A jog fogalma. Jogi alapismeretek Dr. Holovács Gabriella (LL.M Groningen)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A jog fogalma. Jogi alapismeretek 2015.02.16. Dr. Holovács Gabriella (LL.M Groningen)"

Átírás

1 Jogi alapismeretek Dr. Holovács Gabriella (LL.M Groningen) Közigazgatástan, ingatlannyilvántartás BMEEOUVAT A jog fogalma olyan magatartási szabályok összessége, amelyek keletkezése állami szervekhez kötődik, azaz azokat az állam bocsátja ki vagy szankcionálja, vagyis a már kialakult magatartásszabályok nem követéséhez vagy megsértéséhez államilag kényszerintézkedéseket, hátrányokat fűz, vagy pedig valamilyen nem állami normaalkotó eljárást (pl. népszavazás) jogalkotásként ismer el, amelyek ennél fogva az adott társadalomban általánosan követendőek (általánosan érvényesek), amelyek érvényesülését az állami szervek végső soron kényszerrel biztosítják. 1

2 A jog összetettsége Jogszabályok Hatósági döntések Előírások megvalósulása a társadalom tagjai magatartásában A jogi norma fogalma a jog legkisebb, még önmagában értelmes egysége, amelyik egy teljes, követhető és alkalmazható magatartásszabályt alkot. Logikai és nem nyelvi egység, ezért nem feltétlenül egy paragrafusban található meg. Azok a jogtételek alkotnak egy jogi normát, amelyek olyan szorosan összekapcsolódnak, hogy egymás nélkül nem értelmezhetőek, nem alkalmazhatóak. 2

3 A jogi norma tartalma a jogilag szabályozott magatartás alanya a magatartás szituációja magát a magatartás a magatartás jogi minősítése a jogkövetkezmény előírása Vélelem Sajátos jogi norma, amelyben a jogalkotó valónak fogad el olyan tényállást, amely valódisága általában nem vitás. Fajtái: Megdönthető vélelem a vélelmezett ténnyel szemben bizonyításnak van helye. Megdönthetetlen vélelem a vélelmezett ténnyel szemben nincs helye ellenbizonyításnak. 3

4 A jogrendszer A jogrendszer - egy adott állam érvényes jogi normáinak és ahhoz kapcsolódó egyéb jogi előírásainak meghatározott elvek szerint rendezett összessége. Ahány állam annyi jogrendszer. A jogág a jogszabályok jogrendszeren belül minőségileg elkülönült, azonos, vagy hasonló formával, tartalommal jellemezhető, azonos vagy hasonló emberi magatartásokat azonos módszerrel szabályozó összefüggő csoportja, mely azonos jogdogmatikai megoldásokkal, azonos szabályozási módszerrel (pl. kógens v. diszpozitív szabályokkal) sajátos belső struktúrával, továbbá közös vagy azonos jelentésű alapfogalmakkal, jogértelmezési-elvekkel rendelkezik. 4

5 A jogterület a jogi normák olyan elkülöníthető összessége, amely a jogintézménynél szélesebb, de a jogág kritériumaival nem rendelkezik. Két értelemben használjuk: Jogágon belül Jogágak közötti értelemben amikor a jogszabályok eltérő tartalmú, de azonos vagy hasonlótársadalmi viszonyokra vonatkozó jogi normákat fog össze. (pl. foglalkozásokra vonatkozó jogszabályok, vagy a gazdasági jog, környezetvédelmi jog) A magyar jogrendszer jogágai Alkotmányjog Közjog Közigazgatási jog Pénzügyi jog Büntetőjog - a büntető anyagi jog, - büntető eljárásjog - büntetés-végrehajtási jog Munkajog Társadalombiztosítási jog Szövetkezeti jog Földjog (Agrárjog) Nemzetközi jog Magánjog Polgári jog - kötelmi jog - Családi jog - gazdasági jog - öröklési jog Polgári eljárási jog Nemzetközi magánjog 5

6 A jogalkotás Jogalkotás a kifejezetten jogalkotó hatáskörrel felruházott állami szervek tudatos, kizárólagos jogképző tevékenysége. Fajtái: a) Jogszabályalkotás b) Közjogi szervezetszabályozó eszközök Fajtái: Törvényhozás Rendeletalkotás A jogszabályalkotás Szabályozása Alaptörvény és a jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény Hatáskör = illetékesség 6

7 Jogforrások Jogszabályok ALAPTÖRVÉNY Törvények Miniszterelnöki rendelet Kormányrendelet MNB elnökének rendelet Miniszteri rendeletek Önálló szabályozó szerv rendelete Önkormányzati rendeletek Közjogi szervezetszabályozó eszközök Normatív határozat a) az Országgyűlés, b) a Kormány és más testületi központi államigazgatási szerv, c) az Alkotmánybíróság, d) a Költségvetési Tanács e) Önkormányzat (helyi és nemzetiségi) Normatív utasítás Utasításban szabályozhatja a) a köztársasági elnök, b) a miniszterelnök, c) a központi államigazgatási szerv vezetője (kivéve kormány), d) az Országos Bírósági Hivatal elnöke, e) a legfőbb ügyész, f) az alapvető jogok biztosa, g) a Magyar Nemzeti Bank elnöke, h) az Állami Számvevőszék elnöke, i) a fővárosi és megyei kormányhivatal vezetője, valamint j) a polgármester, a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke (a továbbiakban együtt: polgármester) és a jegyző a vezetése, az irányítása vagy a felügyelete alá tartozó szervek szervezetét és működését, valamint tevékenységét. Törvényben meghatározott tárgykörben normatív utasítást adhat ki a) az Országgyűlés, b) a köztársasági elnök, c) az Alkotmánybíróság, d) az alapvető jogok biztosa, e) az önálló szabályozó szerv, valamint f) a minisztérium hivatali szervezetének vezetője 7

8 A jogalkotás és jogalkalmazás alapelvei Hierarchia elve Lex posteriori elv Lex specialis elv Érvényesség = hatályosság A jogszabályok érvényessége megfelelő jogalkotási jogkörrel felruházott szerv alkossa, megfelelő eljárás során A jogszabály illeszkedjék a jogrendszer egységességébe (hierarchiájába) A jogszabályt megfelelő módon hirdessék ki (Magyar Közlönyben) 8

9 Tárgyi hatály A jogszabályok hatálya Területi hatály Időbeli hatály Vacatio legis: érvényes jogszabály, de még nem hatályos Személyi hatály Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja Elfogadása/módosítása: Közt. Elnök, Kormány, OGY bizottság, OGY képviselő javaslatára OGY képviselők 2/3-nak szavazatával Szabályozza: MO államformáját nemzeti jelképeinket (himnusz, címer, zászló) és ünnepeinket alapelveket, alapvető jogokat az ÁLLAM címszó alatt az állam alapvető jogintézményeit a különleges jogrendet (rendkívüli állapotot és szükségállapotot, megelőző védelmi helyzetet stb.) [Magyarország Alaptörvénye: LINK] 9

10 Országgyűlés MAGYARORSZÁG legfőbb népképviseleti szerve megalkotja és módosítja Magyarország Alaptörvényét, törvényeket elfogadja a központi költségvetést, és jóváhagyja annak végrehajtását; megválasztja a köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróság tagjait és elnökét, a Kúria elnökét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét, a legfőbb ügyészt, az alapvető jogok biztosát és helyetteseit, valamint az Állami Számvevőszék elnökét; megválasztja a miniszterelnököt, dönt a Kormánnyal kapcsolatos bizalmi kérdésről; feloszlatja az alaptörvény-ellenesen működő képviselő-testületet; határoz a hadiállapot kinyilvánításáról és a békekötésről; különleges jogrendet érintő, valamint katonai műveletekben való részvétellel kapcsolatos döntéseket hoz; közkegyelmet gyakorol; az Alaptörvényben és törvényben meghatározott további feladat- és hatásköröket gyakorol. Az Országgyűlés megbízatása az alakuló ülésével kezdődik, és a következő Országgyűlés alakuló üléséig tart. Az alakuló ülést a választást követő harminc napon belüli időpontra a köztársasági elnök hívja össze. A köztársasági elnök Magyarország államfője a Magyar Honvédség főparancsnoka. képviseli Magyarországot; részt vehet és felszólalhat az Országgyűlés ülésein; törvényt kezdeményezhet; országos népszavazást kezdeményezhet; Az Országgyűlés öt évre választja titkos szavazással Személye sérthetetlen, DE tisztségtől való megfosztás indítványozható. 10

11 A Kormány a végrehajtó hatalom általános szerve, az Országgyűlésnek felelős. A Kormány tagjai a miniszterelnök és a miniszterek. A miniszterelnök rendeletben a miniszterek közül egy vagy több miniszterelnök-helyettest jelöl ki. A miniszterelnököt az Országgyűlés a köztársasági elnök javaslatára választja meg. A miniszterelnök a megválasztásával hivatalba lép. A minisztert a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. A Kormány a miniszterek kinevezésével alakul meg és a miniszterelnök megbízatásának megszűnésével a megbízatása megszűnik. Önálló szabályozó szervek Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 11

12 Alkotmánybíróság Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve a) az Alaptörvénnyel való összhang szempontjából megvizsgálja az elfogadott, de ki nem hirdetett törvényeket; b)bírói kezdeményezésre soron kívül, de legkésőbb kilencven napon belül felülvizsgálja az egyedi ügyben alkalmazandó jogszabálynak az Alaptörvénnyel való összhangját; c) alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja az egyedi ügyben alkalmazott jogszabálynak az Alaptörvénnyel való összhangját; d) alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját; 15 tagból áll tagjait az Országgyűlés az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával tizenkét évre választja. Köszönöm a figyelmet holovacs.gabriella@upcmail.hu 12

GAZDASÁGI JOG I. és II. DR SZALAI ERZSÉBET 2

GAZDASÁGI JOG I. és II. DR SZALAI ERZSÉBET 2 OKTATÓ GAZDASÁGI JOG I. és II. DR SZALAI ERZSÉBET 2 TANTÁRGYAT GONDOZÓ TANSZÉK: K DR SZALAI ERZSÉBET 3 FÉLÉVI SZÁMONKÉRÉS: KOLLOKVIUM 60 % -tól DR SZALAI ERZSÉBET 4 FELKÉSZÜLÉS Kötelező irodalom Ajánlott

Részletesebben

A PÁLYAORIENTÁCIÓS KÉPZÉSHEZ

A PÁLYAORIENTÁCIÓS KÉPZÉSHEZ JOGI ALAPISMERETEK Jegyzet A PÁLYAORIENTÁCIÓS KÉPZÉSHEZ Készítette: Papp Orsolya r. alezredes 2015. Bevezetés Tisztelt leendő kollégák! Minden szakmának, hivatásnak megvan a saját fogalmi rendszere - alapfogalmak,

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ALKOTMÁNYA / ALAPTÖRVÉNYE. (2011. április 25.) ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART. Nemzeti Hitvallás / Nemzeti Nyilatkozat

MAGYARORSZÁG ALKOTMÁNYA / ALAPTÖRVÉNYE. (2011. április 25.) ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART. Nemzeti Hitvallás / Nemzeti Nyilatkozat MAGYARORSZÁG ALKOTMÁNYA / ALAPTÖRVÉNYE (2011. április 25.) ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART Nemzeti Hitvallás / Nemzeti Nyilatkozat Mi, a magyar nemzet tagjai, az új évezred kezdetén, felelőséggel minden magyarért,

Részletesebben

4. JOGSZABÁLYTANI ISMERETEK

4. JOGSZABÁLYTANI ISMERETEK 4. JOGSZABÁLYTANI ISMERETEK Jogszabálytani ismeretek BEVEZETÉS A fejezetben a legfontosabb jogszabálytani ismeretek kerültek feldolgozásra: a társadalmi normák sajátosságai, a jog fogalma, a jogi normák

Részletesebben

1. Az alkotmány fogalma

1. Az alkotmány fogalma 1. Az alkotmány fogalma 1. Az alkotmány közkeletű fogalma: napjainkban az alkotmány különleges törvényt jelent, olyan alaptörvényt amelybe az állam önmagát korlátozva biztosítja polgárai számára az alapvető

Részletesebben

ÜZLETI JOG I. 2013/14 2. előad. I. A jog fogalma. A jegyzetben: I. rész. Jogtani és államszervezeti alapok. A jog fogalma - Jogszabálytan. A.

ÜZLETI JOG I. 2013/14 2. előad. I. A jog fogalma. A jegyzetben: I. rész. Jogtani és államszervezeti alapok. A jog fogalma - Jogszabálytan. A. ÜZLETI JOG I. 2013/14 2. előad adás A jog fogalma - Jogszabálytan 1 Áttekintés: A jegyzetben: I. rész. Jogtani és államszervezeti alapok A.) Jogtan B.) Államtan I. A jog fogalma II. Jogszabálytan 2 Áttekintés:

Részletesebben

Általános jogi ismeretek I. Dr. Vinnai Edina PhD adjunktus Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogelméleti és Jogszociológiai Tanszék

Általános jogi ismeretek I. Dr. Vinnai Edina PhD adjunktus Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogelméleti és Jogszociológiai Tanszék Általános jogi ismeretek I Dr Vinnai Edina PhD adjunktus Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogelméleti és Jogszociológiai Tanszék VÁZLAT 1 Jogforrás 2 Jogalkotás: autonóm és delegált jogalkotás

Részletesebben

Belügyi Rendészeti Ismeretek

Belügyi Rendészeti Ismeretek Belügyi Rendészeti Ismeretek Tansegédlet Társadalomismeret Tereptan Szabálysértések Büntetőjog Kriminalisztika Készült a TÁMOP 2.2.3-9/1-2009-0003. számú program keretében, az Országos Rendészeti TISZK

Részletesebben

Gyakorló ápoló képzés 2012.03.13.

Gyakorló ápoló képzés 2012.03.13. Kontra Andrea A viharlámpát a pajta falán olyan magasságban kell elhelyezni, hogy se ember, se állat azt a farkával le ne verhesse. Önkormányzati rendelet www.lemtrener.hu 1 EMBERI JOGOK 1776 Amerikai

Részletesebben

1949. évi XX. törvény A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA1

1949. évi XX. törvény A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA1 1. oldal 1949. évi XX. törvény A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA1 A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése

Részletesebben

Költségvetési szervek ellenőrzése. I. Előadás. Államháztartás

Költségvetési szervek ellenőrzése. I. Előadás. Államháztartás Költségvetési szervek ellenőrzése I. Előadás Államháztartás Az állam funkciói Elsődleges (tradicionális) funkció: jogalkotás, jogalkalmazás, infrastruktúra, külső- és belső védelmi feladatok. Szociális

Részletesebben

PRAEAMBULUM. Alapvető rendelkezések

PRAEAMBULUM. Alapvető rendelkezések 1 a. Az alkotmányozó hatalom az Országgyűlés, mint a nemzet képviseletére hivatott testület. Az alkotmány Magyarország legfontosabb jogforrása, a jogrend alapja ugyanakkor nem csak jogszabály, hanem olyan

Részletesebben

Tájékoztató. a közigazgatási alapvizsga. tananyagát érintő változásokról

Tájékoztató. a közigazgatási alapvizsga. tananyagát érintő változásokról Tájékoztató a közigazgatási alapvizsga tananyagát érintő változásokról Budapest, 2015. augusztus 15. 1 Tisztelt Vizsgázó! A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: NKE) jogszabályban rögzített feladata,

Részletesebben

JOGI ALAPTAN TÉTELEK

JOGI ALAPTAN TÉTELEK JOGI ALAPTAN TÉTELEK 1. Jogképződési módok 2. A jogszabály fogalma és szerkezeti elemei A jogszabályok csoportosításai 3. A magyar jogforrási rendszer A jogforrási rendszer alapelvei 4. A jogalkalmazás

Részletesebben

Petrétei József, egyetemi tanár PTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék

Petrétei József, egyetemi tanár PTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék 5 Petrétei József, egyetemi tanár PTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék A magyar Országgyűlésre vonatkozó szabályozás alaptörvényi, törvényi és határozati házszabályi szinten 1 Bevezetés Bár Magyarországon az

Részletesebben

Dr. Kónya László Dr. Farkas Zsolt Dr. Pusztai Adél Dr. Tózsa István Dr. Simon Barbara Tóth Ferenc AZ ÖNKORMÁNYZAT JOGÁLLÁSA ÉS DÖNTÉSI KOMPETENCIÁJA

Dr. Kónya László Dr. Farkas Zsolt Dr. Pusztai Adél Dr. Tózsa István Dr. Simon Barbara Tóth Ferenc AZ ÖNKORMÁNYZAT JOGÁLLÁSA ÉS DÖNTÉSI KOMPETENCIÁJA Dr. Kónya László Dr. Farkas Zsolt Dr. Pusztai Adél Dr. Tózsa István Dr. Simon Barbara Tóth Ferenc AZ ÖNKORMÁNYZAT JOGÁLLÁSA ÉS DÖNTÉSI KOMPETENCIÁJA Nyomdai_Az_onkormanyzat_jogallasa.indd 1 2015.02.16.

Részletesebben

I. Fõrész. Törvények. 1987. évi XI. törvény. 1624 MAGYAR KÖZLÖNY 65. szám

I. Fõrész. Törvények. 1987. évi XI. törvény. 1624 MAGYAR KÖZLÖNY 65. szám 1624 MAGYAR KÖZLÖNY 65. szám I. Fõrész Törvények 1987. évi XI. törvény a jogalkotásról Az Országgyûlés annak érdekében, hogy a jogalkotás a szocialista társadalmi viszonyok védelmét és fejlesztését, a

Részletesebben

I. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYOS ALAPJAI TÉMAKÖR TARTALMI KÖVETELMÉNYEI

I. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYOS ALAPJAI TÉMAKÖR TARTALMI KÖVETELMÉNYEI A KÖZIGAZGATÁSI ALAPVIZSGA TARTALMI KÖVETELMÉNYEI A közigazgatási alapvizsga tananyagának témakörei: I. A Magyar Köztársaság alkotmányos alapjai II. A közigazgatás felépítése és működése III. Államháztartási

Részletesebben

1996. évi LVII. törvény. a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról I. RÉSZ. I. Fejezet. A törvény hatálya. II.

1996. évi LVII. törvény. a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról I. RÉSZ. I. Fejezet. A törvény hatálya. II. 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról A gazdasági hatékonyságot és a társadalmi felemelkedést szolgáló piaci verseny fenntartásához fűződő közérdek,

Részletesebben

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye 1995. évi LXVI. törvény - a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag... Page 1 of 19 CompLex (http://www.complex.hu/) Jogtár (http://www.jogtar.hu/) Céginfo (http://www.complex.hu/ceginfo.php)

Részletesebben

A legfontosabb állami szervek

A legfontosabb állami szervek A legfontosabb állami szervek Az Országgyűlés 2012-től: Alaptörvény 1. cikk Házszabály Az Országgyűlés Magyarország legfelsőbb (államhatalmi és) népképviseleti szerve. Biztosítja a társadalom alkotmányos

Részletesebben

- módosítással egységes szerkezetben

- módosítással egységes szerkezetben 1 Halas és Környéke Méhészeti Egyesület A L A P S Z A B Á L Y A - módosítással egységes szerkezetben Alapítva: 2005. január 15. Módosítva: 2005. március 26. Módosítva: 2013. március 2. 2005. 2 I. ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Üzleti reggeli 2013. 09. 20. Munkajog a gyakorlatban. Dr. Kovács László

Üzleti reggeli 2013. 09. 20. Munkajog a gyakorlatban. Dr. Kovács László Üzleti reggeli 2013. 09. 20. Munkajog a gyakorlatban Dr. Kovács László Munkavégzési viszonyok tipizálása Munkavégzési viszonyok Munkaviszonyok alkalmazásban állók Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyok

Részletesebben

Települési önkormányzatok lehetőségei a zaj elleni küzdelemben

Települési önkormányzatok lehetőségei a zaj elleni küzdelemben EMLA KÖRNYEZETI MANAGEMENT ÉS JOG EGYESÜLET Települési önkormányzatok lehetőségei a zaj elleni küzdelemben A helyi rendelet-alkotás keretei 2011 TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK LEHETŐSÉGEI A ZAJ ELLENI KÜZDELEMBEN

Részletesebben

JOGI ASSZISZTENS Általános irányelvek A képzés szabályozásának jogi háttere

JOGI ASSZISZTENS Általános irányelvek A képzés szabályozásának jogi háttere I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi / ajánlott szakképzési program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény,

Részletesebben

ALAPFOKÚ SZAKISMERETI KÉPZÉS

ALAPFOKÚ SZAKISMERETI KÉPZÉS Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja Székhely: 2098 Pilisszentkereszt, Pomázi út 6., Tel.:06-26/347-655, e-mail: pilis.uk@bv.gov.hu Telephely 1.: 7275 Igal,

Részletesebben

a) a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Fktv.) szerinti felnőttképzést folytató intézményre,

a) a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Fktv.) szerinti felnőttképzést folytató intézményre, 58/2013. (XII. 13.) NGM rendelet a felnőttképzési minőségbiztosítási keretrendszerről, valamint a Felnőttképzési Szakértői Bizottság tagjairól, feladatairól és működésének részletes szabályairól 2013.12.14

Részletesebben

Typotex Kiadó. Tárgymutató

Typotex Kiadó. Tárgymutató Tárgymutató 1952. évi III. törvény 53, 164, 250 1988. évi VI. törvény 19 1994. évi LXXI. törvény 54 2005. évi LXXXIII. törvény 51 2010. évi CXXX. törvény 28 2013. évi V. törvény 9, 19, 87, 98, 109 A abszolút

Részletesebben

SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Vackor Óvoda 9061.Vámosszabadi Szabadi út 53. OM:030410 SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Készítette: Vida Eszter óvodavezető 2015. Tartalomjegyzék Általános rendelkezések...1.o Az Óvoda alapadatai 2.o

Részletesebben

IDŐSZERŰ KÉRDÉSEK A MUNKAJOGBAN

IDŐSZERŰ KÉRDÉSEK A MUNKAJOGBAN IDŐSZERŰ KÉRDÉSEK A MUNKAJOGBAN HVG-Orac Budapest, 2015. október 20. dr. Pál Lajos ügyvéd pal.lajos@paleskozma.hu www.paleskozma.hu Miről lesz szó? 2 A munkaidő és díjazásának egyes kérdései a napi munkaidő

Részletesebben

Közigazgatási jog záróvizsga tételek (2015/2016. tanév I. félévi záróvizsga-időszak) A tételek

Közigazgatási jog záróvizsga tételek (2015/2016. tanév I. félévi záróvizsga-időszak) A tételek Közigazgatási jog záróvizsga tételek (2015/2016. tanév I. félévi záróvizsga-időszak) A tételek 1. Az igazgatás fogalma, alanya, tárgya, tartalma. A közigazgatás fogalma és sajátosságai, rendeltetése, feladatai.

Részletesebben

Alkotmányjog. előadó: dr. Szalai András

Alkotmányjog. előadó: dr. Szalai András Alkotmányjog előadó: dr. Szalai András 1 A jog fogalma, a magyar jogrendszer tagozódása KÖZJOG MAGÁNJOG Alkotmány, Alaptörvény az alkotmány fogalma és típusai az 1949. évi XX. törvény Alaptörvény jellemzői

Részletesebben

A Takarékszövetkezet panaszkezelési és fogyasztóvédelmi utasítása

A Takarékszövetkezet panaszkezelési és fogyasztóvédelmi utasítása VERESEGYHÁZ ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET A Takarékszövetkezet panaszkezelési és fogyasztóvédelmi utasítása 2013. Az Igazgatóság 2003. január 30-án elfogadta a 1-8/2003. számú határozattal Módosítva az

Részletesebben

A közszolgálati egyéni teljesítményértékelés. Veszprém Megyei Kormányhivatal 2013.

A közszolgálati egyéni teljesítményértékelés. Veszprém Megyei Kormányhivatal 2013. A közszolgálati egyéni teljesítményértékelés Veszprém Megyei Kormányhivatal 2013. JOGSZABÁLYI ALAPOK A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény A közszolgálati egyéni teljesítményértékelésről

Részletesebben

2011. évi CXCIX. törvény. a közszolgálati tisztviselőkről

2011. évi CXCIX. törvény. a közszolgálati tisztviselőkről 2011. évi CXCIX. törvény a közszolgálati tisztviselőkről Az erős, de az indokoltnál nem nagyobb, a változásokhoz gyorsan és rugalmasan alkalmazkodni képes a nemzeti érdekeket előtérbe helyező állam olyan

Részletesebben

55 346 01 0000 00 00 Jogi asszisztens Jogi asszisztens

55 346 01 0000 00 00 Jogi asszisztens Jogi asszisztens A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Szakigazgatások rendszere

Szakigazgatások rendszere Szakigazgatások rendszere Humán igazgatás Gazdasági élet Igazgatása (MGJ) Közrend, közbiztonság védelme, rendészet (BJ) Környezet Védelme (MGJ+BJ) Gazdasági igazgatás - áttekintés Főbb gazdasági szakigazgatási

Részletesebben

Penta Unió Oktatási Centrum KÉPVISELET AZ ADÓZÁSBAN

Penta Unió Oktatási Centrum KÉPVISELET AZ ADÓZÁSBAN Penta Unió Oktatási Centrum KÉPVISELET AZ ADÓZÁSBAN Készítette: Dr. Kenyeres Sándor Adóellenőrzés szak Budapest, 2008 Dr. Kenyeres Sándor: Képviselet az adózásban I Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... I

Részletesebben

Törvénytervezet a Büntető Törvénykönyvről *

Törvénytervezet a Büntető Törvénykönyvről * Törvénytervezet a Büntető Törvénykönyvről * ÁLTALÁNOS RÉSZ Alapvető rendelkezések 1. (1) Büntetés vagy intézkedés csak olyan cselekmény miatt alkalmazható, amelyre a törvény az elkövetése idején büntetés

Részletesebben

Újhartyán Város közbeszerzési szabályzata

Újhartyán Város közbeszerzési szabályzata Újhartyán Város közbeszerzési szabályzata Újhartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk. (1) bekezdés a.) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következő

Részletesebben

az Allianz Hungária Biztosító Rt. által a karbantartó, javító, és szerelő tevékenységet folytatók részére kínált felelősségbiztosítási szerződésről

az Allianz Hungária Biztosító Rt. által a karbantartó, javító, és szerelő tevékenységet folytatók részére kínált felelősségbiztosítási szerződésről Ügyfél-tájékoztató az Allianz Hungária Biztosító Rt. által a karbantartó, javító, és szerelő tevékenységet folytatók részére kínált felelősségbiztosítási szerződésről Tisztelt Leendő Partnerünk! Engedje

Részletesebben

Dr. Darák Péter előadása:

Dr. Darák Péter előadása: Dr. Darák Péter előadása: A belső bírói fórumok, az oktatás és az informális csatornák szerepe az ítélkezési gyakorlat egységesítésében 1. Létezik-e bírói jog? A bírói jogalkotás létezésének kérdése hosszú

Részletesebben

1997. évi LXXVIII. törvény. az épített környezet alakításáról és védelméről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya

1997. évi LXXVIII. törvény. az épített környezet alakításáról és védelméről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről Az Országgyűlés az épített környezet alakításával és védelmével kapcsolatos alapvető követelményekről, eszközökről, jogokról és

Részletesebben

Beszerzési és Közbeszerzési Szabályzat TARTALOMJEGYZÉK

Beszerzési és Közbeszerzési Szabályzat TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS...4 1. A szabályzat hatálya...4 2. Beszerzési alapelvek...5 3. Kötelezettség vállalásra jogosult személyek, tulajdonosi képviselet...5 4. Fogalmi meghatározások...6 I. FEJEZET:

Részletesebben

2011. évi CXIII. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről 1

2011. évi CXIII. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről 1 OptiJus Opten Kft. 1. 2011. évi CXIII. törvény 2011. évi CXIII. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről 1 A 2012.1.1. és 2012.6.30.

Részletesebben

A POLGÁRI JOG FORRÁSAI

A POLGÁRI JOG FORRÁSAI A POLGÁRI JOG FORRÁSAI A polgári jog akárcsak a jogrendszer egésze jogszabályok halmazából áll, melyeket polgári jogi jogszabályoknak nevezünk. A jogi norma: magatartásszabály. A társadalmi együttélést

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ

HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ I. ELŐZMÉNYEK 1. A módosítás indoka Az Országgyűlés 2013. március 11-én elfogadta az Alaptörvény negyedik módosítását (a továbbiakban: Módosítás). A Módosítást

Részletesebben

A jogszabály mai napon (2011.VIII.20) hatályos állapota. 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről

A jogszabály mai napon (2011.VIII.20) hatályos állapota. 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről A jogszabály mai napon (2011.VIII.20) hatályos állapota 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről Az Országgyűlés az épített környezet alakításával és védelmével kapcsolatos

Részletesebben

T/ számú törvényjavaslat. a Magyar Nemzeti Bankról

T/ számú törvényjavaslat. a Magyar Nemzeti Bankról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/ számú törvényjavaslat a Magyar Nemzeti Bankról Előadó: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapest, 2013. június 0 2013. évi törvény a Magyar Nemzeti Bankról Az Országgyűlés

Részletesebben

Emberi jogok és szociális munka modul

Emberi jogok és szociális munka modul Emberi jogok és szociális munka modul TÁMOP-5.5.4-09/2-C-2009-0006 Útitársak projekt Készítette: Dr. Egresi Katalin 2011. június 1 TARTALOM Tartalom A MODUL MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ELŐFELTÉTELEI... 3 1. Előzetes

Részletesebben

2000. ÉVI XLIII. TÖRVÉNY A HULLADÉKGAZDÁLKODÁSRÓL

2000. ÉVI XLIII. TÖRVÉNY A HULLADÉKGAZDÁLKODÁSRÓL 2000. ÉVI XLIII. TÖRVÉNY A HULLADÉKGAZDÁLKODÁSRÓL Az Országgyûlés a környezet védelme érdekében, különös tekintettel a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióval fennálló és más nemzetközi megállapodásokból

Részletesebben

ÉVFOLYAMDOLGOZAT. A h o n v é d e l mi k ö t e l e z e t t s é g a l k o t má n yjogi p r o b l é má i

ÉVFOLYAMDOLGOZAT. A h o n v é d e l mi k ö t e l e z e t t s é g a l k o t má n yjogi p r o b l é má i SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Állam- és Jogtudományi Kar Szeged ÉVFOLYAMDOLGOZAT A h o n v é d e l mi k ö t e l e z e t t s é g a l k o t má n yjogi p r o b l é má i Konzulens: Dr. Tóth Károly Egyetemi Docens

Részletesebben

1997. évi LXXVIII. törvény. az épített környezet alakításáról és védelméről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya

1997. évi LXXVIII. törvény. az épített környezet alakításáról és védelméről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről Az Országgyűlés az épített környezet alakításával és védelmével kapcsolatos alapvető követelményekről, eszközökről, jogokról és

Részletesebben

Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály

Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény szabályozza a törvényességi felügyelet rendjét, a 132. -tól kezdődően A helyi önkormányzatok

Részletesebben

GÁZ- ÉS TÜZELÉSTECHNIKAI MŰSZERÉSZ MESTERVIZSGA KÖVETEMÉNYEI

GÁZ- ÉS TÜZELÉSTECHNIKAI MŰSZERÉSZ MESTERVIZSGA KÖVETEMÉNYEI GÁZ- ÉS TÜZELÉSTECHNIKAI MŰSZERÉSZ MESTERVIZSGA KÖVETEMÉNYEI I. A Gáz- és tüzeléstechnikai műszerész mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A Gáz-

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 2013. évi XXIV. törvény A szociális közmûszolgáltatás kialakítása érdekében egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról 6471

MAGYAR KÖZLÖNY. 2013. évi XXIV. törvény A szociális közmûszolgáltatás kialakítása érdekében egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról 6471 MAGYAR KÖZLÖNY 51. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. március 27., szerda Tartalomjegyzék 2013. évi XXII. törvény A Magyar Energetikai és Közmû-szabályozási Hivatalról 6444 2013. évi XXIII. törvény

Részletesebben

Együttműködési javaslat a diktatúra megdöntésére

Együttműködési javaslat a diktatúra megdöntésére Együttműködési javaslat a diktatúra megdöntésére 1. Cél: Olyan konföderatív alapokon álló Magyarország újjáteremtése, amelyben a magyar érdekek belső érdek-összehangolással érvényesülnek, illetve külkapcsolatokban

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 99. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 99. szám MAGYAR KÖZLÖNY 99. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. július 7., kedd Tartalomjegyzék 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet Egyes kormányrendeleteknek a Magyarország 2016. évi központi költségvetésének

Részletesebben

1978. évi IV. törvény. a Büntető Törvénykönyvről ÁLTALÁNOS RÉSZ. A büntető törvény célja. I. fejezet. A büntető törvény hatálya.

1978. évi IV. törvény. a Büntető Törvénykönyvről ÁLTALÁNOS RÉSZ. A büntető törvény célja. I. fejezet. A büntető törvény hatálya. 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről ÁLTALÁNOS RÉSZ A büntető törvény célja 1. I. fejezet A büntető törvény hatálya Időbeli hatály 2. A bűncselekményt az elkövetése idején hatályban levő törvény

Részletesebben

A munkaviszonyból keletkező kötelmek szabályozásáról

A munkaviszonyból keletkező kötelmek szabályozásáról Gazdaság és Jog A munkaviszonyból keletkező kötelmek szabályozásáról I. Az előzmények 1. Régi kodifikációs szabály szerint a jogelméleti viták eldöntésére nem a jogalkotó hivatott. Különösen igaz ez a

Részletesebben

A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara ALAPSZABÁLYA. (Érvényes 2015. július 10-től.)

A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara ALAPSZABÁLYA. (Érvényes 2015. július 10-től.) A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara ALAPSZABÁLYA (Érvényes 2015. július 10-től.) A jelen dokumentum tartalmazza a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara (továbbiakban: BPMK) Alapszabályát, amely

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA SZAKÁCS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA SZAKÁCS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA SZAKÁCS MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2014 Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Cím: 1054 Budapest, Szabadság tér 7. Telefon: +36 (1) 457-5401 E-mail: dolgozvatanulj@mkik.hu Honlap:

Részletesebben

2012. évi LXIII. törvény. a közadatok újrahasznosításáról 1. I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Hatály

2012. évi LXIII. törvény. a közadatok újrahasznosításáról 1. I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Hatály 2012. évi LXIII. törvény a közadatok újrahasznosításáról 1 Az Országgyűlés - az Alaptörvényben foglaltakkal összhangban a közérdekű adatok nyilvánosságának és a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok védelmének

Részletesebben

Gyakorlati vizsgatevékenység B

Gyakorlati vizsgatevékenység B Gyakorlati vizsgatevékenység B Szakképesítés azonosító száma, megnevezése: 55 346 0 0000 00 00 Jogi asszisztens Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 602-06 Az igazságszolgáltatásban

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA ALAPSZABÁLYA 2014. 1 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.. A KÖZTESTÜLET NEVE Győr-Moson-Sopron Megyei Építész Kamara 2.. 1./ SZÉKHELYE 9023 Győr, Corvin u. 22. 2./ ILLETÉKESSÉGI

Részletesebben

A Kormány 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelete a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól

A Kormány 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelete a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 175. szám 25131 A Kormány 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelete a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól A Kormány a Nemzeti Földalapról

Részletesebben

XXIV. Fejezet BEFEKTETŐ-VÉDELMI ALAP

XXIV. Fejezet BEFEKTETŐ-VÉDELMI ALAP XXIV. Fejezet BEFEKTETŐ-VÉDELMI ALAP 210. (1) 1 A Bszt. 5. -a (1) bekezdésének a)-d) pontjában és a Bszt. 5. -a (2) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott tevékenység (a továbbiakban: biztosított

Részletesebben

A vízügyi jogi norma fogalma, tartalma, sajátosságai. A jogkövetés és a jogérvényesítés.

A vízügyi jogi norma fogalma, tartalma, sajátosságai. A jogkövetés és a jogérvényesítés. A vízügyi jogi norma fogalma, tartalma, sajátosságai. A jogkövetés és a jogérvényesítés. A vízgazdálkodás érvényesülésének, azaz hatályosulása biztosításának eszköze a jog. A jog alapvetően magatartásszabályok

Részletesebben

Hiba! A(z) Überschrift 1 itt megjelenítendő szövegre történő alkalmazásához használja a Kezdőlap lapot. HU 1

Hiba! A(z) Überschrift 1 itt megjelenítendő szövegre történő alkalmazásához használja a Kezdőlap lapot. HU 1 használja a Kezdőlap lapot. HU 1 A MAGYAR BÜNTETŐELJÁRÁSI JOG A magyar büntetőeljárás hagyományosan a francia eredetű, ún. kontinentális rendszerű büntetőeljárás felépítését követi, ezért az eljárás bírósági

Részletesebben

PONTIBUS Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás ALAPSZABÁLYA egységes szerkezetben a módosításokkal. (a továbbiakban Alapszabály )

PONTIBUS Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás ALAPSZABÁLYA egységes szerkezetben a módosításokkal. (a továbbiakban Alapszabály ) PONTIBUS Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás ALAPSZABÁLYA egységes szerkezetben a módosításokkal (a továbbiakban Alapszabály ) I. Cikkely Általános rendelkezések 1. A PONTIBUS Korlátolt Felelősségű

Részletesebben

A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA GYAKORNOKI SZABÁLYZATA 2007. NOVEMBER 12.

A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA GYAKORNOKI SZABÁLYZATA 2007. NOVEMBER 12. A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA GYAKORNOKI SZABÁLYZATA 2007. NOVEMBER 12. Tartalomjegyzék 1. Fogalmak meghatározása... 3 2. A szabályzat területi, személyi hatálya... 3 3. A szabályzat időbeli hatálya...

Részletesebben

1996. évi LVIII. törvény. a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról. I. Fejezet. Általános rendelkezések

1996. évi LVIII. törvény. a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról. I. Fejezet. Általános rendelkezések 1996. évi LVIII. törvény a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról Az Országgyűlés - a hazai hagyományokat és a fejlett demokráciák gyakorlatát követve - a környezet alakítása,

Részletesebben

KÖZÖS JELENTÉSE. AJB-4992/2014. számú ügyben

KÖZÖS JELENTÉSE. AJB-4992/2014. számú ügyben ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA AZ ENSZ NEMZETI EMBERI JOGI INTÉZMÉNYE NAIH nyilvántartási szám: 40689 Az alapvető jogok biztosa és a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes

Részletesebben

S Z Á M V I T E L P O L I T I K A É R T É K E L É S I S Z A B Á L Y Z A T

S Z Á M V I T E L P O L I T I K A É R T É K E L É S I S Z A B Á L Y Z A T ÜVEGIPARI MUNKÁSOK Lakásfenntartó Szövetkezete 3100. Salgótarján Ybl Miklós út 47. S Z Á M V I T E L P O L I T I K A ÉS É R T É K E L É S I S Z A B Á L Y Z A T S z ö v e g e s s z á m l a k e r e t t e

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 14. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 14. szám MAGYAR KÖZLÖNY 14. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. február 8., hétfő Tartalomjegyzék 6/2016. (II. 8.) Korm. rendelet A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető

Részletesebben

Bátorkeszi Község Alapszabályzata

Bátorkeszi Község Alapszabályzata Bátorkeszi Község Képviselőtestülete a Községi örendelkezésről szóló SZNT 369/1990 számú törvény (a továbbiakban az alaptörvény) 11.cikkelyének 4.bekezdése és k) pontja alapján, az alábbi, Bátorkeszi Község

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 74. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 74. szám MAGYAR KÖZLÖNY 74. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. május 27., kedd Tartalomjegyzék 17/2014. (V. 27.) MNB rendelet A jegybanki alapkamat mértékéről 10036 15/2014. (V. 27.) OGY határozat Az Országgyűlés

Részletesebben

V. téma. A normák és a jogi norma. A természetjogi és jogpozitivista felfogás

V. téma. A normák és a jogi norma. A természetjogi és jogpozitivista felfogás V. téma A normák és a jogi norma A természetjogi és jogpozitivista felfogás 1. A normák és a jogi norma 1.1. A normák szerepe, sajátosságai, típusai - társadalom, emberi közösség (még annak legkisebb egysége

Részletesebben

KERETEGYEZMÉNY A NEMZETI KISEBBSÉGEK VÉDELMÉRŐL

KERETEGYEZMÉNY A NEMZETI KISEBBSÉGEK VÉDELMÉRŐL KERETEGYEZMÉNY A NEMZETI KISEBBSÉGEK VÉDELMÉRŐL COUNCIL OF EUROPE CONSEIL DE L EUROPE Mi a nemzeti kisebbségek védelméről szóló Keretegyezmény? Az 1998. február 1-jén hatályba lépett Keretegyezmény az

Részletesebben

1992. évi XXIII. törvény. a köztisztviselők jogállásáról

1992. évi XXIII. törvény. a köztisztviselők jogállásáról 1992. évi XXIII. törvény a köztisztviselők jogállásáról A társadalom közmegbecsülését élvező, demokratikus közigazgatás feltétele, hogy a közügyeket pártpolitikasemleges, törvényesen működő, korszerű szakmai

Részletesebben

Ingatlannyilvántartás 8.

Ingatlannyilvántartás 8. Ingatlannyilvántartás 8. Az ingatlan-nyilvántartás adatainak Hidvéginé dr. Erdélyi, Erika Ingatlannyilvántartás 8.: Az ingatlan-nyilvántartás adatainak Hidvéginé dr. Erdélyi, Erika Lektor: Dr. Papp, Iván

Részletesebben

dr. Sziklay Júlia Az információs jogok kialakulása, fejlődése és társadalmi hatása doktori értekezés Tézisek

dr. Sziklay Júlia Az információs jogok kialakulása, fejlődése és társadalmi hatása doktori értekezés Tézisek dr. Sziklay Júlia Az információs jogok kialakulása, fejlődése és társadalmi hatása doktori értekezés Tézisek Konzulens: Prof. Dr. Bihari Mihály és Ph.D. Balogh Zsolt György Budapest, 2011. 11. 10. I. A

Részletesebben

M U N K A J O G A munkajog, a munkavállaló és a munkáltató fogalma Munkajog: munkajogi jogszabályok egyéni munkajog kollektív munkajog

M U N K A J O G A munkajog, a munkavállaló és a munkáltató fogalma Munkajog: munkajogi jogszabályok egyéni munkajog kollektív munkajog M U N K A J O G A munkajog, a munkavállaló és a munkáltató fogalma Munkajog: a munkáltató és a gazdaságilag nem önálló, ennélfogva alárendelt - különös védelemre szoruló - munkavállaló között munkaszerződés

Részletesebben

A JÖVŐ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA. a nyíregyházi Őzdomb lakókert településrendezési eljárása tárgyában

A JÖVŐ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA. a nyíregyházi Őzdomb lakókert településrendezési eljárása tárgyában JÖVŐ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVŐ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA a nyíregyházi Őzdomb lakókert

Részletesebben

Az ügyfelek tájékoztatásának kiegészítése a Bit 152. (1) a) és e) pontjai, valamint a 152. (2) d) pontja alapján:

Az ügyfelek tájékoztatásának kiegészítése a Bit 152. (1) a) és e) pontjai, valamint a 152. (2) d) pontja alapján: Az Aegon Csoportos Biztosítások Általános feltételei a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvényben (Bit.) foglaltaknak megfelelően az alábbiakkal módosul 2016. január 1-től: Az ügyfelek

Részletesebben

Hirdetmény. Hatályos: 2016. január 1. napjától

Hirdetmény. Hatályos: 2016. január 1. napjától Hirdetmény E. melléklet: a Befektető-védelemről, az adatvédelemről és az értékpapírtitok kezelésének rendjéről a Befektetési Szolgáltatási Üzletági Üzletszabályzathoz Hatályos: 2016. január 1. napjától

Részletesebben

1990. évi LXV. törvény. a helyi önkormányzatokról1

1990. évi LXV. törvény. a helyi önkormányzatokról1 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról1 Az Országgyűlés - követve hazánk haladó önkormányzati hagyományait, továbbá az Európai Önkormányzati Karta alapkövetelményeit - elismeri és védi a helyi

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÁZ- ÉS TÜZELÉSTECHNIKAI MŰSZERÉSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÁZ- ÉS TÜZELÉSTECHNIKAI MŰSZERÉSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÁZ- ÉS TÜZELÉSTECHNIKAI MŰSZERÉSZ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2012 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Idegennyelvi Hálózat és Idegennyelvi Koordinációs Tanács Szervezeti és Működési Szabályzata. Pécs 2013.

A Pécsi Tudományegyetem. Idegennyelvi Hálózat és Idegennyelvi Koordinációs Tanács Szervezeti és Működési Szabályzata. Pécs 2013. A Pécsi Tudományegyetem Idegennyelvi Hálózat és Idegennyelvi Koordinációs Tanács Szervezeti és Működési Szabályzata Pécs 2013. 1 Preambulum A Pécsi Tudományegyetem (a továbbiakban: Egyetem) a nyelvoktatás,

Részletesebben

GYAKORMOKI SZABÁLYZAT

GYAKORMOKI SZABÁLYZAT GYAKORMOKI SZABÁLYZAT érvényes: 2008. január 1.-től Magyar Margit igazgató A közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 22. (9) bekezdés, valamint a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII.

Részletesebben

TANULMÁNY A BÍRÓSÁGOK KÖZÉRDEKŐ ADATOK KÖZLÉSÉNEK GYAKORLATÁVAL KAPCSOLATBAN VÉGZETT KUTATÁSRÓL

TANULMÁNY A BÍRÓSÁGOK KÖZÉRDEKŐ ADATOK KÖZLÉSÉNEK GYAKORLATÁVAL KAPCSOLATBAN VÉGZETT KUTATÁSRÓL TANULMÁNY A BÍRÓSÁGOK KÖZÉRDEKŐ ADATOK KÖZLÉSÉNEK GYAKORLATÁVAL KAPCSOLATBAN VÉGZETT KUTATÁSRÓL TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS...3 A BÍRÓI HATALOM ÁTLÁTHATÓSÁGA...3 A NYILVÁNOSSÁG ALAPELVE...5 SAJTÓNYILVÁNOSSÁG

Részletesebben

A JOGOK GYAKORLÁSA ÉS A KÖTELEZETTSÉGEK TELJESÍTÉSE

A JOGOK GYAKORLÁSA ÉS A KÖTELEZETTSÉGEK TELJESÍTÉSE A JOGOK GYAKORLÁSA ÉS A KÖTELEZETTSÉGEK TELJESÍTÉSE 1. A TÖRVÉNY CÉLJA, A POLGÁRI JOG ALAPELVEI A Ptk. célja, szabályozási köre Ptk. 1. (1) Ez a törvény az állampolgárok, valamint az állami, önkormányzati,

Részletesebben

FIGYELEM! A SZOLGÁLTATÁS AKTIVÁLÁSA, A HIVATKOZOTT APPLIKÁCIÓ LETÖLTÉSE, ILLETVE ELŐBBIEK HASZNÁLATA ELŐTT FIGYELMESEN OLVASSA EL AZ ALÁBBIAKAT!

FIGYELEM! A SZOLGÁLTATÁS AKTIVÁLÁSA, A HIVATKOZOTT APPLIKÁCIÓ LETÖLTÉSE, ILLETVE ELŐBBIEK HASZNÁLATA ELŐTT FIGYELMESEN OLVASSA EL AZ ALÁBBIAKAT! FIGYELEM! A SZOLGÁLTATÁS AKTIVÁLÁSA, A HIVATKOZOTT APPLIKÁCIÓ LETÖLTÉSE, ILLETVE ELŐBBIEK HASZNÁLATA ELŐTT FIGYELMESEN OLVASSA EL AZ ALÁBBIAKAT! ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen általános szerződési

Részletesebben

Az egyfejűség félfejűségéről, avagy a kettős egység a taijitutól a kétkamarás országgyűlésig

Az egyfejűség félfejűségéről, avagy a kettős egység a taijitutól a kétkamarás országgyűlésig Az egyfejűség félfejűségéről, avagy a kettős egység a taijitutól a kétkamarás országgyűlésig (Bevezető a Párhuzamos Alkotmányozás 2011. 03. 01-i, 5. előkészítő adásához) Orbán Viktor az államfői hatalom

Részletesebben

1992. évi XXIII. törvény. a köztisztviselők jogállásáról. I. fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

1992. évi XXIII. törvény. a köztisztviselők jogállásáról. I. fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1992. évi XXIII. törvény a köztisztviselők jogállásáról A társadalom közmegbecsülését élvező, demokratikus közigazgatás feltétele, hogy a közügyeket pártpolitikasemleges, törvényesen működő, korszerű szakmai

Részletesebben

1996. évi XLIII. törvény. a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK. I.

1996. évi XLIII. törvény. a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK. I. Magyarország függetlenségének, törvényes rendjének, valamint a lakosság és az ország anyagi javainak védelmét ellátó szervek hivatásos állományától az állam tántoríthatatlan hőséget, bátor helytállást

Részletesebben

BELÜGYI RENDÉSZETI ISMERETEK

BELÜGYI RENDÉSZETI ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 25. BELÜGYI RENDÉSZETI ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 25. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI

Részletesebben

2. Téma. Az állam kialakulásának ázsiai, antik és germán újtai

2. Téma. Az állam kialakulásának ázsiai, antik és germán újtai 2. Téma Az állam kialakulásának ázsiai, antik és germán újtai 1. Ázsiai út 1.1. Az ázsiai út meghatározása 1.2. A kialakulás folyamata 2. Az antik út 2.1. Kialakulásának előzményei 2.2. Az antik út folyamata

Részletesebben

Mikor és hova gyere?

Mikor és hova gyere? Jogi ismeretek kurzusok 2012/2013.2. félév Mikor és hova gyere? Minden csütörtökön. itt, ebben a tanteremben (A/IV. előadó) 14:00-15:30-ig tart az előadás. 1 Kik fognak oktatni? Dr. Bánhegyi Gabriella

Részletesebben

2000. évi XLIII. törvény a hulladékgazdálkodásról. I. Fejezet. A törvény célja. A törvény hatálya

2000. évi XLIII. törvény a hulladékgazdálkodásról. I. Fejezet. A törvény célja. A törvény hatálya 2000. évi XLIII. törvény a hulladékgazdálkodásról Az Országgyűlés a környezet védelme érdekében, különös tekintettel a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióval fennálló és más nemzetközi megállapodásokból

Részletesebben