Ajánló. Bemutatjuk... Nyírbátor Város Önkormányzata. A város arculatának védelmében...2.
|
|
- Alexandra Mezei
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Megduplázódott a Coloplast kapacitása Nyírbátorban A Dán tulajdonú vállalat 9 évvel ezelőtt érkezett először Nyírbátorba, és az előzetes tárgyalások lefolytatását követően kevesebb, mint 1 év alatt felépítette az első gyárépületét az önkormányzattól vásárolt 10 ha-os ipari területen. Az előzetes tervek szerint az épületben 600 ember részére biztosított munkalehetőséget a dán tulajdonos, de az elmúlt években már látszott, hogy a telek közepére megépített épület a növekvő termelési igényeket nem fogja tudni kielégíteni. A vállalat és a vezetősége megtalálta a számítását Nyírbátorban, amit mi sem igazol jobban, hogy az előző év végére már több mint 1000 ember dolgozott a vállalatnál. A vezetőség már évekkel korábban elkezdte az A Coloplast új gyáregysége előkészítését egy újabb gyártóegység megépítésének. A tervezést és az előkészítést követően 2014-ben indult meg a tényleges műszaki kivitelezés. Az újabb közel m2-es gyártóterületen folyamatosan bővülő technológia beépítésével az elkövetkezendő években 460 fő vállalkoztatását vállalta a cég. Ismerve az elmúlt évek tapasztalatait, bízunk benne, hogy ez a vállalás is túlteljesítésre kerül és minél több munkavállaló dolgozhat hosszú éveken keresztül a nyírbátori üzemben. A cég alelnöke Allan Rassmussen az avatási ünnepségen elmondta, hogy a Coloplast valamennyi épülete közül ez az épület a legszebb és véleménye szerint nem az utolsó gyártócsarnok, amit Magyarországon helyez üzembe a Coloplast. Máté Antal Nyírbátor Város Polgármestere ünnepi beszédében megköszönte mindazon dolgozók munkáját, akik akár a nemzetközi vezetésben, akár a helyi irányításban vagy a termelésben mindennapi munkájukat olyan szorgalommal és pontossággal végezték, amely megteremtette a lehetőségét annak, hogy a vállalat Nyírbátorban bővülni tudjon. Kiemelte annak fontosságát, hogy a településen a szakképzés fejlesztéséért mindent el kell követni a szereplőknek annak érdekében, hogy a Nyírbátorban megvalósuló munkahely teremtési beruházások elsősorban a nyírbátoriaknak és a környező településen élőknek je lentsen megélhetést. Ajánló A város arculatának védelmében...2. Szavalóverseny a Magyar Költészet Napjának tiszteletére.. 3. Ovi olimpia...4. Bajnok lett a nyírbátori kézilabda csapat 5. A sikeres Bátori Sárkány Úszóegyesület 6. Tél a tavaszban 7. Városi Majális programjai Bemutatjuk... Nyírbátor Város Önkormányzata február 25- én pályázatot írt ki az aljegyzői munkakör betöltésére. A pályázat benyújtásának határideje március 20-a, az elbírálás napja március 27-e volt. A nyertes pályázó Dr. Bora Bernadett lett, aki 2015.április 1-jétől Nyírbátor Város aljegyzőjeként dolgozik. Vele beszélgettünk a szakmai előéletéről, a családról,az új munkahelyről. Dióhéjban egy rövid bemutatkozásra kérem! Hol született, milyen tanulmányokat folytatott? Debrecenben születtem, általános iskolai tanulmányaimat Létavértesen végeztem, majd a középiskolai éveimet Debrecenben töltöttem, a Fazekas Mihály Gimnázium tanulója voltam. Ezt követően a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Politológia szakára jártam, ahol Politológia szakos bölcsész és középiskolai tanár végzettséget szereztem ban, majd 1999-ben elvégeztem a jogász szakot is. Az önképzést mindig fontosnak tartottam, ezért 2006-ban a Debreceni Egyetemen Európa -jogi szakjogász képesítést szereztem. Jelenleg Debrecenben élek családommal, a férjemmel és nyolc éves kisfiammal. Miért éppen közigazgatást választotta hivatásának? Milyen korábbi munkahelyeken dolgozott? Az egyetem elvégzését követő rövid útkeresés után- másfél évnyi ügyvédjelölti időszakot követően -- a közigazgatás területére kanyarodtam, és a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal Törvényességi Ellenőrzési Főosztályán dolgoztam két évet Törvényességi ellenőrként, majd ezt követően a Hajdúsámsoni Polgármesteri Hivatalban dolgoztam 12 évet, másfél év kitérőt leszámítva. Több mint tíz éves vezetői tapasztalattal rendelkezem. A közigazgatást, mint hivatást és szolgálatot fogom fel, és ez a terület illeszkedik leginkább az egyéniségemhez. Megláttam a közigazgatásban az egyéni fejlődés lehetőségét, az alkotóerő érvényesíthetőségét, megtapasztaltam a sikerélményt, a csapatban való munkálkodás örömét, a tisztességes munkakörülményeket, a jó munkakultúrát és a mobilitási lehetőséget. Aljegyzőként milyen feladatok ellátása vár Önre? Először ezúton is köszönöm a városvezetés bizalmát. Irodavezetői és aljegyzői feladataimat a szakmaiság szem előtt tartásával, lelkiismeretesen, a többség megelégedésére szeretném ellátni. Feladatom a jogszabályokban foglaltak alapján a jegyző helyettesítése, a jegyző által meghatározott feladatok ellátása.
2 BÁTOR Az aljegyzőnek feladata és kötelessége a jegyző tehermentesítése, mely révén a jegyzőnek több lehetősége lesz stratégiai jellegű feladatok megoldására. Konkrét feladatom ezen túl a Szervezési és Igazgatási Iroda vezetése. Úgy gondolom, eredményeket csak úgy érhetünk el, ha konkrétan meg tudjuk fogalmazni a céljainkat, rendelkezünk a hivatal szervezetére vonatkozóan konkrét jövőképpel és megpróbáljuk azt elérni, hogy a munkatársak ezzel belső meggyőződésből azonosuljanak, nem pedig csak egy külső elvárásnak akarjanak megfelelni. A jogszabályoktól és az ügyiratok mennyiségétől függetlenül a Hivatalban is fontosnak tartom az emberi szót, a nyugodt légkört, és a bizalommal teljes munkatársi kapcsolatot, mely megtartásához, fejlesztéséhez szeretnék én is hozzájárulni. Nem mindegy, hogy a kollégák hogyan viszonyulnak egymás problémáihoz, örömeihez: hittel, szeretettel, megértéssel, empátiával, vagy pedig nem. Amennyiben megvan a bizalomteljes légkör a munkahelyen, akkor a szolgáltató jellegű közigazgatás hatékonyabb tud lenni az ügyfelek irányába is. Számomra most az az elsődleges, hogy megismerjem a város, az intézmények, a civil szervezetek, az egyházak és a hivatal életét, működését, és minél előbb a leghatékonyabban tudjam végezni a rám bízott feladatot. A család és a munka közötti egyensúlyt hogyan sikerül megteremteni? Igen, az egyensúly megteremtése a 21. századi dolgozó nőknek komoly kihívást jelent. Bízom abban, hogy megtaláltam a kellő egyensúlyt a család és a munka között, amihez nagy segítséget jelent a férjem, aki igyekszik terheket levenni a vállamról. Működtetjük a családi munkamegosztást a hétköznapokban, bevonjuk a tágabb családot is. A hétköznapok a munkáról, a pörgésről szólnak, de a hétvégék a családi együttlétekről, a minőségi időtöltésről, hitéletünk közösségi szintű megéléséről, melyek -a feltöltődés révén - hozzájárulnak az egyensúly megtartásához. Mi az amivel ki tudja pihenni a mindennapi munka okozta fáradalmakat? Szabadidőnkben a szűkebb családdal rendszeresen sportolunk, futunk, kerékpározunk és ha időnk és lehetőségeink engedik, akkor rövid kirándulásokat teszünk a természetben, emellett szoros kapcsolatot tartunk szüleinkkel és barátainkkal. Köszönöm a beszélgetést! ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A város arculatának védelmében Új fejezet nyílt a nyírbátori épített környezet védelm é ben, amikor az önkormányzat március végén megalkotta a városképet meghatározó hirdető-berendezések arculatáról és azok elhelyezéséről szóló rendeletet. A város vezetése a városkép megőrzésére, védelmére, a hirdető b e rendezések egységes elvek szerinti rendezett és esztétikus kialakítására tesz kísérletet azzal, hogy meghatározza hirdető- berendezések és a kereskedelmi egységet hirdető, reklámhordozó megállító táblák típusát (kinézetét) július 1-től hirdető-berendezés - a megállító tábla kivételével Illusztráció - közterületen önállóan, vagy közterületbe nyúlóan kizárólag N yírbátor Város Önkorm ányzata által helyezhető el. Fenti időponttól a Szabadság téren kizárólag a rendeletben m eghatározott m űszaki kialakítású és méretű megállító tábla (ideiglenesen elhelyezett, általában gazdasági, kereskedelmi vagy szolgáltatási rendeltetési egységet hirdető, mobil reklámhordozó) helyezhető ki. Más közterületeken legfeljebb 1,2 m m a gas, 0,80 m széles, a közlekedési és egyéb vonatkozó jogszabályoknak megfelelő megállító tábla elhelyezése megengedett. M egállító tábla, illetve hirdetmény - a Nyírbátor Városi Önkormányzata által kihelyezett hirdetőberendezéseken - kizárólag jegyzői engedéllyel helyezhető el. A rendelet megtekinthető a www. nyirbator.hu honlapon, illetve részletes információt a Nyírbátori Polgárm esteri Hivatal közterület felügyelője nyújt. Kötelező településképi véleményezés a város egyes területein A közigazgatásban zajló átfogó átalakítás jelentős változásokat hozott az építésügyi jogszabályok, és a hatósági jogalkalmazás területén. A hatályos jogszabályok lehetőséget adnak az önkormányzatoknak, hogy a korábbi joggyakorlattól eltérően im m ár közvetlen módon, a polgármester nevében eljárva közreműködhessenek az egyedi építési ügyek elbírálásában. Nyírbátor Város Önkorm ányzatának Képviselőtestülete e tárgyban m egalkotta a településképi véleményezési, településképi bejelentési és kötelezési eljárásról szóló 9/2015. (II.25.) önkormányzati rendeletét mely február 26-án lépett hatályba. A rendelet előírásait a hatálybalépés idején folyó eljárásokban is alkalm azni kell. A településképi véleményezési eljárás. Településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni minden, jogszabályban építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési munkára vonatkozó építési, összevont vagy fennm aradási engedélyezési eljárást megelőzően. A polgárm ester véleményét az önkorm ányzat fő építészének álláspontjára alapozva fogalmazza meg. Városháza m egújult parkkal Amennyiben a polgármester a tervezett építési tevékenység megvalósításának engedélyezését nem ja vasolja, úgy az építésügyi hatóság az építési engedély iránti kérelmet elutasítja. A polgármester döntése ellen kizárólag az építésügyi h a tósági határozata ellen benyújtott fellebbezéssel lehet jogorvoslati eljárást kezdeményezni. A kérelmező a kérelmét papíralapon nyújtja be és a véleményezendő építészeti-műszaki dokumentációt elektronikus form ában az építésügyi hatósági eljáráshoz biztosított (ÉTDR) tárhelyre feltölti. A véleményezési eljárás a városközpontban, a Sárkány Wellness és Gyógyfürdő valamint a Városi Köztemető környékén végzett hatósági engedélyhez kötött építési tevékenység végzésére terjed ki. A polgármester 15 napon belül ad véleményt, amennyiben ez nem történik meg, a véleménye engedélyezésre javasoltnak tekintendő. A véleményezési eljárás illetékés szolgáltatási díjmentes. Településképi bejelentési eljárás Az önkormányzat rendeletében meghatározta azon építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött építési tevékenységek körét, amelyek településképi szempontból a településképben esztétikusan megjelenő, városképet nem zavaró, az épített és természeti környezethez illeszkedő, és annak előnyösebb megjelenését
3 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK á p r i l i s 3 segítő megoldási szempontokat k í vánja érvényesíteni. A településképi bejelentési eljárást az ügyfélnek a polgármesternél kell kezdeményeznie, amennyiben a városközpontban, a város bevezető útjain, a Sárkány Wellness és G yógyfürdő valam int a Városi Köztemető környékén olyan építési tevékenységet végez, amely nem hatósági engedélyköteles. (pld. homlokzat színezése, kerítés építése, épület bővítése, stb. A véleményezendő tevékenységek körét és területi hatályát a rendelet részletesen szabályozza.) A bejelentett tevékenység akkor kezdhető meg, ha a polgármester a tevékenység végzését önkormányzati rendeletben meghatározottak szerint 8 napon belül nem tiltotta meg. A tudomásulvételről a bejelentőt igazolás megküldésével értesíti, mely igazolás meghatározott időtartam ra szól. A településképi bejelentési eljá rá s keretében a polgárm ester önkorm ányzati jogkörben já r el, döntésével szemben a kérelmező az önkormányzat képviselőtestületétől kérheti annak felülvizsgálatát. Településképi kötelezési eljárás A z önkormányzat településképi kötelezés formájában elrendelheti a településképet rontó reklámok, cégérek megszüntetését, az építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött építési tevékenységgel járó, vagy építési tevékenységgel nem járó rendeltetésváltozás esetén a rendeltetésmódosítás megszüntetését, ha az nem felel meg a településrendezési tervben foglaltaknak. A polgármester a kötelezési eljárás lefolytatása előtt tájékoztatást és felhívást küld az érintettnek. A tele - pülésképi kötelezés végre nem hajtása eseten forintig terjedő pénzbírságot lehet kiszabni. A rendelet megtekinthető a www. nyirbator.hu honlapon, illetve részletes tájékoztatást nyújt a Polgármesteri Hivatal Építési és Hatósági Irodája. Kedves Szülők! A Nyírbátori Óvoda,Bölcsőde tagóvodáiban a nyári zárva tartás időpontjai: Meseház Tagóvoda (Fáy út): től ig Százszorszép Tagóvoda (József Attila út 7.): től ig Kerekerdő Tagóvoda (Iskola utca): től ig Nyitnikék Tagóvoda (József Attila út 17.): től ig A Bölcsőde nyári zárva tartása augusztus ig. Első nyitási időpont augusztus 24. Szavalóverseny a Napjának A m agyar költészet napja alkalmából szavalóversenyt rendeztek a Kulturális Központban április 10-én, amelyen111 gyermek vett részt. Öt korcsoportban mérettethették meg magukat a nyírbátori és a környező településeken tanuló gyerekek. A rendezvényt Munkácsi Anita, a M ó ricz Zsigmond Színház színművésze nyitotta meg, illetve a felső tagozatosoknál a zsűrielnök szerepét Óvodás korcsoport: 1. Márton Zalán 2. Jóni Petra 3. Fazekas Tícia Alsós korcsoport (1-2. osztály): 1. Beri Dzsenifer 2. Tóth Dániel 3. Papp Nóra Alsós korcsoport (3-4. osztály): 1. Nagy Zsófia 2. Zichar Patrícia 3. Kerezsi Csenge Magyar Költészet tiszteletére is betöltötte. A színművésznő nagy hangsúlyt fektetett a gyerekek szakmai értékelésre, így akik kíváncsiak voltak minden kétséget kizáróan hozzáértő véleményére, azon diákokat egyenként is értékelte. Zsűritagok: Berettyán Gáborné, Gyenes Józsefné, Kukutsné Forgony Júlia, Munkácsi Anita, Nagy Sándorné, Urbin Sándorné, Szarka Lászlóné, Tóth Árpádné, Várnagyné Szkiba Júlia. Felsős korcsoport (5-6. osztály): 1. Lajsz Keve 2. Lehel Kamilla 3. Oláh Zsófi Felsős korcsoport (7-8. osztály): 1. Somogyi Barbara 2. Vasvári Tícia 3. Nagy Lilla Veronika A zsűri és a felkészítő p edagógusok m unkáját ezúton is köszönjük, a résztvevőknek és a nyerteseknek pedig színvonalas szereplésükért, valamint elért helyezéseikért gratulálunk. Anyakönyvi események FELHÍVÁS Tisztelt Nyugdíjas Pedagógusok! Felhívjuk az Önök f i gyelmét, amennyiben ebben a naptári évben 50, 60, 65 illetve 70 éve szerezték meg a diplom ájukat, akkor egykori felsőoktatási intézményüktől (vagy annak jogutódjától) megigényelhetik a jubileum i diplomát! Ha segítségre van szükségük, forduljanak a Polgárm esteri H ivatal illetékes m unkatársához (Majtényi Edit)! Az elmúlt számunkban tévesen került közlésre egy gyerm ek utóneve. csiki Klaudia és M ocsár Gábor szülőktől, nem ilona, hanem Hanna utónevű gyermek született. Adm inisztrációs hiba miatt elnézést kérünk és utólag is gratulálunk, és jó egészséget kívánunk a 2014 novemberében született ikreknek NovEMBER 10. Viktória és Botond Veres G ábor János Margitics Kitty s z ü L E T É s : M Á R c iu s Lara Kismárton Richárd Lazók Gréta Glória Rézműves Béla Farkas Nikoletta zoltán Varga zoltán Rézműves Henrietta Klaudia Barbara Pataki Tamás Géza Varga Barbara rita h a l á l e s e t : m á r c íu s sipos András Lakatos imréné Kusztás Gyula sári Józsefné Vonza Györgyné csapos Jánosné Vasas Györgyné Bécsi Ferencné h á z a s s á g csegöldi Mária zita '< s: iu ci R Helmeczi zsolt
4 BÁTOR Ovi olimpia A Nyírbátori Óvodaszövetség 4. alkalommal szervezett Ovi Olimpiát április 15-én Magyar- Angol Kéttannyelvű Általános Iskola és AMI sportcsarnokában. A rendezvény célja, hogy minél több óvodás kapjon kedvet a rendszeres, aktív mozgáshoz, a közösen átélt esemény hatására erősödjenek a baráti kapcsolataik, az egy csapathoz tartozás élménye. A versenyfeladatok összeállítását, a szükséges eszközök elkészítését a Fáy úti Meseház, és a József Attila úti Százszorszép tagóvoda dolgozói vállalták. Városunk másik két tagóvodája, az Iskola úti Kerekerdő, és a József Attila utcai Nyitnikék tagóvoda 1-1 csapatot készített fel a versenyre. Rajtuk kívül, az alábbi települések csapatai indultak az O vi olimpián: Encsencs, Piricse, Nyírbéltek, Nyírderzs, Nyírgyulaj, N y írm eg g y es, N y írm ih á ly d i, Nyírpilis. A rendezvényt Majtényi Edit vezető-főtanácsos vezette le, a tőle megszokott közvetlen stílusban, profeszszionális módon. A 12 fős csapatok bevonulása után a Kerekerdő tagóvoda mazsorett csoportja tánccal nyitotta meg a találkozót. Vezetőik: Trifuj Mihályné és Papné Takács Ildikó. Máté Antal Nyírbátor Város Polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. Ezután a zenés bemelegítés következett a versenyzők, a szurkoló gyerekek és szülők, valamint a felkészítők közös részvételével. A verseny során a csapatok 10 feladatsorban m érték össze erejüket, ügyességüket, gyorsaságukat. A helyszínt biztosító intézmény tanítói segítettek a csapatok koordinálásában, illetve ellenőrizték a feladatvégzés tisztaságát. Az 5 fős zsűri elnöke Veres Jánosné, az óvodaszövetség v e zetője, a verseny megálmodója és házigazdája volt. Tagjai: Pappné dr. Fülöp Enikő jegyző, Szedlárné Szabó Judit intézményvezető helyettes, Tóthné Ander Éva tanítónő, Nagy Árpádné nyugalmazott intézményvezető- helyettes. A feladatok értékelésénél a részidőn kívül a hibátlan kivitelezés is pontot ért, sőt plusz pontok szerzésére is volt lehetőség. A gyerekek nagy lelkesedéssel, kitartással, fegyelmezetten, teljes odaadással küzdöttek. Öröm volt nézni, hogy ragyogott az arcuk, amikor sikeresen célba értek. A közönség lelkesen szurkolt, biztatták a versenyzőket. A N yírbátori Óvoda Bölcsőde meghívására Szilágysomlyó testvérvárosunkból négy fős óvónői delegáció érkezett Nyírbátorba két napos szakmai látogatásra. Ők is megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt. A végeredményt Veres Jánosné a Nyírbátori Óvodaszövetség vezetője ismertette. Első helyezést ért el az Encsencsi Százszorszép óvoda Mókus csapata, akik az arany érem ÖNKORMÁNYZATI HÍREK mellett a kupát is hazavihették. M á sodik lett a Piricsei Mesevár óvoda Ficánka csapata, harmadik pedig a Nyírbátori Nyitnikék óvoda Cinege csapata. Természetesen senki nem távozott üres kézzel. M inden versenyző ajándékcsomagot, minden csapat oklevelet és egy labdát kapott, mely megőrzi az Ovi olimpia emlékét. Polyák László videó felvételt készített az eseményről, melyet szintén megkapnak a résztvevők. A délelőtt végén felcsendülő magyar Himnusz méltóképpen zárta a rendezvényt. Élményekkel gazdagon, kellemesen elfáradva indult haza felnőtt és gyerek. A rendezvény elérte célját: erősítette a kistérség óvodái közötti kapcsolatot, mintát adott a szabadidő hasznos eltöltésére a családoknak, egészséges életmódra nevelt, sportszerű viselkedésre tanított. Tóthné Barna Júlia tagóvoda vezető Ovi Olimpia képekben
5 SPORT HÍREK Lóra Bátori A N yírbátori L ovassport és H agyom ányőrző E gyesület b en alakult. Akkor még nem gondoltuk, hogy álm ainkat sikerül megvalósítani. Alig pár lóval, de annál nagyobb lelkesedéssel vágtunk bele. M unkánkat éltette a sok lovagolni vágyó gyerek, akik arra ösztönöztek minket, hogy előrébb és magasabb szintre kerüljünk. Nyírbátor Város Ö nkorm ányzata segítségével 2014-ben felépült csodálatos környezetben a Fedeles Lovardánk, am i számos lehetőséget kínál, mind a versenysportnak, m ind a turisztikának. díjlovaglás koronázatlan királya ) decemberében tartott edzést a helyi és környékbeli lovasoknak, a Fedeles Lovardában Dallos Gyula (M agyarország örökös bajnoka, a m agyar sport nemzetközileg elism ert nagykövete, azon belül is a Két napos Lovasnapközit szerveztünk a tavaszi szünetben de még Romániából is érkezett versenyző. Ezt szeretnénk a jövőben is rendszeresen megrendezni, kibővítve több lovas sportággal is. Az új lehetőségeket kihasználva több napközis illetve bentlakásos tábort szervezünk a nyári szünetre. M inden évben m egrendezésre kerül, a m ára m ár hagyom ánnyá vált B átori Lovas Napok. Négy á p r i l i s 5 alkalom m al a P ata-tanyán szerveztük meg. Az V. Bátori Lovas Napok helyszíne a Fedeles Lovarda és gyönyörű környéke lesz (2015. aug ). Aug.22-én mára már hagyományos Fogathajtó versenyt szervezünk, ahol eddig számos fogat fordult meg (tavalyi évben 37 fogat). Aug.23-án a Honfoglalás című darabot láthatják az ide kilátogatók a Nemzeti Lovas Színháztól, Pintér Tibor vezetésével. A darabban szerepet kaptak a Bátori D á mák karüsszel csapata, melyet igen nagy m egtiszteltetéssel fogadtak. A Bátori Dám ák az elmúlt évben több helyszínen, több rendezvényen m utatták be a m indig újuló és bővülő előadásukat. Ezúton is szeretnénk m indenkit m eghívni az V. Bátori Lovas N a pokra, ahol nem csak a lovaké lesz a főszerep. Számos program m al, számos szórakozási lehetőséggel várunk szeretettel mindenkit! Bajnok lett a nyírbátori kézilabda csapat A n yírbátoriak nagy szívfájdalm a, a hazai közönség p asszivitása - ezen a téren valam it tenni kell! K ézilabda. Ahhoz, hogy a N yírbátor NB II-es férfi kézilabdacsapata csont nélkül nyeri a bajnokságot az égvilágon semmi kétség nem férhet. Immár csak az izgathatja a kedélyeket: Váczi Sándor együttese képes lesz-e pontveszteség nélkül átgyalogolni a teljes mezőnyön. - A fiúk azt mondták, most már szeretnék százszázalékos teljesítménnyel befejezni a idényt - árulta el az egyik legféltettebb titkot Szőke Ferenc, a nyírbátori klub elnöke. - Hatalmas közhely, de a labda ugyebár gömbölyű. még hat meccset le kell játszani, ugyanakkor valóban, szép lenne így elérni célunkat. Megjegyzem, Váczi Sándor edző kisebb csodát hajtott végre az elmúlt két évben ezzel a társasággal. Én testközelből tapasztaltam, honnan indultunk és hová jutottunk. Olyan oldalát mutatta meg például a csapat a Mátészalka ellen, amikor fesztelenül, tényleg szórakoztatóan játszott. Nem akarok álszerény lenni, már előre nézünk. Felettébb csalódott Névsor: állnak(balról): Szabó Csaba, Hornyák Zoltán, Tóth Máté, Dobos Balázs, Csébi Zoltán, Gadnai Attila, Pisák Tibor, Kovács Zsolt, Molnár Zoltán, Kovács Ákos, Torzsa Róbert, állnak (közép): Szőke Ferenc, Szőke-Bakti Magdolna, Váczi Sándor, Fábián István, guggolnak(balról): Aranyos Roland, Fülöp Gábor, Csébi Dávid, Balogh Szabolcs, Erdős Zoltán, Tóth László, fekvő: Nagy Nándor a képről hiányzik: Vasas György lennék, ha az NB I B-s szereplés bármilyen akadályba ütközne. Nem kívánom elkiabálni, jelen pillanatban semmi probléma nem merülhet fel a feljutással járó követelmény ekkel kapcsolatban. Az is igaz, mindez abban a minutumban lesz majd biztos, ha már lejátszottuk az első mérkőzést a második vonalban... Eh - hez annyit, sajnos, Magyarországon nem éppen egészséges tendencia, hogy a bajnokságot megnyerő csapat nem vállalja a magasabb osztályú szereplést. Rosszabb esetben, menetközben visszalép. Az lenne a természetes, ha megérdemli és megküzdött érte, lépjen is feljebb. Persze, tisztában vagyok azzal, nem m indenhol adottak ehhez az anyagi, tárgyi feltételek, ami valahol szomorú. Ne kerülgessük a forró kását. Némi üröm vegyül az örömbe, mivel hiába muzsikál rendkívül fényesen a Nyírbátor, a nézők - finoman fogalmazva - nem tolonganak a hazai fellépéseken. - Nagy szívfájdalmunk a szurkolók passzivitása, bár tudom, erőszakkal senkit nem lehet kivonszolni a sportcsarnokba - ismerte el Szőke Ferenc, hogy érzékeny témára tapintottunk. - Ugyanakkor ez a csapat sokkal több nézőt érdemelne, annál is inkább, mert érdekes módon, az idegenbeli meccseken jóval nagyobb közönség kíváncsi rá. Nyilvánvaló, valamit nekünk is tenni kell az érdeklődés fokozása érdekében, talán az NB I B. nagyobb csábító erő lesz.
6 BÁTOR SPORT HÍREK F A sikeres Bátori Sárkány Úszóegyesület A Bátori Sárkány Úszóegyesület a 2014-es évet a december 13-án megrendezésre került Éxerix kupával és a 24 órás úszással zárta a Sárkány Wellness és Gyógyfürdőben. Az Éxerix kupán résztvevő 6 úszóegyesület közül sikerült az első helyet megszereznünk 27 arany, 19 ezüst, 16 bronzérm et szerezve. A decem ber19-20-án m egtartott 24 órás úszáson a tavalyi rekordot m egdöntöttük, mely 1642km lett. E zt a folyam atos ú szást ifjú úszóink, hozzátartozóik, sp o rtbarátaink és am atőr úszók segítették összesen 325 fő részv ételével. Védnökeink voltak Bernek Péter világbajnok, ifjúsági olim p iai bajnok, E urópa bajnok és K is G ergő világbajnoki b ro n z érm es, E urópa bajnok, o lim p i ai 6. helyezett úszók, akik méltó példaképei tanítványainknak. A spotrendezvényt a gyerekek nagy öröm ére, a BYTHEW AY énekegyüttes fellépése színesítette, A kategóriások Kaliba V iktor szakedzővel akik az X-FAKTOR negyedik szériájának ezüst érm esei voltak. rendeztük meg a megyei diákolimpiai döntőjét. Nagyon szép eredmé büszkélkedhettünk, január 25-én az I és II. kor nyekkel hiszen csoportnak (A és B kategória együtt értékelve), míg 31-én a III. és IV, valamint az összevont V-VI. korcsoportnak (A és B kategória külön értékelve) 12 megyei bajnoki címet, 6 ezüstérmet és 7 bronzérmet szereztek úszóink. Edzőik Csapos Zsolt, Kaliba Viktor és Nagy Gábor Március 6-án Győrben képviselték megyénket az országos diákolimpiai döntőn bajnokaink. Itt minden megye győztesei és Budapest első három helyezettje vett részt. Február 14-én a Szabolcs Tour 3. fordulóján, Nyíregyházán 2. helyezettek lettünk 7 arany, 12 ezüst és 6 bronzéremmel. Március 21-én a 4. fordulón a sok beteg gyermek miatt viszonylag kis létszámmal vettünk részt Újfehértón, de így is az előkelő harmadik helyet szereztük meg a 10 egyesület közül 5 arany, 6 ezüst és 12 bronzéremmel. Az A kategóriás 11 versenyzőnk Kaliba Viktor szakedző irányításával már országos és nemzetközi versenyeken teljesítenek nagyon szép eredményekkel. Eddig hét versenyen indultak és 7 aranyérmet, 18 ezüstérmet,13 bronzérmet, tizenhét 4. és 12 ötödik helyet szereztek. Az Országos Úszószövetség szintidők alapján ranglistát állít fel, mely eredmények (elektromos időmérés sel) arany, ezüst ill bronz jelvényt érnek. Akikre büszkék vagyunk I.k.cs III.k.cs Szakács Kamilla Ökrös Nelly Berettyán Anna 50 m gyorsúszás 50m hátúszás 50 m mellúszás 100m gyorsúszá 7. helyezés 12. helyezés 6. helyezés 6. helyezés IV.k.cs Pelyák Lejla Ökrös Fanni Lakics Dániel 100 m hátúszás 100m gyorsúszás 100m hátúszás 100m mellúszás 100m gyorsúszás 3. helyezés 5. helyezés 7. helyezés 3. helyezés 2. helyezés V.-VI.k.cs Makó Anett Czakó Boglárka 100m gyorsúszás 100m mellúszás 4x50m gyorsváltó 14. helyezés 12 helyezés 6. helyezés Tagjai: Jobbágy Lili, Makó A nett, Czakó Boglárka, Kinál Panna Vajda Zsombor sz: m hát arany jelvény ranglista -100 m gyors ezüst jelvény ranglista -100m mell ezüst jelvény ranglista -200 m gyors ezüst jelvény ranglista Szakács K am illa sz: m pillangó ezüst jelvény ranglista -100 m mell bronz jelvény ranglista -100 m gyors bronz jelvény ranglista -200 m gyors bronz jelvény ranglista -200 m vegyes bronz jelvény ranglista -400 m gyors bronz jelvény ranglista Szécsi Zsófia sz: sz: m mell bronz jelvény ranglista -100 m gyors bronz jelvény ranglista 2. helyezett 15.helyezett 19.helyezett 9.helyezett 5. helyezett 13.helyezett 15.helyezet 11.helyezett 10.helyezett 19.helyezett 8.helyezett 50. helyezett -200 m mell bronz jelvény ranglista 17. helyezett -200 m vegyes bronz jelvény ranglista 12. helyezett Csoba Adrienn sz: m hát arany jelvény ranglista 5. helyezett -100 m mell ezüst jelvény ranglista 10. helyezett -100 m pillangó ezüst jelvény ranglista 20. helyezett -100 m gyors ezüst jelvény ranglista 21. helyezett -200 m gyors arany jelvény ranglista 10. helyezett -200 m hát ezüst jelvény ranglista 11. helyezett -200 m vegyes arany jelvény ranglista 12. helyezett -400 m gyors ezüst jelvény ranglista 24. helyezett Szilágyi Rajmund sz: m pillangó ezüst jelvény ranglista 9. helyezett -100 m hát ezüst jelvény ranglista 16. helyezett -100 m mell bronz jelvény ranglista 22. helyezett -100 m gyors ezüst jelvény ranglista 58. helyezett -200 m gyors ezüst jelvény ranglista 37.helyezett -200 m hát ezüst jelvény ranglista 10.helyezett -200 m vegyes arany jelvény ranglista 10.helyezett Szilágyi Zsombor sz: m pillangó ezüst jelvény ranglista 30. helyezett -100 m hát ezüst jelvény ranglista 31. helyezett -100 m gyors bronz jelvény ranglista 70. helyezett -200 m gyors bronz jelvény ranglista 54. helyezett -200 m vegyes bronz jelvény ranglista 39. helyezett -400 m gyors ezüst jelvény ranglista 49. helyezett Császár Dóra sz: m mell bronz jelvény ranglista 24. helyezett -200 m pillangó bronz jelvény ranglista 29. helyezett
7 SPORT HÍREK á p r i l i s m mell bronz jelvény ranglista 33. helyezett Balogh Ábel sz: m mell bronz jelvény ranglista 16. helyezett -200 m pillangó ezüst jelvény ranglista 19. helyezett -200 m mell bronz jelvény ranglista 24. helyezett -200 m vegyes bronz jelvény ranglista 55. helyezett Pál Attila sz: m gyors bronz jelvény ranglista 19. helyezett -100 m hát bronz jelvény ranglista 23. helyezett -200 m gyors ezüst jelvény ranglista 13. helyezett -200 m hát bronz jelvény ranglista 18. helyezett -200 m vegyes bronz jelvény ranglista 32. helyezett -400 m gyors ezüst jelvény ranglista 29. helyezett Balabán Réka sz: m gyors bronz jelvény ranglista 78. helyezett Csoba Krisztián sz: m mell bronz jelvény ranglista 44. helyezett -100 m hát bronz jelvény ranglista 64. helyezett -100 m gyors bronz jelvény ranglista 80. helyezett -200 m gyors bronz jelvény ranglista 66. helyezett -200 m pillangó bronz jelvény ranglista 45. helyezett -200 m mell bronz jelvény ranglista 32. helyezett -200 m vegyes bronz jelvény ranglista 74. helyezett -400 m gyors bronz jelvény ranglista 77. helyezett Tél a tavaszban... Bár a medve kijött a barlangjából, de úgy néz ki, hogy vissza is bújt a jó meleg vackába. A Gyöngyös csapata ellen aratott pille könnyű győzelem után március 28-án Felsőtárkány csapatát fogadtuk. Sokáig nem történt különösebb esemény a kapuk környékén, aztán a 30. perc tájékán Boros Dávid szabadrúgást végezhetett el az ellenfél kapujától kissé balra, m int egy 30 méterről, amibe a berobbanó Pálvölgyi belepiszkált és a labda az ellenfél kapujának bal oldalában landolt (1:0). Nem sokkal a szünet előtt a vendégek védője, Batyik Norbert begyűjtötte m ásodik sárga lapját és ezzel a korai fürdőzést is magáénak tudhatta, csapata pedig a szinte biztos vereséget. A türelemnek a 67. percben lett meg az eredménye, amikor is Boros Dávid végezhetett el szabadrúgást az ellenfél kapujától 25 méterre. A belőtt labdába a sorfalból felugró egyik védő kézzel ütött bele és a játékveze - tő ezt a mozdulatot büntetőrúgással jutalmazta. A tizit Boros végezte el és ez úttal sem hibázott, beállítva ezzel a 2:0 arányú végeredményt. Ezzel a mérkőzéssel vége is volt a tavaszi ébredésnek, m ert az ez után következő két m eccsen b i zony álmos mackó képét m utatta a csapat. Egy hét elteltével nyerhető meccs reményében látogattunk el Veresegyházra, ahol a kieső helyen tanyázó hazaiakkal mérkőztünk. Kitűnő pálya, szép idő, családias környezet fogadta a csapatokat. A mieink igazán jól érezték magukat ebben a környezetben és esélyeshez méltóan Lipcsei révén már a 13. percben vezetéshez is jutottunk (1:0). Ezt követően felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de igazán gólveszélyes helyzet egyik csapat előtt sem adódott, kivéve, amikor a 42. percben Farkas Mártont szabályta - lanul szerelték a büntető területen belül, de Horváth sípmester hangszere néma maradt.... Az első félidő további részében m ár nem történt komolyabb esemény, annál inkább a m ásodik félidő elején. A hazai nézők sajnálatára (utólag örülhettek is neki) a második félidő eleje döntő fordulatot hozott a mérkőzés kim enetele tekintetében. A nézők még a büfében tárgyalták az első félidő eseményeit, amikor is a hazaiak ritkán látható Győr országos döntő versenyzők és szurkolók B ízunk benne, hogy mind a B, mind az A kategóriás versenyzők méltóan képviselik városunkat az úszósport világában. Természetesen teret kapnak azok az úszók is, akik nem a versenyzést tekintik elsődleges céljuknak, hanem csak az úszás szeretete, az egészséges életm ód és a nagyon jó csapat m iatt szeretnek az egyesület tagjai lenni. kapus potyagóllal a kezdést követően egyenlítettek. Aztán, hogy teljes legyen a büfében m aradók öröme, két perc múltán már 2:1 volt az eredmény..., oda. Ezt követően a hazai csapat Acél-falat húzott a kapuja elé, melyet a gyengécske bátori tám adók nem tudtak áttörni és maradt a megérdemelt hazai győzelem. Elkerülhető vereség a kieső helyen lévő otthonában... A nehezen em észthető vereség után ( kieső helyen tanyázó ellenféllel szemben) kis időt nyert a csapat a nagyobb falat, az FC Hatvan elleni mérkőzésre való felkészüléshez. A mieink óriási energiákat mozgósítottak az egyenlítés érdekében, az ellenfél pedig okosan az eredmény tartására törekedve kontrajátékra Baracsi Lajosné Bátori Sárkány Úszóegyesület elnöke rendezkedett be, mely végül meghozta a gyümölcsét, ugyanis a 93. percben a harm adik hazai gól is megszületett, ezzel kialakult a 3:1 arányú hazai győzelem. Bár a csapat a tabellán nem áll rossz helyen, azért nem árt néhány jelenségen elgondolkodni.... Nem igazán találok magyarázatot arra, hogy m iért csak hátrányos helyzetben kü zd ü n k teljes erőbedobással...? M i az oka a mérkőzések első harmadában történő bealvásoknak...? M i az oka a halovány csatárteljesítményeknek...? Lehetne még kérdéseket sorolgatni, de azt hiszem, ez majd a bajnoki szezon végén lesz igazán aktuális az azokra adott a válaszokkal egyetemben. Janovics János
8 Nyírbátor Város Önkormányzatának Lapja. Felelős kiadó: Nyírbátor Város Önkormányzata, Máté Antal polgármester; S zerkeszti: a szerkesztőbizottság; S zerkesztőség: Nyírbátor, Szabadság tér 7., tel.: 42/ , fax: 42/ ; N yom dai m unkálatok: Russmédia Kft. Debrecen; Felelős vezető: Dubóczki Tibor; HU ISSN:
be/sfp-09450/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Etyek Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Etyek SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 600 A kérelmező jogállása Amatőr
KÖSZÖNTŐ Balogh Gábor
KÖSZÖNTŐ Kedves Diákok, Testnevelők, Sportbarátok! Köszöntelek Benneteket a Magyar Diáksport Szövetség nevében a 2013. évi Atlétika Diákolimpia korcsoportos országos döntőjének alkalmából! Ettől a tanévtől
T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2011. ÉVI MUNKÁJÁRÓL
TÉGLÁS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 4243 TÉGLÁS, KOSSUTH U. 61. sz. T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2011. ÉVI MUNKÁJÁRÓL A hivatal látja el az önkormányzatnak, illetve a jegyzőnek jogszabályokban
be/sfp-10123/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Piricse Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Piricse SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1683 A kérelmező jogállása Amatőr
Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt
Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE02917/2014/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE02917/2014/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező
Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt
Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE03007/2014/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE03007/2014/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező
A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának 2016. évi programja
A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának 2016. évi programja Budapest, 2016. január előterjesztő: Csabai Edvin szakmai igazgató készítette: Patyi Melinda szabadidős szakmai koordinátor Tartalomjegyzék
be/sfp-08451/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bajánsenye Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Bajánsenye SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1793 A kérelmező jogállása
T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL
TÉGLÁS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 4243 TÉGLÁS, KOSSUTH U. 61. sz. T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL A hivatal látja el az önkormányzatnak, illetve a jegyzőnek jogszabályokban
Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2011. május 26-i ülésére
Tárgy: A Békési Férfi Kézilabda Kft. 2010. évi szakmai és gazdasági beszámolója Elıkészítette: Polgár Zoltán ügyvezetı Békési Férfi Kézilabda Kft. Véleményezı Pénzügyi Bizottság, bizottság: Oktatási, Kulturális
2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. KORCSOPORT
2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. KORCSOPORT Kedves Sportbarátok! Tisztelt Versenyzők, Edzők, Vendégeink! Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és sportszerető lakossága nevében köszöntöm a középiskolai
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Békés Város Képviselő-testületének 2006. március 30-án tartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselő-testületének 2006. március 30-án tartott üléséről. Jelen vannak: Pataki István polgármester, Dr. Pásztor Gyula alpolgármester, Albert Sándor, Baukó József,
be/sfphpm01-05247/2015/mkosz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kozármisleny Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve KSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében
A SZENIOR ÚSZÁS MAGYARORSZÁGI VERSENYSZABÁLYAI (Kiegészítés a FINA SW szabályaihoz) Magyar Szenior Úszók Országos Szövetsége
A SZENIOR ÚSZÁS MAGYARORSZÁGI VERSENYSZABÁLYAI (Kiegészítés a FINA SW szabályaihoz) Magyar Szenior Úszók Országos Szövetsége 1. A VERSENYSZABÁLYOK HATÁLYBA LÉPÉSE Jelen szenior versenyszabályok a Magyarország
ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S
ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S POLGÁRMESTERI HIVATAL HÍREI Tájékoztató a képvisel-testület 2009.03.17.-i ülésérl Március 17.-én kedden 15.00-kor tartott ülést a képvisel-testület,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án, 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza
M E G H Í V Ó. Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete. k ö z m e g h a l l g a t á s t
M E G H Í V Ó Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete k ö z m e g h a l l g a t á s t tart szelektív hulladékgyűjtés témában. A közmeghallgatás helye:
Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt
Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE03113/2014/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE03113/2014/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező
Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt
Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE06284/2015/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE06284/2015/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező
1 / 19 2013.10.28. 21:38
1 / 19 2013.10.28. 21:38 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Balmaz Utánpótlás Kézilabda Egyesület BUKE 2 Gazdálkodási formakód:
1 / 19 2013.04.29. 14:59
1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Demecseri Városi Közhasznú Sportegyesület DVKSE 2 Gazdálkodási formakód: Áfa levonásra a pályázatban
be/sfp-11070/2016/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve FÉNYESLITKEI SPORTEGYESÜLET A kérelmező szervezet rövidített neve FSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1592 A kérelmező jogállása Amatőr
Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2016. évi Versenykiírása
Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2016. évi Versenykiírása 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország 2016 évi
be/sfp-08285/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nemesnádudvari Községi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve NKSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2135 A kérelmező jogállása
be/sfp-10564/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kazinczy Ferenc Általános Iskola Diák Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Kazinczy DSE Gazdálkodási formakód 001 Tagsági azonosítószám
Kálmán Tibor sportreferens Egészségügyi és Szociális Bizottság, Kulturális és Sport Bizottság
Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2008. évi ellátásának átfogó értékelése Elıkészítette: Dr. Heinerné Dr. Kecskés Aranka jegyzı Tárnok Lászlóné aljegyzı Bimbó Mária gyámhivatali ügyintézı
be/sfphpm01-05201/2015/mkosz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Dunaújvárosi Sárkányok SE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai
2015. év legjobb FÉRFI sportolói
AJ K A V ÁR O S ÖNKORMÁN YZ AT A P O L G Á R M E S T E R 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-101 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/83/2016. Tárgy: 2015. év legjobb sportolóinak elismerése Készítette:
be/sfphpm01-08226/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kaposfüred Sport Club A kérelmező szervezet rövidített neve Kaposfüred SC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1483 A kérelmező jogállása
be/sfp-9013/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Jáki Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Jáki SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1821 A kérelmező jogállása Amatőr
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE VIZSOLY Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Vizsoly községi önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 18. napján a községházán megtartott
MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés -2015. 08. 18. 8/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ
MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés -2015. 08. 18. 8/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Készült az MVSZ elnökségének 2015. 08. 18. napjára, a Magyar Sport Háza IV. emeleti tárgyalójában (XIV. Budapest, Istvánmezei
.fl?:j. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere.fl?:J. számú előterjesztés l. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Képviselő-testület részére Sulyok Eszter támogatási kérelmének elbírálásáról
Szekeres Pál a riói Paralimpia kerekesszékes vívás versenyigazgatója.
Újabb aranyérem az erőemelőknél Tunkel Nándor, a riói paralimpia helyszínén az Erőemelő Világkupán, kategóriájában 151 kilogramm kinyomásával aranyérmes lett! Gratulálunk neki az eredményéhez! További
B E S Z Á M O L Ó. 3. A kedvezményezett neve: Szent László Határrendész Közhasznú Sportegyesület
B E S Z Á M O L Ó 1. A támogatási szerződés száma: 1527-5/2015/NAKVI 2. A projekt címe: ÉRTÉKre fel! 3. A kedvezményezett neve: Szent László Határrendész Közhasznú Sportegyesület 4. A kedvezményezett címe:
1. melléklet Összefoglaló az Ózdi Teknőc Futó Club közhasznú, nonprofit sportegyesület 2015. évi tevékenységéről, eredményeiről és 2016.
1. melléklet Összefoglaló az Ózdi Teknőc Futó Club közhasznú, nonprofit sportegyesület 2015. évi tevékenységéről, eredményeiről és 2016. évi terveiről Egyesület neve: Ózdi Teknőc Futó Club Egyesület címe:
be/sfp-4204/2015/mkosz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Herceghalmi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve HHSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében
1 / 11 2014.10.31. 12:35
1 / 11 2014.10.31. 12:35 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Városi Kézilabda Klub Nyírbátor VKK Nyírbátor 2 Gazdálkodási formakód:
A NYUGDÍJASKLUBOK ÉS IDŐSEK ÉLETET AZ ÉVEKNEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVBEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL
A NYUGDÍJASKLUBOK ÉS IDŐSEK ÉLETET AZ ÉVEKNEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (Budapest, 1053 Királyi Pál u. 20. I/3.) SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVBEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL Szövetségünk feladatát az alapszabályában
be/sfp-10414/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Abaujszántó VSE A kérelmező szervezet rövidített neve AVSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása Amatőr Áfa levonásra
PISZKOZAT. Bevétel. Önkormányzati támogatás Állami támogatás Saját bevétel (pl.: tagdíj, jegybevétel) Látványcsapatsport. 9 MFt 8.
Érkezett :. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: ALSÓNÉMEDI SPORT EGYESÜLET A kérelmező szervezet rövidített neve: ASE 2Gazdálkodási formakód:52 3Tagsági azonosítószám 37 Áfa levonásra
J E G Y Z Õ K Ö N Y V
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának felülvizsgálata Előadó: Ottó Péter polgármester
Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu
Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.
A MÚSZ 2012. évi Országos Bajnokságai és a MÚSZ által rendezendő versenyek tervezett kiírása
VERSENYKIÍRÁSOK A MÚSZ 2012. évi Országos Bajnokságai és a MÚSZ által rendezendő versenyek tervezett kiírása A versenyek célja: A MÚSZ (továbbiakban: Szövetség) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken
10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás
10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás Városközpont [T2] - A városrész fejlesztési céljai között szerepel egyrészt a Kistérségi Járóbeteg Központ rehabilitációja, különösen az
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 26-án, du. 14,00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Szobota Lajos polgármester, Veres
Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.
Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Beszámoló - a Képviselő- testületnek Sárospatak Város Kulturális Stratégiájának
Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában
Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában Kérelem száma: KE00192/2013/MJSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: Soproni Jégkorong
be/sfphpm01-10637/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Tápiószőlősi Községi Sport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve TKSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 60908 A kérelmező jogállása
DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE
DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE KÖZÉPISKOLÁK Kőbányai Diáksport Bizottság Kocsis Sándor Sportközpont Fontosabb címek, telefonszámok Általános tudnivalók Versenykiírások Mellékletek Fontosabb kőbányai
be/sfphpm01-10515/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Mogyoród Football Club A kérelmező szervezet rövidített neve Mogyoród FC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 6486 A kérelmező jogállása
be/sfp-09323/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Városi Sportegyesület Biharkeresztes A kérelmező szervezet rövidített neve - Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 857 A kérelmező jogállása
Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola 2014.12.03.
Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola 2014.12.03. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők!
Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ 5600 Békéscsaba, Ady Endre u. 30-34. Telefon: 06 (66) 540-394 Fax: 06 (66) 540-399 E-mail: eszibcs@invitel.hu www.bkeszi.hu Békéscsabai Kistérségi Egyesített
MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 7-én megtartott soron kívüli, nyilvános
be/sfphpm01-09247/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Szeleste-Pósfa Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Szeleste-Pósfa SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1883 A kérelmező
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÁPRILIS 15-I ÜNNEPI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. ÁPRILIS 15-I ÜNNEPI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozat: --- JEGYZŐKÖNYV Készült: Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április
be/sfphpm01-09397/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Simontornyai Torna Club 22 A kérelmező szervezet rövidített neve STC 22 Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1738 A kérelmező jogállása Amatőr
SÁRVÁR VÁROS ÉS KISTÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM
SÁRVÁR VÁROS ÉS KISTÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM 2002 2 Tartalom Bevezetés I. A Sárvári Kistérség területfejlesztési ja II. A Sárvári Kistérség
be/sfp-08089/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Abaliget Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Abaliget Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3170 A kérelmező
be/sfphpm01-03450/2015/mksz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kecskeméti Felsőoktatás Sportjáért Diáksport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve KKFKDSE Gazdálkodási formakód 001 Bajnoki osztály: NBII
be/sfphpm01-09883/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Tác-Csősz Gorsium Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Tác-Csősz GSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 208100 A kérelmező
Tartalom. Szellemi Diákolimpia versbe szedve. ECDL vizsga. Március 15. Sport az iskolában. Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el
2013. március-április II. évfolyam 7-8. szám Tartalom Szellemi Diákolimpia versbe szedve ECDL vizsga Március 15. Sport az iskolában Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el Természetismereti vetélked
Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és
A KE02938/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete
Oldalszám: 1 A KE02938/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Kérelem száma: KE02938/2014/MVLSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: Angyalföldi Sportiskola
Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online.
Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online.hu 2800-2/2008. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak
KEDVES SZÜLŐK! A 2014/2015-ös tanév eredményei
2015 KEDVES SZÜLŐK! Kiadványunkkal iskolánk életéről, az elmúlt év eredményeiről és az előttünk álló tanév eseményeiről kívánjuk tájékoztatni Önöket. Iskolánk statisztikai adatai Tanulók létszáma: 400
1/2011. (II. 11.) Önkormányzati Rendelet
K i v o n a t A Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 08-án kedden 12,00 órai kezdettel megtartott üléséről készült jegyzőkönyvéből: 1/2011. (II. 11.) Önkormányzati Rendelet
be/sfphpm01-10528/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bükkszentkereszti Sportkör A kérelmező szervezet rövidített neve Bükkszentkereszti SK. Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 157 A kérelmező
A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, 2010. november 23., kedd. 6. szám
A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2010. november 23., kedd 6. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2010. november 23., kedd 6. szám
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA 2007.
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ 2007. T A R T A L O M J E G Y Z É K I. A szociális és gyermekjóléti szolgáltatástervezés.... 2 1.1.
MUNKATERV A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN 2015. VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ
MUNKATERV A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ 2015. AZ INTÉZMÉNY SZÉKHELYE: DEBRECEN AZ INTÉZMÉNY VEZETŐJÉNEK NEVE: DR. KOVÁCS BÉLA LÓRÁNT 2 Tartalom
Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. március 23-i ülésére
8. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. március 23-i ülésére Tárgy: Felsılajos Község Polgármesterének beszámolója a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás Társulási
be/sfphpm01-03491/2015/mksz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Veszprémi Kézilabda Korlátolt Felelősségű Társaság A kérelmező szervezet rövidített neve Veszprémi Kézilabda Kft Gazdálkodási formakód 113 Bajnoki osztály:
KÖZÉP-EURÓPAI SPORTALAPÍTVÁNY A B-A-Z MEGYEI III.O. BAJNOKOK LIGÁJA TEREMLABDARÚGÓ-TORNA VERSENYKIÍRÁSA 2010.
KÖZÉP-EURÓPAI SPORTALAPÍTVÁNY 3718 Megyaszó, Nagy út 21. Levélcím: 3718 Megyaszó, Nagy út 21. Tel/Fax: 70/626-3030. E-mail: k.e.sportalapitvany@gmail.com ; zemplenfc@gmail.com, Honlap: www.zemplenfcbekecs.fw.hu
26. Mátra Tagszövetség 2010
26. Mátra Tagszövetség 2010 Ötvös Imre Elnök Sári János VB titkár ELIT CLUB-2010 1. Juhász Gyula V-33 1,33 p 2. Sári- Érsek Dúc V-19 3,33 p 3. Rigó Gáspár Z-30 5.33 p 4. Ország István V-02 6,66 p 5. Hegedűs
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. május 29-én (kedd) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében
A 18. Fıvárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi verseny összefoglalója
A 18. Fıvárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi verseny összefoglalója 2009. április 7-én ideális, kulturált, szép környezetben Országos Mezıgazdasági Könyvtár Tessedik Sámuel dísztermében tartották meg
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. április 26-án 18,40 órai kezdettel. tartott üléséről
10 / 2010. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. április 26-án 18,40 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 30-i rendkívüli üléséről
Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 24-3/2012/JT. 18-29 /2012. sz. határozat 1-3/2012.sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012.
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. május 14-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak:
ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E
ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E ÁTFOGÓ ÉRTÉKELÉS A GYERMEKVÉDELEMI FELADATOK 2015. ÉVI ELLÁTÁSÁRÓL Összeállította: Érd MJV Polgármesteri Hivatala Humán Iroda Érd, 2016. május 4. - 1
be/sfp-11740/2016/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Ózdi Football Club A kérelmező szervezet rövidített neve Ózdi FC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 133 A kérelmező jogállása Amatőr Áfa
Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája működéséről (2008-2012)
Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája Pásztó, Nagymező út 36. Szám: 1-175/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája
,,Zöldike Ökoprogram
TÁMOP-3.1.4.-08/2-2009-0082 A kompetencia alapú oktatás, egyenl hozzáférés innovatív intézményekben cím konstrukció keretében a Szélrózsa elnevezés pályázata. Kedvezményezett: Veszprém Megyei Önkormányzat,
be/sfp-10089/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Merkapt Maraton Team SE A kérelmező szervezet rövidített neve Merkapt SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3345 A kérelmező jogállása
Teljesítés igazolás. Tárgyhó: Folyamatosan végzett tevékenység:
Teljesítés igazolás Cégnév: Tárgyhó: Folyamatosan végzett tevékenység: OMNIMED Egészségügyi és Szolgáltató Bt. 2015. december 2016. május Közreműködik a város egészségügyi alapellátásának (háziorvosi-,
Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)
2016/5. szám (11. hét) 2016. március 18. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00
HÁZIREND. mely a Kisgyőri Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza. a magasabb jogszabályok előírásai alapján.
1 HÁZIREND mely a Kisgyőri Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. A házirend célja és feladata 1. A házirend állapítja meg
HAJDÚ KUPA. Debrecen, 2016. május 14-15.
HAJDÚ KUPA Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Debrecen, 2016. május 14-15. Időfutam és mezőnyverseny Versenykiírás 1. A verseny védnökei: dr. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere
ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. A kérelmező szervezet teljes neve: Magyar Testnevelési Egyetem Sportegyesülete
Ügyiratszám 1 : Érkezett 1 : ÖSSZESÍTŐ ADATLAP 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Magyar Testnevelési Egyetem Sportegyesülete A kérelmező szervezet rövidített neve: TFSE Gazdálkodási
Polgármesteri beszámoló. a két ülés közti eseményekről 2016. április 22-e és 2016. május 19-e között
Polgármesteri beszámoló a két ülés közti eseményekről 2016. április 22-e és 2016. május 19-e között 2016. január 31. Perkáta Az Mötv. rendelkezése szerint a megválasztott önkormányzati képviselőnek minden
Polgármesteri Hírek 2010. május 14.
Polgármesteri Hírek 2010. május 14. Önkormányzati hírek - Pályázatok Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér A falu közösségi életében jelentős minőségi változást hoz majd, ha 2011. december végére elkészül
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2001. május 3- ai üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2001. május 3- ai üléséről Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak: 1. Dr. Kálmán András
A Polgármester tájékoztatója az elmúlt időszakról.
Pitvaros Községi Önkormányzat Polgármesterétől 6914 Pitvaros, Kossuth Lajos u. 30. Tel.: 62/522-411, 20/399-46-06 e-mail: rado.tibor@oroscom.hu polghiv@pitvaros.hu www.pitvaros.hu A Polgármester tájékoztatója
Szentes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által a 136/2005.(VI. 24.) Kt. határozattal elfogadott Ifjúsági Koncepciója a./2009. (IV.24.)Kt.
Szentes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által a 136/2005.(VI. 24.) Kt. határozattal elfogadott Ifjúsági Koncepciója a./2009. (IV.24.)Kt. határozattal elfogadott felülvizsgálat kiegészítéseivel
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010.
1 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010. T á j é k o z t a t ó Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi
A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE 2016 AZ ELNÖKI BESZÁMOLÓBÓL
A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE 2016 AZ ELNÖKI BESZÁMOLÓBÓL Előadó: LÁZÁR Vilmos Ideje: 2016. február 20. Helye: Magyar Sport Háza, Konferenciaterem Budapest, Istvánmezei út 1-3. TESTÜLETI ÉLETÜNK
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága. Jegyzőkönyv
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága Jegyzőkönyv Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport