Az illuzionista. De la Motte kastély, Noszvaj Szaktudás Kiadóház Rt.

Átírás

1 Az illuzionista De la Motte kastély, Noszvaj 2016 Szaktudás Kiadóház Rt.

2 Az illuzionista De la Motte kastély, Noszvaj Írta: Varga Kálmán Szerkesztette: Buza Péter Fotó, tipgráfia, stúdiómunkák: Sebestyén László

3 N agyobb a méreténél. Előkelőbb a rangjánál. Az illuzió mesterműve. De la Motte kastély, Noszvaj. Előképének, a település s birtok első udvarházának építtetője tipikusan olyan család volt, melynek hivatalviselő férfi tagjai a közigazgatásban bizonyították udvarhűségüket, rátermettségüket, megszerezve a főnemesi címet is. A cím azonban itt jelesül a Szepessyek bárósága, nem jelentett versenyképességet a roppant gazdaságú és az országos politikában mértékadó famíliákkal. Ráadásul az 1770-es években éppen felemelkedő család anyagi helyzetében szinte azonnal törés mutatkozott, s a ház félkész állapotban gazdát cserélt. Így lett befejezése, klasszikus kastéllyá alakítása már a következő tulajdonos, a Vécsey De la Motte házaspár műve, jóllehet ők sem tudtak kitörni a középbirtokosi státusból. Mintegy másfél évtizedes regnálásuk után az Almásyak nemesi ága válik tulajdonossá, majd a 19. században a Steinhauserek és a Gallasyak tehetős, de sem személyes teljesítményükben, sem anyagi helyzetükben nem kiemelkedő családok. Csupán a fenti névsorban utolsóként említett família az, amelynek megjelenésével az anyagi tehetség alaphelyzete valamelyest megváltozik. Gallasy Gyula miután neki, s főleg feleségének, Steinhauser Bertának igényes, polgári életmódját a régi ház elöregedett infrastruktúrájával nem tudja kiszolgálni új udvarház építésébe fog Noszvaj határában, ahol aztán tartósan be is rendezkedik. Berta háza, a Berta major és az egykori De la Motte rezidencia ugyan egy kézbe kerül így, sőt 1939-ig, élete utolsó harminc évében az utóbbiban lakik Berta, Gallasy korán megözvegyült asszonya, a kastély épített státusában semmiféle érdemi változás nem történik. (Miközben a Berta major udvarháza lényegében mind a mai napig most wellnes-hotelként szolgálva, régi, száztíz éves épített értékeit megőrizve, változik, bővül.) A török (1699) és a kuruc (1711) harcok lezárultával vált nyilvánvalóvá, hogy az ország koronás főit hosszú távon a Habsburgok adják, és hogy a Magyar Királyság jövőjét a meglévő feszültségek ellenére is a nyugati keresztény államok közösségéhez való tartozás határozza meg. Évszázados belső békeidőszak vette ekkor kezdetét, alapot teremtve a gazdasági és társadalmi élet regenerálódásához. A normalizálódás együtt járt a hódoltság alatt és a háborúkban elpusztult vidékek újbóli benépesedésével, a városok és falvak újjáépítésével. Az uralkodó, a divatos stílus az Európában már a 16. századtól domináló és a 17. században kiteljesedő barokk. Annak is osztrák közvetítéssel terjedő német, ritkábban franciás vagy itáliai hatású változatai, s ahogy időben haladunk előre, a 18. század végétől lecsendesedő, klasszicizmusba hajló árnyalatai. Az ezekben az évtizedekben stabilizálódó viszonyok és az erjedő kulturális/művészeti élet jelenségei közé tartozott a főúri kastélyépítészet kibontakozása is. Első virágkora a század progresszivitását nevével fémjelző Mária Terézia ( ) időszaka, a teréziánus kor. Persze a több mint kétszáz akkor épült

4 kastély között a legnagyobb és a nyugatiakkal vetekedő minőségű együtteseket a legfelső arisztokrácia tagjai, az Esterházyak, Pálffyak, Grassalkovichok emelik a század második harmadától, egyszersmind mintát adva a szerényebb gazdasági potenciállal rendelkező, szokásosan katonai vagy hivatalnoki karriert befutó és saját székhelyet teremteni törekvő birtokos nemességnek. Az így született épületek adják ma a magyarországi állomány javát. Noszvaj kastélya is ez utóbbi körbe tartozik, de két figyelemre méltó, egyedinek nevezhető sajátossággal. Az egyik legfontosabb, és az építészeti kialakításban is tetten érhető jellemzője, hogy számos tulajdonosváltást élt meg. Lényegében ennek köszönhető, hogy az épület alapvetően az építés, illetve 18. század végi állapotában maradt ránk: komolyabb bővítésekre vagy átépítésekre a különböző időszakok tulajdonosainak nem volt anyagi lehetőségük. (Egyedül Gallasyéknak lett volna, de lényegében nem ezt, hanem az 1900-as évek elején épült új udvarházukat tekintették otthonuknak, ami paradox módon ugyanezt a státust erősítette.) Ezért lett, lehet közepes mérete s csupán lokális történeti jelentősége ellenére a hazai kastélyállomány egyik egészen sajátos, szinte kuriózum számba menő együttese. Egyediségének további elemei építészeti tervezésének nagyvonalúsága, miniatürizált nagysága, finom belsőépítészeti megoldásai, a faldekorációk sajátos kompozíciója. Utóbbiak a magyarországi képzőművészet barokk kori történetében is elő-

5 kelő helyet biztosítanak Noszvajnak: a kastély öt 18. századi terme közül négynek a témaválasztása páratlan, hazai viszonylatban nem ismerünk olyan világi épületet, amely hasonlóan izgalmas falképeket őrizne. (Külföldön is csupán elvétve.) A miniatürizált nagyság tulajdonképpen azt jelenti, hogy az épület kívül-belül, és ugyanígy épített környezete is a tervező és a megrendelő megvalósult koncepciójának köszönhetően, nagyobbnak, reprezentatívabbnak, előkelőbbnek látszik, mint amilyen valójában. Bravúros megoldások egész sora szolgálja ezt az illuziót, előnyösen emelve ki a noszvajit a magyarországi kiskastélyok sorából. A De la Motte kastély megjelölés, a francia eredetű grófi család keresztszülősége és nevének elterjedése az 1970-es évek elejére-közepére vezethető vissza, részben a nem kellően feltárt építéstörténeti forrásoknak, részben pedig az évente itt megrendezett műemlékvédelmi nyári egyetemek tudományos és szakmai súlyának, népszerűségének köszönhetően. De nagyon is a helyén van ez a mostanra megszilárdult névhasználat. A noszvaji rezidencia egyediségét, kiemelendő értékét a fentebb elemzetteken túl a vélhetően a De la Motte Antal gróf egyéniségére utaló részletekben jelölhetjük meg. Kastélyépítészetünk eme gyöngyszemének bemutatása így a hazánk történelmében többször fölbukkanó, a francia múltban gyökerező família históriáját is közelebb hozza hozzánk. A névadó színre lép A család gyökereit a középkori Normandiában kereshetjük, ahol úgynevezett pápai vallon lázadás alkalmi vezére volt. A zsoldfizetés elmaradása és egyéb ellátási gondok miatt a töröktől Joué du Plain kisvárosában ma is áll egy várkastély, a Château de la Motte. De tucatnyi várat és kastélyt találunk Észak és Közép Franciaországban, sőt Hollandiában is, melyet valamikor gadta meg az engedelmességet és kezdett fosztogatásba. A fő fenyegetett Pápa várában mintegy másfélezer vallon zsoldos ta- egy Motte birtokolt vagy valamilyen módon kötődött hozzá. A kezdeményező ez a francia földről jött katona volt. A helyszínre Motte szó jelentése rög, göröngy, halom, domb francia nyelvterületeken számos földrajzi névben is szerepel. A la többnyire lett De la Motte-ot is megölték. vezényelt császári katonaság leverte a vallonokat és sokak mel- névelőként használatos, a de szócska viszont a latinból származó francia nemesi partikula, szokása egyébként Magyaror- rokonságban állt két másik, ugyanebben az időben Magyaror- Nem kizárt, hogy a szerencsétlenül járt lázadóval valamilyen szágon is megfigyelhető. Nemesi birtokra, helyre utalt, amelynek a név viselője a bárója, grófja, hercege, vagy egyszerűen előbbi mérnök kapitány 1604/5-ben Mátyás főherceg a készágon katonáskodó De la Motte testvér, Johann és Peter. Az csak a földesura. sőbbi II. Mátyás királyunk ( ) mellett szolgált, Péterről Az első De la Motte, aki a magyar történelem lapjain felbukkan, egy keresztnevében és közelebbről nem ismert katonatiszt, magyar végeken, ott voltak Érsekújvár ostrománál a védők kö- nincs közelebbi adatunk. Mindketten három évet viaskodtak a aki a Tizenötéves háború idején ( ), az 1600-ban kitört zött is, amikor Bocskai István erdélyi fejedelem ( )

6 A De la Motte család pecsétcímere (1820) vidéknek számító dél francia Le Chambon sur Lignon márkija címet is elnyerhették. Ő maga az észak franciaországi Lotaringia hercegének, Lotaringiai Ferencnek ( ) a szolgálatában állt, aki, miután 1736-ban feleségül vette Mária Teréziát, Bécsbe tette át a székhelyét. De la Motte követte 1745-ben német római császárrá koronázott urát, s mellette maradt az öröpróbálta bevenni az erősséget (1605). Valószínűleg Johann lehetett a magasabb rangú és a gazdagabb, mert halálakor ban vagy 1614-ben 300 forintot hagyott a pozsonyi ferences templom rendbehozatalára, ahová temetkezett. Száz évvel később a kurucok között találkozunk egy újabb De la Motte-tal. A francia Napkirály, XIV. Lajos ( ) a Rákóczi szabadságharc támogatására mintegy nyolcvan tisztjét küldte a fejedelem udvarába, s az ide vezényelt katonákkal érke- Püspök és hugenotta tábornok Hasonlóan sok más nemesi családhoz a De la Motte-ok is számos ágra bomlottak, és olyannyira szétszóródtak, hogy gyakorta a rokonsági szálak se bogozhatók ki közöttük. A francia és leginkább a német területeken bukkannak fel, a legkülönbözőbb státusokban. Volt közöttük például püspök: Pierre Lamber de la Motte ( ); író és színművész: Antoine Houdar de la Motte ( ); admirális: Toussaint Guillaume Picquet de la Motte ( ); és a porosz II. Frigyes hadseregében szolgáló hugenotta tábornok: Heinrich August de la Motte Fouqué ( ), akinek unokája, Friedrich Heinrich Karl de la Motte Fouqué ( ) rövid katonai szolgálat után a német romantika egyik jeles írójaként ismert. Feltűnik egy De la Motte a 18. századi Európa alighanem legnagyobb botrányában, a francia királynét, Marie Antoinettet érintő úgynevezett nyakék hamisítási ügyben is. E szélhámosok bandájához tartozott Antoine Nicolas de la Motte ( ) és felesége, Jeanne de Valois Saint Remy ( ), akiket leleplezésük után elzárásra, életfogytig tartó gályarabságra ítéltek, ám végül mindketten megszöktek az igazságszolgáltatás elől. zett Magyarországra 1704-ben Antoine De la Motte ezredes, aki uralkodója megbízásából előzőleg II. Erős Ágost lengyel király ( ) seregében szolgált. De la Motte közelebbi életrajzi adatait sajnos nem ismerjük tehetséges és képzett hadmérnök hírében állt, s mint a tüzérségi fegyvernem szakértője korábban az erődítési tudományok apostolaként tisztelt Sebastien le Prestre de Vauban ( ) francia marsall segédtisztje volt. Feladata a kuruc kézben lévő várak megerősítésére, a hadszertárak és a korszerű tüzérség megszervezésére, felügyeletére terjedt ki. Többször kitüntette magát, érdemeit királya a Szent Mihály renddel ismerte el. A kettős szolgálatban álló francia és a kuruc tisztek között nem volt feszültségmentes az együttműködés, néhány franciában felmerült a hazatérés gondolata. De la Motte ben jelezte közvetlen felettesének, Pierre Puchot Des Alleurs ( ) márkinak, hogy be akarja fejezni magyarországi szolgálatát. Mivel erre nem kapott engedélyt, maradt, működése 1710-ig követhető a forrásokban. S noha későbbi sorsára nincsenek adataink, az előzőek alapján valószínűsíthető, hogy az országból 1710 februárjában távozó Des Alleurs után, talán kora ősszel hagyta el Rákóczi udvarát. Személyével kapcsolatos az a makacs legenda, hogy nálunk telepedett le 1711-ben, s hogy Feleden temették el. Nos, a szlovákai településen valóban nyugszik egy szintén ezredes és szintén De la Motte Antal (Antoine), aki azonban jóval később élt, mint kurucszövetséges névrokona. A mi emberünk sírja a feledi, ő az, akinek felesége a Szepessyéktől Noszvajt megvásárolta. Mielőtt a noszvaji kastélyhoz közvetlenül kapcsolódó De la Motte személyére térnénk, néhány mondat erejéig meg kell még említenünk legalább egyet, aki ezen a néven forgolódott hazánk történelmében: a bretagne-i eredetű francia természettudóst és orvost, Belsazár Hacquet De la Motte-ot (1739/ ), akinek tudósként volt némi köze hozzánk. Az Ausztriában letelepedett egyetemi professzor ben uralkodói támogatással, leginkább gyalogosan utazta-járta be a monarchiát, és természetrajzi, geológiai megfigyeléseit később számos könyvben publikálta. Kutatásai során a Magyar Királyságot sem hagyta ki, éppen az ő munkássága révén vannak ismereteink a Kárpátok 18. századi természetföldrajzi viszonyairól. A viszonylagos időbeli közelség ellenére nem találunk közvetlen családi kapcsolatot a fent említett, s a vezérlő fejedelmet szolgáló, illetve a könyvünk témájához már szorosan kapcsolódó újabb magyar De la Motte, a budai kis palotát építő Jolly des Aulnois de la Motte Ferenc Károly között. (Bár akárcsak Rákóczi tüzére ő is mérnökkari tiszt volt és az osztrák hadseregben ezredesi rangot ért el.) A gyér források tanúsága szerint Ferenc Károly felmenői a középkori Pikárdiából (Franciaország) származtak, és a hugenotta

7 kösödési háborúk alatt is. (A bécsi Udvari Haditanács irataiban először 1741-ben említik a nevét.) Hogy az 1750-es évek előtt szolgálatát hol teljesítette, illetve milyen frontokon harcolt, nem tudjuk, de a csehországi Budějovicé-ben bizonyára hosszabb időt tölthetett, mert egyik fia ott született 1738-ban. Ferenc császár olyannyira elégedett volt tisztjével, hogy 1760-ban birodalmi gróffá emelte. Grófi címere egy kék mezejű pajzs, közepén vízszintesen ezüst sávval, melyen öt kis vörös kereszt látható. A pajzs felső részében két egymással szembeforduló arany oroszlán, a sáv alatt arany szív tűnik elő. A pajzson grófi korona, alá a család jelszavát kanyarították latinul: Corde et fide viriliter aude. (Szívvel és hittel férfi módra merj!) De la Motte majdani birodalmi grófnak aki nem magyar egységeknél, hanem a császári csapatoknál szolgált lehetősége nyílott arra, hogy alaposan megismerje a budai várat, mivel 1752-ben őt bízták meg az új erődítési vonalak tervezésével és kitűzésével. Alighanem ekkor érlelődött meg benne a gondolat, hogy az éppen kiépülő új királyi rezidencia közelében házat vegyen, majd abból reprezentatív kis palotát alakítson ki. A vásárlásra rangemelésének évében került sor. Választása egy budavári, a 18. században még a vár főterének számító helyen, a mai Dísz tér nyugati oldalán álló és akkor még földszintes épületre esett, melyet aztán emelet ráépítésével kis palotává alakított. A választásban nyilván szerepet játszott az is, hogy a tér nyugati házsora Buda visszavétele (1686) óta hagyományosan a császári tisztek lakhelye volt. Nem zárható ki, hogy Ferenc Károly és a német eredetű grófi famíliából származó, adataiban ismeretlen Hohenberg Krisztina házasságából több utód is született, jelenleg azonban csak két fiúkról ismerünk néhány konkrétumot. (Egy Ferenc nevű bukkan fel Variációk egy névre A De la Motte-ok családi neve már a 18. század elejétől különféle változatokat mutat a forrásokban és a kortársak is többféleképpen írják. A Rákóczi seregében szolgáló tüzérezredest például leggyakrabban La Motte -ként vagy Lamotte -ként említik, de a fejedelem néha egyszerűen csak Mothe -nak jegyzi. A noszvaji kastély 1782-es adásvételi szerződésében Antalnál a de Lamothe variáció szerepel, az egri káptalan egyik iratában pedig ugyanekkor Groff de Motte. Vályi András enciklopédikus munkájában ( ) Gróf Lamott -ot olvashatunk és a korban előfordul a Gróf Dela Motte forma is. A Pécsett elhunyt Károly az egyik katonai forrásban Gróf la Motte (1768), egy másikban de Lamot (1813). A 19. században, miután a család beilleszkedik a hazai nemesi társadalomba, már ritkábban találkozunk a név elírásaival. Madách literatúrájában bukkan fel még verscímként a Lamotte, de ez a forma hangulati célzatú lehet, mert az író másutt korrektül írja a nevet. Kései fehér holló Szmrecsányi Miklós 1930-ban kiadott, Noszvajnak is pár sort szentelő Eger környéki bédekkerében a Gróf Lamotte használata talán az említett budapesti főpolgármester-helyettes, Lamotte Károly akkori közismertségének tulajdonítható. De la Motte Antal egyik fia, Károly, Gömör vármegyei követ (1820-as évek) még harmadikként, mérnökkari őrnagyként említve.) Egyikük, az ugyancsak katonai pályára lépő De la Motte Károly ( ), eredeti nevén Karl Jolly des Aulnois de la Motte, aki 1768-ban Hadik András ( ) huszártábornok adjutánsa volt, majd János főherceg ( ) dragonyos ezredében szolgált. Császári tisztként 1790-ben őrnagy, 1793-ban alezredes, 1796-ban pedig ezredes ben kapott tábornoki rangot, neve így szerepel a franciákkal 1792-ben kirobbant és elhúzódó háború tábornoki karának névsorában. Nőtlen maradt, s miután kivette a részét a Napóleon elleni küzdelmekből és nyugállományba vonult, Pécsen telepedett le, ott hunyt el május 24-én. A másik fiú, Antal ( 1800), azaz Antoine Jolly des Aulnois de la Motte gróf volt az, akit az 1790/91. évi országgyűlésen honosítottak, és további egyenes leszármazóival együtt magyar főne- Madách rokonai De la Motte Károly ( ) leánya, Izabella ( ) az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kormányát szolgáló, a megtorlás során kivégzett Csernyus Emánuelhez ( ) ment feleségül. Házasságukból egy gyermek született, a magas kort megélt Emma ( ). Emma párja a nagy író testvére, Madách Károly ( ) lett, így nőágon a De la Motte-ok a Madách famíliával kerültek rokonságba. (Az esküvő 1854-ben volt.) A kapcsolatok Madách Imre munkásságában is kimutathatók: Izabella anyjának, Szapáry Lujzának (1780/ ) a sírkövére ő költött feliratot, melynek kézirata D. l. M. Grnő sírjára címmel az író hagyatékában fennmaradt. Egy másik irodalomtörténeti kuriózum, hogy Emma testvére, Róza ( ) ihlette Madáchot két vers megírására. Az egyik A galambok című költemény, a másik az Emléklapokra ciklusba tartozó Lamott R. Sőt, úgy tűnik, az írót nemcsak a család hölgytagjai késztették verselésre, hanem az egyik férfi, a konzervatív főispáni helytartó De la Motte Antal ( ) is igaz, a Nógrádi képcsarnok -ban pattogó rövid jellemzések között a Gr. De la Motte Ant. című kétsoros nem éppen hízelgő arra nézve, akiről írták

8 Egy De la Motte lány, Klotild (Gömöry Jánosné) sírköve Feleden Madách Imre költeménye De la Motte grófnő síremlékén: ÖZVEGY HA MEGKIVÁNTAD MÁR A PIHENÉST, GR. MEG KELL NYUGODNUNK, HOGY SÍROD- DE LA MOTTE KÁROLYNŐ BA TÉRTÉL SZ: GR. SZAPÁRY ALOYSIA DE A KI MÁR UGY EL KÉNYEZTETÉL MEGHALT OCT: 5ÉN EZ ELSŐ BÚNÁL MELLYET MOST OKOZTÁL: ÉLETÉNEK 74K ÉVÉBEN. BÁR TUDJUK, SÍROD NÉKED MENYET ÁD MINDÉG MÁSOK JAVÁRA FÁRADÁL, TE IS EL NÉZED, HOGY SZEMÜNKBEN MINDÉG CSAK MÁSOKNAK KEDVÉÉRT KÖNNY ÉLTÉL, ÁLL. mesként a diéta állandó tagja lett. Ő is katonaember, 1785-ben a toscánai ezred alezredese, a honosításkor már császári ezredes előtt egységével megfordult Erdélyben is. Először a Hétéves háborúban ( ) jeleskedett, majd a tűzvonalban verekedte végig az 1778/79-es bajor örökösödési és az ban kiújuló osztrák török konfliktust. Személyes bátorságán és egy fejsérülésen kívül kimagasló teljesítményt nem jegyeztek fel róla, s jelentősebb vagyonra sem tett szert. Antal gróf döntött úgy, hogy végleg Magyarországon marad ben özvegy báró Vécsey Annát ( 1798) feleségül véve a pár az első években valószínűleg a Vécseyek feledi (Jesenské, Szlovákia) birtokán, majd a Szepessyektől 1782-ben megvásárolt noszvaji kastélyban rendezte be otthonát. A budavári palota A budavári De la Motte palota homlokzata A budavári Dísz tér 15. alatti szerény homlokzatú épület története a középkorban kezdődik, amikor még két kisebb ház állott a helyén. Tulajdonosaik közül több kézműves nevét ismerjük: 1454-ben Váczi Miklós ötvös, 1457-ben Henrik íjgyártó, majd örökösei, 1479-ben Dénes posztós, Péter nyerges és Prokop késes, 1487-ben pedig Olasz Márton szabó. Egy, Buda töröktől való visszavétele utáni, 1696-os összeírás a két házról a következőket rögzíti: No 4. Ház a Fő téren, homlokzata 7 öl 2 láb, hátoldala 4 öl, 3 láb, mindkét oldala 19 öl, egyforma hosszú, részben még jó falai, boltozatai és 1 pincéje van. Waigl Fülöp polg. fakereskedő. No. 5. Ház a Főtéren, homlokzata 5 öl, 4 láb, hátoldala 6 öl, mindkét oldala 19 öl, egyforma hosszú. Teljesen elpusztult romhalmaz. Waigl Fülöp polg. fakereskedő. A leírás szerint a romos épületeket 1723-ban Schulz János Lőrinc asztalosmester és neje szerezte meg. Valószínűleg ők egyesítették a két telket és emelték rá az első, még földszintes, dongaboltozatos helyiségekből álló épületet, megőrizve a vár alatti barlangrendszerhez kapcsolódó pincét. A palota ma látható megformálása már a 18. század hosszú békeidőszakában elterjedő barokk stílus műve, és a Schulzék utáni tulajdonosok nevéhez köthető ban vétel útján került az ugyanebben az évben osztrák grófi címet szerző De la Motte Ferenc Károly és felesége, Hohenberg Krisztina tulajdonába. A szakmai vélemények megoszlanak atekintetben, hogy vajon De la Motte, vagy a későbbi tulajdonos, az épületet 1773-ban megvásárló Beer József Kajetán császári és királyi katonagyógyszerész alakította-e ki a ma ismert palotát, benne az öt teremből álló emeleti és barokk rokokó figurális falképekkel ékes szobasort. Mindenesetre nehéz elképzelni, hogy a főnemesi rangra emelkedő császári tiszt, De la Motte Ferenc megelégedett volna a földszintes, lényegében az asztalosmesterséghez szükséges széles kapualjból, egy üzlet/műhely jellegű helységből és legföljebb két szűk szobából/konyhából álló épülettel. Annál is kevésbé, mivel munkája, a királyi palota kiépítésével párhuzamosan folyó erődítések szervezése is tartósan ide kötötte, s ezekben az években még esélye volt a királyi rezidencia hosszú távú, rendszeres uralkodóházi használatának. (Aligha véletlen így az is, hogy éppen az 1770-es évek elejére esik amikorra nyilvánvalóvá vált, hogy Albert herceg helytartói székhelye sem lesz Budán a palota továbbadása a Beer családnak.) Ráadásul tudjuk, hogy Beer József Kajetán már az 1760-as évek közepén bérbe vette a földszintet, ahol patikát rendezett be, a De la Motte családnak tehát az emeleten kellett laknia, aminek lennie kellett. A logika mindenképpen azt sugallja tehát, hogy a reprezenatív ház építését a De la Motte család közötti időszakára datáljuk, még akkor is, ha az emeleti szobák szakrális jellegű falképei és rokokóba hajló díszítőfestései részben vagy egészben a következő tulajdonos alatt készülhettek. A Beer család az 1780-as években a palotát bérbe adta, majd 1807-ben értékesítette, ezt követően a második világégésig számos tulajdonosa volt. Az 1944/45-ös harcok alatt komoly károkat szenvedett. Az 1950-es években felújították, a barokk térszerkezetet megtartották, a 18. századi freskókat restaurálták. Az Országos Műemléki Felügyelőség létrejöttével (1957) a palota lett az erősödő műemlékvédelem egyik központja, s miközben földszintjén postahivatal működik, emeleti termeiben és az újabban emelt hátsó épületekben ebbéli funkcióját mind a mai napig betölti.

9 Így érkezett meg a család az Eger melletti településre, hogy aztán új nevet adjon legjelesebb világi épületének, amelynek leírása lesz ennek a kötetnek a legfontosabb fejezet-sora. Utódai Nógrád és Gömör vármegyékben birtokos, hivatalviselő vagy katonai szolgálatban álló magyar főurakká váltak. Egyik fia például, a Szapáry családba nősült Károly ( ), Gömörben emelkedett közéleti szereplővé, és az országgyűléseken megyei követként vett részt ha nem is élvonalbeli politikusként a reformkor pezsgésében. Család- és irodalomtörténeti érdekesség, hogy egyik leánya, Izabella / / ágán a Madách családdal is rokonságba kerültek.) Károly fia, a honfoglaló nagyapa nevét viselő Antal ( ) igazi konzervatív hivatalnokként császári királyi kamarás címet szerzett, s rövid életének végén a főispáni helytartósági rangot is kiérdemelte. A reformkori forrásokban rendre udvarhű figuraként olvashatunk róla, nem vett részt az 1848/49-es szabadságharcban sem. Az ő fiai viszont, a franciás nevet kapott Toussaint ( ) és Artúr ( ) újra a katonai pályát választották. Az előbbi ő már nem császári, hanem magyar huszár főhadnagyként éppen egykori földijei, a franciák ellen vívott vesztes solferinói csatában (1859) esett el, Artúr viszont túlélte a háborúkat és békeidőben, Budapesten élte nyugállományú éveit. A család különösen leányágon szétszóródó kései leszármazottai közül még említsük meg a nevét már magyarosan Lamotte-nak író Károlyt ( ), a kiváló bankárt, Budapest közötti alpolgármesterét. Az 1942-ben Nyergesújfalu díszpolgárává választott Lamotte még egy arisztokrata származású hölggyel lépett frigyre, de ez már csupán egy letűnő világ utolsó zöngéje volt. A Forgács Eszterrel ( ) kötött házasságából származó gyerekek közül 1945 után több emigrált, s a pár életének utolsó időszakát a világtól elvonultan, leányfalui házukban töltötte. Az udvarház építői, a Szepessyek Vécsey Anna bárónő, De la Motte Antal felesége 1782-ben vásárolta meg a noszvaji birtokot, és a még nem egészen elkészült kastélyt. Az építkezés, amelyet az eladó, Szepessy Sámuel ( 1797) 1775-ben kezdett el, befejezetlen a kontraktus megkötése idején és a ház alapterülete is kisebb a mainál. Ez a hét év így is alapot ad arra, hogy egy, a régi udvarház helyén kiteljesedő reprezentatív épület megálmodója szerepében tiszteljük a Szepessy családot. A família kétségen felül bizonyítható történelme a 16. században kezdődik. Az akkori nemzedékek férfi tagjai királyi szolgálatban álltak, Buda környékén és a Debrecen melletti Szepes településen voltak birtokaik, Budán lakásuk is. Miután a törökök 1541-ben feldúlták Buda várát, Eger mellé, majd az egri vár elestekor (1596) Miskolcra húzódtak. A Szepesen gazdálkodók szintén a török elől kényszerültek menekülésre, A Szepessy címer A századra visszanyúló ősi nemesi címer csücskös talpú pajzs, kék mezejében zöld hármas halmon arany leveles korona, melyből ezüst színű unikornis nő ki, mellső lábai az alsóval azonos koronát tartanak. A címerpajzs tetején zárt, szembe néző sisak, a rajta lévő koronából, ugyanolyan egyszarvú ágaskodik föl koronával, mint alul. A címertakaró színe kék és arany. A bárói cím elnyerésétől (1775) használt családi címer már négyelt, szívpajzzsal bővített nagyobb pajzs. Első mezejében ezüst alapon vörös kar tartotta kardon levágott török fej. A második és harmadik mező színe arany, bennük ágaskodó és kardot tartó vörös griffek, a negyedikben pedig vár rajza. A középre ékelt ötödik kék mezőben szárnyak övezte két szembenéző egyszavú arany gyöngyös koronát tart. A sisakdíszek fölött a pajzsmezők motívumai ismétlődnek: vörös és ezüst takaróval a török fejet vágó kard, vörös és arany takaróval a griff, középütt újra az unikornis kékezüstben. A címert egy természetes színű sas és egy ezüst oroszlán tartja.

10 Kastélyok Sályon A Szepessyek birtokolta észak magyarországi Sály településen egykor két kastély is állt. Az egyiket a báróságot megszerző Szepessy László emelte 1770 körül, a másikat fia (a noszvaji házat is építő), Sámuel. Valószínűleg a maga ágának építtette ez utóbbit, amely 1779-ben már állt, és az egykorú leírás szerint Rezidenciális ház szilárd építő anyagból, kétszintes zsindelytetős, jó beosztású és alkalmas helyiségekkel van ellátva, fallal övezve, gazdasági épületek, terjedelmes kertek vannak körülötte. Mikor Sámuel testvére, Mária ( ) 1783-ban férjhez ment báró Eötvös Ignáchoz ( ) Eötvös József ( ) író, költő, vallás és közoktatási miniszter nagyapjához, hozományul kapta a kastélyt és a hozzá tartozó birtokot. Sámuel, aki 1782-ban Noszvajt eladta, ekkor már a másik, apja 1776-ban bekövetkezett halálával megürült rezidencián élt: élete végéig. Az általa építtetett, egykor a mai méreténél jóval szerényebb kastély így lett Eötvös, majd a 19. század végétől a szamosújvári eredetű örmény Gorove család tulajdona. Az épület ma látható formáját 1868-ban nyerte el, amikor szárnyait kibővítették után államosították és közel húsz évig lakatlan volt. Az erősen leromlott kastélyt 1965-ben állították helyre, egészségügyi intézményként hasznosították. Jelenleg mozgássérülteket gyógyító intézet működik itt, az öregebb Szepessy kastély pedig iskolának ad otthont. és a nemesi előnevüket adó, 1550 körül megszerzett dél borsodi Négyesen találtak új otthonra. A következő évtizedek során alakultak ki főbb birtokaik, az említett miskolci és négyesi mellett Berente és Vatta, majd Sály központokkal. A családnak nemességet és stabil gazdasági alapokat szerző alakja Szepessy Pál ( ) volt, aki bekapcsolódott a Thököly féle kuruc szervezkedésbe, érdemi tisztségeket töltött be a vármegye közéletében és követként vett részt az országgyűlésben is. A 17. században a család már jól elkülöníthetően két főágra bomlott, 1760-ban Miskolc város második legvagyonosabbjaként tartották számon. Az idősebb, a református ág Pál öccsétől, Mátyástól (1632? 1675) ered, és utódai egészen a 20. századig nyomon követhetők. A Noszvaj vonatkozásában fontos úgynevezett fiatalabb, 1752-ben katolizált bárói ág Pálnak János ( ) nevű fiával veszi kezdetét, aki Borsod vármegye örökös tiszteletbeli alispánsága mellett táblabírósági ülnökként, tól pedig országos postamesterként járult hozzá a família emelkedéséhez. A bárói címet János fia, a kor kis- és köznemességére oly jellemzően hivatali karriert befutó és királyi tanácsosi rangot elérő László (1719? 1776) kapta 1775-ben, Mária Terézia uralkodása ( ) alatt. Ez az ág Egerben eresztett gyökeret, és a helyi katolikus egyházközösség támogatásába is bekapcsolódott a Szepessyek fedezték például az egri Minorita templom építésekor ( ) a Nepomuki Szent János oltár elkészítésének költségeit. Kapcsolatuk ugyanakkor megmaradt az észak keleti családtagokkal, sőt a sályi birtokrészt megtartották és ott László, az első báró, 1770 körül kastélyt is emeltetett. Fia, a noszvaji ház építtetője, Szepessy Sámuel jogot tanult, s a helyi igazságszolgáltatásban jeleskedett, mint a Tiszán inneni kerületi tábla ülnöke. A nemes Vattai Battha Antóniával kötött házasságából született utódai közül többen futottak be jeles egyházi és katonai pályát. Feltétlenül ki kell emelnünk közülük az elsőszülött Ignácot ( ), aki a kor egyik haladó szellemű püspökeként írta be nevét történelmünkbe. A miskolci minoritáknál és Egerben tanult, 25 éves korában már plébános, 1808-tól pedig egri kanonok ban lett nagyváradi, majd 1828-tól pécsi püspök. Jeles egyházi író is volt, az Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta. Pécsett líceumot, jogtudományi és filozófiai tanszéket szervezett. Ő volt az, aki az es pozsonyi országgyűlésen először szólalt fel magyar nyelven, majd a későbbi diétákon egy nyelvápoló intézet felállítását szorgalmazta. Emlékét ma a pécsi székesegyház előtt 1893-ban felállított szobra őrzi. A katonai pályára lépett fiúk egyike, Antal ( ) az 1805-ös nemesi felkelésben lovassági főhadnagy, a másik, János ( ) pedig az évi, Napóleon ellen vívott gyászos kimenetelű győri csatában az inszurrekciós sereg lovaskapitányaként vett részt. Sámuelnek egyedül János fiától született a főnemesi vonalat tovább vivő unokája: Ádám ( ). Ádámnak viszont a négy leány mellett egyetlen fiú utóda volt, Árpád (1861), aki még csecsemő korában elhunyt, s mivel újabb fiú nem született, vele a Szepessyek bárói ága kihalt.

11 Az építés korszakai Az udvarház A De la Motte kastély a település délnyugati szélén, közel 15 hektáros, magas kőfallal kerített és egykori méreténél most majd háromszorta nagyobb parkban, annak keleti lejtőjén áll. Főhomlokzatával kelet felé fordul. Előtte észak és dél felől egyegy önálló, a főépülethez átjáróval megnyitott, fallal kapcsolódó melléképületet, azok között az utcafront felől kerítéssel, kapuzattal zárt díszudvar (cour d honneur) találunk. A terepadottságok miatt a díszudvar a főépület felé emelkedőt képez, mintegy felnagyítva magát a kastélyt, amelynek főhomlokzati szárnya emeletes, majd a nyugati dombra felfutó oldalszárnyak földszintesbe váltanak. Az együttes alaprajzilag kettős U alakot formáz, a megközelítést szolgáló tágas keleti és a főépület ölelte kisméretű nyugati belső udvarral. A kastély stílusa későbarokk, copf és klasszici- A kastély az század fordulóján A Szepessyek idején emelt melléképületek egyike záló elemekkel, az önálló melléképületek viszont egyszerűek, dísztelenek. Építésének idejéből vagy korai állapotáról egykorú ábrázolások, tervlapok nem maradtak fenn. Főhomlokzatának képét először a 19. század végén és a 20. század elején készített néhány amatőr fotográfia örökítette meg, ezeken kívül csak a park déli teraszáról és virágházáról ismerünk szintén ebből a korból származó felvételeket. Mai tudásunk szerint a kastély helyén a 16. században valószínűleg egy földesúri majorság állhatott. A kastély, pontosabban annak félbehagyott elődje az 1770-es évek második felében épült, rövid leírását az építtető báró Szepessy Sámuel birtokainak 1779-es lajstromában olvashatjuk: Ezen a helyen különböző újonnan emelt, szükséges épületek vannak az emeletes residentialis házzal együtt, mely még nincsen a megfelelő állapotba hozva; a díszítések is, kényelmes lakásra igen alkalmas, jó anyagokból, zsindelyfedéllel van építve, megfelelő méretű terekkel [helyiségekkel], jelentős részben fallal van körülzárva, mind díszfákban, mind pedig gyümölcsfákban bővelkedő jeles kertek tartoznak hozzá. Mint látjuk, a leírás nem egy, hanem több épületről tudósít, és ami lényeges, a residentialis ház befejezetlen. Az közötti években az építkezés valószínűleg nem is folytatódott, mert amikor Szepessy eladta noszvaji birtokát és vele együtt a kastélyt, a Vécsey De la Motte házaspárnak, az adásvételi szerződésben így indokolta meg ezt a lépését:... a noszvaji épületek, amelyeket nagy költséggel emeltettem, és még befejezve sincsenek, üresen ne maradjanak, és ennek folytán tönkre ne menjenek, miután továbbá ezen épületeknek az átköltözésem folytán semmi hasznát nem vehetem, csak terhemre volnának. A kérdés ezek után az, hogy a Szepessyek nevéhez köthető első építési periódusban emelt épületek, illetve a ma itt álló barokk együttes mennyiben feleltethetőek meg egymásnak? A válaszhoz a II. József ( ) uralkodása idején készült, úgynevezett első katonai felmérés térképe és adatfelvételi lapja

12 A Szepessy-féle udvarház alaprajza az Első katonai felmérés térképén (1782) adhat segítséget. A felmérés, melyet Heves megyében között végeztek, a kastély alaprajzát nem egybefüggően, hanem három különálló épületként mutatja. Kettő L alakú és egymással szemben, míg a harmadik az előzőek mögött és középen, a nyugati emelkedőn áll. Mindhárom épület beazonosítható: a két L alak a fentebb említett északi és déli melléképületeket mutatja, melyek akkor még meglévő rövidebb oldalukkal és a sarkukkal érintkező építményekkel néztek az utcafrontra, a harmadik pedig a mai kastély középső tömbje, de hátsó szárnyai nélkül. A mainál kisebb méretű, jóllehet emeletes úri lak volt ez, melyet a térképhez tartozó szövegben sem kastély -ként, hanem kőből épült nemesi udvarház -ként (Der Hof) adatoltak, és kertet sem jegyeztek fel hozzá. (A térkép egyébként Noszvaj településen csupán két szilárd anyagokból emelt épületet rögzített: a református templomot és ezt az udvarházat.) A mai formájára kiépített, melléképületeivel és szárnyaival kettős U alakban udvarokat körülölelő kastély alaprajzát először egy 1787-ben készült kéziratos térképen látjuk. Itt már a kiforrott, kész épületegyüttes áll előttünk, s ezen látható ismét az is, hogy az északi és déli melléképületek egykor a mai utcafrontra benyúló a 19. században elbontott kisebb épületekhez kapcsolódtak. (Ezt rögzítette két L alakként az első katonai felmérés.) A fentieket összegezve arra következtethetünk tehát, hogy a Szepessy féle rezidencia a későbbi kastély főépületének valószínűleg a bejárati előteret, az innen nyíló két szobát, a lépcsőházat és az emeleti dísztermet, illetve az ezekből megközelíthető két-két termet magába foglaló, téglalap alaprajzú középső tömbje volt. (Erre utal a déli oldalon kialakított padlásfeljáró helye is.) A nyugat felé nyúló két kis szárnyat, valamint a főhomlokzati két sarokszobát tehát így rajzolva ki a mai beépítés határait 1782 után, de még 1787 előtt toldották a meglévő épülethez. Hogy Szepessy Sámuel mikor és mely építésznek adott megrendeléssel kezdte meg az 1775-ben báróságra emelt családhoz méltó noszvaji székhely építését, egyértelműen nem rögzíthető. Beszédes adat mégis, hogy 1775-től nagy összegű kölcsönöket vett fel, s mivel tudjuk, hogy 1779-ben már Sályon is állt egy újonnan emelt kastélya, e kölcsönöket jórészt a párhuzamosan épített két rezidencia költségei emészthették fel. A problémát a birtokok teherbíró képességének korlátozott volta jelenthette, s mivel a szórt forrásokból az derül ki, hogy a sályi építkezést fejezte be, anyagi gondjai miatt a noszvajit volt kénytelen félbehagyni, majd 1782-ben birtokostul eladni. Mindezek fényében azt tekinthetjük biztosnak, hogy az első rezidencia építése az közötti évekre datálódik. Sámuel, aki nyilván a bárói címhez illő székhelyet akart emelni, úgy ír Noszvajról, hogy a félkész épület már zsindellyel fedett, megfelelő helyiségek vannak benne, vagyis tető alatt lévőnek és

13 Nem kaptam képet A noszvaji udvarház leírása Szepessy birtokai között (1779) lakhatónak kellett lennie. Említi, hogy a ház díszített és kert is tartozik hozzá, bár nagy kérdés, hogy mit értsünk díszítés alatt. Az a valószínűbb, hogy az épület külső díszei vagy azok egy része kerülhetett a helyére (párkányok, faragott részletek stb.), de mint majd szólunk róla nem zárható ki a belső festések némelyikének ekkori kivitelezése sem. Azt viszont biztosra vehetjük, hogy az épület tervei megvoltak és a munkálatokat a szerint kezdték meg. Az udvarház tervezőjeként megrendelői vagy az építkezés részleteire utaló forrás híján, a szakirodalom leginkább az egri Povolni János ( ) építőmestert valószínűsíti, jóllehet munkásságában hasonló színvonalú kastélytervezői teljesítményt nem találunk. Az is igaz viszont, hogy egri líceumot 1774-ban befejezte, s ettől kezdve számos megrendelést kapott polgári és szakrális épületek tervezésére. Az persze kézenfekvő, hogy Szepessy az Esterházy Károly ( ) püspök által éppen ebben az időben folyó nagyszabású egri építkezések mestereihez fordulhatott, és nem távoli vidékekről idehívott, sok költséggel járó szakembereket szerződtetett. Mindazonáltal Povolni szerepére adatunk nincs, s a feltételezést, hogy ő tervezte volna, az épületegyüttes egészéből visszakövetkeztethető magas minőség még inkább elbizonytalanítja. Stíluskritikai alapon, illetve az építészi kvalitások tükrében vethető fel éppen ezért a már klasszicizáló hazai későbarokk alighanem legjelentősebb építészének, Fellner Jakabnak ( ) a neve. Fellner 1764-től állt Esterházy Károly szolgálatában, és míg Povolni többnyire a kivitelezéseket irányította, ő volt az egri építkezések legfőbb tervezője. De a fellneri életmű dokumentumai között nincs nyoma a noszvaji munkának. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az 1770-es évtized az építész legtermékenyebb korszaka, szinte felsorolni sem lehet az ezidőben kapott és teljesített tervezői feladatokat. Valószínűnek tűnik, hogy ha Fellner készítette is esetleg a terveket, vagy azok vázlatát, a megvalósítás Povolni kiegészítéseivel és közreműködésével kezdődhetett meg, majd a tervek az új tulajdonoshoz kerülvén között fejezték be a munkát. Természetesen mindaddig, amíg valamely ma még lappangó forrás nem kerül napvilágra a kastély korai építéstörténetéről, Fellner Jakab tervezői mivolta elképzelhető ugyan, de feketén-fehéren nem rögzíthető. Hasonló a helyzet Povolnival is, aki között pallérja az egri Líceumnak és a kőművesmesteri rangot 1774-ben éri el. Ő nem akadémián iskolázott építész, őt a tehetsége és a gyakorlat teszi mesterré, olyannyira, hogy idővel szakrális és világi épületek önálló átalakítását, polgárházak és gazdasági épületek tervezését is rábízzák. Képességeit valószínűleg nem haladta volna meg egy szerényebb udvarház tervezése, s mivel egészen pontosan nem ismerjük a Szepessy féle házat, az ő esetleg Fellner útmutatásai szerinti tervezősége sem zárható ki. Építés- és művészettörténeti vonatkozásban újabb nagy talány a kastély öt termének falképdekorációja, készítésük pontos ideje és mesterük (mestereik) személye. A szakirodalomban elterjedt, nem konkrét forrásokon, hanem műtörténeti elemzéseken alapuló vélemények szerint négy, a 18. század végén és a századfordulón Egerben alkotó művész dolgozhatott Noszvajon: Kracker János Lukács ( ), Zach József ( ), id. Szikora György ( ) és Lieb Antal (*1771). Az osztrák szobrászcsaládból származó pictor academicus Kracker 1765-ben jött Egerbe, s ő az alkotója többek között a Líceum európai színvonalú, reprezentatív freskóinak. A művészettörténeti feltevések szerint a nevéhez köthetők Noszvajon az emeleti előtér és esetleg a termek mennyezet- és falképei. Zach József, aki szintén a bécsi akadémián végzett mellesleg orvosi diplomát is szerzett mestere volt az illuzionisztikus architektúrák festésének, Kracker veje volt és segédjeként működött, így közösen vállaltak úgynevezett külső munkákat is, például 1776-ban a Podmaniczkyak aszódi kastélyában a díszterem kifestését. Noszvajon ő lehetett a falképek építészeti kereteinek, az emeleti előtér oldalfalainak és a díszterem rokokó vázás képeinek a művésze. Szikorát az egri iratok egyszerűbben csak festő és aranyozó - ként említik. Első ismert egri munkája 1783-as datálású, legtöbbjét viszont az közötti évekből ismerjük. Nevét elsősorban akárcsak Krackerét a díszterem és a déli két szoba menynyezetképeivel hozzák összefüggésbe. Lieb Antalhoz a Római és Madaras szobák díszítőfestéseit kötik. Mindezeken túl teljes a bizonytalanság még egyrészt az emeleti előtér egészen egyedi, grisaille technikával készült figurális ábrázolásai körül, amely sziporkázó persiflage-ként teljesen elüt a többi képtől, másrészt pedig a földszinti fogadótér lugasos kifestésének alkotója és készítési ideje kérdésében. Történetileg nyilvánvaló, hogy a négy művész egyszerre és egyidőben nem dolgozhatott Noszvajon. Például mikor Kracker elhunyt (1779), Szikora még csak 18 éves volt és valószínűleg tanonc, s mint utaltunk rá, első munkáiról későbbről, 1782-ből van adatunk. Lieb Antal közreműködését születési időpontjának ismeretében bátran el is vethetjük, tőle egyébként is csak 1800-tól ismerünk egri munkákat.

14 Fellner Jakab Egerben A szakrális épületek és a Joseph Ignaz Gerl ( ) bécsi építésztől átvett egri Líceum mellett Fellnernek két olyan épülete ismert, amely legalább óvatos lehetőséget kínál a Noszvajjal történő párhuzamba állításra: az egyik a móri Lamberg kastély ( ), amely kimondottan világi és nemesi épület, a másik pedig a veszprémi püspöki palota ( ). Mindkettő mesterien a viszonylag szűk térbe helyezett, látványában a valóságosnál impozánsabbnak ható épület, akárcsak Noszvaj. Mór esetében maga a struktúra, a díszudvar felvezető szerepe, a nagy- és kiskapuk megoldása, valamint a melléképületek kötése a központi szárnyhoz egészen hasonló a De la Motte kastélyéhoz. Feltűnő, hogy a középrizalitokon nyitott főbejáratok mindhárom épületnél szerény méretűek, a tagolások, az architektonikus részletek, vakolatdíszek stb. viszont mozgalmasak, erősítve a nagyság látszatát. A középrizalitok hangsúlyosan manzárdtetős kialakítása és a jellegzetesen copf és klasszicizáló motívumok közvetlen rokonai viszont Egerben keresendők, elsősorban a Líceum együttesében. Fellner nevének, mint a kastély tervezőjének felvetését közvetett adalékok is indokolhatják. Tudjuk például, hogy ő intézte a Líceum közel 80 remek copf és klasszicista kályhájának a megrendelését, s a kivitelező a Bécsből Győrbe áttelepedett és ott 1759-ben polgárjogot nyert fazekasmester, Magner Károly ( ) volt, akinek Noszvajon is áll két elölfűtős kályhája. Mivel ezek elkészítése és felállítása nagy körültekintést igénylő feladat, Magner szerepe a Szepessy féle lak építéstörténetét is segít pontosítani: a mester között több alkalommal szállított Egerbe kályhákat, és mindig maga rakta azokat össze a helyszínen a legényeivel. Több mint bizonyos, hogy valamelyik egri logikailag az közötti utak valamelyikére gondolhatunk útja alkalmával tett kitérőt Noszvajra, vagyis a kastély dísztermében és Római szobájában álló kályhák még Szepessy Sámuel idejében kerültek a helyükre. A dísztermi kályha részlete Amennyiben valóban Kracker, Zach és Szikora ecsetjének a nyomát őrzik a kastély termei, a festések keletkezésének időhatárát ki kell tolnunk a tulajdonosváltás utáni időre, legalább az 1780-as évek végéig, sőt, valószínűleg az 1790-es évek közepéig. Hiszen a félkész, de már tető alá hozott épület nál hamarabb nem készülhetett el, azaz csak ezt követően kerülhetett sor a falfestésekre. Kracker az 1778-as esztendőben a Líceum könyvtárának monumentális mennyezetképével (Tridenti zsinat) volt elfoglalva. A feladat nagysága következtében újabb megbízatást aligha vállalhatott, más munkájáról nincsenek is adatok. Az 1779-es év a festő novemberben betegedett meg és december 1-én hunyt el ugyanakkor több megrendelést mutat, így kérdéses, hogy lehetett-e egyáltalán ideje Noszvajon festeni, mégpedig nem kis méretű mennyezetképeket. A szakirodalom egyik magyarázata az ellentmondások feloldására az, hogy Kracker az emeleti előtér mennyezetképének festését kezdte meg, majd közvetlen munkatársa, Zach József fejezte be, megalkotva egyúttal az oldalfalak architektonikus és figurális, illetve a díszterem vázás dekorációját is. De ha így van, mivel 1780-ban Zach is meghalt, a két művésznek 1778/79 telén kellett (volna) dolgoznia a kastélyban, ami nehezen képzelhető el. Ezzel összefüggésben fel kell tűnjön az is, hogy Szepessy ben meglepően alacsony, 11 ezer forintos áron adta el az udvarházat s a hozzá tartozó birtokot a Vécsey De la Motte házaspárnak, miközben ez idő tájt Egerben egy valamirevaló polgárház 4 6 ezer forintba került. A 18. század második felében egy komolyabb méretű, faragott elemekkel és falképekkel díszített kastély építése több tízezer, ha nem százezer forintra rúgott. Tudjuk, a kiadási oldalon szokásosan a legjelentősebb költségek körébe tartozik a belső díszítés. Az emelet déli lakosztályának festetlensége is újabb érv arra vonatkozóan, hogy De la Motte-ék beköltözése után születtek meg a falképek. Miközben kialakításának színvonala például az ajtók, ablakok és bélletek a kifestett északiéval teljesen azonos. A déli melléképület utcai homlokzata a kőkerítéssel Összegezve ismereteinket a Szepessy Sámuel építtette udvarházról azt állíthatjuk bizonyosan, hogy az egy fazsindelyes tető alatt lévő, lakható épület volt, és a jelenlegi kastély főhomlokzati szárnyának középső emeletes traktusát foglalta magába. (A tetőszerkezet ma is jelzi a középső tömb egykori önállóságát.) Építőanyaga javarészt tégla, helyenként vegyes falazással. A homlokzat kiugró eleme (a középrizalit) már a mai állapotot mutatta, de egyes részleteiben befejezetlenül például a családi címer sem került a timpanonba, és a sarokrizalitok szobái is hiányoztak. Nem álltak még a ma a hátsó is udvart körülvevő, a nyugati oldal-

15 szárnyak, elkészültek viszont az utcafrontra futó északi és déli kiszolgáló funkciójú melléképületek, valamint a keleti díszkert, és a ma is meglévő fallal övezett területen belül sor került egy gyümölcsös telepítésére. Bár nem ismerjük a főépület akkori látványát, az iratokban emeletesként rögzített architektúrából logikusan következik a mai terembeosztás struktúrája, a bejárattal, a lépcsőházzal és az erkéllyel együtt. Magának az együttesnek barokk kompozíciója és tájba helyezése mesteri tervezőre utal, ezért Fellner Jakab tervezősége vagy közreműködése esetleg Povolni Jánossal együtt nem kizárt. Az építtető által be nem fejezettként leírt udvarháznak megvoltak a kályhái, talán részben a tölgyfa ajtóbélletek és az ajtók, ablakok is, az viszont bizonytalan, hogy a termek falfestései közül melyek készülhettek ha készültek egyáltalán Szepessy birtoklása éveiben. Az ikonográfiai elemzés mint azt az 1782 utáni időszak és a kastély ismertetésénél kifejtjük inkább arra enged következtetni, hogy a dekorációk zöme már az új tulajdonosok nevéhez fűződik. A festéstechnikai összefüggéseket is figyelembe véve az emeleti előtér mennyezetképe lehet talán mégis az, amely Szepessy báró megrendelésére készült, művészét ebben az esetben Kracker Lukács János személyében tisztelhetjük. A kertek közül a keleti díszudvar francia modorú kialakítása az építkezés munkálatai miatt legföljebb megkezdődhetett, de dísznövényekkel már részben beültethették. Az udvarház mögötti nagy parkban építmények még nem voltak, a területen viszont gyümölcsös termett, és a kőkerítés keleti fala már állt. A másik figyelemre méltó adalék lehet Fellner jelenlétéhez a kastély Madaras szobájának falképciklusa. A különféle egzotikus szárnyasok ábrázolása a magyarországi világi kastélyokban ritka, viszont éppen a Fellner tervezte móri Lamberg kastélyban maradtak fenn hasonló és egykorú falfestések töredékei. S talán az sem véletlen, hogy Veszprémben a Fellnernek tulajdonított kanonokházak egyikében látható ma is a hazai példák talán legszebb, röpködő madarak tömegét ábrázoló és lugasszerűen kifestett terme. Úgy tűnik, mintha Fellner épületei vonzanák e téma képíróit, bár arra is van példa ilyen a váci nagypréposti palota vagy a hédervári kastély, hogy hasonló falképek tőle függetlenül másutt is születtek. Kastéllyá alakítva Szepessy Sámuel október 16-án tett nyilatkozatot az egri káptalan előtt, megerősítve, hogy noszvaji házát eladta báró Vécsey Annának, gróf De la Motte Antal feleségének, mindennemű tartozékaival, kocsmával, malommal, mészárszékkel, legelővel, szőlővel, szántófölddel együtt 11 ezer forintért. A ház és a birtok vevője tehát nem maga a gróf, hanem az 1692-ben főnemesi címet nyert Vécsey família egyik leszármazottja, Anna bárónő, aki az adásvételi szerződésben azt is rögzítette, hogy halála után a kastélyt anyai jogon, csak az első házasságából származó gyermekei örökölhetik. (Vécsey Anna első férje az Almásyak nem grófi, hanem egyszerű, 1677-ben címeres levelet nyert nemesi ágából származó Antal ( 1772) volt. Katonaember, Forgách ezredbeli kapitány, majd a Pálffy ezred alezredese. Hat gyermek, négy fiú és két leány maradt utána.) Az 1775-ben egymásnak örök hűséget fogadó házaspár az első éveket a Vécseyek feledi birtokán töltötte, miközben Antal grófot a katonai szolgálat gyakorta elszólította a nyugati csatamezőkre vagy éppen Erdélybe ban költöztek Noszvajra és itt éltek a feleség haláláig (1798), mikor is De la Motte Feledre húzódott, ahol tudva, hogy Noszvaj Almásy ágon öröklődik tovább már az 1790-es évek közepén megépíttette saját kis kastélyát és a Vécsey De la Motte családi kriptát. (Ezt a kastélyt 1980-ban, a kriptát 1970-ben bontották le, a családtagok maradványait a település temetőjében helyezték el.) Hogy Vécsey Anna és a gróf a másfél évtized alatt hogyan lakta be az épületet, hogy milyen bővítéseket vagy átalakításokat végeztetett rajta, arról egyetlen írásos forrás sem vall. Említettük volt, hogy a ma álló kastély első alaprajzát először egy 1787-es térképen láthatjuk, ami az első katonai felmérés adataival összevetve azt jelenti, hogy Szepessy báró udvarházát között bővítették ki. A bővítésre azért volt szükség, mert az új család Vécsey Anna bárónő első férje, Almásy Antal (1760 körül)

16 A középrizalit egyik gazdag keretezésű ablaka ideszámítva az Almásy gyerekek mellett az Antal gróftól született utódokat is egyszerűen nem fért el a megvásárolt épületben. Alighanem a pár első dolgai közé tartozott a ház befejezése, újabb lakórészek kialakítása és berendezése: ekkor emelték a főépület északi és déli mellékszárnyait, illetve a főhomlokzati sarokszobákat, valamint a melléképületekhez átkötő falszakaszokat. Megerősítheti ezt a datálást a katona De la Motte Antal szolgálati kötelezettségének alakulása: a bajor örökösödési háború (1778/79) után közel évtizedes békeidőszak következett, a grófot csak majd a törökök elleni hadjáratra ( ) történő mozgósítás (1787 vége) szólította újra a harctérre. A két vérzivatar között megvolt tehát a lehetősége, hogy Antal huzamosabb időt Noszvajon töltsön, és családfőként, gazdaként foglalkozzon a kastély átalakításával és befejezésével. Erre enged következtetni az is, hogy 1785/86-ban felesége és az Almásy gyerekek törvényes képviselőjének vallva magát járt el a család különböző ügyeiben. (Képviseleti felhatalmazása párja halálakor, 1798-ban szűnt meg, amikor a legidősebb Almásy fiú önállósította magát.) Az együttes tehát a ma látható formáját az 1780-as évek közepén nyerte el, s mivel Szepessy báró az idézett leírás szerint nem egy egyszerű udvarházat akart emeltetni, a meglévő tervet átadhatta, s az új tulajdonosok azt alapul véve bővítették igazi kastéllyá befejezetlen rezidenciáját. Az eredeti terv felhasználását feltételeznünk azért is indokolt, mert a főépület és a két melléképület kompozíciós egysége a díszudvarral együtt megmaradt, a jelentősebb bővítések az oldalszárnyakkal a főépület nyugati oldalán történtek. A főhomlokzati szárnyhoz csupán sarokrizalitokat (két kisebb szobát) toldottak, bár igaz, így vált igazán kastélyossá az eredeti terv szerinti arculat, és kezdhetett élni a nagyobbszerűséget sugalló, a főbejárati kaputól komponált, az illúziókeltés eszközeit is felhasználó vizuális hatás. A déli és nyugati parkban végzett munkálatokról ebből az időszakból híradásunk nincs, a térképek szerint építményeket itt Az északi sarokrizalit nem voltak. Komolyabb földmunkákat a főépület új oldalszárnyai kívántak meg: a nyugat felé emelkedő dombot lépcsőzetessé alakították és támfalszerű kerítéssel zárták, közvetlenül a kastély mögött. Az oldalszárnyakkal közrefogott kis udvarról így lépcsőn lehetett felmenni a parkba. A szórtan előkerült néhány kőtöredék szoborfej, faragott gyümölcsös és szőlős kosarak alapján a parkban talán lehetett néhány szobor. Megmaradt a déli melléképület melletti gazdasági udvar, és egy 1791-es forrás szerint a gyümölcsös, melynek területét újabb fák ültetésével növelték meg. Láttuk azt is: nem tűnik meggyőzőnek, hogy Szepessy báró torzón maradt udvarházában gazdag falfestést feltételezzünk. Ráadásul a főhomlokzati sarokszobák sem az ő ideje alatt épültek. Ezért megelőlegezve a kastélyt ismertető fejezet ikonográfiai elemzéseinek konklúzióit azt mondhatjuk, hogy a termek mennyezet- és falképeit nem egy időben és nem egy mester közreműködésével, de többségükben bizonyosan 1782 után készíttették. Az első évek nyilvánvalóan az átépítéssel és bővítéssel teltek, a belső díszítésekre csak a bontásokat és az építőipari munkákat gondoljunk például az oldalszárnyak vagy a sarokszobák kapcsolására követően kerülhetett sor. Így nem zárható ki a festések némelyikének 1790 utáni megrendelése sem. Két fogódzónk is van, amely a frontról hazatérő gróf noszvaji jelenlétére utal ezekben az években. Az egyik egy levél 1791-

17 ből, melyben gyümölcsfákat rendel a kastélykertbe. Érdekes módon az egri festőtől, Szikora Györgytől. (A korban egyébként gyakori, hogy az építészek és művészek is gazdálkodnak, ezzel jutva mellékjövedelemhez. Fellner Jakabnak például szőlője és malma volt, lovakat tenyésztett és kocsmát is bérelt.) A másik egy Nógrád vármegyei közgyűlési jegyzőkönyv 1792 elejéről, mely a gróf személyes megjelenéséről, azaz a megyében tartózkodásáról tanúskodik. A két dokumentum arra is bizonyság, hogy De la Motte Antal a lezárult török és a hamarosan kezdődő francia háborúk közötti rövid békeidőszak alatt nem volt egysége állomáshelyén, sőt, hogy ismerte Szikora György festőt, aki, amikor a gróf megvette a házat, még csak húsz éves volt. Alighanem a gróf volt az egyetlen világot látott ember a magyar De la Motte családban, a noszvaji években. Mint háborúkban edződött csapattiszt rendszeresen megfordult Bécsben, a cseh- és német nyelvterületeken. A toscanai ezred alezredeseként Itália sem lehetett ismeretlen számára. Sok mindent láthatott és természetesen a kor politikai mozgásait, ezen belül az Európát megrázó franciaországi változásokat is óhatatlanul érzékelnie kellett. De minden adat és jel arra mutat, hogy semmiképp sem volt híve a forradalomhoz vezető új eszméknek. Hiszen parancsokhoz szokott katonaként uralkodójához hű maradt, aki később honfiúsítással jutalmazta tisztjét. Mindezt azért kell hangsúlyoznunk, mert a kastélyról szóló munkákban nemegyszer olvassuk, hogy De la Motte Antal vonzódása ősei egykori hazájához s szimpatizálása a modern francia eszmékkel visszatükröződik például a falképeken (a földszinti előtérben ezek az elemzések Párizs vagy Versailles sziluettjét vélik azonosítani). Az nyilván igaz, hogy mint a család fejének, a rezidencia kiépítésében ízlése és igénye meghatározó kellett legyen, de éppen hogy fordított előjellel. A kastély későbbi leírásánál szólunk részletesen a termek faldekorációiról, így arról is, hogy a földszinti előcsarnokban nem a párizsi házakat vagy a versaillesi kastélyt látjuk a pergolafestés mögött, hanem a schönbrunni kastélyhoz hasonlító sziluetteket. Már maga a rácsozás is schönbrunni motívum, melyet az úgynevezett Berglzimmer pazar dekorációjából adaptálhattak Noszvajon. (Ebben a megvilágításban újabb bizonyítékát látjuk annak is, hogy az előcsarnoki festést De la Motte idejében készítették, mégpedig a megrendelő konkrét elvárásai szerint.) Hasonló következtetésre jutunk a Római szoba később szintén részletezett falképeinek vizsgálatakor is. Az ott ábrázolt római császárok uralkodási intervalluma (i.sz ) a római birodalomban a véres polgárháborúk kora, s mivel a téma noszvaji feldolgozása példa nélküli, csak a történelmi analógiakénti értelmezés adhat magyarázatot a megrendelő gondolkozására: De la Motte Antal, a kontinentális zavart megtapasztaló, a múlt egyik hasonló jelenségét az oldalfalak A főszárnyat és a déli melléképületet összekötő fal

18 fegyverábrázolásaihoz festett galambokkal a megbékélés reményében képeken feldolgoztató császárhű katona volt. Úgy véljük, mindenképpen a Vécsey De la Motte házaspár idejében festették ki a díszterem és a Római szoba mennyezetét, az utóbbi oldalfalait és a Madaras szobának nevezett kis szalont is. Ikonográfiai programja révén inkább erre az időszakra valószínűsíthető az emeleti előtér figurális együttese is. (Később mind a négy termet részletesen ismertetjük.) A kastély közötti korszakát, vagyis a család regnálásának másfél évtizedét összefoglalva elmondhatjuk, hogy az épületegyüttes ekkor kapta meg a későbbi századok során tömbjében és részletei többségében megőrződött formáját. A főépület a Szepessy-féle udvarház magjából U alakú, emeletén négy lakosztályos kastéllyá bővült, főhomlokzati kialakítása a későbarokk és klasszicista stílusok jegyében reprezentatív székhellyé emelte a család otthonát. A munkákhoz felhasználták a még Szepessy Sámuel rendelte eredeti terveket, egyes részleteiben alighanem módosítva és kiegészítve. A festett terek közül a földszinti előcsarnokot teljesen, a díszterem és a Római szoba mennyezetképeit, az utóbbi oldalfalainak dekorációját, valamint a Madaras szoba egészét bizonyosan ebben az időszakban készítették. Az északi festett emeleti termek az állandóan Noszvajon élő grófné lakosztályához tartoztak, míg átellenben a nem dekorált déli termek a katonaként gyakorta távol lévő Antal gróf szobái lehettek. Galba császár portréja a Római szobában Megszelídült sas a Madaras szobában Tegezen ülő békegalambok a Római szobában A Szepessy báró által megkezdett növénytelepítést a díszudvaron befejezték és kialakították a franciakertet. A nyugati nagy parkot jórészt természetes állapotában hagyták meg, itt épületeket nem emeltek, viszont megnövelték a gyümölcsös területét. A díszterem és a Római szoba mennyezet freskóinak azonos témája és stílusa egyidejűségre és egy alkotóra enged következtetni, viszont az oldalfalak díszítése más kéz vagy kezek műve. Az alkotók közül csak Szikora Györgyöt azonosíthatjuk biztonsággal (a Római szoba falai és a Madaras szoba), a földszint előcsarnok, az emeleti előtér, a díszterem és a mennyezetképek művésze talán részben ő, esetleg egy másik piktor lehetett. A család életéről nem mesélnek a múlt dokumentumai. Az a tény, hogy a kastélyt és a birtokot Vécsey Anna már az adásvételi szerződésben kikötve első férjétől származó gyermekeire hagyta, érdekházasságra enged következtetni: De la Motte gróffal. Nem kell ezt feltétlenül negatívan megítélnünk, a korban általános jelenségről van szó. Egy lassan obsitot érdemlő katona és egy gyermekeivel özvegyen maradt asszony kötötte össze az életét 1775-ben, elfogadva és tiszteletben tartva egymás szándékait. A kastély a grófnőé volt, aki szép lakosztályában a gyermekneveléssel és a háztartás vezetésével foglalatoskodott, míg párja túlnyomórészt a császár és a birodalom védelmében forgatta a kardját. Jó férj és jó apa lehetett, legalábbis ezt mutatja az Almásy gyerekek fölötti gyámkodása, a vállalt gazdaszerep, s persze felesége végrendeletének tiszteletben tartása. Ha nem így lett volna, birtokügyben biztosan perre megy, mint oly sokan tették ebben a korszakban. Almásyak, Steinhauserek, Galassyak Vécsey Anna 1798-ban bekövetkezett halála után a legidősebb Almásy fiú, János ( ) a maga és testvérei nevében bir-

19 Noszvaj a 18. században Noszvaj község Egertől tizenkét kilométerre, a Bükk hegység déli lábánál fekszik. A falu neve először IV. Béla király 1248-ban kiadott oklevelében tűnik fel Neznay, Noznay alakban, majd András egri püspök egy általa 1275-ben kiadott oklevélben ismét említi. A békés századokat 1552-ben Eger sikertelen ostromakor a törökök dúlása váltotta fel, és a település hosszú időre kisebb-nagyobb hadműveletek színterévé vált. A törökök 1687-ben hagyták el Eger várát és a vidéket, s ezzel megkezdődhetett a falu újjáépítése. A hódoltság alatt kitartó, illetve a részben elmenekült és visszatérő lakosság ekkor már református volt, felekezeti hovatartozását a későbbiekben is megőrizte. Az 1700-as évek első felében a település legnagyobb birtokosa a báró Bossányi család, nevüket még ma is a falu jótevőiként őrzi az emlékezet. Noszvajból a 18. század végére prosperáló település lett, gazdálkodásában a gyümölcstermesztés és a szőlőművelés vált meghatározóvá. Egyutcás szerkezete megmaradt, a házak száma több mint 200 volt. Az évi úrbérrendezéskor 60 telkes jobbágyot, 118 házas és csupán 13 házatlan zsellért írtak össze, ami azt jelenti, hogy a lélekszám fő között mozoghatott. A számok 1785-re tovább nöttek: 310 családban már több mint 1400 fő élt Noszvajon. A Bossányiak szapora gyermekáldása következtében a nemesi nagybirtok aprózódott, és részben házasságok, részben birtokvásárlások révén a településen más nemes családok Beniczky, Fáy, Nikházy, Ottlik, Szemere, Szepessy stb. is gyökeret vertek. Utóbbiak kisebb kúriái a falu központjában épültek meg, ám egyik sem érte el a 18. század végére kiépített De la Motte kastély színvonalát és jelentőségét. tokba vette noszvaji örökségét, így a kastélyt is. Elérvén a nagykorúságot, De la Motte Antal gyámkodása megszűnt, s a gróf, aki utódaival együtt az örökségből kizáratott, de időközben Gömör megyei birtokokra tett szert, gyermekeivel Feledre költözött, ott A Gallasy család címereslevele (1904) is hunyt el 1800-ban. Az Almásyak mintegy hét évtizeden át, 1869-ig voltak tulajdonosai a kastélynak. Nevükhöz a főépületen egyetlen kisebb átalakítás fűződik, amely a településről 1862-ben rajzolt belső telekosztási térképen jól látható: a déli mellékszárny sarkához merőlegesen egy teremnyi bővítést kapcsoltak. Ezt az új helyiséget az 1970-es évek helyreállítása során bontották el, de a felmérési alaprajzokból látszik, hogy a lakószobákéihoz képest szokatlanul nagy déli ablakkal rendelkezett. Mivel pedig a másik két falfelületén ablakok nem voltak, ez a sajátos- ság megengedi a feltételezést, hogy itt rendezték be a család házikápolnáját, megszüntetve egyúttal a földszinten kényszerűségből erre a célra használt, a kétkarú lépcső között nyíló szűk és fénytelen tér szakrális funkcióját. A bővítés az közötti évekre datálható, arra az időszakra, amikor a jól gazdálkodó Almásy János anyagilag megerősödött, testvérei számára más falubéli kúriákat vásárolt, és több építkezésbe is belefogott. Ekkor bontották el a két melléképület keleti sarkaihoz még Szepessy idejében kapcsolt két kis építményt is, egy vonalba hozva a főkaput és a kerítést a melléképületek homlokzataival. A díszudvar térhatása ezzel megnőtt, a főhomlokzat látványa kinyílt, az áthelyezett kapuoszlopokra az Almásyak címerét tartó unikornis szobrok kerültek. Nagyobb munkálatokat mint az úgynevezett második katonai felmérés ( ) térképéről leolvasható a nyugati nagy parkban végeztek. Ekkor alakult ki a természeti adottságokat kihasználó angolkert, a dombra felfutó és a gerincen kanyargó sétautakkal. A keleti kőkerítést megtörve két kapuház épült korai romantikus stílusban, külön megközelítési lehetőséget biztosítva a parkba. A déli részen magasodó, lazább szerkezetű sziklákba (tufa) vágták be a télikertet, üvegezett és a napfényt beengedő homlokzatát kőpillérekre támasztva. Fűtését kívülről, csatornában áramoltatott meleg levegővel oldották meg. A kastély a Gallasyak idején (1900 körül) A télikert mellé a sziklába kisméretű kápolnát is mélyítettek. A két építmény fölött a tájra gyönyörű kilátást nyújtó teraszt alakítottak ki, melynek kovácsoltvas védőkorlátjában ma is láthatók Almásy János és felesége, Haller Krisztina (1783? 1842) monogramjai: A J és H C. Az 1848-ban elhunyt Almásy János utódai két évtized után úgy döntöttek, hogy eladják a noszvaji birtokot és a kastélyt. Vevőnek egy egri nagykereskedő, Steinhauser István ( ), az eperjesi (Prešov, Szlovákia) eredetű, a 18. században Egerben megtelepedő szobrász Steinhauser dinasztia leszármazottja jelentkezett. Elődei révén az üzletember tekintélyes,

20 Noszvaj et Novaj előnévvel az uralkodótól nemességet kapott. A nemes Almásyak A Berta háza melletti tó a pavilonnal (1910 körül) ma is álló házat bírt Egerben, s a kastélyt valójában hozományul szánta Berta ( 1939) leányának, aki 1878-ban ment nőül a szin- A fővárosban szolgált, felesége és két fiúk, a kastélyban született István ( ) és László (*1882) csak a nyarakat töltötték Noszvajon, a hidegebb hónapokat az apósék egri házában vészelték át. (Steinhauser István 1889-ben bekövetkezett haláláig a szülők is gyakorta tartózkodtak a kastélyban.) Szolgálata mellett a tiszt továbbra is részt vett a noszvaji gazdaság irányításában, sőt ben teljesen át is vette azt apósától. Állomáshelyéről két-három naponta írott levelekben küldött utasításokat jószágkormányzójának, részletekbe menően papírra vetve az aktuális teendőket. A levelek kétségen kívül azt mutatják, hogy Gallasy Gyula képzett gazdász és kiváló szervezőtehetséggel megáldott ember volt. A gazdaság jól jövedelmezett, ám Gallasyék nem sokat törődtek az akkor már idejétmúltnak számító öreg kastéllyal. Sok gond volt a vizesedő falakkal és a fazsindelyes tető kétszeri kátrányoztatásán (1869, 1892) túl csak a szükséges kisebb javításokat végeztették el, és a főépület látványát csupán az ekkortájt A zsadányi és törökszentmiklósi Almásyak oklevelekkel bizonyítható története az 1677-es nemesség adományozásig vezethető vissza. A família anyagi alapjainak a megteremtője Almásy János ( 1704), a királyi tábla jegyzője, Heves Külső Szolnok megye alispánja, aki 1700-ben nyert királyi adományt Törökszentmiklósra és 1701-ben már a nemesi előnevet adó Heves megyei Zsadányt is bírta. Fiának, a hasonnevű Jánosnak ( ), a jászkunok jeles kapitányának utódaival a család több ágra szakadt, közülük kettő nyert grófi címet (1771 és 1815). A noszvaji Almásyak nem tartoztak a főrendekhez, a köznemesi ágat képviselték. Innen került ki a Vécsey Anna bárónő első férjeként említett katonaember, Antal ( 1772), akinek fia, ugyancsak János ( ), 1798-ban lett a kastély és a kapcsolt birtokok örököse. Utódaival 1869-ig maradt Noszvajon, amikor örökségét a Steinhauser család vette meg. Az országtörténet szempontjából ebből az ágból nem emelkedtek ki történelmi személyiségek ezért sem kaptak főnemesi címet, tagjai jellemzően a helyi politikai életben és közigazgatásban töltöttek be funkciókat. A nemesi vonal leginkább ismert alakja Almásy László ( ), az afrikai sivatagokat autóval átszelő (1926) és repülős fölfedező, a második világháborúban a tengelyhatalmakat szolgáló, kalandos sorsú felderítő. Emlékét a kanadai író, Michael Oudaatje örökítette meg Az angol beteg című regényében (1992), melynek alapján nagy sikerrel bemutatott film is készült (1996). A Gallasy pár útra készen (1910 körül) itt, majd hunyt el a vén falak között. Gallasy Gyula halála (1908) után a családon belüli, 1907-ben kötött birtokmegosztási egyezség értelmében az épület a mezőgazdász végzettségű Lászlóé tén egri Gallasy Gyula ( ) katonatiszthez. divatos, falakra felfuttatott növényzettel tették elfogadhatóbbá. lett. Bátyja, a jogásznak tanult István viszont 1910-ben megvá- Gallasy eredetileg mezőgazdásznak tanult, s 1869-től későb- Miközben a család életmódja a polgárosodás erőteljes jeleit sárolta öccsétől az úgynevezett felsőrészi birtokkal együtt, hogy bi apósa megbízásából a noszvaji birtokot igazgatta ben mutatta, a korszak úri palotáiban és kastélyaiban egyre inkább kítsanak ki maguknak: között a határban fekvő Alsó- megözvegyült, a Berta majort talán az emlékek miatt elhagyni lépett katonai szolgálatba, szép pályát futott be: karrierje csú- terjedő infrastrukturális korszerűsítési hullámok (gázvilágítás, tanya területén alakították ki a tekintélyes méretű udvarházzal kívánó édesanyjuk otthona legyen. (László ezután a novaji bir- csán, 1893-ban főhadbiztossá nevezték ki ezredesi rangban. légfűtés, fürdőszoba kialakítása stb.) Noszvajt nem érték el. Vi- megkoronázott új otthonukat. tokon gazdálkodott.) Elsősorban a katonai építkezések szervezésében mozgott ottho- szont alighanem az igényszint emelkedése érlelte meg bennük a A öreg kastély üresen maradt, pontosabban néhány évig még Berta asszony egészen haláláig, 1939-ig élt a kastélyban. Lak- nosan, érdemeiért vaskoronarenddel tüntették ki és 1904-ben gondolatot, hogy egy ennek megfelelő új lakó- és életteret ala- Steinhauser István özvegye, Máhr Franciska ( ) lakott osztályát bizonyosan az északi festett termekben rendezte be,

21 A kastély az 1930-es években mert egy 1923-as feljegyzés a dísztelen déli traktust a férfiak által használtnak (iroda, alkalmi ebédlő) mondja. Egyedül élt itt, mivel fia 1906-ban kötött házassága után a feleség, Babocsay Gizella (*1886) a fővárosban maradt, majd noha öt gyermekük született a frigy válással végződött (1923), s így nem jött új asszony a házhoz. Gallasy István igyekezett jó karban tartani az épületet ban például, amikor a kastély renoválását tervezte, a Magyar Iparművészeti Múzeum és a Műemlékek Országos Bizottsága szakértői véleményét kérte a 18. századi falképekről.

22 Vécsey Anna grófné feledi sírköve Egy magyar ügyvéd De la Motte Antal gróf felesége, Vécsey Anna 1798-ban bekövetkezett halála után a Gömör megyei Feleden épített kastélyába költözött, s elmagyarosodó utódai a későbbi évtizedekben az itteni birtokokon gazdálkodtak. A gróf egy családi sírboltot is emeltetett, ahová részben a Vécsey, részben a De la Motte család tagjai temetkeztek. Az építmény egykor a település református temploma mögött állt egészen 1970-ig, mikor is elbontották és a sírköveket a helyi temetőbe szállították. Csodával határos módon Vécsey Anna síremléke máig épen megmaradt és latin nyelvű felirata is kiböngészhető. A felirat magyar fordításban a következő: A HŰSÉGES HITVESNEK, 13 GYERMEK ANYJÁNAK, NEME ÉKESSÉGÉNEK, SZÜLETETT VÉCSVÁRI ÉS AJNÁCSKŐI VÉCSEY ANNA BÁRÓNŐNEK, HÁLÁS FÉRJE GRÓF JOLLY DES AUTLOIS ANTAL DE LA MOTTE ÚR, LIGNONI MÁRKI ÉS CSÁSZÁRI ÉS KIRÁLYI FELSÉGE LOVAGRENDJÉNEK EZREDESE ÁLLÍTTATTA 1798-BAN Az Oral History Archívumában található az interjú, amelyben Hegedűs Györgyi ( ) közgazdász emlékezik vissza a második világháború éveire. Beszél szeretett nagybátyjáról, az ügyvédi praxist folytató dr. Meer Andorról ( ), aki zsidó volt és emiatt pusztult el. Mint az alábbi részletből kiderül, a noszvaji kastély akkori tulajdonosa, Balla Bálint jól ismerte Meert, és próbálta megmenteni a barátját, ám az nem hallgatott rá volt egy jól prosperáló ügyvédi irodája, és az egyik ügyfele, Balla Bálint, a noszvaji kastély tulajdonosa volt. / / Balla Bálint, a nagybácsim ügyfele, később a legjobb barátja lett. Ez a Balla Bálint járt oda hozzá / / és ő hívta fel telefonon március 18-án este, és latinul mondta neki, hogy holnap megszállnak minket a németek. Balla Bálint Noszvajon akarta a nagybácsimat bujtatni, és a nagybácsim azt mondta, hogy ő egy ügyvéd, jogállamban élünk ezt sok zsidó mondta akkor és ő nem megy. Elmehetett volna innen, és nem halt volna meg szegény 44 évesen, de nem akart elmenni, mert ő egy magyar ügyvéd volt. A felirat érdekessége, hogy Vécsey Annát 13 gyermek anyjának nevezi, miközben a bárónő első férjétől, Almásy Antaltól ismereteink szerint hat, De la Motte gróftól pedig valószínűleg csak négy leánya, fia született. A hiányzók bizonyosan a Vécsey családból istápolt rokon gyermekek lehettek, akiket a bárónő szinte anyai szeretettel nevelgetett. A véleményt, amely a kastélyt építészeti szempontból is kiváló - ként jellemezte, a jó állapotban lévő festéseket pedig hasonló emlékeink jelesbjei közé sorolta, a gazda figyelembe vette, és a freskókat az ajánlott Kern Péter ( ) restaurátor/festő- Vécsey Anna sírköve Feleden művésszel megtisztíttatta, kijavíttatta. Alighanem ez a figyelemfelhívó levél és a festések megőrzése is hozzájárult ahhoz, hogy az között négy kötetben először kiadott magyarországi műemlékjegyzékben a kastély már szerepelt. István 1926-ban hunyt el és ekkor újra öccse, a gyerekek fölött gyámkodó László vette át a noszvaji birtoktest irányítását. Az örökség tulajdonképpen a fivér gyermekeit illette, s hogy a vagyont megosszák, Berta asszony halála után, 1939-ben a kastélyt és a hozzá tartozó földeket eladták. A család birtoklásával, amely a rokon Steinhauserekkel együtt az Almásyakhoz hasonlóan hét évtizeden át tulajdonolta Noszvajt, lényegében lezárult a kastély másfél évszázados főúri, úri korszaka. A második világháború évei alatt az épületet egy Ireghi nemesi előnevű, de már polgárosodott família, a Balla család birtokolta. Feje, Balla Bálint jórészt külföldön vagy a fővárosban élő egyetemi oktató volt, aki amerikai származású feleségével, Bentley Katalinnal ritkán jött el Noszvajra. Róluk, mivel 1945-ben végképp elhagyták az országot, csupán két mozzanatot őrzött meg a helyi história. Az egyik, hogy az épület tetőzetét a rossz fazsindelyt felváltva átcserepezték, a másik, hogy emberek tudtak maradni a legsötétebb időkben is: egy visszaemlékezés szerint Balla Bálint nem riadt vissza attól sem, hogy az üldözött zsidókat noszvaji kastélyában bújtassa el.

23 Déryné Noszvajon Almásy János, akiről ugyan maradandó közéleti tetteket nem jegyeztek föl, egyszerű vidéki birtokosként a reformkor egyre pezsgőbb kulturális-tudományos élete iránt nyitott, érdeklődő nemes volt. Egerben ismerkedett meg az ott tanuló, majd Esterházy Károly püspök párfogását élvező pappal, Kassai Józseffel ( ), kinek személyében a magyar nyelv etimológiai kutatásának úttörőjét tiszteljük. A nyelvész és szótáríró Kassai hosszú szerencsi plébánosság után 1824-ben vonult nyugállományba, ekkor Almásy hívására Noszvajra jött, és a család vendégeként kastélyban töltött el munkával három évet. (Talán az udvari kápláni feladatokat is elláthatta az új kápolnában.) 1827-ben aztán éppen az a Szepessy Ignác püspök hívta Pécsre, akiről a Szepessy család rövid ismertetésében már szóltunk. A felvilágosult szellemű Szepessy támogatta Kassai kutató és gyűjtőmunkáját, szófejtő szótárának kiadását, s a nyugodt körülmények között dolgozó patronált elismerése nem is váratott sokáig magára: 1832-ben a Magyar Tudós Társaság levelező tagjává választották. A másik művelődéstörténeti kuriózum az Almásyak idejéből a kor ünnepelt színésznőjének, Déryné Széppataki Rózának ( ) egy kastélybéli vendégeskedése. A pesti magyar társulat 1815-ös feloszlását követően Déryné és társai, mint vándorszínészek járták az országot, és többször felléptek Egerben. Ott időzve 1823-ban ruccant ki Déryné Noszvajra, a család meghívására, s nyilván kisebb előadást is rögtönzött, mert egy adat szerint tiszteletdíjat kapott. Végül azt sem érdektelen elmondanunk, hogy Heves megyében az Almássy család állított először díszes fenyőfát a karácsonyi ünnepre. A német területekről átterjedő faállítás szokása a 19. század végére vált nálunk általánossá, s egyik hazai úttörőjük éppen az Almássyak voltak, kiknek karácsonyfáját már 1830 körül megcsodálták a vendégek és a település lakói. Déryné Széppataki Róza A háború után A berendezkedő szovjet/kommunista hatalom ideológiájában az egyházi és világi arisztokrácia ellenségnek, reakciós osztálynak számított, melyet minden eszközzel kellett üldözni és megsemmisíteni. A kastélyok tulajdonosai vagy elhagyták az országot, vagy ha itthon maradtak, vagyonukat elkobozták, jogfosztottság várt rájuk. Az ellenségképből nem hiányoztak a vétlen épületek sem: egy részük már a frontharcok alatt eleve kifosztásra és pusztulásra ítéltetett, más részüket s ezek voltak a szerencsésebbek, ha méltatlanul is, de valamilyen módon hasznosították (szövetkezeti irodák, raktárak, iskolák, egészségügyi intézmények stb.). A nagymultú Műemlékek Országos Bizottsága (MOB) kezdeményezései a kastély- és kúriaállomány megmentésére kudarcba fulladtak, majd 1949-ben magát a Bizottságot is megszüntették ben létrejött ugyan egy újabb műemlékes szervezet, az Országos Műemléki Felügyelőség (OMF), ám a negatív folyamatot akkor megállítani nem lehetett: az 1960-as évekre a hozzávetőleg 400 védett együttes százaléka teljesen elpusztult vagy visszafordíthatatlan károkat szenvedett. A politikai szemléletváltás első jelei csak az 1970-es években mutatkoztak, s a lassú erjedés eredményeként 1981-ben született meg az OMF rehabilitációs kastélyprogramja. A közel két évtizedig futó programban mintegy Szerelmetes levelek Gallasy Gyula már az 1860-as évek végén beleszeretett esett Steinhauser Bertába, és nem volt kétséges, hogy kapcsolatuk házassággal fog beteljesülni. Gallasy, mint katonatiszt, többnyire a fővárosban szolgált, míg Berta télen szülei egri házában, tavasztól késő őszig pedig a várostól mintegy másfélórás kocsiútra lévő Noszvajon, a kastélyban élt. Szerelmüket többkötetes, ma is meghatottsággal olvasható levelezés őrzi az egri levéltárban. Szinte naponta írtak egymásnak, éveken át, s azután is, hogy 1878-ban a kastélyban megszületett István fiúk. Kettejük közül a férj volt a bőbeszédűbb és a gondoskodóbb. Leveleiben se szeri, se száma az ilyesféle soroknak: Vigyázz reggelenként magadra, meg ne hűlj! Esténkint pedig tedd fel a fátylat a szúnyogok ellen! Vagy amikor a gyermek is Noszvajon volt: Nem hűvösek-e a kis Pistinek a szobák? Éjjelre semmi esetre se engedd még most kitakarózva alunni! Legyen a kis trotty minél többet a szabad levegőn, a kertben, hogy érje a bőrét az éles lég, az éltető napsugár minél jobban. Az aláírás legtöbbször: A te forrón szerető hű férjed. Berta asszony levelei rövidebb beszámolók, nem olyan terjedelmesek, mint férjuráé, de érezhető belőlük az együvé tartozás, amit leggyakoribb, a férjéhez képest visszafogottabb aláírás is megerősít: Hű szerető feleséged. Gallasy Gyula és felesége, Steinhauser Berta (1890 körül)

24 Bertaháza Gallasy Gyula a Noszvaj határában lévő majorságon, Alsótanyán építkezett. Udvarháza épített habitusát, értékeit tapintatosan átmentve ma a wellnes szálló, az Oxigén Hotel főépülete. A munkálatok annak idején ben kezdődtek a területen, az ingoványos részek lecsapolásával, majd egy fürdésre és csónakázásra is alkalmas tó létesítésével folytatódtak. A tó környékét parkosították, több száz fát elsősorban fenyőt ültetve el, és a vízhez fából ácsolt mulató pavilont, öltözőházat emeltek. Párhuzamosan készültek a gazdasági és kiszolgáló épületek (borház, pince, istállók stb.), valamint a személyzeti és cselédségi lakások. Minderre a koronát egy hagyományos értelemben kastélynak ugyan nem nevezhető, de színvonalában és funkciójában mégis annak minősülő új, kétemeletes, 16 szobás úri lak tette fel. Az 1901-ben induló építkezés gyorsan haladt, 1903 nyarától a család már birtokba is vette korszerű otthonát. Az új épülethez új név is dukált: Gallasy Gyula a majorságot és a lakot imádott feleségéről nevezte el Berta major -nak és Berta házá - nak. Ez lett az úri középosztályba emelkedett Gallasy família végleges, hosszú távra kialakított rezidenciája, amit a Berda hegy oldalába vájt kápolna és családi sírbolt egészített ki. 230 együttes részleges vagy teljes helyreállítása történt meg és a kastélyokat többnyire szocialista nagyvállalatok üdülőiként, közigazgatási szervezetek képzési központjaiként, némelyiket tudományos és művészeti intézmények alkotóházaiként hasznosították.a második világégés után a nagy magyar kastélysorsot s az államosítást Noszvaj ékessége se kerülhette el. Kifosztása ellenére a főépület architektúrája Berta háza (1910 körül) szerencsére komoly sérülések nélkül vészelte át a legnehezebb időszakot, és néhány évnyi méltatlan termelőszövetkezeti használatot követően az 1953-ban megalakított Kisipari Szövetkezetek Kölcsönös Biztosító Intézete (KSZKBI) kapta meg, hogy 1956/57-ben üdülő céljaira rendezze be. Az új funkció kialakításakor köszönhetően a teret hódító műemlékvédelmi szempontoknak az erős átépítéssel járó lakószo- Ha jön az uraság Mikor a fővárosban katonáskodó Gallasy Gyula szabadságot kapott és a család Noszvajra jött, nem ritkán vendégekkel együtt, már előzetesen részletesen megírta levélben, hogy a személyzet mivel készüljön. Alighanem nagy lehetett ekkor a mozgolódás, mert minden a helyén kellett legyen, a korabeli feljegyzések szerint meglehetősen szigorú uraság kívánságai szerint. Egy 1892 nyári érkezés előtt például Gallasy a következőket kérte ispánjának, Lőcshey Andrásnak küldött levelében: Az ebédet lesz szíves az Ispánné asszony elkészíteni és pedig 7 személyre, beleértve a velünk utazó 2 cselédet is, jó húsleves, főtt hús sóska mártással, 3 drb csirke kirántva salátával és túrós pite, semmi több. A költségekre adjon át Ispán úr 5 Frot, Teréz asszony szombat estére aludt tejről is gondoskodjék, hogy kapjunk. A Károly kiskocsissal hozasson a parlagi forráskútról két túri korsóba hűvös helyre vizet. Két darab kenyeret is jó lenne részünkre süttetni. Az iroda szobában lévő függő lámpát vitesse át és akasztassa fel Ispán úr a mi ebédlő-szobánkba. Az ágyneműket előtte való napokban jól kilevegőztetni, kiporoltatni, az éjjeli szekrényeket is kinyitogattatni, hogy a penész szag elvesszen. A fürdőt jó lesz szombat délelőtt megtölteni, 5 óra alatt úgyis megtelik, esetleg meg is fürödhetnek a gyerekek benne, ha nem lesz nagyon hideg. A hőmérővel majd megnézem! bákat a két melléképületben helyezték el, és a főhomlokzati szárny legértékesebb emeleti termeinek falképeit részben restaurálva ide kerültek a korabeli bútorokkal berendezett társasági élet terei. Úgy látszik azonban, hogy a kastély históriájára jellemző többszörös gazdaváltások tendenciája továbbra is érvényesült, a tulajdonjog az 1964-ben megszűnt Biztosító Intézettől először az Építőipari Tröszt elnevezésű nagyvállalathoz, majd 1972-ben a Heves Megyei Tanácshoz került. (Pontosabban: a szocialista társadalomban magántulajdon nem lévén az állam tulajdonjogát gyakorló szervezetek adták egymásnak a kilincset.) Itt kell megemlítenünk, hogy az 1957 utáni megújított műemlékjegyzékekben a kastély és parkja rendszeresen szerepelt (törzsszáma: 2146), és az között érvényben volt értékkategóriák között a legmagasabb, a műemlék minősítést kapta. A Heves Megyei Tanács kezelésében kezdődő időszak a kastély modernkori történetében mindenképpen pozitív periódusként értékelhető. Az épületegyüttes ideértve a park építményeit is, bekerülve az említett kastélyprogramba, s a korábbihoz képest alaposabb és a műemléki előírásokat precízen betartó felújításon esett át. A nyugati mellékszárnyakban ekkor alakították ki az emeleti előtérből nyíló két, lényegében a mai igényeknek is megfelelő apartmant, ugyanakkor mint már szó volt róla a déli mellékszárny sarkán beforduló, 19. századi eredetű szobányi épületrészt (kápolna?) elbontották. A parkot revitalizálták, megtartva a korai angol tájképi kert jelleget. Déli részén helyreállításra került a teraszos télikert, kávézónak adva otthont, s a területet övező, erősen romos kőkerítést jórészt újrafalazták, de a régivel megegyező módon. A főépületben végzett finomabb munkák közül érdemes kiemelni a falképek teljes

25 A Műemlékek Országos Bizottságának válasza Gallasy István 1913-ban levéllel kereste meg a múzeumi és műemlékes szakembereket, hogy értékeljék a kastély falképeit és tegyenek javaslatot, érdemes-e megőrizni őket. Gallasy érdekes módon csak négy helyiségben említett festést, valószínű, hogy a földszinti előcsarnok hiányzik a sorból, mivel egyszerűen festett rácsai nem tűntek számára izgalmasnak. Mint a Műemlékek Országos Bizottsága alábbi válaszából kiderül, a falképeket értékesnek találták, s valószínűleg ennek következtében kapott a kastély műemléki védettséget. A Bizottság nevében a már akkor is jellemző hivatali bikkfanyelven a választ Éber László ( ) művészettörténész fogalmazta október 29-én: restaurálását napjaink látogatója ma is az akkori szakemberek precíz és az egykori mesterek műveit tiszteletben tartó munkájában gyönyörködhet. Mivel a Tanács terveiben egy bentlakásos, fő fogadására alkalmas oktatási- és továbbképző intézmény alapítása szerepelt, a kastélytól északra eső területen új szállodai komplexumot építettek. A korszerű létesítmény mellett melyet üvegfolyosóval kötöttek a főépület északi sarkához és az egyik melléképülethez, szabadtéri színpad Ngos [Nagyságos] dr. Gallasy István földbirtokos úrnak Bertamajor, Borsod vármegye A Nagyságod tulajdonában levő noszvaji kastélyt díszítő freskófestmények ügyében folyó évi augusztus 17-én kelt előzetes iratunkra hivatkozólag van szerencsénk Nagyságodat értesíteni, hogy a bizottságunk előadója által a mai napon tartott ülésünkben előterjesztett felvételek és adatok szerint a szóban levő festmények valóban XVIII. századbeli hasonló emlékeink jelesbjei közé tartoznak és feltétlenül megérdemlik, hogy az a gondoskodás, melyben Nagyságod az építészeti szempontból is kiváló kastélyt részesíti, reájuk is kiterjesztessék. A festmények különben szerencsére általában elég jó állapotban vannak, úgyhogy csak azok gondos megtisztítása, valamint a helyenként mutatkozó csekélyebb repedések és egyéb hiányok szakszerű javítása szükséges. Megnyugvással értesültünk róla, hogy a végzendő munka iránt Nagyságod már érintkezésbe lépett Kern Péter festőművésszel, ki bizottságunk megbízásából hasonló munkákat már sikerrel végzett. Nagyságod hathatós gondoskodásáért bizottságunk őszinte köszönetét nyilvánítva /Éber László/ és a parkban különböző sportpályák (tenisz, röplabda, teke) is társultak. Az 1980 után években befejeződő nagyszabású helyreállítás és építkezés a kastélyban mozgalmas oktatási és kulturális tevékenységet tett lehetővé. Azon túl, hogy a főépület berendezett enteriőrjei muzeális kiállítóhelyként nyitva álltak a látogatók előtt, Noszvaj hírét leginkább az évtizedeken át itt megrendezett nyári műemlékvédelmi szabadegyetemek öregbítették. A műemlékes szakma jeles hazai és külföldi képviselőit felvonultató konferenciák, tematizált rendezvényeknek és tanulmányutaknak a legutóbbi időkig visszatérő eseményei nem csupán az itthoni, hanem a nemzetközi értékvédelem meghatározó fórumának helyszínévé emelték a kastélyt. A Gallasy testvérek személyleírása Az 1919-es Tanácsköztársaság néhány hónapja alatt drákói szigorral büntették az osztályidegen elemeket, közöttük a birtokosokat és a módos gazdákat. A törvény a Noszvajon és Novajon gazdálkodó Gallasy testvérekre, Istvánra és Lászlóra is lesújtott: május 28-án árurejtegetés vádjával letartóztatták és a fővárosba hurcolva fogházba zárták mindkettőjüket, majd néhány hetet ott kellett tölteniük. Annak rendje-módja szerint fogolytörzskönyvet kaptak, melyben személyleírásukat a következőképpen rögzítették: GALLASY ISTVÁN Nagysága: 160 cm Testalkata: kövér Arcza: kerek Arczszíne: egészséges Haja: fekete Homloka: rendes Szemöldöke: ívelt Szeme: fekete Orra: egyenes Szája: rendes Fogai: épek Bajusza: fekete, nyírott Álla: kerek Azt a méreteiben nem igazán jelentős kis együttest, amely építészeti megkomponálásával és egyedi értékeivel mégiscsak különleges emléke a barokk idők magyarországi művészetének, mi több, a 18. század végi sorsfordító történelmi változások kicsiny tükreként magának a kornak is. GALLASY LÁSZLÓ Nagysága: 170 cm Testalkata: erős, kövér Arcza: tojásdad Arczszíne: egészséges Haja: fekete Homloka: rendes Szemöldöke: ívelt Szeme: világoskék Orra: egyenes élű Szája: rendes Fogai: hiányosak Bajusza: barna, nyírott Álla: kerek

26 A kastély Főépület és díszudvar Kelet felől, az utcáról megközelítve a kastélyt, klasszicizáló kovácsoltvas kerítésből nyíló, visszafogottan díszes kétszárnyú nagykapu fogad. Robusztus, kerékvetős oszlopain ágaskodó unikornis szobrok tartják az Almásy család címerét. Az egykori kocsibejáró mellett kétoldalt egy-egy kiskapu. A kevésbé erőteljes oszlopokkal tagolt kerítés az északi és déli melléképületeket összekötve zárja keletről a szimmetrikus alaprajzú díszudvart, helyén részben a melléképületekhez sarkaikkal kapcsolódva a 18. század végén még kisebb épületek álltak. A nagykaputól két körívben fölfutó, nyírott növényzettel szegélyezett kocsifeljáró vezet a főépület elé, míg annak főbejáratához gyalogosan egy díszlépcsőn felkaptatva juthatunk. A finom rácsozatú kapuk s a ma is barokkosan szerkesztett díszkert vezeti be az eredetileg is tudatosan komponált látványt, melynek fókuszát a kastély sárga-fehér színezésű főhomlokzata adja. A terep emelkedése optikailag megnöveli és a valóságosnál nagyobbnak mutatja a főépületet, s ezt a tipikusan barokk illúziókeltést a térbeli kiöblösödésből induló, fölfelé csökkenő szélességű lépcsősor csalóka távlata tovább erősíti. Szinte fel sem tűnik a másik, szintén barokkos csalás : a melléképületek nem párhuzamosak, és nem zárnak be derékszöget a főszárny vonalával. Az utcafront felől a két épület ollószerűen kinyílik és perspektivikusan hosszabbnak mutatja magát, a hatást az emelkedő terepszint tovább fokozza. A trükk ráadásul kitágítja a teret, hogy a főhomlokzatot ne érezzük beszorítottnak, hogy látványa nagyobb térben, a melléképületeket rákötő falak kiszélesítő hatásával együtt érvényesüljön. Nem kétséges, hogy az ezeket a hatásokat eredményező tervezői szándékot egykoron a reprezentáció igénye vezérelte, ami A szűkülő lépcsősor optikai csalása

27 Alig marad falsík a mozgalmas középrizalit főépületre irányítása a feladatuk. Megközelítésük a díszudvar és a déli, illetve északi kertek felől egyaránt lehetséges. Nyugati sarkaikat a főépülettel íves falszakaszok kötik össze, a rajtuk nyitott kőkeretes kapuk vezetnek át a parkokhoz. A nyugati nagy park felől az épület szerény, földszintes, kopár kis udvart közrefogó kúriának látszik. Szemközti homlokzatán lépcsős, timpanonos, copf füzérekkel díszített bejárat, kétszárnyú ajtaja a kastély emeleti előterébe vezet. A rövid oldalszárnyakon szintén egy-egy bejárat, az ablakokon a főhomlokzati rácsokkal egyező ablakkosarak. A déli szárny végében, mint említettük, egykor szobányi, a 19. század elején épült sarokbővítés volt. Az itt földszintes épületet az emelkedő parktól támfalul is szolgáló aljzaton alacsony, egy archív fotó szerint száz év előtt fából készült, most vaskerítés választja el. Kapuja a kis U alak tengelyében nyílik. Az épületegyüttesben, amely ma is 18. század végi karakterét őrzi, a főhomlokzati szárny és a két melléképület, az általuk határolt díszudvar és a kelet felőli főkapu a kerítéssel érezhetően egy tervezési fázis eredménye, kvalitásos építész megvalósult víziója. Az épületek megjelenése és a térformálás klasszikusan barokk, mesterien alkalmazott illuzionisztikus megoldásokkal, az architektúra-részletekben viszont már a kibontakozó klasszicizmus jelei mutatkoznak. A kastély, mint eredeti állapotát szinte érintetlenül őrző építéa helyszín kiválasztásában érvényesült. A domboldal kínálta az enyhébb békaperspektíva alkalmazását, és az emeletes palota látványát, mely az impozáns főhomlokzatban teljesedett ki. A középrizalitos (rizalit: az építési síkból kiemelkedő, a tejes épületmagasságon végigfutó rész), sarkain a valós U alakhoz képest jelzésszerűen kiugró sarokrizalitokkal megtoldott és lezárt, földszinti síkjában pedig kváderezett főszárny mozgalmas barokk struktúra, gazdagon meghintve copf és klasszicista elemekkel. Az érkezőnek az a benyomása, hogy egy méreteiben és kialakításában nagyléptékű kastély előtt áll, miközben csupán a főhomlokzati szárny emeletes: a hátsó szárnyak földszintesek, és nem is kapcsolódnak a főszárny teljes hosszában a sarkokhoz. A jó értelemben vett szemfényvesztés akkor lepleződik le, amikor a kastélyt nyugat felől nézzük meg: a hátsó front látványa éppen hogy eléri egy kisebb vidéki kúria színvonalát mintha nem is ugyanazt az épületet látnánk innen, mint elölről. A főhomlokzaton a középrészt erőteljes, timpanonos manzárdtető koronázza, csúcsán bronz váza, a sarokrizalitok magassági kiemelését kisebb bronz vázákkal imitálták. A szűk, egyszerű kőkeretes főbejárat fölött rozettával díszített konzolokon erkély nyugszik. Az ide nyíló kosáríves ajtót és a mellette lévő ablakokat párkányok koronázzák copf füzérekkel, a parapeteken (ablaktokok alatti felfalazás) virágos/szőlőfürtös és drapériás faragások. A középrész ablakain kívül csak a sarokrizalitok ko- Rozettás erkélykonzolok sáríves emeleti ablakai kaptak északi és déli homlokzatukon is párkányt és füzéres plasztikát, a többi egyszerű kőkeretes. A földszinten a falsík elé ugró, alul öblösödő ablakkosarak kellemes ritmusa teszi teljessé a képet. A rövidebb, kétablakos homlokzatukkal az utcára néző melléképületeket még a Szepessyek idején, az 1770-es évek második felében emelték. Dísztelenségük funkcionálisan a kiszolgáló jellegből adódik, a látvány szempontjából viszont éppen a figyelem

28 szeti alkotás a hazai későbarokk építőművészet kis műremeke, mely akár egyik élő, térbeli szemléltető ábrája is lehet hazánk 18. század végi művészettörténetének tanításához. A kastély nyugati (hátsó) homlokzata a kertet elválasztó kerítéssel A földszint A kastély földszintjének meghatározásánál könnyen elbizonytalanodhatunk, hiszen míg a főhomlokzati szárnyban egyértelmű a földszint kiterjedése, a terepadottságok miatt az emelethez tartozó oldalszárnyak nyugat felé, illetve nyugat felől nézve földszintesbe váltanak. (Mi most kizárólag a főépület földszintjéről szólunk, mert az oldalszárnyak terei az emeleti térsorokhoz kapcsolódnak és azokkal alkotnak építészeti egységet.) A földszint a főhomlokzat vonalában lényegében egyetlen, öt helyiségből álló, a bejárati előtérre szimmetrikusan szervezett és tükrözötten azonos méretű 2 2 szobát magába foglaló térsor, melyet nyugat felé egy szűk, T alakú kis helyiség ( kápolna ) egészít ki. A termek érezhetően alacsony belmagasságúak, fiókos dongaboltozatokkal fedettek, és az előcsarnok kivételével dísztelenek. Amfiládként, azaz egy tengelyen egymásba nyílóan kapcsolódnak egymáshoz, tölgyfából készült, ajtóbélletek keretezte egyszárnyú ajtókkal. Az északi sarokszobából az 1970-es években átjárót vágtak az újonnan emelt rendezvényi és szállodai komplexum felé, üvegfolyosóval összekötve az épületeket. Eredeti barokk zár a földszint egyik ajtaján Az első, Szepessy báró emelte és valójában be nem lakott udvarház tömbjében a földszint még csak négyhelyiséges volt, és a bejárati előcsarnokból nyíló egy-egy szobát az emeleten lakó uraságok kiszolgálására, személyzeti tartózkodásra, a T formájút pedig valószínűleg raktározásra használták volna. Mögöttük egy-egy keskeny, folyosószerű tér húzódik, mindkét oldalon a

29 Schönbrunn, a kastély egyik oldalszárnya A schönbrunni kastély Berglzimmer-ének részlete Schönbrunn (?) sziluettje a festett rács mögött Részlet a földszinti előtér mennyezetéről lépcsőfeljárókból nyíló ajtókon át megközelíthetően, ezek funkciója többféle lehetett (szervízfolyosó, közlekedő, raktár). A sarokszobákat ahogy arról már szóltunk, az 1780-as években toldották az épülethez, így az emeleti terekkel együtt tulajdonképpen négy újabb helyiséget nyertek. Ezek a földszinten létrejött 2 2 szobás egységek már lakhatóak voltak, és a kiszolgálást a melléképületekben, illetve a melléképületekből biztosították. (Egy kései feljegyzés szerint például az egyikben voltak az árnyékszékek.) A fogadótér Az egyszerű főbejáraton belépve a meglehetősen alacsony belmagasságú, fiókos dongaboltozattal fedett előcsarnokba jutunk. A tér nem reprezentatív, viszont lugasszerű kifestésével sajátos atmoszférát áraszt, mintegy átmenetet képezve a természeti környezet és a beltéri világ között. Innen nyílnak a földszinti oldalszárnyak, az emeletre vezető kétkarú lépcső és szemközt a bejárattal egy érdekes helyiség, melyet az épületre vonatkozó irodalomban gyakran kápolnaként aposztrofálnak. (Volt és lesz is még szó róla, idézőjeles említése a funkciót illető bizonytalanságunkra utal.) A barokk kastélyok sala terrenáira (hűsölő termeire) emlékeztető, minden felületén kifestett előtér egy nagy zöldrácsos pergola vagy pavilon imitációjaként értelmezhető, melyre a rácsok résein át látható, szintén festett lombsátor borul. A körbefutó lábazat fabetétes, az ajtókeretek vonalát a rácsozat követi, kiemeli. Az északi és déli falfelületeken a rácsok mögött viszonylag elnagyolt, perspektivikusan festett paloták látványa bontakozik ki, olyan érzetet keltve, mintha a pavilon egy másik és több épületből álló kastély udvarának a közepén állna. A természeti környezet illuzionisztikus beemelése a belső terekbe a későbarokk egyik elterjedt megoldása (ld. az úgynevezett Gartenzimmereket), nemegyszer teljesen feloldva a szikár architektúrát. Ennek szinte végletekig fokozott magyarországi példájaként említhetjük a szintén ebben a korban épült váci nagypréposti palotát, melynek egzotikus növényekben és állatokban gazdag falképei akár az elképzelt Paradicsom illusztrációi is lehetnének.

30 Részlet a földszinti előtérből A lugasszerű kifestéssel imitált külvilág viszont kevésbé gyakori, s olyan itthoni párhuzamot, mely a felfestett lugas résein át szinte kizárólag épített környezetet idézne meg, nem ismerünk. Ez a festett környezet utaltunk már erre a schönbrunni kastély egyes részleteivel mutat erős hasonlatosságot. Az épületsziluettek elnagyoltsága persze még nem engedi, hogy egyértelműen a Schönbrunnt jelöljük meg modellként, feltételezésünket azonban erősíti maga a mélyzöld rácsszerkezet, melynek mintáját a császári rezidencia lugasként, növényekkel és állatokkal gazdagon kifestett Berglzimmer -ében fedezhetjük fel. A főbejárati ajtón bejőve tehát egyszerre lépünk be a kastélyba és virtuálisan a monarchia központjába, vagyis az uralkodó rezidenciájába. Utóbbi érzetünket a kétkarú lépcső még fokozza is, hiszen a schönbrunni kastély udvari homlokzatának meghatározó eleme a kétkarú díszlépcső, s e képet, ha nem is tudatosítjuk, agyunk óhatatlanul előhívja. A kápolna A nagyobb főúri kastélyok nem nélkülözhették a családi kápolnákat, néha olyan funkcióval és méretben, hogy az adott szakrális tér a környezet, a település plébániatemploma is legyen. Mindig reprezentatív, de bensőséges terek, viszonylag nagy belmagassággal, természetes fényekkel és művészi színvonalú berendezéssel. A kisebb úri lakokat építtető nemes családoknál ez kevésbé volt jellemző, legtöbbször afféle imasarkokat rendeztek be, és ugyanúgy a település nagytemplomába jártak misékre vagy egyházi ünnepekre, mint bárki más. Noszvajon az építés, illetve a 18. század végi használat idejéből nincs arra adatunk, hogy a házban kápolna lett volna, pedig a faluban ekkor nem volt s később sem katolikus templom. Lévén a lakosság református vallású, a hódoltság idején, 1680 körül birtokba vett középkori templomot használta, és az elenyésző számú (1772-ben: 9 lakos, talán éppen az akkor birtokos Szepessy családhoz tartozó) katolikusnak nem épült új hajlék. (A középkori templomot 1928-ban bontották el, felépítve helyette a mai épületet.) A település katolikusai egyházjogilag a szomszédos bogácsi plébániához tartoztak. A kastély földszinti előteréből a kétkarú lépcső között nyíló helyiség kápolnaként történő használatára az első utalás ből való, de a tér elhelyezkedése és struktúrája miatt nehéz elképzelni, hogy eleve szakrális funkcióra építették volna. A T alaprajzú, bántóan alacsony és dongaboltozatos kamra, amely csupán a nyugati kis udvar felől két rézsűs ablakon át kap némi természetes fényt, inkább emlékeztet valamiféle pincére vagy tárolóhelyiségre, kisebb kriptára. Berendezéséről semmit sem tudunk. Ha tehát kápolnaként használták, ez átmeneti szükségmegoldás lehetett, és az Almásyak kezdeti éveire tehető. Az időszakukat tárgyaló részben tértünk ki rá, hogy a kastély 19. századi alaprajzi elrendezését vallatva a déli oldalszárnyhoz között toldott sarokhelyiséget feltételezhetjük utólag kialakított kápolnának. A kétkarú lépcső A paloták és kastélyok belső tereibe komponált többkarú lépcsők a reneszánsz és barokk építészetben mindig a fejedelmi pompa kifejezői. Hazánkban is jellemzően a felső arisztokrácia rezidenciáiban találhatók meg, kialakításuk elsősorban az elkápráztatást, az emeleti díszterekhez lépkedő látogató pszichi- A kápolna bejárata

31 A lépcsőről kibontakozó látvány kai felkészítését szolgálja. Van ahol a díszudvarról szervezett reprezentáció eszközeként a külső térben építik meg (Esterházy kastély, Fertőd), leggyakrabban azonban a belső fogadótér centrumában helyezik el (Grassalkovich kastély, Gödöllő). A kevésbé vagyonos nemesség kisebb kastélyaiban általában megelégszenek az egyszerűbb, egykarú lépcsők alkalmazásával, hiszen a lépcsősorok térigénye a praktikus helykihasználás szempontjából nem mondható ideálisnak. Ennek ellenére több példa is mutatja, hogy a szerényebb politikai és gazdasági hatalommal bíró uraságok némelyike mégis fontosnak vélte, hogy ezzel is emelje kastélya fényét (L Huillier kastély, Edelény; Ráday kastély, Pécel stb.). Ez utóbbi körbe tartozik Noszvaj is. Mint szóltunk róla, a kastély fogadócsarnoka meglehetősen alacsony belmagasságú, így innen nyitni egy szimmetrikus, kétkarú ívelt lépcsőt komoly építészi teljesítmény. Annál is inkább, mert a rendelkezésre álló teret leszűkítették azok a kis előrészek, melyekből a földszinti teremsor mögötti kis helyiségekbe lehet bejutni. (Ezekben a modernkori helyreállításkor mosdókat alakítottak ki.) A nehéz feladat megoldása azonban jól sikerült: már az alsó, még az előcsarnokból indított lépcsőfokokon állva kibomlik az emeleti perspektíva, szemközt ablakok nyitnak újabb teret és adnak természetes fényt, s a lépcsők nem rögtön kanyarodnak, hanem csak azután, hogy kiértünk a síkfödém alól.

32 Az optikai magasságot festett pilaszterek és kovácsoltvas kandeláberek nyújtják meg, majd az emeleti előtér mennyezetének elénk táruló, szintén festett égboltja tágítja tovább. Mivel tekintetünk már az első lépcsőfokra lépve irányított (és nem is klasszikus lépcsőházban vagyunk), csak a rövid egyenes szakaszokat határoló falfelületeknek és födémeknek van pillanatnyi vizuális jelentőségük. Ezek egyszerű architektonikus festést kaptak, s újabb bizonysága az egységes tervezésnek, hogy a részletek az ablakok felől jövő fényhez árnyékoltak. Igazi, egy szűkös térben mesterien megvalósított, látványos fölvezetést szolgáló kompozíciót érzékelünk, mely építészeti és vizuális elemekből építkezik úgy, hogy az elemek egymás nélkül nem érvényesülnének. A kétkarú lépcső és a kapcsolódó dekoráció kétségtelenül tudatos, az összhatásra koncentráló tervezés eredménye. A kastély emelete A kastélyok és úri lakok emeletén bár előfordulnak kivételek hagyományosan a legmagasabb reprezentáció tereit és a tulajdonos családok lakórészeit helyezték el. Ez a nemes emelet (piano nobile), ezeknek az épületeknek legelőkelőbb egysége. Centruma a főhomlokzaton középrizalittal kiemelt díszterem, melyből általában két szemben lévő traktus (úgynevezett női- és férfioldal) nyílik, többtermes főúri lakosztályként szolgálva. A Mintha a végtelen lenne: az összenyitott teremsor (amfilád) termek nagyméretűek, belsőépítészetük igényes, falaik díszítettek (burkolatok, tapéták, falképek stb.). Noszvajon sincs másként: az épület szűkössége ellenére az emeleti térsor szembeszökően elegáns. A földszinti traktussal ellentétben nagy belmagasságokkal, míves fabélletű, széles és magas kétszárnyú ajtókkal (melyek egy tengelyen egymásba nyílóan kapcsolják össze a termeket), írható le. Akárcsak a kastély külső megjelenésében, vagy ahogy a földszinti előcsarnokban, itt is, sőt, itt még inkább érezhető, hogy az egykori tulajdonosok a lehető legtöbbet akarták kihozni a meglévő adottságokból. Igaz, a díszteremből nézve csupán a két-két szobás főhomlokzati traktusokat érzékeljük, de az egy tengelyen elhelyezett ajtók keltette tágas és szellős térhatást s az amúgy is három felől fényt kapó sarokszobák tengelybe helyezett ablakai tovább fokozzák. Az urasági lakrész az alaprajz tükrében négy helyiségcsoportra osztható. A főhomlokzati szárny díszteremből nyíló két-két terme és a mögöttük lévő, már az oldalszárnyakba nyúló és az emeleti előtérből is megközelíthető szobák alkották a családfő, illetve párja lakosztályait. Az oldalszárnyakban kialakított és szintén az előtérből elérhető másik két teremcsoport lehetett a gyermekek otthona. Aligha véletlen, hogy a kastély egészét jellemző építészeti nagyvonalúság ellenére csak az északi (női) oldal két terme kapott díszítő és figurális kifestést. A déli (férfi) traktus szobái dísztelenek és nincs is adatunk arra nézve, hogy egykor festettek, esetleg tapétázottak vagy burkoltak lettek volna. (Az oldalszárnyak helyiségei sem voltak díszítettek.) Összehasonlítva a két oldalt az is feltűnő, hogy a déli első teremből széles átjáró ajtó, míg átellenben a Római szobából egy intim az 1970-es évek műemléki helyreállításakor megszüntetett tapétaajtó vezetett át az oldalszárnyakba. (A falfestés a tapétaajtóhoz alkalmazkodik, tehát az ajtónyílás 18. századi.) A barokk kori alaprajz azt mutatja, hogy ez az északi lakosztály három teremmel folytatódott az oldalszárnyban, délen viszont négy kisebb helyiséggel. Itt, a déli szárnyban építették ki a Szepessy féle udvarház idején a padlásfeljárót is, ami még tovább szűkítette ezt a teret. Ez is azt mutatja, hogy nem törekedtek a déli traktus magas reprezentációjára. Használatát a férfiakhoz, között a csak időnként Noszvajon tartózkodó De la Motte Antalhoz köthetjük. (A 20. század elején egyébként e lakosztály díszteremből nyíló helyiségét többször nevezik a férfiak által használt, vegyes funkcióra utaló irodai zöld szobának.) Hozzátéve az elmondottakhoz, hogy a reprezentáció útvonala jól kirajzolható (földszinti fogadótér kétkarú lépcső emeleti előtér díszterem északi két szoba), az bizonyosnak látszik, hogy a 18. század végén csak az északi lakrészt tartották fontosnak díszesebbé tenni. A történeti érvek és a falképek finomsága,

33 különösen a Madaras szoba dekorációja amellett szólnak, hogy ezek a termek a mögöttük lévő szobákkal együtt jellemzően női használatban voltak, vagyis a férjével ellentétben állandóan itt tartózkodó, valódi tulajdonos Vécsey Anna grófné és leánygyermekei lakosztályához tartoztak. Az emeleti előtér A földszinti előtérből a méreteiben kicsi, de elegánsan szerkesztett kétkarú lépcsőn lépkedünk fel az emeletre. Innen a díszterembe és részben közvetlenül, részben folyosókon juthatunk be az oldalszárnyak termeibe. Az emeleti előtérből a park felé nyíló ajtó pedig az épülettel három oldalról körülhatárolt nyugati kis udvarra vezet. Ez a tér is pazarul díszített. A finom mívű, klasszicizáló korlátok és kandeláberek még mozgalmasabbá teszik a mennyezetet, a falfelületeket, a nyugati ajtó- és ablakbélleteket teljesen kitöltő képek hatását. Itt sem maradnak el az illúziókeltés eszközei: az ajtók festett keretei és a fölöttük lévő díszítések saját síkjukból mintegy ráfordulnak az oldalfalakra, ezzel tágítva a teret. Minden ízében reprezentatív fogadótérben állunk, melynek szűkösségét nem érezve rögtön a szabad égre nyitottan festett mennyezetkép, majd az oldalfalak 20. századi avantgárd stílusokat idéző festett figurái kötik le figyelmünket. A mennyezeti freskó látványát tudatosan a lépcsőről felérkezés pontjára komponálták: a főalak és a mellékfigurák csoportja nem középütt, hanem a boltozat díszterem felőli szegmensébe került, kényelmes, a nyaktörés kockázata nélküli szemlélődésre nyújtva lehetőséget. (A jelenleg ott függő és zavaró lámpa utólagos elhelyezésű, a világítást eredetileg a kandeláberek adták.) A legkülönbözőbb ismertetőkben erről a freskóról az terjedt el, hogy a hajnal ókori istennője, Aurora (Éosz) diadalmenetét ábrázolja, miközben a négy paripa húzta szekéren összetéveszthetetlenül egy férfialak áll. Apollón ő római elnevezéssel Apollo, Zeusz (Jupiter) fia, aki a rómaiaknál napistenné emelkedett. Ábrázolása a napszekéren a barokk kastélyok mennyezetképeinek gyakori témája, itthon és külföldön is. Legismertebb hazai példaként a fertődi (1950 előtt: Eszterháza) Esterházy kastély dísztermének mennyezetfreskóját említhetnénk, emellett ugyanezt a feldolgozást számos kisebb kastélyban például a zsirai Rimanóczy kastélyban is megtaláljuk. A noszvaji kép érdekessége, hogy a megszokottól eltérően a téma nem a díszteremben jelenik meg, hanem egy mégis csak másodrendű, bár láttuk a reprezentáció és a felvezetés szempontjából fontos térben. (A díszterembe világias hatású menynyezetkép került.) A mű összességében a barokk dinamizmusát idézi, de részleteiben, különösen a figurák, az Apollón körüli múzsák ábrázolásában már a higgadtabb klasszicizmus jelenik meg. Az alakok csoportja levegős és nyitott térillúzióba helye- Az emeleti előtér

34 A sarokfestések optikai csalása Kifestett ablakbéllet zett, optikailag növelve ezzel is a valódi teret és irányítva a tekintetet a fő témára. A kompozíció mesteri kézre vall, a szerzőség tekintetében nem indokolatlanul vetődött fel az egri művészek, Kracker János Lukács vagy Zach József neve. Bár működésük lehetőségét a kastélyban ahogy erről már szó volt több érv zárja ki, mint amennyi támogatná. Egészen más világot tárnak elénk az emeleti előtérben az oldalfalak. A festett építészeti keretek, a pilaszterek és a copf füzérek a kor kedvelt megoldásai, ám a mezőkbe került grisaille (fekete-fehér árnyalatokkal színezett ) technikájú hat alak hazai és nemzetközi viszonylatban is egyedülálló. A görög építészet és vázafestészet formakincséből, különféle furcsa tárgyakból összeállított figurák ihletője a párizsi építészeti akadémián végzett francia Ennemond Alexandre Petitot ( ), 1753-tól a pármai hercegség udvari építésze, a klasszicizmus egyik eredeti előfutára. Az uralkodói vagy főúri udvarok építészei általában nem csupán épületeket terveztek, hanem belső tereket, színházi díszleteket és adott esetekben jelmezeket is. Petitotnak is lehettek hasonló feladatai ben Pármában adták ki Mascarade a la Grecque című maskarás albumát, melyben nyolc metszetet a kilencedik saját portréja közölt görögös jelmezterveiből. Az album férfi nő párokba állítható rajzainak címei egészen profánok (menyasszony és férj, pásztor és pásztorlány, ifjú szerzetes és apáca, gránátos és markotányosnő), kidolgozásuk meghökkentő, inkább karikatúrák, mintsem fennkölt istenábrázolások vagy allegórikus figurák. Közülük öt szolgált mintául Noszvajon: az északi falmezőn a markotányosnőt, átellenben a pásztorlányt, a díszterembe vezető ajtótól balra a gránátost és a férjet, jobbra a sarokban pedig a pásztort ismerhetjük fel. A hatodik, közvetlenül a dísztermi ajtó melletti alak Petitot önarcképének átirata, okot adva a feltételezésre, miszerint a festő itt a francia mesterhez hasonlóan magát, esetleg felismerhető arcvonásait is rögzítő önarcképét örökítette meg, szája sarkában pipával. A képek egyike sem szimpla másolás, mindegyikben felfedezhető az önállóság, a különféle idomok és részletek az eredeti Petitot metszetektől eltérő variálása. Némelyik figura mindenekelőtt a két női alak kilép a két dimenzióból, eszközeik megfestett árnyéka az illúziókeltés újabb példája. Ikonográfiailag figyelemre méltó a figurák kiválasztása és térbeli elhelyezése is. Egyrészt hiányzik az egyházra utaló szerzetes és apáca, valamint a menyasszony, amit talán szűziesség/ tisztaság tudatos mellőzéseként is felfoghatunk. A férfiak a főfalra kerültek, közülük központi helyre a katona és a művész. Itt úgy lenne jó, ha a noszvaji alakokról is lenne külön-külön kép és egymás mellé lehetne állítani az eredeti metszetekkel. Nálam csak pár

35 Petitot eredeti metszete A pásztor A gránátos A pásztorlány A férj Apollón a napszekéren Az északi blokk a férfiasság, a katonaélet világát idézi (gránátos, férj és markotányosnő), s az sem lehet véletlen, hogy a férj és a gránátos feje a mintául szolgáló metszetekhez képest meg van cserélve. Vélhetően ezzel De la Motte Antalra történik utalás, aki egyszerre volt férj és katona, s az utóbbi, nagybajszú figura arca talán portréjának is tekinthető. (Csak a művész és a katona arcán látunk ilyen egyéniségre utaló jeleket, a többiek arca átlagos, akárcsak a Petitot metszeteken.) A déli oldalon a művészet világában a pásztor és pásztorlány alkot párt. A leány összekapcsolása a festő alakjával valószínűleg a szép mesterségek kezdetére, a római író és enciklopédista Caius Plinius (23/24 79) óta élő történetre vezethető vissza: egy pásztorlány, mikor szeretője elutazott, arcvonásait a homokba karcolta, hogy emlékezetében vele maradjon így, ezzel az ábrázolással született meg maga a művészet. Hogy Petitotnak volt-e szándékában rajzaival ókori istenségek valamiféle parafrázisát adni, nem tudjuk, de a noszvaji figurákon fölfedezhetők bizonyos karakterek és attribútumok, melyek megengedik legyünk őszinték: némi erőlködéssel az efféle értelmezést

36 Mint láttuk, a ciklus ikonográfiai programjából az olvasható ki, hogy a falképeket a Vécsey De la Motte időszakban készítették, s elvben feltételezhető, hogy az Itáliában is megforduló Antal gróf hozzájutott Petitot mintául szolgáló művéhez. Az Európát átszövő művészeti kapcsolatoknak tulajdonítani a metszetek terjedését talán ennél indokoltabb, hiszen tudjuk, hogy Esterházy Károly egri püspök könyvtárában számos korabeli építészeti témájú mű volt megtalálható. A püspök, akit korának egyik legnagyobb egyházi építtetőjeként tartunk számon, naprakészen ismerte a művészeti műhelyeket és a szakirodalmat, köztük az építészeti mintakönyveket is. (Utóbbiak használata az Egerben dolgozó művészek körében több mint bizonyos.) Valószínű, hogy a pármai építész munkája is bekerült az érseki palota könyvtá- A díszterem mennyezetfreskójának részlete nagy, belmagassága viszont igen, s a teret felfelé tovább nyitja a mennyezetkép festett, de figurákkal nem zsúfolt égboltja. Belsőépítészetileg meghatározó látványelem itt a vibráló és a többi termen is végigfutó táblásparketta, az egyszerűen igényes ajtók és bélleteik, valamint a délnyugati fülkében álló fehérmázas kályha, melynek egykor nyilván párja is lehetett az átellenben lévő sarokban. Innen nyílnak a főhomlokzati lakosztályok, s innen léphetünk ki a főbejárat fölötti erkélyre. Minden porcikájában kifestett tér. A mennyezeten frízként bacchikus, a bor élvezetét mutató jelenetek futnak körbe, amo- Petitot eredeti metszete A markotányosnő, A noszvaji markotányosnő is. A festő alakjának mellén aki itt megteremti az emberi világot, villámokat látunk, tehát ő lehet Jupiter (Zeusz), a legfőbb isten. A szintén kiemelt helyre festett gránátos lenne Mars (Arész), vagyis a katonáskodó megrendelő, mellette a fentebb említett fejcserére utalva a szárnyas kalpagú Merkur (Hermész), a gabonaszállítók és kereskedők istene, hisz a katona-férj civilben tulajdonképpen gazdálkodó földesúr. A mindennapok szépsége a markotányosnő, aki a keblei alá festett tűzhellyel s a bele kapaszkodó gyermekkel a családokat is védelmező Vénusz (Afrodité) kell legyen, átellenben Petitot eredeti metszete A művész önarcképe, A noszvaji festő alakja pedig a felfegyverzett pásztorlány a vadászni szerető Dianával (Artemisz) kínál párhuzamot. A rendszerben így a művész melletti pásztor nem lehet más, mint Apollón (Apollo), a művészetek istene és Diana ikertestvére. Nagy kérdés, milyen indíttatásból kerültek éppen ezek a figurák a fogadótér falaira, hiszen érdekes témájuk és a szatírikus megfogalmazás távol áll a mennyezetkép és a többi terem freskójának hagyományosabb témájától, stílusától. És vajon honnan ismerhette a megrendelő vagy az alkotó Petitot metszeteit? A precíz válaszokkal alighanem adósak maradunk rába, majd a püspök egyik művészének ajánlatára fogadta el annak adaptált változatát a noszvaji megrendelő. Ám akárhogy is volt, abban biztosak lehetünk, hogy mind a megrendelőnek, mind az alkotónak fejlett humorérzéke lehetett. A díszterem Az emeleti előtérből a keleti oldalon nyíló kétszárnyú ajtón át a díszterembe lépünk. A kastélyok legnagyobb méretű, általában centrálisan kialakított, pazarul díszített és berendezett terei ezek, melyeket reprezentációra, ünnepi eseményekre, és gyakorta ebédlőként is használtak. A noszvaji terem mérete nem

37 A vibráló parketta Dísztermi részlet az északi termekkel lyan vidám szüreti mulatságot idézve. Az ókori mitológia jellegzetes alakjait ismerhetjük fel: a bor és a mámor istenét, Dionüszoszt a feleségével, Ariadnéval, odébb nevelőjét, a kijózanodni sosem tudó Szilénoszt, körülöttük kecskével vagy egymással hancúrozó amorettek csoportjaival. A kvalitásos munka egy ciklust képez a díszterem melletti Római szoba mennyezetképével, ami a két terem kifestésének egyidejűségére és közös szerzőjére utal. Mindkét kompozíció emberközeli ábrázolás, akár földi jelenetekként is megállnák a helyüket. Az alakok némelyike egészen köznapi gesztusokkal jellemzett: A csillárt tartó puttók

38 Az Almásyak címere a kapuoszlopon Az unikornis, mint címerállat A unikornis, vagyis a homlokán hosszú szarvat viselő fehér ló a mitológiában a tisztító erő, a tisztaság szimbóluma, amely egyedül a szüzesség előtt hajt fejet. Kedvelt címerállat, legtöbbször ágaskodva ábrázolják, amint mellső lábaival támaszkodik vagy valamit tart. Nemesi (Almásy, Szepessy, Ráday stb. családok) vagy települési (Aszód, Eger stb.) címerekben gyakran előfordul, kastélyok díszeként viszont rendkívül ritka. Utóbbiak közé tartozik például a rákoskeresztúri Podmaniczky Vigyázó kastély, melynek timpanonjában az unikornis címertartó állatként jelenik meg, vagy a noszvajihoz hasonló módon egyszarvúak tartják a családi címert az aszódi úgynevezett Zöld kastély kapuoszlopain. A mai határokon kívül még érdemes megemlíteni a szentbenedeki (Mănăstirea, Románia) Kornis kastélypark unikornis szobrát, melynek felállítását nyilván a család címerében is szereplő egyszarvú ihlette. A noszvaji kastély kapuoszlopain álló unikornisokat, pontosabban a szobrok tartotta faragott címereket az irodalomban többször keverik az építtető Szepessy-, illetve az 1798-tól tulajdonos Almásy család címereivel. Valóban, mindkét família címerállata az egyszarvú volt, de heraldikai különbségek is vannak köztük. A Szepessyeknél az ősi címerben egy unikornis szerepel, koronát tartva mellső lábain, majd a bárói címerben tűnik fel kettő. Az Almásyaknál szintén két, egymással szembeforduló állatot láthatunk, de közöttük gúla rajzolódik ki. Ez a gúlás, páros egyszarvúval faragott címer ékeskedik a De la Motte kastély kapuoszlopain, s így pontosan beazonosítható, hogy a címertulajdonos Almásy családé. A szobrokat 1800 körül, a legidősebb Almásy fiú, János ( ) birtokba kerülése (1798) idején állították fel. ilyen például a gyermekeket óvó anyai kézmozdulat, mely mindkét mennyezetképen felfedezhető. Mint az előtérben, a jelenetsor nézőpontja itt is kényelmes, közvetlenül a fejünk fölött csupán a csillár függesztési pontját mutató puttók figurái hívják föl magukra a figyelmet, akik egy odafestett kötéllel ez is egyfajta illuzionisztikus eszköz mintegy tartják a világítótestet. Az oldalfalak márványozott hatást keltő, festett pilaszterekkel (oszlophatást keltő falazati elemek) tagoltak, a copf füzérek és rozetták ugyanakkor az előtéri megoldásra rímelnek, erősítve, hogy egységében komponált díszítőfestéssel, falképegyüttessel állunk szemben. Mestermunka az építészeti keretekbe illesztett négy klasszicizáló, rokokó virágfüzérekkel és csokrokkal díszes váza is. Perspektívájuk, a keleti oldal ajtó- és ablakmélyedéseinek pandanjaként mögéjük festett fülkék egyszerre tagolják és nyitják tovább a teret, a valódi tágasságnál nagyobbnak vizionálva a környezetet. Az architektúra utánzattal mezőkre osztott és festett kővázákkal díszített barokk terek a korban egyébként általánosak, az egri Líceum dísztermében éppúgy megtalálhatóak, mint a székesfehérvári püspöki palotában vagy az aszódi Podmaniczky kastélyban. Mintáikat a közkézen forgó, többnyire francia építészeti kézikönyvek adták. Akárcsak a földszinti előcsarnokot és az emeleti előteret, a dísztermet is a miniatürizált nagyság szellemében és a derű jegyében alakították ki. A nagyméretű ablakokon beözönlő fény, a nyitott égboltként megfestett mennyezet világossága, a mozgalmas felületkezelés és a játszi könnyedségű részletek, a kellemes színvilág vidám atmoszférát teremt. A derűt fokozza a mennyezetkép témája, a vidám mulatozás, amely ugyan ikonográfiailag szokatlan a kastélyok dísztermeinek fennkölt témákat ábrázoló mennyezetfreskóihoz képest, itt mégis helyénvalónak érezzük. A Római szoba A díszteremből észak felé futó reprezentatív traktus első terme egy szalon, a Római szoba, északnyugati sarkában fehérmázas, kívül fűtős copf klasszicista kályhával. Mennyezetének freskója a dísztermihez hasonlóan, annak mintegy folytatásaként újabb természeti környezetet nyit, és párkány feletti jelenetsorával vidáman játszó-mulatozó mitológiai alakokat vonultat fel: a rokonával, vagyis egy kecskével huzakodó faun, a Zeusz és Héra szülői felügyeletével játszadozó puttók itt is idilli, derűs világot tárnak elénk. A nézőpont újra kényelmes, közvetlenül fölöttünk nyitottra festett az égbolt. A terem nem különösebben feltűnő, díszítőfestésnek ható különlegességét valójában az oldalfalakon és az ablakmélyedésekben látható motívumok, medalionos portrék adják. A falakat római hadijelvények és fegyverek ismétlődő kisebb részletekben eltérő ábrázolásai díszítik. Ám a mester láthatóan nem ismerte jól vagy inkább szimbolikusan festette meg ezeket, mert hol korának fegyvertípusaival összekeverve, hol hibásan ábrázolt. Nem precíz például a légiós jelvény-zászló kezdeti formájának (vexillum) a képe, melyhez modern kard társul, s nem

39 A mennyezetkép részlete: faun kecskével gondolnánk rögtön a római hajítódárdára (pilum) sem a csőszerű, fölül nyílban végződő fegyverféle láttán. A rómaiságot az ablakmélyedésekbe festett, futónövényekkel szegélyezett medalionok császárportréi teszik meggyőzővé. Az (i.sz.) között uralkodó hat császár arcképét a fejük fölé írt nevek segítenek beazonosítani: Galba, Otho, Vitellius, Vespasianus, Titus és Domitianus. A században emelt magyarországi kastélyokban gyakran találkozunk uralkodói portrékkal: Zólyom (Zvolen, Szlovákia) várában, a homonnai (Humenné, Szlovákia) Andrássy kastélyban, a kismartoni (Eisenstadt, Ausztria) Esterházy kastély dísztermében, a gödöllői Grassalkovich kastély kerti pavilonjában és így tovább. A német római császárok ábrázolása jóval kevésbé terjed el, az egykori Magyar Királyságban a leglátványosabb ilyen, részben elpusztult képciklus az Esterházy hercegek fraknói (Forchtenstein, Ausztria) várában maradt fenn. A korszak világi épületeiben kimondottan a 476-ban elbukott római birodalom uralkodóit ábrázoló portrék azonban szinte példa nélküliek. A Koháry grófok szentantali (Svätý Anton, Szlovákia) kastélyában ismert egy szoba, melynek 18. századi tapétájára római császárok büsztjeit festették, a vadászat, a tengerész- és vitézi élet jeleneteivel színesítve. Ott viszont a császárok sorában a nagyok Julius Caesar, Augustus is megtalálhatók, s azt is tudjuk, hogy felhelyezésük a falakra utólagos, azaz eredetileg nem oda szánta őket a megrendelő. A szoba klasszicizáló kályhája

40 Vespasianus császár portréja Római légiós jelvény modern karddal ötvözve Vitellius császár portréja A fentiek fényében a noszvaji Római szoba kialakítását és falképeit semmiképp sem tekinthetjük megszokottnak, következésképp véletlennek, különösen ami a római császárportrék konkrét alanyait illeti. A hadijelvények és a fegyverek, mellettük Egzotikus madarak a szoba falain a közötti uralkodók ábrázolásai hasonlót hazai viszony- Római hajítódárda és tegez galambokkal Vespasianus fia, Titus császár portréja latban nem is ismerünk egyértelműen a római birodalom egy zűrzavaros, polgárháborúkkal terhes időszakára utalnak, és óhatatlanul felvetik a készítésük korával történő párhuzamba állítást. (Ebben az értelmezésben a fegyverábrázolások is inkább szimbólum értékűek, mintsem rosszul festettek.) A 18. század végének európai történelmét pedig a francia forradalom (1789) keltette hullámok határozták meg: a royalista (királypárti) és köztársasági erők harca az abszolutizmus kontinentális válságát és modernkori polgárosodás térhódítását idézte elő. Franciaország évtizedekre háborúba keveredett a többi országgal, s ez úgy érintette a Noszvajon 1782-ben birtokba került Vécsey De la Motte házaspárt, hogy ebből a küzdelemből az osztrák szolgálatban álló De la Motte Antal katonaként vette ki a részét. Személyes történelmének sorsszerűen vált részévé a nagy történelem, ráadásul azzal az országgal szemben kellett helytállnia, amely őseinek hazája volt. Úgy tűnik tehát, hogy a Római szoba falképciklusa egy történelmi analógiát idézve a jelenre utaló diagnózist rögzít, és ezt semmiképp sem tekinthetjük egyszerűen

41 a művészi fantázia öncélú megnyilvánulásának, azaz tudatos megrendelői akaratból fakadhatott. S talán a hadijelvények és fegyverek fölötti galambokat sem öncélúan festették oda: a béke reményét, a válságos korszak lezárásának óhaját fejezték ki. A Madaras szoba A szalonként kialakított, tágas Római szobából nyíló és kandallóval fűthető sarokszoba kicsiny, meghitt terme a kastélynak. Csupa kellem és báj, igazi női szobácska, ahol elvonulva teázgatni, varrogatni, susmusolni lehetett. A falakon jelzésszerűen festett építészeti keretekben egzotikus növények és madarak, a párkány felett szintén festett, áttört rács-motívum, szintén egzotikus madarakkal. Az ablakok fölött megszelídült, csőrükben virágfüzéreket tartó sasok, s nem marad el a gyümölcskosár motívum sem. Az ábrázolások finomak, részletgazdagok, s aligha van látogató, aki ne mosolyogva böngészné ezt a kis állatkertet. Egyetlen kép lóg ki a sorból : a kandalló fölötti jelenet, rajta egy házak mellett futó alak, amint hosszú zsinóron röptet talán egy papírsárkányt. A mű nem 18. századi, 1871-ben festették oda, helyén egykor tükör függhetett. Mint a kastély építéstörténeténél érintettük, a hazai barokk falképfestészetben is kedvelték az épített és természetes környezet közötti átmenetnek ható dekorációkat, köztük az egzotikus növény- és állatvilággal kitöltött felületeket. Az így kifestett terek általában a pihenés és a felüdülés termei voltak, gyakorta közvetlen kapcsolattal a kertekkel, s műfajilag csak egy lépés választotta el őket az úgynevezett hűsölő termektől (sala terrena), melyekben már plasztikus, olykor szerves anyagokból (kagylók, csigák stb.) készített díszítéseket is alkalmaztak. Az egzotikum térhódítása a felfedezésekkel megismert, Európán kívüli világokból érkező furcsaságok varázsából fakadt, és a században sajátos üzletággá nőtte ki magát. Esetünkben ki kell emelnünk a távol keleti kereskedelem révén a kontinensre szó szerint beözönlő kínai termékek (bútorok, porcelánok, textilek stb.) hatását, az általuk létrejövő úgynevezett chinoiserie-t (kínaizáló stílus), amely az uralkodói és főúri kastélyok pazar kínai enteriőrjeiben öltött testet. A távoli világok növényeivel és állataival kifestett termek mind az uralkodók, mind az egyházi és világi főurak palotáiban népszerűek voltak. Citáltuk már a schönbrunni Berglzimmer -t, amely rácsos festésével a földszinti fogadótér mintája is lehetett, szóltunk a váci nagypréposti palota, illetve a veszprémi kanonokházak madaras termeiről, s a világi rezidenciák közül a hédervári kastély hasonló falképeire is utaltunk. Kicsiny mérete ellenére a noszvaji Madaras szoba dekorációja is ebbe a sorba illeszkedik. Lévén a főhomlokzati szárny északi sarokhelyisége, építése és kifestése a Szepessyek utáni, 1783-ban kez- Sarokrészlet a szobából

42 A sárkányeregető A püspök madárháza Bél Mátyás ( ) történet- és földrajztudós leghíresebb, ma is forrásértékű munkája az 1735-től többször megjelent Az új Magyarország történeti földrajzi ismertetése címet viselő ötkötetes országleírás. Amikor a szerző 1730-ban Egerben járt, látogatást tett Erdődy Gábor ( ) egri püspöknél és művében közölte is a püspöki palota és kert szépségeit. Mint lejegyezte, az utóbbiban állt egy több rekeszre osztott madárház, amelyben különféle ritka madarak: egyikben gerlék, galambok a másikban, a harmadikban pedig fenyőrigók, gémek, szárcsák és effajta mezei és vízimadarak, s végül a negyedikben vagy középsőben alul fácánok, fölül tengelicék, csízek és effajta apróbb madárkák éltek. Ámde nem csak a madaraktól vidám ez a félreeső pihenőhely, hanem a festményektől is, amik az egészében zöld madárházat díszítik és tarkítják a ritka madarak különböző rajzolataival. fűzte a madárház leírásához Bél Mátyás. Az érdekes építményt már rég elbontották, de a palota kertbe kivezető pihenőterme ma is megvan, s néhány évvel ezelőtt az épületkutatás során megtalálták a falait borító festéseket, melyeken vízi- és szárazföldi szárnyasok, buja növényzet között megjelenő kócsagok, nádasban leszálló gémek és egyéb színes tollazatú madarak csodálhatók meg. A falfelületek növény- és állatábrázolásai a mennyezet ívén záródnak, egységes természeti képbe komponálva a jeleneteket. A boltindításoknál kalitkában ülő színes madarak, néhány kitárt ajtajú üres kalitka és az ívmezők fölötti gyümölcsöskosarak színesítik a látványt, zöld mezők közé illesztett virágfüzérekkel elválasztva. Egerben tehát már 1730 körül volt egy madárábrázolásokkal kifestett terem, amely később mintául szolgálhatott a noszvaji kastély Madaras szobájának kifestéséhez. dődő építési periódusra tehető. Konkrét datálása bizonytalan, de az érseki palotában néhány évvel ezelőtt feltárt hasonló témájú falképek elemzése némiképp segít behatárolni a készítés idejét. Az egri palota pihenőtermében előkerült, buja növényzetet, vízi- és száraz-!ehhez a kereteshez kell betenni az utólag küldött egri püspöki palota madaras terme képet KÉRLEK KÜLD MERT NEM TALÁLOM XXXXXXX földi szárnyasokat kompozícióba foglaló falképek a század fordulója körül készültek, a noszvajival azonos szekkó (secco) technikával, melynek lényege, hogy a képeket a száraz falfelületre festik. (Noszvajon minden más falképet freskó technikával, azaz még frissen vakolt, nedves felületre festve készítettek.) Hozzátéve, hogy Egerben is az ívmezők fölött megfigyelhetők gyümölcsöskosarak, és tudva, hogy a püspökségnek dolgozó mesterek noszvaji közreműködése több mint bizonyos, a kastélybéli madaras képek legkorábban az 1780-as, de inkább az 1790-es években, vagyis a Vécsey De la Motte házaspár idejében készülhettek.

43 A park és épületei Amikor kastélyépítészetről, kastélyokról beszélünk, a fogalomba természetes módon beleértjük az épületeket övező kerteket és parkokat. A században uralkodó barokk stílusban a kastélykerteket némi túlzással építészeti produktumoknak is tekinthetjük, hiszen oly mértékben rendezték át és tartották kordában a vegetációt, hogy annak természetes burjánzása lényegében megszűnt. A növényvilágot geometrikusan szerkesztett formákba telepítették, szoborszerű alakzatokra nyírták és a kerteket mesterséges elemekkel (építmények, kutak, szobrok stb.) gazdagították. Ezek voltak franciaföldön kialakulásukról elnevezve a franciakertek, a 18. századi hazai kertművészetben is domináns kerttípusnak kastélyok körül elterjedő variációi. A század végén bontakozott ki aztán az angolkertek divatja, amely éles ellentétben állt az előző stílussal: kerülték a szimmetrikus rendet, természetes, kötetlen, de mégis komponált csoportokba rendezték a növényzetet, és sétautakkal, romantikus építményekkel (műromok, barlangok stb.) tették hangulatossá. A noszvaji park jellegéről a 18. századi térképek alig árulnak el valamit. Rögzítik a terület dombtetőig nyúló nagyságát (akkor 5 hektár), és a keleti kőkerítés, illetve a kastély mögött leválasztott rész nyomvonalát, ám ezen túlmenően bármiféle komolyabb építményre vagy a természeti adottságokra utaló jelzés nem szerepel rajtuk. Ami viszont érdekes, hogy a park határát észak Xxxxxxxx Xxxxxxxx Parkrészlet a déli szárnnyal felől a melléképület vonalában jelölik meg, tehát a jelenlegi, gazdasági udvar, kisebb veteményesekkel. A főépülettől nyugatra rajzolt téglalap alakú rész a mai kis kerítéstől kezdődött, újabb épületeket magába foglaló terület a 18. század végén nem tartozott a kastélyhoz. és nyilván a Szepessy báró által 1779-ben említett gyümölcsös Mindennek alapján hozzá olvasva az 1970-es évekbeli helyreállítás kertészeti elemzéseit arra következtethetünk, hogy ( ) során rögzített adatok sem szólnak kastélykertekről, lehetett. Az első katonai felmérés Heves megyei munkálatai a déli melléképülettől a kőkerítés mentén húzódó részen volt a ami nem meglepő, hiszen a kisméretű, katonai szempontból ér-

44 Szőlő, bor, mulatság Faragott szőlőskosár a barokk időkből Az Egri Borvidékhez tartozó Noszvajon a középkor óta fontos művelési ág a szőlőtermesztés és az ebből kinövő borászat. A 18. századi adatok szerint a községi földek mintegy 20 százaléka volt szőlőskert, többnyire a hegyoldalakon, ahol egy kapás szőlő ( négyszögöl) után jó termés esetén hektó hordónyi bort is szűrtek. A falu vörösborának igen jó híre volt már századokkal ezelőtt, s a kastély urai is mindig űzték a szőlőtermesztést. Egy levelezésből tudjuk azt is, hogy De la Motte Antal gróf 1791-ben a nyugati kastélyparkban telepített oltványokat. A gróf számára különösen fontos lehetett a jó bor, mert alighanem a nagyhagyományú szőlészet és a borkultúra jelentősége köszön vissza a rezidencia több barokkos díszítőelemében. A leglátványosabbak ennek példái közül a díszterem és a Római szoba mennyezetképei, amelyek az ókori mitológia világába illesztve valójában egy mindig aktuális, jó értelemben vett profán szüreti mulatságot, a bor ünnepét örökítették meg. A szőlő, mint a bor sine qua non-ja, ismerhető fel a kastély főhomlokzatának plasztikái között is: az ablakok parapetjein és a felső drapéria-faragások közül szőlőfürtök kandikálnak ki, s ugyancsak szőlőszemeket rejtenek a sarokszobák déli és északi ablakainak copf füzérei. Talán éppen a grófi szőlőtelepítéskor faragták ki kőből azokat a szőlős- és gyümölcsös kosarakat, amelyek nemrég kerültek elő, s egykor a díszkert és a park díszítménye közé tartoztak. A későbbi tulajdonos Gallasy család is szenvedélyes készítője volt a jó boroknak. Az 1886-os filoxéra járvány után, amely megrengette az európai borászatot és az Eger környéki szőlők kilencven százalékát is elpusztította, Gallasy Gyula szinte újrateremtette a noszvaji szőlőkultúrát ben és 1893-ban a meglévők mellé több területet vásárolt, és ezeken 1892-ben ötezer, a filoxérának ellenálló amerikai szőlővesszőt telepített ban kilencszáz Cabernet oltványt vett Egerben, majd rá egy évre Gyöngyösről rendelt nagyobb tételt ben újabb tizenkétezer vessző érkezett, négyezer ismét Egerből és nyolcezer a Tokaji Borvidékről, Tarcalról. Noszvajon ma is több öreg és új építésű borospince található, s több kiváló pincészet kínálja különleges borait. A nedűt már vasabroncsos hordókban tartják és érlelik, nem úgy mint régen, amikor vasabroncs helyett még hajlékony mogyoróvesszőből készített gúzzsal szorították össze a dongákat. Egyébként a megsárgult régi számadásokban a noszvaiak gyakran számoltak el vesszős hordókötésért kiadott összegeket. Bizony, rájuk is ragasztották a környéken az abroncs csináló noszvajiak csúfolódó nevet. dektelen keleti díszudvaron kívül rendezett parkok nem övezték az épületegyüttest. Építmények sem voltak, így a geodéták csupán a domborzat főbb jellegzetességeit, a sziklás-köves adottságokat tartották fontosnak a térképre berajzolni. Az első udvarház, majd a Vécsey De la Motte időkben kiépült kastély parkjának francia vagy angol stílusban kialakításáról közvetlen forrásokat sem ismerünk. (Szepessy báró 1779-es birtokösszeírásában és az 1782-es adásvételi szerződésben szó esik ugyan díszfákról, ezeket azonban a díszudvarba telepíthették.) De la Motte gróf már említett 1791-es levelezése az egri Szikora Györggyel is azt a feltételezést erősíti, hogy a terület alkalmas részein jellemzősen gyümölcsösöket telepítettek, a sziklás-tufás helyeket pedig a maguk természetes állapotában hagyták meg. A források hiánya ellenére abban biztosan lehetünk, hogy leszámítva a díszudvar franciás jellegét, a nyugati területen klasszikus mértani kert nem létesült: a természeti adottságok (nagy területigény, sík terep stb.) ugyanis erre nem alkalmasak. A honi kertművészetben a 19. század elejétől elterjedő angolvagy tájképi kert nyomait a már említett úgynevezett második katonai felmérés ( ) térképén viszont felfedezhetjük. Az Almásyak ideje ez, akik kihasználva a terület természeti képződményeit, 1810 körül rendezésébe fogtak, sétautakkal, növénytársulásokkal tették kellemessé, romantikussá a környezetet. Nevükhöz fűződik a déli, könnyen megmunkálható tufákba vájt télikert és a kis kápolna, fölötte pedig a széles terasz, ahonnan a vidék panorámájában gyönyörködhetünk ma is. A park és az új építmények külön megközelíthetősége érdekében a keleti kőkerítésen kaput nyitottak, ott két kapuházat emeltek, a korban lassan divatba jövő új stílus, a romantika szerényebb jegyeivel. A későbbi tulajdonosok a parkot változatlan formában hagyták. Az 1945 után teljesen elvadult terület teljes rendezésére az 1970-es években kezdődő és a kastély felújítását célzó program keretében került sor: revitalizálták a tájképi kertet és helyreállították az építményeket is.

45 Források és szakirodalom LEVÉLTÁRI FORRÁSOK, JOGSZABÁLYOK, DOKUMENTÁCIÓK Gróf Lacy tábornagy gróf Hadik András lovassági tábornoknak írott levele, július 17. Hofkriegsratsprotokolle (KA HKR Prot. Bd fol ) Közli: Farkas Gyöngyi: Hadik András Hadtörténelmi Levéltárban őrzött iratainak levéltári segédlete. Budapest, Antonio Schmidt Brentano: Kaiserliche und k. k. Generale ( ). Österreichisches Staatsarchiv/A. Schmidt Brentano, 2006 A noszvaji birtokok adásvételi szerződése báró Vécsey Anna és báró Szepessy Sámuel között, október 16. Heves Megyei Levéltár, Eger. XII. 1/ Gróf De la Motte Antal honfiúi esküjének letétele. Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest. Magyar Kancelláriai Levéltár (Acta Generalia), A No Gróf De la Motte Antal honfiúsítása. Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest. Királyi Könyvek (Libri Regii), A kötet, (Vissi Zsuzsanna fordítása) De la Motte Antal és Szikora György levélváltása, március Heves Megyei Levéltár, Eger. Eger város iratai, V. 1. b A Szepessy birtokok összeírása, Borsod Abaúj Zemplén Megyei Levéltár, Miskolc. IV.501/c. Acta Judicialia, Sp. VII. FS II De la Motte Antal nyilatkozata családi képviseleti jogáról, január 13. Nógrád Megyei Levéltár, Salgótarján. Nógrád vármegye nemesi közgyűlésének iratai. Sávoy Partikuláris gyűlés 66. kötet 11. De la Motte Károly pecsétcímere, Pozsony, Nógrád Megyei Levéltár, Salgótarján. XIV.3.D/ De la Motte Klotild (Gömöry Jánosné), De la Motte Mária (Gömöry Andrásné), De la Motte Izabella (Csernyus Emmánuelné) és De la Motte Louise (Ragályi Miksáné) grófnők két adásvételi szerződése Nógrád megyei