Elisabetta Gnone. A Sötétség Bűvölete

Átírás

1

2 Elisabetta Gnone A Sötétség Bűvölete Második, javított kiadás,

3 A hősszívű Tommasonak, és az acélos erejű Francesconak. És édesanyjuknak és édesapjuknak, akik, a meséken kívül, még sok minden másban is jártasak. Külön köszönettel tartozom Carlo Alberto Torellinek, aki óriás hajókat kormányzott és viharokat győzött le. 4

4 Új életem Megjött a posta! Megjött a posta! Levél érkezett, Haboldogleszfelismerimertelmondjarögtönnekünk! És micsoda levél! Egyenesen a Nagy Tanácstól! A Nagy Tanácstól??? Elszorulószívem! Hol az a tündérke? Meg kell találnunk, de rögtön! Haboldogleszelfelismeredmertelmondodrögtönnekünk, hol vagy? Leveled érkezett! Egy levél Haboldogleszfelismerimertelmondjarögtönnekinek? Ki írt neki? A Nagy Tanács! Ámulat-bámulat! Mutasd csak! Kinyithatom? Nem, nem és nem! Személyesen neki kell kinyitnia! De hol lehet? Nemrég láttam. Jövök én is, keressük meg együtt! Miért keresitek Haboldogleszfelismerimertelmondja rögtönnekemet? Írt neki a Nagy Tanács! Egy hívás? Mi más lenne? Oh, izgibizgi izgalom! És ő tudja? Nem, nem találjuk őt sehol! 5

5 HABOLDOGLESZELFELISMEREDMERT ELMONDODRÖGTÖNNEKÜÜÜÜNK, HOL VAAAAGY? A Forró Sziklák Lagúnájánál van! Miért keresitek? Mi történt? A Nagy Tanács hívatta! A Nagy Tanács válaszolt? Haboldogleszfelismerimertelmondjarögtönnekem örömében ugrándozni fog, már olyan régóta várja ezt a levelet! HABOLDOGLESZEEEL Itt vagyok! Tessék, ez neked jött! Gyerünk, nyisd már ki! Nekem jött? Igen, igen, nyisd csak ki! A Nagy Tanácstól! Pontosan! Olvasd, olvasd Nem, félek, inkább ti olvassátok! Mi nem olvashatjuk el, neked jött. És ha azt írják, hogy túlságosan fiatal vagyok vagy alkalmatlan? TE? Ugyan már! Te vagy a legeslegjobb dajkatündér, akit csak ismerünk. Oh, sóhajoksóhaja, reszket a kezem És ezt olyan sűrűn írták nem, nem tudom, képtelen vagyok Sóhajokösvényénekszelídvirágszála, te olvasd fel, kérlek! Tudjátok, hogy tilos! Ha tehetném, azon nyomban felolvasnám, de a levél azon nyomban köddé válna a kezemben. Csak ő olvashatja el! 6

6 Nahát, akkor szedd össze magad Haboldogleszelfelis meredmertelmondodrögtönnekünk és olvasd! Én nos, rendben, de maradjatok itt a közelemben. Ki akart elmenni? Nos, azt írják A tisztelt tündérke részére Sürgôs! Haboldogleszfelismerimertelmondjarögtönnekünk Ezüstharmat Ország Tisztelt Tündérke! A Bölcsek Nagy Tanácsa hosszas tudományos kutatás után örömmel tudatja, hogy elfogadta a dajkatündérség iránti kérelmét és maximális pontszámmal ki is nevezi erre a posztra. Dolgozata kiváló és reméljük boldog lesz, ha megtudja, hogy a Nagy Tanács kitûnô -re értékelte mind a 2754 válaszát. Csak egyetlenegy válasz kapott jó osztályzatot, de meggyôzôdésünk, hogy eme kérdésre adott válasza csupán tapasztalatlanságából fakad, mely fiatal korának tudható be. Az 1277-es kérdésre adott válaszról van szó: Sorolja fel azokat a jeleket, melyek a 10 év alatti gyermekek varázserejét bizonyítják!. Ön, Haboldogleszfelismerimertelmondjarögtönnekünk, felsorolt néhányat, és ezek mind helyesek 7

7 is voltak, de a felsorolás nem teljes. Ugyanis elfelejtette megjelölni többek között a repülés és a tüszszentés nyitott szemmel lehetôségeket. Mindegyik nagyon fontos tünet, de mint elôbb említettem, átsiklottunk eme hiány felett, mivel kérelmének beadása idején még csak 965 éves volt. Ma már alighanem másképpen válaszolna, ebben biztosak vagyunk. Tudjuk, hogy levelünk több hónapos késéssel jut el Önhöz, de úgy gondoljuk, hogy nem fog ránk haragudni a késedelemért és megbocsát, ha megismeri a késés okát. Mint azt jól tudja, a Nagy Tanács szokott a környezô királyságok Bölcseinek olyan személyeket ajánlani, akik különleges tulajdonsággal vannak felruházva és a legösszetettebb és legkényesebb feladatok elvégzésére is alkalmasak. Így tettük az Ön esetében is, mert úgy tartjuk, hogy kiváló dajka válhat Önbôl. Szinte azonnal meg is érkezett a felkérés! Azon hölgy neve, aki az Ön személyét kérte, olyannyira híres és fontos, hogy azonnal neki is láttunk a munkához szükséges ügyiratok intézéséhez és ezt el is küldtük ezzel a levéllel együtt, mivel biztosak voltunk benne, hogy elfogadja az állásajánlatot, Haboldogleszfelismerimertelmondjarögtönnekünk. Reméljük, hogy a jó hír kárpótolja Önt a hosszú várakozásért. Mellékelten küldjük a kitöltendô iratokat és annak a boszorkánynak a levelét, aki Önt igényelte. Meglátja, ez újabb kellemes meglepetés lesz! 8

8 Fontos, hogy azonnal induljon, ahogy a levelek sárgulni kezdenek a fákon, így október elsô felére már ott lehet Fairy Oakban. Küldünk egy térképet is, és a címet, ahol jelentkeznie kell: Periwinkle család Kicsi Ork utca Fairy Oak, Zöldlapályvölgy Periwinkle! Ujujuj,mindjárt elájulok Még meglátod, hogy a végén nem más hívatta, mint maga Igen, igen, biztosan Ő! Nem, az lehetetlen, itt valami tévedés lehet. Semmi tévedés, szerencséske tündérke, nézzetek csak ide! Itt az aláírása! Szerencséske? Ügyes volt, az ám! A szerencsének ehhez semmi köze. Na jó, csak úgy mondtam de azért csodás, hogy nála dolgozhat! Azért megy, mert Ő hívta! És ha hívta, az azt jelenti, hogy a mi Haboldogleszelfelismeredmertelmondod rögtönnekünk igenis sokat ér! Lányok, szerintem elájult! Ugyan, ugyan, ne szívjátok el a levegőt előle! Gyorsan, hozzatok egy jácintot Tessék, kicsikém, szagold csak meg és mindjárt magadhoz térsz! 9

9 Mi...mi volt ez? Én azt álmodtam, hogy Nem álmodtad, Haboldogleszelfelismeredmertelmondodrögtönnekünk, Lalla Tomelilla valóban hívat! Jaj, nehogy nekem megint elájulj! Gyerünk, gyerünk! Itt a levél, tessék olvasd csak el, ha egyedül leszel, és kicsit magadhoz térsz. Nos, most már tudjátok, hogyan kezdődött minden. A sok újdonságtól megrészegülten elbújtam egy tulipán puha kelyhébe, a levelet a szívemhez szorítottam, és vártam, hogy elérkezzen az este. Reméltem, hogy kis társaim korán nyugovóra térnek. Csendre és magányra vágytam. Boldogsággal töltött el, hogy ott álltak mellettem, amikor a Nagy Tanács levelét olvastam. Nem voltak titkaink, mindig, mindent megosztottunk egymással, de ez alkalommal más volt a helyzet. A Hölgy, akitől levelet kaptam, felülmúlta minden várakozásomat. A legbölcsebb és legtiszteletreméltóbb boszorkány, aki valaha is létezett, papírt és kalamárist fogott és írt nekem, Haboldogleszekfelismeredmertelmondomrögtönnekednek. És ez nem más, mint Lalla Tomelilla, akit mindenki ismer Neve szájról szájra terjedt mindig, amikor csak ő, a Fény boszorkája valami újdonságot fedezett fel a bonyolult mágikus tudományok terén. És persze számos felfedezést tett, melyek közül néhány lehetővé tette a Mágusok Szövetségének, hogy óriási fejlődés menjen 10

10 végbe, egyetlen pillanat alatt. De nem csak a mágiához értett. Mindenről mindent tudott és tetszett nekem józansága, bölcsessége, tisztánlátása, mellyel dolgait intézte. Behunytam a szemem és magam elé képzeltem az írását: elegáns, gyors, magabiztos, nem fecsérli a drága időt pletykálkodásra vagy haszontalanságokra, hanem megismerésre és tudásra törekszik. És hatékony, tömör kommunikációra. A lényeget mondja. Egy zseni. Az én eszményképem! Sok könyvét elolvastam: a varázslatok használatáról, az ifjú boszorkák tanításáról, a hiúságról, a repülésről, a gyógyfüvek télikertben való termesztéséről, az állatok és Mágusok közti párbeszédről és nem utolsósorban a Mágusok és a Mágikus Teremtmények közötti kapcsolatról. Így azt is megtanultam, hogy a boszorkányok és a varázslók olyan emberi lények, akik varázshatalommal bírnak, míg mi tündérek varázslatosak vagyunk. Ez egy picinyke, hajszálnyi különbség, de elválasztja a mi világunkat az övékétől. Örökre. Ó, mindjárt itt az éjszaka, itt a csend gondoltam magamban, miközben órákon át várakoztam. Minden egyes betűjét el akarom olvasni, hogy megértsem a választást. Minden egyes szavát, hogy élvezzem dallamát és tízszer minden egyes mondatát, amellyel Ő szól hozzám. Hozzám! 11

11 Végre leszállt az est, és minden elcsendesült Tündérországban. Reszkettem az izgalomtól és a boldogságtól, amikor felemeltem a levelet és fényemmel megvilágítva olvastam szavait, melyek megváltoztatták életemet Kedves kimondhatatlan nevû Tündérke! Azért egy kis gyakorlással megtanulom a neved. Én Lalla Tomelilla vagyok, a Fény boszorkánya. A Nagy Tanácstól kaptam meg a nevedet, aminek azért küldöm ezt a levelet, hogy minél elôbb eljuttassa hozzád. (Mint azt tudhatod, egyetlen emberi lénynek sem megengedett, hogy közvetlenül írjon egy Mágikus Teremtménynek). Kitûnô bizonyítványodban olvastam, hogy fiatal korod ellenére nemcsak nagyon ügyes vagy, hanem hajlandó vagy távoli országokba is elutazni. Talán már hallottál Zöldlapályvölgyrôl és Fairy Oak falujáról. Én itt lakom. Tehát igencsak messze Ezüstharmat Országtól. Azonban biztosíthatlak afelôl, hogy a hely nagyon kellemes és 12

12 tündéreknek való. Sokan élnek itt közületek és békésen ôrzik gyermekeinket. Néhány hónap múlva Dahlia húgom gyermekeknek ad majd életet. Az ikreket szeretném gondjaidra bízni, te lennél a dajkatündérük. Természetesen velünk fogsz lakni és megfelelô jutalomban is részesülsz munkádért, mely, már most jelzem, teljes idôt igényel, hét napból hetet. Mellékelten küldök neked néhány fényképet családunkról és a házról, azért, hogy a személyes találkozásig megismerkedhess velük és megbarátkozhass új életeddel. Bízom benne, hogy elvállalod a megbízatást. Ezzel kapcsolatosan kérlek, azonnal válaszolj! Szorít az idô és számomra nagyon fontos, hogy unokahúgaimnak olyan dajkatündérük legyen, aki látta ôket megszületni. Amennyiben elfogadod a felkérést, 15 éven keresztül fogsz családunknál szolgálni. Ennek leteltével ismételten szabad leszel, és más gyermekekrôl gondoskodhatsz. Kimagasló vizsgaeredményedhez ôszintén gratulálok. Bízom abban, hogy nemsokára találkozunk. 13

13 Szívélyes üdvözletét küldi Lalla Tomelilla Boszorkány Az új életem Az új életem! Az-új-életem! Az új életeeeem! Azújéletem-azújéletem-azújéletem-azújéleteeem! AZ ÚJ ÉLETEM! kiáltottam fel boldogan, magamon kívül. Új életem ettől a pillanattól kezdődött. Még abban az évben, október 31-én, Dahlia Periwinkle asszony, Lalla Tomelilla nővére segítségével, életet adott Pervinkának és Vaníliának. Hihetetlen történetüket mesélem most el nektek. Amit nem éltem meg személyesen, azt elmesélték nekem. Most pedig itt van minden, azaz, majdnem minden. Olvassátok csak, olvassátok 14

14 15

15 Tíz évvel késõbb Miután megbizonyosodtam róla, hogy minden lámpát leoltottak, berepültem a lányok szobájába. Nyugodt volt az éjszaka. Dahlia mama a szomszéd szobában aludt és hallani lehetett, bár alig hallhatóan, az ágyában szendergő Pervinka és Vanília szuszogását. Berepültem a befőttesüvegembe és nekiláttam az írásnak. Amióta az Ellenség visszatért Zöldlapályvölgybe, éjszaka is őrködtem a lányok felett, és hogy ne teljenek egyhangúan az órák, igyekeztem naprakészen tartani a naplómat. Mennyi minden történt abban az évben: a lányok betöltötték tizenötödik életévüket és boszorkányok lettek, s mint általában, Pervinka meg akart lepni bennünket. Bebizonyította, hogy ő a Periwinkle családban az első, aki a Sötétség boszorkája! Átváltozásuk napján a Rettenetes 21 megtámadta a Völgyet. Ezt azóta további támadások követték, ezért a falu furcsa, visszafogott, otthonülős életet élt. Hajnalban még mindig az íróasztalnál csücsültem és írogattam, amikor valami zajra lettem figyelmes. Valaki felkelt. Gondoltam, biztosan egy kis csevegésre vágyik, így letettem a tollam és lerepültem. A ház 16

16 sötét volt és csendes. Lementem a konyhába, de senkit nem találtam. Átmentem az ebédlőn és a kandallós szobához mentem: sehol senki. Hirtelen észrevettem, hogy halvány fény szivárog Cicero úr dolgozószobájának ajtaja alól. Bekopogtam... Senki. Ismét kopogtam, semmi. Úgy döntöttem, bemegyek. A szép diófa asztalon égett a lámpa és a hamutartóban még izzott a gyufa, amellyel Cicero úr bizonyára meggyújtotta a pipáját. Lehet, hogy kiment levegőzni egy kicsit. Az adó-vevő készülék recsegett. Biztosan megpróbált kapcsolatba lépni Duffal vagy valaki más falubelivel. Nemsokára biztosan visszajön, és újra megpróbálja. El kellett volna mennem, fel a szobába, de ennek a szobának a hangulata mindig magával ragadott, így néhány pillanat erejéig ott maradtam. Minden olyan rendezett volt és tiszta, és szeretetteljes: a könyvek, a lányokról készült fényképek a polcokon, a pohárkák és a csodálatos, sötét színű üvegek, az elegáns címkék, a térképek, melyek egy kosárban hevertek összetekerve, a kandalló melletti fahasábok és a kis fotel, amelyben olyan gyakran szunyókált Pervinka. A szekrényben, az üveg mögött Cicero úr sárgaréz műszerei csillogtak: meteorológus volt a foglalkozása, és szenvedélyesen rajongott a csillagászatért. Értékes teleszkópja az égre irányult, ám ehhez soha egyikünk sem nyúlhatott hozzá. Emlékszem, amikor először léptem be a dolgozószobába: Ezüstharmat 17

17 Ország felé nézett. Cicero úr elém jött, hogy hosszú utamon elkísérjen. Nagyon boldoggá tett. A teleszkóp Pervinka kedvenc műszere volt, és néha éjszakánként megleptem őt, amikor titokban a csillagokat fürkészte. Mennyire szeretném mindet beutazni, és aztán tovább a messzi sötétségbe! mondta. Te már láttad őket, Feli? Csillagot közelről? Igen, láttam már néhányat. És tudod, hogy a Föld onnan fentről nézve csillagnak tűnik? Vaníliának viszont a messzelátó tetszett. Tudósnak érezte magát, amikor úgy fogta, ahogyan édesapja tanította neki. De mivel Cicero úr nem szerette, ha a műszereivel játszanak, ráadásul Vanília egy idő után belefáradt abba, hogy egyik szemét nyitva, a másikat csukva tartsa, így az ifjú tudós inkább a látcsövet választotta. A szeméhez nyomta, úgy, hogy a fény ne szűrődhessen be rajta és órákon keresztül tanulmányozta a sirályok röptét, az öböl hullámait, a fészkükben megbúvó madarakat. Képes volt bámulni egy gyümölcsöt vagy falevelet, abban a reményben, hogy meglátja, amikor lepottyan a faágról. Sose irányítsd a Nap felé! figyelmeztette Cicero úr. Kár, hogy nem szabad gondolta Vanília. Szerette volna közelebbről is megszemlélni a Napot. 18

18 Megcsikordult a folyosó padlója. Cicero úr bizonyára visszajön a szobájába, én pedig jobban teszem, ha megyek. Engedély nélkül vagyok itt! Gyorsan az ajtó felé repültem, amikor kinyílt. De nem Cicero úr volt az. Pervinka! Hol voltál? Felébredtem és sötét volt! szidott kifulladva. Olyan fehér volt, mint a fal. Segítettem neki leülni a fotelba és betakargattam egy takaróval. Te sosem féltél a sötétben jegyeztem meg döbbenten. Megint rosszat álmodtál? Pervinka bólintott. Hideg volt, mint a jég. Akarod, hogy begyújtsak? Megint bólintott. Elrepültem, hogy főzzek neki kamillateát. Mire viszszatértem, a kis boszorka bebugyolálta magát a takaróba és arca ismét rózsás volt. Jobban vagy? kérdeztem. Igen, itt jó felelte mosolyogva. El akarod mesélni? Inkább nem. Miért? Olyan rettenetes álom, hogy nem is akarod felidézni? Igen De hiszen csak egy álom, és ha megosztod velem, akkor egy kicsit az enyém is lesz, és nem maradsz vele egyedül. 19

19 Te ezt biztosan nem akarod hallani, Feli. Dehogynem. Miért mondod ezt? Mert Pervinka lesütötte a szemét mert te még nálam is jobban megijednél. Azt álmodtad, hogy a Rettenetes 21 elrabol? Ilyeneket álmodsz? Nem, valami mást. Csend lett. Leültem mellé és a tüzet bámultuk. Próbáltam megfejteni, mi lehet az, ami engem annyira megijeszthetne. Ekkor hirtelen újra megszólalt. Alig hallhatóan azt suttogta: Nem tőle félek. Megfordultam és ránéztem. Nem szerettem volna butaságot kérdezni, és azt sem akartam, hogy azt gondolja, nem értem, de valóban nem értettem. Kitől? Nem válaszoltam azonnal, mert abban reménykedtem, hogy folytatja, hogy mond valamit, amiből rájövök arra, kiről beszél, de ebben a pillanatban belépett Cicero úr. Azt hittem, én vagyok az egyetlen ebben a házban, aki nem tud aludni. Erre mit látok? Kitűnő társaságot kaptam. Odaát van Tomelilla, itt pedig ti ketten. Az álmatlanság a boszorkányokra és a dajkatündérekre is jellemző? kérdezte. Pervinka rosszat álmodott feleltem. Értem. De most már jobban vagy, ugye? Egy kicsit igen. 20

20 Tudod, Viní, azt hiszem, felfedeztem egy új csillagot. Akartam Duffot is értesíteni, de az a fajankó alszik, mint mindig. Hajnali öt óra van mondtam. Na és? Sosincs túl korán egy tudományos felfedezéshez, kedves Feli. Szeretnéd látni, Pervinka? Cicero úr tudta, hogy ki szokta elállítani a teleszkópját, amikor ő nincs a szobában. Pervinka kiugrott a takaró alól és odaszaladt, hogy belenézhessen a csőbe: Hol van? Várj, várj engedd, hogy előbb beállítsam Én megyek Tomelillához mondtam kifelé menet. Pervinka jó kezekben volt. Ő és édesapja nagyon szerették egymást és szinte mindenben egyetértettek. Sokat beszélgettek, néha lázasan vitatkoztak és kiabáltak, de ez is hozzátartozott a szeretethez. Ki tudja, talán Cicero úrnak sikerül megtudnia, mi volt az az álom. 21

21 Pervinka álma A téren az óra hatot ütött Egy kettő három A hajnali csendben tisztán és világosan csengett. A melegházban ért minket utol a hang, és meglepetten vettük észre, hogy még mindig beszélgetünk. Már hat óra? csodálkozott el Lalla Tomelilla. Észre sem vettem, hogy ilyen késő van. Majd holnap folytatjuk a Mese Óráját, Feli mondta és kibogozta kötényén a csomót. Azt hiszem, ilyen sokáig még sosem beszélgettünk. De azért örülök, hogy jól telt a lányok napja. Manapság ez nem is olyan könnyű. Csak azt sajnálom, hogy Pervinkának mindig ilyen rettenetes rémálmai vannak. Biztos amiatt van, ami szegénykémmel történt. Én is így gondolom válaszoltam. A baleset még frissen él benne, és nem csoda, ha még mindig riadt. Továbbra sem hajlandó elmesélni, miről álmodik? Egyetlen szót sem mond. Furcsa, hogy pont őneki vannak rémálmai. Inkább Vaníliánál számítottam erre, aki sokkal finomabb és érzékenyebb kommentálta Tomelilla, és lerakta a kis metszőollót. 22

22 Ó, Vanília is sokat álmodik meséltem. Sőt, ami azt illeti, együtt álmodnak. Ha Pervinka izgatott álmában, néhány perc múlva Vanília is nyugtalankodni kezd. És ha Pervinka sikoltozva felébred, akkor persze Vanília is. Ez ikreknél időnként előfordul válaszolta Tomelilla. Hogy ugyanazt álmodják? Hogy érzik azt, amit a másik érez, legyen az öröm vagy bánat. Nem, egy pillanat, ezt tudom, de akkor is, amikor alszanak? Akkor is, amikor távol vannak egymástól. Azt hittem, ez a boszorkányok jellemzője jelentettem ki. Boszorkányok, varázslók érezhetik azt, amit a Nembűvölők nem éreznek, de ami az ikrek között történik, az egyedülálló és igen különleges, és semmi köze a varázserőhöz. Így tehát lehetséges, hogy ugyanazt álmodják? Igen, lehetséges válaszolta Tomelilla, majd hirtelen a homlokára csapott: Milyen buta is vagyok! kiáltott fel. Hogyan is nem gondoltam rá! Elég, ha megkérdezzük Vaníliát. Micsoda? Feli, Vanília elmeséli az álmait? Hmm igen, ő igen. 23

23 Akkor minden rendben. Tudjuk, miről álmodik Pervinka! Gyerünk, meséld el Vanília álmát! Nos, ő mindig kevés dologra emlékszik, amikor felébred. Egy emberről szokott beszélni, akinek azonban álmában csak az egyik felét látja, és mindig ugyanazt a felét. Azt mondja, fiatal nőnek tűnik, aki gyönyörű és kedves. Ennek ellenére egy kissé ijesztő. Ez minden? vágta rá Tomelilla. Csak erről van szó? Akkor Pervinka miért ébred fel rettegve? Nem tudom feleltem. Pedig pontosan ez történik: a mi Vinínk sikoltozva, csuromvizesen ébred és levegő után kapkod. Ha megkérdezem tőle, miről álmodott, hátat fordít nekem és visszaalszik. És jaj nekem, ha akadékoskodom: teljesen begorombul! Igen, ez jellemző Pervinkára mosolyodott el Tomelilla. Ma este azonban nagyon halkan súgott valamit, ami kissé meglepett folytattam. Azt mondta, hogy nem tőle fél. Tőle kitől? Én is ugyanezt kérdeztem, és arra gondoltam, hogy talán a Rettenetes 21-től, de nem vagyok benne biztos. Pervinka csak annyit mondott: tőle. Nem tőle fél ismételte Tomelilla elgondolkodva. A Mese Órája ezzel véget ért. Néha megtörtént, hogy Tomelilla elpakolta kerti szerszámait, és miközben az utolsó problémán töprengett, lekapcsolta a villanyt, 24

24 felment a lépcsőn, egészen a szobájáig, és elfelejtett tőlem elbúcsúzni. Volt, hogy néhány perccel később viszszajött, és szabadkozott. Máskor pedig cipője sarkával koppantott néhányat a padlón: Kopp! Kopp! Kopp!, ami annyit jelentett: Szervusz Feli! Jó éjszakát! Tudta, hogy a Mese Órája számomra a nap legfontosabb eseménye, mert ilyenkor kettesben lehetünk az én példaképemmel, az én vezérlő csillagommal. A napi fáradalmak, szaladgálások, felelősség után végre megpihenhettem a vállán. Ez akkora megkönnyebbülést jelentett számomra, hogy senki és semmi nem akadályozhatott volna meg abban, hogy átéljem ezt a pillanatot. Szükségem volt rá, hogy érezzem, minden rendben van, hogy mindent az ellenőrzése alatt tart. Megnyugtatott. A Rettenetes 21 visszatérése megváltoztatta életünket, szokásainkat, de amíg Tomelilla velünk marad, él a remény. Kopp! Kopp! Kopp! hallottam a fejem fölött, nem sokkal később. Jó éjt Önnek is, Tomelilla! mondtam magamban. Sőt, jó reggelt, mivel már majdnem hét óra van! 25

25 A Nyugati Süvöltő Aznap reggel a szél zúgására ébredtünk. Hideg, vad szél fújt, olyan, amely lehetetlenné teszi, hogy a halászok kivessék a hálójukat, hogy az anyukák kiteregessék a frissen mosott ruhát, hogy a gyerekek labdázhassanak és hogy mi tündérkék nyugodtan repkedjünk, anélkül, hogy a levegőben pörögnénk, mint a juharfa magvacskái. Ahogyan azt Cicero úr is előre jelezte, olyan nap elé néztünk, amikor minden fütyül, pörög és csapdos. És ha ezt Cicero úr bejelentette, akkor természeti jelenségről volt szó és nem az Ellenségről. Nagy megkönnyebbülést jelentett. Még akkor is, ha Fairy Oakban ezeket a napokat csomósnak hívták, mert mindent ki kellett kötözni: a hajókat, az üzletek árnyékolóit, a kiskapukat, mert különben az állandó csapódástól tönkremennek Néha szunyókálósnak is nevezték, mert amikor a Nyugati Süvöltő fújt, senkinek nem volt kedve elmenni otthonról. Még a kutyák és a macskák is a vackukban maradtak, vagy kellemes szunyókálóhelyet kerestek a napon, a verandán vagy az ablakban. 26

26 Voltak azonban, akik a szunyókálós napokon többet dolgoztak a szokásosnál. Például a festők, mert amikor erősen fújt a szél, a táj megváltozott, átalakult: hirtelen felbukkant a hegyek másik arca, amely a ködben elbújik, és a csúcsok olyan közelinek tűntek, hogy szinte megérinthettük őket. Fenn az égen a felhők ezernyi arcukat mutatták, és a tenger hófehér szakállat növesztett. Jó lett volna, ha tudok festeni ezeken a szunyókálós napokon. Még akkor is, ha... Aztán ott volt még a játékboltos, aki papírsárkányokat árult: ő volt a legboldogabb ezeken a szeles napokon. No és persze Cicero úr, aki le sem tette látcsövét! Lehet látni Strongcharles szigetét! kiáltotta a dolgozószobából. És a hullámok egymás hegyén-hátán tornyosulnak: a tenger hetes erősségű és ez még nőni fog! Senki nem panaszkodott Fairy Oakban. A szél ismerős volt, és hozzászoktunk a hideg fuvallathoz. Még akkor is, ha attól a naptól kezdve, amikor az Ellenség ránk mérte az első csapást, elegendő volt egy hirtelen szélroham is, hogy aggodalmaskodni kezdjek. Ha pedig egy ablaktábla hirtelen becsapódott tartskiszívem! Úgy pattantam fel, mint egy szöcske. És elkerülhetetlenül fel is borítottam valamit. Csak nyugi, Feli! Nyugigondolkozzéstürelem! mondogattam magamnak. Ez csak a szél, csak a szél! De aztán BUMMBUMM, ismét becsapódott egy ajtó és SSSHH, fütyültek az ablakok! 27

27 A Nyugati Süvöltő napokig fújhatott és így Ezaztánmártöbbasoknál!- kiabáltam vele időnként, amikor elfogyott a türelmem. Feli, a szélnek beszélsz figyelmeztetett ilyenkor Pervinka. Hallottad már, hogy valaha is válaszolt valakinek? Nem, igazából nem. De muszáj volt kimondanom. Aznap Pervinka túlságosan belemerült az olvasásba, hogy észrevegye, mennyire ideges vagyok. Ebéd után rögtön úgy belemerült egy ősi könyvbe, hogy még az orra hegye sem látszott ki. A könyvet le sem tette, amióta Tomelillától megkapta. Vanília viszont, amikor látta, mennyire feszült vagyok, elsütött egy viccet, amin máskor bizonyára betegre nevettem volna magam. Azt kérdezte: Miért nyugtalankodsz ennyire, tündérke, még a végén boszorkányütést kapsz! Komolyan néztem vissza rá: Hát szerinted szabad ilyet mondani? Nem válaszolta vállvonogatva, majd rám mosolygott. De annyira jópofának tűnt, és meg akartam veled osztani. Örülök, hogy nem vesztetted el a humorérzékedet, Babú. Azonban azon a véleményen vagyok, hogy jobban tennéd, ha tanulnál, ahelyett, hogy az egyetlen tündéreteken gúnyolódsz. Ha így folytatjuk, még éjfélkor is itt leszünk. 28

28 Dohogós tündérke, nem látod, hogy nyitva vannak a tankönyvek? Na persze válaszoltam. Mintha az elég is lenne! Hat geometria feladatod volt, mindet megcsináltad? Kettő nem jön ki. Majd este megcsinálom a papával. Most a verseket tanulom... Hm... rendben. Fejeket leszegni, és jaj annak, aki megtündér ehm, akarom mondani, megmukkan! válaszoltam. Néhány hete Fairy Oak diákjai hihetetlen mennyiségű házi feladatot kaptak. A gyerekek panaszkodtak, de mi tudtuk, hogy a tanárok így akarják távol tartani őket a bajtól, azaz a veszélyektől, melyek ezekben a napokban a Völgyre leselkedtek. Az Ellenség a közelben ólálkodott, így szegénykék nem kóborolhattak szabadon. Csak látó- vagy hallótávolságra távolodhattak el otthonról, és minden percükről be kellett számolniuk, hogy kivel és mivel töltötték az időt. Ha el kellett menniük messzebbre, akkor meg kellett várniuk, hogy valaki elkísérje őket. Ha játékból segítségért kiáltottak, komoly büntetést kaptak, meg persze akkor is, ha áthágtak valamilyen szabályt. Szó sem lehetett arról, hogy egyedül elhagyhassák a falut! Így aztán nekünk tündérkéknek is megszaporodott az elfoglaltságunk: egyetlen percecskére sem veszíthettük szem elől gyermekeinket, sem éjjel, sem nappal. No persze, nehogy azt higgye valaki, hogy ez nagy áldozatnak 29

29 számított, inkább azért aggódtunk, hogy nem tehetünk eleget a védelmükben. A gyerekek azonban nagyon rosszul tűrték a szigorúságot. Gyakran megszöktek vagy bezártak minket valahová, hogy végre szabadon játszhassanak. Egyszóval borzalmasan unatkoztak, mi pedig mérhetetlenül szenvedtünk. Azért is, mert egy tündér jóformán képtelen kimondani a nem és a tilos szavakat. Dahlia hangja csendült fel a lépcső aljából. Feli, mi elmegyünk egy kicsit. Ugye te itt maradsz a lányokkal?! Igen, igen, ne aggódjanak, el sem mozdulunk itthonról. De siessenek vissza! feleltem. Rendben. Jók legyetek és ne mozduljatok itthonról! hallottuk Cicero hangját. Ha pedig valaki erre jár, mondjátok meg neki, hogy mára napsütés és hideg szél várható. Viní és Babú tanulnak? Igen. Vanília verseket tanul, Pervinka pedig Mit olvasol? Mentavirágnál tartok. Pervinka Mentavirágról olvas. Rendben. És már tudja, ki volt? hallatszott Tomelilla hangja. Tudod, ki volt? Nem, ki volt? Nem, ki volt? Majd örül, ha megtudja. Akkor viszlát! 30

30 Amikor valaki végre ebben a házban hajlandó lesz tisztességesen válaszolni egy kérdésre, esküszöm, nappal is repülni fogok! dörmögött Pervinka. Odalenn becsukódott az ajtó. És Viní újra belemerült az Ősi Könyvbe 31

31 Õsi Könyvbõl Aberdur Völgye A nyár elsõ napjának hajnalán Mentavirág kiugrott ágyából és szaladt, hogy felkeltse legjobb barátnõjét. Anynyira izgatott volt, hogy elfelejtette felvenni fakéregbõl készült topánkáját, és hosszú, vörös haját sem fésülte meg. Félrehajtotta a vérbükk csüngõ ágait, melyek alatt lakott, és mezítláb szaladt lefelé a domboldalon. Egy szökelléssel átugrott a patakon, egy másikkal egy csapat legelészõ libát zavart szét. Átfutott a harmattól nedves mezõn, és hogy még gyorsabban odaérjen, a vízesés alatt elhaladó ösvényt választotta. Befordult az örökzöld tölgyfákkal szegélyezett tisztásnál és végre Ma fan! Ma fan! kiáltotta, miközben hangosan kopogott Scarlet-Violet ajtaján. Nos, kisasszony, tehát ma van a nagy nap?! tudakolta egy hang a háta mögött. Mentavirág megfordult: egy szép hölgy sétált a folyó felé, a mosnivaló pedig követte. Igen, igen, ma fan Colliflower boszorkány válaszolta Mentavirág, aki igen furcsán ejtette néha a hangokat. Bárcsak az a mormota Scarlet-Violet felébredne! Készülõdnünk kell 32

32 Kiabálj hangosabban, kislányom, meglátod, valaki biztosan meghallja! felelte a boszorkány mosolyogva. Mentavirág még hangosabban kiáltott: SCARLET- VIOLET PIMPERNEL, AZONNAAL KEEELJ FEEEL! sipította, és erõsen megdöngette a fa kis ajtaját. Mivel senki nem nyitott ajtót, és Scarlet-Violet nem mutatkozott, Mentavirág úgy döntött, hogy még egyszer utoljára próbálkozik, aztán elmegy, és egyedül áll neki készülõdni. Hatalmas levegõt vett, kitárta a karját, kitátotta a száját, és Sipíts csak még egyszer, és ledugom a torkodon ezt az egeret! fenyegette meg barátnõje, aki idõközben kinyitotta az ajtót, és egy egérkét tartott a farkánál fogva. Mentavirágnak tátva maradt a szája, és néhány pillanatig még levegõt sem kapott, majd kiengedte a szuszt, és elmosolyodott: Sosem tennéd, Õ a kedvenced! Scarlet-Violet puffogott egy kicsit, elengedte a kisegeret, és befelé menet megkérdezte: Mi van, csak nem egy medve üldöz? Nem, csak izgatott vagyok! Te hogy tudsz egy ilyen fép napon funyókálni? Egészen jól, amíg meg nem jelentél! Bocsi, de az a Reggeliztél? Kétlem. Nem, ugyanis nem fagyok éhes, összeszûkült a gyomrom. A Völgy összes fúriájára, Ösvények Mentavirága! Hogy jut eszedbe ilyen eszeveszetten üvölteni reggel 33

33 hatkor? A szívbajt hoztad ránk! kiáltott fel Scarlet-Violet mamája, aki közben megjelent a csigalépcsõ tetején: még pongyolában volt és mókás, rózsaszín fõkötõ fedte kissé szögletes fejét. Attól féltünk, megtámadott valami sárkány! Vagy kiöntött a folyó! Micsoda viselkedés ez? Bocsásson meg, kérem, Pimpernel mama, annyira izgatott fagyok a mai esti ünnepség miatt, hogy nof, egy kiffé eltúloztam. Mikor tanuljátok meg ti, a Fény boszorkái, fékezni az érzéseiteket? Mind egyformák vagytok fûzte hozzá a magyarázatot egy kissé undok módon Pimpernel asszony. Mentavirág meglepetten vette észre, hogy Scarlet-Violet mamájának zöld az arca. Talán a rémülettõl? Rothadt tõkehal krém. Valami ocsmányság, amit õ maga készít, hogy fiatal maradjon suttogta Scarlet- Violet a barátnõjének. Büdös! válaszolta halkan Mentavirág, és befogta az orrát. Hogy bírod elviselni? Talán abban reménykedik, hogy megszöknek a ráncai! kuncogott Scarlet-Violet, és egy rózsás piskótát nyújtott oda neki. Miért nem mágiáfal tünteti el a ráncokat? Õ a Sötétség boszorkánya, megtehetné... Mentácska, ugye neked még meg kell tanulnod, melyik varázslatot használhatjuk és melyiket nem? Nos, ez pont az, amit NEM szabad használni! magyarázta Scarlet- Violet, és betömte a süteményt az éhes kis boszorkány szájába. 34

34 Affor hofan lehetfégef, hof tefnap eltüntetted a pattanáfodat? Hmm fincsi. Nos hát, csaltam. De egy pattanás nem az idõ múlását jelzi, Menta! Hogyan mondjam el, hogy megértsd? Tizenhat éves vagy, és ma este bele fogsz nézni a hegyi patakba, ezeket a dolgokat már tudnod kellene! Senkinek, sem nektek, a Fény Mágusainak csodás teremtõ képességetekkel, sem nekünk, a Sötétség Mágusainak nagyszerû romboló képességeinkkel, nincs jogunk a dolgok természetes menetébe beleszólni. Hm... de van, aki megteszi. Kaphatok még egyet? Ó igen, persze, a fékezhetetlenek! Az ilyen jellegû varázslatok felborítják a természetes egyensúlyt, és akkor jönnek a természeti csapások. Csak szolgáld ki magad, és légy szíves, add ide a mézet Tehát, emlékszel, mi történt Almond mágus mogyoróbokraival? Minden évszakban termettek. Pontosan. De ez nem természetes, igaz? A mágus varázslatai kényszerítették a bokrokat, hogy egyfolytában termést hozzanak. Igaz. Abban mi van? Rózsatea. Tölts magadnak, de vigyázz a csészére, ha leesik, a mama káposztává varázsol. Szóval, ott tartottam, hogy Almond mágus boldog volt, ugye? Akkor evett grillázst, amikor csak akart. Aztán egy szép napon Meghalt. Mérgezésben! Szegényke annyira erõszakot tett a természeten, hogy az végül fogyaszthatatlan termést adott 35

35 neki. Ezért a Legfõbb Mágus megtiltotta mindenkinek az ilyen fajta varázslást. Na jó, de én akkor sem fogok tõkehalpakolást tenni az arcomra! Pompás. Úgysem jó semmire. Mosakodj meg a folyó tiszta vizével és ne menj a napra! Amikor pedig mágikus receptre lesz szükséged, ne a mamámhoz gyere! Madam Burdock, Õ aztán ért a füvekhez. Menj hozzá! Parancsodra! JAJ, NE! A CSÉSZE Hé! Láttad, mit csináltam? Majdnem leesett, de egyujjnyira a földtõl lelassult és szépen leszállt. Milyen furcsa Te voltál az? Nem, de már nem csodálkozom magamon. Amióta csak megszülettem, mindig történnek velem hasonlók. De jó neked! Én mindent eltörök. Most menjünk, vagy el fogunk késni. Még csak tizennégy óra múlva lesz, Menta. Higgadj le, vagy teljesen kimerülten érkezel meg az ünnepségre. Mentavirág azonban nem higgadt le. És nem õ volt az egyetlen lány a Völgyben, aki ennyire izgult. Aznap este, az õsi szokás szerint, minden tizenhat éves boszorkány belenéz majd Baran hegyi patakjába, amelynek kristálytiszta és zubogó vizében megpillanthatja jövendõbelije képét. Életükben elõször magukra ölthetik a Felelõsség Ruháját, mely jóval értékesebb és nehezebb, mint megszokott ruháik, mivel az édesanyák szövik és a hófehér pamutmotringhoz egy vastag szál ezüstöt tesznek. Így minden ruhán egy ezüst szál csillog Mint a hóban kanyargó patak, 36

36 mint a hegytetõre vezetõ kavicsos ösvény, a felnõttkor felé vezetõ út is mozgalmas és kanyargós ahogyan egy régi dal is mondja. A fiatal lányok minden fontos eseményen a Felelõsség Ruháját viselik majd, egészen húszéves korukig. Azután egy másik, jóval gazdagabb és súlyosabb ruha váltja fel. Természetesen a fiatal mágusok is debütálnak: különféle versenyeken, bátorság-, fürgeség- és okosságpróbákon vesznek részt, és hívják ki egymást párbajra. De elõbb mindannyian, boszorkák és mágusok, táncolnak a holdfényben, Arran öblének hófehér homokján, ahol minden arra várt, hogy megünnepelhessék a nyári Napfordulót. De nem így történt, ezúttal nem 37

37 A hullámverés Pervinka elmosolyodott. De jó kiáltott fel, és fel sem nézett a könyvből. Ez sokkal jobb, mint a történelemóra! Hé, hallottátok ezt a zajt? Vanília szavai úgy csipkedtek, mint a jeges eső cseppjei. Milyen zajt? kérdeztem, félelemtől elkékülve. Csak a szél az Babú, ne ijesztgess bennünket! szólalt meg Pervinka, aki egy pillanatra abbahagyta az olvasást. Nem, ez nem a szél akadékoskodott Vanília. Babú a hullámokat hallotta. VUUSSS,...BADABUMM!, ahogy a magas szikláknak csapódtak mennydörögve... VWUUSSS... BADABUMMM!, az óceán zenéje ilyen a szeles napokon. Vanília kedvenc muzsikája: Babú szerette a hullámverést. A robajokból ítélve az aznapi igazán nagyszerűnek ígérkezett. Feli, kimehetünk a szirtekre? kérdezte. Drágám, sajnálom, de ismered a szabályt, nem hagyhatjuk el a falut. 38

38 Kééérlek! Olyan szép az idő! Látod? Süt a nap. Nap, Nap, Nap, Nap mindenfelé, egyetlen árva felhőcske sincs. Az Ellenség sosem támadott még napközben, és soha de soha napsütésben. Kérlek szépen Gyorsan végzünk. Csak elugrunk és kész. Megyünk, megnézünk egy, azaz nem, inkább három, igen, három hullámot és hazajövünk. Jó? Akkor megyünk? Összeszorult a szívem, ahogy így könyörgött nekem. És részben igaza volt: biztosan fenséges látványban lenne részünk, és a Rettenetes 21 sosem támadott naplemente előtt. De a Gonosz kiszámíthatatlan. Az elmúlt századokban a Rettenetes 21 sokszor támadta meg a Völgyet, és mindig elrabolta a Sötétség Mágusait, hogy szövetségeseivé tegye őket. De amikor ez év június 21-én visszatért az Ellenség, először megpróbálta elrabolni Pervinkát, a Sötétség Boszorkányát. Csakhogy ő olyan fiatal, hogy nem tudta volna szövetségesévé tenni. Majd nem sokkal később Vaníliát is, egy Fény Boszorkányt! Így kezdődött a változások sorozata, melynek nyomán Tomelillának az a gondolata támadt, hogy új Ellenségről lehet szó. A küzdés módja más volt, a harag megnőtt, és a sikertelen emberrablások célja érthetetlennek bizonyult. Azonban volt valami ismerős az Ellenség viselkedésében. A támadásokat gondosan kitervelték, a stratégia azt mutatta, hogy tökéletesen ismerik a Völgy Mágusait és a harcteret. Mégis ez maga a Rettenetes 21 volt. Csak a szándékai változtak meg. De hogy ezek mit rejtettek, nem tudhattuk. 39

39 Ezért Tomelilla jobbnak látta azt sugallani Pimpernel polgármester úrnak, hogy mielőbb hívasson össze egy városi Gyűlést: szükségesnek ítélte, hogy a Völgy népe összegyűljön és védelmi tervet dolgozzon ki. Meg kell egyezni és össze kell fogni az Ellenség ellen! A Polgármester az első pillanatban meglepődött, de amikor Tomelilla megértette vele, hogy kit érintenének a következmények egy esetleges, küszöbönálló katasztrófa esetén, Pancrazio úr rögtön beleegyezett. Csak a pontos dátumra vártunk. Szóval, gondolkodtál? Elmegyünk? kezdte újra Vanília. Nincs min gondolkodni. Nem megyünk válaszoltam. De miért? Olyan gyönyörű a hullámverés! Túlságosan veszélyes! De a Rettenetes 21 akár évekig is itt maradhat. Mit csinálunk akkor? Nem megyünk sehova? Igazad van! szólt közbe Pervinka. Te nem valami roppant érdekeset olvastál? De igen, de ez fontosabb. Nem engedhetjük meg az Ellenségnek, hogy befolyásolja az életünket. Vagy úgy gondolod, hogy Tölgy lombjai alatt kellene játszadoznunk, míg meg nem öregszünk? Akkor akár meg is adhatnánk magunkat, és abbahagyhatnánk a küzdelmet. Máris nyert! Mit tehettem volna? A lányoknak igazuk volt. Már hónapok óta úgy éltünk, mint a rabok, és a hullámverés gondolata engem is izgalommal töltött el. 40

40 Hirtelen eszembe jutottak a történelem első tündérének szavai. Hópihének hívták, legalábbis a Mágusok így nevezték. Keveset tudtam róla, mivel sokkal korábban élt, minthogy én világra csillantam volna. De az a kevés, amit tudtam, arra ösztönzött, hogy vágyaimat megvalósítsam és dajkatündér lehessek. Hópihe azt mondta: Ha nem tudsz nemet mondani, akkor mondj igent, de tégy úgy, mintha a te ötleted lenne, és diktáld a szabályokat! Nos, rendben mondtam. Fogjátok a köpenyeket, és gyerünk! Majd a mólóról nézzük. Éljen! Háromszoros hurrá Feli tündérnek! A köpenyek kapucnijába rejtett hajjal és az arcuk elé tekert kendőbe bugyolálva a két testvér teljesen egyformának tűnt. Szorosan egymáshoz bújva lesétáltak a kikötő felé vezető utcán, miközben én ide-oda vergődtem Vanília zsebében. Az utcákat falevelek borították. Csípős, hideg szél fújt, és a szél havazást ígért. A tél már a kapukat döngette. Jó reggelt, Rosetta asszony! köszöntek a lányok. Nektek is jó reggelt! köszönt vissza a virágárusnő. Egyedül bóklásztok? Á, dehogy! Velem vannak feleltem és kiröppentem a zsebből. Ó, jó reggelt, Feli! Akkor minden rendben. Jó sétát! Önnek is válaszoltam. 41

41 Ez az örökös ellenőrzés! Otthon is és idekinn is! morgolódott Pervinka. Csitt, te! suttogtam a zsebből. Szerencsére senki mással nem találkoztunk. A kikötőben azonban megállított a Kapitány: Mit képzeltek, hová mentek ti ketten? dörrent rá az ikrekre. Nem, nem, velem vannak mondtam megint sietve. Elmegyünk megnézni a hullámverést. Ostobaság! üvöltött fel a Kapitány. Nem mehettek a mólóhoz, a hullámok túlságosan magasak. Akkor majd a falról nézzük. Csuromvizesek lesztek akkor is. De ha ezt akarjátok És ha leesnétek a falról, próbáljatok befelé esni a faluba, és nem kifelé. Ma éjjel furcsa hangokat lehetett hallani az erdő felől. Rendben, Kapitány úr, köszönjük! Ja, és füleljetek az őrjáratra! Egyik pillanatról a másikra riadót fújhat, és ebben a pokoli lármában nem biztos, hogy meghalljátok! Jó, hogy szólt, Talbooth kapitány, köszönjük. Helyesen gondoltam, hogy egyetlen hajó sem szállt tengerre. Még a Szentember sem. A halászok, mint Talbooth kapitány is, kihasználták az alkalmat, és hálót javítottak vagy bódéikat rakták rendbe. Felmásztunk a lépcsőn a falu fölé emelkedő fal tetejére, és lekuporodtunk. Hatalmas szél fújt és rettenetes hideg volt, de a látvány megérte. 42

42 Azt a mindenit! A világítótorony őre jó kis táncot járhat! kiáltott fel Pervinka, miközben lenyalogatta a sós vízcseppeket ajkáról. Ha ilyen magasak a hullámok, vajon milyenek lehetnek az Aberdur Foknál! Hát, végül is szerencsés mondtam. Elég, ha kinyitja az ablakot, és ott terem a vacsora a tányérján! Nézzétek mekkora! Jön jön jön VUUUSS... BADABUUUM! Némelyik hullám akkora erővel csapódott be, hogy az alattunk lévő kövek is beleremegtek. Apropó, ami a világítótorony őrét illeti, tudjátok, azt hiszem, Burdockék rokona. Ki mondta? Az Ősi Könyvben találtam, amit Tomelilla nénitől kaptam. Az a könyv beszél a mi világítótorony-őrünkről? Nem, de a Burdock család egyik őséről mesél, akit úgy hívtak, mint őt, és még a természete is ugyanolyan volt. Zsémbes és hirtelen haragú? Pontosan! Hallgassátok csak, mit mesél Elhoztad magaddal az Ősi Könyvet? Igen, de Babú, állj elém, hogy ne legyen vizes! 43

43 Õsi Könyvbõl Duffus Burdock, a lázadó Az aznap este bemutatkozó fiúk közül Duffus Burdock volt az egyetlen, aki legszívesebben kihagyta volna a felhajtást. Mire jó ez? gondolta magában. Miért kellene bebizonyítanom ilyen haszontalan módon, hogy érek valamit? Ha okos vagyok, bátor és bölcs, majd kiderül a megfelelõ pillanatban, amikor valóban számítani fog. Ma este senki nem fogja igazán kockáztatni az életét, és a próbák sem lesznek olyan nehezek, mert nem lesz sem feszültség, sem félelem, ami felborzolná a kedélyeket. Ez csak egy ünnepség. A páváskodók ünnepe, akik csak a tollaikkal ékeskednek. Ez csak a hiúaknak való. Nagybátyja, Grisamold bácsi, volt a család egyetlen tagja, aki megértette ezt a zavart, de a nagybátyja helyett az apja is megérthette volna. Talán kérhette volna a Bölcseket, hogy zárják ki a játékból. A fiú meg volt errõl gyõzõdve és sajnálta, hogy nem a nagybátyja az apja. Mert Duffus nem kedvelte az apját. Viccard Burdock nagy hatalmú, büszke valaki volt, a Sötétség Mágusa, aki inkább tisztelte az erõt, mint az értelmet, és inkább hitt a harcban, mint a józan 44

44 észben. Számára a kihívás jelentett mindent, így a család férfi tagjainak minden lehetséges alkalom során, még az ünnepeken is, bizonyítaniuk kellett, mennyit érnek. Viccard mágus szerint Duffusnak akár tetszik, akár nem, részt kell vennie a játékokban. Akkor is ellenállok mondta Duffus a nagybátyjának aznap délután. Apád nem fogja megengedni. És akkor mit tehet? Bezár vagy gilisztává változtat? Már amúgy is fogoly vagyok, és inkább leszek tisztességes giliszta, mint vásári majom! Talán neki kellene elmondanod ugyanezt, amit nekem Megtetted már? Mit, hogy beszéljek vele? Ezerszer is de mindhiába. Csak egy kölyök vagyok, bácsikám. Az apám még rád sem hallgat, pedig te a testvére vagy és vele egykorú, mit szóljak akkor én... én csak egy muslica vagyok a szemében. Akkor majd én megpróbálok beszélni vele. Mikor? Minél elõbb meg kell tudnom, hogyan dönt, mert ha nem sikerül meggyõznöd, akkor én Te??? Duffus arra gondolt, amit majdnem kimondott. Megbízhat Grisamold bácsiban? Én... akkor kénytelen leszek beletörõdni, és fel kell készülnöm az ünnepségre. Ahhoz pedig idõre van szükség, érted? Most hová mégy? A tengerpartra. Megnézem, hogy a mamának kell-e segíteni. 45

45 Ne menj a Tündérbarlang felé! Néhány lány már a ruháját próbálja. Köszönöm, hogy a figyelmeztettél. Majd késõbb viszszajövök, hogy megtudjam, mit válaszolt az apám. De Duffus nem ment rögtön a tengerpartra. Elõbb felmászott a legmagasabb fára, és az ágak között épített házukból szemügyre vette a kilátást. Jól ismerte: Adum hegye délre, a Nagy Sziklák északra, és középen a kedves Völgy patakjai, zöldellõ mezõi, melyet az Otrot folyó szel ketté; keletre a többi erdõ és Arran hófehér homokos tengerpartja. Kicsit odébb, a hangáktól virágzó, tengerbe nyúló hegyfokokon túl, az Óceán haragjától védett Bûvös Tölgy mély öble. Vajon õsei miért nem telepedtek le abban a Völgyben? Duffus mindig nyugodtnak és tökéletesnek látta. A Sötétség ifjú Mágusa szinte simogató pillantással szemlélte a csodálatos tájat, majd belépett otthonukba. Magára öltött egy nehéz, csupa zseb köpönyeget, fogott egy zsákot, belepakolt néhány személyes holmit, és lemászott a kötélhágcsón. Menekülsz, Duffus Burdock? lepte meg egy hang a háta mögül. Duffus zavartan mászott tovább lefelé, majd anélkül, hogy megfordult volna, azt válaszolta: Ha így lenne, velem jönnél? Talán... válaszolta a hang. Akkor lehet, hogy menekülök. Duffus leugrott a földre és meghajolt a két lány elõtt. 46

46 Scarlet-Violet! És a félénk Mentavirág nagyon örvendek! Készen álltok az ünnepségre? Most megyünk az utolsó ruhapróbára magyarázta Scarlet-Violet mosolyogva, amit Duffus egyszerûen elbûvölõnek talált. Valaki azonban megfeledkezett a topánkáiról szólt az ifjú és Mentavirág felé fordult. Mentavirág a feje búbjáig elpirult, és ösztönösen menekülõre fogta. Ha a Sötétség Boszorkája lett volna, valószínûleg eltûnik. De mivel a Fény Boszorkája volt, nem tudott eltûnni, és mivel ezt jól tudta, még jobban elpirult. Na...nagyon szi szietve távosztam ma otthonról dadogta, mire Duffus megfricskázta az arcát. Ne aggódj, így is nagyon csinos vagy. A vagy -ra Mentavirág pillangóvá változott és elrepült. Hát ez nagyszerû! kiáltott fel Scarlet-Violet. Más sem hiányzott. Órákba telik, mire vissza tud változni. Még nem igazán jártas az átváltozástanban! Ráadásul épp az elõbb fésülködtünk meg. Sajnálom, csak kedves akartam lenni felelte Duffus, és megpróbált komoly maradni. Én megpróbálhatom És ha elrontod? A Sötétség Mágusa vagyok, egy szép dolgot csúnyává tudok változtatni és Pszt! szakította félbe Scarlet-Violet. Menta, bocsáss meg neki, csak tréfált. Olyan buta, azt sem tudja, mit beszél És te, Duffus Burdock, te csak bajt okozol! Nézz magadra: másokon gúnyolódsz, amikor 47

47 te magad úgy nézel ki, mit egy bohóc: szabad tudni, miért vetted fel ezt a rengeteg ruhát? Nem tudod, hogy nyár van? Phû, rettenetes vagy. Téged nem érdekel senki és semmi! Így is van, elmegyek, kedves Scarlet-Violet! válaszolta a fiú, és vállára dobta a zsákot. Aztán nagyon, de nagyon közel hajolt hozzá, és a fülébe suttogta: Nem hiszed? Nem válaszolt Scarlet-Violet, és megborzongott. Majd meglátod Persze, hogy látlak majd! Ma este az ünnepségen, mint mindenkit, mert aki szökni készül, az nem árulja el és te Nem, nem mint mindenki! kiáltott fel Duffus és újra elindult. Nem úgy, mint mindenki, Scarlet-Violet Pimpernel! ismételte, és mélyen a lány szemébe nézett. Scarlet mozdulatlanul állt, és szólni sem tudott. Senki, még az apja sem tudta soha elhallgattatni. Azonban Duffus Burdock, ki tudja, hogyan, gyakran lepisszegte és jelenlétében zavarban érezte magát. Megpróbálta levenni a szemét a fiúról, de annyira közel állt Csendben figyelte, amint ismét hátat fordít neki, és eltávolodik a homokos ösvényen. Hová mész? Arra a tengerpart van! Ha szökni akarsz, akkor a másik úton kell menned! kiabálta. Meg akarta sérteni vagy inkább meg akarta állítani? Õ maga sem tudta. Ha megengeded, szép leány, elbúcsúzom édesanyámtól! válaszolta Duffus és lehajolt egy kis fehér liliomért. 48

48 Hazudsz, Duffus Burdock! Igazad van, Scarlet-Violet, így ne higgy nekem, ha azt mondom, hogy egy kibírhatatlan perszónába vagyok szerelmes! Add át üdvözletem kedves bátyádnak! És üdv neked is, Menta! Mentavirág, amikor meghallotta a nevét, felemelkedett a virágról és meglengette szárnyait, hogy viszonozza az üdvözlést, majd visszaszállt rá. Scarlet-Violet egy ujjal felemelte õt. Szerinted mit akart ezzel mondani? kérdezte barátnõjét. Mentavirág megemelte apró pillangószárnyait, halványan elmosolyodott, és azt suttogta: Fogalmam szincs 49

49 A legjobb hely Pervinka az Ősi Könyvből olvasott fel, amikor hirtelen egy, a többinél nagyobb hullám csapódott a mólóhoz, és a víz a fejük búbjától a lábuk ujjáig lefröcskölte őket. Pont ahogy Talbooth megjósolta jelentettem ki. Jobb lesz, ha arrébb megyünk, máskülönben csuromvizes lesz a könyv, és a közelgő rossz idő is Jaj! A kalapom! kiáltott fel abban a pillanatban Vanília. Gyere, hagyd a csudába! mondtam. De elrepül a kalapom! Vanília, gyere visszaaa! NE MENJ TÚL A FA- LON! Nem hagyhatom, hogy elvesszen! GYERE VISSZA! Vanília a néhány lépéssel előtte guruló kalap nyomába eredt. Futott lefelé a lépcsőn, és átjutott a parti ösvényhez vezető kis boltíven. Maradj itt, ne mozdulj! parancsoltam Pervinkának. Odamegyek érte! És én mit csináljak itt egyedül? 50

50 Szólj Talbooth kapitánynak! Meséld el neki, mi történt. Mondd meg, hogy az öszvércsapáson vagyunk! Vanília közben felröppent, és vicces, akrobatikus mozdulatokkal próbálta elkapni a kalapot. Tomelilla néninek igaza volt mondta, amikor észrevett. A levegőben libegve egyáltalán nem könnyű elkapni a tárgyakat. Nézd csak, hol vagyunk? Ó, jaj, ilyen messze? Biztosan elsodort a szél. De legalább elkaptuk. Képzeld csak, mi történt volna, ha elveszítjük! Röpüljünk vissza, mielőtt eljönnének nem sikerült befejeznem a mondatot: a falu hirtelen eltűnt a szemünk elől. Köd ereszkedett le, Feli? tudakolta halkan Vanília, és egészen közel bújt hozzám. Úgy tűnik, igen, és a szél is elcsendesedett. De még hallani a tenger zúgását. Ha követjük a hangját, bal felé eljutunk a faluba. Tudsz repülni? Igen, de csak lassacskán. Rendben, akkor lassacskán megyünk. Gyere utánam! Megpróbáltam átvezetni a ködön, de egy idő után szinte végtelennek tűnt, és még mindig nem értük el a falat. Lehet, hogy eltévedtünk mondta Vanília. Kiabáljunk! Háromra! Egy... kettő... három... PERVINKAAA! Semmi. 51

51 Újra megpróbáltuk. PERVINKA! ITT VAGYUNK! Senki nem felel panaszkodott Babú. Pedig nem lehetünk messze. Az irány helyes. Bárcsak láthatnék valamit! Időközben Pervinka elszaladt Talbooth kapitányhoz, és együtt indultak keresésünkre. Rátértek ők is az öszvércsapásra, és eltévedtek a ködben, ugyanúgy, ahogy mi. Aztán valami miatt elszakadtak egymástól, így Pervinka magányosan bolyongott, és elkeseredetten kutatott utánunk. VANÍLIAAA! FELIII?! kiabálta. De nem hallhattuk. Pontosan a legjobb helyen vagyunk a legjobb időben. A varázsiránytű! kiáltott fel Vanília. Mit mondtál? A legjobb helyen a legjobb időben. Nem ezt mutatja az iránytű, amit a nénikémtől kaptam? Itt van nálad? Igen. Nézd meg gyorsan! Vanília előrántotta zsebéből a kis arany iránytűt. A házikó a világítótorony irányába mutat válaszolta. A világítótoronyhoz? Az lehetetlen! Biztosan elromlott. Nem úgy tűnik. 52

52 De a világítótorony legalább öt mérföldnyire van innen! mondtam. Abban a szent pillanatban a világítótorony fénye villant fel a ködben, és a fénycsóva megvilágította az utat a kis tér felé. Döbbenten néztünk egymásra Vaníliával. A világítótoronynál vagyunk? Hogy keveredtünk el idáig? Nem tudom, de siessünk, mielőtt még újra eltűnik a fény! feleltem. Odarepültünk a kis ajtóhoz és bekopogtunk: Viccard úr, nyissa ki, kérem! Vanília Periwinkle vagyok, a dajkatündéremmel jöttem kiabálta Babú. MENJETEK INNEN! válaszolta odabentről egy hang. Kérem, uram, veszélyben vagyunk. Hamarosan besötétedik és furcsa köd szállt le, ami miatt nem tudunk hazajutni MÁR JÁRTATOK ITT! NEM DŐLÖK BE TÖBBET! AZT MONDTAM, TŰNJETEK EL INNEN! Hirtelen kialudt a fény, vagy eltűnt, nem tudom. Csak azt tudom, hogy kinn maradtunk a hidegben, egymagunkban és riadtan. Miért jelzi a varázsiránytű, hogy menjünk a világítótoronyhoz, ha aztán az őr nem enged be? faggatott dühösen Vanília. Abból, ahogy válaszolt, azt hiszem, már járt nála az Ellenség, amit az iránytű talán nem tud feleltem. 53