2. A Rendelet 24. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
|
|
- Jenő Kozma
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: november 22. Dr. Mészár Erika a jegyzőt helyettesítő aljegyző Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 69/2011. (XI.22.) önkormányzati rendelete a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről, valamint a lakbér mértékéről szóló 16/2010. (III. 18.) önkormányzati rendelet módosításáról Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló évi LXXVIII. törvény 3. -ban kapott felhatalmazás alapján az Alkotmány 44/A. (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. A Budapest Józsefvárosi Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről, valamint a lakbér mértékéről szóló 16/2010. (III. 18.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) a következő 21/A. -al egészül ki: 21/A Azzal a bérlővel, aki határozott időre szóló bérleti szerződés alapján előbérleti joggal rendelkezett és a szerződés lejártát követően a szerződéskötést akadályozó körülményeket elhárította -ha a szerződéskötés feltételei fennállnak- ugyanarra a lakásra a Képviselő-testület felhatalmazása alapján a bérbeadó szervezet új, határozott időre szóló szerződést köthet. E -ban meghatározott lakáshasználó a rendelet szabályai szerint részletfizetési megállapodást köthet a 41. (3) bekezdés b) pontja szerint. 2. A Rendelet 24. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (3) A lakásigény felső határának mértékére vonatkozó szabályok és a (2) bekezdésben foglaltak alól a szociális ügyeket gyakorló bizottság az együttlakó személyek egészségi állapotára, életkorára, valamint foglalkozására tekintettel legfeljebb egy szobával méltányosságból eltérhet. 3. A Rendelet 39. (1) bekezdése a következő rendelkezéssel egészül ki: RENDELKEZÉSEI BEÉPÍTVE A 16/2010.(III.18.) SZ. ÖNKORMÁNYZATI RENDELETBE 1
2 (1) Amennyiben a bérlő a részletfizetési megállapodásban foglalt feltételeknek megfelelően, hiánytalanul teljesíti a fizetési kötelezettségeit, a részletfizetést további kamat nem terheli. 4. A Rendelet 40. (1) bekezdése a következő rendelkezéssel egészül ki: (1) Amennyiben a bérlő a részletfizetési megállapodásban foglalt feltételeknek megfelelően, hiánytalanul teljesíti a fizetési kötelezettségeit, a részletfizetést további kamat nem terheli. 5. A Rendelet 41. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (3) a) A Képviselő-testület felhatalmazása alapján a bérbeadó szervezet azzal a bérlővel, aki a 31/2010. (VIII. 15.) számú rendeletben meghatározott jövedelemre vonatkozó jogosultsági feltételeknek nem felel meg, de az ő, valamint a vele jogszerűen együtt lakók 1 főre jutó jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 500%-át és fennálló tartozásának 10%-át egyösszegben megfizeti, a fennmaradó hátralékra legfeljebb 36 havi részletfizetési megállapodást köt a bérlővel. Amennyiben a bérlő a részletfizetési megállapodásban foglalt feltételeknek megfelelően, hiánytalanul teljesíti a fizetési kötelezettségeit, a részletfizetést további kamat nem terheli. A bérlő ettől eltérő részletfizetési kérelméről a hatáskörrel rendelkező bizottság a bérbeadó szervezet javaslata alapján dönt. b) A Képviselő-testület felhatalmazása alapján a bérbeadó szervezet azzal a jogcím nélküli lakáshasználóval, aki a 31/2010. (VIII. 15.) számú rendeletben meghatározott jövedelemre vonatkozó jogosultsági feltételeknek nem felel meg, de az ő, valamint a vele jogszerűen együtt lakók 1 főre jutó jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 500%-át és fennálló tartozásának 10%-át egyösszegben megfizeti, a fennmaradó hátralékra legfeljebb 24 havi részletfizetési megállapodást köt a jogcím nélküli lakáshasználóval. Amennyiben a jogcím nélküli lakáshasználó a részletfizetési megállapodásban foglalt feltételeknek megfelelően, hiánytalanul teljesíti a fizetési kötelezettségeit, a részletfizetést további kamat nem terheli. A jogcím nélküli lakáshasználóval ettől eltérő részletfizetési kérelméről a hatáskörrel rendelkező bizottság a bérbeadó szervezet javaslata alapján dönt. 6. A Rendelet 43. (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (2) (A bérlő a lakbér szociális helyzet alapján történő megállapítására jogosult) a) akinek a háztartásában az egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 350%-át és 7. (1) A Rendelet 45. (2) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép: (2) Az új bérleti díj megállapítását (kiszámítását) és az új bérleti díj mértékének bérlővel való közlését -a változást követő első számlában a hatályos rendeletre hivatkozással- a bérbeadó szervezet végzi. (2) A Rendelet 45. (3) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép: 2
3 (3) A bérlő a lakbér mértékének módosítását követő első számla kézhezvételétől számított 15 napon belül a bérbeadó szervezetnél betekinthet a számítás alapját képező iratokba és ettől a naptól számítva 8 napon belül kifogással élhet. 8. (1) A rendelet 47. (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (1) A ténylegesen fizetendő lakbér alapját képező növelő és csökkentő tényezőkkel nem rendelkező lakásokra megállapított lakbér komfortfokozat szerinti mértéke év január hó 31. napjáig: Komfort fokozat: Szociális lakbér: Költségelvű lakbér: Piaci alapú lakbér: Nem távfűtéses összkomfortos lakás Komfortos és távfűtéses összkomfort. lakás 290,00 Ft/m 2 /hó+áfa 351,00 Ft/m 2 /hó+áfa 632,00 Ft/m 2 /hó+áfa 272,00 Ft/m 2 /hó+áfa 329,00 Ft/m 2 /hó+áfa 592,00 Ft/m 2 /hó+áfa Félkomfortos lakás 177,00 Ft/m 2 /hó+áfa 214,00 Ft/m 2 /hó+áfa 385,00 Ft/m 2 /hó+áfa Komfortnélküli lakás 136,00 Ft/m 2 /hó+áfa 165,00 Ft/m 2 /hó+áfa 296,00 Ft/m 2 /hó+áfa Szükséglakás 109,00 Ft/m 2 /hó+áfa 132,00 Ft/m 2 /hó+áfa 237,00 Ft/m 2 /hó+áfa a) A ténylegesen fizetendő lakbér alapját képező növelő és csökkentő tényezőkkel nem rendelkező lakásokra megállapított lakbér komfortfokozat szerinti mértéke év február hó 1. napjától kezdődően: Komfort fokozat: Szociális lakbér: Költségelvű lakbér: Piaci alapú lakbér: Nem távfűtéses összkomfortos lakás Komfortos és távfűtéses összkomfort. lakás 290,00 Ft/m 2 /hó+áfa 370,00 Ft/m 2 /hó+áfa 665,00 Ft/m 2 /hó+áfa 272,00 Ft/m 2 /hó+áfa 346,00 Ft/m 2 /hó+áfa 623,00 Ft/m 2 /hó+áfa Félkomfortos lakás 177,00 Ft/m 2 /hó+áfa 225,00 Ft/m 2 /hó+áfa 405,00 Ft/m 2 /hó+áfa Komfortnélküli lakás 136,00 Ft/m 2 /hó+áfa 174,00 Ft/m 2 /hó+áfa 312,00 Ft/m 2 /hó+áfa Szükséglakás 109,00 Ft/m 2 /hó+áfa 139,00 Ft/m 2 /hó+áfa 250,00 Ft/m 2 /hó+áfa (2) A Rendelet 47. (11) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: 3
4 A lakbért az e rendeletben meghatározott csökkentésre és növelésre vonatkozó előírások és a legkisebb lakbér mértékére vonatkozó szabály alkalmazásával kell megállapítani és az így megállapított bérleti díjat számlában közölni a hatályos rendeletre hivatkozással. 9. A Rendelet 48. -a a következő (5) bekezdéssel egészül ki: (5) A bérbeadó szervezet a lakbér mértékének módosítását a módosítást követő első számlában közli a bérlővel a hatályos rendeletre hivatkozással, továbbá hirdetményi úton közzéteszi. 10. A Rendelet 51. (2) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép: (2) A Képviselő-testület felhatalmazása alapján a bérbeadó szervezet közös kérelem alapján a bérlőtársi jogviszonyt elismeri a bérlő és a) a közokirattal igazolt élettársa, b) a jogszerűen befogadott szülője, gyermeke, gyermekének gyermeke (unoka) között c) ha legalább 5 év óta lakcím bejelentéssel és életvitelszerűen együtt lakik az ingatlanban. 11. A Rendelet 60. helyébe a következő rendelkezés lép: (1) A bérlő kérelmére a tulajdonosi jogokat gyakorló bizottság hozzájárulásával bérbe adható bővítés céljából a bérelt lakással szomszédos lakás és nem lakás céljára szolgáló helyiség is. A lakásbővítés bérlő általi elvégzését a bérbeadó és a bérlő a már fennálló bérlet és jövőben létesítendő bérlet esetében is kezdeményezheti. (2) A bérbeadó szervezet a HVT területén lévő lakásokat kivéve lakás megüresedése (birtokba való visszavétele) esetén köteles megvizsgálni, hogy van-e lehetőség csatolásra vagy a lakás más módon történő hasznosítására. (3) A csatolásra felhasználható lakások rendelkezésre állása esetén a bérbeadó szervezet előterjesztést készít elő a csatolással kapcsolatban megköthető megállapodás jóváhagyására a tulajdonosi jogokat gyakorló bizottsághoz döntés végett. (4) A bérlőnek vállalnia kell a megnövekedő alapterületre vonatkozó lakbér megfizetését, továbbá a műszaki egyesítéssel, bővítéssel kapcsolatos eljárás és a munkálatok költségeit. (5) Amennyiben a csatolással kapcsolatos kapcsolatos munkálatok megkezdése előtt a bérlőnek az illetékes hatóságok engedélyét kell beszereznie, a bérbeadó nevében a polgármester adja ki a tulajdonosi hozzájárulást. (6) A bérbeadó szervezetnek a bérlővel bérleti előszerződést kell kötni az építési-kivitelezési munkálatok befejezéséig, legfeljebb 3 év határozott időre. (7) Amennyiben a bérlő a műszaki egyesítésre bérbe adott ingatlanra a bérbeadástól számított 3 éven belül a munkálatokat nem kezdte el vagy nem fejezte be, illetve építési engedélyköteles tevékenység esetén 3 éven belül nem kapott használatbavételi (fennmaradási) 4
5 engedélyt, az előszerződés hatályát veszti. Ilyen esetekre az elvégzett munkálatok utáni megtérítési igényt a bérlővel kötött előszerződésben ki kell zárni. (8) Nem lakás céljára szolgáló helyiségként bérbe adott helyiség lakássá való átalakításához a bérlő a kérelmére az (1)-(7) bekezdés alkalmazásával lehet hozzájárulni. A hozzájárulásban dönteni kell arról is, hogy a bérlő változatlanul a helyiségre megállapított bérleti díjat vagy a lakás után megállapított bérleti díjat fizet. (9) A lakásként való használat átmeneti időtartamra is engedélyezhető, ha az ilyen használat feltételei fennállnak vagy a bérlő annak megteremtését a saját költségén vállalja. A lakássá való átalakítás költségeinek megtérítése a bérbeadótól nem igényelhető. (10) Társasházban lévő nem lakás céljára szolgáló helyiség esetén akkor lehet meghozni az (1) bekezdés szerinti hozzájáruló döntést és akkor lehet hozzájárulni a használati mód megváltozásához, ha a bérlő illetve ha az (1) bekezdés szerinti döntést a bérbeadói oldalról kezdeményezik a bérbeadó szervezet előzetesen beszerzi a társasház hozzájáruló nyilatkozatát. (11) A HVT lakás esetén az (1)-(9) bekezdés az Önkormányzat város-rehabilitációs rendeletében meghatározott Vagyongazdálkodó szervezet javaslatát is figyelembe véve alkalmazható. (12) Az Önkormányzat az (1) és a (8) bekezdés szerinti munkálatok számlákkal igazolt költségeinek 50%-át a munkák befejezését követő 6 hónapon belül egy összegben fizeti meg, míg a fennmaradó 50%-át bérbeszámítással, a havi lakbér 50%-áig terjedő összegben téríti meg a bérlő részére a (13) bekezdés szerinti esetek kivételével. Ha a bérbeszámítás lejárta előtt a bérleti jogviszony bármilyen okból megszűnik, a bérlő a még be nem számított költségekre nem tarthat igényt. (13) Ha az (1) és a (8) bekezdés szerinti munkálatokat olyan lakásban végzik el, amely társasházban vagy eladásra kijelölt épületben van, az Önkormányzat térítést és bérbeszámítást akkor alkalmaz, ha a bérlő úgy nyilatkozik, hogy a lakást a munkálatok befejezésétől számított 5 éven belül nem vásárolja meg. Ha bérlő vagy jogutódja a lakást ezen 5 éven belül mégis megvásárolja, a térítést és lakbérbe elszámolt összeget a Ptk. szerinti ügyleti kamattal növelve az adásvételi szerződés megkötéséig meg kell fizetnie az Önkormányzatnak. 12. A Rendelet 61. (1) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép: (1) A lakást jogcím nélkül használó köteles a lakást a bérbeadó felszólítását követő 15 napon belül elhagyni, és amennyiben ezen kötelezettségének a határidőn belül nem tesz eleget, abban az esetben a használati díj közlésétől kezdődően a lakásra megállapított lakbér költségelvű; piaci alapú lakbérrel történt bérbeadás esetén piaci alapú bérleti díjjal azonos összegének megfelelő használati díjat köteles fizetni. 13. Ez a rendelet november 28-án lép hatályba, és a folyamatban levő ügyek esetében is alkalmazni kell. 5
6 Budapest, november Dr. Mészár Erika a jegyzőt helyettesítő aljegyző Dr. Kocsis Máté polgármester 6
Piliscsaba Nagyközség Önkormányzat. Képviselő- testületének. 23/2009. (X. 26.) rendelete az
Piliscsaba Nagyközség Önkormányzat Képviselő- testületének 23/2009. (X. 26.) rendelete az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérletéről és a lakbérek meghatározásáról Záradék: E rendelet a Polgármesteri
Előterjesztés Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2007. február hó 15. napján tartandó nyilvános ülésére
BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGU VÁROS ikt. sz.: I. 235 /2007. JEGYZŐJÉTŐL Előadó: dr. Kiss Gyula Békéscsaba, Szent István tér 7. Surányi Tiborné Mell.: rendelet-tervezet Hiv. SZ.: Postacím: 5601 Pf 112. Telefax:
Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének
Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2004.(VIII.30.)Kt. rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítéséről ZÁRADÉK
C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/2006. (III. 31.) ÖR. rendelet
C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/2006. (III. 31.) ÖR. rendelet a lakások bérletéről szóló 10/2001. (VII. 4.) ÖR. rendelete módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének. 12/2014. (XII. 19.) önkormányzati rendelete
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2014. (XII. 19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről, valamint az elidegenítésükre vonatkozó
Dorog Város Önkormányzatának 3/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről
Dorog Város Önkormányzatának 3/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről Dorog Város Önkormányzat Képviselő-testülete a lakások és helyiségek
Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2006. (III. 29. ) rendelete a lakások és helyiségek bérbeadásának, elidegenítésének feltételeiről
Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2006. (III. 29. ) rendelete a lakások és helyiségek bérbeadásának, elidegenítésének feltételeiről A Képviselő-testület a lakások és helyiségek bérletére,
I. A rendelet hatálya 1.. (2) A rendelet hatálya kiterjed minden balatonboglári lakóhellyel vagy munkahellyel rendelkező nagykorú személyre.
Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2015. (XII.21.) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993.
Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2008. (II. 7.), 21/2008. (VIII. 26.), 30/2009. (XII. 21.), 24/2010. (XII. 10.), 21/2012. (XII. 21.), 22/2011. (XII. 16.) önkormányzati rendelettel
I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. Területi hatály
Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2015. (XII.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről,
Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.15.) önkormányzati rendelete
Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.15.) önkormányzati rendelete a lakások bérletére, elidegenítésére, valamint a lakáshoz jutás helyi támogatására vonatkozó szabályokról Rakamaz
I. FEJEZET. Általános rendelkezések
A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2006.(III.10.) rendelete a lakások és helyiségek bérletére, elidegenítésére és megszerzésére vonatkozó szabályokról 1 Az 1993. évi LXXVIII. törvény felhatalmazása
Herend Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2013. (V.3.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások bérletéről
Herend Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2013. (V.3.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások bérletéről Herend Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a lakások és helyiségek
MUCSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2007. (IX.14.) önkormányzati rendelete
MUCSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2007. (IX.14.) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletéről (egységes szerkezetben) Mucsony Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete
1. Általános rendelkezések 1.
Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 31/2011.(XII.19.) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletéről (egységes szerkezetben a 9/2012.(III.23.), 35/2012.(XII.21.) önkormányzati
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 62/2011. (XI.07.) önkormányzati rendelete
A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2011. november 7. Dr. Mészár Erika a jegyzőt helyettesítő aljegyző Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 62/2011.
(2) A Bérbeadó a rendelkezése alá kerülő lakásokat, pályázat útján jogosult bérbe adni.
Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelete az önkormányzati lakások bérletéről, elidegenítéséről Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testülete
Sármellék Község Önkormányzata 4/1994. (VII. 1.) sz. r e n d e l e t e a lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésére vonatkozó szabályokról
Sármellék Község Önkormányzata 4/1994. (VII. 1.) sz. r e n d e l e t e a lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésére vonatkozó szabályokról Az önkormányzat képviselő-testülete a lakások és helyiségek
MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2016. május 24. napján 13:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:
Csárdaszállás Község Önkormányzata 5621 Csárdaszállás, Petőfi utca 17. MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2016. május 24. napján 13:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:
I. Fejezet LAKÁSBÉRLET SZABÁLYAI. Általános rendelkezések
Kistelek Városi Önkormányzat képviselő-testületének 3/2015. (II.11.) önkormányzati rendelete a lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről, a lakbérek mértékéről, valamint az elidegenítésükre
MEZŐCSÁT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012 (IV. 23.) önkormányzati rendelete
MEZŐCSÁT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012 (IV. 23.) önkormányzati rendelete AZ ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK BÉRLETÉRŐL, VALAMINT ELIDEGENÍTÉSÜKRE VONATKOZÓ EGYES SZABÁLYOKRÓL Mezőcsát
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1999. szeptember 30-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1999. szeptember 30-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Tárgy: Dr.Vécsei László képviselő napirend előtti felszólalása - Dr.Vécsei László
a módosításokkal egységes szerkezetben
Zsana Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014. (III.31.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú bérlakások és nem lakás célú helyiségek bérbeadásáról a módosításokkal egységes szerkezetben
17/2005. (IV.20.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet
17/2005. (IV.20.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről * A lakások és helyiségek bérletére, valamint
Baja Város Önkormányzata Képviselő-testületének A LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK BÉRLETÉRŐL szóló, többször módosított 40/2004. (VI. 23.
1 Baja Város Önkormányzata Képviselő-testületének A LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK BÉRLETÉRŐL szóló, többször módosított 40/2004. (VI. 23.) rendelete Baja Város Képviselő-testülete a lakások és helyiségek bérletére,
KÖTEGYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE* 22/2001.(XII.18.) Önk.számú rendelete
KÖTEGYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE* 22/2001.(XII.18.) Önk.számú rendelete A lakások és helyiségek bérletének és elidegenítésének helyi szabályairól Kötegyán község Önkormányzatának Képviselő-testülete
K i v o n a t. Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 27-én megtartott rendes, nyílt ülésén készült jegyzőkönyvéből
K i v o n a t Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 27-én megtartott rendes, nyílt ülésén készült jegyzőkönyvéből Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 11 igen (egyhangú)
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK AZ ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK BÉRBEADÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK AZ ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK BÉRBEADÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ 2/2007.(II. 01.) RENDELETÉNEK a 14/2007.(IX. 27.) rendelettel, a 19/2007.(XI.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 40/2009. (IX. 30.) rendelete 1
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 40/2009. (IX. 30.) rendelete 1 az önkormányzat tulajdonában lévő lakások lakbérének megállapításáról a 38/2010. (VII. 12.) 2, a 43/2011. (VII.27.) 3,
1. A rendelet hatálya. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérletére vonatkozó szabályok, a bérbeadói jogok gyakorlása
Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2015. (X.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletről és elidegenítésükre
Arló Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2004. (XI.2.) önkormányzati rendelete
Arló Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2004. (XI.2.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről (egységes szerkezetben a 24/2004.(XI. 29.),
1.. A Rendelet 4. (5) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének./2013. (...) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletére, elidegenítésére és megszerzésére vonatkozó szabályokról
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet megalkotásának célja
Cigánd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (IX.07.) sz. önkormányzati rendelete az Önkormányzat tulajdonában lévő önkormányzati lakások és helyiségekbérletéről, elidegenítéséről, a lakbérek
Nagykörű Község Önkormányzat Képviselő-testületének
1 Nagykörű Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2002. (XII. 4.), 15/2003. (X. 28.), 9/2005.(IV. 7.), 16/2006. (XII. 14.), 3/2007. (II. 15.), 16/2007. (IX. 13.), 18/2008. (XII. 17.), 17/2010. (XII.
Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 34/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete. a talajterhelési díjról. 1. A rendelet hatálya
Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének 34/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testülete a környezetterhelési díjról szóló 2003.
I. Fejezet. Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya, a tulajdonosi jogkörök gyakorlása
Budapest főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2010. (VI.18.) önkormányzati rendelete a Budapest főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletének
Általános rendelkezések
1 Szigetszentmárton Önkormányzat 16/2001.(XI.22.) sz. rendelete a tulajdonában álló lakások bérletéről, bérbeadásának feltételeiről és elidegenítéséről a 13/2002.(X.2.), 8/2003.(V.28.), 11/2004.(XII.07.),
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 25/2015. (VIII. 31.), 27/2015. (X. 1.) önkormányzati rendelettel módosított 22/2015. (VI. 29.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában
Dombrád Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2006.(XII.18.) R E N D E L E T E. Az önkormányzati lakások bérbeadásának feltételeiről
Dombrád Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2006.(XII.8.) R E N D E L E T E Az önkormányzati lakások bérbeadásának feltételeiről - egységes szerkezetben - Dombrád Város Képviselőtestülete a lakások
1. E rendelet hatálya kiterjed Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) tulajdonában lévő valamennyi lakásra.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 44/2012.(IX.24.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérletéről, elidegenítéséről és használatáról Pécs Megyei Jogú Város
Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.15.) önkormányzati rendelete
Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.15.) önkormányzati rendelete a lakások bérletére, elidegenítésére, valamint a lakáshoz jutás helyi támogatására vonatkozó szabályokról (egységes
b) a bérbeadás útján hasznosított, illetve hasznosítható nem lakás céljára szolgáló helyiségekre, tekintet nélkül arra, hogy azok hol találhatók.
Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat képviselő-testületének./2011. (.....) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről
Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-i nyílt üléséről.
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1-18/2013/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-i nyílt üléséről.
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 12/1994. (VIII. 31.) SZ. R E N D E L E T E. az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítésére
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 12/1994. (VIII. 31.) SZ. R E N D E L E T E az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítésére egységes szerkezetben a 19/2006. (VI. 28.), 5/2004. (II.
XVI.ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2006. JÚLIUS
XVI.ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2006. JÚLIUS MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK K Ö Z L Ö N Y E AZ ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA 5.szám 2. TARTALOMJEGYZÉK I. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI
Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2015.(XI.27.) önkormányzati rendelete a helyi adókról
Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2015.(XI.27.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Budakalász Város Önkormányzata a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.
ELSŐ RÉSZ A LAKÁSBÉRLET SZABÁLYAI A rendelet hatálya 1. Értelmező rendelkezés 2. Kezelői feladatok ellátása 3. Lakások hasznosításának jogcímei 4.
Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2009.(XI. 25.) számú rendelete a lakások és helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 40/2009. (IX. 30.) rendelete 1
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 40/2009. (IX. 30.) rendelete 1 az önkormányzat tulajdonában lévő lakások lakbérének megállapításáról Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testülete
(Módosításokkal egységes szerkezetben)
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/1995. (VI. 19.)önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről (Módosításokkal egységes szerkezetben) A képviselőtestület
10/2001.(X.30.) számú rendelete
Csévharaszt Községi Önkormányzat 8/2005. (VI.8.) számú rendeletével módosított 10/2001.(X.30.) számú rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletére, vonatkozó szabályokról Csévharaszt Község
MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 19. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. szeptember 27-én J e g y z ő k ö n y v megtartott
Oroszlány Város Önkormányzatának 25/2008. (XI.13.) Ör. rendelete * a lakáshoz jutás helyi támogatásáról, valamint a letelepedési támogatásról
Oroszlány Város Önkormányzatának 25/2008. (XI.13.) Ör. rendelete * a lakáshoz jutás helyi támogatásáról, valamint a letelepedési támogatásról - egységes szerkezetben Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/20/2015. J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/20/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 8. napján 13.00 órakor a Szikszói Közös
SZOCIÁLIS BÉRLAKÁS-PÁLYÁZAT 2016
SZOCIÁLIS BÉRLAKÁS-PÁLYÁZAT 2016 Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő testülete Szociális, Egészségügyi és Fogyatékosügyi Bizottsága az 5/2011. (II.25.) számú önkormányzati rendelet (továbbiakban:
Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 11/2010. (IV.29.) önkormányzati rendelete
Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 11/2010. (IV.29.) önkormányzati rendelete Kenderes Város Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról,
Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 27-i zárt üléséről
,Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 18-6/2014/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 27-i zárt üléséről Napirend:
3300 Eger, Dobó tér 2. Tel.:(36)523-703, Fax: (36)523-779, E-mail: szantosi@ph.eger.hu
3300 Eger, Dobó tér 2. Tel.:(36)523-703, Fax: (36)523-779, E-mail: szantosi@ph.eger.hu 6. sz.. napirend Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének rendelet-tervezete az önkormányzati tulajdonban lévő lakások
Nagykálló Város Önkormányzata. 34/2007. (VIII.31.) Önk. r e n d e l e t e
Nagykálló Város Önkormányzata 34/2007. (VIII.31.) Önk. r e n d e l e t e a térítési díj- és tandíjfizetési kötelezettség helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben a 49/2007. (XII.29.) Önk. rendelettel)
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2015. (XI. 30.) önkormányzati rendelete. a lakások és a helyiségek bérletéről
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2015. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a lakások és a helyiségek bérletéről Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
ELSŐ RÉSZ A rendelet hatálya 1..
Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testület 1/2007. (I. 31.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről Szalkszentmárton
Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2014. december 19. napján tartott rendes (nyílt) üléséről
43 55 Jegyzőkönyv Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2014. december 19. napján tartott rendes (nyílt) üléséről Üléselnök: dr. Botka László polgármester Tájékoztatás a szegedi integrált egészségügyi
NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2015. (IV.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A GYERMEKVÉDELEM HELYI RENDSZERÉRŐL
NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2015. (IV.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A GYERMEKVÉDELEM HELYI RENDSZERÉRŐL (Egységes szerkezetben a 15/2015. (VII.2.) önkormányzati rendelettel.)
A rendelet hatálya. Az elidegenítésre kijelölés szabályai
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2012. (II. 27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2011. (V. 31.) önkormányzati rendelete a lakások bérletéről és elidegenítéséről 1 Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre
Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 103/2015. (VII.28.) számú határozata
Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 103/2015. (VII.28.) számú határozata Döntés az Önkormányzat tulajdonában lévő 2434 Hantos, Nagylóki út 5. alatti lakás és a hozzátartozó garázs bérbeadásáról
Ennek eleget téve az alábbi javaslatot terjesztjük a Tisztelt Közgyűlés elé.
Javaslat a lakáshoz jutás helyi támogatásának rendjéről szóló, többször módosított 16/2003. (IV.04.) számú önkormányzati rendelet módosítására. I. forduló 13. Tisztelt Közgyűlés! A lakáshoz jutás helyi
[Az 5/2008. (II. 19.) Kgy., és a 40/2008. (XII. 22.) Kgy. rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt szöveg.]
Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 5/2006. (II. 24.) Kgy. rendelete A megyei önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról
I. FEJEZET Általános rendelkezések 1.
Oroszlány Város Önkormányzatának 22/2007. (XI.14.) Ör. rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő lakások bérletéről, lakbéréről és elidegenítéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK
VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK a 41/2010. (XII.17.) Ör., a 7/2012. (II.24.) Ör., a 32/2012. (V.31.) Ör., az 58/2012. (XI.30.) Ör., 6/2014. (II.27.), 16/2014.(VI.30.) a 28/2015.(IX.24.)
Általános rendelkezések
Balatonlelle Város Önkormányzata 14/2013.(VIII.30.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Balatonlelle Város Önkormányzata
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 18/2003. (V.27.) Kt. számú rendelete. Az önkormányzati tulajdon álló lakások és helyiségek bérletéről
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 18/2003. (V.27.) Kt. számú rendelete Az önkormányzati tulajdon álló lakások és helyiségek bérletéről Ercsi Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló
Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének
Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2015. (II. 16.) 1 önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló egyes vagyontárgyak bérbeadásáról a 13/2015.
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének 9/2014. (III.14.) sz. önkormányzati rendelete az Önkormányzat tulajdonában lévı önkormányzati lakások és helyiségek bérletérıl, elidegenítésérıl, a lakbérek
(3) A Képviselő-testület gyakorolja mindazon bérbeadói és elidegenítési jogokat, amelyet e rendelet másként nem szabályoz. II.
A lakások bérletéről szóló 12/2001. (III. 29.) ÖKT rendeletének módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról Módosította: 15/2002. (III. 28.) ÖKT. rendelet, 33/2005. (XII.1.) a 11/2006. (II. 24.),
Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 5/2013. (II.13.) számú rendelete. /egységes szerkezetben/ A talajterhelési díjról
Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 5/2013. (II.13.) számú rendelete /egységes szerkezetben/ A talajterhelési díjról Füredi János sk. polgármester dr. Fazekas István sk. jegyző Ágasegyháza
1. Általános rendelkezések
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 3/2016. (II.25.) Ör-rel módosított 5/2015. (II.26.) önkormányzati rendelete a települési támogatás keretében nyújtott szociális ellátásokról Veszprém
Zamárdi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/1998. (III.31.) számú rendelete a Gyermekvédelem helyi rendszeréről. (Egységes szerkezetben)
Zamárdi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/1998. (III.31.) számú rendelete a Gyermekvédelem helyi rendszeréről (Egységes szerkezetben) Zamárdi Város Önkormányzatának képviselő-testülete a helyi
1. A rendelet hatálya. 2. A tulajdonosi jogok gyakorlása
Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (IV. 20.) önkormányzati rendelete az önkormányzati lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről és elidegenítéséről EGYSÉGES
I. FEJEZET: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
BÉRLETI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Budapest Főváros Önkormányzata, mint tulajdonos képviseletében eljáró BFVK Zrt. (székhely: 1013 Budapest, Attila út 13/A.; cégjegyzékszám: Cg.01-10-042695;
Budapest Főváros Terézváros Önkormányzat 11/2000. (V. 8.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról.
Budapest Főváros Terézváros Önkormányzat 11/2000. (V. 8.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról Módosítások: a) 3/2001. (II. 7.) ör. b) 38/2002. (XI. 22.) ör. c) 13/2004.
VILLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2008. (XII. 11) SZÁMÚ RENDELETE
VILLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2008. (XII. 11) SZÁMÚ RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL Villány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi közösség áldozatvállalása alapján az önkormányzati feladatok
önkormányzati rendelete
T E R V E Z E T CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2013. (.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról és azok igénybevételéről szóló 10/2011.
46/2001. (2002. I. 2.) RENDELETE A TULAJDONÁBAN ÁLLÓ LAKÁSOK BÉRBEADÁSÁNAK FELTÉTELEIRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 46/2001. (2002. I. 2.) RENDELETE A TULAJDONÁBAN ÁLLÓ LAKÁSOK BÉRBEADÁSÁNAK FELTÉTELEIRŐL A 17/2002. (VII. 4.), A 12/2003. (VI. 5.), A 7/2004. (II. 23.),
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete 33/2013. (XII.31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletéről
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete 33/2013. (XII.31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletéről Módosítva: 16/2014. (VII.15.), Szentes Város Önkormányzata
KÖMLŐD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 8/2006.(VIII.30.) sz. rendelete. A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról
KÖMLŐD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2006.(VIII.30.) sz. rendelete A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
Kadarkút Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 13/2010. (V. 28.) önkormányzati rendelete. a talajterhelési díjról
Egységesítve: 2015.03.26.-án Hatályos: 2015.03.25.-től Kadarkút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2010. (V. 28.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról (Módosításokkal egységes szerkezetben)
Önkormányzati havilap XIX. évfolyam, 5.szám 2010. május
Önkormányzati havilap XIX. évfolyam, 5.szám 2010. május Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010.(IV.30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról,
M E G Á L L A P O D Á S. Idősek Otthona intézményi ellátásra
A Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás 48/2010. (VIII. 24.) Többcélú Társ. határozatának 1. sz. melléklete M E G Á L L A P O D Á S Idősek Otthona intézményi ellátásra Kiskőrös, Sárkány J. 13. Amely létrejött
14/2003.(04.14.) Kgy. sz. rendelet 1. A szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterhének enyhítéséről és lakhatási körülményeinek javításáról
14/2003.(04.14.) Kgy. sz. rendelet 1 A szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterhének enyhítéséről és lakhatási körülményeinek javításáról Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának Képviselőtestülete
L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 225. MELLÉKLET: 1 TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének./2015. (.) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletéről, elidegenítésük szabályairól
Tisztelt Tulajdonosi Bizottság! Kérem fenti előterjesztés megvitatása után az alábbi határozat meghozatalát: HATÁROZATI JAVASLAT
Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Tulajdonosi Bizottsága Elnökétől 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Tel.: 62/511-800 Ikt.sz.: I.2-289/2007. Tárgy: Kálvin u. 8-12. fsz. 51. szám alatti üzlet Üi.:
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 24/2004. (X.01.) rendelete
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2004. (X.01.) rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletéről és elidegenítéséről, egységes szerkezetben a lakások és helyiségek
ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 30-i ülésére
ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 30-i ülésére Tárgy: A helyi adókról szóló 30/2010. (XII.21.) önkormányzati rendelet módosítása Előadó: Horváth László képviselő,
Eljárási rendelkezések. 2. (1) A szociális ellátások megállapítására az eljárás kérelemre vagy hivatalból indul.
Helvécia Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról (Egységes szerkezetben) Helvécia Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete
E L Ő T E R J E S Z T É S
Szám: 7138/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés március 31-i ülésére Tárgy: a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és a helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésük
RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2007.(IX.24.) rendelete a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó szabályokról a 10/2008.(IV.21.), a 34/2008.(XII.22.),
C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 34/2004. (XII. 17.) ÖR. rendelete
C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 34/2004. (XII. 17.) ÖR. rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 11/1999. (VI. 10.) ÖR. rendelete
I. rész. Általános rendelkezések. Az adó megállapítása és az adókötelezettség 1.
A Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 40/2011. (XII.12.) rendelete a helyi építmény- és telekadóról A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/1995.(X.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzati lakások lakbérének megállapításáról
Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/1995.(X.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzati lakások lakbérének megállapításáról (egységes szerkezetben a módosítására kiadott 8/2000./II.24./,
Letenye Város Önkormányzata Képviselı-testületének. 3/2012. (II.17.) önkormányzati rendelete
Letenye Város Önkormányzata Képviselı-testületének 3/2012. (II.17.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévı lakások és helyiségek bérletének, valamint elidegenítésének szabályairól Letenye