A részvétel feltételei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A részvétel feltételei"

Átírás

1 Tartalomjegyzék I. Az Erasmus program II. A részvétel feltételei III. A tanulmányi hallgatói ösztöndíj a. Ösztöndíj időtartama, összege b. Hallgatói teendők c. Nyomtatványok d. Határidők IV. A szakmai gyakorlat ösztöndíj a. Ösztöndíj helye, időtartama, összege b. Hallgatói teendők c. Nyomtatványok d. Határidők V. Intenzív Nyelvi Előkészítő Kurzusok (EILC) VI. Fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók illetve oktatók kiegészítő pénzügyi támogatása VII. Intézményi, kari ügyintézők elérhetőségei VIII. Hasznos linkek IX. Mellékletek Hallgatói teendők időrendben: a. Tanulmányi hallgatói b. Szakmai gyakorlat

2 Az Erasmus program Az Erasmus program az Európai Bizottság Egész életen át tartó tanulás keretprogramjának legsikeresebb és legismertebb programja, melynek fő célja a felsőoktatásban résztvevő hallgatók, oktatók és adminisztratív személyzet nemzetközi mobilitásának támogatása. Az ERASMUS program 2007-től 3-12 hónapos szakmai gyakorlatok elvégzésére is lehetőséget ad. A program mostanáig több mint 2,3 millió egyetemi hallgató mobilitását segítette elő Európában. Az egykori Erasmus hallgatók szerint az Erasmus tapasztalat a végzés utáni munkakeresést is megkönnyítette számukra. A Pécsi Tudományegyetem karai és tanszékei jelenleg 27 Európai Uniós országgal, 252 városban, 335 felsőoktatási intézménnyel rendelkeznek bilaterális szerződéssel. Tanulmányok az adott tudományterületen csak abban az országban és intézményben folytathatók, amelyre a PTE karai/ tanszékei előzetesen kétoldalú szerződést kötöttek. Általános tudnivalók az Erasmus programról: A felsőoktatási tanulmányai alatt egy adott hallgató csak egyszer kaphat külföldi Erasmus tanulmányi periódusra, és egyszer kaphat Erasmus szakmai gyakorlati periódusra ösztöndíjat. Az ösztöndíj résztámogatás, az adott országok közötti megélhetési különbségeket hivatott finanszírozni, ezért a hallgatónak minden esetben hozzá kell járulnia a kinn tartózkodás költségeihez. A részvétel feltételei A hallgató, oktató vagy adminisztratív személyzeti munkatárs magyar állampolgár, vagy állandó magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkező, mint menekült, hontalan vagy állandó lakos A hallgatónak legalább két lezárt félévvel kell rendelkeznie a kiutazásig az adott tudományterületen A Pécsi Tudományegyetem aktív jogviszonnyal rendelkezdő, beiratkozott hallgatója az adott tudományterületen A hallgató diplomáját a csereprogram időtartama előtt és alatt nem szerzi meg A kar vagy tanszék által kiírt pályázatot elnyerte A külföldi tanulmányok folytatásához szükséges magas szintű nyelvtudással, és színvonalas tanulmányi programtervezettel vagy gyakorlati programtervezettel rendelkezik

3 A tanulmányi hallgatói ösztöndíj Az ösztöndíj időtartama, összege Az ösztöndíj teljes tanulmányi időszakra vonatkozik (szemeszter, trimeszter), de adott tanéven belül Minimum 3 hónapot szükséges kint tölteni a partnerintézményben Az első félévben kiutazóknak adott a lehetőség a hosszabbításra, de erre az időtartamra további támogatás nem garantált A támogatás összege a célországtól függ, előreláthatóan euró/hó/fő között mozoghat Az ösztöndíj és a kinti megélhetési költségek különbözetét egyéb forrásból kell a hallgatónak fedeznie A teljes összeg átutalása a kiutazás előtt valósul meg Az ösztöndíj folyósítása euróban, a hallgató által megadott deviza vagy forint folyószámlaszámra történik Hallgatói teendők: Információ kérése szálláshelyekről, az utazás megszervezése (repülőjegy foglalása, vonat-buszjegy megrendelése) A külföldi egyetem időbeosztását érdeklődje meg; a félév kezdetének és végének dátumait, a vizsgaidőszak kezdetét és végét, illetve az esetleges tanítási szünetek időpontjait Jelentkezési határidők (a fogadó egyetem jelentkezési lapjának leadási határideje, és a szállásfoglalás végső határideje). Kiutazás előtt mindenképpen érdeklődje meg, van-e a fogadó egyetemen kötelezően megkötendő biztosítás, vagy éppen ellenkezőleg, esetleg nem részesül-e ingyenes biztosításban az egyetemen keresztül külföldi tartózkodása alatt. Javasoljuk az Európai Egészségbiztosítási Kártya kiváltását, ami az alapellátást biztosítja az EU tagállamaiban. Nyomtatványok A tanulmányi hallgatói programban a következő nyomtatványok használatosak: Online jelentkezési lap Fogadólevél azaz Letter of confirmation, amit a kinti intézmény küld a hallgatónak (amennyiben szükséges, kérni kell) Támogatási szerződés (két eredeti, kék tollal aláírt példányban kell leadni)

4 Tanulmányi szerződés, azaz a Learning Agreement (alá kell íratni mind a kari, mind az intézményi koordinátorral a kiutazást megelőzően) Ösztöndíj igénylő lap A fent felsorolt nyomtatványok megtalálhatóak a honlapunkon: Határidők Online jelentkezési lap kitöltési és leadási határideje (a kari koordinátornak 2, kinyomtatott példányban) augusztus 30. mindkét félévben utazók számára A többi nyomtatványt (fogadólevél másolata, támogatási szerződés 2 példánya, tanulmányi szerződés másolata, ösztöndíj igénylő lap) a kiutazás előtt minimum 3 héttel kérjük leadni az Oktatási Igazgatóság Erasmus Irodájában Szakmai gyakorlat ösztöndíj Az ösztöndíj helye, időtartama, összege Szakmai gyakorlatot az alábbi országokban lehet teljesíteni: az Európai Unió országai, Norvégia és Törökország, Horvátország és Svájc A fogadó intézmény lehet vállalat, képző intézmény, kutatóközpont és egyéb szervezet A szakmai gyakorlat időtartama 3 12 hónap (minimum 93 nap) A támogatás összege a célországtól függ, előreláthatóan euró/hó/fő között mozoghat Az ösztöndíj és a kinti megélhetési költségek különbözetét egyéb forrásból kell a hallgatónak fedeznie A teljes összeg átutalása a kiutazás előtt valósul meg Az ösztöndíj folyósítása euróban, a hallgató által megadott deviza vagy forint folyószámlaszámra történik Hallgatói teendők A szakmai gyakorlat leendő helyszínének megkeresése A feladatkör és időtartam pontos egyeztetése Gyakorlati képzési megállapodás és Minőségvállalási nyilatkozat (Training agreement) kiküldése aláírásra Információ kérése szálláshelyekről, az utazás megszervezése (repülőjegy foglalása, vonat-buszjegy megrendelése)

5 Kiutazás előtt mindenképpen érdeklődje meg, milyen biztosítást érdemes kötni a kint tölteni kívánt időszakra. Javasoljuk az Európai Egészségbiztosítási Kártya kiváltását, ami az alapellátást biztosítja az EU tagállamaiban. Nyomtatványok A szakmai gyakorlat programban a következő nyomtatványok használatosak: Online jelentkezési lap Támogatási szerződés (két eredeti, kék tollal aláírt példányban kell leadni) Gyakorlati képzési megállapodás és Minőségvállalási nyilatkozat, azaz a Training agreement (alá kell íratni a gyakorlati hely képviselőjével és a kari koordinátorral) Ösztöndíj igénylő lap Határidők Online jelentkezési lap kitöltési és leadási határideje (a kari koordinátornak 2 kinyomtatott példányban) augusztus 30. mindkét félévben utazók számára A többi nyomtatványt (Training agreement másolata, támogatási szerződés 2 példánya, ösztöndíj igénylő lap) a kiutazás előtt minimum 3 héttel kérjük leadni az Oktatási Igazgatóság Erasmus Irodájában Intenzív Nyelvi Előkészítő Kurzusok (EILC) Az Erasmus program keretében külföldi tanulmányi vagy gyakorlati ösztöndíjat elnyert hallgatók a fogadó ország nyelvéből rendezett 2-6 hetes intenzív nyelvi kurzuson vehetnek részt a külföldi tanulmányok / gyakorlatok megkezdése előtt közvetlenül. A pályázat célja a ritkábban használt európai nyelvek és kultúrák megismerésének elősegítése. Célországok lehetnek: Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Görögország, Hollandia, Izland, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Málta, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Svédország, Szlovákia, Szlovénia és Törökország. Az aktuális félévre vonatkozó pályázati felhívás a oldalon található.

6 Fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók illetve oktatók kiegészítő pénzügyi támogatása Az Erasmus program keretében külföldi tanulmányi vagy gyakorlati ösztöndíj programban résztvevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók pályázhatnak A támogatás célja, hogy egyenlő esélyt nyújtson a felsőoktatás területén is a speciális ellátást igénylő kiutazók számára az Erasmus programban való részvételre. Kik pályázhatnak? Látássérült, mozgássérült, hallássérült, cukorbeteg, tej- vagy liszt érzékeny, illetve egyéb fogyatékossággal élő vagy a betegség miatt folyamatos orvosi felügyeletre szoruló személyek, ha a betegségük jelentős többletköltségeket okoz a külföldi tartózkodás során. Az aktuális félévre vonatkozó pályázati felhívás a oldalon található. Intézményi, kari Erasmus koordinátorok elérhetőségei Oktatási Igazgatóság, Erasmus Iroda: Németh Judit intézményi Erasmus koordinátor Tel.: 72/ /12411 Fax: 72/ nemeth.judit@pte.hu 7622 Pécs, Vasvári P. u. 4. II. em Martini Zsófia intézményi Erasmus ügyintéző Tel.: 72/ /12128 Fax: 72/ martini.zsofia@pte.hu 7622 Pécs, Vasvári P. u. 4. II. em Ügyfélfogadási idő itt található: Kari Erasmus koordinátorok elérhetőségei: ÁJK Szabó Brigitta 72/ /23241

7 Pécs, 48-as tér 1. II. em ÁOK Tomózer Anett 72/ PTE ÁOK Nemzetközi Kapcsolatok Irodája 7624 Pécs, Szigeti u. 12. Fő ép. I. em. BTK Gyimesi Réka 72/ / Pécs, Ifjúság útja 6. I. em ETK Máté Orsolya 72/ Pécs, Vörösmarty u. 4. FEEK Horváth Nikolett 72/ / Pécs, Szántó K. J. u. 1/b IGYK Göttlinger Noémi 74/ / Szekszárd, Rákóczi u. 1. A ép. 324 KTK Trombitás Judit 72/ /23160 trombitas.judit@ktk.pte.hu 7622 Pécs, Rákóczi u. 80. B 135 MK Bódis Henrietta 72/ /22819 bodis.heni@art.pte.hu 7624 Pécs, Damjanich u. 30.

8 PMMK Medvegy Gabriella 72/ / Pécs, Rókus u. 2. TTK Trócsányi Balázs 72/ / Pécs, Ifjúság útja 6. TTK Dékáni Hivatal, A ép. "E szárny" E. em. E/213 Hasznos linkek Az alábbi linklista segítséget nyújt az interneten történő további tájékozódásban. Tempus Közalapítvány: Life long learning programme: Magyar külképviseletek: Külügyminisztérium:

9 MELLÉKLETEK: Kiutazó hallgatók teendői (Tanulmányi hallgatói) KIUTAZÁS ELŐTT: 1. A fogadó intézmény honlapjáról letöltött saját jelentkezési lapját a hallgató kiküldi a fogadó intézménynek (a kari koordinátor lejelentése alapján) az intézmény által megadott jelentkezési határidő figyelembevételével 2. Az online jelentkezési lap kitöltése és leadása kinyomtatva, 1 aláírt példányban a központi Erasmus irodában (2013. augusztus 30-ig, a második félévben kiutazók számára is!). 3. Az alábbi dokumentumokat egyszerre kérjük leadni az Oktatási Igazgatósás Erasmus Irodájában: A Tanulmányi szerződés (Learning agreement) kari koordinátori aláírással ellátva (amennyiben már megvan a fogadó intézmény kurzuslistája). A fogadó egyetemtől a hallgató által kért meghívólevél másolata A Támogatási szerződés (3. pontig kitöltve) 3 eredeti példányban Az Ösztöndíj igénylő lap 4. Szállás intézése 5. Utazás intézése 6. Biztosítás intézése 7. Beiratkozás, tandíj befizetés (akinek van tandíjfizetési kötelezettsége) KINT TARTÓZKODÁS ALATT: 1. Bejelentkezés en a kinti lakcím megírásával az Oktatási Igazgatósás Erasmus Irodájában (Martini Zsófiánál) és a kari koordinátornál a megérkezést követő 15 napon belül 2. Tanulmányi szerződés (Learning agreement) aláíratása és elküldése az Oktatási Igazgatósás Erasmus Irodájába 30 napon belül (faxon vagy en) 3. Kint tartózkodás időtartamáról igazolás (Validation form) aláíratása kiérkezéskor és haza indulás előtt 4. Óralátogatás, kutatás, vizsgázás 5. Haza indulás előtt tanulmányi teljesítés igazolásának (Transcript of records) kérése HAZAÉRKEZÉS UTÁN: 1. Az online hallgatói beszámoló kitöltése a névre szóló alapján a hazaérkezést követő 15 munkanapon belül,- a Tempustól kapott visszaigazoló elküldése a kari koordinátornak 2. Kint tartózkodás időtartamáról igazolás (Validation form) leadása a hazaérkezést követő 15 munkanapon belül a kari koordinátornak (másolatban, az eredeti a hallgatónál marad!) 3. Tanulmányi teljesítés igazolásának (Transcript of records) leadása a külföldi képzés lezárása után 15 napon belül a kari koordinátornak (másolatban, az eredeti a hallgatónál marad!)

10 Kiutazó hallgatók teendői (szakmai gyakorlat) KIUTAZÁS ELŐTT (a 3. ponttól minden szakmai gyakorlaton résztvevő hallgatóra érvényesek a feladatok): 'A' variáns - a hallgató önállóan keres fogadóhelyet 1. Kér egy szándéknyilatkozatot a cégtől, amelyben a cég képviselője kijelenti, hogy tudja őt foglalkoztatni 2. Beadja a pályázatát a karra, mellékelve a szándéknyilatkozatot és az egyéb dokumentumokat (a karok igényeinek megfelelően) 'B' variáns - a hallgatónak a kar ajánl fel fogadóhelyet Elbírált, és elnyert pályázatról szóló kiértesítést követően: 3. Az online szakmai gyakorlat jelentkezési lap kitöltése és leadása 1 aláírt példányban a központi Erasmus irodában (2013. augusztus 30-ig, a második félévben kiutazók számára is!). 4. A Gyakorlati képzési megállapodás és Minőségvállalási nyilatkozat (Training agreement) kiküldése a fogadó céghez. 5. A visszaérkezett és a cég által kitöltött, aláírt Gyakorlati képzési megállapodás aláíratása a kari koordinátorral 6.A Központi Erasmus Irodában egyszerre kérjük leadni: A fogadó cég, a kari koordinátor és a hallgató által aláírt Gyakorlati képzési megállapodás másolatát A Szakmai gyakorlati támogatási szerződést (Figyelem! Az I-es számú melléklet kitöltése a Gyakorlati képzési megállapodás alapján magyarul történik!) 3 eredeti, kék tollal aláírt példányban Az Ösztöndíj igénylő lapot 7. Szállás intézése 8. Utazás intézése 9. Biztosítás intézése KINT TARTÓZKODÁS ALATT: 1. Bejelentkezés en a kinti lakcím megírásával Martini Zsófiánál a megérkezést követő 15 napon belül 2. kijelölt feladatok elvégzése (NEM kutatás, NEM kurzusra járás) 3. Haza indulás előtt egy írásos beszámoló kérése a mentorától, melyben értékelik a munkáját HAZAÉRKEZÉS UTÁN: 1. Online hallgatói beszámoló kitöltése a névre szóló alapján a hazaérkezést követő 15 munkanapon belül, a Tempustól kapott visszaigazoló elküldése a kari koordinátornak 2. A mentor által írt értékelőlap leadása 15 munkanapon belül a kari koordinátornak (az eredeti a hallgatónál marad!)

Erasmus + Információs Füzet

Erasmus + Információs Füzet Erasmus + Információs Füzet 1 Tartalomjegyzék I. Az Erasmus+ program leírása II. A részvétel feltételei III. A tanulmányi hallgatói ösztöndíj a. Ösztöndíj időtartama, összege b. Hallgatói teendők c. Nyomtatványok

Részletesebben

Erasmus+ Információs Füzet

Erasmus+ Információs Füzet Erasmus+ Információs Füzet 1 Tartalomjegyzék I. Az Erasmus+ program leírása II. A részvétel feltételei III. A tanulmányi hallgatói ösztöndíj a. Ösztöndíj időtartama, összege b. Hallgatói teendők c. Részletes

Részletesebben

Erasmus+ Információs Füzet

Erasmus+ Információs Füzet Erasmus+ Információs Füzet 1 Tartalomjegyzék Az Erasmus+ program leírása... 3 A részvétel feltételei... 3 A tanulmányi hallgatói ösztöndíj... 4 Az ösztöndíj időtartama, összege... 4 Hallgatói teendők:...

Részletesebben

Erasmus + Információs Füzet

Erasmus + Információs Füzet Erasmus + Információs Füzet 1 Tartalomjegyzék I. Az Erasmus+ program leírása II. A részvétel feltételei III. A tanulmányi hallgatói ösztöndíj a. Ösztöndíj időtartama, összege b. Hallgatói teendők c. Részletes

Részletesebben

Előadó: Nagy Márta (NAMPAEB.PTE) magyar szak, I. évfolyam. Az előadás munkacíme: Nemzetközi tanulmányok, az Erasmus program

Előadó: Nagy Márta (NAMPAEB.PTE) magyar szak, I. évfolyam. Az előadás munkacíme: Nemzetközi tanulmányok, az Erasmus program Kommunikáció az egyetem c. kurzus Pályázat az előadási lehetőség elbírálásához Előadó: Nagy Márta (NAMPAEB.PTE) magyar szak, I. évfolyam Az előadás munkacíme: Nemzetközi tanulmányok, az Erasmus program

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. A pályázat célja: Az oktatói mobilitás célja

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2015/2016-os tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi részképzés

Részletesebben

2014/2015-ös tanév 2. félév

2014/2015-ös tanév 2. félév PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve oktatók, nem oktatói személyzet kiegészítő pénzügyi támogatására 2014/2015-ös tanév 2. félév

Részletesebben

Erasmus tájékoztató. Ml AZ ERASMUS PROGRAM?

Erasmus tájékoztató. Ml AZ ERASMUS PROGRAM? Erasmus tájékoztató B E N E D E K Ml AZ ERASMUS PROGRAM? Az ERASMUS az EU Lifelong Learning Programme - LLP Egész életen át tartó tanulás program felsőoktatási fejlesztési alprogramja. A program a neves

Részletesebben

ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása február 23.

ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása február 23. ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása 2016. február 23. Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös

Részletesebben

Erasmus tájékoztató. Közgazdaságtudományi Kar. Pécs 2013. május 7.

Erasmus tájékoztató. Közgazdaságtudományi Kar. Pécs 2013. május 7. Erasmus tájékoztató Közgazdaságtudományi Kar Pécs 2013. május 7. Erasmus szabályzat Erasmus szabályzat www.ktk.pte.hu/hallgatók/szabályzatok, Tájékoztatók Információ tanulmányi kötelezettség, tárgybefogadás

Részletesebben

ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ február 23.

ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ február 23. ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ 2017. február 23. ERASMUS PLUS PROGRAM Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös képzések),

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2016/2017

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2016/2017 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2016/2017 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2016/2017-es tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános

Részletesebben

ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ Március 07.

ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ Március 07. ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ 2018. Március 07. ERASMUS PLUS PROGRAM Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös képzések),

Részletesebben

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar pályázatot ír ki a 2017/2018-as tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre :::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A Magyar Táncművészeti Egyetem pályázni jogosult

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2016/2017

Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2016/2017 Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2016/2017 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2016/2017-es tanévre. I. Általános tudnivalók A program célja, hogy

Részletesebben

HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT /2017-es TANÉV

HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT /2017-es TANÉV HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT - 2016 /2017-es TANÉV SZAKMAI GYAKORLAT A Színház- és Filmművészeti Egyetem pályázatot hirdet az egyetem hallgatói részére ERASMUS+ ösztöndíj elnyerésére európai

Részletesebben

Pályázati felhívás Erasmus+ személyzeti képzésre

Pályázati felhívás Erasmus+ személyzeti képzésre Pályázati felhívás Erasmus+ személyzeti képzésre PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2015/16. TANÉVI SZEMÉLYZETI KÉPZÉSRE ADMINISZTRATÍV DOLGOZÓK, ÉS NEM-OKTATÓI FUNKCIÓT IS ELLÁTÓ OKTATÓK RÉS Pécsi Tudományegyetem pályázatot

Részletesebben

KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018. tanévre

KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018. tanévre KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA a 2017/2018. tanévre 0 2017/2018. tanév A külföldi részképzési ösztöndíj a hallgatók külföldi felsőoktatási intézményekben részképzés keretében folytatott tanulmányaik támogatására

Részletesebben

HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT /2018-as TANÉV

HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT /2018-as TANÉV HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT - 2017 /2018-as TANÉV TANULMÁNYOK A Színház- és Filmművészeti Egyetem pályázatot hirdet az egyetem hallgatói részére tanulmányi ERASMUS+ ösztöndíj elnyerésére európai

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi

Részletesebben

A Kar partnerintézményei, ahol oktatási tevékenység folytatható:

A Kar partnerintézményei, ahol oktatási tevékenység folytatható: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre A pályázat célja: Az oktatói mobilitás

Részletesebben

Fontos tudnivalók - Menetrend - ERASMUS pályázat,

Fontos tudnivalók - Menetrend - ERASMUS pályázat, Fontos tudnivalók - Menetrend - ERASMUS pályázat, 2008-1. Jelentkezés A pályázat leadási határideje 2008. március 3. hétfő, 16 óra. A pályázatokat Szabó Brigitta Erasmus koordinátornak (48-as téri épület,

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2018/2019-es tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános

Részletesebben

Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató

Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató Szombath Zita, Vaprezsán Viktória Tempus Közalapítvány Szent István Egyetem 2017. november 30. Tempus Közalapítvány Államközi ösztöndíjak Kétoldalú államközi megállapodások

Részletesebben

Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a karunkon

Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a karunkon Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a karunkon Miért érdemes pályázni? Erasmus + Hogyan pályázzak? Pályázási szempontok Ösztöndíj Nyelvismeret fejlesztése Szakmai ismeretek bővítése Új iskola-, oktatási

Részletesebben

Erasmus tájékoztató. Közgazdaságtudományi Kar. Pécs október 21.

Erasmus tájékoztató. Közgazdaságtudományi Kar. Pécs október 21. Erasmus tájékoztató Közgazdaságtudományi Kar Pécs 2015. október 21. Erasmus szabályzat Erasmus szabályzat http://ktk.pte.hu/hallgatok/szabalyzatokletoltesek Információ tanulmányi kötelezettség, tárgybefogadás

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázati határidő: folyamatos az egész tanév során

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázati határidő: folyamatos az egész tanév során PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara pályázatot ír ki a 2014/2015-ös tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre Pályázati határidő:

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019 PÓTPÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pótpályázatot hirdet hallgatói részére a 2018/2019-es tanév tavaszi félévére. I. Általános tudnivalók

Részletesebben

Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlati célú mobilitásipályázat beadásához a tavaszi és tanév tavaszi félévre

Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlati célú mobilitásipályázat beadásához a tavaszi és tanév tavaszi félévre Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlati célú mobilitásipályázat beadásához a 2018-2019 tavaszi és 2019 2020 tanév tavaszi félévre I. Az ERASMUS+ programról A Testnevelési Egyetem pályázatot

Részletesebben

Hallgatói kreditmobilitási pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére

Hallgatói kreditmobilitási pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére Campus Hungary Hallgatói kreditmobilitási pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére az intézményi ERASMUS+ pályázaton pályázatot benyújtott vagy benyújtani szándékozó hallgatóknak.

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2019/2020

Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2019/2020 Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2019/2020 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2019/2020-as tanévre. I. Általános tudnivalók A program célja, hogy

Részletesebben

Campus Hungary. Hallgatói szakmai gyakorlati pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére

Campus Hungary. Hallgatói szakmai gyakorlati pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére Campus Hungary Hallgatói szakmai gyakorlati pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére az intézményi ERASMUS+ pályázaton pályázatot benyújtott vagy benyújtani szándékozó hallgatóknak.

Részletesebben

Erasmus. Külföldi ösztöndíj-lehetőség hallgatóknak és oktatóknak. Sopron, 2008. május 26. Az Erasmus páratlan program

Erasmus. Külföldi ösztöndíj-lehetőség hallgatóknak és oktatóknak. Sopron, 2008. május 26. Az Erasmus páratlan program Erasmus Külföldi ösztöndíj-lehetőség hallgatóknak és oktatóknak Sopron, 2008. május 26. Tempus Közalapítvány Az Erasmus páratlan program 1987 - Erasmus 3244 hallgató 1997 - Magyarország csatlakozik 856

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázati határidő: március 20.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázati határidő: március 20. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kara pályázatot ír ki a 2015/2016-os tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre. Pályázati határidő: 2015.

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2017/2018-as tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat tárgya: A munkatársak három típusú tevékenységre pályázhatnak:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat tárgya: A munkatársak három típusú tevékenységre pályázhatnak: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) pályázatot ír ki a 2018/19. tanévi Erasmus+ képzési célú munkatársi mobilitási programban való részvételre, oktatóknak és kutatóknak A pályázat

Részletesebben

A szakos kurzusok az ELTE-s kreditszámon beszámításra kerülnek, az egyéb kurzusok külön eljárás keretében beszámíthatók a hallgató tanulmányaiba.

A szakos kurzusok az ELTE-s kreditszámon beszámításra kerülnek, az egyéb kurzusok külön eljárás keretében beszámíthatók a hallgató tanulmányaiba. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar pályázatot ír ki a 2017/2018. tanévben Erasmus+ hallgatói mobilitási programban való részvételre A pályázat célja: Az Erasmus+

Részletesebben

ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ október 03.

ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ október 03. ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ 2018. október 03. ERASMUS PLUS PROGRAM Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös képzések), új elemként az ifjúsági

Részletesebben

Pályázati felhívás Erasmus+ személyzeti képzésre Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve ( Erasmus+ Program

Pályázati felhívás Erasmus+ személyzeti képzésre Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (  Erasmus+ Program Erasmus+ Program Staff Training (STT) Pályázati felhívás 2018/19 tanévi személyzeti képzésre adminisztratív dolgozók, és nemoktatói funkciót is ellátó oktatók részére A Pécsi Tudományegyetem pályázatot

Részletesebben

Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos 1. kiadás 63/2018. (aug. 31.) szeptember 1.

Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos 1. kiadás 63/2018. (aug. 31.) szeptember 1. ERASMUS SZABÁLYZAT Edutus Egyetem Szenátusa által 63/2018. (aug. 31.) számú határozatával egységes szerkezetben elfogadva. Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos 1. kiadás 63/2018. (aug.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ TANULMÁNYI MOBILITÁSI PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE A 2018/2019. TANÉVRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ TANULMÁNYI MOBILITÁSI PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE A 2018/2019. TANÉVRE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ TANULMÁNYI MOBILITÁSI PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE A 2018/2019. TANÉVRE 1. Az Erasmus+ programról Az Erasmus+ az Európai Unió hallgatók és oktatók cseréjét, valamint hallgatói

Részletesebben

Andai Zoltán NKE-KTK HÖK külkapcsolati referens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar NEMZETKÖZI KISOKOS

Andai Zoltán NKE-KTK HÖK külkapcsolati referens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar NEMZETKÖZI KISOKOS Andai Zoltán NKE-KTK HÖK külkapcsolati referens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar NEMZETKÖZI KISOKOS 2014 1. Erasmus + Mi az Erasmus +? Az ERASMUS+ egy átfogó programcsomag, amely

Részletesebben

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Mi az az Erasmus+ program? Az Európai Bizottság idén már 28 éves programja Plusz, mert a 28 évvel ezelőtt alapított

Részletesebben

Külföldi részképzési ösztöndíj II. 2017/18. Külföldi részképzési ösztöndíj. 2017/2018/1. Pót-pályázati kiírás

Külföldi részképzési ösztöndíj II. 2017/18. Külföldi részképzési ösztöndíj. 2017/2018/1. Pót-pályázati kiírás Külföldi részképzési ösztöndíj 2017/2018/1. Pót-pályázati kiírás 1 A külföldi részképzési ösztöndíj a hallgatók külföldi felsőoktatási intézményekben részképzés keretében folytatott tanulmányaik támogatására

Részletesebben

Erasmus+ Hallgatói Mobilitás és Szakmai Gyakorlat. SZTE Állam- és Jogtudományi Kar február 4.

Erasmus+ Hallgatói Mobilitás és Szakmai Gyakorlat. SZTE Állam- és Jogtudományi Kar február 4. Erasmus+ Hallgatói Mobilitás és Szakmai Gyakorlat SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 2015. február 4. Miért jó a hallgatói mobilitás? Nyelvtudás fejlesztése; Interkulturális és szakmai kapcsolatok építése

Részletesebben

Campus Hungary. Hallgatói kreditmobilitási pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére

Campus Hungary. Hallgatói kreditmobilitási pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére Campus Hungary Hallgatói kreditmobilitási pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére az intézményi ERASMUS+ pályázaton pályázatot benyújtott vagy benyújtani szándékozó hallgatóknak.

Részletesebben

A 2018-as pályázati felhíváshoz kapcsolódó intézményi mobilitási főpályázat elkészítésével kapcsolatos információk

A 2018-as pályázati felhíváshoz kapcsolódó intézményi mobilitási főpályázat elkészítésével kapcsolatos információk A 2018-as pályázati felhíváshoz kapcsolódó intézményi mobilitási főpályázat elkészítésével kapcsolatos információk Erasmus+ felsőoktatási mobilitási pályázati információs és konzultációs nap Budapest,

Részletesebben

KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉSI ÖSZTÖNDÍJ

KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉSI ÖSZTÖNDÍJ KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉSI ÖSZTÖNDÍJ a 2017/2018. tanévre 0 KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉSI ÖSZTÖNDÍJ 2017/2018. tanév A külföldi részképzési ösztöndíj a hallgatók külföldi felsőoktatási intézményekben részképzés keretében

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar ERASMUS+ szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar ERASMUS+ szabályzata A Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar ERASMUS+ szabályzata Az Erasmus+ az Európai Unió programja, mely az oktatást, a képzést, az ifjúsági területet és a sportot támogatja. Az Erasmus+ program

Részletesebben

Campus Mundi ösztöndíjprogram

Campus Mundi ösztöndíjprogram Campus Mundi ösztöndíjprogram Székely Ágnes Felsőoktatási egység, egységvezető-helyettes agnes.szekely@tpf.hu Erasmus koordinátori bevezető képzés 2018. május 11. Campus Mundi felsőoktatási mobilitási

Részletesebben

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu

Részletesebben

CAMPUS MUNDI TÁJÉKOZTATÓ ERASMUS KOORDINÁTOROKNAK

CAMPUS MUNDI TÁJÉKOZTATÓ ERASMUS KOORDINÁTOROKNAK TÁJÉKOZTATÓ ERASMUS KOORDINÁTOROKNAK 2016. május 30. PROJEKT Campus Mundi: Kinyílik a világ! PROJEKT Campus Mundi felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program Hallgatói mobilitás: Részképzés Szakmai

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2017/2018. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2017/2018. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2017/2018. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre A pályázat célja: Az oktatói mobilitás célja

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. A Pécsi Tudományegyetem Erasmus szabályzata. Pécs április 19. napjától hatályos változat

A Pécsi Tudományegyetem. A Pécsi Tudományegyetem Erasmus szabályzata. Pécs április 19. napjától hatályos változat A Pécsi Tudományegyetem A Pécsi Tudományegyetem Erasmus szabályzata Pécs 2009. 2012. április 19. napjától hatályos változat Az Egész életen át tartó tanulás program részét képező Erasmus Program fő célja

Részletesebben

Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói tanulmányi célú mobilitási-pályázat beadásához a tanév tavaszi és őszi félévre

Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói tanulmányi célú mobilitási-pályázat beadásához a tanév tavaszi és őszi félévre Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói tanulmányi célú mobilitási-pályázat beadásához a 2019 2020 tanév tavaszi és őszi félévre I. Az ERASMUS+ programról A Testnevelési Egyetem pályázatot hirdet tanulmányi

Részletesebben

SZE Nemzetközi Program Központ Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen

SZE Nemzetközi Program Központ Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen SZE Nemzetközi Program Központ Mészáros Márta/Lazányi Andrea Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen Miért érdemes pályázni Mit kínál a SZE? Erasmus+ Campus Mundi EGT E+ Nemzetközi

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2017/2018-as tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Eötvös Loránd Tudományegyetem intézményi szintű pályázatot ír ki a 2019/2020. tanévben Erasmus+ hallgatói mobilitási programban való részvételre. Az ELTE PPK hallgatói számára 2019.

Részletesebben

Pótpályázati felhívás és Útmutató

Pótpályázati felhívás és Útmutató Pótpályázati felhívás és Útmutató a 2016 2017. évi Erasmus+ (KA1 felsőoktatási mobilitás) program hallgatói tanulmányi és szakmai gyakorlati, oktatói és személyzeti mobilitási pályázat beadásához A Kaposvári

Részletesebben

CEEPUS egyéni hallgatói és oktatási mobilitási pályázatok Általános pályázati feltételek, formai és tartalmi követelmények

CEEPUS egyéni hallgatói és oktatási mobilitási pályázatok Általános pályázati feltételek, formai és tartalmi követelmények Student (S) féléváthallgatás célú mobilitás 35 hónap minimum tartózkodási idő: egész hónapok, az utolsó hónap min. 16 nap aktív hallgatói státusz alap, mester vagy doktori képzésben 2 lezárt félév a kiutazáskor

Részletesebben

Pályázati felhívás és Útmutató

Pályázati felhívás és Útmutató Pályázati felhívás és Útmutató a 2018 2019. évi Erasmus+ (KA1 felsőoktatási mobilitás) program hallgatói tanulmányi és szakmai gyakorlati, oktatói és személyzeti mobilitási pályázat beadásához A Kaposvári

Részletesebben

Pályázati felhívás EGT Norvég Alap Ösztöndíjra

Pályázati felhívás EGT Norvég Alap Ösztöndíjra Pályázati felhívás EGT Norvég Alap Ösztöndíjra 1. Általános rendelkezések A pályázat elsődleges célja, hogy lehetővé tegye a BME Építészmérnöki Kar doktori képzésében résztvevő hallgatók, ill. a doktori

Részletesebben

Campus Mundi. Bírálati felkészítő külső szakértőknek. Szikszai Anna Tempus Közalapítvány december 6.

Campus Mundi. Bírálati felkészítő külső szakértőknek. Szikszai Anna Tempus Közalapítvány december 6. Campus Mundi Bírálati felkészítő külső szakértőknek Szikszai Anna Tempus Közalapítvány 2016. december 6. Kinyílik a világ! Mi az a Campus Mundi? felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program Hallgatói

Részletesebben

SZE Igazgatásszervezési Főosztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen

SZE Igazgatásszervezési Főosztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen SZE Igazgatásszervezési Főosztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen Miért érdemes pályázni Mit kínál a SZE? Erasmus+ Egyetemi részképzési pályázat

Részletesebben

Pályázati felhívás KARI KIUTAZÁSI TÁMOGATÁS

Pályázati felhívás KARI KIUTAZÁSI TÁMOGATÁS Pályázati felhívás KARI KIUTAZÁSI TÁMOGATÁS Az ELTE ÁJTK a (a továbbiakban: KÖB) pályázatot ír ki Kari Kiutazási Támogatás elnyerésére. I. A pályázat célja Azon hallgatók előfinanszírozott, egyszeri Kari

Részletesebben

Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási program /2019. tanév

Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási program /2019. tanév Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási program - 2018/2019. tanév PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképz? és Vidékfejlesztési Kara pályázatot ír ki a 2018/2019-es

Részletesebben

KIK NYÚJTHATNAK BE PÁLYÁZATOT?

KIK NYÚJTHATNAK BE PÁLYÁZATOT? PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar pályázatot ír ki a 2016/2017-es tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre A pályázat célja:

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR TÁJÉKOZTATÓ ERASMUS ÖSZTÖNDÍJAS HALLGATÓKNAK

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR TÁJÉKOZTATÓ ERASMUS ÖSZTÖNDÍJAS HALLGATÓKNAK SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR TÁJÉKOZTATÓ ERASMUS ÖSZTÖNDÍJAS HALLGATÓKNAK A tájékoztató összeállításának célja, hogy segítsük az Erasmus ösztöndíjban részesülő hallgatók ügyintézést, és

Részletesebben

Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlati célú mobilitásipályázat beadásához a tanév tavaszi és őszi félévre

Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlati célú mobilitásipályázat beadásához a tanév tavaszi és őszi félévre Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlati célú mobilitásipályázat beadásához a 2019 2020 tanév tavaszi és őszi félévre I. Az ERASMUS+ programról A Testnevelési Egyetem pályázatot hirdet

Részletesebben

AZ ERASMUS+ PROGRAM KERETÉBEN KÜLFÖLDÖN TELJESÍTŐ HALLGATÓK:

AZ ERASMUS+ PROGRAM KERETÉBEN KÜLFÖLDÖN TELJESÍTŐ HALLGATÓK: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar pályázatot ír ki a 2016/2017-es tanév második félévére Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási programban való részvételre A PÁLYÁZAT

Részletesebben

Mészáros Márta SZE Nemzetközi Munkacsoport http://ipc.sze.hu

Mészáros Márta SZE Nemzetközi Munkacsoport http://ipc.sze.hu Mészáros Márta SZE Nemzetközi Munkacsoport http://ipc.sze.hu kiutazás csak szerződött intézménybe (tanulmányi ösztöndíj esetén) Aktív hallgatói jogviszony (tan. esetén) min. 3 (gyakorlat esetén 2) hónap,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ A TANÉV TAVASZI FÉLÉV ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI CÉLÚ MOBILITÁSI-PÁLYÁZAT BEADÁSÁHOZ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ A TANÉV TAVASZI FÉLÉV ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI CÉLÚ MOBILITÁSI-PÁLYÁZAT BEADÁSÁHOZ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ A 2018 2019 TANÉV TAVASZI FÉLÉV ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI CÉLÚ MOBILITÁSI-PÁLYÁZAT BEADÁSÁHOZ A Testnevelési Egyetem pótpályázatot hirdet tanulmányi célú Erasmus+ ösztöndíj

Részletesebben

ERASMUS+ PROGRAM STAFF TRAINING (STT) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2019/20

ERASMUS+ PROGRAM STAFF TRAINING (STT) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2019/20 ERASMUS+ PROGRAM STAFF TRAINING (STT) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2019/20. TANÉVI SZEMÉLYZETI KÉPZÉSRE ADMINISZTRATÍV DOLGOZÓK, ÉS NEM-OKTATÓI FUNKCIÓT IS ELLÁTÓ OKTATÓK RÉSZÉRE A Pécsi Tudományegyetem pályázatot

Részletesebben

1. A pályázat célja. 2. A pályázásra jogosultak köre. 3. Támogatható tevékenység. 4. A programban részt vevő országok. Az ERASMUS+ programról

1. A pályázat célja. 2. A pályázásra jogosultak köre. 3. Támogatható tevékenység. 4. A programban részt vevő országok. Az ERASMUS+ programról PÓT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ a 2016 2017. évi ERASMUS+ HALLGATÓI SZAKMAI MOBILITÁSI-pályázat beadásához A pályázati jelentkezés papíralapon történik: jelentkezési lap, képzési megállapodás, önéletrajz,

Részletesebben

Pályázati felhívás EGT Norvég Alap Ösztöndíjra

Pályázati felhívás EGT Norvég Alap Ösztöndíjra Pályázati felhívás EGT Norvég Alap Ösztöndíjra 1. Általános rendelkezések A pályázat elsődleges célja, hogy lehetővé tegye a BME Építészmérnöki Kar doktori képzésében résztvevő hallgatók, ill. a doktori

Részletesebben

EGT Alap Ösztöndíj program Felsőoktatási mobilitási pályázatok Projektindító szeminárium

EGT Alap Ösztöndíj program Felsőoktatási mobilitási pályázatok Projektindító szeminárium EGT Alap Ösztöndíj program Felsőoktatási mobilitási pályázatok Projektindító szeminárium Ugrósdy-Beregi Bettina Tempus Közalapítvány 2015. február 18. Név, pozíció Intézmény Megkezdődött már a megvalósítás?

Részletesebben

Külföldi részképzési ösztöndíj

Külföldi részképzési ösztöndíj Külföldi részképzési ösztöndíj 2018/2019/1 A külföldi részképzési ösztöndíj a hallgatók külföldi felsőoktatási intézményekben részképzés keretében folytatott tanulmányaik támogatására szolgál a 2018/2019/1.

Részletesebben

CEEPUS egyéni hallgatói és oktatási mobilitási pályázatok Általános pályázati feltételek, formai és tartalmi követelmények

CEEPUS egyéni hallgatói és oktatási mobilitási pályázatok Általános pályázati feltételek, formai és tartalmi követelmények Student (S) féléváthallgatás célú mobilitás 35 hónap idő: egész hónapok, az utolsó hónap min. 16 nap aktív hallgatói státusz alap, mester vagy doktori képzésben (az ösztöndíj idején) 2 lezárt félév a kiutazáskor

Részletesebben

A Tempus Közalapítvány által koordinált kifelé és befelé irányuló felsőoktatási ösztöndíj lehetőségek

A Tempus Közalapítvány által koordinált kifelé és befelé irányuló felsőoktatási ösztöndíj lehetőségek A Tempus Közalapítvány által koordinált kifelé és befelé irányuló felsőoktatási ösztöndíj lehetőségek Erasmus+, CEEPUS, Campus Mundi és Államközi ösztöndíjak Budapest, 2019. június 17. Winkler-Antal Krisztina

Részletesebben

Pályázati felhívás és Útmutató

Pályázati felhívás és Útmutató Pályázati felhívás és Útmutató A 2019 2020. évi Erasmus+ (KA1 felsőoktatási mobilitás) program hallgatói tanulmányi és szakmai gyakorlati mobilitási pályázat beadásához A Kaposvári Egyetem pályázatot hirdet

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ A TANÉV TAVASZI FÉLÉV ERASMUS+ HALLGATÓI SZAKMAI GYAKORLAT MOBILITÁSI-PÁLYÁZAT BEADÁSÁHOZ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ A TANÉV TAVASZI FÉLÉV ERASMUS+ HALLGATÓI SZAKMAI GYAKORLAT MOBILITÁSI-PÁLYÁZAT BEADÁSÁHOZ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ A 2018 2019 TANÉV TAVASZI FÉLÉV ERASMUS+ HALLGATÓI SZAKMAI GYAKORLAT MOBILITÁSI-PÁLYÁZAT BEADÁSÁHOZ A Testnevelési Egyetem pótpályázatot hirdet szakmai gyakorlat célú Erasmus+

Részletesebben

42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon?

42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? 42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? 2000. óta létezik az Európai Unió egységes kultúratámogató programja. A korábbi

Részletesebben

SZE Tudományszervezési és Nemzetközi Osztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen

SZE Tudományszervezési és Nemzetközi Osztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen SZE Tudományszervezési és Nemzetközi Osztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen Miért érdemes pályázni Mit kínál a SZE? Erasmus+ Egyetemi részképzési

Részletesebben

Campus Hungary Pályázati Felhívás hallgatók számára

Campus Hungary Pályázati Felhívás hallgatók számára Campus Hungary Programigazgatóság Projektazonosító: TAMOP4.2.4B/1-11/1 és TAMOP4.2.4B/2-11/1 Campus Hungary Pályázati Felhívás hallgatók számára A a Nemzeti Kiválóság Program - Campus Hungary, K+F projektekhez

Részletesebben

SZE Nemzetközi Projekt Központ Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen

SZE Nemzetközi Projekt Központ Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen SZE Nemzetközi Projekt Központ Mészáros Márta/Lazányi Andrea Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen Miért érdemes pályázni Mit kínál a SZE? Erasmus+ Egyetemi részképzési pályázat

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázat célja:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázat célja: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara pályázatot ír ki a 2016/2017-os tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban

Részletesebben

HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT /2017-es TANÉV

HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT /2017-es TANÉV HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT - 2016 /2017-es TANÉV A Színház- és Filmművészeti Egyetem pályázatot hirdet az egyetem hallgatói részére ERASMUS +- ösztöndíj elnyerésére európai felsőoktatási intézménybe

Részletesebben

CEEPUS Central European Exchange Program for University Studies

CEEPUS Central European Exchange Program for University Studies CEEPUS Central European Exchange Program for University Studies Nemzetközi pályázati lehetőségek a felsőoktatás fejlesztésében Európán belül és a világban 2014. november 3. Kilin Emőke 16 CEEPUS tagország

Részletesebben

Erasmus+ hallgatói jelentkezési lap

Erasmus+ hallgatói jelentkezési lap Erasmus+ hallgatói jelentkezési lap Az űrlap a Kaposvári Egyetem hallgatóinak készült, akik Erasmus+ hallgatói tanulmányútra vagy szakmai gyakorlatra pályáznak a 2015-2016-os tanévre. 1.A jelentkező hallgató

Részletesebben

A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM REKTORÁNAK 24/2012. SZÁMÚ UTASÍTÁSA. az Erasmus Program megvalósításának rendjéről

A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM REKTORÁNAK 24/2012. SZÁMÚ UTASÍTÁSA. az Erasmus Program megvalósításának rendjéről Hatály: 2013. 03. 15. - A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM REKTORÁNAK 24/2012. SZÁMÚ UTASÍTÁSA az Erasmus Program megvalósításának rendjéről (EGYSÉGES SZERKEZETBEN AZ 5/2013. SZ. REKTORI UTASÍTÁS EZEN UTASÍTÁST

Részletesebben

A Sapientia EMTE oktatói és adminisztratív személyzetének Erasmus mobilitási szabályzata. I. Erasmus oktatói mobilitás

A Sapientia EMTE oktatói és adminisztratív személyzetének Erasmus mobilitási szabályzata. I. Erasmus oktatói mobilitás 1403/2013.07.19. szenátusi határozat 5. melléklet A Sapientia EMTE oktatói és adminisztratív személyzetének Erasmus mobilitási szabályzata I. Erasmus oktatói mobilitás 1. Általános rendelkezések Jelen

Részletesebben

A KPVK pályázatot ír ki a 2017/2018-as tanévben Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási programban való részvételre

A KPVK pályázatot ír ki a 2017/2018-as tanévben Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási programban való részvételre A KPVK pályázatot ír ki a 2017/2018-as tanévben Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási programban való részvételre PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Művészeti Kar. A pályázat célja:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Művészeti Kar. A pályázat célja: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem a pályázatot hirdet a 2016/2017-es tanévben ERASMUS+ HALLGATÓI SZAKMAI GYAKORLAT mobilitási programban való részvételre A pályázat célja: A gyakorlat egy másik

Részletesebben

1. A pályázat célja. 2. A pályázásra jogosultak köre. 3. Támogatható tevékenység. 4. A programban részt vevő országok. Az ERASMUS+ programról

1. A pályázat célja. 2. A pályázásra jogosultak köre. 3. Támogatható tevékenység. 4. A programban részt vevő országok. Az ERASMUS+ programról PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ a 2018 2019. évi ERASMUS+ HALLGATÓI SZAKMAI MOBILITÁSI-pályázat beadásához A pályázati jelentkezés papíralapon történik: jelentkezési lap, képzési megállapodás, önéletrajz,

Részletesebben

CEEPUS Central European Exchange Program for University Studies Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram

CEEPUS Central European Exchange Program for University Studies Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram CEEPUS Central European Exchange Program for University Studies Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram Hálózati pályázatok Nemzetközi pályázati lehetőségek a felsőoktatásban Információs nap 2016. október

Részletesebben

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája?

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája? MEMO/11/406 Brüsszel, 2011. június 16. Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai kártyája? Nyaralás: álljunk készen a váratlan helyzetekre! Utazást tervez az EU területén, Izlandra,

Részletesebben

ERASMUS ÖSZTÖNDÍJAT ELNYERT HALLGATÓK TEENDŐI

ERASMUS ÖSZTÖNDÍJAT ELNYERT HALLGATÓK TEENDŐI ERASMUS ÖSZTÖNDÍJAT ELNYERT HALLGATÓK TEENDŐI I. TANULMÁNYI PROGRAM / SZAKMAI KÉPZÉS MEGTERVEZÉSE, TANULMÁNYI SZERZŐDÉS / KÉPZÉSI MEGÁLLAPODÁS (LEARNING AGREEMENT) MEGKÖTÉSE, JELENTKEZÉSI LAP ELKÜLDÉSE

Részletesebben