63/2012. (VII. 2.) VM rendelet
|
|
|
- Veronika Sipos
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 63/2012. (VII. 2.) VM rendelet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékéről, valamint az igazgatási szolgáltatási díj fizetésének szabályairól Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló évi XLVI. törvény 76. (2) bekezdés 35. pontjában, és az (5) bekezdés i) pontjában, a termőföld védelméről szóló évi CXXIX. törvény 66. (3) bekezdésében, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló évi XXXVII. törvény 112. (2) bekezdés 1-4., pontjában, valamint (8) bekezdésében, a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló évi LV. törvény 100. (1) bekezdés b) pontjában, valamint (1) bekezdés c) pont 13. alpontjában, a halászatról és a horgászatról szóló évi XLI. törvény 56. (1) bekezdés h) pontjában, a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló évi LII. törvény 30. (2) bekezdés j) pontjában, a megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló évi CXVII. törvény 13. (3) bekezdésében, az állattenyésztésről szóló évi CXIV. törvény 49. (1) bekezdés a) pont 16. alpontjában, és az (1) bekezdés c) pontjában, valamint a fás szárú energetikai ültetvényekről szóló 71/2007. (IV. 14.) Korm. rendelet 8. (7) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, - az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró közigazgatási és igazságügyi miniszterrel, valamint az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 84. f) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzeti fejlesztési miniszterrel egyetértésben -, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. a), c), e), h), i) és j) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el: 1. Általános rendelkezések 1. (1) 1 A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH), illetve a megyei kormányhivatalok élelmiszerlánc-felügyeleti, talajvédelmi, borászati, növénytermesztési, erdészeti, vadászati, halgazdálkodási és tenyésztési hatósági, valamint mezőgazdasági igazgatási hatáskörébe tartozó, kérelemre indult eljárásaiért az 1. mellékletben meghatározott mértékű igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. (2) E rendelet alkalmazásában: 1 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 5. a).
2 1. egy darabáru küldemény: a darabszámtól függetlenül az egyszerre egy fuvarlevéllel, illetve ezt pótló egyéb fuvarokmánnyal vagy ezek nélkül szállított 2 tonna összsúlyt meg nem haladó küldemény; 2. egy jármű küldemény (szállítmány): a befogadóképességtől függetlenül, az egy szállítóeszközbe berakott és egy fuvarlevéllel, e mellett egyéb fuvarokmánnyal vagy e nélkül szállított 2 tonna összsúlyt meghaladó küldemény; 3. egy postaküldemény (csomag, levélpostai küldemény): a csomagok darabszámától függetlenül az egy szállítólevéllel szállított csomagküldemény, illetve - a küldemények darabszámától függetlenül - az egy vámokmánnyal kezelt levélpostai küldemény; 4. 2 eljáró hatóság: a NÉBIH, a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága, erdészeti igazgatósága, földművelésügyi igazgatósága, illetve a növény- és talajvédelmi igazgatósága, valamint a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal. 2. Az igazgatási szolgáltatási díjak megfizetésére vonatkozó közös szabályok 2. (1) A díjat az e rendelet szerint díjfizetési kötelezettség alá tartozó hatósági eljárást kezdeményező ügyfélnek kell megfizetnie. (2) Az 1. mellékletben meghatározott igazgatási szolgáltatási díjakat - amennyiben e rendelet eltérően nem rendelkezik - az eljáró hatóság Magyar Államkincstárnál vezetett, 2. mellékletben meghatározott számlájára, átutalás vagy fizetési számlára történő készpénzbefizetés útján kell megfizetni. (3) A fizetési megbízás közlemény rovatában fel kell tüntetni a hatósági eljárás 1. melléklet szerinti megnevezését és az ügyfél adószámát, illetve adóazonosító jelét. (4) A díjat - amennyiben e rendelet másként nem rendelkezik - a hatóság számára az eljárás lefolytatására irányuló kérelem benyújtásával egyidejűleg kell megfizetni, vagy a befizetés megtörténtét annak igazolására alkalmas dokumentummal igazolni. (5) 3 Amennyiben az ügyfél a díjat a hatósági eljárásra irányuló kérelmének előterjesztésével egyidejűleg nem, vagy nem teljes mértékben fizeti meg, a hatóság hiánypótlási felhívásának kézhezvételétől számított tizenöt napon belül köteles a befizetést teljesíteni és a fizetési megbízás közlemény rovatában a (3) bekezdésben foglalt adaton túl a hatósági felszólítás ügyazonosító számát is feltüntetni. (6) 4 Az 1. melléklet 8., 10., 17., 18. és 19. pontjában foglalt eljárásokban a díjat a hatóság döntésében meghatározott határidőn belül, átutalás vagy fizetési számlára történő készpénzbefizetés útján kell megfizetni. (7) 5 Az 1. melléklet 18. pontjában foglalt eljárásokban a díjat a kiállított jegyzőkönyv alapján, a ténylegesen elvégzett minősítés után kell fizetni, úgy, hogy minden a díjtételek alapjául szolgáló megkezdett egységet egésznek kell tekinteni. Azon lágyszárú dísznövény és zöldség szaporítóanyagok esetében, ahol a díjfizetés alapja a tárgyévet megelőző évben forgalomba hozott szaporítóanyag mennyisége, a forgalmazó köteles a nyilvántartásba vételkor, vagy folyó év január 15-ig írásban nyilatkozni az előző naptári évben általa forgalomba hozott szaporítóanyagok mennyiségéről. A díjat a szemle eredményétől függetlenül meg kell fizetni. 2 Módosította: 151/2012. (XII. 29.) VM rendelet Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 5. b). 4 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 1.. Hatályos: XI. 1-től. 5 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 1.. Hatályos: XI. 1-től.
3 (8) 6 Az 1. melléklet 19. pontjában meghatározott DUS vizsgálat és gazdasági értékvizsgálat éves díját - a (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően - két részletben kell teljesíteni. A díjfizetésre kötelezettnek az első részletet a kísérletek beállítása után, a második részletet a vizsgálatok befejezését követően a felmerült szolgáltatások alapján az érvényes díjtételnek megfelelően kell teljesítenie. 3. (1) Kérelemre indult hatósági eljárásban a kérelem visszavonása vagy elutasítása esetén - amennyiben e rendelet vagy külön jogszabály másként nem rendelkezik - az igazgatási szolgáltatási díjat nem lehet visszatéríteni. (2) Nagy gyakoriságú, rendszeresen ismétlődő hatósági eljárások esetén az eljáró hatóság az ügyféllel külön elszámolási rendben is megállapodhat az igazgatási szolgáltatási díjak fizetésére vonatkozóan. (3) Amennyiben az ügyfél által előzetesen megfizetett igazgatási szolgáltatási díj összege és a hatóság által az eljárás lezárásakor megállapított díj összege eltér, az eljáró hatóság a) hivatalból köteles intézkedni a többletbefizetés visszatérítése iránt az 5. (2) bekezdése szerint, b) az ügyfél által megfizetett díjat előlegként beszámítja és a díjköteles eljárást lezáró döntésében kötelezi az ügyfelet a különbözet 15 napon belüli megfizetésére. 4. (1) A jogorvoslati eljárás díját a másodfokon eljáró hatósághoz kell befizetni. A jogorvoslati díj befizetését igazoló bizonylatot a jogorvoslati kérelemhez csatolni kell. (2) Amennyiben az ügyfél a jogorvoslati eljárás díját az első fokon eljáró hatóság számlájára fizette be, az első fokú hatóság köteles a befizetett díjat a jogorvoslati kérelem, illetve az ügy összes iratainak a felterjesztésével egyidejűleg a másodfokon eljáró hatósághoz átutalni. (3) 7 Az elsőfokú közigazgatási határozat elleni jogorvoslati eljárás díja - a (4)-(6) bekezdésben foglalt eljárások kivételével, az 1. melléklet eltérő rendelkezésének hiányában - amennyiben a fellebbezés tárgyának értéke pénzben megállapítható, a fellebbezéssel érintett vagy vitatott összeg minden megkezdett forintja után 500 forint, de legalább forint, legfeljebb forint. Amennyiben a fellebbezés tárgyának értéke pénzben nem állapítható meg, úgy a jogorvoslati eljárás díja forint. (4) 8 A kérelemre induló eljárásban hozott elsőfokú közigazgatási határozat elleni jogorvoslati eljárás díja - az 1. melléklet eltérő rendelkezésének hiányában - az elsőfokú eljárás igazgatási szolgáltatási díjának 30%-a. (5) 9 A végzés elleni fellebbezés díja - az 1. melléklet eltérő rendelkezésének hiányában forint. (6) 10 Az újrafelvételi eljárás díja a kérelemre induló elsőfokú eljárás esetén az 1. mellékletben meghatározott igazgatási szolgáltatási díj, egyéb esetben a (3) bekezdés szerinti díj. 5. (1) Az eljáró hatóság a megfizetett díjat egészben vagy részben visszatéríti, ha az ügyfél az e rendelet szerinti, vagy az eljáró hatóságnak a költségmentességre vonatkozó döntésében foglalt díjnál többet fizetett meg. (2) Az (1) bekezdés szerinti visszatérítést hivatalból a többletbefizetés megállapítását követő 8 napon belül, amennyiben pedig a többletfizetést a kérelmező jelzi az eljáró hatóságnak, a 6 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 1.. Hatályos: XI. 1-től. 7 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 2.. Hatályos: XI. 1-től. 8 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 2.. Hatályos: XI. 1-től. 9 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 2.. Hatályos: XI. 1-től. 10 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 2.. Hatályos: XI. 1-től.
4 visszatérítésre vonatkozó kérelem beérkezését követő 8 napon belül kell elrendelni, és a visszatérítés teljesítése iránt a visszatérítés elrendelését követő 30 napon belül intézkedni kell. 6. (1) 11 A megfizetett igazgatási szolgáltatási díj az adott ügyben eljáró hatóság bevétele, amely az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló évi XLVI. törvényben, a termőföld védelméről szóló évi CXXIX. törvényben, az állatok védelméről és kíméletéről szóló évi XXVIII. törvényben, az állattenyésztésről szóló évi CXIV. törvényben, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló évi XXXVII. törvényben, a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló évi LV. törvényben, a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló évi CII. törvényben, a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló évi LII. törvényben, a megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló évi CXVII. törvényben és azok végrehajtására kiadott jogszabályokban, valamint a fás szárú energetikai ültetvényekről szóló 71/2007. (IV. 14.) Korm. rendeletben meghatározott feladataikkal kapcsolatban felmerülő költségek fedezésére használható fel. (2) Az e rendeletben meghatározott igazgatási szolgáltatási díjak vonatkozásában az illetékekről szóló évi XCIII. törvény a) 28. (2) és (3) bekezdését a díjfizetési kötelezettség keletkezése és fennállása, b) 31. -át a díjfizetésre kötelezettek körének megállapítása, c) 32. -át a díj visszatérítése tekintetében azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy adóhatóságon eljáró hatóságot, illetéken az igazgatási szolgáltatási díjat kell érteni. (3) A díjak nyilvántartására és elszámolására az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló jogszabály előírásait kell alkalmazni. 3. Az állategészségügyi igazgatási szolgáltatási díjakra vonatkozó külön szabályok 7. (1) Az 1. melléklet 5.1. és 5.4 pontjában meghatározott, határállomáson történő igazgatási szolgáltatási díjfizetési kötelezettség nem vonatkozik a Dunán vízi szállítóeszközön történő átvitelre. (2) Magyarországon lakóhellyel, székhellyel (telephellyel) nem rendelkező ügyfél, valamint a hatósággal történt előzetes megállapodás estén a szolgáltatást teljesítő hatóság az igazgatási szolgáltatásokért fizetendő díj helyszíni, készpénzben történő megfizetésére kötelezheti az ügyfelet a vizsgálat megkezdésekor. 4. A növényvédelmi igazgatási szolgáltatási díjakra vonatkozó külön szabályok 8. (1) A mezőgazdasági termékek után járó export-visszatérítési rendszer alkalmazása közös részletes szabályainak megállapításáról szóló 800/99/EK bizottsági rendelet, a visszatérítésben vagy egyéb támogatásban részesülő mezőgazdasági termékek kivitele során végzett ellenőrzésekről szóló 386/90/EGK tanácsi rendelet alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, november 26-i 2090/2002/EK bizottsági rendelet, valamint a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, október 12-i 2913/92/EGK tanácsi rendelet alapján indult növényegészségügyi vizsgálatok esetében a vizsgálat költségei az exportőrt 11 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 3.. Hatályos: XI. 1-től.
5 terhelik, amennyiben a termék a vizsgálat alapján nem felel meg az exporttámogatásban részesülés kritériumainak. (2) A nem növény-egészségügyi vizsgálatra történt mintavételhez a díjat a mintavételt kezdeményező (megrendelő) köteles megfizetni. A minta vizsgálatáért fizetendő díjat a mintavételi díj nem tartalmazza A vadászati igazgatási szolgáltatási díjakra vonatkozó külön szabályok 10. (1) A fel nem használt vadászati engedély nem váltható vissza. (2) A vadászati engedély elvesztése, megsemmisülése esetén a pótlásként kiadott engedély után a teljes igazgatási-szolgáltatási díjat meg kell fizetni. 7. Záró rendelkezések 11. (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel augusztus 1-jén lép hatályba. (2) E rendelet 1. mellékletének pontja január 1-jén lép hatályba Ez a rendelet a takarmány- és élelmiszerjog, valamint az állat-egészségügyi és az állatok kíméletére vonatkozó szabályok követelményeinek történő megfelelés ellenőrzésének biztosítása céljából végrehajtott hatósági ellenőrzésekről szóló, április 29-i 882/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg. 1. melléklet a 63/2012. (VII. 2.) VM rendelethez 1. BORÁSZATI DÍJTÉTELEK A forgalomba hozatali engedély kiadásának és az ahhoz A forgalomba kapcsolódó analitikai vizsgálatok díja az alábbi borászati hozni kívánt termékek esetében: tétel - bor a) első 50 - likőrbor hektoliteréig pezsgő b) minőségi pezsgő hektoliterére - illatos minőségi pezsgő - szén-dioxid hozzáadásával készült habzóbor - gyöngyözőbor hektoliterenként további 120 c) 500. hektoliterétől - szén-dioxid hozzáadásával készült gyöngyözőbor további Hatályon kívül helyezte: 41/2014. (XII. 23.) FM rendelet 7.. Hatálytalan: I. 1-től. 13 Hatályon kívül helyezte: 41/2014. (XII. 23.) FM rendelet 7.. Hatálytalan: I. 1-től. 14 Hatályon kívül helyezve: évi CXXX. törvény 12. alapján. Hatálytalan: VIII. 2-től. 15 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. a).
6 - szárított szőlőből készült bor - túlérett szőlőből készült bor - borecet 1.2 Érzékszervi vizsgálat Soron kívüli eljárás pótdíja TAKARMÁNYBIZTONSÁGGAL KAPCSOLATOS IGAZGATÁSI SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK 2.1. Új takarmányok eseti jellegű előállítására, felhasználására, illetve Magyarországra történő behozatalára engedély kiadása 2.2. Kísérleti engedély módosítása A kísérleti engedély határozott idejű meghosszabbítása A lejárt etethetőségi, felhasználhatósági, illetve minőség-megőrzési idejű takarmány forgalomba hozatalára, valamint a minőségében károsult takarmány felhasználására engedély kiadása A takarmányok harmadik országokból való behozataláról szóló 52/2005. (VI. 4.) FVM-PM együttes rendelet szerint ellenőrzésköteles nem állati eredetű termék behozatala esetén az állategészségügyi határállomásokon, illetve egyéb beléptetési pontokon fizetendő díjak takarmány-adalékanyag, -premix szállítmányaiként hat tonnáig takarmány-adalékanyag, -premix 6 tonnát meghaladó 1200 szállítmányaiként 46 tonnáig tonnánként takarmány-adalékanyag, -premix 46 tonnát meghaladó szállítmányaiként (legfeljebb 60 tonna) takarmány-keverék szállítmányaiként hat tonnáig takarmány-keverék 6 tonnát meghaladó szállítmányaiként 46 tonnáig 1000 tonnánként takarmány-keverék 46 tonnát meghaladó szállítmányaiként (legfeljebb 90 tonna) takarmány-alapanyag szállítmányaiként hat tonnáig takarmány-alapanyag 6 tonnát meghaladó szállítmányaiként tonnáig tonnánként takarmány-alapanyag 46 tonnát meghaladó szállítmányaiként (legfeljebb 120 tonna) ÉLELMISZERHIGIÉNIAI HATÓSÁGI VIZSGÁLATOK ALAPDÍJA (A LÉTESÍTMÉNYBE BEÉRKEZETT ÁLLATOK DARABSZÁMÁRA VONATKOZÓAN) 3.1. Patás állatok húsvizsgálata (Ft/darab) felnőtt szarvasmarhafélék egyedenként szarvasmarhafélék 6 hónapos korig egyedenként egypatások és lófélék egyedenként sertés: állatok, amelyek hasított testének tömege kg-nál kevesebb egyedenként, trichinella vizsgálattal Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 1. Hatályos: XI. 1-től.
7 kg-nál kevesebb egyedenként, trichinella vizsgálat nélkül legalább 25 kg egyedenként, trichinella vizsgálattal legalább 25 kg egyedenként, trichinella vizsgálat nélkül juh vagy kecske, amely vágott testének tömege kg-nál kevesebb egyedenként legalább 12 kg egyedenként Baromfi húsvizsgálata (Ft/darab) Gallus nembe tartozó baromfi és gyöngytyúk egyedenként kacsa és lúd egyedenként pulyka egyedenként tenyésztett nyúl egyedenként strucc, emu, nandu, kazuár egyedenként baromfi a strucc, emu, nandu és kazuár kivételével és a nyúl kistermelőnél egyedenként Vadon élő állatok húsvizsgálata (Ft/darab) Apróvad Nagyvad vaddisznó egyedenként egyéb nagyvad egyedenként Halak és akvakulturában tenyésztett állatok vizsgálata az első 50 tonnáig az adott hónapban megkezdett tonnánként tonna fölött megkezdett tonnánként ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI, ÁLLATVÉDELMI HATÓSÁGI DÍJAK 4.1. Ménes, gulya, csorda, nyáj, konda, csürhe, baromfi- és halállomány stb. hatósági vizsgálata az ügyfél kérelmére az állatok tartási helyén, alkalmanként, A veszettség ellen oltott ebek védőoltásának igazolása és járványügyi 260 nyilvántartásba vétele A veszélyes és a veszélyesnek minősített eb tartásának engedélyezése Tartás engedélyezése A tartási engedély érvényességi idejének meghosszabbítása A tartás engedélyezésére irányuló fellebbezési eljárás díja A tartási engedély érvényességi idejének meghosszabbítására irányuló fellebbezési eljárás díja Kisállat-kereskedés engedélyezése Állategészségügyi felügyelet alá tartozó rendezvények hatósági állatorvosi felügyelete megkezdett óránként Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 2. Hatályos: XI. 1-től. 18 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 2. Hatályos: XI. 1-től. 19 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 2. Hatályos: XI. 1-től.
8 5. ÁLLAT-EGÉSZSÉGÜGYI HATÁRÁLLOMÁSOKON FIZETETT ALAPDÍJAK 5.1. Állategészségügyi ellenőrzésköteles élő állatok, állati eredetű élelmiszerek, állati melléktermékek, állati eredetű takarmányok és szaporítóanyagok Európai Unióba történő beléptetése hat tonnáig szállítmányonként tonna fölött 46 tonnáig tonnánként tonna fölött szállítmányonként Élő állatok és állati termékek Európai Unión keresztül történő átszállítása Áruk és élő állatok Európai Unión keresztüli átszállítására vonatkozó hatósági ellenőrzésének alapdíja Az alapdíjhoz ellenőrzésenként, az ellenőrzést végző személyek valamennyi tagjára számítva negyedóránként hozzáadódó díj A takarmányok harmadik országokból való behozataláról szóló 52/2005. (VI. 4.) FVM-PM együttes rendelet kivételével egyéb, külön jogszabály szerint meghatározott ellenőrzésköteles termék hat tonnáig szállítmányonként tonna fölött 46 tonnáig tonnánként tonna fölött szállítmányonként Állategészségügyi határállomáson történő állatszállítás állatvédelmi ellenőrzése és bizonylatolása az EU-fuvarozók részére, esetenként Behozatal és átvitel esetén a kötelező előzetes bejelentés hiánya esetén az alapdíjon felül fizetendő díjak Behozatal, átvitel, 5.4. pont szerinti ellenőrzés és bizonylatolás esetén munkanapokon 6-22 óra között fizetendő Behozatal, átvitel, 5.4. pont szerinti ellenőrzés és bizonylatolás esetén munkanapokon 22-6 óra között, valamint pihenő- és munkaszüneti napokon az pontokban foglalt díjon felül fizetendő Behozatal és átvitel esetén a kötelező előzetes bejelentés hiánya esetén munkanapokon 6-22 óra között az pontokban foglalt díjon felül fizetendő Behozatal és átvitel esetén a kötelező előzetes bejelentés hiánya esetén munkanapokon 22-6 óra között, valamint pihenő- és munkaszüneti napokon az pontokban foglalt díjon felül fizetendő Alapdíj ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNYEK TÖRZSKÖNYVEZÉSI ÉS GYÓGYSZERGYÁRTÁSI ENGEDÉLYEZÉSI DÍJA 20 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. b). 21 Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től. 22 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 3. Hatályos: XI. 1-től.
9 6.1. Állatgyógyászati gyógyszerkészítmények törzskönyvi dokumentációjának elbírálása, értékelő jelentés készítése, és engedélyezése Egy vagy több hatóanyagot tartalmazó készítmény új forgalomba hozatali engedély nemzeti eljárásban további hatáserősség I.B. típusú módosítás II. típusú módosítás forgalomba hozatali engedély megújítása kiterjesztés Javallat nélküli homeopátiás készítmény egyszerűsített eljárással új forgalomba hozatali engedély I.B. típusú módosítás kiterjesztés, vagy II. típusú módosítás forgalomba hozatali engedély megújítása Vérkészítmények új forgalomba hozatali engedély módosítás Nemzeti eljárás esetén (ritka állatfajok és ritka alkalmazások esetén (MUMS)) a díjak 50%-kal csökkentettek 6.2. Immunológiai állatgyógyászati készítmények törzskönyvi dokumentációjának elbírálása, értékelő jelentés készítése, engedélyezése nemzeti eljárás esetén Oltóanyag: új forgalomba hozatali engedély I.B. típusú módosítás kiterjesztés, vagy II. típusú módosítás forgalomba hozatali engedély megújítása In vivo diagnosztikum: új forgalomba hozatali engedély I.B. típusú módosítás kiterjesztés, vagy II. típusú módosítás forgalomba hozatali engedély megújítása Állatgyógyászati készítmények törzskönyvi dokumentációjának elbírálása, értékelő jelentés készítése és engedélyezés kölcsönös elismerésen alapuló eljárás (MRP) esetén (ritka állatfajok és ritka alkalmazások esetén (MUMS)) a díjak 50%-kal csökkentettek amennyiben Magyarország az előterjesztő tagállam (RMS) amennyiben Magyarország az előterjesztő tagállam (RMS) további hatáserősségenként amennyiben Magyarország érintett tagállam (CMS) amennyiben Magyarország érintett tagállam (CMS) további hatáserősség I.B. típusú módosítás II. típusú módosítás Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. c). 24 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 4. Hatályos: XI. 1-től.
10 forgalomba hozatali engedély megújítása kiterjesztés Állatgyógyászati készítmények törzskönyvi dokumentációjának elbírálása, értékelő jelentés készítése és engedélyezés decentralizált eljárás (DCP) esetén (ritka állatfajok és ritka alkalmazások esetén (MUMS) a díjak 50%-kal csökkentettek) amennyiben Magyarország az előterjesztő tagállam (RMS) amennyiben Magyarország az előterjesztő tagállam (RMS) további hatáserősség amennyiben Magyarország érintett tagállam (CMS) amennyiben Magyarország érintett tagállam (CMS) további hatáserősség I.B. típusú módosítás II. típusú módosítás forgalomba hozatali engedély megújítása kiterjesztés Állatok részére szolgáló egyéb termékek dokumentációjának elbírálása, értékelő jelentés készítése, engedélyezése, nyilvántartásba vétele Állatgyógyászatban használatos gyógyhatású készítmény nyilvántartásba vétel Állatgyógyászatban használatos ápolószer: nyilvántartásba vétel Állatgyógyászatban használatos segédanyag: nyilvántartásba vétel Állategészségügyi biocid termék új forgalomba hozatali engedély módosítás Egyéb díjak Biocid termék állategészségügyi vizsgálata Állatgyógyászati készítmény SPC, használati utasítás és/vagy csomagolóanyag szöveg vizsgálata (hatáserősségenként) Állatgyógyászati készítmény I.A. típusú bejelentésének adminisztrációs költsége Visszavonás vagy az eljárás megszüntetésének adminisztrációs költsége az érdemi értékelés megkezdése előtt; a forgalombahozatali engedély Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. d). 26 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 5. Hatályos: XI. 1-től. 27 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 6. Hatályos: XI. 1-től. 28 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 6. Hatályos: XI. 1-től. 29 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 6. Hatályos: XI. 1-től. 30 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 6. Hatályos: XI. 1-től. 31 Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től. 32 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 7. Hatályos: XI. 1-től.
11 visszavonása Gyakorlati kipróbálási engedély Törzskönyvi igazolás Eseti engedély Behozatali engedély Forgalomba hozatali engedélyt nem igénylő állatgyógyászati gyógyszer készítmények nyilvántartásba vétele Hatósági bizonylat (OBPR) kibocsátása (minőségi bizonylat bírálatán alapul) Hatósági vizsgálati bizonylat (OCABR) kibocsátása (egyéb jogszabályokban szabályozott, OMCL laboratóriumban végzett vizsgálat eredményéhez kötött) Gyógyszergyártás, nagykereskedelem, kiskereskedelem, PSUR, alaki hibás engedély, egyéb hatósági eljárások Gyógyszergyártási engedély kiadása Gyógyszergyártási engedély módosítása Gyógyszergyártási engedély kiadásához vagy módosításához kapcsolódó GMP inspekció Gyógyszergyártási engedély kiadása másodlagos csomagolóhely vagy ektoparazitikum gyártó számára Gyógyszergyártási engedély módosítása másodlagos csomagolóhely vagy ektoparazitikum gyártó számára Gyógyszergyártási engedély kiadásához vagy módosításához kapcsolódó másodlagos csomagolóhelyen vagy ektoparazitikum gyártónál végzett GMP inspekció Kérelemre GMP igazolás, angol nyelvű gyógyszergyártási engedély, angol nyelvű inspekciós jelentés, illetve összefoglaló kiadása Alaki hibás engedély gyártási tételenként Általános alaki hibás engedély készítményenként GMP igazolás kiadása a 3. országbeli gyártó részére nemzeti, MRP, DCP eljárás keretében; kérelmező a díjon felül közvetlenül fizeti a kiutazás és a kint tartózkodás költségeit ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁSSAL KAPCSOLATOS IGAZGATÁSI SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK 7.1. A kivételes termelési szabályok szerinti termelés engedélyezése Nem ökológiai tartásból származó állatok felhasználásának engedélyezése Mezőgazdasági eredetű, nem ökológiai takarmány felhasználása Mezőgazdasági eredetű összetevő tagállami engedélyezése Állatok kötött tartásának engedélyezése A beporzás céljára tartott méhészeti termelőegységek működtetésének engedélyezése Nem ökológiai méhviasz felhasználásának engedélyezése Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től.
12 Hústermelés céljából tartott kifejlett szarvasmarha épületen belüli végső hízlalásának engedélyezése Katasztrófahelyzetekkel kapcsolatos kérelmek jóváhagyása Az Öko EK rendelet alapján elismert országok listáján nem szereplő harmadik országokból származó ökológiai termékek forgalmazásának engedélyezése Növényi alaptermék forgalmazásának engedélyezése Növényi eredetű feldolgozott élelmiszer forgalmazásának engedélyezése Állati eredetű élelmiszer forgalmazásának engedélyezése Takarmány forgalmazásának engedélyezése Élőállat forgalmazásának engedélyezése Egyéb ökológiai gazdálkodással összefüggő engedélyezési eljárások az Öko EK rendelet alapján Párhuzamos termelés jóváhagyása Megelőző időszak átállási időszak részeként történő engedélyezése Állattartó épületben az előírtnál kisebb férőhely alkalmazásának engedélyezése Ökológiai státusz megtartásának engedélyezése Öko EK rendelet alapján Tanúsítással összefüggő eljárások Tanúsító szervezet elismerése Privát feltételrendszer elismerése NÖVÉNYVÉDŐ SZER ÉS TERMÉSNÖVELŐ ANYAG ENGEDÉLYEZÉSI DÍJAK 8.1. Hatóanyagok engedélyezése A Dosszié teljességének vizsgálata, ha Magyarország a jelentéstevő ország Kémiai növényvédő szer hatóanyagok esetén Mikroorganizmusok, vírusok esetében Egyéb növényvédelmi hatású anyagok esetén (Növényi kivonatok, feromonok, védőanyagok, kölcsönhatás-fokozók, segédanyagok, hatásjavítók stb.) Dosszié kiértékelése a hatóanyag pozitív listára való felvételéhez, vagy megújításához, ha Magyarország a jelentéstevő tagállam Kémiai hatóanyagok esetén Mikroorganizmusok, vírusok esetében Egyéb növényvédelmi hatású anyagok esetén (Növényi kivonatok, feromonok, védőanyagok, kölcsönhatás-fokozók, segédanyagok, hatásjavítók stb.) Dosszié kiértékelése a hatóanyag pozitív listára való felvételéhez, vagy megújításához, ha Magyarország társ-jelentéstevő tagállam (co-rms) Monográfia felülvizsgálat Monográfia felülvizsgálat egy szakterületre Értékelés szakterületenként
13 8.2. Növényvédő szerek nemzeti engedélyezése Szakterületi értékelések díjai Szakterületi értékelések Európai Uniós vagy zonális engedélyezéshez, illetve engedély-módosításhoz Készítmény - dosszié teljességének vizsgálata Hatóanyagok kémiai azonossága (ld pont) Fizikai-kémiai tulajdonságok Analitika Toxikológia Felhasználói kockázat Szermaradék Környezeti sors és viselkedés Ökotoxikológia Hatékonyság Egyszerűsített értékelés A fenti összegek 40%-a Szakterületi értékelések magyar nyelvű nemzeti engedélyezéshez, illetve, engedély-módosításhoz Készítmény - dosszié teljességének ellenőrzése Hatóanyagok kémiai azonossága (ld pont) Fizikai-kémiai tulajdonságok Analitika Toxikológia Felhasználói kockázat Szermaradék Környezeti sors és viselkedés Ökotoxikológia Hatékonyság Egyszerűsített értékelés A fenti összegek 40%-a 8.3. Növényvédő szerek engedélyezése zonális értékelés alapján, ha Magyarország a zonális értékelő tagállam (z-rms) Törzs dosszié kiértékelése Kémiai készítmények esetén Mikroorganizmusok, vírusok esetében Egyéb növényvédelmi hatású anyagok esetén (növényi kivonatok, feromonok, védőanyagok, kölcsönhatás-fokozók, segédanyagok, hatásjavítók stb.) Nemzeti ideiglenes (3 éves) engedély új hatóanyagú készítményre a pont alatti alapdíjak 25%-a Két, vagy több hatóanyagú készítmény engedélyezése esetén a pont alatti alapdíjak plusz hatóanyagonként 25%-kal növelt értéke 8.4. Növényvédő szerek engedélyezése zonális értékelés alapján, ha Magyarország a zonális értékelő társjelentéstevő (co-zrms) A szerinti szakterületi
14 értékelések alapján 8.5. Növényvédő szerek engedélyezése kölcsönös elismerés alapján, ha Magyarország átvevő tagállam Engedély módosításának átvétele, ha további értékelés szükséges Engedély módosításának átvétele további értékelés nélkül Növényvédő szerek újraengedélyezése (engedélyek felülvizsgálata) Hatóanyag azonosságának megállapítása hatóanyagonként a pozitív listára való felvétel után, vagy megújítás után (step 1) Az adattulajdonos, illetve annak képviselője esetén A felülvizsgálat az adattulajdonostól kapott hozzájáruló nyilatkozattal történik A hatóanyag azonosságának megállapítása egyéb hatóanyag-forrásból történik Egyéb hatóanyag forrás értékelése Ekvivalencia jelentés készítése Készítmény nemzeti szintű újraengedélyezése (step2) Készítmény dosszié kiértékelése és újraengedélyezés Kémiai hatóanyagot tartalmazó készítmények esetén Mikroorganizmusok, vírusok, valamint egyéb növényvédelmi hatású anyagok (növényi kivonatok, feromonok, védőanyagok, kölcsönhatásfokozók, segédanyagok, hatásjavítók stb.) esetében Készítmény zonális értékelése és újraengedélyezése, ha Magyarország a zonális értékelő tagállam (zrms) Kémiai hatóanyagot tartalmazó készítmények esetén Mikroorganizmusok, vírusok, valamint egyéb növényvédelmi hatású anyagok (növényi kivonatok, feromonok, védőanyagok, kölcsönhatásfokozók, segédanyagok, hatásjavítók stb.) esetében Két, vagy több hatóanyagú készítmény engedélyezése esetén a pont alatti alapdíjak plusz hatóanyagonként 25%-kal növelt értéke Újraengedélyezés más tagállam által készített értékelés felhasználásával Kémiai hatóanyagot tartalmazó készítmények esetén Mikroorganizmusok, vírusok, valamint egyéb növényvédelmi hatású anyagok (növényi kivonatok, feromonok, védőanyagok, kölcsönhatásfokozók, segédanyagok, hatásjavítók stb.) esetében Növényvédő szernek nem minősülő termékek nemzeti engedélyezése Növényvédő szernek nem minősülő növényvédelmi hatású termékek, védőanyagok, kölcsönhatás-fokozók, segédanyagok, hatásjavítók Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 8. Hatályos: XI. 1-től. 35 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 8. Hatályos: XI. 1-től. 36 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 9. Hatályos: XI. 1-től. 37 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 10. Hatályos: XI. 1-től. 38 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 11. Hatályos: XI. 1-től.
15 Növényvédelmi célú eszközök (pl. csapdák), makroszervezetek Engedélyezés a már elvégzett értékelések felhasználásával Új formuláció értékelése a már elvégzett értékelések felhasználásával Származtatott engedély díja + az új egyedi szakterületi értékelések díja vagy szerint Alkalmazáshoz készre hígított termékek engedélyezése a már elvégzett értékelések felhasználásával Származtatott engedély díja + az új egyedi szakterületi értékelések díja vagy szerint 8.9. Ikercsomagban történő forgalomba hozatal engedélyezése Engedélymódosítás Az engedély módosítása, vagy érvényességének meghosszabbítása Módosítás szakmai értékelés alapján szakterületenként vagy figyelembevételével Szakterületi értékelést nem igénylő módosítás Engedély kiterjesztése kisebb jelentőségű felhasználásokra (kiskultúra) Címkétől eltérő felhasználási engedély (off-label) Címke-felülvizsgálat Kísérleti engedély Magyarországon még forgalomban nem lévő hatóanyagot tartalmazó növényvédő szerre (készítményenként és kultúránként) Magyarországon forgalomban lévő hatóanyagot tartalmazó növényvédő szerre (készítményenként és kultúránként) Bemutató vizsgálatok / premarketing tevékenység engedélyezése (kultúránként) Szükséghelyzeti vagy eseti felhasználási engedély már engedélyezett készítményre Engedélyezett növényvédő szer vagy növényvédő szernek nem minősülő termék előírt felhasználásától eltérő módja esetén (kultúránként) a szerinti szakterületi értékelés nélkül Szükséghelyzeti vagy eseti felhasználási engedély nem engedélyezett Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 12. Hatályos: XI. 1-től. Végre nem hajtható módosítására lásd: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. e). 41 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. e). 42 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 13. Hatályos: XI. 1-től.
16 készítményre Párhuzamos behozatal engedélyezése Párhuzamos behozatal kereskedelmi célra A termelő által saját felhasználásra történő behozatal Származtatott engedélyek Származtatott engedély - más kereskedelmi név használata már engedélyezett készítményre Új engedély kiadása egy már meglévő engedély értékelése alapján Az alkalmazandó engedélyezési díj 25%-a Növényvédőszer-maradék határérték megállapítása, módosítása Termésnövelő anyag engedélyezési díjak Egyedi engedélyezés Műtrágyák, szerves trágyák, gilisztahumusz, talajjavító anyagok, termesztő közegek ásványi trágyák, mikrobiológiai készítmények, talajés növénykondicionáló anyagok engedélyezése Komposztok, engedélyezése Termékcsalád engedélyezése Műtrágyák, szerves trágyák, gilisztahumusz, talajjavító anyagok, termesztő közegek ásványi trágyák, mikrobiológiai készítmények, talajés növénykondicionáló anyagok engedélyezése (maximum 3 tag) Komposztok, engedélyezése (maximum 3 tag) Ha a termékcsalád 3-nál több családtagból áll, minden további családtag engedélyezése Engedélyokirat módosítása, kiegészítése Szakterületi módosítás (vizsgálati adatokhoz kötött kultúra-kiterjesztés, technológiamódosítás) Termékcsalád bővítése, családtagonként Szakterületi értékelést nem igénylő módosítás Védelem egyenértékűség vizsgálata az áruk kölcsönös elismerése során terméktípusonként Védelem egyenértékűségi határozat kiadása Egy termék esetében Termékcsalád esetében (maximum 3 tag) Ha a termékcsalád 3-nál több családtagból áll, minden további családtag esetében Kísérleti engedély Hulladékot tartalmazó termésnövelő anyag (komposzt kivételével) 25% kiegészítő eljárási díja További márkanév használat nevenként és készítményenként Vizsgálóhely GEP (Good Experimental Practice) elismerése Vizsgálóhely inspekciója és elismerése Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 14. Hatályos: XI. 1-től. 44 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 15. Hatályos: XI. 1-től.
17 Vizsgálóhely ismételt inspekciója EGYÉB NÖVÉNYVÉDELMI ELJÁRÁSOK DÍJAI 9.1. Növényvédelmi gépek típusminősítési és felülvizsgálati eljárási díjai Növényvédelmi gépek típusminősítési eljárásai Hordozható permetezőgépek típusminősítési eljárásai Dokumentumok alapján Az ügyfél kérelmére indult szemle alapján Vizsgálat alapján Egyéb növényvédelmi gépek típusminősítési eljárásai Dokumentumok alapján Az ügyfél kérelmére indult szemle alapján Vizsgálat alapján Permetezőgépek időszakos felülvizsgálata az ügyfél kérelmére indított eljárás esetén Felülvizsgáló állomások tanúsítása (állomásonként) Permetezőgépek időszakos felülvizsgálata (gépenként) Időszakos felülvizsgálati rendszer fenntartása (elvégzett felülvizsgálatonként) Növényvédelmi engedélyezési eljárások díjai Növényvédő szer forgalmazási, vásárlási és felhasználási valamint munkavégzésre jogosító engedély kiadása, újbóli kiadása, érvényességi idő bejegyzése, az engedély cseréje Légi mezőgazdasági munkavégzésre jogosító engedély kiadásának, érvényességi idő bejegyzésének, engedély cseréjének díja Kijuttatási terv jóváhagyására irányuló kérelem elbírálása Jóváhagyott kijuttatási tervhez nem kapcsolódó egyedi légi permetezési kérelem elbírálása NÖVÉNYEGÉSZSÉGÜGYI VIZSGÁLATOK DÍJAI Belső növényegészségügyi vizsgálatok Vizsgálatra bejelentett, szaporítási célra használt napraforgó (Helianthus annuus), lucerna (Medicago sativa), bab (Phaseolus sp.) cukorrépa (Beta vulgaris) magtermő állományainak vizuális termőhelyi vizsgálata táblánként, laboratóriumi vizsgálatok nélkül. Vetőburgonya (Solanum tuberosum), (szuperelit, elit és utántermesztett fokozatú, valamint nemesítésből és honosításból származó) területek vizuális termőhelyi vizsgálata táblánként, termesztő-berendezésenként, laboratóriumi vizsgálatok nélkül hektárig vagy 8 termesztőberendezésig azon felül hektáronként vagy termesztő berendezésenként Vizsgálatra bejelentett, szaporítási célra használt zöldségfélék (Allium cepa, Allium porrum, Allium schoenoprasum, Capsicum annuum, Lycopersicon esculentum) és valamennyi továbbszaporításra termesztett lágyszárú növény (kivéve burgonya), valamint gumók, hagymák, rhizómák illetve azok magtermő és ültetésre szánt állományainak vizuális termőhelyi vizsgálata táblánként, termesztő berendezésenként, és vizsgálatonként, laboratóriumi vizsgálat nélkül
18 hektárig vagy 6 termesztőberendezésig azon felül hektáronként vagy termesztő berendezésenként Telepítés illetve ültetés előtti termőhelyi vizsgálat táblánként: Központi és üzemi törzsültetvény, törzsgyümölcsös, alany anyatelep, szőlő-, gyümölcs, dísz- és egyéb faiskola, erdészeti csemetekert előzetes vizsgálata, valamint területváltoztatás engedélyezését megelőző vizsgálat laboratóriumi vizsgálat nélkül hektárig azon felül hektáronként Faiskolai lerakatok, árudák, forgalmazóhelyek alkalmassági vizsgálata vizsgálatonként Egyéb, a növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól szóló 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet 9. számú mellékletében, illetve a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és NÉBIH által elrendelt, meghatározott növények termőhelyi vizsgálata táblánként, termesztő berendezésenként és vizsgálatonként, laboratóriumi vizsgálat nélkül hektárig vagy 1 termesztő berendezésig, telephelyenként, vizsgálatonként azon felül hektáronként vagy termesztő berendezésenként és vizsgálatonként Faiskolák termőhelyi vizsgálata táblánként Árutermelő szőlő-, gyümölcs- és bogyós gyümölcsű faiskolák, alanytelepítés, magvetés, bejelentett házi, átmeneti (szűrő) és elit faiskolák hektáronként és vizsgálatonként Erdészeti csemetekertek, díszfaiskolák hektárig vizsgálatonként azon felül hektáronként és vizsgálatonként Központi és üzemi törzsültetvények termőhelyi vizsgálata termőhelyenként Törzses gyümölcsfajok: szemzőhajtás-termő és magtermő fák (vírusvizsgálatban részesült egyedekre csak vírusvizsgálati díjtétel) darabig és vizsgálatonként azon felül 10 darabonként és vizsgálatonként Szőlő, bogyós gyümölcsű ültetvények, vegetatív anyatelepek hektáronként és vizsgálatonként Örökzöldek, díszfák, díszcserjék (hektáronként) hektáronként és vizsgálatonként Továbbszaporításra engedélyezett ültetvények, szaporításra kijelölt fák termőhelyi vizsgálata termőhelyenként Szemzőhajtás- és magtermő fa, törzskönyvezett, illetve törzskönyvi előjegyzésbe vett növények fáig vizsgálatonként azon felül darabonként és vizsgálatonként Szőlő és bogyós gyümölcsű ültetvények, dísznövények, vegetatív alanytelepek hektárig vagy 2 termesztő berendezésig vizsgálatonként azon felül hektáronként vagy termesztő berendezésenként és vizsgálatonként 3 000
19 Faiskola vetőmagvak fémzárolását megelőző növény-egészségügyi vizsgálata kg-ig vizsgálatonként azon felül 100 kg-onként és vizsgálatonként Faiskolai lerakatok, árudák vizsgálata vizsgálatonként Termelő által megrendelt, vetőmagtermő, ültetésre szánt és egyéb növények állományainak termőhelyi vizsgálata, export előzetes vizsgálata, táblánként, termesztő berendezésenként, és vizsgálatonként, laboratóriumi vizsgálat nélkül (pl. hibridkukorica (Zea mays), borsó (Pisum sativum), stb.) hektárig azon felül hektáronként Növényútlevél-címke darabonként (kivéve a NÉBIH NKI által kiadott növényútlevél-címkék) A megrendelőnek kiadott növényútlevél-címke darabonként A szolgálat által kiállított növényútlevél, csereútlevél darabonként Terménytárolók kérelemre történő helyszíni vizsgálata tárolóhelyenként, a betárolt termény mennyisége szerint: üres raktár Tárolt termény: az elvégzett munka a tárolt termény mennyiségével arányos tonnáig azon felül 10 tonnánként Előzetes (növény-egészségügyi) vizsgálat: fa-csomagolóanyag kezeléséhez, előállításához, javításához telephelyenként és vizsgálatonként Külső növényegészségügyi vizsgálatok - Postaküldemények, útipoggyász, darabáru okmány, azonosság és növény-egészségügyi vizsgálata laboratóriumi vizsgálat nélkül: Ft értékhatárig díjmentes, növény-egészségügyi bizonyítvány 270 kiállítása esetén azonban Ft közötti értéknél Ft feletti értéknél, két tonna összsúlyt meg nem haladó küldemény esetén Vasúti kocsi, gép- és egyéb jármű, repülőgép, illetve hajóküldemények vizsgálata megkezdett tíz tonnánként, laboratóriumi vizsgálat nélkül: Vegetatív, gumós, hagymás szaporítóanyagok, élő növény, vetőmagvak, vetőburgonya Gabona, hüvelyes, olajos és rostnövények magvai, azok őrleményei, azokból készült takarmánykeverékek és alapanyagok, friss zöldség és gyümölcs, héjas gyümölcsűek, étkezési és ipari burgonya tonna felett a küldemény vizsgálatára átalánydíj fizetendő, melynek összege Egyéb növényi termékek, vágott virágok Nyitott vasúti vagonban szállított tranzit, re-export szállítmányok vizsgálat nélkül Külső növényegészségügyi vizsgálatok - Import vizsgálatok
20 Növényegészségügyi követelmények teljesítését igazoló okmányok vizsgálata szállítmányonként A termék származásának és azonosságának megállapítása szállítmányonként Egy teherautó, vasúti vagon, illetve hasonló méretű tartály mennyiségig a pontban meghatározottnál nagyobb mennyiség esetén Növényegészségügyi vizsgálat Dugványok, magról nevelt növények (kivéve erdészeti szaporítóanyagok), fiatal szamóca- és zöldségnövények vizsgálata szállítmányonként darabig Minden további egység a vizsgálat maximális összege Cserjék, fák (kivéve kivágott karácsonyfák), fás szárú faiskolai növények, erdészeti szaporító anyagok vizsgálata szállítmányonként darabig Minden további 100 egység a vizsgálat maximális összege Ültetésre szánt hagymák, gyökerek, rizómák, gyökérgumók ellenőrzése szállítmányonként (burgonyagumók kivételével) kg tömegig Minden további 10 kg a vizsgálat maximális összege Vetőmagok, szövettenyészetek vizsgálata szállítmányonként kg tömegig Minden további 10 kg a vizsgálat maximális összege Egyéb ültetésre szánt növények vizsgálata szállítmányonként darabig Minden további 100 egység a vizsgálat maximális összege Növényegészségügyi vizsgálat: Vágott virágok vizsgálata szállítmányonként darabig Minden további egység a vizsgálat maximális összege Lombos ágak, tűlevelűek részeinek vizsgálata szállítmányonként (kivágott karácsonyfák kivételével) kg tömegig Minden további 10 kg a vizsgálat maximális összege Kivágott karácsonyfák vizsgálata szállítmányonként darabig Minden további 100 egység a vizsgálat maximális összege Növények leveleinek vizsgálata szállítmányonként (pl. gyógyfüvek fűszernövények, leveles zöldségek) kg tömegig Minden további 10 kg 440
21 a vizsgálat maximális összege Gyümölcsök, zöldségek vizsgálata szállítmányonként (leveles zöldségek kivételével) kg tömegig Minden további 1000 kg Burgonyagumók vizsgálata tételenként kg tömegig Minden további (megkezdett) kg-ként Faanyag vizsgálata szállítmányonként (fakéreg kivételével) m3 térfogatig Minden további m Talaj és táptalaj, fakéreg vizsgálata szállítmányonként kg tömegig Minden további 1000 kg a vizsgálat maximális összege Gabona, hüvelyes, olajos és rostnövények magvainak vizsgálata szállítmányonként kg tömegig Minden további kg a vizsgálat maximális összege Egyéb növények, illetve növényi termékek szállítmányonként (az őrléssel feldolgozottak kivételével) vizsgálata szállítmányonként ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÉS KOMLÓ FORGALMAZÁSI MINŐSÉG MEGFELELÉSÉNEK ELLENŐRZÉSI DÍJAI Zöldség, gyümölcs forgalmazási minőségnek való megfelelés vizsgálata A szállítmány azonossági és megfelelési vizsgálata megkezdett tonnánként A szállítmány munkaszüneti napon elvégzett azonossági és 5300 megfelelési vizsgálata megkezdett 10 tonnánként A meghiúsult szállítás esetén, a szállítmányok számától függetlenül, 3000 esetenként Komló vizsgálata A szállítmány azonossági vizsgálata megkezdett tonnánként TALAJVÉDELEMI IGAZGATÁSI DÍJAK Talajvédelmi hatósági eljárások Talajjavítási engedélyezési eljárás Mezőgazdasági célú tereprendezés engedélyezési eljárás Talajvédelmi műszaki beavatkozások, létesítmények megvalósításának Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 16. Hatályos: XI. 1-től. 46 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 16. Hatályos: XI. 1-től. 47 Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től.
22 engedélyezése Hígtrágya termőföldön történő felhasználásának engedélyezése Hígtrágya termőföldön történő felhasználásának engedélyezése 100 ha és az alatti nagyságú területen Hígtrágya termőföldön történő felhasználásának engedélyezése 100 ha nagyságú terület felett Szennyvíz, szennyvíziszap mezőgazdasági felhasználásának engedélyezése Szennyvíziszap komposzt mezőgazdasági felhasználásának engedélyezése Nem veszélyes hulladék termőföldön történő felhasználásának engedélyezése Engedély módosítása, meghosszabbítása kérelemre A alpontokban meghatározott tevékenységek ugyanazon területen történő további folytatásának, ellenőrző vizsgálatok alapján végzett ismételt engedélyezése A talajvédelmi, illetve a termőföld használati követelmények teljesítéséről, a talajvédelmi hatósági engedély szükségességéről szóló és egyéb bizonyítvány kiállítása Árutermelő, törzs- és kísérleti szőlő (kivéve csemege- és alanyszőlő) telepítését megalapozó talajvédelmi terv, illetve egyszerűsített talajvédelmi terv jóváhagyása Az engedélyre megállapított díj 50%-a Talajvédelmi szakhatósági eljárások ( pontokban meghatározott eljárások) Bányafelügyeleti eljárások Cél-kitermelőhely létesítésének engedélyezési eljárása Bányaüzemi kitermelés befejezési MÜT jóváhagyásának eljárása, föld alatti bányatérségek és bányászati létesítmények más célú hasznosításának jóváhagyási eljárása, szén-dioxid geológiai tárolásának engedélyezési eljárása Bányaüzem bezárási és tájrendezési MÜT jóváhagyásának eljárása, a tájrendezési feladatokkal összefüggő bányahatósági eljárások, a felszín alatti vízkészletet érintő bányatavak fennmaradása és hasznosítása feltételeinek meghatározása, szén-dioxid tárolóhely bezárására irányuló Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 17. Hatályos: XI. 1-től. 49 Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től. 50 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. f). 51 Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től. 52 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. g). 53 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 18. Hatályos: XI. 1-től. 54 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. h). 55 Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től. 56 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 19. Hatályos: XI. 1-től. 57 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 19. Hatályos: XI. 1-től.
23 eljárás Építésügyi hatósági eljárások Építési engedélyezési eljárás 400 m2 felett igénybevett termőföld esetén Összevont építésügyi hatósági engedélyezési eljárás Építésügyi fennmaradási engedélyezési eljárás A nem veszélyes hulladék kereskedelmének, közvetítésének, szállításának, hasznosításának, ártalmatlanításának engedélyezési eljárása Katonai építésügyi hatóság telekalakítási engedélyezési eljárása Hírközlési hatósági eljárások Hírközlési hatósági eljárások Elektronikus hírközlési építmények építési engedélyezési eljárása m2 vagy 500 fm, illetve az az alatt igénybevett termőföld esetén Elektronikus hírközlési építmények építési engedélyezési eljárása m2 vagy 500 fm felett igénybevett termőföld esetén Elektronikus hírközlési építmények fennmaradási engedélyezése Sajátos építményekre vonatkozó hatósági eljárások (mérésügyi és biztonsági hatóság, bányafelügyelet, katonai építésügyi hatóság) Sajátos építményfajták építési engedélyezési eljárásai Sajátos építményfajták összevont építésügyi hatósági engedélyezési eljárásai Sajátos építményfajták fennmaradási engedélyezési eljárásai Mérésügyi és műszaki biztonsági hatósági eljárások Villamosenergia-ipari építési engedélyezési eljárás - vezetékjog (termelői, magán- és közvetlen vezeték építése is) Villamosenergia-ipari építési engedélyezési eljárás - használati jog (erőművek építése is) Villamosenergia-ipari fennmaradási engedélyezési eljárás Villamosenergia-ipari egyszerűsített engedélyezési eljárás Villamosenergia-ipari használatbavételi engedélyezési eljárás Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től. 59 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 20. Hatályos: XI. 1-től. 60 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 21. Hatályos: XI. 1-től. 61 Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től. 62 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 22. Hatályos: XI. 1-től. 63 Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től. 64 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. i).
24 12.8. Közlekedési hatósági eljárások Utak elvi engedélyezése Utak építési engedélyezése Utak korszerűsítésének engedélyezése Utak fennmaradási engedélyezése Utak építési engedélyben foglaltaktól eltérés engedélyezése Utak forgalomba helyezésének engedélyezése Utak ideiglenes forgalomba helyezési engedélyezése Utak megszüntetésének engedélyezése Polgári repülőtér létesítésének engedélyezése Repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének szabályairól szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó általános építmények építésének, fennmaradásának engedélyezése Repülőtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének szabályairól szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó általános építmények fejlesztésének engedélyezése Környezetvédelmi hatósági eljárások A települési hulladékokkal kapcsolatos engedélyezési eljárások Veszélyes hulladékkal kapcsolatos engedélyezési eljárások Előzetes környezetvédelmi vizsgálati eljárás Környezeti hatásvizsgálat Egységes környezethasználati engedélyezési eljárás Természetvédelmi hatósági eljárások Kármentesítési eljárások Vízügyi hatósági eljárások Kármentesítési eljárások Vízbázisok védőterületein belüli tevékenység végzésének eseti engedélyezése Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től. 66 Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től. 67 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. j). 68 Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től. 69 Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től. 70 Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től.
25 Vízbázisok védőterületeinek kijelölésével kapcsolatos engedélyezés Vízjogi létesítési engedélyezés Vízjogi létesítési engedélyezés 400 m2 és 500 fm feletti talajfelszín megbontása esetén Vízjogi létesítési engedélyezés 400 m2 és 500 fm, illetve az alatti talajfelszín megbontása esetén Vízjogi üzemeltetési engedélyezés Vízjogi üzemeltetési engedélyezés (kivéve az egynyaras öntözés engedélyezése) Vízjogi üzemeltetési engedélyezés egynyaras öntözéshez Vízjogi fennmaradási engedélyezés Szennyező anyagok földtani közegbe, felszín alatti vízbe elhelyezésének és bevezetésének engedélyezése, ha határértékek megállapításához kötött az engedélyezési eljárás Ingatlanügyi hatósági eljárások Termőföld időleges más célú hasznosításának engedélyezése 400 m2 és az alatt Termőföld időleges más célú hasznosításának engedélyezése 400 m2 felett Más célra hasznosított termőföld újrahasznosítására készített terv jóváhagyása Termőföld végleges más célú hasznosítása Termőföld végleges más célú hasznosítása 400 m2 és az alatt Termőföld végleges más célú hasznosítása 400 m2 felett Termőföld engedély nélküli más célú hasznosításának eljárásában való részvétel Termőföld engedély nélküli más célú hasznosításának eljárásában való részvétel 400 m2 és az alatti terület esetén Termőföld engedély nélküli más célú hasznosításának eljárásában való részvétel 400 m2 feletti terület esetén Szőlő telepítésével kapcsolatos engedélyezési eljárások Csemege- és alanyszőlő telepítés engedélyezése Gyümölcstelepítés engedélyezési eljárása Kulturális örökségvédelmi hatósági eljárások Régészeti feltárás engedélyezése (kivéve a megelőző feltárást) Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 23. Hatályos: XI. 1-től. 72 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 23. Hatályos: XI. 1-től. 73 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. k). 74 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 24. Hatályos: XI. 1-től. 75 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 25. Hatályos: XI. 1-től. 76 Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től. 77 Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től.
26 Régészeti megelőző feltárás engedélyezése Talajvédelmi szakértői nyilvántartás vezetése Talajvédelmi szakértői tevékenység folytatásának bejelentésére nyilvántartásba vétel Talajvédelmi szakértői tevékenységi kör bővítésének bejelentésére nyilvántartásba vétel A jogorvoslati eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj a 12. pont alatt meghatározott díjtétel 50%-a Engedély módosítása, meghosszabbítása kérelemre (talajvédelmi szakhatósági eljárásokban) Engedély módosítása A szakhatósági eljárásra megállapított díj 50%- a Engedély érvényességi idejének meghosszabbítása változatlan feltételek mellett VADGAZDÁLKODÁSI DÍJAK Vadászati engedély után fizetendő díj megkezdett harminc naponként egy évre Trófeabírálati díjak Nem érmes trófea esetén Érmes trófea esetén Kérelemre indult vadászati hatósági eljárás díjai Kérelem benyújtásával egyidejűleg fizetendő összeg, a vadászterület határának megállapításával, megváltoztatásával, földtulajdonosi képviselő nyilvántartásba vételével, vadászati jog hasznosításával, a vad vadászterületek közötti szállításának engedélyezésével összefüggő kérelmek kivételével Kérelem benyújtásával egyidejűleg fizetendő összeg a vadászterület határának megállapításával, megváltoztatásával, földtulajdonosi képviselő nyilvántartásba vételével, vadászati jog hasznosításával összefüggő kérelmek esetén A vad vadászterületek közötti szállításának engedélyezésére 3000 benyújtott kérelem díja (szállítmányonként) Vadászvizsgát megelőző tanfolyam szervezése iránti kérelem Azonosító jel díja darabonként HALGAZDÁLKODÁSI DÍJAK 78 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. l). 79 Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től. 80 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 26. Hatályos: XI. 1-től. 81 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 27. Hatályos: XI. 1-től. 82 Beiktatta: 126/2013. (XII. 17.) VM rendelet 18., 10. melléklet. Hatályos: I. 17-től.
27 Halászati engedély kiadásának díja Halászati őr és társadalmi halőr vizsgáztatásának díja Halászati őr és társadalmi halőr eskü tételének díja Halászati őr és társadalmi halőr szolgálati napló díja Az IUU fogási tanúsítvány érvényesítése (tanúsítványonként) Elsőfokú eljárás díja ERDÉSZETI HATÓSÁGI ELJÁRÁSOK DÍJTÉTELEI Helyszínelést nem igénylő eljárások Alapdíj erdőterv határozat kiadása az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Evt.) 113. (13) bekezdése alapján kérelemre induló eljárásban; - az Evt. 15. (2) bekezdése hatálya alá tartozó, a pontban nem szereplő, erdei közjóléti létesítménynek nem minősülő egyéb nem nyomvonalas kialakítású erdészeti létesítménnyel kapcsolatos engedélyezési eljárások; - a pont alá tartozó eljárásokban Alapdíjon felül fizetett további díjak Földrészletenként szabad rendelkezésű erdő átminősítése nem szabad rendelkezésű erdővé; - erdő telepítésének engedélyezése; - fásítás és szabad rendelkezésű erdő telepítésének engedélyezése; - meghiúsult erdőtelepítés törlése az Adattárból; - erdő igénybevételének érvényes elvi engedély mellett történő engedélyezése; - az erdő időleges igénybevételére vonatkozó engedély meghosszabbítása Földrészletenként erdőgazdálkodó és a használatában álló erdő erdőgazdálkodói nyilvántartásba történő bejegyzése, törlése Erdőrészletenként erdő fátlan állapotban tartásának engedélyezése; - erdő rendeltetéseinek megváltoztatása; - erdő üzemmódjának megváltoztatása; - erdősítési határidők módosításának engedélyezési eljárása; - tarvágás erdőfelújítási biztosíték nyújtásához kötése; - cserjék kivágásának engedélyezése vízgazdálkodási elsődleges rendeltetésű erdőben Kilométerenként az Evt. 15. (2) bekezdése hatálya alá tartozó, a vagy pontban nem szereplő, erdei közjóléti létesítménynek nem minősülő egyéb nyomvonalas kialakítású erdészeti létesítménnyel kapcsolatos engedélyezési eljárások; - járműközlekedésre használható út kijelölése erdőben az Evt. 92. (2) bekezdésében foglaltak szerint. 83 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 28. Hatályos: XI. 1-től. 84 Hatályon kívül helyezte: 41/2014. (XII. 23.) FM rendelet 7.. Hatálytalan: I. 1-től. 85 Hatályon kívül helyezte: 41/2014. (XII. 23.) FM rendelet 7.. Hatálytalan: I. 1-től. 86 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 29. Hatályos: XI. 1-től.
28 Helyszínelést igénylő eljárások Alapdíj erdészeti magánút műtárgyának építésére, bővítésére, korszerűsítésére vagy fennmaradására vonatkozó önálló engedélyezési eljárás; - lovas és gépjárműnek nem minősülő járművel folytatott, vagy egyéb technikai sportverseny engedélyezése erdőben; - az Evt. 15. (2) bekezdése hatálya alá tartozó, külön nem nevesített erdei közjóléti berendezéssel vagy létesítménnyel kapcsolatos engedélyezési eljárások; - a pont alá tartozó eljárásokban Alapdíjon felül fizetett további díjak Földrészletenként önerdősülés nyilvántartásba vétele az Evt. 11. (1) bekezdés e) pontja szerinti szabad rendelkezésű erdőként; - Evt. 77. d) pontja szerinti igénybevételének érvényes elvi engedély hiányában történő engedélyezése; - erdő engedély nélküli vagy engedélytől eltérő, az Evt. 77. d) pontja szerinti igénybevétele esetén a helyreállítási kötelezettség alóli felmentés megadása; - erdő Evt. 77. d) pontja szerinti igénybevételének előzetes elvi engedélyezése Erdőrészletenként erdőterv módosítása; - természetes mag eredetű erdőfelújításhoz kapcsolódó véghasználat, valamint szálalás március 31. és szeptember 1. közötti időszakban történő végrehajtásának engedélyezése; - erdészeti szaporítóanyag gyűjtésének engedélyezése Kilométerenként épített közelítő nyommal kapcsolatos engedélyezési eljárások; Erdő igénybevétel és erdészeti magánút építés engedélyezési eljárások Alapdíj gépjárművel folytatott technikai sportverseny engedélyezése erdőben; - a pont alá tartozó eljárásokban Alapdíjon felül fizetett további díjak Földrészletenként erdő Evt. 77. a)-c) pontja szerinti igénybevételének előzetes elvi engedély hiányában történő engedélyezése; - erdő engedély nélküli vagy engedélytől eltérő, az Evt. 77. a)-c) pontja szerinti igénybevétele esetén a helyreállítási kötelezettség alóli felmentés megadása; - erdő Evt. 77. a)-c) pont szerinti igénybevételének előzetes elvi engedélyezése Kilométerenként erdészet magánút építésének, bővítésének, korszerűsítésének vagy fennmaradásának engedélyezése Az erdészeti szakszemélyzet, illetve a jogosult erdészeti szakszemélyzet nyilvántartásával kapcsolatos eljárások Nyilvántartásba vétel, átminősítés Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 29. Hatályos: XI. 1-től. 88 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 29. Hatályos: XI. 1-től. 89 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 29. Hatályos: XI. 1-től.
29 Rendészeti feladatok ellátására nem jogosult szakszemélyzet részére szolgálati igazolvány kiadása, pótlása, cseréje Egyedi adatszolgáltatási eljárások Erdőgazdálkodói nyilvántartásból adatszolgáltatás keretében kiadott hiteles, teljes másolat kiadása földrészletenként Erdőgazdálkodói nyilvántartásból adatszolgáltatás keretében kiadott hiteles, szemlemásolat kiadása földrészletenként Erdőgazdálkodói nyilvántartásból adatszolgáltatás keretében kiadott nem hiteles, teljes másolat kiadása földrészletenként Erdőgazdálkodói nyilvántartásból adatszolgáltatás keretében kiadott nem hiteles, szemlemásolat kiadása földrészletenként Adatszolgáltatás keretében hiteles adattári teljes másolat kiadása erdőrészletenként Adatszolgáltatás keretében hiteles adattári szemlemásolat kiadása erdőrészletenként Adatszolgáltatás keretében nem hiteles adattári teljes másolat kiadása erdőrészletenként Adatszolgáltatás keretében nem hiteles adattári szemlemásolat kiadása erdőrészletenként Adatszolgáltatás keretében rendszeresített erdőtervi statisztikai tábla kiadása meghatározott erdőterületre Adatszolgáltatás keretében erdészeti nyilvántartási térkép 1:10000 méretarányú másolatának (teljes szelvény) kiadása Adatszolgáltatás keretében erdészeti nyilvántartási térkép 1:20000 méretarányú másolatának (teljes szelvény) kiadása Adatszolgáltatás keretében erdészeti nyilvántartási térkép adott részének másolatának (A4-es méretben) kiadása Jogorvoslati eljárások A pontban foglalt eljárásban hozott határozat ellen kezdeményezett másodfokú eljárás díja Az erdészeti hatóság más hatóság más hatóságnál, kérelemre indult eljárásban lefolytatott szakhatósági eljárásai a jogorvoslati kérelemmel érintett erdőrészlet, földrészlet vagy vonalas létesítmény szakasz alapulvételével számított összeg 200%-a 90 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 29. Hatályos: XI. 1-től. 91 Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től. 92 Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től. 93 Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től. 94 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 30. Hatályos: XI. 1-től.
30 Szakhatósági eljárás igazgatási szolgáltatási díja a pontban foglalt, valamint az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról, valamint egyes agrár tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 44/2007. (VI. 8.) FVM rendelet 3. (2) bekezdése szerinti eljárás kivételével Szakhatósági eljárás igazgatási szolgáltatási díja bányatelek megállapítása iránti eljárásban, ha a szakhatósági eljárás a külön jogszabály szerint az erdő igénybevételének előzetes elvi engedélyezésére is kiterjed megszűntetésével kapcsolatos eljárások Fás szárú energetikai ültetvény telepítésével vagy a telepítés Alapdíj Az alapdíjon felül a telepítéssel érintett terület minden megkezdett hektárja után további Ha az egy kérelemben szereplő ingatlanok egyikének területe sem haladja meg az öt hektárt, az ingatlanok egymással szomszédosak vagy egy dűlőben vannak és pontokban foglaltak szerint számított díj 50%-a A pontban foglalt elsőfokú eljárásban hozott határozat ellen kezdeményezett másodfokú eljárás díja Jogorvoslati kérelemmel érintett terület alapul vételével a pont alapján számított összeg 200%-a Hatósági bizonyítvány kiállítása Első példány kiállítása Több azonos tartalmú bizonyítvány kiállítása esetén minden további példány díja BIOÜZEMANYAG-ELŐÁLLÍTÁSSAL KAPCSOLATOS DÍJAK A BÜHG-nyilvántartásban szereplő bioüzemanyag üvegházhatású gázkibocsátási nyilvántartásba (BÜHG nyilvántartás) vétel, valamint a BÜHG-nyilvántartásban szereplő biomassza-kereskedők, biomasszafeldolgozók és üzemanyag-forgalmazók nyilvántartásba vételének meghosszabbítása A BÜHG nyilvántartásból törölt biomassza-kereskedők, biomasszafeldolgozók és üzemanyag-forgalmazók a nyilvántartásból való törlést követő első ismételt nyilvántartásba vétel Nem teljesített adatszolgáltatás esetén adatszolgáltatásonként A BÜHG-nyilvántartás alapján a fenntarthatósági bizonyítvány kiállítására irányuló eljárás bizonyítványonként ÁLLATTENYÉSZTÉSSEL KAPCSOLATOS IGAZGATÁSI DÍJAK Sajátteljesítmény vizsgálat Baromfi (tyúk, pulyka, lúd, kacsa, gyöngytyúk), sertés, juh, hal, méh, nyúl fajtaelismeréssel kapcsolatos teljesítményvizsgálat hitelesítése vizsgálatonként (a díj nem tartalmazza a vizsgálat elvégzésének költségeit) Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 30. Hatályos: XI. 1-től. 96 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 30. Hatályos: XI. 1-től.
31 Vizsgált tenyészbikák értékelésenkénti első laktációt zárt leányszám növekedése alapján leányutódonként 420 /elsőborjas laktációt zárt egyed Sertés üzemi sajátteljesítmény vizsgálat egyedenként Juh és kecske üzemi sajátteljesítmény vizsgálat egyedenként A fajta-elismerési eljárás során a fajta éves nyilvántartási díja - a védett őshonos mezőgazdasági állatfajták és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták kivételével - évente fajtánként A bejelentéskor Bejelentést követő megkezdett naptári évtől A fajta elismerését követően Engedélyhez kötött tevékenységekkel kapcsolatos eljárások Mesterséges termékenyítő és embrió-átültető állomás, spermatároló központ, baromfi- és halkeltető állomás, méhanyanevelő telep, valamint teljesítményvizsgálati helyszínek engedélyezése Mesterséges termékenyítési engedély megadása és a megalapozását célzó vizsgálatok egyedenként Tenyészbika engedélyezése komplett andrológiai vizsgálattal (helyszíni mintavétel, friss ondó minőségi és szelektív bakteriológiai vizsgálata) Tenyészkan engedélyezése komplett andrológiai vizsgálattal (helyszíni mintavétel, friss ondó minőségi és szelektív bakteriológiai vizsgálata) Tenyészkos, tenyészbak engedélyezése komplett andrológiai vizsgálattal (helyszíni mintavétel, friss ondó minőségi és szelektív bakteriológiai vizsgálata) Tenyészmén engedélyezése komplett andrológiai vizsgálattal (helyszíni mintavétel, friss ondó minőségi és szelektív bakteriológiai vizsgálata) Gímszarvas engedélyezése komplett andrológiai vizsgálattal (helyszíni mintavétellel, friss ondó minőségi és szelektív bakteriológiai vizsgálata) Tenyésztő szervezet, fajta, hibrid és keresztezési program felülvizsgálata Tenyésztő szervezetek elismerésének éves felülvizsgálati eljárás díja Az elismeréshez kötött tevékenységek, a fajta és a szervezet általános tevékenységének felülvizsgálati eljárása: sertés, juh- és kecske fajban, a törzskönyvezett tenyészetek 30%-ára kiterjedően; szarvasmarha fajnál a tenyészetek 30%-ára, de fajtánként legfeljebb 80 tenyészetre kiterjedően; baromfi, ló, hal, nyúl és méh esetében szervezetenként Harmadik országból importált és EU tagállamokból beszállított szaporítóanyag honosítási eljárás szállítmányonként Állattenyésztési adatbank nyilvántartási tevékenysége Sertés fialási adatok nyilvántartása és feldolgozása fialásonként Inszeminátorok és embrió átültetők nyilvántartásba vétele bejegyzéskor módosítási kérelemre 1 500
32 17.7. Állatok származásának igazolása egyedenként A hatósági származás-ellenőrzés DNS módszerrel történő végzése VETŐMAGVAK ÉS SZAPORÍTÓANYAGOK MINŐSÍTÉSÉNEK ÉS VIZSGÁLATÁNAK DÍJTÉTELEIRŐL Mezőgazdasági fajok vetőmagvai minősítésével kapcsolatos feladatok díjtételei Szántóföldi minősítő vizsgálat (egyszeri minősítési díj Ft/ha) Minősítő vizsgálat díjtételei Gabonafélék Kalászosok (kivéve hibridek), köles és fénymag Kalászos hibridek, rizs, pohánka, tatárpohánka Hibrid kukorica/cirokfélék és alapanyagaik apás szaporítások és minden olyan szaporítás esetén, amikor az apasor és anyasor, illetve apasorok egymástól való távolsága kisebb az anyasorok egymástól való távolságától Répafélék Takarmánynövények Fűfélék, pillangósok és egyéb takarmánynövények Olaj-és ipari rostnövények Olaj-és ipari rostnövények, kivéve hibridek és dohány Hibridnövények és azok alapanyaga Dohány Burgonya Szántóföldi ellenőrzési és minősítési díjat a szaporító alapterület nagysága alapján - minden megkezdett ha-t egésznek véve - kell megállapítani, az alábbiak szerint: Amennyiben a szaporító terület nem nagyobb, mint 2 ha Egyszemlés növények esetében a minősítés díja Többszemlés növények esetében a minősítés díja Ha a szaporító tábla területe 2 ha-nál nagyobb, és a pontban foglalt szántóföldi minősítési díj nem éri el a Ft-ot, akkor az alapdíj Fenntartó vizsgálat esetén az igénybevevő által térítendő díj Vetőmagvak mintavétele Mintázás díja tételenként a mintavétel módjától függetlenül Mintázás díja tételenként csávázott vetőmag esetén Vetőmagvak minősítő vizsgálata Teljes minősítő vizsgálat díjtételei - a teljes minősítő vizsgálat díja magában foglalja a vonatkozó rendeletben a forgalmazás feltételeként kötelezően előírt vizsgálatokat, kivéve: - sejttani (citológiai) vizsgálatban részesülő vetőmagtételek sejttani vizsgálatai, - a kötelező vírusvizsgálatban részesített burgonya vetőgumó tételek esetében a vírusvizsgálat díját (rügydugvány vagy Elisa-teszt), - az erucasav-tartalom vizsgálat díját,
33 - a csillagfürt alkaloida vizsgálat díját Gabonafélék (kukorica kivételével), répafélék, nagymagvú hüvelyesek, olaj- és rostipari növények a napraforgó, a repce és a dohány kivételével Alapdíj (Ft/tétel) Drazsírozott és/vagy csávázott minta Fémzárolás, helyszíni visszautasítás díja Drazsírozott, illetve csávázott minta helyszíni visszautasítás Export-import tételek Csávázott export-import tételek Füvek, herefélék, repce, dohány Alapdíj (Ft/tétel) Drazsírozott és/vagy csávázott minta Fémzárolás, helyszíni visszautasítás díja Drazsírozott helyszíni visszautasítás Export-import tételek Csávázott export-import tételek Kukorica, napraforgó Alapdíj (Ft/tétel) Drazsírozott és/vagy csávázott minta Fémzárolás, helyszíni visszautasítás díja Drazsírozott helyszíni visszautasítás Export-import tételek Csávázott export-import tételek Burgonya Alapdíj (Ft/tétel) Drazsírozott és/vagy csávázott minta Fémzárolás, helyszíni visszautasítás díja Drazsírozott helyszíni visszautasítás Export-import tételek Csávázott export-import tételek Címkézés (Ft/db) Fémzároláshoz felhasznál címke Export címke NÉBIH által kitöltött kész zsákcímke kitöltési díja 2, Kisparcellás fajtaazonosító vizsgálat és burgonya vetőgumó vizsgálat (a díjakat két részletben, 50%-át a vizsgálatok beállítását követően, további 50%-ot pedig az értékelést követően kell megfizetni) fajtaazonosító vizsgálat díja/tétel Kalászos gabonák, olajretek, mustár, kender, len, repcefélék, köles, muhar, bükkfajok, facélia, pohánka Kukorica (vonalak, alapegyszeresek), napraforgó 8vonalak, burgonya, hüvelyesek, cirokfélék, szudánifű, répafélék, valamint az előző és a következő ponthoz nem sorolható növényfajok Kétéves bírálati időszakot igénylő fajok, lucernafélék, herefélék, fűfélék Rügydugvány vizsgálat Rügydugvány vizsgálat fűtött fólia alatt Kitermesztésre nem kerülő minták nyilvántartásba vételi és tárolási Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. m).
34 költsége tételenként (utólag esedékes) Egyéb vizsgálatok és szakmunkák díjtételei Tisztasági, csírázóképességi és TTC életképességi vizsgálatok díjtételei Gabonafélék (kivétel kukorica) Tisztaság Alapdíj Csávázott Csírázóképesség Alapdíj Csávázott TTC életképesség Alapdíj Csávázott Hüvelyesek (kivétel bab, szója) Tisztaság Alapdíj Csávázott Csírázóképesség Alapdíj Csávázott TTC életképesség Alapdíj Csávázott Bab, szója, kukorica Tisztaság Alapdíj Csávázott Csírázóképesség alapdíj Csávázott TTC életképesség alapdíj Csávázott Olajosok, rostipari növények (kivétel napraforgó) Tisztaság Alapdíj Csávázott Csírázóképesség Alapdíj Csávázott TTC életképesség Alapdíj Csávázott Napraforgó, répafélék Tisztaság Alapdíj Csávázott Csírázóképesség
35 Alapdíj Csávázott TTC életképesség Alapdíj Csávázott Herefélék, gyepfüvek, takarmányfüvek Tisztaság Alapdíj Csávázott Csírázóképesség Alapdíj Csávázott TTC életképesség Alapdíj Csávázott Burgonya vetőgumó vizsgálat (ft/vizsgálat) Kifogásolt, fémzárolt vetőgumó mintavételi és vizsgálati díja esetenként ELISA vizsgálat (gumónként) Beküldött minta vizuális vizsgálata Kombinált vizsgálat (csírázóképesség + TTC) esetén a csírázóképesség és a TTC vizsgálatok díjtételeinek számát össze kell adni Részvizsgálatok (ft/tétel) - (alapdíj) Tiszta anyag képzése csíráztatáshoz Drazsírozott és/vagy csávázott minta Alkotórész vizsgálat tisztasági vizsgálatokon belül, annak díján felül 850 alkotórészenként Drazsírozott és/vagy csávázott minta Alkotórész vizsgálat külön vizsgálatként, alkotórészenként Drazsírozott és/vagy csávázott minta Aranka vizsgálat Drazsírozott és/vagy csávázott minta Beléndekvizsgálat, hl-tömeg, vörösrizs, öszög anyarozs szklerócium tartalom, penészesség, dohosság, poloskaszúrtság vizsgálatonként Drazsírozott és/vagy csávázott minta Magdarabszám, ezermagtömeg, osztályozottság és csíraszám kgonkénti megállapítása, magvak botanikai meghatározása, legfeljebb kettő fajig Minden további faj Drazsírozott és/vagy csávázott minta Poa trivialis vizsgálat Drazsírozott és/vagy csávázott minta Élő állati kártevő vizsgálatok Drazsírozott és/vagy csávázott minta Fűmag keverékek és a természetes környezet megőrzésére szánt takarmány-növény-vetőmagkeverékek összetételének vizsgálata Drazsírozott és/vagy csávázott minta Nyers vetőmagvak tisztíthatósági értékének vizsgálata műszaki irányelv szerint Drazsírozott és/vagy csávázott minta 8 850
36 Nyers vetőmagvak tisztíthatósága értékének vizsgálata műszaki irányelv nélkül Drazsírozott és/vagy csávázott minta Csírázási erély, csírázóképességi vizsgálaton belül, annak díján felül, vizsgálatonként Drazsírozott és/vagy csávázott minta Csírázási erély, önálló vizsgálatként Drazsírozott és/vagy csávázott minta Csírázási erély, drazsírozott mag esetében Drazsírozott és/vagy csávázott minta Cold-test módszerrel történő csírázóképességi vizsgálat Drazsírozott és/vagy csávázott minta Vetőmagvak laboratóriumi kémiai kezelése magvizsgálat előtt (pl gibberlin, csávázást, stb.) Drazsírozott és/vagy csávázott minta Elektromos vezetőképesség (konduktométeres) vizsgálat Drazsírozott és/vagy csávázott minta Gyorsított öregítési teszt - adott faj csírázási alapdíja Drazsírozott és/vagy csávázott minta Csíranövények növekedési vizsgálata, klímakamrában fénnyel Drazsírozott és/vagy csávázott minta Csíranövények növekedési vizsgálata, klímakamrában, fény nélkül Drazsírozott és/vagy csávázott minta Kelésvizsgálat megadott paraméterek alapján Drazsírozott és/vagy csávázott minta Brassica magvak azonossági vizsgálata csíranövényekből, klímakamrában Drazsírozott és/vagy csávázott minta Magfertőzöttség vizsgálat, tenyésztés természetes táptalajon Drazsírozott és/vagy csávázott minta Magfertőzöttség vizsgálat, tenyésztés speciális táptalajon Drazsírozott és/vagy csávázott minta Orobanche vizsgálat Drazsírozott és/vagy csávázott minta Fonálféreg vizsgálatok Drazsírozott és/vagy csávázott minta Fusarium vizsgálatok Drazsírozott és/vagy csávázott minta Nedvességtartalom vizsgálatok Drazsírozott és/vagy csávázott minta Aleuron teszt kukoricánál Drazsírozott és/vagy csávázott minta Lolium spp. csíráztatással egybekötött, kvarcfényben megállapítható azonossági vizsgálata, fajtacsoport megállapítása Triticum nemzetségnél fenolos módszerrel Drazsírozott és/vagy csávázott minta Vicia striata, Melilotus sp. azonossági és Lupinus keserűmagtartalom vizsgálat Drazsírozott és/vagy csávázott minta 1 650
37 Ploiditás vizsgálat Drazsírozott és/vagy csávázott minta a. Cukorrépa a.1. Drazsírozott és/vagy csávázott minta b. Vöröshere b.1. Drazsírozott és/vagy csávázott minta c. Fűfélék c.1. Drazsírozott és/vagy csávázott minta Elektroforézis vizsgálat Drazsírozott és/vagy csávázott minta GMO tartalom meghatározása Minőségi, általános meghatározás Minőségi, specifikus meghatározás génkonstrukciónként Mennyiségi (kvantitatív) meghatározás DNS kivonásával Mennyiségi (kvantitatív) meghatározás DNS kivonása nélkül Eltérő közegen (homok, szerves vagy PP) végzett csírázóképességi vizsgálat alapdíjon felül 1000 Drazsírozott, illetve csávázott minta Egyéb szakmunkák díjtételei Szántóföldi vetésbejelentés elbírálása tételenként A NÉBIH által fémzárolt vetőmagtételek keverése, átürítése, mely tevékenység a NÉBIH képviselőjének jelenlétében történik Megismételt vizsgálatok díja Amennyiben az új vizsgálat eredménye hibahatáron kívül eltér, és az eredeti minősítést meg kell változtatni (kivéve: ha az eltérést a mag biológiai tulajdonságából adódó körülmények, pl. keményhéjúság oldódása, nyugalmi állapot megszűnése, kórokozók, stb., idézték elő) Díjat felszámítani nem lehet Amennyiben az újabb vizsgálat megerősíti az eredeti eredményt (az újabb vizsgálat kérése megalapozatlan volt) Ismételt vizsgálatért az alapvizsgálat díját kell felszámítani Egyéb tevékenységek díjtételei (Ft/tétel/db/nap) Vizsgálati okmányok többlet példány díja (3. és további példányok) Vetőmagminősítő bizonyítványok cseréje 2 példányig Vetőmagvak engedményes forgalomba hozatali kérelmének elbírálása tételenként Csírázóképesség befejezését megelőzően forgalmazni kívánt vetőmag igazolása tételenként Előzetes bizonyítvány kiállítási díja tételenként Előzetes vizsgálati eredményközlés (részvizsgálatoknál) külön kérés alapján tételenként OECD, nemzetközi fajtaigazolás díja, tételenként Egyéb igazolások (VPOP, egyenértékűség-vizsgálat stb.) tételenként Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 31. Hatályos: XI. 1-től. 99 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 31. Hatályos: XI. 1-től. 100 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 32. Hatályos: XI. 1-től.
38 Adatszolgáltatás (éves adat/alkalom), szántóföldi állományszemle kérelemre (kivéve rendeletben előírt minősítő szemle) Oktatás, vizsgáztatás (fő/nap) Maggyűjtemény összeállítás megrendelésre faj végleges dobozban elkészítve faj nem végleges dobozban elkészítve Kertészeti fajok vetőmagvai minősítésével kapcsolatos feladatok díjtételei Szántóföldi minősítő vizsgálat Minősítő szemle díjtételei - egyszeri ellenőrzési és minősítési díj (ft/ha) A zöldség szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 50/2004. (IV. 22.) FVM rendelet, valamint a dísznövény szaporítóanyagok forgalomba hozataláról szóló 62/2004. (IV. 27.) FVM rendelet hatálya alá tartozó zöldség, fűszer, gyógy-, illóolajos- és dísznövények szaporításainak kötelező hivatalos az ügyfél kérelmére történő szemléje A zöldség szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 50/2004. (IV. 22.) FVM rendelet, valamint a dísznövény szaporítóanyagok forgalomba hozataláról szóló 62/2004. (IV. 27.) FVM rendelet hatálya alá tartozó zöldség, fűszer, gyógy-, illóolajos- és dísznövények standard szaporításainak a kötelező szemléje és a standard szaporítások vetőmagelőállító által kezdeményezett szemléje A szántóföldi ellenőrzési és minősítési díjat a szaporító alapterület nagysága alapján - minden megkezdett ha-t egésznek véve - kell megállapítani, az alábbiak szerint Amennyiben a szaporítóterület nem nagyobb, mint 2 ha Minősítés díja egyszemlés növények esetében Minősítés díja többszemlés növények esetében Ha a szaporítótábla területe 2 ha-nál nagyobb, és a pontban foglalt szántóföldi ellenőrzési és minősítési díj nem éri el a 7350 ft-ot, akkor az alapdíj: Fenntartó vizsgálat esetén az igénybevevő által megtérítendő díj Vetőmagvak mintavétele, a mintavétel módjától függetlenül Csávázott vetőmagvak esetén Vetőmagvak minősítő vizsgálata Teljes minősítő vizsgálat díjtételei és kg-ban zárható fajok Alapdíj Drazsírozott és/vagy csávázott minta Fémzárolás, helyszíni visszautasítás díja Drazsírozott helyszíni visszautasítás Export-import tételek Csávázott export-import tételek kg-ban zárható fajok Alapdíj Drazsírozott és/vagy csávázott minta Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 33. Hatályos: XI. 1-től. 102 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. n).
39 Fémzárolás, helyszíni visszautasítás díja Drazsírozott helyszíni visszautasítás Export-import tételek Csávázott export-import tételek Címkézés díja NÉBIH által kiadott, a minősítéshez felhasznált címke ára belföldi 11 fémzárolásnál (ft/db) Export címkénél (ft/db) NÉBIH által kitöltött kész zsákcímkékre felszámolható ár (ft/db). +2,65 Akkor is ezt az árat kell megfizetni, ha a vetőmagelőállító a standard címkét a NÉBIH-től rendeli meg Kisparcellás fajtaazonosító vizsgálat (díját két részletben, 50%-át a kísérletek beállítását követően, további 50%-át pedig az értékelést követően kell megfizetni Egyéves bírálati időszakot igénylő fajok, kivéve Kétéves bírálati időszakot igénylő fajok, tökfélék, helybevetett dísznövények, helybevetett gyógy- és fűszernövények, valamint egyéb helybevetett zöldségfélék Palántanevelést igénylő dísznövények, gyógy- és fűszernövények, uborka, karósbab, zeller, hajtási retek, egyéb palántanevelést igénylő fajok Paradicsom heterózis vizsgálat - fólia alatt (fűtés nélkül) Fűtött fólia alatt Hibrid kabakosok (dinnye, uborka) hajtató saláta Üvegházi és hajtatási körülményeket igénylő fajok mintáinak vizsgálata Egyéb vizsgálatok és szakmunkák díjtételei Tisztasági, csírázóképességi és TTC életképességi vizsgálatok díjtételei Zöldségnövények kivéve saláta, új-zélandi spenót, spenót Tisztaság Alapdíj csávázott Csírázóképesség Alapdíj Csávázott TTC életképesség Alapdíj Csávázott Új-zélandi spenót, spenót, saláta fűszer- és gyógynövények, virágok Tisztaság Alapdíj Csávázott Csírázóképesség Alapdíj Csávázott TTC életképesség Alapdíj Csávázott Pálmamagvak Tisztaság
40 Alapdíj Csávázott Csírázóképesség Alapdíj Csávázott TTC életképesség Alapdíj csávázott Gyümölcs faiskolai vetőmagvak, erdészeti díszcserje magvak Tisztaság Alapdíj csávázott Csírázóképesség Alapdíj Csávázott TTC életképesség alapdíj Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. oa). 104 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. ob). 105 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. oc). 106 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. od). 107 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. oe). 108 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. of). 109 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. og). 110 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. oh). 111 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. oi). 112 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. oj). 113 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. ok). 114 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. ol). 115 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. om). 116 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. on).
41 csávázott Kombinált vizsgálat (TTC+csírázóképesség) esetén a csírázóképesség és TTC vizsgálatok díjtételeinek összegét össze kell adni Részvizsgálatok (alapdíj, ft/tétel) Tiszta anyag képzése csíráztatáshoz Drazsírozott és/vagy csávázott minta Alkotórész vizsgálat tisztasági vizsgálatokon belül, annak díján felül 425 alkotórészenként Drazsírozott és/vagy csávázott minta Alkotórész vizsgálat külön vizsgálatként, alkotórészenként Drazsírozott és/vagy csávázott minta Aranka vizsgálat 1 312, Drazsírozott és/vagy csávázott minta Beléndekvizsgálat, hl-tömeg, vörösrizs, üszög, anyarozs szklerócium 625 tartalom, penészesség, dohosság, poloskaszúrtság, vizsgálatonként Drazsírozott és/vagy csávázott minta Magdarabszám, ezermagtömeg, osztályozottság és csíraszám kgonkénti 625 megállapítása, magvak botanikai meghatározása, legfeljebb kettő fajig Minden további faj Drazsírozott és/vagy csávázott minta Nyers vetőmagvak tisztíthatósági értékének vizsgálata műszaki irányelv 3 412,5 szerint Drazsírozott és/vagy csávázott minta Nyers vetőmagvak tisztíthatósági értékének vizsgálata műszaki irányelv nélkül Drazsírozott és/vagy csávázott minta Élő állati kártevő vizsgálatok Drazsírozott és/vagy csávázott minta Csírázási erély, csírázóképességi vizsgálaton belül, annak díján felül, 625 vizsgálatonként Drazsírozott és/vagy csávázott minta , Csírázási erély, önálló vizsgálatként 1 312, Drazsírozott és/vagy csávázott minta Csírázási erély, drazsírozott mag esetében 1 312, Drazsírozott és/vagy csávázott minta Cold-test módszerrel történő csírázóképességi vizsgálat Drazsírozott és/vagy csávázott minta Vetőmagvak laboratóriumi kémiai kezelése magvizsgálat előtt (pl. 625 gibberlin, csávázás, stb.) Drazsírozott és/vagy csávázott minta Elektromos vezetőképesség (konduktométeres) vizsgálat 1 312, Drazsírozott és/vagy csávázott minta Gyorsított öregítési teszt adott faj csíráztatási alapdíja Drazsírozott és/vagy csávázott minta Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. oo).
42 Csíranövény növekedés vizsgálata, klímakamrában fénnyel 3 412, Drazsírozott és/vagy csávázott minta Csíranövény növekedés vizsgálata, klímakamrában fény nélkül Drazsírozott és/vagy csávázott minta Kelésvizsgálat megadott paraméterek alapján Drazsírozott és/vagy csávázott minta Brassica magvak azonossági vizsgálata csíranövényekből, 3 412,5 klímakamrában Drazsírozott és/vagy csávázott minta Magfertőzöttség vizsgálat, tenyésztés természetes táptalajon Drazsírozott és/vagy csávázott minta Magfertőzöttség vizsgálat, tenyésztés speciális táptalajon Drazsírozott és/vagy csávázott minta Orobanche vizsgálat 1 312, Drazsírozott és/vagy csávázott minta Fusarium vizsgálatok Drazsírozott és/vagy csávázott minta Nedvességtartalom vizsgálat Drazsírozott és/vagy csávázott minta Elektroforézis vizsgálat Drazsírozott és/vagy csávázott minta GMO tartalom meghatározása Minőségi általános meghatározás Drazsírozott és/vagy csávázott minta Minőségi, specifikus meghatározás génkonstrukciónként Drazsírozott és/vagy csávázott minta Mennyiségi (kvantitatív) meghatározás DNS kivonásával Drazsírozott és/vagy csávázott minta Mennyiségi (kvantitatív) meghatározás DNS kivonása nélkül Egyéb szakmunkák díjtétele Szántóföldi vetésbejelentés elbírálása tételenként Standard vetőmag-előállítók nyilvántartásba vételének elbírálása A NÉBIH által fémzárolt vetőmagtételek keverése, átürítése, mely tevékenység a NÉBIH képviselőjének jelenlétében történik Megismételt vizsgálatok díja Amennyiben az újabb vizsgálat megerősíti az eredményt - az újabb vizsgálat kérése megalapozatlan volt Egyéb tevékenységek díjtételei (ft/tétel/db/nap) Az ismételt vizsgálatért az alapvizsgálat díját kell megfizetni 118 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 34. Hatályos: XI. 1-től. 119 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 35. Hatályos: XI. 1-től.
43 Vizsgálati okmányok többlet-példány díja (3. és további példányok) Vetőmag-minősítő bizonyítványok cseréje 2 példányig Vetőmagvak engedményes forgalomba hozatali kérelmének elbírálása tételenként Csírázóképesség befejezését megelőzően forgalmazni kívánt vetőmag igazolása tételenként Előzetes bizonyítvány kiállítási díja tételenként Előzetes vizsgálati eredményközlés (részvizsgálatoknál) külön kérés alapján tételenként OECD, Nemzetközi, fajtaigazolás díja, tételenként Egyéb igazolások (VPOP stb.) tételenként Adatszolgáltatás (éves adat/alkalom), szántóföldi állományszemle kérelemre (kivéve rendeletben előírt minősítő szemle) Oktatás, vizsgáztatás fő/nap Maggyűjtemény összeállítás megrendelésre faj - végleges dobozban elkészítve faj - nem végleges dobozban elkészítve Vegetatív szaporítóanyag minősítési, valamint ültetvényberuházási vizsgálat feladatok díjtételei Általános feladatok Szőlő, gyümölcsfa-, dísz- és erdészeti faiskolai (csemetekerti), lerakati, nagykereskedelmi engedéllyel, valamint dísznövény és zöldség szaporítóanyagok termesztésének és forgalmazásának engedélyezésével, illetve nyilvántartásba vételével kapcsolatos helyszíni vizsgálat területhelyenként és ágazatonként új engedélykérelem esetén területmódosítási kérelem esetén adatváltozás (pl. cím) átvezetése határidő mulasztás, késedelmes adatszolgáltatás pótdíj, esetenként napon túl, esetenként Szaporítóanyag termeléssel, forgalmazással kapcsolatos szakvéleményezés Megkeresésre (minőségvitában) helyszíni szemlén a minőség vagy a növényállomány állapotának vizsgálata és szakvélemény elkészítés (jegyzőkönyvben) Nemzetközi származási igazolás kiadása exporthoz, átszállításhoz, importengedély, belföldiesítés Alapdíj azonos alkalommal és helyszínen Szőlő-, gyümölcsszaporító alapanyag; erdészeti szaporítóanyag átszállítás, export és belföldiesítés első igazolvány kiállítása Minden további igazolvány kiállítása Szőlő, gyümölcs import ültetési anyag belföldiesítése fás oltvány, db 2, bogyós oltvány, db 0, szőlő oltvány, db 0, bokor, gyökeres dugvány, málna, szeder, szedermálna, db szamóca 1000 db Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 36. Hatályos: XI. 1-től.
44 Beküldött szaporítóanyag minősítése és eredményközlés tételenként (fajtánként) Fajtaazonosság vizsgálata ültetvényben, megrendelésére fajtánként Amennyiben a minőség, fajtaazonosság stb. megállapítása kiegészítő laboratóriumi vizsgálatot igényel, annak költsége külön térítendő Csemegeszőlő, alanyszőlő ültetvény telepítésének engedélyezése 5900 összefüggő területenként Árutermő szőlő- és gyümölcsültetvények szemléje telepítés, termőre fordítás, kivágás megvalósításának igazolása céljából ha-ig ha felett ha-onként további Szőlő szaporítóanyag, vizsgálat és minősítés díjtételei Szőlőiskolák vizsgálatdíja területhelyenként a kiiskolázott szaporítóanyag mennyisége alapján első szemle díja darabig fölötte ezer darabonként oltvány dugvány második vizsgálat díja darabig certifikációval fölötte ezer darabonként oltvány dugvány Szőlő szaporítóanyag-termő ültetvények minősítése, éves szemléje Prebázis, bázis és certifikált törzsültetvények ha-ig ha felett nemes ültetvénynél ha-onként további alany ültetvénynél ha-onként további Standard (szaporításra ideiglenesen engedélyezett) nemes ültetvények ha-ig ha felett ha-onként további Szőlő szaporítóanyag nagykereskedelmi tevékenység éves szemléje Szaporító- és ültetési anyagok minősítése, fémzárolása, minőségvizsgálata, helyszíni vizsgálata díj darabonként alapanyag (szőlővessző) gyökeres szaporítóanyag Certifikációs címke növényútlevéllel darabonként Kötegzár 2, Engedményes szaporítóanyag forgalmazáshoz szükséges szemle Kitermesztés díjtételei: (Fajtaazonosság vagy rejtett minőséghiba vizsgálata hatósági mintavétel vagy megrendelés alapján, 121 Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től. 122 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 37. Hatályos: XI. 1-től. 123 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 37. Hatályos: XI. 1-től.
45 kitermesztéssel) Mintavétel Szőlő szaporítóanyag Hajtatása, iskolázása db-onként Gyökeres szaporítóanyag telepítése, kezelése, vizsgálata évente, dbonként Szőlő-Gyümölcs termőhelyi kataszteri besoroláshoz kapcsolódó 5000 igazolás kiadásának díja Szőlő-Gyümölcs termőhelyi kataszteri módosítása Szőlő-Gyümölcs termőhelyi kataszteri módosítása 5 db HRSZ-ig Szőlő-Gyümölcs termőhelyi kataszteri módosítása 6 db HRSZ felett Gyümölcs szaporítóanyag szemle és minősítés díjtételei az ügyfél kérelmére indult eljárás esetén Gyümölcsfaiskolák (területhelyenként) Éves első szemle díja Magvetés 0,1 ha-onként Alanytelepítés 1000 darabonként Dugvány iskola 1000 darabonként Gyümölcsfa szemzés darabonként 0, Bogyós oltás darabonként 0, Kézben oltás, tavaszi szemzés darabonként 1, Első szemle Második szemle díja a minősítési eljárás költségeivel együtt magcsemete darabonként bogyós oltvány darabonként 1, Gyümölcsfa oltvány darabonként 4, dugványiskolában nevelt bokor és gyökeres dugvány darabonként 0, Alapdíj (területhelyenként) Certifikációs és egyéb, NÉBIH által kibocsátott faiskolai címke 4 növényútlevéllel (darabonként) Továbbnevelt gyümölcs ültetési anyagok újraminősítésének díja a második faiskolai szemledíj 50%-a A C.A.C. kategóriájú szaporítóanyag faiskolai szemledíja az alapdíj felett a fenti díjtételek 80%-a Szaporítóanyag-termő ültevények minősítése, éves szemléje Törzskönyvi előjegyzett, törzskönyvi állományok esetenként Központi és üzemi törzsültetvények magtermő 1 ha-ig ha felett ha-onként további szemzőhajtást, oltóvesszőt termő törzsültetvények, 1 ha-ig felette ha-onként Gyökérnemes ültetvények (szamóca, málna, szeder, málnaszeder kivételével) 124 Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től. 125 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 38. Hatályos: XI. 1-től. 126 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 38. Hatályos: XI. 1-től.
46 ,1 ha-onként Vegetatív alanytermő ültetvények ,1 ha-onként Szamóca, málna, szeder, málnaszeder törzsültetvény 0,1 ha-onként Törzsültetvény szemlék alapdíja területhelyenként Szaporításra ideiglenesen engedélyezett ültetvények (C.A.C.) faiskolai magtermő és szemzőhajtást, oltóvesszőt termő gyümölcsfák, 110 fánként Gyökérnemes ültetvények (szamóca, málna, szeder, málnaszeder kivételével) 0,1 ha-onként Vegetatív alanytermő ültetvények 0,1 ha-onként Szamóca, málna, szeder, málnaszeder ültetvény 0,1 ha-onként Törzsültetvény szemlék alapdíja területhelyenként Gyümölcs szaporítóanyag nagykereskedelmi tevékenység éves szemléje Éves helyszíni és adminisztratív szemle Gyümölcs ültetési anyagok minősítése, fémzárolása, illetve minőségvizsgálata a fél megrendelésére szamóca, gyökeres dugvány, sarj, alanycsemete db-onként oltvány db-onként Alapdíj esetenként Engedményes szaporítóanyag forgalmazáshoz szükséges szemle Kötegelt fás oltványok forgalmazás előtti minőségvizsgálata oltvány 1 db-onként Alapdíj esetenként Kitermesztés díjtételei: (Fajtaazonosság vagy rejtett minőséghiba vizsgálata hatósági mintavétel vagy megrendelés alapján, kitermesztéssel) Eredményközléskor a vizsgálat alapdíja Gyümölcs ültetési anyagvizsgálata db-onként, évente Erdészeti szemlék és minősítés díjtételei az ügyfél kérelmére indult eljárás esetén Azonosított származású magforrás, gyűjtőhely, gyűjtési egység minősítése és regisztrációja, azonos helyszínen és alkalommal A helyszíni szemle és minősítés regisztrációs alapdíja az alapdíjon felül további 127 Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től. 128 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. p). 129 Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től. 130 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. q). 131 Módosította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 44. r). 132 Hatályon kívül helyezte: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet Hatálytalan: XI. 1-től.
47 ha között, ha között, ha között, ha felett Magtermelő állomány minősítése és regisztrációja helyszíni szemle és minősítés alapdíja regisztrációs egységenként alapdíj az alapdíjon felül a szemledíj a területnagyság alapján számolva ha között ha között ha között, ha felett Sikertelen bizottsági minősítés utáni SZAZ regisztráció Alapanyag származási igazolvány kiállítása magtétel, dugvány, valamint állomány alól kiemelt csemete esetében Helyszíni szemle és minősítés alapdíja azonos alkalommal és helyszínen, továbbá az igazolvány kiállítás díja, amely az alábbi fajonkénti mennyiségegységenként további tölgyek, szelídgesztenye, feketedió kg, bükk 100 kg, akác 100 kg, hársak, juharok, kőrisek, szilek, gyertyán 100 kg, vadgyümölcs termések és terméságazatok kg, vadgyümölcs tisztított mag 50 kg, nyár, fűz, éger és nyír fajok 10 kg, fenyők toboza 1000 kg, pergetett fenyő mag 20 kg, egyéb fajok termése 100 kg, állomány alól kiemelt csemete db, sima és zölddugványok db, sima és zölddugványok szálveszője db, Törzskönyvezett nemesítői növényállomány, gyűjtemény szemléje alapdíj az alapdíjon felül tételenként magtermő klónok vegetatív úton szaporított juvenilis (anyatelep) formában érett (fa) formában központi anyatelep Üzemi törzsültetvények (plantázsok, anyatelepek) évenkénti helyszíni minősítése alapdíj magtermesztő ültetvényeknél (plantázs) hektáronként további anyatelepeknél az alapdíjon felül törzslappal ellátott tételenként további ha-ig ha-0.50 ha ha-1.00 ha ha-tól Szaporítóanyagok minősítő szemléje csemetekertben A helyszíni szemle és minősítés alapdíja 5 000
48 Szemledíj a szemlézett mennyiség (db) után számítva magról nevelt (szabadföldi, természetes újulatból iskolázott, hidegágyi, 0,075 ft/db intenzív) csemete esetében gyökeres dugvány esetében 0,25 ft/db A többéves anyagok újraszemlézésekor a teljes szemlézett mennyiség 50%-át kell a díjalapba beszámítani Vegetatív szaporító alapanyagok és erdészeti magvak fémzárolása Ft/alkalom Zárlat alatt történő termesztés vizsgálata, minősítése Feketenyár fajtaazonosság vizsgálata molekuláris genetikai (DNS) módszerrel anyafa vizsgálata magcsemete vizsgálata db-ként Mikorrhizált csemete szemledíja az éves csemetekerti szemle alapdíján felül a szemlézett mennyiség (db) után számolva db db db db felett minden megkezdett tízezer darabonként további Tételazonosító certifikációs címke díja Központi adminisztrációs eljárás, egyszerűsített szemleeljárás, valamint zárlati eljárás megszüntetésének díja Certifikációs folyamat nyomon követhetőségének vizsgálata és tanúsítvány kiállításának díja Dísznövény szemlék és minősítés díjtételei az ügyfél kérelmére indult eljárás esetén A dísznövény szaporítóanyagok szemléje A dísznövény szaporítóanyagok éves szemledíja az alapdíj továbbá az a)-f) pontok alapján, a szaporítóanyagok mennyisége alapján számított összeg Díszfaiskolai és szabadföldi évelő szaporítóanyagok szemledíja csoport: magágyi rózsacsemete, egyéb magágyi csemete, valamint a 150 szabadföldi évelő szaporítóanyagok 1000 db-onként csoport: faiskolai szaporítóanyagok az 1. csoportban foglalt szaporítóanyagok kivételével db-ig 1000 db-onként ig db felett 1000 db-onként ig db felett 1000 db-onként db felett db felett db-onként Hagymás dísznövények szaporítóanyagának szemledíja hektáronként Egyéb, termesztő berendezésben nevelt dísznövény szaporítóanyag Egyéb, termesztő berendezésben nevelt dísznövény szaporítóanyag szemledíja a tárgyévet megelőző évben forgalomba hozott szaporítóanyag mennyisége alapján, előző évi szaporítóanyag hiányában az évi első szemlén szemlézett mennyiség alapján gyökeres db-ig db-onként 100
49 ig db felett db-onként ig db felett db-onként db felett db felett db-onként gyökér nélküli db-onként Táptalajon lévő szövettenyésztett növény szemledíja a tárgyévet megelőző évben forgalomba hozott szaporítóanyag mennyisége alapján, előző évi szaporítóanyag hiányában az évi első szemlén szemlézett mennyiség alapján db-onként vízinövény db-onként Szerződéses termeltetés szerződésenként továbbá a szemlézett, összesített szaporítóanyag mennyisége, ill. a szemlézett, összesített termesztőterület alapján az a)-e) pontok szerint számított összeg a dísznövény szaporítóanyagok szemledíjának minimális összege Dísznövény szaporítóanyag kereskedők éves adminisztratív szemléje Tanúsítvány kiadása Szaporítóanyag-termő ültetvények minősítése és szemléje új növényegyedek szemléje és nyilvántartásba vétele arborétumban, 60 botanikus kertben, vagy egyéb gyűjteményben növényegyedenként külön szemle esetén arborétum, botanikus kert és egyéb dísznövény gyűjtemény szemle és 60 nyilvántartás díja területenként és taxononként Kitermesztés (fajtaazonosság vagy rejtett minőséghiba vizsgálata kitermesztéssel) lomblevelű cserje első évi vizsgálata db-onként minden további évben évente db-onként lomblevelű fák és tűlevelűek első évi vizsgálata db-onként minden további évben db-onként lágyszárú növények kitermesztése, tételenként szabadföldi kultúrában üvegházi kultúrában Állami támogatásból megvalósuló dísznövény ültetvény beruházások szemléje, termőre fordítása területhelyenként és esetenként Zöldség (nem vetőmag) szaporítóanyag szemlék és minősítés díjtételei az ügyfél kérelmére indult eljárás esetén Zöldség szaporítóanyagok szemléje Palánta alap szemledíja továbbá a tárgyévet megelőző évben forgalomba hozott szaporítóanyag mennyisége alapján vagy előző évi szaporítóanyag hiányában a mindenkor szemlézett mennyiség alapján millió db-ig darabonként 5 000
50 ig millió db fölött darabonként ig millió db fölött darabonként ig millió db fölött darabonként ig millió db fölött darabonként ig millió db fölött darabonként ig millió db fölött darabonként dughagyma, fiókhagyma termesztés szemléjének díja továbbá hektáronként Zöldség szaporítóanyag kereskedők éves adminisztratív szemléjének díja Állami támogatásból megvalósuló zöldség, vagy gyógynövény ültetvény beruházások szemléje, termőre fordítása területhelyenként és esetenként NÖVÉNYFAJTÁK ÁLLAMI ELISMERÉSÉVEL KAPCSOLATOS IGAZGATÁSI SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK Új növényfajta állami elismerése iránti bejelentés Új fajtabejelentés nyilvántartásba vétele - a zöldségnövény fajok tájfajtáinak és házikerti fajtáinak, valamint a gyümölcs tájfajták kivételével Előterjesztés készítése állami elismerése, meghosszabbításkor is Új növényfajta felvétele a Nemzeti Fajtajegyzékre - a zöldségnövény fajok tájfajtáinak és házikerti fajtáinak, valamint a gyümölcs tájfajták kivételével Fajtaoltalmi jelentés készítése és kiadása az SZTNH részére DUS vizsgálati eredmény átvétele társhatóságtól vagy CPVO-tól Állami elismerés meghosszabbítási kérelmének nyilvántartásba vétele Állami elismerés meghosszabbítása a Nemzeti Fajtajegyzékben Nem oltalmazott fajták esetén új fajtafenntartó nyilvántartásba vétele Nem oltalmazott fajták esetén új fajtafenntartó bejegyzése a Nemzeti Fajtajegyzéken Adatváltozás átvezetése a nyilvántartási rendszerben Fajtaleírás megjelentetése a Leíró Fajtajegyzékben Szőlőklónok egyedi szaporítási engedélyének megadása klónonként Borvidéken nem engedélyezett fajta kísérleti célból történő engedélyezése Hivatalos (angol vagy magyar nyelvű) kivonat a DUS vizsgálat eredményeiről Igazolás (angol vagy magyar nyelvű) kiadása állami elismerésről Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 39. Hatályos: XI. 1-től. 134 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 39. Hatályos: XI. 1-től.
51 19.2. DUS vizsgálat éves díja Szántóföldi (a kukorica, a napraforgó, a repce, a rozs, a takarmánycirok, a búza és a kender hibrideknél a díjtételeket a hibridekre, a vonalakra és az alapegyszeresekre külön-külön kell fizetni) és zöldségnövények, valamint gyógy-, fűszer- és illóolajos növények vizsgálati alapdíja, Szőlő és gyümölcstermő növények vizsgálati alapdíja termőkorban Szőlő és gyümölcs ültetvények esetében a nem termő években fizetendő díj Dísznövények, erdészeti és fásszárú energetikai növények vizsgálati díja Gélelektroforézis vizsgálat (hibridfajták szülőkomponenseinek meghatározása) Nem oltalmazott fajták esetén az új fajtafenntartó bejegyzéséhez végzett 1 éves DUS vizsgálat díja pont szerint A fajtafenntartás ellenőrzése érdekében végzett fajtaazonosságot megállapító vizsgálat díja szántóföldi növények zöldség-, gyógy-, fűszer- és illóolajos növények szőlő, gyümölcs, erdészeti növények, fásszárú energetikai növények és dísznövények Az állami elismerésre kötelezett fajoknál az állami elismerés meghosszabbításának vizsgálati díja esetében a vizsgálati alapdíj 50%-a számítandó fel A nem állami elismerésre kötelezett fajoknál az állami elismerés meghosszabbításának vizsgálati díja esetében minden díjtétel 50%-a számítandó fel DUS vizsgálathoz előírt rezisztencia vizsgálatok díja kórokozónként Gazdasági értékvizsgálat éves díja Gazdasági értékvizsgálat alapdíja szántóföldi növényeknél kender, lucerna, fűfélék, napraforgó, cukorrépa, kukorica, burgonya esetén gabonafélék esetén egyéb növényfajok esetén Gazdasági értékvizsgálat alapdíja szőlőnél, erdészeti és fásszárú energetikai fajtáknál Szőlőfajták beltartalmi és érzékszervi vizsgálata Gazdasági értékvizsgálathoz előírt növénykórtani vizsgálatok Őszi búza, tönkölybúza, őszi durum búza, őszi árpa, kukorica, napraforgó, burgonya, cukorrépa esetében tavaszi árpa, borsó, szója esetében egyéb szántóföldi növényfaj esetében AZ ÉLELMISZERLÁNC-FELÜGYELETI HATÓSÁG EGYÉB, ÁLTALÁNOS DÍJAI 135 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 40. Hatályos: XI. 1-től. 136 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 41. Hatályos: XI. 1-től. 137 Beiktatta: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 42. Hatályos: XI. 1-től. 138 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (1), 1. melléklet 43. Hatályos: XI. 1-től.
52 20.1. Hatósági konzultáció, szakértői tevékenység, szaktanácsadás óradíja megkezdett óránként, az ügyfél kérelmére induló eljárás esetén melléklet a 63/2012. (VII. 2.) VM rendelethez 1. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal fizetési számlája: Kormányhivatalok bankszámlaszámai: Kormányhivatal Számlaszám Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Baranya Megyei Kormányhivatal Békés Megyei Kormányhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Csongrád Megyei Kormányhivatal Fejér Megyei Kormányhivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Heves Megyei Kormányhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Nógrád Megyei Kormányhivatal Pest Megyei Kormányhivatal Somogy Megyei Kormányhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Tolna Megyei Kormányhivatal Vas Megyei Kormányhivatal Veszprém Megyei Kormányhivatal Zala Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságok bankszámlaszámai: Igazgatóság Számlaszám Baranya Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Békés Megyei Kormányhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Csongrád Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Fejér Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság 139 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (2), 2. melléklet. Hatályos: XI. 1-től.
53 Heves Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Nógrád Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Somogy Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Tolna Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Vas Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Veszprém Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Zala Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságok bankszámlaszámai: Igazgatóság Számlaszám Baranya Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Békés Megyei Kormányhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság Csongrád Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság Heves Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság Nógrád Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság Pest Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság Somogy Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság Tolna Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság Vas Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság Veszprém Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság Zala Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság Földművelésügyi Igazgatóságok bankszámlaszámai: 140 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (2), 2. melléklet. Hatályos: XI. 1-től.
54 Igazgatóság Számlaszám Baranya Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Békés Megyei Kormányhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság Csongrád Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság Fejér Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság Heves Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság Nógrád Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság Somogy Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság Tolna Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság Vas Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság Veszprém Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság Erdészeti Igazgatóságok bankszámlaszámai: Igazgatóság Számlaszám Baranya Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóság Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóság Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóság Heves Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóság Pest Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóság Somogy Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóság Vas Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóság Veszprém Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóság Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóság Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (2), 2. melléklet. Hatályos: XI. 1-től. 142 Megállapította: 87/2013. (X. 1.) VM rendelet 6. (2), 2. melléklet. Hatályos: XI. 1-től.
63/2012. (VII. 2.) VM
63/2012. (VII. 2.) VM rendelet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban fizetendő igazgatási
Közszolgáltatások megnevezése közszolgáltatások tartalma Közszolgáltatások igénybevételének rendje Közszolgáltatásért fizetendő díj mértéke
Közszolgáltatások megnevezése közszolgáltatások tartalma Közszolgáltatások igénybevételének rendje Közszolgáltatásért fizetendő díj mértéke Kormányablak Új jármű első forgalomba helyezése Forgalomba helyezéshez
A Kormány 328/2010. (XII. 27.) Korm. rendelete a fõvárosi és megyei kormányhivatalok mezõgazdasági szakigazgatási szerveinek kijelölésérõl
30666 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 198. szám (3) Az (1) (2) bekezdéstõl eltérõen a számára jogszabályban megállapított feladat- és hatáskör tekintetében az MgSzH a megyei mezõgazdasági szakigazgatási
28/2010. (XI. 9.) VM rendelet az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény végrehajtására kiadott egyes miniszteri rendeletek módosításáról
28/2010. (XI. 9.) VM rendelet az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény végrehajtására kiadott egyes miniszteri rendeletek módosításáról Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 49.
88/2004. (V. 15.) FVM rendelet. az állatgyógyászati készítményekről
88/2004. (V. 15.) FVM rendelet az állatgyógyászati készítményekről módosította: 97/2005. (X. 28.) FVM rendelet - barna háttérrel és fehér betűkkel /50. (2)/ a szövegben! Az állategészségügyről szóló 1995.
AZ ELJÁRÁSI ILLETÉKEK ÉS AZ IGAZGATÁSI, BÍRÓSÁGI SZOLGÁLTATÁSOK DÍJA. I. Általános szabályok
AZ ELJÁRÁSI ILLETÉKEK ÉS AZ IGAZGATÁSI, BÍRÓSÁGI SZOLGÁLTATÁSOK DÍJA I. Általános szabályok 1. Az illetéktörvény tárgyi, területi és személyi hatálya 1 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a
27/2011. (IV. 12.) VM rendelet a borászati termékek egységes bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendjéről
27/2011. (IV. 12.) VM rendelet a borászati termékek egységes bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendjéről A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 57. -ának
Hatósági ügyek, ügyleírások. A BAMKH Földhivatalának hatósági tevékenysége
Hatósági ügyek, ügyleírások A BAMKH Földhivatalának hatósági tevékenysége I. Ingatlanügyi hatósági ügyek Ingatlanügyi hatóságként a Kormány a földhivatalt jelölte ki. Az ingatlanügyi hatósági ügyeket első
44/2004. (XII. 20.) PM rendelet Hatályos: 2013.01.01 -
44/2004. (XII. 20.) PM rendelet Hatályos: 2013.01.01-44/2004. (XII. 20.) PM rendelet az eljárási illetékek megfizetésének és a megfizetés ellenőrzésének részletes szabályairól Az illetékekről l szóló 1990.
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 113. szám 21781
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 113. szám 21781 A vidékfejlesztési miniszter 4/2010. (VII. 5.) VM rendelete a kistermelõi élelmiszer-termelés, -elõállítás és -értékesítés feltételeirõl szóló 52/2010.
33/2005. (XII. 27.) KvVM rendelet. a környezetvédelmi, természetvédelmi, valamint a vízügyi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól
1. oldal 33/2005. (XII. 27.) KvVM rendelet a környezetvédelmi, természetvédelmi, valamint a vízügyi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól A környezet védelmének általános szabályairól szóló
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. június 27-i ülésére
Tárgy: Békés Város Önkormányzata Képviselőtestületének az állattartás helyi szabályairól szóló 35/2010. (XI. 26.) önk. rendeletének felülvizsgálata Előkészítette: dr. Uhrin Anna aljegyző Kiss Tamás ügyintéző
1. (1) E rendeletet azon tevékenységekre kell alkalmazni, amelynek során a kistermelő az 1. melléklet szerinti kis mennyiségű,
52/2010. (IV. 30.) FVM rendelet a kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. (2) bekezdés
T/4656. számú törvényjavaslat. Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/4656. számú törvényjavaslat Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról Előadó: Dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Budapest,
157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény végrehajtásáról
157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény végrehajtásáról 2009.10.1. és 2010.4.30. között hatályos szöveg A Kormány a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi
45/2012. (V. 8.) VM rendelet a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról
45/2012. (V. 8.) VM rendelet a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló
HAGYOMÁNYOS LEKVÁRFŐZÉS ÉS ASZALÁS A SZATMÁRI SZILVA HAZÁJÁBAN
HAGYOMÁNYOS LEKVÁRFŐZÉS ÉS ASZALÁS A SZATMÁRI SZILVA HAZÁJÁBAN Értékesítési alapismeretek címkézés, az értékesítéshez szükséges dokumentációk. Szabadkai Andrea Szövetség az Él Tiszáért Egyesület www.elotisza.hu
2012. FEBRUÁR 01. KECSKEMÉT. A kistermelők direktértékesítésének támogatása, a védjegy jelentősége Szabadkai Andrea
A HOMOKHÁTSÁGI TANYAI TERMÉKEK PIACRA JUTÁSÁNAK ELŐSEGÍTÉSE KAMRA-TÚRA II. ÜTEM PROJEKT KECSKEMÉT 2012. FEBRUÁR 01. A kistermelők direktértékesítésének támogatása, a védjegy jelentősége Szabadkai Andrea
projekt címe: projektgazda: készítette: dátum:
Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosításáról szóló 2012. évi XVIII. törvény egyes szakaszainak értelmezése az ökológiai termelésre vonatkozó előírások tükrében
MAGYAR KÖZLÖNY 10. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 10. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. január 27., szerda Tartalomjegyzék 6/2016. (I. 27.) NGM rendelet A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által üzemben tartott közúti járművek forgalomba
29/2004. (VI. 16.) BM rendelet. a közúti közlekedési igazgatási hatósági eljárások díjairól
A jogszabály mai napon hatályos állapota 29/2004. (VI. 16.) BM rendelet a közúti közlekedési igazgatási hatósági eljárások díjairól A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény
Adótörvény-változások 2012
ADÓHÍRLEVÉL 2011. NOVEMBER Adótörvény-változások 2012 2011. november 21-én elfogadta a Parlament az új adótörvénycsomagot, mely az eredeti tervezethez képest jelentős változtatáson esett át. Az elfogadott
213/2006. (X. 27.) Korm. rendelet
213/2006. (X. 27.) Korm. rendelet az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről szóló 2005. évi XV. törvény végrehajtásának egyes szabályairól Az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek
(C) 1993-2014. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó
- 1 - a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékéről,
140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet
140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a
A Kormány 88/2016. (IV. 29.) Korm. rendelete az egyes kormányrendeleteknek az uniós vámjog végrehajtásával összefüggő módosításáról
MAGYAR KÖZLÖNY 2016. évi 60. szám 4821 III. Kormányrendeletek A Kormány 88/2016. (IV. 29.) Korm. rendelete az egyes kormányrendeleteknek az uniós vámjog végrehajtásával összefüggő módosításáról A Kormány
Veszprém Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály tevékenységére, működésére vonatkozó adatok
Veszprém Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály tevékenységére, működésére vonatkozó adatok TARTALOMJEGYZÉK Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése:... 4 Elérhetőség:... 4
/2010. ( ) SZMM rendelet
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Iktatószám: 2165-1/2010-SZMM /2010. ( ) SZMM rendelet a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter szabályozási feladatkörébe tartozó forgalmazási követelmények tekintetében
1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról 1
OptiJUS Opten Kft. I 1995. évi CXVII. törvény 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról 1 2016.01.01. és 2016.01.10. között hatályos szöveg Tartalomjegyzék ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1
2003. évi XVI. törvény. az agrárpiaci rendtartásról
2003. évi XVI. törvény az agrárpiaci rendtartásról Az Országgyűlés annak érdekében, hogy a mezőgazdaságból élők számára méltányos jövedelem elérésének lehetőségét, a mezőgazdasági termelékenység növelését,
HASZONBÉRLETI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Dörgicse település a 30-3571 BfNPI pályázati azonosító számú eljáráshoz
Puskás Zoltán igazgató Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság HASZONBÉRLETI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Dörgicse település a 30-3571 BfNPI pályázati azonosító számú eljáráshoz amelynek célja a természeti értékek
Budapest, 2009. december
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/1234/2009. Készült: 2009. december 8-án TERVEZET a a környezetvédelmi, természetvédelmi, valamint a vízügyi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási
Gépjárműadó (A gépjármű adóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény)
Általános tudnivalók Tájékoztató Kemecse Város Önkormányzat által működtetett adónemekről Az adóztatást elsősorban a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) és az adózás rendjéről szóló 2003. évi
ÉRTESÍTŐ. magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság. Utasítások. 7. szám 128. évfolyam 2013. március 1. TARTALOM
7. szám 128. évfolyam 2013. március 1. ÉRTESÍTŐ magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság Utasítások 15/2013. (III. 01. MÁV Ért. 7.) EVIG számú elnök-vezérigazgatói utasítás a MÁV Zrt. munkavállalói
Szervre vonatkozó alapvető jogszabályok
KOORDINÁCIÓS ÉS SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY Szervre vonatkozó alapvető jogszabályok http://www.kormanyhivatal.hu/hu/dok?source=6&type=311#!documentbrowse 1. Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv Magyarország
274/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal létrehozásáról és működéséről
1. oldal 274/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal létrehozásáról és működéséről A Kormány az Alkotmány 35. (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében,
Magyarcsanád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8/1996.(V.21.) Ö.R. számú rendelete a helyi iparűzési adóról
Magyarcsanád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8/1996.(V.21.) Ö.R. számú rendelete a helyi iparűzési adóról (Egységes szerkezetben a 12/2002.(XII.17.) Ö.R., 23/2003(XII.16.)Ö.R. és a 12/2008(XI.25.)Ö.R.
HASZONBÉRLETI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Aszófő és Tihany település a 36-3577 BfNPI pályázati azonosító számú eljáráshoz
Puskás Zoltán igazgató Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság HASZONBÉRLETI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Aszófő és település a 36-3577 BfNPI pályázati azonosító számú eljáráshoz amelynek célja a természeti értékek
(Nem tartalmazza falusi vendégasztal során elkészített, értékesített ételek jó higiéniai gyakorlatát, az erre vonatkozó szabályokat)
Zömében a saját gazdaság elsődleges termelésén alapuló értékesítés céljából kisléptékű magánházi élelmiszer előállítás és értékesítés Jó higiénia gyakorlat útmutatója (Nem tartalmazza falusi vendégasztal
50/2006. (VI. 28.) FVM rendelet. az állatgyógyászati készítményekről. Általános rendelkezések
50/2006. (VI. 28.) FVM rendelet az állatgyógyászati készítményekről Az állategészségügyről szóló 2005. évi CLXXVI. törvény (a továbbiakban: Áeü.) 47. -a (2) bekezdésének 10. pontjában, a gyógyszertárak
1. A felszámolók névjegyzékéről szóló 114/2006. (V. 12.) Korm. rendelet módosítása
A Kormány 343/2015. (XI. 13.) Korm. rendelete a felszámolók névjegyzékéről szóló 114/2006. (V. 12.) Korm. rendelet, valamint a felszámolási eljárásban az adós vagyontárgyainak elektronikus értékesítéséről
A Kormány../2012. ( ) Korm. rendelete
A Kormány../2012. ( ) Korm. rendelete a fenntartható bioüzemanyag-termelés követelményeiről és igazolásáról szóló 343/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról A Kormány a megújuló energia közlekedési
Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer. 2015. március 1-től
Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer 2015. március 1-től Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer Jogszabályi háttér Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.)
1991. évi XLIX. törvény. a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 1. I. Fejezet. Általános rendelkezések
1991. évi XLIX. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 1 Az Országgyűlés a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben lévő vagy fizetésképtelen gazdálkodó szervezetek adósságának csődeljárásban,
Őstermelők, családi gazdálkodók személyi jövedelemadó, járulék és egészségügyi hozzájárulás kötelezettsége, áfa szabályok
Őstermelők, családi gazdálkodók személyi jövedelemadó, járulék és egészségügyi hozzájárulás kötelezettsége, áfa szabályok Személyi jövedelemadó Járulék Egészségügyi hozzájárulás Adózási módszerek és értékhatárok
Ordacsehi Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL
Ordacsehi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL Ordacsehi Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. tv. 1..
Opten Törvénytár Opten Kft. I. 48/2007. (IV. 26.) GKM rendelet. A 2010.07.01. óta hatályos szöveg
Opten Törvénytár Opten Kft. I. 48/2007. (IV. 26.) GKM rendelet 48/2007. (IV. 26.) GKM rendelet a belföldi közforgalmú menetrend szerinti vasúti személyszállítás és helyközi (távolsági) autóbusz-közlekedés,
A D A T L A P. 1/5.oldal. 1.Adózó azonosító adatai: Adóazonosító jele:... 2. Kérelem tárgya*: *= A kívánt rész(ek) aláhúzandó(k)!
Az első fokú közigazgatási eljárás illetékköteles, az illeték a kérelem benyújtásával egyidejűleg esedékes. Az illetékekről szóló módosított 1990. évi XCIII. Tv. (Itv) 29.. (1) bekezdés szerint a fizetendő
1. Kamatjövedelem. Személyi jövedelemadó (Szja tv. 65. )
Adózási tudnivalók az OTP Bank Nyrt. értékpapír szolgáltatásainak díjtételeiről szóló hirdetménnyel kapcsolatban (2008. január 1-től érvényes szabályok) 1. Kamatjövedelem Személyi jövedelemadó (Szja tv.
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: 6.122.01.01 TARTALOMJEGYZÉK
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások keretében a támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó kifizetési kérelem kitöltéséhez Jogcímkód:
A reklámadó legfontosabb szabályai 2016.
A reklámadó legfontosabb szabályai 2016. A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény [Ratv.] rendelkezései értelmében 2016-ban is adóköteles a meghatározott csatornákon, felületeken közzétett reklám.
a; A pályázatot kiíró szerv megnevezése, székhelye, a képviselő-testületi rendelet számának megjelölése:
Részletes pályázati felhívás I. a; A pályázatot kiíró szerv megnevezése, székhelye, a képviselő-testületi rendelet számának megjelölése: A pályázatot kiíró szerv neve: Baja Vagyon Zrt. A pályázatot kiíró
1990. évi C. törvény. a helyi adókról 1 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. Az adómegállapítás joga és az adókötelezettség
1990. évi C. törvény a helyi adókról 1 Hazánkban a demokratikus választással létrejöttek az önszervező helyi hatalomgyakorlás szervezeti kereteit megteremtő önkormányzatok. A települési önkormányzatok
Tanyafejlesztési Program AMIT A KISTERMELŐI ÉLELMISZER - TERMELÉSRŐL, ELŐÁLLÍTÁSRÓL ÉS ÉRTÉKESÍTÉSRŐL TUDNI ÉRDEMES
Tanyafejlesztési Program AMIT A KISTERMELŐI ÉLELMISZER - TERMELÉSRŐL, ELŐÁLLÍTÁSRÓL ÉS ÉRTÉKESÍTÉSRŐL TUDNI ÉRDEMES 2013. Előadó: Nagy Lászlóné projekt menedzser E-mail: [email protected] TÉMA MIT,
útmutató az adóhatósági adómegállapítást választó adózók részére a 05530. számú bejelentés és nyilatkozat kitöltéséhez
útmutató az adóhatósági adómegállapítást választó adózók részére a 05530. számú bejelentés és nyilatkozat kitöltéséhez Az adóhatósági adómegállapításra vonatkozó bejelentését és nyilatkozatát Ön 2006.
ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. Kállai Attila 2014.
ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. Kállai Attila 2014. Cégtörténet Áttekintés Az állati melléktermékek és az azokból származó termékek kategorizálása Az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek
a helyi adójogszabályok alkalmazásához
BUDAPEST FÔVÁROS VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS ÖNKORMÁNYZATA ERZSÉBETVÁROSI INFORMÁCIÓS FÜZET a helyi adójogszabályok alkalmazásához INFORMÁCIÓS füzet kedves erzsébetvárosi ADÓZÓ! Információs kiadványunkkal
Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 2/2016. (I.29.) Önkormányzati rendelete. a gazdaságélénkítésről
Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) Önkormányzati rendelete a gazdaságélénkítésről Hatályos: 2016.01.30.-tól Algyő Nagyközség Önkormányzata a vállalkozások által foglalkoztatottak
123/2005. (XII. 27.) FVM rendelet. a tenyésztő szervezeti- és fajtaelismerés rendjéről
123/2005. (XII. 27.) FVM rendelet a tenyésztő szervezeti- és fajtaelismerés rendjéről Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény (a továbbiakban: Átv.) 49. (1) bekezdése a) pontjának 7. és 8.
Sármellék Község Önkormányzata 4/1994. (VII. 1.) sz. r e n d e l e t e a lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésére vonatkozó szabályokról
Sármellék Község Önkormányzata 4/1994. (VII. 1.) sz. r e n d e l e t e a lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésére vonatkozó szabályokról Az önkormányzat képviselő-testülete a lakások és helyiségek
2. Az igazgatási szolgáltatási díjak megfizetésére vonatkozó közös szabályok
MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 83. szám 12761 A vidékfejlesztési miniszter 63/2012. (VII. 2.) VM rendelete a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezõgazdasági szakigazgatási
LX. ÉVFOLYAM 5. SZÁM ÁRA: 1315 Ft 2009. június 22.
LX. ÉVFOLYAM 5. SZÁM ÁRA: 1315 Ft 2009. június 22. LX. ÉVFOLYAM 5. SZÁM ÁRA: 1315 Ft 2009. június 22. T A R T A L O M S z á m T á r g y Oldal Törvények 2009. évi XXVIII. törvény Egyes agrártárgyú törvények
63/2012. (VII. 2.) VM rendelet
1. oldal 63/2012. (VII. 2.) VM rendelet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban fizetendő
Fogalommeghatározások. 1. E rendelet alkalmazásában: a) adatszolgáltatással kapcsolatos fogalmak:
127/2009. (IX. 29.) FVM rendelet a szőlészeti és a borászati adatszolgáltatás, valamint a származási bizonyítványok kiadásának rendjéről, továbbá a borászati termékek előállításáról, forgalomba hozataláról
139/2008. (X. 22.) FVM rendelet
1 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó
I. Fejezet: A jövedelemadózást érintő törvények módosítása
2013. évi CC. törvény az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról A törvényt az Országgyűlés a 2013.
VILLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2008. (XII. 11) SZÁMÚ RENDELETE
VILLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2008. (XII. 11) SZÁMÚ RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL Villány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi közösség áldozatvállalása alapján az önkormányzati feladatok
Változásmutató 2010. november válogatás
Változásmutató 2010. november válogatás 6 Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmutatóiban.
Budapest, 2007. december
Gazdasági és Közlekedési Minisztérium GKM/17329/16 / 2007. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról szóló 260/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról és a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Napelemes rendszer telepítése a Jókai Mór Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola épületére tárgyú a Kbt. 122/A. (1) bekezdése szerinti nemzeti eljárásrendben lefolytatásra
Az adózás rendjéről szóló törvény 2015. január 1-től hatályos változásai. Dr. Varga Árpád NAV elnökhelyettes
Az adózás rendjéről szóló törvény 2015. január 1-től hatályos változásai Dr. Varga Árpád NAV elnökhelyettes 2014. évi LXXIV. törvény az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint
Földhaszonbérleti Pályázati Felhívás
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság 1121 Budapest, Költő u. 21. Postacím: 1525 Budapest, Pf. 86. Tel.: 06-1-391-4610, fax: 06-1-200-1168, e-mail: [email protected] Földhaszonbérleti Pályázati Felhívás Az
V. A Kormány tagjainak rendeletei
13526 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 59. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A vidékfejlesztési miniszter 49/2011. (VI. 6.) VM rendelete az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolására, az
Veszprém Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalai
Közszolgáltatások megnevezése közszolgáltatások tartalma Közszolgáltatások igénybevételének rendje Közszolgáltatásért fizetendő díj mértéke Kormányablak Osztály Új jármű első forgalomba helyezése Forgalomba
HU-Kaba: Szennyvízcsatorna építése 2012/S 58-094505. Ajánlati/részvételi felhívás. Építési beruházás
1/14 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:94505-2012:text:hu:html HU-Kaba: Szennyvízcsatorna építése 2012/S 58-094505 Ajánlati/részvételi felhívás Építési beruházás
81/2004. (V. 4.) FVM rendelet a termelői csoportokról
81/2004. (V. 4.) FVM rendelet a termelői csoportokról A 2009.06.07. óta hatályos szöveg Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény (a továbbiakban: Tv.) 10. (2) bekezdésének e) pontjában
Főzési alapanyagok beszerzése
Főzési alapanyagok beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/52 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Nyílt Közzététel dátuma: 2014.05.05.
A K O R M Á N Y. ------------------- rendelete
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Közli: Magyar Közlöny A K O R M Á N Y ------------------- rendelete a mezőgazdasági őstermelői igazolványról A Kormány a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 80.
AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ
Váltótalpfák, fa csapszegek valamint alátétfa beszerzése (Eljárás száma: T-394/14.) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2015. A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. Az eljárás Ajánlati dokumentáció BKV Zrt. T-394/14. 1.1. A Budapesti
TÁJÉKOZTATÓ. - a végrehajtási eljárás költségeiről. - a jogszabályokban meghatározott minimális vételi árakról. I. A végrehajtási eljárás költségeiről
TÁJÉKOZTATÓ - a végrehajtási eljárás költségeiről - a jogszabályokban meghatározott minimális vételi árakról I. A végrehajtási eljárás költségeiről A végrehajtási eljárás költségeit a bírósági végrehajtói
1. Közjegyzői díjszabás
Tájékoztató a kölcsönszerződések, tartozáselismerő nyilatkozatnak közokiratba foglalásának közjegyzői díjszabásáról, az ingatlan-nyilvántartási eljárás díjszabásáról, a fizetési meghagyásos és peres eljárások
SZABÁLYZAT A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI VÁROSI PIAC MŰKÖDÉSI RENDJÉRŐL
SZABÁLYZAT A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI VÁROSI PIAC MŰKÖDÉSI RENDJÉRŐL Érvényes: 2015. január 01-től 1 A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI VÁROSI PIAC MŰKÖDÉSI RENDJE A Hajdúböszörményi Városgazdálkodási Nonprofit Kft. által üzemeltetett
2011. évi LXXXV. törvény a környezetvédelmi termékdíjról
2011. évi LXXXV. törvény a környezetvédelmi termékdíjról Hatályos: 2011.11.30 - Az Országgyőlés, hogy hozzájáruljon a környezetszennyezés megelızéséhez, illetve csökkentéséhez, a természeti erıforrásokkal
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 144/2015. (XII. 1.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásának igénybevételéről
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 144/2015. (XII. 1.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásának igénybevételéről I. Jogszabályi alap A zöldség-gyümölcs termelői csoportok
Vásár- és piac fenntartása
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2001. (XII. 6.) rendelete a vásár- és piactartás rendjéről (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 40/2004.(XI.30.) és 34/2008. (XI.28.) számú rendeletekkel)
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. (X.14.) önkormányzati rendelete a gazdaságélénkítésről
Módosítva: 28/2015. (XI.02.), Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. (X.14.) önkormányzati rendelete a gazdaságélénkítésről Szentes Város Önkormányzata a vállalkozások által foglalkoztatottak
UTASÍTÁSA. az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv személyi állománya 2016. évi bankszámla-hozzájárulásáról.
ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY PAPP KÁROLY r. altábornagy Szám: AZ ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY /2016. ( ) ORFK UTASÍTÁSA az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv személyi állománya 2016.
5/2010. (XII. 31.) KüM rendelet. a konzuli költségekről. 1. Általános rendelkezések. 2. Egyes konzuli díjakra vonatkozó részletszabályok
5/2010. (XII. 31.) KüM rendelet a konzuli költségekről A konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: konzuli törvény) 21. b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek,
1. Értelmező rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya
4830 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 51. szám A vidékfejlesztési miniszter 34/2014. (IV. 4.) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához
