Háttértár. Fajtái. Mágneses tárak. Háttértár 1
|
|
- Lili Ballané
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Háttértár 1 Háttértár A háttértár olyan számítógépes hardverelem, mely nagy mennyiségű adatot képes tárolni, és azokat a számítógép kikapcsolása után is megőrzi. Erre azért van szükség, mert a számítógép műveleti memóriájában csak ideiglenesen lehet adatot tárolni, ennek tartalma a számítógép kikapcsolása után törlődik. A mai számítógépek legtöbbje digitális, azaz számokkal dolgozik, minden adatot (kép, hang, egyéb) számokká alakítva kap meg, így számokat dolgoz fel és azokat kell, hogy eltárolja. A tároló eszközök különböző (mechanikai, mágneses, elektronikus és optikai) elveken tárolják az adatokat. Fajtái A merevlemez (angolul hard disk drive, rövidítése HDD), olyan háttértároló hardverelem, ami az adatokat kettes számrendszerben ábrázolva, a mágnesezhető réteggel bevont, forgó lemezeken tárolja. Mágneses tárak Mágnesdob A mágnesdob történelmileg a számítástechnika legrégebbi digitális mágneses tárolója és 1960 között ez volt a legelterjedtebb tároló. Ezen tárolták a programokat és a különböző adatokat is. A mágnesdob egy a légellenállás csökkentése céljából vákumban elhelyezett ferromágneses anyaggal borított fém henger. Az adatokat tároló csatornákat (track-eket) a dob felszínén helyezték el és minden csatornához egy-egy rögzített olvasó/író fej tartozott. Ez egyébként a mágneslemez és mágnesdob közti alapvető különbség, míg az előbbi esetében a lemez is és az olvasó fej is mozog, az utóbbinál csak a dob forog. Ez a megoldás mágnesdob esetében nagyságrendekkel rövidebb elérési időt biztosított. A BSD operációs rendszerekben mint anakronizmus mind a mai napig maradt fennmaradt a /dev/drum elnevezés (drum = dob), amivel most avirtuális memóriát azonosítjuk. Ferritgyűrűs memória Áram-járta vezető mágneses tulajdonságait használja Az Ural számítógépek mágnesdobja ferromágneses anyagok felmágnesezésére, vagy ellenkező áramiránnyal átmágnesezésre. A két különböző állapot teszi lehetővé az információ tárolást. A felmágnesezett ferritgyűrű mágneses állapotát a tápfeszültség megszűnése után is megtartja, ezért rendszerösszeomlás esetén sem veszítjük a tárolt adatokat. Az apró, néhány tized milliméteres gyűrűket külön nem rögzítik, azokat keretre feszített huzalokból álló háló tartja. Jellemző sűrűség a négyzet-milliméterenkénti egy gyűrű volt.
2 Háttértár 2 Mivel a vasmagok mágneses hiszterézise jelentősen függ a hőmérséklettől, szükséges volt, az állandó üzemi hőfok beállításához, a számítógépterem állandó hőmérsékletének biztosítása, hűtése. Mágnesszalag Analóg adatrögzítési módszerrel analóg jeleket (hang, kép) rögzítünk mint folytonos elektromágneses jeleket a mágneses mező erejét változtatva (hullámokat) a mágnesezett szalagon.a számítástechnika őskorában analóg mágnesszalagokat is használtak adattárolásra. A digitális mágnesszalagok az adatokat kettes számrendszerben ábrázolva, egy mágnesezhető réteggel bevont, szalagon tárolják. Az első digitális mágnesszalag 1952-ben került a piacra. Ez a lyukszalag mágneses változatának volt tekinthető. A szalagon 7 csatornán rögzítettek információt (6 csatornán adatot és a 7. csatornán az úgy nevezett paritáskódot. Magnószalag 1960 (analóg) Mágnesszalagos egységek 1970 (digitális) Magnókazetta 1980 (analóg) Merevlemez (winchester) A merevlemezes egységben több, egymás felett elhelyezkedő, mágneses réteggel bevont könnyűfém lemezt helyeznek el. Az adatokat ebben az esetben író-olvasó fej segítségével lehet elérni, minden lemezhez tartozik egy-egy ilyen fej, amelyet egy fejmozgató egységre szerelnek fel. Az állandó sebességgel, gyorsan forgó lemezektől a fej kis távolságban mozog. A merevlemezek zárt külső borítása védi az adatokat tartalmazó lemezeket a külső mechanikai sérülésektől és szennyeződésektől. A merevlemezes tárolóban elhelyezkedő lemezek fizikai felépítése, sávokra, a sávok pedig szektorokra vannak beosztva. A merevlemezek nem egy szektort, hanem egyszerre többet kezelnek. A több egységből álló szektort klaszternek nevezzük. A merevlemezeket a számítógép házába építik be, a hordozható háttértárolók bármelyik számítógépben felhasználhatóak. Az első merevlemezt az IBM angliai Winchester városa mellett található Hursley-parki laboratóriumában fejlesztették ki, ezért kapta a winchester nevet. Ez az elnevezés lassan feledésbe merül. Hajlékonylemez (flopilemez) A hajlékonylemez egy mindkét oldalán mágnesezhető réteggel ellátott műanyagból készült korong. A külső fizikai behatásoktól egy tok védi meg, aminek a belső oldala a nagyobb méretű lemezeknél filc borítású. A lemezt a használathoz nem kell (és nem is lehet) kivenni a tokjából. Az író-olvasó fejnek és a lemez forgató mechanikának a megfelelő rések ki vannak vágva a tokon. Teljesítménymérés A tárolók teljesítőképességére jellemző a másodpercben megadott t hozzáférési idő, a bitben kifejezett C kapacitás és a bitenkénti költség K. A leggyakrabban használt memóriák teljesítőképessége; t várakozási idő másodpercben, C a kapacitás bitben, K a mágnesdobra vonatkoztatott relatív költség
3 Háttértár 3 tároló t C K ferritgyűrűs 10 mágnesdob 1 mágneslemez mágnesszalag Optikai tárak Az különböző szabványos CD és DVD lemezek, optikai tárak 1.2 mm vastag 120 mm átmérőjű polikarbonát diszkek amelyeket egy nagyon vékony alumínium réteggel tesznek fényvisszaverővé. Az adatok tárolása a lemez felületébe égetett vagy nyomott apró lyukacskák (pits) segítségével történik. Ezek a lyukacskák (pits) a lemez közepéből kiinduló spirál mentén kerülnek elhelyezésre. A lemezek tároló kapacitása elsősorban az olvasásra használt lézer fény hullámhosszának a függvénye, minél rövidebb hullámhosszú fényt használunk annál több és kisebb lyukacskát (pits) tudunk elhelyezni egy-egy lemez felszínén. A lemezen található lyukacskák nem közvetlenül jelentenek 0 vagy 1 logikai értéket, hanem a változásukat felhasználva úgy nevezett NRZi kódolási sémát használnak. Compact Disc (CD) Az első CD lemezt 1981-ben a Berlini Rádiótechnikai vásáron mutatták be. A CD lemezen a lemez olvasásánál használt 780 nanométer hullámhosszú közel infravörös lézerfény biztosította felbontásnak megfelelően az információ tárolásra szolgáló lyukacskák (pits) és az nyomok (tracks) közti távolság 1,6 µm. Ez a szabványos CD 12 cm átmérőjű lemezen maximálisan 900 MB információ tárolását teszi lehetővé. A CD-lemezeknek, meghajtóknak ma több fajtáját különböztetjük meg. Az egyik típusa a CD-ROM. Ezeket a lemezeket gyárilag írják meg, ezután adatokat ráírni, illetve törölni nem lehet róluk. A CD-R típusú lemezek egyszer írhatók, s írás után már csak olvasni tudjuk a rajta lévő adatokat. Ilyen lemez írásához CD-író szükséges. A legújabb CD-k lehetővé teszik azt is, hogy a felírt adatokat letöröljük, s a lemezeket újraírjuk. Ezek a CD-RW típusú lemezek, amelyek írásához, törléséhez újraírható CD-meghajtó szükséges. DVD Az 1995-ben megjelent DVD lemezek olvasásánál 650 nanométer hullámhosszú vörös lézerfényt használnak. Ennek megfelelően az információ tárolásra szolgáló lyukacskák (pits) és a nyomok (tracks) közti távolságot 0,74 µm-re csökkenthették. Így a DVD lemezek maximális kapacitása 4,7 GB. További újításként bevezették a kétrétegű írást, ennek megfelelően a szabvány méretű lemezek kapacitását 8,5 GB-ra növelték. Magas minőségű mozgóképek, filmek tárolására a CD kis tárolókapacitása miatt alkalmatlan, ezért új eszközt fejlesztettek ki, a DVD-t. A DVD lemezeken a filmeket tömörítve tárolják. Fizikai mérete megegyezik a CD lemez méretével, így a DVD meghajtók alkalmasak CD lemezek kezelésére is. A DVD lemezek fizikai felépítése hasonló a CD lemezekéhez, csak a bemélyedések egymástól való távolsága kisebb, mint a CD lemezeken. Ezáltal nagyobb az adatsűrűség, s nagyobb tárolókapacitás érhető el. A DVD lemezeknek létezik egy- és kétoldalas változata is. A CD-hez hasonlóan itt is van egyszer írható (DVD-R, DVD+) és újraírható (DVD-RW, DVD+RW).
4 Háttértár 4 Blu-ray A hagyományos DVD lemezek továbbfejlesztett változata. Lényege, hogy amíg a szabványos DVD lemezek olvasására 650 nanométer hullámhosszúságú vörös fényű lézert használnak, addig ezeket a lemezeket 405 nm hullámhosszú ibolya színű lézer fénnyel lehet írni/olvasni. Így az információ tárolásra szolgáló lyukacskák (pits) és a nyomok (tracks) közti távolság 0,32 µm-re csökkent. Ez adattároláskor közelítőleg 10-szer nagyobb adatsűrűséget jelent. Szilárd félvezető áramkörre épülő tárak Pendrive A pendrive egy parányi nyomtatott áramkört tartalmaz, a ráerősített fémcsatlakozóval, általában egy műanyag tokba téve. A csatlakozója a személyi számítógépeken elterjedt A típusú USB csatlakozó. Önálló áramforrásuk csak akkor van, ha egyéb szolgáltatással is rendelkeznek, például adatmenyiség-kijelzés vagy MP3-zenelejátszás, diktafon funkció. CompactFlash I and II SONY Memory stick (Std/Duo/Pro/MagicGate verzió) Papíralapú adattárak Lyukszalag A lyukszalag egy perforált leginkább papírból készült szalag, amelyet 20. században széleskörűen használtak adattárolásra és adat beviteli eszközként. A lyukszalagon a lyukak sorban helyezkedtek ezek számának megfelelően beszéltünk 5 illetve 8 csatornás lyukszalagokról. Az információt hordozó lyukak között egy a szalagot aszimmetrikusan felosztó apróbb lyuksor is található, mely a mechanikus szalagolvasók esetében a szalag továbbítását segítette. Ezeknek a lyukaknak a segítségével húzza a szalagot egy fogaskerék. Optikai olvasók esetében ezek révén ellenőrizhető, hogy oldalhelyesen van-e a lyukszalag az olvasóba befűzve. Lyukkártya A lyukkártya vagy Hollerith-kártya olyan adathordozó, elsődlegesen adatbeviteli eszköz, ahol a digitális információt a keménypapírból készült kártyán adott pozícióban meglevő lyukakkal ábrázolják. Lyukkártyákat illetve azonos elven működő információtároló eszközöket már a 18. század közepén is használtak az automatizálás és az adatfeldolgozás területén. Ezek célja az ismétlődő folyamatok vezérlése volt. Működési elvük a zenélő dobozok működésén alapul. Ezeknél és hasonló automatáknál egy forgó henger a rajta levő lyukakkal vezérelte a zeneszámok lejátszását vagy mechanikai folyamatokat. A lyukkártyák írására vagyis lyukasztására külön gép, a kártyalyukasztó szolgált, de készítettek kézi lyukasztásra szolgáló egyszerű kártyalyukasztókat is. A kártyák beolvasása optikai vagy mechanikus olvasóberendezésekkel történt
5 Háttértár 5 Egyéb Hanglemez/Gramofonlemez (az 1980-as években néhány otthoni számítógép program elosztására használták) Külső hivatkozások Meinders, E.R., Mijiritskii, A.V., Pieterson, L. van, Wuttig, M. Optical Data Storage Springer: (ISBN ) Bekenstein, Jacob D. (2003, August). Information in the holographic universe. Scientific American. Retrieved from / www. sciam. com/ article. cfm?articleid=000af f0a-97ae80a84189eedf
6 Szócikkek forrása és közreműködői 6 Szócikkek forrása és közreműködői Háttértár Forrás: Közreműködők:: Alensha, Burumbátor, Csigabi, Dencey, Gabelking, Glanthor Reviol, Grin, Hannababa86, Hkoala, Hungarian83, Istvánka, Linkoman, MerciLessz, Novpeti, Nyenyec, Opa, Porrima, Szajci, Teemeah, Texaner, 10 névtelen szerkesztés Képek forrásai, licencei és közreműködői Fájl:Apertura hard disk 05.jpg Forrás: Licenc: Creative Commons Attribution-Sharealike 3.0 Közreműködők:: Alessio Sbarbaro Fájl:Ural-1 Memory.jpg Forrás: Licenc: Creative Commons Attribution-Sharealike 3.0 Közreműködők:: User:Panther Fájl:Magtape1.jpg Forrás: Licenc: ismeretlen Közreműködők:: Daniel P. B. Smith.. Original uploader was Dpbsmith at en.wikipedia. Later version(s) were uploaded by Boojit at en.wikipedia. Fájl:IBM System 360 tape drives.jpg Forrás: Licenc: Creative Commons Attribution 2.0 Közreműködők:: Erik Pitti from San Diego, CA, USA Fájl:Kaseta magnetofonowa ubt.jpeg Forrás: Licenc: Creative Commons Attribution 2.5 Közreműködők:: user:tsca Licenc Creative Commons Attribution-Share Alike 3.0 Unported / creativecommons. org/ licenses/ by-sa/ 3. 0/
Megkülönböztetünk papír alapú, mágneses, optikai, valamint egyéb háttértárakat.
Háttértárak A háttértárak nagy mennyiségû adat tárolására alkalmas ki- és bemeneti perifériák. A használaton kívüli programok és adatok tárolása mellett fontos szerepük van az adatarchiválásban, de például
Háttértárak. a tárolható adatmennyiség nagysága (kapacitás), a gyorsasága, azaz mekkora az adat-hozzáférési idı, az adatsőrőség nagysága.
Háttértárak A háttértárak nagy mennyiségő adat tárolására alkalmas ki- és bemeneti perifériák. A használaton kívüli programok és adatok tárolása mellett fontos szerepük van az adatarchiválásban, de például
Mai számítógép perifériák. Számítógépes alapismeretek 1. beadandó. Lővei Péter (LOPSAAI.ELTE) 2010.
Mai számítógép perifériák Számítógépes alapismeretek 1. beadandó Lővei Péter (LOPSAAI.ELTE) 2010. Tartalom Bemeneti eszközök...3 Egér...3 Billentyűzet...3 Scanner...3 Digitális fényképezőgép...4 Ujjlenyomat
Középszintű Informatika Érettségi Szóbeli Vizsgatétel Bottyán János Műszaki Szakközépiskola -2005-
8. TÉTEL Középszintű Informatika Érettségi Szóbeli Vizsgatétel 2. Informatikai alapismeretek hardver 2.2. A számítógép felépítése 2.2.3. A perifériák típusai és főbb jellemzőik: háttértárak Háttértárak
A háttértárak a program- és adattárolás eszközei.
A háttértárak a program- és adattárolás eszközei. Míg az operatív memória (RAM) csak ideiglenesen, legfeljebb a gép kikapcsolásáig őrzi meg tartalmát, a háttértárolókon nagy mennyiségű adat akár évtizedekig
Háttértárak. Megkülönböztetünk papír alapú, mágneses, optikai, valamint egyéb (elektronikus) háttértárakat.
Háttértárak A háttértárak nagy mennyiségű adat tárolására alkalmas ki- és bemeneti perifériák. A használaton kívüli programok, és adatok tárolása mellett fontos szerepük van az adatarchiválásban, de például
Offline tárolási és megjelenítési technikák
19. Egy olyan elektronikus oktatóanyag fejlesztésében vesz részt, amely az interneten keresztül és CD-én, DVD-én is használható lesz. A fejlesztés során figyelembe kell venni a webes megjelenítésre és
1. A TERMÉKEK MŰSZAKI SPECIFIKÁCIÓJA
1. sz. melléklet: Műszaki követelmények 1. A TERMÉKEK MŰSZAKI SPECIFIKÁCIÓJA 1. RÉSZAJÁNLAT. HANGKAZETTA, PROFESSZIONÁLIS VIDEOKAZETTA, VHS VIDEOKAZETTA Ssz Menny. Menny. egys. Megnevezés Minimális műszaki
2. részajánlat : Szánmítástcchnikai adathordozók, memória egységek szállítása. TDK Floppy lemez 3,5" USHI) formázott TDK A doboz termék egyedi
I. számú melléklet : 2. részajánlat : Szánmítástcchnikai adathordozók, memória egységek szállítása 2/l Floppy lemez 3,5' DSHD formázott TDK Floppy lemez 3,5" USHI) formázott TDK A doboz termék egyedi van
Számítógép perifériák I.
Perifériák csoportosítása I. Output perifériák: monitor nyomtató plotter hangszóró Számítógép perifériák I. II. Input perifériák: billentyűzet egér szkenner kamerák mikrofon III. Háttértárak Pl: Mágneses
Optikai lemezek jellemzői, típusai
Optikai lemezek jellemzői, típusai Veres Bernadett (beadandó) Etr-kód: VEBSAAI.ELTE E-mail: veres.betti91@freemail.hu Optikai lemezek Az optikai lemez felületén az adatrögzítés a (mikrobarázdás) hanglemezekhez
DIGITÁLIS ADATTÁRAK (MEMÓRIÁK)
DIGITÁLIS ADATTÁRAK (MEMÓRIÁK) A digitális berendezések a feladatuk ellátása közben rendszerint nagy mennyiségű adatot dolgoznak fel. Feldolgozás előtt és után rendszerint tárolni kell az adatokat ritka
Az információ-tárolás története és tanulságai II.
Fejezetek az Információ-Technológia Kultúrtörténetéből Az információ-tárolás története és tanulságai II. Mágneses és optikai tárak története Dr. Kutor László http://nik.uni-obuda.hu/mobil ITK 3/44/1 Információ
CD, DVD és BlueRay. Cziráki Balázs 2016.03.16. Eötvös Loránd Tudományegyetem. Cziráki Balázs (ELTE) CD, DVD és BlueRay 2016.03.16.
CD, DVD és BlueRay Cziráki Balázs Eötvös Loránd Tudományegyetem 2016.03.16. Cziráki Balázs (ELTE) CD, DVD és BlueRay 2016.03.16. 1 / 23 Az előadás tartalma 1 Előd Laserdisk 2 CD Történet Működés Típusok
A számítógép részei. Készítette: Hajdú Attila
A számítógép részei Készítette: Hajdú Attila Alapgép A számítógép alapvető, nélkülözhetetlen részei. alaplap mikroprocesszor (CPU) operatív memória tápegység számítógépház Alaplap Az alaplap a számítógép
9. tétel Tároló eszközök Tárolók (mágneses, optikai, )
9. tétel Tároló eszközök Tárolók (mágneses, optikai, ) 12a.09. Készítette: Bandur Ádám és Sleisz Endre Tartalomjegyzék I. Neumann János II. Tárolók Csoportosítás ismertetése Eszközök elhelyezve csoportokban.
Keresés offline számítógépes forrásokban
Keresés offline számítógépes forrásokban 1. Adattárolás, adattárolók, adathordozók - Offline adatbázisok 1.1. Háttértárak Legfőbb feladatuk az adatok és programok tárolása. A háttértárakon nagy mennyiségű
A háttértárak nagy mennyiségű adat hosszú távú tárolására alkalmas ki- és bemeneti perifériák.
A háttértárak nagy mennyiségű adat hosszú távú tárolására alkalmas ki- és bemeneti perifériák. Részei: adathordozó, író/olvasó eszköz (az adatokat az adathordozóról beolvassa vagy tárolja), a vezérlő (a
MikroLAN-Industria Elektronikai Kft. POSTAI CSOMAGKÜLDÉS: ( 52 ) 414-777, ( 52 ) 315-774 1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 112.
CD lemezek: Adathordozók Hologramos, jogdíjas termékek. Emtec-BASF CD-R 80 min. / 700 MB 52x cake box. 10 darab kerek műanyag dobozban Emtec-BASF CD-R 80 min. / 700 MB 52x vékony tok CD-R 80 min. / 700
6. Háttértárak. Mágneses elvű háttértárak. Ezek az eszközök ki-, bemeneti perifériák, az adatok mozgása kétirányú.
6. Háttértárak Ezek az eszközök ki-, bemeneti perifériák, az adatok mozgása kétirányú. Miért van rájuk szükség? Belső memória bővítése Programok és adatok tárolása, rögzítése Meglévő programok, adatok
Adattárolók. Így néz ki egy lyukkártya
Adattárolók KEZDETEK Az első informatikai vonatkozású gépet 1890-ben egy Hermann Hollerith nevű ember találta fel, aki az Amerikai népszámlálási hivatalban dolgozott. Ez az eszköz a lyukkártya. Működésének
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Az LCD kijelző mutatja a folyamat jellemzőit: írási sebesség, készenlét %-ban, hátralevő adatmennyiség, hátralevő idő
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Másolás Másolás mester DVD-ről vagy a beépített HDD-ről. 1. Copy Helyezze el a mester DVD-t a CD-ROM meghajtóban, az írható üres lemezeket az írókban. Ezután nyomja meg az ENT gombot
Hardware alapismeretek
Alapfogalmak Hardware alapismeretek Hardver (angolul: hardware) A számítógép fizikailag megfogható részeinek összességét értjük. A számítógép működéséhez alapvetőn hardver és szoftver szükséges, a kettő
Fábián Zoltán Hálózatok elmélet
Fábián Zoltán Hálózatok elmélet Miért szükséges a háttértár Az alkalmazások és adatok tárolása Háttértárak típusai Szekvenciális elérésű Mágnesszalag Lyukszalag Lyukkártya Véletlen elérésű Csak olvasható
Háttértárolók. Mágneses háttértárolók
Háttértárolók Kérdések a témakörhöz Mit nevezünk háttértárolónak? Milyen fajtái vannak a háttértárolóknak? Csoportosítsd a háttértárolókat a tárolás módja szerint! Add meg a ma használatos háttértárolók
Meghajtók Felhasználói útmutató
Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2009 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye. A termékkel
6. óra Mi van a számítógépházban? A számítógép: elektronikus berendezés. Tárolja az adatokat, feldolgozza és az adatok ki és bevitelére is képes.
6. óra Mi van a számítógépházban? A számítógép: elektronikus berendezés. Tárolja az adatokat, feldolgozza és az adatok ki és bevitelére is képes. Neumann elv: Külön vezérlő és végrehajtó egység van Kettes
Meghajtók Felhasználói útmutató
Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2009 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye. Az itt
Mágneses adattárolás:
Mágneses adattárolás: Mágnesszalag, ferritgyűrű, buborékmemória ÁDÁM PÉTER ANYAGTUDOMÁNY MSC BUDAPEST, 2015.04.22. Miről is lesz szó? 2 Mágnesszalag- Rég- és közelmúlt - Vissza a jövőbe : 3 Mágnesszalag-
A., BEMENETI EGYSÉGEK
Perifériák A., BEMENETI EGYSÉGEK Használatával adatok jutnak el a környezetből a központi feldolgozó egység felé. COPYRIGHT 2017 MIKECZ ZSOLT 2 1., Billentyűzet Adatok (szövegek, számok stb.) bevitelére
Merevlemezek tegnap, ma, holnap. Tegnap
Merevlemezek tegnap, ma, holnap Tegnap A ma winchester néven ismert mágneses merevlemezek megjelenése előtt az adatok beolvasása a háttértárolóról nem volt ennyire egyszerű feladat. Nyilván sokan emlékeznek
VGN-TT21XN/B. Extrém stílus és hordozhatóság
VGN-TT21XN/B Extrém stílus és hordozhatóság Különösen kifinomult notebook, intenzív noir színben, nagy teljesítményű funkciókkal és biztonsági megoldásokkal. Fejezet: Extrém stílus és hordozhatóság 1 FŐ
ismerd meg! A PC vagyis a személyi számítógép
ismerd meg! A PC vagyis a személyi számítógép A számítógép elsõ ránézésre A PC az angol Personal Computer rövídítése, jelentése: személyi számítógép. A szám í- tógépek rohamos elterjedésével a személyi
Meghajtók Felhasználói útmutató
Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Microsoft, a Windows és a Windows Vista a Microsoft Corporationnek az Egyesült Államokban bejegyzett védjegyei.
Meghajtók Felhasználói útmutató
Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporationnek az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye.
1. Tétel. Multimédia alapfogalmai
1. Ön részt vesz egy online multimédia adatbázis megvalósításában. A fejlesztés előkészítéseként tekintse át a multimédia rendszerek sajátosságait, a multimédia rendszerekre vonatkozó követelményeket,
Adathordozók Urbanszky Andrea (URARABI.ELTE)
Adathordozók Urbanszky Andrea (URARABI.ELTE) Lyukkártya 18. század közepétől használják, például szövőszékekben, verklikben, ezek adták az ötletet a számítástechnikai felhasználáshoz. Az 1990-es évekig
Informatikai füzetek
Tartalomjegyzék Bevezetés................ xiii I. ALAPISMERETEK........... 1 Információ, adat, jel............. 1 Információ..................... 1 Adat......................... 1 Jel...........................
Meghajtók Felhasználói útmutató
Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2009 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Microsoft és a Windows a Microsoft Corporation az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye.
Digitális hangtechnika. Segédlet a Kommunikáció-akusztika tanulásához
Digitális hangtechnika Segédlet a Kommunikáció-akusztika tanulásához Miért digitális? A hangminőség szempontjából: a minőség csak az A/D D/A átalakítástól függ, a jelhordozó médiumtól független a felvételek
Meghajtók Felhasználói útmutató
Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Microsoft, Windows és a Windows Vista név a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban és/vagy más országokban
MÁGNESES ADATRÖGZÍTÉS
Magyar Tudomány 2014/3 MÁGNESES ADATRÖGZÍTÉS Králik János informatikus, ügyvezető, Králik és Társa Kft. info@kralik.hu Bevezetés Az emberiség régóta próbálja az információt rögzíteni, hogy a fiatalabb
A merevlemez technológia odáig fejlődött, hogy a zsebben hordható, kisméretű mp3 lejátszókba is készülnek merevlemezek 100 GByte körüli kapacitással.
Mutassa be a háttértárak típusait! Ismertesse a merevlemez felépítését és az adattárolás szerkezetét! Mutassa be a merevelemez és az elektronikus háttértárak működését! Mutass be, hogy milyen célra érdemes
J-N-SZ Megyei Hámori András SZKI és SZI 1168 - szóbeli
Tétel_04 Vállalatához több egyforma hardverkiépítésű számítógép érkezett. Feladata az, hogy ajánljon a gépekhez perifériákat és háttértárakat. Ajánlatát indokolja, ismertesse az eszközök jellemzőt! Mutassa
Meghajtók Felhasználói útmutató
Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye. Az itt
4. Tétel. Nyomtatók. Samsung CLP 770ND:
4. Tétel Vállalatához több egyforma hardverkiépítésű számítógép érkezett. Feladata az, hogy ajánljon a gépekhez perifériákat és háttértárakat. Ajánlatát indokolja, ismertesse az eszközök jellemzőt! Mutassa
Háttértárak. Merevlemez (winchester) = HDD = hard disc drive = merevlemezes meghajtó
Háttértárak A háttértár olyan számítógépes hardver, amely nagy mennyiségű adatot képes tárolni, és azokat a számítógép kikapcsolása után is megőrzi. A mai számítógépek bináris számokkal dolgoznak, minden
(11) Lajstromszám: E 005 422 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA. 1A. ábra
!HU000005422T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 005 422 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 03 020041 (22) A bejelentés napja:
Meghajtók Felhasználói útmutató
Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Microsoft, a Windows és a Windows Vista a Microsoft Corporation védjegye vagy bejegyzett védjegye az Egyesült
Meghajtók Felhasználói útmutató
Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2009 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporation bejegyzett kereskedelmi védjegye az Amerikai Egyesült Államokban. Az
Meghajtók Felhasználói útmutató
Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2009 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye. Az itt
Mi szükséges a működéshez?
1 Mi szükséges a működéshez? Hardver a számítógép kézzel fogható részei, fizikailag létező eszközök Szoftver a számítógépet működtető programok összessége 2 A számítógép fő részei Számítógép-ház CD-, DVDmeghajtó
A számítógépek felépítése. A számítógép felépítése
A számítógépek felépítése A számítógépek felépítése A számítógépek felépítése a mai napig is megfelel a Neumann elvnek, vagyis rendelkezik számoló egységgel, tárolóval, perifériákkal. Tápegység 1. Tápegység:
TestLine - 9.A hardver Minta feladatsor
TestLine - 9. hardver 2016.07.01. 17:02:14 Melyik lehet központi tár (operatív memória)? (2 jó válasz) 1. 0:49 Normál LU ROM PU Processzor L RM 2. Mi a memória? (1 helyes válasz) datmegjelenítő dattároló
DIGITAL ETERNITY: DATABASES AND APPLICATIONS ON CD-ROM IN OUR EDUCATIONAL PRACTICE
Szolnoki Tudományos Közlemények XV. Szolnok, 2011. Jávorszky Ferenc 1 DIGITÁLIS ÖRÖKLÉT: CD-ROM ADATBÁZISOK, ALKALMAZÁSOK OKTATÁSI GYAKORLATUNKBAN Az elmúlt másfél évtizedben hatalmas tudásanyagot halmoztunk
Meghajtók Felhasználói útmutató
Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows és a Windows Vista a Microsoft Corporation védjegye vagy bejegyzett védjegye az Egyesült Államokban és/vagy
Meghajtók Felhasználói útmutató
Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporation-nek az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye.
Név:...EHA kód:... 2007. tavasz
VIZSGA_FIZIKA II (VHNB062/210/V/4) A MŰSZAKI INFORMATIKA SZAK Név:...EHA kód:... 2007. tavasz 1. Egy 20 g tömegű testet 8 m/s sebességgel függőlegesen felfelé dobunk. Határozza meg, milyen magasra repül,
2016/06/23 07:47 1/13 Kérdések
2016/06/23 07:47 1/13 Kérdések < Számítástechnika Kérdések Hardver Kérdés 0001 Hány soros port lehet egy PC típusú számítógépen? 4 COM1 COM2 COM3 COM4 Kérdés 0002 Egy operációs rendszerben mit jelent a
Háttértárolók. a) Az IBM PC kompatibilis számítógépek megjelenésekor a legelterjedtebb háttértár a
Háttértárolók A számítógép a programokat és az adatokat a feldolgozás ideje alatt a RAM-ban tárolja. A gép kikapcsolásával ennek tartalma elvész. Az adatok feldolgozási időn kívüli tárolását különféle
Rövidített felhasználói kézikönyv. H.264 ( 4/8/16 csatornás) Digitális video rögzítő
Rövidített felhasználói kézikönyv H.264 ( 4/8/16 csatornás) Digitális video rögzítő EVD-04/100A1HCE EVD-08/100A1HCE EVD-16/100A1HCE EVD-04/100A1HCB EVD-08/100A1HCB EVD-16/100A1HCB Használja az ajánlott
Elektronikus háttértárak
Elektronikus háttértárak Az elektronikus tár elektronikusan rögzíti az adatokat, megbízható, törölhető tár. Az elektronikus háttértárak mindenféle mozgó alkatrész nélkül, elektronikus elven, úgynevezett
Meghajtók Felhasználói útmutató
Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2009 Hewlett-Packard Development Company, L.P. Az itt szereplő információ előzetes értesítés nélkül változhat. A HP termékeire és szolgáltatásaira vonatkozó kizárólagos
Felhasználói kézikönyv
Felhasználói kézikönyv DVD Felvevő Modellszám DMR-EH770 Az egység által támogatott régiószám A régiószámok az eladási helytől függően hozzárendeltek a DVD-felvevőkhöz és a DVDvideohoz. Az egység régiószáma
Az információ-tárolás története és tanulságai II.
Fejezetek az Információ-Technológia Kultúrtörténetéből Az információ-tárolás története és tanulságai II. Mágneses, optikai és elektronikus tárak története http://uni-obuda.hu/users/kutor FI-TK 3/47/1 Információ
IT - Alapismeretek. Megoldások
IT - Alapismeretek Megoldások 1. Az első négyműveletes számológépet Leibniz és Schickard készítette. A tárolt program elve Neumann János nevéhez fűződik. Az első generációs számítógépek működése a/az
Dell Vostro 200 Kezelési kézikönyv Karcsú torony
Dell Vostro 200 Kezelési kézikönyv Karcsú torony Típus: DCSLF www.dell.com support.dell.com Megjegyzések, közlemények és figyelmeztetések MEGJEGYZÉS: A MEGJEGYZÉS fontos információt jelöl, amely segít
Felhasználói útmutató. Személyi számítógép VGN-CS sorozat
Felhasználói útmutató Személyi számítógép VG-CS sorozat n 2 Tartalomjegyzék Bevezetés... 4 További információk a VAIO számítógépről... 5 Ergonómiai szempontok... 7 Az első lépések... 9 A kezelőszervek
A program SZÁMÍTÓGÉP ARCHITEKTÚRÁK. Legáltalánosabb architektúra. Eszközök szerepe. A vezérlők programozása. A vezérlők (adapterek, kontrollerek)
A program SZÁMÍTÓGÉP ARCHITEKTÚRÁK Eszközök, osztályaik, architektúrájuk Vezérlők, kontrollerek, adapterek Az IT-k, szerepük, kezelésük Strukturált eszközök: diszkek, CD-k, DVD-k felépítés, alapfogalmak,
Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:
3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
Endret dato 20.12.2013 04:17
Data carriers Generell Informasjon Versjon 2 Url http://com.mercell.com/permalink/41248322.aspx Ekstern anbuds ID 430551-2013 Konkurranse type: Tildeling Dokument type Kontraktstildeling Prosedyre Åpen
1. A számítógépek kialakulása:
Bevezetés az informatikába I. évfolyam, 1. félév (2003) 1/11 1. A számítógépek kialakulása: 1.1. Elızmények: A számítógépek kialakulásának elızményeit vizsgálva egészen az abakusz kb. 3000 évvel ezelıtti
Univerzális LED kijelzős tolatóradar
B E S Z E R E L É S I É S H A S Z N Á L A T I Ú T M U T A T Ó Univerzális LED kijelzős tolatóradar 4 DB LÖKHÁRÍTÓBA SZERELHETŐ SZENZORRA L, LED KIJELZŐVEL A DOBOZ TARTALMA 4 db ultrahangos szenzor, oldható
IT - Alapismeretek. Feladatgyűjtemény
IT - Alapismeretek Feladatgyűjtemény Feladatok PowerPoint 2000 1. FELADAT TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS Pótolja a hiányzó neveket, kifejezéseket! Az első négyműveletes számológépet... készítette. A tárolt program
1. MODUL IKT ALAPISMERETEK. Az IKT alapismeretek modul vizsgafeladatai feleletválasztós (teszt) kérdéseket tartalmaznak, összesen hat témakörbıl.
AZ ELSİ MODUL TARTALMA 1. MODUL IKT ALAPISMERETEK Az IKT alapismeretek modul vizsgafeladatai feleletválasztós (teszt) kérdéseket tartalmaznak, összesen hat témakörbıl. Az egyes témakörök kérdéseinek száma,
Meghajtók Felhasználói útmutató
Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye. A termékkel
INFORMATIKA E42-101 I. előadás Facskó Ferenc egyetemi adjunktus Adat Információ Adat: a világ állapotát leíró jel Információ: adat értelmezési környezetben (dimenzió, viszonyítás) Tudás: felhalmozott,
1. Audiokazetta. 2. Videokazetta. 3. CD-R típusok
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 2015. évi 64. szám 7423 Az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület közleménye a magáncélú másolásokra tekintettel megállapított üres hang- és képhordozó jogdíjakról (Ü16) I.
A számítógép egységei
A számítógép egységei A számítógépes rendszer két alapvető részből áll: Hardver (a fizikai eszközök összessége) Szoftver (a fizikai eszközöket működtető programok összessége) 1.) Hardver a) Alaplap: Kommunikációt
Nyíregyházi Egyetem Matematika és Informatika Intézete. Fájl rendszer
1 Fájl rendszer Terminológia Fájl és könyvtár (mappa) koncepció Elérési módok Fájlattribútumok Fájlműveletek, fájlszerkezetek ----------------------------------------- Könyvtár szerkezet -----------------------------------------
3177 Szécsény, Rákóczi út 41. 8 A3 CDV7052V20 Verbatim CD-R 700 MB, 80min, 52x, vékony tokban, Crystal (DataLifePlus - AZO) 20 3340 2672
Adattárolók Az írható CD és DVD lemezek rendkívül gyors technológiai fejlődése és a piac árainak akár napi változásai miatt az itt felsorolt CD és DVD lemeztípusok és azok árai csak tájékoztató jellegűek.
ZAJCSILLAPÍTOTT SZÁMÍTÓGÉPHÁZ TERVEZÉSE
ZAJCSILLAPÍTOTT SZÁMÍTÓGÉPHÁZ TERVEZÉSE Kovács Gábor 2006. április 01. TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 1. FELADAT MEGFOGALMAZÁSA... 3 2. LÉGCSATORNA ZAJCSILLAPÍTÁSA... 3 2.1 Négyzet keresztmetszet...
Meghajtók. Felhasználói útmutató
Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2006 Hewlett-Packard Development Company, L.P. Az itt szereplő információ előzetes értesítés nélkül változhat. A HP termékeire és szolgáltatásaira vonatkozó kizárólagos
Kezdje itt Gyors üzembe helyezési útmutató
Blu-ray Disc /DVD házimozi-rendszer BDV-NF720 BDV-NF620 HU Kezdje itt Gyors üzembe helyezési útmutató BDV-NF620 BDV-NF720 1 A csomagolás tartalma/a hangsugárzók beállítása BDV-NF720 2 A tv-készülék csatlakoztatása
Kristályos és amorf anyagok Félév végi előadás Optikai adattárolás fázisváltó anyagokon
Kristályos és amorf anyagok Félév végi előadás Optikai adattárolás fázisváltó anyagokon A mai információs technológiára alapuló világunkban az infromáció tárolása egy rendkívül fontos kérdés. A cél az,
Az Ön kézikönyve HP PAVILION DV7-3112SA http://hu.yourpdfguides.com/dref/4157661
Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk, leírások, biztonsági
2. Számítógépek működési elve. Bevezetés az informatikába. Vezérlés elve. Külső programvezérlés... Memória. Belső programvezérlés
. Számítógépek működési elve Bevezetés az informatikába. előadás Dudásné Nagy Marianna Az általánosan használt számítógépek a belső programvezérlés elvén működnek Külső programvezérlés... Vezérlés elve
55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda Általános rendszergazda
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
Multimédia Felhasználói útmutató
Multimédia Felhasználói útmutató Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Microsoft, Windows és a Windows Vista név a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban és/vagy más országokban
Meghajtók Felhasználói útmutató
Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2009 Hewlett-Packard Development Company, L.P. Az itt szereplő információ előzetes értesítés nélkül változhat. A HP termékeire és szolgáltatásaira vonatkozó kizárólagos
Multimédia Felhasználói útmutató
Multimédia Felhasználói útmutató Copyright 2010 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Microsoft és a Windows elnevezés a Microsoft Corporationnek az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi
Felhasználói útmutató. Személyi számítógép VPCF11 sorozat
Felhasználói útmutató Személyi számítógép VPCF11 sorozat n 2 Tartalomjegyzék Bevezetés... 4 További információk a VAIO számítógépről... 5 Ergonómiai szempontok... 7 Az első lépések... 9 A kezelőszervek
Meghajtók Felhasználói útmutató
Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2009 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Microsoft és a Windows elnevezés a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi
DELL Inspiron 5749 (DLL Q1_42_L_178128) (DLL Q1_42_L_178128)
DELL Inspiron 5749 (DLL Q1_42_L_178128) (DLL Q1_42_L_178128) Bruttó ár: 0 Ft Ár: 100.000-125.000 Ft Termékvonal: Dell Notebook / Dell Laptop Termékvonal2: Notebook / Laptop Processzor: Intel Pentium Processzor
Informatikai alapismeretek
Informatikai alapismeretek Ajánlott olvasnivaló: http://informatika.gtportal.eu/ Az anyag egy része a fent említett weboldalon található anyagok részleteiben vagy teljes mértékben át vett változata. Számítógép
Óravázlat. az ECDL oktatócsomaghoz. 5. modul. Adatbáziskezelés. Krea Kft. 1034 Budapest, Szőlő u 21. Tel/fax: 250-5570 / 387-2557 E-mail: krea@krea.
Óravázlat az ECDL oktatócsomaghoz 5. modul Adatbáziskezelés Krea Kft. 1034 Budapest, Szőlő u 21. Tel/fax: 250-5570 / 387-2557 E-mail: krea@krea.hu A vázlatot összeállította: Pintyőke László Lektorálta:
A PC története. Informatika alapjai-9 Személyi számítógép (PC) 1/12. (Personal computer - From Wikipedia, the free encyclopedia)
Informatika alapjai-9 Személyi számítógép (PC) 1/12 (Personal computer - From Wikipedia, the free encyclopedia) A személyi számítógépet ára, mérete és képességei és a használatában kialakult kultúra teszik
(11) Lajstromszám: E 007 324 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA
!HU000007324T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 007 324 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 04 748539 (22) A bejelentés napja:
1. Személyi számítógépek felépítése
1. Személyi számítógépek felépítése Tartalom 1.1 Személyi számítógépek és alkalmazások 1.2 Számítógépek típusai 1.3 Az adatok bináris ábrázolása 1.4 A számítógépek alkotóelemei és perifériái 1.5 A számítógépes
Meghajtók. Dokumentum cikkszáma: 430220-211. Ez az útmutató a számítógép merevlemez-meghajtóját és optikailemez-meghajtóját ismerteti. 2007.
Meghajtók Dokumentum cikkszáma: 430220-211 2007. január Ez az útmutató a számítógép merevlemez-meghajtóját és optikailemez-meghajtóját ismerteti. Tartalomjegyzék 1 Tudnivalók a meghajtók kezelésével kapcsolatban