Elnöki beszámoló emlékeztető

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Elnöki beszámoló. 2015.01.27. emlékeztető"

Átírás

1 Jelen volt Késett Előbb távozott Kimentést kért Hiányzott Antal Laura Berta Katalin Dobó Diána Horicsányi Krisztina Kapu Tibor Kovalovszki Máté Kun Levente Ale Lukács Virág Majláth Máté Mátics Zoltán Nagy Edit Német Roland Okolicsányi Péter Perger Dávid Perjési Péter Polgár Eszter Somogyi József Szaller Ádám Varró Gergő Vígh Miklós Dátum: január 27. Oldalszám: 5 Ülés kezdete: 20:10 Elnöki beszámoló Varró Gergő elmondta, hogy a legutóbbi Kari Tanács ülésen elfogadott kitüntetéseket a Szenátus is támogatta. Szó volt az BME SzMSz-ének módosításával foglalkozó bizottság felállításáról. A V2 és a Z épületek jövőjére vonatkozóan is vannak tervek. Oktatási témában a BSc felülvizsgálattal kapcsolatos ügyekről volt szó. Megérkezett Somogyi József és Berta Katalin. 20:17 Az Educatio kiállítás rendben lezajlott. Varró Gergő a mesterképzés tömbösített órarendjével kapcsolatos intézkedésekről is beszélt. Elmondta, hogy hamarosan beszámol a GHK költségvetéséről egy tanszékvezetői értekezleten. Megérkezett Okolicsányi Péter. 20:21 A Média Kör késve küldte féléves pontozását. A GHK döntése értelmében az igénylésüket a következő félévre leadhatják, azonban a körvezető pontjaiból büntetésként 10% levonás jár. -1-

2 Varró Gergő megkérdezte, hogy ki az, aki egyetért azzal, hogy a körvezető 10%-os büntetésben részesüljön a késésért. A GHK arányban egyetértett a javaslattal. EHK Nagy Edit elmondta, hogy a Doktorandusz Képviselet elnöke a Gépészmérnöki Kar delegáltja, Lendvai László lett. A szociális pályázatok bírálóinak általános tájékoztató ülést tart az EHK január 30-án. A Pro Juventute Díjra javasoltak nevét február 4-ig kell elküldeni. A hallgatói képviselők zárthelyijére felkészítő anyagot a hét során fogja megkapni. A Vásárhelyi Pál Kollégiumban Gépészmérnöki kari mentori pótpályázat lesz kiírva a héten. A Külügyi Börze arculatának megtervezésére új pályázat lesz kiírva. Tanulmányi és Oktatási Bizottság Szaller Ádám elmondta, hogy a BSc tantervek felülvizsgálatának részeként beérkezett második körös javaslatokat megkapta Dr. Bihari Pétertől. A BSc felülvizsgálattal kapcsolatban belső bizottsági ülések várhatóak. Ezt követően a GHK kisorsolta a BSc felülvizsgálatot kitöltő hallgatók közt a nyereményeket. A nyeremények 15*(2*500) Forint BME Printer utalvány, 10 darab gépész póló, 5 gépész pulóver, 1 darab 500 GB-os külső HDD. 2*500 Forint BME Printer utalványt nyertek az alábbi Neptun-kóddal rendelkező hallgatók: B3LNR1 BAUHDT E5V9I3 FNR7JS G2J2AG G7RR4A GHFZJE KX3XZ3 MGM0B7 NN2P82 O2CJRZ PV8AU6 RBCPNX RORQYF ZUYUCG -2-

3 Gépész pólót nyertek az alábbi Neptun-kóddal rendelkező hallgatók: AOLT44 AYD4C2 BCSCXL C9YEHY FCGT5A FSY9HG JFO6V3 LEBM4Z MDABA0 MO56P1 Gépész pulóvert nyertek az alábbi Neptun-kóddal rendelkező hallgatók: B1JHCA BIL7OR GDRAJ1 POR8ML WLUOTV 500 GB-os külső HDD-t nyert az alábbi Neptun-kóddal rendelkező hallgató: LWBPTY Vígh Miklós elmondta, hogy egy hallgató diplomatervezési problémája ügyében január 28-án igyekszik egyeztetni. Kollégiumi Bizottság Perjési Péter elmondta, hogy a kollégiumi mentori helyekre pályázók még nem lettek értesítve az eredményről, ugyanis hiányzik még felsőbb vezetői döntés. Ezt követően elmondta a hét folyamán mikor lenne szükség GHK ülésekre a kollégiumi férőhelyosztás miatt. A kollégiumi pályázatokban az átlagokat január 28-án 20:00-ig lehet módosítani. Január 29-én Kollégiumi bizottsági ülés lesz 16:30-tól, majd 18:00-tól a GHK ülést kellene tartani a kollégiumi férőhely pályázatok eredményéről. Január 30-án GHK ülésre lenne szükség 15:30-tól a kollégiumi férőhelypályázatok eredménye elleni fellebbezések miatt. A szobafoglalás január 30-án 20:00- tól január 31-én 20:00-ig tart. A záróvizsgázó hallgatóknak február 3-ig kell kiköltözni. Aki később fog záróvizsgázni, annak egyedileg kell egyeztetnie a Kollégiumok Osztállyal. Varró Gergő bemutatta javaslatát a nevelői szobában történő elhelyezésre szóló pályázat eredményével kapcsolatban. Javaslata: Juhász Zoltán, Vígh Miklós, Somogyi József, Varró Gergő, Perjési Péter, Kun Levente, Turcsán Tamás. -3-

4 Varró Gergő megkérdezte, hogy ki az, aki el tudja fogadni az ismertetett javaslatot. A GHK arányban elfogadta a javaslatot. Ösztöndíj Bizottság Varró Gergő elmondta, hogy február 1-ig a tanulmányi ösztöndíj osztás elveit el kell fogadni a 2015/16. őszi félévére vonatkozóan. Megkérte Kovalovszki Mátét, hogy állítsa össze a kiírást a héten. Szociális Bizottság Nagy Edit elmondta, hogy a héten még zajlanak a bírálói vizsgák. Megkért minden már sikeres vizsgával rendelkező bírálót, hogy töltse ki a tervezett ütemtervet, hogy a bírálók beosztását el tudja készíteni. A bírálóknak alá kell írni egy nyilatkozatot az személyes adatok kezelésével és védelmével kapcsolatban. A bírálási időszak kezdete előtt Szociális Bizottság ülést szeretne tartani, és az előbírálást szeretné elindítani. Gazdasági Bizottság Német Roland elmondta, hogy a Pető András Főiskolával ma lezárta a Gólyabáli szerződések ügyintézését. A kollégiumi szolgáltatások online fizető oldala megújul. Egy új terhelés érkezett DIK analitikára, ami viszont nem a Gépészmérnök Karhoz tartozik. A hibát jelezte Vitvera Gábornak. A GHK a tavaszi félévre szóló dékáni szünetek időpontjáról beszélt. A vélemények elhangzása után a javaslat az eddigi félévektől eltérően egy egész napos szünet kérése lett, április 23-án, csütörtökön. Varró Gergő megkérdezte, hogy ki az, aki támogatni tudja, hogy az egész napos dékáni szünetre április 23-ra tegyen a GHK javaslatot. A GHK arányban támogatta a javaslatot. Német Roland elmondta, hogy a körvezetőknek tart egy gazdasági áttekintést február 10-én 18:00-tól. PR Bizottság Horicsányi Krisztina elmondta, hogy lesz egy rendezvény, melyen a Gépész Szakkollégium részt vesz. A rendezvényszervező cég pedig szeretné, ha a Szakkollégium logója rajta lenne a rendezvény plakátján. A GHK nem ellenzi a kérést. A tavaly megszavazott gépész póló mintája bonyolult volt, egyszerűsíteni kellett két színre, így már le lesz gyártva a póló, amit a Műegyetemi Ajándékboltban fognak árusítani. Ezt követően bemutatta a 2014/15. tanév tavaszi félévére vonatkozó szintfelelős pályázatot a Kármán Tódor Kollégiumban. Perjési Péter javasolta, hogy legyen benne a kiírásban az edénykommandón való részvétel is. -4-

5 Varró Gergő megkérdezte, hogy ki ért egyet azzal, hogy a szintfelelős pályázat az ismertetett tartalommal kiírásra kerüljön. A GHK arányban elfogadta a kiírást. Nagy Edit elmondta, hogy ma külső PR munkacsoport megbeszélésen vett részt. Kérte a BME mobilalkalmazás és az OHV kampány hirdetését. Vígh Miklós elmondta, hogy a BME mobilalkalmazással szerinte több probléma is van. Nagy Edit a Videotórium ügyében elmondta, hogy új videók fognak felkerülni a honlapra. Rendezvény Bizottság Kun Levente elmondta, hogy Rendezvény bizottsági ülést tart jövő héten. A Kultúrhét programjairól szeretne beszélni. A Gólyatáborral kapcsolatos rendezői és tankörvezetői pályázatok határidejét a GHK meghosszabbítja február 6-ig. A tavaszi félév első oktatási hetén lesz az első találkozó. Emellett szó lesz még a SLIP 15-ről is. Varró Gergő elmondta, hogy a Gólyacsatát idén is szeretné megszervezni a Senior Gárda, melynek menetét ismertette a megkapott alapján. Kérte, hogy a Senior Gárda a kért támogatásokról egy előzetes igénylést küldjön. A GHK levelezőlistájára elküldte a Ceremónia Bizottság vezetői kiírására beérkezett pályázatot. Erről a február 29-i Rendezvény Bizottság ülésen lesz szó. Vígh Miklós elmondta, hogy a pályázati anyagot elolvasta, javasolta, hogy a személyekről döntsön először a GHK. Továbbá kérte, hogy a pályázati anyag kerüljön átdolgozásra. A pályázók: Antal Laura, Dobó Diána és Donkó Hajnalka. Varró Gergő megkérdezte, hogy ki az, aki egyetért azzal, hogy a 2015-ös Ceremónia Bizottság vezetője a felsorolt három személy legyen. A GHK arányban elfogadta a pályázókat. Egyebek Varró Gergő elmondta, hogy a Printerkártyák kezelését Dobó Diána a következő félévben nem szeretné vállalni, mert nem lesz kollégista. Antal Laura vállalta ennek ügyintézését. Perger Dávid elmondta, hogy az Erasmus+ rektori utasítása még nem érkezett meg. Erasmus fórumot szeretne tartani február 9-én. A Kármán Tódor Kollégium 5. emeletén lakók szeretnének folyosót festeni, melyhez a GHK látványtervet kért be. Az igényelt támogatás mértéke Forint. Varró Gergő megkérdezte, hogy ki az, aki támogatni tudja, hogy az 5. emeleten lakók festési szándékát Forintos keretösszegig támogassa a GHK, a beérkező látványterv függvényében. A GHK arányban támogatta az igénylést. -5-

6 Perjési Péter elmondta, hogy a költözések miatt a Kollégiumok Osztály kérte a GHK segítségét. Antal Laura és Perjési Péter vállalták a segítségnyújtást. A GHK egy laptopot biztosít a költözés könnyebb lebonyolítása érdekében. Mátics Zoltán elmondta, hogy január 28-án 19:00-tól Sport ülést tart. Ülés vége: 22: Majláth Máté Lajos jegyzőkönyvvezető Varró Gergő elnök -6-

Az ülés elején minden hallgatói képviselő tesztet írt a TVSz és TJSz anyagából, a hallgatói képviselők zárthelyijére való készülésként.

Az ülés elején minden hallgatói képviselő tesztet írt a TVSz és TJSz anyagából, a hallgatói képviselők zárthelyijére való készülésként. Jelen volt Késett Előbb távozott Kimentést kért Hiányzott Antal Laura Berta Katalin Dobó Diána Horicsányi Krisztina Kapu Tibor Kovalovszki Máté Kun Levente Ale Lukács Virág Majláth Máté Mátics Zoltán Nagy

Részletesebben

emlékeztető

emlékeztető Jelen volt Késett Előbb távozott Kimentést kért Hiányzott Antal Laura Berta Katalin Dobó Diána Horicsányi Krisztina Kapu Tibor Kovalovszki Máté Kun Levente Ale Lukács Virág Majláth Máté Mátics Zoltán Nagy

Részletesebben

2015. július. Havi beszámoló. BME Gépészkari Hallgatói Képviselet

2015. július. Havi beszámoló. BME Gépészkari Hallgatói Képviselet 2015. július Havi beszámoló BME Gépészkari Hallgatói Képviselet KÉPVISELŐK Antal Laura Csenge Berta Katalin Gulácsi Balázs Kapu Tibor Kovalovszki Máté Kun Levente Alex Majláth Máté Nagy Edit Német Roland

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. január 26-án, 18:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. január 26-án, 18:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. január 26-án, 18:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Farkas Péter, Heincz Dániel, Hernády Gergely,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 13-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 13-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2017. április 13-án tartott üléséről Jelen voltak: Barabás Zoltán, Beluzsár Ádám, Csősz Gábor, Gácsig Gergő, Gődér Vivien, Kiss Viktor, Kovalovszki Máté, Krisztián Dávid, Lőrincz László,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 11-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 11-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2018. január 11-én tartott üléséről Jelen voltak: Barabás Zoltán, Beluzsár Ádám, Csősz Gábor, Gál Bernadett, Gődér Nikoletta, Gődér Vivien, Kántor Tamás, Kiss Viktor, Kovalovszki Máté,,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2017. 03. 06. 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Bielik Judit, Bönde Tamás, Dóka Antal, Filep Richárd, Gulyás Eszter,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 20-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 20-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2014. február 20-án tartott üléséről Jelen voltak: Daku Dávid, Dávida Eszter, Dudás Ferenc, Engert Attila, Farkas László, Molnár László, Rácz Tamás, Rátóti János, Rynkiewicz Ádám, Somogyi

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet szeptember 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet szeptember 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2014. szeptember 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Balázs Anna, Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Farkas Péter, Heincz

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács szeptember 28-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Az ülés vége: 22:06

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács szeptember 28-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Az ülés vége: 22:06 Emlékeztető A 2015. szeptember 28-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Az ülés vége: 22:06 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Batka Roland, Boda Mariann, Gődér Vivien, Jóvér Vivien, Kállai

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 1-jén, kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 1-jén, kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. február 1-jén, 19.00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Daku Dávid, Gulyás Eszter, Hernády Gergely, Horváth Bálint,

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács szeptember 5-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:30 Az ülés vége: 21:05

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács szeptember 5-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:30 Az ülés vége: 21:05 Emlékeztető A 2016. szeptember 5-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:30 Az ülés vége: 21:05 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Boda Mariann, Czégényi Ákos, Fazekas Barbara, Gődér Vivien,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet május 30-án 18:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet május 30-án 18:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. május 30-án 18:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid (5p), Gulyás Eszter, Hernády Gergely,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. 09. 12. 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid, Gulyás Eszter, Hernády Gergely, Horváth

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet október 19-én, 18:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet október 19-én, 18:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2014. október 19-én, 18:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Balázs Anna, Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter (késett kimentéssel

Részletesebben

Vígh Miklós ezután köszöntötte Varró Gergőt a GHK 15. szavazati jogú tagját.

Vígh Miklós ezután köszöntötte Varró Gergőt a GHK 15. szavazati jogú tagját. Jelen volt Késett Előbb távozott Kimentést kért Hiányzott Antal Laura x Berta Katalin x Dobó Diána x Horicsányi Krisztina x Kapu Tibor x Kovalovszki Máté x Kun Levente Alex x Lukács Virág x Majláth Máté

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. 09. 19. 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid, Gulyás Eszter, Hernády Gergely, Horváth

Részletesebben

KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT a 2017/2018. tanév őszi félévére I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK (1) Jelen szabályzat a BME án hallgatói és doktorandusz jogviszonnyal rendelkező hallgatókra vonatkozik. (2)

Részletesebben

Emlékeztető Sárik Veronika elmondta, hogy a Karima kapcsán várják az árajánlatot a printertől.

Emlékeztető Sárik Veronika elmondta, hogy a Karima kapcsán várják az árajánlatot a printertől. Emlékeztető A Kari Hallgatói Tanács 2015. január 26-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:05 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Aipli Sándor Márk, Bíbok Attila, Gál Ádám, Jóvér Vivien, Mészáros

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet június 06-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet június 06-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az i Hallgatói Képviselet 2018. június 06-án tartott üléséről Jelen voltak: Barabás Zoltán, Beluzsár Ádám, Egyed Gábor, Gál Bernadett, Gődér Nikoletta, Katona Rebeka, Kántor Tamás,, Kovalovszki

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. október 12-én tartott üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. október 12-én tartott üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. október 12-én tartott üléséről. Jelen voltak: Balla Péter Csányi Norbert Koltai Soma Lábas István Lindtner Andor Lövei Dorottya

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács március 14-én (kedden) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 18:00 Az ülés vége: 01:30

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács március 14-én (kedden) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 18:00 Az ülés vége: 01:30 Emlékeztető A 2017. március 14-én (kedden) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 18:00 Az ülés vége: 01:30 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Czégényi Ákos, Gődér Vivien, Hadarics Réka, Kiss Ferenc, Kovács

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács október 10-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:05 Az ülés vége: 23:42

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács október 10-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:05 Az ülés vége: 23:42 Emlékeztető A 2016. október 10-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:05 Az ülés vége: 23:42 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Czégényi Ákos, Fazekas Barbara, Gődér Vivien, Hadarics Réka,

Részletesebben

Megbeszélést tartott Peka Istvánnal, az Old s Club vezetőjével a fizetésükkel kapcsolatban, tartozásaik nincsenek.

Megbeszélést tartott Peka Istvánnal, az Old s Club vezetőjével a fizetésükkel kapcsolatban, tartozásaik nincsenek. Jelen volt Késett Előbb távozott Antal Laura Berta Katalin Bozzay Melinda Czinkóczki Krisztián Farkas Patrik Forró Dóra Gonda Norbert Kulcsár Bence Kun Levente Ale Majláth Máté Molnár Szabina Perjési Péter

Részletesebben

KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT a 2016/2017. tanév őszi félévére I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK (1) Jelen szabályzat a BME án hallgatói és doktorandusz jogviszonnyal rendelkező hallgatókra vonatkozik. (2)

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 9-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 9-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2017. március 9-én tartott üléséről Jelen voltak: Barabás Zoltán, Gácsig Gergő, Gődér Vivien, Görbe Richárd, Kiss Viktor, Kovalovszki Máté, Krisztián Dávid, Lőrincz László, Lövei Dorottya,

Részletesebben

KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT a 2018/2019. tanév őszi félévére I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK (1) Jelen szabályzat hatálya a BME án hallgatói és doktorandusz jogviszonnyal rendelkező hallgatókra terjed ki.

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. szeptember 21-én tartott üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. szeptember 21-én tartott üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. szeptember 21-én tartott üléséről. Jelen voltak: Balla Péter Csányi Norbert Cseh Tamás Koltai Soma Lábas István Lindtner Andor

Részletesebben

KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT a 2018/2019. tanév tavaszi félévére I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK (1) Jelen szabályzat hatálya a BME án hallgatói és doktorandusz jogviszonnyal rendelkező hallgatókra terjed

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács szeptember 21.-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Az ülés vége: 21:49

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács szeptember 21.-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Az ülés vége: 21:49 Emlékeztető A 2015. szeptember 21.-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Az ülés vége: 21:49 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Batka Roland, Boda Mariann, Gődér Vivien, Jóvér Vivien, Kállai

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács június 20-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00 Az ülés vége: 22:30

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács június 20-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00 Az ülés vége: 22:30 Emlékeztető A 2016. június 20-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00 Az ülés vége: 22:30 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Czégényi Ákos, Fazekas Barbara, Gődér Vivien, Hadarics Réka, Kiss

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet november 17-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet november 17-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2014. november 17-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Benedeczki Éva, Daku Dávid, Farkas Péter,

Részletesebben

KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT a 2017/2018. tanév tavaszi félévére I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK (1) Jelen szabályzat a BME án hallgatói és doktorandusz jogviszonnyal rendelkező hallgatókra vonatkozik. (2)

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. március 30-án, 19.00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. március 30-án, 19.00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. március 30-án, 19.00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Farkas Péter, Heincz Dániel, Hernády Gergely,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet szeptember 23-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet szeptember 23-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2013. szeptember 23-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Farkas Péter, Heincz Dániel,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 22., kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 22., kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. február 22., 19.00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid, Gulyás Eszter, Hernády Gergely, Horváth

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács 2015. június 15-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács 2015. június 15-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Emlékeztető A 2015. június 15-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok:batka Roland, Boda Mariann,Gődér Vivien, Jóvér Vivien, Kállai László, Kovács Klementina,

Részletesebben

Emlékeztető. A KHK január 30-án tartott üléséről. Kimentést kért: Markovics Petra, Mráz Márk, Sarkady Péter Pál

Emlékeztető. A KHK január 30-án tartott üléséről. Kimentést kért: Markovics Petra, Mráz Márk, Sarkady Péter Pál Emlékeztető A KHK 2017. január 30-án tartott üléséről Jelen voltak: Belső Benita, Berzy Dominika, Gácsig Gergő, Illés Attila, Kiss Ádám, Kontra Anna, Lakatos Fruzsina, Máthé Izabella, Mezey Mercedes, Nagy

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 2-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 2-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. február 2-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Farkas Patrik, Farkas László, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kálmán László,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 18-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 18-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. április 18-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 30-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 30-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2017. március 30-án tartott üléséről Jelen voltak: Barabás Zoltán, Csősz Gábor, Gácsig Gergő, Gődér Vivien, Görbe Richárd, Kiss Viktor, Kovalovszki Máté, Krisztián

Részletesebben

Emlékeztető. A Gépészkari Hallgatói Képviselet február 13-án tartott rendes üléséről

Emlékeztető. A Gépészkari Hallgatói Képviselet február 13-án tartott rendes üléséről 1 / 6. oldal Emlékeztető A 2018. február 13-án tartott rendes üléséről Képviselő neve Mandátum Jelen Késett Korábban távozott Kimentést kért Bányász Gáspár tanácskozási jog x Csala Tas szavazati jog x

Részletesebben

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata 3. számú melléklet A Gépészkari Hallgatói Képviselet bizottságaihoz, tisztségeihez

Részletesebben

Emlékeztető Sárik Veronika elmondta, hogy a MIE úgy határozott, hogy tárgyal a MISZ eladásáról, így egyetemi tulajdonba kerüléséről.

Emlékeztető Sárik Veronika elmondta, hogy a MIE úgy határozott, hogy tárgyal a MISZ eladásáról, így egyetemi tulajdonba kerüléséről. Emlékeztető A Kari Hallgatói Tanács 2015. február 9.-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:05 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok:aipli Sándor Márk, Batka Roland, Bíbok Attila, Gál Ádám, Jóvér

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. március 7. 20.00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid, Gulyás Eszter, Horváth Bálint, Józsa

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 26-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 26-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2009. március 26-án tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Bódis Ádám, Bohák András, Domján Zsolt, Gulyás Krisztina, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet április 15-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet április 15-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2013. április 15-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Farkas Péter, Heincz Dániel, Kelemen

Részletesebben

Emlékeztető Az átsorolt hallgatókkal kapcsolatos, karok közti kezdeményezés még nem vette kezdetét.

Emlékeztető Az átsorolt hallgatókkal kapcsolatos, karok közti kezdeményezés még nem vette kezdetét. Emlékeztető A Kari Hallgatói Tanács 2014. szeptember 22.-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok:aipli Sándor Márk, Batka Roland, Bíbok Attila, Gál Ádám,

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR Hallgatói Képviselet. Emlékeztető

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR Hallgatói Képviselet. Emlékeztető Emlékeztető A KHK 2015. február 16-án tartott üléséről Jelen voltak: Angalét Marianna, Belső Benita, Farkas László, Gácsig Gergő, Józsa-Teleki Gabriella Blanka, Kalmár Tamás, Kiss Gabriella, Markovics

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 23-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 23-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2013. május 23-án tartott üléséről Jelen voltak: Daku Dávid, Dávida Eszter, Engert Attila, Farkas László, Fekete Dóra, Jámbori Attila, Kovács András, Molnár László, Nagy Gábor, Rácz Tamás,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 17-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 17-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. május 17-én tartott üléséről Jelen voltak: Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 25-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 25-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2013. február 25-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Daku Dávid, Dávida Eszter, Farkas Péter, Heincz Dániel, Hernády Gergely, Kelemen

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet október 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet október 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2012. október 8-án, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Farkas Péter, Hegedűs Zoltán, Hernády

Részletesebben

Gépészkari Hallgatói Képviselet ösztöndíj

Gépészkari Hallgatói Képviselet ösztöndíj ösztöndíj Pályázati felhívás A (BME) Gépészkari Hallgatói Képviselet (GHK) ösztöndíj pályázatot hirdet a BME Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11/B. alapján a GHK-ban végzett tevékenység ösztönzése

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 6-án 18:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet február 6-án 18:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2012. február 6-án 18:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Dióssy András, Farkas Péter, Hegedűs

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 19-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 19-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. január 19-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas Tímea, Farkas László, Fekete Dóra, Hoffer Dávid,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március 4-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március 4-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2013. március 4-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Farkas Péter, Heincz Dániel, Hernády Gergely, Marsal Béla,

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács 2015. augusztus 31-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00. Az ülés vége: 22:10

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács 2015. augusztus 31-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00. Az ülés vége: 22:10 Emlékeztető A Kari Hallgatói Tanács 2015. augusztus 31-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00 Az ülés vége: 22:10 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Batka Roland, Boda Mariann, Gődér Vivien,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet december 8-án tartott üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet december 8-án tartott üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2014. december 8-án tartott üléséről. Jelen voltak: Balla Péter Csányi Norbert Cseh Tamás Gődér Nikoletta Kovács Márk Lindtner Andor

Részletesebben

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács október 3-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:30 Az ülés vége: 23:42

Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács október 3-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:30 Az ülés vége: 23:42 Emlékeztető A 2016. október 3-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:30 Az ülés vége: 23:42 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Czégényi Ákos, Fazekas Barbara, Gődér Vivien, Hadarics Réka, Kiss

Részletesebben

Gépészkari Hallgatói Képviselet ösztöndíj

Gépészkari Hallgatói Képviselet ösztöndíj ösztöndíj A (BME) (GPK) Gépészkari Hallgatói Képviselet (GHK) ösztöndíj pályázatot hirdet a BME Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11/B. alapján a GHK-ban végzett tevékenység elismerése és ösztönzése

Részletesebben

Beszá molo és között végzett munkámról

Beszá molo és között végzett munkámról EHK ÜLÉSEK 2015.06.18. EHK ülés 2015.06.25. EHDK ülés 2015.06.29. EHK ülés 2015.07.13. EHK ülés 2015.08.27. EHK ülés 2015.09.03. EHK ülés 2015.09.10. EHK ülés Beszá molo 2015.06.15. és 2015.09.13. között

Részletesebben

BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID november 15. és december 12. között végzett tevékenységéről

BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID november 15. és december 12. között végzett tevékenységéről BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID 2017. november 15. és 2017. december 12. között végzett tevékenységéről EHK ÜLÉSEKEN VALÓ RÉSZVÉTEL 2017. november 16. - EHK ülés levezetése 2017. november 24. - EHK ülés levezetése

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 12-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 12-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2012. január 12-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kálmán László, Kovács András,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 12-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 12-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2009. február 12-én tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Bohák András, Domján Zsolt, Esze Ágnes, Hamvas Mihály, Kálmán László, Keresztes Péter, Kovács

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2015. november 18. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Bejelentések 3. Rektori sportpályázat

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 7-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 7-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. október 7-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Fekete Dóra, Hamvas Mihály, Hoffer Dávid, Kálmán László, Keresztes Péter, Kovács András, Kulcsár Bence,

Részletesebben

Szenátus szeptember 28.

Szenátus szeptember 28. 2017. szeptember 28. Az anyagok leadásának határideje: 2017. szeptember 06. Rektori Tanács: 2017. szeptember 18. Rektori Tanácsra anyagküldés: 2017. szeptember 14. Szenátusra anyagküldés: 2017. szeptember

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet november 12-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet november 12-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2009. november 12-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 7-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 7-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2015. május 7-én tartott üléséről Jelen voltak: Daku Dávid, Görbe Richárd, Krisztián Dávid, Markovics Petra, Molnár László, Nagy Edit, Németh Ákos Zoltán, Nagy Renáta, Ónodi Áron, Rácz Tamás,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március :00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március :00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. március 21. 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid (15p), Gulyás Eszter, Hernády Gergely,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 31-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 31-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2012. május 31-én tartott üléséről Jelen voltak: Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kettinger Ádám, Kovács András, Molnár László,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet szeptember 11-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet szeptember 11-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2014. szeptember 11-én tartott üléséről Jelen voltak: Daku Dávid, Dávida Eszter, Dudás Ferenc, Farkas László, Jámbori Attila, Jóvér Vivien, Molnár László, Nagy

Részletesebben

Emlékeztető Nagy Renáta beszámolt arról, hogy egy csütörtöki EHK ülésen nem tudtak részt venni.

Emlékeztető Nagy Renáta beszámolt arról, hogy egy csütörtöki EHK ülésen nem tudtak részt venni. Emlékeztető A Kari Hallgatói Tanács 2014. június 9.-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Aipli Sándor Márk, Batka Roland, Gál Ádám, Jóvér Vivien, Madarász

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 28-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 28-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2009. május 28-án tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Bódis Ádám, Bohák András, Domján Zsolt, Gulyás Krisztina, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 26-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 26-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. január 26-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Farkas László, Fekete

Részletesebben

Emlékeztető. Az Építőmérnöki Kar Hallgatói Képviselet november 5-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:15 Az ülés vége: 22:00

Emlékeztető. Az Építőmérnöki Kar Hallgatói Képviselet november 5-én (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:15 Az ülés vége: 22:00 Emlékeztető Az Építőmérnöki Kar 2018. november 5-én (hétfőn) tartott üléséről Az ülés kezdete: 19:15 Az ülés vége: 22:00 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Gazsi Dorothy, Gődér Vivien, Katona Rebeka,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 11-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 11-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2012. október 11-én tartott üléséről Jelen voltak: Engert Attila, Farkas László, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kettinger Ádám, Kovács András, Molnár László, Nagy Gábor, Rácz Tamás,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 04-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 04-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2013. április 04-én tartott üléséről Jelen voltak: Daku Dávid, Dávida Eszter, Engert Attila, Farkas László, Fekete Dóra, Jámbori Attila, Kovács András, Molnár László, Rácz Tamás, Rátóti

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 20-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 20-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2010. május 20-án tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Kálmán László, Keresztes Péter, Kerkay Péter, Kovács András, Kulcsár Bence, Marosi Csaba,

Részletesebben

Emlékeztető Nagy Renáta és Sárik Veronika a múlt héten költségtérítéses kérvények bírálásával foglalkoztak.

Emlékeztető Nagy Renáta és Sárik Veronika a múlt héten költségtérítéses kérvények bírálásával foglalkoztak. Emlékeztető A Kari Hallgatói Tanács 2015. március 16.-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete:19:00 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Batka Roland, Jóvér Vivien,Mészáros Judit,Nagy Renáta, Papp

Részletesebben

Szenátus szeptember 13.

Szenátus szeptember 13. 2018. szeptember 13. Az anyagok leadásának határideje: 2018. augusztus 22. Rektori Tanács: 2018. szeptember 03. Rektori Tanácsra anyagküldés: 2018. augusztus 30. Szenátusra anyagküldés: 2018. szeptember

Részletesebben

KHT SZMSZ 6. számú melléklete

KHT SZMSZ 6. számú melléklete KHT SZMSZ 6. számú melléklete A kollégiumi férőhelyek osztásának menete 1. Általános rendelkezések 1) A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karán (továbbiakban: ÉMK) saját és bérelt

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet május 2.-án 18:00-kor tartott üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet május 2.-án 18:00-kor tartott üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2012. május 2.-án 18:00-kor tartott üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Dávida Eszter, Farkas Péter, Hoffer Dávid, Kelemen Krisztina, Palatin-Speier

Részletesebben

TJSZ VÁLTOZÁSOK AZ ADOTT KÉPZÉSHEZ RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TÁMOGATÁSI IDŐ VÁLTOZTAK A HALLGATÓI TÁMOGATÁSOK JOGCÍMEI, LÉTREJÖTT A HALLGATÓI

TJSZ VÁLTOZÁSOK AZ ADOTT KÉPZÉSHEZ RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TÁMOGATÁSI IDŐ VÁLTOZTAK A HALLGATÓI TÁMOGATÁSOK JOGCÍMEI, LÉTREJÖTT A HALLGATÓI TJSZ VÁLTOZÁSOK A 2015. december 21-i Szenátuson elfogadásra került a Térítési és Juttatási Szabályzat legújabb változata. A Szabályzatban számos változtatást kellett eszközölni, melyeket a kancellári

Részletesebben

BESZÁMOLÓ GHK eseti ülés Általános HK ZH felkészítő GHK eseti ülés TJSZ HK ZH felkészítő 145

BESZÁMOLÓ GHK eseti ülés Általános HK ZH felkészítő GHK eseti ülés TJSZ HK ZH felkészítő 145 BESZÁMOLÓ hallgatói képviselői munkáról, ösztöndíjhoz Képviselet: Beszámolási időszak: 18. február 1-28. Pályázó neve: Lukács Bálint A képviselet rendes és rendkívüli ülései: 18. 02. 06. GHK ülés 18. 02.

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 81-ájén tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet október 81-ájén tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2009. október 81-ájén tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Berzlánovich Imre, Domján Zsolt, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán László, Keresztes

Részletesebben

KHT SZMSZ 6. számú melléklete

KHT SZMSZ 6. számú melléklete KHT SZMSZ 6. számú melléklete A kollégiumi férőhelyek osztásának menete 1. Általános rendelkezések 1) A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karán (továbbiakban: ÉMK) saját és bérelt

Részletesebben

Emlékeztető. A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről. Jelen volt x

Emlékeztető. A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről. Jelen volt x Emlékeztető A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről Az ülés helye: Jelen volt BME Wigner Jenő Belső Benita Kollégium, B201 Fejes Júlia Az ülés ideje: Fodor Csilla 2015. december 7. Gácsig Gergő Kiss

Részletesebben

Kollégiumi Felvételi Szabályzat a 2018/19. tanév őszi félévre

Kollégiumi Felvételi Szabályzat a 2018/19. tanév őszi félévre Kollégiumi Felvételi Szabályzat a 2018/19. tanév őszi félévre 1. Általános rendelkezések (1) A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karán (továbbiakban: ÉMK) saját és bérelt kollégiumaiban

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 24-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 24-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2008. január 24-én tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Ambrózi Gergely, Bohák András, Boros Vazul, Börcsök Zoltán, Esze Ágnes, Hülber Attila, Keresztes

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEI

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEI SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEI Elfogadta a HK a 2010. szeptember 6. ülésén. Módosította a HK a 2011. november 7. ülésén. Módosította a HK a 2012. június 4. ülésén. Módosította a HK a 2013.

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 12-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 12-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2012. április 12-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid, Kálmán László,

Részletesebben

Kollégiumi férőhely pályázat 2017/18. tanév őszi félév

Kollégiumi férőhely pályázat 2017/18. tanév őszi félév A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (továbbiakban: Egyetem) Építészmérnöki Kar (továbbiakban: Kar) Hallgatói Képviselet (továbbiakban: HK) pályázatot hirdet a 2017/18 tanév őszi félévére a

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 22-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet március 22-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. március 22-én tartott üléséről Jelen voltak: Berzlánovich Imre, Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete

Részletesebben

Emlékeztető. A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről

Emlékeztető. A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről Emlékeztető A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről Késett/előbb Jelen volt Az ülés helye: távozott BME Wigner Jenő Angalét Marianna Kollégium, B201 Belső Benita Az ülés ideje: Farkas László Gácsig

Részletesebben

Elsőéves kollégiumi férőhely pályázat 2018/19. tanév őszi félév

Elsőéves kollégiumi férőhely pályázat 2018/19. tanév őszi félév A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar (továbbiakban: Kar) Hallgatói Képviselet (továbbiakban: HK) pályázatot hirdet a 2018/19 tanév őszi félévére a hallgatók számára rendelkezésre

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEI (1-3)

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEI (1-3) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEI (1-3) Elfogadta a HK a 2010. szeptember 6. ülésén. Hatályba lépett: 2010. szeptember 6. Módosította a HK a 2011. november 7. ülésén. Hatályba lépett: 2011.

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VEGYÉSZMÉRNÖKI ÉS BIOMÉRNÖKI KAR HALLGATÓI KÉPVISELET. 6. számú melléklet

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VEGYÉSZMÉRNÖKI ÉS BIOMÉRNÖKI KAR HALLGATÓI KÉPVISELET. 6. számú melléklet 6. számú melléklet A kollégiumi férőhelyek osztásának menete 1. Általános rendelkezések 1) A Martos Flóra Kollégiumban (továbbiakban: kollégium) férőhelyre jogosult a VBK minden nappali tagozatos aktív

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére Dátum Esemény Regisztrációs hét február 2. (hétfő): Neptun nyitás 8 órától ÁJK 13 órától GÉIK Nappali 2015. február 2. (hétfő) február 6. [levelező

Részletesebben