Az esemény résztvevői

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az esemény résztvevői"

Átírás

1 Az esemény résztvevői 1. Beszállítóvá válás Boross Dávid marketing igazgató Oázis Kertészeti Kft. Virágok között nőtt fel, már kisgyerekként besegített szülei kertészeti üzletében, mégsem kertész lett belőle. Sokkal jobban érdekelte a kertészet üzleti oldala, így közgazdaságtant tanult az egyetemen, ahol egyre jobban megfogta a marketing. Remek gyakorlóterep volt számára a családi vállalkozás, hiszen amit megtanult az iskolában marketingből, azt azonnal hasznosította a saját vállalkozásukban is. Ezek után nem volt kérdés, hogy marad a családi vállalkozásnál. Hozzá tartozik az áruházlánc teljes kommunikációjának szervezése, és a franchise-hálózat kiépítése. Küldetésének érzi, hogy egy olyan vállalatot hozzon létre, ami még az ő gyerekeinek is megfelelő értékeket tud átadni. Belegrai Péter ügyvezető, tulajdonos MOTE Kft. Ha ma egy bútorban bármilyen alumínium elemet talál, annak nagy valószínűséggel köze van Péterhez ban döntöttek úgy, hogy fő profiljuk az alumínium bútortermékek lesznek, mivel látta, hogy a külföldön elterjedt termékeket itthon még csak 1-2 cég gyártja. Mindig igyekeztek több lábon állni, így a válság beköszönte sem jelentett problémát nekik, mivel olyan gépeket vásároltak, amelyekkel más iparágakat is ki tudtak szolgálni. Ennek köszönhetően beszállítói lettek gépipari, energetikai és autóipari cégeknek is. Sikerének titka, hogy mindig azt nézte, hogy hogyan lehet fejlődni, és még kreatívabbnak lenni, mint a konkurencia. Rajnai Richárd Alapító, tulajdonos Kötéltechnika Kft. 28 évesen vette át édesanyja cégét, amit négy év alatt nemcsak, hogy feltámasztott, de itthon piacvezető szerepe lett a Kötéltechnikának. Most Európát vette célba, és ha az is megvan, jöhet egy újabb merész vállalkozás.

2 Mikor elvégezte a pénzügy szakot, döntenie kellett: bróker legyen vagy építsen egy jobbat a meglévő cégből. Ő inkább az utóbbit választotta ben vette át a vállalkozást, a legelején teljesen egyedül csinált mindent: kézzel készítette a köteleket és a hálókat, amit aztán ő is szerelt fel. Stadionok, autógyárak és pályaudvarok építéséhez, felújításához egyaránt készítenek védőhálókat, de a játszótereken is megtaláljuk a termékeit. Célja az európai terjeszkedés, egy spanyol céggel közösen alapítanak gyárat. Dr. Letoha Tamás kutatóorvos Pharmacoidea Kft., Év Példaképe 2013 Gyógyíthatatlan betegségekre keresi az ellenszert Dr. Letoha Tamás, aki kutatóorvosként a világ legnagyobb gyógyszercégei számára végez génterápiás vizsgálatokat. Saját fejlesztési eredménye egy olyan természetes hatóanyag, mely segít megelőzni az Alzheimer-kórt. Közgazdásznak tanult, később mégis váltott, és elvégezte az orvosi egyetemet Szegeden. Legfőbb célja, hogy jelenleg gyógyíthatatlan betegségekre fejlesszen ki ellenszert. Kutatásai révén olyan hatóanyagot talált, ami képes az Alzheimer-kór kialakulását megakadályozni. Cége, a Pharmacoidea Kft. gyógyszer- és funkcionális élelmiszerfejlesztésre szakosodott. Egyik eredményük a Mentalfitol termékcsalád, az általuk fejlesztett, természetes növényi eredetű hatóanyagokat alapvető élelmiszerekben teszik elérhetővé. Ezek fogyasztása segíti megelőzni az Alzheimer-kórt, a Parkinson-kórt vagy a cukorbetegséget. Jelenleg a génterápia forradalmasításán dolgozik a világ legnagyobb gyógyszergyáraival együtt. 2. Krízispontok, fejlődési pontok Vida Ágnes tulajdonos Gazdagmami.hu A GYES-en töltött idő ébresztette arra rá, hogy milyen nehéz anyaként a családnak és a munkahelyi kötelezettségeknek is megfelelni. Ekkor indította el a csecsemőket, a várandósságot és az anya-gyermek kapcsolatot elsősorban pszichés szempontból bemutató blogot, a Kismamablog.hu-t. A Kismamablog Kft. könyvkiadással, online és hagyományos tréningek szervezésével, oktató CD-k kiadásával foglalkozik. A Gazdagmami.hu 2008-ban

3 indult el. Ebben az évben indult az első Gazdagmami Tanfolyam is, amely egy alapképzés olyan anyáknak, akik online vállalkozást szeretnének indítani óta minden hónapban megszervezik az ingyenes Vállalkozónői Kerekasztal rendezvényt, ahol lehetőség nyílik kapcsolatépítésre, valamint 2010 óta minden évben megszervezett Év Anyavállalata pályázatuk lehetőséget ad a vállalkozó anyukáknak, hogy bemutassák a munkájukat, elmesélhessék történetüket és ezzel példát mutassanak minden anyukának ban jelent meg az Üzletanyu Születik című könyve, amelynek célja, hogy minél több anyának mutassa be, hogyan lehet vállalkozást indítani gyermekek mellett. Harangvölgyi Anna tulajdonos, anti-aging specialista Bell Valley Kft. Már nagymamája és édesanyja is a szépségiparban dolgozott, őt elsősorban mégsem ez a világ vonzotta. Közgazdásznak tanult, de közben az édesanyja unszolására a kozmetikus szakképzőt is elvégezte. Végül 19 évesen úgy vette át a céget, hogy csődhelyzet előtt álltak. Kockáztatott, hiteleket vett fel, és megalapította a Harangvölgyi Anti-Aging Központot. A siker érdekében folyamatosan képezte magát, tanfolyamokra, orvoskongresszusokra járt. Végül sikerült megtalálni egy olyan piaci rést, amely a hagyományos kozmetika és a plasztikai sebészet között helyezkedik el. Saját családi receptúrák alapján fejlesztették ki sajátmárkás termékeiket, amelyekkel már nemzetközi szinten is nagy sikereket értek el. Nagy hangsúlyt fektet az alkalmazottak képzésére, és egy nemzetközi iskola megnyitását is tervezi. Szalai Nóra tulajdonos 5 Perc Angol Kft. Tanári pályafutátás 7 évesen kezdte, már gyerekkorában szendevélye volt a tanítás. Első nyelviskoláját 2003-ban alapította férjével közösen. Szerettek volna valami egyedit adni diákjaiknak, ezért napi mini leckéket küldtek nekik en. Ez volt az 5 Perc Angol elődje. Az ingyenes napi leckék annyira népszerűek lettek, hogy pillanatok alatt több százezer olvasójuk lett. Az iskolát bezárták, azóta online és offline formában folytatják tovább az angoltanítást.

4 Nórának időközben két saját nyelvkönyve is megjelent, az 5 Perc Angol magazin pedig ma már több mint példányban fogy, így a nem tematikus lapok között is igen előkelő helyen szerepel. A munkája egyben életforma és szenvedély is. Célja, hogy naponta frissülő, naprakész és aktuális témájú tananyagokkal élvezetessé tegye a nyelvtanulást minden korosztály számára, hogy a tanulási igényük belülről fakadjon. Pethő Anikó szakmai vezető Aarenson Consulting Kft. 26 évesen indította el a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó cégét, de szerette volna megkülönböztetni magát a piacon lévő többi vállalkozástól. Elhatározta társával, hogy egyetlen területre koncentrálnak, az autóipari szakemberekre. Rendkívül kockázatos volt ez induló cégként, de elhivatottnak és motiváltnak érezték magukat. Ezt bizonyítja az is, hogy az első partnerük, a Hankook, már a működésük 2. hónapjában megbízta őket. A válság következtében azonban visszaestek a megrendelések, a bevételük a felére esett. Anikó azonban nem torpant meg, átalakította a cég üzleti modelljét, és kereste az újabb felfedezetlen területeket. 3. Brandépítés Cserpes István alapító tulajdonos Cserpes Sajtműhely A Cserpes Sajtműhelyt 1992-ben alapította azzal a céllal, hogy a tejiparban is lehet minőségi, szakmai alapokon nyugvó termékeket készíteni. Éppen ezért termékei tartósítószert, és egyéb stabilizáló szereket nem tartalmaz. Ez egy tudatos elkötelezettség a tulajdonos részéről, ami szembe megy a multiknál bevett gyakorlattal ben nyitotta meg az első Cserpes Tejivót Budapesten, mivel egyrészt szerette volna visszahozni a tejivók kultúráját, másrészt pedig ez egy jó lehetőség arra, hogy tovább népszerűsítsék saját termékeiket. Ami a Cserpes Tejivókat ismertté és kedveltté tette, az természetesen a Sajtműhely tejtermékei, és hogy a péksüteményeket is saját maguk kezdték el gyártani. Meg akarták mutatni, hogy a

5 péksüteményeket is lehet adalékanyag-mentesen készíteni, nem szükségesek a különböző aromák. Limbacher Tivadar alapító, ötletgazda Ma este színház Kft. Az egyetemek elvégzése után Brüsszelben, az Európai Bizottság szakértőjeként dolgozott, de hamar rájött, hogy a bürokratikus környezet nem motiválja. Hazaköltözött Budapestre, és gyermekkori barátjával együtt létrehozták a Ma este Színházat: csak az utolsó nap, csak online, féláron kínálják a megmaradt színházjegyeket. A Ma este Színház egyszerre maximalizálja a színházak bevételét és vonz be egy új, fiatal közönséget a színházba. Az alapvetően kultúrmisszióként és hobbiprojektként indult vállalkozás két és fél év alatt 185 ezer megmaradó színházjegyet értékesített több mint 300 millió Forint értékben. Az összes budapesti és több vidéki színház is csatlakozott hozzájuk. Büszke arra, hogy újra divatba hozták a színházba járást. Idén tavasszal elindították a Ma este Koncert oldalukat is, és terveik között szerepel a Ma este Kiállítás létrehozása is. 4. Garázsból a világsiker Scheidler Balázs fejlesztési igazgató BalaBit IT Security 1996-ban alapították meg a vállalkozásukat, amely eleinte szoftverfejlesztéssel foglalkozott. Balázs a BalaBit világszerte elismert termékeinek ötletgazdája és a mai napig vezető fejlesztője. A nyílt forráskódú közösség egyik szaktekintélye, számos Linuxhoz köthető projekt kezdeményezője. Műszaki Informatikus Mérnökként szerzett diplomát 2000-ben a veszprémi Pannon Egyetemen. A diploma megszerzése után általa fejlesztett syslog-ng naplózó szoftver mára az iparág de-facto szabványává nőtte ki magát, amelyet világszerte közel 1 millió vállalat használ. Ma már olyan szervezetek használják a technológiájukat, mint a NASA vagy a Facebook.

6 Becsei Áron órásmester Bexei Watches Kft. Harmadik generációs órás családból származik, így nem véletlen, hogy a gimnázium után ő is órákkal kezdett foglalkozni. Kezdetben antik és különleges órák restaurálását végezte édesapja műhelyében, majd idővel realizálódott gondolat, hogy saját időmérőket is alkothatna ban készítette el első, saját tervezésű óráját, a nemzetközi ismertséget és elismertséget PRIMUS nevű karórája hozta meg számára 2008-ban. A világon szinte egyedülálló, hogy valaki az óra tervezésétől a kivitelezéséig mindent maga csináljon, ennek érdekében Áronnak rengeteg szakmát kellett menet közben kitanulnia autodidakta módon. Vállalkozását saját erőből építi, az órapiac legfelsőbb szűk elit rétegének készíti műalkotásait. Tárkány-Kovács Bálint zenész Tárkány Művek Zenész és dalszerző, a Tárkány Műveket 6 éve alapította. Ez az egyetlen zenekar ma Magyarországon, amely a népzene felől halad a jazz és a modern zene felé, és nem fordítva. Bálint célja, hogy hozzájáruljon a magyar zene megújulásához, a hagyományok tisztelete és megújítása mellett, hogy összeegyeztesse a népzenei hagyományt a minket körülvevő modern zenei irányzatokkal. Hat év alatt 3 nagylemezt, egy maxit és számos videoklipet készítettek ben Junior Príma díjat kapott a zenekar. Rendszeresen fellépnek jótékonysági rendezvényeken, és számtalan általános iskolai koncertet tartottak Kelet-Magyarországon.

7 Példakép Alapítvány a Fiatalokért, a Vállalkozókért, a Jövőnkért A Példakép Alapítvány civil kezdeményezés, amely azzal a céllal jött létre 2013 tavaszán, hogy vállalkozói példaképeket állítson, hogy megismertesse és elismertesse a nyilvánossággal a sikeres fiatal magyar vállalkozókat. Célunk kettős: legyünk büszkék tehetségeinkre és az általuk elért eredményekre, másrészt szeretnénk, hogy a fiatalok vonzó, elérhető és követhető életpályákat lássanak maguk előtt. Azért dolgozunk, hogy a fiatal vállalkozók sikereit az egész ország megismerje, és ezeket a sikereket látva egyre több fiatal érezzen magában motivációt arra, hogy saját vállalkozásba fogjon és Magyarországon találja meg a boldogulását. Szükségesnek tartjuk, hogy az önfoglalkoztatás valódi alternatívaként jelenjen meg a fiatalok körében, a vállalkozói kultúra pedig pozitív irányba változzon. Példakép Pályázat 2014 Az Alapítvány idén májusban is meghirdette a Példakép Pályázatot, amely augusztus 31-én zárult. A tavalyi pályázathoz hasonlóan ebben az évben is több száz jelentkező indult el a Példakép címért, többek között órásmester, biocsoki-készítő, több dizájner és ékszerkészítő, gyerekrádió-tulajdonos, zenekar és borász is. A 20 tagú szakmai zsűri szeptember 19-én választotta ki azt az 50 példaértékű, fiatal vállalkozót, akik megerősítésként szolgálnak arra, hogy érdemes itthon vállalkozni. Ebben az évben az Év Példaképének járó Fődíj 3 millió forint, a Közönségdíj pedig 1 millió forint. Az idei év Példaképeinek listája elérhető a Példakép Alapítvány honlapján:

JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA

JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA A jó gyakorlatok megosztása kiscsoportos munka keretében történt, az alábbi előre megadott témák mentén: Munkaerő-piaci igények, vállalati együttműködés, gyakorlati képzés Tanulási

Részletesebben

OTP Fáy András Alapítvány 1051 Budapest Nádor utca 16.

OTP Fáy András Alapítvány 1051 Budapest Nádor utca 16. OTP Fáy András Alapítvány 1051 Budapest Nádor utca 16. Közhasznúsági jelentése a 2010. évi esztendőről 1. Számviteli beszámoló Az Alapítványt 1992. március 2-án kelt alapító okirattal több alapító hozta

Részletesebben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

Szakmai életutam. Bevezető és bemutatkozás

Szakmai életutam. Bevezető és bemutatkozás Szakmai életutam Bevezető és bemutatkozás Nehezen írok magamról. (Az a nemzedék vagyok, aki még ezt nem tanulta.) Ezért jó, hogy portfólióm elején megtalálható az önéletrajzom, mely kiindulópontja lehet

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Holland nyelv Készítette: a gimnázium humán szakmai munkaközössége 2015. A holland nyelv tantárgy helyi tanterve a többször módosított,

Részletesebben

Tisztelt Olvasó! Németh Zsolt, igazgató Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. (angol, belga, francia, magyar) kialakulása, amely

Tisztelt Olvasó! Németh Zsolt, igazgató Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. (angol, belga, francia, magyar) kialakulása, amely Equal oldalak 1 8/13/07 3:35 PM Page 1 Beköszöntô Tisztelt Olvasó! A munkaügyi szervezet tevékenységét a társadalmi és a gazdasági élet jelentôs területeit érintôen végzi, szoros kapcsolatban a munkaerôpiac

Részletesebben

ÜZLETI ETIKAI DÍJ 2014.

ÜZLETI ETIKAI DÍJ 2014. ÜZLETI ETIKAI DÍJ 2014. Pályázatot benyújtja: Printker Office Land Zrt. Pályázatot elkészítette: Dr. Varga Péter Dénes vezérigazgató A PRINTKER OFFICE LAND ZRT. PÁLYÁZATA A 2014. ÉVI ÜZLETI ETIKAI DÍJ

Részletesebben

Iskolai zenei életünk története

Iskolai zenei életünk története Iskolai zenei életünk története Az iskolai kórus Iskolánk első kórusa, az Ifjúsági Dalkör 1879-ben jött létre Harrach József tanár vezetésével. Nemcsak az ifjúság éneklését tette lehetővé, hanem gyűjtéseket

Részletesebben

ÉVES A NEMZETI 1MOBILFIZETÉSI RENDSZER

ÉVES A NEMZETI 1MOBILFIZETÉSI RENDSZER ÉVES A NEMZETI 1MOBILFIZETÉSI RENDSZER A NEMZETI MOBILFIZETÉSI RENDSZER MŰKÖDÉSÉNEK ELSŐ ÉVE SZÁMOKBAN 2014. július 1-től 2015. június 30-ig 8 000 000 000 Ft Mobilvásárlások összesített értéke 2014. július

Részletesebben

Óraszám: heti 3 óra A kerettanterv által biztosított óraszám szabadon felhasználható 10%-át a tananyag elmélyítésére fordítjuk

Óraszám: heti 3 óra A kerettanterv által biztosított óraszám szabadon felhasználható 10%-át a tananyag elmélyítésére fordítjuk Második idegen nyelv 9-12.évfolyam Óraszám: heti 3 óra A kerettanterv által biztosított óraszám szabadon felhasználható 10%-át a tananyag elmélyítésére fordítjuk 9. évfolyam A 9. évfolyamon kezdődő második

Részletesebben

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám. 9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

A holdfényben repülő bicikli

A holdfényben repülő bicikli A holdfényben repülő bicikli Páros interjú Mindketten rövid ideig tudhatták magukénak különleges biciklijüket, és vendéglátós művészi karrierjük sem tartott sokáig. Marozsán Erika színésznő épp túl egy

Részletesebben

A nem önkormányzati fenntartásban működő médiumok Szentes városában.

A nem önkormányzati fenntartásban működő médiumok Szentes városában. Szentes Város Polgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Témafelelős: Mihály Béláné Ikt.szám: P-3892/2012. Tárgy: Az önkormányzat által adott költségvetési támogatások és a támogatott médiumok helyzetének

Részletesebben

ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SANTIAGO DE COMPOSTELA

ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SANTIAGO DE COMPOSTELA ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SANTIAGO DE COMPOSTELA Turizmus-vendéglátás szak Idegenforgalom és szálloda szakirány 2013/14. II. szemeszter/nappali Varga B. Veronika Varga B. Veronika vagyok, a Nyugat-Magyarországi

Részletesebben

Az ELTE angol francia szakán végzett, ugyanakkor Svédországban is tanult. Miért ott?

Az ELTE angol francia szakán végzett, ugyanakkor Svédországban is tanult. Miért ott? operaportal.hu, 2013. 10. 13. "OLYAN NINCS, HOGY VALAMI KÖNNYŰ..." Interjú Havas Ágnessel, az Armel Operafesztivál igazgatójával. Havas Ágnessel, az Armel Operafesztivál alapítójával és igazgatójával,

Részletesebben

A Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Óvodájának Pedagógiai Programja 2016.

A Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Óvodájának Pedagógiai Programja 2016. A Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Óvodájának Pedagógiai Programja 2016. 2 Tartalomjegyzék Bevezető 1. Óvodánk sajátossága, pedagógusképünk, kapcsolatrendszerünk 1.1 Küldetésünk 1.2

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Könyvtárpedagógiai-program

Könyvtárpedagógiai-program Könyvtárpedagógiai program Általános könyvtárpedagógiai rész. Az iskolai könyvtár rövid bemutatása, helye az iskola pedagógiai programjában Az iskolai könyvtár a Vajda János Gimnázium szerves része, az

Részletesebben

Rábatamási Móra Ferenc Általános Iskola. 9322 Rábatamási, Szent István u.42. OM : 030570

Rábatamási Móra Ferenc Általános Iskola. 9322 Rábatamási, Szent István u.42. OM : 030570 Rábatamási Móra Ferenc Általános Iskola 9322 Rábatamási, Szent István u.42. OM : 030570 Összeállította: RÁTZ OTTÓ mesterpedagógus tanár,intézményvezető 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: nevelésről

Részletesebben

Könnyű e integrálódni?!

Könnyű e integrálódni?! Könnyű e integrálódni?! Kulturális televízió és tematikus kulturális promóció az Interneten Márkus Csilla Elnök Kultúra és Művészet Mindenkinek Közhasznú Egyesület e-kultúra konferencia Budapest, 2009.

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT 2015. NOVEMBERÉTŐL

MÉDIAAJÁNLAT 2015. NOVEMBERÉTŐL MÉDIAAJÁNLAT 2015. NOVEMBERÉTŐL Legjobb display és natív hirdetések Hirdessen Ön is az egyik legnagyobb közösségi média-eléréssel rendelkező portálokon. Facebook oldalainkkal több mint 1,5 millió emberhez

Részletesebben

Klement András Szakmai életút bemutatása 2/22

Klement András Szakmai életút bemutatása 2/22 Klement András Klement András Szakmai életút bemutatása 2/22 Klement András vagyok, 1981. augusztus 1-je óta dolgozom a körmendi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, ill. utódintézményeiben. Nem ezen a vidéken

Részletesebben

Zöldutak Módszertani Egyesület Beszámoló a 2014-es év történéseiről

Zöldutak Módszertani Egyesület Beszámoló a 2014-es év történéseiről Zöldutak Módszertani Egyesület Beszámoló a 2014-es év történéseiről Projektek A 2014-es év ismét számos élménnyel és eredménnyel járt a Zöldutak Módszertani Egyesület életében. Ebben az évben befejeztük

Részletesebben

MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye OM 200924

MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye OM 200924 MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Az iskolai munkatervet 2012. augusztus

Részletesebben

FODOR MÓNIKA 1 RÁBAI DÁNIEL 2

FODOR MÓNIKA 1 RÁBAI DÁNIEL 2 FODOR MÓNIKA 1 RÁBAI DÁNIEL 2 Milyen a jó munkáltató: toborzási és foglalkoztatási kérdések mérnökhallgatók és HR-szakértők körében végzett primer kutatás eredményei alapján Szekunder kitekintés Generációs

Részletesebben

Pályázat a Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására Készítette: Gyomaendrőd, 2012.

Pályázat a Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására Készítette: Gyomaendrőd, 2012. Pályázat a Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására Készítette: Czikkelyné Fodor Tünde Gyomaendrőd, 2012. 1 Várfi András Gyomaendrőd Város

Részletesebben

Tanítási napok száma: 2015. szeptember 1-től 2016. augusztus 31-ig

Tanítási napok száma: 2015. szeptember 1-től 2016. augusztus 31-ig A 2 015/2016 -OS T AN É V RENDJE Tanítási napok száma: Szorgalmi idő: Tanítási év vége: 181 nap 2015. szeptember 1-től 2016. augusztus 31-ig 2016. június 15. (szerda) Őszi szünet: 2015. október 26-tól

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

Tiszaújváros Önkormányzatának közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési terve (Intézkedési terv) 2007-2012

Tiszaújváros Önkormányzatának közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési terve (Intézkedési terv) 2007-2012 1. melléklet Tiszaújváros Önkormányzatának közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési terve (Intézkedési terv) 2007-2012 A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALVA A

Részletesebben

Hazai Leonardo mobilitási projektek ECVET elemeinek vizsgálata és jó példák gyűjtése

Hazai Leonardo mobilitási projektek ECVET elemeinek vizsgálata és jó példák gyűjtése Palencsárné Kasza Mariann Hazai Leonardo mobilitási projektek ECVET elemeinek vizsgálata és jó példák gyűjtése A tanulmány a Nemzeti ECVET szakértői hálózat projekt keretében, az Európai Unió támogatásával

Részletesebben

A Bajai Szent Rókus Kórház intézeti gyógyszertárának története

A Bajai Szent Rókus Kórház intézeti gyógyszertárának története A Bajai Szent Rókus Kórház intézeti gyógyszertárának története Buchholcz Gyula A kórház története A Mátyás király korában még virágzó Baja történetét a másfélszázados török hódoltság döntően meghatározta.

Részletesebben

Önkéntes kézikönyv. a Duna Múzeum Baráti Köre Egyesület Önkéntes Programjában résztvevők számára

Önkéntes kézikönyv. a Duna Múzeum Baráti Köre Egyesület Önkéntes Programjában résztvevők számára Önkéntes kézikönyv a Duna Múzeum Baráti Köre Egyesület Önkéntes Programjában résztvevők számára 2015 Önkéntes kézikönyv a Duna Múzeum Baráti Köre Egyesület Önkéntes Programjában résztvevők számára 2015

Részletesebben

sikertörténet Interjú Wolf Gáborral Hiába vagy valamiben a legjobb, ha nem marketingezel A Kisvállalati Marketing Biblia szerzőjével

sikertörténet Interjú Wolf Gáborral Hiába vagy valamiben a legjobb, ha nem marketingezel A Kisvállalati Marketing Biblia szerzőjével sikertörténet V alószínűleg kevés olyan vállalkozó van ma Magyarországon, aki valamely kontextusban még ne találkozott Wolf Gábor nevével. Saját elmondása szerint célja, hogy a mikro, kis- és közepes vállalkozások

Részletesebben

Bevezető gondolatok 1. Túlzott központosítás

Bevezető gondolatok 1. Túlzott központosítás A Berzsenyi Dániel Gimnázium tantestülete egyetért a miskolci Herman Ottó Gimnázium és a budapesti Teleki Blanka Gimnázium második levelével. Ezért az ő szövegüket megismételni nem akarjuk, de fő pontjaikat

Részletesebben

DPR és Motivációs Felmérések 2012 Végzett FSZ hallgatói felmérés - 2011 (a végzés követő 1 éven belül) (DPR_A_FSZ_2012) Válaszadók száma = 25

DPR és Motivációs Felmérések 2012 Végzett FSZ hallgatói felmérés - 2011 (a végzés követő 1 éven belül) (DPR_A_FSZ_2012) Válaszadók száma = 25 DPR és Motivációs Felmérések 0 Végzett FSZ hallgatói felmérés - 0 (a végzés követő éven belül) (DPR_A_FSZ_0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

Részletesebben

A támogatott képzések vizsgálata a résztvevők szemüvegén keresztül egy Csongrád megyei felnőttképzési intézményben

A támogatott képzések vizsgálata a résztvevők szemüvegén keresztül egy Csongrád megyei felnőttképzési intézményben Kovács Anett Jolán A támogatott képzések vizsgálata a résztvevők szemüvegén keresztül egy Csongrád megyei felnőttképzési intézményben Bevezető Napjainkban az oktatás, a képzés a társadalmunk legfontosabb

Részletesebben

4. A MagHáz Centrum Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve 2016. február 11. ELŐTERJESZTÉS

4. A MagHáz Centrum Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve 2016. február 11. ELŐTERJESZTÉS 4. A MagHáz Centrum Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve 2016. február 11. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. február 11-ei ülésére 4. napirend Tárgya: Előadó: A MagHáz

Részletesebben

TÖRVÉNY A KÖZÉPISKOLAI OKTATÁSRÓL ÉS NEVELÉSRŐL. (A Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 55/2013. szám) I BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK.

TÖRVÉNY A KÖZÉPISKOLAI OKTATÁSRÓL ÉS NEVELÉSRŐL. (A Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 55/2013. szám) I BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. TÖRVÉNY A KÖZÉPISKOLAI OKTATÁSRÓL ÉS NEVELÉSRŐL (A Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 55/2013. szám) I BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK A törvény tárgya 1. szakasz A jelen törvény a középiskolai oktatást és nevelést

Részletesebben

Török Katalin. Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban

Török Katalin. Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban Török Katalin Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban 1. Bevezetés A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NCsSzI) Szociálpolitikai Főosztálya az Oktatási Minisztérium Hátrányos Helyzetű

Részletesebben

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései 7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései II. A hitoktatás mai helyzetelemzése a. A hittanórák időpontjával kapcsolatos kérdések A közoktatási intézményekben (óvodákban, általános iskolákban) törvény által

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/2/2012. JEGYZŐ KÖNYV

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/2/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/2/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Rákosmenti Erőforrás

Részletesebben

GR tanfolyam vélemények

GR tanfolyam vélemények GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,

Részletesebben

Terézvárosi Búcsú Összművészeti fesztivál 2014. október 11-12.

Terézvárosi Búcsú Összművészeti fesztivál 2014. október 11-12. Terézvárosi Búcsú Összművészeti fesztivál 2014. október 11-12. szakmai beszámoló a Terézvárosi Búcsú összművészeti fesztivál megrendezéséről Pályázati azonosító: az NKA 3707/11898. Készítette: Terézvárosi

Részletesebben

Nemzetépítő vártán - vitázzunk vagy száz szón, ahogyan most Magfalván, úgy volt régen Szárszón

Nemzetépítő vártán - vitázzunk vagy száz szón, ahogyan most Magfalván, úgy volt régen Szárszón Nemzetépítő vártán - vitázzunk vagy száz szón, ahogyan most Magfalván, úgy volt régen Szárszón 2015-07-31.-én és 08-1.-én és 2.-án! Nem a rendszert kell megdönteni, hanem ki kell szervezni alóla a társadalmat.

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

A program leírása: A program célja:

A program leírása: A program célja: A program leírása: Az EKMK Vitkovics Alkotóház ART AKTÍV néven művészeti műhelyeket szervez, tavasztól az anyaintézményünk legkisebbeknek szóló, Szivárvány alkotóköre is itt dolgozik. Évközben, heti rendszerességgel

Részletesebben

Éves beszámoló (2011/2012-es nevelési évről)

Éves beszámoló (2011/2012-es nevelési évről) Pilisi Általános Iskolák, Óvodák és Bölcsődék Közössége Óvoda Kindergarten Leinwar 2518 Leányvár, Erzsébet utca 46-48. Éves beszámoló (2011/2012-es nevelési évről) 1. Az óvoda működését meghatározó általános

Részletesebben

Fodor András halálára

Fodor András halálára PERSZONÁLIA Fodor András halálára Az Országos Széchényi Könyvtár nevében búcsúzom Fodor Andrástól, a költőtől, írótól, művésztől - és Fodor Andrástól, a könyvtárostól, kedves kollégánktól. Az egykori Eötvös

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A BALASSI BÁLINT MEGYEI KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN 2014. VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL

BESZÁMOLÓ A BALASSI BÁLINT MEGYEI KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN 2014. VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL BESZÁMOLÓ A BALASSI BÁLINT MEGYEI KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL 2014. AZ INTÉZMÉNY SZÉKHELYE: BALASSI BÁLINT MEGYEI KÖNYVTÁR, SALGÓTARJÁN, KASSAI SOR 2. AZ INTÉZMÉNY

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. március 18.

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára. 2014. március 18. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek Kis- és középvállalkozások számára 2014. március 18. 1173 Budapest, Pesti út 165.;

Részletesebben

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Tartalom Bemutatkozás... 3 Motiváció... 3 Diákbizottság... 4 Hunya Gréta - Alelnök és tudományos bizottsági tag... 4 Szalay

Részletesebben

Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2013

Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2013 Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2013 DPR intézményi online kutatások kötelező kérdésblokkja Végzettek 2013 [INTÉZMÉNYI KÉPVISELŐNEK:] KÉRJÜK, OLVASSA EL A MELLÉKELT TÁJÉKOZTATÓT! Kedves

Részletesebben

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Mindenki számára világos, hogy új világrend van kialakulóban. Az óra ketyeg, az átállás közeledik attól függetlenül, hogy mennyi skandallumot, komplikációt

Részletesebben

Alapképzésben végzettek. Válaszadók száma = 151. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

Alapképzésben végzettek. Válaszadók száma = 151. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Alapképzésben végzettek Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl.

Részletesebben

MUNKATERV A SOMOGYI KÁROLY VÁROSI ÉS MEGYEI KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ

MUNKATERV A SOMOGYI KÁROLY VÁROSI ÉS MEGYEI KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ MUNKATERV A SOMOGYI KÁROLY VÁROSI ÉS MEGYEI KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ 2014 AZ INTÉZMÉNY SZÉKHELYE: SZEGED AZ INTÉZMÉNY VEZETŐJÉNEK NEVE: PALÁNKAINÉ SEBŐK ZSUZSANNA

Részletesebben

A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkaterve 2008.

A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkaterve 2008. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkaterve 2008. EGY MEGÚJULÓ KÖNYVTÁR A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR SZAKMAI PROGRAMJA 2008...3 I. HELYZETELEMZÉS...3 SWOT analízis...3 II. ELÉRENDŐ

Részletesebben

Oázis Magazin Médiaajánlat és ismertető 2016

Oázis Magazin Médiaajánlat és ismertető 2016 Oázis Magazin Médiaajánlat és ismertető 2016 Oázis Kertészet Egy hiteles márka 20 éve Magyar üzletlánc 20 áruház szerte az országban Évente 2-3 új üzlet nyitása Külföldi terjeszkedés: Szlovákia Oázis Kertészet

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 114/ 14/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 24-én

Részletesebben

MAGAZIN 2014 április, I. évfolyam 2. szám

MAGAZIN 2014 április, I. évfolyam 2. szám Napharcos biológiai sejtjavító specialista NAPHARCOS MAGAZIN 2014 április, I. évfolyam 2. szám Visszatérés a természetes testműködéshez - 50 év tévelygés - Túlságos elszakadás a természettől: veszélyek

Részletesebben

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról FAZEKAS TIBORC hungarológus (Hamburg) 1. Az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon és az ország közvetlen környezetében valóban nagyon sok alapvető körülmény változott

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont

Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont Tárgy: Beszámoló a Közös Hivatal tevékenységéről Tisztelt Képviselő-testület! A Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Francia nyelv Készítette: a gimnázium idegen nyelvi szakmai munkaközössége 2015. A francia nyelv tantárgy helyi tanterve a többször

Részletesebben

V. ORSZÁGOS NAGYKERESKEDŐI ÉS GYÁRTÓI KONFERENCIA EGY NAPOS EDZŐTÁBOR, AMELY UTÁN CÉGE VERESENYTÁRSAI ELŐTT FOGJA ÁTSZAKÍTANI A CÉLSZALAGOT!

V. ORSZÁGOS NAGYKERESKEDŐI ÉS GYÁRTÓI KONFERENCIA EGY NAPOS EDZŐTÁBOR, AMELY UTÁN CÉGE VERESENYTÁRSAI ELŐTT FOGJA ÁTSZAKÍTANI A CÉLSZALAGOT! Mutassa be cégét és termékeit 450 1 fejlett cég ügyvezetőjének és vezetőinek az ország legnagyobb, gyártókra és nagykereskedőkre szabott konferenciáján Legyen Ön is az V. Országos Nagykereskedői és Gyártói

Részletesebben

ÁJK_Végzett hallgatói - BA - MA - Hagy - 3 éve. Válaszadók száma = 50. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

ÁJK_Végzett hallgatói - BA - MA - Hagy - 3 éve. Válaszadók száma = 50. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. ÁJK_Végzett hallgatói - BA - MA - Hagy - éve Válaszadók száma = 50 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Bal pólus 5% 0% 50% 0% 5% Jobb pólus

Részletesebben

KONFERENGIABESZÁMOLÓ. Globális hangok csúcskonferenciája "- Global Voices Summit 2006. Bevezető. Schneider Henrik

KONFERENGIABESZÁMOLÓ. Globális hangok csúcskonferenciája - Global Voices Summit 2006. Bevezető. Schneider Henrik KONFERENGIABESZÁMOLÓ Schneider Henrik Globális hangok csúcskonferenciája "- Global Voices Summit 2006 Új-Delhi, India 2006. december 15-17. Bevezető A konferencia főként a civil média jövőjével, fejlődési

Részletesebben

23 CSOPORTDINAMIKA. James Vagyi International All Rights Reserved. www.jamesvagyi.hu

23 CSOPORTDINAMIKA. James Vagyi International All Rights Reserved. www.jamesvagyi.hu 23 CSOPORTDINAMIKA A csoportok másképpen viselkednek, mint az egyének. A hasonló gondolkodású emberek találkozása a Network Marketing/MLM üzlet rendezvényein, különleges atmoszférát teremt. Nagyon nehéz

Részletesebben

DPR_NK_2013 MSC NE. Válaszadók száma = 6. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_NK_2013 MSC NE. Válaszadók száma = 6. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_NK_0 MSC NE Válaszadók száma = 6 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt.

Részletesebben

J/3359. B E S Z Á M O L Ó

J/3359. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/3359. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2006. január

Részletesebben

DPR_NK_2013 GYT B. Válaszadók száma = 15. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_NK_2013 GYT B. Válaszadók száma = 15. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_NK_0 GYT B Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt.

Részletesebben

Kedves KONTRASZTBAN X-FAKTOR GIRLZ

Kedves KONTRASZTBAN X-FAKTOR GIRLZ A csodás fotók Borzi Viviennek köszönhetően születtek, aki arra törekszik, hogy fiatalos, élettel teli képeket tárjon a szemünk elé. Vivien 16 éves kora óta fotóz, s először víz alatti munkáival vált ismertté.

Részletesebben

KÉPZÉSI FÜZET REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET. Lőrincz Mónika [Ide írhatja a cég nevét] 2015.11.10

KÉPZÉSI FÜZET REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET. Lőrincz Mónika [Ide írhatja a cég nevét] 2015.11.10 2016 KÉPZÉSI FÜZET REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET Lőrincz Mónika [Ide írhatja a cég nevét] 2015.11.10 A REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET AKKREDITÁLT PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉSEI 2 Tartalom A protestáns egyházi

Részletesebben

Intézményi Önértékelés

Intézményi Önértékelés Intézményi Önértékelés Pedagógus, vezető, Intézmény elvárások Belső Ellenőrzési Csoport 2015. szeptember 30. Készítette: BECS és Erdei Gyula igazgató Kompetencia A pedagógusra vonatkozó intézményi elvárásrendszer

Részletesebben

Beszámoló. 2013/2014. nevelési év

Beszámoló. 2013/2014. nevelési év I.SZ. ÖSSZEVONT ÓVODA 1238. Budapest, Szitás utca 99. Beszámoló 2013/2014. nevelési év Budapest, 2014. szeptember 22. Szántóné Szabó Erzsébet óvodavezető 1. Helyzetelemzés 1.1.Személyi feltételek: A nevelési

Részletesebben

Jó gyakorlatok. Mecsekalja Szakácsnéja avagy a Vörösdombi Vendégház Cserkút

Jó gyakorlatok. Mecsekalja Szakácsnéja avagy a Vörösdombi Vendégház Cserkút Jó gyakorlatok Mecsekalja Szakácsnéja avagy a Vörösdombi Vendégház Cserkút Készült a DDOP-2.1.3/A-12-2012-0007 Vidéki örökség útjai pályázaton belül a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Egyesület

Részletesebben

DPR_NK_2013 MSC EGPOL. Válaszadók száma = 8. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_NK_2013 MSC EGPOL. Válaszadók száma = 8. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_NK_0 MSC EGPOL Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl.

Részletesebben

A médiatudatosság a tanárképzésben

A médiatudatosság a tanárképzésben Szíjártó Imre: A médiatudatosság a tanárképzésben BEVEZETÉS Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy egy intézményben a tanárképzési területen mi és hogyan támogatja az adott horizontális NAT tartalmak megalapozását,

Részletesebben

Szakmai beszámoló. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Europe Direct Információs Központ tevékenységéről

Szakmai beszámoló. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Europe Direct Információs Központ tevékenységéről melléklet Szakmai beszámoló a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Europe Direct Információs Központ tevékenységéről 1. Bevezető, célkitűzéseink a 2014-as évre: A Europe Direct Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Információs

Részletesebben

A dolgok arca részletek

A dolgok arca részletek 1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye

Részletesebben

HÍREK. A Könyvtárostanárok Egyesületének 2007. második félévi programjai

HÍREK. A Könyvtárostanárok Egyesületének 2007. második félévi programjai HÍREK A Könyvtárostanárok Egyesületének 2007. második félévi programjai KTE XI. Nyári Akadémiája Kecskemét, 2007. július 2-5. között. Helyszín: a helyi ÁFEOSZ Szakközépiskola. Téma: Arculattervezés Marketing

Részletesebben

Az RMKT-ról dióhéjban

Az RMKT-ról dióhéjban Az RMKT-ról dióhéjban A Romániai Magyar Közgazdász Társaság- RMKT egy 21 éves szervezet, amelynek célja, hogy közgazdászokból és ezen területen dolgozó személyekből alakítson ki egy erős hálózatot, amely

Részletesebben

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam 2014 február 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Pintér Attila nem tagadja, hogy a Ferencváros élete meghatározó klubja.

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A VÁSÁRHELYI LÁSZLÓ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA OM szám: 100921 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A képzőművészet, a mozgásművészet, a népművészet, a zene, az irodalom, a művészet megannyi ága alkalmas arra, hogy képet

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Oldal: 1 /63 Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 3525 Miskolc, Dayka G. u. 4. Tel.: 46/509-120; Tel./fax: 46/345-830 MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Készítette: Fellegvári Zoltán

Részletesebben

elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANÁRI KÉRDŐÍV

elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANÁRI KÉRDŐÍV TÁMOP 3.1.1-08/1-2008-0002 elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER az IKT 1 -eszközök és digitális pedagógiai módszerek iskolafejlesztő szemléletű használatához TANÁRI KÉRDŐÍV Ez a kérdőív az elemér 2 önértékelő

Részletesebben

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1 Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1 A Budapestre érkező külföldi turisták kulturális szokásait vizsgáló kutatás

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Olasz nyelv Készítette: a gimnázium idegen nyelvi szakmai munkaközössége 2015. 1 Tartalom Olasz nyelv, második idegen nyelv, alapóraszámú képzés... 3 2 Kerettantervi

Részletesebben

1. SZEMÉLYI FELTÉTELEK. Alkalmazotti létszám 45 fő, 2 fő GYES-en van. Teljes munkaidőben dolgozik 42 fő, 3 fő részmunkaidős, 6 fő óraadó.

1. SZEMÉLYI FELTÉTELEK. Alkalmazotti létszám 45 fő, 2 fő GYES-en van. Teljes munkaidőben dolgozik 42 fő, 3 fő részmunkaidős, 6 fő óraadó. Az iskola neve: Baltazár Dezső Református Általános Iskola Az iskola címe: 4220 Hajdúböszörmény, Bocskai tér 10. Az iskola OM azonosítószáma: 031064 Tanév megnevezése: 2015/2016. 1. SZEMÉLYI FELTÉTELEK

Részletesebben

MUNKATERVE 2016. évre

MUNKATERVE 2016. évre A MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR MUNKATERVE 2016. évre Készítette: Vonáné Pásztor Éva Máriapócs, 2016. január 14. H-4326 Máriapócs Kossuth tér 2. Tel.:(00)(36)42-385533; e-mail: mpocskonyvtar@citromail.hu

Részletesebben

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ a Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja mint részben önálló intézmény 2008. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ a Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja mint részben önálló intézmény 2008. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL SZÖVEGES BESZÁMOLÓ a Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja mint részben önálló intézmény 2008. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL A feladatvégzés eredményei A 2008-as esztendő az intézmény feltételrendszereinek

Részletesebben

A zalaszentgróti Városi Művelődési Központ, Könyvtár és Alapfokú Művészeti Iskola 2014 évi munkaterve

A zalaszentgróti Városi Művelődési Központ, Könyvtár és Alapfokú Művészeti Iskola 2014 évi munkaterve A zalaszentgróti Városi Művelődési Központ, Könyvtár és Alapfokú Művészeti Iskola 2014 évi munkaterve A dolgozói értekezlet 2014. január 24. én elfogadta Készítette: Varga István igazgató Bevezetés: Intézményünk

Részletesebben

nednim kidötö iapórue lekkegészéhen dzük a sétrégevözs nételüret

nednim kidötö iapórue lekkegészéhen dzük a sétrégevözs nételüret nednim kidötö iapórue lekkegészéhen dzük a sétrégevözs nételüret Minden ötödik európai nehézségekkel küzd a szövegértés területén AZ EU SZÖVEGÉRTÉSI KÉSZSÉGGEL FOGLALKOZÓ MAGAS SZINTŰ SZAKÉRTŐI CSOPORTJA

Részletesebben

Közigazgatási társadalmi felelősségvállalás 2010 2014

Közigazgatási társadalmi felelősségvállalás 2010 2014 K iss Dáv id politológus Közigazgatási társadalmi felelősségvállalás 2010 2014 Jelen elemzés a teljesség igénye nélkül készült és nem kíván egyetlen minisztériumot sem kiemelni vagy rangsort felállítani

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város részletes fesztiválismertetője

Pécs Megyei Jogú Város részletes fesztiválismertetője 1. számú melléklet Pécs Megyei Jogú Város részletes fesztiválismertetője 2012 Az alább felsorolt és röviden ismertetett fesztiválok kívánják alkotni annak a városi programportfóliónak az alapját, amely

Részletesebben

STRATÉGIAI TERV. A dorogi, városi könyvtárban az elmúlt 10 év alatt számos és mélyreható változás indult el, ment végbe, és tart a mai napig is:

STRATÉGIAI TERV. A dorogi, városi könyvtárban az elmúlt 10 év alatt számos és mélyreható változás indult el, ment végbe, és tart a mai napig is: Gáthy Zoltán Városi Könyvtár és Helytörténeti Múzeum H-2510 Dorog, Bécsi út 42. H-2511 Dorog, Pf.: 17. Tel./Fax: +36 33/509 640 E-mail: info@dorogikonyvtar.hu STRATÉGIAI TERV A kultúra nem könyvesláda,

Részletesebben

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (TÁRKI) 1993 végén, a Népjóléti Minisztérium megbízásából végzett kutatásainak

Részletesebben

Balatonvilágosi Szivárvány Óvoda PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni. /Véghelyi Balázs/

Balatonvilágosi Szivárvány Óvoda PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni. /Véghelyi Balázs/ Balatonvilágosi Szivárvány Óvoda PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni /Véghelyi Balázs/ 1 Az óvoda hivatalos elnevezése: BALATONVILÁGOSI SZIVÁRVÁNY ÓVODA Az óvoda pontos

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

Szöveges beszámoló a Justh Zsigmond Városi Könyvtár 2011. évi munkájáról

Szöveges beszámoló a Justh Zsigmond Városi Könyvtár 2011. évi munkájáról OROSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT JUSTH ZSIGMOND VÁROSI KÖNYVTÁRA Cím: 5900 Orosháza, Kossuth. u. 3. Tel: 68/413-696 Fax: 68/412-384 E-mail: konyvtar@justhvk.hu Honalap: www.justhvk.hu Blog: blog.justhvk.hu

Részletesebben