Útmutató a nyilvántartólap kitöltéséhez
|
|
- Szebasztián Bognár
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Útmutató a nyilvántartólap kitöltéséhez A nyilvántartólap a kedvezményrendszerbe történő első bejelentésre, illetve némely nyilvántartási adat ára szolgál. Az űrlap kitöltése előtt készítse el a következő iratokat: Az összes, a kedvezményrendszerben nyilvántartott gépjármű forgalmi engedélyét, A meghatalmazást, az üzemeltető harmadik természetes vagy jogi személy általi képviselése esetében A meghatalmazást a gépjármű üzemeltetésére, amennyiben a személy nem egyezik a jármű forgalmi engedélyében tulajdonos vagy üzemeltetőként feltüntetett személlyel. A kedvezményrendszer nyilvántartási portálja biztonsági okokból nem engedélyezi a befejezetlen űrlap mentését. Ezért az űrlap kitöltése előtt érdemes minden iratot elkészíteni. Bejelentési forgatókönyvek A jelentkezőlap kitöltése során a nyilvántartási portál a fuvarozót az előzőleg kiválasztott forgatókönyv szerint vezeti. A jobb áttekinthetőség érdekében a nyilvántartási portálon indításkor a következő forgatókönyvek állnak a felhasználók rendelkezésére: Az üzemeltető és a gépjárművek első bejelentése a kedvezményrendszerbe Az üzemeltető gépjárműveinek kiegészítése / kijelentése Az üzemeltető kapcsolattartó személyének a Az üzemeltető székhelyének a Egy harmadik személy utólagos meghatalmazása Az üzemeltetőt képviselő szervezet a A képviselő szervezet kapcsolattartó személyének a A képviselés megszüntetése Útmutató a nyilvántartólap kitöltéséhez A Nyilvántartási portál kezdőlapján a jelentkezőlap kitöltésére szolgáló alkalmazásba való belépés gombját is megtalálja. Az űrlap mezőinek kitöltéséhez szükséges utasításokat lejjebb találja. Az egyes bejelentési forgatókönyvek leírása a jelen dokumentum végén található Žádost č. Request no Kérvényszám Ez a szám automatikusan generálódik. Egy egyedi számról van szó, melyet a nyilvántartási portál automatikusan hozzárendel a kérvényhez annak elküldésekor. 1
2 prvotní evidence do systému slev first registration to the Toll discount system első bejelentés a kedvezményrendszerbe Ez a lehetőség a kedvezményrendszerbe való első bejelentésre szolgál. Ez azt jelenti, hogy a gépjármű üzemeltetője még nincs nyilvántartva a kedvezményrendszerben. A mező automatikusan, a megjelölt bejelentési forgatókönyv alapján kerül kitöltésre. základních evidenčních údajů of master registration data alapvető nyilvántartási adatok a Ez a lehetőség a kedvezményrendszerben már nyilvántartott adatok ára szolgál. A mező automatikusan, a megjelölt bejelentési forgatókönyv alapján kerül kitöltésre. doplnění / odhlášení vozidel add / cancel vehicles gépjárművek kiegészítése / kijelentése Ez a lehetőség a kedvezményrendszerben nyilvántartott gépjárművek kiegészítésére vagy kijelentésére szolgál. A mező automatikusan, a megjelölt bejelentési forgatókönyv alapján kerül kitöltésre. Část A - Údaje o provozovateli / Part A - Vehicle Operator data A szakasz - Az üzemeltető adatai název / jméno a příjmení name / individual name and surname név / keresztnév és vezetéknév Adja meg a nevet, vagy természetes személy esetében kereszt- és vezetéknevét. Adja meg a bejegyzett céget vagy nevét, esetleg kereszt- és vezetéknevét, illetve egyéni vállalkozó természetes személy esetében a megkülönböztető függeléket. Amennyiben jogi személyről van szó, adja meg a bejegyzett céget vagy nevét. A mező kitöltése kötelező. sídlo / adresa registered seat / address székhely / cím Ha természetes személyről van szó, adja meg az állandó vagy átmeneti tartózkodás helyét. Adja meg az állandó vagy átmeneti tartózkodás helyét, vagy egyéni vállalkozó természetes személy esetében a munkavégzés helyét. Ha jogi személyről van szó, adja meg a székhely címét. A szervezet első bejelentésénél a mező kitöltése kötelező. A következő alkalmak során már csak kor kell kitölteni. Ez a lehetőség az eredetileg bejelentett székhelyről szóló adatok / a gépjármű üzemeltető címének ára szolgál. A mező automatikusan, a megjelölt bejelentési forgatókönyv alapján kerül kitöltésre. IČ: registration No. Azonosítószám: Adja meg a szervezet azonosítószámát, amennyiben volt hozzárendelve. A mező kitöltése egyéni vállalkozó természetes vagy jogi személy esetében kötelező. 2
3 datum narození fyzické osoby date of birth of individual a természetes személy születési dátuma Ha az üzemeltető természetes személy, adja meg a születési dátumát. A mező kitöltése természetes személy esetében kötelező. číslo uživatele user ID a felhasználó azonosítószáma Adja meg felhasználószámát az útdíjszedő rendszerben, amennyiben volt hozzárendelve. Ez az adat az útdíjszedő rendszerben nyilvántartott járművei számláinak pontosabb azonosítására szolgál, mely az útdíj összegének meghatározásához szükséges. Část B Kontaktní osoby / Part B - Contact persons B szakasz Kapcsolattartó személyek jméno a příjmení kontaktní osoby contact person name and surname kapcsolattartó személy kereszt- és vezetékneve Adja meg a kedvezményrendszer ügyvitelével megbízott kapcsolattartó személy kereszt- és vezetéknevét. Amennyiben az üzemeltetőt nem képviseli harmadik személy, mindennemű, az elektronikus útdíjszedő rendszer üzemeltetője részéről zajló kommunikáció a megadott kapcsolattartó személy felé irányul majd. Ez az adat kötelező. Ha az eredetileg bejelentett fő kapcsolattartó személy adatait szeretné módosítani, pipálja be ezt a mezőt. Adja meg a fő kapcsolattartó személy aktuális címét. Ez az adat kötelező. phone number Adja meg a fő kapcsolattartó személy aktuális számát. Ez az adat nem kötelező. jméno a příjmení náhradní kontaktní osoby alternative contact person name and surname a tartalék kapcsolattartó személy kereszt- és vezetékneve Adja meg a kedvezményrendszer ügyvitelével megbízott tartalék kapcsolattartó személy kereszt- és vezetéknevét. Ezzel a személlyel akkor vesszük fel a kapcsolatot, ha a fő kapcsolattartó személy nem elérhető. A tartalék kapcsolattartó személy megadása nem kötelező. Ha az eredetileg bejelentett tartalék kapcsolattartó személy adatait szeretné módosítani, pipálja be ezt a mezőt. zrušení cancel megszüntetés Ha az eredetileg bejelentett tartalék kapcsolattartó személy adatait törölni szeretné, pipálja be ezt a mezőt. 3
4 Adja meg a tartalék kapcsolattartó személy címét. phone number Adja meg a tartalék kapcsolattartó személy számát. Část C Zastupující osoba / Part C - Representing Person C szakasz Képviselő személy / Representing Person provozovatel je zastupován třetí osobou operator is represented by a third person az üzemeltetőt egy harmadik személy képviseli Ha a gépjármű üzemeltetőjét a kedvezményrendszerbe való bejelentés, esetleg a meghatározott kedvezmény kifizetésének ügyében harmadik személy képviseli, pipálja be ezt a mezőt. Az adott képviselő személy első bejelentésénél a kérvényhez a gépjármű üzemeltetője által kiállított meghatalmazást is csatolni kell. plná moc je platná od the power of attorney is valid from a meghatalmazás érvényességének kezdete Amennyiben a kérvényhez meghatalmazást is csatol, adja meg a meghatalmazás érvényességének kezdőnapját. do to vége Amennyiben a kérvényhez egy korlátolt érvényességű meghatalmazást csatol, adja meg az érvényesség lejárásának dátumát. provozovatel nahrazuje zastupující osobu operator replaces the representing person az üzemeltető lecseréli a képviselő személyt Ha az eredetileg bejelentett képviselő személyt másik személyre szeretné cserélni, pipálja be ezt a mezőt. Képviselő szervezet helyettesítése esetében a kérvényhez a gépjármű üzemeltetője által kiállított, az új szervezetet megfelelő jogokkal felruházó meghatalmazást is csatolni kell. provozovatel ruší zastupování operator cancels the representation az üzemeltető megszünteti a képviselést Ha a harmadik személy általi képviselést szeretné megszüntetni, pipálja be ezt a mezőt. A képviselet megszüntetésének esetében ke dni on date ettől a naptól Adja meg a napot, amelytől az előzőleg képviselésre felhatalmazott személy egy másik személlyel kerül helyettesítésre, vagy melytől a személy képviselését szeretné megszüntetni. Az alábbi adatokat mindig töltse ki, amennyiben: Egy új képviselő személyt szeretne bejelenteni vagy a feldolgozás alatt álló kérvényt egy előzőleg bejelentett képviselő kezeli 4
5 název / jméno a příjmení name / individual name and surname név / keresztnév és vezetéknév Amennyiben természetes személyről van szó, adja meg kereszt- és vezetéknevét. Amennyiben egyéni vállalkozó természetes személyről van szó, adja meg a bejegyzett céget vagy a kereszt- és vezetéknevét. Amennyiben jogi személyről van szó, adja meg a bejegyzett céget vagy nevét. sídlo / adresa seat / address székhely / cím Ha természetes személyről van szó, adja meg az állandó vagy átmeneti tartózkodás helyét. Ha egyéni vállalkozó természetes személyről van szó, adja meg az állandó vagy átmeneti tartózkodás helyét, vagy a munkavégzés helyét. Ha jogi személyről van szó, adja meg a székhely címét. IČ: registration No. Azonosítószám: Adja meg a szervezet azonosítószámát, amennyiben kirendeltek egyet. A mező kitöltése egyéni vállalkozó természetes vagy jogi személy esetében kötelező. datum narození fyzické osoby date of birth of individual a természetes személy születési dátuma Amennyiben az üzemeltető természetes személy, adja meg a születési dátumát. kontaktní osoba contact person kapcsolattartó személy Amennyiben egy jogi személy képviseli, adja meg a kapcsolattartó személy kereszt- és vezetéknevét. Ha az eredetileg bejelentett képviselő kapcsolattartó személyének adatait szeretné módosítani, pipálja be ezt a mezőt. Adja meg a képviselő kapcsolattartó személyének címét. phone number Adja meg a képviselő kapcsolattartó személyének számát. Část D Přílohy / Part D Attachments D szakasz Mellékletek Ebben a szakaszban az elektronikus útdíjszedő rendszer üzemeltetője részére történő mellékletek megküldése előtti és az azt következő feldolgozásuk során végrehajtott ellenőrzésükre szolgáló számok szerepelnek. Ezek az adatok kötelezőek. technické průkazy (počet ks) technical certificates (pcs) forgalmi engedélyek (darabszám) Adja meg a csatolt forgalmi engedélyek másolatainak számát. 5
6 plná moc (počet ks) power of attorney (pcs) meghatalmazás (darabszám) Adja meg a csatolt meghatalmazások számát. Amennyiben a forgalmi engedélyben nem az üzemeltető van tulajdonos vagy üzemeltetőként feltüntetve, a gépjármű üzemeltetőjének meghatalmazása is ide tartozik. ostatní (počet ks) other (pcs) többi (darabszám) Adja meg a többi melléklet számát. Část E Identifikace evidovaných vozidel / Part E - Identification of registered vehicles E szakasz A nyilvántartott gépjárművek azonosítása registrační značka license plate rendszámtábla Adja meg a gépjármű rendszámát (forgalmi rendszám). stát country állam Adja meg a gépjármű rendszámtábláján szereplő országrövidítést. číslo smlouvy (účtu) contract(account) No. szerződésszám (számlaszám) Adjon meg egy az elektronikus útdíjszedő rendszerben bejelentett gépjárműre vonatkozó szerződésszámot (számlaszámot), amennyiben rendelkezésére áll. Ez az adat az útdíjszedő rendszerben bejegyzett jármű számláinak pontosabb azonosítására szolgál, mely az útdíj összegének meghatározásához szükséges. odhlásit vozidlo cancel registration a gépjármű kijelentése Ha egy a rendszerbe előzőleg felvett járművet szeretne kijelenteni, pipálja be ezt a mezőt. Provozovatel souhlasí s evidencí údajů v Systému slev. Evidované údaje budou zpracovávány v souladu se zákonem č. 101/2000 Sb., o ochraně osobních údajů, výhradně pro účely evidence v systému slev na mýtném. The vehicle operator agrees with registration of data in the Toll Discount system. Registered data will be processed in accordance with Act. No. 101/2000 Coll., on the personal data protection exclusively for the purposes of records in the toll discount system. Az üzemeltető egyetért adatainak nyilvántartásával a Kedvezményrendszerben. A nyilvántartott adatok a Tk. 101/2000 sz., a személyes adatok védelméről szóló törvénye szerint kerülnek feldolgozásra, kizárólag az útdíjkedvezmény rendszerben történő nyilvántartás céljából. Amennyiben egyetért adatainak nyilvántartásával a Kedvezményrendszerben, pipálja be az illetékes mezőt. Az üzemeltető beleegyezése a kérvény elfogadásának egyik alapvető követelménye. Provozovatel vozidla se podpisem tohoto formuláře zavazuje, že v případě nesprávných či nepravdivých údajů uvedených v tomto formuláři, bude povinen uhradit provozovateli systému ESVZ náhradu vzniklé škody nebo nákladů spojených s nápravou. By signing of this form the Vehicle Operator agrees that in case of incorrect or false information provided in this form will be obliged to pay damage compensation fees or costs related to the corrective measures to the CTTS system operator. A gépjármű üzemeltetője a jelentkezőlap aláírásával kötelezi magát, hogy a jelen űrlapon történő hibás vagy valótlan adatok feltüntetése esetében a Teljesítményarányos úthasználati díjszedés elektronikus rendszerében keletkezett károkat, illetve a helyreállítással kapcsolatos költségeket megtéríti. 6
7 Amennyiben igazolja a felelősségvállalást, pipálja be az illetékes mezőt. A kötelezettség felvállalása a kérvény elfogadásának egyik alapvető követelménye. Provozovatel souhlasí se zasíláním elektronických daňových dokladů ve formátu PDF ve věci poskytování slevy na mýtném. The vehicle operator agrees to receive electronic tax documents in PDF format regarding the provision of toll discounts. Az üzemeltető egyetért a PDF formátumban lévő, az útdíjkedvezménnyel kapcsolatos elektronikus adóigazolások küldésével. Amennyiben egyetért a PDF formátumban lévő, az útdíjkedvezmény nyújtásával kapcsolatos elektronikus adóigazolások küldésével, pipálja be a megfelelő mezőt. podpis signature aláírás A jelentkezőlapot természetes személy, a gépjárművek üzemeltetője nevében intézkedő személy vagy egy meghatalmazott képviselő írja alá. jméno a příjmení name and surname kereszt- és vezetéknév Olvashatóan adja meg az üzemeltető nevében intézkedő személy vagy a képviselő kereszt- és vezetéknevét. funkce position beosztás Adja meg az üzemeltető nevében intézkedő személy vagy a képviselő beosztását. 7
MIFID_FORMS_LIST_HUN
MIFID_FORMS_LIST_HUN Őrlap: Pénzeszközök kivételére vonatkozó utasítás Őrlap: Készpénz - átutalási utasítás Őrlap: Készpénz - átutalási utasítás a társaság keretén belül Őrlap: Az ügyfél kapcsolatfelvételi
RészletesebbenKitöltési útmutató a közös eszközhasználatra kötött megállapodás elektronikus úton történő bejelentésére szolgáló űrlaphoz
Kitöltési útmutató a közös eszközhasználatra kötött megállapodás elektronikus úton történő bejelentésére szolgáló űrlaphoz Az űrlapot annyi példányban kell kitölteni és beküldeni, amennyi megállapodást
RészletesebbenSzemélyes adatváltoztatási formanyomtatvány- Magyarország / Personal Data Change Form - Hungary
Személyes adatváltoztatási formanyomtatvány- Magyarország / Personal Data Change Form - Hungary KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ: A formanyomtatványon a munkavállaló a személyes adatainak módosítását kezdeményezheti.
RészletesebbenFORDÍTÁS A. EU KÖZÖS ADATBEVITELI KAPU (EU-CEG) BENYÚJTÓAZONOSÍTÓ IRÁNTI KÉRELEM
FORDÍTÁS A. EU KÖZÖS ADATBEVITELI KAPU (EU-CEG) BENYÚJTÓAZONOSÍTÓ IRÁNTI KÉRELEM Az EU közös adatbeviteli kapu (EU-CEG) a tagállamoknak kidolgozott, a 2014/40/EU irányelv alapján történő információbenyújtást
Részletesebben4) Regisztrálja járműjét az új rendszám alatt:
Kedvezmény rendszerébe Újdonságok 14. 1. 2013 Hogyan cselekedjünk rendszám elvesztése, vagy elidegenítése esetében és közben ne csökkennyen, illetve ne veszítsük el igényünket az útdíj kedvezményére vonatkozóan
RészletesebbenFormátum Magyarázat Megjegyzés számjegy N/A
ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM Országismertető: Magyarország (HU) 1. Az adóazonosító szám felépítése Formátum Magyarázat Megjegyzés 9999999999 10 számjegy N/A 2. Az adóazonosító szám jellemzői Magyarországon az adóazonosító
Részletesebben8. Születési hely (ország, város) / Place of birth (country, town) 10. Szolgálati igazolvány / Útlevél száma / Military ID Card / Passport No.
MAGYARORSZÁG HUNGARY Adatbekérő lap természetes személy részére / Datasheet for personnel of foreign armed forces or international military headquarters 1. Adatközlés célja / Purpose of form Új regisztrációs
RészletesebbenÉTC Cheerleading Championship. Versenykiírás
ÉTC Cheerleading Championship Versenykiírás Helyszín: Érd Velencei út (Érd Sportcsarnok) Időpont:. május helyszíni regisztráció nyitása: : Verseny kezdete: : Nevezési díjak szövetségi tagoknak: Partner
RészletesebbenE linkre kattintva jutsz az AlertPay oldalra: https://www.alertpay.com/
AlertPay Internetes Számlanyitás, Személyazonosítás E linkre kattintva jutsz az AlertPay oldalra: https://www.alertpay.com/ A regisztráció megkezdése: Menj föl a http://alertpay.com oldalra Kattints ide
RészletesebbenSzemélyes adatváltoztatási formanyomtatvány - Magyarország / Personal Data Change Form - Hungary
Személyes adatváltoztatási formanyomtatvány - Magyarország / Personal Data Change Form - Hungary Kitöltési útmutató: A formanyomtatványon a munkavállaló a személyes adatainak módosítását kezdeményezheti.
RészletesebbenDR-02 NYOMTATVÁNY Beadvány a természetes személy adónyilvántartásba történő bejegyzésére
DR-02 NYOMTATVÁNY Beadvány a természetes személy adónyilvántartásba történő bejegyzésére * A csillaggal jelölt mezőket kötelező kitölteni. 1. Adószám * az első beadvány esetén a DURS tölti ki 1. Melléklet
RészletesebbenKitöltési Útmutató az Elektronikus ügyintézés Regisztrált szolgáltató adatbejelentése űrlapcsomag kitöltéséhez
Kitöltési Útmutató az Elektronikus ügyintézés Regisztrált szolgáltató adatbejelentése űrlapcsomag kitöltéséhez Tisztelt Ügyfelünk! A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) az elektronikus
RészletesebbenKITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. a tárgyi eszköz cseréjére vonatkozó bejelentéshez a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 23. (1) c) pontja alapján
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a tárgyi eszköz cseréjére vonatkozó bejelentéshez a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 23. (1) c) pontja alapján (Bejelentés tárgyi eszköz cseréjéről formanyomtatvány kitöltési útmutatója)
RészletesebbenKERESETLEVÉL (KÉRELEM) KÖZIGAZGATÁSI HATÁROZAT VAGY VÉGZÉS BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNT
ŰRLAP KERESETLEVÉL (KÉRELEM) KÖZIGAZGATÁSI HATÁROZAT VAGY VÉGZÉS BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNT BM_NBF_01 Nyomtatvány 1. OLDAL - ÁLTALÁNOS ADATOK 2. OLDAL - A KERESETLEVÉLBEN MEGNEVEZETT FELPERES ADATAI
RészletesebbenŰRLAP. A Miniszterelnökség részére benyújtandó keresetlevél (kitöltési útmutató)
ŰRLAP A Miniszterelnökség részére benyújtandó keresetlevél (kitöltési útmutató) ME-K01-16-02 nyomtatvány Tartalom 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 2 2. OLDAL KERESETLEVÉLBEN MEGNEVEZETT FELPERES ADATAI...
RészletesebbenŰRLAP Keresetlevél (kérelem) közigazgatási határozat vagy végzés bírósági felülvizsgálata iránt
ŰRLAP Keresetlevél (kérelem) közigazgatási határozat vagy végzés bírósági felülvizsgálata iránt BM-KF-01-1-0 nyomtatvány 1. OLDAL - ÁLTALÁNOS ADATOK... 2-3 2. OLDAL - KERESETLEVÉLBEN MEGNEVEZETT FELPERES
RészletesebbenŰRLAP PERBEHÍVÁS ELFOGADÁSÁNAK/ELUTASÍTÁSÁNAK BEJELENTÉSÉHEZ
ŰRLAP PERBEHÍVÁS ELFOGADÁSÁNAK/ELUTASÍTÁSÁNAK BEJELENTÉSÉHEZ P15-16-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL BEAVATKOZÓ... 4 3. OLDAL - BEAVATKOZÓ KÉPVISELŐI... 9 4. OLDAL - BEAVATKOZÓ JOGI
RészletesebbenEN United in diversity EN A8-0206/419. Amendment
22.3.2019 A8-0206/419 419 Article 2 paragraph 4 point a point i (i) the identity of the road transport operator; (i) the identity of the road transport operator by means of its intra-community tax identification
RészletesebbenKITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G számú Betétlap képviseletre jogosult bejelentéséhez elnevezésű nyomtatványhoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1001-03 számú Betétlap képviseletre jogosult bejelentéséhez elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszerben
RészletesebbenKITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: 6.122.01.01. Általános tudnivalók
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.122.01.01 Általános
RészletesebbenŰRLAP JOGUTÓDLÁS BEJELENTÉSÉHEZ MEGSZŰNÉS/HALÁL ESETÉN. JOGUTÓD PERBELÉPÉSÉNEK BEJELENTÉSE
ŰRLAP JOGUTÓDLÁS BEJELENTÉSÉHEZ MEGSZŰNÉS/HALÁL ESETÉN. JOGUTÓD PERBELÉPÉSÉNEK BEJELENTÉSE P17-16-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL ÉRINTETT FELEK... 4 3. OLDAL JOGUTÓD... 5 4. OLDAL
Részletesebben- HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ
- HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ ŰRLAPOK BEKÜLDÉSE - BEJELENTKEZÉS/REGISZTRÁLÁS NÉLKÜL A nyomtatványokat az Elektronikus űrlapok menüpontban kell letölteni az ÁNYK keretprogramba. TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK CÉGKAPUN KERESZTÜL
RészletesebbenÚtmutató. Elektronikus ügyintézéshez a www.nebih.gov.hu oldalon. 2012. július 25. Oldal: 1 / 8
Útmutató Elektronikus ügyintézéshez a www.nebih.gov.hu oldalon 2012. július 25. Oldal: 1 / 8 Tartalomjegyzék I. Fontos tudnivalók... 3 II. Belépés a felületre... 3 III. E-ügyintézés... 4 1. Bizonylatkitöltés
RészletesebbenŰRLAP JOGI KÉPVISELŐ BEJELENTÉSÉHEZ, TOVÁBBÁ A JOGI KÉPVISELET MEGSZŰNÉSÉNEK BEJELENTÉSÉHEZ
ŰRLAP JOGI KÉPVISELŐ BEJELENTÉSÉHEZ, TOVÁBBÁ A JOGI KÉPVISELET MEGSZŰNÉSÉNEK BEJELENTÉSÉHEZ P13-16-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL ÚJ SZEMÉLY BEJELENTÉSE... 4 3. OLDAL VISSZAVONÁS...
RészletesebbenDR-02 NYOMTATVÁNY Beadvány a természetes személy adónyilvántartásba történő bejegyzésére
DR-02 NYOMTATVÁNY Beadvány a természetes személy adónyilvántartásba történő bejegyzésére * A csillaggal jelölt mezőket kötelező kitölteni. 1. Adószám * az első beadvány esetén a DURS tölti ki 1. Melléklet
RészletesebbenENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP
ENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP CHILD S DATA / GYERMEK ADATAI PLEASE FILL IN THIS INFORMATION WITH DATA BASED ON OFFICIAL DOCUMENTS / KÉRJÜK, TÖLTSE KI A HIVATALOS DOKUMENTUMOKBAN SZEREPLŐ ADATOK
RészletesebbenGépjárműadó adóbevallási nyomtatvány a 2018-as adóévre
Elektronikus ügyintézés az Önkormányzati Hivatali Portálon Gépjárműadó adóbevallási nyomtatvány a 2018-as adóévre Kitöltési útmutató 2018. Tartalomjegyzék I. TÁJÉKOZTATÓ A PORTÁLRÓL...3 II. KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ...6
RészletesebbenSEGÉDLET. A támogatási év minden év április 1-jétől, következő év március 31-éig tart és négy tárgynegyedévből áll.
SEGÉDLET a tenyészkoca állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0632 számú Kifizetési kérelem, valamint N0633 számú Tartási hely adatok Kifizetési kérelemhez nyomtatványok helyes kitöltéséhez
Részletesebben1. Nyissa meg a honlapot. 2. Kattintson a Rendelek. 3. Adja meg a felhasználónevét és jelszavát. 4. Kattintson a Belépés
I. Belépés az Online Megrendelői Felületre Nyissa meg a www.erzsebetutalvany.hu honlapot. Kattintson a Rendelek gombra. Adja meg a felhasználónevét és jelszavát. Mit tegyek, ha elfelejtettem a jelszavamat?
RészletesebbenKITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G számú Betétlap képviseletre jogosult bejelentéséhez elnevezésű nyomtatványhoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1001-01 számú Betétlap képviseletre jogosult bejelentéséhez elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszerben
RészletesebbenÚtmutató. Amennyiben a vállalkozás rendelkezik ügyfélkapu hozzáféréssel a KÜJ és KTJ számok igénylése a következők szerint történik:
Útmutató A KÜJ és KTJ számot elektronikusan kell igényelni a területileg illetékes környezetvédelmi hatóságtól. Az igénylés feltétele, hogy az igénylő rendelkezzen ügyfélkapu hozzáféréssel, amennyiben
RészletesebbenŰRLAP SZEMÉLYI ADAT/LAKCÍMVÁLTOZÁS BEJELENTÉSÉHEZ
ŰRLAP SZEMÉLYI ADAT/LAKCÍMVÁLTOZÁS BEJELENTÉSÉHEZ P12-16-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL FELEK... 4 3. OLDAL JOGI KÉPVISELŐK, PÁRTFOGÓ ÜGYVÉDEK... 9 4. OLDAL TANÚK... 14 5. OLDAL
RészletesebbenBelépési útmutató a MIAG weboldalra
Belépési útmutató a MIAG weboldalra www.miag.com Classification level: Public MEMBER OF METRO GROUP 1 Tartalom 1. Fontos tudnivaló p. 3 2. Bejelentkezés a www.miag.com weboldalra p. 4-5 3. E-mail cím regisztrálása
RészletesebbenQUAESTOR Egészségpénztár Pénztártagi extranet Felhasználói kézikönyv
QUAESTOR Egészségpénztár Pénztártagi extranet Felhasználói kézikönyv Budapest 2013.02.13. Oldalszám: 1. Tartalomjegyzék 1.1 A Központi Egységes Regisztráció célja és szolgáltatásai... 3 1.2 A regisztráció
RészletesebbenAz autorizáció részletes leírása
Az autorizáció részletes leírása 1. REGISZTRÁCIÓ ÉS FELTÉTELEI 1.1 Regisztráció Az Autorizációs kérés előtt a szervezetnek vagy a magánszemélynek regisztráltatnia kell magát. A regisztrációs lapon megadott
RészletesebbenI. rész: Azonosító és címadatok
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1050-01 jelű, Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági
RészletesebbenKépzési projektterv felvétele Képző Szervezetek részére Kitöltési útmutató
Képzési projektterv felvétele Képző Szervezetek részére Kitöltési útmutató az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához
RészletesebbenKÉRELEM Jármű tulajdonosában vagy üzembentartójában bekövetkezett változás nyilvántartásba vételéhez
Az eljáró iroda fejbélyegzője Kérjük nyomtatott betűkkel kitölteni! KÉRELEM Jármű tulajdonosában vagy üzembentartójában bekövetkezett változás nyilvántartásba vételéhez A jármű azonosítója: Rendszáma:
RészletesebbenŰRLAP BEAVATKOZÁS ENGEDÉLYEZÉSE IRÁNTI KÉRELEMHEZ ELSŐFOKÚ ELJÁRÁSBAN
ŰRLAP BEAVATKOZÁS ENGEDÉLYEZÉSE IRÁNTI KÉRELEMHEZ ELSŐFOKÚ ELJÁRÁSBAN P16-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL TÁMOGATOTT FELEK... 3 3. OLDAL BEAVATKOZÓ... 4 4. OLDAL - BEAVATKOZÓ
RészletesebbenŰRLAP JOGI KÉPVISELŐ BEJELENTÉSÉHEZ, TOVÁBBÁ A JOGI KÉPVISELET MEGSZŰNÉSÉNEK BEJELENTÉSÉHEZ
ŰRLAP JOGI KÉPVISELŐ BEJELENTÉSÉHEZ, TOVÁBBÁ A JOGI KÉPVISELET MEGSZŰNÉSÉNEK BEJELENTÉSÉHEZ P13-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL ÚJ SZEMÉLY BEJELENTÉSE... 4 3. OLDAL VISSZAVONÁS...
Részletesebben60/2015. (III. 24.) Korm. rendelet
60/2015. (III. 24.) Korm. rendelet a négy vagy több gyermeket nevelő nagycsaládos személyek és a mozgásukban korlátozott személyek részére nyújtott útdíjfizetési kompenzáció szabályairól és egyes kormányrendeletek
RészletesebbenParticipant Portal (URF) - Regisztrációs útmutató -
Participant Portal (URF) - Regisztrációs útmutató - Regisztrációs tudnivalók Mikor? Hol? Kinek? Ki végezheti el? Hányszor? A pályázati űrlap kitöltése előtt (DE a program 7 éve alatt csak egyszer) Participant
RészletesebbenA Rail Kft. gépjármű adategyeztető rendszerét a WWW.RAILKFT.HU internetes oldalon tudja elérni.
A Rail Kft. gépjármű adategyeztető rendszerét a WWW.RAILKFT.HU internetes oldalon tudja elérni. A programba való belépéshez meg kell adni a cégnevet, felhasználónevet és jelszót, majd megnyomni a Belépés
RészletesebbenKitöltési útmutató. szaktanácsadói névjegyzékbe történő. regisztrációhoz
Kitöltési útmutató szaktanácsadói névjegyzékbe történő regisztrációhoz 1 Tartalom Regisztráció lépései... 4 Hiánypótlás... 11 Kérdések és kapcsolat... 11 2 A regisztráció előtt figyelmesen olvassa el a
RészletesebbenWEBSHOP Útmutató síbérlet megvásárlásához Seite 1
WEBSHOP Útmutató síbérlet megvásárlásához Seite 1 Vásárolja meg síbérletét az interneten keresztül! Már regisztrált felhasználója Webshop-unknakvagy szeretnémagát regisztráltatni? Ebben az esetben kattintson
RészletesebbenA Nyomtatványok kitöltésének és beküldésének folyamata
A Nyomtatványok kitöltésének és beküldésének folyamata 1. Az Általános Nyomtatványkitöltőt Alkalmazás (ÁNYK) letöltése Kérjük első lépésként töltse le ÁNYK-t az alábbi helyről: http://www.apeh.hu/bevallasok/nyomtatvany/keretprogramok/abevjava_ins
RészletesebbenŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV RÉSZÉRE A KERESETLEVÉL BETERJESZTÉSÉHEZ
ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV RÉSZÉRE A KERESETLEVÉL BETERJESZTÉSÉHEZ K01-16-02 nyomtatvány 1. OLDAL ALAPADATOK... 1 2. OLDAL FELPERESEK... 3 3. OLDAL FELPERESEK KÉPVISELŐI... 7 4. OLDAL FELPERESEK JOGI KÉPVISELŐI...
RészletesebbenSE SÍDLEM DUŠNÍ 22, PRAHA 1 IČ: 60 28 13 08
Člen a akcionář Burzy cenných papírů Praha Člen České asociace obchodníků s cennými papíry AZ ÖN E- MAIL FIÓKJÁNAK ÚTMUTATÓJA CAPITAL PARTNERS a.s. SE SÍDLEM DUŠNÍ 22, PRAHA 1 IČ: 60 28 13 08 MÁJUS 2010
RészletesebbenKITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az elektronikus ügyintézéshez rendszeresített Regisztrációs lap hoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az elektronikus ügyintézéshez rendszeresített Regisztrációs lap hoz KÉRJÜK, HOGY A REGISZTRÁCIÓS LAP KITÖLTÉSE ELŐTT A KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ T FIGYELMESEN OLVASSA EL! AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉST
RészletesebbenÚtmutató a Participant Portal-on való regisztrációhoz & dokumentumok feltöltéséhez
Útmutató a Participant Portal-on való regisztrációhoz & dokumentumok feltöltéséhez A szervezet egyedi azonosítója, a PIC kód Az Erasmus+ program keretében történő pályázáshoz elengedhetetlen, hogy a pályázó
RészletesebbenKÖRNYEZETVÉDELMI ALAPNYILVÁNTARTÁSHOZ SZÜKSÉGES ADATOK, VALAMINT AZ ADATOKBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK BEJELENTÉSE. Adatszolgáltató adatai
KAR Borító KÖRNYEZETVÉDELMI ALAPNYILVÁNTARTÁSHOZ SZÜKSÉGES ADATOK, VALAMINT AZ ADATOKBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK Adatszolgáltató adatai 2. KSH statisztikai számjel: - - - 3. Név: Adatszolgáltatásra vonatkozó
RészletesebbenCSALÁDTÁMOGATÁSI NYOMATATVÁNY Kérjük, nyomtatott betűkkel, OLVASHATÓAN töltse ki!
CSALÁDTÁMOGATÁSI NYOMATATVÁNY Kérjük, nyomtatott betűkkel, OLVASHATÓAN töltse ki! 1. SZEMÉLYI ADATOK BETEG GYERMEK ADATAI Név: Születési hely: Születési idő: Anyja születési neve: Testvérek száma: TAJ
RészletesebbenExtraordinary announcement of RÁBA Nyrt about coordinated conduct
Extraordinary announcement of RÁBA Nyrt about coordinated conduct RÁBA Nyrt. as issuer publishes the following announcement of Lovas-Romváry András (H-1053 Budapest, Királyi Pál u. 14.) shareholder, Korányi
RészletesebbenŰRLAP ÁLTALÁNOS MEGHATALMAZÁS NYILVÁNTARTÁSÁVAL KAPCSOLATOS BEADVÁNYHOZ
ŰRLAP ÁLTALÁNOS MEGHATALMAZÁS NYILVÁNTARTÁSÁVAL KAPCSOLATOS BEADVÁNYHOZ NP11-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL EGYÉB ÉRDEKELT... 3 3. OLDAL - EGYÉB ÉRDEKELT KÉPVISELŐI... 8 4. OLDAL
RészletesebbenT Á J É K O Z T A T Ó
TISZAÚJVÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL Pénzügyi, Fejlesztési és Városüzemeltetési Osztály 3581 Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 7. 49 / 548-000 49 / 548-001 Honlap: www.tiszaujvaros.hu E-mail: ado@tujvaros.hu
RészletesebbenKonvertálja megrendeléseit (PO) számlává. Copyright Tungsten Corporation plc 2018
Konvertálja megrendeléseit (PO) számlává Ennek a videónak a célja annak bemutatása, hogy a PO átalakítási módszer használatával mennyire egyszerű a számlák és jóváírási értesítések feltöltése a Tungsten
RészletesebbenKITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ működési előleg kifizetési kérelem (D0721-01)
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ működési előleg kifizetési kérelem (D0721-01) TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK... 3 D0721-01 MŰKÖDÉSI ELŐLEG KIFIZETÉSI KÉRELEM... 5 2 Általános tudnivalók 1. A kérelem formanyomtatványának
RészletesebbenOtthon Melege Program Háztartási nagygépek (mosógép) energia megtakarítást eredményező cseréje alprogram Pályázat kódszáma: MGCS/15
Otthon Melege Program Háztartási nagygépek (mosógép) energia megtakarítást eredményező cseréje alprogram Pályázat kódszáma: MGCS/15 KERESKEDŐI REGISZTRÁCIÓVAL KAPCSOLATOS FONTOS TUDNIVALÓK A Kereskedők
Részletesebben1. Bevezető rendelkezések 1 Introductory Provisions
ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT DATA MANAGEMENT REGULATIONS amely készült a Jaipur Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1023 Budapest, Bécsi út 3-5. 3. ; cégjegyzékszáma: 01-09- 984763) (a továbbiakban:
RészletesebbenRészvényesi Nyilatkozat
Részvényesi Nyilatkozat Kérjük a Részvényeseket, hogy a Részvényesi Nyilatkozatot nyomtatott nagybetűkkel töltsék ki, és minden vonatkozó melléklettel együtt nyújtsák be a Lebonyolítóhoz a Vételi Jog Gyakorlásáról
RészletesebbenFelhasználói dokumentáció a teljesítményadó állományok letöltéséhez v1.0
Felhasználói dokumentáció a teljesítményadó állományok letöltéséhez v1.0 www.kekkh.gov.hu Státusz: Verzió Cím Dátum SzerzőFolyamatban Változások Verzió Dátum Vállalat Verzió: 1.0 Szerző: Lénárd Norbert
RészletesebbenKÖRNYEZETVÉDELMI ALAPNYILVÁNTARTÁSHOZ SZÜKSÉGES ADATOK, VALAMINT AZ ADATOKBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK BEJELENTÉSE
KAR Borító KÖRNYEZETVÉDELMI ALAPNYILVÁNTARTÁSHOZ SZÜKSÉGES ADATOK, VALAMINT AZ ADATOKBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK BEJELENTÉSE Adatszolgáltató adatai 1. KÜJ (Környezetvédelmi Ügyfél Jel): 2. KSH statisztikai
RészletesebbenSZEMÉLYES ADATOK / PERSONAL DATA. Vezetéknév/Surname. Keresztnév/First name. Születési év, hó, nap/date of Birth. Születési hely/place of Birth
SZEMÉLYES ADATOK / PERSONAL DATA Vezetéknév/Surname Keresztnév/First name Születési év, hó, nap/date of Birth Születési hely/place of Birth Lakcím/Address A tulajdonos aláírása/signature of holder 2 3
RészletesebbenRendszeres szociális támogatás 2015/16/2 Kitöltési útmutató
Rendszeres szociális támogatás 2015/16/2 Kitöltési útmutató A rendszeres szociális támogatásra félévente, a Neptun rendszerén belül elektronikus formában, digitalizált és feltöltött dokumentumokkal lehet
RészletesebbenÚtmutató a regisztrációhoz Szállító-Menedzsment Portál
Útmutató a regisztrációhoz Szállító-Menedzsment Portál 1.0 verzió Utolsó módosítás 2011 augusztus 29. Státus: kész Titoktartási figyelmeztetés: nincs Kiadási információ Kiadja: Deutsche Telekom AG Dreizehnmorgenweg
RészletesebbenRegisztráció a Researcher ID adatbázisban
Regisztráció a Researcher ID adatbázisban Használati útmutató Készítette: Dr. Sasvári Péter és Urbanovics Anna 1 Bevezetés Ez egy online regisztráció, egyedi azonosító (Researcher ID) létrehozására. Saját
RészletesebbenTájékoztató jellegű fordítás a Kapacitáslekötési Platform (Regional Booking Platform) regisztrációs űrlapjának kitöltéséhez
Tájékoztató jellegű fordítás a Kapacitáslekötési Platform (Regional Booking Platform) regisztrációs űrlapjának kitöltéséhez Jelen dokumentum az RBP Portálon található angol nyelvű online regisztráció tájékoztató
RészletesebbenÚtmutató a Participant Portal-on való regisztrációhoz és a szükséges dokumentumok feltöltéséhez
Útmutató a Participant Portal-on való regisztrációhoz és a szükséges dokumentumok feltöltéséhez A szervezet egyedi azonosítója, a PIC kód A Kreatív Európa program keretében történő pályázáshoz elengedhetetlen,
RészletesebbenFöldművelésügyi Minisztériumhoz benyújtandó keresetlevél
Földművelésügyi Minisztériumhoz benyújtandó keresetlevél KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Űrlap a közigazgatási per indítására jogosult részére a keresetlevél beterjesztéséhez közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata
RészletesebbenKitöltési útmutató a 09VAMO Állandó meghatalmazás bejelentésére szolgáló nyomtatványhoz
Kitöltési útmutató a 09VAMO Állandó meghatalmazás bejelentésére szolgáló nyomtatványhoz Az állami adóhatóság előtti eljárásban az adózónak lehetősége van arra, hogy ügyében helyette képviselője, meghatalmazottja
Részletesebben1.10. Adószáma (11 hosszan): - - 1.11. Pénzforgalmi (átutalási) számlaszáma(i) és a számlavezető pénzintézet(ek) megnevezése, fiókja, számlaszáma:
Kérelem benyújtásának időpontja: Kérelmet átvevő vámszerv megnevezése, aláírása: KÉRELEM vámhatósági nyilvántartásba vételhez a kereskedelmi gázolaj utáni adó-visszaigénylés érvényesítéséhez Új kérelem
RészletesebbenRészvényesi Nyilatkozat
Részvényesi Nyilatkozat Kérjük a Részvényeseket, hogy a Részvényesi Nyilatkozatot nyomtatott nagybetűkkel töltsék ki, és minden vonatkozó melléklettel együtt nyújtsák be a Lebonyolítóhoz a Vételi Jog Gyakorlásáról
RészletesebbenTUDNIVALÓK. az Adatváltozás bejelentési adatlap egyéni vállalkozók részére nyomtatvány-garnitúra kitöltéséhez
TUDNIVALÓK az Adatváltozás bejelentési adatlap egyéni vállalkozók részére nyomtatvány-garnitúra kitöltéséhez A nyomtatvány-garnitúra törzslapból és pótlapokból áll. A törzslap kitöltése minden esetben
Részletesebben2/1 ARTUR SZERVÍZ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
ARTUR SZERVÍZ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1055 Budapest, Markó utca 1. al. 3.) Tax number: 25199750-2-41 Company history 1 Registration number Company register number::
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ A TULAJDONJOG-FENNTARTÁS BEJEGYZÉSÉRE / TÖRLÉSÉRE IRÁNYULÓ HITELBIZTOSÍTÉKI NYILATKOZAT KITÖLTÉSÉHEZ
TÁJÉKOZTATÓ A TULAJDONJOG-FENNTARTÁS BEJEGYZÉSÉRE / TÖRLÉSÉRE IRÁNYULÓ HITELBIZTOSÍTÉKI NYILATKOZAT KITÖLTÉSÉHEZ (Alkalmazandó: 2014. április 15-től.) A nyilatkozat kitöltése során a hitelbiztosítéki nyilvántartásról
RészletesebbenÚTMUTATÓ A CIVIL SZERVEZETEK CÉGKAPU REGISZTRÁCIÓJÁHOZ
ÚTMUTATÓ A CIVIL SZERVEZETEK CÉGKAPU REGISZTRÁCIÓJÁHOZ Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület B-A-Z. Megyei Civil információs Centrum Székhely és levelezési cím: 3530 Miskolc Melinda u 24. CIC iroda: 3530
RészletesebbenKITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: Általános tudnivalók
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások keretében a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.122.01.01
RészletesebbenENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP
ENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP CHILD S DATA / GYERMEK ADATAI PLEASE FILL IN THIS INFORMATION WITH DATA BASED ON OFFICIAL DOCUMENTS / KÉRJÜK TÖLTSE KI A HIVATALOS DOKUMENTUMOKBAN SZEREPLŐ ADATOK
RészletesebbenNemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ
Felhasználói segédlet Rendelkezési Nyilvántartás NTAK Ügykezelői meghatalmazás kiadása segédlet Verzió 3.00 Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ 1 Tartalom 1. Bevezetés...5 2. Első belépés gazdasági
RészletesebbenNyomtatvány panasz előterjesztéséhez
1. sz. függelék: Formanyomtatvány a panasz bejelentéshez Nyomtatvány panasz előterjesztéséhez A panasznyomtatványt a fogyasztó rendelkezésére bocsátó szervezet pecsétje A panaszt előterjesztő Ügyfél és
RészletesebbenKitöltési útmutató. szaktanácsadói névjegyzékbe történő. új regisztrációhoz
Kitöltési útmutató szaktanácsadói névjegyzékbe történő új regisztrációhoz 1 Tartalom Új regisztráció lépései:... 4 A regisztráció sikeres befejezése:... 7 Adatmódosítás... 9 Hiánypótlás... 11 Kérdések
RészletesebbenParticipant Portal (URF) Regisztrációs tudnivalók
Participant Portal (URF) Regisztrációs tudnivalók Regisztrációs tudnivalók Pályázat benyújtása -> előzetes regisztráció Mikor? Kinek? Ki végezheti el? Hányszor? A pályázati űrlap kitöltése előtt (
RészletesebbenA Nyomtatványok kitöltésének és beküldésének folyamata
A Nyomtatványok kitöltésének és beküldésének folyamata 1. Az Általános Nyomtatványkitöltőt Alkalmazás (ÁNYK) letöltése Kérjük első lépésként töltse le ÁNYK-t az alábbi helyről: http://www.apeh.hu/bevallasok/nyomtatvany/keretprogramok/abevjava_install.html
RészletesebbenNFFKÜ - Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1037 Budapest, Montevideo u. 16/A.
NFFKÜ - Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1037 Budapest, Montevideo u. 16/A.) REGISZTRÁCIÓS FELHÍVÁS a Megbízási szerződés a Hulladék mennyiségének
RészletesebbenKISZÁLLÍTÁSI SEGÉDLET 1
KISZÁLLÍTÁSI SEGÉDLET 1 1. Belépés az Online Megrendelői Felületre 1. 1. Lépjen fel a www.erzsebetutalvany.hu weboldalra. 2. A kezdőoldalon válassza az Online megrendelő menüpontot. 3. Adja meg a felhasználónevét
RészletesebbenCIB - Generali Hitelkártyához kapcsolódó külföldi utasbiztosításhoz kapcsolódó külföldi utasbiztosítás általános és különös biztosítási feltételei
CIB - Generali Hitelkártyához kapcsolódó külföldi utasbiztosításhoz kapcsolódó külföldi utasbiztosítás általános és különös biztosítási feltételei EUB2006-04CIB Külföldrõl hívható Hungary Direct számok
RészletesebbenA Perkapun keresztül a gazdálkodó szervezetek és a jogi képviselővel eljáró felek nyújthatják be beadványaikat. A szolgáltatást kizárólag
Tartalom 1. Bevezető...2 2. Online regisztrációs felület elérése...2 3. Perkapu nyitása...2 4. Ügykezelő(k) hozzáadása...5 5. Ügykezelői jelszó módosítása...6 6. Ügykezelő törlése...7 7. Főkapcsolattartói
RészletesebbenDETAILED GUIDELINE Content Page
1 DETAILED GUIDELINE Content Page Purchase for official purposes by Foreign Armed Forces and International Military Headquarters: VAT exemption 2 Purchase for official purposes by Foreign Armed Forces
RészletesebbenSEGÉDLET PAY PAL REGISZTRÁCIÓHOZ
SEGÉDLET PAY PAL REGISZTRÁCIÓHOZ 1. Belépés a PayPal rendszerébe: A Sign Up for Free gomb megnyomásával 2. Ez a belépés az alábbi oldalra irányítja, ahol alapbeállításként a Personal Account van kijelölve
RészletesebbenEKÁER használati utasítás
EKÁER használati utasítás Bevezetés A program célja, hogy könnyen, gyorsan és egyszerűen lehessen EKÁER számokat kérni, módosítani és véglegesíteni. A használatához be kell regisztrálni a NAV-os honlapon
RészletesebbenFelhasználói útmutató a Társadalombiztosítási Egyéni számla rendszerhez
a Társadalombiztosítási Egyéni számla rendszerhez 1. Bevezetés 2 2. A társadalombiztosítási egyéni számla lekérdezésének előfeltételei... 2 3. A társadalombiztosítási egyéni számla rendszer indítása...
RészletesebbenTELJESÍTMÉNY NYILATKOZAT 0832-CPD-1651
E-mail: info@fulleon.co.uk Web: www.cooperfulleon.co m TELJESÍTMÉNY NYILATKOZAT 0832-CPD-1651 Termék azonosító kód: ROLP/SV és ROLP/SV/WP Típus, adagszám vagy gyári szám, illetve bármilyen más elem, amely
RészletesebbenLETÉTKEZELŐ NYILVÁNTARTÁSI RENDSZER
LETÉTKEZELŐ NYILVÁNTARTÁSI RENDSZER Felhasználói kézikönyv a területi adminisztrátorok számára 1.2 verzió 2015.május 14. Dokumentum adatlap Projekt/modul megnevezése: Magyar Ügyvédi Kamara Letétkezelő
RészletesebbenHALLGATÓI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ
HALLGATÓI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ FONTOS! A csoportos tanulmányút kizárólag a konvergencia régiók felsőoktatási intézményeiben tanulók számára elérhető! Csoportos
Részletesebben... képviseletében aláírásra jogosultak / represented by the undersigned vested with right of signature ...
Kódszám/Code Dátum/Date Sorszám/Serial number 19/ 20141001/ BANKSZÁMLA VEZETÉSI SZERZŐDÉS CONTRACT ON THE MAINTENANCE OF BANK ACCOUNT amely létrejött egyrészről a Központi Értéktár Zártkörűen Működő Részvénytársaság
RészletesebbenANIMAL HEALTH CERTFICATE for the exportation of rodents from the Republic of Hungary to Japan
02/15/39/2008 ANIMAL HEALTH CERTFICATE for the exportation of rodents from the Republic of Hungary to Japan ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI BIZONYÍTVÁNY rágcsálók Magyar Köztársaságból Japánba történő exportjához Number
RészletesebbenSEGÉDLET Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozat elkészítéséhez
Az építési termékek megfelelőség igazolásáról az Európai Közösségek Tanácsának 89/106/EGK Irányelve, és az azt módosító 93/68/EGK Irányelv, úgynevezett Építési Termék Irányelv (CPD) rendelkezik. A CPD
RészletesebbenKTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Vasúti Vizsgaközpont
2017 KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Vasúti Vizsgaközpont Előszó Ez az útmutató a KTI Nonprofit Kft Vasúti Vizsgaközpont elektronikus alapképzés bejelentő rendszer kezelésében nyújt segítséget
RészletesebbenKitöltési útmutató. Az ügyfél-nyilvántartási adatok elektronikus módosításához a G0002-es webes felületen
Kitöltési útmutató Az ügyfél-nyilvántartási adatok elektronikus módosításához a G0002-es webes felületen A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez
RészletesebbenMűszaki online hibabejelentő kézikönyv
Műszaki online hibabejelentő kézikönyv Verzió 1. 2017.november. 06. 1 Tartalom 1. Bevezető... 3 2. Regisztráció... 4 3. Műszaki hibabejelentés.... 10 4. Bejelentkezés... 11 5. Bejelentkezés után... 12
Részletesebben