Átalakuló nemzeti identitás

Átírás

1 Csepeli György Átalakuló nemzeti identitás Az emberi ügyek alakulására sorsdöntő hatású szavak használatának paradoxona, hogy minél inkább hozzáférhető, azaz gyakori, közkeletű és ismert szavakról van szó, jelentésük annál nehezebben megfejthető. Így van ez a nemzet szó jelentése esetében is, melynek közelebbi történeti, szociológiai és pszichológiai vizsgálata sokasítja, mintsem gyéríti a rejtélyeket és megválaszolhatatlan dilemmákat. Biztosan csak annyit tudunk, hogy minden egyes nemzet neve (s van-e nemzet név nélkül?) szemantikailag kitöltetlen változó, ami nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy a nemzet neve egy kitöltésre szoruló teljes világ, mely annyiféle, ahányféle kitöltője akad. Más ez a világ, ha belülről nézzük, s más, ha kívülről csodálkozik rá valaki. Más akkor, ha a személy jól, s más, ha rosszul érzi magát ebben a világban. Egyedül a bizonytalanság biztos. Aki azonban használja a nevet, s a világot a maga nemzete neve szerint szervezett szemantikai térben megteremti, nem érzi a bizonytalanságot. Nem is érezheti, hiszen a nemzeti név használatának végső és eredeti célja a bizonyosság keresése, s azon belül a saját múló élet, a saját csoport bizonytalan kereteinek rögzítése a változással szemben, a természeti és társadalmi lét fuzzy-logika szerint szerveződő halmazaiból áradó meghatározatlanság csökkentése. A szociológiai vizsgálatok eredményei szerint a nemzeti lét megtapasztalása egy-egy nemzeti csoporton belül számos változatot mutat. Az egyik véglet a paroxizmusba hajló teljes azonosulás és a másik véglet a kívülmaradás. A két véglet között a nemzeti csoportban lehetséges tagság különböző kritériumai szerint szabott identitásváltozatokat találjuk. A nemzeti azonosulással foglalkozó nemzetközi összehasonlító vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a világ nemzetállamai az egyes nemzeti azonosulási típusokat különböző mértékben vegyítő konfigurációk szerint jól elkülöníthetőek. A nyugat-európai országokban az állampolgárság képezi az egyes nemzetek tagjai által teremtett nemzeti világ alapját, melyre nagyon határozott kulturális azonosságtudat épül. A közép- és kelet-európai országokban a nemzetállami lét eredőjének tekintett kulturális és történelmi tényezők generálják a nemzeti jelentéseket. Az európai nemzetfejlődés monokulturális mintáinak hatása megtörik a bevándorlás eredményeképpen létrejött nagy tengerentúli államok multikulturalizmusán, mely azonban nem parttalan, nem végtelen, nagyon is elhatárolódó az újonnan jöttekkel szemben. Empirikus szociológiai vizsgálatok híján nem tudjuk, de antropológiai adatok alapján sejtjük, 1

2 hogy az európai értelemben vett nemzeti kategória a Föld országainak többségében élők számára hozzáférhetetlen és használhatatlan. Bárhogy is szerveződjön a nemzeti identitás a különböző állami keretekbe szervezett jelenben élő társadalmakban, az európai időszámítás szerint a huszonegyedik századba lépett világban olyan horderejű változások mentek végbe, melyek következményei alól senki, sehol nem vonhatja ki magát, aki önmagát és csoportját egy nemzeti név által teremtett szemantikai térben kívánja elhelyezni. Az emberiség az információs korszakba lépett. Ez a korszak leírható a technikai fejlődés oldaláról is, melynek lényege a világot behálózó új kommunikációs közeg, az internet megjelenése. E közeg hordozója az egész világra kiterjedő kommunikációs hálózat, melynek minden egyes pontja minden más ponttal tetszőlegesen összeköttetésbe kerülhet, s ezáltal korábban sosem látott gyorsaságú, kiterjedésű és hatékonyságú szerveződések alakulhatnak ki, melyek fókusza pillanatról pillanatra változtatható. A nemzeti szerveződés sosem volt versenytárs nélkül való, azonban a korábbi kommunikációs körülmények közepette monopolhelyzete könnyebben volt biztosítható, s versenyelőnye jelentős volt más, alternatív szerveződésekkel szemben. A nemzetek megmaradása az információs korszakban azon áll vagy bukik, hogy miképpen lesznek képesek megjelenni és hatni az új kommunikációs közegben. Az átalakulás csak akkor lehet sikeres, ha tudjuk, hogy az információs korszak messze több, mint globális, decentralizált, horizontálisan tagolt, fókuszát pillanatról pillanatra változtatni képes kommunikációs hálózat. Az internet résztvevői nemcsak egymással kommunikálnak, hanem mindenkivel, aki valaha élt, s nyomot hagyott maga után. Az internetnél tökéletesebb közege alig lehet a nemzeti név által létrehozott világnak melynek minden egyes kitöltetlen változóját a nemzeti világot konstituáló tudás határozza meg. Bármiképpen is jött létre, bármiképpen is működik, bármiféle változatban él és hat, a nemzeti név által teremtett szemantikus univerzumok mindegyike eredendően kommunikációs természetű. Akár a felejtés, akár az emlékezet mechanizmusai mentén jelöljük ki a nemzeti képzelet működésének terét, ez a tér egykor, ma, a közeli, valamint a távoli jövőben egyaránt eleven emberek kommunikációjának a műve, melyet minden történeti és szociológiai meghatározottságú heterogenitás mellett a homogenitás nagyhatású kollektív szuggesztiója jellemez. A nemzet internetre került világa egy hatalmas és kimeríthetetlen hipertext, melyben minden helyet kaphat, ami valaha a nemzet életében jelentést hordozó jelre talált, lett légyen az kép, hang, szöveg, természeti vagy épített fizikai objektum. Az új közegbe került nemzettudás, melyből mindenki részesülhet, melyhez mindenki hozzájárulhat, elvehet belőle és hozzátehet. A tudás bázisát olyan adatok képezik, amelyek ha egyszer fölkerültek az internetre, visszakereshetők, feldolgozhatók, továbbíthatók lesznek, miközben minden egyes új kommunikációs aktus csak tovább bővíti az adatbázist magát. Az információs korszak nem egyszerűen átalakítja a nemzeti identitást, hanem gyökeresen megváltoztatja kialakulásának és fennmaradásának feltételeit. Az átalakulás kifejezés azt sugallja, hogy valami, ami korábban volt, az megváltozik, új alakzatoknak adja át helyét, és egyben el is múlik. Az információs társadalomban a nemzeti identitás úgy alakul át, hogy megmarad, már korábban elmúltnak hitt változatok feltámadásának helyet ad, s közben radikálisan új kifejezési formákat is ölt. A nemzeti tudás, melyből mindenki egyaránt vehet, 2

3 soha nem látott bőségben ontja a testre szabott változatokat, melyek biztonsága tetszőleges méretű és kiterjedésű csoportokra terjedhet ki. A globalizáció nemcsak a kommunikációs pályákat nyitja meg a hálózatban részt vevő kommunikációs aktorok előtt, hanem fizikai mozgásuk korlátait is feloldja. A nemzetet korábban testként megjelenítő metafora érvényét veszti, hiszen nincs többé olyan fizikaiföldrajzi határok közé zárt entitás, melyen belül egy-egy nemzet léte kétséget nem tűrő módon kizárólagosan elképzelendő. Az egyes nemzetállamok közötti politikai határok értelmüket veszítik. A modern korban nemzetek léptek egymással szövetségre, nemzetek üzentek egymásnak hadat, nemzetek vetélkedtek egymással azért, hogy kinek rovására terjeszkedhetnek területileg, nemzeti testek ütöttek egymáson nehezen, vagy sosem gyógyuló csonkolásokat vagy sebeket. A ma szemünk láttára egységesedő világban a nemzeti szerveződéshez nem köthető értékek mentén jönnek létre konfliktusok, szövődnek kapcsolatok, s immár nem nemzeti érdek az, mely megszabja, hogy mi a jó és mi a rossz hír, ki a barát és ki az ellenség. A nemzeti államok devolúciójának korában élünk, ami nem a nemzeti formáció súlytalanodását, hanem új kontextusba való helyeződését jelenti. Egyfelől megjelentek és egyre hathatósabban működnek a nemzetállam fölötti szerveződések, amelyek sorában megtaláljuk a federatív és konfederatív uniókat, államcsoportokat, az egyes államok kormányainak akaratából létrejött funkcionális nemzetközi szervezeteket, a hatalmas tőkeerővel rendelkező multinacionális gazdasági vállalatokat, a különböző nemzeti hovatartozású polgárok legkülönbözőbb céllal létrejött internacionáléit, amelyek mind korlátozzák a nemzeti szuverenitást. Másfelől a nemzetállam alatt, a jelenlegi nemzetállami határokat semmibe vevő regionális szerveződések jönnek létre, amelyek már rég holtnak hitt lokális identitásokat támasztanak fel, s hatalmas lelki, politikai és gazdasági erőforrásokat szabadítanak fel. A nemzeteket fizikai értelemben elválasztó határok fölött megállíthatatlan az emberek mozgása, akik korábban is vándoroltak, de mozgásukra a finitizmus volt jellemző. A bevándorlók egyben kivándorlók voltak, akik saját életükben ugyan megszenvedték és végzetként élték meg elhatározásukat, hiszen akár idegenként, akár asszimilánsként éltek új szálláshelyükön, nem vonhatták ki magukat a szívet cserél, aki hazát cserél maxima hatalma alól. Az új népvándorlás már asszimilációs kényszer nélkül sodor milliókat új munkaés életlehetőségek területeire. A diaszporaidentitás megtartására nemcsak a befogadó társadalmak természetes, etnocentrikus eredetű xenofób elzárkózása, hanem az új kommunikációs lehetőségek, és a jelentősen megnövekedett közlekedési szabadság is sarkallólag hat. Keresztkategorizációk jönnek létre, melyek eredményeképpen eltűnik az idegen és a honos közötti vízválasztó, megszűnik a kisebbség-többség nyomasztó szembenállása. Az információs társadalom viszonyai felülírják a korábbi társadalmi strukturális meghatározottságokat, s a társadalmi hierarchiák szervező elvei közül háttérbe szorulnak a klasszikus tőkefajták, hogy helyet adjanak a kapcsolati tőkének, melynek értékét a hálózat által lehetővé tett kapcsolódási lehetőségek kihasználásának szüntelenül változó mértéke adja meg. 3

4 Az egyes ember nemzeti identitása megmarad, de elveszti kényszerítő, monomániás jellegét, s anélkül válik a bizonyosságtudat és a rendérzet forrásává, hogy kiszorítaná az alternatív rendező elveket, kétségbe vonná a másság lehetőségeit. John Armstrong a vándorlás és a letelepülés mintáira vezeti vissza a nemzethez való tartozás mintáit. Mindkét minta a születés véletlene szerint adja meg a nemzethez való tartozás jogát. A különbség a két minta között abban van, hogy az egyik, (ius sanquinis) a származás, a másik, (ius soli) a hely szerint végzi el az osztályozást. A nemzeti államok határain átgázoló migrációs folyamatok azonban kikezdték a születés elsőbbségét az állampolgárság értelmében vett nemzeti tagság meghatározásában, s előtérbe helyezték az állampolgárság megszerezhetőségét, ami szükségképpen felértékelte a lakóhelyhez kötött politikai, gazdasági, és kulturális részvételt az állampolgári szerep meghatározóinak sorában. A modern nemzetállamok vonzásába került migránsidentitás szükségképpen átmeneti állapot lehetett, melyet előbb vagy utóbb felolvasztott a nemzeti homogenizáció asszimilációs tégelye. A nemzetállami szerveződésbe csak akkor és ott ékelődtek szegregációs, kisebbségi szigetek, ha az elégtelen szociális entrópia folytán a migráns magával hozott etnikai kategóriájára rámásolódott a társadalmi munkamegosztás folytán adott egyik vagy másik új kategória. Demokratikus nemzetállami szerveződés esetén az állampolgári egyenlőség ezekben az esetekben is kizárta a hátrányos megkülönböztetést, a politika értelemben vett nemzeti közösségből való formális vagy informális úton történő kizárást. Az információs korszakban minden korábbi helyzethez képest jobban egységesedő és integrálódó világban megkérdőjeleződik a nemzeti csoportokban való tagság politikai földrajzi alapon történő meghatározottsága. A kapcsolatokat és az információkat hordozó új médium fenntarthatóvá teszi a nemzeti identitást, éljen a személy a világ bármelyik pontján, miközben ez a pont elvben szüntelen változhat. A korábban leértékelt nomadikus nemzeti identitás újraéledt, anélkül azonban, hogy a származás genetikai tényei megőrizték volna súlyukat. Az új nomádok maguk választják őseiket, s választásuk nyomán maguk teremtik nemzeti identitásukat az új médium által végtelenre nyitott önmeghatározási lehetőségek közül. A nemzetek az interneten portálokká lesznek, ahonnan linkek nyílnak a nemzeti létet tapasztalhatóvá, átélhetővé tevő hagyományos témák mindegyike felé. Az internet közegébe kerülve a nemzeti jelentések univerzumai egymással versenyeznek, miközben a jelentések egyazon univerzumon belül is versenyeznek. Így volt ez korábban is, csak éppen az új médium feltételei között a verseny üteme fantasztikusan felgyorsult, s következményei már kevésbé téttel teliek. Korábban a területi keretek közé szorított nemzeti identitások versenyét a zéró összegű játszmák logikája uralta, s a nyerteseket, mint fényt az árnyék a vesztesek serege követte. Bár elvileg sokféleképpen lettek volna kitölthetők a nemzeti jelentések változói, a letelepedést követően a nemzeti jelentések kitöltését a birtoklás igazolása hatotta át, ami óhatatlanul konfliktust eredményezett minden alternatív kitöltési igény felmerülésekor. Az új nomád nemzeti identitás ezzel szemben puszta szellemi művelet, mely nem függ attól, hogy hol történik a meghatározás. Szabaddá válik a nemzeti jelentések kitöltése, s egyedül az számít, amit a kitöltő akar. A nemzeti portálba való belépés után ki-ki megszerkesztheti a maga szerelmes nemzeti földrajzát, megkeresheti a nemzeti közösség életén valaha nyomot 4

5 hagyott személyek nyomait, felszabadul a keresést hagyományosan elszegényítő téri és idői korlátok hatalma alól. A belépés egyben lehetőséget nyújt az alkotó hozzájárulásra, az új jelentéseket teremtő részvételre, hiszen semmi nem múlik el többé nyomtalanul. Másodpercre visszakereshetővé válik az ottlét, semmi sem hullik ki az idő rostáján, folyamatosan bővül az adatbázis, tágul a végtelen. Az emberiség az információs korszaknak csak a küszöbén lépett át. A nemzeti identitás átalakulása ma még inkább ígéret, mint valóság. Nem kell különösebb jóstehetség annak megállapításához, hogy csak az a nemzet lesz képes túlélni a globalizációt, mely kilép az új nomádok azonosulási szükségletei által támasztott piacra. E piac közege az internet, mely alkata szerint a lehető legtökéletesebben illik a végtelen, egyre táguló, sosem bezáruló nemzeti jelentések univerzumának természetéhez mely eredendően emberek közötti kommunikációban született, a kommunikációban és a kommunikáció által él. Az internet nemzeti portáljai tárolják, gyűjtik, továbbítják az összes adatot, amely valaha is keletkezett és keletkezik a nemzeti minta szerint szabott tartalmakat továbbító kommunikáció pályáin. A kommunikációs technológiák társadalmi elterjedésével foglalkozó szociológiai vizsgálatok újra aktuálissá teszik a társadalmi utánzás már-már elfeledett elméleteit. A múlt században létrejött és elterjedt audiovizuális analóg tömegkommunikációs technológiák mediatizálták a politikát és a kultúrát. A tömegkultúra a rövid, ismétléses, érzelmileg célzott üzenetek forgalmát teremti meg, melynek lehetőségeit a nemzeti identitás politikai vállalkozói jól ismerik és alkalmazzák. Az információs korszak digitális kommunikációs technológiáinak elterjedése új esélyt ad a korábban perifériára szoruló országok számára ahhoz, hogy bekerüljenek a centrumba. Magyarországon is elkezdődött a valaha keletkezett nemzeti témájú tartalmak digitális archiválása, mely egyaránt kiterjed szövegekre, képekre, hangokra megfelelően indexálva téma, műfaj, szereplők, alkotók, keletkezési és felhasználási idő szerint. Kelemen László, a Budapesten létesült Hagyományok Háza főigazgatója a napokban nyilatkozta a következőket: Három nagy tárunk van. A magyar Állami Népi Együttes a művészeti tár, a Lajtha László Hagyományőrző Műhely a közgyűjteményi tár, a Népművészeti Műhely pedig a közművelődési tár. Az utóbbi foglalja magába a Martin György médiatárat: ez egy olyan könyvtár, amelyben együtt van mindenféle média. Az új helyen komputerterminálok lesznek az olvasóteremben, és egy adatbázis segítségével a teljes anyagunk szegmentálható. Ha valaki a lényegeseket keresi, kilistázza az összeset, és ha valamelyikre szüksége van, csak be kell írnia, aztán elmenni egy kávéra, és harminc perc múlva átvehető video- vagy audiokazettán. Hasonló elvek szerint internetre vihető a teljes nemzeti kommunikációs örökség, létre fog jönni a nemzeti audiovizuális archívum, zajlik a magyar nyelven született irodalmi és tudományos szövegek világhálóra vitele. Ha egyszer ez megvalósult, nem lesz a Földnek olyan pontja, ahonnan a világhálóra vezetékes vagy vezeték nélkül csatlakoztatott komputer birtokában bárki ne tudna magyarként megmaradni vagy ha akar, magyarrá válni. S ily módon aktualizált nemzeti identitása semmilyen módon nem lesz akadálya számtalan egyéb azonosulásnak. A nemzeti identitás semmiképpen sem térhet ki a globalizáció kihívásai elől. Ha egy nemzet lemond arról, hogy tagjai a nemzeti kategóriát az információs korszak adta lehetőségek 5

6 kihasználása révén építhessék be identitásukba, kiszolgáltatottá válik a versenyképesebb azonosulási alternatívákkal szemben, s önmaga ássa a sírt, melyről Vörösmarty Mihály hazájában nem kell sokat beszélni. De nem feltétlenül a nemzethalált kell vizionálnunk. Az alternatíva sokkal inkább a regresszió, a nemzeti azonosságtudat bezárulása, jobb esetben a skanzenizáció, rosszabb esetben a nemzetek közötti versenyben való lemaradással óhatatlanul együtt járó kollektív frusztráció, paranoia és hisztéria. Az információs társadalom szociológusai digital divide-ról beszélnek, melynek mentén a társadalom információs burzsoáziára és információs proletariátusra oszlik. A helyzet forradalmi. A klasszikus (politikai, kulturális, gazdasági) értékek egyenlőtlen birtoklása szerint keletkezett társadalmi egyenlőtlenségeknek rendszerint forradalmak vetnek véget, melyek a kívánatos pozitív főhatás mellett rendszerint nem kívánatos, véres mellékhatásokat eredményeznek. Ezzel szemben az információs társadalom javaiban való egyenlőtlen részesedés negatív társadalmi hatásainak felszámolására irányuló forradalomnak nincsenek véres társadalmi mellékhatásai. Mindenki nyer, mivel az információs javak sajátossága, hogy annál bővebben termik a hasznot, minél többen részesülnek belőlük. Az új nomádok egyelőre mindenütt kisebbségben vannak a letelepedettekkel szemben. Az információs társadalom azonban nem feltétlenül zárja ki a jóléti sovinizmust, a rasszista elzárkózást, az ostromlott erődlakó beállítódását. Nincs semmi az új médiumban, ami ne csábíthatna a nemzeti fundamentalizmus, irredentizmus és revizionizmus kommunikációjára. Minél kisebb az információs elit, minél akadozottabb az új információs technológiák penetrációja, annál inkább lehetséges, hogy a társadalom többségét átható elmaradottság- és fenyegetettségérzet bázisán a magát nemzetiként azonosító elithez tartozó politikai vállalkozók a nemzeti identitásban rejlő azonosulási energiákat az autoriter és paternalista módon értelmezett népi demokrácia totális intézményeinek kiépítésére használják fel. Magyarország nem esélytelenül lép be az információs korszakba. A Bell Research legfrissebb adatai szerint jelenleg Magyarországon kétmillió személyi számítógépet használnak, melyek 40%-a az üzleti magánszférában, 18%-a a közszolgálati szférában, s 42%-a a háztartásokban található. A lakosság körében ma még elég alacsony azok aránya, akik rendszeresen csatlakoznak a hálózathoz. Az aktuális internetpenetráció mértéke hazánkban elégtelen, ám az utóbbi évtized fejlesztései folytán az internetpenetráció ütemének radikális, akár forradalmi léptékű felgyorsulása nem reménytelen. Ugyanakkor világosan kell látnunk, hogy nincs idő. Az állami intézmények, üzleti vállalkozások, a civil társadalom szervezetei, a háztartások érdekei egybeesnek. Egyszerre kell cselekednie mindenkinek, ahol éppen cselekednie lehet. Az átalakuló világ akarva akaratlanul átalakítja a nemzeti társadalmakat, s bennük a nemzeti identitást. A huszonegyedik században azok a nemzetek fejlődnek tovább, amelyek képesek lesznek arra, hogy kiszabaduljanak a fizikai testük szabta korlátok hatalma alól, s belépjenek az emberiség kommunikációs univerzumába, miközben kitöltik azt a helyet, melyre történelmük, kultúrájuk, teljesítményük feljogosítja őket. Ez a hely szabad, rajtuk kívül senki más nem foglalhatja el. 6

7 Irodalom Armstrong, J., 1982: Nations before nationalism. Chapel Hill: University of North Carolina Press. Csepeli Gy. Örkény A., 1998: Nemzeti identitás nemzetközi összehasonlító szociológiai vizsgálata. Szociológiai Szemle, 3:3-36. Dessewffy T., 2002: Az árnyékvilág szociológiája. Információs Társadalom. II. évf. 1. sz György P., 2001: Abdul Kassem Ismael és a Comm Badge. Globális információs társadalom lokális válaszok. Jel-Kép, Kelemen L., 2002: Világbajnoki rendszer. Interjú. Magyar Narancs, V