Kiadja Abaliget Község Önkormányzata
|
|
- Donát Somogyi
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 X V I I. É V F J Ú N I U S Abaligeti Újság Kiadja Abaliget Község Önkormányzata Ismeretes, hogy századunk két világháborúja az emberi történelem legnagyobb méretű tömegmészárlása volt. Dermesztő esetként szokták idézni az évi somme-i áttörési kísérletet, ahol 1,2 millió halott maradt a csatatéren. Aztán mintha az emberi gonoszság is versenyt futna az idővel: a következő háborúban mindezt többszörösen felülmúló hekatombák keletkeztek. Az ütközetek, bombázások, gázbombák, fogolytáborok, a megtorlások és visszatorlások poklában közel 60 millió ember életét oltották ki. Becslések szerint a második világháború éveiben közel annyi ember pusztult el, mint a megelőző fél évezred csatáiban együttvéve. Emlékeztünk! Für Lajos - Magyarország embervesztesége Már két év telt el a második világháborús emléktábla avatása és felszentelése óta ezért tartottuk fontosnak, hogy május 18-án ismét községünk hőseire emlékezzünk. Az alkalomra megszépült templomkert Hóbár Csaba, a Kósa házaspár, Horváth Péter, Kiss Dani, Véber János és Oláh László segítségével. A templom környékének rendbe tételében idős Sajgó Józsefné segített. Május 18-án vasárnap, a misére hívó harangszóra a szokottnál többen igyekeztek a templomba. Idős emberek virágcsokrokkal érkeztek Pécsről, Komlóról, Marcaliból, hogy leróják kegyeletüket édesapjuk, testvérük, vagy rokonuk emléke előtt. Az elhunytakért mondott szentmisét /amit Dr. Cziglányi Zsolt celebrált/ követően a részt vevők a Hősők Könyvét lapozgatták, ahol hozzátartozóik emlékein kívül a leírtak és a fotók segítségével felidézhették a két évvel ezelőtti megemlékezést. Megnézhették a könyvet őrző faragott kazettát, amit egy évvel ezelőtt készített el Kiss Ferenc husztóti fafaragó. Az ünnepi műsorban Várkonyi Paula vezetésével szerepelt a Szt Anna kórus. A háború borzalmait Dr. Andrásfalvy Bertalan felidéző verset Üveges Andrea hitoktató mondta el, az ünnepi beszédet Dr. Andrásfalvy Bertalan néprajztudóstól hallhattuk. Évtizedekkel ezelőtt néprajzi gyűjtést végzett Baranya megyében, ekkor jutott el Abaligetre is ahova örömmel tért vissza, hogy eleget tegyek a megtisztelő felkérésnek. Az ünnepi beszéd után az emléktáblánál koszorút helyeztek el a túlélők és a hozzátartozók nevében Galambos János és Véber János, az önkormányzat nevében Kisfali János és Vántus Andrásné, az egyházközség nevében Kósa Ferenc és Füzi Gábor. A koszorúzás után a hozzátartozók helyezték el virágjaikat, köszönetet mondtak a szép megemlékezésről és kérték, hogy évente kerüljön sor a rendezvény megtartására. Köszönetet szeretnék mondani azoknak, akik a színvonalas megemlékezés megvalósításában segítettek és mindazoknak, akik időt szakítottak arra, hogy az eseményen részt vegyenek, hogy együtt emlékezhettünk! Gábor Mária
2 A b a l i g e t i Ú j s á g 2 1. Mi a kungfu? Meséljen egy kicsit erről a sportról! - Ez egy kínai harcművészet. Sok családi stílus létezik. Chang Dung Sheng kiemelkedő alakja volt a shaolin és a déli Win-Chun-kungfu. Chang Dung Seng több dobást tanít, mint az említett másik kungfu. 2. Miért kezd el valaki kungfut tanulni, miért éppen ezt a sportot? - Mindig érdekelt a kínai harcművészet. Kíváncsi voltam. Elmentem egy edzést megnézni. Nagyon tetszett és ott maradtam. 3. Mikor kezdte el az első edzést? Tarai Zoltánné Konrád Erik - 22 éves voltam, amikor azon az első edzésen ott maradtam. Ebben a korban már biztos az ember elhatározása, hogy ezt akarja csinálni. Tulajdonképpen ez emberre válogatja, hiszen van akit gyermekkorában a szülei visznek el, aztán vagy megszereti, vagy nem. Én akkor felnőtt fejjel döntöttem a kungfu mellett. 4. Kicsit kutakodtam, és aranyat, ezüstöt és nem akármilyen bronzot találtam. Hogy lehet ebben a sportágban "csendben" világbajnok lenni? - egy éve kungfuztam, amikor stílusbajnokságon vettem részt. Semi-Contacban versenyeztem először, majd Light-Contacban, ez is egyfajta stílusbajnokság. Ezután indultam Országos Bajnokságon és 3 éve Magyar Bajnokságon, majd Világbajnokságon Full-Contacban. Stílusbajnokságon sikerült 4 aranyérmet, 1 ezüstérmet szereznem. Magyar Bajnokságon Semi-Contacban magyar bajnok lettem. Light- Contacban háromszoros magyar bajnok egyszer pedig második lettem. Full-Contacban kétszeres magyar bajnok, Világ Bajnokságon kétszer bronzérmet nyertem. Magyar Bajnokság egy évben három versenyt, kettő ranglista sorolót és egy döntőt jelent. Aki a döntőn nyer az a magyar bajnok. Ezek a versenyek azért ilyen "csendesek" mert nincs igazán nézettségük. Nálunk a foci a legnépszerűbb sport. 5. Ön most 29 éves, mit lehet még ebben a sportban elérni, illetve van-e korhatár? - Magyarországon a korhatár 35 év a Világ Bajnokságon 40 év. Mostanában lenne a Magyar Bajnokság döntője, de sajnos ezen most nem tudok részt venni, mert a munkám miatt nem tudtam edzeni. Ősszel viszont a ranglista soroló Full-Contacton már szeretnék indulni. 6. Mennyi idejét veszi el az edzés? - Nagyon sokat. Egy héten háromszor van edzésem a többi napokon itthon edzek, futok, és erősítek. 7. Mit csinál a "szabadidejében"? - Edzek, edzek, edzek! 8. Ön fiatalember családalapítás előtt áll. Szívesen tervezi a jővőjét Abaligetre? - Igen, itt szeretnék Abaligeten letelepedni. Tetszik a mostani vezetés hozzáállása a falu dolgaihoz. Talán kimozdul Abaliget a holtpontról, én elégedett vagyok. 9. Vállalna-e a gyermekek számára kungfuedzést itt Abaligeten? - Sajnos ez most nem időszerű még, talán pár év múlva visszatérhetünk rá. 10. Szokásos utolsó kérdés: Ki az, akiről szívesen hallana, és mit kérdezne tőle? Csesznok Matyitól szeretném megkérdezni, hova tervezi a legközelebbi "hosszú Túráját "?
3 A b a l i g e t : j e l e n v a n a j ö v ő! 3 Lovagi torna Egyházaskozárban Isten Igéje átható és eleven, minden kétélű kardnál élesebb. A Biblia évében ezt a mottót választottuk hittantáborunkhoz, melynek témája a lovagság és a lovagias élet volt. Június 19 én huszonhét lovagjelölttel indultunk útnak Egyházaskozárba, hogy hitünkben megerősödjünk és életre váltsuk mindazt amit hittanból megtanultunk. Négy nap alatt a négy sarkalatos erényt próbáltuk megragadni és tettekre váltani. Az első nap a bátorság jegyében telt. Megérkezésünk után megismerkedtünk a szállással, a ház körül élő sok-sok állattal, majd belevágtunk a lovagi élet közepébe. Mindenki egy-egy lovagrend tagja lett; volt aki a Templomosokat erősítette, mások a Szent György- vagy a Szent Lázár Lovagrendet erősítették, de még Máltaiak is akadtak, sőt a Jeruzsálemi Szent sír Lovagrend is képviseltette magát. A lovagjelöltek elkészítették címerüket, lovagi viseletüket, tisztségviselőket választottak (Mester, Kancellár, Csend-Őr stb.) és megnyitották a rendjük történetét tartalmazó füzetet a Historia Domust. Ezután került sor a lovagi tornára (értsd: sorversenyek), ami igazán kemény és embert próbáló volt. Este pedig az eredményhirdetéskor kiderült, melyik Lovagrend hány téglát (pontot) kap, melyből elkezdheti építgetni várát. Második nap a mértékletesség erénye került a középpontba. Délelőtt Felicia Dáma (Andi néni) mesélte el a Gazdag ifjú történetét, majd ehhez kapcsolódó feladatok következtek; no és persze énektanulás. Ebéd után Lebedi János és édesapja rendhagyó történelemórát tartott; megismerkedtünk a honfoglalás kori ruhákkal és fegyverekkel, amiket fel-, illetve ki is próbálhattunk. Újabb lovagi torna következett nyilazás és kardforgatás. A Dámák legjobb nyilasa Patrícia (Varga Zságer Kinga), míg a Lovagoké Egmont (Gál Gergő) volt. Ezen az estén került sor az ünnepélyes lovagavatásra amit Hilarius Nagymester (Csaba bácsi) végzett. Ettől az alkalomtól kezdve mindannyiunknak kötelező volt a palást viselése az étkezéseken és az imádságokon. Késő estére teljes lett a Nagytanács: Felicia és Adéla (Réder Ildi néni) Dáma, és Hilarius mellé megérkezett Félix Nagymester is (Lapi bácsi). Az igazságosság erénye fémjelezte a harmadik napot. A délelőtti beszélgetést Hilarius Nagymester tartotta. Délután pedig lovaskocsiztunk és lovagoltunk, hiszen milyen lenne egy lovag ló nélkül? (Természetesen ekkor már mindegyik Lovagrend beleadott apait-anyait, hogy neki legyen a legtöbb téglája/pontja.) Vasárnap az okosság lett vezérfonalunk és mint a példabeszédbeli okos ember, mi is sziklára építettünk, elmentünk szentmisére. Ifjú lovagjaink szép számmal képviseltették magukat az oltárszolgálatban (a plébános hívott minket jövő vasárnapra is). Egyre inkább nem vártuk, mégis eljött az idő, haza kellett utaznunk. De máshogy jöttünk vissza, mint ahogy elmentünk: Lovagként, példamutatóan kell élnünk! Hóbár Csaba
4 A b a l i g e t i Ú j s á g 4 Szünettől-szünetig Kinek jutna eszébe ilyenkor, a táborok, nyaralások és strandolások idején a már rég feledésbe merült iskolaév! És persze jogos a múlt árnyainak tudatalattinkba való száműzése, mégis, tekintsünk vissza, mi minden történt iskolánkban a húsvéti szünet óta. Március végén tanári lelkigyakorlatot tartott iskolánk tantestületének Kajtár Edvárd atya, rámutatva a nevelői munka fontosságára és arra, honnan tudunk erőt meríteni testi-lelki fáradtságunk idején. Áprilisban is várt ránk egy iskolamise, és a katolikus általános iskolák közötti hittan verseny, ahonnan idén csapatunk a megtisztelő második díjat hozta el. A májusi iskolamisék idején a nyolcadikosok már javában készültek életük egyik nagy eseményére, a ballagásra. Ezt még megelőzte a tablóképek elkészítése, és a tabló, ami Böbe néni keze munkáját dicséri. Május 18-án került sor a II. világháború hőseinek emlékére állított emléktáblánál a már-már hagyományosnak mondható megemlékezésre, ahol dr. Andrásfalvy Bertalan mondott beszédet. A gyerekek már nagy izgalommal várták (a szülői munkaközösség jóvoltából) a pécsi Mecsextrém parkba szervezett kirándulást. Nagyon jól sikerült nap volt ez, hisz mindenki (még a tanárok is ) talált a maga méretének, kedvének, bátorságának megfelelő szórakozási lehetőséget. A következő hét is tartogatott izgalmakat, hisz május 27-én iskolánk minden diákja pécsi kiránduláson vehetett részt. Ellátogattunk a Tettyén lévő mésztufa barlangba, a Pintér-kertbe, meglátogattuk a Vasarely- és a bányászati múzeumot, majd a napot egy délutáni mozizás zár ta az Uránia moziban, a Macskafogó című mesefilm második részével. Természetesen ekkor már javában zajlottak az osztálykirándulások is. Az elsősök Siófokon, a 2-3. osztály közösen az erdőben töltöttek egy felejthetetlen napot, a negyedikesek Sikondán, az ötödik osztály Szálkán, a hatodik a Katica-tanyán, a hetedik Kaposváron, míg a nyolcadik osztály Esztergomban töltötte a közös kirándulásra kiszabott időt. Június 6-án a szülői munkaközösség pedagógus napot szervezett iskolánk tantestületének, melyet ezúton is köszönünk! Egy hétre rá következett a nyolcadikosok bankettje, ahol mindenki igazán kitett magáért: diákjaink színdarabbal készültek, melyben a tanáriban töltött egy nehéz napot mutatták be, különös gondot fordítva a tanárok pontos megjelenítésére mindenki vidulására. A tanárság közös játékokkal állt elő, míg a szülők sok finomságot tettek az asztalra. A másnapi ballagás már mindenkit lázban tartott. Igazán méltó módon sikerült az ünnepség, sok virággal, emlékkel, mosollyal és néhol egy kis könnyel is. Június 18-án tartottuk évzáró ünnepségünket az iskola udvarán. 20-án a tantestületi értekezlettel hivatalosan is véget ért a 2007/2008-as tanév. Iskolánk minden tanulójának és dolgozójának kívánjuk, hogy teljék tartalmasan, pihenéssel, épüléssel a nyári szünet! Üveges Andrea
5 A b a l i g e t : j e l e n v a n a j ö v ő! 5 Füzi István Gál Gergely Haiser Olga Kása Zoltán Tarai Zoltán Zámbó Petronella Illés Zsuzsanna osztályfőnök Mózes Mária osztályfőnök Falunap és Magdolna napi búcsú Július 20. Kézművesek kirakodóvására Kórusok találkozója Filmvetítés Sportprogramok Főzés
6 A b a l i g e t i Ú j s á g 6 Fejlődik A Csapat Bár a nemzeti csapatok javában csatároznak még a svájci-osztrák közös rendezésű EB-n, a klubcsapatok számára már véget ért a 2007/2008-as futballszezon. Hosszú évek után Abaliget is érintett volt a küzdelmekben, újjá alakuló sportegyesülete révén. Az Abaliget SE a baranya megyei III. osztály szigetvári csoportjában vágott neki a küzdelmeknek. Az első évet a csapat a tizenhat csapatos bajnokságban a tizenharmadik helyen zárta. A csapat teljesítményét azonban más szempontok alapján kell megítélni. Az első év mindig a legnehezebb- szokták mondani, pláne, ha alakuló sportegyesületről van szó, ahol évek óta nem volt futballcsapat. Jelen esetben a játékosok zömét olyanok alkották, akik néhány bulimeccset leszámítva nem futballoztak nagypályán. Másik jelentős hányadát pedig azok, akik fociztak, csak nagyon régen. Ebből a vegyes összetételű társaságból kellett ütőképes csapatot formálni, amely a tavaszi szezonra talán megcsillantotta annak a lehetőségét, hogy ez sikerült is. A kezdőcsapatban az idősebbeket felváltották fiatalabbak, akik köszönhetően a sok elvégzett edzésmunkának jelentős mértékben fejlődtek technikai, taktikai és fizikai szempontból is. Az ősszel szerzett hét pont után tavasszal tizennyolc pontot szerzett a csapat, amely ennek a fejlődésnek köszönhető. Külön kiemelném Csesznok Mátyást és Loe Norbertet, akik még a téli alapozási időszakban is zokszó nélkül vették a kemény futóedzéseket. Rajtuk kívül számos más szép egyéni teljesítmény akadt; Ternóczky Gábor húsz gólt jegyzett ebben az évben, ami mindenképpen dicséretre méltó, de megbízhatóan és jól teljesített egész évben Bíró István és Gál Tamás is, utóbbi az egyetlen a csapatban, aki valamennyi mérkőzésen pályára lépett. Tavaszra elmondhatjuk, hogy megtaláltuk a kezdőcsapatunkat, és javarészt mindenki tisztában van vele, hogy a posztján mit kell tennie. Az első év nagyjából ezt hivatott elérni. Az előrelépéshez azonban még több munka és kitartás szükséges. Fiataljaink, tehetségeink vannak, innentől kezdve csak rajtunk és az elvégzett edzésmunkán múlik, hogy mit tudunk elérni. Egy futballcsapathoz azonban nem csak a játékosok tartoznak. Az első évünkben szintén megoldásra várt az a feladat, hogy megtaláljuk a csapatunkat a pályán kívül is. Kisfali János sportköri elnök munkáját és anyagi támogatását nem lehet elégszer megköszönni, de hálás köszönet illeti Pór Laci bácsit is, aki főrendezőként
7 A b a l i g e t : j e l e n v a n a j ö v ő! 7 sokat tett a csapat működéséért, és köszönet általában mindenkinek, aki csak egy kicsit is támogatta, segítette a sportegyesületet. Külön köszönet pedig annak a maroknyi drukkernek, akik szinte valamennyi mérkőzésen figyelemmel kísérték a csapat játékát! Ebben az évben két idegenlégiós érkezett. Filák Norbert személyében egy megbízható, képzett játékost ismerhettek meg a nézők, a kapusposztra pedig Papp Tamás Maksi Péter sérülése után érkezett. Célunk azonban nem az, hogy máshonnan töltsük fel a keretet, hanem az, hogy a helybelieknek nyújtsunk lehetőséget a szervezett keretek közötti labdarúgásra. Ennek ékes példája, hogy a legkisebbeknek (6-11 évesek) is elindultak a tréningek, s, ha a környező településekről is sikerül bevonni a gyerekeket, akkor a versenyeztetésük is elkezdődhet. A csapat a 2008/2009-es szezonra a felkészülést július utolsó hetében kezdi meg, heti két edzéssel (kedd, csütörtök 18:00 órai kezdettel), ahova minden futballozni vágyót szeretettel várunk! Ákli Krisztián- Kihívás Napja május 21. Vártuk nagyon a jó időt hiszen a foci pályára terveztük, szerveztük a sporteseményeket. Az időjárás azonban nagy úr, egészen délutánig csepergő esőben, de kitartóan küzdöttek a 15 perces megmozdulásokkal, leginkább a gyerekek. Napsütésben igen, de jókedvben nem volt hiány. Érdekes, új sorversenyeket láttunk, volt kerékpározás, foci, tófutás, aerobic, szabad választás. Szégyenkeznünk sem kell hisz az 1000 fő alatti 30 település közül 5. helyen végzett Abaliget. Köszönet Juhász Ivett és Nagy Bálint tanároknak a szervező munkáért és a super lebonyolításért. Köszönet az összes közremüködő tanárnak, szülőnek akik segítségünkre voltak abban,hogy ez a nap ilyen jól sikerült! -TM-
8 Abaliget Önkormányzata fotópályázatot hirdet: Ha itt élsz vagy éppen csak erre jártál küld el kedvenc fotód Abaligetről! Mit tegyél? Nevezhetsz analóg vagy digitális fotóddal Tartsd be a határidőt, ez november 30. Írd mellé a neved, életkorod, és hogy milyen géppel dolgoztál Köszi, hogy legjobb képeidet felhasználhatjuk kiadványainkhoz! Ide küldheted: barkolcsa@vipmail.hu, Vagy ide: 7678 Abaliget, Kossuth u. 87. Kedves kis falum Abal ige ti Új sá g Megjelenik: 200 példányban Szerkesztő: Horváth Péter Brúnó Kiadja: Abaliget Község Önkormányzata barkolcsa@vipmail.hu Felelős kiadó: Kisfali János polgármester Web:
Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.
9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak
******************************************************************
Els évfolyam 1. szám 2015. szeptember-október ****************************************************************** Ismét itt az iskolaújság! Újból létrejött a Lila Suli diáklapja! A közremköd fszerkesztk,
SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM
Sióagárd Község Önkormányzata 2014. JANUÁR VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM LELKI ÚTRAVALÓ 2. oldal AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÁSA 3. oldal FELHÍVÁS - SIÓAGÁRDI ÉRTÉKTÁR 4. oldal MEGHÍVÓ RENDEZVÉNYEKRE 5. oldal KILIÁN
TISZTELT PRÜGYI LAKOSOK!
Prügy község önkormányzatának idõszakos tájékoztató kiadványa 2008. 1. szám TISZTELT PRÜGYI LAKOSOK! Kérem, engedjék meg, hogy néhány aktuális dologban kérjem a segítségüket és várjam a véleményüket. 2008.
2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE
2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Október 1-jén a zenei világnap alkalmából fellépő Újfehértói Fúvószenekar nagy sikerű koncertet adott iskolánkban a város kulturális napi rendezvényeinek keretein
2014 böjt Hálaadás 1. oldal. a Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja 2014 böjt
2014 böjt Hálaadás 1. oldal H á l a a d á s a Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja 2014 böjt Mikor pedig böjtöltök. ne legyen komor a nézésetek, mint a képmutatóké, akik eltorzítják arcukat,
Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja
Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja http://erdisportiskola.sulinet.hu 2015. január A 2014/15 tanév első féléve január 16-án fejeződött be. A tanulók az eltelt időszakban nyújtott
Államfői látogatás Bogyiszlón
VII.ÉVFOLYAM 4. SZÁM Bogyiszló község polgárainak lapja 2016. április Államfői látogatás Bogyiszlón Áder János köztársasági elnök a Víz Világnapján március 22-én a dunai jeges árvíz 60. évfordulójának
Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban
Mi történt a KSZR háza táján? Rovatvezető: Mikolasek Zsófia mikolasek.zsofia@jamk.hu 20/2326-626 V. évfolyam 5-6. szám 2015. május-június Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban Mikolasek Zsófia A József
Települési Információs Hírlevél
Települési Információs Hírlevél VIII. Évfolyam 1. Szám 2005. április-június SÁ R M ELL É K Köszöntjük községünk legifjabb polgárait: Született: Pantocsek Leon Dániel /Arany J. u. 10./ Koller Dóra /Dózsa
Karácsonyi reménnyel
RÉPCESZEMEREI Hírlevél V. évfolyam, 2. szám 2009. december Karácsonyi reménnyel Szépen lassan fogyunk, hiszen idén is többen szenderültek örök nyugalomra a szemerei temetőben, mint ahány gyermekkel gyarapodott
Rövidített sportágvezetői értékelések:
Szakmai értékelés: A csapat összetétele atlétika 14 fő judo 8 fő műugrás 1 fő Rg. 6 fő sportlövészet 10 fő taekwondo 1 fő tenisz 3 fő torna 5 fő úszás 8 fő vívás 16 fő vízilabda 13 fő Összesen 85 fő A
Millenniumi tölgyfák
Javaslat a Millenniumi tölgyfák települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Langó Csaba I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Langó
Képviselőjelöltek bemutatkozása
Választási melléklet Tisztelt Választópolgárok! Választási tudnivalók A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását 2014. október 12-ére,
Testületi Krónika. 2008. március 6-án megtartott telefonon történõ megkeresésrõl: 2008. március 13-án megtartott testületi ülésen:
Testületi Krónika 2008. március 6-án megtartott telefonon történõ megkeresésrõl: A képviselõtestület határozatot hozott: Pályázat benyújtásáról, buszöblök, illetve buszforduló kialakítására az ÉAOP-2007-3.1.4.
Készült: 2009. december 15-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének közmeghallgatásáról.
Jegyzőkönyv Készült: 2009. december 15-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének közmeghallgatásáról. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós Csaba
FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA
FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt
Ki Érted Véled szállna szembe
XVIII. évfolyam 7. szám 2006. augusztus 16. Ki Érted Véled szállna szembe Vajon tudták, érezték Vajk szülei, amikor újszülött gyermekükre néztek, hogy fiúk mennyire fontos szerepet fog betölteni a magyarság
2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett
2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött
www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. Munkanapló
www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. OM azonosító: 200913 Nyilvántartási szám: 21012-2007 Felnőttképz. akkr. lajstromsz.:
Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából.
Fülöpi Hírek V. évfolyam 4. szám 2010. december Karácsonyfa alatt Eljött a nap, mit várva-vártunk, Az égen csillagfény ragyog, Jézuska fáját, ím' elhozták A halkan szálló angyalok. Köszönjük neked, édes
Ministráns Vezetőképző és Búcsú Szekszárdon
Ministráns Vezetőképző és Búcsú Szekszárdon Október 22-24-én 22 fő részvételével szerveztünk Vezetőképző Lelkigyakorlatot a szekszárdi Belvárosi Rk. Plébánián. A találkozó mottója: Te jó vagy és jót osztogatsz.
Ináncsi Hírnök. Szeretettel köszöntjük az óvoda és iskola Ballagóit! Ináncs Község Önkormányzata. Kiss Péter Polgármester
Ináncsi Hírnök 2015. Október XII. Évfolyam2-3. Szám Szeretettel köszöntjük az óvoda és iskola Ballagóit! Ináncs Község Önkormányzata Kiss Péter Polgármester 2 Az önkormányzat hírei ÖNKORMÁNYZATI HÍREK
E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2012. március 26-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 26-i ülésére Tárgy: Zirc város sportkoncepcióját megalapozó lakossági sportigény-felmérő kérdőívek kiértékelése Előadó:
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt
Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh
XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő
JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban
JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban
A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február
A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés
Ekecsi - Apácaszakállasi
Ekecsi - Apácaszakállasi H í r a d ó A KÖZSÉGI HIVATAL INGYENES TÁJÉKOZTATÓJA I. Évfolyam 4. Szám 2003. NOVEMBER A z év vége közeledtével szeretném Önöket tájékoztatni a faluban és az önkormányzatban zajló
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v az Országos Kisebbségi Bizottság 2008. december 16-án, kedden, 11 órakor az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V. Szalay utca 10-14.) 610. számú tárgyalójában megtartott
JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!
A VAJDA PÉTER ÉNEK- ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA LAPJA 18. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. JÚNIUS Botos Auróra 3.s JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! tartalom JÚNIUS 3 Kiváló Vajdások 4 Pedagógusnapra 5 Németországban Comeniussal
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár
SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Békéscsaba 1912 Előre. 2015. március 6. www.svse.hu
SOPRONI FOCIÉLET 2015. március 6. www.svse.hu SVSEGYSEV Békéscsaba 1912 Előre HAJRÁ VASÚT! Szántó Csaba: Kemény meccsre, de győzelemre számítok a Békéscsaba ellen Egy izgalmas, fordulatos hazai döntetlen,
Baracsi Szó XXIII. évfolyam 5. szám
Baracsi Szó XXIII. évfolyam 5. szám 2015. május Önkormányzati tájékoztató 2015. május A helyes nézet mások véleménye és saját elmélkedésünk révén jön létre. (Buddha) Hosszadalmas lakossági utánajárást
Eötvös-nap 2011 CSOMÓ. Csak Okosan Minden Órán
CSOMÓ Csak Okosan Minden Órán A Fejér Megyei Önkormányzat Eötvös József Szakképző Iskolájának diákújságja 2011. szeptember október Eötvös-nap 2011 198 évvel ezelőtt, 1813. szeptember 3-án született iskolánk
2005. OKTÓBER VIII. évfolyam 1. szám Újpest-Belsõvárosi Református Gyülekezet
INFÓ 2005. OKTÓBER VIII. évfolyam 1. szám Újpest-Belsõvárosi Református Gyülekezet Reformáció ünnepére Ürögdi Ferenc: Az én Istenem Az én Istenem erős, mint a szikla, ÉS gyöngéd, mint a simogató kéz; Vagyonnal,
Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek!
1 2 Jegyzői tájékoztató Tisztelt Tápiószecsőiek! Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat képviselőtestülete december havi első ülésére december 10-én került sor. Testületünk az alábbi témákkal kapcsolatosan
Jézus vére, ments meg minket!
ÜZENET A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓJA V. évfolyam, 6. szám, 2007. július HÍREK, INFORMÁCIÓK, LELKISÉG, GYERMEKSAROK Jézus vére, ments meg minket!
Az eljövendőt keressük!
Az eljövendőt keressük! Lelkészi jelentés a 2013. évről Lelkészi jelentés a 2013-évről Elhangzott a Budavári Evangélikus Egyházközség képviselő-testületi gyűlésén 2014. április 1-én Az elmúlt év igéje
ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S
ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S POLGÁRMESTERI HIVATAL HÍREI Tájékoztató a képvisel-testület 2009.03.17.-i ülésérl Március 17.-én kedden 15.00-kor tartott ülést a képvisel-testület,
Bemutatkozás. U-7 korosztály (2008 2010): U-9 korosztály (2006 2007): U-11 korosztály (2004 2005):
Wéber Tamás vagyok, a Tolna Városi Futball Club elnöke. Engedjék meg, hogy jelen kiadványunkkal bemutassuk egyesületünk utánpótlás korosztályai által elért nagyszerű eredményeket és ezáltal is minél több
M ért hiszed, hogy mások? - Mert fogyatékkal élnek? Éppúgy részei Ők, a teljes egésznek! Rájuk is szükség van, példát vehetsz róluk, van, e szép
M ért hiszed, hogy mások? - Mert fogyatékkal élnek? Éppúgy részei Ők, a teljes egésznek! Rájuk is szükség van, példát vehetsz róluk, van, e szép világról, mondanivalójuk. Ők tudják magukról, - valami hiányzik.
Marton Gergely: Eredményes litván Challenge
Marton Gergely: Eredményes litván Challenge Az M-F Motorsport ifjú versenyzője, Marton Gergely az elmúlt hétvégén a Rallycross Challenge Europe versenysorozat idei harmadik fordulóján állt rajthoz, Vilkyciai
A környék legjobb sulija
A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos
H í r l e v é l. 2011. április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT!
H í r l e v é l Zarándokoknak, útépítőknek, partnereknek 2011. április Lelkivezetői gondolatok ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT! 8 nappal Húsvét ünnepe előtt Jézus Krisztus megmutatta az emberiségnek és a világnak,
Hor to bá gyi Hír adó
Hor to bá gyi Hír adó HORTOBÁGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁJÉKOZTATÓJA 2009. február XII. év fo lyam 2. szám 2009. január 26-i ülésen a képviselő-testület módosította az önkormányzat Szer ve zeti- és Működési
HATÁRTALANUL ERDÉLY 2015.05.18.-22. a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása
HATÁRTALANUL ERDÉLY 2015.05.18.-22. a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása Előzetes foglalkozások BÉRES FERENC ÉNEKLŐ VERSENY 2015. március 27-én a tordai Jósika Miklós Líceum
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. október 20- án 17.00 órai kezdettel megtartott, soron következő kihelyezett nyilvános üléséről, a Napsugár Óvoda
BALLAG MÁR A VÉN DIÁK
1 Megjelenik havonta Szent József sztjozsef-rita@freemail.hu Iskolaközpont Újságja BALLAG MÁR A VÉN DIÁK Azért vagy itt, hogy mindent láss, Hogy értsd a szót, olvasd az Írást. Azért vagy itt, hogy mindent
ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö
EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV
EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV Balatonszabadi, 2014. június 12. Pedagógiai célok Célunk a környezettudatos nevelés: a tudatos szelektív hulladékgyűjtés jelentőségére való figyelemfelkeltés. Hisz
ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. 2012 E-mail: program@kanjiza.rs Telefon: +381 24 875 166
ESEMÉNYNAPTÁR Magyarkanizsa HOGY AZ ESEMÉNYNAPTÁR AZ ÖN RENDEZVÉNYÉT IS TARTALMAZZA, ILLETVE AMENNYIBEN REKLÁMOZNI SZERETNE KIADVÁNYUNKBAN, KERESSE ÖNKORMÁNYZATUNKAT: MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér
A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.
A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte
III. helyezett: Gál Csenge (7.o.) III. helyezett: Farkas Viktória (5.o.) III. helyezett: Ádám Dóra (4.o.)
Senki nem képes jobban megérezni valamit abból a pátoszból, mellyel Isten a teremtés kezdetén nézte kezének alkotásait, mint ti, Művészek, akik a Szépség alkotó mesterei vagytok. Ennek az érzésnek az utórezgése
GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM
2013 kulonszam tavasz.qxd 2013.02.26. 22:27 Page 1 CSÖMÖR-NAGYTARCSAI REFORMÁTUS MISSZIÓI EGYHÁZKÖZSÉG GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM 2013. KÜLÖNSZÁM SZERESSÉTEK EGYMÁST! Ahogyan engem szeretett
Megint egy évvel öregebbek lettünk
Megint egy évvel öregebbek lettünk Szeptemberben ismét elkezdődött egy újabb tanév. Az évnyitón még a nyári emlékek hatása alatt ültünk az udvaron. Vidáman, nevetve meséltük egymásnak a szünet élményeit.
Abalig et Közs é g Ö nk or m án yzata Tisztelt abaligeti lakosok! Amennyiben úgy érzi, hogy a családtagjai munkába járása miatt egyedül van, magányos, igénye lenne közösségi programokra, szeretettel várja
BESZÁMOLÓ. Cím: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, 3300 Eger, Kossuth Lajos út 16. Bankszámlaszám:
BESZÁMOLÓ AZ MKE HEVES MEGYEI SZERVEZETE 2014. ÉVI MUNKÁJÁRÓl I. TAGSÁGI INFORMÁCIÓK: Tagok száma: 98 fő Aktív tagok száma: 86 fő Testületi tagok száma: 2 Nyugdíjas tagok száma: 7 fő Diák tagok száma:
A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2002. január
A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2002. január VENDÉGÜNK VOLT BUDAI GYŐZŐ, ISKOLÁNK IGAZGATÓJA - Hol született? - Lajoskomáromban. - Mikor jött Hantosra, és hány évesen kezdett tanítani? - 19 éves
XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ
XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot
Pestszentimrei. A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe
Pestszentimrei Öröm Hír Levél A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja VI. évfolyam 7. szám (53.) - A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe A katolikus egyház 1926 óta minden
Felkészülve a belvízre
Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH
Az ülésen született döntések jegyzéke: Határozatok:
1 JEGYZŐKÖNYV CSÓR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. DECEMBER 11-ÉN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL 2 Az ülésen született döntések jegyzéke: Határozatok: 160/2009. (XII. 11.) számú határozat a székesfehérvári
JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.
JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének, valamint a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzatnak 2012. december 17-i Közmeghallgatásáról és Falugyűlésről 1 Készült:
á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á
SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia. 2015. november 07. www.svse.hu
SOPRONI FOCIÉLET 2015. november 07. www.svse.hu Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia HAJRÁ VASÚT! Hotel Sopron TORKOS AKCIÓ VASÁRNAPI BÜFÉEBÉD Kedvezményes itallap! Torkos lakoma időpontok: Márton
F E L J E G Y Z É S. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről. Ülés helye: Városháza Díszterme
F E L J E G Y Z É S Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Filvig Géza Marsovszky Lászlóné Simon
,,Tele vagyunk fiatallal,,
t a v a s z t ó l õ s z i g,,tele vagyunk fiatallal,, Vakáció, szabadidõ: mindannyiunk iskolája! A nyári, a családi, közösségi idõtöltés, a táborok, minden, ami nem az iskolában, nem a televízióban, nem
Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.
Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 8. szám Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. bajnokcsapataink Bajnok
IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám
IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! 1Krón. 16,8 Kedves Testvérem!
Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/
Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Oktatáspolitikai alapdokumentumok kívánják meg a ma iskolájától, hogy mielőbb jusson túl azon a tartalmi és módszertani váltáson, amit már maga
Ízelítő, a Senshi Kyokushin Karate Gyermek, Ifjúsági és Szabadidő Sportegyesület 2009 évi tevékenységéből.
Ízelítő, a Senshi Kyokushin Karate Gyermek, Ifjúsági és Szabadidő Sportegyesület 2009 évi tevékenységéből. 2009. január 17-ént Szolnokon rendezte meg a Magyar Kyokushin Karate Szervezet az éves közgyűlését.
SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES
festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY
A kunszigeti búcsú. Az idei július, melyet lassan magunk mögött hagyunk, a fontos döntések hónapja volt. Kunsziget Község Képviselőtestület
XVII. évfolyam 7. szám 2005. július 25. A kunszigeti búcsú Minden keresztény templomot felépítése után valamely szent tiszteletére szentelték fel, s ez a szent lett a falu védőszentje. Hogy ez ki legyen,
EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS
EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben
2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő
2014. november Beled Város Önkormányzatának hírei Születésnapi köszöntő A napokban köszöntöttük Seregély Bálintnét 90.születésnapja alkalmából. Otthonában kerestük fel Irma nénit Dr. Gál László jegyző
Használat célja. felkészülés és versenyeztetés. felkészülés
1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Dabasi Női és Utánpótlás Kézilabda Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve: DANUKE 2Gazdálkodási formakód: 521 Áfa levonásra
kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március
Ifi kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március www.shipsarmellek.hu ship.sarmellek@gmail.com 2014. április 11-én, pénteken 19 órától Öbölből vödörbe színházi előadás Nyertes Zsuzsával és Heller Tamással
Napirendi javaslat. 4. Törvényességi felülvizsgálat vagyon rendelet módosítása. Előadó: jegyző
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 26-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Illési Sándor
J e g y z ő k ö n y v
Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 4195-3/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Község, Pálmonostora Község és Gátér Község Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 13-án a Körjegyzőségi Hivatal Pálmonostori Kirendeltsége
Növekvő gyermeklétszámok
IX. évf. 5. sz. 2012. augusztus www.kiralyhegyes.hu Növekvő gyermeklétszámok óvodánkban, iskolánkban Palánta ültetvényezések a fóliasátorban Útkarbantartási munkálatok Egészségügyi szűrővizsgálatok Ingyenes
Tartalom. Szellemi Diákolimpia versbe szedve. ECDL vizsga. Március 15. Sport az iskolában. Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el
2013. március-április II. évfolyam 7-8. szám Tartalom Szellemi Diákolimpia versbe szedve ECDL vizsga Március 15. Sport az iskolában Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el Természetismereti vetélked
10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT!
10 2010. December 34. Tunéziai es japán autójelzések. 35. Saját kezűleg.37. Tinédzserek tévéműsora. 38. Kennel része!40.ittrium,kén. 41. Zavart Ede. 43. Írógéppel kimásol. 45. Paul (1879-1940) svájci festőművész.
Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon.
Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Pár sorban, most betekintést nyújtok, hogy is láttam én,majd az LRT csapat
Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009
96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek
Ü Ú Ú Á Á Ő É é ö é é é é é ü ö é é é é é é é é é é ö é ö ö ö é é é é é é ö é é é é ö é ű é é é ö é é é é éé ö é éö é é ö é é é é ö é ű é é é ö ö é é é é é ö é ö é é ö ö é ö é é é é é é ü é é ö é é é é
be/sfp-08412/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Törökbálinti Focisuli Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve TFSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1275 A kérelmező jogállása
NYÁRI TÁBOROZÁS NAGYRÁBÉ 2013.08.12.-08.18.
1 NYÁRI TÁBOROZÁS NAGYRÁBÉ 2013.08.12.-08.18. 2 BESZÁMOLÓ Augusztus 12. Délelőtt a 13 fős szamosújlaki gyerek izgatottan várakozott az Idősek Klubja előtt az autóbuszra. Tíz órakor indultunk el Gyügye
Kedves diákok! Az ipolybalogi alapiskolások lapja X. évfolyam 2008. november 1. szám
Az ipolybalogi alapiskolások lapja X. évfolyam 2008. november 1. szám Kedves diákok! Az idei évben is sorra kerül a már hagyományosnak mondható Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat, mellyel célunk egyrészt
Hazaváró Családi Juniális
DENGELEG 1999. PÜNKÖSD V. ÉVFOLYAM 5. SZÁM A Szentlélek egyik legf bb munkája, hogy a nyugtalan szív megnyugodjon, meger södjék. A Isten Áldott szép pünkösd embert nyugtató m ve, hogy a békétlenség idején,
www.gyak1.pte.hu Kiadja a PTE 1. Sz. Gyakorló Általános Iskola Makár Egylete
Szülői Levél A PTE 1. Sz. Gyakorló Általános Iskola lapja ---------------------------------------------------------------------------------- 2006. szeptember www.gyak1.pte.hu Kiadja a PTE 1. Sz. Gyakorló
KSZR Műhelynapok Szeged, 2016. március 9-10.
Mi történt a KSZR háza táján? Rovatvezető: Mikolasek Zsófia mikolasek.zsofia@jamk.hu 20/2326-626 VI. évfolyam 3. szám 2016. március KSZR Műhelynapok Szeged, 2016. március 9-10. Mikolasek Zsófia Ebben az
Ha a gyógyítás nem mőködik
Ha a gyógyítás nem mőködik 2009 Rue Anne Hass, M.A., Intuitive Mentoring és I-Mentoring, www.intuitivementoring.com. Látogasd meg Rue honlapját, ahol további cikkeket találsz Az EFT-rıl és az érzékeny
tovább örökítő város legyen!
K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák
Kismedve Szeged 2015
Kismedve Szeged 2015 Főfeladatok 1. Micimackó, Malacka és Tigris töprengenek. Micimackó azt mondja: Hármunk közül csak Malacka hazudós. Malacka azt mondja: Hármunk közül egyedül Tigris hazudós. Tigris
IX. JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal jelen van: Széll Gáborné Blaskó Erzsébet jegyző
IX. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. június 26-én (szerda) 16.00 órakor tartott Képviselő-testületi ülésén. Testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal Szihalom Jelen vannak: Bóta József Sándor polgármester