ILLÉNYI ANDRÁS Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Távközlési és Médiainformatikai Tanszék
|
|
- Bertalan Varga
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Prof. Tarnóczy Tamás. A modern akusztika hazai úttörője és szervezője Hőlak, Budapest, Prof. Tamás Tarnóczy. Pioneer and manager of modern Acoustics in Hungary ILLÉNYI ANDRÁS Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Távközlési és Médiainformatikai Tanszék illenyi@tmit.bme.hu Kivonat A beszédhangok akusztikája témában doktorált 1943-ban Békésy Györgynél, a Pázmány Péter Tudományegyetemen, Budapesten. A háborút követően több évtizeden át keményen dolgozott a magyar akusztikai tudomány és gyakorlati alkalmazásának fejlődése érdekében. Az ötvenes évektől a nyolcvanas évekig két budapesti egyetemen oktatott akusztikát, vezetője volt előbb egy MTA kutatócsoportnak, majd az MTA Akusztikai Kutatólaboratóriumnak. Tizenkilenc könyvet írt, ebből 8 monográfia, több száz publikációja jelent meg. Sokat tett a tudományos, műszaki (építészeti, gépészeti, és főleg telekommunikációs irányokban), valamint a nyelvtudományi, orvos akusztikai és környezetvédelmi szakterületeken dolgozó fiatal szakemberek nemzetközi kapcsolataiért. Munkássága kiemelkedő az első magyar akusztikai szabványsorozatok kidolgozásában, valamint az ISO és IEC nemzetközi szabványrendszerbe való bekapcsolásában. Tarnóczy professzor azon akusztikusok körébe tartozott, akik az egyetemes akusztika teljes körében jártasak voltak. Az akusztika legtöbb témáját tanította a beszédakusztikától a koncerttermek akusztikájáig, a bioakusztikától az ultrahangok széleskörű gyakorlati alkalmazásáig. Az akusztikusok nemzetközi együttműködésének elismert európai úttörője. Az Akusztikai Társaságok Kelet-Európai, majd Európai Szövetsége (FASE mint a későbbi EAA elődei) szervezetek ötletfelvetője volt. Egy évvel az 1956-os tragikus kimenetelű forradalom után megszervezte az első budapesti akusztikai konferenciát. Ez az esemény, és 3 évente megrendezett folytatása tette lehetővé, hogy a nyugatról és keletről érkező akusztikusok rendszeresen találkozhassanak Budapesten. Ezen konferenciák csúcspontja az évi 7. ICA Kongresszus volt, Tarnóczy szervezésével és elnökletével. Az európai akusztika azon vezetői közé tartozott, akiknek érdeme, hogy megindult a rendszeres kooperáció az akusztikai szövetségek között a politikailag megosztott Európában. Abstract Received his PhD in 1943 at the Pázmány Péter Scientific University Budapest for his research in the acoustics of speech sounds. After the Second World War he worked hard for many decades to improve the discipline and practice of the acoustics in Hungary. From the fifties to the eighties he gave lectures on acoustics at two universities in Budapest. At the same time he led an academic research group, and later on the Acoustic Research Laboratory of the Hungarian Academic of Science. He wrote 19 books, 8 of which can be considered as monograph, and several hundreds of scientific papers. He managed and promoted international cooperation of young professionals working in research, engineering (architectural, mechanical and telecommunications), language science, and also in medical and enviromental fields of the acoustics in our country. Had a prominent work in elaborating the first series of Hungarian acoustical standards, and in joining to the ISO and IEC standardisation process. Professor Tarnóczy belongs to the few experts who were involved in the gamut of acoustics. He taught and educated most of the fields: from speech acoustics to cocert-hall acoustics, from bioacoustics to diverse applications of ultrasonics. He was an acknowledged pioneer in organising international cooperation of acousticians in Europe. The basic idea of the Eastern European, and later the European Federation of Acoustic Societies (FASE as a regional predecessor of EAA) belonged to him also. One year after the tragic defeat of the Hungarian Revolution of 1956, he organized the first international acoustic conference in Budapest. This event was the kick-off for a triennial conference that served as meeting place of acousticians coming from west and east in the following thirty years. The zenith of them was the 7th ICA Congress in 1971, organized and chaired by Prof. Tarnóczy. He was one of the early leaders of European Acoustics, whose merit was to begin a regular cooperation between acoustics societies in the politically divided Europe! 1. Előszó Tarnóczy Tamás munkássága több forrásból és ma még pályatársai, tanítványai emlékei alapján is sok tekintetben rekonstruálható [1, 2, 3, 4, 5, 6, 7]. Közel 60 éven át volt a magyar akusztika meghatározó szereplője, irányítója, szaktekintélye, nemzetközileg elismert képviselője, sokaknak tanító mestere. Ebben a cikkben azoknak szeretnénk őt bemutatni, akik bár személyesen nem ismerték, de tudományos munkássága, a szakmában gyakran előkerülő visszaemlékezések és hivatkozások alapján rendszeresen hallanak róla. Mint minden ilyen esetben, rá is vonatkozik az az igazság, hogy valakinek tevékenységét, mozgató rugóit csak Acoustic Review, Vol. VIII.( ), No. 1 2., pp3 9 3
2 Illényi A.: Prof. Tarnóczy Tamás. A modern akusztika hazai úttörője és szervezője a korának ismerete, lehetőségeinek és kényszerpályáinak figyelembevételével lehet értékelni. Gyerekkorában kényszerűségből átmenetileg vagonlakó a szegedi pályaudvaron, a Trianon után Szlovákiából (Tepla - Hőlak; Trencsén vármegye) kitelepítettekkel. Középiskolásként végigsenyvedi a nagy gazdasági válság megszorításait. Szépen induló karrierjét fiatal diplomásként töri derékba a feje fölött átdübörgő, majd a vesztett háború és annak hazai következményei. Külföldi tanulmányútjai alapján tehetségére felfigyelnek, de úgy dönt, hivatását hazájában kell teljesítenie. Nemcsak egyéni, de a szakterület karrier építését is választja. Ez utóbbihoz kutatóhely, háttéripar, munkatársak, szabványok, szakmai iskola és a legmagasabb szakmai-akadémiai elismertség is hozzátartozna. Mindezt egy olyan szegény országban kellett megteremteni, ahol politikailag a nem megbízhatók közé sorolták. Hosszú, kemény, kitartó munkával, az erősödő szakma hatékony támogatásával akadémiai intézet igazgatója lett, nemzetközileg ritka és magas szintű elismeréssel. Tevékenysége teljében ért nyugdíjazását követően 6 könyvben foglalja össze szakmai ismereteit, a szakmai aranykor élvezetétől azonban súlyos és egyre erősödő betegsége megfosztja. Szakmai pályáját 1935 és 2002 között tartjuk nyilván. 2. A hazai akusztikai tudomány úttörője A szegedi Eötvös Kollégium tagjaként 1938-ban szerzett matematika-fizika szakos tanári oklevelet. Már az egyetemen mindenki akusztikusnak tekintette. Diákként 1935-ben, a A konszonanciáról és disszonanciáról írt pályamunkájáért jutalomdíjban részesült. A következő évben a vokálisokról írt pályamunkát, és a fizikai kollokviumon a témában előadást tartott. Diplomamunkájához ( Elektroncsövek akusztikus torzításai ) új hangelemzési eljárást dolgozott ki a Fourier transzformáció numerikus módszerrel történő megvalósítására. Ennek alapján később svédországi tanulmányútra kapott meghívást. Az akusztika számos határterületén folytatott sikeres tanulmányokat. Szegeden és Budapesten orgonálni és zeneszerzést tanult a Nemzeti Zenedében. Kapcsolatokat keres és talál nyelvészekkel, elektrotechnikusokkal, audiológusokkal, építészekkel, vegyészekkel. Lazicius Gyula, a fonetika professzorának nyelvészeti útmutatásai alapján az Egyesült Izzó kutatólaboratóriumában végezte az első, beszédhangra vonatkozó komolyabb kísérletsorozatát között. Sokat tanult Békésy Györgytől, akinek tanácsait eredményesen alkalmazta. A Magyar Elektrotechnikai Egyesületben március 10-én tartotta budapesti bemutatkozó előadását. Molnár János, akit az előadó akusztikai felkészültsége elbűvölt, a Rádiótechnika VII. évf. 4. számában (1942) erről így tudósított: nem tévedünk, ha Tarnóczyt a fiatal generáció ama komoly munkaértékei közé soroljuk, akiről még a jövőben hallani fogunk. Még 1942 második felében Humboldt-ösztöndíjat kap, Berlinben és Prágában dolgozik ban a Pázmány Péter Tudományegyetem Kísérleti Fizika Tanszékén Békésy György professzornál doktorál beszédhangok akusztikájából. A beszédkutatás pályája egészét betöltötte, első dolgozatát 1941-ben, utolsó könyvét az emberi beszédhang képzéséről 1996-ban jelentette meg. Utolsó írásai az Akusztikai Szemlében 2002-ben jelentek meg elején Svédországba hívják előadást tartani. Ekkor már a fizika doktora, aki nagy felkészültséggel az első hazai akusztikai könyvön (Fizikai hangtan) dolgozik. A könyv nagy sikert ér el. A háború miatt félbeszakadt munkáját 1947-ben a Stockholmi Királyi Egyetem ösztöndíjával fejezi be Torben Laurent professzor intézetében. Az ösztöndíj értékelése szerint... a Fourierelemzéssel végzett Tarnóczy kísérletek értéke rendkívül nagy. Érdekünk fűződik ahhoz, hogy Tarnóczy doktor számára lehetőség nyíljon arra, hogy az általa megadott módszer szerint egy ilyen készüléket Svédországban kidolgozhasson és felépíthessen. A módszer részletei az Akusztika; fizikai akusztika c. könyvében [8] megtekinthetők (26. Grafikus elemzés pp ). A módszer 20 évvel előzte meg a később szakmai áttörést adó digitális FFT elemzők megjelenését. A 2n periódust 36 részre bontó eljárás grafikus elemzővel abban az időben 2-3 óra munkát igényelt! Két egymást követő éveben belföldi kutatási ösztöndíjat kapott. Kinevezik egyetemi intézeti tanárrá, majd megkapja a magántanári képesítést. Ennek alapján 1952-ben a fizikai tudományok kandidátusává minősítik. Az MTA tudományos munkája elismeréseként 1973-ban a tudomány doktora címet adományozta Tarnóczy Tamásnak. A II. világháború után gyakorlatilag egyedül maradt a pályán. Mestere, Békésy, előbb Svédországban, a Karolinska Egyetemen, majd Stevens professzor meghívására az Egyesült Államokban folytatta halláskutatásait. Békésy óriás volt, de a kutatásaira koncentrált, miközben az akusztikai szakma infrastruktúrája hazánkban teljes mértékben hiányzott. Sem oktatás, sem szabályzás (szabványosítás), sem érdemi technikai fejlődés beleértve a gyakorlati alkalmazásokat nem volt. Ezek megalapozása, megindítása, kijárása, a szakmai kristályosodási pontok megteremtése mind-mind Tarnóczy feladatát képezték. Békésy távozása után 1947-ben, feladatának tekintette a hazai akusztikai kutatás megszervezését, a szakterület európai színvonalra állítását. A vesztes háború, a lepusztult ország, a háborús kártérítés körülményei között erre csak egy kiemelt tudományos központ fejlesztésének keretében lehetett némi esélye. Erre akkor az MTA keretében nyílt lehetőség. Békésy kutatásainak folytatására a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából 1949-ben, Tarnóczy Tamás irányításával Akusztikai és Ultrahang Kutatócsoport alakult a Központi Fizikai Kutató Intézetben. Itt 22 fővel megteremtette egy későbbi akusztikai kutatóintézet alapfeltételeit. Ennek azonban akkor még nem volt meg az egyértelmű tudománypolitikai igénye, így az akusztikát hol ehhez, hol ahhoz az intézményhez szervezték. 4 Akusztikai Szemle, VIII.( ) évfolyam, 1 2. szám, pp3 9
3 Illényi A.: Prof. Tamás Tarnóczy. Pioneer and manager of modern Acoustics in Hungary 1. ábra: A Puskin utcai laboratóriumban és az irodában ( 60-as évek) Az intézményi alap azonban már megvolt. Ez támogatta a szakterület tudományos és gyakorlati alkalmazásában, az oktatás, az akusztikai tervezés, gyártmányfejlesztés, valamint a szabványosítás munkaterületeit. Eredményként az orvosi, építészeti, hírközlési, gépészeti, nyelvészeti és más szakterületeken akusztikai műhelyek alakultak. A Budapesti Műszaki Egyetem több tanszékén az 50- es, 60-as évektől intenzív akusztikai, rezgés-, és zajcsökkentési célkitűzésű munka indult el, a híradástechnika, az áramlástan, az épületszerkezetek, erősáramú villamosgépek akusztikai alapjainak, technológiai, gyakorlati alkalmazásainak kibontakoztatására. Két egyetemen (ELTE és BME) vállalt Tarnóczy Tamás rendszeres oktatási munkát, vidéki egyetemeken tartott akusztikai szemináriumokat, a szakmérnökképzés rendszeres szereplője volt, és népszerűsítő előadásait mindenfelé nagy érdeklődés kísérte január 1-jétől az Akusztikai Kutatócsoport ismét és közel 3 évtizedig az MTA keretében működött, hosszú ideig, mint a BME Híradástechnikai Tanszékhez beosztott kutatócsoport. Önálló kutatási munkássága ekkor itthon 32 magyar, 11 idegen nyelvű, külföldön 24 közleményben jelent meg. Öt könyve és 25 összefoglaló jellegű tudományos munkája lehetővé tette, hogy Európa számos szellemi központjába ellátogasson. A konferenciákon és kongresszusokon tartott előadásainak száma elérte a 48-at, amiből 25 külföldön (Moszkva, Varsó, Berlin, Prága, Marseille, Zürich, Stockholm, Koppenhága, Groningen, Párizs, Göttingen, Stuttgart) hangzott el. Már akkor több hazai és nemzetközi tudományos egyesület és szervezet tagja, a Zeitschrift für Phonetik társszerkesztője. A hazai akusztika fejlődéséhez kutató munkáival mind elméleti, mind gyakorlati vonalon jelentősen hozzájárult, miközben oktató és nevelő munkája is jelentékeny volt. A 60- as évektől a hazai akusztikusok jelentős része tanítványa vagy munkatársa volt. 3. Kutatási tevékenysége Tarnóczy professzor a múlt század közepén Európában élő azon akusztikusok körébe tartozott, akik az egyetemes akusztika teljes körében jártasak voltak. Az akusztika legtöbb témáját művelte, oktatta, és szárnyukra bocsátotta azokat, akik egy-egy speciális szakterület irányítására, vezetésére vállalkoztak. Kutatásai a hazai akusztika számos területére kiterjedtek, ú.m. beszédakusztika, pszichoakusztika, teremakusztika, ultrahangfizika és annak biológiai kapcsolatai. Eredményei között a következőket említjük: A hangképző üregek rezonanciái, a hangrés adatai, a beszédkórus módszer (nevéhez fűződő, később több területen sikerrel alkalmazott új eljárás), a gépi beszédfelismerés előkészítése. A magyar beszédhangok statisztikai feldolgozása terén nagy munkát végzett. A beszéd hangjaink statisztikája alapján elkészült az értelemmel bíró és az értelem nélküli beszédérthetőségi szövegminták szabványa. Ma is ezt használjuk. A magyar szabvány évekkel megelőzte a hasonló angol, német, és más nyelven később elkészített ilyen szövegmintákat. Teremakusztikai kutatásai (érthetőségi vizsgálatok, szubjektív utózengési idő, a hangenergia eloszlás számítása) mellett munkássága kiterjedt a termek, stúdiók, sportcsarnokok akusztikai tervezésére is. Nevéhez fűződik az Erkel Színház háború utáni felújításának akusztikai tervezése. Az Erkel Színház korábban világviszonylatban az egyik legrosszabb akusztikájú színház volt. Több világklasszis bukott meg színpadán. A nevéhez fűződő egzakt akusztikai tervezés eredményeként a zavaró visszhangok gyakorlatilag megszűntek, a hangenergia eloszlás diffúzabbá vált, a hangenergia átlagszintje 8 10 db-lel javult. A túl alacsony utózengési időt sikerült 20%-kal megemelni. Jelentősek és napjainkban is aktuálisak az ultrahang hatása a biológiai membránok áteresztésére témában végzett vizsgálatai, az ultrahang folyadéksíp tervezés Acoustic Review, Vol. VIII.( ), No. 1 2., pp3 9 5
4 Illényi A.: Prof. Tarnóczy Tamás. A modern akusztika hazai úttörője és szervezője Részletek arról a néhány évről, amit Tarnóczy Tamás és csapata a PKI-ban töltött Békésy az MTA tagja volt. Külföldre történt távozását követően az 50-es évek elején akadémikusi címét politikai megbízhatatlansága miatt elvették. A MTA korábbi segítsége lanyhult, az új helyzet a szakmának sem kedvezett. Az Akusztikai és Ultrahang Kutatócsoport sem maradhatott tovább a KFKI keretein belül. Politikai okokból nem akarták Tarnóczy Tamást egy kutatóintézet igazgatójává kinevezni, az összeszokott csapat élére pedig külső tagot nagy tévedés lett volna állítani. Néhány egyeztetés után kialakult, hogy a Posta Kísérleti Intézet (PKI) befogadja a Tarnóczy csapatot, és bérli azt a helyiséget az ELTE Fizikai Intézetben (D ép. Puskin utca), ahol akkor dolgoztak. Vállalja továbbá, hogy a fizetésüket a megfelelő források megkeresése után számukra folyósítja. Így szoros kapcsolat alakult ki a PKI és a Tarnóczy csapat között anélkül, hogy ez a helyzet bármilyen kötöttséget, vagy kutatási irány meghatározást jelentett volna az akusztikusok számára. Kutatási szabadságuk így teljes mértékben érintetlen maradt. A PKI elhelyezkedése is szerencsés volt az akusztikai kutatók számára. Az Intézettel szemben a Gyáli út másik oldalán volt a repülősök orvosi intézete. Itt fiatal pilótákon végeztek orvosi teszteket, hogy megállapítsák, alkalmasak-e feladataik végrehajtására harci gépekben. Ugyanakkor a PKI-t kérték fel néhány olyan vizsgálatra, melynek célja a figyelem és az összpontosítás változásának feltérképezése volt különböző körülmények között. Az akusztikus szakemberek az érthetőségi index, mondat érthetőségi mérések alapján tájékoztatták a vizsgálatot végző orvosokat a jelölt percepciós képességeiről. A kapcsolat jót tett a PKI tekintélyének, a vezetésnek nem okozott gondot a jól szervezett, szerény csapat működtetése. Sajnos, néhány év után, általam ismeretlen okokból, a csapat új gazdát keresett és talált magának. Az együttműködés ideje alatt 1-2 fiatal kutató a beszédkutatás és az akusztika területén jelentősen fejlődött. Ezek között volt Takács György, aki később kiemelkedő eredményeket ért el és jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanít. Lajtha György eljárásának kidolgozása és ilyenek technológiai alkalmazása az élelmiszer, és vegyiparban, valamint az ultrahang lépcsős (zóna) lencsék felfedezése. Nem elhanyagolható szerepe a zaj elleni védekezés tudományos megalapozásában, így az ipari zajcsökkentés műszaki és egészségügyi kérdéseinek vizsgálata, a korabeli Ferihegyi repülőtér akusztikai háttér problémáinak feltárása. Vezető szerepe volt a Népstadion-hangosítás akusztikai koncepciójának kidolgozásában és elfogadtatásában. Az újdonság itt nemcsak a hangoszlopok alkalmazása volt a korábbi amerikai stílusban szokásos tölcséres hangszóróval megvalósított lelátó hangellátás helyett, hanem a hangoszlopoknak a korábbi fektetett kivitelhez képest álló helyzetű felhasználása is. A vezetésével neves szakértőkből álló szakbizottság (Fehér Endre, Lamoth Emil, Lohr Ferenc, dr. Magyari Endre, Molnár János, Novák István) elérte, hogy a Siemens földfelszínre fektetett hangoszlopos ajánlatával szemben a jóval olcsóbb de főleg sokkal jobb magyar koncepciót fogadják el. Így a világon első megoldásként a Népstadionban használtak álló helyzetben hangoszlopokat! A szakmailag indokolt és ipari háttérrel is eredményesen alátámasztott megoldás a magyar elektroakusztikai ipar múlt századi fellendülését eredményezte, mivel elismerésként a következő 30 évben a Szovjetunió és baráti országai a Moszkvai Olimpia teljes elektroakusztikai berendezéseinek ellátására magyar berendezéseket importáltak. Tudományos eredményei közül az ultrahang zónalencsék, teremakusztikai munkái és beszédhang kutatási eredményei nemzetközi jelentőségűek. A MTA kutatási hálózatában a Békésy György Akusztikai Kutatólaboratórium 1975 őszén európai viszonylatban is figyelemre méltó új lehetőséggel gazdagodott. Az akusztikai oktatás, kutatás és fejlesztés szolgálatában létrejöhetett az első független hazai intézet korszerű felszereltséggel (süketszoba, zengőszoba, nagyméretű Kundt-cső, szubjektív akusztikai vizsgálatokra, alkalmas helyiség). Az alapkutatások mellett a Laboratórium az akusztikai termékek fejlesztésében is részt vállalt. A nemzetközileg elismert magyar elektroakusztikai gyárak (ORION, VIDEOTON, BEAG) hangsugárzóinak fejlesztéséhez kapcsolódott, és a zajvédelemben fontos magyar építőanyag ipar által gyártott újabb hangelnyelő anyagok vizsgálatait végezte. A kutatást is korlátozó gazdasági gondok megszorításai 1980-ban elsőnek érték el a kutatási tevékenységében éppen elindult új intézetet. A 66 éves Tarnóczy professzort nyugdíjazták, az intézetét a MTA Műszerügyi Szolgálathoz szervezték át. A kényszerpálya ellenére Tarnóczy Tamás továbbra is intenzív kapcsolatban maradt a szakmával, főleg a beszédkutatással, valamint gazdag tapasztalatainak könyv alakban való megjelentetésével foglalkozott tovább. Még közel tizenöt évig tudott dolgozni, tanácsot adni, buzdítani, a munkában példát mutatni. 6 Akusztikai Szemle, VIII.( ) évfolyam, 1 2. szám, pp3 9
5 Illényi A.: Prof. Tamás Tarnóczy. Pioneer and manager of modern Acoustics in Hungary 2. ábra: Tarnóczy Tamás 1955-ben (bal oldalon), 1981-ben (középen) és 1997-ben a budapesti INTERNOISE 97 kongresszuson (jobb oldalon) 4. Szabványosítás és nemzetközi kapcsolatok A kutatás, oktatás feladata mellett a szabványosítás sem maradhatott el szakmát alapozó tevékenységéből. Munkásságának a kezdetén; már ötvenes években nem sajnálta a fáradságot a szabványosítás nehéz és hálátlan munkájától. A kort és a nemzeti társkiadványokat meghaladó színvonalú briliáns szabványokkal indult a hazai akusztikai szabványosítás. A szabványosítási munkacsoport több munkatársa 1956 után külföldre távozott és ott futott be kiemelkedő szakmai elismeréssel járó karriert (Miskolczy Fodor Ferenc, Gallia Tamás). A hazai munka természetszerűen torkollott a nemzetközi szabványosítás ISO, IEC megfelelő szakcsoportjainak munkájába. A szakmai csemegének számító szabványosítási munkaüléseken kollégáit és tanítványait sikerrel tanította meg a hatékony szabványosítás munkastílusára, és vezetett be olyan szabványokat szakterületünkön, amitől annak idején vezető ipari országok még távol voltak (pl. pszichoakusztika). Egy kis ország szűk szakterülete bármennyire is interdiszciplináris és sokoldalú, nemzetközi kapcsolatok nélkül nem létezhet. Ennek felismerése és ösztönzése életművének igen fontos, kiemelkedő eleme. A háború utáni első lehetséges alkalmakat kihasználva kereste a kapcsolatokat, különösen a szomszédos országok akusztikusaival novemberében nemzetközi akusztikai szemináriumot szervezett Budapesten, mintegy 20 országból érkezett 50%-ban külföldi résztvevőkkel. Ezt követően 3 éves rendszerességgel 30 éven át, szervezte a Budapesti Akusztikai konferenciákat ben a 7. Nemzetközi Akusztikai Konferencia (ICA) szervezését oldotta meg Budapesten felejthetetlen sikerrel. Néhány évvel később a Kelet-Európai Államok Akusztikai szövetségének ötletadója és megszervezője (FASE). Ez később átalakult és az Összeurópai Akusztikus Szövetség (EAA) egyik alapító szervezete lett, évekkel az EU létrejötte előtt. Ezzel a nagyon szerteágazó és nagy energiákat felemésztő tevékenységével méltán tekinthetünkjük az akusztikusok nemzetközi együttműködése úttörőjének. Négy külföldi akusztikai társaság választotta tiszteletbeli tagjává. Köztük az AES 1991-ben, a Bécsben szervezett Konvención. Három nemzetközi folyóirat szerkesztő bizottságába választották be, a Nemzetközi Akusztikai bizottságban 12 éven át volt tag. Nemzetközi tekintélyének megfelelően 1972-től a lap későbbi átalakulásáig az Acustica Europhysics Journal szerkesztőbizottsági tagja, és más szaklapok szerkesztőbizottságának tagja is volt (Zeitschrift für Phonetik , Journal of Low Frequency Sound and Vibration 1982-). A nemzetközi szakrendezvények szervezésében kifejtett munkássága is követőkre talált. Rendszeresen vannak kis és nagy rendezvények visszatérő sikerrel és elismeréssel melyeket tanítványai és azok mögé álló újabb tanítványok szerveznek (INTERNOISE 1997, Forum Acusticum 2005, stb.). 5. Szakmai társadalmi elhivatottság Tarnóczy Tamás a kutatás, az iskolateremtés (beszéd, teremakusztika, zenei akusztika, orvosakusztika, pszichoakusztika, ultrahangfizika), az oktatás, a tudományszervezés, az ismeretterjesztés, szabályozás számos területén világszerte elismert tudós egyéniség volt. A felsőoktatásban, mint említettük, úttörő és fontos szerepet vállalt ( c. egyetemi docens a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd 1973-tól c. egyetemi tanár). A múlt század 50-es és 90-es évei között a magyar akusztika szaktekintélye. Megalapította és irányította előbb a MTA Akusztikai Bizottságát ( ), majd a 7h ICA elismeréseként a bizottság interdiszciplináris kiterjesztésűvé válva a MTA Akusztikai Komplex Bizottságot (1980). Ennek 1992-ig elnöke majd örökös tiszteletbeli tagja volt. A Magyar Szabványügyi Hivatal keretében működő Magyar Akusztikai Szabványbizottság elnökének tisztjét között töltötte be. A Nemzetközi Akusztikai Bizottság tagja között től a FASE vezetőségi tagja, majd között alelnöke. Az Acoustical Society of America, és az Audio Engineering Society, Magyar Fizikai Társaság, Magyar Nyelvtudományi Társaság és több más hazai, külföldi társaság tagjaként, majd örökös tiszteletbeli tagjaként számos díj, elismerés birtokosa. (A Prágai Egye- Acoustic Review, Vol. VIII.( ), No. 1 2., pp3 9 7
6 Illényi A.: Prof. Tarnóczy Tamás. A modern akusztika hazai úttörője és szervezője 3. ábra: Tarnóczy professzor 1988-ban, otthoni dolgozószobájában tem jubileumi emlékérme , Petzval József díj , a Francia Akusztikai Társaság nagy ezüst érme , a MSZH emlékplaketje , Békésy György díj , Laureatus Academiae , Kempelen Farkas díj , Eötvös József koszorú , Pro Silentio díj , Békésy arany emlékérem ). Jelentős szerepet vállalt az Optikai, Akusztikai, Filmés Színháztechnikai Tudományos Egyesület szervezésében, ahol évekig az egyesület alelnöke volt ( ). Az első magyar szakfolyóirat, a Kép- és hangtechnika létrehozásában 1957-ben, majd a lap rendszeres cikkírójaként támogatásában fontos szerepet vállalt. Élete végén irányítója és szervezője volt az önálló szakfolyóirat, az Akusztikai Szemle létrehozásának és megindításának 1995-ben [9]. A lap főszerkesztői munkáját 2002-ig végezte. Ő kezdeményezte és alapította meg az egyesületi Békésy György díjat, melyet az akusztika területén kiemelkedő munkásságú, az egyesületért munkálkodó hazai szakemberek számára vezetett be. 6. Munkássága műveiben tovább él Hazánkban a nehézségek ellenére ma több száz ember kapcsolódik ahhoz a szakmához, amit 60 évvel ezelőtt gyakorlatilag egyedül kezdett művelni. Szervezésének, kapcsolatainak, és nem utolsó sorban a nemzetközi kutatási munkákban való részvételének köszönhetően beépülhettünk előbb a keleti tömb, majd a teljes Európa szakmai vérkeringésébe. Ezzel lehetővé vált akusztikusainknak a szorosabb nemzetközi kapcsolat, a napi együttműködés neves laboratóriumokkal és kutatókkal. Tudományos tevékenysége jelentős. Összesen 133 idegen nyelvű és 290 magyar nyelvű dolgozata jelent meg, 19 könyv és könyvrészlet szerzője, számos könyv szerkesztője, szótárak, lexikonok szakmai munkatársa. Fő művei: Fizikai Hangtan (1945), Építészeti hangtan (1948), Fizikai akusztika (1963), Ultrahangok (1963), Akusztikai tervezés (1966), Zenei akusztika (1982), Hangnyomás - hangosság - zajosság (1984), Teremakusztika I-II (1986), Einführung in die Musikalische Akustik (1991). Emlékét a magyar akusztika fejlődése érdekében végzett sok fáradozásának elismeréseként tisztelettel őrizzük. Tanításait, útmutatásait, a minőség érdekében végzett fáradhatatlan erőfeszítéseit szeretnénk magunkévá tenni és utódainknak is átadni. Hivatkozások [1] MTI, editor. MTI Ki Kicsoda MTI Rt. Budapest, [2] Illényi A. Megemlékezés Tarnóczy Tamás 80 éves születésnapjáról. Akusztikai Szemle, 1(1 2):7 8, [3] Illényi A. Javaslat Pro Silentio díjra. Akusztikai Szemle, 1(1 2):7 8, [4] Illényi A. Foreword and congratulations. Akusztikai Szemle, 6(2):1, [5] Tarnóczy T. 25 év akusztikai munkásság. Kép- és Hangtechnika, (3):87 91, [6] Tarnóczy T. Kép- és Hangtechnika, (3):86, [7] G. Heckenast and A. Illényi. Tarnóczy Tamás emlékére. In Emlékkönyv. Az OPAKFI 75. éves fennállásának kiadványa, pages OPAKFI, [8] Tarnóczy T. Akusztika, fizikai akusztika. Akadémiai Kiadó, [9] Illényi A. Az Akusztikai Szemle. In Emlékkönyv. Az OPAKFI 75. éves fennállásának kiadványa, pages OPAKFI, Akusztikai Szemle, VIII.( ) évfolyam, 1 2. szám, pp3 9
AUDIO ENGINEERING SOCIETY
HUNGARIAN SECTION HÍREK MAGYAR TAGOZAT Szerkeszti: dr. Takács Ferenc, Titkár 37. szám. 2002. július 1. Az AES tagsági díja a 2002. évben Az AES vezet sége az idén számunkra érthetetlen és megmagyarázatlan
Ifjan éretten öregen 80 kérdés válasz közel nyolc évtizedről
Conference paper MAFIOK XXXVIII. 2014, Pollack Mihály Faculty of Engineering and Information Technology University of Pécs, Hungary Ifjan éretten öregen 80 kérdés válasz közel nyolc évtizedről Kispéter
Kollár László Péter Személyes honlap: http://www.hsz.bme.hu/hsz/htdocs/dolgozok/dolgozo_reszlet.php?felhasznalonev=lkollar
Kollár László Péter Személyes honlap: http://www.hsz.bme.hu/hsz/htdocs/dolgozok/dolgozo_reszlet.php?felhasznalonev=lkollar Oklevelei: Építőmérnöki Diploma: 160/1982 Mérnöki Matematikai Szakmérnöki Diploma:
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE
OPTIKAI, AKUSZTIKAI, FILM- ÉS SZÍNHÁZTECHNIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET Scientific Society for Optics, Acoustics, Motion Pictures and Theatre Technology Société Scientifique d'optique, d'acoustique, de la
IN MEMORIAM. Az újra felfedezett Magyary-Kossa. a Kóssa-reakció (1. rész) MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 2015. FEBRUÁR.
MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 2015. FEBRUÁR 137. / 123-127. I The rediscovered MAGYARY-KOSSA GYULA MAGYARY-KOSSA was born 150 years ago the Kossa reaction Gálfi Péter 1* Koósné Török Erzsébet 2 Az újra felfedezett
Emlékezés Várterész Vilmosra Rememblance of Vilmos Várterész
NAGY MAGYAR HIGIÉNIKUSOK XVIII. GREAT HUNGARIAN HYGIENISTS XVIII Emlékezés Várterész Vilmosra Rememblance of Vilmos Várterész PROF. KÖTELES GYÖRGY Országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi
ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7.
ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7. Beszámoló a Magyar Tudományos Akadémia területi bizottságai 2012. évi tevékenységéről Készítette: Látta: Megtárgyalta: Bertók
Születési hely, idő: Keszthely, 1945. október 20.
Dr. Nováky Erzsébet egyetemi tanár Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságföldrajz és Jövőkutatás Tanszék 1093 Budapest, Fővám tér 8. Tel. +36-1-482-5319 és +36-1-482-5325 erzsebet.novaky@uni-corvinus.hu erzsebet.novaky@gmail.com
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ---------------------------------------------------------------------------- SZABÓ-ZSOLDOS
TUDOMÁNYTÖRTÉNET. A 80 éve született Bodrogi Tibor önéletrajza
TUDOMÁNYTÖRTÉNET Voigt Vilmos A 80 éve született Bodrogi Tibor önéletrajza 80 éve (1924-ben) született a mai magyar etnológia megszervező és vezető egyénisége, Bodrogi Tibor (eredeti családi nevén Fradi),
Klement András Szakmai életút bemutatása 2/22
Klement András Klement András Szakmai életút bemutatása 2/22 Klement András vagyok, 1981. augusztus 1-je óta dolgozom a körmendi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, ill. utódintézményeiben. Nem ezen a vidéken
Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika. Békefi Zsuzsa Kubatov Antal
Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika Békefi Zsuzsa Kubatov Antal BÉKEFI ZSUZSANNA 1967-ben kezdte középiskolai tanári pályáját matematika-fizika szakos tanári végzettséggel. Két évig a keszthelyi Vajda
Sine praeteritis futura nulla (Múlt nélkül nincs jövő)
A tanszékünk első 93 éve bevezető gondolatok egy rendhagyó emlék- és köszöntő konferenciához, egy emlékező és köszöntő kötethez, mert a 2014-es esztendő a tanszéki kozmológiában egy különös bolygóegyüttállást
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanácsa. Dr. Bódi Stefánia tanársegéd
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanácsa Dr. Bódi Stefánia tanársegéd A magyar biztonságpolitikai gondolkodás etnikai konfliktusok rendezésére irányuló elméletei, különös tekintettel Bibó István
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola Kutatói együttműködések Web 2.0-es PhD kutatói közösség Doktori értekezés tézisei Készítette: Szontágh Krisztina
Főtitkári beszámoló és 2012-es pénzügyi terv
Főtitkári beszámoló és 2012-es pénzügyi terv Dr. Bartolits István főtitkár HTE közgyűlés 2012 2012. május 24. Áttekintés Honnan indultunk? Meddig jutottunk? Hol tartunk? Mik a lehetőségeink? Az új Választmány
Alföldy Zoltán professzor 25 éven át (1950 1974) a Mikrobiológiai Intézet élén
HORUS Alföldy Zoltán professzor 25 éven át (1950 1974) a Mikrobiológiai Intézet élén Nász István dr. Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Orvosi Mikrobiológiai Intézet, Budapest Az első évek
Mérési eljárások kidolgozása látók és látássérültek lokalizációs képességeinek összehasonlítására
XXIX. Kandó Konferencia 29 th Kandó Conference November 21, 2013, Budapest, Hungary Mérési eljárások kidolgozása látók és látássérültek lokalizációs képességeinek összehasonlítására Répás József, Dr. Wersényi
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE
OPAKFI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET 2007.ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Budapest 2008. április 10. - 2 - I. Számviteli beszámoló Az egyesület a tevékenységéhez szükséges forrásokat az egyesület céljait szolgáló közhasznú-,
Beszámoló a Magyar Szemiotikai Társaság 2012-es közgyűlésén
1 Beszámoló a Magyar Szemiotikai Társaság 2012-es közgyűlésén Valamivel több mint egy éve hangzott el legutóbbi közgyűlési beszámolónk. Azóta is körülbelül ugyanúgy működött társaságunk, úgyhogy semmi
Keleti Károly és az agrárcenzusok
Keleti Károly és az agrárcenzusok Laczka Éva Ph.D. MST jubileumi konferencia Balatonöszöd 2012. november 15-16. 1 Miért emlékezünk meg Keleti Károlyról? Az MST alapszabálya Keleti Károlyról nevezte el
A Felnőttképzés Fejlesztéséért Egyesület
A Felnőttképzés Fejlesztéséért Egyesület Felnőttképzés és demokrácia képezhetőség, felnőttkori ismeretbővítés a felnőttképzés fejlesztéséért a Magyar Tudomány Hónapja keretében rendezett konferenciájáról
ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö
DR. KOKOVAY ÁGNES. Személyes információk. Születési hely, idő: 1956. május 30. Várpalota. Képzettség
DR. KOKOVAY ÁGNES Személyes információk Születési hely, idő: 1956. május 30. Várpalota Képzettség Középiskolai testnevelő tanár (1978) Aerobic oktató (1983) Kézilabda szakedző (1989) C kategóriás néptáncoktató
TÁVOKTATÁSI TANANYAGOK FEJLESZTÉSÉNEK MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI
TÁVOKTATÁSI TANANYAGOK FEJLESZTÉSÉNEK MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI A távoktatási forma bevezetése és eredményességének vizsgálata az igazgatásszervezők informatikai képzésében DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI dr. Horváth
Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai
Dr. Hadnagy Imre József Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai Kiállítócsarnok nem lévén a gyűjtemény néhány muzeális tűzoltószere és a hazai tűzvédelem jeles személyiségeinek domborműve az intézménynek
A STRATÉGIAALKOTÁS FOLYAMATA
BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM VÁLLALATGAZDASÁGTAN INTÉZET VERSENYKÉPESSÉG KUTATÓ KÖZPONT Szabó Zsolt Roland: A STRATÉGIAALKOTÁS FOLYAMATA VERSENYBEN A VILÁGGAL 2004 2006 GAZDASÁGI VERSENYKÉPESSÉGÜNK VÁLLALATI
(Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2012) A könyvet tárgyánál fogva és szerzőjére való tekintettel is ajánlom azoknak az olvasóknak a
1 HAGYOMÁNY ÉS MODERNSÉG BENEDETTO CROCE ESZMEVILÁGÁBAN (Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2012) A könyvet tárgyánál fogva és szerzőjére való tekintettel is ajánlom azoknak az olvasóknak a figyelmébe,
VÁLTOZTATÁSMENEDZSMENT A HAZAI GYAKORLATBAN
Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola Vállalkozásgazdaságtan és menedzsment program VÁLTOZTATÁSMENEDZSMENT A HAZAI GYAKORLATBAN
Dr. Merkely Béla Péter részletes szakmai önéletrajza
Dr. Merkely Béla Péter részletes szakmai önéletrajza Születési hely, idő Budapest, 1966. június 28. Tudományos fokozat 1999 PhD. 2006 MTA doktora (D.Sc.) 2006 Habilitáció Semmelweis Egyetem (Kardiológia)
Az új és azóta visszavont minimumfeltétel rendszer anomáliáiról
Az új és azóta visszavont minimumfeltétel rendszer anomáliáiról Halmosné Mészáros Magdolna, Békés Megyei Képviselô-testület Pándy Kálmán Kórháza, Gyula A minimumfeltétel rendszer az elmúlt több mint 10
Magyarország, 4031, Debrecen. tozser.zoltan@arts.unideb.hu. 2009. szeptemberétől jelenleg is Ph.D. tanulmányok folytatása
Europass Önéletrajz Vezetéknév / Utónév(ek) Cím(ek) Tőzsér Zoltán Magyarország, 4031, Debrecen. Telefonszám(ok) Mobil: +36-30-461-45-81 E-mail(ek) Állampolgárság tozser.zoltan@arts.unideb.hu Magyar Születési
Tudományos segédmunkatárs (MTA TK SZI) nők a tudományban, műszaki tudományok, magánélet és munka egyensúlya, gyermekvállalás
Paksi Veronika Tudományos segédmunkatárs (MTA TK SZI) Osztály: Társas kapcsolatok és hálózatelemzés osztály E-mail: paksi.veronika@tk.mta.hu Telefonszám: +36 1 2246700 / 268 Kutatási területek nők a tudományban,
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnöke
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnöke Szám: 318-2/2007. ELŐTERJESZTÉS A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági
Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein)
VIII. Fejezet Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein) A magyar felsőoktatás egyik sikertörténete a Tudományos Diákkör, közismert nevén a TDK. Aligha véletlen,
FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2008. évi elõfizetési árainkra TARTALOM
LI. ÉVFOLYAM, 28. SZÁM Ára: 693 Ft 2007. OKTÓBER 11. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2008. évi elõfizetési árainkra TARTALOM oldal
A Szegedi Középkorász Műhely tizenöt éve (1992 2007)
akk Ferenc A Szegedi Középkorász űhely tizenöt éve (1992 2007) A Szegedi Középkorász űhelyt mint civil szakmai szervezetet Kristó Gyula profeszszor hozta létre, alapította meg 1992 áprilisában, a űhely
ELŐTERJESZTÉS. a Közgyűlésnek. a Társaság 2015. évi tevékenységéről
MAGYAR-OROSZ MŰVELŐDÉSI ÉS BARÁTI TÁRSASÁG ELNÖKSÉG ELŐTERJESZTÉS a Közgyűlésnek a Társaság évi tevékenységéről Budapest, 2016. március ELŐTERJESZTÉS a Társaság évi tevékenységéről A határozati javaslat
A magyar tudományos utánpótlás a Kárpát-medence kisebbségi régióiban 1
Berényi Dénes Egyed Albert Kulcsár Szabó Enikõ A magyar tudományos utánpótlás a Kárpát-medence kisebbségi régióiban 1 A tudományos utánpótlás ügye minden bizonnyal a tudomány mûvelésével kapcsolatos kérdések
BME Fizikai Tudományok Doktori Iskola
MAB azonosító: 135 BME Fizikai Tudományok Doktori Iskola Önértékelés (2009) A doktori iskola bemutatása A Fizikai Tudományok Doktori Iskola feladata a tudományos elitképzés: az oktatói és kutatói utánpótlás
Oktatói önéletrajz. Dr. Síklaki István. Karrier. egyetemi docens
Dr. Síklaki István egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1971-1976 ELTE BTK, klinikai pszichológus
FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERE
Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERE (Módosításokkal egységes szerkezetben) Az SzMSz 3. számú melléklete Budapest 2008 Tartalomjegyzék I.
F E L J E G Y Z É S. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről. Ülés helye: Városháza Díszterme
F E L J E G Y Z É S Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Filvig Géza Marsovszky Lászlóné Simon
A MŰSZAKI MENEDZSMENT ÉS VÁLLALKOZÁSI TANSZÉK TÖRTÉNETE
A MŰSZAKI MENEDZSMENT ÉS VÁLLALKOZÁSI TANSZÉK TÖRTÉNETE Dr. Varga Emilné Dr. SZŰCS Edit Dr. PAPP Péter Debreceni Egyetem, AMTC Műszaki Kar Műszaki Menedzsment és Vállalkozási Tanszék 4028 Debrecen, Ótemető
KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA E Ö T V Ö S K Á ROLY DÍJAS OK
KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA E Ö T V Ö S K Á ROLY DÍJAS OK A díjat az Elnökség 1999. február 19-i határozatával alapította. A kitüntetést az Elnökség azoknak a kollégáknak adományozza, akik kiemelkedő szakmai
60 éves a klinikai laboratóriumi. társaságunk (I.) (KOLAB, KOLSZ, MKLDT, LDT, MLDT) Jobst Kázmér PTE ÁOK Laboratóriumi Medicina Intézet
60 éves a klinikai laboratóriumi társaságunk (I.) (KOLAB, KOLSZ, MKLDT, LDT, MLDT) Jobst Kázmér PTE ÁOK Laboratóriumi Medicina Intézet 4 5 A hazai diagnosztikus szakmák társaságaikat, beleértve az elméleti
FARKAS OTTÓ, mint a DUNAI VASMŰ, illetve az ISD DUNAFERR Zrt. nyersvasgyártás-fejlesztésének egyik közreműködője
A Miskolci Egyetem Közleménye, B sorozat, Kohászat, 36. kötet (2010) FARKAS OTTÓ, mint a DUNAI VASMŰ, illetve az ISD DUNAFERR Zrt. nyersvasgyártás-fejlesztésének egyik közreműködője LUKÁCS PÉTER MŰSZAKI
A PÁLYÁZAT LEFOLYÁSA, SZEMÉLYI, TARTALMI VÁLTOZÁSAI
Z Á R Ó J E L E N T É S OTKA nyilvántartási szám: K69018 Témavezető: Gingl Zoltán A téma címe: Fluktuációk és zajok alap- és interdiszciplináris kutatása fizikai, neurocardiológiai és nanotechnologiai
Dr. Dulovics Dezső, PhD.
Dr. Dulovics Dezső, PhD. okleveles vízépítő mérnök, címzetes egyetemi tanár 1935 2016 Dulovics Dezső Rimaszombaton született 1935. március 6-án. A rimaszombati gimnáziumban érettségizett 1954- ben, majd
Karlovitz János Tibor (szerk.). Mozgás, környezet, egészség. Komárno: International Research Institute s.r.o., ISBN 978-80-89691-15-9
Mozgás és egészség KARLOVITZ János Tibor Miskolci Egyetem, Miskolc bolkarlo@uni-miskolc.hu Ebben a bevezető fejezetben arra szeretnénk rávilágítani, miért éppen ezek a tanulmányok és ebben a sorrendben
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ (KOLOSSA SÁNDOR nyá. alez., előadó, 2008. szeptember) 1. Oktatási teljesítmény
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ (KOLOSSA SÁNDOR nyá. alez., előadó, 2008. szeptember) 1. Oktatási teljesítmény 1.1. Magas szintű felsőoktatási tevékenység: 1982-ben végeztem a KLKF-n, ahol polgári képesítésként testnevelő
A magyar börtönügy arcképcsarnoka
A magyar börtönügy arcképcsarnoka Pulszky Ágost (1846 1901) A humanitárius szempont legbiztosabb próbája a politikai értékeknek. (Szalay László) Jogfilozófus, szociológus, politikus, jogtudományi szakíró,
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
A beszédérhetőség szerepe az oktatási intézményekben, tantermekben, előadótermekben
A beszédérhetőség szerepe az oktatási intézményekben, tantermekben, előadótermekben Borsiné Arató Éva ARATÓ Akusztikai Kft H-1031, Varsa u.14 arato.eva@aratokft.hu Az építészeti akusztikai tervezés fontossága,
S Z Í V A S Z Í V É R T A L A P Í T V Á N Y
HÍRLEVÉL HÍRLEVÉL KEZDEMÉNY 2015 JÚLIUS/kezdemény szám SZÍV A SZÍVÉRT ALAPÍTVÁNY ELŐSZÓ " Nagy megtiszteltetés számomra, hogy útjára bocsáthatom ezt az új és nagyszerű kezdeményezést, a szívtranszplantációs
A munkavédelmi oktatás helyzete a felsőoktatásban
A munkavédelmi oktatás helyzete a felsőoktatásban (összegző megállapítások) 1. Bevezetés, a vizsgálat célkitűzései A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény végrehajtását az Országgyűlés és a Kormány
Studia Mundi - Economica Vol. 2. No. 3.(2015) A KREATÍV MUNKAERŐPIACI MAGATARTÁSFORMÁK FEJLESZTÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE
A KREATÍV MUNKAERŐPIACI MAGATARTÁSFORMÁK FEJLESZTÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE Összefoglalás THE NEED TO DEVELOP CREATIVE LABOR MARKET BEHAVIOR Csehné Papp Imola PhD egyetemi docens Gazdaság- és Társadalomtudományi
»Collegium Doctorum«
»Collegium Doctorum«Tisztelgés a miskolci jogtudományi doktori képzés eredményei előtt LUBÓCZKI KATALIN * Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara országosan egyedülálló eseménynek, a Collegium Doctorum
KÜLSÕ CÉGEK TÁMOGATÁSÁVAL MEGVALÓSÍTOTT, 4GL ÉS CASE ESZKÖZÖKRE ALAPOZOTT KÉPZÉS A SZÉCHENYI ISTVÁN FÕISKOLÁN
KÜLSÕ CÉGEK TÁMOGATÁSÁVAL MEGVALÓSÍTOTT, 4GL ÉS CASE ESZKÖZÖKRE ALAPOZOTT KÉPZÉS A SZÉCHENYI ISTVÁN FÕISKOLÁN dr. Kovács János, kovacsj@rs1.szif.hu Hartványi Tamás, hartvany@rs1.szif.hu Széchenyi István
Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar JELENTÉS a minőségfejlesztési program kari megvalósításáról (2008/2009. tanév)
Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar JELENTÉS a minőségfejlesztési program kari megvalósításáról (2008/2009. tanév) Székesfehérvár 2010. január 0 1. táblázat A Geoinformatikai Kar jelentése
Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html
Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html Kapronczay Károly A Tudományos Ismeretterjesztő Társulatunkat alapító orvosok A XIX. század első felében az ország önállóságáért vívott
Különös közzétételi lista 2014/2015
Különös közzétételi lista 2014/2015 I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató II. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma III. A nevelési-oktatási
Szakmai önéletrajz. Nyelvvizsga: Angol orvosi szaknyelv középfok (Bizonyítvány száma: D A 794/1997), orosz alapfok.
Szakmai önéletrajz Személyi adatok Név: Dr. Deli József Születési hely, idő: Baja, 1956. március 6. Állampolgárság: magyar Családi állapot: nős, 2 gyermek apja (Orsolya 1985, Kristóf 1988) Lakcím: 7634
KITÜNTETÉSEK. Professzor dr. Gottfried Konecny az MFTTT tiszteleti tagja
H Í R E K KITÜNTETÉSEK Professzor dr. Gottfried Konecny az MFTTT tiszteleti tagja Gottfried Konecny professzort a magyar földmérési, térképészeti és távérzékelési szakemberek nemzetközi elismerésének kimagasló
FAIPARI SZÁRÍTÁSI TECHNOLÓGIÁK A XXI. SZÁZAD KÜSZÖBÉN TAMÁSYNÉ BÁNÓ MARGIT
Összefoglaló FAIPARI SZÁRÍTÁSI TECHNOLÓGIÁK A XXI. SZÁZAD KÜSZÖBÉN TAMÁSYNÉ BÁNÓ MARGIT Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar, Fa- és Papírtechnológiai Intézet 9400 Sopron, Bajcsy Zs. u. 4.
krfeher@gmail.com http://mnytud.arts.unideb.hu/feherkrisztina.php
Szakmai önéletrajz SZEMÉLYES ADATOK Név DR. FEHÉR KRISZTINA Cím DE MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI TANSZÉK, 4010 DEBRECEN, PF. 54. Telefon 06-52-512-900/23098 E-mail Honlap Születési idő és hely krfeher@gmail.com
Előterjesztés a Közgyűlés részére az MTA 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról
Magyar Tudományos Akadémia Főtitkára Előterjesztés a Közgyűlés részére az MTA 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról Budapest, 2007. május T a r t a l o m j e g y z é k I. Az Akadémia rendelkezésére
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMJA
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMJA Szeged, 2013. május 15. 1 SZTE JGYPK TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAM Tartalom 1. A Program célja 2. A tehetséggondozás jelentősége
Hírek, események. Györgyöt a Szolgáltatás- és külkereskedelemstatisztikai. osztálya vezetőjévé nevezte ki.
1082 Fórum személyek komplett szakmai adatbázisokhoz jussanak hozzá általa, hanem hogy az egyes állampolgárok tájékozódhassanak a közügyek intézéséről, és ezzel összefüggésben a közpénzek felhasználásáról.
Hughes, M.- Dancs, H.( 2007) (eds): Basics of Performance Analysis, Cardiff- Szombathely, Budapest
Szegnerné dr. Dancs Henriette PUBLIKÁCIÓ Könyv, idegen nyelv Szerz, cím, megjelenés helye, 2006 Dancs, H- Hughes, M.- Donoghue, P. (2006) (eds): World Congress of Performance Analysis of Sport 7th, Proceeding,
szemle 509 Tudás és rugalmasság a diplomás foglalkoztatás európai esélyei hez vezetett, nem számol annak lehetőségével,
szemle 509 hez vezetett, nem számol annak lehetőségével, hogy az elmúlt években nőtt a magasabb intellektuális tevékenységet igénylő pozíciók száma. A bolognai folyamattal és következményeivel foglalkozó
Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö
A KOSSUTH LAJOS HADTUDOMÁNYI KAR
ZRÍNYI MIKLÓS 2. számú melléklet a ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. számú példány A KOSSUTH LAJOS HADTUDOMÁNYI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE - 2011 - TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 4 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS
SZEMLE Buday-Sántha Attila: Székelyföld
SZEMLE Buday-Sántha Attila: Székelyföld Szerkesztette: Horváth Gyula. Budapest Pécs, MTA Regionális Kutatások Központja, Dialóg Campus Kiadó. 2003. A Kárpát-medence régiói I. 453 oldal. A 2003-as év jelentõs
Munkahely: BME TTK Matematika Intézet, Differenciálegyenletek Tanszék. Telefon: 36-1-463-26-90, Fax: 36-1-463-12-91, Mobil: +36-30-9392626.
Dr. M o s o n P é t e r matematikus, oktatási szakember Önéletrajz (2015. szeptember 3.) Moson Péter Sz.: Budapest, 1949. szeptember 23. Lakás: 1119 Budapest, Rátz László utca 52. Telefon/fax: 36-1-2055488.
Roska Tamás Műszaki és Természettudományi Doktori Iskola a PPKE Információs Technológiai és Bionikai Karán
Roska Tamás Műszaki és Természettudományi Doktori Iskola a PPKE Információs Technológiai és Bionikai Karán a Doktori Iskola vezetője: Szolgay Péter, az MTA Doktora a Tudományterületi Doktori és Habilitációs
DR. KANYÓ MÁRIA KARDOS SÁNDOR ISTVÁN. Korrupciós, vagy csak hála. Corruption or just gratitude
Absztrakt DR. KANYÓ MÁRIA KARDOS SÁNDOR ISTVÁN Korrupciós, vagy csak hála Corruption or just gratitude Doktori kutatás keretében 238 fős mintavétellel empirikus felmérést végeztünk a rendőrség hivatásos
December 28. Nőtt a felvételizők átlagpontszáma
December 28. Nőtt a felvételizők átlagpontszáma http://www.nepszava.hu/default.asp?ccenter=onlinecikk.asp&articleid=1280582 Tízzel nőtt a felsőoktatási intézményekbe felvettek által elért átlagpontszám
DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SZAFNER GÁBOR
DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SZAFNER GÁBOR MOSONMAGYARÓVÁR 2014 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Mosonmagyaróvár Matematika, Fizika és Informatika Intézet Ujhelyi
HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE
HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE EVALUATION OF STUDENT QUESTIONNAIRE AND TEST Daragó László, Dinyáné Szabó Marianna, Sára Zoltán, Jávor András Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Informatikai Fejlesztő
Dr. Szondi Lipót Emlékalapítvány tevékenységének bemutatása. Dr. Kiss Enikő XX. Országos Pszichológiai Nagygyűlés Budapest, 2011. máj. 25-27.
Dr. Szondi Lipót Emlékalapítvány tevékenységének bemutatása Dr. Kiss Enikő XX. Országos Pszichológiai Nagygyűlés Budapest, 2011. máj. 25-27. Az alapítványtevő, Dr. Balázs Péter (1919-1994) Dr. Balázs Péter
KUTATÁS, FEJLESZTÉS, PÁLYÁZATOK ÉS PROGRAMOK A FELSŐOKTATÁSBAN AZ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM FELSŐOKTATÁS-FEJLESZTÉSI ÉS TUDOMÁNYOS ÜGYEK FŐOSZTÁLYÁNAK
KUTATÁS, FEJLESZTÉS, PÁLYÁZATOK ÉS PROGRAMOK A FELSŐOKTATÁSBAN AZ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM FELSŐOKTATÁS-FEJLESZTÉSI ÉS TUDOMÁNYOS ÜGYEK FŐOSZTÁLYÁNAK 2005. ÉVI JELENTÉSE Jel2005.rtf A kiadványt összeállította
É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó
ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É
Kvartó elrendezésű hengerállvány végeselemes modellezése a síkkifekvési hibák kimutatása érdekében. PhD értekezés tézisei
Kerpely Antal Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola Kvartó elrendezésű hengerállvány végeselemes modellezése a síkkifekvési hibák kimutatása érdekében PhD értekezés tézisei KÉSZÍTETTE: Pálinkás
Tőrös Szilárd, az FDSZ elnöke, az ÉSZT alelnöke www.szakszervezetek.hu Írta: Szakszervezetek.hu Közzétéve: 2014. július 07.
Tőrös Szilárd, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöke, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) alelnöke kései gyerekként született Pécsen, 1950. november 7-én. Édesapja a Pécsi
DIGITAL ETERNITY: DATABASES AND APPLICATIONS ON CD-ROM IN OUR EDUCATIONAL PRACTICE
Szolnoki Tudományos Közlemények XV. Szolnok, 2011. Jávorszky Ferenc 1 DIGITÁLIS ÖRÖKLÉT: CD-ROM ADATBÁZISOK, ALKALMAZÁSOK OKTATÁSI GYAKORLATUNKBAN Az elmúlt másfél évtizedben hatalmas tudásanyagot halmoztunk
TÁMOGATÁS ÉS HASZNOSULÁS. Hatástanulmányok az anyaországi juttatásokról
TÁMOGATÁS ÉS HASZNOSULÁS Hatástanulmányok az anyaországi juttatásokról MTT Könyvtár 10. A Magyarságkutató Tudományos Társaság kiadványa MTT, Szabadka, Branislav Nušić utca 2/I. TÁMOGATÁS ÉS HASZNOSULÁS
ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é
336 Jelentés a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium fejezet pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről
336 Jelentés a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium fejezet pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről TARTALOMJEGYZÉK I. Összefoglaló megállapítások, következtetések, javaslatok II. M e g á l l a p
A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 2015. február 26-án ülést tartott. A napirend a következő volt:
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR HIVATALOS TÁJÉKOZTATÓJA Kari Közlöny 2014/15. 3. szám TARTALOM A kari tanács ülései 1 Határozatok 2 Személyi hírek 6 Bizottsági hírek 14 Kari hírek
Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó
É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű
Igaz Béla dr. 186 Illés József dr.
Igaz Béla dr. 186 Illés József dr. Igaz Béla dr., a felsőház tagj'a. 1865- ben született a somogymegyei Lábodon. Az egyetemet a bécsi Pázmáneumban végezte s ott szerezte meg a hittudományi oklevelet. Tanulmányai
ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű
Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó
É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú