EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 5-én tartott üléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 5-én tartott üléséről"

Átírás

1 EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 5-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kálmán László, Kovács András, Nagy Gábor, Rácz Tamás, Szabó Tamás, Szentesi Anett, Tóth Gábor, Vermes Boldizsár Vendég: Németh Ádám (MISz Nonprofit Kft - ügyvezető); Králik Attila (EFOTT kapcsolattartó), Molnár Zalán (HÖOK - rendezvényekért felelős elnökségi tag) Beszámolók, előterjesztések: 1.1 Németh Ádám beszámolt a MISz Nonprofit Kft általános ügymenetében történt változásokról. Kovács András kérdésére Németh Ádám elmondta, hogy a BME Printer szolgáltatásai várhatóan bővülnek a következő félévtől. Fekete Dóra kérdésére Németh Ádám elmondta, hogy az egyetemi jegyzetek előállítása folyamatosan zajlik, de a Villamosmérnöki és Informatikai Kar, valamit az Építőmérnöki Kar kivonta magát ez alól. Ugyanakkor, ha felmerül igény az Építőmérnöki Karon is a jegyzetek elkészítésére, akkor a BME Printer áll rendelkezésükre. Hoffer Dávid kérdésére Németh Ádám elmondta, hogy a BME Printerben kialakuló lassú kiszolgálás pontos okát nehéz megmondani, ugyanis a többféle szolgáltatás nyújtása általánosságban lassítja a kiszolgálást. Több önkiszolgáló gép elhelyezése azonban a helyiség kapacitásai miatt nem megoldható. Kovács András kérte Németh Ádámot, hogy készítsen egy kimutatást arra vonatkozóan, hogy eddig milyen kiadásai voltak a BME Printernek, illetve a jövőbeni fejlesztéseknek milyen költségvonzata lehet (elsősorban a géppark és terület növelésére vonatkozóan). Hoffer Dávid kérdésére Németh Ádám elmondta, hogy fénymásoló gépeket a K épületben azért lehet nehezen elhelyezni, mert az épület alapmegerősítése miatt kiürítettek minden helyiséget az alagsorban, a földszint és az emeletek pedig foglaltak. Kovács András kérte, hogy a BME Printer szolgáltatásaival kapcsolatban felmerülő igényeket két héten belül minden Kari Hallgatói Képviselet küldje meg Németh Ádám részére. Kovács András kérdésére Németh Ádám elmondta, a MISz Nonprofit Kft által üzemeltetett büfékben ugyanazon okokból adódóan kellett árat Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 1111 Budapest, Műegyetem rkp.3. K ép.i.em.61. Hallgatói Önkormányzat Tel.: , Fax: Egyetemi Hallgatói Képviselet

2 emelni, mint a kollégiumi klubokban, kiegészítve azzal, hogy az alapanyagok ára is jelentősen drágult az elmúlt időben. Kovács András kérdésére Németh Ádám elmondta, hogy jelenleg melegétel-szolgáltatásra sajnos nincs elengedő hely a büfékben, illetve még a hideg ételek elkészítésére is nagyon szűkösek a helyiségek. - Németh Ádám távozik - - Králik Attila és Molnár Zalán megérkezett Králik Attila és Molnár Zalán megtartotta bemutatóját az EFOTT évi programjáról. Részletesen kitértek a helyszínre, a BME-HÖOK sátor és a Civil Falu elhelyezkedésére, illetve a napi programok tematikájára. - Králik Attila és Molnár Zalán távozott 1.3 Kovács András jelezte, hogy a HÖK Alapszabály szövegezése megindult az előzetes egyeztetések alapján. Kovács András jelezte, hogy a április 12-ei ülésén az EHK hosszasan fogja vitatni a HÖK Alapszabály módosítását, valamint a VIK HK által az EHK ülést megelőzően közzétett javaslatot. A április 18-ai EHK ülésen, ami rendhagyóan 17:00-kor kezdődik, vendég lesz Dr. Andor György (általános rektorhelyettes), aki az Egyetem évi költségvetéséről ad tájékoztatást. 1.4 Kovács András tájékoztatta az EHK-t, hogy a hétfői nap során részt vett egy megbeszélésen Dr. Péceli Gáborral (rektor), Dr. Andor Györggyel és Dr. Szabó Tiborral (főtitkár), ahol a GMF átalakításról és a kollégiumok jövőjéről egyeztettek. 1.5 Kovács András beszámolt a hétfői Operatív Értekezleteteken történtekről. Itt Gárdos Csaba (főfelügyelő) ismertette Kis Norbert (NEFMI - helyettes államtitkár) az Intézmény Fejlesztési Tervekről kialakult véleményét, aminek értelmében a felsőoktatási intézmények nem kapnának iránymutatást azok kidolgozásához, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium csak a megfelelőséget ellenőrizné. 1.6 Kovács András beszámolt a hétfői Vezetői Értekezleteteken történtekről. Itt Dr. Andor György tájékoztatást adott a Költségvetési Szabályzatról, illetve Dr. Czencz László (Közbeszerzési Csoport - csoportvezető) beszámolt a jelenleg futó TÁMOP Laborműszer Pályázatról. 1.7 Kovács András elmondta, hogy keddi nap folyamán EHK-DIK-MISZ-MISZISZ vezetői értekezletet tartott. Itt Szabó Imre (Diákközpont igazgató) a gazdasági dékánhelyettesi Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 1111 Budapest, Műegyetem rkp.3. K ép.i.em.61. Hallgatói Önkormányzat Tel.: , Fax: Egyetemi Hallgatói Képviselet

3 értekezletre hivatkozva felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy június 30-a után az állam elvonja a meglévő maradványokat az Egyetemtől. 1.8 Kovács András elmondta, hogy a különböző alapítványok/egyesületek BME Kollégiumaiban történő székhelyhasználatával kapcsolatban holnap egyeztet a Jogi Csoporttal. 1.9 Kovács András elmondta, hogy a hallgatói képviselők tudásfelmérésével kapcsolatos anyagokat megküldte az érintettek számára Kovács András elmondta, hogy részt vett egy megbeszélésen Percze Ritával (MŰSZAK menedzser), ahol a Szakkollégiumok támogatásairól, és azok felhasználásról egyeztettek. Kovács András jelezte, hogy a jövőben a HKT menedzserhez hasonló ütemezésben fog Percze Rita is beszámolni az EHK ülésein Szentesi Anett előterjesztette az Egyetemi BME ösztöndíjra beérkezett fellebbezések eredményére vonatkozó javaslatát (1. sz. melléklet), amelyet az EHK arányban támogatott Kovács András előterjesztette a BME Kommunikációs Szakkollégium Szervezeti és Működési Szabályzatának elfogadására vonatkozó javaslatát (2. sz. melléklet), amelyet az EHK arányban támogatott Hoffer Dávid beszámolt az oktatás területén történtekről. Elmondta, hogy a héten Belső Oktatási Bizottsági ülést tartott, ahol a Kari Hallgatói Képviseletek teljesítmény alapú támogatási rendszeréről, illetve a hallgatói különeljárási díjakról beszéltek. Hoffer Dávid jelezte, hogy a közeljövőben tartani fog egy Külső Oktatási Bizottsági ülést, aminek időpontjáról egyeztet a kari oktatási referensekkel. Hoffer Dávid elmondta, hogy a keddi napon részt vett a VIK HK tanulmányi munkacsoportjának ülésén Rácz Tamás beszámolt a juttatás-térítés területén történtekről. Elmondta, hogy tartott Belső Juttatási-térítési Bizottsági ülést, ahol a Kari Hallgatói Képviseletek teljesítmény alapú támogatási rendszeréről beszéltek. Jelezte, hogy hamarosan Külső Szociális Bizottsági ülést fog tartani, aminek időpontjáról egyeztet a kari szociális referensekkel Fekete Dóra beszámolt a kollégiumok területén történtekről. Elmondta, hogy az elmúlt időszakbankét Belső Kollégiumi Bizottsági ülést tartott. Itt a karok közötti kollégiumi férőhelyelosztás mellett arról is beszéltek, hogy szeretnék tisztázni a kollégiumokkal kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket a Kari Hallgatói Képviseletek között. Az ülésen Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 1111 Budapest, Műegyetem rkp.3. K ép.i.em.61. Hallgatói Önkormányzat Tel.: , Fax: Egyetemi Hallgatói Képviselet

4 beszéltek a Kari Hallgatói Képviseletek teljesítmény alapú támogatási rendszeréről is. Az EHK ülésen felmerült a Schönherz Telekom Kft. felújítási kérése, de ezt akkor fogja az EHK tárgyalni, amint a hivatkozott megállapodást írásos formában is bemutatja a cég Szentesi Anett beszámolt a pályázatok területén történtekről. Elmondta, hogy Süveges Péter (Diákközpont- Támpont Iroda) küldött számára egy javaslatot a József Nádor ösztöndíj kiírására vonatkozóan. Elmondta, hogy a mai nap folyamán Belső Pályázati Bizottsági ülést tartott, ahol az Egyetemi BME ösztöndíj pontozási rendszerének átalakításáról beszéltek Vermes Boldizsár beszámolt a Hallgatói web2-es szolgáltatások fejlesztésével kapcsolatban történtekről. Elmondta, hogy a fejlesztők a keddi nap folyamán tartottak egy tájékoztató előadást a Portál rendszerről. Amint megküldi részére a fejlesztő a kért anyagot, mindenkinek lehetősége lesz a rendszer tesztelésére. 2 Egyebek: 2.1 Az EHK áttekintette a vállalások listáját. 2.2 Kálmán László kérte, hogy a Belső Gazdasági Bizottsági ülés összefoglalója alapján mihamarabb végezze el mindenki a rá bízott feladatokat.. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 1111 Budapest, Műegyetem rkp.3. K ép.i.em.61. Hallgatói Önkormányzat Tel.: , Fax: Egyetemi Hallgatói Képviselet

5 Következő EHK ülés: április 12. (csütörtök) 18:00 Belső Vezetői értekezlet: április 10. (kedd) 9:00 Belső Oktatási Bizottsági ülés: április 11. (szerda) 18:00 Belső Kollégiumi Bizottság: április 12. (csütörtök) 14:30 Belső Gazdasági Bizottság: április 10. (kedd) 17:30 Nagy Gábor Jegyzőkönyvvezető Kovács András Elnök Budapest, április 5. Az ülésen kiosztásra került írásos anyagok listája Szám Megnevezés Készítette/Előterjesztette 1 Egyetemi BME ösztöndíjra beérkezett fellebbezések eredménye Szentesi Anett 2 BME Kommunikációs Szakkollégium Szervezeti és Működési Szabályzata Kovács András Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 1111 Budapest, Műegyetem rkp.3. K ép.i.em.61. Hallgatói Önkormányzat Tel.: , Fax: Egyetemi Hallgatói Képviselet

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 18-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 18-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. április 18-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 17-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 17-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. május 17-én tartott üléséről Jelen voltak: Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 22-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 22-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. március 22-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 26-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 26-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. január 26-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Farkas László, Fekete

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 12-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 12-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2012. április 12-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kálmán László,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 2-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 2-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. február 2-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Farkas Patrik, Farkas László, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kálmán László,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 19-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 19-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. január 19-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas Tímea, Farkas László, Fekete Dóra, Hoffer Dávid,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 28-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 28-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2011. április 28-án tartott üléséről Jelen voltak: Czinkóczki Krisztián, Fekete Dóra, Hamvas Mihály, Hoffer Dávid, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Králik Attila,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 31-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 31-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2012. május 31-én tartott üléséről Jelen voltak: Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kettinger Ádám, Kovács András, Molnár László,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 12-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 12-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2012. január 12-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kálmán László, Kovács András,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 23-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 23-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2013. május 23-án tartott üléséről Jelen voltak: Daku Dávid, Dávida Eszter, Engert Attila, Farkas László, Fekete Dóra, Jámbori Attila, Kovács András, Molnár László, Nagy Gábor, Rácz Tamás,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet november 17-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet november 17-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2011. november 17-én tartott üléséről Jelen voltak: Andrási Norbert, Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas Patrik, Hoffer Dávid, Kálmán László, Kovács András, Králik

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 11-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 11-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2012. október 11-én tartott üléséről Jelen voltak: Engert Attila, Farkas László, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kettinger Ádám, Kovács András, Molnár László, Nagy Gábor, Rácz Tamás,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 20-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 20-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2014. február 20-án tartott üléséről Jelen voltak: Daku Dávid, Dávida Eszter, Dudás Ferenc, Engert Attila, Farkas László, Molnár László, Rácz Tamás, Rátóti János, Rynkiewicz Ádám, Somogyi

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 31-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 31-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2011. március 31-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Fekete Dóra, Hamvas Mihály, Hoffer Dávid, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 16-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 16-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2012. február 16-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Farkas László, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kálmán László,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 14-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 14-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2011. április 14-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Fekete Dóra, Hamvas Mihály, Hoffer Dávid, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 7-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 7-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2011. április 7-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Fekete Dóra, Hamvas Mihály, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Kulcsár

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 7-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 7-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2015. május 7-én tartott üléséről Jelen voltak: Daku Dávid, Görbe Richárd, Krisztián Dávid, Markovics Petra, Molnár László, Nagy Edit, Németh Ákos Zoltán, Nagy Renáta, Ónodi Áron, Rácz Tamás,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet november 12-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet november 12-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2009. november 12-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 1-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 1-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. április 1-én tartott üléséről Jelen voltak: Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Kovács Nándor, Kulcsár Bence, Marosi

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 26-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 26-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. április 26-án tartott üléséről Jelen voltak: Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 4-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 4-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. március 4-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Kovács Nándor,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. május 24-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. május 24-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2012. május 24-én tartott üléséről Jelen voltak: Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kovács András, Molnár László, Nagy Gábor, Rácz

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 6-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 6-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2011. október 6-án tartott üléséről Jelen voltak: Andrási Norbert, Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 7-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 7-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. október 7-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Fekete Dóra, Hamvas Mihály, Hoffer Dávid, Kálmán László, Keresztes Péter, Kovács András, Kulcsár Bence,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 26-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 26-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2009. március 26-án tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Bódis Ádám, Bohák András, Domján Zsolt, Gulyás Krisztina, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 8-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 8-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2012. március 8-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Farkas László, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kálmán László,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 13-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 13-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2017. április 13-án tartott üléséről Jelen voltak: Barabás Zoltán, Beluzsár Ádám, Csősz Gábor, Gácsig Gergő, Gődér Vivien, Kiss Viktor, Kovalovszki Máté, Krisztián Dávid, Lőrincz László,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 13-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 13-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. május 13-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Kovács Nándor,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 6-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 6-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. május 6-án tartott üléséről Jelen voltak: Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Kovács Nándor, Kulcsár Bence, Marosi Csaba, Medvey

Részletesebben

Beszá molo és között végzett munkámról

Beszá molo és között végzett munkámról EHK ÜLÉSEK 2015.06.18. EHK ülés 2015.06.25. EHDK ülés 2015.06.29. EHK ülés 2015.07.13. EHK ülés 2015.08.27. EHK ülés 2015.09.03. EHK ülés 2015.09.10. EHK ülés Beszá molo 2015.06.15. és 2015.09.13. között

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 9-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 9-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2017. március 9-én tartott üléséről Jelen voltak: Barabás Zoltán, Gácsig Gergő, Gődér Vivien, Görbe Richárd, Kiss Viktor, Kovalovszki Máté, Krisztián Dávid, Lőrincz László, Lövei Dorottya,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 19-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 19-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2011. május 19-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Fekete Dóra, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Králik Attila, Paragi Miklós, Rácz Tamás,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 20-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 20-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. május 20-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Kulcsár Bence, Marosi Csaba,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. január 26-án, 18:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. január 26-án, 18:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. január 26-án, 18:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Farkas Péter, Heincz Dániel, Hernády Gergely,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. március 30-án, 19.00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. március 30-án, 19.00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. március 30-án, 19.00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Farkas Péter, Heincz Dániel, Hernády Gergely,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet június 02-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet június 02-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2011. június 02-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Fekete Dóra, Hamvas Mihály, Hoffer Dávid, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet május 30-án 18:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet május 30-án 18:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. május 30-án 18:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid (5p), Gulyás Eszter, Hernády Gergely,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet augusztus 28-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet augusztus 28-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2012. augusztus 28-án tartott üléséről Jelen voltak: Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kettinger Ádám, Kovács András, Molnár László, Nagy

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet október 19-én, 18:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet október 19-én, 18:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2014. október 19-én, 18:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Balázs Anna, Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter (késett kimentéssel

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 1-jén, kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 1-jén, kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. február 1-jén, 19.00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Daku Dávid, Gulyás Eszter, Hernády Gergely, Horváth Bálint,

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács október 10-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:05 Az ülés vége: 23:42

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács október 10-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:05 Az ülés vége: 23:42 Emlékeztető A 2016. október 10-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:05 Az ülés vége: 23:42 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Czégényi Ákos, Fazekas Barbara, Gődér Vivien, Hadarics Réka,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 27-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 27-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. május 27-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Fekete Dóra, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András,

Részletesebben

Emlékeztető. A KHK január 30-án tartott üléséről. Kimentést kért: Markovics Petra, Mráz Márk, Sarkady Péter Pál

Emlékeztető. A KHK január 30-án tartott üléséről. Kimentést kért: Markovics Petra, Mráz Márk, Sarkady Péter Pál Emlékeztető A KHK 2017. január 30-án tartott üléséről Jelen voltak: Belső Benita, Berzy Dominika, Gácsig Gergő, Illés Attila, Kiss Ádám, Kontra Anna, Lakatos Fruzsina, Máthé Izabella, Mezey Mercedes, Nagy

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 2-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 2-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2008. október 2-án tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Ambrózi Gergely, Bohák András, Börcsök Zoltán, Esze Ágnes, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. október 12-én tartott üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. október 12-én tartott üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. október 12-én tartott üléséről. Jelen voltak: Balla Péter Csányi Norbert Koltai Soma Lábas István Lindtner Andor Lövei Dorottya

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. szeptember 21-én tartott üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. szeptember 21-én tartott üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. szeptember 21-én tartott üléséről. Jelen voltak: Balla Péter Csányi Norbert Cseh Tamás Koltai Soma Lábas István Lindtner Andor

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet április 15-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet április 15-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2013. április 15-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Farkas Péter, Heincz Dániel, Kelemen

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 04-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 04-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2013. április 04-én tartott üléséről Jelen voltak: Daku Dávid, Dávida Eszter, Engert Attila, Farkas László, Fekete Dóra, Jámbori Attila, Kovács András, Molnár László, Rácz Tamás, Rátóti

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet szeptember 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet szeptember 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2014. szeptember 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Balázs Anna, Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Farkas Péter, Heincz

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács 2015. június 15-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács 2015. június 15-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Emlékeztető A 2015. június 15-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok:batka Roland, Boda Mariann,Gődér Vivien, Jóvér Vivien, Kállai László, Kovács Klementina,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet szeptember 23-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet szeptember 23-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2013. szeptember 23-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Farkas Péter, Heincz Dániel,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. 09. 12. 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid, Gulyás Eszter, Hernády Gergely, Horváth

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács szeptember 28-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Az ülés vége: 22:06

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács szeptember 28-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Az ülés vége: 22:06 Emlékeztető A 2015. szeptember 28-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Az ülés vége: 22:06 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Batka Roland, Boda Mariann, Gődér Vivien, Jóvér Vivien, Kállai

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács június 20-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00 Az ülés vége: 22:30

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács június 20-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00 Az ülés vége: 22:30 Emlékeztető A 2016. június 20-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00 Az ülés vége: 22:30 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Czégényi Ákos, Fazekas Barbara, Gődér Vivien, Hadarics Réka, Kiss

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet december 8-án tartott üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet december 8-án tartott üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2014. december 8-án tartott üléséről. Jelen voltak: Balla Péter Csányi Norbert Cseh Tamás Gődér Nikoletta Kovács Márk Lindtner Andor

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 11-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 11-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2018. január 11-én tartott üléséről Jelen voltak: Barabás Zoltán, Beluzsár Ádám, Csősz Gábor, Gál Bernadett, Gődér Nikoletta, Gődér Vivien, Kántor Tamás, Kiss Viktor, Kovalovszki Máté,,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet október 24-én kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet október 24-én kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2011. október 24-én 20.00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Dióssy András, Farkas Péter, Hegedűs

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2017. 03. 06. 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Bielik Judit, Bönde Tamás, Dóka Antal, Filep Richárd, Gulyás Eszter,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet szeptember 11-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet szeptember 11-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2014. szeptember 11-én tartott üléséről Jelen voltak: Daku Dávid, Dávida Eszter, Dudás Ferenc, Farkas László, Jámbori Attila, Jóvér Vivien, Molnár László, Nagy

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács szeptember 5-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:30 Az ülés vége: 21:05

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács szeptember 5-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:30 Az ülés vége: 21:05 Emlékeztető A 2016. szeptember 5-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:30 Az ülés vége: 21:05 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Boda Mariann, Czégényi Ákos, Fazekas Barbara, Gődér Vivien,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet november 28-án 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet november 28-án 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2011. november 28-án 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Dióssy András, Farkas Péter, Hegedűs

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 22-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 22-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. április 22-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Kovács Nándor,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 28-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 28-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2009. május 28-án tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Bódis Ádám, Bohák András, Domján Zsolt, Gulyás Krisztina, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 11-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 11-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. február 11-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Kovács Nándor,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID november 15. és december 12. között végzett tevékenységéről

BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID november 15. és december 12. között végzett tevékenységéről BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID 2017. november 15. és 2017. december 12. között végzett tevékenységéről EHK ÜLÉSEKEN VALÓ RÉSZVÉTEL 2017. november 16. - EHK ülés levezetése 2017. november 24. - EHK ülés levezetése

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács március 14-én (kedden) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 18:00 Az ülés vége: 01:30

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács március 14-én (kedden) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 18:00 Az ülés vége: 01:30 Emlékeztető A 2017. március 14-én (kedden) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 18:00 Az ülés vége: 01:30 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Czégényi Ákos, Gődér Vivien, Hadarics Réka, Kiss Ferenc, Kovács

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet október 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet október 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2012. október 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Farkas Péter, Hegedűs Zoltán, Hernády

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet november 17-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet november 17-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2014. november 17-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Benedeczki Éva, Daku Dávid, Farkas Péter,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 30-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 30-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2017. március 30-án tartott üléséről Jelen voltak: Barabás Zoltán, Csősz Gábor, Gácsig Gergő, Gődér Vivien, Görbe Richárd, Kiss Viktor, Kovalovszki Máté, Krisztián

Részletesebben

Jegyzőkönyv. ELTE EHÖK Elnökségi. 2015. május 13. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.

Jegyzőkönyv. ELTE EHÖK Elnökségi. 2015. május 13. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23. Jegyzőkönyv ELTE EHÖK Elnökségi 2015. május 13. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) 1. Bejelentések 2. Beszámoló a HÖOK Közgyűlésről és Választmányi

Részletesebben

BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID február 5. és március 4. között végzett tevékenységéről

BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID február 5. és március 4. között végzett tevékenységéről BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID 2018. február 5. és 2018. március 4. között végzett tevékenységéről EHK ÜLÉSEKEN VALÓ RÉSZVÉTEL 2018. február 8. EHK ülés levezetése 2018. február 13. Rendkívüli EHK ülés levezetése

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. március 7. 20.00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid, Gulyás Eszter, Horváth Bálint, Józsa

Részletesebben

BESZÁMOLÓ R. NAGY TIBOR ENDRE április 1. és április 30. között végzett tevékenységéről

BESZÁMOLÓ R. NAGY TIBOR ENDRE április 1. és április 30. között végzett tevékenységéről BESZÁMOLÓ R. NAGY TIBOR ENDRE 2019. április 1. és 2019. április 30. között végzett tevékenységéről EHK ÜLÉSEKEN VALÓ RÉSZVÉTEL 2019. április 4. EHK ülés 2019. április 11. EHK ülés 2019. április 17. EHK

Részletesebben

Emlékeztető. A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről. Jelen volt x

Emlékeztető. A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről. Jelen volt x Emlékeztető A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről Az ülés helye: Jelen volt BME Wigner Jenő Belső Benita Kollégium, B201 Fejes Júlia Az ülés ideje: Fodor Csilla 2015. december 7. Gácsig Gergő Kiss

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 81-ájén tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 81-ájén tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2009. október 81-ájén tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR Hallgatói Képviselet. Emlékeztető

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR Hallgatói Képviselet. Emlékeztető Emlékeztető A KHK 2015. február 16-án tartott üléséről Jelen voltak: Angalét Marianna, Belső Benita, Farkas László, Gácsig Gergő, Józsa-Teleki Gabriella Blanka, Kalmár Tamás, Kiss Gabriella, Markovics

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 12-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 12-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2009. február 12-én tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Bohák András, Domján Zsolt, Esze Ágnes, Hamvas Mihály, Kálmán László, Keresztes Péter, Kovács

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet május 2.-án 18:00-kor tartott üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet május 2.-án 18:00-kor tartott üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2012. május 2.-án 18:00-kor tartott üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Dávida Eszter, Farkas Péter, Hoffer Dávid, Kelemen Krisztina, Palatin-Speier

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. 09. 19. 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid, Gulyás Eszter, Hernády Gergely, Horváth

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 9-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 9-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2008. október 9-én tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Ambrózi Gergely, Bohák András, Börcsök Zoltán, Esze Ágnes, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Keresztes

Részletesebben

Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet december 5-én 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet december 5-én 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2011. december 5-én 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Dávida Eszter, Dióssy András, Farkas Péter, Hegedűs Zoltán,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 6-án 18:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 6-án 18:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2012. február 6-án 18:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Dióssy András, Farkas Péter, Hegedűs

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március 4-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március 4-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2013. március 4-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Farkas Péter, Heincz Dániel, Hernády Gergely, Marsal Béla,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet december 3-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet december 3-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2009. december 3-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március 12-én 18:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március 12-én 18:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2012. március 12-én 18:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Dióssy András, Farkas Péter, Hegedűs

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet június 06-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet június 06-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az i Hallgatói Képviselet 2018. június 06-án tartott üléséről Jelen voltak: Barabás Zoltán, Beluzsár Ádám, Egyed Gábor, Gál Bernadett, Gődér Nikoletta, Katona Rebeka, Kántor Tamás,, Kovalovszki

Részletesebben

Jegyzőkönyv. ELTE EHÖK Rendkívüli Elnökségi

Jegyzőkönyv. ELTE EHÖK Rendkívüli Elnökségi Jegyzőkönyv ELTE EHÖK Rendkívüli Elnökségi 2014. november 05. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) 1. Vendégünk Bezsenyi Tamás az ELTE EDÖK elnöke

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet szeptember 3-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet szeptember 3-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2009. szeptember 3-án tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Berzlánovich Imre, Bohák András, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 14-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 14-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2009. május 14-én tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Bódis Ádám, Bohák András, Domján Zsolt, Gulyás Krisztina, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Keresztes

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március :00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március :00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. március 21. 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid (15p), Gulyás Eszter, Hernády Gergely,

Részletesebben

Emlékeztető. Napirend előtt: A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről. Késett/előbb távozott. Kimentését kérte. Jelen volt.

Emlékeztető. Napirend előtt: A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről. Késett/előbb távozott. Kimentését kérte. Jelen volt. Emlékeztető A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről Az ülés helye: BME Wigner Jenő Kollégium, B201 Bernáth Gábor Boros Gergő Jelen volt Késett/előbb távozott Kimentését kérte Hiányzott Az ülés ideje:

Részletesebben

Emlékeztető Sárik Veronika elmondta, hogy a MIE úgy határozott, hogy tárgyal a MISZ eladásáról, így egyetemi tulajdonba kerüléséről.

Emlékeztető Sárik Veronika elmondta, hogy a MIE úgy határozott, hogy tárgyal a MISZ eladásáról, így egyetemi tulajdonba kerüléséről. Emlékeztető A Kari Hallgatói Tanács 2015. február 9.-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:05 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok:aipli Sándor Márk, Batka Roland, Bíbok Attila, Gál Ádám, Jóvér

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 24-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 24-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2008. január 24-én tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Ambrózi Gergely, Bohák András, Boros Vazul, Börcsök Zoltán, Esze Ágnes, Hülber Attila, Keresztes

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 22., kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 22., kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. február 22., 19.00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid, Gulyás Eszter, Hernády Gergely, Horváth

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 25-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 25-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2013. február 25-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Daku Dávid, Dávida Eszter, Farkas Péter, Heincz Dániel, Hernády Gergely, Kelemen

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 14-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 14-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2010. január 14-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter,

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2015. szeptember 30. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Bejelentések 3. Gólyabálok tervezése

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács október 3-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:30 Az ülés vége: 23:42

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács október 3-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:30 Az ülés vége: 23:42 Emlékeztető A 2016. október 3-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:30 Az ülés vége: 23:42 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Czégényi Ákos, Fazekas Barbara, Gődér Vivien, Hadarics Réka, Kiss

Részletesebben