TÁJÉKOZTATÓ A PHD FOKOZATSZERZÉSI ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRÓL (DE ORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI TANÁCS) szeptember
|
|
- Regina Kocsis
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 TÁJÉKOZTATÓ A PHD FOKOZATSZERZÉSI ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRÓL (DE ORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI TANÁCS) szeptember Jelen tájékoztató elsősorban a PhD képzést szeptember 1. előtt kezdő doktoranduszok/doktorjelöltek számára készült, ugyanakkor az értekezés előzetes vitája, illetve a nyilvános vita lebonyolítására vonatkozó információk nagyrészt a képzést szeptember 1-én vagy azt követően kezdők ( új képzés ) esetén is érvényesek. (Szükség esetén az új képzésre vonatkozó kiegészítéseket illesztettünk be a tájékoztatóba.) Kérjük a védés előtt állók figyelmét, hogy jelen tájékoztató mellett az Orvostudományi Doktori Tanács aktuális Működési Szabályzatának megfelelő részeit is figyelmesen olvassák el! 1. A védésre bocsátás feltételei tanulmányi és kutatási kötelezettség (abszolutórium) teljesítése; doktorjelölti jogviszony (ld. 2. pont) csak a képzés régi rendszerében résztvevők (2016. szeptember 1. előtt kezdők); eredményes szigorlat (ld. 3. pont) csak a képzés régi rendszerében résztvevők (2016. szeptember 1. előtt kezdők); publikációs feltételek teljesítése (ld. 4. pont); nyelvvizsga követelmények teljesítése; értekezés és tézisek elkészítése (ld. 5. pont); sikeres előzetes vita (ld. 6. pont). A doktori képzés új rendszerére vonatkozó kiegészítés: Az új képzésben nincs doktori szigorlat, szerepét a komplex vizsga vette át, amely a képzés első (képzési és kutatási) szakaszát zárja le. A komplex vizsga eltérően a doktori szigorlattól nem része a fokozatszerzési eljárásnak. Az új képzésben nincs doktorjelölti jogviszony, a fokozatszerzési eljárás itt a képzés része (a képzés második, ún. kutatási és disszertációs szakaszát jelenti), az arra történő jelentkezés a komplex vizsgára történő jelentkezéssel egy időben történik. A doktori fokozatszerzési eljárás a sikeres komplex vizsgát követő félévre történő bejelentkezéssel kezdődik. A komplex vizsgára és a képzés második szakaszára (fokozatszerzési eljárásra) történő jelentkezéssel, ill. a vizsga lebonyolítására vonatkozóan jelen tájékoztató nem tartalmaz információt. A fenti feltételek részleteire, teljesítésük határidejére vonatkozóan a jelen tájékoztató, ill. a Működési Szabályzat releváns részei nyújtanak felvilágosítást. A PhD képzés kétfajta rendszere (új és régi) jelenleg párhuzamosan működik, így fordítsanak arra kellő figyelmet, hogy a megfelelő szabályzatot tekintik át! 2. Doktorjelölti jogviszony létesítése A jelölt a PhD irodán bejelenti, hogy fokozatszerzési eljárását szeretné megkezdeni, doktorjelölti jogviszonyt szeretne létesíteni. Fokozatszerzési eljárásra csak személyesen lehet jelentkezni. Ehhez az alábbiak szükségesek:
2 kitöltött jelentkezési űrlap*; az eljárási díj befizetését igazoló csekkszelvény* vagy az eljárási díj átutalását igazoló dokumentum; abszolutórium (regisztrált hallgatók esetében a PhD előadó állítja ki); diplomamásolat; nyelvtudást igazoló dokumentumok; szakmai önéletrajz, közlemények jegyzéke; az értekezés alapjául szolgáló közlemények különlenyomatai, amennyiben ilyen még nincs, szakmai beszámoló a témavezető és a doktori iskola/program vezetőjének jóváhagyásával. *A jelentkezéshez szükséges űrlapot és csekket a PhD előadó bocsátja a jelentkezők rendelkezésére. 3. Doktori szigorlat feltételek: kreditszerzési követelmények teljesítése, abszolutórium megszerzése, doktorjelölti jogviszony; A doktori szigorlat és doktori védés időpontja lehet különböző. Védés csak eredményes szigorlat után folytatható le, így a doktori szigorlatnak legkésőbb a védés napján, a nyilvános vitát megelőzően meg kell történnie. Doktori szigorlat lefolytatása védéstől eltérő napon: A doktori szigorlat a védéstől eltérő napon történő lefolytatásához a doktorjelölt kérelmet nyújt be az illetékes doktori iskolához. A kérelem tartalmi és formai követelményeit a doktori iskola szabja meg. A DI vezető támogató aláírásával ellátott kérelmet a jelölt leadja az Orvostudományi Doktori Tanács titkárának. A doktori iskola javaslata alapján az Orvostudományi Doktori Tanács jelöli ki a doktori szigorlat elnökét és tagjait, valamint a szigorlati tárgyakat. A kérelem elfogadásáról, a kijelölt tárgyakról és a bizottságról az Orvostudományi Doktori Tanács értesíti a doktorjelöltet, illetve felkéri a bizottság tagjait. A szigorlat időpontját a jelölt egyezteti a bizottság tagjaival, ill. a PhD előadóval. A helyszínt a bizottság elnökével szükséges egyeztetni, majd arról tájékoztatni kell a PhD előadót (részt vesz a szigorlaton!) és a bizottság további tagjait. A doktori szigorlatot a DI honlapján legalább 1 héttel annak időpontja előtt a DI titkára meghirdeti. Doktori szigorlat védéssel egy napon: Nincs szükség külön kérvényre, a szigorlatra történő jelentkezés az eljárásra bocsátáshoz szükséges anyagok beadásával automatikusan megtörténik (ld. 7. pont). A DI javaslata alapján a Doktori Tanács jelöli ki a doktori szigorlat elnökét és tagjait, valamint a szigorlati tárgyakat. Ilyenkor a szigorlatoztatók egyben a védési bizottság tagjai, a szigorlati és a védési bizottság elnöke alapesetben ugyanaz a személy. Az időpont és helyszín ugyanúgy történik, mint az előző esetben. Ugyanakkor itt az időpont egyeztetésekor természetesen figyelembe kell venni a védés időpontjára vonatkozó előírásokat, határidőket is (ld. később). Ebben az esetben a szigorlatot nem szükséges külön meghirdetni. A doktori szigorlaton jegyzőkönyvet kell vezetni, amely tartalmazza a feltett kérdéseket, válaszokat, megjegyzéseket. A jegyzőkönyvvezető beszervezése a jelölt felelőssége.
3 4. Publikációs követelmények Értekezést megalapozó közleményekre vonatkozó feltételek (Orvostudományi Doktori Tanács Működési Szabályzatának 15. -a): (1) Legalább 2, a témához kapcsolódó nemzetközi, referált, impakt faktorral rendelkező (Thomson-Reuters lista alapján) folyóiratban megjelent/elfogadott in extenso publikáció. (2) Jelölt jelentős hozzájárulása az eredményekhez, legalább egy közleményben első szerző, témavezető irányító szerepe a szerzői listáiból megállapítható. (3) A közlemények között legyen olyan impakt faktoros (Thomson-Reuters lista), nemzetközi folyóiratban megjelent, angol nyelvű közlemény, amelyet a Debreceni Egyetemről küldtek be és a levelező szerző a DE-n munkaviszonnyal rendelkezik. (4) A társszerzőknek (külföldi társszerzőknek is!) nyilatkoznia kell, hogy az értekezésben felhasznált eredmények még nem szerepeltek és később sem szerepelhetnek más PhD értekezés eredményei között (Működési Szabályzat 14. sz. melléklet, jelen tájékoztató melléklete). (5) Közlemény megosztott felhasználása csak az illetékes DI tanácsának jóváhagyásával lehetséges. Ennek engedélyezését már az első felhasználás alkalmával kérni kell az illetékes DI vezetésétől. Korábban már felhasznált közlemények utólagos engedélyezése újabb értekezésben történő felhasználásra csak speciális esetekben, egyedi elbírálás alapján engedélyezhető. Közlemény megosztott felhasználása esetén az erre vonatkozó speciális társszerzői nyilatkozatokat szükséges kitölteni (ld. Működési Szabályzat, 14. sz. melléklet, jelen tájékoztató melléklete). 5. Értekezés és tézisek elkészítése, publikációs lista Az értekezés és tézisek formai követelményeit az ODT Működési Szabályzat 15. sz. melléklete, ill. jelen tájékoztató tartalmazza; Az értekezésben egyértelműen el kell különíteni a saját és társszerzői eredményeket! (ld. Működési Szabályzat 17.. (6)). A doktorjelölt és témavezetője nyilatkozik arról, hogy a nem saját, ill. részben saját eredményeket egyértelműen jelölte az értekezésben (Működési Szabályzat, 23. melléklet, jelen tájékoztató melléklete). Az értekezésben és a tézisekben kizárólag a Kenézy könyvtár által elkészített hivatalos publikációs lista szerepeltethető! Publikációs lista igénylése: (1) A doktorjelölt tudományos közleményeit feltölti a Kenézy Élettudományi Könyvtár Publikációs Adatbázisába (PA), megjelölve, hogy azok PhD munkássága keretében íródtak. (Tájékoztató a feltöltésről csatolva.) (2) A jelölt a feltöltött közlemények közül kiválasztja az értekezést megalapozó közleményeket és kéri a PhD értekezésbe bekerülő publikációs lista elkészítését, a publikációk bibliográfiai és tudománymetriai ellenőrzését. (3) Elfogadott, de internetes adatbázisban még nem elérhető közlemény esetén a publikációs feltöltő felületen fel kell tölteni az elfogadásról szóló értesítést és az illetékes doktori iskola vezetőjének írásos nyilatkozatát arról, hogy a közlemény a jelölt disszertációjának publikációs listájába bekerülhet, továbbá a közlemény kéziratát pdf formátumban. (4) A listában az értekezést megalapozó közlemények között kizárólag peer reviewed, angol nyelvű in extenso közlemények szerepelhetnek. A további közlemények
4 között a peer reviewed magyar nyelvű közlemények is szerepeltethetők, amennyiben azok eredeti közlések. (5) Konferencia kiadványok, supplementumok nem szerepelhetnek a listában sem az értekezést megalapozó, sem a további közlemények között. 6. Előzetes vita Az értekezés előzetes vitáját a doktori iskola szervezi meg (ODT Működési Szabályzata, 17..). Az értekezés előzetes védésre bocsátásának feltétele: kreditszerzési követelmények teljesítése, abszolutórium megszerzése; nyelvtudást igazoló dokumentumok (Működési Szabályzat, 16..) bemutatása; A nyelvtudást igazoló dokumentum meglétét legkésőbb az előzetes vitára történő jelentkezéskor igazolni kell! A nyelvtudást igazoló dokumentumokat a PhD irodára kell leadni, ahol a PhD előadó kiállít egy igazolást, amely tartalmazza a nyelvvizsga bizonyítványok adatait (típusa, száma). Ugyanezen az igazoláson feltüntetésre kerülnek az abszolutórium megszerzésének adatai is. Amennyiben a DI másképp nem dönt, akkor elegendő ezen igazolást bemutatni a DI titkárának az előzetes vitára történő jelentkezéskor. doktorjelölti jogviszony (ld. 2. pont); a DI vezetőjének címzett, a témavezető és amennyiben releváns a programvezető által aláírt értesítés, amelyet legalább három héttel a tervezett időpont előtt a DI titkárához kell eljuttatni. Az értesítés tartalmazza az értekezés szerzőjét és címét, a témavezető nevét és a benyújtási szándékot. Az egyéb tartalmi/formai követelményeket a DI határozza meg; az értesítéssel egy időben a DI titkárához be kell nyújtani az értekezés és a tézisfüzetek nyomtatott, de még nem bekötött verzióját vagy azok elektronikus változatát a doktori iskolák saját követelményei szerint, amelyek már tartalmazzák a Kenézy Élettudományi Könyvtár által készített publikációs listát is; társszerzői lemondó nyilatkozatok, ill. amennyiben van ilyen, a közlemény megosztott felhasználásának dokumentációja (Működési Szabályzat, 15.. (1) és 14. sz. melléklet, jelen tájékoztató melléklete) bemutatása a DI titkárának; doktorjelölti nyilatkozat (Működési Szabályzat, 12.. (5) és 23. sz. melléklet; jelen tájékoztató melléklete) bemutatása a DI titkárának. Amennyiben a fenti feltételek valamelyike nem teljesül, az előzetes vita NEM bonyolítható le! Előzetes vita szervezése és lebonyolítása: bírálók: A DI tanácsa két bírálót jelöl ki a DE akkreditált oktatói, témavezetői közül. Az opponensek egyike sem lehet a jelölt munkatársa. Külső, az egyetemmel foglalkoztatási jogviszonyban nem álló, tudományos fokozattal (legalább PhD) rendelkező szakember is felkérhető, de ez nem követelmény. előzetes vita elnöke: az illetékes doktori iskola vezetője vagy programvezetője vagy ODT képviselője (a DI jelöli ki); előzetes vita meghirdetése: Az előzetes viták nyilvánosak, azokat a doktori iskolák saját honlapjukon és a DE ÁOK hírlevélben meghirdetik. Az előzetes védés időpontjáról a DI titkárát legalább 1 héttel az esemény előtt ben értesíteni kell.
5 A DE ÁOK hírlevélbe a DI titkára juttatja el az esemény adatait a hírlevél formátumában. előzetes vita: A vitán a jelölt a doktori iskola által kijelölt, min. 3 tagú bizottság - amelynek a bírálók is tagjai - előtt szabad előadásban ismerteti eredményeit, majd a bírálók ismertetik véleményüket, amelyekre a jelölt válaszol. A jelölt az opponensek bírálatát a vita előtt írásban megkapja. A bizottság zárt ülésen dönt arról, hogy az értekezés változatlan formában, vagy a javasolt változtatásokkal, vagy az értekezés nagyobb mértékű átdolgozásával a tudományterületi doktori tanács elé kerülhet eljárásra bocsátásra. Az előzetes vitákról jegyzőkönyvet kell vezetni (Működési Szabályzat 20. számú melléklet, jelen tájékoztató melléklete), annak egy másolatát (a kapcsolódó mellékletekkel együtt) el kell juttatni a tudományterületi doktori tanács titkárához (ld. 7/I.) Az előzetes vitát követően a bizottság jegyzőkönyvben rögzített javaslatai alapján a javításokat, változtatásokat el kell végezni a disszertációban és a tézisfüzetben. A témavezető írásban nyilatkozik arról, hogy a változtatások megtörténtek, a nyilatkozatot a tudományterületi doktori tanács titkárához kell eljuttatni (ld. 7. pont). 7. Jelentkezés nyilvános vitára Kérjük a jelölteket, hogy az ODT titkárát kizárólag ben történő időpont egyeztetést követően, a szükséges anyag végleges formában történő összekészítése után keressék! Mielőtt felveszik a kapcsolatot a DT titkárával a tájékoztatót és a működési szabályzat releváns részeit alaposan tanulmányozzák át! A kérelmek benyújtási határidejét tartsák be! 7/I. Az Orvostudományi Doktori Tanács titkárához kell eljuttatni az alábbiakat: elektronikus formában (pendrájv, internetes megosztás): hivatalos publikációs listát tartalmazó PhD értekezés és tézisek (magyar anyanyelvű jelöltek esetén a téziseket magyar ÉS angol nyelven egyaránt be kell nyújtani) Word dokumentum formájában Fájlok elnevezése: Vezeteknev_Keresztnev_ertekezes.doc (vagy.docx); Vezeteknev_Keresztnev_tezis_magyar.doc (vagy.docx); Vezeteknev_Keresztnev_tezis_angol.doc (vagy.docx) A publikációs listát az értekezés/tézisek beadása előtt újra le kell kérni a könyvtártól, amennyiben a közlemények adataiban és/vagy a jelölt publikációs tevékenységében változás történt az előző lekérés óta (pl. elfogadott közleménynek oldalszáma lett, új publikációt fogadtak el, stb.). szakmai önéletrajz papíralapon kell bemutatni: aláírt társszerzői nyilatkozatok (a külföldi társszerzőktől is be kell kérni!), beleértve a megosztott felhasználás dokumentációját (ld. Működési Szabályzat 14. és 14/1. sz. mellékletek)*; témavezető nyilatkozata az előzetes vitán kért módosítások megtörténtéről (ld. 5. pont) doktorjelölti nyilatkozat (ld. Működési Szabályzat 23. sz. melléklet)
6 előzetes vita dokumentációja*. *Egyes iskolák esetében ezeket a dokumentumokat DI titkár juttatja el az ODT titkárához. Az ODT titkára ellenőrzi, hogy a dokumentumok a Működési Szabályzatban leírt formai követelményeknek megfelelnek-e, illetve minden szükséges nyilatkozat rendelkezésre áll-e. Ezután lehet a disszertációt beköttetni. ODT titkár neve és elérhetősége: Dr. Dóczy-Bodnár Andrea iroda: ÉTK bodnar@med.unideb.hu mellék: /II. PhD Irodán kell leadni (miután a ODT titkára jóváhagyta az anyagot): a könyvtári publikációs listát tartalmazó PhD értekezés tézisei (magyar VAGY angol nyelven, a védés nyelvétől függően) és szakmai önéletrajz 3 nyomtatott (nem bekötött) példányban; a PhD értekezés bekötve, 6 példányban, az értekezés alapjául szolgáló közleményeket az értekezés végére be kell kötni; nyilatkozatok (társszerzői*, témavezetői, doktorjelölti), előzetes vita dokumentációja* *Egyes iskolák esetében ezeket a dokumentumokat DI titkár juttatja el az ODT titkárához, aki továbbítja a PhD irodába. A tájékoztató melléklete tartalmaz egy adatlapot, amelyen megtalálható a fentiekben részletezett teendők listája. Kérjük, hogy ezt az adatlapot 3 példányban nyomtassák ki és vigyék magukkal az ODT titkárhoz, illetve a PhD előadóhoz. 8. A nyilvános vita megszervezése A fokozatszerzési eljárás elindításáról, a bizottság(ok) összetételéről a DI javaslata alapján a doktori tanács dönt és értesíti a jelöltet, valamint felkéri a bizottsági tagokat. Az egyszerűbb ügyintézés és tervezhetőség érdekében a fokozatszerzési eljárás dátumát a bizottsági tagokkal, valamint a PhD előadóval a jelölt egyezteti (az ODT döntést követően). Az egyeztetett időpontról tájékoztatja a DT titkárát. A dátum egyeztetésekor figyelembe kell venni az alábbi határidőket: a bírálatoknak és a jelölt válaszának* legkésőbb 15 nappal a védés tervezett dátuma előtt be kell érkezni elektronikus formában az Orvostudományi Doktori Tanács címére (ld. Működési Szabályzat 18.. (4)). (A válaszokat a bírálóknak is el kell juttatni.) A védés dátuma csak ezt követően válik hivatalossá! *Indokolt esetben a jelölt válaszai a fenti határidő után is (de legkésőbb a védés időpontja előtt 1 héttel) eljuttathatók a DT címére. A nyilvános vita helyszínéül szolgáló termet alapesetben a PhD referens foglalja le. (Amennyiben szigorlatra is sor kerül a védés napján, azt a nyilvános vita előtt kell lebonyolítani. Információkat ld. 3. pont.) Ha szigorlat is van a védéssel egy napon (ld. 3. pont), akkor az időpontokat úgy kell megválasztani, hogy legyen elegendő idő a szigorlat lebonyolítására, illetve
7 arra, hogy a jelölt és a bizottsági tagok a védés helyszínére időben átérjenek. A védések alapesetben du. 1 órakor kezdődnek, így a szigorlat esetén a de. 11 órai kezdés a legoptimálisabb. Kivételesen ezen időpontoktól valamelyest el lehet térni, de ezt előzőleg mindenképp a PhD referenssel egyeztessék! A dátum hivatalossá válása után a jelölt doktori értekezését, a betétlapot* tartalmazó tézisfüzeteket (magyar és angol nyelvű), valamint a PhD védésre szóló meghívót a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumába (DEA) feltölti a oldalon keresztül. A feltöltés menetéről részletes tájékoztatás a címen található. Fontos: az értekezés feltöltött verziójának függelékében az értekezés alapjául szolgáló közlemények a copyright problémák elkerülése miatt nem szerepeltethetők! *A védés és szigorlat adatait tartalmazó betétlapot (Működési Szabályzat 7. és 15. sz. melléklet) a magyar és az angol nyelvű tézisfüzetbe is be kell illeszteni. A magyar nyelvű betétlapon és a meghívón a bizottság elnöke és tagjai neve mellett CSAK a legmagasabb tudományos fokozatot kell feltüntetni: akadémikus VAGY az MTA doktora VAGY kandidátus VAGY PhD. Az angol nyelvű betétlapon lehetőség van az MD (vagy PharmD, DDS, stb.) végzettség jelölésére (pl. MD, PhD), illetve PhD-nál magasabb fokozat esetén a PhD fokozat külön jelölésére is (pl. MTA doktora esetén: MD, PhD, DSc). A feltöltés pdf formátumban történik. A téziseket és a meghívót Word dokumentum formájában a feltöltés előtt érdemes előzetes kontrollra elküldeni a DT titkárának, így elkerülhető a többszöri feltöltés az esetleges hiányosságok esetén, ill. a Word dokumentumban a szükséges módosításokat is egyszerűbb jelezni. A hatékonyabb ügyintézés érdekében az előzetes ellenőrzés még a védés dátumának hivatalossá válása előtt megtörténhet, de feltöltésre csak azt követően kerülhet sor, hogy a bírálatok megérkeztek! PhD képzés új rendszerére vonatkozó kiegészítés: A betétlapon elegendő, ha a védés adatai szerepelnek, tekintve, hogy a komplex vizsga nem része a fokozatszerzési eljárásnak. Az Orvostudományi Doktori Tanács titkára a feltöltést ellenőrzi és jóváhagyja. Feltöltés jóváhagyása után: (1) Kiküldhető tézisfüzet végleges, nyomtatott formája (a védés nyelvével azonos nyelven írt változat) a meghívóval együtt. A téziseket a meghívóval együtt a jelölt postázza a védés előtt legalább 1 héttel. (2) A tézisek és meghívók sokszorosítása a jelölt feladata. Kötelező a téziseket és a meghívót eljuttatni az alábbiaknak: Nyomtatott formában: DE rektora, tudományos rektorhelyettese, az orvostudományi területen működő doktori iskolákat befogadó karok (DE ÁOK, FOK, GYTK és NK) dékánjai, Orvostudományi Doktori Tanács tagjai, Orvostudományi DT PhD referense, védési bizottság elnöke és tagjai. A DE tudományos igazgatójának (Dr. Varga Zsolt; science@admin.unideb.hu) valamint az illetékes DI titkárának a tézist és a meghívót nyomtatott és
8 elektronikus formában is el kell küldeni, a jelölt DEA-ba feltöltött anyagának url-jével együtt a védés előtt legalább 2 héttel. Az adott doktori iskola további címzetteket is előírhat, akiknek a tézist és a meghívót kötelezően el kell juttatni. DI titkárok elérhetősége: Molekuláris Orvostudomány DI, Dr. Vámosi György: modi@med.unideb.hu Klinikai Orvostudományok DI, Dr. Csutak Adrienn: acsutak@med.unideb.hu Egészsétudományok DI, Dr. Balázs Margit: balazs.margit@sph.unideb.hu Gyógyszertudományok DI, Dr. Csoma Eszter: csoma.eszter@med.unideb.hu Laki Kálmán DI, Dr. Katona Éva: ekatona@med.unideb.hu Molekuláris sejt- és immunbiológia DI, Dr. Mádi András: madi@med.unideb.hu Idegtudományok DI, Dr. Kisvárday Zoltán: kisvarday@anat.med.unideb.hu Klinikai Immunológiai és Allergológiai DI, Lajszné Dr. Tóth Beáta: beatoth@med.unideb.hu vagy lajsz.beata@gmail.com Fogorvostudományi DI, Dr. Köröskényi Krisztina: kkriszti@med.unideb.hu A doktori iskola titkárának szüksége lesz a jelölt MTMT azonosítójára is! (3) A védés időpontját a DT titkára a jelölt DEA-ba feltöltött anyagának url-jével együtt közzéteszi a DE ÁOK és ODT közös hírlevelében. Az országos doktori adatbázisban és az iskola honlapján az illetékes DI titkára hirdeti meg a védést. 9. A doktori szigorlat és védés lefolytatása A DE Doktori Szabályzatában leírtak szerint történik ( és 13. sz. melléklet). A szigorlaton és védésen a PhD előadó segít annak lebonyolításában és a hivatalos dokumentáció (Működési Szabályzat 5. sz. melléklet) elkészítésében. A szigorlathoz hasonlóan (ld. 3. pont) a védésre is külön jegyzőkönyvvezetőt kell hívni, akinek feladata az elhangzott kérdések, válaszok, egyéb megjegyzések, stb. rögzítése. A jegyzőkönyvvezető beszervezése, illetve a nyilvános vita technikai feltételeinek biztosítása, azok meglétének ellenőrzése a jelölt feladata és felelőssége. 10. Szigorlat és védés utáni teendők A szigorlat és védés után a PhD Irodára le kell adni, ill. elektronikus formában a phd@med.unideb.hu címre el kell küldeni a szigorlat és a védés begépelt és aláírt (elnök, jegyzőkönyvvezető) jegyzőkönyvét. Ezek hiányában a fokozatszerzési eljárás nem zárható le.
9 MELLÉKLETEK Publikációs lista igénylése A PhD értekezésekhez benyújtandó publikációk bibliográfiai és tudománymetriai adatainak ellenőrzéséhez és a publikációs lista előállításához a a következő lépéseket kell elvégezni. Publikációk feltöltése a Debreceni Egyetem Publikációs Adatbázisába: A Publikációs Adatbázis a oldalon érhető el, ahol böngészhetünk az egyetemi publikációk között, illetve a menürendszeren keresztül elérhetjük a publikációk betöltésére szolgáló feltöltő űrlapot. Az űrlapon meg kell adni a helyi szerzők adatait, a publikáció bibliográfiai adatait, és a cikk teljes szövegű, elektronikus változatát. Szerzői adatok megadása: Helyi szerzők esetén meg kell adni a szerző adatait részletezve. Hogy segítsük a szerzőket ezen adatok megadásában, bevezettünk egy újabb mezőt (hálózati azonosító / Neptun kód). Aki nem rendelkezik Neptun kóddal, vagy elfelejtette, az forduljon a PhD irodához segítségért. Amennyiben a szerző itt megadja a hálózati azonosítóját, majd rákattint a szerzői adatok lekérése gombra, a Neptun rendszerből lekérjük a személyes adatokat a számára, és kitöltjük velük a mezők értékét. Amennyiben a publikáció az értekezés alapjául szolgáló közleménynek számít, ki kell pipálni az erre utaló jelölőnégyzetet a feltöltő űrlapon melynek eredményeképpen a kari információk helyett a PhD képzésre vonatkozó adatok fognak megjelenni az űrlapon. A jelölőnégyzet csak akkor aktív, ha érvényes hálózati azonosítót vagy Neptun kódot megadtunk előtte. Egyéb közlemények feltöltése esetén ez a négyzet ne legyen bejelölve. A közleményhez tartozó DOI ismeretében a publikáció adatainak megadása egyszerűsíthető az által, hogy az űrlapon megadjuk a DOI-t, majd a Keresés DOI szám alapján gombra kattintunk. Ekkor a rendszer azon mezőket, melyeket tud, automatikusan kiegészít a talált információk alapján. Publikációs lista igénylése: Amennyiben a jelölt összes közleménye fel lett töltve a Publikációs Adatbázisba, és szeretné megkapni a Könyvtár által igazolt publikációs listát, akkor ki kell töltenie egy webes űrlapot, amely elérhető a Publikációs Adatbázis feltöltő oldalán keresztül a Publikációs lista igénylése címszó alatt. Az igénylésről visszaigazoló t kap a jelölt az általa megadott e- mail címre, a témavezető (a szintén a jelölt által megadott címre), a doktori iskola illetékesei, illetve a Könyvtár. A könyvtáros ellenőrzi a Publikációs Adatbázisban szereplő bibliográfiai adatokat, majd a rendszer generál egy, a tudománymetriai adatokkal kiegészített közleménylistát, melyet a Könyvtár elküld a jelölt számára. Amennyiben a jelölt teljesnek találja a listát, a hivatalos igazolást a Könyvtár elküldi a jelölt, a témavezető és a Doktori Iskola számára is.
10 Jelentkezés fokozatszerzési eljárásra beadandó dokumentumok Kérjük, hogy a leadandó anyagra vonatkozó követelményeket a tájékoztató és a szabályzat releváns részeiben tekintsék át. Az alábbi listát nyomtassák ki 3 példányban és mind az ODT titkárhoz, mind pedig a PhD előadóhoz vigyék magukkal. Jelölt neve: Témavezető neve: Doktori Iskola: Védés nyelve: magyar angol (megfelelőt kérjük aláhúzni) Az Orvostudományi Doktori Tanács titkárának leadandó, ill. bemutatandó tételek listája Elektronikus formában: hivatalos publikációs listát tartalmazó PhD értekezés hivatalos publikációs listát tartalmazó magyar nyelvű tézisek hivatalos publikációs listát tartalmazó angol nyelvű tézisek szakmai önéletrajz Papíralapon kell bemutatni: társszerzői nyilatkozatok* témavezető nyilatkozata az előzetes vitán kért módosítások megtörténtéről előzetes vita dokumentációja* doktorjelölti nyilatkozat A PhD előadónak leadandó tételek listája Miután a DT titkára ellenőrizte a fentiekben felsorolt dokumentumokat, az alábbiakat kell leadni a PhD irodán: a könyvtári publikációs listát tartalmazó PhD értekezés tézisei (magyar VAGY angol nyelven, a védés nyelvétől függően) 3 nyomtatott (nem bekötött) példányban szakmai önéletrajz 3 nyomtatott példányban a PhD értekezés bekötve, 6 példányban, az értekezést megalapozó közleményeket az értekezés függelékébe be kell kötni társszerzői nyilatkozatok* témavezető nyilatkozata az előzetes vitán kért módosítások megtörténtéről előzetes vita dokumentációja* doktorjelölti nyilatkozat *Egyes iskolák esetében ezeket a dokumentumokat DI titkár juttatja el az ODT titkárához.
11 Az ORVOSTUDOMÁNYI Doktori Tanácshoz tartozó doktori iskolák 1. Molekuláris orvostudomány doktori iskola (vezető: Dr. Csernoch László) Doctoral School of Molecular Medicine MAB azonosító: 42 tudományág: elméleti orvostudományok/theoretical medicine Doktori programok: Jelátviteli folyamatok sejt- és molekuláris biológiája (programvezető: Dr. Virág László) Membránbiofizikai kérdések és vizsgálómódszerek (programvezető: Dr. Szöllősi János) Élettan és neurobiológia (programvezető: Dr. Csernoch László) 2. Klinikai orvostudományok doktori iskola (vezető: Dr. Berta András) Doctoral School of Clinical Medicine MAB azonosító: 44 tudományág: klinikai orvostudományok/clinical medicine Doktori programok: Mozgásszervi betegségek (programvezető: Dr. Szekanecz Zoltán) Klinikai vizsgálatok (programvezető: Dr. Berta András) Experimentális és klinikai onkológia (programvezető: Dr. Hernádi Zoltán) 3. Egészségtudományok doktori iskola (vezető: Dr. Ádány Róza) Doctoral School of Health Sciences MAB azonosító: 46 tudományág: egészségtudományok/health sciences Doktori programok: Megelőző orvostan és népegészségtan (programvezető: Dr. Ádány Róza) Anyagcsere és endokrin betegségek megelőzése és kontrollja (programvezető: Dr. Paragh György) 4. Gyógyszerészeti tudományok doktori iskola (vezető: Dr. Tósaki Árpád) Doctoral School of Pharmaceutical Sciences MAB azonosító: 45 tudományág: gyógyszerészeti tudományok/pharmaceutical sciences Doktori programok: Mikrobiológia (programvezető: Dr. Gergely Lajos) Farmakológia (programvezető: Dr. Tósaki Árpád)
12 5. Laki Kálmán doktori iskola (vezető: Dr. Balla József) Kálmán Laki Doctoral School MAB azonosító: 43 tudományágak: - elméleti orvostudományok/theoretical medicine - klinikai orvostudományok/clinical medicine Doktori programok: Trombózis, hemosztázis és vaszkuláris biológia (programvezető: Dr. Muszbek László) Hematológia (programvezető: Dr. Udvardy Miklós) Kardiovaszkuláris megbetegedések (programvezető: Dr. Édes István) 6. Molekuláris sejt- és immunbiológia doktori iskola (vezető: Dr. Tőzsér József) Doctoral School of Molecular Cell and Immune Biology MAB azonosító: 183 tudományág: elméleti orvostudományok/theoretical medicine 7. Idegtudományi doktori iskola (vezető: Dr. Antal Miklós) Doctoral School of Neurosciences MAB azonosító: 197 tudományágak: - elméleti orvostudományok/theoretical medicine - klinikai orvostudományok/clinical medicine 8. Petrányi Gyula Klinikai immunológiai és allergológiai doktori iskola (vezető: Dr. Zeher Margit) Gyula Petrányi Doctoral School of Clinical Immunology and Allergology MAB azonosító: 198 tudományág: klinikai orvostudományok/clinical medicine 9. Fogorvostudományi doktori iskola (vezető: Dr. Márton Ildikó) Doctoral School of Dental Sciences MAB azonosító: 201 tudományág: klinikai orvostudományok/clinical medicine
13 Doktori értekezések és tézisek formai követelményei (1) A PhD értekezést az eljárásra bocsátási kérelemmel együtt kell 6 nyomtatott példányban és elektronikusan is a Doktori Tanácsnak benyújtani. (2) Az értekezés magyar vagy angol nyelven készíthető el. A fedőlap és a belső címoldal templátját a melléklet tartalmazza. (3) A Doktori Értekezés A4-es formátumban készül, és az alábbi részekből áll: 1. Bevezetés, amely a témaválasztást indokolja. 2. Irodalmi áttekintés, amely részletesen bemutatja azokat a korábbi tudományos eredményeket, amelyekhez kapcsolódik a munka és a célkitűzéseket is megfogalmazza. 3. Metodikák (anyag és módszer; vagy betegek és módszerek) fejezet, amely részletesen ismerteti az alkalmazott kísérleti technikákat, beleértve az adatok statisztikai feldolgozását, archiválását stb. is. 4. Eredmények fejezet, amelyben az elért új tudományos eredmények kerülnek leírásra. Követelmény, hogy világosan különüljenek el a jelölt saját eredményei és azok az eredmények, amelyet a közlemény társszerzői értek el. 5. Megbeszélés fejezet, amelyben a jelölt új eredményeinek egységes keretbe foglalt kritikai elemzése található. 6. Összefoglalás magyar illetve angol nyelven (ennek terjedelme maximum egy oldal; az angol összefoglalót fájlban is be kell nyújtani). 7. Az Irodalomjegyzék két részből áll: az előző fejezetekben hivatkozott közlemények jegyzéke és külön a jelölt saját közleményeinek a Kenézy Élettudományi Könyvtár által ellenőrzött jegyzéke. (A listára vonatkozó szabályokat ld. Működési Szabályzat, ill. a tájékoztató releváns része.) 8. Tárgyszavak: 6-12 tárgyszó magyar és angol nyelven 9. Köszönetnyilvánítás 10. Függelék: a megjelent publikációk és kéziratok gyűjteménye. (4) A doktori téziseket magyar és angol nyelven kell elkészíteni. Nem magyar anyanyelvű jelöltek csak angol nyelven készítik el a téziseket. (5) A doktori tézis a disszertáció olyan rövidített változata, amelyben a jelölt a tudományos nyilvánosság számára bemutatja tudományos munkájának indokoltságát, metodikai felkészültségét és legfontosabb eredményeit. A tézis ábrákat, táblázatokat nem tartalmaz. A doktori tézis A5-ös formátumban készül. Címoldalát a mellékelt templátok alapján kell elkészíteni. A téziseket elektronikusan, ill. nyomtatott formában az eljárásra bocsátási kérelemmel együtt kell a Doktori Tanácsnak benyújtani. Az eljárásra bocsátást követően kerül a tézisfüzetek végső verziójába a betétlap, amely tartalmazza a szigorlati és védési bizottságok tagjainak nevét és tudományos fokozatát, valamint a szigorlat és védés helyszínét és időpontját. A tézisek végére be kell illeszteni a jelölt saját közleményeinek a Kenézy Élettudományi Könyvtár által hitelesített jegyzékét. Külön listán megadható az értekezéshez kapcsolódó prezentációk, citálható absztraktok, stb. listája is.
14 A doktori tézis betétlapja <<AZ ÉRTEKEZÉS CÍME>> Értekezés a doktori (PhD) fokozat megszerzése érdekében a... tudományágban* Írta:... okleveles... Készült a Debreceni Egyetem... doktori iskolája (... programja) keretében Témavezető: Dr A doktori szigorlati bizottság: elnök: Dr. tagok: Dr. Dr. A doktori szigorlat időpontja: Debreceni Egyetem ÁOK**, Az értekezés bírálói: Dr.... Dr. A bírálóbizottság: elnök: tagok: Dr.... Dr... Dr... Dr... Dr... Az értekezés védésének időpontja: Debreceni Egyetem ÁOK**, 20.. *tudományágakat ld. a doktori iskolák felsorolásánál **releváns kar neve (rövidítés elegendő)
15 A doktori tézisek címoldala és kötelező fejezetei A tézisfüzet címoldala: Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei <<AZ ÉRTEKEZÉS CÍME>> <<a jelölt neve>> Témavezető: Dr.. DEBRECENI EGYETEM Doktori Iskola Debrecen, 20 A tézisfüzet kötelező fejezetei: 1. A doktori értekezés előzményei és célkitűzései; 2. Az értekezés új tudományos eredményei; 3. A jelöltnek az értekezés témájában született publikációinak a Kenézy Könyvtár által hitelesített listája. Egyéb követelményeket ld. a tájékoztató releváns részénél.
16 Jelölt neve: Témavezető neve: Doktori iskola (Program): Közlemény címe: Szerzői: Megjelenés helye, ideje: Nyilatkozat Alulírottak kijelentjük, hogy a fenti közleményben megjelent és a Jelölt által a Debreceni Egyetemre benyújtott PhD értekezésben felhasznált tudományos eredmények eddig nem szerepeltek más PhD értekezés tudományos eredményei között. Tudomásul vesszük, hogy a fenti tudományos eredmények a jövőben nem szerepelhetnek más PhD értekezés eredményei között. Dátum: Aláírások: Jelölt Témavezető A közlemények hazai társszerzői Név (nyomtatott betűkkel) Aláírás
17 Co-author statement in connection with submission of PhD thesis With reference to the Regulations of the Doctoral Committee of Medical Sciences, University of Debrecen, statement from each author about the PhD student s contribution in the shared work, which is already published and included in the PhD thesis of the applicant, must be presented to the PhD Committee. The authors state that the published work, or the indicated part of the work, has not been and will not be used in other PhD thesis. Paper title: Place and time of publication: List of authors: PhD student: Contribution: (%, text): Signature (PhD student) Name (with capital letters) and signatures of co-authors
18 Jelölt neve: Megosztott felhasználás 1. Témavezető neve: Doktori iskola (Program): Közlemény címe: Szerzői: Megjelenés helye, ideje: Nyilatkozat Alulírottak kijelentjük, hogy a fenti közleményben megjelent és a Jelölt által a Debreceni Egyetemre benyújtott PhD értekezésben felhasznált tudományos eredmények eddig nem szerepeltek más PhD értekezés tudományos eredményei között. Továbbá kijelentjük, hogy a Jelölt a fenti közlemény eredményeit csak részben használja fel PhD disszertációjában. A felhasznált eredmények leírása (a közlemény alapján: ábra, táblázat, fejezet): Tudomásul vesszük, hogy a felhasznált tudományos eredmények a jövőben nem szerepelhetnek más PhD értekezés eredményei között. Dátum. Aláírások: Jelölt: Témavezető: A közlemény hazai társszerzői: Név (nyomtatott betűvel) Aláírás A fenti közlemény megosztott felhasználását engedélyezem. A doktori iskola vezetőjének neve (nyomtatott betűvel) és aláírása
19 Jelölt neve: Megosztott felhasználás 2. Témavezető neve: Doktori iskola (Program): Közlemény címe: Szerzői: Megjelenés helye, ideje: Nyilatkozat Alulírottak kijelentjük, hogy a fenti közleményben megjelent tudományos eredmények egy részét korábban.. (név, doktori iskola, év) PhD disszertációjában felhasználta (kérjük az előző felhasználásról készült 1. számú nyilatkozatot mellékelni). A Jelölt által a Debreceni Egyetemre benyújtott PhD értekezésben felhasznált tudományos eredmények a fenti közlemény eredményeinek korábban PhD disszertációban fel NEM használt részét képezik. A Jelölt által felhasznált eredmények rövid leírása (a közlemény alapján: ábra, táblázat, fejezet): Tudomásul vesszük, hogy a fenti tudományos eredmények a jövőben nem szerepelhetnek más PhD értekezés eredményei között. Dátum. Aláírások: Jelölt: Témavezető: A közlemény hazai társszerzői: Név (nyomtatott betűkkel) Aláírás A fenti közlemény megosztott felhasználását engedélyezem. A doktori iskola vezetője (név + aláírás)
20 ÉRTEKEZÉS FEDŐLAPJA EGYETEMI DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS Szerző neve Értekezés címe DEBRECENI EGYETEM DOKTORI ISKOLA Debrecen, 20..
21 ÉRTEKEZÉS BELSŐ CÍMLAPJA EGYETEMI DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS Értekezés címe Szerző neve Témavezető: Dr. DEBRECENI EGYETEM DOKTORI ISKOLA Debrecen, 20..
22 ANGOL NYELVŰ ÉRTEKEZÉS FEDŐLAPJA THESIS FOR THE DEGREE OF DOCTOR OF PHILOSOPHY (PHD) Title by name UNIVERSITY OF DEBRECEN DOCTORAL SCHOOL OF DEBRECEN, 20XX.
23 ANGOL NYELVŰ ÉRTEKEZÉS BELSŐ CÍMOLDALA THESIS FOR THE DEGREE OF DOCTOR OF PHILOSOPHY (PHD) Title by name Supervisor:.. UNIVERSITY OF DEBRECEN DOCTORAL SCHOOL OF DEBRECEN, 20XX.
24 ANGOL NYELVŰ TÉZISFÜZET CÍMLAPJA SHORT THESIS FOR THE DEGREE OF DOCTOR OF PHILOSOPHY (PHD) Title by (name) Supervisor: UNIVERSITY OF DEBRECEN DOCTORAL SCHOOL OF DEBRECEN, 20...
25 ANGOL NYELVŰ TÉZISFÜZET BETÉTLAPJA <<Title of the thesis>> By..(name),..(MD/MSc degree) Supervisor: Doctoral School of., University of Debrecen Head of the Examination Committee: Members of the Examination Committee: The Examination takes place at Faculty of Medicine, University of Debrecen, 20.. Head of the Defense Committee: Reviewers: Members of the Defense Committee:.... The PhD Defense takes place at the Lecture Hall of Bldg. A, Department of Internal Medicine, Faculty of Medicine, University of Debrecen, 20..
26 MEGHÍVÓ A Debreceni Egyetem Orvostudományi Doktori Tanácsa meghívja Önt Jelölt neve Az értekezés címe című egyetemi doktori (PhD) értekezésének a védés ideje és helye tantermében tartandó nyilvános vitájára. A vitát vezeti: Hivatalos bírálók: név, tudományos fokozat név, tudományos fokozat név, tudományos fokozat Az értekezés megtekinthető a DE Kenézy Élettudományi Könyvtárban. A nyilvános vitában minden jelenlevő részt vehet és írásban előzetesen észrevételt tehet. A DE Orvostudományi Doktori Tanácsa
27 DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS ELŐZETES VITÁJÁNAK JEGYZŐKÖNYVE A doktorjelölt neve: Az értekezés címe:..... Doktori iskola: Program:.. Témavezető(k):... Bírálók: Dr Dr Bizottság: NÉV ALÁÍRÁS elnök: Dr tagok: Dr Dr Az előzetes vita időpontja: ) A bizottság tagjainak véleménye a jelölt tudományos munkásságáról: Megfelel/ nem felel meg (a megfelelő rész aláhúzandó) Indoklás: 2) A bizottság tagjainak véleménye az értekezésről : Megfelel/javításokkal megfelel/ nem felel meg (a megfelelő rész aláhúzandó) Indoklás: A bizottság a doktorjelölt fokozatszerzési eljárásra való jelentkezését támogatja/nem támogatja (a megfelelő rész aláhúzandó). Melléklet: az előzetes bírálók írásos véleménye és a javítások jegyzéke. (a bizottság elnökének aláírása) 27
28 DOKTORJELÖLTI NYILATKOZAT DOKTORJELÖLTI NYILATKOZAT Doktorjelölt neve: Születési hely, idő: Doktori Iskola: Témavezető: Alulírott,. doktorjelölt a Debreceni Egyetem Doktori Szabályzatának 12.. (5) bekezdése értelmében nyilatkozom az alábbiakról: értekezésemet korábban más intézményben nem nyújtottam be és azt nem utasították el; nem állok doktori fokozat visszavonására irányuló eljárás alatt, illetve 5 éven belül nem vontak vissza tőlem korábban odaítélt doktori fokozatot; a disszertáció önálló munkám, az irodalmi hivatkozások egyértelműek és teljesek. az értekezésben egyértelműen jelöltem a nem-saját (társszerzői) vagy részben saját eredményeket. Debrecen, doktorjelölt aláírása. témavezető aláírása 28
TÁJÉKOZTATÓ. Debreceni Egyetem. január 1
Debreceni Egyetem január 1 TÁJÉKOZTATÓ 2013 Ph.D. védés lefolytatásáról a Debreceni Egyetem orvostudományi területéhez tartozó doktori iskolákban Fogorvostudományi Doktori Iskola 1 TÁJÉKOZTATÓ A PH.D.
TÁJÉKOZTATÓ A PH.D. VÉDÉS LEFOLYTATÁSÁRÓL A DEBRECENI EGYETEM ORVOSTUDOMÁNYI TERÜLETÉHEZ TARTOZÓ DOKTORI ISKOLÁKBAN, 2012. május
TÁJÉKOZTATÓ A PH.D. VÉDÉS LEFOLYTATÁSÁRÓL A DEBRECENI EGYETEM ORVOSTUDOMÁNYI TERÜLETÉHEZ TARTOZÓ DOKTORI ISKOLÁKBAN, 2012. május 1. A védésre bocsátás feltétele a tanulmányi és kutatási kötelezettség teljesítése
Kérjük a védés előtt állók figyelmét, hogy jelen tájékoztató mellett a működési szabályzat releváns részeit is figyelmesen olvassák el!
TÁJÉKOZTATÓ A PHD VÉDÉS LEFOLYTATÁSÁRÓL A DEBRECENI EGYETEM ORVOSTUDOMÁNYI TERÜLETÉHEZ TARTOZÓ DOKTORI ISKOLÁKBAN 2015. január Kérjük a védés előtt állók figyelmét, hogy jelen tájékoztató mellett a működési
TÁJÉKOZTATÓ A PHD FOKOZATSZERZÉSI ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRÓL (DE ORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI TANÁCS) február
TÁJÉKOZTATÓ A PHD FOKOZATSZERZÉSI ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRÓL (DE ORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI TANÁCS) 2018. február Jelen tájékoztató elsősorban a PhD képzést 2016. szeptember 1. előtt kezdő doktoranduszok/doktorjelöltek
TÁJÉKOZTATÓ A PHD FOKOZATSZERZÉSI ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRÓL (DE ORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI TANÁCS) (Legutóbb frissítve: március 31.
TÁJÉKOZTATÓ A PHD FOKOZATSZERZÉSI ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRÓL (DE ORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI TANÁCS) (Legutóbb frissítve: 2019. március 31.) Jelen tájékoztató elsősorban a PhD képzést 2016. szeptember 1. előtt
ODT működési szabályzat Módosítások (2014. 06. 27.) vonatkozik az orvostudományi területen működő valamennyi doktori iskolára
ODT működési szabályzat Módosítások (2014. 06. 27.) törölt rész: áthúzott szöveg új rész, betoldás: piros Előlapon: DEBRECENI EGYETEM ORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁI TANÁCS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA vonatkozik
TÁJÉKOZTATÓ PHD VÉDÉS LEFOLYTATÁSÁRÓL
DEBRECENI EGYETEM ORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI TANÁCS TÁJÉKOZTATÓ PHD VÉDÉS LEFOLYTATÁSÁRÓL Fogorvostudományi Doktori Iskola január 1 2016 A Debreceni Egyetem Orvostudományi Doktori Tanácsának 2016. június 24-én
Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk
Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk Ezen tájékoztató dokumentum célja a komplex átvilágító vizsgára vonatkozó
BME Doktori Szabályzat Fizikai Tudományok Doktori Iskola Kari Kiegészítése
BME Doktori Szabályzat Fizikai Tudományok Doktori Iskola Kari Kiegészítése Tudományterület: Természettudomány Tudományág: Fizika tudományok Kondenzált anyagok fizikája Alkalmazott fizika Reaktorok fizikája
A szigorlat javasolt tárgyai: Főtárgy: Melléktárgy:..
Előterjesztés a PhD szigorlat tárgyairól, a szigorlati bizottság és bíráló bizottság összetételéről [A referáló doktori tanács tagja tölti ki] Név:.. Az értekezés címe: Az értekezés terjedelme:.. karakter(szóközökkel)
MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERV
DEBRECENI EGYETEM MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERV IDEGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 2014 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. A DI törzstagjai, oktatói, témavezetők... 3 2. Felvétel a doktori képzésbe... 3 3. Doktori képzés, a doktoranduszok
Tájékoztatás a doktori képzésről (2016. szeptemberi vagy ezutáni kezdés)
Tájékoztatás a doktori képzésről (2016. szeptemberi vagy ezutáni kezdés) Vásárhelyi Pál Építőmérnöki és Földtudományi Doktori Iskola 2019. augusztus 4 éves doktori képzés Start 1. év 2. év 3. év 4. év
Az SZTE Irodalomtudományi Doktori Iskola működési szabályzata 2014 *
Az SZTE Irodalomtudományi Doktori Iskola működési szabályzata 2014 * 1. A Ftv. és a SzTE Doktori Szabályzatának figyelembe vételével és ezek függelékeként a SzTE BTK-n működő Irodalomtudományi Doktori
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI HABILITÁCIÓS SZAKBIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI HABILITÁCIÓS SZAKBIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE 1. Az Ügyrend hatálya 1. Jelen szabályozás az SZTE Közgazdaságtudományi Habilitációs Szakbizottságának a működésére
I. A témakiírás, témavezetés és a törzstagság szabályai a Biológia Doktori Iskolában.
A SZTE BIOLÓGIA DOKTORI ISKOLA DOKTORKÉPZÉSSEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZATA Jelen szabályzat a vonatkozó hatályos törvények és más jogszabályok, a MAB SzMSz 4. mellékletében foglalt, a doktori iskolák létesítéséről
A Petrányi Gyula Klinikai Immunológiai és Allergológiai Doktori Iskola (PGKIADI) minőségbiztosítási terve (2014)
A Petrányi Gyula Klinikai Immunológiai és Allergológiai Doktori Iskola (PGKIADI) minőségbiztosítási terve (2014) A Debreceni Egyetem Orvostudományi Doktori Tanácsához (továbbiakban: ODT) tartozó doktori
DEBRECENI EGYETEM. GYÓGYSZERÉSZETI TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERVE szeptember 1. előtt indult képzés
DEBRECENI EGYETEM GYÓGYSZERÉSZETI TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERVE 2016. szeptember 1. előtt indult képzés Legutolsó módosítás: 2019. 04. 10. 2019 TARTALOMJEGYZÉK 1. A DI törzstagjai,
Az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola képzési terve Komplex vizsga
Az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola képzési terve Komplex vizsga A doktori képzés során, a negyedik félév végén, a képzés képzési és kutatási szakaszának lezárásaként és a kutatási és disszertációs
ELTE Habilitációs Szabályzat 2. sz. függelék 131 KÉRELEM
67 ELTE Habilitációs Szabályzat 2. sz. függelék 131 KÉRELEM Alulírott... (születési név is)...... állampolgár, anyja neve:... születési hely:...... év... hó... nap habilitációs eljárás megindítását kérem
A Miskolci Egyetemen működő tudományos képzési műhelyek összehangolt minőségi fejlesztése TÁMOP-4.2.2/B-10/ projekt.
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolája pályázatot hirdet PREDOKTORI ÖSZTÖNDÍJRA (alkalmazásra tudományos segédmunkatárs munkakörben A Miskolci Egyetemen működő tudományos
PÁLYÁZATI ADATLAP szakmai, tudományos ösztöndíjra 2017/2018. tanév őszi félév
PÁLYÁZATI ADATLAP szakmai, tudományos ösztöndíjra 2017/2018. tanév őszi félév Név: Születési dátum: Elérhetőség (tel., e-mail): NEPTUN kód: OM azonosító: Szak, évfolyam megnevezése: Költségviselés formája
MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERV
DEBRECENI EGYETEM MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERV Petrányi Gyula Klinikai Immunológiai és Allergológiai Doktori Iskola (PGKIADI) 2016. szeptember 1-én induló képzések 2016 Tartalomjegyzék 1.A DI törzstagjai, oktatói,
FELVÉTELI SZABÁLYZAT. Azonosító kód: SZ6 Verzió: 4. Dátum: 2012. 09. 07.
SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 1121 Budapest, Remete út. 16/A 1536 Budapest 114. Pf.: 253 E-mail: sola@sola.hu Web: www.sola.hu 06-1/391-01-80; 06-20/379-6260 Intézményi azonosító: FI70788 FELVÉTELI
A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában
F O N T O S T U D N I V A L Ó K A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: 1. Társadalom, politika és hadsereg a Magyar Királyságban 1740 1867 Programvezető: Prof. Dr. habil Gergely
I. Abszolutórium megszerzése (az egyéni képzésben résztvevőkre nem vonatkozik)
Tájékoztató a Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola régi (hároméves) képzésben részt vett PhD hallgatói és doktorjelöltjei számára az abszolutórium megszerzéséről és a doktori fokozatszerzési
Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán
Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának (a továbbiakban: Kar) Tanácsa a Karral oktatói és
Szegedi Tudományegyetem BIOLÓGIA DOKTORI ISKOLÁJÁNAK MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERVE 2016.
Szegedi Tudományegyetem BIOLÓGIA DOKTORI ISKOLÁJÁNAK MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERVE 2016. 1. A doktori iskola azonosító adatai Intézmény: Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai Kar Tudományági
A Miskolci Egyetemen működő tudományos képzési műhelyek összehangolt minőségi fejlesztése TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0008 projekt.
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolája pályázatot hirdet PREDOKTORI ÖSZTÖNDÍJRA (új alkalmazásra tudományos segédmunkatárs munkakörben A Miskolci Egyetemen működő tudományos
OPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről
OPPONENSI VÉLEMÉNY Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről A Debreceni Egyetem Társadalomtudományi Doktori Tanácsához benyújtott,
Az általános pályázat feladatokon túl a pályázó által ellátandó feladatok:
KS/HUM/2477/2011 A Semmelweis Egyetem rektora pályázatot hirdet az Általános Orvostudományi Karon, egyetemi docensi álláshelyek betöltésére. Az álláshelyek a pályázati eljárást követően tölthetők be, határozatlan
Szakdolgozat / diplomamunka benyújtásának folyamata (alapképzés, mesterképzés 2018/19/1)
Szakdolgozat / diplomamunka benyújtásának folyamata (alapképzés, mesterképzés 2018/19/1) Jelen dokumentumban foglaljuk össze, hogy mely lépésekből áll a szakdolgozat benyújtása és a tényleges benyújtást
DEBRECENI EGYETEM. GYÓGYSZERÉSZETI TUDOMÁNYOK DOKTO- RI ISKOLA MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERVE szeptembertől indult képzés. (2016. október 26.
DEBRECENI EGYETEM GYÓGYSZERÉSZETI TUDOMÁNYOK DOKTO- RI ISKOLA MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERVE 2016. szeptembertől indult képzés (2016. október 26.) 2016 Tartalomjegyzék 1. A doktori iskola törzstagjai, oktatói,
KOMPLEX VIZSGA Tájékoztató Prof. Dr. Haig Zsolt mk. ezredes
Tájékoztató 2019. 02. 05. Prof. Dr. Haig Zsolt mk. ezredes DOKTORI KÉPZÉSI ÁLTALÁNOS RENDJE A KMDI-BEN Változás 2016. IX. 01-től: - Ftv 53. A doktori képzés és a doktori fokozatszerzési eljárás - 387/2012.
DEBRECENI EGYETEM. GYÓGYSZERÉSZETI TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERVE szeptember 1. előtt indult képzés. (2016. október 26.
DEBRECENI EGYETEM GYÓGYSZERÉSZETI TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERVE 2016. szeptember 1. előtt indult képzés (2016. október 26.) 2016 TARTALOMJEGYZÉK 1. A DI törzstagjai, oktatói, témavezetők...
ÁLLAM- ÉS JOGTUDMÁNYI KAR DOKTORI ISKOLÁI KOMPLEX VIZSGA TÁJÉKOZTATÓ. 2. Komplex vizsgára jelentkezés előzetes doktori képzés nélkül
ÁLLAM- ÉS JOGTUDMÁNYI KAR DOKTORI ISKOLÁI KOMPLEX VIZSGA TÁJÉKOZTATÓ A KOMPLEX VIZSGÁRA JELENTKEZÉS ELŐFELTÉTELEI 1. Szervezett doktori képzésben részt vevő hallgató A szervezett doktori képzésben részt
A Népegészségügyi Kar
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Népegészségügyi Kar a azonosítószámú projekt keretében meghirdetett Kutatói Utánpótlás - PhD hallgatói, Pre-doktori Kutatói Ösztöndíjhoz 1. A pályázati célja: A DE Népegészségügyi Kar
Szakdolgozat feltöltési útmutató
Szakdolgozat feltöltési útmutató Tisztelt hallgatók mielőtt belekezdenének a szakdolgozatatuk feltöltésébe az elektronikus felületen kérem, hogy figyelmesen olvassák el a tájékoztatót. Feltölteni csak
A Kodolányi János Főiskolán folytatott tudományos publikációs tevékenységgel kapcsolatos adatbázis kialakításáról és alkalmazásáról
3. számú rektori utasítás, 2017. június 6. A Kodolányi János Főiskolán folytatott tudományos publikációs tevékenységgel kapcsolatos adatbázis kialakításáról és alkalmazásáról A Kodolányi János Főiskolán
Pályázati felhívás. Bécsi Egyetemen létesített vendégtanári pozíció betöltésére
Pályázati felhívás Bécsi Egyetemen létesített vendégtanári pozíció betöltésére A külgazdasági és külügyminiszter (a továbbiakban: miniszter) a Bécsi Egyetem és a Balassi Intézet között létrejött BBI-1056/2003.
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Vegyészmérnöki
OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ
OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván pályázni. Pályázat
DEBRECENI EGYETEM. GYÓGYSZERÉSZETI TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERVE szeptembertől indult képzés
DEBRECENI EGYETEM GYÓGYSZERÉSZETI TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERVE 2016. szeptembertől indult képzés Legutóbbi frissítés: 2019. március 24. Tartalomjegyzék 1. A doktori iskola törzstagjai,
MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERV
DEBRECENI EGYETEM MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERV LAKI KÁLMÁN DOKTORI ISKOLA (LKDI) új típusú képzés 2016 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1 1. A DI TÖRZSTAGJAI, OKTATÓI, TÉMAVEZETŐK... 2 2. DOKTORI TÉMÁK MEGHIRDETÉSE...
Az ELTE IK Informatika Doktori Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata
Az ELTE IK Informatika Doktori Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata (Minden, e dokumentumban nem szabályozott kérdésben az ELTE Doktori Szabályzata az irányadó.) Az Informatika Doktori Iskola 1. A
MOLEKULÁRIS ORVOSTUDOMÁNY DOKTORI ISKOLA
DEBRECENI EGYETEM MOLEKULÁRIS ORVOSTUDOMÁNY DOKTORI ISKOLA MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERVE 2016. szeptember 1. után induló képzések 2016 TARTALOMJEGYZÉK 1. A MODI vezetője, programjai, programvezetői, a doktori
Szent István Egyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
Szent István Egyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Kertészettudományi Kar Szőlészeti Tanszék egyetemi docens munkakör betöltésére. A
A KÉPZÉSI TERV FELÉPÍTÉSE
A KÉPZÉSI TERV FELÉPÍTÉSE A képzési terv három lapból áll: címoldal; tantárgyak ütemezése; szigorlati tárgyak és nyelvtudás. 1. A címoldal tartalmazza - az intézmény nevét; - a doktori iskola nevét; -
Útmutató a PuLi használatához
Útmutató a PuLi használatához Az elmúlt években felmerült az igény, hogy az egyetem szellemi tulajdonát (tudásvagyonát) gyűjteni kell. Az egyetem vezetősége a könyvtárat kérte fel, hogy hozzon létre egy
POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ELTE Állam- és Jogtudományi Kar
1 I. PREAMBULUM POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Tudományág: Képzési forma: Képzési cél: Képzési idő: Képzés nyelve: Tagozat: Politikatudomány Doktori (PhD) képzés Tudományos
A PANNON EGYETEM PhD felvételi tájékoztatója
A PANNON EGYETEM PhD felvételi tájékoztatója A DOKTORI KÉPZÉST SZERVEZŐ HIVATALOK, FELELŐS SZEMÉLYEK Az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke: Dr. Pósfai Mihály akadémikus, egyetemi tanár Oktatási
Tájékoztató a szakdolgozat elektronikus feltöltéséről
Tájékoztató a szakdolgozat elektronikus feltöltéséről Tisztelt hallgató mielőtt belekezd a szakdolgozata feltöltésébe az elektronikus felületen kérem, hogy figyelmesen olvassa el a tájékoztatót. Csak akkor
MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERV SZTE Kémia Doktori Iskola (KDI) (2016. szeptember 1 előtt indult képzésre)
MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERV SZTE Kémia Doktori Iskola (KDI) (2016. szeptember 1 előtt indult képzésre) Az SZTE Kémiai Doktori Iskolájának Minőségbiztosítási Tervéhez az SZTE Doktori képzés és a doktori fokozatszerzés
I. PREAMBULUM. POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ELTE Állam- és Jogtudományi Kar
1 I. PREAMBULUM POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Tudományág: Képzési forma: Képzési cél: Képzési idő: Képzés nyelve: Tagozat: Finanszírozás: A képzésbe történő belépés:
DEBRECENI EGYETEM ORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
DEBRECENI EGYETEM ORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT D e b r e c e n 2008 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET: Jogszabályi háttér... 5 II. FEJEZET: Meghatározások... 6 III. FEJEZET: A doktori képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar Szociológia Doktori Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata
Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar Szociológia Doktori Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata Jelen szabályzat a doktori képzésről és doktori fokozatszerzésről szóló 387/2012 (XII.19.)
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Építészmérnöki Kar Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési
Amennyiben ez a feltétel nem teljesül, akkor az alábbi szempontokat kell figyelembe venni.
Az Informatikai Tudományok Szakmai Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács, valamint a Villamosmérnöki Tudományok Szakmai Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács közös követelményrendszere a habilitálás
Képzési tájékoztató füzet a KERPELY ANTAL ANYAGTUDOMÁNYOK ÉS TECHNOLÓGIÁK DOKTORI ISKOLA PhD hallgatói részére
Képzési tájékoztató füzet a KERPELY ANTAL ANYAGTUDOMÁNYOK ÉS TECHNOLÓGIÁK DOKTORI ISKOLA PhD hallgatói részére Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kar Miskolc, 2016. 1 Tartalomjegyzék 1. A KÉPZÉS RÖVID
MOLEKULÁRIS ORVOSTUDOMÁNY DOKTORI ISKOLA
DEBRECENI EGYETEM MOLEKULÁRIS ORVOSTUDOMÁNY DOKTORI ISKOLA MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERVE 2016. szept. előtt indult képzések 2016 TARTALOMJEGYZÉK 1. A MODI vezetője, programjai, programvezetői, a doktori iskola
Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar. Szakdolgozat-konzultációval és szakdolgozat-készítéssel kapcsolatos információk
Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szakdolgozat-konzultációval és szakdolgozat-készítéssel kapcsolatos információk Szakdolgozattéma-választás, konzultációk: szakdolgozattéma-választás
FELHÍVÁS. a 2014/2015. tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre
FELHÍVÁS a 2014/201. tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre A konferencia helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Cím: 3 Budapest
Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a században Doktori Program. Képzési program
Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a 18-20. században Doktori Program Képzési program A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A 2016 szeptemberében tanulmányaikat megkezdő doktoranduszoknak
Diplomá ztátá si folyámátok informátikái szábá lyzátá
Diplomá ztátá si folyámátok informátikái szábá lyzátá A Gábor Dénes Főiskola rektori utasítása alapján készítették: Endrődi Tamás, informatikai igazgató, projektvezető Balázs-Csomor Erika, tanulmányi hivatalvezető
Útmutató a szakdolgozatok benyújtásához
Útmutató a szakdolgozatok benyújtásához Kérem a szakdolgozat benyújtása előtt olvassa el a lenti útmutató! Szakdolgozatot az a hallgató tud benyújtani, akinek előzőleg megtörtént a záróvizsgára való bejelentkezése
Az ELTE IK Informatika Doktori Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata
Az ELTE IK Informatika Doktori Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata (Minden, e dokumentumban nem szabályozott kérdésben az ELTE Doktori Szabályzata az irányadó.) Az Informatika Doktori Iskola 1. (1)
A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR DOKTORI ÉS HABILITÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE
A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR DOKTORI ÉS HABILITÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE Preambulum A Természettudományi Kar kari tudományterületi doktori tanácsának feladatait a Doktori és Habilitációs
AZ SZTE IRODALOMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2019
AZ SZTE IRODALOMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2019 1. A Ftv. és az SzTE Doktori Képzés és Doktori Fokozatszerzés Szabályzatának figyelembe vételével és ezek függelékeként a SzTE BTK-n működő
JELENTKEZÉSI LAP DOKTORI (PHD) KÉPZÉSRE
1.számú melléklet Nemzeti Közszolgálati Egyetem Intézményi azonosító szám: FI 99859 JELENTKEZÉSI LAP DOKTORI (PHD) KÉPZÉSRE 1. Személyi adatok Név:... Rendfokozat: (Születési név):... Anyja születési neve:...
Szakdolgozati formai követelmények
SZÁMALK SZAKKÖZÉPISKOLA Szakdolgozati formai követelmények - 1 - TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. Konzultáció... 3 3. A szakdolgozat formai követelményei... 3 4. A szakdolgozat mellékletei... 5 5.
Könyvtár és Távoktatási Központ
Könyvtár és Távoktatási Központ Szakdolgozatok könyvtári archiválása Készítették: Farkas Rózsa Hernyák Gábor Kincses Julianna Nyitrai László Szolnok 2013. A Szakdolgozatok könyvtári archiválásának folyamata
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM KAUTZ GYULA GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR A diplomamunka készítés és a záróvizsgák rendjére vonatkozó előírások Utolsó módosítás: 2017. február 24. 1. Témaválasztás (1) A szakdolgozat/diplomamunka
MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERV MOLEKULÁRIS SEJT- ÉS IMMUNBIOLÓGIAI DOKTORI ISKOLA
DEBRECENI EGYETEM MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERV MOLEKULÁRIS SEJT- ÉS IMMUNBIOLÓGIAI DOKTORI ISKOLA 2014. TARTALOMJEGYZÉK 1. A DI törzstagjai, oktatói, témavezető 3 2. Doktori témák meghirdetése 3 3. Felvétel
dékán (magasabb vezető)
Óbudai Egyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar dékán (magasabb vezető) beosztás ellátására. A közalkalmazotti
SEMMELWIES EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR JELENTKEZÉSI LAP ENDOSZKÓPOS ULTRAHANG VIZSGÁLATOK
SEMMELWIES EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR JELENTKEZÉSI LAP a 23/2012. (IX.14.) EMMI rendelet alapján gasztroenterológia vagy gyermek-gasztroenterológia szakképesítéssel rendelkező szakorvosok részére
TÁJÉKOZTATÓ az egyénileg elhelyezkedő hallgatók szakmunka gyakorlatához
TÁJÉKOZTATÓ az egyénileg elhelyezkedő hallgatók szakmunka gyakorlatához 1. Négyhetes szakmunka-gyakorlatot kell teljesíteni. A munkáltató és a hallgató közösen állapodnak meg a szakmunka gyakorlat konkrét
FELVÉTELI FELHÍVÁS A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolai képzésére
FELVÉTELI FELHÍVÁS A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolai képzésére A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kara felvételt hirdet Infrastrukturális
POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 1 ELTE Állam- és Jogtudományi Kar
1 I. PREAMBULUM POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 1 ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Tudományág: Politikatudomány Képzési forma: Doktori (PhD) képzés Képzési cél: Tudományos fokozat szerzésére felkészítés,
Oláh György Doktori Iskola. Képzési terv 2016.
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Oláh György Doktori Iskola Kémiai, Vegyész-, Bio- és Környezetmérnöki tudományok Képzési terv 2016. Tartalom: A PhD képzés elemei 2 Mintatanterv 3 Komplex
PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Doktorandusz hallgatók pályázati kutatását támogató ösztöndíj az EFOP pályázati forrás terhére HTJSZ 16/E
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Doktorandusz hallgatók pályázati kutatását támogató ösztöndíj az EFOP-3.6.2-16-2017-00007 pályázati forrás terhére HTJSZ 16/E 2018/2019. tanév PÁLYÁZATI KIÍRÁS a BCE Pályázat Doktori Kiválósági
Szakmai előrehaladási jelentések rendje
Szakmai előrehaladási jelentések rendje Tartalomjegyzék Bevezetés...2 Szakmai előrehaladási jelentés: kitöltési útmutató...2 Rövid szakmai összefoglaló...2 A projekt résztvevői...2 A projektben elért eredmények...2
A Társadalomtudományi Doktori Tanács Szabályzata (a Debreceni Egyetem Doktori Szabályzata Kiegészítő Szabályzata)
A Társadalomtudományi Doktori Tanács Szabályzata (a Debreceni Egyetem Doktori Szabályzata Kiegészítő Szabályzata) A Debreceni Egyetem Doktori Szabályzata (a továbbiakban: EDSZ) I. fejezet (4) bekezdéséhez
MA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára október 3. Schmidt Andrea Elméleti Intézet
MA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára 2016. október 3. Schmidt Andrea Elméleti Intézet schmidt@mome.hu A szakdolgozattal kapcsolatos információk elérhetősége ETR Dokumentumok/ MOME Dokumentumok/
DUNAÚJVÁROSI EGYETEM MAGYAR TUDOMÁNYOS MŰVEK TÁRA SZABÁLYZAT
DUNAÚJVÁROSI EGYETEM Dunaújváros 2016 2. kiadás 0. módosítás 2 (13). oldal A Dunaújvárosi Egyetem Szenátusa által 64-2015/2016. (2016.01.19.) sz. határozatával egységes szerkezetben elfogadva Hatályos:
A PANNON EGYETEM PhD felvételi tájékoztatója
A PANNON EGYETEM PhD felvételi tájékoztatója A DOKTORI KÉPZÉST SZERVEZŐ HIVATALOK, FELELŐS SZEMÉLYEK Az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke: Dr. Padisák Judit az Academia Europaea tagja, DSc,
HONORÁCIOR STÁTUSZ PÁLYÁZATI LAP A /1. FÉLÉVÉRE
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Eötvös Loránd University Faculty of Humanities Students' Union Tudományos Bizottság Learned Committee 1088 Budapest, Múzeum
Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj Pályázati útmutató
Kedves Hallgató! Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj Pályázati útmutató Az alábbiakban egy rövid összefoglalót olvashatsz a Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj pályázathoz szükséges igazolásokról, illetve azok
JELENTKEZÉSI ADATLAP bírósági fogalmazói álláshely betöltése iránt benyújtott pályázathoz
JELENTKEZÉSI ADATLAP bírósági fogalmazói álláshely betöltése iránt benyújtott pályázathoz 1. Pályázó neve 2. Megpályázott bírósági fogalmazói álláshely(ek) bíróságonként, rangsorolva* 1. 2. 3. 3. Pályázó
Óbudai Egyetem. Biztonságtudományi Doktori Iskola Minőségbiztosítási terve
Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskola Minőségbiztosítási terve 2011 A Biztonságtudományi Doktori Iskola Minőségbiztosítási terve I. Eljárás célja: Az Egyetem Doktori Szabályzata (EDSZ) rögzíti
A PTE KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁNAK DOKTORI SZABÁLYZATA
A PTE KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁNAK DOKTORI SZABÁLYZATA A Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban: PTE) Közgazdaságtudományi Karának (továbbiakban: Kar) Tanácsa a PTE Szervezeti és Működési Szabályzatának 13.
A Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának Működési Szabályzata
A Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának Működési Szabályzata 1. A doktori iskola megalakulása A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola megalapításáról a Miskolci
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nappali tagozatos hallgatói, oktatói és kutatói részére. A PÁLYÁZAT KATEGÓRIÁI
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Kereskedelmi Bank Rt. által 1988. december 17-én a volt Kossuth Lajos Tudományegyetem javára létesített UNIVERSITAS ALAPÍTVÁNY kuratóriuma az alapító dokumentum szellemében a 2016-os
Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar. Útmutató. a szakdolgozat elkészítéséhez. (ápoló szakirány számára)
Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez (ápoló szakirány számára) Tartalom: Tájékoztató a szakdolgozat elkészítésének rendjéről Tájékoztató
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Csonka Pál Építészmérnöki Tudományok Doktori Iskola Működési Szabályzat. Általános rendelkezések
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Csonka Pál Építészmérnöki Tudományok Doktori Iskola Működési Szabályzat Általános rendelkezések 1.. Jelen szabályzat a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011.
Kari BME ösztöndíj JOGOSULT HALLGATÓK
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Tudományfilozófia és Tudománytörténet Doktori Iskola Minőségbiztosítási Terv
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Tudományfilozófia és Tudománytörténet Doktori Iskola Minőségbiztosítási Terv A doktori képzés és fokozatszerzés minőségbiztosításának elveit és módszereit
BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport
BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Az alapszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele szakdolgozat készítése. A szakdolgozat kreditértéke:
MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERV
Debreceni Egyetem MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERV Fogorvostudományi Doktori Iskola január 1 2019 2019. április 5. TARTALOMJEGYZÉK 1. A DI törzstagjai, oktatói, témavezető 2 2. Doktori témák meghirdetése 3 3. Felvétel
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Pattantyús-Ábrahám Géza Gépészeti Tudományok Doktori Iskola Működési Szabályzata
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Pattantyús-Ábrahám Géza Gépészeti Tudományok Doktori Iskola Működési Szabályzata Általános rendelkezések 1.. Jelen szabályzat a doktori iskola létesítésének
Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj a 2015-ös évre. A pályázat célja... 2. Pályázásra jogosultak... 2. Tudományterület, kategória...
NEMZETKÖZI IGAZGATÓSÁG MAGYAR ÖSZTÖNDÍJ BIZOTTSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj a 2015-ös évre Tartalom A pályázat célja... 2 Pályázásra jogosultak... 2 Tudományterület, kategória...