Papi lelkiség és ennek kialakítása a szemináriumi nevelésben *
|
|
- Irén Anikó Varga
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MAGYAR SION. ÚJ FOLYAM XI. / LIII. (2017/2) CSÉPÁNYI GÁBOR Papi lelkiség és ennek kialakítása a szemináriumi nevelésben * 1. A PAPI LELKISÉGRŐL 1.1. Az örökségünk együtt az Úrral Uram, örökrészem és kelyhem, te tartod kezedben sorsomat Mindig szemem előtt lebeg az Úr, ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak az Élet útjára tanítasz engem jobbodon a gyönyörűség mindörökké. 1 A papi lelkiség egyik lehetséges útja, ha a communio felől közelítünk hozzá: vele lenni, közösséget vállalni, részt kapni Isten életéből ez az igazi alapja papi működésünknek. Tesszük ezt meghívottságunk miatt, Márk evangélista szerint: Létrehozta a Tizenkettőt, hogy vele legyenek, és hogy elküldje őket igét hirdetni. 2 Miközben vele vagyunk, rá figyelünk, tanulunk a Mestertől egész életünkben. Néha talán megfogalmazódik bennünk is Péter apostol kérdése: Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz hát a jutalmunk? 3 Jézus így válaszol ma is, most is, nekünk is: Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, százannyit kap, s az örök élet lesz az öröksége. 4 Ezt a százannyit újra és újra felidézhetjük, ki-ki a maga életében. Sokszor látjuk, hogy a halál árnyékában a keresztény ember is képes megfeledkezni arról az örökségről, mely nem látható ugyan, Jézus ígérete alapján mégis minden vágyunkat betöltő valóság. Ilyenkor a látható örökségért bíróság elé viszik sérelmeiket, vádolják egymást, és harcolnak a vélt vagy valós jogu- * Konferencia-előadás az Esztergomi Hittudományi Főiskola és az Érseki Papnevelő Intézet alapításának 450. évfordulóján, Esztergom, április 27. Az előadás szerkesztett változata. 1 Zsolt 16 (15). A szentírási részeket a Szent István Társulat kiadása (Budapest 2006) szerint idézzük. 2 Mk 3,14. 3 Mt 19,27. 4 Mt 19,
2 C S É P Á N Y I GÁB O R kért. Ha megfeledkezünk arról, ki hívott meg és mire, a szív bőségéből szívszorító kicsinyesség, félelem, féltékenység és szorongás fakad. Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya! A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk. 5 Mi köze mindennek a papi lelkiséghez? A fogadott fiúság, az istengyermekség kegyelme sokkal nagyobb minden elképzelhető ajándéknál Krisztus papságából részesülve pedig ez a megajándékozottság, ennek elfogadása és a meghívás továbbadása, ha tetszik, átörökítése a pap hivatása Krisztus társörököseként. Ez a megajándékozottság és társörökösi állapot mindenkinek segít az Egyházban megtalálni a helyét. A mindennapi kapcsolat az Úrral, a vele lenni állapot tágítja szívünket, és hordozza azt az örömöt és reményt, mely az evangélium hirdetésének alapfeltétele. Hivatásunk a nehéz viszonyok között is őrizni azt az örökséget, amelyre Isten minden embert meghívott, és amiért egyedül érdemes életünket adni. Ez az öröm sokszor pislákoló örökmécsként van csak jelen, de végig megmarad, mert abból a személyes bizonyosságból születik, hogy végtelenül, mindent meghaladó módon szeretve vagyunk. 6 Ne legyünk denevérkeresztények, vagyis olyanok, akik nem mernek örülni Krisztus közelségének, feltámadásának, hanem jobban szeretnek inkább meghúzódni a sötétben ne féljünk örülni annak, hogy Ő közöttünk van! 7 Meghívta a tanítványokat velünk együtt, hogy vele legyenek, és olyan küldetést adott, amelyben ezt a közösséget megélhetjük vele: Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig. 8 Küldetésünk öröme, az evangélium boldogsága pontosan annak hirdetése és gyakorlása által hat vissza ránk. Ezért volna nagyon fontos már a papképzés ideje alatt az elméleti ismeretek, az Egyház tanításának elsajátítása mellett a rendszeres gyakorlat lehetőségének biztosítása. A gyakorlat folyamán a jelölt saját bőrén tapasztalja meg a papi szolgálat iránti igényt, annak örömét, illetve egyszerre szembesül azokkal a területekkel, melyeket különösen 5 Róm 8, FERENC PÁPA, Evangelii gaudium apostoli buzdítás, in AAS 101 (2013) 6. pont; magyarul: (SZIT, Budapest 2014). 7 Vö. FERENC PÁPA reggeli homíliája a Szent Márta házban, in L'Osservatore Romano (2014. április 24.). 8 Mt 28,
3 Papi lelkiség és ennek kialakítása a szemináriumi nevelésben is fejlesztenie kell. Egy-egy szolgálat újabb és újabb lendületet, motivációt jelenthet az elméleti ismeretek mélyítésére Imitatio Christi Az apostolokat Jézus kihívta önzésükből, arra buzdítván őket, hogy legyen bátorságuk mindenüket elhagyni. Mindenünk elhagyása egyben minden bizalmunk Istenbe helyezését, vagyis a lelki szegénységet jelenti. Vele lenni, az Ő szívével látni, rábízni magunkat. A nagyvonalú Isten Fiát adja értünk, tágítja az ember szívét: csak az igazán nagyvonalú ember képes válaszolni neki. A nagyvonalúságot, az elengedést, a szív bőségét tanuljuk egész életünkben. Maga az Úr tágítja szívünket, tesz képessé bennünket arra, hogy az Ő szíve szerinti papok lehessünk. Ezért könyörgünk is hozzá a Jézus Szíve litánia végén: Alakítsd szívünket a te Szent Szíved szerint. A papság Jézus szívének szeretete mondta gyakran a szentéletű arsi plébános. 9 Milyen óriási ajándékot jelentenek a papok, nem csak az Egyháznak, hanem magának az emberiségnek. Mindazokra a papokra gondolok, akik szerényen mindennap jelenlévővé teszik Krisztus szavait és tetteit a hívőknek és az egész világnak, miközben törekszenek eggyé válni az Úrral gondolataikban és szándékaikban, érzéseikben és egész életstílusukban. 10 Jézus szívének szeretete azt jelenti, hogy Jézus szándéka szerinti pappá formálódjunk. Ez nem passzív, helybenülős feladat, hanem mindennapos küzdelem, állandó kihívás, hogy azon körülmények között keressük tanítványságunk megvalósulásának módjait a vele lenni állapotában, ahová helyeztek. A szolgálatban való kitartásnak és hűségnek nem a hívektől érkező pozitív visszajelzéseken kellene múlnia, hanem a szilárd papi identitástudatban kell gyökereznie: a világ megszentelésében Krisztus társörökösei vagyunk. Szükséges, hogy az élet viharaiban megtépázott önértékelésünk a szeretett fiúság dimenziójában találjon szilárd alapra. Erőinket igénybe veheti, és riasztó lehet a perfekcionizmus kísértése: ha nem sikerül mindent tökéletesen megoldani, akkor nem vagyok jó pap. A megoldás itt is a vele lenni lehet: a világ olyan evangelizálókat vár, akik arról az Istenről beszélnek nekik, akit ismernek és akihez közel vannak, mintha látnák a Láthatatlant Le Sacerdoce, c est l amour du cœur de Jésus : Le curé d Ars. Sa pensée, son cœur (Foi vivante) (Paris 1966) 98. A gondolatot idézi: A Katolikus Egyház Katekizmusa (Budapest 2002) pont. 10 XVI. BENEDEK PÁPA levele, amelyben meghirdeti a papság évét Vianney Szent János égi születésnapjának 150. évfordulóján, in AAS 101 (2009) ; magyar nyelven: uj.katolikus. hu/konyvtar/papsageve-benedek.pdf. 11 VI. PÁL PÁPA, Evangelii nuntiandi apostoli buzdítás, december 8., in AAS 76 (1976)
4 C S É P Á N Y I GÁB O R Fontos tudni, hogy nem azt várják tőlünk, hogy szeplőtelenek legyünk, hanem azt, hogy növekedésben legyünk, éljen bennünk a vágy az előbbre jutásra az evangélium útján elengedhetetlen, hogy a prédikáló bizonyos legyen abban: Isten szereti őt, Jézus Krisztus üdvözítette őt, s mindig az ő szeretetéé az utolsó szó. 12 Az imádság, párbeszédünk Istennel segít gyengeségünk elviselésében, és állandó fejlődésre, a hit bizonyosságában való életre és a nehézségekkel szembeni bátor küzdelemre hív. A hűség lényege az állandó Istenre figyelés, és nem a bűntelenség. A hűség abban áll, hogy merünk szeretett fiúként hozzá fordulni, kegyelmeiből merítve akár századszor is újrakezdeni. Nem elszigetelten tesszük ezt, hanem a communiót hirdetve, communióban egymással és Istennel: a sentire cum Ecclesia szellemiségében, tudván, hogy Krisztus Titokzatos Testének sejtjei vagyunk. Célunk belenőni Krisztusba, s ahogy a szentmise doxológiájában mindennap kimondjuk: Őáltala, Ővele és Őbenne élni, mozogni, létezni. A cölibátus döntése jegyesi természetű: azonosulás Krisztus életstílusával, a Vőlegény szívével, aki életét adja Menyasszonyáért, az Egyházért. Az éretten, örömmel és odaadóan megélt papi cölibátus az egyik legnagyobb áldás mind az Egyház, mind a társadalom számára. 13 Az Egyházzal való kapcsolat elsődleges a papi identitás meghatározásában. Az Egyház ugyanis mint misztérium lényeges összefüggésben áll Krisztussal: az Ő teljessége, teste, jegyese; az Ő értünk és köztünk lévő maradandó jelenlétének és tevékenységének eleven jele és emlékezete. 14 A vele lenni tanítványi meghívás tehát nem választható el az egyházias lelkülettől. Krisztus szeretete egyben az Egyház szeretetét jelenti, e kettő átszövi egymást, a pap így élő és áttetsző képe lesz Krisztusnak. 15 Ez konkrétan abban is megmutatkozik, hogy szolgálatában nem önmagát vagy saját véleményét, hanem Jézus Krisztust fejezi ki. A liturgia főszereplője tehát maga Krisztus, és a pap mint Krisztusra mutató szolga nem saját szenzációját, sztárfellépéseit menedzseli FERENC PÁPA, Evangelii gaudium 151. pont. 13 XVI. BENEDEK PÁPA, Sacramentum Caritatis apostoli buzdítás (a továbbiakban: SC), in AAS 99 (2007) 24. pont; magyarul: (SZIT, Budapest 2007). 14 II. JÁNOS PÁL PÁPA, Pastores dabo vobis (a továbbiakban: PDV), in AAS 84 (1992) nr Vö. PDV 13,
5 Papi lelkiség és ennek kialakítása a szemináriumi nevelésben 2. A SZEMINÁRIUMI GYAKORLAT JELENE ÉS LEHETŐSÉGEI A JÖVŐBEN 2.1. A papság közösségi természetének figyelembe vétele a papnevelésben A papi szolgálat közösségi természetű, csak közös tevékenységként végezhető, önmagunk ajándékozásában Jézus közösségteremtő, őszinte, teljes önátadását jeleníti meg. 17 A szemináriumban e közösségre nevelést célozzák a munusok, a növendékek évi rendszeres feladatai. A ház működéséhez mindenkire szükség van, nem feltétlenül úgy, ahogyan az egyes növendékek kényelmesnek tartják, hanem abban a feladatkörben, amelyre személyes képességeit figyelembe véve megbízást kap. Ez kicsiben modellezheti az egyházmegye működését, ahol a papok nagylelkű és odaadó szolgálatára van szükség. Nagyon fontos szerepe van azon nem túl gyakori lehetőségeknek, amikor a szeminárium közössége szolgálatot teljesíthet, lelkipásztori feladatokat láthat el. Ilyen volt idén az Unitas találkozó (pap- és szerzetesnövendékek országos találkozója) a Szent Adalbert Központban, a főegyházmegyei ministránstalálkozó, a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó vagy a máriaremetei pünkösdi majális. Olyan papokra van szükség, akik egy új lelkipásztori életstílust valósítanak meg; közösségben a pápával és a püspökökkel termékenyen tudnak együttműködni a laikusokkal, támogatván az egyházi közösségben a különböző feladatokat, karizmákat vagy szolgálatokat A közösség építése, a testvéries légkör kialakítása a szemináriumi közösségi punctán A II. Vatikáni Zsinat és a legújabb Ratio Fundamentalis is utal a testvéri közösség kialakításának fontosságára egymással és Jézussal, a jó Pásztorral egyaránt. 19 Ezt a szemináriumban a közösségi puncta által kívánjuk megvalósítani. Hétfő esténként a szeminaristák jelenleg négy csoportja, illetve az első évfolyam külön csoportja meghatározott a papság szempontjából fontos témákat dolgoz fel, erősítve ezzel az egymás közötti kohéziót is Benső kapcsolat a pap lelki élete és szolgálatának végzése között 20 Ha a szeminárium közelében iskola, élő közösséggel rendelkező plébánia vagy egyházmegyei lelkiségi központ van, esetleg olyan papok, akik advent- 16 Vö. SC PDV PDV Vö. Presbyterorum Ordinis, in AAS 58 (1966) , nr PDV
6 C S É P Á N Y I GÁB O R ben és nagyböjtben lelki napokat tartanak az egyházmegye területén, érdemes lenne bevonni a papnövendékeket is a munkába. Külön kegyelem lehet, ha a főiskolai tanár atyák között van olyan, aki ifjúsági vagy egyéb lelki napok, triduumok végzésére néhány papnövendéket akár alkalmanként beosztva magával tud vinni, először hospitálni, majd a fölkészülésben segítséget nyújtva egyre több teret adva nekik. A liturgia és a szokásos imák, elmélkedések mellett ez komoly visszacsatolást jelentene a hallgatóknak is, személyiségük formálódásához életszerű támpontokat kaphatnának, illetve belekóstolhatnának a szolgálat örömébe, ez pedig lendületet adhatna az esetleg nehezebb tanulmányok végzésére. Jó szűrő lehetne ez azok számára is, akiknek a papi szolgálatról a valóságtól nagyon eltérő elképzeléseik vannak. A gyakorlat segítené a realitással való találkozást. Az orvostudományi egyetemeken például harmadévtől rendszeres betegvizsgálatok, klinikai gyakorlatok zajlanak a tudományos munka végzése és a tanulmányokban való előrehaladás mellett. Senki sem kerül szívesen kezdő orvos kezei közé, az egyetemi évek alatt kapott gyakorlási lehetőség mégis segíthet orvosnak és betegnek túlélni a kezdeti nehézségeket. Ugyanezt jó lenne elmondani a lélek orvosairól is. Megfelelő pedagógiai és közösségi, lelkipásztori gyakorlattal feltételezhetően erősítenénk a megmaradás során annyira fontos első papi éveket A Kléruskongregáció dokumentuma a papnevelésről 21 lelki szempontok és ezek gyakorlati megvalósulása a szemináriumi nevelésben A dokumentum pontja szól az Istennel és egymással való communio fontosságáról, a bensőséges kapcsolat ápolásáról Isten igéjével; a Szentírás ismerete, a napi elmélkedés, a tanulmányok és az ima egyensúlyának meghatározó voltáról. Az Eucharisztiába vetett élő, mély hitre nevelés a napi szentmisék és a csendes adorációs idők által valósul meg. Szentségimádást csütörtök esténként és vasárnap reggelenként tartunk. Szent II. János Pál pápa buzdítása szerint: Nagyon helyes, hogy a szeminaristák naponta részt vegyenek a szentmisén, hogy ennek egyenes folytatása lehessen az a kötelezettség, hogy papként naponta misézzenek. Azt is szokják meg, hogy a szentmisét a nap legfontosabb mozzanatának tartsák, melynek aktív részesei legye- 21 Il Dono della vocazione presbiterale Ratio Fundamentalis Institutionis Sacerdotalis (a továbbiakban: RF), in L Osservatore Romano (2016. december 7.) nr PDV 48; idézi: L'Osservatore Romano (1990. július 2.), A pápa beszéde július 1-jén, az Úr angyala imádkozása után. 206
7 Papi lelkiség és ennek kialakítása a szemináriumi nevelésben nek, és semmiképpen se csak megszokásból végezzék. Ami pedig a nevelésben nagyon fontos, a papnövendékek törekedjenek elsajátítani az Eucharisztia által megkívánt föltételeket: hálásak legyenek hiszen az Eucharisztia»hálaadás«Istennek az égi ajándékokért; fölajánló lelkület legyen bennük, azaz legyenek hajlandók Krisztus eucharisztikus fölajánlásával együtt saját személyük fölajánlására is. Gyakorolják a szeretetet, melyet a szentség táplál, s egységre és közösségre vezet. Végül ápolják magukban a kontempláció és az imádság vágyát, hiszen az eucharisztikus színek a valóságosan jelenlévő Krisztusról beszélnek. 22 A szeminárium napirendjébe iktatott Szentírásolvasás segíti a szeminaristát, hogy a tanulmányokon kívül is felszabadítva érezze magát az Isten igéjével való találkozásra. A rendszeres szentgyónás, a napi lelkiismeret-vizsgálat egyszerre tanít alázatra törékenységünkkel szemben, és segít a szeretett fiúság örömének megtapasztalásában, az irgalom elfogadásában és továbbadásában is. 23 A Ratio Fundamentalisban is ajánlásként szereplő, az összeszedettség és elcsendesedés jegyében zajló éves lelkigyakorlatot október közepén szoktuk tartani. Ezen kívül a tanórákat nem érintő havi kispapi rekollekciók, az adventi és nagyböjti lelki napok nyújtanak alkalmat a lelki megújulásra. 24 Fontos, hogy a szeminaristáknak legyen lelkivezetőjük, akit szabadon választanak, és rendszeresen találkozzanak a spirituálissal. 25 A bíboros úr által megbízott gyóntatók is rendelkezésre állnak, bár Kalász István atya kedvességével és lelkipásztori bölcsességével nagy űrt hagyott maga után, sokan jártak hozzá. A tisztaság és engedelmesség evangéliumi tanácsai a személyes érettség elérését mozdítják elő: azt, hogy osztatlan szívvel adjuk magunkat Krisztusnak és az ő menyasszonyának, az Egyháznak. A cölibátus evangéliumi erejét és a házasság szentségét mint két autentikus keresztény életállapotot kezeljük, egyiket sem fölé helyezve a másiknak. Az őszinte, teljes önátadáshoz, az önajándékozásban akár spirituális dimenzióban megjelenő termékeny élethez szükséges a megfelelő érzelmi intelligencia és az érzelmi nevelés. 26 Ez jegyesekre és papnövendékekre egyaránt igaz. Az önismeret, a pszichológia egyes területeinek oktatása, a stresszkezelési és kommunikációs ismeretek segítséget jelenthetnének a problémákkal való megküzdési stratégiák kialakításában, a határok megtartásában a személyes kapcsolatok terén, a munkabírásban, a terhelhetőség- 23 Vö. RF Vö. RF Vö. RF Vö. RF
8 C S É P Á N Y I GÁB O R ben, a kiégés megelőzésében és a lelkipásztori munka számos egyéb területén a hatékony munkavégzésben. Jelenleg e tárgyak oktatásában hiányt szenvedünk, pedig ezek által a fiatal papok több eszközzel rendelkeznének ahhoz, hogy a mai bonyolult világban papságuk ne csak néhány évig, hanem hűségben, élethosszig tartson. A szegénység erényének gyakorlásáról is szól a dokumentum, idézve a Pastores Dabo Vobis 30. pontját: igyekezzünk lehetővé tenni, hogy a növendék papként készen álljon oda menni, ahová küldik, és ahol hasznos, akár személyes áldozatok árán is. A szegénységet, a helyezhetőséget a képzés során a különféle munusok vállalása jelenti. 27 A szegénység egyéb dimenziói: az elöljárókra hagyatkozás, a szemináriumban rezideálás (az első évfolyamon az együttlakás) és az alkalmazkodás a közösség életéhez. 3. ÖSSZEFOGLALÁS Ha a pap lelki élete és szolgálatának végzése között benső kapcsolat van (Pastores Dabo Vobis 24.), akkor feltételezhető ugyanez a papnövendékek esetében is. A lelki érettségre nevelés, a helytállás, az emberekkel való kapcsolatépítés és kommunikáció nagyban múlik a szemináriumi évek alatt szerzett gyakorlaton is. A pasztorális gyakorlatokat a lelki nevelés részeként tekinthetjük. Hasznosnak, de kevésnek tűnik, ha csak a nyári szünetben, illetve szeptember elején vagy a diakónusi tavaszi gyakorlati félévben egyegy speciális helyzetben találkoznak a kispapok hívekkel. Hasznosnak és értelmesnek látszik az egész egyházi évet vagy legalább adventet-nagyböjtöt lefedni gyakorlati tevékenységgel is, melynek során a növendékek motivációt és tapasztalatot szerezhetnek, mielőtt a szentelés után magukra hagyva élesben kellene kipróbálniuk nem vagy alig létező pasztorális tapasztalataikat. Különösen nagy felelősségnek tartom ezt olyan szemináriumok esetében, amelyek közelében gyalogosan is elérhető iskola, plébánia vagy lelkiségi központ van. Egy-egy adventi vagy nagyböjti lelki nap megtartása, beleértve a felkészülést és közös kiértékelést, egy év tényleges hospitálás az iskolában, majd egy év hitoktatás heti egy órában, esetleg egy plébániai közösség életében való részvétel távolinak, idealisztikusnak hangozhat, de nem lehetetlen; főleg akkor, ha a papnövendékek ez irányú vágyához elöljárói és tanári akarat is társul. 27 Vö. RF
A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.
Magyar honlap a Hit éve eseményeivel A püspöki kar körlevele a hit évének megnyitójára A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban
A test teológiájától a TESTTEO projektig
TESTTEO' 1/20. A test teológiájától a TESTTEO projektig TESTTEO' 2/20. A TEST TEOLÓGIÁJA II. János Pál pápa összegyűjtött audiencia beszédei 1979. szeptember 5. - 1984. november 28. 129 beszéd szexuális
Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN
Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK Casa Balthasar, Róma, 2000-2002 Licencia dolgozat, Torontó, 2005-2007 Hivatásgondozási munka, 2007- KÉRDÉSFELTEVÉS
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A
Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés
Református Pedagógiai Intézet Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés dr. Szalai Zsolt 2018. április 13. 1 Tartalom Látás és küldetés meghatározásának fontosság A minket körülvevő valóság megértése Képességeink
Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31
Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február
Hittan tanmenet 3. osztály
Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,
Hittan tanmenet 4. osztály
Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan
ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7
Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:
Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján
Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján 2016. november 13. vasárnap 13:00 Boldog Charles de Foucauld halálának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a budapesti Páli Szent Vinceplébániatemplomban
Hittan tanmenet 2. osztály
Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek
Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1.
SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT HAJDÚDOROG Ady E. u. 23-27. Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. LELKIPÁSZTORI PROGRAM 2009/2010 Munkaterv a tanévre: Augusztus 24-25. 9.oo - Pedagógusok lelkigyakorlata
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.
Kedves Testvéreim! A Húsvét ünneplésében hangsúlyt kap az a gondolat, hogy az Egyház évről évre új nemzedékkel gazdagodik. Elsősorban a keresztségre vonatkoztatjuk ezt a megállapítást, ezt a bátorítást,
EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu
EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:
BÉRMÁLÁS. Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: Nova
BÉRMÁLÁS Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: 2016.... - Nova A bérmálás a "keresztény nagykorúság szentsége". Urunk Pünkösd ünnepén küldte el a Szentlelket az apostolokra. A Szentlélek csodát
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
HITTAN ÉS ETIKA.
Dr. Udvardy György püspök: HITTAN ÉS ETIKA Az előadás prezi prezentációja letölthető: https://prezi.com/m4nyvpv7s0rl/az-iskolai-hitoktatas-mint-az-elsohirdetes-helye/ Az előadás átirata: Az iskolai hitoktatás
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt
VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44
A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira
A II. Vatikáni zsinat aktualitása a ma egyházában
A II. Vatikáni zsinat aktualitása a ma egyházában Lukács László Piarista húsvét, Kecskemét, 2013. márc. 30. II. János Pál: Az egyház iránytűje a 3. évezredre Mára a zsinat eseménye: történelem: 50 éve
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,
Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János
Szentmisenapló 2018 2019 Boldog Brenner János név osztály Boldog Brenner János életrajza Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, egy háromgyermekes család második fiúgyermekeként. János
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
Megújult az egyházközségi honlap
LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 3. szám 2014. március Megújult az egyházközségi honlap Amint a templomi hirdetésekben már hírül adtuk, megújult a plébánia honlapja. A
A ránk következő két hétben is gondoljunk imádságban a szabadulni vágyókra a Misszióban.
Március 8. (hétfő) Adjuk hálát azokért a nőkért, asszonyokért, lányokért, akik ott vannak életünkben, és sok tekintetben Imádkozzunk, hogy Istenünk kezében azokká formálódhassanak, akiknek Urunk őket elképzelte,
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje áprilisban
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk
Erdő Péter. 1 Kiv 20,12. 2 A Katolikus Egyház Katekizmusa pont.
1 Erdő Péter A nagy misztérium. A család evangéliuma. Az emberség iskolája korunk számára Előadás a Szent István Bazilikában 2016. november 5-én, Andrea Bocelli koncertjének végén Dicsértessék a Jézus
valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája
Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,
24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz
24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt
KATEKÉTA LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS ALAPKÉPZÉS KATEKÉTA ZÁRÓSZIGORLAT 2016/2017
KATEKÉTA LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS ALAPKÉPZÉS KATEKÉTA ZÁRÓSZIGORLAT 2016/2017 1. A KATEKÉZIS. A KATEKÉZIS ÉS A SZENTÍRÁS A) A katekézis az evangelizáció folyamatában. Megtérés és hit. A katekézis meghatározása
2017. évi programjaink
2017. évi programjaink Kedves Barátaink! Szeretettel ajánljuk a 2017 lelkigyakorlatos lehetőségeinket. Reméljük, örömet okoz és tudnak választani belőle. Jézus örömével várunk Benneteket: A lelkigyakorlatos
Főtisztelendő Püspök és Pap Testvérek, Kedves Testvéreim!
XVI. Benedek pápa a hivatások 46. világnapja alkalmából, amelyet idén május 3-án ünneplünk, üzenetet intézett a pap testvérekhez és a hívekhez. A Szentatya levelét az alábbiakban adjuk közre. Főtisztelendő
Tartsunk ki rendíthetetlenül reményünk megvallásában, mert hűséges az, aki az ígéretet tette. (Zsid 10,23)
Tartsunk ki rendíthetetlenül reményünk megvallásában, mert hűséges az, aki az ígéretet tette. (Zsid 10,23) Felkészülés az egyházmegyei zarándoklatra Máriagyűd, 2018. május 12. - összeállította: a Pasztorális
És#ha#Isten#nekünk#adná#a#Szívét?#
AzOCistGenerálisApát2014NagyböjtiLevele ÉshaIstennekünkadnáaSzívét? Jeruzsálem,Szent/sírBazilika, Krisztus/ikonaKálvárián KedvesCiszterciTestvéreim Ebben az évben Nagyböjti Levelet küldök nektek a Pünkösdi
Bibliaolvasó vezérfonal a évre
Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Adventi szombatok Az adventi időszak négy hete
A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN
mert nem azt keresem, ami a tietek, hanem titeket magatokat kereslek (2 Kor 12,14) A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN DÉL- TISZÁNTÚLI REGIONÁLIS DIAKÓNIAI KONFERENCIA
AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE
AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE BOCSA JÓZSEF Sch.P. Dr. SZEGEDI LÁSZLÓ Dr. SZEDERKÉNYI LÁSZLÓ 1 IMPRIMATUR 1696/2017 Dr. Nicolaus Beer Episcopus Vaciensis Bocsa József Megrendelés: bocsa.jozsef@piarista.hu Kiadja:
Pozitív intézményi légkör
Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves
The Holy See. Üzenet a hivatások 39. világnapjára
The Holy See Üzenet a hivatások 39. világnapjára II. János Pál pápa 2002. április 21. Téma: Az életszentségre szóló meghívás Tisztelendő Püspöktestvéreim, kedves Testvéreim! 1. Mindnyájatoknak, akiket
SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?
SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
Szenci Esperességbe való zarándokoltatása alkalmából
Pásztorlevél a Szent Cirill ereklye Szenci Esperességbe való zarándokoltatása alkalmából Krisztusban drága testvéreim, a mai vasárnap evangéliumának bevezető mondatai Jézus tanításának fontosságára és
Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13
Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni
E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!
E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,
Legyenek eggyé kezedben
Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In
MARY WARD (1585-1645)
MARY WARD (1585-1645) Az Úr mellém állt és erőt adott (2Tim 4,17) Az Úr oltalmaz engem, nem félek. (Zsid 13,6) A szerzetesnı, akit Isten nagy kegyelmekkel és nagy keresztekkel látogatott meg. KISGYERMEKKOR
Papi identitás és papnevelés a mai kor kihívásainak fényében *
MAGYAR SION. ÚJ FOLYAM XI. / LIII. (2017/2) 165 172. ERDŐ PÉTER Papi identitás és papnevelés a mai kor kihívásainak fényében * Előadásom témája a papi egzisztencia lényegét érinti, hiszen a papi hivatás
JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.
2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért
Arcodat keresem, Uram!
Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi
X. HISZEM A KATOLIKUS ANYASZENTEGYHÁZAT
X. HISZEM A KATOLIKUS ANYASZENTEGYHÁZAT Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, Hiszek az egy szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban, vallom az egy keresztséget, 1./ Az Egyház
Bemutatkozik a Jézus Kistestvérei Női Szerzetesközösség
Bemutatkozik a Jézus Kistestvérei Női Szerzetesközösség 2015. augusztus 22. szombat 12:00 A megszentelt élet évében meghirdettük Bemutatkoznak... kampányunkat. Azt kértük a szerzetesrendek elöljáróitól,
A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja
A Körmendi Egyházközség 2017. évi tervezett programja Január 3. kedd 18.00 A Karitász csoport összejövetele 5. csütörtök 19.00 Felnőtt katekézis 7. szombat 19.00 A Családcsoport összejövetele 8. vasárnap
Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan
Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Hittankönyv a középiskolák 11. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó ELSİ RÉSZ: KATOLIKUS DOGMATIKA Bevezetés A hittan, a teológia
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
Katekéta lelkipásztori munkatárs alapképzés Katekéta zárószigorlat 2016/2017
Katekéta lelkipásztori munkatárs alapképzés Katekéta zárószigorlat 2016/2017 1) A katekézis. A katekézis és a Szentírás A. A katekézis az evangelizáció folyamatában. Megtérés és hit. A katekézis meghatározása
TERÉZ MISSZIÓ A GYERMEK JÉZUSRÓL NEVEZETT SZENT TERÉZ IMAMISSZIÓ
TERÉZ MISSZIÓ A GYERMEK JÉZUSRÓL NEVEZETT SZENT TERÉZ IMAMISSZIÓ A Teréz Missziót megalapító és ma is vezető BRUNO THÉVENIN Atya tanúságtétele: Ezzel a tanúságtétellel szeretném elmondani, hogy mikor és
A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában
A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában Európa egy földrész, ahol 50 ország vagy független állam található, amelynek a területe 10,2 millió km2, népessége 740 millió fő, több, mint
FELELŐS SZERKESZTŐ Frankó Tamás, az Esztergomi Hittudományi Főiskola mb. rektora
Magyar Sion ÚJ FOLYAM XI. (LIII.) 2017/2. EGYHÁZI TUDOMÁNYOS FOLYÓIRAT Inter persecutiones mundi et consolationes Dei Peregrinando procurrit ecclesia. (Szent Ágoston, De civitate Dei I. 18,51) FŐVÉDNÖK
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK
VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeș-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Római Katolikus Teológia Kar 1.3 Intézet Didaktikai Teológia Intézet 1.4 Szakterület Római
Példa Biztos, hogy vannak bűneim, hibáim, alkalmatlanságaim, de attól még keresztény vagyok Istenhez tartozom, mert szövetségre léphettem Vele
Érdekes lenne több templomból kijövő embernek feltenni a kérdést. - Keresztény vagy? => valószínűleg a válasz: Igen. - Valóban keresztény vagy? => valószínűleg a válasz: Remélem, próbálok, igyekszem. o
4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /
MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú
E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!
E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia
HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?
A TÖKÉLETESSÉG ÚTJA. 2012 a Regula éve
A TÖKÉLETESSÉG ÚTJA 2012 a Regula éve Ferences Világi Rend Szent Maximilian Kolbe Régió 2012 ... részére Tanulmányozzátok, szeressétek és éljétek a Ferences Világi Rend reguláját. (II. János Pál pápa)
Függelék. 2. Unitárius hitvallás.
Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő
Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben. A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben
Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben A református szemléletű pedagógia Bibliai megalapozottságú Az isteni
Hittan tanmenet 1. osztály
Hittan tanmenet 1. osztály A Beszélgetés Istennel című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A gyakorlati órák, az azokat előkészítő és feldolgozó órák a tanmenetben
Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.
PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb
NYÁRI ÖSSZEFÜGGŐ PEDAGÓGIAI GYAKORLAT BEJELENTŐ
NYÁRI ÖSSZEFÜGGŐ PEDAGÓGIAI GYAKORLAT BEJELENTŐ 1. A hallgató: (név, évfolyam, szak, csoport): 2. A táborozást felügyelő intézmény(plébánia, iskola) neve és címe 3. A táborvezető neve, címe 4. 5. 6. A
Urunk megjelene se ví zkereszt
Urunk megjelene se ví zkereszt 2014.01.06. Epifánia az Úr megjelenése. Már a név is idegen nekünk, nyugatiaknak. Nem tudjuk, mit kezdjünk vele. Nekünk, nyugatiaknak karácsony az ünnepünk. Mi tehát az epifániának
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy
3. A hitoktató személye, felkészültsége - képzése
3. A hitoktató személye, felkészültsége - képzése 3/a Hitoktató személye Hitoktatói megbízás személyei: hitoktatási feladatok ellátására a helyi ordináriustól (püspöktől) megbízást kaphat: lelkipásztori
Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása. 2014. Január 30.
Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása 2014. Január 30. Bemutatkozás A Stratégia alkotás előzményei Felmérés a lelkészek körében: - a kérdőívet 2012. december és 2013.
Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00
Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános
EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA
EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget
MAGYAR ESKETÉSI SZERTARTÁS
MAGYAR ESKETÉSI SZERTARTÁS Magyar nyelven Köszöntés Bev. szavak Kollekta Kérdések Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. A pap ezekkel a szavakkal köszönti az egybegyűlteket: Ami Urunk Jézus Krisztus
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol
Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki
2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. 4 Mert
Ciszterci Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium (Ciszterci Nevelési Központ) PEDAGÓGIAI PROGRAM
Ciszterci Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium (Ciszterci Nevelési Központ) PEDAGÓGIAI PROGRAM PÉCS 2011 Tartalomjegyzék I. BEVEZETŐ 4. oldal I.1. Az intézmény
Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A
Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Téma:A hit útján Tanítási egység / a tanóra anyaga:az egyházi év Kulcsfogalmak:Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év, Az óra fő céljai:
Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban
1972 2010 Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban Isten országának ez az Evangéliuma pedig hirdettetik majd az egész földkerekségén, tanúbizonyságul minden népeknek; és akkor jön el a
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk
A MISE RENDJE MAGYARUL
BEVEZETŐ SZERTARTÁS KEZDŐÉNEK Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A MISE RENDJE MAGYARUL A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal.