ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület december 14-i ülésére
|
|
- Viktória Fülöp
- 4 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület december 14-i ülésére Tárgy: Javaslat a Helyi Esélyegyenlőségi Program i tervé áttekintésére Előterjesztő: Dr. Gémesi György
2 Tisztelt Képviselő-testület! egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló évi CXXV. törvény (Ebktv.) 31. -a rendelkezik a helyi esélyegyenlőségi programokról. Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 211/2013. (IX.26.) számú határozatával fogadta el öt év időtartamra a jelenleg hatályos, az esélyegyenlőség megteremtésé feltételeit, érvényesülését biztosító Helyi Esélyegyenlőségi Programját (továbbiakban: HEP). törvény szerint a települési önkormányzat ötévente HEP-et fogad el és az Ebktv. 31. ( 4) bekeze alapján a helyi esélyegyenlőségi program időarányos megvalósulását, illetve a (2) bekezben meghatározott hátrányos helyzetű társadalmi csoportok oktatási, lakhatási, foglalkoztatási, egészségügyi és szociális helyzetében bekövetkező esetleges változásokat kétévente áttekinti, az áttekintés alapján - szükség esetén - a helyi esélyegyenlőségi programot felülvizsgálja, illetve a t és az i tervet az új helyzet megfelelően módosítja. Ebktv. értelmében az időszakos felülvizsgálatot megelőzi a HEP áttekintése, amely kimenetele kétféle lehet: 1. áttekintést követően az önkormányzat arra a következtetésre jut, hogy a felülvizsgálat nem. Ebben az esetben a képviselő-testület arról döntenie, hogy az Ebktv-ben foglaltaknak megfelelően, a HEP kétévente előírt áttekintésé eleget tett, és a jelenleg hatályban lévő HEP-et változatlan formában elfogadja. 2. HEP áttekintését követően döntés születik a HEP felülvizsgálatáról évben felülvizsgált és a Képviselő-testület által elfogadott HEP Város honlapjáról az alábbi linken letölthető, az áttekintett és aktualizált i Terv az előterjesztés mellékletét képezi. ( _eselymelleklet.pdj), Tekintettel arra, hogy a HEP felülvizsgálata júniusban megtörtént és az eltelt időszakban nem történtek a területet érintő változások, valamint arra, hogy a HEP újbóli elkészítése 2018 szeptemberében esedékes, a program felülvizsgálatát jelenleg nem tartom, ezért a jelenleg hatályos Helyi Esélyegyenlőségi Programot az ek határidejé szeptember 30-ére történő módosítása mellett változatlan formában javaslom elfogadni. Tisztelt Képviselő-testület! Kérem, hogy támogassák a hatá ozati javaslat elfogsidásá!l /', december
3 HTÁROZTI JVSLT Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 211/2013. (IX.26.) szamu határozatával elfogadott Helyi Esélyegyenlőségi Program és i Tervet áttekintette, melyek alapján úgy dönt, hogy a program évi felülvizsgálata nem, ezért a Helyi Esélyegyenlőségi Programot az ek határidejé szeptember 30-ra történő módosítása mellett változatlan formában, a jelenlegi tartaloml hatályban tartja. Felelős: Dr. Gémesi György polgármester Határidő: folyatos
4 2. Összegző táblázat - Helyi Esélyegyenlőségi Program i Terve (HEP IT) 3. melléklet a 2/2012. (VI. 5.) EMMI rendelethez B e D E F G 1 J célkitűzés összhangja következtetései sához sel egyéb eredmény ess eredményei elérni kívánt stratégiai tartal indikátor( ok erőforrások fenntarthat problé határideje, okkal ) ósága I. mélyszegénységben élők és a romák esélyegyenlősége 1 Nem tudható, ugyanakkor feltételezhető, hogy alacsony a Felmérés ro és a készítése a Felmérés az Megfelelő mélyszegénység polgármesteri Felmérés önkormányzati arányúhh és Kistérségi Város ben élő hivatal és az elkészülte Humán Folyatos intézmények ro F oglalkoztatá Önkormányz munkavállalók önkormányzati (igen/nem) tekintetében foglalkoztatás si Stratégia ata aránya alacsony intézmények az tekintetében önkormányzati intézményekben és a hivatalban
5 B e D E F G 1 J célkitűzés összhangja sához sel egyéb e redményess eredményei elérni kívánt stratégiai tartal megnevezése e sélyegyenlőségi. erőforrások ndikátor( ok fenntarthat problé határideje 1 okkal ) ósága megnevezése [Nincse (és nem is lehet) 2 3 Önkormányzat megfelelő adatbázisok, a datok i adatbázis Integrált Reprezentatív, niélyszegénység álljanak datbázis létrehozása, Településfejle anonim Önkormányz ben élők és a rendelkezésre a elkészülte reprezentativit sztési kérdőíves at romák számáról, programozásho (igen/nem) ásra törekvő Stratégia felmérés ami megnehezíti z felméréssel a pontos Pénzügyi Folyatos tervezést, programozást Piac szereplők körében elvégzett Szakképzettség felmérés a Piaci hiánya, piaci keresett Képzési igényekhez Kistérségi Munkaügyi Képzettek Pénzügyi, igényekhez nem szakmák programok igazodó F oglalkoztatá Központ szá humán alkalzkodó tekintetében, képzések si Paktum képzések eredmény Folyatos megfelelő képzések inditása
6 B e D E F G I J célkitűzés összhangja következtetései sához sel egyéb eredményess eredményei elérni kívánt stratégiai tartal indikátor( ok erőforrások fenntarthat problé határideje okkal ) ósága álláskeresők 4 lapfokú 8 általános Ált. iskola 7-8 végzettséggel végzettséggel osztály Iskolázottság Kistérségi Munkaügyi Képzettek Pénzügyi, rendelkezők nem elvégzésé hiánya F oglalkoztatá Központ szá humán szá rendelkezők biztosítása si Stratégia növekedjen képzése Folyatos 5 Ro kultúra Programsorozat Bemutató ismereté Szociális, iskolákban, programsoroza Ro hiánya, és ebből Ro kultúra Szolgáltatáste ahol aro Előadások Pénzügyi, t aro Nemzetiségi fakadó megismerése rvezési kultúrát szá humán kultúra Önkormányz előítéletek Koncepció ismerhetik meg ismertetésére at megjelenése a fiatalok Folyatos HH fiatalok Hátrányos Hátrányos Integrált körében Motivációs helyzetű fiatalok helyzetű Településfejle motivációs Ro fiatalok Tanulók Pénzügyi, 6 lprogram tanulási sztési program Nemzetiségi Folyatos bevezetése hajlandóságának tanulási szá humán Stratégia bevezetése, Önkormányz hajlandóságána alacsony szintje (ITS) eredményesség at k növelése esetén nyári táboroztatási
7 B e D E F G H 1 J célkitűzés összhangja következtetései sához sel egyéb eredmény ess eredményei elérni kívánt stratégiai tartal erőforrások problé határideje indikátor( ok fenntarthat okkal ) ósága lehetőség biztosításával HHIHHH HHIHHH HH részére gyerekek Gyermekek Szociális Programok, sportprogramo részére részére a sport/ Szolgáltatáste sportfoglalkozá Oktatási Résztvevők Pénzügyi, 7 k szervezése elfoglaltság, szabadidős rvezési sok szervezése, intézmények szá humán pályázati programok nem életcélok, Koncepció forráskeresés forrás esetén életmód minták megfelelő szá bemutatása Folyatos 8 9 HH gyermekek Napközis napközis Napközis tanulás otthoni HH gyermekek Kistérségi foglalkozások foglalkozásoko Oktatási feltételei tanórán kívüli Közoktatási HHIHHH Pénzügyi, Folyatos teljes körű n történő intézmények gyermekek humán hiánya felkészítése i biztosítása felkészítése a szá terv tanórákra Megfelelő IN em megfelelő HH gyermekek ruházat Szociális ruházatú Forráshiány, Iskolai ruházat megfelelő biztosítása HH/ Szolgáltatáster gyermekek Oktatási Pénzügyi, uelentkezés Folyatos biztosítása ruházatának HHH vezési részére tiszta intézmények humán hiánya hiánya gyermekek Koncepció ruházat részére biztosítása az
8 B e D E F G H 1 J célkitűzés összhangja következtetései sához sel egyéb eredményess eredményei elérni kívánt stratégiai tartal erőforrások problé határideje indikátor( ok fenntarthat okkal ) ósága oktatási intézményekben 10 település egyes részein nagy területű nti Együttműkö i kialakítása családsegítő üdülőterületi Szegregációs Külterületi gyermekjóléti, rész, ahol rossz Megközelíthető Terv, Felkeresett körzetek közterület Védőnői Pénzügyi, útviszonyok, védőnői Szociális ügyfelek megközelítésé felügyelői,szere Szolgálat humán biztosítása egyéb tényezők körzetek Szolgáltatáste szá plőkkel az (pl. kóbor rvezési elérés kutyák) Koncepció biztosítása nehezítik a érdekében védőnői munkát Folyatos 11 Szegregátum felszámolása Települési szegregátum létezése nti szegregációs nti Pénzügyi, Szegregátum Szegregációs ~ervben város Szegregátum humán, Folyatos megszüntetése foglaltak önkormányz mutatói Terv technikai sa, ata s ütemé
9 B e D E F G 1 J célkitűzés összhangja következtetései sához sel egyéb eredményess eredményei elérni kívánt stratégiai tartal erőforrások problé határideje indikátor( ok fenntarthat okkal ) ósága felülvizsgálata Települési Magas a fiatal Gyakornoki Kistérségi 12 gyakornoki álláskeresők adatbázis Közoktatási program aránya létrehozása i terv datbázis létrehozása webes felülettel, gyakornoki helyet biztosítók felkeresése, Önkormányz at datbázis elkészülte (igen/nem) Humán, pénzügyi Folyatos II. gyermekek esélyegyenlősége Több fejlesztő SNI-s SNI-s 1 pedagógus gyermekek gyermekek alkalzása szá növekszik ellátása Kistérségi Közoktatási i terv Megfelelő számú fejlesztő pedagógus alkalzása Intézményfe Ellátott SNInntartó s gyermekek Pénzügyi, Folyatos humán, Központ szá
10 B e D E F G H I J célkitűzés összhangja következtetései sához sel egyéb eredményess eredményei elérni kívánt stratégiai tartal erőforrások problé határideje indikátor( ok fenntarthat okkal ) ósága HHésHHH adatok közötti nagymértékű 2 különbség (óvodába íratott Tájékoztatás gyermekek 19%-a kiszélesítése Tájékoztatás HHés2 %-a (védőnők, Lehetőségek Szociális HHIHHH HHH)a pedagógusok, Intézményfe HHH kihasználása a Szolgáltatáste helyzet feltételezhető, családsegítő, nntartó nyilatkozatok Humán, rászorulók rvezési lehetőségeiről, hogy nem hivatal) Központ szá részéről Koncepció támogatásairól működik adatgyűjtés és megfelelően a folyatos nyilatkoztatás aktualizálás nincse Folyatos megbízható adatokahhh gyermekekről Tanulmányok Korai Középiskolai, Intézményfe Fel világosító Iskolaelhagy 3 megszakítása (pl. iskolaelhagyók Kistérségi általános nntartó Humán, Folyatos oktatások ók szá korai szülés számának Közoktatási iskolai Központ
11 B e D E F G 1 J célkitűzés összhangja következtetései sához sel egyéb eredményess eredményei elérni kívánt stratégiai tartal indikátor( ok erőforrások fenntarthat problé határideje, okkal ) ósága miatt) csökkentése i felvilágosító terv oktatások megtartása, "Rossz példa" bemutatása Betegségek HHH helyzetű 4 Fokozott (alultápláltság) Közegészségüg Szociális gyermekek Humán, orvosi előfordulása Szolgáltatáste orvosi Város Megbetegedé yi állapot ellenőrzések, gasabb a rvezési ellenrőzési Önkormányz sek szá javulása technikai szűrések HHH Koncepció gyakoriságának ata Folyatos közösségekben növelése 5 Kampány helyi lapokban, Gyermekbánta Gyermekbántalm médiákban a Gyermekbántal azási esetek Integrált gyermekbántal Kampányok lzás elleni zási esetek előfordulás a Településfejle zás ellen, szá, Humán, kampány, csökkenése, Város rendőrségi sztési figyelemfelhívá Esetek Szigorúbb Csökkenő Önkormányz praxisban, Szülői Stratégia s az egymásra számának technikai gyámügyi családon belüli ata erőszak (ITS)) figyelésre, csökkenése fellépés erőszak megjelenése Védőnői, gyámügyi Folyatos szakemberek
12 B e D E F G H 1 J célkitűzés összhangja következtetései sához sel egyéb eredményess eredményei elérni kívánt stratégiai tartal erőforrások problé határideje indikátor( ok fenntarthat okkal ) ósága gyakoribb helyszíni látogatása ~ elzés esetén Hiányok esetén helyettesítés optimális Kevés védőnő, rendszeré 6 Létszámbővíté helyettesítéssel Szociális kiépítése, más Elégséges Humán, sa ellátott körzetek Szolgáltatáste intézményekbe Védőnői ellátási szint Ellátott helyettesítések hátrányosabb rvezési n védőnői Szolgálat esetszám elérése technikai idejére helyzetbe Koncepció végzettség Folyatos kerül felmérése 7 esetleges helyettesítés esetére érettségi előtt Katalógus Katalógus Önkéntes kötelező 50 órás készítése a készítése a Katalógus fogadóhelyek Kistérségi Humán, önkéntesség fogadóhelyekről középiskolások Önkormányzat elkészülte katalógusának Közoktatási pénzügyi megoldási település- részére, (igen/nem) elkészítése i terv lehetőségei fejlesztési célok fogadóhelyekről Folyatos
13 B e D E F G 1 J célkitűzés összhangja következtetései sához sel egyéb eredmény ess eredményei elérni kívánt stratégiai tartal indikátor( ok erőforrások fenntarthat problé határideje, okkal ) ósága hiánya érdekébe ahol az önkéntességi kötelezettségeikn ek eleget tehet elsősorban a III. nők esélyegyenlősége dathiány a ~elepülés fejlesztése érdekében 1 Munkanélküli e nemenkénti Kérdőíves Humán, eltérések datbázis Kistérségi Város datbázisok k kérdőíves esetében a kiépítése Foglalkoztatá reprezentatív Önkormányz szá megkeresése felmérés technikai álláskeresők si Stratégia ata Folyatos tekintetében Kedvezmény 2 rendszer Eltérő Diszkrimináci Egyenlő kiépítése Foglalkoztatá Humán, elhelyezkei Kistérségi Város ó esélyek a nemek esélyek Foglalkoztatá megfelelő Sl Önkormányz megszüntetése megteremtése nem-arányú" arányszámok technikai között si Stratégia ata foglalkoztatók Folyatos részére
14 B e D E F G H 1 J célkitűzés összhangja következtetései sához sel egyéb eredmény ess eredményei elérni kívánt stratégiai tartal erőforrások problé határideje indikátor( ok fenntarthat okkal ) ósága 3!Nyitvatartási Gyermekek ellátását Óvodai, bölcsődei szülők Szociális idők idő a célcsoport célzó intézmények igényeihez Módosult Szolgáltatáste meghosszabbítása, Város igényei nyitva tartása nem alkalzkodó nyitvatartási Humán, rvezési heti egy Önkormányz megfelelő alkalzkodik az gyermekintézmén hosszabbított nap idők kialakítása igényekhez 1Yi nyitvatartási idő Koncepció ata Folyatos 4 bevezetése Célzott (DM) tipikus kampánya lacsony tipikus foglalkoztatási Kampány az foglalkoztatók mértékű az foglalkoztatá Humán, pénz formákról atipikus Kistérségi részére az Város ismeretterj eszt atipikus sú ügyi, Folyatos foglalkoztatási Foglalkoztatá atipikus Önkormányz és munkáltatók foglalkoztatási munkakörök technikai formákról si Stratégia foglalkoztatási ata,, formák szá szá re szere formákról és előnyeiről Családon belüli Családon Információs Integrált erőszak esetében Családon belüli Információs belüli kampány T elepülésfejle Humán, pénz gas a erőszak kampány az Város erőszakos 5 szervezése sztési feljelentéssel számának áldozatok Önkormányz ügyi, Folyatos cselekménye rendőrség Stratégia!technikai nem végződő csökkentése tájékoztatására ata k számának bevonásával (ITS) esetek szá csökkenése Visszailleszke Gyermekgondoz Gyermekgondo GYES/GYE 6 i terv ásról zási időről Kistérségi GYES/GYED Város D-ről Humán Folyatos kidolgozása, munkaerőpiacra történő Foglalkoztatá alatti Önkormányz visszatérő
15 B e D E F G 1 J célkitűzés összhangja következtetései sához sel egyéb eredmény ess eredményei elérni kívánt stratégiai tartal indikátor( ok erőforrások fenntarthat problé határideje okkal ) óság a GYES/GYED visszakerülési visszailleszked si Stratégia folyatos ata kismák: alatti nehézségek és segítése kapcsolattartás szá, kapcsolattartás ö elentkez fenntartása és számának fenntartása visszailleszkedé változása st segítő terv kidolgozása IV. idősek esélyegyenlősége Időskorú lakosság részére Időskori Időskori Foglalkoztatott részmunkaidős, foglalkoztatási Kistérségi Város Munkahelye Humán, 1 foglalkoztatás sági szint lehetőségek F oglalkoztatá vagy atipikus Önkormányz k szá megteremtése növelése foglalkoztatási hiánya si Stratégia ata lehetőségek felkutatása, és foglalkoztatás datok Önkormányzati Felmérés Felmérés Felmérés hiányában nem kutatás, Kistérségi készítése Város Humán, elkészülte elkészítése tudható, lakossági F oglalkoztatá lakossági és Önkormányz (igen/nem) ugyanakkor megkérdezéses si Stratégia munkáltatói ata Folyatos Folyatos
16 B e D E F G H I J célkitűzés összhangja következtetései sához sel egyéb eredmény ess eredményei elérni kívánt stratégiai tartal erőforrások problé határideje indikátor( ok fenntarthat, okkal ) ósága feltételezhető, vizsgálattal oldalon hogy több kideríthető, szintéren, többek elemezhető a között a munka problé világában is mélysége 3 ~elen van a hátrányos megkülönbözteté s az idősek (55- x) tekintetében Nem tudható, Felmérés az Felmérés ugyanakkor önkormányzati készítése a feltételezhető, intézmények lpolgármesteri Megfelelő hogy alacsony az tekintetében. hivatal és az Felmérés Foglalkoztatási Kistérségi időskori idős (55-x) önkormányzati Város Humán, elkészülte arányuk növelése. F o glalkoztatá Önkormányz pénzügyi foglalkoztatás munkavállalók Otthonról intézmények (igen/nem) si Stratégia ata aránya az végezhető munkák tekintetében, Folyatos önkormányzati felkutatása, munkakörök intézményekben bevezetése. kialakítása 4 Időskorúak Öregei index Szociális Komplex Koncepció Humán, Ellátások ellátásának romlása (10 év Szolgáltatáste program, Város elkészülte tec Folyatos megtervezése hosszú távú alatt 20 %-os rvezési idősügyi Önkormányz (igen/nem) hnikai
17 B e D E F G H 1 J célkitűzés összhangja következtetései sához sel egyéb eredményei eredmény ess elérni kívánt stratégiai tartal erőforrások indikátor( ok fenntarthat problé határideje okkal ) ósága megnevezése tervezése emelke) Koncepció koncepció ata kidolgozása idősek 5 Demens otthonában és a időskorúak Demens gondozóházban Szociális ellátási Egyesített Ellátottak Humán, idősek ellátási ellátottak Szakellátás Szolgáltatáste,. színvonalának Szociális számának lpénzügyi, feltételei körében fejlesztése rvezes1 ~avítása többlet Intézmény növekee technikai vizsgálata növekszik a Koncepció erőforrás demens betegek biztosításával szá Folyatos 6 Infortikai Időskori Szociális Képzések Időskori ismeretek Egyesített Humán, infortikai Szolgáltatáste szervezése internet hiánya, Szociális Képzettek oktatás rvezési idő korúak szá program delentkező Intézmény technikai szervezése Koncepció részére igényekkel Folyatos 7 Idősek ellen Integrált Információs irányuló un. "Trükkös" "Trükkös T elepülésfej le kampány a trükkös" lopások Város lopások" sztési potenciális lopások számának Önkormányz megfékezése Stratégia áldozatok számának csökkentése ata (ITS) tájékoztatására emelkee Lopások számának csökkenése Humán, Folyatos
18 B e D E F G I J célkitűzés összhangja következtetései sához sel egyéb eredményess eredményei elérni kívánt stratégiai tartal indikátor( ok erőforrások fenntarthat problé határideje okkal ) ósága megnevezése V. fogyatékkal élők esélyegyenlősége Egyes háziorvosi 1 rendelők kadálymente megközelítési sítés problémái a háziorvosi szabad orvos rendelőkben választásban korlátozó 2 lehetőség 3 tényező I ntegrált kadálymentes Településfejle Épület kadályment Város ítettség sztési akadálymentesí esített épület Humán, Önkormányz kiépítése Stratégia ~ett kialakítása szá ata (ITS) Folyatos fogyatékkal tábor kadálymentes Integrált élő gyermekek megfelelő Táboroztatási Településfejle Humán, nem mehet ítés kiépítése, kialakítása, Város Résztvevők sztési nyári személyzet Önkormányz szá megteremtése Stratégia technikai "Blahai"napközi biztosításával személyzet ata (ITS) s táborba biztosítása Folyatos Intézmények, I Integrált Települési szolgáltatók Sok intézmény kadálymentes Településfej le intézményhálóz Humán, akadálymentes nem Város ítése terv sztési at felmérése, Elkészült ~énzügyi, ítettség akadálymentesít Önkormányz tervek szá e kidolgozása Stratégia terv technikai állapotáról ~ ata (ITS) kidolgozása felmérés Folyatos
19 B e D E F G I J célkitűzés összhangja következtetései sához sel egyéb eredményess eredményei elérni kívánt stratégiai tartal erőforrások problé határideje indikátor( ok fenntarthat okkal ) ósága 4 Intézmény Intézmény!Nefelejcs Szociális szállítási Város Beszerzett Humán, szállítói Napközibe járók Kapacitás Szolgáltatáster kapacitásának Önkormányza ~árművek kapacitásának szállítása fejlesztés vezési feji. pályázati lta szá ~echnikai fejlesztése megoldatlan Koncepció forrásból Folyatos Fogyatékos Intézmény n élő személyeket Integrált Intézményfejlesz Tervek fejlesztés -kis Város Humán, fogyatékosok gondozó kis Településfej les tési program elkészülte, 5 létszámú Önkormányza Folyatos 6 bentlakásos intézmény Felmérés elkészítése családjai segítése, létszámú ztési Stratégia kidolgozása, ta könnyítése bentlakásos (ITS) forráskeresés sztés intézményre datok intézményf ej le rtechnikai hiányában nem Önkormányzati tudható, kutatás, ugyanakkor lakossági Felmérés feltételezhető, megkérdezéses készítése Felmérés Humán, Kistérségi Város hogy több vizsgálattal Foglalkoztatá lakossági és 2018~ elkészülte ~énzügyi, Önkormányz szintéren, többek kideríthető, munkáltatói (igen/nem) ~echnikai si Stratégia ata között a munka elemezhető a oldalon Folyatos világában is problé ~elen van a mélysége hátrányos
20 B e D E F G I J célkitűzés összhangja következtetései sához sel egyéb eredményess eredményei elérni kívánt stratégiai tartal indikátor( ok erőforrások fenntarthat problé határideje okkal ) ósága megnevezése 7 Foglalkoztatási Felmérés tn em tudható, arányuk készítése a ugyanakkor növelése. polgármesteri feltételezhető, Otthonról Felmérés Felmérés az hivatal és az hogy alacsony a végezhető elkészülte önkormányzati Kistérségi önkormányzati Város fogyatékkal élő munkák (igen/nem), Humán, intézmények Foglalkoztatá intézmények Önkormányz munkavállalók felkutatása kialakított tekintetében. si Stratégia ~ekintetében, ata aránya az Megfelelő munkahelyek fogyatékkal önkormányzati arányú élők részére intézményekben fogyatékkal éló munkakörök foglalkoztatása Folyatos
H ELYI E SÉLYEGYENLŐSÉGI P ROGRAM
H ELYI E SÉLYEGYENLŐSÉGI P ROGRAM FOGLALKOZTATÁSI FÓRUM Gödöllő 2014.05.28. Kovács Gergő Péter Projekt menedzser Gödöllői Polgármesteri Hivatal- Polgármesteri Kabinet- Fejlesztési Csoport +3670-5145854
RészletesebbenPüspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Szabó-Nagy Andrea
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Szabó-Nagy Andrea Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Helyi Esélyegyenlőségi Program áttekintéséről Az egyenlő bánásmódról
RészletesebbenÚjhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. május 19-én (kedd) 17 órai kezdettel. megtartandó testületi ülésére. 3.
E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 19-én (kedd) 17 órai kezdettel megtartandó testületi ülésére 3. napirendi pont Tárgy: Helyi esélyegyenlőségi terv
Részletesebben2. Összegző táblázat - A Helyi Esélyegyenlőségi Program Intézkedési Terve (HEP IT) 3. melléklet a 2/2012. (VI. 5.
2. Összegző táblázat - Helyi Esélyegyenlőségi Program Intézkedési Terve (HEP IT) 3. melléklet a 2/2012. (VI. 5.) EMMI rendelethez Intézkedés sorszáma B C D E F G H I J címe, megnevezése helyzetelemzés
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-i ülésére
ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-i ülésére Tárgy: Helyi Esélyegyenlőségi Program áttekintése Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés tartalma: határozati
RészletesebbenTERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN ÁROP - 1.A.3. - 2014 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN ÁROP - 1.A.3. - 2014 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ESÉLYT MINDENKINEK SZAKMAI PROGRAM MARCALI, 2015.05.08.
RészletesebbenM E G H Í V Ó. Szilvásvárad Község Önkormányzat Képviselő-testülete rendkívüli testületi ülést tart, amelyre tisztelettel meghívom.
M E G H Í V Ó Szilvásvárad Község Önkormányzat Képviselő-testülete rendkívüli testületi ülést tart, amelyre tisztelettel meghívom. Az ülés időpontja: 2017. október 30. (hétfő), 15:00 óra Szilvásvárad Község
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. május 29.-én tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. május 29.-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat Polgár város Helyi Esélyegyenlőségi Programjának felülvizsgálatára Előterjesztő: dr. Váliné Antal Mária címzetes főjegyző
RészletesebbenEFOP Megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan
EFOP-1.6.3-17 Megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan Felzárkózás-politikai együttműködések támogatása Békés megyében 2018.01.01.-2020.12.31.
RészletesebbenA helyi esélyegyenlőségi programok felülvizsgálatának. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV.
A helyi esélyegyenlőségi programok felülvizsgálatának szükségessége Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 31. (1) A község, a város és a főváros
RészletesebbenVÉSZTŐ VÁROS HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA
VÉSZTŐ VÁROS HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA 2015. Melléklet a 148/2015. (VI.30) számú KT határozathoz Bevezetés Összhangban az Egyenlő Bánásmódról és az Esélyegyenlőség Előmozdításáról
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. november 13-i rendkívüli ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
RészletesebbenHEP SABLON 1. számú melléklet. Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítését segítő táblázatok
HEP SABLON 1. számú melléklet Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítését segítő táblázatok Az alábbi adattáblák Olcsva község önkormányzata HEP HE-éhez készültek. A táblák kitöltésének dátuma: 2013.06.24
RészletesebbenA NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL, A HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMRÓL
A NEMZETI, A HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMRÓL HUJBER ILDIKÓ YŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉSI ÉS FELÜGYELETI FŐOSZTÁLYÁNAK VEZETŐ-FŐTANÁCSOSA kihirdetése XII. 29. hatálybalépése
RészletesebbenII/1. számú táblázat: Álláskeresési segélyben részesülők száma
Helyi Esélyegyenlőségi Program áttekintése 1. Helyzetelemzés helytállósága: A helyi esélyegyenlőségi program elkészítésének részletes szabályairól szóló 2/2012. EMMI rendeletének 1. és 2. számú melléklete
RészletesebbenEsélyegyenlőség a közoktatásban. Előadó: Szabó Istvánné szakmai vezető
Esélyegyenlőség a közoktatásban Előadó: Szabó Istvánné szakmai vezető Esélyegyenlőségi programok megvalósítása a szarvasi közoktatásban Budapest Intézet 2009. év végi jelentéséből A magyar közoktatási
RészletesebbenTervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására
Tervezett humán fejlesztések 2014-2020. között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Horváth Viktor főosztályvezető Balatonföldvár, 2013. augusztus 29. FEJLESZTÉSEK 2014-2020. KÖZÖTT KÜLÖNÖS TEKINTETTEL
RészletesebbenESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVÉNEK
GÖNYŰ KÖZSÉG TELEPÜLÉSI ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVÉNEK szakértői véleménye Megbízó: Gönyű Község Önkormányzata Megbízott: Mosolits Lászlóné Szakértői szám: Időpont: 2011. augusztus 18. Szakértő neve: Mosolits
RészletesebbenIntézkedés címe: Tájékoztatás és segítségnyújtás az óvodáztatási támogatás igényléséhez
E LŐTERJESZTÉS a Helyi Esélyegyenlőségi Programban meghatározott feladatok végrehajtásáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 25-i ülésére Előterjesztő: Dr. Bagó
RészletesebbenTÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA
EFOP-3.6.2-16-2017-00007 "Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai: társadalmi, technológiai, innovációs hálózatok a foglalkoztatásban és a digitális gazdaságban TÁRSADALMI
RészletesebbenMegszűntetett esetek száma a 18 év alatti védelembe vettek közül
4.1.1. számú táblázat - Védelembe vett és veszélyeztetett kiskorú gyermekek száma 4.1.2. számú táblázat - Rendszeres gyer év védelembe vett 18 év alattiak száma Megszűntetett esetek száma a 18 év alatti
RészletesebbenGyermekvédelmi kedvezmények. Rendszeres kedvezmények számú táblázat - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma
4.1.2. számú táblázat - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma év Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma Ebből tartósan beteg fogyatékos gyermekek száma Kiegészítő
RészletesebbenHEP 1. számú melléklete. Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítését segítő táblázatok
ÁROP-1.1.16-2012-2012-0001 Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása HEP 1. számú melléklete Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítését segítő táblázatok Az alábbi adattáblák Cegléd
RészletesebbenA B C D E F G H I J. Az intézkedés tartalma stratégiai
Intézkedés sor A B C D E F G H I J A helyzetelemzés A célkitűzés megvalósításához következtetéseiben sel elérni összhangja egyéb tartalma megvalósításának eredményességét szükséges erőforrások feltárt
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület május 19-ei ülésére
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. május 19-ei ülésére Tárgy: Javaslat Polgár Város Helyi Esélyegyenlőségi Programjának felülvizsgálatára Előterjesztő: dr. Váliné Antal Mária címzetes főjegyző Előkészítő:
Részletesebben1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz
1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás
RészletesebbenHédervár Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Hédervár Község Önkormányzat Képviselő-testület 2018. 06. 28. napján tartandó rendes ülésére Készítette: ELŐTERJESZTÉS 1. A temető fenntartásáról és a temetkezés rendjéről szóló 3/2015.(II.17.) önkormányzati
RészletesebbenHEP 1. számú melléklet Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítését segítő táblázatok
HEP 1. számú melléklet Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítését segítő táblázatok Az alábbi adattáblák Hajdúnánás Városi Önkormányzat HEP HE-éhez készültek. A táblák kitöltésének dátuma: 2018. június
RészletesebbenA B C D E F G H I J K. megvalósításához Az intézkedés címe, megnevezése. Az intézkedés felelőse. tartalma
I. A mélyszegénységben élők és a romák esélyegyenlősége intézkedéssel összhangja egyéb Részleges megvalósulás alatt: ivóvízhálózat korszerűsítése folyamatban van. A at pályázat útján nyerte el 1 Közműfejlesztés
RészletesebbenTERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA A MÓRAHALMI RÉGIÓBAN ÁROP 1.A
TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA A MÓRAHALMI RÉGIÓBAN ÁROP 1.A.3-2014 JOGSZABÁLYI KERETRENDSZER Jogszabályi keretrendszer: Az esélyteremtő programterv, illetve szélesebben véve, az
RészletesebbenMEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020.
MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020. A koncepcióban megfogalmazott feladatok elvégzéséhez szükséges elkészíteni a cselekvési tervet, amely tartalmazza a felelősöket
RészletesebbenA projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények
A projekt rövid áttekintése 1. Előzmények Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban elkészítette a közoktatási intézményeire vonatkozó esélyegyenlőségi helyzetelemzésen alapuló Esélyegyenlőségi Tervét.
RészletesebbenIPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA
IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR gyakorlatunk: A 2003/2004-es tanévtől foglalkozunk tudatosan a HH és a HHH gyerekek fejlesztésével. Az intézményi dokumentumaink tartalmazzák az IPR elemeit. A napi
RészletesebbenAlapító Okiratot módosító okirat 2
Alapító Okiratot módosító okirat 2 Kippkopp Óvoda és Bölcsőde, Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2012. december 13. napján kiadott alapító okiratát az államháztartásról szóló
RészletesebbenSzécsényi Gyerekesély Program. Agnes Kende
Szécsényi Gyerekesély Program Agnes Kende Gyerekszegénység elleni küzdelem Magyarországon A szegénységhez vezető fő társadalmi tényezők: Alacsony aktivitási ráta Iskolai végzettség Szakképzettség hiánya
RészletesebbenÁROP-1.A TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA A KISKUNHALASI JÁRÁSBAN
ÁROP-1.A.3-2014-2014-0089 TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA A KISKUNHALASI JÁRÁSBAN 3. KEREKASZTAL ÜLÉS KOCSIS ZSUZSANNA SZOPKA DÁNIEL MULTICONTACT KFT 2015. JÚNIUS 2. KEREKASZTAL ÜLÉS
RészletesebbenCIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA
CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA KÖZÖSEN A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEKÉRT BEFOGADÓ MUNKAHELYEK, BEFOGADÓ ÖNKORMÁNYZATOK című, TÁMOP 2.4.2/B-09/2-2009-0002 sz. azonosító számú program BEMUTATÁSA A projekt az
RészletesebbenAZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Surányiné Palkó Eleonóra Szombathelyi Szűrcsapó Óvoda Szombathely, 2017. szeptember 19. EFOP-3.1.1-14-2015-00001 Kisgyermekkori
RészletesebbenKözoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv. Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat
Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat 2012 1 Tartalom I. A helyzetelemzésből következő lépések...3 II. A szükséges beavatkozások Intézkedési Terv
RészletesebbenBESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL
1 BESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL I. A TELEPÜLÉS DEMOGRÁFIAI MUTATÓI: Jánossomorján 2015. december 31-én 6182 fő élt, míg 2016. december 31-én 6124 fő. Az említett adatok
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület június 30-án 10:00 órakor megtartott rendes testületi üléséről.
Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ 47-25/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:A Képviselő-testület 2015. június 30-án 10:00 órakor megtartott rendes testületi üléséről. Jelen voltak:
RészletesebbenFOGYATÉKKAL ÉLŐK HELYZETÉNEK FELMÉRÉSE MUNKACSOPORT TEMATIKÁJA BALÁZSNÉ NELHÜBEL HENRIETTE MEGYEI FELZÁRKÓZTATÁSI FÓRUM
FOGYATÉKKAL ÉLŐK HELYZETÉNEK FELMÉRÉSE MUNKACSOPORT TEMATIKÁJA BALÁZSNÉ NELHÜBEL HENRIETTE MEGYEI FELZÁRKÓZTATÁSI FÓRUM 2018.11.29 EFOP-1.6.3-17-00013 számú Felzárkózás-politikai együttműködések támogatása
RészletesebbenGYERMEKEK AZ EGYSÉGES SZABÁLYOZÁS LOKÁLIS MEGVALÓSÍTÁS METSZÉSPONTJAIN
GYERMEKEK AZ EGYSÉGES SZABÁLYOZÁS LOKÁLIS MEGVALÓSÍTÁS METSZÉSPONTJAIN Darvas Ágnes (ELTE TáTK-MTA GYEP) Helyzet és válaszok Gyerekszegénység, gyerekjólét elmúlt évtizedek kiemelt témája miért? Beavatkozás
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. január 26-i ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 26/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. január 26-i ülésére Tárgy: Módosító indítvány a Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
RészletesebbenSzatmári Kistérségi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat. Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv
Szatmári Kistérségi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv 2008 1. A dokumentum jogszabályi háttere A Magyar Köztársaság Alkotmánya 4. (1) bek., 70/a. A közoktatásról szóló
RészletesebbenSzerkesztette: Varga Júlia. A kötet szerzői Hajdu Tamás Hermann Zoltán Horn Dániel Varga Júlia
Szerkesztette: Varga Júlia A kötet szerzői Hajdu Tamás Hermann Zoltán Horn Dániel Varga Júlia Kutatási asszisztens: Tir Melinda Olvasószerkesztő: Patkós Anna Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... III Ábrajegyzék...
RészletesebbenTÜRR ISTVÁN KÉPZŐ ÉS KUTATÓ INTÉZET 2011-07- 01
TÜRR ISTVÁN KÉPZŐ ÉS KUTATÓ INTÉZET 2011-07- 01 1 SZAKFELADATAINK 10 Területi Igazgatóságot tömörítő, országos állami felnőttképzési és kutatás-módszertani intézmény. Elsődleges célja a hátrányos helyzetű
RészletesebbenAz előterjesztés száma: 98/2016.
A határozati javaslat elfogadásához egyszerűtöbbség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés : 98/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének 2017. június 7. napján,
Részletesebben- Esélyegyenlőségi szempontok érvényesítése a pályázatokban -
- Esélyegyenlőségi szempontok érvényesítése a pályázatokban - A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C A Tokaji kistérség fejlesztési
RészletesebbenA helyi esélyegyenlőségi programok felülvizsgálatának szükségessége
A helyi esélyegyenlőségi programok felülvizsgálatának szükségessége Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 31. (1) A község, a város és a főváros
RészletesebbenMagyar joganyagok - 321/2011. (XII. 27.) Korm. rendelet - a helyi esélyegyenlőségi p 2. oldal 4. (1) A helyi esélyegyenlőségi programban a mélyszegény
Magyar joganyagok - 321/2011. (XII. 27.) Korm. rendelet - a helyi esélyegyenlőségi p 1. oldal 321/2011. (XII. 27.) Korm. rendelet a helyi esélyegyenlőségi programok elkészítésének szabályairól és az esélyegyenlőségi
RészletesebbenFordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013
Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 ELŐZMÉNYEK A DDRFK PROGRAMTAPASZTALATAI OFA programok: Újra Dolgozom Program (tartós munkanélkülieknek) Roma referensi, Lépésről-lépésre Program (roma
RészletesebbenE l ő t e r j e s z t é s Kéthely Község Önkormányzatának Képviselő- testülete augusztus 31-i ülésére
Község Önkormányzatának P o l g á r m e s t e r e 8713, Ady Endre u. 1. Tel.: 85/339-210 Ügyiratszám: 1549/1/2017. 7. számú előterjesztés E l ő t e r j e s z t é s Község Önkormányzatának Képviselő- testülete
RészletesebbenFoglalkoztatási lehetőségek megteremtése közösségi feladatok ellátása során.
FIATALOK FEHÉRVÁRÉRT - PÁLYAKEZDŐ MUNKANÉLKÜLIEK BEVONÁSA KÖZÖSSÉGI FELADATOK ELLÁTÁSÁBA PROJEKT BEMUTATÁSA MACZUCZÁNÉ FENYVESI VIKTÓRIA, PROJEKTVEZETŐ A TAMOP 1.4.1.-11/1 konstrukció célja Példák: A foglalkoztatási
RészletesebbenÁgazatközi együttműködés a gyakorlatban
Ágazatközi együttműködés a gyakorlatban A Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia bemutatása, a helyi megvalósítás kritikus sikertényezői, az érdekhordozók szerepe nemzeti és helyi szinten Ulicska László
RészletesebbenA tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás
A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi
RészletesebbenÚJHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
ÚJHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV 2012-2013. Újhartyán, 2012, szeptember 1. TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rész... 3 1. Az esélyegyenlőségi terv előkészítésének folyamata, aktualizálása...
RészletesebbenHÉVÍZGYÖRK KÖZSÉG ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMJÁNAK SZAKÉRTŐI FELÜLVIZSGÁLATA
HÉVÍZGYÖRK KÖZSÉG ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMJÁNAK SZAKÉRTŐI FELÜLVIZSGÁLATA Prekog Pedagógiai Szolgáltató Intézet, 2011. HÉVÍZGYÖRK KÖZSÉG ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMJÁNAK SZAKÉRTŐI FELÜLVIZSGÁLATA Készítette:
RészletesebbenNYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA Ügyiratszám: 10.880/2009.05 Ügyintéző: Tóthné Csatlós Ildikó 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585; Fax: (42)
RészletesebbenA fogyatékosság és foglalkoztatás Írországban
A fogyatékosság és foglalkoztatás Írországban Áttekintés A férfiak részvétele a munkában Összehasonlító adatok (Népszámlálás 2002) 100 80 60 40 egyéb fogyatékosok 20 0 20-24 25-34 35-44 45-54 55-64 A nők
RészletesebbenESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM
ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM Tét Város Polgármesteri Hivatalának komplex szervezetfejlesztése I. BEVEZETŐ Tét Város Önkormányzata 10.819.200 forintot nyert az ÁROP-1.A2/A pályázati kiírás keretében a Polgármesteri
RészletesebbenPécsváradi Aranycipó Kft. Esélyegyenlőségi terv
Pécsváradi Aranycipó Kft. Esélyegyenlőségi terv 2019. Jelen esélyegyenlőségi terv az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.), a 2012. évi I. tv.
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére
35. számú előterjeszt Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Képviselő-testületén 2015. június 26-i rendes ülére Tárgy: Helyi Esélyegyenlő Program áttinte Előterjesztő: Kiss Béla alpolgármester Kzítette: Hatósági
RészletesebbenESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV
ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV A 2010. MÁJUS 31-TŐL 2012. DECEMBER 31-IG TERJEDŐ IDŐSZAKRA Elismerve minden embernek azt a jogát, hogy egyenlő méltóságú személyként élhessen Kisbér Város Önkormányzata az alábbi
RészletesebbenAz esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában
2010. A Szent László Katolikus Általános Iskola Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását Sárvár város Intézményfenntartó Társulásának Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Tervének változása
RészletesebbenFoglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek
Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek Ádám Sándor főosztályvezető Munkaerőpiaci Programok Főosztály Nemzetgazdasági Minisztérium Budapest, 2017. március 7. MUNKAERŐPIACI TRENDEK
RészletesebbenSzociális információnyújtás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél
Szociális információnyújtás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél A szolgáltatás átfogó és operatív célja A Pro-Team Nonprofit Kft. rehabilitációs akkreditált foglalkoztató, ahol több mint 2000 fő megváltozott
RészletesebbenTÁRGY: A 2016/2017. nevelési év értékelésének szempontjai E L Ő T E R J E S Z T É S A SZEKSZÁRDI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. levelezési cím: 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. A NAPIREND SORSZÁMA: 10. MELLÉKLET:
RészletesebbenGyulafehérvári Caritas Ludescher László
Gyulafehérvári Caritas Ludescher László Szervezeti bemutató Gyulafehérvári Caritas......26 éve a közösség érdekében...679 munkatárs...789 önkéntes...több mint 35.000 gondozott... 7 megyében jelen, 123
RészletesebbenMegyei Felzárkózási Fórum Gyermekek munkacsoport
Megyei Felzárkózási Fórum Gyermekek munkacsoport Kovács Edina Felzárkózás-politikai együttműködések támogatása Békés megyében EFOP-1.6.3.-17-2017-00013 2018. január 1. - 2020. december 31. Fórum célja
RészletesebbenA projekt szakmai megvalósítása
A projekt szakmai megvalósítása sa Előad adó: : Szabó Istvánn nné szakmai vezető A magyar közoktatási rendszerből az egyes korosztályok közel harmada kerül ki úgy,hogy nem rendelkezik a foglalkoztathatóságukhoz
RészletesebbenKivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testület ének 39/2011. (V.11.) KT. sz.
RészletesebbenKOMMUNIKÁCIÓS TERV. Tét Város Polgármesteri Hivatalának komplex szervezetfejlesztése ÁROP-1.A.2/A-2008-0068
KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tét Város Polgármesteri Hivatalának komplex szervezetfejlesztése 1. Helyzetelemzés Tét Város Önkormányzatának legfontosabb szerve a képviselő-testület, amely az önkormányzat működésével,
RészletesebbenSzakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok. 2014. Október 13.
Beruházások a gyermekek érdekében Magyarországon: EU eszközök és támogatási lehetőségek Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok SZEMINÁRIUM 2014. Október 13. Iván Sörös Osztályvezető,
RészletesebbenBudapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete számára
Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete számára Előterjesztő: dr. Sára Botond polgármester A képviselő-testületi ülés időpontja: 2019. július 04. sz. napirend Tárgy: Javaslat a Józsefvárosi
RészletesebbenTÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001 RÉV projekt
TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001 RÉV projekt Rehabilitáció - Érték - Változás (RÉV): Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetének elősegítése érdekében történő rendszerszintű képzési és
RészletesebbenGYERMEKSZEGÉNYSÉG ELLENI PROGRAM A HEVESI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP /
GYERMEKSZEGÉNYSÉG ELLENI PROGRAM A HEVESI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-5.2.3-09/1-2009-0004 HEVESI KISTÉRSÉG BEMUTATÁSA I Állandó népessége 37.498 fő 17 település alkotja Központ: Heves város Egyenlőtlen fejlődés
RészletesebbenKoppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület
Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település
RészletesebbenKozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete
Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete a szociális igazgatásról és ellátásról, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 12/2003.
RészletesebbenTÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001
FogLak projekt2 Az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedésének, sikeres munkaerő-piaci integrációjának megalapozása TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001 A projekt célja Az utcán élő hajléktalan
RészletesebbenFÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 5622- /2017. 23. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Földes Nagyközség
RészletesebbenKivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 06. január 8-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 4/06.(I.8.) határozat a Kunszentmártoni Szociális Ellátási Központ Alapító Okiratának
RészletesebbenJakabszálás-Fülöpjakab Álatános Művelődési Központ Óvodája, Általános Iskolája Napközi Otthonos Óvoda. Esélyegyenlőségi Program
Jakabszálás-Fülöpjakab Álatános Művelődési Központ Óvodája, Általános Iskolája Napközi Otthonos Óvoda Esélyegyenlőségi Program 1. Helyzetelemzés Jakabszállás Az óvoda tanulóinak összlétszáma: 70 fő Halmozottan
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság február 25-én 8 órakor megtartott nyílt üléséről
ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZJÓLÉTI ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV a Közjóléti és Egészségügyi Bizottság 2016. február 25-én 8 órakor megtartott nyílt üléséről Ülés helye:
Részletesebben2015. november 4-i rendes nyílt ülésére
Iktatószám: 3/ 22-22/2015. Tárgy: Kötelező felvételt biztosító iskolák körzethatárai ELŐTERJESZTÉS Aszófő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 4-i rendes nyílt ülésére Előterjesztő:
RészletesebbenMegyei Felzárkózási Fórum Idősek munkacsoport
Megyei Felzárkózási Fórum Idősek munkacsoport Kovács Edina Felzárkózás-politikai együttműködések támogatása Békés megyében EFOP-1.6.3.-17-2017-00013 2018. január 1. - 2020. december 31. Fórum célja Megyei
RészletesebbenEgyenlő bánásmód és diszkrimináció. A megkülönböztetés- mentességi jog alapfogalmai Uszkiewicz Erik
Egyenlő bánásmód és diszkrimináció A megkülönböztetés- mentességi jog alapfogalmai Uszkiewicz Erik A magyar szabályozás I. Alaptörvény XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.
RészletesebbenBUDAPEST XVIII. PESTSZENTLŐRINC-PESTSZENTIMRE ÖNKORMÁNYZAT KERÜLETI SZOLGÁLTATÁS-TERVEZÉSI KONCEPCIÓ VÉGREHAJTÁSI ÜTEMTERV
BUDAPEST XVIII. PESTSZENTLŐRINC-PESTSZENTIMRE ÖNKORMÁNYZAT KERÜLETI SZOLGÁLTATÁS-TERVEZÉSI KONCEPCIÓ VÉGREHAJTÁSI ÜTEMTERV ssz.: a feladat megnevezése, felelős: a fejlesztés tartalma, a végrehajtás a teljesítési
RészletesebbenSzám: 334-11/2013. N é m e t b á n y a
Szám: 334-11/2013. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 26. napján 9 órakor megtartott Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 1/6 oldal Németbánya Község
RészletesebbenEFOP PROJEKTEK ÖSSZEHANGOLÁSA, PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA
EFOP PROJEKTEK ÖSSZEHANGOLÁSA, PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA Alapvető cél A humán tőke növelése és a társadalmi környezet javítása az alábbi alapelvek mentén: 1. Egy-egy településen jelentkező társadalmi problémák
RészletesebbenBiharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete
Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény helyi végrehajtásáról I. Rész Biharkeresztes
RészletesebbenAZ ÓVODA FENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN
AZ ÓVODA FENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN Dr. Palotai Zsuzsanna irodavezető Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Humán Szolgáltatási Iroda 2018. február
RészletesebbenFOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON
FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON Egy kis számtan Magyarország lakossága: 10.000.000 ember 600.000 fogyatékkal élő felnőtt ember 80.000 fogyatékkal élő diák
RészletesebbenSP, ISZEF??? Mutass utat! Pillók Péter
SP, ISZEF??? eszköz, véleménynyilvánítás, csatorna, esély 2009 óta, előzményei: Ifjúságról szóló fehér könyv, 2001. Európai ifjúsági paktum, 2005. a Nemzeti Munkacsoport működése Nemzeti Ifjúsági Stratégia
RészletesebbenHazai és európai szakpolitikai irányok a kisgyermekkori nevelésben. 2014. December 2.
Hazai és európai szakpolitikai irányok a kisgyermekkori nevelésben SZEMINÁRIUM 2014. December 2. Helyzetelemzés - NTFS következtetései Oktatás Oktatási rendszerünk nem képes megfelelő mértékben csökkenteni
RészletesebbenEsélyegyenlőségi terv 2011.
Esélyegyenlőségi terv 2011. ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV Elismerve minden embernek azt a jogát, hogy egyenlő méltóságú személyként élhessen, Újhartyán Község Önkormányzata az alábbi esélyegyenlőségi tervet alkotja
RészletesebbenA gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei
A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása Az együttműködés lehetőségei Gyermekvédelmi rendszer jogi háttere 1997. évi XXXI. Törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 15/1998. (IV.
RészletesebbenE l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS, EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE Szám: EPL/26/14/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenALAPÍTÓ OKIRAT. Kippkopp Óvoda és Bölcsőde tagóvoda 8172 Balatonakarattya, Bakony utca 7.
ALAPÍTÓ OKIRAT Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 66.
Részletesebben