EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet június 06-án tartott üléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet június 06-án tartott üléséről"

Átírás

1 EMLÉKEZTETŐ Az i Hallgatói Képviselet június 06-án tartott üléséről Jelen voltak: Barabás Zoltán, Beluzsár Ádám, Egyed Gábor, Gál Bernadett, Gődér Nikoletta, Katona Rebeka, Kántor Tamás,, Kovalovszki Máté, Lőrincz László, Nagy Benjámin, R. Nagy Tibor Endre, Török Lili, Pekár Zoltán, Schaf Alexa Lili, Suhajda Richárd, Varga Ferenc, Kimentését kérte: Késett: Vendég: Vidák Miklós kérte, hogy az EHK tagjai kézfeltartással jelezzék, hogy rendelkeznek-e aktív hallgatói jogviszonnyal a BME megfelelő Karán. Egységesen mindenki kézfeltartással nyilatkozott, hogy rendelkezik aktív hallgatói jogviszonnyal a BME megfelelő Karán. előterjesztette az EHK ülés napirendi pontjait, mellyel az EHK arányban egyetértett. 1. Beszámolók, előterjesztések: 1.1. előterjesztette az előző EHK ülés emlékeztetőjét, melyet az EHK egyhangúlag, arányban elfogadott. köszöntötte az Építészmérnöki Kar új EHK képviselőjét Török Lilit és megkérte mondja el terveit elmondta, hogy egy megbeszélésen vett részt Józsa Jánossal és Kardoss Lászlóval az 56-os emlékbizottsággal kapcsolatban elmondta, hogy Vezetői értekezleten vett részt, ahol a következő évi Szenátus üléstervének ütemezéséről, a Gépészmérnöki Kar új anyagvizsgáló szakérmérnök szakirányú továbbképzéséről, az Innovációs Központ létrehozásáról, a i Hallgatói Képviselet

2 Nemzeti Kiválóságprogram, az ÚNKP pályázat A és B kereteinek átcsoportosításáról, a BME tehetségsegítő tanácsának Rektori Utasításáról és a TVSZ módosításról volt szó elmondta, hogy megbeszélésen vett részt Németh Ádámmal (Műegyetemi Hallgatói Kft.) a balatonlellei BME Ifjúsági Tábor büfé és raktározási lehetőségeivel kapcsolatban elmondta, hogy egyeztetett Nagy Gáborral (Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság) a közérdekű adatigénylésekkel kapcsolatban és a balatonlellei BME Ifjúsági Tábor beruházásaival és felújításaival kapcsolatban elmondta, hogy szerdai napon a balatonlellei BME Ifjúsági Tábor bejárásán vesz részt a képviselet pár tagjával beszámolt, hogy egyeztetett Németh Gergővel és Beluzsár Ádámmal az EFOTT Civil tér pályázóival és feltételeikkel kapcsolatban elmondta, hogy több képviselővel egyeztetett az aktuális projektekkel feladataikkal kapcsolatban beszámolt, hogy a gólyatáborban részt vevő EHK felügyelők számára kiküldésre kerültek a programtervek Gődér Nikoletta előterjesztette az EBME pályázat előzetes eredményét, amit az EHK egyhangúlag, arányban támogatott Gődér Nikoletta előterjesztette a rendkívüli szociális ösztöndíj pályázat eredményét, amit az EHK egyhangúlag arányban támogatott előterjesztette az i Hallgatói Képviselet ösztöndíj pályázat eredményét, amit az EHK, arányban támogatott előterjesztette az i Közösségi ösztöndíj pályázat eredményét, amit az EHK egyhangúlag, arányban támogatott Barabás Zoltán előterjesztette a Műhely újságíró ösztöndíj pályázateredményét, amit az EHK egyhangúlag arányban támogatott Vidák Miklós elmondta, hogy előző héten HÖOK Választmányon vett részt Pekár Zoltánnal, ahol a Jövőkép Programról és a diákvárosról volt szó Barabás Zoltán beszámolt az elmúlt időszak alelnöki teendőiről. Beszámolt, hogy Jászai Zsuzsannával (Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság) egyeztetett a Csatlakozóval i Hallgatói Képviselet

3 kapcsolatban. Megkért minden kart, hogy küldjék el az általuk fontosnak tartott rövidítéseket és a tanulmányi tanácsadáshoz címeket és telefonszámokat, amik bekerülhetnek a Csatlakozóba. Elmondta, hogy egyeztetett Kamenyiczki Nórával (Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság) az EHK táborban tartott tréningekről. Beszámolt, hogy megbeszélésen vett részt Ferenczi Bernadettel (Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság) a TJSZ módosítással kapcsolatban. Elmondta, hogy a következő stratégiai bizottságra mindenki készítse el az EHK táboros szekció leírásokat. Beszámolt, hogy elkészült az OHV fordítás R. Nagy Tibor Endre beszámolt az oktatás területén történtekről. Elmondta, hogy részt vett egy oktatási dékánhelyettesi értekezleten, ahol a TVSZ módosításról, a felvételi aktuális ügyeiről és az Stipendium Hungaricum programban részt vevő hallgatók beilleszkedési problémájáról volt szó. Beszámolt, hogy egy megbeszélésen vett részt Vígh László Gergellyel az Stipendium Hungaricum programban részt vevő nehéz beilleszkedésével kapcsolatban. Elmondta, hogy az OHV kérdőív fordítása készen van és elindult a kitöltés. Beszámolt, hogy az OHV átvilágítás árajánlata elküldésre került. Elmondta, hogy Mészáros Virággal (Kancellária) egyeztetett a tanszéki kompenzációs díjakkal kapcsolatban. Beszámolt, hogy az OHV honlap fejlesztése folyamatban van Kovalovszki Máté beszámolt a kollégiumok területén történtekről. Elmondta, hogy holnapi napon megbeszélésen vesz részt Szabó Krisztinával és Hubay Mátyással (Kollégiumok Igazgatóság) a Vásárhelyi Pál Kollégiumban történő felújításokkal és költözésekkel kapcsolatban. Beszámolt, hogy az adatellenőrzéseket minden kari referens megnézheti a Kollégiumok Igazgatóságában, de kiküldeni nem fogják. Elmondta, hogy a következő adatellenőrzés augusztusban várható Gődér Nikoletta beszámolt a szociális területen történtekről. Elmondta, hogy a kari referensek vizsgáztatásával foglalkozott. Beszámolt, hogy rendkívüli szociális ösztöndíj pályázatokat bírált. Elmondta, hogy ma tartott egy belső szociális bizottságot, ahol a bírálói vizsgáztatás felülvizsgálatáról volt szó Suhajda Richárd beszámolt a gazdaság területén történtekről. Elmondta, hogy egy megbeszélésen vett részt Nagy Gáborral (Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság) az informatikai beszerzésekkel kapcsolatban. Beszámolt, hogy a kari referensekkel i Hallgatói Képviselet

4 egyeztetett HSZI igénylésekkel kapcsolatban. Elmondta, hogy az EHK kirándulás szervezésével foglalkozott. Beszámolt, hogy MŰHAL-os igénylésekkel kapcsolatban egyeztetett Gődér Nikoletta beszámolt pályázat területén. Elmondta, hogy az EBME pályázat személyes bemutatása befejeződött. Beszámolt, hogy az NFÖD neptun üzenetével kapcsolatban egyeztetett R. Nagy Tibor Endrével Pekár Zoltán beszámolt sport területén. Elmondta, hogy lezajlott a Műmaraton és a Családi sport és egészségnap. Beszámolt, hogy egyeztetett Fábián Gáborral a kollégiumi konditerem használattal kapcsolatban. Elmondta, hogy következő héten sporteszköz pályázat bíráláson vesz részt Fábián Gáborral. Beszámolt, hogy a június végén megrendezésre kerülő Közgyűléssel kapcsolatban egyeztetett több képviselővel Kántor Tamás beszámolt a külügy területén történtekről. Megkérte a képviselőket hogy rakják ki az Erasmus plakátokat a kollégiumokban. Elmondta, hogy köszöni az észrevételeket a kérdőívvel kapcsolatban. Beszámolt, hogy elkészült a honlapra az Erasmusos leírás. Elmondta, hogy HKT-s ügyekkel kapcsolatban egyeztetett Számel Dorottyával (Hallgatói Külügyi Testület). Beszámolt, hogy holnapi napon megbeszélésen vesz részt László Krisztinával (Nemzetközi rektorhelyettes) Varga Ferenc beszámolt a kommunikáció és PR területén történtekről. Elmondta, hogy a Műmaraton hirdetésével foglalkozott. Beszámolt, hogy Szabó Annával (Műsajt) egyeztetett a Műsajt táborral kapcsolatban. Elmondta, hogy Németh Gergővel egyeztetett az OHV és NFÖD plakátokkal kapcsolatban és megkérte a képviselőket, hogy a kinyomtatott plakátokat mindenki rakja ki a kollégiumában. Beszámolt, hogy a fegyelmi felelős kártyákat frissítette. Beszámolt, hogy a nyári kollégiumok hirdetésével foglalkozott Gál Bernadett beszámolt a kommunikáció területén történtekről. Elmondta, hogy Műhely online megjelenésével kapcsolatban egyeztetéseken vett részt. Beszámolt, hogy több megbeszélésen részt vett az EHK megjelenésével kapcsolatban a gólyatáborokban Lőrincz László beszámolt az egyetemi öntevékeny körök, szakkollégiumok és versenycsapatok területén történtekről. Elmondta, hogy közvetlen megkeresésekre válaszolt. Beszámolt, hogy az öntevékeny körök, szakkollégiumok és versenycsapatok i Hallgatói Képviselet

5 költéseiről egyeztetett. Elmondta, hogy MVK fejlesztői központtal kapcsolatban egyeztetéseken vett részt. 2. Egyebek: 2.1. Nagy Benjámin megkérte a képviselőket, hogy minden karról szükséges egy csapatkapitány a Karok Közti Vetélkedőre és maximum 20 fős csapatok szervezése kezdődjön el Barabás Zoltán előterjesztette egy TTK-s hallgató júniusi kollégiumi díjának elengedését betegség miatt, amit az EHK egyhangúlag, arányban támogatott Beluzsár Ádám beszámolt, hogy az EHK informatikai beszerzésével foglalkozott Határozatok: Határozat jele Határozat szövege Eredmény igen nem tartózkodás Végrehajtásért felelős EHK-450-XXXXVIII./2017- Az EHK elfogadja, a XXXXVIII/ jelű EHK ülés napirendjét. EHK-451-XXXXVIII./2017- Az EHK elfogadja, a XXXXVII/ jelű EHK ülés emlékeztetőjét. EHK-452-XXXXVIII./2017- Az EHK elfogadja, az EBME pályázat előzetes eredményét Gődér Nikoletta EHK-453-XXXXVIII./2017- Az EHK tudomásul vette, a rendkívüli szociális ösztöndíj pályázat eredményét. Gődér Nikoletta EHK-454-XXXXVIII./2017- Az EHK elfogadja, az i Hallgatói Képviselet ösztöndíj pályázat eredményét EHK-455-XXXXVIII./2017- Az EHK elfogadja, az i Közösségi ösztöndíj pályázat eredményét EHK-456-XXXXVIII./2017- Az EHK elfogadja, a Műhely újságíró ösztöndíj pályázateredményét Barabás Zoltán i Hallgatói Képviselet

6 EHK-457-XXXXVIII./2017- Az EHK elfogadja, egy TTK-s hallgató júniusi kollégiumi díjának elengedését betegség miatt Barabás Zoltán Következő EHK ülés: június 14. (csütörtök) 18:15 Budapest, június 07. Katona Rebeka emlékeztetővezető elnök i Hallgatói Képviselet

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 11-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 11-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2018. január 11-én tartott üléséről Jelen voltak: Barabás Zoltán, Beluzsár Ádám, Csősz Gábor, Gál Bernadett, Gődér Nikoletta, Gődér Vivien, Kántor Tamás, Kiss Viktor, Kovalovszki Máté,,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 13-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 13-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2017. április 13-án tartott üléséről Jelen voltak: Barabás Zoltán, Beluzsár Ádám, Csősz Gábor, Gácsig Gergő, Gődér Vivien, Kiss Viktor, Kovalovszki Máté, Krisztián Dávid, Lőrincz László,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet szeptember 6-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet szeptember 6-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2018. szeptember 6-án tartott üléséről Jelen voltak: Barabás Zoltán, Beluzsár Ádám, Egyed Gábor, Gál Bernadett, Gődér Nikoletta, Kántor Tamás, Katona Rebeka, Kovács Klementina, Lőrincz László,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 9-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 9-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2017. március 9-én tartott üléséről Jelen voltak: Barabás Zoltán, Gácsig Gergő, Gődér Vivien, Görbe Richárd, Kiss Viktor, Kovalovszki Máté, Krisztián Dávid, Lőrincz László, Lövei Dorottya,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 30-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 30-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2017. március 30-án tartott üléséről Jelen voltak: Barabás Zoltán, Csősz Gábor, Gácsig Gergő, Gődér Vivien, Görbe Richárd, Kiss Viktor, Kovalovszki Máté, Krisztián

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet május 30-án 18:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet május 30-án 18:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. május 30-án 18:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid (5p), Gulyás Eszter, Hernády Gergely,

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács szeptember 5-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:30 Az ülés vége: 21:05

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács szeptember 5-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:30 Az ülés vége: 21:05 Emlékeztető A 2016. szeptember 5-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:30 Az ülés vége: 21:05 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Boda Mariann, Czégényi Ákos, Fazekas Barbara, Gődér Vivien,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID február 5. és március 4. között végzett tevékenységéről

BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID február 5. és március 4. között végzett tevékenységéről BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID 2018. február 5. és 2018. március 4. között végzett tevékenységéről EHK ÜLÉSEKEN VALÓ RÉSZVÉTEL 2018. február 8. EHK ülés levezetése 2018. február 13. Rendkívüli EHK ülés levezetése

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács október 10-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:05 Az ülés vége: 23:42

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács október 10-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:05 Az ülés vége: 23:42 Emlékeztető A 2016. október 10-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:05 Az ülés vége: 23:42 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Czégényi Ákos, Fazekas Barbara, Gődér Vivien, Hadarics Réka,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID november 15. és december 12. között végzett tevékenységéről

BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID november 15. és december 12. között végzett tevékenységéről BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID 2017. november 15. és 2017. december 12. között végzett tevékenységéről EHK ÜLÉSEKEN VALÓ RÉSZVÉTEL 2017. november 16. - EHK ülés levezetése 2017. november 24. - EHK ülés levezetése

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 20-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 20-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2014. február 20-án tartott üléséről Jelen voltak: Daku Dávid, Dávida Eszter, Dudás Ferenc, Engert Attila, Farkas László, Molnár László, Rácz Tamás, Rátóti János, Rynkiewicz Ádám, Somogyi

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 7-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 7-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2015. május 7-én tartott üléséről Jelen voltak: Daku Dávid, Görbe Richárd, Krisztián Dávid, Markovics Petra, Molnár László, Nagy Edit, Németh Ákos Zoltán, Nagy Renáta, Ónodi Áron, Rácz Tamás,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. január 26-án, 18:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. január 26-án, 18:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. január 26-án, 18:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Farkas Péter, Heincz Dániel, Hernády Gergely,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 1-jén, kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 1-jén, kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. február 1-jén, 19.00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Daku Dávid, Gulyás Eszter, Hernády Gergely, Horváth Bálint,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet október 19-én, 18:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet október 19-én, 18:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2014. október 19-én, 18:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Balázs Anna, Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter (késett kimentéssel

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács június 20-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00 Az ülés vége: 22:30

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács június 20-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00 Az ülés vége: 22:30 Emlékeztető A 2016. június 20-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00 Az ülés vége: 22:30 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Czégényi Ákos, Fazekas Barbara, Gődér Vivien, Hadarics Réka, Kiss

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. március 7. 20.00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid, Gulyás Eszter, Horváth Bálint, Józsa

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet szeptember 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet szeptember 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2014. szeptember 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Balázs Anna, Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Farkas Péter, Heincz

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. március 30-án, 19.00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. március 30-án, 19.00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. március 30-án, 19.00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Farkas Péter, Heincz Dániel, Hernády Gergely,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2017. 03. 06. 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Bielik Judit, Bönde Tamás, Dóka Antal, Filep Richárd, Gulyás Eszter,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. 09. 19. 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid, Gulyás Eszter, Hernády Gergely, Horváth

Részletesebben

Beszá molo és között végzett munkámról

Beszá molo és között végzett munkámról EHK ÜLÉSEK 2015.06.18. EHK ülés 2015.06.25. EHDK ülés 2015.06.29. EHK ülés 2015.07.13. EHK ülés 2015.08.27. EHK ülés 2015.09.03. EHK ülés 2015.09.10. EHK ülés Beszá molo 2015.06.15. és 2015.09.13. között

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. 09. 12. 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid, Gulyás Eszter, Hernády Gergely, Horváth

Részletesebben

BESZÁMOLÓ R. NAGY TIBOR ENDRE április 1. és április 30. között végzett tevékenységéről

BESZÁMOLÓ R. NAGY TIBOR ENDRE április 1. és április 30. között végzett tevékenységéről BESZÁMOLÓ R. NAGY TIBOR ENDRE 2019. április 1. és 2019. április 30. között végzett tevékenységéről EHK ÜLÉSEKEN VALÓ RÉSZVÉTEL 2019. április 4. EHK ülés 2019. április 11. EHK ülés 2019. április 17. EHK

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács március 14-én (kedden) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 18:00 Az ülés vége: 01:30

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács március 14-én (kedden) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 18:00 Az ülés vége: 01:30 Emlékeztető A 2017. március 14-én (kedden) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 18:00 Az ülés vége: 01:30 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Czégényi Ákos, Gődér Vivien, Hadarics Réka, Kiss Ferenc, Kovács

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács 2015. június 15-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács 2015. június 15-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Emlékeztető A 2015. június 15-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok:batka Roland, Boda Mariann,Gődér Vivien, Jóvér Vivien, Kállai László, Kovács Klementina,

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács szeptember 28-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Az ülés vége: 22:06

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács szeptember 28-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Az ülés vége: 22:06 Emlékeztető A 2015. szeptember 28-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Az ülés vége: 22:06 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Batka Roland, Boda Mariann, Gődér Vivien, Jóvér Vivien, Kállai

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet november 17-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet november 17-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2014. november 17-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Benedeczki Éva, Daku Dávid, Farkas Péter,

Részletesebben

Emlékeztető. A KHK január 30-án tartott üléséről. Kimentést kért: Markovics Petra, Mráz Márk, Sarkady Péter Pál

Emlékeztető. A KHK január 30-án tartott üléséről. Kimentést kért: Markovics Petra, Mráz Márk, Sarkady Péter Pál Emlékeztető A KHK 2017. január 30-án tartott üléséről Jelen voltak: Belső Benita, Berzy Dominika, Gácsig Gergő, Illés Attila, Kiss Ádám, Kontra Anna, Lakatos Fruzsina, Máthé Izabella, Mezey Mercedes, Nagy

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács október 3-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:30 Az ülés vége: 23:42

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács október 3-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:30 Az ülés vége: 23:42 Emlékeztető A 2016. október 3-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:30 Az ülés vége: 23:42 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Czégényi Ákos, Fazekas Barbara, Gődér Vivien, Hadarics Réka, Kiss

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 26-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 26-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2009. március 26-án tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Bódis Ádám, Bohák András, Domján Zsolt, Gulyás Krisztina, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. október 12-én tartott üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. október 12-én tartott üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. október 12-én tartott üléséről. Jelen voltak: Balla Péter Csányi Norbert Koltai Soma Lábas István Lindtner Andor Lövei Dorottya

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet április 15-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet április 15-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2013. április 15-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Farkas Péter, Heincz Dániel, Kelemen

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 18-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 18-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. április 18-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 25-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 25-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2013. február 25-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Daku Dávid, Dávida Eszter, Farkas Péter, Heincz Dániel, Hernády Gergely, Kelemen

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 23-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 23-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2013. május 23-án tartott üléséről Jelen voltak: Daku Dávid, Dávida Eszter, Engert Attila, Farkas László, Fekete Dóra, Jámbori Attila, Kovács András, Molnár László, Nagy Gábor, Rácz Tamás,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 28-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 28-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2011. április 28-án tartott üléséről Jelen voltak: Czinkóczki Krisztián, Fekete Dóra, Hamvas Mihály, Hoffer Dávid, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Králik Attila,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 17-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 17-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. május 17-én tartott üléséről Jelen voltak: Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március :00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március :00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. március 21. 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid (15p), Gulyás Eszter, Hernády Gergely,

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács szeptember 21.-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Az ülés vége: 21:49

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács szeptember 21.-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Az ülés vége: 21:49 Emlékeztető A 2015. szeptember 21.-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Az ülés vége: 21:49 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Batka Roland, Boda Mariann, Gődér Vivien, Jóvér Vivien, Kállai

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet szeptember 23-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet szeptember 23-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2013. szeptember 23-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Farkas Péter, Heincz Dániel,

Részletesebben

Emlékeztető. Az Építőmérnöki Kar Hallgatói Képviselet november 5-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:15 Az ülés vége: 22:00

Emlékeztető. Az Építőmérnöki Kar Hallgatói Képviselet november 5-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:15 Az ülés vége: 22:00 Emlékeztető Az Építőmérnöki Kar 2018. november 5-én (hétfőn) tartott üléséről Az ülés kezdete: 19:15 Az ülés vége: 22:00 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Gazsi Dorothy, Gődér Vivien, Katona Rebeka,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 22., kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 22., kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. február 22., 19.00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid, Gulyás Eszter, Hernády Gergely, Horváth

Részletesebben

Emlékeztető Sárik Veronika elmondta, hogy a MIE úgy határozott, hogy tárgyal a MISZ eladásáról, így egyetemi tulajdonba kerüléséről.

Emlékeztető Sárik Veronika elmondta, hogy a MIE úgy határozott, hogy tárgyal a MISZ eladásáról, így egyetemi tulajdonba kerüléséről. Emlékeztető A Kari Hallgatói Tanács 2015. február 9.-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:05 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok:aipli Sándor Márk, Batka Roland, Bíbok Attila, Gál Ádám, Jóvér

Részletesebben

Emlékeztető Az átsorolt hallgatókkal kapcsolatos, karok közti kezdeményezés még nem vette kezdetét.

Emlékeztető Az átsorolt hallgatókkal kapcsolatos, karok közti kezdeményezés még nem vette kezdetét. Emlékeztető A Kari Hallgatói Tanács 2014. szeptember 22.-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok:aipli Sándor Márk, Batka Roland, Bíbok Attila, Gál Ádám,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ LŐRINCZ LÁSZLÓ 2017.március 15. és 2017.április 11. között végzett tevékenységéről

BESZÁMOLÓ LŐRINCZ LÁSZLÓ 2017.március 15. és 2017.április 11. között végzett tevékenységéről BESZÁMOLÓ LŐRINCZ LÁSZLÓ 2017.március 15. és 2017.április 11. között végzett tevékenységéről EHK ÜLÉSEKEN VALÓ RÉSZVÉTEL 2017. március 15. rendkívüli EHK ülés részvétel 2017. március 16. EHK ülés részvétel

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács március 7-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00 Az ülés vége: 21:45

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács március 7-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00 Az ülés vége: 21:45 Emlékeztető A 2016. március 7-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00 Az ülés vége: 21:45 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Boda Mariann, Czégényi Ákos, Gődér Vivien, Hadarics Réka, Kiss

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 7-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 7-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. október 7-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Fekete Dóra, Hamvas Mihály, Hoffer Dávid, Kálmán László, Keresztes Péter, Kovács András, Kulcsár Bence,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ LŐRINCZ LÁSZLÓ október 11. és november 14. között végzett tevékenységéről

BESZÁMOLÓ LŐRINCZ LÁSZLÓ október 11. és november 14. között végzett tevékenységéről BESZÁMOLÓ LŐRINCZ LÁSZLÓ 2017. október 11. és 2017. november 14. között végzett tevékenységéről EHK ÜLÉSEKEN VALÓ RÉSZVÉTEL 2017. október 13. - Rendkívüli EHK ülés részvétel 2017. október 17. - Rendkívüli

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március 4-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március 4-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2013. március 4-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Farkas Péter, Heincz Dániel, Hernády Gergely, Marsal Béla,

Részletesebben

Emlékeztető. Napirend előtt: A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről. Késett/előbb távozott. Kimentését kérte. Jelen volt.

Emlékeztető. Napirend előtt: A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről. Késett/előbb távozott. Kimentését kérte. Jelen volt. Emlékeztető A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről Az ülés helye: BME Wigner Jenő Kollégium, B201 Bernáth Gábor Boros Gergő Jelen volt Késett/előbb távozott Kimentését kérte Hiányzott Az ülés ideje:

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 1-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 1-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. április 1-én tartott üléséről Jelen voltak: Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Kovács Nándor, Kulcsár Bence, Marosi

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet szeptember 11-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet szeptember 11-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2014. szeptember 11-én tartott üléséről Jelen voltak: Daku Dávid, Dávida Eszter, Dudás Ferenc, Farkas László, Jámbori Attila, Jóvér Vivien, Molnár László, Nagy

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 28-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 28-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2009. május 28-án tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Bódis Ádám, Bohák András, Domján Zsolt, Gulyás Krisztina, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 31-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 31-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2011. március 31-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Fekete Dóra, Hamvas Mihály, Hoffer Dávid, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács

Részletesebben

Gépészkari Hallgatói Képviselet ösztöndíj

Gépészkari Hallgatói Képviselet ösztöndíj ösztöndíj Pályázati felhívás A (BME) Gépészkari Hallgatói Képviselet (GHK) ösztöndíj pályázatot hirdet a BME Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11/B. alapján a GHK-ban végzett tevékenység ösztönzése

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 81-ájén tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 81-ájén tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2009. október 81-ájén tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes

Részletesebben

BESZÁMOLÓ LŐRINCZ LÁSZLÓ október 11. és november 10. között végzett tevékenységéről

BESZÁMOLÓ LŐRINCZ LÁSZLÓ október 11. és november 10. között végzett tevékenységéről BESZÁMOLÓ LŐRINCZ LÁSZLÓ 2018. október 11. és 2018. november 10. között végzett tevékenységéről EHK ÜLÉSEKEN VALÓ RÉSZVÉTEL 2018. október 11. EHK ülés 2018. október 15. Rendkívüli EHK ülés 2018. október

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 31-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 31-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2012. május 31-én tartott üléséről Jelen voltak: Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kettinger Ádám, Kovács András, Molnár László,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 2-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 2-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. február 2-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Farkas Patrik, Farkas László, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kálmán László,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet december 8-án tartott üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet december 8-án tartott üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2014. december 8-án tartott üléséről. Jelen voltak: Balla Péter Csányi Norbert Cseh Tamás Gődér Nikoletta Kovács Márk Lindtner Andor

Részletesebben

Emlékeztető. A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről. Jelen volt x

Emlékeztető. A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről. Jelen volt x Emlékeztető A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről Az ülés helye: Jelen volt BME Wigner Jenő Belső Benita Kollégium, B201 Fejes Júlia Az ülés ideje: Fodor Csilla 2015. december 7. Gácsig Gergő Kiss

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet május 2.-án 18:00-kor tartott üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet május 2.-án 18:00-kor tartott üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2012. május 2.-án 18:00-kor tartott üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Dávida Eszter, Farkas Péter, Hoffer Dávid, Kelemen Krisztina, Palatin-Speier

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 12-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 12-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2012. január 12-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kálmán László, Kovács András,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. ELTE EHÖK Elnökségi. 2015. május 13. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.

Jegyzőkönyv. ELTE EHÖK Elnökségi. 2015. május 13. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23. Jegyzőkönyv ELTE EHÖK Elnökségi 2015. május 13. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) 1. Bejelentések 2. Beszámoló a HÖOK Közgyűlésről és Választmányi

Részletesebben

Rövidítések és általános tudni valók az EHK beszámolóhoz

Rövidítések és általános tudni valók az EHK beszámolóhoz Rövidítések és általános tudni valók az EHK beszámolóhoz Az (EHK) minden tagja 4-6 hetes rendszerességgel beszámolót készít az adott időszakban végzett munkájáról. Ezek a beszámolók megtekinthetők az EHK

Részletesebben

emlékeztető

emlékeztető Jelen volt Késett Előbb távozott Kimentést kért Hiányzott Antal Laura Berta Katalin Dobó Diána Horicsányi Krisztina Kapu Tibor Kovalovszki Máté Kun Levente Ale Lukács Virág Majláth Máté Mátics Zoltán Nagy

Részletesebben

Elnöki beszámoló. 2015.01.27. emlékeztető

Elnöki beszámoló. 2015.01.27. emlékeztető Jelen volt Késett Előbb távozott Kimentést kért Hiányzott Antal Laura Berta Katalin Dobó Diána Horicsányi Krisztina Kapu Tibor Kovalovszki Máté Kun Levente Ale Lukács Virág Majláth Máté Mátics Zoltán Nagy

Részletesebben

Emlékeztető Nagy Renáta beszámolt arról, hogy egy csütörtöki EHK ülésen nem tudtak részt venni.

Emlékeztető Nagy Renáta beszámolt arról, hogy egy csütörtöki EHK ülésen nem tudtak részt venni. Emlékeztető A Kari Hallgatói Tanács 2014. június 9.-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Aipli Sándor Márk, Batka Roland, Gál Ádám, Jóvér Vivien, Madarász

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 14-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 14-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2009. május 14-én tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Bódis Ádám, Bohák András, Domján Zsolt, Gulyás Krisztina, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Keresztes

Részletesebben

Emlékeztető. A Gépészkari Hallgatói Képviselet február 13-án tartott rendes üléséről

Emlékeztető. A Gépészkari Hallgatói Képviselet február 13-án tartott rendes üléséről 1 / 6. oldal Emlékeztető A 2018. február 13-án tartott rendes üléséről Képviselő neve Mandátum Jelen Késett Korábban távozott Kimentést kért Bányász Gáspár tanácskozási jog x Csala Tas szavazati jog x

Részletesebben

2015. július. Havi beszámoló. BME Gépészkari Hallgatói Képviselet

2015. július. Havi beszámoló. BME Gépészkari Hallgatói Képviselet 2015. július Havi beszámoló BME Gépészkari Hallgatói Képviselet KÉPVISELŐK Antal Laura Csenge Berta Katalin Gulácsi Balázs Kapu Tibor Kovalovszki Máté Kun Levente Alex Majláth Máté Nagy Edit Német Roland

Részletesebben

Az ülés elején minden hallgatói képviselő tesztet írt a TVSz és TJSz anyagából, a hallgatói képviselők zárthelyijére való készülésként.

Az ülés elején minden hallgatói képviselő tesztet írt a TVSz és TJSz anyagából, a hallgatói képviselők zárthelyijére való készülésként. Jelen volt Késett Előbb távozott Kimentést kért Hiányzott Antal Laura Berta Katalin Dobó Diána Horicsányi Krisztina Kapu Tibor Kovalovszki Máté Kun Levente Ale Lukács Virág Majláth Máté Mátics Zoltán Nagy

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2015. november 18. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Bejelentések 3. Rektori sportpályázat

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 04-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 04-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2013. április 04-én tartott üléséről Jelen voltak: Daku Dávid, Dávida Eszter, Engert Attila, Farkas László, Fekete Dóra, Jámbori Attila, Kovács András, Molnár László, Rácz Tamás, Rátóti

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VEGYÉSZMÉRNÖKI ÉS BIOMÉRNÖKI KAR HALLGATÓI KÉPVISELET

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VEGYÉSZMÉRNÖKI ÉS BIOMÉRNÖKI KAR HALLGATÓI KÉPVISELET 2. számú melléklet Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Hallgatói Képviselet Hallgatói Képviselet ösztöndíj pályázat Pályázati adatlap Név: Neptun kód: Képzéskód: Balogh Anna OA2JML 4N-M2 Bírált időszak: 2016.06.10.

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 11-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 11-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2012. október 11-én tartott üléséről Jelen voltak: Engert Attila, Farkas László, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kettinger Ádám, Kovács András, Molnár László, Nagy Gábor, Rácz Tamás,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet november 12-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet november 12-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2009. november 12-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 13-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 13-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. május 13-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Kovács Nándor,

Részletesebben

Emlékeztető. A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről

Emlékeztető. A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről Emlékeztető A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről Késett/előbb Jelen volt Az ülés helye: távozott BME Wigner Jenő Angalét Marianna Kollégium, B201 Belső Benita Az ülés ideje: Farkas László Gácsig

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 20-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 20-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. május 20-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Kulcsár Bence, Marosi Csaba,

Részletesebben

Alakuló ülés. A Kari Hallgatói Tanács április 11.-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:20:00. Az ülés vége:23:04

Alakuló ülés. A Kari Hallgatói Tanács április 11.-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:20:00. Az ülés vége:23:04 Alakuló ülés A 2016. április 11.-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:20:00 Az ülés vége:23:04 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Boda Mariann, Czégényi Ákos, Fazekas Barbara, Gődér Vivien, Hadarics

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács 2015. augusztus 31-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00. Az ülés vége: 22:10

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács 2015. augusztus 31-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00. Az ülés vége: 22:10 Emlékeztető A Kari Hallgatói Tanács 2015. augusztus 31-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00 Az ülés vége: 22:10 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Batka Roland, Boda Mariann, Gődér Vivien,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 2-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 2-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2008. október 2-án tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Ambrózi Gergely, Bohák András, Börcsök Zoltán, Esze Ágnes, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán

Részletesebben

Orosz Gábor. Időrendi beszámoló. Ülések. Beszámoló ELNÖK MÁJUS 12- MÁJUS 21.

Orosz Gábor. Időrendi beszámoló. Ülések. Beszámoló ELNÖK MÁJUS 12- MÁJUS 21. Orosz Gábor ELNÖK 2016. MÁJUS 12- MÁJUS 21. Időrendi beszámoló Mikor? Mit? Kivel? 2016. május 16. Szenátusi anyagok előkészítése (KolHÖK Alapszabály) 2016. május 16. Fellebbezések átnézése 2016. május

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 4-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 4-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. március 4-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Kovács Nándor,

Részletesebben

PANNON EGYETEM. Georgikon Kar Hallgatói Önkormányzat. Beszámoló. a Pannon Egyetem Georgikon Kar Hallgatói Önkormányzatának. november havi munkájáról

PANNON EGYETEM. Georgikon Kar Hallgatói Önkormányzat. Beszámoló. a Pannon Egyetem Georgikon Kar Hallgatói Önkormányzatának. november havi munkájáról PANNON EGYETEM Georgikon Kar Hallgatói Önkormányzat Beszámoló a Pannon Egyetem Georgikon Kar Hallgatói Önkormányzatának november havi munkájáról (kivonat) 2013. november (állandó feladatok): Szabó Péter

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 19-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 19-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. január 19-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas Tímea, Farkas László, Fekete Dóra, Hoffer Dávid,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 22-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 22-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. március 22-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete

Részletesebben

Gépészkari Hallgatói Képviselet ösztöndíj

Gépészkari Hallgatói Képviselet ösztöndíj ösztöndíj A (BME) (GPK) Gépészkari Hallgatói Képviselet (GHK) ösztöndíj pályázatot hirdet a BME Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11/B. alapján a GHK-ban végzett tevékenység elismerése és ösztönzése

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 5-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 5-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. április 5-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 26-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 26-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. április 26-án tartott üléséről Jelen voltak: Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet október 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet október 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2012. október 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Farkas Péter, Hegedűs Zoltán, Hernády

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 26-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 26-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. január 26-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Farkas László, Fekete

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 27-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 27-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. május 27-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Fekete Dóra, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 7-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 7-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2011. április 7-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Fekete Dóra, Hamvas Mihály, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Kulcsár

Részletesebben

Emlékeztető Sárik Veronika elmondta, hogy a Karima kapcsán várják az árajánlatot a printertől.

Emlékeztető Sárik Veronika elmondta, hogy a Karima kapcsán várják az árajánlatot a printertől. Emlékeztető A Kari Hallgatói Tanács 2015. január 26-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:05 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Aipli Sándor Márk, Bíbok Attila, Gál Ádám, Jóvér Vivien, Mészáros

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 19-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 19-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2011. május 19-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Fekete Dóra, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Králik Attila, Paragi Miklós, Rácz Tamás,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 22-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 22-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. április 22-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Kovács Nándor,

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR Hallgatói Képviselet. Emlékeztető

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR Hallgatói Képviselet. Emlékeztető Emlékeztető A KHK 2015. február 16-án tartott üléséről Jelen voltak: Angalét Marianna, Belső Benita, Farkas László, Gácsig Gergő, Józsa-Teleki Gabriella Blanka, Kalmár Tamás, Kiss Gabriella, Markovics

Részletesebben