Levelek a rhaeíiai és germániai limes vonaláról. m.
|
|
- Gréta Feketené
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Levelek a rhaeíiai és germániai limes vonaláról. m. Múzeum-látogatásaim leírását az alábbi megfigyeléseimmel zárom. Bonn. A mennyire gyakorlatiatlan a kölni, annyira kellemes, kedves az Antiquitati Rhenanorum feliratú bonni Provincial-Museum. Szerencsés volt 600,000 márkás költséggel újabb kibővítése a kőtár számára. Igazgatója Dr. Hans Lehner, aránylag fiatal ember, igen szívesen fogadott. Tárgyaik a Bonner Jahrbücher-ben és a Westdeutsche Zeitschrift-ban vannak közölve. Katalógusuk nincs, a múzeum alaprajza egy kis füzetkében van ismertetve. Megkezdték az illusztrált katalógus kiadását, melyből eddig a kőemlékek leírása jelent meg. Szép és fontos kiadványuk a Novaesium-tábor leírása. Példája lehet a kőrégiségek kiállításának s ez azért megnyugtató reánk, mert ugyanúgy van, mint az Erdélyi Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárában. Mindenütt csak csinos felírást alkalmaznak s rajta a vonatkozó irodalmat is közlik. A kőemlékek két nagy csoportra oszlanak: katonai és polgári emlékekre. Őskori csoport két terem, beleértve a vaskort is. Túlnyomó részt ásatásokból származó anyag, fal mellé állított s az Erdélyi Nemzeti Múzeum érem és régiségtárának félszekrényeihez hasonló szekrényekben és nagyon sok vitrinában. Római csoport, a kőemlékeken kivül hat szép terem, azonkívül lépcsőház, feljárat, mindenütt szépen, gondosan kiállítva. Legalább az agyagművesség emlékeit találjuk történeti fejlődési rendjében. Talán jobb volna, ha a fal melletti szekrények nem volnának olyan magasak. A terra sigillata edények nagy mennyiségben vannak s vitrinákban jól évényesülnek. A típusok mind ismeretesek. A zöldmázas edényeknek egy egészen számottevő csoportjával is találkozunk. Közönséges agyagból készült, de alaposan kiégetett edényeik közül említendő egy csoport, melyen en barbotine tehnikával vadállatok ábrázolásait láthatjuk. Sok a terra nigra edényük, a legkorábbiak közt nálunk is ismert, hasonló anyagú típusokkal. Fehér edény vörös festékkel készült vonal, pont és fenyőágat utánzó díszítéssel szintén szép számmal van. Sok szép bronz edényük mind közölve van, vala- \
2 LEVELEK A RHAETIAI ÉS GERMÁNIAI LIMES VONALÁRÓL 219 mint bronz szobrocskáik is. Ez utóbbiak az E. N. Múzeum érem- és régiségtára ékszer- és majolika-szekrényeinek felső részéhez hasonló szekrényekben vannak kiállítva; kár, hogy a polczok fából és nem üvegből vannak. Nagy mennyiségben levő fibuláik a fejlődés rendjében vannak kiállítva, a mik az E. N. Múzeum érem- és régiségtárának kiállítási éremszekrényeivel egyező tipusú szekrényekben jól hatnak. Bronz-súlyok közt egy jó női buste és Bacchus. Szobraik közt egy igen gyönge birkózó-pár; alapgondolata az Erdélyi Nemzeti Múzeumban levő sokkal jobbéval egyező. Több mint 200 drb. terracottájáról csak azt mondhatom, mint a kölniekről. Van néhány terracotta szobornak való öntőmintájuk. Nagyszámú üvegtárgyuk majdnem mind zárt sírokból származik és datálható. Három termet Andernach, Urmitz, Niederbieber, Remagen, (melynek múzeuma is van, de másolatokból, az eredetiek ide kerültek nem éppen jószivü adakozásból), Bonn, Eifel, Köln, Xanten, Neus (Novaesium) emlékei töltenek meg. Fali szekrényekben zsúfoltan vannak felállítva, de azért tanulságul üvegmedenczékben sírok is vannak kiállítva. Érmük nincs sok kiállítva és úgy mint a Magyar Nemzeti Múzeumban külön-külön kis skatulyákban, de mert a skatulyákat gondosan válogatták össze, jobban is mutatnak. Trier múzeumát két nap alatt néztem meg. Provinciat-Museum, igazgatója dr. Krüger, kiadványaikat feljegyeztem. Gazdag könyvtárukat mint említem Hettner alapította és fejlesztette, kivált, mint a limes-bizottság arhaeologiai dirigense. Olyanszerü múzeum, mint a bonni, de annál gazdagabb, viszont nem oly gondosan kezelt. Nincs központi fűtése. Kőtára (emelet-magasságban) van akkora, mint a kolozsvári központi egyetemi épület egyik udvara, de a vaskályhák sem ezt, sem a többi helyiségeket nem melegítik föl. Télen valóságos istenkísértés hosszabb ideig benne lenni. Kőtárának gazdagsága és a sok mozaik-kép felülmúlja minden várakozásomat. Kár, hogy a Hettner-féle Illustrirter Katalog elfogyott, újat pedig nem csináltak. Hatalmas kőemlékei között legszebb talán egy takács-család síremléke, gazdag domborúműves díszítéssel. Végül egy gazdag magánzó bőkezűségéből ott látjuk az udvaron vihart álló anyagból az igeli oszlop hű mását. Őskori csoportjából egy bronz buzogány hasonlít az E. N. Múzeumban levőhöz, melyet Nagy Géza őskorinak tartott. A buzogány fejéből csak igen kevés van meg s így alakja nem állapítható meg pontosan; nyele pedig a mi Múzeumunkban levőénél jóval hosszabb. Az Illustrirter Katalog talán felvilágosítást tudna adni, miért tették az őskorba meg arra, miért tartják halotti koszorúnak azt a három bronz tárgyat, mely tökéletesen a torques alakját mutatja, bár jóval vastagabb annál? Megszámlálhatatlan terracottájuk közt sincs az Erdélyi Nemzeti Múzeumban levőnek párja. Közleményeik a Westdeutsche Zeitschrift-ban jelentek meg; mely, mióta 1907-ben a 26-ik kötettel megszűnt arhaeologiai is lenni s most csupán történelmi, helyét a Röm.-germ. Korrespondenzblatt foglalja el.
3 220 BUDAY ÁRPÁD Triernek római-kori épület-maradványait igen rövid, velős magyarázatokkal Krüger igazgató adta ki. A porta nigra a legjobban gondozott; a császári palota romjai és a fürdő elhanyagoltabb, mint szeretném; utóbbi nincs is mindenütt tökéletesen kiásva; csak úgy itteni módra, hogy a mi szükséges, megállapítható legyen. Lehet egyébként, hogy majd, ha a mindenkitől irgalmatlanul behajtott belépődíjak, fényképek stb. jövedelme megengedi, tovább is mennek. Az amphitheatrum ásatása most folyik, ottlétemkor éppen az arénát betonozták; falai a vomitoriumokhoz való bolthajtásos feljárókkal együtt emeletnyi magasságban megmaradtak. Rengeteg munka ezt teljesen renoválni. De idővel meglesz és Saalburgnak méltó társául szegődhetik. Ezek a maradványok mint monumentumok építészetileg és történelmileg egyaránt értékesek. Koblenz társulati múzeumát az egykori vásárcsarnokban állította föl, melyet a város ajándékozott, Henkel pezsgőgyáros pedig igazán szépen renováltatott. Belül csinos, kivül csúnya. Anyaga most van rendezés alatt; a mellett egymást váltják fel helyiségeiben a mükiállítások. Újabban 4000 márkán vett egy gyűjteményt. Régebbi szerzeményeik szekrényekben állanak, felírásokkal ellátva. Őskori anyaga annyi, mint a mi az E. N. Múzeum éremés régiségtárában a Torma Zsófia-féle gyűjteményből ki van állítva, körülbelül annyi a kora-középkori és háromszor annyi a római. Mind a városból és közvetlen környékéről való, nem elsőrangú tárgy, mert a legjava Berlinbe került. Itt is, mint a többiekben több-kevesebb város- és ipartörténeti tárgy van. Tárgyaik a Bonner Jahrbücherben jelentek meg. Mainz. A Römisch-germanisches Centralmuseum 1 czélja a németországi őskor, római- és kora-középkor minden emlékeit rendszeresen bemutatni s ezenkívül a mennyire lehetséges a szomszédos államokét is. A mit lehet eredetiben, egyebet másolatban, de duplumot nem gyűjt. Alkalmam volt a rendezés munkájának egy részét látni. Májusban szándékoznak megnyitni. Egész szekrényre való edényük van Dunapenteléről; galváno-plasztikai másolatban : Attila kincse, a szilágysomlyói első kincs és a petroszai kincs. A kölni terra sigillata, belül domborúmüves tányér készítéséhez (illetve a hasonlókhoz) használt néhány olyan minta, mint az E. N. Múzeumban Ferenczi Ilona ajándékából; mindössze (edény és minta) sincs több 10 darabnál. Árulják a római katona modelljét és fegyverzetét; úgy ennek, mint kiadványaiknak jegyzéke érdekes, tanulságos. Ugyanazon igazgatás alatt áll az Alteríhumsverein múzeuma, melynek anyaga Mainzból és környékéből telik ki, de szintén igen gazdag; van egy kis város- és ipartörténeti; továbbá Gutenberg-múzeum és városi képtár ugyanabban az épületben. Itt is a kőtár a leggazdagabb. Egy hatalmas, Nero 1 Igazgatói: Schumacher és Lindenschmit tanárok. Egy tudományos rendes, egy benevolus tisztviselő, egy titkár, 7 műszaki alkalmazott.
4 LEVELEK A RHAETIAI ÉS GERMÁNIAI LIMES VONALÁRÓL 221 által I. O. M. szentelt oszlopot 2000 darabból állítottak össze! Megérdemelte a fáradságot szép domború müveiért. A kőtárnak itt is egy külön épületszárnyat építettek, a hol egészen olyan elvek szerint vannak az emlékek felállítva, mint a Múzeumban, csakhogy postamentumaik nem mozgathatók. Üvegedények másait árulják; árjegyzék nincs. Anyagában nincs semmi meglepő. A helyiségek szépek volnának, ha világosabbak és szárazabbak lennének. Még a terra sigillatákon is penész képződik. A Rajnában lelt bronz edények színe egészen olyan, mint az E. N. Múzeumban levő benei edényé. Wiesbaden. A Landesmuseum Nassauischer Altertümer aránylag kis múzeum tárgyait az Annalen für Nassauische Altertumskunde közli. Az őskori, római- és népvándorlási csoportokon kivül iparművészeti tárgyakból is álló gyűjtemények. Sötét, alkalmatlan helyiségekbe vannak beszorítva. De már nem sokáig, mert a város éppen a napokban határozta el, hogy 1, márka költséggel új múzeumot épít. A Hans Lehner-iéle, éppen tiz éves kis kalauzt adják kölcsön a látogatás idejére, mivel új kalauz kiadására már itt alig van szükség. Őskori csoportjában említendők a Steeden an der Lalin melletti mészkőbarlangból származó palaeolitos emlékek. Egyébként a nassaui kő- és fémkorok egészen jól áttekinthetően, ha nem is gazdagon vannak képviselve. Római kori tárgyai a közeli táborhelyekről (Hofheim, Holzhausen, Heddernheim) származnak. Legelőször ötlik szemünkbe az a Heddernheimból származó domborúmüves bronzlap, melyet Jupiter Dolichenus ábrázolásáért Domaszewski is felhasznált a római hadsereg vallásáról írott munkájában. Ugyancsak ő a római hadsereg jelvényeiről írott értekezésében innen közölte azt a bronz bakkot, melyet minden joggal lehet a XXII. legio jelvényének tartani. Ha még egy szép nagy bronz ajtót is felsorolok, akkor körülbelül minden feltűnőbb darabját megemlítettem. Népvándorláskori csoportja jelentékeny; aranyleletei közt a mi apahidainknak testvérét vagy legalább is közeli rokonát, láttam; majdnem mind ugyanazok a tárgyak vannak benne. Város- és ipartörténeti csoportja két kis, sötét helyiségben annyira zsúfolt és eldugott, hogy alig nyújthat alkalmat a tanulmányozásra. Frankfurt am Main. Városi múzeumában, melynek folyóirata nincs, figyelemre méltó az egyiptomi gyűjtemény, mely Frauberger igazgató és mások, kivált egy hajózási vállalat ajándékából keletkezett. Egy egész szekrény Panoplisból (Kr. u. 3 7 sz.) való czipő és csizma közt egy pár piros csizmát nehezen tudnánk megkülönböztetni a kalotaszegitől, ha rámáját eltakarnók. Kis görög gyűjteménye szintén ajándék; benne említésre méltó egy sírleletből származó aranylemezből készült babérkoszorú és egy Alexandriából eredő téglalap alakú kis bronz-súly. Hazai csoportjaik közül az
5 222 BÜDAY ÁRPÁD őskort a környéken talált zárt leletek igen jól képviselik. Római csoportja Heddernheim, Rödelheim és Bockenheim lelőhelyekről nyerte tárgyait. Különösebb figyelmet érdemel egy Bingen mellett lelt pompás mozaik padló, melynek megvételéhez egyik Rotschild báróné adta a pénzt: középen Sol négyes fogatával, körülötte a zodiakus jegyei. Népvándorláskori csoportja figyelemreméltó. Mindezek természetesen eltörpülnek valóban szemmel láthatóan el is vannak hanyagolva a város- és ipartörténeti, csoportok mellett. Darmstadt. Qrossherzogliches Landesmuseum. Udvari múzeumában a szorosan vett régészeti gyűjtemények mellett néprajzi, iparművészeti, művészettörténeti és természetrajzi gyűjtemények vannak. Helyesebben szólva az utóbbi három adja a javát, míg a régiségtár csak mint az érdekes ritkaságok gyűjteménye talál megfelelő méltatást. Az egy emeletes, szép múzeum-épület földszinti helyiségeiben csak azok a szorosan vett régiségi tárgyak kaptak helyet, a melyek hogy úgy mondjam exotikusak. Itt van egy kis, egészen jelentéktelen egyiptomi gyűjtemény és néhány görögországi lelet mellett egy Vilbel-ből származó mozaik-padló fantasztikus tengeri állat-ábrázolásokkal. Az itt kiállított tárgyak gondozása és szekrényei a legnagyobb igényeknek is megfelelnek. Ellenben a hazai régiség-csoportok az alagsorban igazán alkalmatlan helyiségekben, sötét, sőt láthatatlan módon nyertek elhelyezést. Szekrényei talán az állattárból kimustrált, alkalmatlan szekrények, a tárgyak bennük gondatlanul kiállítva, gondozatlanul vannak. Pedig úgy ős-, mint római és népvándorláskori csoportjai elég gazdagok arra, hogy megfelelő elhelyezésben Hessen régészetét bemutassák. Az alagsori belső folyósón, tehát igazán sötét helyen elhelyezett régi görög és római épületek modelljeit pedig tapasztaltam mindkét nembeli tanuló ifjúság, tanáraik vezetése és részletes magyarázása mellett eredményesen használhatná: így pedig a magyarázó és a hallgató egyaránt csak bosszankodhatott. Ugyancsak az alagsorban van a néprajzi gyűjtemény. A múzeum igazgatója nem archaeologus s így az elmondottak némileg megmagyarázhatók. Worms. A Stadtisches Museutn- ot, a Paulus Kirche-ben, egy román izlésű templomban, melynek főhajója egészen át van barokká alakítva, helyezték el. Minthogy a limeskutatásból való tárgyak nincsenek benne, eredetileg nem is volt szándékomban felkeresni. Csak útközben hívták fel rá figyelmemet. Két igazgatója (dr. Weckerling tanár és dr. Kohl orvos) van, de nincs sem folyóirata, sem katalógusa. Tárgyait a Westdeutsche Zeitschrift és az Altertümer unserer heidnischen Vorzeit közölte; sok jó darab van közte. Ős-, római- és népvándorláskori csoportja egyaránt gazdag, de csak részben megfelelő módon van a főhajóban kiállítva. A többi vagy nagyon zsúfoltan, vagy nagyon magasan van: a templom menyezetéig ki kellett használniuk a teret. Egy részük még rosszabbul a templom sötét, nedves
6 LEVELEK A RHAETIAI ÉS GERMÁNIAI LIMES VONALÁRÓL 223 odúiban talált elhelyezést. Tégla- és kőrégiségeik egy melléképületben nagy részben nem is láthatók. Ugyanott van a római agyagedények egy része, itáliai apróságok, természeti népek dolgai, az őskori tárgyak közé beosztva. Őskorá-ban minden főkorszak képviselve van, ha ugyan a Rajna medrében talált hatalmas állatcsontok palaeolitosak. Népvándorláskori csoportjában úgy a fegyverek, mint az ötvösség, agyag- és üvegmüvesség igen-igen jó és megbízható leletekkel van képviselve. Római csoportja még a nagy rajnai múzeumoké mellett is számottevő, noha azok után nem is igen nyújt újat. A tárgyak legnagyobb része br. Heyl ajándékából és ásatásaiból való. Lelőhelyként majdnem kivétel nélkül Worms vagy annak közvetlen környéke szerepel; de az a kevés is, mi nem innen való, nem lépi át Hessen rajnai vidékét. Mannheim. Vereinigte Sammlungen des grosshgl. Antiquariums und des Mannheimer Altertumsvereins. Utóbbi körülbelül egyidős az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel s Mannheimer Oeschichtsblatter ez. havi folyóiratot ad ki, melyben tárgyai is megjelennek. Az egész egyesített gyűjtemény archaeologiai része nem sok. Egy terem (mint a mi nagy termeink 2 /3~ ac * része) egyiptomi, görögországi és itáliai tárgyakat tartalmaz; ez a nagyherczegi antiquarium. Egy hasonló nagyságú termet töltenek meg az ős-, római- és népvándorláskori leletek, míg a harmadik, hasonló nagyságú teremben van a kőtár. A folyosón fegyverek és szobrászati emlékek. Két terem a Mannheim-vidéki ipartnüvesség, egy terem a néprajzi és egy terem vegyes (érmek, metszetek stb.) tárgyakkal van tele. Az utóbbi négy terem rendezés alatt áll s ki tudja mikor lesz készen, mivel a múzeum igazgatója a nyáron meghalt. A gyűjtemények a nagyherczegi kastélyban vannak. A helyiségek pénzügyi hivatalnak épültek vagy mostani feladatuknak alig felelnek meg. Őskori gyűjteménye nem jelentékeny. Római kori csoportjában nagyobb részt Neckarburkenből, kisebb részt Ladenburgból származó tárgyak vannak és az irodalomban ismeretesek. Népvándorláskori csoportja is a szokásos leletekből áll. Nem akarnék azonban említetlenul hagyni egy színes fali táblát, melynek czíme: Vor und frühgeschichtliche Altertümer aus Oesterreich Ungarn. A k. k. Unterrichts-Ministerium és a k. k. Centralkomission für Kunst und hist. Denkmale megbízásából szerkesztette: Much. Megjelent Hölzelnél, Wien. Hasonló fali táblákkal, melyek czíme: Altertümer unserer Heimat, minden múzeumban találkozunk; ezt azonban itt láttam először, de nem utoljára. Azt hiszem, hogy a hozzávaló magyarázatot el lehet engedni. Ezek a szemléltető táblák iskolai és népies oktató eszköznek beválhatnak. Mannheimban egyébként van várostörténeti múzeum is, de arról nincs mit jelentenem, valamint a szépművészetiekről sem. Heidelberg. Városi múzeumában aránylag kevés az ősrómai és nép-
7 224 BUDAY ÁRPÁD vándorláskori tárgy, de állítólag mind rendszeres ásatásokból származik, mert jó részük egészen bizonyosan a város belső és külső területén való építkezés alkalmával került elő. Van azonkívül igen gazdag város- és ipartörténeti csoportja és képtára. A tulajdonképeni régiségtáron meglátszik, hogy a vele foglalkozó professzor igazán szeretettel, gondossággal és ízléssel kezeli: olyan, mint valami kis bijoux. Szekrényei sem a legalkalmasabbak (olyanok, mint a mi nagy szekrényeink), de kitalálta a módját, hogyan lehet azokat egészen jól felhasználni. Őskori csoportjában kivált a fehértöméses edények nagy számúak. Római kori csoportjában a legjobb volna egy pompás Mithrász-kép, de csak a másolata maradt itt, az eredeti Karlsruheban van. Népvándorláskori tárgyai a Kircheim-i temetőből valók. Katalógusa nincs s azt sem tudták megmondani, hogy a tárgyak hol jelentek meg. Speyer. Historisches Museum der Pfalz. Szép, kétemeletes, hatalmas épületében most folyik a rendezés munkája; májusban szeretnék megnyitni. Őskori, római, népvándorláskori és iparművészeti stb. gazdag anyaga ugyanily csoportokban van. Legnagyobb része adomány. Eddig is a jelentékenyebbek közé sorolt terra sigillata gyűjteménye mostanában olyan hatalmasan gyarapodik, hogy valamennyi rajnai múzeum együttes anyagánál gazdagabb. Ludowici egész gyűjteményét, pompás szekrényeivel együtt ajándékozta. Ottlétemkor folytak a felállítási munkálatok, melyekhez én sóhajtottam. A Ludowici-család egy másik tagja 50,000 márkát adott a múzeum czéljaira, egy városi polgár-család mindazokat a viselet-történeti szempontból értékes egész rendbeli ruhákat odaajándékozta, melyeket az évszázados történetében szereplő család tagjai viseltek; azonkívül csináltatott a gyűjteménynek szekrényeket is: egy jókora terem zsúfolásig tele van. Egy másik polgár-család adományából való egy pompás porczellángyűjtemény, mely tízezreket ér meg. Még mondott egy pár ilyen nagy adományt vezetőm. Különösen érdekes megemlíteni, hogy jelentékeny borászat-történeti gyűjteménye is van a pinczében. Tárgyaikat a Westdeutsche Zeitschrift és az Altertümer unserer heidnischen Vorzeit kötetein kívül saját annaleseik ismertetik. Strassburg. (Elsass.) A Schloss egyik földszintes szárnyában, egyetlen szobában mely körülbelül akkora, mint a mi I. sz. termünk előszobástól vannak elhelyezve a Gesellschaft zur Erhaltung der historischen Denkmáler des Elsass" őskori, római és népvándorláskori gyűjteményei. A terem mellett húzódó és az egykori folyósóból átalakított helyiségben jelentéktelen iparművészeti gyűjtemény van, az épület többi részét a képtár és az iparmúzeum foglalja el. A szakszerű vezetés hiánya és a fentartó társulat szegénysége már első tekintetre meglátszik a gyűjteményen. Most egyébként éppen új elrendezésén dolgoznak. Van egy kis palaeolitikumuk: dordognei, achenheimi barlangokból, továbbá Völkinshofen, Hangenbiten,
8 LEVELEK A RHAETIAI ES GERMÁNIAI LIMES VONALÁRÓL 225 Holzheim lelőhelyekről. Az ujabb kőkorszak és az őskor többi szakaszai szintén képviselve vannak. Jó az elsassi kőszerszám-tipusok bemutatása. Római kori csoportját terra sigillata üveg- és természetesen közönséges agyagedények alkotják, ezek azonban sem anyaguk, sem alakjuk tekintetében újat nem mutatnak. Hasonlót mondhatunk kevés bronz, terracotta és kőtárgyáról, az utóbbiak az udvaron heverő díszítetlen kőkoporsókból, építészeti részletekből állanak. Igen érdekelt, egy trónuson ülő párt ábrázoló kőszobor-csoportjuk, de ez nem római; egy Signumhalternek nevezett, gazdag domború-müves díszítésű bronz (?) tárgyuk pedig alighanem ón és valószínűleg abban a rheinzaberni hamisító-műhelyben készült, melynek hamisítványai közül egészen jelentékeny gyűjtemény van Karlsruhéban. Népvándorláskori csoportja jelentéktelen. Katalógusa készül, folyóirata nincs. A gyűjtemény, úgy látszik politikai szempontok belekeveredése miatt nem igér nagyobb jövőt. Van itt még néprajzi s az egyetemmel kapcsolatosan művészettörténeti gyűjtemény is. Ez utóbbinak egyiptomi csoportja a legutóbbi időkben nyert újabb gyarapodást. Karlsruhe. A Vereinigte grossherzogl. Sammlungen" gyűjteményei közül a régiségtan, néprajzi és természetrajzi egy épületben vannak, a művészettörténetiek külön épületben. Folyóiratuk a harmadik kötettel megszűnt. Egységes katalógusuk nincs, mert az igazgató (Geheimrat Wagner) úgy akarja kiállítani a tárgyakat, hogy azokat könyv használata nélkül meg lehessen érteni. Az egyes csoportokra vonatkozó legszükségesebb tudnivalókat nyomtatott táblákon meg is találjuk a falon és szekrényeken; azonkívül modellek, felírások segítik elő a megértést, s adják a természeti népeknél található vonatkozásokat is. E tekintetben segítségére van az ő ilyen czélú útmutatásai nyomán Új-Guineában gyűjtött néprajzi gyűjtemény. Helyiségei nem elegendők s csak az anyag felerésze van kiállítva, az is zsúfoltan, alkalmatlanul nagy szekrényekben. Apróbb, finomabb tárgyakat helyeznek el két domború, egymásra illesztett óraüvegek közé. Kettőt öszszeillesztenek, gummi-arabicummal a széleit összeragasztják és kész van az edényke: könnyen kezelhető s ha szükséges, egy késhegy egyetlen nyomására kinyilik, a mellett pormentes. A lapidarium kicsiny helyisége sötét, de a gondosság látszik kiállításában. Érdekes, hogy sem Speyerben, sem itt, nincs katonai sirkő. Egyébként tökéletesen rajnai jellegű. Van benne egy pár közép- és újkori szobor is. Az első teremben egyiptomi régiségekből egészen jelentékeny gyűjteményt találunk, benne.az Ohnefalsch- Richter ciprusi ásatásaiból 1885-ben adományozott anyagot. Szép görög váza és terracotta gyűjteményének leírása is megjelent. 1 Nagyon értékes bronz-gyűjteményének is van külön leírása. 2 Hazai régiségcsoportjainak 1 H. Winterfeld: Beschreibung der Vasensammlung, stb. Karlsruhe, Schumacher: Sammlung antiker Bronzén. Karlsruhe, évszám nélkül. Erdilyi Múzeum Új folyam V. 16
9 226 BUDAY ÁRPÁD kiállított része nem túlságosan gazdag, de azért értékes és nem egy feljegyzésre méltót találtam benne. Stuttgart. Staats-Sammlung vaterlandischer Altertümer. Terjedelmes katalógusában a múzeum anyagára vonatkozó elég jelentékeny irodalmat is adja. A k. Kunst und Altertümerkabinet és a k. Staatssammlung stb. egyesítették gyűjteményeiket s most a következő hazai csoportokból áll: őskori, római és népvándorláskori emlékek, a közép- és újkori csoportok. Részint eredetiekből, részint másolatokból álló görög csoport-ot, úgy látszik azért, mert a római révén a hazai csoportok egyikével közel rokon, megtartották itt. Az egyiptomi és mexikói régiségeket, továbbá a régi kinai, japán stb. keleti iparművészeti és ruházati tárgyakat azonban átengedték 1901-ben az újonnan alapított Museum für Handelsgeographie (valójában néprajzi) számára. A fegyvertári csoport éppen most tíz éve a K. Armee-Museumba jutott. Erről a megosztozkodásról az volna a véleményem, hogy az egyiptomi régiségeknek szépen képviselt görög szigettengeri, a mexikóiaknak pedig a hazai őskori csoport mellett sokkal jobban van helyük, mint ott, a hol most vannak. Az együttartott gyűjtemény-csoportok az Orsz. könyvtár földszinti négy helyiségében vannak elhelyezve. Körülbelül akkora helyet kaptak, mint a mi földszinti helyiségeink. A kőtár (külön a római és külön a közép- és újkori) itt is az alagsorban van. A helyiségek világítása nem kifogástalan; a kiállítási szekrények nem követésre méltók; a kiállítás módja is hagy fenn kivánni valót. De a tárgyak nagy száma és a rendelkezésre álló helyiségek elégtelensége itt is sokat megmagyaráz. Megállapítható, hogy kivált a puhafából készült s így szélesebb rámájú szekrényeknek feketére való festése nem ajánlatos. A felfűzési tábláknak bolyhas és vastag szövettel való bevonása nem jó. Őskori csoportok. Van egy kis palaeolitikuma Sirgenstein-bó\, melylyel kapcsolatosan üveglap alatt az ottani telep geológiai modelljét is láthatjuk. A kőkorszakról rendszeres bemutatásokat találunk (itteni és északi szerszám-tipusok), míg a fémkorok emlékei lelőhelyek szerint vannak csoportosítva. Hallstatti csoportja kiválóan gazdag. Római kori tárgyai nagy részben a limeskutatásból származnak és így általában ismeretesek. Kőtárában néhány egészen jó szobor van. A lelőhelyek szerint kiállított tárgyak legérdekesebbjeit a katalógus képben is adja. Egy tánczoló alakot mutató ezüstlemezke és egy téglalap-alakú bronz-talapzatra felerősített kis bronzdísztag fogják még foglalkoztatni a szakembereket. Népvándorláskori leletei az irodalomból ismeretesek. Görög és délitáliai vázákból kisebb gyűjteménye arra jó, hogy éppen a legfontosabb tudnivalókat szemléltesse. Látunk azonkívül görögországi, pontusi, itáliai terrakottákat és ékszereket eredetiben és másolatban. Ez utóbbiak közt igazán megszámlálhatatlan apró terrakotta, majdnem mind töredékes, de azért igen jó apróságok, Kisázsiából, kivált Smyrna környékéről: a római császárkor elejéről valók.
10 LEVELEK A RHAETIAI ÉS GERMÁNIAI LIMES VONALÁRÓL 227 Nürnberg. Germanisches Nationalmuseum. Éppen tíz évvel öregebb a mi gyüjteménytárunknál. A német szellemi egység kifejezőjének szánták s mintegy előhírnöke a német politikai egység által elért nagyságnak. Hatalmas alkotás, végtelenül gazdag gyüjteménycsoportokkal, melyeknek legnagyobb része önkéntes adakozásból, örökletétből, alapítványból származik s mai nap is első sorban ilyen módon gyarapodik. Engem anyagából kevés érdekel: a római, az őskori és népvándorláskori, mégis nagyon örvendek, hogy láttam, mert sokat tanultam belőle, a mit most hosszú volna elmondanom. Iparművészeti csoportjait 90-nél több teremben helyezték ej. Anyaga méltó egy nagy nemzethez. Maguk az alapítók sem gondoltak ilyen nagy és gyors sikerre: ez az oka, hogy helyiségei nem mind megfelelők. De a nagy német nemzeti, erkölcsi és anyagi erő bizonyára ezt is meg fogja teremteni. Őskori csoportjában különösen a kőkorszak van szépen képviselve. Rasenberg berlini törvénybíró alapítványa egész termet tölt meg, majdnem az utolsó darabig. Képviselve vannak benne minden német lakosságú tartomány és ország, nem véve ki Ausztria és Svájcz megfelelő vidékeit sem. A fémkorok kevéssé gazdagok, a bronzkor szegényes. Római csoportja nem igen érdemel különösebb figyelmet. Népvándorláskori anyagában Thallmassing, Ellwangen a jól képviselt lelőhelyek. De értékes tárgyai vannak Itáliából (Ravenna) is, valamint külön szekrénykében láthatjuk a petroszai kincs galvanoplasztikus mását, a román király ajándékát. Augsburg. Museum des hist. Vereins und der Stadt Augsburg. A város egy régi házát alakíttatta át a múzeum számára, melyben a történelmi társulat őskori, római és népvándorláskori csoportjai s egy kis görög vázagyííjtemény mellett a város iparművészeti gyűjteményei találnak helyet. Ez utóbbiak részben ajándékokból és letétekből állanak, s hogy nem jelentéktelenek, arról biztosít az, hogy Augsburgban vagyunk. Őskori csoportja egészen jelentéktelen, bár a fiatalabb kőkorszaktól kezdve mindenik képviselve van. Római kori gyűjteménye kizárólag a városban (Augusta Vindelicorum) vagy a közel környékben előkerült leletekből áll. Kőtárában néhány igen jó Mercuriusnak szóló domborúmüves fogadalmi kő, továbbá három olyanszerü siremlék, mint az igeli érdemel különösebb figyelmet. Kivált az utóbbiakat nem várná már az ember Augsburgban. Egy igen rossz, szemcsés homokkőből készült domborúmü, legelésző juhokkal, igen jó hellenisztikus élőkép után készülhetett. Egyéb római kori tárgyai közül legfeljebb a nagyszámú agyagmécses-minta érdemel külön említést. Népvándorláskori csoportja szegényes; ismert jó darabja a run (?) írásos csatt. Katalógusa most készül és Bassermann Münchenből a közlésre való darabokat a napokban írta össze. München. A Bayerisches Nationalmuseum a mi muzeumunknál 16*
11 228 BUDAY ÁRPÁD csak valamivel idősebb, de már tíz éve, hogy hatalmas, tervszerűen épített új palotában van elhelyezve. Az engem elsősorban érdeklő csoportjához fűzött reményemet nem váltotta be. Őskori csoportjának kiállított része egészen jelentéktelen, a kőkorszakot pl. mindössze öt csiszolt szerszám képviseli. Nem gazdagok a fémkorok sem, melyekben a tárgyak lelőhelyek szerint vannak csoportosítva. Ha mégis említeni akarok valamit, úgy elsősorban egy filigrános diszü szárral biró és két másik díszítetlen bronz buzogányt kell említenem. No meg az ú. n.. goldene Hut"-ot, melyet Schieferstadtban, Speyer mellett találtak s melyről nem tudják megállapítani, hogy vájjon a trébelt művű aranylemezből készült tárgy vallásos tisztelet tárgya volt-e vagy olyan koronának a része, milyet assziriai királyok ábrázolásain látunk; ha nem csalódom az utóbbi esetben is az első eset állana fenn. Római kori csoportja szintén szegényes (legalább a rajnaiakéhoz képest), ámbár mindenből találunk benne egyet-mást. Elsősorban említendő egy szép mozaik padló lngolstadt vidékéről. Agyag- és üvegedénye nem sok van. Terra sigillata edényei közt kevés a díszített. Terrakotta szobrocskája vagy tíz darab van: állatalakok túlnyomóan. Fémtárgyai közt új típust nem láttam. Egy késő-római kovácsműhely szerszámgyűjteménye említést érdemel. Kőemlékei a Dunamelléki lelőhelyekről valók és a dunai típusokat mutatják. A terem egyik fala a római columbariumok mását mutatja. Népvándorláskori csoportjában sok a különféle fegyver s ékszere is szépen van. Königliches Antiquarium. Furtwángler készítette katalógusa elfogyott, az újat mindennap várják, így a felírásnélkül levő tárgyakat nem tanulmányozhattam kellően. Egyiptomi, görög, etruszkus és római (részben provinciális) csoportokból áll s válogatott darabjaival valóban értékes gyűjtemény: részben az új, részben a régi pinakothéka földszintjén elhelyezve. Csak illusztrálásul említem fel (mert a részletes felsorolás kissé túlságosan messze vezetne), hogy pl. egy kis tárlóban drb. terra sigillata edény és edénymintának a cserepe van, Br. Bissing tanár ajándékából. De ezek a cserepek az utolsó darabig elsőrendűek, értéküket tán meg sem lehetne mondani. Jobbnál-jobb példát mutatnak arra, hogy a fémtechnika milyen hatással volt a terra sigillata-ábrázolásokra. Tordai Vénuszunknak két édes és két mostoha testvérét láttam itt, porolissumi terrakottánknak pedig egy, meglehetősen távoli rokonát. Sieveking tanár, az igazgató nincs itthon, de helyettessé dr. Tyrrof tanár készségesen megígérte, hogy intézetünk megkeresésére és költségére csináltat róluk fényképet. * * * Ezek szerint végére is értem felsorolásomnak. Igyekeztem rövidre fogni mondanivalómat, de jelentésem így is túlságosan terjedelmessé vált, holott igazán érzem, hogy még sokat és főleg mélyebbre ható dolgokat
12 LEVELEK A RHAETIAÍ ÉS GERMÁNIAI LIMES VONALÁRÓL" 229 "kellett volna mondanom. Másfelől meg arra gondolok, hogy jelentést és nem tanulmányt kellett írnom. A meglátogatott múzeumok rómaikori anyagában két nagy folyó által jelölhető területekről származó leletek vannak: a Rajna és a Duna vidékéről. Amaz hasonlíthatatlanul gazdagabb emennél. Ennek okát nem tudom még egész biztosan és részletesen, de aligha csalódom, ha azt hiszem, hogy nemcsak történeti, földrajzi, hanem néprajzi okai is vannak. Úgy magyaráznám, hogy a rajnai vidékek sokkal elébb kerültek a római befolyás hatása alá; talán már a pun-háborúk kora óta érzik ezt a hatást, de mindenesetre korán kellett érezniök a délgalliai görög gyarmatok hatását is. Azonkívül a tényleges római birtoklás is jóval korábban kezdődött ott, mint emitt. A Rajna vidéke jóval termékenyebb, mint a Duna itteni folyásának vidéke. Ebből következik, hogy ott már a kőkorszak elejétől síírü a lakosság, emitt pedig helyenként egyáltalán nincs őskori lakosság vagy a hol van is, az a legtöbbször igen gyér. A római terjeszkedésnél amott talált lakosság elfogadja a hódítók műveltségét, de azt mindjárt át is dolgozza ; az itteni vagy nem fogadja el, hanem kitart a magáé mellett, vagy teljesen elhagyja a magáét s változatlanul elfogadja a rómait. És ámbár tudom, hogy a birodalom provincziális beosztásának nem felel meg tökéletesen, mégis hajlandó vagyok amazt gallus, emezt germanus területnek mondani általában. Erdély területének rómaikori emlékeinél az utóbbi eredményt látjuk. De mások az okok. A mi területünk szintén őskultur terület; a görög s általán kelet-délkeleti hatást igen korán érzi s a magáét érezteti; a rómaiakkal is; jó korán jut ismeretségbe, ám Decebalus leverése után alig marad őslakosa. A hódító tehát nincs mire rányomja a maga bélyegét s az ő kultúráját nincs a ki befolyásolja; különben is rövid a római uralojn. A mi árnyalatot látunk, annak oka a betelepített lakosság különfélesége. Ezekből fogjuk igazán, megbízhatóan és részletesen, nem pedig csak nagy általánosságban megismerni Erdély római korát. Mennyi munkával, türelemmel fogjuk ezt elérni, az kiszámíthatatlan. A nyugatiakat nem túlságosan érdekli t. i. közvetetlenül Erdély római kora. Ezért nem is törik magukat a részletekért. A mi a római birodalom politikai történetéhez nem tartozik, az az erdélyi emlékekből nem érdekli őket. Hála Istennek, mert így annak a kis bokrétának minden virágát a magunk tudása szerint ítélhetjük meg. És egyúttal vezetője lehetünk ezen a téren déli szomszédainknak, kik rászorulnak erre s a távol nyugaton keresik, olyanok közt, a kik az ő emlékeiket nem mindig értik meg. A két terület szorosan vett ipari termékei azonosak. Ez meglehetősen természetes, hiszen még ha nem tudnók is azt, hogy a Rajna vidéki hatalmas ipartelepek látták el ezt a vidéket is, illetőleg a hazai ipartelepek teljesen amazok hatása alatt állottak. Ebben a tekintetben elég az agyagés üvegmüvesség termékeire mutatnunk.-
13 230 BUDAY ÁRPÁD Ellenben egészen mások azok az emlékek, melyek a szellemi életre vonatkoznak, a mit a vallásos vonatkozású emlékek képviselnek. Klingenberg, Waynand, Hoffman és még számtalan kisebb-nagyobb nevű szakember munkáiból már régebben tudjuk, hogy a síremlékek és pedig úgy a katonaiak, mint a polgáriak lényeges eltéréseket mutatnak a két területen. Az amott olyan nagyon gyakori u. n. Gigantensaule (Jupitersaule) a hozzátartozó négy hat nyolcz istenséget ábrázoló kövekkel emitt hírből sincs, vagy ha van, mint pl. Münchenben, sőt már Stuttgartban is, rajnai lelőhelyről való. Nem tudják megérteni, bár sokféleképpen magyarázzák s a lovával egy alakot eltaposó istenséget általában Qallische Gottheit-nak hívják. Amott igazán sokszor találkozunk az u. n. Matronae ábrázolásokkal és pedig úgy kőben, mint terrakottában: emitt nem. Vagy az az einheimische üottheit állítólag a termékenység istennője, ölében egy kis állattal: a rajnai múzeumokban százával látjuk terrakotta ábrázolását, emerre elvétve is alig. De legjellemzőbb a Mercurius esete. Őt mint a kereskedelem istenét (s Domaszevski szerint talán a hidakét is) mindenfelé tisztelték. Augsburgban meglepően jó emlékeit láttam s feliratokon is igen gyakran találjuk nevét itt is, ott is. Csakhogy a Rajna mellett csak úgy tudott polgárjogot nyerni, hogy beházasodott: felesége a kereskedelem belföldi istennője Rosmerta s az emlékeken együtt jelennek meg. Természetesen, mint mindenütt, a hol keleti katonaság volt, ott van a Jupiter Dolichenus és a Mithrasis. Mindkettő katonai istenség. Az elsőről nem sokat tudunk, az utóbbiról azonban tudjuk, hogy kultuszát, mint a katonai érdekeket hathatósan elmozdítóét, maguk a császárok pártolták legjobban s ennek köszönheti jóformán általános tiszteletét a katonaság körében. Nem tudom Cumont említi-e, de tény, hogy az e kultuszhoz tartozó oroszlánok egészen mások itten, mint a nálunk levő, szarvast marczangolók: a szarvas hiányzik. A meglátogatott múzeumok tulajdonjogilag a következő csoportokba tartoznak: társulati, városi, tartományi és országos, illetve udvari múzeumok. A társulati múzeumok közt egy sincs újabb keletű. Azoknak alapítása a múlt század első felébe esik, mikor a múzeumok ügye iránt az érdeklődés megpendült. A' fejlődés rendjén azt látjuk, hogy miután legközvetlenebb feladataikat megoldották (rendesen egy-egy környék emlékeinek megmentése, egy-egy tábor kutatása) feladták önállóságukat s beolvadtak valamely városi múzeumba s így a várostól helyiségeket nyertek vagy egyesültek nagyobb múzeumokkal (udvariakkal) s végül alapját képezték a későbbi tartományi vagy országos múzeumnak. Ez a fejlődésnek itt tényként megállapított rendje, mely elől nem is akarnak elzárkózni. (Kob- Ienzben pl. egészen jól megértik, hogy legjobb dolgaiknak azért van Ber-
14 LEVELEK A RHAETIAI ES GERMÁNIAI LIMES VONALÁRÓL 231 linben a helyük, mert ott nincsenek eldugva a tudományosság elől.) Jellemző, hogy a társulat azért nem szűnik meg és támogatását sem vonja meg. Városi múzeumok a város- és ipartörténeti emlékekre fektetik a fősúlyt és ilyen módon szép feladatot valósítanak meg. E mellett a legtöbbnél szépművészeti gyűjteményt (képtár, régi templomaik stb. idevonatkozó emlékei) is találunk. A műkiállításoknak pedig mindig itt van a helyük; használják is alaposan. Felsorolásomban említettem olyanokat, a hol egy-egy kis néprajzi (a város népéletéből vett) csoport is van. A tartományi és országos múzeumok államiak. Amazokhoz tartoznak a porosz földön látottak, mint a hol a múzeumok ügye a legrendezettebb. Ideszámíthatjuk a Saalburg-múzeumot, melynek császári jelzője van. Ma már szakemberektől nyert értesülésem szerint senkinek hatósági engedély nélkül ásatnia nem szabad; magánvállalkozónak pedig nem adnak engedélyt. Mindezek daczára a közönség érdeklődése igazán nagy s ezzel párhuzamos az áldozatkészsége. Említettem a kölni múzeum keletkezésének történetét; Koblenzben pedig egy pezsgőgyáros fedezte a múzeum számára" átengedett épület renoválási költségeit s a többi eseteket sem hallgattam el. Szegény vidéki tanítók, ha mást nem tehetnek, a közelükben kiásott temetkezés, épület, égető-kemencze modelljét csinálják meg ajándékul. Igazán mindenki hozzájárul a nemzeti nagyság munkálásához: csendesen. Büszkék lehetnek reá, hogy ezt természetesnek találják. De büszkék is! Mi nem tennők azt, a mit itt lát az ember: olyan római kardhoz, ruharészlethez (czipő, öv stb.), melyről csak az bizonyos, hogy római; odaírják: valószínűleg egy germán (sőt deutsch) katona viselte, ki római szolgálatban állt stb. Soha el nem felejtem azt a lelkesedést, melylyel a welzheimi tanító (Kircher Gusztáv) szólott a stuttgarti múzeumról, továbbá azt a szomorúságot, melylyel az ő kollégája Pförringben mondta: Volna csak Poroszországban ez a tábor, nem fedték volna ismét be. München, 1909 deczember 16. Dr. Buday Árpád.
A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI BETEGELLÁTÁS A HÁBORÚ ALATT
A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI BETEGELLÁTÁS A HÁBORÚ ALATT ÍRTA: KELETI JÓZSEF A szociális állam keretében az egészség teljesen elveszti magánérdekjellegét és olyan közüggyé válik, melyre nézve az egészségügyi
ELÕZMÉNYEK. 1. Ajtókeret. Kolozsvár. 1514.
ELÕZMÉNYEK Az itáliai reneszánsz mûvészet hatásainak igen korai és az Alpokon innen egészen kivételes jelentkezése Magyarországon kezdetben, az 1476-ot követõ évektõl csupán az uralkodó, Mátyás király
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
IRODALOM. emlékei a külföldön és a hazában czímen. A hivatalos jelleg. építési korai czímű. Möller tanulmánya tulajdonképpen nekünk,
IRODALOM Magyarország műemlékei. III. kötet. Szerkeszti báró Forster Gyula. Budapest. Franklin-Társulat. 1913. 4-rétű 314 lap. A Műemlékek Országos Bizottságának ez a kiadványa is rendkívül becses tartalommal
Puskás Gyula István: Svájc rövid történelme
1 Puskás Gyula István: Svájc rövid történelme A svájci állam kialakulása hétévszázados történelmi összerakó játék, mégpedig a legkülönfélébb színű, nagyságú és felületű elemekből. Létrejötte számtalan
S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA. Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.)
S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.) BÉKÉSI TÉKA 11.sz. A békési Jantyik Mátyás Múzeum tájékoztatója Szerkeszti: B.
VII. FEJEZET. Erdőhátság.
VII. FEJEZET. Erdőhátság. 1. A királyi ispánság falvai. 2. A Becsegergely nemzetség szállásterülete. 3. A Zóvárd és Barsa nem birtoktöredékei. A mezőség középső részén elterülő kisnemes falutömböt délről
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v az Országos Kisebbségi Bizottság 2008. december 16-án, kedden, 11 órakor az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V. Szalay utca 10-14.) 610. számú tárgyalójában megtartott
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
Kiegészítő ismeretek Az antik Róma I.: az etruszkoktól a Iulius Claudius dinasztia kihalásáig (i. sz. 86) című fejezethez
Kiegészítő ismeretek Az antik Róma I.: az etruszkoktól a Iulius Claudius dinasztia kihalásáig (i. sz. 86) című fejezethez Az ókori római állam Itália nyugati partvidékének középső részén, a mai Róma város,
RECENZIÓK. Marosi Ernô: A romanika Magyarországon. [Budapest], Corvina, 2013. 174 p. (Stílusok korszakok)
RECENZIÓK Marosi Ernô: A romanika Magyarországon. [Budapest], Corvina, 2013. 174 p. (Stílusok korszakok) A Mûemlékvédelmi Hivatal ameddig létezett eléggé hivatalosnak tûnhetett a laikusok számára ahhoz,
GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége
MAGYAR PEDAGÓGIA 103. évf. 3. szám 315 338. (2003) GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete 1990 óta nagyméretű differenciálódás ment végbe a gimnáziumi oktatásban. 1989-ben
Élménybeszámoló. Furtwangen 2010/2011 őszi félév. Készítette: Leposa Krisztina
Élménybeszámoló Furtwangen 2010/2011 őszi félév Készítette: Leposa Krisztina Bevezető Itt szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik hozzásegítettek, hogy egy félévet külföldön tölthessek. Ez egy olyan
Máramaros-megye geologiai viszonyai különös tekintettel értékesíthető ásványok fekvő helyeire.
IX. Máramaros-megye geologiai viszonyai különös tekintettel értékesíthető ásványok fekvő helyeire. Gesell Sándor-tól. Máramaros-megyének legkiterjedtebb geologiai képződése a kárpáti homokkő, mely az egész
Jelentés az»erdélyi Múzeum«1941 1943. ^vi működéséről
tott és fájdalmasan nélkülözött intézményeinkkel ápoljuk a lelki összetartozást, jó sorsunkban ne feledkezzünk meg róluk, amikor azok a megpróbáltatás nehéz idejét élik, a felelőségérzetet, mellyel ezeknek
EGYHÁZI IRODALMUNK 1925-BEN.
EGYHÁZI IRODALMUNK 1 925-BEN 155 Tanügyi jelentések újra sok kívánalmat tártak fel, minthogy azonban a tanügy helyzete a napi kérdések legégetőbbje, s minthogy e téren elhatározások előtt állunk, e kérdések
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Község, Pálmonostora Község és Gátér Község Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 13-án a Körjegyzőségi Hivatal Pálmonostori Kirendeltsége
Buda első zsinagógája és korai zsidónegyedének régészeti emlékei (Végh András)
Buda első zsinagógája és korai zsidónegyedének régészeti emlékei (Végh András) A Budavári Palota előterében fekvő Szt. György tér és környezete már egy évtizede a középkori városi régészeti kutatások figyelmének
ERDÉLY ŐSRÉGÉSZETI REPERTÓRIUMÁHOZ. Az Erdélyi Tudományos Intézet kiadásában az archeológia tárgyköréből
110 A harmadik csoportot a Tarjányi-család kevésszámú irata alkotja. Az iratok főleg Tarjányi János és Ignáo Csanád, Arad és Temes megyében játszott szerepére vetnek világot. A jelenleg is Cégén lévő iratok
Kelták Magyarországon
Kelták Magyarországon Ha a keltákról hallunk, manapság azonnal, az ír népzene, vagy az ír kocsmák, a pubok jutnak eszünkbe. Kelták azonban, nem csak a Brit-szigeteken éltek a bronz és vaskorban, hanem
Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A
Károlyi Pályázat Kémia Írta: Elefánti Barbara 10. A 2007. november 3. Tartalomjegyzék 2. oldal: Tartalomjegyzék 3. oldal: Bevezetés 4. oldal: Emil Fischer élete és munkássága 5.-7. oldal: Beszélgetés Emil
ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval
Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett
A Kárpát-medence a világ központja 3. Rész. A Régi Európa történelmének kulcskérdései
A Kárpát-medence a világ központja 3. Rész. A Régi Európa történelmének kulcskérdései Megjelent: KAPU, 2012.04, 55-57. old. Részletek a hasonló című, készülő könyvből Európa önazonosságának kérdése Az
tovább örökítő város legyen!
K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák
Dr. Rubner Miksa: Változások a népélelmezésben.
Dr. Rubner Miksa: Változások a népélelmezésben. A hiányos táplálkozás mindig a relatív táplálékhiányon alapszik. Lehetséges, hogy a hiányos táplálkozás jelensége fellép, ha a felvett táplálék kalóriamennyisége
KERESZTÉNY MAGVETŐ. Vallás és művészet.
KERESZTÉNY MAGVETŐ. XXX éuf. Január Február. 1895. 1-ső füzet. Vallás és művészet. Vallás és művészet, az emberi szellemnek e csodás nyilvánulásai egymással mindig közeli viszonyban állottak. Mindkettő
ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö
Élménybeszámoló. Miskolczi Máté Magyar Ádám Pózner Balázs. Hochschule Furtwangen University. 2012/2013 téli szemeszter, had- és biztonságtechnika
Élménybeszámoló Miskolczi Máté Magyar Ádám Pózner Balázs Bevezetés Hochschule Furtwangen University 2012/2013 téli szemeszter, had- és biztonságtechnika A legkevesebb, amit elvárhatsz egy Erasmusos félévtől,
Isten nem személyválogató
más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,
Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet!
Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! A köznevelés átalakuló rendszerében a nagyobb állami szerepvállalás célja az, hogy az ország minden iskolájában egyformán magas színvonalú
Erasmus Albiban (Franciaország)
Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy
Tartalom, elemzés, értelmezés
Franczel Richárd Tartalom, elemzés, értelmezés 2009. november 7-én a német Die Welt interjút közölt Kertész Imrével 80. születésnapja alkalmából. A Nobel-díjas író a beszélgetés során Magyarországhoz,
Huzella Tivadar az etikáért, a békéért
VÉRTES LÁSZLÓ Huzella Tivadar az etikáért, a békéért Dr. Huzella Tivadar professzor az egyetemes orvostudomány elismert képviselője, aki egyidejűleg az etika, a béke, az emberiség feltétlen tisztelője.
Egyiptom művészete Ókor-1
Egyiptom művészete Ókor-1 I.e. III. évezredtől - I.e. XI. század óbirodalom középbirodalom új birodalom A művészetnek a halotti kultuszt kellett szolgálnia. Fáraók (isten) attribútumaik az állszakáll és
SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS - TÉZISFÜZET
SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ GAZDÁLKODÁS ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS - TÉZISFÜZET A MINŐSÉG- ÉS BIZTONSÁGMENEDZSMENT SZEREPÉNEK ÉS HATÉKONYSÁGÁNAK ÖKONÓMIAI VIZSGÁLATA
Tiens Siker Akadémia
Mr. Li Jinyuan előadása a prágai régiókonferencián. Hölgyeim és uraim, szeretném megköszönni, hogy meghívtak. Engem ez nagyon megörvendeztetett! Ahogy mindannyian tudjuk, a tavaji évben volt egy szörnyű
SZKA_209_22. Maszkok tánca
SZKA_209_22 Maszkok tánca diákmelléklet maszkok tánca 9. évfolyam 207 Diákmelléklet 22/1 AUSZTRÁLIA TOTÓ Jelöld X-szel azokat a válaszokat, amiket helyesnek tartasz! Hány millió négyzetkilométer Ausztrália
JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében
JEGYZŐKÖNYV PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2016. január 20-án 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy
Intercisa castellum és vicus 1967-1983. évi ásatások feldolgozása II. zárójelentés Visy Zsolt
Intercisa castellum és vicus 1967-1983. évi ásatások feldolgozása II. zárójelentés Visy Zsolt Intercisa római kori erődjében a XX. század első évtizedében kezdődtek meg a régészeti kutatások, és azóta
Két madaras könyv tipográfiai összevetése
A KÖNYVKIADÁS TÖRTÉNETE VIZSGADOLGOZAT Két madaras könyv tipográfiai összevetése Mark Rauzon: Képes madárenciklopédia (Maecenas Kiadó, 1994.) és Dr. Reinhardt Witt: Nagy európai madárkalauz (Officina Nova,
A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES
A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES Azt olvassuk a Társadalombiztosító Intézet jogelődjének, az Országos Munkásbiztosító Pénztárnak
Dr. Kutnyányszky Valéria
Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)
Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK. 2010. november
Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK A KUTATÁSI PROGRAM K+ F MELLÉKLETE 2010. november TARTALOM I. Az iskolák és iskolaigazgatók bemutatása...
PLANEX TERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. OSTFFYASSZONYFA KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY
PLANEX TERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 9700 Szombathely, Alsóhegyi u.10/c. 06/94/501-737 / 06/94/501-736 E-mail: planexkft@freemail.hu 06/30/94-61-295 06/30/99-35-196 Szombathely, 2005. augusztus 31. OSTFFYASSZONYFA
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: A Szent István Közösségi Házban 2014. december hó 11-én 17 00 órakor a szászvári vállalkozókkal tartott kötetlen vitafórumról. Köszönöm, hogy elfogadták a meghívást és megjelentek.
Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.
Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés
Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont
Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont Tárgy: Beszámoló a Közös Hivatal tevékenységéről Tisztelt Képviselő-testület! A Magyarország helyi önkormányzatairól
DEVÍN. Dévény. A vár
754 23 DEVÍN Dévény A vár HONISMERETI KISKÖNYVTÁR Dévény TÁJAK KOROK MÚZEUMOK KISKÖNYVTÁRA A címlapon: Légifelvétel a középkori várról A hátlapon: A vár délkeleti hegyoldala Dévény (szlovákul Devín) ez
Colmar, ferences templom Salzburg, ferences templom (XIII. sz., XV. sz. eleje), alaprajz, hosszmetszet.
Firenze, Sta Croce ferences kolostor (1295-1442), alaprajz, templom belső képe. Az Alpoktól északra a háromhajós, hosszú, poligonális apszisú ferences templomtípus vált általánossá. Esetenként a városi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. december 15-én megtartott üléséről. Dr. Németh Károly mb. jegyző.
227 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. december 15-én megtartott üléséről. Jelen vannak: Barta Miklós Ferenc polgármester, Buhajla János, Fazekas András,
SAJÓSZENTPÉTER Város Integrált Településfejlesztési Stratégia 1 SAJÓSZENTPÉTER VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. Borsod-Tender Kft.
1 SAJÓSZENTPÉTER VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2 Tartalomjegyzék Tartalom 1 BEVEZETÉS... 5 2 HELYZETELEMZÉS ÖSSZEFOGLALÁSA... 7 2.1 A VÁROSI SZINTŰ HELYZETELEMZÉS ÖSSZEFOGLALÁSA... 7 2.2
Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1.
Megnyitó: Program Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület 1. szekció 10.00 Dr. Kránitz Mihály (professzor, Pázmány
A SPECIÁLIS SZAKISKOLAI TANULÓK ESÉLYEI
A SPECIÁLIS SZAKISKOLAI TANULÓK ESÉLYEI I SKOLARENDSZERüNK RÉGÓTA KÜZD A SZOCIÁLISAN HÁTRÁNYOS helyzetű fiatalok képzésének gondjaival. 1990-től e réteg számára újfajta iskolatípus jelent meg: a speciális
Az ásatás és a feldolgozás eredményei
Beszámoló A római provinciális régészetünk egyik nagy adóssága volt és van is a tartomány védelmi rendszerének, a limes-vonalnak a rendszeres és szisztematikus kutatása, valamint a korábbi ásatások eredményeinek
Gyógyszerek és ékszerek a vitrinben kritikai elemzés a Semmelweis Egyetem Oktatási és Kutatási Központjáról
Gyógyszerek és ékszerek a vitrinben kritikai elemzés a Semmelweis Egyetem Oktatási és Kutatási Központjáról Középületek kritikai elemzése írta: Hory Gergely 2011. június 10. Jelen tanulmány témája az egyetemi
Miért tanulod a nyelvtant?
Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk
A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban
A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban írta Kugler József A második világháború az európai országok többségétôl nemcsak súlyos véráldozatokat követelt,
Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló
Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2007. június 19-én a Polgármesteri Hivatal III. sz. tárgyalójában tartott Önkormányzati Közbeszerzési Döntéshozó Bizottság üléséről Jelen vannak: A jelenléti ív szerinti
Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez
Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Mindenki számára világos, hogy új világrend van kialakulóban. Az óra ketyeg, az átállás közeledik attól függetlenül, hogy mennyi skandallumot, komplikációt
TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY
TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ KFT ARCHEOSZTRÁDA KFT. 2004. JÚNIUS Taszár Kaposvár határától 5 km-re keletre, a 61.sz.Nagykanizsa-Dombóvár főút közvetlen közelében terül el.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
18/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2015. december 14-én megtartott nyilvános üléséről Hozott döntések: 17/2015. (XII.15.) önkormányzati rendelet az önkormányzat 2015.
AZ ÉLELMISZERPIACI KUTATÓMUNKÁLATOK SZOCIÁLIS VONATKOZÁSAI ÍRTA:
AZ ÉLELMISZERPIACI KUTATÓMUNKÁLATOK SZOCIÁLIS VONATKOZÁSAI ÍRTA: BENE LAJOS A PIACKUTATÁS MUNKAKÖRE. Az emberi haladás jellemző sajátsága, hogy a jólétét egészen közvetlenül érintő kérdésekre legkésőbben
Hogyan készült a Vizsolyi Biblia szedése?
Hogyan készült a Vizsolyi Biblia szedése? Timkó György 1906-ban jelent meg Beöthy Zsolt szerkesztésében A magyar irodalom története című kétkötetes könyv. Ebben olvasható: [Károlyi] nem oly jártas ugyan
A településrendezési tervezés és az operatív településfejlesztés (megvalósítás) összefüggései
A településrendezési tervezés és az operatív településfejlesztés (megvalósítás) összefüggései Az a települési önkormányzat, amelyik megalkotja településrendezési terveit és helyi építési szabályzatát,
Lakatos Éva sajtótörténeti bibliográfiájának margójára
Lengyel András A bibliográfus dicsérete Lakatos Éva sajtótörténeti bibliográfiájának margójára 1 Többféle bibliográfia s bibliográfus létezik. Van, aki könyvel, rendszerez, rendet teremt, aki könyvészeti
A Visegrád Gizellamajorban feltárt késő római kiserőd keltezése a kerámia anyag alapján (déli épületszárny)
Archaeologia Altum Castrum Online A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja Ottományi Katalin A Visegrád Gizellamajorban feltárt késő római kiserőd
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26.
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. I. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 26. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott nyilvános üléséről Hozott döntések: 9/2015. (VII.31.) önkormányzati rendelet az egészségügyi alapellátási
Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. október 14-én tartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-9/2008./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. október 14-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete:
GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL
NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK DR. HORVÁTH LÁSZLÓ GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL Már a rendszerváltás előtti időtől (1987-től kezdődően), a Német Szövetségi Köztársaság fontosnak
Az ókori Savaria történetével kapcsolatos
Hódi Attila (1976) régésztechnikus, az Iseum Savariense segédmuzeológusa. Kutatási területe az Isis-szentély építési fázisainak régészeti vizsgálata. 2002 óta vesz részt a savariai Iseum kutatásában. Legutóbbi
BMSzKI 1134 Budapest Dózsa György út 152. Átmeneti szállás 2015. évi Szakmai beszámoló
BMSzKI 1134 Budapest Dózsa György út 152. Átmeneti szállás 2015. évi Szakmai beszámoló Készítette: Juhász Arnold és Beczéné Bálint Mónika Intézményünk bemutatása: A Dózsa Átmeneti szállás a BMSzKI Központi
Kalandozásunk az Unióban
Kalandozásunk az Unióban Dr. Kamarás Béla okl. gépészmérnök, nyugalmazott vezérigazgató helyettes, Pécsi Erőmű Rt. Livo László okleveles bányamérnök, ügyvezető, Marketinfo Bt. Tanulmányutunk szponzorálásában
Szinonimák, antonimák
Szinonimák, antonimák 1 ) Kezdjük a szinonimákkal A szinonima magyarul rokon értelmű szó. Nyugodtan mondhatja így is, úgy is A szinonimáknak hasonló a jelentése. Emlékszik, milyen szavakkal gratuláltak
Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén
Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén 2012. október 16. Debrecen Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Házigazdák! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Rektori Konferencia! Hölgyeim és Uraim!
A Kosban Majdnem állandó szexuális izgalom. Korai erotikus tapasztalatok. Erőszakos cselekedetek a fizikai szerelmi aktusban.
LILITH A sumér hitvilágban Lilith a nagy magasságok szelének istennője, akit gonoszsága miatt száműztek az édenkertből. A világ teremtésében játszott szerepe azonban nem tisztázott. Az ókori Keleten keveréklényként
A munkaerő-piaci sikeresség vizsgálata
A munkaerő-piaci sikeresség vizsgálata a Debreceni Egyetem végzettjeinek utókövetésén keresztül Fónai Mihály Kotsis Ágnes Szűcs Edit Tanulmányunkban a Debreceni Egyetemen a Diplomás Pályakövető Rendszer
Az újabb erdélyi népnyelvkutató munka kezdete.
Az újabb erdélyi népnyelvkutató munka kezdete. 1. A kolozsvári népnyelvkutatók eddig és különlegesen 1941-ben végzett munkája a maga szerénységében is érthetetlen teljesítménynek tűnnék fel akkor, ha valaki
Vác. A XII. században Magyarország egyik leggazdagabb városa. Imre király itt tart 1193-ban nemzeti zsinatot.
Vác A Duna völgyében, különböző tájegységek találkozásánál fekszik ez a bájos, mediterrán hangulatú kisváros. Ha kellőképpen kipihentük magunkat, bújjunk kényelmes cipőbe, vegyünk térképet a kezünkbe,
Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól
Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan
Jegyzőkönyv Ónod Képviselő-testülete 2008. május 5-én megtartott nyilvános üléséről
1. oldal, összesen: 13 Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Jegyzőkönyv Ónod Képviselő-testülete 2008. május 5-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről A testületi
A közép-kelet-európai akadémiák együttmûködésérõl
A közép-kelet-európai akadémiák együttmûködésérõl Szlovák magyar együttmûködés I. KÖZÖS TUDOMÁNYPOLITIKAI LEHETÕSÉGEK ÉS GONDOK Az uniós tagság közös elõnyei Piacgazdaság és az állami fenntartású kutatásszervezet
ERDÉLYI VASUTAK. Erdélyi Magyar Adatbank
ERDÉLYI VASUTAK ENNEK A CIKKNEK nem feladata az erdélyi vasúti kérdés részletesebb tárgyalása. Hiszen ahhoz előbb ismertetni kellene a mult század hetvenes évei óta sok tekintetben teljesen hibás és a
Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika
Játék a végtelennel MAGYAR TUDÓSOK Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika Péter Rózsa Játék a végtelennel Matematika kívülállóknak
Csillag-csoport 10 parancsolata
Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan
Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe
Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink
hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd
Az előzményekről 1526 augusztusában Mohácsnál a Szulejmán szultán vezette törökök megverték a magyar sereget. A csatában odaveszett a magyar király, II. Lajos is. A csata után Szulejmánnak 12 nap is elegendő
Washington, 1989 július 17. (Amerika Hangja, Esti híradó)
Item: 2461 Kiad sor: 07/17/1989 17:33:45 Om Fejléc: kiad rvk1002 4 nem/pol krf/bma/bmb/srf Szolgálati használatra! Rövid Cím: Interjú Mark Palmerrel Washington, 1989 július 17. (Amerika Hangja, Esti híradó)
az Országgyűlés Költségvetési bizottságának 2014. szeptember 8-án, hétfőn 11 órára az Országház főemelet 64. számú tanácstermébe összehívott üléséről
Ikt. sz. KVB/13-2/2014. KVB-4/2014. sz. ülés (KVB-4/2014-2018. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Költségvetési bizottságának 2014. szeptember 8-án, hétfőn 11 órára az Országház főemelet 64.
Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö
Állatorvos, bölcsészdoktor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes és tiszteleti
204-391 Biographia 2007.12.04 10:07 Page 379 DR. ZIMMERMANN ÁGOSTON 1875 1963 379 Állatorvos, bölcsészdoktor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes és tiszteleti tagja, Kossuth-díjas, az anatómia és fejlôdéstan
HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL. A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga
HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga ÖSSZEÁLLÍTOTTA HODOSSY GYULA Lilium Aurum, 2002 ISBN 80-8062-146-2 HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR
Bauer Henrik építész: Szociáltechnika.
Bauer Henrik építész: Szociáltechnika. Akár a szociálpolitika egyik ágának, akár azon kívül eső törekvésnek tekintsük is, bizonyos, hogy ez a fogalom nem új, még ha talán először mondjuk is itt ki a szót.
Női fegyverek Körömgyűszű Képességküszöb: T/k: Ké: Té: Vé: Sebzés: Fp/Ép: Súly: Ár: Átütő erő: Méreg:
Női fegyverek Az alábbiakban néhány olyan tipikus női fegyver bemutatása következik, amik nem is mindig fegyverek igazán, sokszor egyéb célokra készültek, és csak az emberi találékonyság és akarat hatására
RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL
RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL 1. Általános alapelvek 1.1. Bevezetés A Keleti Egyházak Kánonjai Kódexének 700. kánonjának 2. -a ajánlja a püspökkel vagy egy másik pappal való koncelebrációt
Međitaior Hitler ZS pontja
Međitaior : Hitler ZS pontja IC. Minden állampolgár első kötelessége a szellemi, vagy anyagi alkotás. Egyesek tevékenysége nem irányulhat az összeség ellen, hanem mindenki javára az Egész keretei közt
A NATO katonai képességfejlesztése a nemzetközi béketámogatási tevékenység érdekében
A NATO katonai képességfejlesztése a nemzetközi béketámogatási tevékenység érdekében Két célt tűztem ki az előadásban. Először, csatlakozva Deák Péter előadásához, szeretném hangsúlyozni, hogy a katonai