVÁLTÁS Az utazás megkezdésekor az utasnak érvényes menetjeggyel

Részletesebben

ERSTE INDULÓ SZÁMLACSOMAG ÉS ERSTE SZÁMLACSOMAG TÁRSADALMI SZERVEZETEK RÉSZÉRE

ERSTE INDULÓ SZÁMLACSOMAG ÉS ERSTE SZÁMLACSOMAG TÁRSADALMI SZERVEZETEK RÉSZÉRE ERSTE INDULÓ SZÁMLACSOMAG ÉS ERSTE SZÁMLACSOMAG TÁRSADALMI SZERVEZETEK RÉSZÉRE Közzététel: 2018. december 20. napján Hatályos: 2019. január 2. napjától A módosítás oka: A Bank közzéteszi jelen számlacsomag

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban: ÁSZF) a Tanpálya Vezetéstechnikai Centrum Kft. (továbbiakban: Szolgáltató) által a www.odaerek.hu weboldalon keresztül

Részletesebben

Nyeremenyremeny.hu Médiaajánlat

Nyeremenyremeny.hu Médiaajánlat Nyeremenyremeny.hu Médiaajánlat 2010 Érvényes: 2010. április 1-től visszavonásig. 1 / 8 1. Nyereményremény Heti Játék Csomag: Megjelenési felületek: A) a Nyeremenyremeny.hu címoldalán ajánló boxban - cég

Részletesebben

A GREENGO CAR EUROPE KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG

A GREENGO CAR EUROPE KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG A GREENGO CAR EUROPE KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG (Ügyfélszolgálat: HU-1061 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 15.; Telefonszám: (36) 1 885-2015; E-mail Cím: ugyfelszolgalat@greengo.hu; Weboldal: www.greengo.hu)

Részletesebben

Szerző: Tamás Zsanett EverHolding Zrt

Szerző: Tamás Zsanett EverHolding Zrt 2017 Szerző: Tamás Zsanett EverHolding Zrt. 2017.01.23. EverSales&Sponsorem A BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK ÚJ GENERÁCIÓJA A Sponsorem egy pénzügyi szakértői csapat által alapított innovatív vállalkozás, amely

Részletesebben

Hogyan kereshetsz pénzt a Deal-ből Kereskedő / kedvezményadó partner regisztrálása Kereskedő adatok feltöltése Egy ajánlat összeállítása

Hogyan kereshetsz pénzt a Deal-ből Kereskedő / kedvezményadó partner regisztrálása Kereskedő adatok feltöltése Egy ajánlat összeállítása 2012. Augusztus 7. Mai témák Hogyan kereshetsz pénzt a Deal-ből Kereskedő / kedvezményadó partner regisztrálása Kereskedő adatok feltöltése Egy ajánlat összeállítása Szöveges információk Matek A kereskedő

Részletesebben

Adatvédelmi elvek. I. Definíciók, meghatározások

Adatvédelmi elvek. I. Definíciók, meghatározások Adatvédelmi elvek A Digiter-IT Hungary Kft. 1072 Budapest, Rákóczi út 42. szám alatti székhelyű gazdasági társaság, mint a www.digiter.hu honlap üzemeltetője (a továbbiakban mint Szolgáltató, illetve Adatkezelő),

Részletesebben

IV. Újralekötés akciós díjak

IV. Újralekötés akciós díjak Akciós feltételek I. Az akció időtartama 2011. január 1. 2011. június 30., vagy visszavonásig Az akciós megrendelések Magyar Telekom Nyrt.-hez beérkezésének kezdeti időpontja 2011.január 1. 00 óra 00 perc,

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek I. Általános tudnivalók I.1. Az N.D.- KER Kft. által üzemeltetett webáruházban és honlapon történő rendeléssel a vásárló kijelenti, hogy megértette és elfogadja jelen szerződési

Részletesebben

Tudatos vásárlás biztonságosan online is

Tudatos vásárlás biztonságosan online is A Fejér Megyei Europe Direct Tájékoztató Központ által szervezett Európa Kávéház sorozat keretében dr. Kriesch Attila a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fogyasztóvédelemért Felel?s Helyettes Államtitkárság

Részletesebben

VELÜNK MINDEN ÖNRŐL SZÓL 2015 A TE ÁLMAID VELÜNK VALÓRA VÁLNAK TM

VELÜNK MINDEN ÖNRŐL SZÓL 2015 A TE ÁLMAID VELÜNK VALÓRA VÁLNAK TM VELÜNK MINDEN ÖNRŐL SZÓL 2015 A TE ÁLMAID VELÜNK VALÓRA VÁLNAK TM FEDEZZEN FEL EGY RENDKÍVÜLI LEHETŐSÉGET! Szeretne vonzó lenni és szeretné jól érezni magát? Szeretne több pénzt keresni? Szeretne több

Részletesebben

Akciók leírása június 1. Hatályba lépés napja:

Akciók leírása június 1. Hatályba lépés napja: Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 44.205/2012. Javaslat fogyasztásra kész étel vásárlására jogosító Erzsébet-utalvány biztosítására egyes önkormányzati intézmények dolgozói részére Tisztelt

Részletesebben