Beszámoló a november 15.-i XXI. Tudományos ülésről
|
|
- Domokos Budai
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Megtrtottuk XXI. Tudományos ülünket éves Közgyűlünket. A ngy érdeklődt tnúsított, előzetesen bejelentkezett 100 fővel szemben Tudományos ülen közel 150-en voltk, esti vcsorán pedig több mint 120-n. Bebizonyosodott, témválsztásunk szerencs volt, hiszen minden rztvevő klubtgunk érdeklődt muttott iránt, mi vélemény mgyr egzségügyről külföldön. Ennek prezentálásár kértük fel egykori miniszterünket, jelenleg OECD rendkívüli meghtlmott ngykövetét, Dr. Mikol Istvánt, ki tőle megszokott mgs színvonlú elődássl kötötte le rztvevő hllgtóság érdeklődét. A fő témán kívül betekintt nyerhettünk OECD munkájáb, szerteágó, sokrétű tevékenységébe ennek mgyr vontkozásib. A közel másfél órás elődást klubtgok vstpssl köszönték meg. Ngyon sjnáltuk, Blog Zoltán miniszter úr egyéb elfoglltság mitt most sem tudott eljönni, de képviseletében megjelent Dr. Lki Judit egzségügyi főtnácsdó, ki átvette Miniszter úr rzére előző évi kongresszusr már elkzült tiszteletbeli Menedzser Klubtgsági érmet. Az elődás után Ngykövet úr interjút dott Népszbdságnk (Dnó Ann) ki cikkében röviden említt tett Mgyr Egzségügyi Menedzser Klubról is. 1/8
2 Dr. Mikol korábbi htáron elődást. elismerül Szlovák átnyúló Elődását István átdt egzségügyi egzségügy ngysikerű követően Klubunkelődását tiszteletbeli Dr. állmtitkár, ellátásról, Soós Ágnes ennek mint tgságát jelenleg felkért elnök előnyeiről reprezentáló NATO sszony hozzászóló egzségügyi nehézségeiről megköszönte névre követte szóló összekötője, Juráj trtott érmét. elődást Gemeŝ, érdekes ki ADr. kétmyer elődás utáni rövid kávzünet hngultos képeit képglérián szünet utánákos hozzászólásokkl folytttuk, melyeket következők szerint lehet hllgthtjátok megtekinteni.meg: A főiggtó Terézvárosi Egzségügy szolgált Dr. Mikol István válsz Dr. Lki Judit Egzségügy Főtnácsdó Emberi Erőforrások Minisztérium 2/8
3 Dr. Vdász Mári Klocsi Kórház Dr. Pál Miklós Főiggtó Főorvos Dunkeszi Szkorvosi Rendelőintézet Dr. Polák László II. Kerületi Szkorvosi Rendelő Ngyné László Erzsébet Főiggtó Krcgi Kórház Gémesiné Lőrinc Márt Ápolási Iggtó Flór Ferenc Kórház Zoltán György Dr. Mikol István (Rendkívüli meghtlmott ngykövet) című A keserny hozzászólások vidám után elődás Dr. Budházy következett Emil, Az utolsó 100 évem válságok vihri között Befejezül víz Ferenc. című melodrámáját. MEM Klub Szereplők: mtőr színjátszó Dr. Soós csoportj Ágnes, Dr. muttt Ráczbe Jenő, Dr. Rácz Prof. Dr. Jenő Rep Az egy Imrepohár Flór Az elődások Mendzser tgunk nyerte Klubután, el Grtulálunk. évi estiéletmű progrm Jó díját, egzségben, megkezde melyet ebben hosszú előtt dtuk életet évben: átkívánunk. Dr. Mgyr Budházy Egzségügyi Emíl lpító 3/8
4 Az ünnepélyes pillntok fárdhttlnul jó hngultot. után éjjel 1 óráig trtott klubest, mihez Régió zenekr biztosított november 16. Közgyűl A közgyűli beszámoló teljes szövege itt olvshtó el Eztlehet kiknek rövid bemuttkozását szöveg melletti jelre kttintv követte meghllgtni. új tgok felvétele, Tündik Henriett 4/8
5 Pékó Zoltán Dr. Hódi Gbriell Dr. Unger Péter Ngyné László Erzsébet 5/8
6 Blogh László Törökné Kufmnn Zsuzsnn Vtiné Körmendi Ann Rézsó Mári 6/8
7 Blogh Andre Johnn Dr. Buzn Andre Dr. Sólyom Olimpi Szemán Év 7/8
8 Orveczné Kispál Angél zárszó A következett. tgok felvétele után került sor 16-án,. korábbn felvettek érméinek kiosztásár, mjd elnöki Elnök két intézet-vezeti összetrtni, np úr végén zárszvábn ápolni, elmondhtj: helyzetben fejleszteni összefogllt, ilyen ngy mgs mi boldogság, szkmánkt. szkmi, hivtlos lelki, ez rz jelzi szellemi kiváló végére menedzser értünk pszich színvonlon ngyon nem könnyű trtlms tudt Az lpszituációjábn minden egyre hozott orvosok újságírók, diplomáj segítségével tevékenységet Menedzser egzségügyben, ngyobb szerve, mellett egzségügyi mellett jogászok, is klubnk fejtsenek lehetővé techniki, ugynolyn szervrendszere drbokr egzségügyi mérnökök, minden ellátás információármlás téve, ki. informtiki, rngbn, hullv, olyn rendszerébe. informtikusok külön menedzseri felső felsőfokú rengeteg gdsági szkorvost ápolási, szinten felgyorsult. Ezért végzettségű szkembert stb. gondozási ismereteket vezetők, komoly kíván. vn szerepét Az, A egzségügyi, ápolási ismereteket szkorvosi orvostudomány, szkember termelt" isjó is megszerezte. felértékelve vezetők Klubunk működ követelő tgj Az fejleszti, emberi tettük meglkuláskor lehessen, A más diplom egzségügy személyzetet támogtás szkemberek; testnek ki Ez stbiln de erősödött, létszámát. eléggé gondolt kiváló, áll turbolens Ezt fitl, lpgondolt működik. több jövőre különböző mint két nézve Nem évtizedet 20 megtrtásánk évvel minth szkmákt örömtelinek ezelőtt hgytunk voln született, képviselő vlki helyessége mgunk bizttónk (vgy menedzserek mögött. kivitelez vlkik), tekinthetjük. TI! Ez mostni jól időben ki gdgítják sikerült. eki. működt új Klubunk felvételeket Klubunk Klubunk egyre támdt ót t, voln, is bezárom. Én előző ápolni tevékenysége krácsonyi boldog évben ezt vgyok, ünnepeket sok felvett szkmás, klubunknk, fitlok itt eredményes de állhtok mert meg egy célt mindenki, ngyon előttetek, kró boldog jók Klubot. ki mit újesztendőt Klub jelen szeretnék Ngyon tgji: vn, mert kívánok. még Köszönöm fitl híre sokáig, Ezzel feldt ngyon de klub, mi rzvételt, most, legyen közgyűlt jólehetővé, vezeti tovább kellemes Bltonlmádi, november 11. ór 30. perckor. 8/8
MENEDZSERGYAKORLATOK. A Kapás utcai szakorvosi rendelőben Június 28
A Kapás utcai szakorvosi rendelőben 2017. Június 28 Éves munkatervünkben rögzített programunk szerint első alkalommal ismerkedtünk meg a menedzsergyakorlatokkal, tapasztatokkal egy járóbeteg szakorvosi
Ez évi Tudományos Ülésünk fő témája: az egészségügyi intézmények ellenőrzése volt.
Beszámoló 2015. november 27-én, Visegrádon megtrtott Tudományos Ülről Ez évi Tudományos Ülünk fő témáj: egzségügyi intézmények ellenőrze volt. Meghívott vendégeink közül kimentette mgát egyéb elfoglltságár
vízújság Több polgármester Bemutatkozik a Vevőszolgálat Központi Telefonos Ügyfélszolgálata Még mindig a víz az Úr! Szakszervezeti hírek
XXVII. évfolym 1. szám 2010. július www.edvrt.hu Több polgármester is elismerően szólt z ÉDV Zrt.-vel vló együttműködésről 3. oldl Bemuttkozik Vevőszolgált Központi Telefonos Ügyfélszolgált 6. oldl Még
VÉREK TES. Szabadságra mentem
TES VÉREK Budpest József Utci Bptist Gyülekezet lpj XXII. évfolym 6. szám 2012.június fogllkozni! Képzeld csk el, mi történne, h immeghllgtás helyett ezt válszolná neked Lélek, vgy egyáltlán, meg sem hllgtn?
Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.09.30 1 000 000 000
Pici kitekintő Kommentár 2014.09.30 1 000 000 000 Jegyzet mgyr bnkrendszer kihívási hzi bnkrendszerrel kpcsoltos gzdsági (és politiki) eseményeket vizsgálv fontos kiemelni kereskedelmi bnkokt érintő legfrissebb
A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtartomány értesítője Brassó, 2008. Március
A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtrtomány értesítője Brssó, 2008. Március Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszűnhetett dobogni szíve - Hrmdnpr legyőzte hlált. Et resurrexit
TRIANONI EMLÉKMŰ-AVATÁS
TRIANONI EMLÉKMŰ-AVATÁS A Község Képviselő testülete márciusi soros ülésén döntött, hogy 2010. június 4 én, Trinoni békediktátum láírásánk 90. évfordulóján emlékművet emeltet Lőkösház központjábn, Ktolikus
ÁPRILISI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS
Május Olyn csodásn kék május égboltj, Mint z oltlmzó mdonn plástj. Festők plettáján nincs nnyi árnylt, Ahányféle zöld színt természet mutt. Csipkés szélű, pró, fehér hrngocskák, Ontják gyöngyvirág vrázsos
Tudományos ülés és XII. tisztújító Közgyűlés Tapolca, Hotel Pelion december 5-6
Tapolca, Hotel Pelion 2014. december 5-6 Hosszas előkészületek és sok nehézség után sikerült tető alá hozni a 2014. évi évzáró rendezvényünket. Eredetileg, a szokott időben, a szokott helyen terveztük
380 éves a Türr Gimnázium
Csáky László földesúr hívásár 1638-bn, 380 évvel ezelőtt lpítottk iskolát pálos rendi szerzetesek Pápán, Türr István Gimnázium Kollégium mi helyén. Erre jubileumr emlékeznek meg héten át iskolábn. 1/6
VÉREK TES. Az őszi levél üzenete. a Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet lapja
TES VÉREK Budpest József Utci Bptist Gyülekezet lpj XXII. évfolym 10. szám 2012.október nyáron, erőt, biztonságot sugározv, de bevisszük lkásunkb télen, mikor felállítjuk z örökzöld fenyőt, hogy emlékeztessen
Ikonok Világa Magazin
Ikonok Világ Mgzin IkoNo k V i l á g elektronikus képesképes kidvány elektronikus m gzin A március - áprilisi szám trtlmából: Március és április ngyböjtnek és húsvét ünnepének is z ideje. Ikonokbn gzdg
MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára
6. évfolym AMNy1 feltlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 6. évfolymosok számár 2010. jnuár 22. 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Ügyelj küllkr! A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. A
A BUX-index alakulása a 25. héten ( )
A BUX-index lkulás A BUX-index lkulás 2010 június 27. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Givenincs A BUX-index értékelve lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték Give A BUX-index lkulás
Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesület
Vidékfejlesztési Egyesület Emlékeztető Szkmi rendezvény Időpont: 2015. október 07. 15:00 Helyszín: Beretvás Bor- és Pálinktörténeti bemuttóhely, 6041 Kerekegyház, Rákóczi u. 108. Tém: 2014-2020-s Vidékfejlesztési
VÉREK TES. Amit Lélekben kezdtetek el. ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT!
TES VÉREK Budpest József Utci Bptist Gyülekezet lpj XXIV. évfolym 5. szám 2014.május ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT! Amit Lélekben kezdtetek el (Gl 3,1-11; Zsid 10,36-39) A májusi
"ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: 199 6. október 30.
-8 4 - (...) "ALAPÍTÓ OKIRAT... (Változtlnul 12. pontig) 12.) Az intézmény vezetőiét pályázt útján Várplot város Önkormányztánk Képviselő-testülete htározott időre nevezi k i. Az áltlános iskolábn két
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI. Grátisz. Ingyenes, információs hirdetési hetilap. találkozhatunk mutatványosokkal, zsonglõrökkel, cirkuszi
A TARTALOMBÓL: JÁSZ-NAYKUN-SZOLNOK MEYEI Hírek megye életérõl Tóth Tihmér emlékezete Bogi gyógyulóbn Milliárdok megyének Fejcserék Hetényiben Progrmok, cégtár Rejtvény, hirdetések Városi kispályás foci
A városi ökölvívás. Egyszerű szótöbbség. nyílt ülés Maezik Róbert edző Egylet Surman Zoltán elnök Ciub. Surman Box. Tisztelt Bizottság!
I Előterjeszt Bék Város Önkormányzt Képviselő-testülete Okttási, Kulturális Sport Bizottságánk 2018. május 22-i ülére Sorszám: Tárgy: A városi ökölvívás fk)r/1. Dönthoztl módj: Egyszerű szótöbbség Tárgylás
A BUX-index alakulása a 4. héten ( )
A BUX-index lkulás A BUX-index lkulás 2010 jnuár 30. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Givenincs A BUX-index értékelve lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték Give A BUX-index lkulás
Kokusai Budoin, IMAF International Martial Arts Federation Nemzetközi Harcművészeti Szövetség AIKIDO - IAIDO - JUJUTSU - KARATEDO
Évvége 2013. kép forrás: internet Előszó Trtlom Szervusztok, Előszó Aikido 2013 Iido 2013 Jpnisztik: Egy kis jpán évvége Beszámoló "3 of kind" Emlékezés régi időkre Aikido edzőtáborok 2014. Gendoltok Írtm
Ismerős a városban? Körkérdésünk a 6. oldalon. Idén csak az áfa emeli a vízdíjat 3. oldal. Biztosították a boldogságot 7. oldal
Idén csk z áf emeli vízdíjt 3. oldl Biztosították boldogságot 7. oldl Pécsi Ildikó és Pnov pó Jászi iskolábn 12. oldl A páskomtól z NB I-ig 13. oldl XXI. évfolym 1. szám 2012. jnuár 10. Monor Városi Önkormányzt
MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára
8. évfolym Mt2 feldtlp MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feldtokt tetszés szerinti sorrenden oldhtod meg.
Szim Salom Hírlevél A Szim Salom Progresszív Zsidó Közösség havonta megjelenő kiadványa
Szim Slom Hírlevél A Szim Slom Progresszív Zsidó Közösség hvont megjelenő kidvány 2009 július-ugusztus / 5769 tmmuz-áv Tis Beáv Idén újbb szokássl gzdgodik Szim Slom: megüljük Tis Beáv gyászünnepét. Sokunknk
Farkas László Általános Iskola
Frks László Áltlános Iskol 643 Kelebi, Ady Endre utc 110 Tel: 77/44-1, 77/44-63 ltsulikelebi@freemilhu JEGYZŐKÖNYV Iktsz: III-1/010 Félévzáró értekezlet Ideje: 010jnuár Helye: Frks László Áltlános Iskol
- 27 - (11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő)
27 A ház hét minden npján progrmokkl telített. Kb. 900 fitl fordul meg hetente z állndó progrmokon. A próbák, z összejövetelek hosszú évek ót ugynzon helyen, ugynzon időpontbn vnnk. A megszokottság egyegy
A japán tőzsdeindex (Nikkei) és a jen (USD/JPY) árfolyamának alakulása. LDP Győzelme
c ú Pici kitekintő Erste lpkezelő Kommentár 2013.04.30 1 000 000 000 Jegyzet Brüsszeli deficit-eljárás: hol z lgút vége? (Oszly Péter, értékesítési menedzser, Erste lpkezelő.) következő hetek-hónpok egyik
A BUX-index alakulása a 23. héten ( )
A BUX-index lkulás A BUX-index lkulás 2010 június 14. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Givenincs A BUX-index értékelve lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték Give A BUX-index lkulás
Patent. FüZeSaBOny VÁROS és térségének lapja. I. évfolyam 3. szám 2015. július. Pályázati siker régi álom vált valóra.
Szívünk délutánj Dr. Czurig István krdiológus professzor - Füzesbony város díszpolgár - mgángyűjteményéből rendeztek kiállítást Közösségi Házbn. Mindegyik lkotás z emberi szívet ábrázolt. Búcsú z lm Mtertől
Friss tavaszi szélben ünnepeltünk
Ngykáti HÍRADÓ Ngykát Város Önkormányztánk lpj VIII. évfolym 3. szám 2014. március 26. Friss tvszi szélben ünnepeltünk Ez évben is megemlékeztünk 1848 49-es forrdlom és szbdsághrc évfordulóján. Az 1840-es
Széki Hírek A Magyarszékért Egyesület kiadványa
A Mgyrszékért Egyesület kidvány XIII. évfolym, 2. szám 2015. december 11., péntek Száll pihe-puh hó Száll pihe-puh hó, Csillogás rgyogó. Fenyőágon megpihen, Beköszönt december. Száll pihe-puh hó, Csengőszánon
Kelj föl rab-ágyad kőpárnáiról, Beteg, megzsibbadt gondolat! Kiálts fel érzés! mely nyögél Elfojtott, vérző szív alatt.
SZIGLIGETI Szigliget 750 éve királyi HARSONA vár Szigliget község Önkormányztánk ingyenes kidvány XI. évf. 3. szám Vörösmrty Mihály: Szbd sjtó Kelj föl rb-ágyd kőpárnáiról, Beteg, megzsibbdt gondolt! Kiálts
A szoba bejáratához közelebbi számítógépasztalon egy nagyméretű nyomtató és az ehhez. A villanyszerelési munka veszélyei
villnyszereli munk veszélyei Írt: Ngy László Zoltán oltó őrngy, vizsgáló 2010. december 15. szerd, 09:33 Egy budpesti társsház I. emeleti lkásábn keletkezett 2009 utolsó tvszi hónpjábn. lkás 20 m2-es szobáj
A BUX-index alakulása a 5. héten ( )
A BUX-index lkulás A BUX-index lkulás 20 február 06. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Givenincs A BUX-index értékelve lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték Give A BUX-index lkulás
Kerületi Közoktatási Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata 2011.
Kerületi Közokttási Esélyegyenlőségi Progrm Felülvizsgált Budpest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzt 2011. A felülvizsgált 2010-ben z OKM esélyegyenlőségi szkértője áltl ellenjegyzett és z önkormányzt
A szerkesztő. Tartalomjegyzék:
1 évnyi hllgtás után, újr megjelent z, Szeretet Lángj Gyülekezet újság! Bár formilg megújultunk, célunk még mindig z, hogy megosszuk egymássl gondoltinkt, bizonyságinkt és bátorítsuk, buzdítsuk egymást;
JÁSZOK NYOMÁBAN AMERIKÁBAN
120 Kitekint Muhory György JÁSZOK NYOMÁBAN AMERIKÁBAN Villge-ben 2002 nyrán lkó feleségemmel unoktestvéremtõl, ütt meghívást hogy következõ kptunk évben Clevelnd látogssuk mellett, meg õket By otthonukbn,
A BUX-index alakulása a 24. héten ( )
A BUX-index lkulás A BUX-index lkulás 2010 június 21. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Give nincs A BUX-index értékelve lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték
Tartalom I. 1. Kohászat. 2. Egyedi Protanium acél. 3. Első osztályú korrózióvédelem. 4. Örökös garancia
A profik válsztás pic egyetlen profi minőségű htszögkulcs Trtlom I. 1. Kohászt II. 2. Egyedi Protnium cél 3. Első osztályú korrózióvédelem 10 23 A szbványoknk vló 100%os megfelelés 26 Nincsenek rossz törések,
Büki Újság A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA
Büki Újság A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XIV ÉVFOLYAM 2 SZÁM 2012 FEBRUÁR 10 AJÁNLÓ Feltűzték szlgot végzős diákokr Idei első ülését trtott képviselő-testület 4 Nyugodt hngultbn telt közmeghllgtás 5 Kistérségi
Lakások elektromágneses sugárzásának mértéke és ezek csökkentési lehetőségei
Lkások elektro ánk mértéke ezek csökkenti lehetőségei Írt: Vizi Gergely Norbert, Dr. Szász ndrás múlt százdbn tudósok rájöttek, vezetékek elektro hullámokt bocsátnk ki, miket távkommunikációr lehet hsználni,
FÁCÁNKERT HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER
FÁCÁNKERT HEYI ÉRTÉKVÉDEMI KATASZTER PÉCSÉPTERV STÚDIÓ VÁROSRENDEZÉS ÉPÍTÉSZET BESŐ ÉPÍTÉSZET SZAKTANÁCSADÁS TERVEZÉS EBONYOÍTÁS F Á C Á N K E R T TEEPÜÉSRENDEZÉSI TERVE HEYI ÉRTÉKVÉDEMI KATASZTER Készítette
Együtt Egymásért. 6. Szám. Kirándulás Erdélybe. www.hkse-kup.atw.hu Kiadja a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület Kup
Együtt Egymásért 2011. 6. Szám www.hkse-kup.tw.hu Kidj Háromhtár Kulturális és Sport Egyesület Kup Kirándulás Erdélybe kupi Háromhtár Kulturális és Sport Egyesület Ifjúsági tgozt második lklomml vett részt
A BUX-index alakulása a 22. héten ( )
A BUX-index lkulás 2010 június Flg Szöveg méret 90 Mentés 100 110 120 130 140 150 0 Értékelés kiválsztás Még értékelve Givenincs A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték Give A BUX-index lkulás
Balogh Emese. Barnóczki Annamária. Csetneki Csaba SZERZŐINKRŐL
SZERZŐINKRŐL Blogh Emese Blogh Emese mester coch, 2009 ót fogllkozik cochinggl, képesítését Dr. Kollár Coching Iskolcsoportnál szerezte. Csládi válllkozásbn dolgozott közgzdként és vezetőként is, így ismeri
PAFC PÉCS augusztus 1., PÉNTEK, 19 ÓRA PANCHO ARÉNA
4. ugusztus., péntek PAFCPÉCS ugusztus., PÉNTEK, 9 ÓRA PANCHO ARÉNA Dnilovics Gohér Hudák Mkri Az OTP Bnk Lig. fordulójábn negyedszer lép pályár Puskás Akdémi FC z áprilisbn átdott Pncho Arénábn, hol első
artalmas díjemeléssel nem jár. költségvetéséről,
SZ ókimondó É T rdekes rtlms KÜRTÖLŐ NEMESNÁDUDVR ÖNKORMÁNYZTÁNK LPJ ÖNKORMÁNYZTI TÁJÉKOZTTÓ Tájékozttom Nemesnádudvr község lkosságát, hogy Német Kisebbségi Önkormányzt február 3-án megtrtott ülén z lábbi
Interjú Dr. VÁRY Annamáriával
18 Interjú Dr. VÁRY Annmáriávl MA MÁR NEM PÁLYÁRA, HANEM ÁTMENETEKRE ÉS MÓDOSÍTÁSOK SOROZATÁRA KELL FELKÉSZÜLNI. D r. Váry Annmári kliniki és pálytnácsdó szkpszichológus, pszichoterpeut, Wekerle Sándor
2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról1
j)10 R (1)4 2000. évi XXV. törvény kémii biztonságról1 z Országgyűlés figyelembe véve z ember legmgsbb szintű testi és lelki egészségéhez, vlmint z egészséges környezethez fűződő lpvető lkotmányos jogit
A BUX-index alakulása a 9. héten ( )
A BUX-index lkulás A BUX-index lkulás 20 március 06. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Givenincs A BUX-index értékelve lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték Give A BUX-index lkulás
% &'( Kedves Gyerekek! Nagyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom a leveleiteket!! " # $ %! & '
!"#$ % &'( Kedves Gyerekek! Ngyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom leveleiteket!! " # $ %! & ' ())* + Az jándékosztó Mikulás eredetileg ktolikus vllású vidékeken Szent
MAGYAR NYELVI FELADATLAP
MAGYAR NYELVI FELADATLAP 8. évfolymosok számár tehetséggondozó változt 10:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Ügyelj küllkr! A feldtokt tetszés szerinti sorrenden oldhtod meg. A megoldásr
Lépések... ... a fenntarthatóság felé. A tartalomból: A környezettudatos és társadalmilag felelős vállalatvezető szaklapja
KÜLÖNKIADÁS. október A környezettudtos és társdlmilg felelős vállltvezető szklpj esület y g E T E V Ö K Különkidás ból á m l k l j ó fordul v é. 5 1 k n á fennállás A trtlomból: Wintertől Üzenet Dr. Georg
MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára
8. évfolym AMNy2 feldtlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 8. évfolymosok számár 2012. jnuár 26. 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Ügyelj küllkr! A feldtokt tetszés szerinti sorrenden oldhtod
MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára
8. évfolym TMt1 feldtlp MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár tehetséggondozó változt 11:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feldtokt tetszés szerinti
Frei Kitti: A coach én- márkája. Egy felmérés eredményei. A felmérésben egy hét alatt 28 gyakorló coach (5 férfi és 23 nő) vett részt, akik 28 és
Mgyr Cochszemle Kuttás tudásmegosztás felmérben egy hét ltt 28 gykorló coch (5 férfi 23 nő) vett rzt, kik 28 Frei Kitti: coch én- 54 év közöttiek, átlgos életkoruk 39,6 év, szkmi márkáj tpsztltuk évek
Szakma megnevezése: Mechatronikai technikus
Érettségi utáni képzeink Szkm megneveze: Mechtroniki technikus Képzi idő: 2 év (érettségire épülő képz) 1/9 Érettségi utáni képzeink munkterület rövid, jellemző leírás számos rendelkező üzemeltete, mechtroniki
PannonianNatureNetwork: 4 nemzeti park, 10 natúrpark életminőség és turizmusbázis a nyugat-pannon térség számára
PnnoninNtureNetwork: 4 nemzeti prk, 10 ntúrprk életminőség turizmusbázis nyugt-pnnon térség számár Nyitórendezvény Kőszegen z Írottkő Ntúrprk Látogtó- Képzőközpontjábn A Csodbogyós-cseppkőbrlng Bltonedericsen,
ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE 2010.
ELBIR Elektronikus Lkossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE Tisztelt Polgármester sszony/úr! DR. SIMON LÁSZLÓ r. dndártábornok z Országos Rendőr-főkpitányság
"Jó helyen vagyok a Nemzetiben" - írja a Voice műsorvezetője
"Jó helyen vgyok Nemzetiben" - írj Közzétette: www.flgmgzin.hu (https://www.flgmgzin.hu) "Jó helyen vgyok Nemzetiben" - írj 2012 december 03. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Givenincs ∓quot;jó értékelvehelyen
FESTÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉNEK SZENTENDREI VONATKOZÁSAI A XIX. SZÁZADBAN
FESTÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉNEK SZENTENDREI VONATKOZÁSAI A XIX. SZÁZADBAN (A S Z E N T E N D R E I F E S T É S Z E T T Ö R T É N E T E ÉS S T Í L U S Á N A K V I Z S G Á L A T A 4 5 - I G C. M U N K A E L S
Bevetésen az első kárhelyen fotók: Gyarmati Gábor
Újr Kossuthosok képviselik megyénket z Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntőjében. Csptik erős mezőnyben és összetett bleseti szimulációkbn érték el legmgsbb pontszámokt megyei fordulón május 25-én,
kisbiro2066@gmail.com
2066 Szár és Újbrok önkormányztánk lpj XVI. évfolym 3. szám 2012. március Kedves Olvsók! Néhány np ltt átléptünk télből nyárb. Szervezetünket megviseli ez ngy változás, fokoztosság, z igzi tvszi átmenet
Bevezetés. Mi a koleszterin?
Bevezet betegklub feldt tgji számár betegségükkel kpcsoltos szkszerű információkt megdni. Ebben füzetben koleszterin htásiról cukorbetegségről gyűjtöttünk össze hsznos információkt. Mi koleszterin? koleszterin
A szabadság vándorai. Szerkesztő: Sőbér Livia - Módosítás: október 17. kedd, 09:00
z épületgépzek, h dolgoznk, kkor motorr pttnnk. Persze ért ez túlzás, de tény, szkm berkein belül sokn hódolnk motorozás szenvedélyének. Sőt csk mgányosn, de csptokb szerveződve járják hi külföldi tájkt
Az Európai Unió politikai intézményrendszere
Az Unió politiki intézményrendszere 1. feldt A feldt z Unió intézményeire vontkozik. Az lábbi linkeken tlálhtó információkból gyűjtsd ki tábláztbn szereplő intézményekre vontkozó dtokt! Az EU intézményei
Javaslom és kérem, hogy a következő alkalomra Várpalota
S o m o g y i J. Lászlóné: A Városi Televízióbn kétszer dtm nyiltkoztot, mikor módosult rendelet. 300 fő z, kinek nem is kellett kérelmet bedni, csk nyiltkoztot kitöltenie. Polgármester Űr láírásávl tájékozttó
Több, mint 140 kolléga vett részt a Magyar Közművelődésért Konferenciasorozat kecskeméti állomásán
Hírlevél XVII. évfolym 212. szám 2012. jnuár A Bács Kiskun Megyei Önkormányzt Közművelődi Szkmi Tnácsdó Szolgálttó Intézetének információs hvilpj Kecskemét Megyei Jogú Város lpolgármestere Okttás ifjúság,
Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.11.30
Pici kitekintő Kommentár 2015.11.30 1 000 000 000 Jegyzet - Mgyr GDP lkulás December elején kijött részletes mgyr GDP dt. dt lpján mgyr gdság hrmdik negyedévben előző év hsonló időszkához képest 2,4%-kl
De mi is tulajdonképpen a Kaptár? Kalmár Elvirával, Pekár Dórával és Levendel Áronnal, a Kaptár megálmodóival beszélgettünk.
Coworking kicsit másként. Interjú Kptár létrehozóivl Írt: Mgyr Cochszemle 2012. ugusztus 11. szombt, 18:49 Igen beszédesek következő sorok, melyeket nemrégiben megnyílt Kptárbn megforduló, dolgozó ik ügyféltől,
játékszín fórum műhely világszínház arcok és maszkok szemle Boldog születésnapot! (1) Jegyzetek szovjet bemutat ókról (5) Színházi holmi (12)
A SZÍNHÁZMŰVÉSZETI S Z Ö V E T S É G F O L Y Ó I R A T A TARTALOM V I I I. É V F O L Y A M 6. S Z Á M 1 9 7 5. J Ú N I U S játékszín F ŐSZERKESZT Ő: B O L D I Z S Á R I V Á N F ŐSZERKESZT Ő-HELYETTES:
finanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet.
19 finnszírozz más városnk, tehát ezt máshonnn finnszírozni lehet. Amennyiben z mortizációs költség szükségessé váló krbntrtási munkár elég, s melynek forrás csk ez, bbn z esetben z önkormányzt fizeti
A színpad és a nézőtér viszonya (1) Ravelszki perújrafelvétele (10) Az úrhatnám polgár avagy vallomás a színházról (14) Don Juan, a magánember (17)
SZÍNHÁZMŰVÉSZETI E L M É L E T I ÉS K R I T I K A I F O L Y Ó I R A T X I I. É V F O L Y A M 1 2. S Z Á M 1 9 7 9. D E C E M B E R F ŐSZERKESZT Ő: B O L D I Z S Á R I V Á N F ŐSZERKESZT Ő-HELYETTES: C
Fejetetejére áll. Szinház - Mozi - Közgazdaság. fitókzatós autóbalesei a Köröndön 1935. MÁJUS
50487 / T Á R S D L M I, K R I T I K I É S K Ö Z G Z D S Á G I tm 5 - < -» H E T I L P, «4j.. " v Fejetetejére áll Három Kegyelmes j é úr fitókztós utóblesei Köröndön Kedves Gyuli/ Csortos Szinház - Mozi
NEHÉZIPARI MŰSZAKI EGYETEM ÉVKÖNYV 1973/74 MISKOLC, 1975
NEHÉZIPARI MŰSZAKI EGYETEM ÉVKÖNYV 1973/74 MISKOLC, 1975 A NEHÉZIPARI MŰSZAKI EGYETEM VEZETŐSÉGE ÉS VEZETŐ TESTÜLETEI AZ 1973/74. TANÉVBEN Felelős kidó: DR.TAJNAFÖI JÓZSEF rektorhelyettes Szerkesztő bizottság:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Polgármesteri Iroda Apátistvánfalva, Fő út 107.
Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal Apátistvánfalva 71-13/2015.Apát szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. december 18- án 16:10 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri
Ny/2. Egyszerű többség. Tisztelt Bizottság! Sorszám: O13. Tárgy: Tájékoztató a városi nyugdíjas szervezetek munkáj áról. Döméshoza(al módja:
Előterjeszt Bék Város Képviselő-testületének Okttási, Kulturális Sport Bizottság 2019. március 26-i ülére Sorszám: O13 Tárgy: Tájékozttó városi nyugdíjs szervezetek munkáj áról Ny/2. Dömhoz(l módj: Egyszerű
Közlemények 339 VARGA SÁNDOB
Közlemények 339 A felszbdulás utáni első könyvkidvány. A gyr Könyvszemle 1970/4. számábn TISZAY Andor közleményében (gyr nyelvű orosz szótárkidásink első fecskéi két világháborúbn) fcsimiléjének közredásávl
A vasbeton vázszerkezet, mint a villámvédelmi rendszer része
Vsbeton pillér vázs épületek villámvédelme I. Írt: Krupp Attil Az épületek jelentős rze vsbeton pillérvázs épület formájábn létesül, melyeknél vázszerkezetet rzben vgy egzben villámvédelmi célr is fel
Fejlesztőfeladatok ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ. 2. szint
Okttáskuttó és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. százdi közokttás (fejlesztés, koordináció) II. szksz Fejlesztőfeldtok ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ 2. szint 2015 Okttáskuttó és Fejlesztő Intézet
1. évfolyam 29. szám. Ára 20 fillér. Komárom, 1930. július 19.
1. évfolym 29. szám. Ár 20 fillér. Komárom, 1930. július 19. ELŐFIZETÉSI ÁR : SZERKESZTŐSÉG ÉS KIDÓHIVTL: Egész évre 10 P. I Negyedévre 2"50 P, Felelős szerkesztő: Komárom, Igmándi-ut 12. Telefon 61. Félévre
Parti Nagy Lajos. Mindig van mit javítani
Írt: Nehéz ndre vérbő, (trgi)komikus törtet bárhol játszódht, hol élők holtk, csltások cslások, vitál özvek --- k férfik -- téblábolnk mguk bonyolult, remélhetőleg hosszú öregkor felé. Bárhol, bármely
KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL 2012
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6 Internet: www.ksh.hu Adtszolgálttóinknk Nyomttványok Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése lpján kötelező. Nyilvántrtási
európa modern alkotmányos demokráciái ma jellemzően
z lkotmánybíróság többé nem z lkotmányvédelem legfó bb sz e rv e sólyom lászló volt köztárssági elnökkel kovács kriszt beszélget A Mgyrországon meglehetősen népszerűvé vált álláspont szerint z lkotmány
Batthyány-Strattmann László napi elismerések
Batthyány-Strattmann László napi elismerések Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű szakmai és tudományos munkája elismeréseként
F a 1 u s s v Sándor: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szavazattal a rendelet-tervezet elfogadását javasolja.
- 11- F 1 u s s v Sándor: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szvttl rendelet-tervezet elfogdását jvsolj. T ó t h István: Várplot Pétfürdői Városrész Önkormányzt 7 igen szvttl, 1 nem szvttl rendelet-módosítás
MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára
6. évfolym MNy2 feldtlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 6. évfolymosok számár 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Ügyelj küllkr és helyesírásr! A feldtokt tetszés szerinti sorrenden oldhtod meg.
Kedves Kollégák! A VEZETŐ ÉS A SZERVEZET FEJLŐDÉSÉNEK ÉPÍTŐKÖVEI A XXI. SZÁZAD KÜSZÖBÉN
Kedves Kollégák! A Misszió szervezésében 2012 őszén második alkalommal kerül sor az Országos Egészségügyi Középvezetői Konferencia megrendezésére. A színvonalas előadásaival fémjelzett tudományos Rendezvény
Bázisintézményi munkaterv
DERECENI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BRASSAI SÁMUEL GIMNÁZIUMA ÉS MŰSZAKI SZAKGIMNÁZIUMA 4029 Debrecen, Víztorony u. 3. OM zonosító: 203033 Telefon, fx: 52/411-885 E-mil: brssi@brssi.hu ; weblp: www.dszcbrssi.hu
MAGICAR 441 E TÍPUSÚ AUTÓRIASZTÓ-RENDSZER
MAGICAR 441 E TÍPUSÚ AUTÓRIASZTÓ-RENDSZER 1. TULAJDONSÁGOK, FŐ FUNKCIÓK 1. A risztóberendezéshez 2 db ugrókódos (progrmozhtó) távirányító trtozik. 2. Fontos funkciój z utomtikus inditásgátlás, mely egy
JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS
Püspökldány Város Önkormányzt 4150 Püspökldány, Bocski u. 2. Telefon 54/451-510 www.pupokldny.hu JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS 2015-2020 Készült: Püspökldány Város Önkormányzt
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhsznú egyszerűsített éves beszámolój 2005. év Frnk Ignác Alpítvány egyéb szervezet megnevezése 1053 Budpest, Egyetem tér 1-3. címe Keltezés: Budpest,
Batthyány-Strattmann László díjban részesült. kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként
Batthyány-Strattmann László díjban részesült kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként Dr. Bazsó György Garadna község háziorvos Dr. Bazsó Péter Prügy község háziorvosa Prof. Dr. Falkay György a Szegedi
JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25.
Ügyszám: 133-61/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2017. május 25. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és
Beszámoló A menedzsergyakorlatok keretében meglátogatott Bécsi Donauspital kórházban
Beszámoló menedzsergyakorlatok keretében meglátogatott Bécsi Donauspital kórházban Június 29-én hajnali 6-órakor, mint 40 fős lelkes csapat indult a Hősök teréről Bécsbe, a menedzsergyakorlatok sorozat
Lovas István: Goodfriend lenne a jó barát?
Közzétette: www.flgmgzin.hu (https://www.flgmgzin.hu) 2014 december 20. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Givenincs Lovsértékelve István: Goodfriend Give Lovs István: Goodfriend Give Lovs István: Goodfriend
1988. évi I. törvény Hatályos: 2011.09.01 -
1988. évi I. törvény Htályos: 2011.09.01-1988. évi I. TÖRVÉNY közúti közlekedésről1 ( végrehjtásáról szóló 30/1988. (IV. 21.) MT rendelettel egységes szerkezetben.) [ vstg betűs szöveg z 1988: I. törvény
Folyamatba épített előzetes utólagos vezetői ellenőrzés. Tartalom. I. A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje
Melléklet Folymtb épített előzetes utólgos vezetői ellenőrzés Trtlom I. A szbálytlnságok kezelésének eljárásrendje II. Az ellenőrzési nyomvonl III. Folymtábrák IV. A tervezéssel, végrehjtássl, beszámolássl
Egyházashollós Önkormányzata Képviselőtestületének 9/ 2004. (IX.17) ÖR számú rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervről
Egyházshollós Önkormányzt Képviselőtestületének 9/ 24. (IX.7) ÖR számú rendelete helyi hulldékgzdálkodási tervről Egyházshollós Önkormányztánk Képviselőtestülete z önkormányzti törvény (99. évi LXV. tv.)
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6 Internet: www.ksh.hu Adtgyűjtések Letölthető kérdőívek, útmuttók Az dtszolgálttás 265/28. (XI. 6.) Korm. rendelet lpján kötelező. Nyilvántrtási szám: 223/9