218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról
|
|
- György Sipos
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról A Kormány a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló évi LXXXIV. törvény, a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló évi LXXXV. törvény, az Európai Unió bűnüldözési információs rendszere és a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrség Szervezete keretében megvalósuló együttműködésről és információcseréről szóló évi LIV. törvény módosításáról szóló évi XIX. törvény 23. -ának (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el: 1. (1) A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványa (a továbbiakban: igazolvány) olyan közokirat és a biztonsági okmányok védelmének rendjéről szóló 86/1996. (VI. 14.) Korm. rendeletben meghatározott biztonsági okmány, amely a közúti közlekedés szabályairól szóló, többször módosított 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (a továbbiakban: KRESZ) 51/A. -ában felsorolt kedvezmények igénybevételére való jogosultságot igazolja. (2) A biztonsági okmányra vonatkozó adminisztratív védelmi szabályok megtartásának ellenőrzésére a belügyminiszter jogosult. 2. E rendelet alapján igazolványra az a személy jogosult, a) aki a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 164/1995. (XII. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Mr.) 1. -a (3) bekezdésének a) pontja értelmében súlyos mozgáskorlátozottnak minősül, b) aki a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet 1. -ának (1) bekezdésének értelmében látási fogyatékosnak; (3) bekezdésének értelmében értelmi fogyatékosnak; (4) bekezdésének értelmében autistának; illetve (5) bekezdésének értelmében mozgásszervi fogyatékosnak minősül, c) akit a vakok személyi járadékának bevezetéséről szóló 1032/1971. (VII. 14.) Korm. határozat végrehajtásáról szóló 6/1971. (XI. 30.) EüM rendelet alapján július 1-jét megelőzően vaknak minősítettek, vagy d) aki a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról szóló 5/2003. (II. 19.) ESzCsM rendelet 1. számú melléklete szerint vaknak vagy gyengénlátónak (K.1.), mozgásszervi fogyatékosnak (L.1-5.), értelmi fogyatékosnak (M.1-2.) vagy autistának (N.1.) minősül és ezt az 1. számú mellékletben meghatározott szakvélemények valamelyikével igazolja. 3. (1) Az igazolvány kiadására, meghosszabbítására, visszavonására, cseréjére, pótlására, nyilvántartására irányuló eljárásban első fokon az okmányirodák kijelöléséről és illetékességi területéről szóló kormányrendeletben meghatározott települési, a fővárosban a fővárosi kerületi önkormányzat jegyzője (a továbbiakban: körzetközponti jegyző) jár el. (2) Az igazolvány kiadására irányuló eljárás kérelemre indul. A kérelemnek a 2. számú mellékletben meghatározott adatokat kell tartalmaznia. A kérelemhez mellékelni kell az 1. számú mellékletben meghatározott szakvéleményt. A jogosult a kérelemhez csatolhatja, a (4)-(5) bekezdésben meghatározott esetekben csatolja egy darab igazolványképét is. (3) Az igazolvány kiadására irányuló eljárásban a jogosult - az (5) bekezdésben meghatározott kivétellel - személyesen jár el. (4) A körzetközponti jegyző előtti személyes megjelenésben akadályozott jogosult az igazolvány kiadására irányuló kérelmét a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjénél is előterjesztheti, aki azt a szükséges ellenőrzést követően haladéktalanul megküldi a jogosult lakóhelye szerint illetékes körzetközponti jegyzőnek. (5) A jogosult helyett meghatalmazottja is eljárhat, ha a jogosult nem képes a hatóság előtt személyesen megjelenni. (6) Az igazolvány iránti kérelem személyes előterjesztésekor a jogosultról az okmányiroda arcképmás felvételt készít, ha a jogosult a kérelemhez igazolványképét nem csatolta. (7) A személyesen eljáró jogosult a kérelem előterjesztésekor a kérelmet saját kezűleg írja alá. A jogosultnak a kérelmet akkor is saját kezűleg kell aláírnia, ha helyette meghatalmazottja jár el. A jogosult írásképtelensége esetén a kérelmen ezt a tényt - az aláírás céljára szolgáló rovatban - az okmányiroda "írásképtelen" bejegyzéssel tünteti fel. (8) A kérelem - külön jogszabályban meghatározott esetekben és módon - elektronikus úton is benyújtható. 4. (1) Ha az igazolvány kiadásáig a kérelemben feltüntetett adatokban változás következik be, a kérelmező köteles az adatváltozást haladéktalanul bejelenteni és a kérelmet annak megfelelően
2 módosítani. (2) A nyilvántartott adatok megváltozását az adatváltozást követő 15 napon belül be kell jelenteni a körzetközponti jegyzőnél. Ha az adatváltozás az igazolványban feltüntetett adatokat is érinti, a bejelentéssel egyidejűleg az igazolvány cseréjét is kérni kell. 5. (1) Az igazolvány meghosszabbítására, cseréjére, pótlására irányuló eljárásban a kérelmet az igazolvány kiadására irányadó szabályok szerint kell benyújtani. (2) Az igazolvány cseréjére irányuló kérelem benyújtása esetén a régi igazolványt egyidejűleg le kell adni. Az elveszett, ellopott vagy megsemmisült igazolvány visszavonását a körzetközponti jegyző a nyilvántartásba bejegyzi, körözését elrendeli és egyidejűleg a jogosult részére - amennyiben a jogosultság továbbra is fennáll - új igazolványt állít ki. 6. (1) Az igazolvány kiadása, meghosszabbítása, cseréje vagy pótlása iránti kérelmet a körzetközponti jegyző az igazolvány kiadásával teljesíti. Az igazolványt a 3. számú mellékletnek megfelelően kell kiállítani. (2) Az igazolványt - a kérelmező választása szerint - postai úton kell továbbítani, vagy azt a kérelmező személyesen, illetve az általa írásban meghatalmazott személy útján veheti át a körzetközponti jegyzőnél. A postai úton át nem vett igazolványt a kérelmező vagy az általa írásban meghatalmazott személy személyesen veheti át a körzetközponti jegyzőnél. A személyesen át nem vett igazolványt - az átvételre való felhívást követően - a körzetközponti jegyző a kiállítástól számított egy év elteltével megsemmisíti, és gondoskodik e ténynek a nyilvántartásban való feltüntetéséről. 7. (1) Az igazolvány érvényességének időtartama - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - a kiállítás napjától számított 3 év. Amennyiben a szakvélemény a következő felülvizsgálat, ellenőrző vizsgálat időpontjaként, illetve az állapot fennállásának várható időpontjaként 3 évnél rövidebb időtartamot határoz meg (a továbbiakban: szakvélemény érvényessége) az igazolvány érvényességének időtartama megegyezik a szakvélemény érvényességének időtartamával. (2) A jogosultság további fennállása esetén az igazolvány érvényessége újabb 3 éves időtartamra, illetve a szakvélemény érvényességének megfelelő időtartamra meghosszabbítható. (3) A jogosult részére 5 éves időtartamra kell kiállítani az igazolványt, ha a kérelemhez mellékelt szakvélemény szerint a mozgásában korlátozott személy állapota végleges. Az érvényességi idő leteltével az igazolvány érvényessége további 5 évvel újabb szakvélemény bemutatása nélkül meghosszabbítható. (4) A meghosszabbítás iránti kérelmet a körzetközponti jegyző a feltételek fennállása esetén az igazolvány cseréjével teljesíti; az igazolvány visszavonásának nyilvántartásba való bejegyzése mellett új igazolványt állít ki. (5) Amennyiben az igazolvány a jogosult személyére és jogosultságára vonatkozó adatok megállapítására alkalmatlanná vált - így különösen megrongálódott, olvashatatlan, az arcképmás alapján a jogosult nem azonosítható, a feltüntetett adatokban változás következett be -, az igazolvány cseréjét kell kérni. A csere iránti kérelmet a körzetközponti jegyző a jogosultság további fennállása esetén az igazolvány visszavonásának nyilvántartásba való bejegyzése mellett új igazolvány kiadásával teljesíti. (6) A körzetközponti jegyző a jogosult bejelentésére az igazolványt hivatalból kicseréli, ha az téves bejegyzést tartalmaz vagy anyaghibás. 8. (1) Használatkor az igazolványt a mozgásában korlátozott személyt szállító jármű szélvédője mögött úgy kell elhelyezni, hogy előlapja az érvényesség és a jogosultság ellenőrzése céljából látható legyen. Az igazolványt az ellenőrzésre jogosult személy felszólítására ellenőrzés céljából át kell adni. (2) Az igazolványt a jogosult köteles sértetlenül megőrizni. Az érvénytelenné vált, illetve a megrongálódott vagy egyéb okból cserére szoruló igazolványt haladéktalanul le kell adni a körzetközponti jegyzőnek. (3) Akinek az igazolványát ellopták, megsemmisült vagy elvesztette, illetőleg aki az elveszettnek vélt igazolványát megtalálta, köteles azt haladéktalanul, de legkésőbb a tudomására jutástól számított nyolc munkanapon belül az igazolványt kiállító körzetközponti jegyzőnek bejelenteni. (4) Az igazolvány nem adható át használatra az arra jogosulatlan személynek. A jogosultat szállító jármű vezetője az igazolvány által biztosított kedvezményekkel csak a jogosult szállítása esetén élhet. Amennyiben a jogosult maga él vissza az igazolvány biztosította kedvezményekkel, az igazolványt vissza kell vonni és a visszavonástól számított egy évig részére új igazolvány nem állítható ki. Ezt a tényt a nyilvántartásban fel kell tüntetni. (5) A kiskorú vagy gondnokság alatt álló jogosult esetében az (1)-(4) bekezdésben foglalt kötelezettségek a törvényes képviselőt, illetve az (1) bekezdés esetében a jogosultat szállító jármű vezetőjét terhelik. A törvényes képviselő által elkövetett visszaélés esetében a (4) bekezdésben foglalt jogkövetkezmény nem alkalmazható. 9. Érvénytelen az igazolvány, ha
3 a) a jogosult meghalt; b) érvényességi ideje lejárt; c) a jogosult személyére és jogosultságára vonatkozó adatok megállapítására alkalmatlan; d) meghamisították; e) a körzetközponti jegyző a visszavonását a nyilvántartásba bejegyezte. 10. (1) A talált igazolványt le kell adni. A talált igazolvány bármely jegyzőnek leadható, aki azt - a találásról felvett jegyzőkönyvvel együtt - haladéktalanul megküldi a kiállítás helye szerint illetékes körzetközponti jegyzőnek. (2) A körzetközponti jegyző visszaadja az igazolványt a jogosultnak, ha az a 9. szerint nem tekinthető érvénytelennek és számára új igazolvány még nem került kiállításra. Ha megelőzően az igazolvány visszavonását a körzetközponti jegyző az igazolvány elvesztése vagy ellopása miatt jegyezte be a nyilvántartásba, egyidejűleg gondoskodik a bejegyzés törléséről is. (3) A talált igazolványt a körzetközponti jegyző postai úton küldi meg az arra jogosultnak. Ha a jogosult az igazolványt postai úton, illetőleg felhívásra személyesen vagy meghatalmazottja útján sem veszi át, a körzetközponti jegyző az igazolványt a találástól számított egy év eltelte után megsemmisíti és gondoskodik e ténynek a nyilvántartásban való feltüntetéséről. (4) Ha a talált igazolvány körözését már elrendelték, a körzetközponti jegyző intézkedik a körözés visszavonásáról, az igazolvány megsemmisítéséről és e ténynek a nyilvántartásban való rögzítéséről. 11. (1) Az igazolványban foglaltak adattartalmát, érvényességét, jogszerű használatát a rendőrség és a közterület-felügyelő (a továbbiakban együtt: eljáró szerv) jogosult ellenőrizni. (2) Az eljáró szerv az igazolványt a helyszínen elveszi, ha az igazolvány a 9. értelmében érvénytelen, vagy megalapozott gyanú van arra, hogy az igazolvány hamis, meghamisították vagy azzal más módon visszaéltek. Az igazolvány elvételéről jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyv tartalmáról, valamint a jogorvoslati lehetőségről az érintettet szóban is tájékoztatni kell. (3) A (2) bekezdésben meghatározott gyanút megalapozza, ha a) az igazolvány körözését rendelték el, b) az igazolványon javítás, törlés vagy más illetéktelen beavatkozás jelei észlelhetőek, c) az igazolvány anyaga, megjelenése, adattartalma a 3. számú mellékletben meghatározottaktól eltér. (4) A szükséges intézkedések megtételét követően az eljáró szerv az elvett igazolványt, valamint az elvételről készült jegyzőkönyv másolatát megküldi az igazolványt kiállító körzetközponti jegyzőnek. (5) A parkolóhelyek rendeltetésszerű használatát ellenőrző más személy igazolvánnyal való visszaélés gyanúja esetén értesíti az eljáró szervet. 12. A Közlekedési Miniszterek Európai Konferenciájának (ECMT) határozata alapján a 4. számú mellékletben felsorolt ECMT államok hatóságai által a mozgásában korlátozott személy részére kiállított parkolókártya az e rendeletben meghatározott parkolási igazolvánnyal azonos kedvezményekre jogosít. 13. (1) Ez a rendelet július 1-jén lép hatályba. (2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az Mr. 1. (2) bekezdése a) pontjának második mondata, 2. -ának d) pontja, 7. -a, 8. -a (4) bekezdésének "és parkolási engedély" szövegrésze, 9. -ának (2) bekezdése, 12. -a, 20. -a (1) bekezdésének ", valamint az igénybe vett parkolási engedélyt a kiállítónak visszaszolgáltatni" szövegrésze, 20. -a (2) bekezdésének ", illetőleg a parkolási engedély visszaszolgáltatását" szövegrésze, 21. -ának (5) bekezdése és 5. számú melléklete hatályát veszti. (3) (4) A KRESZ-ben foglalt közlekedési kedvezmények az Mr a alapján kiadott, érvényes parkolási engedélyekkel e rendelet hatálybalépését követően hat hónapig vehetők igénybe. Ezt követően a közlekedési kedvezmények csak az e rendelet szerint kiállított parkolási igazolvánnyal vehetők igénybe. (5) Ez a rendelet az Európai Közösségek Tanácsának a fogyatékos személyek parkolókártyájáról szóló 98/376/EK ajánlásával összeegyeztethető szabályozást tartalmaz. 1. számú melléklet a 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelethez A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványának igényléséhez elfogadható szakvélemények 1. A súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 164/1995. (XII. 27.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében meghatározott I. fokú orvosi szakvélemény, illetve 3. számú mellékletében meghatározott II. fokú orvosi szakvélemény.
4 2. A súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet 3. számú mellékletében meghatározott szakvélemény. 3. A vakok személyi járadékának bevezetéséről szóló 1032/1971. (VII. 14.) Korm. határozat végrehajtásáról szóló 6/1971. (XI. 30.) EüM rendelet 4. számú mellékletében meghatározott nyilvántartási lap. 4. A magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról szóló 5/2003. (II. 19.) ESzCsM rendelet 3. számú mellékletében meghatározott igazolás. 2. számú melléklet a 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelethez Kérelem a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványának kiadására A jogosult fényképe vagy arcképmása neve: születési neve: lakóhelye: tartózkodási helye: születési ideje, helye: anyja neve: személyazonosító igazolvány vagy a személyazonosság igazolására alkalmas más hatósági igazolvány száma, fajtája: Kiskorú vagy gondnokság alatt álló jogosult esetén az eljáró törvényes képviselő neve: születési neve: lakóhelye: tartózkodási helye: születési ideje, helye: anyja neve: személyazonosító igazolvány vagy a személyazonosság igazolására alkalmas más hatósági igazolvány száma, fajtája: 1. Az igazolvány első alkalommal történő igénylése esetén kitöltendő A kérelemhez mellékelem a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló Korm. rendelet 1. számú mellékletében meghatározott szakvéleményt. Tudomásul veszem, hogy amennyiben a közölt adatokban változás következik be, a parkolási igazolványt kiállító hatóság részére az adatváltozást 15 napon belül bejelentem. Az igazolványt postai úton/személyesen kívánom átvenni. (Megfelelő rész aláhúzandó.) Az igazolvány kézbesítését/az igazolvány elkészültéről való értesítést az alábbi címre kérem: Az igazolvány pótlása, érvényességének meghosszabbítása, cseréje esetén kitöltendő Az igazolvány kiállítását/meghosszabbítását az alábbi ok miatt kérem: (Megfelelő rész aláhúzandó.) - az igazolvány érvényessége lejárt - az igazolvány megrongálódott - az igazolvány megsemmisült - az igazolványt ellopták - az igazolvány elveszett - az igazolványon feltüntetett adatok megváltoztak. A kérelemhez - amennyiben a korábban mellékelt szakvélemény érvényessége lejárt - mellékelem a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló Korm. rendelet 1. számú mellékletében meghatározott szakvéleményt. Tudomásul veszem, hogy amennyiben a közölt adatokban változás következik be, a parkolási igazolványt kiállító hatóság részére az adatváltozást 15 napon belül bejelentem. Az igazolványt postai úton/személyesen kívánom átvenni. (Megfelelő rész aláhúzandó.) Az igazolvány kézbesítését/az igazolvány elkészültéről való értesítést az alábbi címre kérem: Kijelentem, hogy az igazolványt a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló Korm. rendelet 8. -ában foglalt kötelezettségek ismeretében igényelem.
5 dátum kérelmező aláírása a kiskorú vagy gondnokság alatt álló jogosult helyett eljáró törvényes képviselő aláírása a személyes megjelenésben akadályozott jogosult által meghatalmazott személy aláírása 3. számú melléklet a 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelethez A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványa Az igazolvány anyaga: karton, műanyag borítással mérete: magasság: 106 mm szélesség: 148 mm mindkét oldalon nyomtatva, nyomdai sorszámozással színe: világoskék, kivéve a sötétkék hátterű fehér kerekesszék szimbólumot Elő- és hátlapja függőlegesen két részre osztott. Az előlap bal oldalán a következők szerepelnek: - kerekesszék-szimbólum, fehér színnel, sötétkék háttérrel - az igazolvány sorszáma - az érvényesség lejáratának dátuma - az igazolványt kiállító hatóság neve. Az előlap jobb oldalán a következők szerepelnek: - a "PARKOLÁSI IGAZOLVÁNY A MOZGÁSÁBAN KORLÁTOZOTT SZEMÉLY RÉSZÉRE" szöveg magyar nyelven, alatta kisbetűvel a "parkolókártya" szó angol, német és francia nyelven feltüntetve - "Az Európai Közösségek mintája" szöveg magyar nyelven - Magyarország betűjele (H). A hátlap bal oldalán a következők szerepelnek: - a jogosult neve - a jogosult törvényes képviselőjének neve - a jogosult (írásképtelensége esetén törvényes képviselőjének) aláírása - a jogosult arcképmása - a kiállítás dátuma. A hátlap jobb oldalán a következők szerepelnek: - az "az igazolvány tulajdonosa a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendeletben (KRESZ) meghatározott kedvezmények igénybevételére jogosult" szöveg - a "használatkor az igazolványt a jármű szélvédője mögött úgy kell elhelyezni, hogy előlapja ellenőrzés céljából tisztán látható legyen" szöveg. 4. számú melléklet a 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelethez A ECMT (Közlekedési Miniszterek Európai Konferenciája) tagországai a következők - Albánia - Ausztria - Azerbajdzsán - Belgium - Bosznia-Hercegovina - Bulgária - Cseh Köztársaság - Dánia - Észtország - Fehér-Oroszország - Finnország - Franciaország - Grúzia - Görögország - Hollandia
6 - Horvátország - Izland - Írország - Lengyelország - Lettország - Liechtenstein - Litvánia - Luxembourg - Macedónia - Magyarország - Moldávia - Nagy-Britannia - Németország - Norvégia - Olaszország - Oroszország - Portugália - Románia - Spanyolország - Svédország - Svájc - Szlovákia - Szlovénia - Törökország - Ukrajna
218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet. a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról
218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról A Kormány a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény, a bűnügyi nyilvántartásról
Magyar joganyagok - 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet - a mozgásában korlátozott 2. oldal a) a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározott
Magyar joganyagok - 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet - a mozgásában korlátozott 1. oldal 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról A Kormány a közúti
Magyar joganyagok - 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet - a mozgásában korlátozott 2. oldal a) a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározott
Magyar joganyagok - 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet - a mozgásában korlátozott 1. oldal 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról A Kormány a közúti
TÁJÉKOZTATÓ A MOZGÁSÁBAN KORLÁTOZOTT SZEMÉLYEK PARKOLÁSI IGAZOLVÁNYÁRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A MOZGÁSÁBAN KORLÁTOZOTT SZEMÉLYEK PARKOLÁSI IGAZOLVÁNYÁRÓL Parkolási igazolvány kiadása első alkalommal Parkolási igazolvány érvényességi idejének meghosszabbítása Parkolási igazolvány cseréje
A parkolási igazolvány kiadására irányuló eljárás kérelemre indul.
A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványával kapcsolatos ügyintézése A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványa (a továbbiakban: igazolvány vagy parkolási igazolvány) közokirat,
2013. évi törvény. a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló évi LXXXIV. törvény módosításáról
2013. évi törvény a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény módosításáról 1. A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Kknyt.) 2.
Mit kell magunkkal vinni a személyazonosító igazolvány igényléséhez?
A személyes megjelenésében - egészségügyi okból - akadályozott és a 14 éven aluli kérelmező az állandó személyazonosító igazolvány kiadására irányuló kérelmét a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során a tervezet koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért az
Magyar joganyagok - 254/2018. (XII. 18.) Korm. rendelet - az egyéni vállalkozók nyilv 2. oldal (5) Az igazolvány cseréjének feltétele, hogy azt az egy
Magyar joganyagok - 254/2018. (XII. 18.) Korm. rendelet - az egyéni vállalkozók nyilv 1. oldal 254/2018. (XII. 18.) Korm. rendelet az egyéni vállalkozók nyilvántartásával összefüggő részletszabályokról
A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A
A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A Budapest, 2003. december 11., csütörtök 142. szám Ára: 2520, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2003: CVIII. tv. A Párizsi Békeszerzõdésrõl szóló 1947. évi
SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNNYAL KAPCSOLATOS ÜGYINTÉZÉS
SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNNYAL KAPCSOLATOS ÜGYINTÉZÉS Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskemét Járási Hivatala Okmányirodai Osztály Illetékességi terület: országos
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓJA AZ EURÓPAI EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI KÁRTYÁRÓL
AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓJA AZ EURÓPAI EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI KÁRTYÁRÓL A Magyarországon egészségügyi szolgáltatásra jogosult személyek, akik Magyarországon, vagy az Európai
HATÓSÁGI IGAZOLVÁNY KIADÁSA HIVATALBÓL TÖRTÉNIK, HA
A lakcímkártya kiadására irányuló eljárás hivatalból vagy kérelemre indul. A HATÓSÁGI IGAZOLVÁNY KIADÁSA HIVATALBÓL TÖRTÉNIK, HA 1. a polgár a lakcímet is tartalmazó régi típusú személyazonosító igazolványát
Tisztelt Ügyfelünk! 1) Biztosítási jogviszony az EGT tagállamban végzett kereső tevékenység alapján
Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 2009. január 1-től hatályos 80. (5) bekezdése értelmében a Közösségi rendelet vagy a
A Kormány. /2006. (..) Korm. rendelete
A Kormány /2006. (..) Korm. rendelete a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény végrehajtásáról szóló 101/1998. (V. 22.) Korm. rendelet módosításáról A Kormány a külföldre utazásról szóló 1998.
A járművezetésre jogosító okmányok kiadására, cseréjére és pótlására irányuló eljárás kérelemre indul! Ügyleírás:
KÖZLEKEDÉSI ÜGYEK: Vezetői engedélyek kiadásával kapcsolatos hatósági ügyek: Vezetői engedély csere Amennyiben a vezetői engedély lejárt, betelt, megrongálódott, vagy új kategóriát szerzett valamint ha
49/2001. (XII. 29.) BM-KüM együttes rendelet
49/2001. (XII. 29.) BM-KüM együttes rendelet a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá tartozó személyek igazolványának tartalmi és formai követelményeiről A szomszédos
kizárólag a súlyosan mozgáskorlátozottak részesülhetnek
A súlyos mozgáskorlátozott személyek gépjármű szerzési és átalakítási támogatásának igénylésével, a támogatás megállapításával kapcsolatos rendelkezéseket 2011. július 2-ai hatálybalépése óta a súlyos
Hogyan kell kérelmezni az útlevelet?
Útlevél igénylés okmányirodában: igénylőlap letöltése útlevél ügyintézéshez, útlevél készítés. A legfontosabb kérdések útlevél igénylése előtt: Hogyan kell kérelmezni az útlevelet? Csak személyesen igényelhetek
Személyazonosító okmány csere (rongált)
Személyazonosító okmány csere (rongált) országos Amennyiben a fénykép azonosítható: a rongálódott személyazonosító igazolvány lakcímigazolvány (amennyiben rendelkezik vele) születési anyakönyvi kivonat
Személyazonosító igazolvány
Első személyazonosító igazolvány Személyazonosító igazolvány Állandó személyazonosító igazolványra az a személyiadat- és lakcímnyilvántartás hatálya alá tartozó, Magyarországon élő magyar állampolgár,
Kérelem. Súlyos mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményeinek igénybevételére. Születési neve:. Település irányítószámmal:
Kérelem Súlyos mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményeinek igénybevételére Súlyos mozgáskorlátozott (kérelmező) Neve: Születési neve:. Anyja neve:. Születési hely és idő :. Családi állapota: hajadon
Mobilitásgarancia füzet
Mobilitásgarancia füzet Minőségi használt autók. Garanciával. Mobilitásgarancia Fontos tudnivalók Kérjük, figyelmesen olvassa el a klubkártya használatáról szóló jelen fejezetet, mielőtt szolgáltatásainkat
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 63/2008. (XII. 19.) rendelete a kerület közterületein a járművel várakozás rendjének szabályozásáról Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestülete
318/2001. (XII. 29.) Korm. rendelet
318/2001. (XII. 29.) Korm. rendelet a magyar igazolvány és a magyar hozzátartozói igazolvány kiadásával kapcsolatos eljárásról A Kormány a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény
A tervezetek előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
TÁJÉKOZTATÓ SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNY ÜGYINTÉZÉSÉHEZ
TÁJÉKOZTATÓ SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNY ÜGYINTÉZÉSÉHEZ Személyazonosító igazolvány igénylése 14. életév betöltése után 18 éves kor betöltéséig Személyazonosító igazolvány igénylése 14. életévet be nem
JÁSZBERÉNYI NAGYBOLDOGASSZONY KATOLIKUS ÓVODA, KÉTTANNYELVŐ ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM AZ OKTATÁSI IGAZOLVÁNYOK KEZELÉSI SZABÁLYZATA
JÁSZBERÉNYI NAGYBOLDOGASSZONY KATOLIKUS ÓVODA, KÉTTANNYELVŐ ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM AZ OKTATÁSI IGAZOLVÁNYOK KEZELÉSI SZABÁLYZATA 2015. január 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 5. OM
RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓJA AZ EURÓPAI EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI KÁRTYÁRÓL
AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓJA AZ EURÓPAI EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI KÁRTYÁRÓL A Magyarországon egészségügyi szolgáltatásra jogosult személyek, akik Magyarországon, vagy az Európai
Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország
Európa 1930 SW SU GE CS CH LI YU ES CS Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország YU Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Izland Jugoszlávia
Első lakcímbejelentés esetén Lakcímigazolvány első alkalommal történő kiadása kérelmezhető:
Lakcímigazolvánnyal kapcsolatos feladatok Első lakcímbejelentés esetén Lakcímigazolvány első alkalommal történő kiadása kérelmezhető: - a lakóhely szerint illetékes jegyzőnél - a letelepedett jogállású
TÁJÉKOZTATÓ A SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNY KIÁLLÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES OKIRATOKRÓL (2011.01.01.):
TÁJÉKOZTATÓ A SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNY KIÁLLÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES OKIRATOKRÓL (2011.01.01.): 1. Ha a személyazonosító érvényességi ideje lejár 14-70 év között, és 70 év felett (addig, amíg érvényes az
A Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának Oktatási igazolványok kezelési szabályzata
A Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának Oktatási igazolványok kezelési szabályzata A szabályzat a szervezeti és működési szabályzat 5. sz. melléklete 1.
Állandó személyazonosító igazolvány személyesen kérelmezhető:
Személyi igazolvány hol intézhető Állandó személyazonosító igazolvány személyesen kérelmezhető: bármely okmányirodában szülészeti intézetben vagy kórházban Magyarországon élő magyar állampolgárságú újszülött
RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓJA AZ EURÓPAI EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI KÁRTYÁRÓL
AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓJA AZ EURÓPAI EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI KÁRTYÁRÓL A biztosítottak körében már ismert E-111 jelű nyomtatványt 2005. november 1-jétől Magyarországon
MELLÉKLET. a következőhöz:
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.10. COM(2016) 85 final ANNEX 4 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az európai migrációs stratégia szerinti kiemelt
OKTATÁSI IGAZOLVÁNYOK KEZELÉSÉNEK RENDJE
FM DUNÁNTÚLI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT, CSAPÓ DÁNIEL MEZŐGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 7100 SZEKSZÁRD, PALÁNK 19. OKTATÁSI IGAZOLVÁNYOK KEZELÉSÉNEK RENDJE JÓVÁHAGYTA: SIMONNÉ SZERDAI
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2010.(VI.18.) sz. önkormányzati rendelete
A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2010. június 18. dr. Xantus Judit jegyző Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2010.(VI.18.) sz. önkormányzati
NYÍREGYHÁZI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNY KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSI RENDJE
NYÍREGYHÁZI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNY KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSI RENDJE Elfogadva: 2012. május 22., hatályba lép: 2012. május 24-én Utolsó módosítás: 2016. június 14., hatályba lép: 2016. június 16-án Az oktatási
Személyi igazolvánnyal, a lakcímet és személyi azonosítót tartalmazó hatósági igazolványokkal kapcsolatos feladatok
Személyi igazolvánnyal, a lakcímet és személyi azonosítót tartalmazó hatósági igazolványokkal kapcsolatos feladatok Személyazonosító igazolvánnyal kapcsolatos feladatok Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése:
OKTATÁSI IGAZOLVÁNYOK KEZELÉSI RENDJE
Szekszárdi SZC Perczel Mór Szakképző Iskolája és Kollégiuma 7150 Bonyhád, Széchenyi tér 18. Tel: +36-74/451-424; +36-74/451-918; OM: 203054 OKTATÁSI IGAZOLVÁNYOK KEZELÉSI RENDJE Érvényes: 2017. március
Pályázati felhívás KARI KIUTAZÁSI TÁMOGATÁS
Pályázati felhívás KARI KIUTAZÁSI TÁMOGATÁS Az ELTE ÁJTK a (a továbbiakban: KÖB) pályázatot ír ki Kari Kiutazási Támogatás elnyerésére. I. A pályázat célja Azon hallgatók előfinanszírozott, egyszeri Kari
(2) A rendelet hatálya kiterjed valamennyi rendszámmal rendelkező járműre és azok üzembentartójára.
Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 59/2013. (XI.4.) önkormányzati rendelete Erzsébetváros közterületein a járművel várakozás rendjéről, a várakozási hozzájárulásokról
HATÁRON ÁTLÉPŐ GÉPJÁRMŰVEK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSÉNEK IGAZOLÁSA
HATÁRON ÁTLÉPŐ GÉPJÁRMŰVEK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSÉNEK IGAZOLÁSA A PSZÁF tájékoztatója a Magyar Köztársaság területére belépő külföldi telephelyű gépjárművek, valamint a magyar forgalmi rendszámú
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. A pályázat célja: Az oktatói mobilitás célja
Egyéni vállalkozói igazolvány
Egyéni vállalkozói igazolvány Egyéni vállalkozói igazolvány igénylése illetékmentes Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. Törvény (Evctv.), valamint a kapcsolódó végrehajtási
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a jogviszony-ellenőrzés változásairól, és a külföldön biztosítottak magyarországi egészségügyi ellátásáról
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár tájékoztatója a jogviszony-ellenőrzés változásairól, és a külföldön biztosítottak magyarországi egészségügyi ellátásáról (Sajtóanyag 2009. június 25.) A kötelező
A Budavári Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2001. (IV.11.) Kt. sz. rendelete
A Budavári Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2001. (IV.11.) Kt. sz. rendelete az I. kerület közterületein - a Budai Vár kivételével - a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról és a várakozás
Személyazonosító igazolvánnyal kapcsolatos eljárások
Személyazonosító igazolvánnyal kapcsolatos eljárások 2000. január 1-jétől az új személyazonosító igazolvány kártya formátumú. A személyazonosításra alkalmas okmányok köre kibővült 2000. január 1-jétől
K É R E L E M. Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében KÉRJÜK NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL, OLVASHATÓAN KITÖLTENI!
(Átvétel: Szignó: Előzmény: ) K É R E L E M Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében KÉRJÜK NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL, OLVASHATÓAN KITÖLTENI! KÉRELMEZŐ ADATAI: Név: Születéskori
130,00 ALL (0,94 EUR) 126,00 ALL (0,91 EUR) Ausztria 1,10 EUR (1,10 EUR) 1,27 EUR (1,27 EUR) 1,01 EUR (1,01 EUR)
Aktuális benzinárak itt! - Benzinárak Európa 37 országából - Friss üzemanyagárak - TÉRKÉPNET - térkép Hol tankoljak? - Aktuális benzinárak itt! - Benzinárak Európa 37 országából - Friss üzemanyagárak,
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS
KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM ELŐTERJESZTÉS Az egyéni vállalkozói tevékenységhez kapcsolódó bejelentésekhez rendszeresített űrlapokról szóló 65/2009. (XII. 17.) IRM rendelet és az egyéni vállalkozói
Kérem, a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló többször módosított 164/1995. (XII. 27.) Korm.
KÖZLEKEDÉSI KEDVEZMÉNYEK IRÁNTI KÉRELEM Kérelmező adatai: családi és utóneve:... születési neve:... anyja neve:... születési helye, ideje:..., év... hó... nap... családi állapota:... személyi ig. száma:...
Oktatási igazolványok kezelési rendjének szabályzata 2015
Oktatási igazolványok kezelési rendjének szabályzata 2015 Az intézmény neve: II. JÁNOS PÁL KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA Címe: 6237 KECEL, SZABADSÁG TÉR 17. OM azonosító: 201551 Adószáma: 18219306-2-03
A köznevelésben tanulók diákigazolványának elektronikus igénylési folyamata
1. számú melléklet A köznevelésben tanulók diákigazolványának elektronikus igénylési folyamata IGÉNYLÉS KEZDETE MIRE LESZ SZÜKSÉGED AZ OKMÁNYIRODÁBAN A NEK AZONOSÍTÓ IGÉNYLÉSÉHEZ? NEK AZONOSÍTÓD VAN? Ha
Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt.
2010.6.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 164/3 A Bizottság által közölt tájékoztatás az Európai Parlament és a Tanács műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira
Közlekedési kedvezmény megállapítása iránti KÉRELEM (Beadási határidő: tárgyév március 31. és szeptember 30.)
Közlekedési kedvezmény megállapítása iránti KÉRELEM (Beadási határidő: tárgyév március 31. és szeptember 30.) Kérem, hogy kitöltés előtt figyelmesen olvassa el a mellékelt tájékoztatót! A kérelmet és a
Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 2000. június 1. 2000. szeptember 1.
Az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló Római Egyezmény (1998. évi XLIV. törvény az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek
Közlekedési kedvezmény megállapítása iránti KÉRELEM (Beadási határidő: tárgyév március 31. és szeptember 30.)
Közlekedési kedvezmény megállapítása iránti KÉRELEM (Beadási határidő: tárgyév március 31. és szeptember 30.) Kérem, hogy kitöltés előtt figyelmesen olvassa el a mellékelt tájékoztatót! A kérelmet és a
2 Személyi igazolvány ügyek - Személyazonosító igazolvány, amennyiben azzal az ügyfél rendelkezik. - Érvényes útlevél, vagy kártya formátumú vezetői e
Tájékoztató Okmányirodai ügyintézéssel kapcsolatos legfőbb tudnivalókról Útlevél ügyek - személyazonosító igazolvány (SZIG hiányában kártya típusú vezetői engedély/állampolgársági bizonyítvány/, érvényes
A diákigazolvány elektronikus igénylési folyamata
10 2. számú melléklet A elektronikus igénylési folyamata Az INTÉZMÉNY ÜGYINTÉZŐJE a visszajelzett hiba alapján új igénylést indít el a javított adatokkal és a hibás igénylést törli Az INTÉZMÉNY ÜGYINTÉZŐJE
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 561/2006/EK RENDELETE
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 561/2006/EK RENDELETE (. 15 (2006. március Az 561/2006/EK rendelet területi hatálya Magyarország területén az Európai Unió területén (! ellenőriz Svájc területén!? (AETR
Egyéni vállalkozói igazolvány. Vezet i engedély
Egyéni vállalkozói igazolvány Egyéni vállalkozói igazolvány igénylése illetékmentes Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégr l szóló 2009. évi CXV. törvény (Evctv.), valamint a kapcsolódó végrehajtási
USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI
EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI 1. Észak-Európa Norvégia Oslo Svédország Stockholm Finnország Helsinki Dánia Koppenhága Izland Reykjavík 2. Nyugat-Európa Nagy-Britannia vagy Egyesült Királyság, United Kingdom
60/2015. (III. 24.) Korm. rendelet
60/2015. (III. 24.) Korm. rendelet a négy vagy több gyermeket nevelő nagycsaládos személyek és a mozgásukban korlátozott személyek részére nyújtott útdíjfizetési kompenzáció szabályairól és egyes kormányrendeletek
KÉRELEM az ápolási díj megállapítására
KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:..... 1.1.4. Születési hely, idő (év,
Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2
Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2 Változás jegyzék Módosítás dátuma Módosítás jellege Érintett oldalak 2014.10.03 Változás 4. oldal 2014.12.10 Kiegészítés 3. oldal 2. ú melléklet Leírás NYOMT_AZON
Polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásával kapcsolatos hatósági eljárások
Polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásával kapcsolatos hatósági eljárások 1. Lakcímbejelentés Eljárás tárgya: a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992.
A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ
A. MELLÉKLET A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ AZ EGT-MEGÁLLAPODÁSBAN HIVATKOZOTT AZOK A JOGI AKTUSOK, AMELYEKET A 2003. ÁPRILIS 16-I CSATLAKOZÁSI OKMÁNY MÓDOSÍTOTT Az EGT-megállapodás
31997 R 0118: A Tanács 1996.12.2-i 118/97/EGK rendelete (HL L 28. szám, 1997.1.30., 1. o.), az alábbi módosításokkal:
2. A SZEMÉLYEK SZABAD MOZGÁSA A. SZOCIÁLIS BIZTONSÁG 1. 31971 R 1408: A Tanács 1971. június 14-i 1408/71/EGK rendelete a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló
Általános feltételek 1..
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának 4/2005. (I. 21.) rendelete a Budapest Főváros V. kerület közterületein járművel várakozás rendjéről egységes szerkezetben a 15/2005. (III.21.),
TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Hatósági közvetítők nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárások
TÁJÉKOZTATÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: hivatal) joghatóságába, hatáskörébe és illetékességébe tartozó közigazgatási ügyek intézéséről A hivatal illetékességi területe: Fejér megye Az
ELEKTRONIKUS ŰRLAP A NYILVÁNTARTÁSOK REGISZTERÉBE
Főlap Bejelentés célja A nyilvántartás ja Megnevezése Adatváltozás REG_1021 A nyilvántartást vezető szervezet Megnevezése ja (Törzsszám) Kapcsolattartó Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi
Ügytípus tájékoztató információk lekérdezése
Szakrendszer: Vezetői engedély ügyek Vezetői engedély ügyek: Ügyindítás Nemzetközi vezetői engedély igénylése Az eljárás költsége: 2300 Ft igazgatási - kiadás alapjául szolgáló érvényes magyar vezetői
MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.17. COM(2017) 242 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD)
Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája?
MEMO/11/406 Brüsszel, 2011. június 16. Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai kártyája? Nyaralás: álljunk készen a váratlan helyzetekre! Utazást tervez az EU területén, Izlandra,
Munkaanyag a Kormány álláspontját nem tükrözi! A külügyminiszter..../2007. (... ) KüM rendelete
Munkaanyag a Kormány álláspontját nem tükrözi! A külügyminiszter.../2007. (... ) KüM rendelete a diplomáciai és a nemzetközi jogon alapuló kiváltságot és mentességet élvező személyek beutazásának és tartózkodásának
Kormányablak ügyintézéssel kapcsolatos jogszabályok
Kormányablak ügyintézéssel kapcsolatos jogszabályok MINDEN KORMÁNYABLAK ÜGYINTÉZÉS 2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról 66/2015. (III.30.) Korm. rendelet a fővárosi és megyei
RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓJA AZ EURÓPAI EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI KÁRTYÁRÓL
AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓJA AZ EURÓPAI EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI KÁRTYÁRÓL A Magyarországon egészségügyi szolgáltatásra jogosult személyek, akik Magyarországon, vagy az Európai
Magyar joganyagok - PSZÁF tájékoztató - a Magyarország területére belépő külföldi t 2. oldal Norvégia Olaszország (Vatikán és San Marino) Portugália R
Magyar joganyagok - PSZÁF tájékoztató - a Magyarország területére belépő külföldi t 1. oldal PSZÁF tájékoztató a Magyarország területére belépő külföldi telephelyű, valamint a magyar forgalmi rendszámú
Az ügytípus megnevezése: Mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményei
Az ügytípus megnevezése: Mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményei Eljáró osztály: Illetékességi terület: Eljárási illeték: Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok)
Lakcím:... TAJ-száma: - - Gyermek TAJ-száma: - - Szül.: év hó nap
3. számú melléklet az 5/2003. (II. 19.) ESzCsM rendelethez IGAZOLÁS tartósan beteg, illetőleg súlyosan fogyatékos gyermekről Igénylő neve:... Szül.: év hó nap Lakcím: TAJ-száma: - - Gyermek TAJ-száma:
TÁJÉKOZTATÓ. a nemzetgazdasági érdekre történő hivatkozással benyújtott tartózkodási engedély kérelmezésének rendjéről
TÁJÉKOZTATÓ a nemzetgazdasági érdekre történő hivatkozással benyújtott tartózkodási engedély kérelmezésének rendjéről A tartózkodási engedély első alkalommal történő kérelmezése 1.) A tartózkodási engedély
Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete
Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú, behajtási tilalommal érintett közterületekre gépjárművel történő behajtás engedélyezésének
(2) A rendelet hatálya kiterjed valamennyi rendszámmal rendelkező járműre és azok üzembentartójára.
Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 59/2013. (XI.4.) önkormányzati rendelete Erzsébetváros közterületein a járművel várakozás rendjéről, a várakozási hozzájárulásokról
Egységes szerkezet A parkolási rendszer üzemeltetése. 3. A várakozási hozzájárulás
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2013. (VII. 2.) önkormányzati rendelete a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat közigazgatási területén a járművel
(Kötelezően közzéteendő jogi aktusok)
2006.4.27. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 114/1 I (Kötelezően közzéteendő jogi aktusok) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 629/2006/EK RENDELETE (2006. április 5.) a szociális biztonsági rendszereknek
ÚTDÍJFIZETÉSI KOMPENZÁCIÓ
ÚTDÍJFIZETÉSI KOMPENZÁCIÓ A négy vagy több gyermeket nevelő nagycsaládos személyek és a mozgásukban korlátozott személyek részére nyújtott útdíjfizetési kompenzáció szabályairól és egyes kormányrendeletek
LÉBÉNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2008. (VI.30.) rendelete a. behajtási engedélyek szabályozásáról
LÉBÉNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2008. (VI.30.) rendelete a behajtási engedélyek szabályozásáról Lébény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
KÖZLEKEDÉSI TÁMOGATÁS IRÁNTI KÉRELEM
Érkezett:.. Szignó: KÖZLEKEDÉSI TÁMOGATÁS IRÁNTI KÉRELEM A l u l í r o t t : Név:...... Születési név:...... Születési helye, ideje:... Anyja neve:.... Lakcíme:.... Tartózkodási helye:... kérem, hogy a
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi részképzés
Közlekedési kedvezmény (személygépkocsi szerzési/átalakítási támogatás) megállapításához
KÉRELEM Közlekedési kedvezmény (személygépkocsi szerzési/átalakítási támogatás) megállapításához 1. A kérelmező személyes adatai Neve: Születési neve:. Anyja neve:.. Születési hely, év, hó, nap:... Állampolgárság:...
a 42/2009. (IX. 30.) 3 és a 32/2010. (VII. 12.) 4 rendelettel egységes szerkezetben Általános rendelkezések
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 63/2008. (XII. 19.) 1 rendelete 2 a kerület közterületein a járművel várakozás rendjének szabályozásáról a 42/2009. (IX. 30.) 3 és a 32/2010. (VII.
A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. (...) GKM rendelete. a kereskedelmi szakértői tevékenység engedélyezéséről
A gazdasági és közlekedési miniszter /2006. (...) GKM rendelete a kereskedelmi szakértői tevékenység engedélyezéséről A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. -a (2) bekezdésének c) pontjában
Nagyatádi Járási Hivatala
Nagyatádi Járási Hivatala Nagyatádi Járási Hivatala Okmányirodai Osztály Ügyfélfogadás rendje: Hétfő: 8.00-12.00-ig- 13.00-16.00-ig Kedd: 8.00-16.00 Szerda: 8.00-12.00-13.00-16.00-ig Csütörtök: nincs ügyfélfogadás
Közlekedési kedvezmény megállapítása iránti KÉRELEM (Beadási határidő: tárgyév március 31. és szeptember 30.)
Nyíregyházi Járási Hivatala Közlekedési kedvezmény megállapítása iránti KÉRELEM (Beadási határidő: tárgyév március 31. és szeptember 30.) Kérem, hogy kitöltés előtt figyelmesen olvassa el a mellékelt tájékoztatót!
41/2004. (III. 12.) Korm. rendelet. az olimpiai járadékról
41/2004. (III. 12.) Korm. rendelet az olimpiai járadékról A Kormány a sportról szóló 2004. évi I. törvény (a továbbiakban: Stv.) 79. -a (1) bekezdésének e) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket