Februártól költözhetnek a várba
|
|
- Rebeka Székelyné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BIHAR MEGYEI NAPILAP NAGYVÁRAD, JANUÁR 12., KEDD XIII. ÉVFOLYAM, SZÁM ÁRA: 1 LEJ Fotó: Csikos Rolland Februártól költözhetnek a várba Kész a tejcsarnok, de még nem adták át A nemrég átadott váradrogériuszi piacon már elkészült a tejcsarnok, de még mindig nem költöztették be oda a tejtermékeket árusítókat. 3. Kevesebbe kerül az útlevél Amagyar nyelvû feliratok hiányágairól és a nagyváradi vár elsõ lakóiról, a februártól beköltözendõ civil szervezetekrõl beszélt tegnap Huszár István, Nagyvárad alpolgármestere és Ritli László Csongor, az RMDSZ helyi tanácsi frakciójának vezetõje. Ritli közölte, hogy az elmúlt hónapokban több lakossági találkozót is tartottak, amelyeken számos jelzést kaptak a közintézmények magyar nyelvû feliratainak problémáiról vagy hiányosságairól. A legtöbb jelzés a rogériuszi piac és a Rulikowszky temetõ környékérõl szólt. Az Mégsem nyit ma az õssi strand A nagyváradi Közterület-kezelõ Rt. (ADP) decemberben szerkesztõségünkhöz eljuttatott közleménye alapján tájékoztattuk olvasóinkat arról, hogy december 21. és január 11. zárva lesz a váradõssi termálvizes strand. Az ADP-tõl azonban újabb közlemény érkezett, mely szerint ma, azaz január 12-én mégsem nyitják meg a strandot. A késés okai között szerepel a rossz idõjárás, valamint néhány elkezdett és még befejezetlen javítási munkálat. A nyitás idõpontjáról a sajtón keresztül idõben értesítik majd a lakosságot. A belépõk és bérletek ára változatlan marad. magyar nyelvû feliratok kihelyezését elõíró törvényt (2001/ 215) mindezidáig figyelmen kívül hagyták az illetékesek. Az RMDSZ-frakció ezért megfogalmazott és benyújtott egy kérvényt, amelyben az önkormányzathoz tartozó intézményekben kiteendõ ismertetõtáblákkal Tegnap délután elsõ- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízriasztást adott ki a Criºana Katasztrófavédelmi Felügyelõség, miután a prefektúrán ülésezett a megyei vészhelyzeti bizottság. Az elsõfokú riasztás hétfõn, január 11-én 18 órakor lépett életbe, és szerdán, január 13-án 6 óráig érvényes a Berettyó és a Sebes-Körös vízügyi kapcsolatos kötelezettségére emlékeztette a Közterület- Kezelõ Zrt.-t (ADP). Ugyanebben a kérvényben szerepelnek a nagyváradi hidak magyar elnevezéseit tartalmazó táblák kitételére vonatkozó igények is. Szamos Mariann (folyatás a 2. oldalon) Árvízriasztás Biharban Néhány lejjel kevesebbért válthatók ki az útlevelek január 1-jétõl, az okmány elvesztéséért járó bírság és sürgõsségi díjak változatlanok maradtak. 3. Váradi fõszereplõk a póló EB-nyitányán Vasárnap Belgrádban kezdetét vette a 32. vízilabda Európabajnokság. Az elsõ játéknapon a nõknél és a férfiaknál is rendeztek mérkõzéseket, utóbbiakban váradiak is fõszerepet kaptak. 10. medencéjében lévõ folyóvizekre. A másodfokú árvízi riasztás január 12-én, ma 16 óráig érvényes, a Berettyó és Sebes-Körös mellett a Fekete- Körös vízügyi medencéjében lévõ folyóvizekre is. A tegnapi ülés kezdetéig a Fekete-Körös Tenkénél hat centiméterrel, Pusztahollódnál pedig 35 centiméterrel lépte át a figyelmeztetési határt. Archív felvétel
2 2. reggeliújság HÉTKÖZNAP január 12., kedd Nagyváradi színészek a Magyar Kultúra Lovagjai között (folytatás az 1 oldalról) Az ADP válasza harminc napon belül esedékes, és az elbírálást követõen egy elõzetes leltár elkészítése nyomán lesznek pótolhatóak a hiányosságok. Huszár István elmondta, az õsz folyamán harminckilenc szándéknyilatkozat érkezett az önkormányzathoz különbözõ civil szervezetek részérõl, amelyek a nagyváradi várban reméltek helyet. Végül huszonnégyen pályáztak, és hat pályázatot utasítottak vissza, így összesen tizennyolc szervezet nyert bebocsáttatást az épületbe, amelyek tizenegy helyiségben kapnak majd helyet (öt szervezet önállóan, hatan osztoznak a helyiségeken). A várban hat magyar civil szervezett kapott helyet: a Szigligeti Kulturális Egyesület, a Tanoda Egyesület, a Partiumi és Bánsági Mûemlékvédõ és Emlékhely Társaság, a Szent László Egyesület, valamint a Pusztai Sudoku A játékszabályok a következõk: A 9 9-es tábla összes sorába és oszlopába be kell írni a számokat 1-tõl 9-ig úgy, hogy minden szám csak egyszer szerepeljen soronként vagy oszloponként, továbbá a 3 3-as négyzetekben is csak egyszer szerepelhet egy-egy számjegy. Tegnapi feladványunk megfejtése: Az a megtiszteltetés érte nagyváradi magyar közösségünket, hogy a város ismert és elismert két színészét, Kiss Törék Ildikót és Varga Vilmost elõterjesztették a Magyar Kultúra Lovagjai közzé. A rangos elismerést a Falvak Kultúrájáért Alapítvány szeptemberében hívta életre a kultúra különbözõ területein huzamos ideje tevékenykedõk elismerésére. A díj átadására évente kerül sor a magyar kultúra napja alkalmából. Az elmúlt esztendõben a nagyváradi színész házaspárt is jelölték, majd megkeresték Februártól költözhetnek a várba Huszár István és Ritli László Csongor Farkasok Íjászegyesület (két szervezete). Mellettük helyet kap még egy templomos lovagrend, a Romániai Volt Politikai Foglyok Szövetsége, az Ecoart Kulturális Egyesület, több mûvészeti egyesület, asztronómiai és asztrológiai klubok, valamint dzsessz, rock és folklór társulatok is, amelyek a pincerészben tarthatják a próbáikat Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviselõit, hogy megerõsítsék a jelölés helyességét. Az EMNT nagyváradi képviselõi természetesen nagy örömmel segítettek abban, hogy a jelöltek megkaphassák a díjat. A jelöltségrõl szóló értesítést január 6-án adták át az EMNT nagyváradi irodájában. Nagy József Barna irodavezetõ köszöntötte a színész házaspárt. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke régi jó barátként köszöntötte és méltatta a színész házaspárt. A díjátadásra január 22-én Budapesten kerül sor a Stefánia Palotában. Ezúton is gratulálunk a nagyváradi színészeknek a rangos elismeréshez! Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája A hét folyamán a szervezetek megtekintik a számukra kijelölt helyiségeket, és amennyiben elfogadják azokat, két évre szóló szerzõdést írnak alá három havi közköltség ellenértékének a letétele után. Ezt követõen február 1-tõl be is költözhetnek, hogy tevékenységükkel még vonzóbbá tegyék a várat a látogatók számára Fotó: Csikos Rolland Álláslehetõségek külföldön MUNKALEHETÕSÉG DÁNIÁBAN ÉS PORTUGÁLIÁBAN A Bihar Megyei Munkaerõ-elhelyezõ Ügynökség (AJOFM) februárban mezõgazdasági munkakör betöltésére szervez szakképzetleneknek válogatást Nagyváradon. Összesen 300 hely van Dániában és 100 hely Portugáliában, ahol ugyanannak a dán cégnek a leányvállalata mûködik. Kizárólag 18 évnél idõsebbek jelentkezhetnek, fontos az angol nyelv minimális ismerete, elõnyt jelent, ha valaki már dolgozott mezõgazdasági területen, lényeges a fizikai állóképesség a szélsõséges idõjárástól függetlenül. A Bihar megyei érdeklõdõk február 1-jéig jelentkezhetnek az AJOFM váradi ügynökségén (Nadányi, ma Transilvaniei út 2. sz.) Simona Burdean EURES-es tanácsadónál egy román vagy angol nyelvû Europass típusú önéletrajzzal. MUNKALEHETÕSÉG NÉMETORSZÁGBAN Az AJOFM az EURES által meghirdetett munkahelyek betöltésére jelentkezõ személyeket vár. Németországban a vendéglátás területén kínálkozó állások száma 40: tíz szakácsot, tíz pincért, tíz rendszergasztronómiai szakértõt és tíz pultost alkalmaznak. A munkaszerzõdés idõtartama nyolc-kilenc hónap. A szállást a munkaadó biztosíthatja vagy segíthet a lakhelykeresésben. A jelentkezõk az AJOFM nagyváradi székhelyén kérhetik és tehetik le a jelentkezési kérvényüket, ahol minden kérdésükre választ kaphatnak. A regisztráláshoz a következõ dokumentumok szükségesek: típuskérvény (kitölthetõ az ügynökség székhelyén), fénymásolat a személyi igazolványról vagy útlevélrõl (fontos a minimum 6 havi érvényesség), Europass típusú fényképes önéletrajz németül, erkölcsi bizonyítvány eredetiben, a munkaképességre vonatkozó egészségügyi igazolás a háziorvostól. A jelentkezõknek a képesítés mellett rendelkezniük kell szakmai gyakorlattal, és nagyon jól kell beszélniük a német nyelvet. EGYETEMISTÁKAT ALKALMAZNAK NÉMETORSZÁGBAN Azoknak az alap- vagy mesteri képzésen résztvevõ egyetemi hallgatók jelentkezését várja az AJOFM, akik a nyári szünidõ ideje alatt (legalább két hónapon át) szeretnének Németországban dolgozni, s így legális jövedelemhez jutni a vakációban. A német szövetségi munkaügyi ügynökség 100 munkahelyet tart fenn a Romániából érkezõ egyetemi hallgatók számára. A programban mindazok a hallgatók részt vehetnek, akik bármilyen akkreditált felsõoktatási intézmény nappali tagozatára járnak, és haladó szinten beszélik a német nyelvet. Az érdeklõdõ fiatalok az ügynökség EURES tanácsadójánál kaphatnak további információkat (Nagyvárad, Transilvaniei u., 2 szám), illetve ugyanitt adhatják le jelentkezési lapjukat január 15-éig, péntekig (hétfõtõl csütörtökig között, valamint pénteken 9 és között). Hétvégi balesetek A figyelmetlenség, a sietség, az útviszonyoknak nem megfelelõ sebesség miatt többen is megsérültek Bihar megye közútjain. Szombaton egy 36 éves kisõsi (Auºeu) nõ az 1-es számú országúton Tõtös (Groºi) személygépkocsijával figyelmetlenül kanyarodott balra, miközben elõzték. Az õt elõzõ 35 éves élesdi sofõr már nem tudta elkerülni az ütközést. A nõt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Pénteken reggel 7.28 órakor egy gyalogost gázoltak el Drágánfalva (Drãgãneºti) település kijáratánál. A balesetben egy 61 éves férfi sérült meg, aki szabálytalanul gyalogolt az országúton, ráadásul fényvisszaverõ mellény sem volt rajta, így a kora reggeli sötétben az 57 éves élesdi sofõr nem vette õt idejében észre. Az áldozatot súlyos sérülésekkel vitték kórházba. Szintén pénteken órakor történt baleset Árpádon (Arpãºel), amikor egy 34 éves izraeli állampolgár túl gyorsan hajtott gépkocsijával, és a csúszós, havas úton egy jobboldali kanyarnál elvesztette uralmát jármûve fölött, emiatt átsodródott az ellentétes menetirányú sávba, ahol egy szabályosan közlekedõ 56 éves nagyszalontai férfi által vezetett gépkocsival ütközött. A balesetben a vétlen sofõr 51 éves erdõgyaraki utasa könnyebben sérült. Ugyanaznap órakor az Érmihályfalváról kivezetõ országúton egy kerékpárját toló 29 éves helybeli férfit ütött el egy értarcsai 44 éves sofõr. Az áldozaton nem volt fényvisszaverõ mellény és a biciklijén sem volt semmilyen fényjelzés. A baleset következtében a gyalogos súlyos sérüléseket szenvedett, kórházba szállították. A rendõrség mindegyik ügyben nyomozást indított.
3 2016. január 12., kedd KÖZÉLET reggeliújság 3. Kész a tejcsarnok, de még nem adták át Hogyan kelünk át a hídon Nagy megkönnyebbülés volt minden nagyváradinak, amikor az õsz óta felújítás alatt álló, s emiatt lezárt Szent László hidat decemberben, a karácsonyi ünnepek elõtt megnyitották a gyalogosok számára. Az elmúlt napok téli idõjárása utáni enyhe, tavaszias idõben miatt a néhány napos fagyban keletkezett hóréteget a plusz fokok és az esõzések elolvasztották. Most nem az átkelés, hanem a híd megközelítése vált problematikussá az esõs napokban: a híd Szent László (ma Unirii) tér felõli oldalán méretes tócsa áll, amelyen képtelenség lenne száraz lábbal áthidalni, kikerülni sem egyszerû. Anemrég átadott váradrogériuszi piacon már elkészült a tejcsarnok, de még mindig nem költöztették be oda a tejtermékeket árusítókat. Az okáról Liviu Andricát a nagyváradi Közterület-kezelõ Zrt (ADP) vezetõjét kérdeztük. Az ADP igazgatójától megtudtuk, hogy ezen és a jövõ héten készítik elõ a bérleti szerzõdéseket. Még nem készültünk el teljesen a munkálatokkal, de már megérkeztek az új hûtõpultok, összesen huszonnyolc, és még nyolc 12 négyzetméteres kiadó hely is van az új tejcsarnokban részletezte, hozzátéve, hogy a nyitást illetõen nem tud pontos dátumot mondani, mivel egyelõre a komplexum ablakainak beüvegezésével foglalkoznak. Ez ügyben a piacot tervezõ céggel már beszéltek, majd pályázatot kell kiírniuk a munka elvégzésére. A tejcsarnok kapcsán azt is megtudtuk, hogy a jelenlegi bérleti díjak emelkedni fognak: most áfával együtt 600 lejt Néhány lejjel kevesebbért válthatók ki az útlevelek január 1-jétõl, az okmány elvesztéséért járó bírság és sürgõsségi díjak változatlanok maradtak. Az áfacsökkentés miatt az fizetnek a tejterméket árusítók, az új helyen (ez a piac hátsó bejáratánál, a bazársor mellett található) pedig egy ugyanekkora hûtõpultot 680 lejért (áfa nélkül) bérelhetnek majd a kereskedõk. Kérdésünkre, hogy mi lesz a régi hûtõpultok sorsa, az igazgató elmondta, hogy azokat Nagyvárad többi piacai között osztják szét: kettõ már biztosan a Széles utcai (Decebal) piacra kerül, a többi pedig a nagypiacra és oda, ahol még szükség lesz azokra. Sükösd T. Krisztina Kevesebbe kerül az útlevél ideiglenes útlevél 97 lejbe kerül az eddigi száz lej helyett, az öt évre érvényes útiokmány 261 lejbe kerül 270 lej helyett, a három évig érvényes útlevélért pedig 236 lejt kell fizetni 244 lej helyett. A Bihar megye kormánybiztosi hivatal oldalán is olvasható díjszabás szerint nem változott, 22 lej maradt a konzulátusi díj és az igazolások kibocsátásnak díja, száz lejbe kerül az ideiglenes útlevél kiegészítõ illetéke, az útlevél elvesztéséét továbbra is 30 és 50 lej közötti bírság szabható ki, ha valaki három éven belül többször is elveszti útlevelét, akkor száz és 150 lej közötti bírságot kell fizetnie (fried) A felújítást irányító cég néhány fából eszkábált pallót állított fel a gyalogosok számára, az ötletes megoldások tárházából még elõkerült a sima deszkadarabok lefektetése is. Komoly kihívást jelent átegyensúlyozni a több részbõl álló alkalmatosságon, különösen, ha kerékpárral, netán babakocsival igyekszik az ember, hogy a sorban állásról ne is beszéljünk. A hatékonyabb és mindenki számára kellemesebb orvoslás mint például a kérdéses terület homokkal való feltöltése még várat magára, az illetékesek a napokban ígérték, hogy felmérik a pontos helyzetet. Az esõ most szünetel, és az összegyûlt víz lassan eltûnik, de talán legközelebb nem kell deszkákkal bajlódni. Szamos Mariann A Bihar Megyei Criºana Katasztrófavédelmi Felügyelõség vízimentõ részlege új felszereléseket kapott A hatékony válasz életeket ment (Rãspunsul eficient salveazã vieþi) uniós projekt révén A Környezetvédelmi Operatív Szektoriális Program keretében tavaly decemberben és az idén januárban valamivel több mint 1,6 millió lej értékben szállítható motoros szivattyúkat, felfújható csónak szállítására alkalmas utánfutókat, öt motorcsónakot, egy búvárokat szállító speciális jármûvet vízben történõ beavatkozásra alkalmas felszerelésekkel és egy víztisztító készüléket kaptak. Ugyancsak ebben a periódusban 137,5 lej értékben három Logan Daciával is bõvült az autóparkjuk. MEGSZÛNT AZ INGATLANKEZELÕSÉG A Nagyváradi Polgármesteri Hivatal keretében mûködõ ingatlankezelõség (AIO) január 1-jétõl megszûnt önálló igazgatóságként mûködni, feladatait a továbbiakban a polgármesteri hivatal látja el. Az ingatlankezelõség bankszámláit szintén megszüntették, ezért a banki átutalásokat a következõ adatokkal kell kitölteni: Kedvezményezett (Denumire beneficiar): Municipiul Oradea; Székhely (Sediul): Oradea, Piaþa Unirii, nr. 1; Telefon: 0259/ ; Fax: 0259/ ; primarie@oradea.ro. A parkolási bírságokat a RO72TREZ07621A350102XXXX bankszámlaszámra (C.I.F ), a más kötelezettségeket (bérleti díjak, parkolási bérlet stb.) pedig a RO50TREZ X bankszámlaszámra (C.I.F. RO ) kell befizetni. Mindkét bankszámlát az Államkincstárban nyitották.
4 4. reggeliújság POLITIKA január 12., kedd Fotó: Csikos Rolland Bodog fontosnak tartja a dohányzásellenes törvényt Florian Bodog PSD-s szenátor tartott tegnap évértékelõ sajtótájékoztatót. A politikus, aki egyben a Nagyváradi Egyetem Orvosi és Gyógyszerészeti Karának dékánja is, elmondta: nem vetették el annak az ötletét, hogy magyarul is induljon orvosképzés Nagyváradon. Ugyanakkor tudatta, a legnagyobb sikerének a dohányzásellenes törvény elfogadását tartja. Florian Bodog szociáldemokrata párti (PSD) szenátor a felsõház közegészségügyi bizottsága népesedési albizottságának, illetve az alsóés felsõház Schengeni csatlakozásért felelõs bizottságának is tagja. Legnagyobb sikerének a dohányzásellenes törvény elfogadását tartja, melyet szerinte februártól alkalmazhatnak. A törvényt egyébként megtámadták az alkotmánybíróságon. A honatya ugyancsak fontos kezdeményezésének tartja a mesterséges megtermékenyítést szabályzó törvényt. A jogszabály a szenátusban már kedvezõ minõsítést kapott, jelenleg a képviselõház egészségügyi bizottsága tárgyalja. A szenátor azt is elmondta: a jogszabály sok etikai kérdést is felvet, de például a méheltávolításon átesett nõk esetében nem zárható ki a béranya szerepe sem a törvénykezdeményezéshez érkezett ilyen értelmû módosító javaslat. Az elmúlt évben 41 törvénykezdeményezést nyújtott be, fõleg egészségüggyel és közneveléssel foglalkozott, mondta a szenátor, akinek 31 politikai nyilatkozata volt, 38 kérdést tett fel, 43-szor kért szót a plénum elõtt, és interpellációt intézett mind Victor Ponta egykori, mind Dacian Cioloº jelenlegi miniszterelnökhöz. A szenátor azt is elmondta, hogy többen jelezték: igény lenne arra, hogy a nagyváradi sportiskolában vízilabda-osztály is mûködjön, de az iskolának nincs oktatója. Ennek érdekében tárgyalt Dan Matei igazgatóval, aki tegnap kérvényezte a tanfelügyelõségnél az állást, õ pedig Bukarestben, a szakminisztériumban kéri majd, hogy tegyék ezt lehetõvé. Tavaly nyáron terjedt el a hír, hogy kezdeményezné magyar orvosi tagozat beindítását a Nagyváradi Egyetem Orvosi és Gyógyszerészeti Karán belül, ennek kapcsán Bodog kérdésünkre elmondta: az ötletet nem vetették el, azonban a tagozat indításához körülbelül 70 ezer lejre lenne szükség. Ahhoz, hogy a kar fenntartható legyen, legalább ötven diák kellene, és nem egy-két érdeklõdõ, mondta Bodog, aki egyébként az orvosi kar dékánja is. Fried Noémi Lujza Megbírságolták a CFR-t Ötvenezer lejes bírságot rótt ki a fogyasztóvédelmi felügyelõség a Román Vasúttársaságra (CFR) a hideg beállta óta észlelt nem megfelelõ utazási körülmények miatt. A fogyasztóvédelmi felügyelõk kedden lakossági bejelentésre ellenõrizték az állami vasúttársaság néhány szerelvényét, és számos hiányosságot tapasztaltak írta meg a Krónika. Az ellenõrök megállapították, hogy a hálókocsikba befolyt a víz, nem mûködtek a mosdók, illetve egyes vonatok több mint másfél órát késtek. A fogyasztóvédõk a bukaresti Északi Pályaudvaron végzett ellenõrzések során havas vagonokat is találtak forgalomban, de arról is meggyõzõdhettek, hogy a CFR nem tájékoztatta utasait a szerelvények késésérõl. A Mediafax hírügynökség szerint az ellenõrzés során 359 vonatnál figyeltek meg késést, összesen 2677 percet. A felügyelõk a tapasztalt problémák mielõbbi orvoslását kérték a vasúttársaságtól. A CFR egyébként bejelentette, hogy a téli idõjárás miatt korlátozzák a vasúti közlekedést, így késésekre kell számítani. Arra kérték az utasokat, hogy telefonon vagy az állomásokon érdeklõdjenek a menetrendrõl, és kérésre visszatérítették a megvett jegyeknek az árát. Papok is kiállnak az azonos nemûek házassága ellen A Krónika napilap hétfõi számában megszólaló erdélyi magyar egyházi vezetõk is kiállnak a homoszexuális házasságok alkotmányos tiltásáért folyó romániai aláírásgyûjtés mellett. Romániában a civil szervezetek által létrehozott Koalíció a családért (Coalitie pentru familie) csoport kezdeményezett aláírásgyûjtést tavaly októberben azért, hogy az alkotmány rögzítse: a házasság egy férfi és egy nõ szabad akaratából jön létre. Az alkotmánymódosító kezdeményezés november 25-én jelent meg a hivatalos közlönyben. A kezdeményezést az ortodox egyház is felkarolta. Az Ószövetség is Ádám és Éva szövetségérõl, házasságáról szól, nem Ádám és Béla szövetségérõl! szögezte le a Krónika megkeresésére Jakubinyi György, a gyulafehérvári római katolikus fõegyházmegye érseke. Hozzátette, hogy egyházát nem keresték meg támogatásért a kezdeményezõk, de utalt Ferenc pápa állásfoglalására, mely szerint a házasság egy férfi és egy nõ életre szóló, felbonthatatlan szövetsége. Hasonlóan nyilatkozott Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök is. A házasságot védeni kell! mondta a Krónikának. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke arról számolt be a lapnak, hogy egyházát megkeresték az alkotmánymódosító kezdeményezés támogatásának a kérésével, és az ügy mellé állnak. Nekünk ez így természetes: a házasság egy férfi és egy nõ kapcsolatát jelenti - idézte a Krónika a püspököt. Az aláírásgyûjtés kezdeményezõinek május 24-ig kell félmillió aláírást összegyûjteniük az ország megyéinek legalább a felébõl úgy, hogy valamennyi megyébõl legkevesebb húszezer aláíró legyen. Ha a határidõ elõtt összegyûlik a megfelelõ számú aláírás, népszavazást lehet kiírni a családra vonatkozó jelenlegi alkotmányos tétel módosításáról. A román alkotmány jelenleg érvényes cikkelye szerint a család a házastársak szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságon alapul. Ezt a megfogalmazást módosítanák a kezdeményezõk úgy, hogy a cikkely a házasság alapjaként egy férfi és egy nõ szabad akaratnyilvánítását rögzítse. RMDSZ választmányi ülés A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezete választmánya ülésének összehívását kezdeményezte Biró Rozália, a testület elnöke. A megyei választmány ülésre január 18-án, hétfõn 17 órától kerül sor a nagyváradi városháza dísztermében. A tanácskozás javasolt napirendi pontjai: a megyei elnök politikai tájékoztatója; a 2016-os önkormányzati választások jelöltállítási kritériumairól és módszereirõl szóló határozati javaslat Romániában korábban elutasították a párizsi merénylõt Romániától igényelt menedékjogot korábban a párizsi rendõrökre késsel támadó, csütörtökön lelõtt férfi, a bukaresti hatóságok azonban elutasították a kérelmét, és öt évre kitiltották az országból - közölte hétfõn hivatalos forrásokra hivatkozva a Digi 24 román hírtelevízió. A hírcsatorna megtudta: a tunéziai állampolgárságú Tarek Belgacem 2011-ben fél évig tartózkodott Romániában, mivel azonban a román bevándorlási hivatal (IGI) gyanúsnak találta, mindvégig õrizet alatt tartották egy menekültközpontban. A román hatóságok a férfi kihallgatása nyomán arra a következtetésre jutottak, hogy Belgacem valótlanságokat állít, befogadása nemzetbiztonsági kockázatokkal járhat, így 2011 nyarán kitoloncolták, miután a bukaresti táblabíróság jogerõsen öt évre kiutasította õt az országból. Belgacemet az IGI egyik tisztje kísérte el hazájába, és átadta a tunéziai hatóságoknak - állítja a hírtelevízió. A Digi 24 szerint minden olyan európai országnak, ahol Belgacem azóta felbukkant, rendelkezésére álltak azok az adatok, amelyek alapján a román hatóságok elutasították a férfi menedékkérelmét. A francia belügyminiszter vasárnap azt közölte, hogy a tunéziai származású merénylõ több uniós országban is tartózkodhatott, Luxemburgban, Svájcban, Németországban. A német hatóságok szerint a párizsi elõterjesztése; vita az elõterjesztett határozati javaslatról; a 2016-os önkormányzati választások ütemtervének elõterjesztése; vita az elõterjesztett határozati javaslatról és az ütemtervrõl; szavazás a határozati javaslatról és az ütemtervrõl; határozati javaslat a küldöttgyûlés idõpontjára, helyszínére, keretszámára, valamint a mandátumok körzetekre való leosztására vonatkozóan; szavazás a határozati javaslatról; interpellációk; kérdések. rendõrkapitányságnál csütörtökön lelõtt késelõ egy nyugatnémetországi menekültszálláson élt, ahol a rendõrség házkutatást tartott szombaton. A merénylõ csütörtökön henteskéssel a kezében megrohanta egy párizsi rendõrkapitányságnál az épület elõtt álló rendõröket, és azt kiabálta, hogy Allahu akbar (Allah a legnagyobb), mire a rendõrök azonnal agyonlõtték. A férfi ruházata alatt egy robbanómellény utánzatát viselte, és a nála lévõ papír egy Abu Bakr al- Bagdadinak, az Iszlám Állam közel-keleti terrorszervezet vezérének tett hûségnyilatkozatot is tartalmazott. Az írás azt állította, hogy bosszút akar állni a Szíria elleni támadásokért. (MTI)
5 2016. január 12., kedd POSTAFIÓK reggeliújság 5. Boldogság, merre vagy? Diákkoromban láttam ezt a címet egy plakátra nyomtatva: Boldogság, merre vagy? Valamikor az egyik erdélyi magyar színház tûzte mûsorára ezt a színpadi mûvet. Azóta többszöt megfordult a fejemben: mit jelent a boldogság fogalma? Többször beszélnek a tévében, a rádióban is a boldogságról, az idõk folyamán költõk, írók, filozófusok fejezték ki nézeteiket róla. Merem állítani, hogy a boldogság utáni vágy az ember veleszületett tulajdonsága. A boldogság öröm, köze van az igazsághoz, ideális valami, harmónia. Mivel tele vagyunk szorongásokkal, megszokásokkal, beidegzõdésekkel, a boldogságot nehéz megtalálni. Meg kell ismernünk önmagunkat, ez közelebb vihet az annyira áhított, nehezen elérhetõ boldogsághoz. Mi, emberek sokat tehetünk azért, hogy boldogok lehessünk. Olyan nincs, hogy valaki folyamatosan csak boldog legyen, mint ahogy az sem lehet, hogy valaki állandóan boldogtalanságban éljen. Ha nem vétkezünk, nem süllyedünk reménytelenségbe bûneink miatt, már tettünk egy kicsit boldogságunk érdekében. Mindent okosan fontoljunk meg, próbáljuk meg eszünket a bölcsesség felé irányítani és annak titkait megfejteni. Bizonyára sokan ismerik a Bibliából a boldogság mondásokat, a hegyi beszéd foglalja össze ezeket. Ezek a beszédek nem teljesítmény, hanem kegyelem-centrikusak, melyekben a jelen problémái és a jövõ megoldásai állnak szemben egymással. Engem ez a mondat ragadott meg különösképpen: boldogok a szomorúak, mert majd megvigasztalják õket. Sokat keseregtem, búsultam, különösen az anyám betegsége alatt és a halálát követõ hónapokban. Nem akarok és nem is fogok reménytelenségbe esni. Elrabolhatja boldogságunkat, ha irigykedünk másokra. Nem biztos, hogy a többletjövedelem hozzájárul a boldogságunkhoz. Milyen igaz Szent Pál mondása, ha van mit egyetek, ha van hol lakjatok, van mit felvegyetek, örüljetek. Az öröm a boldogság egyik fõ forrása. Maradjunk derûlátóak, gondolkozzunk pozitívan, ezek segítenek át a nehéz idõszakokon. A valódi boldogsághoz szükség van arra, hogy szeretetet adjunk és kapjunk. Nyújts szeretetet házastársadnak, hozzátartozódnak és még azoknak is, akik valamikor rosszak voltak hozzád. Ne szabotáljuk egészségünket, gondolok itt a dohányzásra, alkoholra, drogokra. A jó egészség már boldogság. Egy sikeres házasság a kölcsönös szeretet és tisztelet révén boldogságot nyújt. Ha állapotbeli kötelezettségeinket teljesítjük, akkor elégedettek vagyunk a munkánkkal, boldognak érezzük magunkat. Tehetségünkhöz mérten segítsünk a szükségben szenvedõkön, mi is szorulhatunk életünk folyamán segítõ kézre. A lustaság, tétlenség sok rossznak lehet a forrása, figyeljünk oda ezekre a dolgokra. Én úgy értékelem, a boldogságot önmagunkban, embertársainkban és nem utolsósorban a gondviselõ Istenben találhatjuk meg. Jómagam is mindig vágyódtam, és a jelenben is vágyom a boldogságra. Boldog voltam, amikor a diktatúra idején munkahelyemen kiemeltek és nagyon jó beosztásba kerültem hosszú évekig, mikor tanári diplomát szereztem és tanítottam. Boldog voltam, amikor nehéz helyzetemben G. H. felhívott olykor telefonon, hogylétem felõl érdeklõdött, és felajánlotta nekem a segítségét. Az, hogy volt erõm a beteg és öreg anyámat ápolni és gondozni, örömet okozott nekem, és már kitértem arra, hogy az öröm a boldogság egyik forrása. De nem kell elfeledni: a szerelem, a barátság is boldogságfaktorok. Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde címû mesedrámája azt sugallja, hogy az ember a szerelemben találja meg a boldogságot. Mindenkihez eljut a boldogság., Tegyünk érte, higgyünk eljövetelében és várjunk türelmesen. Boldogság, gyere haza, nagyon várlak! Patay István, Nagyvárad A nõ megalázása Európában tisztelik a nõket. Az irodalom, a mûvészet, a szerelem a hölgyeket piedesztálra emelte. A nõ a férfi élettársa, munkatársa, harcostársa, ideálja, múzsája. Egy kis túlzással azt mondhatjuk, hogy az öreg kontinensen minden a nõk körül forog. Így természetes, hogy nagy felháborodást okozott, hogy szilveszter éjjelén többségükben menedékkérõk Németország több városában, de több európai országban is nõket zaklattak szexuálisan. Barbár hordaként vetették rá magukat védtelen nõkre. Az esemény veszélyességét mutatja az is, hogy az akció szervezettnek tûnt, hiszen több európai nagyvárosban is megtörtént szinte ugyanabban az idõben és módon. Ez a fizikai, lelki terror lenne egy újabb dzsihád az Iszlám Állam részérõl? Az eset súlyát az sem csökkentheti, hogy Ázsiában, Afrikában a nõk nem örvendenek olyan tiszteletnek, mint Európában, sõt vannak olyan közelkeleti és észak-afrikai országok, ahol a nõket alsóbbrendû lényekként kezelik. A németországi esetek miatt irányváltásra kényszerült Angela Merkel kormánya. Szigorítják a menekültügyi szabályokat, és a törvény ellen vétõket megbüntetik vagy azonnal kiutasítják õket az országból. Az eseményeket a rendõrség és a sajtó napokig elhallgatta, nem adott tárgyilagos tájékoztatást a nõket megalázó eseményekrõl. Furcsa ez a magatartás Európa legfejlettebb államában, amely kis államoknak ad leckéket belpolitikából és sajtószabadságból. Igaz, hogy a hazai sajtó is kerülgeti a témát, mint macska a forró kását, pedig a szakemberek szerint most ez Európa legnagyobb problémája. Amikor a migránsáradatban százalékban életerõs fiatal férfiak jelentek meg, akik itt követelték a szabadságot, rossz elõérzetünk volt. Hol hagyták anyjukat, apjukat vagy asszonyaikat? Cserbenhagyták õket? Miért nem otthon, a hazájukban követelik a szabadságot? Nem nagy dicsõség Európában a gyenge nemet zaklatni. Európában kétfajta általánosító vélemény uralkodott el a migránsokkal kapcsolatban: az egyik szerint a migráns ártatlan menekültek, míg a másik szerint minden migráns bûnözõ. Az igazság nyilvánvaló módon valahol a kettõ között van. A szélsõséges megnyilvánulások az itt, nálunk letelepedett bevándorlóknak is árthatnak, az áldozatok után õk szenvedik meg a legjobban az ilyen eseteket. Jó lenne, ha ezt az önként vállalt vagy kényszerû együttélést senki sem szenvedné meg. V. Szilágyi István Fotó: Tõkés László Sajtóirodája Új évi fogadás A Királyhágómelléki Református Egyházkerület által Tõkés László püspöksége idején meghonosított, több mint két évtizedre viszszatekintõ hagyomány jegyében elején is megrendezték Nagyváradon az újévköszöntõ ünnepélyt a hétvégén. Eredeti célkitûzésének megfelelõen a találkozó a váradi és bihari egyházi és polgári közélet nemzeti elkötelezettségû képviselõit volt hivatott közösségbe vonni, eszmeiségében pedig hitünk és nemzeti öntudatunk szellemében útnak indítani az új esztendõt olvasható Tõkés László sajtóirodájának közleményében. Az esten a fõszervezõ mellett Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyûlés elnöke mondott köszöntõ beszédet. A Közjó Szolgálatában Díjat idén a Szent László Egyesületnek ítéltek oda, az EMNT vezetõsége átnyújtotta a 2015-ös évre szóló Kós Károly Díjat, amelyre két kollektívát is méltónak tartott: a Kossuth Rádió Határok nélkül címû mûsorának alkotógárdáját és a sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap szerkesztõségét. A HÁROMSZÉKBEN OLVASTUK A számok hazudnak? Valaki hazudik nekünk, szemrebbenés nélkül, kitartóan. Azt halljuk már hónapok óta, hogy a román gazdasági növekedés a legnagyobb Európában, így volt tavaly, és így lesz idén is, mi több, túlszárnyalunk minden várakozást és szakmai elõrejelzést. Tovább emelik a minimálbért, és tovább csökkennek a fogyasztói árak: az élelmiszerek és üzemanyagok után az iparcikkek és bizonyos szolgáltatások, például a villanyáram is. Az ember azt hinné, hogy ez a fellendülés valahol meglátszik, javul az egészségügyi ellátás, gyakorlatiasabb lesz az oktatás, új utak épülnek, és az aktív, képzett munkaerõ hazavándorol a lassabban fejlõdõ nyugati államokból. Közben a valóság mást mutat: az alapvetõ gyógyszerek beszerzése is gond a tetanuszoltás hiánya inkább afrikai állapotokat tükröz, még mindig nálunk a legmagasabb a csecsemõhalandóság az Európai Unión belül, az iskolaelhagyás, az írástudatlanság mértéke, itt jut a legkevesebb orvos a betegekre, autópálya a közlekedés és a gazdaság felgyorsítására, és itt hanyagolják leginkább a környezetvédelmet. Városaink képe leromlott, elhanyagolt, falvaink csatornázása sok helyütt még el sem kezdõdött, a nyaklótlan erdõirtást semmi nem akadályozza, tömegeket vonzó turisztikai célpontjaink jelentõs része bokáig szemétben úszik. Ami elkészült, abban sincs köszönet: van már lebontott és felfüggesztett autópályánk, és a napokban derült ki, hogy a Piteºti Nagyszeben szakasz tervezése is elhibázott, tehát az eddigi késésekhez újabb évek adódnak hozzá. Az országutak forgalmát már tíz centiméteres hó is lebénítja, noha a hóeltakarítás többe kerül, mint Kanadában, a kivándorlás pedig megállíthatatlannak látszik. Mindez azonban valahogy elkerüli a döntéshozók figyelmét. A parlament nyugodtan vakációzik, noha komoly lemaradásai vannak, a tavaly napirenden szereplõ, nyolcszáznál több törvénytervezetnek felét sem vitatta meg, azt sem alaposan, hiszen többet is azonnal módosítani kellett (legutóbb a juhászkutyák számára vonatkozó szabályozást). Idén ennél is rosszabbul fog teljesíteni, hiszen a speciális nyugdíjak mellett szép csendesen azt is megszavazták, hogy az igazolatlan hiányzásokért ne 350, hanem csak 70 lejt vonjanak le a bérükbõl. Egy százalékot. Ebbõl nem csupán azt tudjuk meg, hogy havi 7000 lej az alapbérük, hanem azt is, hogy még többet akarnak lógni, sokallják a négynapos munkahetet. A következõ hónapokban valószínûleg gyakrabban fogunk hízelgõ szövegeket hallani, választási év van. A mi dolgunk számon kérni, hogy az általunk megválasztott, adóinkból fizetett méltóságok milyen munkát végeztek, és hogy miért állunk ilyen rosszul a legjobb mutatókkal. Demeter J. Ildikó Háromszék
6 6. reggeliújság IT & C január 12., kedd Új csevegõapp õrjítette meg a chatelõket Új üzenetküldõ alkalmazásért rajonganak az Egyesült Államokban: veszélyben van a Facebook Messenger dominanciája? Egyre több pletyka kerül napvilágra az Apple iphone 7-tel kapcsolatban, melyek szerint annyira vékony burkolatot tervez a gyártó, amelyre egyszerûen nem fér rá sehogy a 3.5 mm-es fülhallgató csatlakozó portja. Ha a híresztelések igaznak bizonyulnak, úgy nyilvánvalóan az Apple a saját fejlesztésû Lightning portját használhatják majd az iphone-osok a töltés mellett zenehallgatásra is, vagy pedig választhatják a vezeték nélküli fülhallgatókat helyette. A hírt egyébként elõször a japán Mac Otakara blog, Az alkalmazás a számunkra legfontosabb emberekre koncentrál Egyetlen hétvége alatt egy új chat-alkalmazás lett az egyik kedvenc az Egyesült Államokban. A Peach (magyarul barack) elnevezésû alkalmazás a Vine készítõinek új ötlete. Lényegében ez a saját, apró közösségi hálózatunk, amelybe csak a közeli barátokat engedjük be. A Peach fejlesztõi egy olyan appot akartak létrehozni, amelyben mindenki egy rendszerben lehet azokkal a személyekkel, akikkel mindent meg szeretnének osztani. Épp ezért nem is lehet privát beszélgetést kezdeményezni: a gondolatokat lehet megosztani, vagy úgy üzengetni, hogy minden egyes mondatot lát az adott, szûk baráti társaság. Az alkalmazáson keresztül persze küldhetünk egymásnak hivatkozást, képet és akár gifeket is. Persze ezeket a többi csevegõapp is tudja. A Peach lényege nem is ebben rejlik: az egyedi közösségi élmény és a letisztult, játékos dizájn miatt lett ilyen gyorsan, ennyire felkapott. Az appban rajzolhatunk is egymásnak, és zenét küldhetünk a csoportnak. A Peach mindössze 72 óra alatt akkora divat lett, hogy már az elsõ hírességek is elkezdtek megjelenni. Tim Cook Apple-vezértõl kezdve Taylor Swiften át van rengeteg celeb, nagyrészük azonban csak rajongó, aki szeretne a csevegõappban kedvencévé válni. Jó hír, hogy az alkalmazás már a magyar App Store-ban is elérhetõ, méghozzá ingyenesen. (origo.hu) Nem lesz 3.5 mm-es jack dugó az új iphone-on, petícióban tiltakoznak a rajongók madja a 9to5Mac, végül a FastCompany-nál Mark Sulliven erõsítette meg, így nem valószínû, hogy egy egyszerû kacsáról beszélhetünk. Az sincs kizárva, hogy az Apple vezeték nélküli, mágneses töltési technológiával is felvértezheti az új okostelefont, amely legkésõbb õsszel kerül bejelentésre, ez esetben pedig akár még vízálló is lehetne a modell. A pletykához tartozik még néhány furcsa elõrejelzés is, miszerint az iphone 7-hez éppen a fenti okok miatt nem jár majd semmilyen headset, a gyári Lightning porttal ellátott változatokat külön értékesíti az Apple. Tény, hogy ez egy igen szokatlan megoldás lenne a gyártótól. A másik ötlet szerint bár ez sem vallana a cupertinoi vállalatra gyárilag megtalálható lenne egy Lightning 3.5 mm átalakító, hogy a régi fülhallgatóját tudja mindenki használni. Viszont az Apple soha nem adott átalakítót semmilyen készülékéhez gyárilag. A pletykák hallatán számos rajongó kiakadt, és online petíciót indítottak, hogy legyen 3.5 mm-es jack dugó, amelyet mára több kétszázezren írtak alá. (telefonguru.hu) Eltûnhetnek néhány éven belül a kalózjátékok?! Just Cause 3 A legnagyobb népszerûségnek örvendõ játékokra egyre keményebb védelmi technológiákkal vigyáznak a fejlesztõk és terjesztõk mondja a hírhedt kínai 3DM kalózcsapat képviselõje. Egyre nehezebben törhetõek fel a számítógépes játékokat védõ másolásvédelmi mechanizmusok számol be a TorrentFreak. Az új generációs védelemre kiváló példa a Just Cause 3, amely december elsején rajtolt, és a hatalmas érdeklõdés ellenére nem sikerült a másolásvédelmét feltörni. Az ezen dolgozó kínai szakemberek szerint hamarosan leáldozhat a népszerû címek törésének, a védelem egész egyszerûen túljárt a támadók képességein. A Just Cause 3-at a Denuvo védi, amely az osztrák Denuvo Software Solutions fejlesztése. Ez a cég a Sony DADC DigitalWorks kivásárlásával jött létre, a technológia alapjai is az ilyen szempontból hírhedt Sony mûhelyében készülhettek. Azért a feltételes mód, mert nem tudni biztosan, hogyan dolgozik a Denuvo megoldása. A nyilvános információk szerint a Denuvo önmagában nem egy másolásvédelmi rendszer, hanem egy olyan védelmi réteg, amelyet a meglévõ DRM (például Origin Online Access vagy Steam) fölé húznak a fejlesztõk, és a másolásvédelmet védi a módosítástól. A crackerek egyik elsõ találkozása a Denuvóval a Dragon Age: Inquisition volt, a játékot akkor meglepõen hosszú idõ, 1 hónap alatt sikerült feltört változatban közreadni. Az elsõ sikeres csapat a fent említett kínai 3DM volt, amely egy csapásra híressé-hírhedté tette õket. Azóta több más A-listás játék is kijött Denuvo-féle védelemmel: a FIFA 15, a Batman: Arkham Knight, a Mad Max és a Metal Gear Solid V is ebbe a sorba tartozik, ezeket az olasz CPY és a 3DM törte fel. Ezzel el is értünk a sztori jelenlegi állomásához, a Just Cause 3-hoz. Ezzel debütált a Denuvo legújabb generációja december elsején és mostanáig senkinek nem sikerült feltörnie, a 3DM és az olasz csapat sem járt sikerrel. Ugyan a crackerek véleménye szerint viszonylag közel az áttörés, ha a védelmi rendszer ilyen ütemben fejlõdik, akkor hamarosan annyira hatékony lesz, hogy nem lesz érdemes foglalkozni vele. Törhetetlen védelem persze nem létezik, ezt a Denuvo fejlesztõi is készséggel elismerik, de a cél nem is ennek létrehozása. Ehelyett arra fókuszálnak, hogy a törés idõigényes és nehéz legyen, így értékes hónapokat nyerve a kiadók számára. A játékok ugyanis a legnagyobb eladásokat teljes áron az elsõ hónapokban produkálják, ezért, ha sikerül ezt a kritikus idõszakot úgy kihúzni, hogy a tartalom nem kerül fel a torrentoldalakra, az nagy siker a terjesztõknek. Ez a versenyfutás az idõvel a másik oldalon is érezhetõ. A crack iránt a játék kiadását követõ néhány hétben a legnagyobb az érdeklõdés, néhány hónap múlva már egészen más foglalja le a potenciális közönség figyelmét. A töréssel elérhetõ népszerûség és siker idõarányosan zsugorodik, így bármilyen motiváció is hajtsa a crackert, inkább a könnyebben törhetõ szoftverek felé fordul. A Denuvo pedig mintha pontosan erre játszana. A cég kimondottan arra törekszik, hogy a védelem exkluzív maradjon, és csak a legnépszerûbb címekre kerülhessen ilyen erõs lakat. Hogy ezt hogyan éri el? Olyan árat szab licencdíjként, amelyet tényleg csak a legsikeresebb, legjobb játékok tudnak kitermelni, így a védelem nem inflálódik el, és mindig lesznek könnyebben, kényelmesebben törhetõ és publikálható címek. (hwsw.hu)
7 2016. január 12., kedd PRIZMA reggeliújság 7. Fotó: BBC.com Õsi csillaghalmazokban lehet Földön kívüli élet A Tejútrendszer szélén talált õsi csillagok zsúfolt, gömb alakú halmazai lehetnek a Földön kívüli élet legjobb lelõhelyei egy új elmélet szerint, számolt be a BBS News-ra hivatkozva az MTI. A Földön kívüli élet utáni kutatás elsõ célpontjai voltak ezek a zsúfolt, gömb alakú csillaghalmazok, ám kevés sikerrel járt eddig a csillagok körül esetleg keringõ bolygók keresése. Két csillagász szerint mégis jó oka van, hogy folytassák a keresést tudósított a BBC News az Amerikai Asztronómiai Társaság (AAS) 227. konferenciájáról, ahol Rosanne Di Stefano és Alak Ray csillagászok bemutatták elméletüket. A négymilliárd éves Napnál sokkal idõsebb, átlagosan tízmilliárd éves gömb alakú halmazoknak nincs sok fiatal csillaga, melyek a bolygók létrejöttéhez szükséges fémes elemekben gazdagok lennének. Ám Di Stefano, a Harvard- Smithsonian Asztrofizikai Kutatóközpont munkatársa kimutatta, hogy friss felfedezések szerint a Napnál sokkal kevesebb fémmel rendelkezõ csillagok körül is keringenek exobolygók, különösen a Földhöz hasonló kicsi, köves planéták. Amikor az 50-es, 60-as években elindult a Földön kívüli élet utáni kutatás, még azt sem tudtuk, vannak-e exobolygók. Most már használhatjuk a több mint kétezer, az új bolygó felfedezésébõl származó információt és feltehetjük a kérdést, lehet-e belõlük a gömb alakú csillaghalmazokban magyarázta Di Stefano. Felhívta a figyelmet a PSR B b jelû, Matuzsálemnek is nevezett exobolygóra, az egyetlen, eddig felfedezett planétára, mely egy gömb alakú halmaz csillaga sõt két csillaga körül kering. Ebbõl arra lehet következteti, hogy abban a halmazban több bolygó is lehet tette hozzá Di Stefano. A két kutató a lehetséges új lelõhelyet is azonosította a gömb alakú csillagklasztereken belül. Mivel az ottani csillagok többsége öreg, hûvös vörös törpe, az élhetõ planétáknak nagyon közeli pályán kell keringeniük, hogy folyékony vizük lehessen. Nem a víz jelenléte az egyetlen kihívás a zsúfolt halmazban keringõ bolygók számára. A mindössze száz fényévnyi átmérõjû gömbhalmazban öszszezsúfolódó milliónyi csillag gravitációs erõi könnyen szétszakíthatják a naprendszereket. Van azonban egy hely a klaszterben, ahol a csillagok nincsenek annyira közel egymáshoz, hogy a köves planétákat elszakíthatnák a naprendszerüktõl magyarázta Di Stefano. Paraziták terjedésével jártak együtt a rómaiak hódításai Európában A közegészségügyi újítások ellenére a római birodalom hódításai együtt jártak a különféle, bélben megtelepedõ és külsõ vérszívó élõsködõk térnyerésével az ókori Európában derítette ki a Cambridge-i Egyetem egyik kutatója. A római birodalom híres számos higiéniai újításáról, köztük a mosakodási lehetõségekkel is ellátott nyilvános többüléses latrinákról, a csatornarendszerrõl, a vezetékes ivóvizet biztosító akvaduktokról és a forró vizes közfürdõirõl. Emellett törvényeket is hoztak azért, hogy városaikat tisztán tartsák a hulladéktól és ürüléktõl. A legújabb régészeti kutatások feltárták, hogy mindezek ellenére az olyan bélparaziták elterjedtsége, mint amilyen az ostorgiliszta, az orsógiliszta, vagy az amõbás vérhast okozó egysejtû (Entamoeba histolytica), egyáltalán nem csökkent a római birodalom idején. A modern kutatás megmutatta, hogy a tiszta ivóvíz és az ürülék eltakarítása az utcákról mind csökkenti a fertõzõ betegségek és paraziták veszélyét. Ezért várnánk azt is, hogy az olyan, ürülékkel és orális úton terjedõ paraziták elterjedése, mint amilyen az ostorgiliszta és az orsógiliszta, visszaesett a római idõkben, ehelyett azonban fokozatos növekedést látunk. A kérdés az, hogy miért fogalmazott Piers Mitchell, a tanulmány szerzõje. A Cambridge-i Egyetem régészeti tanszékének munkatársa a birodalom különbözõ részein feltárt római latrinákból, temetkezési helyekrõl, textilmaradványokból, fésûkbõl és megkövesedett ürülékbõl származó régészeti bizonyítékokat használt fel kutatásához. Piers Mitchell kimutatta azt is, hogy a rómaiak híres fürdõkultúrájuk ellenére semmivel sem voltak kevésbé tetvesek és bolhásak, mint a vikingek idején vagy a középkorban élt utódaik. A kutató szerint ennek egyik oka az lehet, hogy a közfürdõk forró vize kedvezett az élõsködõk terjedésének. Az élõsködõk terjedésére a másik magyarázata az lehet, hogy a rómaiak trágyaként használták az emberi ürüléket növénytermesztéshez. A módszer ugyan alkalmas a terméshozam növelésére, de együtt járhat a parazitapeték elszaporodásával, amelyek a termesztett növényekben túlélve fertõzhetnek. Lehetséges, hogy a higiéniai törvények, amelyek elõírták az ürülék utcákról való eltakarítását, végül a lakosság újrafertõzõdését okozták, mivel azt gyakran a termõföldek trágyázására használták fel a városok körüli farmokon magyarázta Piers Mitchell. A kutató a Parasitology címû folyóiratban megjelent tanulmányában kitért arra is, hogy a bronzkorhoz és a vaskorhoz képest a rómaiak alatt különösen elterjedté vált a széles galandféreg. A kutató szerint ennek hátterében a rómaiak által igencsak kedvelt, halból, gyógynövényekbõl, sóból és egyéb ízesítõkbõl álló, garum nevû erjesztett szósz állhatott, amelyet a kulináris célok mellett gyógyszerként is alkalmaztak. Az ókori paraziták elterjedését vizsgáló kutatás arra enged következtetni, hogy a római latrinák, csatornák és higiéniai törvények nem jártak nyilvánvaló elõnnyel a közegészségügyre nézve. A bél- és az olyan vérszívó paraziták elterjedtsége, mint a tetû, azt jelzi, hogy meglepõ módon a római közfürdõk sem jártak ilyen jellegû elõnnyel fogalmazott Piers Mitchell, aki szerint ha nem is tette egészségesebbé az embereket a római higiénia, legalább az illatukra kedvezõ hatást gyakorolhatott. (MTI) Krumpli a Marson? A perui nemzetközi burgonyaközponttal (CIP) együtt folytatott kísérletben laboratóriumban hozzák létre a marsi légkört, a vetéshez a vörös bolygón talált anyaghoz igen hasonló közeget, a Pampas de La Joya-sivatag talaját használják tudósított az abc.net-re hivakozva az MTI. Nemcsak azt tesztelik, vajon a jövõbeli emberi kolóniák képesek lesznek-e saját növényeik marsi termesztésére, hanem azt is, hogy lehet élelmet termelni zord földi viszonyok között. Hogy lehetne jobban tanulmányozni a klímaváltozást, mint ha a kétmilliárd éve halott bolygón próbálkozunk növényültetéssel? Ha a Mars extrém viszonyai között képesek vagyunk erre, földi életeket is menthetünk vélte Joel Ranck, a CIP munkatársa. A kísérlettel fel szeretnék hívni a figyelmet a krumpli alkalmazkodóképességére, valamint további növénytermesztési kutatásokat és kísérleteket szeretnének végezni a Föld kietlen vidékein, ahol alultápláltság és szegénység uralkodik. A Mars légkörének majdnem 95 százaléka szén-dioxid, ez jót tehet a burgonyának, amelynek hozama kétszeresenégyszerese is lehet az átlagos földi körülmények között termesztett gumóénak. A CIP szerint a burgonya kitûnõ C-vitamin-, vas- és cinkforrás, olyan mikrotápanyagokat tartalmaz, amelyekben hiányt szenved a Föld sok alultáplált népcsoportja. Maradandó károsodáshoz vezethet a fogfehérítés Maradandó fogkárosodáshoz vezethet a különbözõ fogfehérítõ termékek használata figyelmeztet egy kanadai szakértõ. A vancouveri Brit Columbia Egyetem fogászati tanszékén dolgozó Adriana Manso szerint a fogfehérítés lehetséges mellékhatásai közé tartozik a fogzománc károsodása, a fogíny irritációja és a fogérzékenység. A szakember szerint a mellékhatások egy része tartós, a fogzománc károsodása visszafordíthatatlan problémát jelent. A recept nélkül kapható fogfehérítõ termékek esetében továbbá fennáll a túl gyakori, illetve a helytelen használat kockázata olvasható az egyetem honlapján. Fontos észben tartani, hogy a fogfehérítés nem mindenki számára ajánlott. Mindig érdemes elõször a fogorvossal konzultálni. Az elszínezõdött vagy sötétebb fogak hátterében különbözõ okok állhatnak, így a kezelési lehetõségek és az eredmények is eltérõek hangsúlyozta Manso. A fogfehérítõ termékek hidrogén-peroxidot tartalmaznak, amely a zománcon áthatolva lebontja az elszínezõdést okozó vegyületeket, és a fog világosabbá válik. A fogászati rendelõben használt termékek akár 40 százalékkal több hidrogén-peroxidot is tartalmazhatnak. A fehérítési folyamat hasonló, de ezeket a kezeléseket kizárólag szakembereknek szabad végezniük. Manso szerint a fogfehérítést nem szabad túlzásba vinni, és a fogzománc károsodása miatt kerülni kell az évenkénti megismétlését. (MTI) A Guardia Security System testõr és vagyonõr vállalkozás a legmodernebb diszpécserszolgálattal a következõ szolgáltatásokat ajánlja: l felügyelet és közbeavatkozás a legalacsonyabb árakon a városban, mindössze 50 lej/tárgy l betörésvédelmi rendszer beépítése l videomegfigyelés l testõrszolgálat l tûzvédelmi berendezések l GPS-lokalizálás Központi iroda: Piaþa Cetãþii 18. szám, Nagyvárad; tel./fax: 0359/ ; mobil: 0771/ office@guardiasecurity.ro; (x) Fotó: abc.net
8 8. reggeliújság VOLT, VAN, LESZ január 12., kedd J A N U Á R 12. kedd Boldogasszony hava Köszöntjük Ernõ nevû olvasóinkat. A holnapi ünnepelt Veronika. ÉVFORDULÓK l 1878-ban megszületett Molnár Ferenc író (megh ben). l 1945-ben meghalt Molnár Farkas építész, festõ és grafikus (szül ben). l 1976-ban meghalt Agatha Christie angol krimiíró (szül ben). IDÕJÁRÁS ÉJJEL: NAPPAL: 4 o C 7 o C Felhõs idõre, hidegfrontra számíthatunk. VALUTAÁRFOLYAM 1 amerikai dollár 6 4,1557 lej 1 euró lej 100 magyar forint lej A NAP VICCEI Megy haza a rendõr, a felesége várja a ház elõtt. A rendõr messzirõl odakiált: Drágám! Sötétíts be! Csukj be minden zsalut, ablakot, húzd le a redõnyt és bújj a paplan alá! A felesége megteszi, bebújik a paplan alá és izgatottan várja a férjét. A rendõr hazaér és bebújik õ is a paplan alá. Nézd, drágám, milyen jól világít az új kvarcórám! l Anya és lánya beszélgetnek. Hallom, váltok, lányom! Igen, mama. Nõ van a dologban? Igen, mama. És ki az a nõ? Hát... te, mama. l Egy idõs férfi moziba megy. Megveszi a jegyét, majd beáll a sorba pattogatott kukoricát venni. Amikor meghallja, hogy 2 dollárba kerül, megszólal: Amikor én utoljára moziban voltam, még csak 10 cent volt a pattogatott kukorica. Uram, akkor nagyon fogja élvezni az elõadást, ugyanis most már hangja is van a filmnek! Konzuli nap lesz Érmihályfalván és Szalacson Törzsasztal Györe Balázzsal Január 21-én, csütörtökön óra között konzuli napot tartanak az érmihályfalvi Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) irodájában. Ezúttal is lehetõség lesz honosítási és útlevélkérelmeket leadni, anyakönyveztetni (házasság, születés, halálozás), anyakönyvi kivonatokat, magyarigazolványokat (pótlapokat) átvenni, illetve kérelmezni, ugyanakkor a hadigondozottak iratcsomói is továbbításra kerülnek. Ugyanazon a napon Szalacson óra között az Érmelléki Gazdák Egyesületének irodájában szintén lehetõség nyílik a honosítási kérelmek leadására, illetve az anyakönyvi kivonatok átvételére. Január 15-én, pénteken este 6 órától az Illyés Gyula könyvesboltban (Teleki utca) a nagyváradi Törzsasztal vendége Györe Balázs író, költõ, irodalomszervezõ. Györe Balázs Budapesten született 1951-ben között az ELTE BTK magyar orosz szakos hallgatója volt. Rövid ideig tanított, majd filmtárvezetõként és könyvtárosként dolgozott között zenés irodalmi koncertekkel lépett fel óta szabadfoglalkozású író. A Fölöspéldány, a Lélegzet-csoport, az Örley-kör, az Újhold-Évkönyvek, a 84-es kijárat c. folyóirat egyik alapítója, szervezõje, szerkesztõje. Számos próza- és verseskötete jelent meg. Legutóbbi két könyve, a Barátim, akik besúgóim voltak (Kalligram, 2012), és a Halálom után eltüzelni (Kalligram, 2015) címû regényei felkavarták az irodalmi állóvizet. A Várad folyóirat és a Szépírók Társasága által szervezett esten Kõrössi P. József beszélget a szerzõvel. Minden érdeklõdõt szeretettel várnak. BORKÓSTOLÓ ÉLESDEN l Az élesdi Poynár Miklós borbarátok köre szeretettel meghív mindenkit a január 16-án tartandó Vince-napi disznótoros borkóstolóra. Helyszín: Bocskai Központ, a kezdés idõpontja 18 óra, a belépõdíj 40 lej. Zenél Kiss Géza. Érdeklõdni és feliratkozni Kajántó Pálnál lehet, január 13-ig. Telefonszám: 0744/ Bál Székelyhídon Sok szeretettel hívnak mindenkit a szervezõk a VIII. Magyar Kultúra Napi Bálba Székelyhídra. Idõpont: január 23., szombat, helyszín a Székelyhídi Múzeum. A bál fõvédnöke: Gál Kinga, Európai Parlamenti képviselõ, az Európai Néppárt alelnöke. A nap programja: vendégek érkezése: óra között. Köszöntõbeszédet mond Gál Kinga, Béres Csaba, Székelyhíd város polgármestere, Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes. Közremûködik Tasnádi Ferencz, a Nagyváradi Állami Filharmónia elõadómûvésze. A bál további programja: tombolasorsolás, bálkirálynõ választás, jótékony célú aukció, melynek bevétele a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által mûködtetett székelyhídi Gyermek Jézus Otthon lakói számára kerül felajánlásra. A bál ideje alatt helyben készült emlékfotó rendelhetõ. Zenél a President együttes. Belépõdíj: 75 lej/fõ, amely a vacsorát is tartalmazza. Jegyek kaphatók a Székelyhídi Polgármesteri Hivatalban. Szervezõk: Székelyhídi Körzeti RMDSZ, Székelyhíd Polgármesteri Hivatala, Pro Székelyhíd Egyesület. VASÁRNAPI MULATSÁG l A váradi Éva Klub táncos, batyus mulatságot szervez a váradi Szakszervezetek Mûvelõdési Házában január 17-én, vasárnap 17 órától (Nagyvásár tér, ma December 1. park). A zenérõl a Slágerboys gondoskodik. Érdeklõdni a 0752/ es és a 0770/ es telefonszámokon lehet. Katolikus hírek TEMPLOM MEGÁLDÁSA KÖRÖSTARJÁNBAN. Január 17- én, vasárnap 10 órakor Böcskei László megyés püspök ünnepélyes szentmise keretében áldja meg a külsõleg felújított templomot Köröstarjánban. TEMPLOMBÚCSÚ MARGITTÁN. Január 17-én, vasárnap tartják Margittán az Árpád-házi Szent Margitról nevezett templom búcsúünnepét. A 12 órakor kezdõdõ szentmise szónoka dr. Székely Dénes teológiai tanár. SZENTMISE A VÁRTEMPLOMBAN. Január 17-én, a hónap harmadik vasárnapján 16 órakor a nagyváradi székeskáptalan tagjai, a jelenlevõ papokkal és hívekkel közösen, esti dicsérettel (vesperás) egybekötött szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban. A szentmise fõcelebránsa és szónoka Fodor József általános helynök. IMAHÉT A KERESZTÉNYEK EGYSÉGÉÉRT NAGYVÁRADON. Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük (1Pét 2, 9) mottóval hirdették meg ebben az évben a keresztény egység imahetét. A keresztény felekezetek képviselõi január 17- én, vasárnap 17 órakor a nagyváradi római katolikus székesegyházban imádkoznak, hogy Jézus Krisztus fõpapi imájában elhangzottak megvalósuljanak: Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek õk is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. (Jn 17,21). Várják mindazokat, akik szívügyüknek tartják a keresztények közötti egység elõmozdítását, hogy a kereszténység az egység jelévé és kovászává váljon a világ számára. SZENTSÉGIMÁDÁS NAGYVÁRAD-SZÕLLÕSÖN. A nagyváradi egyházmegyében újraéledt örökös szentségimádási nap hagyományának megfelelõen január hónap harmadik vasárnapján, január 17-én, a nagyvárad-szõllõsi plébániatemplomban lesz a híveknek lehetõsége a szentségimádásba bekapcsolódni. Imahét Kisszántón Január között református imahetet tartanak Kisszántón. 12-én, kedden Dobai Zoltán, az Ákosi Református Egyházközség lelkipásztora és Kakasi Zsurka Rozália, a Biharszentjánosi Református Egyházközség tagja szolgál, szerdán Császár Béla, a Magyarózdi Református Egyházközség lelkipásztora, Gáti Sándor oboamûvész (Nagyvárad), Podasca László, a Biharszentjánosi Református Egyházközség presbitere, csütörtökön dr. Visky Béla református lelkipásztor és a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanára, a Biharvajdai Református Egyházközség Reménysugár Kórusa és Máté József, a Biharvajdai Református Egyházközség fõgondnoka, pénteken dr. Balogh Csaba református lelkipásztor és a Kolozsvári Protestáns Teológiai Van kettõ agy nélkül Intézet tanára, valamint Garai Zsolt orgonamûvész, 16-án, szombaton 18 órától Szabó Zsolt, a Biharfélegyházi Református Egyházközség lelkipásztora és az Udvarfalvi Református Egyházközség Reménység Együttese (Maros megye) szolgál. Vasárnap 17 órától az igét dr. Lészai Lehel református lelkipásztor és a Babes-Bolyai Egyetem Református Tanárképzõ Karának tanára hirdeti, úrvacsorát osztanak: dr. Lészai Lehel református lelkipásztor és a Babes-Bolyai Egyetem Református Tanárképzõ Karának tanára és dr. Zabán Bálint Károly, a Kisszántói Református Egyházközség lelkipásztora, dicsõítés: a Magyarkéci és Érszõllõsi Református Egyházközségek Élõ Kövek Együttese. Mindenki szeretettel várnak a kisszántói református templomba. Ezt a címet viseli az a dumaszínház-elõadás, melyen január 16-án, szombaton 18 órától a Showder Klub két ismert humoristája, Lorán Barnabás (Trabarna) és Rekop György lép színpadra Érmihályfalván. Az elõadók pikáns, szókimondó, tömény humort ajánlanak a program 90 percére. Jegyek az elõadás elõtt válthatóak 25 lejért a Bartók Béla Mûvelõdési Ház bejáratánál. Érdeklõdni a 0756/ es telefonszámon lehet. reggeliújság BIHAR MEGYEI KÖZÉLETI NAPILAP. Kiadja a nagyváradi Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. NYOMDA: Kolozsvári Garamond. ISSN: SZERKESZTÕSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagyvárad, Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám. Tel.: 0359/ , 0771/ Fax: 0359/ reggeliujsag@gmail.com, reggel@rdsor.ro. Levélcím: Redacþia Reggeli Újság, str. Traian Moºoiu nr. 10, Oradea, România. Igazgató: Dana Þinc. Fõszerkesztõ: Borsi Balázs. Szerkesztõségi tagok: Boros Péter, Csikos Rolland, Czele Júlia, Demián Zsolt, Fried Noémi Lujza, Sükösd T. Krisztina, Szamos Mariann, Szombati-Gille Tamás. Tördelõszerkesztõk: BenkõJ. Zoltán, Darabont Éva. Külmunkatársak: Barabás Zsuzsa, dr. Gyõri György, dr. Jósa Piroska, Posta Ákos István, Sára Péter, Szõke Edit, Tárnoky Botond, V. Szilágyi István. Titkárság: munkanapokon 8 16 óra között, tel./fax: 0359/ Hirdetés (tájékoztatás): tel.: 0771/ Reklámosztály: Sandu Durdeu, tel.: 0359/ , 0722/ Lapterjesztés: Becsky István, tel.: 0770/ Elõfizetni a szerkesztõségben, a helyi postahivatalokban s a különbözõ lapterjesztõ cégeknél lehet. Elõfizetési díj egy hónapra: 15,50 lej. Postai katalógusszám: Meg nem rendelt kéziratokat, fotókat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapban megjelenõ, (x) jelzéssel ellátott publikációk fizetett hirdetések, a tartalmukért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
9 2016. január 12., kedd NAPI AJÁNLÓ reggeliújság 9. SZÍNHÁZ Szigligeti Társulat Január 12-én, kedden 17 órától a Szigligeti Stúdióban: Leánder és Lenszirom. Varázsmese. Rendezõ: Tóth Tünde. Szacsvay Imre-bérlet. Január 14-én, csütörtökön 17 órától a Szigligeti Stúdióban: Leánder és Lenszirom. Varázsmese. Rendezõ: Tóth Tünde. Szacsvay Imre-bérlet. Január 15-én, pénteken 17 órától a Szigligeti Stúdióban: Leánder és Lenszirom. Varázsmese. Rendezõ: Tóth Tünde. Január 16-án, szombaton 17 órától a Szigligeti Színház nagytermében: Boldogság expressz. Zenés idõutazás két részben. Rendezõ: Harsányi Sulyom László. Tanay Emil-bérlet. A Szigligeti Színház jegypénztára a megszokott nyitva tartás szerint, keddtõl péntekig 11 és 17 óra között, valamint egy órával az elõadás elõtt mûködik. Iosif Vulcan Társulat Január 31-én, vasárnap 19 órától a színház nagytermében: Audiþia. Rendezõ: Mircea Corniºteanu. KIÁLLÍTÁS A Tibor Ernõ Galériában (Kanonok sor 11. szám): Téli tárlat (január 21 ig). Az Euro Foto Art Galériában: Nemzetközi csoportos fotótárlat. A Partiumi Keresztény Egyetem Galériájában (Nagyvárad, Mihai Viteazul út 4. szám) A papír ideje és idõtlensége papírmûvészeti tárlat. A Partiumi Keresztény Egyetem aulájában a Nagybányai Tájképfestõ Telep alkotótáborában készült festmények. Euro Foto Art Galéria a félixfürdõi Criºana Hotelben: Kína romániai fotómûvészek szemével. A Vizuális Mûvészetek Galériájában (Fõ utca 15. szám): Eugenia Drãgoi hatodik egyéni kiállítása. A Frame Vision Galériában (Ady Endre utca 46. szám) Zsoldi Tibor festményei. A nagyváradi Körösvidéki Múzeumban: Alicja Czajkowska lengyel festõmûvész kiállítása. Az Era Shopping Parkban lévõ Ovidpop Galériában kínai fotómûvészek kiállítása. A Shopping City Mûvészeti Galériában (Aradi út 87. szám) csoportos képzõmûvészeti tárlat. A kiállítók: Carmen Galutz, Ovidiu Gui, Ioana Klein, Mariana Pãdurean, Eugenia Mangra. A nagyváradi római katolikus székesegyházban Egyházmûvészeti Kiállítás. A Iosif Vulcan Emlékmúzeumban Iosif Vulcan emlékkiállítás. A Megyei Könyvtár földszinti kiállítótermében Bunyitay Vince emlékkiállítása. Az elsõ emeleten: Õszi illatok. Gyermekrajzok. Az Ady Endre Emlékmúzeumban retrospektív Ady-kiállítás. DUNA TV, Ott a messzi Donnál... Magyar dokumentumfilm január 12-én volt hetven éve, hogy a Vörös Hadsereg egységei Urivnál áttörték a magyar királyi második honvéd hadsereg védelmi vonalait. Ezzel egy olyan katasztrófa vette kezdetét, amelynek fájdalmas emléke mai napig elevenen él a magyarok emlékezetében. Miért kellett a magyar honvédeknek több mint ezer kilométerre harcolniuk a szülõhazájuktól? Hol és milyen körülmények között kellett Lotus Center Cinema Palace All Gone South amerikai filmdráma (12.25, 18.05) Creed amerikai filmdráma (15.40, 18.10, 21.40) Daddy s Home amerikai film (12.30, 14.20, 16.10, 20.10, 22.05) Joy amerikai életrajzi film (12.40, 16.45, 21.10) Point Break 3D amerikai akcióthriller (14.10, 16.20, 20.05, 22.15) Ride Along 2 amerikai vígjáték (szerda, csütörtök 20.05) Savva. Heart of the Warrior 3D szinkronizált orosz animációs családi film (11.55) Sisters amerikai vígjáték (11.40, 17.10, 19) Star Wars: The Force Awakens 3D amerikai kalandfilm (11.55, 15.10, 17.40, 19.55, 22.20) KOS (március 21. április 20.) A hét elsõ munkanapjára hagyott mindent: sokat dolgozik ma, ezért estére fáradt lehet. BIKA (április 21. május 20.) Ön alighanem a munkaerõk gyöngye. A kérdés csak az, hogy vajon mivel jutalmazzák? IKREK (május 21. június 21.) Örökösen lót-fut, tevékenykedik. A mai napon azonban már délután kezdjen el lassítani. RÁK (június 22. július 22.) Ha valakitõl kölcsönt kapott, akkor itt az ideje, hogy végre elszámoljon vele. OROSZLÁN (július 23. augusztus 23.) A harmonikus párkapcsolat érdekében fel kellene hagynia az uralkodói szokásával. SZÛZ (augusztus 24. szeptember 23.) Ne aggodalmaskodjon amiatt, hogy nem tud mindent tökéletesen megoldani. helytállniuk a második hadsereg katonáinak? Szükségszerû volt-e a katasztrófa? Ezekre a KONCERT Január 14-én, csütörtökön 19 órától a filharmónia Enescu Bartók termében szimfonikus hangverseny lesz. Vezényel Timothy Redmond (Anglia), közremûködik Nicolae Mihãilã (zongora). Mûsoron: C. Filtsch: h-moll zongoraverseny; R. Addinsell: Varsói koncert zongorára és zenekarra; Sz. Rahmanyinov: II., e-moll szimfónia. Jegyek a filharmónia székhelyén válthatók (Moszkva utca 5. szám, telefon: 0259/ ). Január 31-én, vasárnap 18 órától a nagyváradi Lorántffy MOZI The Danish Girl amerikai angol életrajzi film (10.30, 19.25) The Forest amerikai horror (14.55, 20.40, 22.30) The Night Before amerikai vígjáték (13.50) The Peanuts Movie 3D szinkronizált amerikai animációs film (10.10, 15.25) The Snow Queen 3D amerikai rajzfilm (10.50, 13.35, 18.30) Oradea Shopping City Cortina Cinema Digiplex The Peanuts Movie 3D szinkronizált amerikai animációs film (11.05, 16.40) Point Break 3D amerikai akcióthriller (14.25, 20.15, 22.30) The Snow Queen 3D amerikai rajzfilm (10.55, 13, 18.35) Ride Along 2 amerikai vígjáték (szerda, csütörtök 20.15) HOROSZKÓP kérdésekre keresi a választ az Ott a messzi Donnál... címû dokumentumfilm. Az egykori eseményeket a korszakot jól ismerõ történészek segítségével felidézõ film készítõi felkeresték a doni hídfõharcok azon helyszíneit is, ahol hét évtizede több tízezer magyar katona vesztette életét. Rendezõ: Litauszki János. Forgatókönyvíró: Hatos Gyula. Operatõr: Kele Andor. Zsuzsanna Református Egyházi Központban (Ezredévi Emléktér Libertãþii utca 40. szám) újévi koncertet tart Thurzó Zoltán zongoramûvész. Mûsoron ifj. Johann Strauss mûvei, zongorára átdolgozva. A belépés ingyenes. Savva. Heart of the Warrior 3D szinkronizált orosz animációs családi film (12.35) The Night Before amerikai vígjáték (14.55) Joy amerikai életrajzi film (12.35, 16.55, 19.15) Creed amerikai filmdráma (10.05, 15.05, 17.40, 21.40) The Danish Girl amerikai angol életrajzi film (10.15, 12.40, 20.15, 22.40) The Forest amerikai horror (12.50, 20.20, 23.05) Steve Jobs amerikai életrajzi film (15.35) Sisters amerikai vígjáték (10.30, 16.15, 18) All Gone South amerikai filmdráma (10.05, 12, 18.35) Daddy s Home amerikai film (13.55, 20.30, 22.50) Star Wars: The Force Awakens 3D amerikai kalandfilm (14.40, 17.20, 20, 22.40) MÉRLEG (szeptember 24. október 23.) A mai napon jól teszi, ha tudatosan kerüli a konfrontálódást. Térjen ki elõle. SKORPIÓ (október 24. november 21.) Ön nem a türelem erényének szobra, de a mai napon még önmagán is túltehet a dühöngésben. NYILAS (november 22. december 21.) Ha rosszat gondol valakirõl, akkor azzal a gondolatával elõ is hívja benne a rossz modort. BAK (december 22. január 20.) Egyik pillanatról a másikra eshet búskomorságba a mai napon. Találkozzon egy barátjával! VÍZÖNTÕ (január 21. február 20.) Nagy meccsekre, kemény kihívóra számíthat ma a munkahelyén, de gyõzni fog. HALAK (február 21. március 20.) Nagyban felértékelõdhet ma a családtagjai szemében, ha végre enged egy kérésüknek. Duna TV Hajnali gondolatok; Feketén-fehéren ismétlés; Híradó; Nemzetiségi magazinok; A múlt fogságában brazil sorozat; Kisvárosi doktor ismétlés; Család-barát; Állati melósok kan. am. ismeretterj. sorozat; Híradó; Kult+; Jamie 30 perces kajái; A toalett Egy elhallgatott történet angol ismeretterjesztõ film; Szívek doktora amerikai vígjátéksorozat; Feketén-fehéren brazil sorozat; Rex Rómában krimisor.; Ridikül talkshow; Híradó; Kisvárosi doktor sorozat; Maradj talpon! vetélkedõ; Önök kérték!; Laura rejtélyei krimisor.; A Nagyok magyar dokumentumsorozat; Ott a messzi Donnál... dokumentumfilm; MüpArt Classic Strauss rituáléi; Hölgyek öröme angol drámasorozat; A gyilkos médium spanyol amerikai thriller MTV Ma reggel; Híradó, idõjárás-jelentés; Ma reggel; Ma délelõtt; Déli híradó; Ma délután; Ma este; Híradó; Idõjárás-jelentés; Ma este; Híradó; Idõjárás-jelentés; Ma este; Világhíradó; Ma éjjel; Híradó, idõjárásjelentés; Éjszakai program MTV Állomás filmsorozat; Böngészõ; Melissa és Joey sorozat; Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok; Dinoszaurusz kalandok Andyvel ismeretterj. sor.; Rajzfilmek; Gyalogbéka magyar ifj. sor.; A fantasztikus nagynéni magyar tévéfilm; Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok; Melissa és Joey sorozat; Böngészõ; Én vagyok itt; Párizsi helyszínelõk francia kalandfilmsorozat; Kulisszák mögött Az A38 Hajón; Twin Peaks sorozat; Én vagyok itt Magazinmûsor az A38 Hajóról és az Akváriumból RTL Klub Négyen négy ellen ismétlés; Barátok közt ismétlés; Top Shop; Jó reggelt, skacok!; RTL Klub-híradó ismétlés; Fókusz ismétlés; Magyarul Balóval ismétlés; Asztro-show; Top Shop; Havazin ismétlés; Story Extra ismétlés; Éjjel-nappal Budapest ismétlés; Négyen négy ellen A családi játszma vetélkedõ; Nyomtalanul amerikai krimisorozat; Szulejmán török sorozat; Story Extra sztármagazin; RTL Klub-híradó; Fókusz; Éjjel-nappal Budapest; Barátok közt; A mentalista amerikai krimisorozat; XXI. század a legendák velünk élnek; RTL Klub-híradó; Magyarul Balóval; Africa Race; nap háború amerikai akciófilm; A Muzsika TV bemutatja: Mi muzsikus lelkek; Az élet csajos oldala amerikai vígjátéksorozat TV Haláli testcsere vígjátéksor.; Csapdába csalva német dokureality-sorozat; Kasszasiker amerikai vígjátéksorozat; Mokka; Stahl konyhája; Babapercek; Astro-Világ; Tények Délben; Aktív; Knight Rider amerikai akciófilm-sorozat; Walker, a texasi kopó amerikai akciófilm-sorozat; Paloma mexikói sorozat; Veronica aranya sorozat; Szeretned kell! mexikói drámasorozat; Tények; Jóban Rosszban; Magánnyomozók magyar dokureality-sorozat; Hûtlen vágyak amerikai drámasorozat; Sherlock és Watson amerikai krimisorozat; Propaganda kult. magazin; Tények Este; Aktív ismétlés; Sportos sportmûsor; Ezo.TV; Haláli testcsere amerikai vígjátéksorozat; Szélcsend magyar játékfilm
10 10. reggeliújság SPORT január 12., kedd Váradi fõszereplõk a póló Eb nyitányán Vasárnap Belgrádban kezdetét vette a 32. vízilabda Európa-bajnokság. Az elsõ játéknapon a nõknél és a férfiaknál is rendeztek mérkõzéseket, utóbbiban váradiak is fõszerepet kaptak. A nyitónap rangadóját, a tavalyi világbajnoki döntõ megismétlését a nagyváradi sípmester Adrian Alexandrescu vezette, a szerb válogatottban pedig Gojko Pijetlovics, a Nagyváradi VSK-Digi hálóõre is szerepet kapott. Az elismert váradi játékvezetõ az orosz Mark Koganov társaságában fújta a sípot 11 ezer nézõ elõtt, a Kombank Arénában, amelynek befogadó képessége 25 ezer fõ, ám erre a célja úgy alakították át, hogy a két medence is beleférjen, egyik a hivatalos játéktér a másik pedig a bemelegítõ helyiség. A találkozó elõtt díjazták a tavalyi év legjobb vízilabdázóit, a szerb Dusko Pijetlovicsot (a váradi hálóõr testvérét), illetve az olasz Roberta Bianconit. A szerb-horvát meccs rangadónak indult, de már az elsõ negyedben kiderült nincs azonos súlycsoportban a két együttes. A világbajnoki címvédõ szerbek az elsõ negyed után 3 1-re, a nagyszünetben pedig 7 3-ra vezettek, végül 13 6-ra (a kazanyi vb fináléjában szintén hét góllal verték délszláv riválisukat) gyõztek. A csoport másik meccsén a franciák legyõzték Máltát. Az A csoportban borítékolható volt a spanyol és a montenegrói válogatott magabiztos sikere a szlovák, illetve a holland csapat ellen. Gyõztes kezdés Tizenegyezer nézõ látta a szerb horvát meccset Adi Alexandrescu (jobbról) volt a nyitónap rangadójának egyik játékvezetõje A román férfi válogatott Grúzia ellen debütált a kontinenstornán. A tegnap délelõtt lejátszott találkozó elsõ fele rendkívül szoros volt, a nagyszünetben 4 4 volt az állás, majd a térfélcserét követõen a grúzok jutottak elõnyhöz, ám ezt követõen ötször volt eredményes a román csapat, amely a hajrában még egy góllal megtoldotta elõnyét, végült 12 6-ra verte ellenfelét. A gólok több mint felét a Nagyváradi VSK- Digi két tagja szerezték. Mihnea Gheorghe négyszer, Tiberiu Negrean pedig háromszor volt eredményes, de szerepet kapott még a váradi bajnokcsapat további három játékosa, Mihnea Chioveanu, Alex Popoviciu és Szabó Roland is. A mai ellenfél a legutóbbi vb-n negyedik olasz gárda lesz. Grúzia Románia 6 12 (1 2, 3 2, 1 5, 1 3). A román csapat összeállítása: Dragoº Stoenescu Marius Þic kapusok, Cosmin Radu 1 gól, Tiberiu Negrean 3, Mihnea Chioveanu, Mihnea Gheorghe 4, Alex Popoviciu, Szabó Roland, Andrei Buºilã 1, Dimitri Goanþã, Alexandru Ghiban 1, Daniel Teohari 2, Nicolae Oanþã mezõnyjátékosok. Szövetségi kapitány: Dejan Sztanojevics. A férfi tornán A férfitorna nyitófordulójában, az A csoportban: Spanyolország Szlovákia 13 4, Montenegró Hollandia 13 6, a mai program: Szlovákia Hollandia, Montenegró Spanyolország; a B csoportban: Franciaország Málta 17 7, Horvátország Szerbia 6 13, a mai program: Franciaország Horvátország, Szerbia Málta. A C csoportban: Grúzia Románia A Németország Olaszország meccset lapzártánk után játszották. A holnapi program: Németország Grúzia, Románia Olaszország (19.45, TVR 3). A D csoportban: Oroszország Törökország A MAGYARORSZÁG Görögország A Nagyváradi VSK-Digi csapatát hat vízilabdázó képviseli a kontinenstornán meccs lapzártánk után ért véget. A holnapi program: Törökország Görögország, Magyarország Oroszország (21.15, M4 Sport). A találkozókat az Európai Úszószövetség (LEN) hivatalos honlapján ( is élõben közvetíti. A nõi tornán Négygólos vereséggel kezdte meg szereplését a szerbiai EB-n a magyar nõi vízilabdaválogatott, amely a hollandoktól kapott ki re. A mai ellenfék a görög csapat lesz. A nõi torna nyitófordulójában, az A csoportban: Portugália Görögország 3 27, Oroszország Törökország 29 0, Hollandia MAGYARORSZÁG 14 10, a mai program: Portugália Oroszország, Törökország Hollandia, Görögország MAGYAR- ORSZÁG (16.15, M4 Sport). A B csoportban: Horvátország Spanyolország 3 29, Olaszország Franciaország A Szerbia Németország meccs lapzártánk után ért véget. A holnapi program: Spanyolország Franciaország, Németország Olaszország, Horvátország Szerbia. Török már döntõs, Lázár is majdnem A Nagyváradi VSK-ESK után a Kolozsvári UBT kosárlabdacsapata biztosította helyét a Román Kupa négyes döntõjében. A kincses városi gárda drámai végjátékban gyõzte le három ponttal (84 81) a Piteºti-i BCMU együttesét (a vendégek kispadján a VSK korábbi csapatkapitány Andjelko Mandics ült) így összesítésben egy ponttal ( ) bizonyult jobbnak ellenfelénél. Két másodperccel a vége elõtt még a vendégek álltak továbbjutásra, de Zigeranovics kosarával fordult a kocka. A hazaiaknál 21 percet játszott a váradi Török Rolland, aki 12 pontot dobott és 6 lepattanót szerzett a találkozón. A Marosvásárhelyi KK magabiztosan múlta felül a Craiovai SCMU gárdáját a negyeddöntõ elsõ találkozóján. A hazaiaknál a váradi Lázár László 21 percet töltött a pályán s két ponttal járul hozzá a sikerhez. Utóbbi találkozó visszavágójára csütörtökön órától kerül sor, a Digi Sport csatorna élõben közvetíti azt. A negyedik párharc visszavágójára február 15-én kerül sor, a Bukaresti Dinamo hatpontos elõnnyel várja a találkozót az európai porondon remeklõ, ám hazai vizeken halovány teljesítményt nyújtó Târgu Jiui Energiával szemben. Utóbbi gárda a Nagyváradi VSK-t fogadta tegnap, lapzártánk után bajnoki meccsen. Vasárnap este nyolc órától ismét találkozik egymással a két együttes, akkor az Antonio Alexe Sportcsarnokban. Nõi kézilabda BL Megszerezte elsõ pontjait a Bajnokok Ligája középdöntõjében a Nagybányai HCM nõi kézilabdacsapata. A román bajnokság legutóbbi ezüstérmese a szünetben még kétgólos (13 15) hátrányban volt a francia bajnok Fleury Loiret ellen, ám a térfélcserét követõen fordított, majd a hajrában bebiztosította sikerét (31 28). A máramarosi gárda, amelyben a váradi gyökerekkel rendelkezõ Szûcs Gabriella is pályára lépett, elsõ gyõzelmét szerzete meg a BL második körében, így életben maradtak továbbjutási esélyei. Amint arról már tegnap beszámoltunk, a Gyõri Audi ETO KC hazai pályán ra legyõzte a címvédõ montenegrói Buducnost Podgoricát a nõi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntõjének nyitányán. Eredmények, az elsõ csoportban: Rosztov Don (orosz) FTC-Rail Cargo Hungaria (13-11), Larvik (norvég) Thüringer HC (német) (14-7), Nagybányai HCM (román) Fleury Loiret (francia) (13 15). Következik, szombaton: Ferencváros Larvik, Thüringer Nagybánya, vasárnap: Fleury Rosztov. A második csoportban: Gyõri Audi ETO KC Buducnost Podgorica (montenegrói) (13-11), Vardar Szkopje (macedón) CSM Bucuresti (román) (11-11) Midtjylland (dán) Sävehof (svéd) (15 9). Következik, pénteken: Bukaresti CSM Midtjylland, vasárnap: Buducsnoszt Vardar, Savehof Gyõr. A középdöntõ február végén zárul, a két hatos csoport legjobb négy helyezettje keresztbe játszik az áprilisi negyeddöntõben, s a párharcok gyõztesei jutnak a május 7-8-i budapesti Final Fourba. Az elsõ csoport állása 1. Rosztov Ferencváros Larvik Fleury Loiret Thüringer Nagybánya A második csoport állása 1. Podgorica Gyõri ETO Vardar Bukarest Midtjylland Savehof
11 2016. január 12., kedd HIRDETÉS reggeliújság 11. INGATLAN KÍNÁL Egyszobás Eladó földszinti, javított garzonlakás, Grãdinarilor utca. Telefon: 0259/ Kétszobás Eladó vagy kiadó kétszobás lakás a Borsi úton. Telefon: 0723/ Eladó elsõ emeleti, kétszobás, 60 nm-es lakás utcára nézõ ablakkal, euróért, a Holdas templom környékén. Telefon: 0788/ Eladó kétszobás, 70 nm-es lakás utcára nézõ ablakokkal a nagyváradi vár környékén, euróért. Telefon: 0788/ Eladó kétszobás, 3. emeleti, PB típusú, 45 nm-es blokklakás euróért, ªtefan cel Mare- Penny. Telefon: 0788/ Eladó kétszobás, elsõ emeleti, AN típusú, 62,19 nm-es bokklakás a rogériuszi piacnál, euróért. Telefon: 0788/ Háromszobás Eladó háromszobás, 4. emeleti, 61,37 nm-es blokklakás euróért, Cantemir-Electrica. Telefon: 0788/ Eladó háromszobás, elsõ emeleti, PC típusú, 63,58 nm-es blokklakás a Velence negyedi piacnál euróért. Telefon: 0788/ Eladó háromszobás, elsõ emeleti, PB típusú, 65 nm-es blokklakás euróért. Telefon: 0788/ Eladó háromszobás, 2 fürdõszobás, 2 balkonos blokklakás, Alcatel, PC. Telefon: 0259/ Ház Eladó 90 nm-es ház pirosban 116 nm-es telekkel, nagy utcafronttal, euróért, Iuliu Maniu övezet. Telefon: 0788/ Eladó 122 nm-es ház pirosban 363 nm-es telekkel, euróért, Calea Clujului-Plastor. Telefon: 0788/ Eladó Szentjánoson 125 nm-es, 2012-ben befejezett ház, 239 nmes telekkel, euróért. Telefon: 0788/ Telek Kiadó 600 nm-es, emeleti kereskedelmi felület, 5 euró/nm, a rogériuszi Tineretului komplexumnál. Telefon: 0788/ Eladó 490 nm-es (17,5 m utcafront) házhely Nagyvárad és Szentandrás között, köves út, villany, 9500 euróért. Telefon: 0788/ Eladó 600 nm-es (16 m utcafront) házhely Biharpüspökiben, köves út, villany, euróért. Telefon: 0788/ JÁRMÛ KÍNÁL Sürgõsen eladó olcsón, jó állapotban lévõ, keveset használt, garázsban tartott 1310-es Dacia Break személygépkocsi, 1310-es Daciához való alkatrészek. Tel.: 0359/ (14 órától). LAKÁSFELSZERELÉS KÍNÁL Háztartási cikkek Eladó olcsón késkészlet, étkészlet, új mákdaráló és diódaráló. Telefon: 0359/ , érdeklõdni 14 óra után. KERES Háztartási cikkek Vásárolnék olcsón, esetleg ajándékba elfogadnék használaton kívüli, de mûködõ televíziót. Tel.: 0359/ (14 órától). EGYÉB KÍNÁL Eladó 3 kg titánium elektróda, 10 méter, 4 eres, szigetelt villanykábel, építkezéshez való ajtók, deszkák, anyagok, fûtõtestek. Tel.: 0359/ (14 órától). Eladó 58-as barna bõrkabát, 58- as kalapok és új öltöny, 58-as 3/4-es bunda, 45-ös gumicsizma. Tel.: 0359/ , érdeklõdni 14 órától. Eladók olcsón ásók, kiskapák, csákányok, barkács- és különbözõ szerszámok, 2 méteres vasasztal U70-es vinklibõl, kombinált fogók 8-10 lejért. Tel.: 0359/ (14 órától). Lapkihordókat, kézbesítõket keresünk Legsürgõsebben Nagyváradon, Biharon, Borson, Értarcsán és Biharszentjánoson Az Euro Media kiadóház terjesztési osztályán, a nagyváradi Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt személyesen várják azoknak a jelentkezését, akik folyamatos kereseti lehetõségként lapkihordást vállalnak, pár órás munkát heti öt alkalommal. Legsürgõsebben Nagyváradról, Borsról, Értarcsáról és Biharszentjánosról várunk jelentkezõket. Becsky Istvánt keressék a megadott címen, érdeklõdni a 0724/ as telefonszámon lehet. Hirdetésfelvétel vidéken A díjköteles apróhirdetéseket három vidéki településen is feladhatják olvasóink: Nagyszalontán I. I. Szabó L. Mária cégnél (a Republicii utca szám alatt, a CEC Bank kirendeltsége mellett, itt megrendelhetik üzleti jellegû reklámjaikat is a Reggeli Újság olvasói), valamint Bihardiószegen Újváry Tamás (tel.: 0748/ ), Szalacson Lécz András áll a rendelkezésükre. Eladó vaskályha hamutartóval és 10 méter csõvel, könyökcsövekkel. Tel.: 0359/ (14 órától). Eladó egy asztali rádió és egy orosz gyártmányú lemezjátszó (kicsi és nagy lemezekhez). Telefon: 0359/ , érdeklõdni 14 óra után. KERES Festményeket, bútorokat, könyvtárhagyatékot is vásárolunk. Telefon: 0757/ Aktuális! Festményeket (erdélyi magyar és román mûvészektõl), órákat, porcelán tárgyakat, bútorokat, étkészleteket, régiségeket vásárolok. Telefon: 0743/ SZOLGÁLTATÁS KÍNÁL Bútorszállítást, költöztetést vállalunk. Rakodókat biztosítunk. Telefon: 0772/ Mûanyag redõny, alumínium redõny, szalagfüggöny, hõszigetelõ ajtó, ablak készítését vállalom. Telefon: 0740/ , 0770/ KERES Keresek egy megbízható, komoly, nyugdíjas hölgyet a Rogériusz negyedben, aki kétszer egy héten bevásárol. Telefon: 0359/ , érdeklõdni 14 óra után. MUNKAHELY KÍNÁL Kereskedelmi társaság építkezésben jártas munkásokat alkalmaz. Telefon: 0733/ TÁRSKERESÕ Kedves, szimpatikus hölgy szeretne megismerkedni 70 éven felüli, komoly férfival. Telefon: 0770/ RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS Pihenj békében, legyen szép az álmod, Örökké gondol rád bánatos családod. VASI MAGDOLNA GÁLL ISTVÁN ANA IANCU EUGENIA CIOBANU AUREL HULEA Õszinte részvétünk a gyászoló családoknak. Mavrodoglu Ildikó, az Út Végén (La Capãtul Drumului) Kft. Nonstop Temetkezési Vállalat. A reggeliújság FONTOS HÍRE ÖNNEK Egy hirdetést fizet, négyet kap, mindössze 7 lejért! Töltse ki az alábbi szelvényt, és ha a hirdetését (eladás, vétel, bérlés, alkalmazás, szolgáltatások, társkeresõ) tíz szó erejéig rendkívül kedvezményesen megjelentetheti a reggeli újságban! Vágja ki és hozza el vagy küldje be az olvashatóan kitöltött szelvényt szerkesztõségünkbe, ahol 7 lejért egy helyett négy megjelenést biztosítunk az ön által kiválasztott napokon! Teljes név: Teljes lakcím: Telefonszám: Aláírás: A hirdetés szövege (maximum 10 szó): A megjelenések napja: * Amennyiben hirdetése meghaladja a tíz szót, megfelelõ számú szelvényt is felhasználhat. * A gyászjelentésekre, megemlékezésekre, köszönetnyilvánításokra és a köszöntõkre nem vonatkozik az akció. A hirdetés tartalmáért * Kérjük, a szelvényt olvashatóan, lehetõleg NAGYBETÛKKEL töltse ki! a hirdetõ * Ez a szelvény csak januárban érvényes. vállalja a felelõsséget.
12 12. reggeliújság KOKTÉL január 12., kedd Golden Globe-díjat kapott a Saul fia A 73. Golden Globedíjkiosztón a Saul fia kapta a legjobb idegen nyelvû filmnek járó elismerést, és ezzel az elsõ magyar film lett, ami Golden Globe-ot nyert. A gála fõ gyõztese A visszatérõ, amely megkapta a legjobb film, rendezés és férfi fõszereplõ díját a drámai kategóriában. Magyar idõ szerint hétfõn hajnalban 73. alkalommal osztották ki a Golden Globe-díjakat, amelyeket a Hollywood Foreign Press Association (HFPA), azaz a Los Angelesben dolgozó külföldi tudósítók szövetsége ítél oda. Bár a díjnak megközelítõleg sincs akkora szakmai presztízse, mint az Oscar-díjnak, az amerikai filmkritikusi szövetségek díjainak vagy az amerikai filmszakmai kamarák díjainak, azért évrõl évre nagy figyelem kíséri, mivel a gálát világszerte sugározzák a tévében, tele van sztárokkal, és relatíve jó buli, mert a vendégek italozhatnak közben. A NAP KÉPE A díjkiosztó idén számunkra természetesen a Saul fia miatt volt izgalmas, amely elnyerte a legjobb idegen nyelvû film díját, amit magyar film még sosem kapott meg eddig (Szabó István Redl ezredesét és Hanussenét jelölték). A díjat a rendezõ, Nemes Jeles László (képünkön) vette át, aki elõször kollégáinak mondott köszönetet, majd azzal zárta beszédét, hogy a holokauszt az évek során absztrakcióvá vált, de számomra inkább egy emberi arc, és ne felejtsük el ezt az arcot. A gála házigazdája idén Ricky Gervais (A hivatal, Futottak még) volt, aki korábban már háromszor (2010 és 2012 közt) vezette a mûsort. Az este legfõbb gyõztese némiképp meglepõ módon A visszatérõ (The Revenant) címû film lett, amely elnyerte a legjobb dráma, a legjobb rendezés (Alejandro González Inárritu) és a legjobb drámai férfi alakítás (Leonardo DiCaprio) díját is. Az viszont cseppet sem volt meglepõ, hogy a téli vadonban a túlélésért küzdõ 19. századi prémvadászt alakító DiCaprio megkapta a színészi elismerést, és minden jel arra utal, hogy ez lesz az év, amikor megtörik nála az Oscar-átok: már négyszer jelölték színészként, de még egyszer sem nyert. Az Oscar-jelöléseket 14- én jelentik be, biztosak lehetünk benne, hogy õ is a jelöltek közt lesz, de hogy nyer-e, az majd csak február 28-án éjjel derül ki. Az egyre elterjedtebbé váló szelfizés, az önfotózás fontos kelléke a szelfibot. Aztán vagy benne leszünk a képben, vagy nem Fotó: Csikos Rolland Meghalt David Bowie Két nappal a 69. születésnapja, és az erre idõzített zseniális új lemeze megjelenése után 69 éves korában, január 10-én elhunyt David Bowie, miután 18 hónapos küzdelmet folytatott a rákkal. David Bowie békésen hunyt el családja körében január 10- én, miután 18 hónapig harcolt a rákkal olvasható az énekes Facebook-oldalán, ahol azt kérik a rajongóktól, hogy tartsák tiszteletben a család gyászát. Az énekes halálhírét zenei képviselõje és fia is megerõsítette különbözõ médiumoknak. A popsztár 69 éves volt, pár napja jelent meg legújabb albuma, a Blackstar. A londoni születésû brit zenész, színész, zenei producer és zeneszerzõ öt évtizedet átívelõ pályafutása során fõleg az 1970-es években többször újította meg zenéjét, gyakran új zenei trendek elõfutárává válva ezzel. Zenei újításait külsejének és személyiségének megváltoztatásával ötvözte, kiérdemelve így a pop kaméleonja elnevezést. Bowie munkássága a zenészek szinte minden késõbbi generációjára hatást gyakorolt. Tartós népszerûségéhez különleges, bariton énekhangja és munkáinak intellektuális mélysége is nagyban hozzájárult írják róla a Wikipédián. Bowie pályája során 136 millió albumot adott el, és a brit popzene történetének tíz leggazdagabb elõadója között tartják számon ben a Rolling Stone magazin minden idõk 100 legnagyobb elõadóját tartalmazó listáján a 39. helyre sorolta. JÓ ÉTVÁGYAT! Szalagos farsangi fánk A nagyi szerint fánkot sütni nem nehéz. Minden a jó liszten, az élesztõn, a megfelelõ kidolgozáson és a többszörös pihentetésen múlik. Hozzávalók: 75 deka jó minõségû átszitált liszt (ettõl könynyû, levegõs lesz a tészta), 5-6 deka (nem szárított) élesztõ, 4 tojás, 1 evõkanál cukor, 3 deka zsír, 1 citrom, 1 csomag vaníliás cukor, tej, pici só. Elkészítése: Körülbelül 1,5 deci langyos cukros tejben elmorzsoljuk az élesztõt, majd felfuttatjuk. Egy nagyobb tálba (amiben lesz elég hely a tésztának megkelni) beleszitáljuk a lisztet, elmorzsoljuk benne a zsiradékot. Hozzáadjuk a 4 egész tojást, a vaníliás cukrot, az egy kanál cukrot, a pici sót, és belereszeljük a citrom héját. Az egészet összedolgozzuk a közben felfutott élesztõvel, majd kézzel jól kidolgozzuk. Ez a mûvelet az egyik legfontosabb része a fánksütésnek. Határozott mozdulatokkal, olyan simára verjük a tésztát, hogy az leváljon az edény oldaláról. Szép nagy cipót formálunk belõle, és körülbelül fél óráig langyos helyen kelesztjük. Ha megkelt, lisztezett deszkára borítjuk, kicsit ismét megdolgozzuk, majd percig letakarva pihentetjük. A sok pihenést megszolgálja a tészta, mert így lesz majd könnyû, levegõs. Kisodorjuk hozzávetõleg 1 centi vastagra, majd kiszaggatjuk. A kiszaggatott formákat ismét pihentetjük körülbelül 15 percig, majd forró olajban kisütjük (egyszer félúton megforgatjuk). Porcukorral, baracklekvárral tálaljuk.
Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24.
Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Nem lenne tanár, és azt is elmondja, miért nem. - Kipróbálná magát külföldön, de imád magyarul énekelni. - Interjú Molnár Ferenc Caramellel cigányságról, kirekesztésrõl,
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS A költségmegtakarítás mellett munkahelyeket is megõriz az önkormányzat az általános iskola és a középiskola összevonásával Kevesebb iroda, kevesebb vezetõ a
AKTUÁLIS. 19-tõl tervezik bevezetni. Volán járatleállítás, útvonal hosszabbítás
AKTUÁLIS Adj vért, és ments meg három életet! - Közel 40-en adtak vért Ma Magyarországon a rendszeres véradóknak köszönhetõen biztosított a vérellátás, de mindig szükség van újabb és újabb önkéntesekre,
J E G Y Z Õ K Ö N Y V
J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. december 11-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme
VITAINDÍTÓ. Elemzés a 2005-ös kisebbségi törvénytervezetrõl. Márton János Orbán Balázs. 1. Bevezetõ
VITAINDÍTÓ Márton János Orbán Balázs Elemzés a 2005-ös kisebbségi törvénytervezetrõl 1. Bevezetõ Tanulmányunkban az RMDSZ által kidolgozott 2005-ös kisebbségi törvénytervezet elemzésére vállalkozunk. A
Kiállítás GYÖNYÖRÛ HÍMZÉSEK, GOBELINEK A KÉZIMUNKÁK MARTFÛI NAGYMESTEREITÕL
AKTUÁLIS Kiállítás GYÖNYÖRÛ HÍMZÉSEK, GOBELINEK A KÉZIMUNKÁK MARTFÛI NAGYMESTEREITÕL Az elmúlt esztendõ legújabb kézimunkáit tárják népmûvészetet kedvelõ közönségük elé a martfûi Díszítõmûvészeti és Gobelinkör
EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek.
EZ TÖRTÉNT ESZTÉTIKAI TANÁCSKOZÁS AZ ÓVODÁBAN Egyetlen gramm tapasztalat többet ér egy tonna teóriánál John Dewey Lokálpatrióta szemlélet csíráinak kialakítása a projektpedagógia módszereivel címmel tartottak
1055 Budapest Ajánlott
Igazságügyi Minisztérium Dr. Kondorosi Ferenc közigazgatási államtitkár úrnak Levéltervezet Készítette: l. sz. Munkacsoport 2005. november. 1055 Budapest Ajánlott Kossuth Lajos tér 4. Tértivevényes Tisztelt
Zökkenõmentes kérvényezés Egyelõre nem tolonganak a váradiak a fûtéstámogatásért
BIHAR MEGYEI NAPILAP NAGYVÁRAD, 2015. NOVEMBER 6., PÉNTEK XII. ÉVFOLYAM, 3349. SZÁM ÁRA: 1,40 LEJ WWW.REGGELIUJSAG.RO Zökkenõmentes kérvényezés Egyelõre nem tolonganak a váradiak a fûtéstámogatásért Tizenhat
26. számú JEGYZŐKÖNYV
26. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: Ülés helye: Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 11-én 10 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme
A Kölcsey-emlékházra gyûjtenek
BIHAR MEGYEI NAPILAP NAGYVÁRAD, 2016. FEBRUÁR 19., PÉNTEK XIII. ÉVFOLYAM, 3420. SZÁM ÁRA: 1,40 LEJ WWW.REGGELIUJSAG.RO A Kölcsey-emlékházra gyûjtenek Nemzeti közadakozást hirdetett a KREK Fotó: Csikos
Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy. 1. Bevezetés Problémafelvetés
Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy 1. Bevezetés Problémafelvetés Jelen tanulmány a Pozsony és környéke agglomerációjában lakó szlovák állampolgárok helyzetét vizsgálja az oktatás és egészségügy
HÉZAG NÉLKÜL. Egyeztettünk. A tárgyalásokat a parlamenti választások,
VIII. évfolyam 11. szám Egyeztettünk Mottó: Attól még senki sem lett szegényebb, hogy beleadott mindent. 16.-án a Mozdonyvezetõk Szakszervezete (MOSZ) és a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSz) vezetõ
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan
Tájékoztató a Képviselõ-testület üléseirõl
Harminc évvel ezelõtt tért haza történelmünk néma, nagy tanúja, a SZENT KORONA Története keserédes, viszontagságos, fájdalmas történelmi krimibe illõ. Írtak már róla könyveket, tanulmányokat, tudós szakemberek
Véget ért a Festum Varadinum
BIHAR MEGYEI NAPILAP NAGYVÁRAD, 2016. ÁPRILIS 26., KEDD XIII. ÉVFOLYAM, 3466. SZÁM ÁRA: 1 LEJ WWW.REGGELIUJSAG.RO Fotó: Csikos Rolland Véget ért a Festum Varadinum A Föld napját ünnepelték Szemétszedés,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 21-én 15,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.
Szám: V/105-10/2014. Készült: 2 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 21-én 15,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v az Országos Kisebbségi Bizottság 2008. december 16-án, kedden, 11 órakor az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V. Szalay utca 10-14.) 610. számú tárgyalójában megtartott
Kiss Sándor nem indul többé
BIHAR MEGYEI NAPILAP NAGYVÁRAD, 2016. JANUÁR 20., SZERDA XIII. ÉVFOLYAM, 3398. SZÁM ÁRA: 1 LEJ WWW.REGGELIUJSAG.RO Fotó: Csikos Rolland Kiss Sándor nem indul többé Csak tiszta forrásból Remek címválasztás
környezet megteremtésérõl, amelyben a hallgatag kisgyermeket megszólítják,
Útmutató a szülõknek A kilencvenes évek elején a kisgyermekek, óvodások nevelésével foglalkozó hasznos és tanulságos angol könyv szerzõje külön fejezetet szánt az átlagostól eltérõen fejlõdõ gyermekeknek.
Számítógépes tanfolyamok a paksi városi könyvtárban
mélyrétegérõl, a tudáshordozók egyik legfontosabbikáról. A cseh-zsidó lángelme, a prágai Franz Kafka németül írt, de ez kényszerzubbony volt a számára. Nem volt az anyanyelve, nem volt a Mameloschen. Amikor
Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 20. szám, 2011. máj. 15. Kedves Testvérek!
Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 20. szám, 2011. máj. 15. Kedves Testvérek! ségeik kezébe. Kis szerencsével ez kitarthat egy generációnyi időn át is, mint legutóbb
SAJTÓANYAG. A rendezvény keretében került sor a Legjobb Női Munkahely 2014 Díjak ünnepélyes átadására.
SAJTÓANYAG NŐ, CSALÁD ÉS KARRIER II. Generációk közötti együttműködés nemzetközi konferencia a Personal Hungary 12. Emberierőforrás- menedzsment Szakkiállításon. A rendezvény keretében került sor a Legjobb
Teleki László Intézet, Budapest MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest BBTE Módszertan Tanszék, Kolozsvár KÉRDŐÍV. A középfokú oktatás helyzete
Kódszám Teleki László Intézet, Budapest MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest BBTE Módszertan Tanszék, Kolozsvár KÉRDŐÍV A középfokú oktatás helyzete - tanári kérdőív 2003 1 Tisztelt Tanárnő / Tanár úr!
absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt,
A KISEBBSÉGI (MAGYAR) FELSÕOKTATÁS HELYZETE SZATMÁRNÉMETIBEN 1 Hollósi Hajnalka A KISEBBSÉGI (MAGYAR) FELSÕOKTATÁS HELYZETE SZATMÁRNÉMETIBEN 1 Absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulás Szociális Egészségügyi és Oktatási, valamint Pénzügyi Bizottsága Cím: 5666 Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000, Fax: 68/440-860 E-mail: kisterseg@medgyesegyhaza.hu
Asztalos turbulens ötödik helye
50 51 Asztalos turbulens ötödik helye 2009. május 22-én jó hírrel szolgált a Nemzeti Sportszövetség: Asztalos István, a duisburgi gyôztes szabadkártyát kapott, így megvédheti címét Tajvanon. Ejtôernyôs
Danke schön, Traunstein!
Danke schön, Traunstein! (Köszönjük, Traunstein!) Soha nem lehet elég korán köszönetet mondani. Soha nem lehet elégszer köszönetet mondani. Soha nincs késő köszönetet mondani mondta el Ottó Péter, Zirc
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja a képviselő-testület
Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28.
Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28. Valahol az országban, rendõrök, és romák "szövetséget kötöttek". Szövetséget kötöttek arra, hogy közösen, kéz a kézben fognak fellépni mindenkivel szemben,
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 25. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 25. hét Erdély Egyházi restitúció: jelentést sürget egy amerikai kongresszusi bizottság Az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága egy módosító indítvánnyal beiktatta
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Alsóörs község Önkormányzat képviselő-testület 2016. április 19-én 16.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről
ALSÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 5/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Alsóörs község Önkormányzat képviselő-testület 2016. április 19-én 16.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről
Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?
Suhai György 1. oldal 2000.11.24. Gen. 2:1-3. A szombatnap elrendelése Fő kérdés: Mire adta nekünk Isten a nyugodalom napját? Hogyan élhetünk vele helyesen? Az itt leírtak tulajdonképpen egy, a nyugodalom
KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.
BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott
Jegyzıkönyv. 1. A József Attila-lakótelep közbiztonságának helyzete
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének József Attila-lakótelepi Településrészi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: I. 364-6/2012. Jegyzıkönyv Készült: a József
országosan a harmadik legkedvezõtlenebb.
Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara TOLNAI 8. évfolyam 10. szám A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági havilapja 2007. november Országosan a harmadik legkedvezõtlenebb a mutatónk Sok a
FVB-9/2010. (FVB-9/2010-2014.) J e g y zőkönyv
FVB-9/2010. (FVB-9/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2010. október 5-én, kedden, 9 óra 30 perckor a Képviselői Irodaház 562. számú tanácstermében megtartott üléséről
PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA
PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 1. szám 2005. augusztus Festmény az 1924. évi viharforgatag pátyi pusztításáról. (Lásd cikkünket a 15. oldalon!) Erdei iskola Visegrádon. (Lásd
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2012. 14. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2012. 14. hét Erdély Önálló magyar vonal a MOGYE-n Elfogadta a kormány azt a határozatot, amely egy új kart hoz létre a magyar és angol tannyelvű szakok számára a Marosvásárhelyi
JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme
JEGYZŐKÖNYV Készült: Abádszalók Város Képviselőtestületének 2009. augusztus 19-én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Az ülésen jelen voltak: Bordás Imre polgármester,
Semmelweis Ignác emlékezetére c. kétnyelvű kötet ünnepi bemutatása a Semmelweis Szalonban 2015. november 25-én. Tisztelt közönség, tisztelt alkotók!
Semmelweis Ignác emlékezetére c. kétnyelvű kötet ünnepi bemutatása a Semmelweis Szalonban 2015. november 25-én Tisztelt közönség, tisztelt alkotók! Köszönöm, hogy részese lehetek ennek az ünnepnek, s köszönhetem
Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt
Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-án tartott nyilvános üléséről
HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-án tartott nyilvános üléséről Tartalmazza a : 73/2015.(V.28.)
~ 352 ~ 102-19/2011. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2011. december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről.
102-19/2011. Jegyzőkönyv Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2011. december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről. Határozat száma: 240/2011.(XII.15) 241/2011.(XII.15) 242/2011.(XII.15) 243/2011.(XII.15)
Tizenöt kísérlet a szuverenitásvesztés ellensúlyozására. Nemzeti parlamentek az Európai Unióban
Tizenöt kísérlet a szuverenitásvesztés ellensúlyozására. Nemzeti parlamentek az Európai Unióban Gyõri Enikõ Az Országgyûlésben 1 a 2002. decemberi alkotmánymódosítás 2 értelmében 2003 õszén kezdõdtek meg
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 42. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 42. hét Erdély Magyarország Oktatási és gazdasági kérdésekről tárgyaltak a MÁÉRT szakbizottságokban Október 8-án ülésezett a MÁÉRT Oktatási és Kulturális Szakbizottsága,
JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.
H A R A N G S Z Ó Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember A L S Ó V Á R O S I A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. szeptember Mert nem azért szálltam alá a mennybõl, hogy
EGYÉNI BALESET-BIZTOSÍTÁSOK. Ôrangyal baleset-biztosítás Ügyféltájékoztató, Általános és különös feltételek, Nyilatkozat
EGYÉNI BALESET-BIZTOSÍTÁSOK Ôrangyal baleset-biztosítás Ügyféltájékoztató, Általános és különös feltételek, Nyilatkozat Ügyféltájékoztató 1 Tisztelt Ügyfelünk! Megtisztelônek érezzük, hogy biztosítási
Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.
Szám: 1/3/2/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza
Gödöllő Város Képviselő-Testülete
Gödöllő Város Képviselő-Testülete File: D:\Képviselő testületi\2011\0421\2011 április 21 001.rep 2011.04.21, 08:04 N Y I L V Á N O S K É P V I S E L Ő -T E S T Ü L E T I Ü L É S J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1
7-4/2014. E L Ő T E R J E SZ T É S az Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának 2014. február 05. napján tartandó ülésére
Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa E l n ö k é t ő l 6647 Csanytelek, Volentér János tér 2 Tel.: 63 / 578 510 Fax: 63 / 578-517, e-mail: atmot@csanytelek.hu 7-4/2014. E L Ő T E
AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2273/I/2006 (X. 11.) sz. HATÁROZATA
AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2273/I/2006 (X. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balatonfűzfő Város Önkormányzata 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. Telefon: 06/88 596-910 Fax: 06/88 596-901 e-mail: jegyzo@balatonfuzfo.hu Szám: 4/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonfűzfő Város
J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester. Erdélyi Zsolt, Fodor Béla, Lehoczki Zoltán, Szegedi Csaba, Tóth József, Tóth Sándor,
J e g y z ı k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 2007. június 28.-án 17 órai kezdettel megtartott n y i l v á n o s ülésérıl. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester Tasi
Újabb vigyázó szemek. media13.hu. Díszpolgárjelölés. Büdzsé 2016. A TV13 mûsorából. Térfelügyelet Havi 300 intézkedést kezdeményeznek az operátorok
media13.hu XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ANGYALFÖLD-ÚJLIPÓTVÁROS-VIZAFOGÓ 2016. JANUÁR 22. Díszpolgárjelölés Az önkormányzat idén is várja a helyi lakosok és civil közösségek javaslatait, illetve jelöléseit a
PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. december 21-én (szerda) 17:00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2011. december 21. Határozat:
JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Hozott határozatok: 13/2013.(III.11.) 14/2013.(III.11.) 15/2013.(III.11.) 16/2013.(III.11.)
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 31. hét Erdély Ponta: Orbán bántó és provokáló alak Victor Ponta sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. A román kormányfő
Miért van szükség közigazgatási minimumra?
Dr. Dudás Ferenc közigazgatási elemzõ, az MKKSZ szakmapolitikai vezetõje, a KözigPress fõszerkesztõje Miért van szükség közigazgatási minimumra? Iránymutató és példaadó Mesterek után mindig nehéz szólni.
2. Balatonrendes Önkormányzat 2012. évi költségvetés I. fordulójának tárgyalása.
1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: B- 29-2 /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.
C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv
Varga András. Õsi magyar nyelvtan
Varga András Õsi magyar nyelvtan Õsi magyar nyelvtan Tartalomjegyzék Õsi magyar nyelvtan...1 Bevezetõ...1 Mi a probléma az indogermán nyelvelemzõ készlettel?...1 Alá és fölérendelt mondatok...1 Az egész
AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket"
AKTUÁLIS Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket" A város közbiztonságának helyzetérõl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrõl, valamint
J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk községben 2015. november 20-án 16.30 órakor tartott közmeghallgatásról.
J e g y z ő k ö n y v Készült Zajk községben 2015. november 20-án 16.30 órakor tartott közmeghallgatásról. Az ülés helye: Művelődési Ház Zajk Jelen vannak: Grózner Tiborné polgármester, Kovács Tibor alpolgármester,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2012. április 5-én megtartott üléséről Hozott döntések: 21/2012. számú határozat napirend elfogadásáról 22/2012. számú határozat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Szob Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. február 5. napján megtartott nyílt üléséről.
Szám: 362/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szob Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. február 5. napján megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Remitzky Zoltán polgármester dr. Holocsi Krisztián
ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö
Mi újság. a PADOSZ - nál? Eredményes az üzemi tanács és munkavédelmi képviselő választás a Partner Kft-nél
Mi újság 2016. január P A K S I A T O M E R Ő M Ű D O L G O Z Ó I N A K S Z A K S Z E R V E Z E T E a PADOSZ - nál? X X. É V F O L Y A M 1. S Z Á M I N F O R M Á C I Ó S K I A D V Á N Y Legalább egymilliárd
J e g y z ı k ö n y v
Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 13.236-2/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,
JEGYZŐKÖNYV. beruházási és műszaki osztályvezető szervezési és önkormányzati osztályvezető
JEGYZŐKÖNYV Készült: Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Dunavarsányi Közös Önkormányzati Hivatal Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár Nagytermében 2015. július 14-én, 17 10 órai kezdettel
Ne játsszanak az életükkel!
BIHAR MEGYEI NAPILAP NAGYVÁRAD, 2016. MÁRCIUS 10., CSÜTÖRTÖK XIII. ÉVFOLYAM, 3434. SZÁM ÁRA: 1 LEJ WWW.REGGELIUJSAG.RO Ne játsszanak az életükkel! Informatikaképzés diákoknak Cipruson Az Erasmus + program
Ügyféltájékoztató. Tisztelt Ügyfelünk! Biztosítónk fôbb adatai. Titok- és adatvédelem
Ügyféltájékoztató 1 Tisztelt Ügyfelünk! Megtisztelônek érezzük, hogy biztosítási szerzôdés megkötésére irányuló ajánlatával a Groupama Biztosító Részvénytársaságot kereste meg. Ezúton tájékoztatjuk Önt
Megint reform. Tartalomjegyzék. Tartalom Jegyzet. Sírjunk vagy nevessünk? A kormány nem adja fel: 2007 végén újabb dokumentumot. Reflektorban a reform
Tartalom Jegyzet Tartalomjegyzék Reflektorban a reform Parlamenti munka Tanyaprogram készül Szabálysértési reform Közbeszerzési tanácsok Európai Unió Környezetbarát feszutiválok Négyes metró Pályázatfigyelõ
Jegyzőkönyv lakossági fórumról
Budaörsi Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Telephely: 2040 Budaörs, Szabadság út 133. fszt. 6. Cégjegyzékszám: Cg. 13-09-109561; Adószám: 13799676-2-13
Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 231-232 T á r g y s o r o z
Tartalom 1. Bevezető, a házirend hatálya... 3 2. Az otthon adatai... 3 3. Az intézményi ellátás igénybevétele... 3 Intézményi jogviszony kezdete :...
Parádi Idősek Otthona 3240. Parád Toldi u. 14. sz. Tel 36/ 544-300 fax: 36/544-127 web: www.idosekotthonaparad.hu e-mail: titkarsag@idosekotthonaparad.hu HÁZIREND 2013. Tartalom 1. Bevezető, a házirend
JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző
BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 6/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 28. napján megtartott rendes
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. április 30-án, Újtikoson a Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal Újtikosi Kirendeltségének hivatalos helyiségében Újtikos Községi Önkormányzat Képviselő-testület
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült 2015. április 14-én (kedd) 9.00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében (1239 Budapest, Grassalkovich út 162.) megtartott nyílt üléséről Jelen vannak: Geiger Ferenc, Weinmann
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. február 4 -én Jászboldogháza Önkormányzati Képviselőtestületének rendkívüli ülésén 15.00 órakor, a Községháza tanácskozó termében. Jelen vannak: Gerhát Károly, Joó-Kovács
HA ROKKANT VAGY, NINCS KEGYELEM!
HA ROKKANT VAGY, NINCS KEGYELEM! Mindegy, hogy 20 éves fiatal vagy, esetleg már 50 éven túli idősödő, vagy éppen középkorú, ha rokkant vagy, akkor megpecsételődött a sorsod. Ha rokkant vagy, számodra nincs
ISMERTETÔ AZ EURÓPAI UNIÓRÓL
Készült a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége kiadásában a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium irányításával mûködô Széchenyi Vállalkozásfejlesztési Programja keretében meghirdetett Az európai
Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében.
1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: S- 4-67 /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános
J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014.
AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 108/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Értékelés Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66) 452-252
Minden ügy ugyanolyan fontos
BIHAR MEGYEI NAPILAP NAGYVÁRAD, 2015. NOVEMBER 3., KEDD XII. ÉVFOLYAM, 3346. SZÁM ÁRA: 1 LEJ WWW.REGGELIUJSAG.RO Minden ügy ugyanolyan fontos Újra Miskolcon a margittai diákok Februárban nevezték ki Nagyvárad
JEGYZŐKÖNYV. képviselő Dr. Kun Lászlóné. képviselő Herczeg Mariann. képviselő Mekler Andrea. képviselő Orbán Róbert. képviselő dr.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 22-én, 9 00 órakor a Dunavarsányi Közös Önkormányzati Hivatal Nagytermében megtartott rendkívüli, nyílt üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nádasd 28-11/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2012. április 26-án (csütörtökön) 17 órakor a Művelődési
Székelyföld területi autonómiája
Márton János Székelyföld területi autonómiája Koncepciók és esélyek 1. Bevezetõ A 2003-as év eseményei közel tízéves hallgatás után újra terítékre hozták a romániai magyar közösség autonómiájának kérdését.
Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)
KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL. Georg Groddeck
Thalassa (7) 1996, 3: 118 122 KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL (Részlet) Georg Groddeck Nem gondoltam volna, hogy ily KEMÉNY SZAVAKKAL képes MEGDORGÁLNI, Tisztelt Barátném. Ön világos okfejtést követel tõlem, pusztán
A kultúra menedzselése
A kultúra menedzselése Beszélgetés Pius Knüsellel Svájcban tavasztól őszig nagy rendezvénysorozaton mutatkozik be a négy visegrádi ország kultúrája. A programot, amely a Centrelyuropdriims összefoglaló
Beszámoló a 2016.január 29.-i rendkívüli képviselő-testületi ülésről.
Beszámoló a 2016.január 29.-i rendkívüli képviselő-testületi ülésről. Sinkovicz Zoltán polgármester az ülést megnyitotta, megállapította, hogy a testület határozatképes, s bejelentette egy képviselő (Spiegelhalter
Jegyzőkönyv. Jelen voltak: Gémes László polgármester Lukács Istvánné képviselő R. Nagy Mihály képviselő Szabó Tibor képviselő Tóth Péter képviselő
Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. április 21-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes
PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. MÁRCIUS 05-I ÜLÉSÉRE
IKTATÓSZÁM: 06-6/64-4/2009. TÁRGY: A PÉCSI ROMA INTEGRÁCIÓS TANÁCS HELYZETELEMZÉSE ÉS JAVASLATAI A PÉCSETT ÉLŐ ROMÁK/CIGÁNYOK ÉLETESÉLYEINEK JAVÍTÁSÁRA MELLÉKLET: E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS
Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2011. február 1-jén 15 órakor megtartott 2. nyílt üléséről
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Humán Ügyek Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2011. február 1-jén 15 órakor megtartott 2. nyílt üléséről Jelen vannak: Illyés