Microsemic Számítástechnikai Hírközlési és Műsorszolgáltató Kft.
|
|
- Antal Marcell Orsós
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Microsemic Számítástechnikai Hírközlési és Műsorszolgáltató Kft. a tagja Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz, helyhez kötött (Internet alapú) telefon szolgáltatáshoz Csobánka község területén Telefonszolgáltató partner: Business Telecom Távközlési Kft. Hatályba lépés kelte: Utolsó módosítás kelte: Készült: szolgáltató cégszerű aláírása
2 Általános Szerződési Feltételek 2/85 Hatályba lépés kelte: TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK A szolgáltató neve, címe Ügyfélszolgálatának elérhetősége (cím, telefonszám, nyitvatartási idő), illetve internetes honlapjának címe Az ÁSZF célja, tárgyi, személyi, területi és időbeli hatálya Értesítések, közzétételek, nyilatkozatok A szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatások meghatározása Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás, az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének esetleges időbeli és földrajzi korlátai Az előfizetői hozzáférési pont létesítésére és a szolgáltatás igénybevételét biztosító üzembe helyezésre vállalt idő (célérték) A szolgáltatások minőségi célértékei, a minőségi célértékek értelmezése és teljesítésük ellenőrzésének mérési módszere Az előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges előfizetői adatok listája, az előfizetői jogviszony létrejötte, a legrövidebb szerződési időszak Az előfizetői szerződés módosításának egyes esetei és a szerződésmódosítás feltételei, a szolgáltató joga egyoldalú szerződésmódosításra, az előfizetőt a szolgáltató egyoldalú szerződésmódosításának eseteiben megillető jogok, egyoldalú szerződésmódosítás esetén az előfizető tájékoztatásának módja, a díjfizetéshez kötött szerződésmódosítás esetei és a fizetendő díj mértéke, az áthelyezés és az átírás teljesítésének határideje Az előfizetői szolgáltatás szünetelésének esetei, az előfizető által kérhető szünetelés leghosszabb időtartama, a díjfizetéshez kötött szünetelés esetei és a fizetendő díj mértéke Az előfizetői szolgáltatás korlátozásának, így különösen az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzői csökkentésének az esetei és feltételei Az előfizetői szerződés megszűnésének esetei és feltételei, azon határidő megjelölése, ameddig az előfizető díjfizetési kötelezettségének eleget tehet anélkül, hogy a szolgáltató a szerződést felmondaná A hibabejelentő elérhetősége, a vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételének menete Az előfizető jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén, az előfizetőt megillető kötbér mértéke, a hiba kijavításának átmeneti vagy tartós lehetetlensége esetén az előfizetőt megillető díjcsökkentés mértéke, az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei A szolgáltató által kezelt adatok fajtái, tárolásuk és esetleges továbbításuk célja és időtartama, az adatok továbbításának biztosítása, az adatbiztonság, valamint az előfizetőnek, illetve a felhasználónak az adatkezeléssel kapcsolatos jogairól és kötelezettségeiről szóló tájékoztatás Az előfizetői szolgáltatások díja, ezen belül az egyszeri díjak, rendszeres díjak és forgalmi díjak számszerű és egyértelmű mértéke, díjazási időszakok, kedvezmények és díjfizetés nélküli szolgáltatások, a kedvezményre jogosultság elvesztése esetén a kedvezmény visszafizetésének feltételei, a díjfizetés és a számlázás módja és ideje, a díjnak az előfizető igénye szerinti előre történő megfizetésére vonatkozó szabályok Számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai A felügyeleti szerv címe, telefonszáma Az általános szerződési feltételek elérhetősége Alkalmazandó jogszabályok... 52
3 Általános Szerződési Feltételek 3/85 Hatályba lépés kelte: sz. melléklet: Előfizetői szolgáltatások és azok díjai, egyéb díjak sz. melléklet: Egyedi előfizetői szerződés sz. melléklet: Az Előfizető felszólamlási lehetőségei a Szolgáltatóval való jogvita esetén sz. melléklet: Hálózathasználati irányelvek sz. melléklet: A szolgáltatás minőségi mutatói sz. melléklet: Előfizetői nyilatkozat számhordozás igénybevételéhez sz. melléklet: Adatkezelési nyilatkozat... 85
4 Általános Szerződési Feltételek 4/85 Hatályba lépés kelte: A szolgáltató neve, címe 1.1 A szolgáltató neve: Microsemic Számítástechnikai, Hírközlési és Műsorszolgáltató Kft Rövidített neve: Microsemic Kft Cégjegyzékszáma: Székhelyének címe: 2120 Dunakeszi Tóth Árpád utca 19. Telephelye-/inek címe: 2014 Csobánka Vörösvári út Telefonszám: 26/ Telefaxszám: 26/ Telefonszolgáltató partner: Business Telecom Távközlési Kft. H-6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 27. Tel: 76/ Fax: 76/ Ügyfélszolgálatának elérhetősége (cím, telefonszám, nyitvatartási idő), illetve internetes honlapjának címe 2.1. Ügyfélszolgálat - Hibabejelentés Ügyfélszolgálat címe Nyitva tartási ideje Telefonszáma, telefaxszáma 2014 CsobánkaVörösvári út Péntek óráig Tel: 26/ , Fax: 26/ Hibabejelentő szolgálat Terület megjelölése Időtartama Telefonszáma Csobánka 9-19 óráig 26/ Internetes honlap címe: 3. Az ÁSZF célja, tárgyi, személyi, területi és időbeli hatálya
5 Általános Szerződési Feltételek 5/85 Hatályba lépés kelte: Az Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban: ÁSZF) célja a tárgyi hatálya alá tartozó szolgáltatásra és annak igénybevételére vonatkozó egységes feltételrendszer rögzítése, valamint a személyi hatálya alá tartozók közötti jogviszony szabályozása Az ÁSZF tárgyi hatálya a Szolgáltatónak a jelen Általános Szerződési Feltételek alapján nyújtott internet elérési Szolgáltatásokra terjed ki Az ÁSZF személyi hatálya alá tartoznak: Szolgáltató, Előfizető, Felhasználó Szolgáltató: az 1. pontban megjelölt gazdálkodó szervezet Felhasználó: az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy egyéb szervezet, amely használja vagy igényli az elektronikus hírközlési tevékenységeket, így különösen az elektronikus hírközlési szolgáltatásokat. Előfizető: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy más szervezet, aki vagy amely a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtójával ilyen szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéses viszonyban áll. Egyéni előfizető: az a természetes személy előfizető, aki úgy nyilatkozott, hogy gazdasági tevékenységi körén kívül veszi igénybe az előfizetői szolgáltatást. Nem egyéni (üzleti/intézményi) előfizető: a jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy más szervezet, továbbá az a természetes személy, aki úgy nyilatkozott, hogy gazdasági vagy szakmai tevékenysége körén belül veszi igénybe a szolgáltatást Az ÁSZF területi hatálya kiterjed mindazon közigazgatási egységre (város, község, ingatlan), ahol a Szolgáltató a tulajdonjoga vagy más jog alapján kábeltelevíziós műsorelosztó rendszeren vagy bérelt vonalon Internet-hozzáférési szolgáltatást nyújt a hírközlési hatóság által elfogadott és nyilvántartásba bejegyzett bejelentése alapján Az ÁSZF a szolgáltatás megkezdésének napjától kezdődően az időközi módosítások szerinti tartalommal határozatlan ideig van hatályban mindaddig, amíg a Szolgáltató a hírközlési hatóság nyilvántartásában nyilván van tartva a jelen ÁSZF 5. pontja szerinti szolgáltatást nyújtó hírközlési szolgáltatóként Az ÁSZF hatálya kiterjed valamennyi, a Szolgáltatóval vagy jogelődével kötött hatályos előfizetői szerződésre is. 4. Értesítések, közzétételek, nyilatkozatok 4.1. Az Előfizető nyilatkozatait a Szolgáltató székhelyére vagy ügyfélszolgálatára postai úton feladva vagy személyesen benyújtva írásban jogosult megtenni, ha az ÁSZF másként nem rendelkezik A Szolgáltató ügyfélszolgálaton történő közzétételi kötelezettségét (beleértve különösen az ÁSZF közzétételét, valamint más tájékoztatás közzétételét) az alábbiak szerint teljesíti: a) a tájékoztatást az ügyfélszolgálati helyiségben, ennek hiányában internetes honlapján közzéteszi, továbbá b) az abban foglaltakról a telefonszolgáltatás igénybevételével elérhető ügyfélszolgálat szóbeli tájékoztatást ad. c) az Előfizető kérése esetén útján tájékoztatást ad A Szolgáltató Előfizetővel szemben fennálló általános értesítési kötelezettségét az alábbiak szerint teljesíti:
6 Általános Szerződési Feltételek 6/85 Hatályba lépés kelte: a) az előfizető közvetlen, írásbeli értesítésével (értesítés postai vagy elektronikus levélben), vagy b) egyéb elektronikus hírközlés (pl. telefax, telefon) útján akkor, ha a Szolgáltató maradandó módon rögzíteni tudja, hogy a szóbeli értesítést az előfizető tudomásul vette A Szolgáltató a hálózat karbantartásra, felújítása, cseréje, átalakítása miatti értesítési kötelezettségét az alábbiak szerint teljesíti: a) az előfizető közvetlen, írásbeli értesítésével (értesítés vagy elektronikus levélben), vagy b) az értesítendő előfizetők körétől függően országos vagy megyei napilapban legalább két alkalommal feladott közlemény útján, amellyel egyidejűleg a Szolgáltató köteles az értesítést az ügyfélszolgálatán is közzétenni A Szolgáltató az ÁSZF előfizetői szerződést érintő módosítására vonatkozó értesítési kötelezettségét a módosítás hatályba lépését megelőző 30 nappal korábban az alábbiak szerint teljesíti: a) az előfizető közvetlen, írásbeli értesítésével (értesítés postai vagy elektronikus levélben), vagy b) az értesítendő előfizetők körétől függően országos vagy megyei napilapban legalább két alkalommal feladott közlemény útján, vagy Az a)-b) pontok szerinti értesítéssel egyidejűleg a Szolgáltató köteles az értesítést az ügyfélszolgálatán is közzétenni. Az ÁSZF Szolgáltató általi egyoldalú módosítása esetén a módosításáról szóló valamennyi értesítésnek legalább a következőket kell tartalmaznia: a) pontos utalást az ÁSZF módosított rendelkezéseire; b) a módosítások lényegének rövid leírását; c) a módosítások hatálybalépésének időpontját; d) a közzétett általános szerződési feltételek elérhetőségét; e) ha a szolgáltató az előfizetői szolgáltatások díját módosítja, akkor a módosított díj összegét; f) azt a feltételt, jogszabályváltozást vagy hatósági döntést, lényeges körülményt, amellyel a szolgáltató a módosítást indokolja; g) az előfizetőt az általános szerződési feltételek egyoldalú módosítása esetén megillető jogosítványokat, felmondás feltételeiről szóló tájékoztatást. 5. A szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatások meghatározása 5.1. Az Internet-hozzáférési szolgáltatás az 1. sz. melléklet szerinti, szélessávú távközlési hálózatokon (optikai-koax hálózat) és IP protokollon keresztüli kapcsolódás az Internet hálózatra, illetve az adattovábbítás (jel, kép, adat, hangtovábbítás) lehetősége az Internet hálózaton belül. Statisztikai besorolása: SZJ Internet hozzáférés-, ellátás szolgáltatása NHH ESZOR: internet hozzáférési (elérési) szolgáltatás
7 Általános Szerződési Feltételek 7/85 Hatályba lépés kelte: A szélessávú kábeles Internet-hozzáférés a Szolgáltatónál kábelmodemes hozzáférés lehet. a) A kábelmodemes hozzáféréshez az Előfizetőnek rendelkeznie kell a Szolgáltató által telepített, vagy más, erre szakosodott szervezet által telepített és a Szolgáltató által megfelelőnek minősített kábeltelevíziós szolgáltatási végponttal. Ehhez a végponthoz csatlakozik a Szolgáltató által biztosított kábel-modem készülék, amely elvégzi a szükséges jel-átalakítást, hogy az Internet szolgáltatás az Előfizető számítógépén megjelenhessen. A szolgáltatás teljesítéséhez szükséges, a Szolgáltató tulajdonát képező kábelmodemet a Szolgáltató az előfizetői szerződéskötéssel egy időben esedékes - óvadék megfizetése ellenében bocsátja az Előfizető rendelkezésére. A Szolgáltató és az Előfizető külön szerződésben megállapodhatnak a kábelmodem Előfizető által történő megvásárlásáról. Az óvadékból a Szolgáltató jogosult a fenti eszközök megrongálódása, elvesztése esetén az őt ért kár összegét levonni (beleértve a megrongálódás esetén felmerülő javítási költséget is), illetve az őt ért kár összegét beszámítani. Az óvadék visszajár, ha az alapul szolgáló szerződés megszűnt, és az Előfizető a Szolgáltató által átadott eszközöket sértetlenül visszaszolgáltatja. A Szolgáltató által biztosított Internet-hozzáférési szolgáltatás a kábelhálózaton két frekvenciasávot használ, egyet a lefelé irányuló (ún. downstream ) frekvenciasávok közül (általában az MHz-es / 6 MHz sávban), és egyet a felfelé irányuló (ún. upstream ) frekvencia-tartományban, (jellemzően az 5-65 MHz-es / 5 MHz sávban), hogy az Internetezés által megkívánt kétirányú kommunikáció biztosított legyen. Internet szolgáltatás publikus állandó IP címmel: A felhasználó számítógépéhez egyértelműen hozzárendelésre kerül egy IP cím. Az Előfizető a saját számítógépe szoftveres kiépítettségétől függően egyéb Internetalkalmazást igénybe vehet a szolgáltató szerver szolgáltatásain felül. Internet forgalom: Szolgáltató minden általa kiosztott IP címre vonatkozóan folyamatos forgalommérést végez, a mérés alapegysége a byte (8 bit). A Szolgáltató által mért és kiszámlázott forgalom az adott IP címről induló és az adott IP címre befutó byte-ok együttes összege. Szolgáltató törekszik arra, hogy a minimális le-, illetve feltöltési sebesség felhasználónkként, ne kerüljön 64 kbps alá. Szolgáltató bármikor jogosult a minimálisan vállalt műszaki paramétereket meghaladó értékű maximált teljesítési értéket meghatározni, szolgáltatásonként. Szolgáltató adatforgalomtól függő csomagot és adatforgalomtól független csomagot biztosíthat Előfizetői részére. Az Előfizetők az adatforgalomtól függő csomagon belül szabadon, büntető forgalmi díjtétel nélkül dönthetik el, hogy az adott hónapban milyen adatforgalmat kívánnak elhasználni. Az adatforgalomtól független csomagra szerződött Előfizetők - adatforgalomtól függetlenül - minden hónapban ugyan azt a díjat fizetik. Szolgáltató az adatforgalomtól független csomagra szerződött - kis adatforgalmú - Előfizetői felé nem alkalmaz sávkorlátozást, az egyedi előfizetői szerződés szerinti adatforgalmat elérő ügyfeleivel szemben kiegészítő forgalmi díjat érvényesít, mert ez az adatforgalom csakis a Szolgáltató minimálisan vállalt határértékeit meghaladó sávszélesség biztosítása miatt válik lehetővé. Minden, az egyedi előfizetői szerződés szerinti adatforgalmi határ elérésekor Szolgáltató ideiglenesen sávkorlátozást érvényesít, mely állapot az érintett Előfizető újabb (kiegészítő forgalmi díjért nyújtott) az egyedi előfizetői szerződés szerinti adatforgalomi keretének a megrendelésig tart. A kiegészítő forgalmi díj, díjak mindig a következő havi számlában kerülnek feltüntetésre A Szolgáltató az Internet-hozzáférési szolgáltatáson belül a továbbított adatok eltérő mennyiségére és Web tárhely méretére való tekintettel csomagokat alakít ki, melyek elnevezését, tartalmát és az egyes csomagok díját az 1. sz. melléklet tartalmazza. Amennyiben az egyes csomagok közötti szabad választásban az Előfizetők összessége vagy azok egy
8 Általános Szerződési Feltételek 8/85 Hatályba lépés kelte: csoportja korlátozva van, az erre vonatkozó korlátozásokat is e melléklet, valamint az egyedi előfizetői szerződés tartalmazza. Ilyen korlátozás lehet különösen az, ha csomag igénybevételét a Szolgáltatónak a távközlőeszközök tulajdonosaival fennálló szerződései egyes előfizetők számára eltérő feltételekkel (díjazással) vagy egyáltalán nem teszik lehetővé; ez esetben a Szolgáltató a melléklettől eltérő egyedi díjfizetési feltételt állapíthat meg, vagy jogosítás hiányában elzárkózhat a szerződéskötéstől. A csomagok kialakításának, illetve a csomagokban szereplő tartalmak összetételének és a szolgáltatások díjának később részletezésre kerülő feltételek teljesítése melletti egyoldalú megváltoztatásának jogát a Szolgáltató fenntartja A Szolgáltató kiegészítő szolgáltatásokat is nyújthat (csomagtartalom fölötti mennyiségű -cím, több előfizetői végpont közötti VPN hálózat, tárhely bérlet, fix IP című csomagtartalom fölötti mennyiségű IP cím, domain bejegyzés, -átjegyzés, -karbantartás,- regisztráció, -értesítés SMS-ben), melyek csak valamely szolgáltatási csomaghoz kapcsolódóan vehetők igénybe, önálló igénybevételükre nem kerülhet sor. 5.5 A Szolgáltató az Előfizetők részére az alábbi kiegészítő szolgáltatások igénybevételét biztosítja: postafiók szolgáltatás A Szolgáltató jogosult az általa biztosított vagy az Előfizető által igényelt elsődleges és olyan járulékos postafiókok szolgáltatását felfüggeszteni, amelyeknek használatát az postafiókba való bejelentkezéssel az Előfizető legalább öt hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. A Szolgáltató a nem használt postafiókokra küldött ben azt követően tájékoztatja az Előfizetőt az postafiókok felfüggesztéséről, hogy az Előfizető azok használatát négy hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. Amennyiben az Előfizető a használaton kívüli postafiók felfüggesztését követő egy hónapos időtartamban nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán, a Szolgáltató a használat hat havi megszakítatlan elmulasztását követően jogosult az postafiók tartalmát törölni. A Szolgáltató a hat havi megszakítatlanul használaton kívüli postafiókok megszüntetését mindaddig fenntartja, amíg az Előfizető nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán. A Szolgáltató nem felel az Előfizetőnek az postafiókok felfüggesztéséből, valamint a hat hónapig megszakítatlanul használaton kívüli postafiókok és azok tartalmának törléséből okozott károkért. Az Előfizetőnek a használaton kívüli postafiók felfüggesztése alatt tett nyilatkozata alapján a Szolgáltató a felfüggesztést mellőzi azzal, hogy a felfüggesztés alapjául szolgáló négy hónapos határidő a felfüggesztés mellőzését követően újból elkezdődik ek központi vírusellenőrzése E szolgáltatás igénybevétele esetén az Előfizetőhöz rendelt címekre érkező, vagy onnan feladott eket a Szolgáltató által központilag üzemeltetett vírusszűrő ellenőrzi annak érdekében, hogy az ekben esetlegesen megbúvó, károkozásra alkalmas szoftverek, kódok (vírusok) eltávolításra kerülhessenek. Az ek ellenőrzése természetesen nem terjed ki az ek szöveges tartalmára, csupán az azokban megbúvó vírusok automatizált kiszűrésére.
9 Általános Szerződési Feltételek 9/85 Hatályba lépés kelte: Amennyiben a Szolgáltató által alkalmazott vírusszűrő károkozásra alkalmas szoftvert, kódot (vírus) talál az átvizsgált -ben, úgy a vírust abból eltávolítja, s erről az Előfizetőt az e- mail üzenet végén, vagy külön ben értesíti. A vírus kiszűrésén és eltávolításán, illetve az értesítő szövegen túlmenően a Szolgáltató az t változatlan tartalommal továbbítja az Előfizetőhöz, illetőleg annak címzettjéhez. Amennyiben a vírus nem távolítható el az üzenetből a Szolgáltató rendszere az üzenetet törli és az Előfizetőt ben e tényről, értesíti. A Szolgáltató az Előfizetők és a hálózat biztonsága érdekében a vírusszűrőt minden egyes Előfizető esetében alapbeállításként bekapcsolva biztosítja. A Szolgáltató az ek központi vírusellenőrzése szolgáltatását ingyenesen biztosítja Előfizetői számára, és mindent megtesz annak folyamatos frissítése érdekében, ugyanakkor nem vállal semmilyen felelősséget azért, hogy e szolgáltatása az Előfizetőt ténylegesen meg is óvja valamennyi elméletileg és gyakorlatilag lehetséges, számítógépes vírusok okozta kártól. Ennek érdekében a Szolgáltató az Előfizető figyelmét e helyütt kívánja felhívni arra, hogy a vírusok elleni hatékony védekezés érdekében az Előfizető gépére telepített helyi víruskereső szoftverek alkalmazása elengedhetetlen Kéretlen levelek (SPAM) központi szűrése A szolgáltatás saját, az Előfizető által nem konfigurálható fekete listával rendelkezik, amely tartalmazza az ismert levélszemét küldők címét. A rendszer minden ilyen listán szereplő levélszemetet vagy levélszemét-gyanús levelet megjelöl. Kéretlen levelek (SPAM) központi szűrése szolgáltatás rendkívül hatékony, ennek ellenére a Szolgáltató nem tud szavatolni azért, hogy a jelen szolgáltatás 100%-ban pontosan működik. A Kéretlen levelek központi szűrése szolgáltatás minden beérkező levelet ellenőrzésnek vet alá, amelynek során néhány előre meghatározott szabályt használ. A Szolgáltató lehetővé teheti amennyiben annak műszaki feltételei adottak és a szolgáltatás biztonságát az nem veszélyezteti azt, hogy a kéretlen levelek szűrését, illetve átengedését az Előfizető a saját gépén ki- illetve bekapcsolhassa Helyhez kötött távbeszélő szolgáltatás (SIP/VoIP alapú) A helyhez kötött távbeszélő szolgáltatás, beszéd valós idejű továbbítását jelenti. A távbeszélő összeköttetés létesítését és szolgáltatás előfizetői azonosítását a szolgáltató telefonszámmal (földrajzi azonosítókkal) teszi lehetővé. A Microsemic Kft. helyhez kötött távbeszélő szolgáltatása SIP/VoIP alapú telefonrendszer, amely az Internet hálózat közbeiktatásával jó minőségű, olcsó, ugyanakkor sokrétű telefonálási alternatívát kínál, a hagyományos telefonhálózatokkal szemben. A szolgáltatás távbeszélő összeköttetés létesítését teszi lehetővé belföldön és külföldön elérhető nyilvános távbeszélő (PSTN) és mobil rádiótelefon hálózathoz csatlakozó előfizetőkkel. A szolgáltatás KSH besorolása: SZJ Nyilvános helyi távbeszélő-szolgáltatás SZJ Nyilvános belföldi távbeszélő-szolgáltatás
10 Általános Szerződési Feltételek 10/85 Hatályba lépés kelte: SZJ Nyilvános nemzetközi távbeszélő-szolgáltatás A helyhez kötött távbeszélő szolgáltatás az alábbi irányokba hívások kezdeményezését és kezdeményezett hívások végződtetését teszi lehetővé: A felsorolt fogalmak: Helyi hívás előtét nélkül Belföldi távolsági hívás* 06-előtéttel Mobil hívások 06-20, 06-30, előtéttel Nemzetközi hívás 00-előtéttel Ingyenes segélyhívás 104, 105, 107, 112 Tudakozó hívás 198 Modemes adatátvitel ITU-V sorozatú ajánlásokkal Helyi hívás: egy adott település közigazgatási határán belüli telefonállomások egymás közötti telefonkapcsolata. Belföldi távolsági hívás: Belföldi hívás: minden olyan hívás, amelyet az előfizető belföldön kezdeményez és a hívás belföldön végződik. Kivéve: 06-81, 06-71, 06-51, és előtéttel kezdeményezhető hívásokat, illetve a rövid kódok (1xxx, stb) hívását. Helyközi hívás: azonos földrajzi számozási területen belül elhelyezkedő különböző települések telefonállomásai közötti telefonkapcsolat. Belföldi távolsági hívás: az előfizető által kezdeményezett hívás, amelyben a hívott előfizető eléréséhez belföldi előtétet kell tárcsázni. Ide soroljuk az osztott díjas hívások (06-40 és 06-80) és az emelt díjas (06-90 és 06-91) hívások kezdeményezését is. A modemes adatátvitelt távoli eléréshez biztosítjuk. Belföldi mobil rádiótelefon hívás: magyarországi mobil rádiótelefon szolgáltató által kiadott előfizetői számra (06-20, 06-30, 06-70) irányuló, vagy ezekből az irányokból érkező hívás. Nemzetközi hívás: az előfizető által kezdeményezett nemzetközi számra irányuló hívást jelent. *Kizárások: Ez a szolgáltatás nem biztosítja - A el hívható internet elérést - A híváskezdeményezéssel történő közvetítőválasztásának lehetőségét Jelen helyhez kötött telefon szolgáltatás elsődleges célja a hangátvitel. Szolgáltató nem zárja ki, hogy az előfizető a hangátvitelen kívül más technikailag a telefonvonalon is megvalósítható átvitelre használja a végberendezést (pld. telefonmodemes adatátvitel), de kifejezetten deklarálja, hogy a telefonvonalon történő adatátvitel minőségéért nem felel, arra célértéket nem határoz meg. Az igénybe vehető kiegészítő szolgáltatások: a) Hívószámkijelzés A hívószámkijelzés szolgáltatás a hívott személy számára lehetővé teszi, hogy a hívás felépítése és időtartama alatt a hívó vonal hívószámát a telefonkészülékbe beépített vagy különálló kijelző berendezésen megjelenítse, amennyiben a hívó fél a kijelzést megengedte. A hívószámkijelzés szolgáltatás díjmentesen igénybe vehető a kijelzésre alkalmas végberendezés segítségével, amely tudja fogadni és megjeleníteni a központ által küldött
11 Általános Szerződési Feltételek 11/85 Hatályba lépés kelte: jeleket. A központ a szabad előfizetői vonalra érkező minden hívásra a csengetéssel egy időben kiküldi vagy azt a hívószámot, ahonnan a hívást kezdeményezték, vagy a hívószám hiányát szövegesen. A hívószám vagy a hívószám hiányának oka a készüléken az első csengetést követően jelenik meg. Alközpontok esetén a szolgáltatás az alközpont analóg fővonalára csatlakozó kijelző berendezésen biztosítható. A kiküldött információ további felhasználása az alkalmazott alközpont és a kijelző berendezés képességeitől függ. Ha a hívó fél másik szolgáltató telefon szolgáltatásának előfizetője, vagy külföldi telefon állomás, a telefonszáma az Előfizető számára nem minden esetben jelenik meg, mivel más telefon szolgáltatók előfizetői nem minden esetben rendelkeznek az azonosítás letiltásának lehetőségével, illetve a külföldi partnerek nem minden esetben továbbítják a hívószámot. Az igénybevétel feltételei: A Szolgáltató a hívószámkijelzés szolgáltatást, ha azt az alapszolgáltatással egyidejűleg rendelték meg, az alapszolgáltatással egyidejűleg, egyébként pedig a kérelem beérkezésétől számított 3 munkanapon belül indítja. A szolgáltatás díjmentes és csatlakozásonként rendelhető meg. b) Hívószámkijelzés letiltása A hívószámkijelzés letiltása szolgáltatás az Előfizető számára díjmentesen lehetővé teszi, hogy hívószámát a hívott állomáson ne jelenítsék meg. A letiltás két típusa létezik, az állandó letiltás és a hívásonkénti letiltás. Az egységes segélyhívószám (112) a Rendőrség, a Tűzoltóság, és a Mentők (segélykérő hívások) hívása esetén a hívó fél kapcsolási számának kijelzése nem tiltható le. A szolgáltatásért díjat nem kell fizetni. A szolgáltatás csatlakozásonként rendelhető meg. c) Állandó letiltás Üzemeltetői beállítás az Előfizető írásos nyilatkozata alapján, amellyel a hívó hívószámáról kezdeményezett minden hívásra a kijelzés letiltását továbbítja a telefonközpont. d) Tartós híváskorlátozás Az Előfizető kérésére a Szolgáltató lehetővé teszi annak megakadályozását, hogy bármilyen, vagy előre meghatározott irányú kimenő hívást kezdeményezzenek az Előfizető vonaláról. A tartós híváskorlátozás típusai: nemzetközi távhívás (00 előtét) letiltása, emeltdíjas hívószámok (audiotex 06-90, audiofix 06-81) számok hívásának tiltása, segélykérő hívások kivételével minden hívás letiltása. A Szolgáltató a szolgáltatás megrendelése esetén garantálja, hogy korlátozás alá eső hívás közvetlenül számbeadással nem kezdeményezhető a telefon állomásról. Az alközpontokban beállított híváskorlátozások ellenére létrejött sikeres hívásokért a Szolgáltató nem vállal felelősséget. Az igénybevétel feltételei: A Szolgáltató a tartós híváskorlátozás bármelyik típusát, ha az alapszolgáltatással egyidejűleg rendelték meg, az alapszolgáltatással egyidejűleg elérhetővé teszi, egyébként pedig a kérelem beérkezését követő 3 munkanapon belül. A szolgáltatás csatlakozásonként rendelhető meg. e) Hívásátirányítás (i) Hívásátirányítás feltétel nélkül Az Előfizető, ha távolléte miatt nem tudja fogadni az állomására érkező hívásokat, átirányíthatja azokat egy aktiváláskor megadott másik telefon állomásra. Aktív hívásátirányítás alatt a bejövő hívásokat a központ minden esetben a megadott telefon állomásra kapcsolja. A hívásátirányításra a központ a szolgáltatást igénybe vevő Előfizetőt speciális tárcsahanggal figyelmezteti. Az igénybevétel feltételei: A szolgáltatás igénybevételére alkalmas előfizetői készülék (DTMF). A szolgáltatás csatlakozásonként rendelhető meg. Az igénybevétel korlátai:
12 Általános Szerződési Feltételek 12/85 Hatályba lépés kelte: A szolgáltatás telefonon nem rendelhető meg. A szolgáltatás forgalmi díjköteles. Az átirányított hívás díja két részből áll: a hívó az átirányítást megrendelő Előfizető telefon állomásáig fizeti a hívást, az aktiváláskor megadott másik telefon állomásig felépített hívást pedig a szolgáltatást kérő Előfizetőnek számlázzák. (ii) Hívásátirányítás foglaltság esetén Az Előfizető, aki a telefon állomásának foglaltsága miatt nem tudja fogadni az érkező hívásokat, átirányíthatja azokat egy aktiváláskor megadott másik telefon állomásra. Aktív átirányítás alatt a központ csak azokat a hívásokat továbbítja az aktiváláskor megadott telefon állomásra, melyek az Előfizető telefon állomásának foglaltsága alatt érkeznek, a többi hívást az Előfizető telefon állomására kapcsolja. A hívásátirányításra a központ a szolgáltatást igénybe vevő Előfizetőt speciális tárcsahanggal figyelmezteti. Az igénybevétel feltételei: A szolgáltatás igénybevételére alkalmas előfizetői készülék (DTMF). A szolgáltatás csatlakozásonként rendelhető meg. Az igénybevétel korlátai A szolgáltatás telefonon nem rendelhető meg. Az átirányított hívás díja két részből áll: a hívó az átirányítást megrendelő Előfizető telefon állomásáig fizeti a hívást, az aktiváláskor megadott másik telefonállomásig felépített hívást pedig a szolgáltatást kérő Előfizetőnek számlázzák. (iii) Hívásátirányítás nem felel esetén Az Előfizető azokat a hívásokat, amelyekre megadott időn belül nem felel, átirányíthatja az aktiváláskor megadott másik telefon állomásra. Aktív átirányítás alatt a központ csak azokat a hívásokat irányítja át az aktiváláskor megadott telefon állomásra, melyek csengetik az Előfizető telefon állomását, de a megadott időn belül nem veszik fel a kézibeszélőt. A hívásátirányításra a központ a szolgáltatást igénybe vevő Előfizetőt speciális tárcsahanggal figyelmezteti. Az igénybevétel feltételei: A szolgáltatás igénybevételére alkalmas előfizetői készülék (DTMF). A szolgáltatás csatlakozásonként rendelhető meg. Az igénybevétel korlátai: A szolgáltatás telefonon nem rendelhető meg. Az átirányított hívás díja két részből áll: a hívó az átirányítást megrendelő Előfizető telefon állomásáig fizeti a hívást, az aktiváláskor megadott másik telefon állomásig felépített hívást pedig a szolgáltatást kérő Előfizetőnek számlázzák. 6. Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás, az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének esetleges időbeli és földrajzi korlátai 6.1. A Szolgáltató jelen ÁSZF-ben megjelölt szolgáltatása csak előfizetői hozzáférési pont létesítését követően illetve a Szolgáltató vagy jogelőde által jogszerűen kiépített előfizetői hozzáférési pont meglétének igazolását követően írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe, a jelen ÁSZF-ben megjelölt kivétellel Az előfizetői szerződés két, egymástól részből áll: a) a jelen Általános Szerződési Feltételekből, mely a Szolgáltató szolgáltatása igénybe vételének általános feltételeit tartalmazza, b) az egyedi előfizetői szerződésből, amely az Előfizetőre és a konkrétan igénybe venni kívánt szolgáltatásra vonatkozó egyedi, vagy csak az adott Előfizetőre vonatkozó speciális adatokat és feltételeket tartalmazza.
13 Általános Szerződési Feltételek 13/85 Hatályba lépés kelte: Igénybejelentési eljárás Az igénybejelentést (előfizetői hozzáférési pont létesítésére illetve szolgáltatási szerződés megkötésére irányuló ajánlatot) az alábbiak szerint lehet megtenni: 1. szóban vagy írásban a Szolgáltató ügyfélszolgálatán vagy a Szolgáltató meghatalmazott képviselőjénél, 2. szóban a Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatánál, 3. írásban a Szolgáltató internetes oldalán levő elektronikus adatlap kitöltésével Amennyiben az igénybejelentés az előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg történik, úgy a 6.3. pont szerinti igénybejelentési eljárás mellőzhető Az igénybejelentés szempontjából Igénylő az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, vagy egyéb szervezet, aki, illetve amely a szolgáltatást igénybe kívánja venni Az igénybejelentés minimális tartalmi elemei a következők: a) az előfizető neve, lakóhelye, tartózkodási helye illetve székhelye, értesítési/elérési címe és telefonszáma, előfizetői minőségre tett nyilatkozata, b) természetes személy előfizető esetén: az előfizető születési neve, anyja neve, születési helye, ideje; nem természetes személy előfizető esetén: az előfizető adószáma vagy cégjegyzékszáma vagy más nyilvántartási száma, bankszámlaszáma, c) a kért előfizetői hozzáférési pont létesítési helye, nyilatkozat a létesítési helyül szolgáló ingatlan tulajdonjogáról jogszerű használati jogáról, d) az előfizetői kategóriára vonatkozó nyilatkozat, e) a csatlakoztatni kívánt számítógépek darabszáma, a normál feltételektől eltérő kiviteli igény vagy időpont, f) igényelt csomag, g) igénylő hozzájárulása pont szerinti adatai kezeléséhez, h) az igénybejelentés helye és időpontja, írásbeli igénybejelentés esetén az igénylő vagy szerződéskötésre feljogosított képviselőjének aláírása Az igénylő az előfizetői hozzáférési pont kiépítését csak olyan ingatlanba kérheti, melyet jogszerűen használ és melyben az előfizetői szerződésből eredő kötelezettségeinek (különösen ellenőrzés, karbantartás, hibaelhárítás biztosítása) eleget tud tenni úgy a külön-, mint a közös tulajdonú ingatlan vonatkozásában A Szolgáltató az igénybejelentés adatait az igénylő kérése esetén köteles az igénylő rendelkezésére bocsátani A Szolgáltató a hiányosan vagy egyéb szempontból nem megfelelően megtett igénybejelentés kiegészítésére annak kézhez vételétől számított 15 napon belül határidő megjelölésével igazolható módon (írásban, vagy szóban hírközlési eszköz útján, vagy képviselője útján) felhívja az igénylőt Az igénybejelentés időpontja az az időpont, amikor a hiánytalan adatokat tartalmazó igénybejelentés a Szolgáltatóhoz megérkezik Az igénylő köteles biztosítani, hogy szükség esetén az általa előfizetői hozzáférési pont létesítési helyként megjelölt ingatlanra a Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pont létesítése
14 Általános Szerződési Feltételek 14/85 Hatályba lépés kelte: érdekében szükséges előzetes felmérések elvégzése érdekében, egyeztetett időpontban beléphessen A Szolgáltató a bejelentett igényeket nyilvántartásba veszi, és üzemelő hálózathoz való csatlakozási igény esetén legfeljebb 15, egyéb esetben legfeljebb 30 napon belül nyilatkozik annak teljesíthetőségéről, a műszaki feltételek pont szerinti megállapítását követően Amennyiben a Szolgáltató a pont szerinti felmérést követően vagy saját nyilvántartása alapján megállapítja, hogy az előfizetői hozzáférési pont létesítésére az igénybejelentés idejétől kezdődő 30 napon belül, vagy az Igénylő által kért későbbi, de legfeljebb 180 napon belüli időpontban képes, az igénybejelentés alapján írásban megteszi normál csatlakozási feltételek (lásd 7.2. pont) esetén az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó aláírt ajánlatát, illetve nem normál csatlakozási feltételek esetén megfelelő indoklással nyilatkozik a hozzáférési pont létesítés egyedi díjkalkuláción alapuló vállalásának költségéről és annak fizetési feltételeiről. Az ajánlatnak javaslatot kell tartalmaznia a szerelés időpontjára Az Igénylő a Szolgáltató ajánlatára 15 napon belül köteles írásban válaszolni, valamint elfogadó nyilatkozata esetén a bekapcsolási díjat, illetve az egyedi díjkalkuláció szerinti összeget megfizetni. Ha az Igénylő az ajánlatot nem fogadja el, vagy arra az előírt határidőn belül nem nyilatkozik, igénye a nyilvántartásból törlésre kerül A Szolgáltató jogosult az igénybejelentést nyilvántartásából törölni, ha az igénylő a bekapcsolási díjat, vagy a szerelési díjat nem fizeti meg, vagy ha a részére levélben megküldött ajánlatot a Szolgáltatónak a levélben megadott határidőn belül annak elfogadásáról nyilatkozva nem küldi vissza, továbbá ha az Igénylő által megjelölt előfizetői hozzáférési pont a Szolgáltató szolgáltatási területén kívüli, vagy ha a megjelölt helyen az előfizetői hozzáférési pont nem építhető ki Amennyiben az igénylő a Szolgáltató által megadott szerelési időpontot nem fogadja el, az Igénylőnek és a Szolgáltatónak is megfelelő új időpontot kell egyeztetni Amennyiben a Szolgáltató az igényt előre láthatólag az igénybejelentéstől számított 30 napon belül, vagy az Igénylő által igényléskor megjelölt későbbi időpontban nem tudja kielégíteni, az igény elutasításáról az Igénylőt írásban, megfelelő indoklással köteles értesíteni és egyúttal tájékoztatni arról, hogy az igény kielégítésére várhatóan mely más időpontban kerülhet sor Szerződéskötési eljárás Az előfizetői szerződés megkötésére irányuló ajánlatot minden esetben írásban kell megtenni. Ajánlattételnek minősül - a Szolgáltató részéről az a névre és/vagy címre szóló értesítés, amelyet a szolgáltató az előfizetői szerződés megkötésének lehetőségéről ad ki, továbbá - a szolgáltatást igénylő Előfizető részéről a Szolgáltató által biztosított Egyedi előfizetői szerződés formanyomtatvány kitöltése és aláírása és a Szolgáltató részére történő megküldése vagy átadása.
15 Általános Szerződési Feltételek 15/85 Hatályba lépés kelte: A Szolgáltató ajánlattétele esetén az ajánlat elfogadásának minősül az Előfizető részéről a Szolgáltató által biztosított Egyedi előfizetői szerződés nyomtatvány kitöltése és aláírása és a Szolgáltató részére történő megküldése vagy átadása Az előfizetői szerződés az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel akkor érvényes, ha azt írásban kötötték és a két példányban kitöltött szerződést az Előfizető részéről - természetes személy Előfizető esetén az Előfizető saját kezűleg, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban meghatalmazott képviselője - nem természetes személy Előfizető esetén a képviseletre jogosult személy(ek), a Szolgáltató részéről - az Ügyfélszolgálati Irodában történő szerződéskötés esetén a Szolgáltató arra felhatalmazott munkatársa, vagy képviselője, vagy - az Ügyfélszolgálati Irodán kívül megkötött szerződés esetén a Szolgáltató aláírásra felhatalmazott képviselője írta alá A Szolgáltató a szerződéskötéskor az egyedi előfizetői szerződés egy példányát és az ÁSZF kivonatát térítésmentesen köteles az előfizető rendelkezésére bocsátani. Az Előfizető kérésére a Szolgáltató a teljes ÁSZF egy példányát is az Előfizető részére nyomtatott formában átadja az 1.sz. mellékletben megjelölt díj ellenében. A Szolgáltató egyebekben az ÁSZF-et térítésmentesen bocsátja az előfizetők rendelkezésére Előfizetői szolgáltatások az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Az Előfizető az ÁSZF 1. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában bármely szolgáltatáscsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. A Szolgáltató a szolgáltatáscsomagban levő tartalmat az előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint, vagy új szolgáltatáscsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján Egy előfizetői hozzáférési pont létesítésére illetve azon történő szolgáltatásra vonatkozóan előfizetői jogviszony egyidejűleg csak egy Előfizetővel létesíthető A Szolgáltatót az előfizetői szerződés megkötése körében szerződéskötési kötelezettség nem terheli. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy az előfizetői szerződés megkötését megtagadja különösen, ha a) az Előfizetőnek hírközlési szolgáltatás igénybevételéből (különösen kábeltelevíziós szolgáltatásból) eredő díjtartozása áll fenn a Szolgáltatóval szemben, vagy b) az Előfizető korábbi előfizetői szerződésének megszűnésére 1 éven belül az Előfizető érdekkörében felmerült okból eredő felmondás miatt került sor, vagy c) a hozzáférési pont létesítésének műszaki vagy gazdasági korlátai vannak Ha az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt a megkötött szerződéstől eláll, az 1. sz. melléklet szerinti elállási díjat köteles megfizetni Ha az előfizetői hozzáférési pont a Szolgáltatónak felróható ok miatt nem kerül kiépítésre, úgy a Szolgáltató tartozik a pont szerinti díjnak a Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelt összegét az Igénylőnek visszafizetni.
16 Általános Szerződési Feltételek 16/85 Hatályba lépés kelte: A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített csillagpontosított, visszirányú kábeltelevízió hálózat, és Előfizetői szerződést már előzőleg a Szolgáltató által kiépített, vagy a más által kiépített és Szolgáltató által szükség esetén ellenőrző mérés alapján megfelelőnek minősített előfizetői hozzáférési végponton történő szolgáltatás igénybevételre lehet kötni. A szolgáltatás igénybevételének jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A Szolgáltató használatában, azonban más tulajdonában levő és fentieknek megfelelő kábeltelevíziós hálózaton csak akkor kerülhet sor a Szolgáltató általi Internet-hozzáférési szolgáltatásra irányuló szerződéskötésre és szolgáltatás nyújtására, ha a Szolgáltató és a kábeltelevíziós rendszer tulajdonosa egymással összekapcsolódási megállapodást kötött. Az internet szolgáltatás igénybevételéhez a Szolgáltató által a szolgáltatás időtartama alatt biztosított kábelmodemen kívül szükséges a 17. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés(legalább 486-os számítógép), egy hálózati kártya, szoftverek és amelyek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés (számítógép), hálózati kártya, szoftverek szolgáltatására. A szolgáltatás nyújtásának feltétele esettől függően a kábelmodem, acces point, vagy a router áramellátásának Előfizető általi biztosítása saját költségére. A szolgáltató az előfizetői végberendezés és az azon tárolt adatok megóvása és biztonsága érdekében a szolgáltatás rendeltetésszerű használhatóságát nem befolyásoló módon portszűrést alkalmazhat és egyes portok így különösen a 139-es port forgalmát letilthatja. A Szolgáltató által biztosított helyhez kötött telefon szolgáltatások az Előfizető által biztosított folyamatos 230 V-os hálózati tápáramellátást igényelnek, amelyből adódóan az áramszolgáltatásban bekövetkezett bármilyen kimaradás esetén, annak időtartama alatt a Szolgáltatások nem elérhetők. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által számára ingyenesen rendelkezésre bocsátott, a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges eszközöket a szerződés megszűntét követően azonnal, hiánytalanul és rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban visszaszolgáltatni a Szolgáltatónak. Amennyiben az előfizető ezen kötelezettségének nem tesz eleget, úgy köteles a Szolgáltatót ért teljes kár megtérítésére. Az Előfizető ingatlanon belül elosztón keresztül jogosult saját felelősségére második telefonkészüléket csatlakoztatni az Előfizetői Hozzáférési Pontra. Az Előfizető az Előfizetői Hozzáférési Ponton keresztül kapcsolódik a Szolgáltató hálózatához, amely magában foglalja az ingatlanon belüli maximum 15 méter kábelt, a kábel modemet és/vagy a multimédia (telefon) adaptert. Az előfizetői Végberendezés RJ 11 csatlakozóval kapcsolódik a Szolgáltató hálózatához. Minden ettől eltérő fajtájú bekötést, pl. az Előfizető által igényelt telefonvonalnak telefonalközpontra való rákötését, illetőleg helyi hálózat aktiválását a Szolgáltató jogosult megtagadni, illetőleg azt csak az Előfizető felelősségére, az Előfizető kockázatvállalásával és díjazás ellenében végzi el A szolgáltatásnak időbeli korlátja nincs A szolgáltatást az Előfizető csak a Szolgáltatónak a hírközlési hatósághoz tett bejelentése alapján nyilvántartott, az ÁSZF-ben tételesen felsorolt földrajzi területen veheti igénybe Minden Előfizető csak a rá vonatkozóan a Szolgáltatónál nyilvántartott előfizetői hozzáférési ponton keresztül veheti igénybe az általa előfizetett szolgáltatásokat.
17 Általános Szerződési Feltételek 17/85 Hatályba lépés kelte: Az előfizetői hozzáférési pont létesítésére és a szolgáltatás igénybevételét biztosító üzembe helyezésre vállalt idő (célérték) 7.1 Az előfizetői szerződés alapján az előfizetői hozzáférést nyújtó Szolgáltató - a felek eltérő megállapodása hiányában legfeljebb az igénybejelentéstől számított 30 napon belül - a hálózatához kapcsolódó előfizetői hozzáférési pontot létesít, amelyen az Előfizető a hálózaton nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatásokat a szerződés időtartama alatt a szerződés feltételei szerint igénybe veheti. A felek eltérő megállapodása esetén a hozzáférési pont létesítésére az Igénylő által kért későbbi, de legfeljebb az igénybejelentéstől számított 90 napon belüli időpontban kerül sor. Előfizetői hozzáférési pont (Eht pont) azon hálózati végpont, amelyen keresztül az előfizető vagy felhasználó egy elektronikus hírközlő végberendezés fizikai és logikai csatlakoztatása révén hálózati funkciókat és a hálózaton nyújtott szolgáltatásokat vehet igénybe. A szolgáltató jogosult az előfizetői hozzáférési pont létesítésekor egyszeri díjat (bekapcsolási díj) felszámítani. Már kiépített hozzáférési pont esetén a jeltovábbítás megkezdéséért az 1. sz. melléklet szerinti rácsatlakozási díj fizetendő Az előfizetői hozzáférési pont létesítésének díját (bekapcsolási díj) az 1. sz. melléklet tartalmazza. Az e melléklet szerinti díjak a szokásos (normál) csatlakozási feltételek esetén érvényes díjak, azaz a már kiépített hálózathoz való olyan új előfizetői hozzáférési pont létrehozására vonatkoznak, amely a) a már kiépített hálózat előfizetői hozzáférési pontjától legfeljebb 10 méter kábelhossznyi távolságban van és b) a kábelmodem, acces point vagy router áramvételezési helye a végberendezés közvetlen közelében biztosított A bekapcsolási díj egy darab hozzáférési pont létesítését tartalmazza. A fenti, előfizetői hozzáférési pont létesítésével kapcsolatos meghatározástól eltérő mennyiségi vagy minőségi előfizetői igény esetén kiegészítő bekapcsolási díj számítható fel az 1. sz. mellékletben foglaltak szerint. Eltérő mennyiségi vagy minőségi igénynek minősülnek különösen az alábbiak: a) Az Előfizető hozzáférési pontja a kábeltelevíziós csatlakozási ponttól több, mint 10 méter távolságra van. b) Az Előfizető több hozzáférési pont létesítését kéri. c) Az Előfizető a Szolgáltatónál az érintett területre vonatkozóan alkalmazott technológiáktól eltérő megoldást igényel. d) Az Előfizető ingatlanán a kábelvezetést nem az optimális, legrövidebb úton kéri. e) Az Előfizető esztétikai elvárások miatt többlet kiépítési igénnyel él A 7.3. pontban megjelöltektől eltérő feltételek esetén a Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pont kiépítését megtagadhatja, vagy egyedi kalkuláción alapuló díjazásért vállalhatja, illetve a kiépítést egyéb feltételek fennállásától teheti függővé A 7.2. és 7.3. pontban megjelöltek szerinti díjak legfeljebb 1 db végberendezés működtetését biztosító csatlakozás kiépítésére vonatkoznak. Ha az igénylő több végberendezést kíván csatlakoztatni, a további létesítéseket a Szolgáltató az egyedi szerződésben rögzített többletdíjazás ellenében vállalja (további vételi hely díja). Amennyiben az igénylő a normál feltételek szerinti minőségű és kivitelű eszközöktől eltérő minőségű vagy kivitelű eszközöket kíván beépíttetni, vagy az általa igényelt, a normál feltételektől eltérő
18 Általános Szerződési Feltételek 18/85 Hatályba lépés kelte: kivitelezési technológia munkaidő többlet-felhasználást okoz, a Szolgáltató jogosult többletköltségei felszámítására vagy az igénylés teljesítésétől való elállásra A Szolgáltató jogosult az érvényes jogszabályok figyelembe vételével az igénylők személye vagy az ingatlanok fekvése szerint kialakított egyes csoportjai számára az értékesítést elősegítő ideiglenes akciókat meghirdetni, melynek keretében jogosult a belépés és ezzel összefüggésben az előfizetés feltételeit oly módon átmenetileg módosítani, amely az igénylők számára összességében jelen ÁSZF-ben foglalt feltételeknél kedvezőbb feltételeket tartalmaz Előfizetői hozzáférési pont létesítését célzó munkát és az Internet-használattal kapcsolatos hálózaton bármilyen szerelést csak a Szolgáltató vagy az általa megbízott személy végezhet. A Szolgáltató (ideértve a Szolgáltató megbízásából közreműködő alvállalkozót is) az előfizetői hozzáférési pont kivitelezése során köteles a vonatkozó szabványok, illetve szakmai és biztonságtechnikai előírások maradéktalan betartása mellett a tőle elvárható gondossággal eljárni úgy, hogy a munka végeztével a szereléssel nem érintett terület eredeti állapotában maradjon ideértve a szerelés során keletkezett hulladék és szennyeződések eltávolítását is A kivitelezés során az igénylő kivitelezésre vonatkozó indokolt kéréseit előzetes egyeztetés mellett figyelembe kell venni, amennyiben az a szolgáltatás-hozzáférési pont létesítése és a szolgáltatás későbbi karbantarthatósága szempontjából megfelelő és megvalósítható A kivitelezés időtartama alatt a munkaterület megközelíthetőségének, valamint a 220 V- os hálózati csatlakozás biztosítása az igénylő feladata. A feleket együttműködési kötelezettség terheli a kivitelezés során szükséges környező ingatlanokba való bejutással kapcsolatban A kivitelezés során bekövetkező, a munkavégzéssel együtt járó, elkerülhetetlen károkon túlmenő és bizonyíthatóan általa okozott kárért a Szolgáltató felelős A kiépített teljes csatlakozás valamennyi beépített eszközzel és a modemmel, acces pointtal, routerrel együtt a Szolgáltató tulajdonát képezi és azon sem az Előfizető, sem az ingatlan tulajdonosa nem szerez tulajdonjogot. Az Előfizető és a Felhasználó minden tőle elvárhatót köteles elkövetni az ingatlanában található hálózati elemek, valamint a modem megőrzéséért és épségének biztosításáért. Az Előfizető a Szolgáltató tulajdonát képező hálózatot, annak elemeit, valamint a szolgáltatás igénybevehetősége érdekében a Szolgáltató által az Előfizető rendelkezésére bocsátott hírközlési berendezést nem jogosult más célra (pl. más szolgáltató általi szolgáltatás igénybevétele) használni, vagy azok használatát harmadik személynek átadni. A szolgáltatásnyújtás feltétele, hogy az Előfizető és a Felhasználó illetve ha az ezekkel nem azonos az ingatlan tulajdonosa az igénybejelentés megtételekor, de legkésőbb a szerződéskötéskor külön nyilatkozatban kifejezetten hozzájáruljon ahhoz, hogy az ingatlanon a hálózat további ellenérték nélkül a hálózat fennállásának idejéig elhelyezésre kerüljön Ha a szolgáltatás-hozzáférési pont kiépítése megtörtént, az Előfizető a továbbiakban a befizetett behangolási, szerelési, kiépítési díj visszatérítésére semmilyen jogcímen nem tarthat igényt.
19 Általános Szerződési Feltételek 19/85 Hatályba lépés kelte: Nem minősül a Szolgáltató vonatkozásában késedelmes teljesítésnek az igénybejelentéstől számított 30 napon túli előfizetői hozzáférési pontot létesítés vagy jelszolgáltatás megkezdés, ha a) a felek 30 napnál későbbi időpontban állapodtak meg, vagy b) az Előfizető a helyszíni munkálatok feltételeit az előzetesen egyeztetett időpontban nem biztosítja, vagy c) az Előfizető vagy harmadik személy magatartása miatt a rendszerre való csatlakozás késve vagy nem valósulhat meg. 8. A szolgáltatások minőségi célértékei, a minőségi célértékek értelmezése és teljesítésük ellenőrzésének mérési módszere 8.1. A Szolgáltató az előfizetői szolgáltatásokra a 6. sz. mellékletben meghatározott szolgáltatásminőségi célértékeket biztosítja az Előfizető által rendeltetésszerűen használt előfizetői hozzáférési ponton az esetek legalább 95 %-ában A Szolgáltató az előfizetői szolgáltatás minőségét a szolgáltatás átadási pontig garantálja. A Szolgáltató által biztosított kábelmodem esetén a szolgáltatás átadási pont a kábelmodem, acces point Internet kimeneti pontján értendő. Az átlagos csomagvesztési arány: = vagy < 10% (egyenlő vagy kisebb, mint tíz százalék) Ha a Szolgáltató a 8.1. pont szerinti vállalását az előfizetés időtartama alatt nem tudja betartani, az Előfizető a későbbiekben részletezett feltételek szerinti kötbérre vagy előfizetési díj visszatérítésre jogosult A minőségi célértékek értelmezését a 6. sz. melléklet tartalmazza A Szolgáltató kivételesen indokolt esetben jogosult a minőségi célérték vállalt paraméterektől eltérő, csökkentett minőségi célértékekkel való szolgáltatás nyújtására. Ezen szolgáltatásokat a Szolgáltató az 1. sz. mellékletben jelöli meg, a célértékeket pedig a Szolgáltató külön köteles tételesen feltüntetni a 6. sz mellékletben. Ezen szolgáltatás vonatkozásában minőségi reklamációt az Előfizető csak a csökkentett minőségi követelményeket el nem érő minőség esetén tehet A szolgáltatás minőségét a Szolgáltató ellenőrzi a) a fejállomáson szemrevételezéssel folyamatosan és méréssel legalább félévente rendszeresen, b) az előfizetői hozzáférési pontokon időszakonkénti szúrópróbaszerű méréssel, illetve c) az Előfizető minőségre vonatkozó panasza esetén az Előfizető előfizetői hozzáférési pontján a panasztól függően objektív módon méréssel A méréshez a Szolgáltató megfelelő műszert és szükség esetén ellenőrző végberendezést alkalmaz. A mérés eredményeit a Szolgáltató dokumentálja. 8. Ha az előfizetői panasz miatt lefolytatott mérés eredményét az Előfizető vitatja, a vita eldöntése érdekében az Előfizető jogosult a hírközlési hatóságtól minőség vizsgálatot kérni. Amennyiben a hatóság által elvégzett mérés eredményeként bebizonyosodik, hogy a szolgáltatás minősége nem megfelelő, a Szolgáltató köteles a szolgáltatás minőségét a
20 Általános Szerződési Feltételek 20/85 Hatályba lépés kelte: vállalt minőségi célértékeknek megfelelőre kijavítani. Amennyiben az Előfizető ugyanazt a hibajelenséget indokolatlanul ismételten jelzi és a megismételt vizsgálatot igényli, úgy a Szolgáltató jogosult a hatósággal közösen azt elvégezni. Amennyiben a vizsgálat bizonyíthatóan indokolatlan volt, úgy annak költségeit (1. sz. melléklet szerint meghatározott vizsgálati díj, valamint a hatóság által a Szolgáltatóval szemben érvényesített további díj) a Szolgáltató jogosult az Előfizetőre áthárítani.. 9. Az előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges előfizetői adatok listája, az előfizetői jogviszony létrejötte, a legrövidebb szerződési időszak 9.1. Az egyéni előfizetői szerződéskötés céljára a 2. sz. melléklet szerinti Egyedi előfizetői szerződés nyomtatvány kerül használatra, melynek kötelezően kitöltendő tartalmi elemei a következők: a) az előfizető neve, lakóhelye, tartózkodási helye illetve székhelye, értesítési/elérési címe és telefonszáma, előfizetői kategóriája, b) természetes személy előfizető esetén: az előfizető születési neve, anyja neve, születési helye, ideje; nem természetes személy előfizető esetén: az előfizető adószáma, cégjegyzékszáma vagy más nyilvántartási száma, bankszámlaszáma, c) annak az előfizetői hozzáférési pontnak a helye, ahol az Előfizető a szolgáltatást igénybe kívánja venni, az ahhoz csatlakozó berendezések jellege és darabszáma, az előfizetői végberendezés felszerelésének helye, d) nyilatkozat a hozzáférést biztosító ingatlan tulajdonjogáról, vagy ha az igénylő nem a megjelölt ingatlan tulajdonosa, a tulajdonos hozzájáruló nyilatkozata e) az előfizetni kívánt szolgáltatás(ok) megjelölése, f) a szolgáltatás megkezdésének, illetve a csatlakozás kiépítésének a határideje, g) a szerződés időtartama, h) a szolgáltatásra irányuló díjak és egyéb kapcsolódó díjak, költségek mértéke, a díjfizetés módja, határideje, természetes személy esetén banki utalással történő fizetésnél a bankszámla száma, csoportos banki díjbeszedés esetén a folyószámla száma beszedési megbízásnál a bankszámla száma, i) az előfizető hozzájárulása 9.1. pont szerinti adatainak kezeléséhez, j) az ÁSZF-től való eltérések, egyéb feltételek és megállapodások, k) az előfizetési szerződéskötés helye és időpontja, az előfizető vagy szerződéskötésre feljogosított képviselőjének aláírása 9.2. A Szolgáltató az Előfizető által szolgáltatott adatok valódiságának ellenőrzése céljából az alábbi eredeti dokumentumok vagy azok hiteles másolatának bemutatását (meghatalmazás, ingatlan tulajdonosi nyilatkozat esetén átadását) kérheti: a) Cégjegyzékben nyilvántartott szervezetek (korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság, betéti társaság, közkereseti társaság, közös vállalat, szövetkezet, közhasznú társaság, egyesülés, egyéni cég, oktatói munkaközösség, vízgazdálkodási társulat ) esetében: - 30 napon belüli és hatályos adatokat tartalmazó cégbírósági bejegyzés, vagy cégkivonat, vagy cégmásolat, amennyiben még nincs bejegyezve a Cégbíróság által érkeztetett bejegyzési kérelem teljes példánya, (melyeknél hiteles iratnak minősül a Cégbíróság vagy IRM Cégszolgálat által papíralapon kibocsátott irat fizikai átadása, vagy az iratot tartalmazó elektronikus akta elektronikus úton való megküldése a Szolgáltató által megjelölt címre), - aláírási címpéldány (közjegyző által hitelesített), vagy aláírás minta (ügyvéd által ellenjegyzett) - a képviseletre jogosult személy azonosító okmánya,
BEST EUROPE Kft. Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz
BEST EUROPE Kft. Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Készült: 2007. május 01. Módosítva: 2010. március 08. Általános Szerződési Feltételek 2 szolgáltató cégszerű aláírása
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
KÖZCÉLÚ INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA VONATKOZÓ Módosítva a 2003. C. törvény 131. -ában foglaltak szerint 1.oldal Szolgáltató: TolnaAirNet Bt. 6430 Bácsalmás, Korona u. 2. Tel.: 06 / 30-365 93 14 és 06-40/200-842
Microsemic Számítástechnikai Hírközlési és Műsorszolgáltató Kft.
Microsemic Számítástechnikai Hírközlési és Műsorszolgáltató Kft. a tagja Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz, helyhez kötött (Internet alapú) telefon szolgáltatáshoz Csobánka
Szentgotthárd Városi Televízió és Kábelüzemeltetı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság
Szentgotthárd Városi Televízió és Kábelüzemeltetı Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság szolgáltató a tagja Általános Szerzıdési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Szentgotthárd, Magyarlak,
Ábrahám-sat BT szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek vezetékes műsorjel-elosztási szolgáltatáshoz
Ábrahám-sat BT szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek vezetékes műsorjel-elosztási szolgáltatáshoz Ábrahámhegy, Hegyesd, Balatonederics, Balatonrendes,Bazsi,Uzsa,Révfülöp települések területén
A RubiCom Zrt. a jelen Általános Szerződési Feltételek alapján az alábbiakban meghatározott VOIP alapú távbeszélő szolgáltatásokat nyújtja
meghatározása A a jelen Általános Szerződési Feltételek alapján az alábbiakban meghatározott VOIP alapú távbeszélő szolgáltatásokat nyújtja SZJ: 64.20.11.0. SZJ: 64.20.12.1. SZJ: 64.20.12.2 Nyilvános helyi
Duna-Táv Kft szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz
Duna-Táv Kft szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2010. július 1. Utolsó módosítás kelte: 2010. május 3. Készült: 2006. november
Duna-Táv Kft szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz
Duna-Táv Kft szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2009. június 1. Utolsó módosítás kelte: 2009. május 1. Készült: 2006. november
CSOKI-NET Kft szolgáltató
CSOKI-NET Kft szolgáltató Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Mezőhegyes,Végegyháza,Árpádtelep, Csanádpalota Települések területén Hatályba lépés kelte: 2010 07 22 Utolsó
AP-COM Kft. Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz. Pest megye területén
AP-COM Kft. szolgáltató Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Pest megye területén Hatályba lépés kelte: 2011. szeptember 29. Utolsó módosítás kelte: 2011. február 24. Készült:
Microsemic Számítástechnikai Hírközlési és Műsorszolgáltató Kft.
Microsemic Számítástechnikai Hírközlési és Műsorszolgáltató Kft. a tagja Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Csobánka község területén Hatályba lépés kelte: 2006.09.01.
ORITEL KFT. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz
ORITEL KFT. szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2011. 08. 01. 2/65 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...2 1. A szolgáltató neve,
SERPA Kft. Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz
SERPA Kft Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Somogyjád község területén Hatályba lépés kelte: 2011. december 1. Groholy András ügyvezető 2/71 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...
Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz. Budapest Szigetszentmiklós települések területén
NET-TV Kábeltelevízió Kft. szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Budapest Szigetszentmiklós települések területén Utolsó módosítás kelte: 2010. 10. 25.
Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz. Hajós város belterületén
Hajósszolg Kft. Hajós Rákóczi u. 12. a tagja Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Hajós város belterületén Hatálybalépés kelte: 2010.01.01 Utolsó módosítás kelte: 2009.11.30
SUPRA Kábeltelevíziós Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz
002 / 2009 SUPRA Kábeltelevíziós Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2009. július 1. szolgáltató cégszerű aláírása
Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek Szélmalom Kábeltévé Zrt. a tagja Szeged-Kiskundorozsma, 2008. július 20. 2/74 TARTALOMJEGYZÉK 1. A szolgáltató neve, címe... 4 2. Szolgáltató hibabejelentő és Ügyfélszolgálatának
Általános Szerződési Feltételek. Hajdúsámson. szolgáltató. Internet hozzáférési szolgáltatáshoz. település területén
SZITI L Kft Internet Szolgáltatás 1/63. old utolsó módosítás: 2007.07.01. SZITI L Kft. 4028 Debrecen, Kurucz u. 37. szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek Internet hozzáférési szolgáltatáshoz
ICE DSL Távközlési Korlátolt Felelősségű Társaság. Általános Szerződési Feltételek Internet Protokoll alapú szolgáltatásokhoz
ICE DSL Távközlési Korlátolt Felelősségű Társaság Általános Szerződési Feltételek Internet Protokoll alapú szolgáltatásokhoz Készítés dátuma: 2006. október 18. Utolsó módosítás dátuma: 2007. január 1.
Klapka Lakásszövetkezet szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz. Komárom település területén
Klapka Lakásszövetkezet szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz Komárom település területén Hatályba lépés kelte: 2012 02 01... szolgáltató cégszerű aláírása
ORITEL KFT. szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2009. 09.01. 2/2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...2 1. A szolgáltató neve, címe...4
Általános Szerződési Feltételek adathálózati Internet szolgáltatásra
Készült:2011.11.02. Utolsó módosítás:2012.05.31. 1. oldal, összesen:79 Általános Szerződési Feltételek adathálózati Internet szolgáltatásra Név:Novi-Com KFT. A Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség
Szentgotthárd Városi Televízió És Kábelüzemeltető Kht.
Szentgotthárd Városi Televízió És Kábelüzemeltető Kht. szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2007. szeptember 01. Utolsó módosítás
AXIAN Szolgáltató Kereskedelmi és Szaktanácsadó Kft. Általános Szerződési Feltételek. Jenő, Kőszárhegy, Moha, Székesfehérvár
AXIAN Szolgáltató Kereskedelmi és Szaktanácsadó Kft. szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek Internet elérési szolgáltatáshoz Jenő, Kőszárhegy, Moha, Székesfehérvár települések területén Készült:
Általános Szerződési Feltételek
szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz Berente, Boldva, Edelény, Hangács, Nyomár, Ziliz települések területén Hatályba lépés kelte: 2011.07.27-tól Utolsó módosítás
Vodafone Magyarország Zrt. POSTAFON ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA
Vodafone Magyarország Zrt. POSTAFON ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2013. november 1. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket a Postafon Általános Szerződési Feltételek változásairól. I.
Duna-Táv Kft szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz
Duna-Táv Kft szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2011. július 1. Utolsó módosítás kelte: 2011. május 27. Készült: 2006. november
Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz
ELEKTRONET Zrt. a tagja Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Ibrány, Buj, Tiszabercel, Paszab, Mátészalka, Jármi, Papos, Nyírmeggyes, Nagydobos, Vásárosnamény, Jánd, Csenger,
Ábrahámsat-BT szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz
Ábrahámsat-BT szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Ábrahámhegy,Révfülöp,Hegyesd,Kékkút,Salföld,Balatonrendes,Tapolca Uzsa,Balatonederics Hatályba lépés
ISIS-COM Szolgáltató Kereskedelmi Kft.
ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTÁSOK MEGHATÁROZÁSA A szolgáltatás a helyhez kötött, és a nem helyhez kötött telefonszolgáltatást jelenti, amelyek segítségével az Előfizetők az előfizetői végponton keresztül telefonszolgáltatást
Általános Szerződési Feltételek
szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz Berente, Boldva, Edelény, Hangács, Nyomár, Ziliz települések területén Hatályba lépés kelte: 2011.05.16-tól Utolsó módosítás
GPINET KFT. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz
GPINET KFT. szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz GENCSAPÁTI, GYÖNGYÖSFALU, LUKÁCSHÁZA, PERENYE, NÁRAI, települések területén. Gerencsér Antal ügyvezető
Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek Internet hozzáférés, -ellátás szolgáltatás igénybevételére AKTV Algyői Kábeltelevízió Üzemeltető Kft. a tagja Algyő, 2009. november 1. 2/63 TARTALOMJEGYZÉK 1. A szolgáltató
Klapka Lakásszövetkezet szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz
Általános Szerződési Feltételek 1/ Klapka Lakásszövetkezet szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Komárom város területén Hatályba lépés kelte: 2010. 08.
Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz
KalocsaKOM KFT KALOCSA Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2008. május 1. Utolsó módosítás kelte: 2008. április 30. Készült: 2007. november 9. szolgáltató
Általános Szerződési Feltételek adathálózati Internet szolgáltatásra
Készült:2011.11.02. Utolsó módosítás:2014.08.07. 1. oldal, összesen:81 Általános Szerződési Feltételek adathálózati Internet szolgáltatásra Név:Novi-Com KFT. 2030 Érd, Berzsenyi Dániel út 17. Adószám:
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
4028 Debrecen, Nyíl u. 134 Telefon/ fax: 52/541-241 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Készítés dátuma: 2006 decemder 01. Utolsó módosítás kelte: 2015 december 15. Hatályba lépés kelte: 2016 januar 1. HB
K I V O N A T ÁSZF: ...
K I V O N A T a NetKábel Kft hírközlési szolgáltató 2017.01.01. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési
BÁCSKÁBEL Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz
BÁCSKÁBEL Kft. szolgáltató Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz Pirtó, Balotaszállás, Harkakötöny, Bácsborsód, Bácsbokod, Imrehegy, Rém, Szeremle, Gara, Bócsa, Madaras, Katymár,
4-Com Távközlési Szolgáltató Kft.
4-Com Távközlési Szolgáltató Kft. a Magyar Kábeltelevíziós Szövetség tagja Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz Mosonmagyaróvár Hanságliget,Albertkázmérpuszta,Várbalog,Mosonszolnok,Újrónafő,
Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz
KalocsaKOM KFT KALOCSA Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2008.12.11. Utolsó módosítás kelte: 2009.08.18. Készült: 2007. november 9. szolgáltató
MorseCom Hírközlési-Tervező és Informatikai Bt.
MorseCom Hírközlési-Tervező és Informatikai Bt. a tagja Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Készült: 2005.06. hó Hatályba lépés kelte: 2005. 07.10 Módosítás kelte: 2006.
KalocsaKOM Korlátolt Felelősségű Társaság
KalocsaKOM Korlátolt Felelősségű Társaság internet-hozzáférési szolgáltatás nyújtására vonatkozó Általános Szerződési Feltételei Hatályba lépés kelte: 2011.12.01. Utolsó módosítás kelte: 2011.11.25. Szolgáltató
Általános Szerződési Feltételek
Bicomix Kft Szolgáltató Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2012.01.01 szolgáltató cégszerű aláírása Általános Szerződési Feltételek 2 Hatályba lépés
JUROP TELEKOM TELEKOMMUNIKÁCIÓS KFT.
JUROP TELEKOM TELEKOMMUNIKÁCIÓS KFT. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK INTERNET ELÉRÉSI SZOLGÁLTATÁSHOZ SZOLGÁLTATÁSI TERÜLET CSOLNOK DOROG ESZTERGOM ESZTERGOM-KERTVÁROS KESZTÖLC LEÁNYVÁR NYERGESÚJFALU PILISCSÉV
Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz
K I V O N A T SZŰCS IMRE EV. hírközlési szolgáltató 2017.01.01. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési
Bácskábel Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz
Fájlnév: Utolsó módosítás: 2010. 09.23. Hatálybalépés időpontja: 2010.11.01 Bácskábel Kft. szolgáltató Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Pirtó, Balotaszállás, Harkakötöny,
MOBILLAN-SAT Informatikai Szolgáltató és Kereskedelmi KFT
Informatikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 8943 Bocfölde, Berek u. 25. Tel:06-70/613-5539 E-mail:info@mobillan.hu Web: www.mobillan.hu MOBILLAN-SAT Informatikai Szolgáltató és Kereskedelmi KFT Általános
Általános Szerződési Feltételek
Bicomix Kft Szolgáltató Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2013.09.01 szolgáltató cégszerű aláírása Általános Szerződési Feltételek 2 Hatályba lépés
Kábelsat-2000 Kft szolgáltató
Kábelsat-2000 Kft szolgáltató a tagja Általános Szerzıdési Feltételek vezetékes mősorjel-elosztási szolgáltatáshoz Csákvár, Gánt, Csókakı, Magyaralmás, Polgárdi, Székesfehérvár-Kisfalud települések területén
Tisztelt Ügyfeleink!
Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy az NMHH CM/6839-1/2013 végzése alapján ÁSZF módosítást hajtunk végre, aminek hatályba lépése 2013-05-01. Az ÁSZF-ben lévő módosítások a következő pontokat
BROADBAND MEDIA HUNGARY Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz
BROADBAND MEDIA HUNGARY Távközlési Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Utolsó módosítás kelte: 2011. aug. 15. Hatálybalépés időpontja:
ZOLNETWORK Kft. Heves megye, és Jász-Nagykun-Szolnok megye közigazgatási területén.
ZOLNETWORK Kft. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz Heves megye, és Jász-Nagykun-Szolnok megye közigazgatási területén. települések területén Hatályba lépés kelte: 2015.09.01.
ASZF Kivonat. Kábel 2 Szolgáltató Bt. szolgáltató. tagja. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz
ASZF Kivonat Kábel 2 Szolgáltató Bt. szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz A K A S Z T Ó település területén Hatályba lépés kelte: 2014.08.15. Utolsó módosítás
Vodafone Magyarország Zrt. ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA
Vodafone Magyarország Zrt. ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2014. november 1. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket az Üzleti Általános Szerződési Feltételek változásairól. I. Az
EuroCable Magyarország Kábeltelevíziós, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság. szolgáltató. Mezőszentgyörgy
EuroCable Magyarország Kábeltelevíziós, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság szolgáltató Általános Szerződési Feltételek helyhez kötött telefon szolgáltatásra Tiszavasvári Szorgalmatos
KalocsaKOM Korlátolt Felelősségű Társaság
KalocsaKOM Korlátolt Felelősségű Társaság internet-hozzáférési szolgáltatás nyújtására vonatkozó Általános Szerződési Feltételei Hatályba lépés kelte: 2012.06.01. Utolsó módosítás kelte: 2012.05.25. Szolgáltató
Naracom Informatikai Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz
1 Naracom Informatikai Kft. szolgáltató [ a tagja ] Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz a Magyar Köztársaság területén Utolsó módosítás kelte: 2011.10.30. Hatályba lépés időpontja:
SZŰCS IMRE EV. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek Internet elérési szolgáltatáshoz
SZŰCS IMRE EV. szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek Internet elérési szolgáltatáshoz MEZŐBERÉNY, KÖRÖSTARCSA területén Hatályba lépés kelte: 2015.09.01 Utolsó módosítás kelte: 2015.08.01.
KábelszatNet-2002. Műsorelosztó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
KábelszatNet-2002. Műsorelosztó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság a tagja Internet hozzáférési szolgáltatás nyújtására vonatkozó Általános Szerződési Feltételei Pápa, Devecser, Zirc, Nagyesztergár,
BorsodWeb Internetszolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz
K I V O N A T a BorsodWeb Kft. hírközlési szolgáltató 2018.01.03. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési
RubiCom Zártkörűen Működő Részvénytársaság
RubiCom Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1144 Budapest, Rátót utca 18-20. Általános Szerződési Feltételek helyhez kötött távbeszélő szolgáltatásra érvényes Szentes, Maklár, Nagytálya településeken (TvNetWork
Egyedi előfizetői szerződés az Internet IP előfizetői szolgáltatás igénybevételére
2. sz. függelék 2. sz. melléklet az Internet IP előfizetői szolgáltatás igénybevételére 1. A szolgáltató adatai 1.1. A szolgáltató neve, címe Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
WIFISECURITY KFT. WIFISECURITY KFT. Általános Szerződési Feltételek Internet Hírközlési Szolgáltatáshoz
. Általános Szerződési Feltételek... szolgáltató Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Borsod Abaúj Zemplén Megye, Szabolcs-Szatmár Bereg Megye és Hajdú Bihar Megye területén
I.) Az Előfizetői Szerződés Felek általi, közös megegyezéssel történő módosítása:
Tisztelt Flotta Ügyfelünk! I. Alaptarifa módosítás 1. Ezúton értesítjük a flotta tarifacsomaggal rendelkező Előfizetőket, hogy kezdeményezzük a Üzleti Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF)
Az előfizetői szolgáltatások vállalt minőségi célértékei
3. sz. melléklet: A szolgáltatás minőségi mutatói Az előfizetői szolgáltatások vállalt minőségi célértékei Hálózati szolgáltatásminőségi követelmények célértékei Minőségi mutató megnevezése Célérték 1./A
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
a tagja ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁSOKHOZ Hatályos: 2015. január 1-től Utolsó módosítás: 2014. november 27. Készült: 2010. július 21. TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS
NETFONE TELECOM TÁVKÖZLÉSI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁSOK IGÉNYBEVÉTELÉRE
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁSOK IGÉNYBEVÉTELÉRE I/B SZÁMÚ MELLÉKLET VEZETÉKES TELEFON SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ KÜLÖN RENDELKEZÉSEK ÜZLETI ELŐFIZETŐK RÉSZÉRE Tartalomjegyzék
Általános Szerződési Feltételek
Bicomix Kft Szolgáltató Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2011.01.01 Utolsó módosítás kelte: 2011.01.01 Készült: 2010.12.15 szolgáltató cégszerű
Kitöltési útmutató HOME ZONE TÍPUSÚ TELEFONSZOLGÁLTATÁS KÉRDŐÍVEIHEZ (2013) 2014. július
Kitöltési útmutató HOME ZONE TÍPUSÚ TELEFONSZOLGÁLTATÁS KÉRDŐÍVEIHEZ (2013) 2014. július Változások a 2013-as HomeZone kérdőívhez képest: A korábban külön dokumentumként szereplő Nyilatkozat rész külön
SEMIRAMIS IRODAHÁZ KFT. Általános Szerződési Feltételek
SEMIRAMIS IRODAHÁZ KFT. Általános Szerződési Feltételek vezetékes műsorjel-elosztási szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2006. szeptember 1. Készült: 2006.07.25. 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK.....2
Általános Szerződési Feltételek
Bicomix Kft Szolgáltató Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2015. 09.01 Utolsó módosítás kelte: 2015.07.30. Készült: 2015.07.30 szolgáltató cégszerű
Vodafone Magyarország Zrt. ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA
Vodafone Magyarország Zrt. ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2013. november 1. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket az Üzleti Általános Szerződési Feltételek változásairól. I. Üzleti
inet SHIFT Informatikai és Szabadidő Szolgáltató Betéti Társaság internet elérési szolgáltatáshoz ÜGYFÉLSZOLGÁLAT ELÉRHETŐSÉGE:
inet SHIFT Informatikai és Szabadidő Szolgáltató Betéti Társaság ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK internet elérési szolgáltatáshoz ÜGYFÉLSZOLGÁLAT ELÉRHETŐSÉGE: Telefon: (30) 573-3687 E-mail: ugyfelszolgalat@is.hu
Közlemény. Hívott szám Szolgáltatás Induló állapot Hívások díja
Közlemény A VODAFONE MAGYARORSZÁG ZRT. értesíti Tisztelt Előfizetőit, hogy 2013. március 17-i hatállyal a Lakossági Általános Szerződési Feltételek valamint az Üzleti Általános Szerződési Feltételek, továbbá
TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz
K I V O N A T a TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. hírközlési szolgáltató 2018.01.01. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből
ZOLCOMP NETWORK KFT.
ZOLCOMP NETWORK KFT. szolgáltató Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz Debrecen település területén és környékén Hatályba lépés kelte: 2015.09.01. Utolsó módosítás kelte: 2015.08.20.
LH COM KFT. Általános Szerződési Feltételek Internet Hozzáférési Szolgáltatás biztosításához
LH COM KFT. Általános Szerződési Feltételek Internet Hozzáférési Szolgáltatás biztosításához Utolsó módosítás: 2014. július 20. Hatálybalépés ideje: 2014. szeptember 1. 1 1.TARTALOMJEGYZÉK 1. A szolgáltató
1.3. A szolgáltató hibabejelentőjének valamennyi elérhetőségei (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség, nyitvatartási idő)
K I V O N A T a Nánáskábel Szolgáltató Kft. hírközlési szolgáltató 2015.12.04. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatásra vonatkozó Általános
Microsemic Számítástechnikai Hírközlési és Műsorszolgáltató Kft.
Microsemic Számítástechnikai Hírközlési és Műsorszolgáltató Kft. a tagja Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz, helyhez kötött (Internet alapú) telefon szolgáltatáshoz Csobánka
ISIS-COM Szolgáltató Kereskedelmi Kft.
A SZOLGÁLTATÁS MINŐSÉGI MUTATÓI, CÉLÉRTÉKEI Minőségi mutatók neve, meghatározása, értelmezése 1. Új hozzáférési létesítési idő A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek a vizsgálati tervben meghatározott
Szolgáltatások minőségi mutatói - lakossági. Tartalom. 3. sz. melléklet
3. sz. melléklet Szolgáltatások minőségi mutatói - lakossági Tartalom 1.1 GTS Ethernet Line... 3 1.2 GTS Ethernet VPN... 3 1.3 GTS Media Line... 3 1.4 GTS Internet Access (Bérelt vonali Internet)... 3
Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz
Progádor Nonprofit Kft szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz Gádoros település területén Hatályba lépés kelte: 2015.12.01. Utolsó módosítás kelte: 2015.10.26
1./1. melléklet Szolgáltatási csomagok Dusnok
1./1. melléklet Szolgáltatási csomagok Dusnok 2011.03.05. Egyéni előfizetők részére: A csomagok igénybevételéhez a Szolgáltatótól bérelt Motorola Docsis kábelmodem szükséges. 1. START Light szolgáltatási
Nádasdy Lakásszövetkezet
Nádasdy Lakásszövetkezet szolgáltató tagja Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz Sárvár város részterületén Hatályba lépés kelte: 2014.12.01. Készült: 2014.11.10. szolgáltató
Tamasinet Szolgáltató, és Gyártó Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz
Tamasinet Szolgáltató, és Gyártó Kft. szolgáltató Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz Tamási település területén Hatályba lépés kelte: 2015.092016.01.01 Utolsó módosítás kelte:
Hajdúnánási Ruhaipari Kereskedelmi és Szolgáltató KFT.
HKTV-INT-18 Hajdúnánási Ruhaipari Kereskedelmi és Szolgáltató KFT. szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2014-07-01 Utolsó módosítás
INTERNET!SZOLGÁLTATÁS! Műszaki!Feltételek!!!!!!! Érvényes!2014.!08.!10től!visszavonásig! ÁSZF!4.!sz.!melléklet!
INTERNETSZOLGÁLTATÁS MűszakiFeltételek Érvényes2014.08.10tőlvisszavonásig ÁSZF4.sz.melléklet OpennetworksKft.ÁSZF 2014.augusztus1. oldal1 ASZOLGÁLTATÁSMEGHATÁROZÁSA InternethozzáférésAszolgáltatás: olyan
Általános Szerződési Feltételek
Bicomix Kft Szolgáltató Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2016.07.01 szolgáltató cégszerű aláírása Általános Szerződési Feltételek 2 Hatályba lépés
Általános Szerződési Feltételek
ELEKTRONET Zrt. a tagja Általános Szerződési Feltételek helyhez kötött telefon szolgáltatásra Buj, Csenger, Ibrány, Jánd, Jármi, Mátészalka, Máriapócs, Nagyecsed, Nagydobos, Nyírcsaholy, Nyírmeggyes, Ópályi,
Általános Szerződési Feltételek
Bicomix Kft Szolgáltató Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2015. 09.01.. szolgáltató cégszerű aláírása Általános Szerződési Feltételek 2 Hatályba
EuroCable Magyarország Kábeltelevíziós, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság szolgáltató
EuroCable Magyarország Kábeltelevíziós, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság szolgáltató Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz Tiszavasvári Szorgalmatos
PR-TELECOM Zrt. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz
PR-TELECOM Zrt. szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz a Magyar Köztársaság területén Utolsó módosítás kelte: 2011.11.29. Hatálybalépés időpontja: 2012.01.01.
Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz
ÉszakNet Kft. Szolgáltató Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2013.12.01. Készült: 2013.10.14. szolgáltató cégszerű aláírása TARTALOMJEGYZÉK 1. Általános
A szolgáltatás minőségi mutatói
A szolgáltatás minőségi mutatói 5/1 Az Internet szolgáltatásnak a megfelelő, valamint a nem elfogadható szintjét meghatározó számszerű követelmények a 229/2008. kormányrendelet szerint Kábelmodemes hozzáférés:
Hajdúnánási Ruhaipari Kereskedelmi és Szolgáltató KFT.
HKTV-INT-19 Hajdúnánási Ruhaipari Kereskedelmi és Szolgáltató KFT. szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek Internet-hozzáférési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2015-01-01 Utolsó módosítás
BÁCSKÁBEL Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek helyhez kötött telefon szolgáltatáshoz
BÁCSKÁBEL Kft. szolgáltató Általános Szerződési Feltételek helyhez kötött telefon szolgáltatáshoz Bácsbokod, Bácsborsód, Csávoly, Gara, Katymár, Madaras, Mátételke, Rém, Szeremle, Tataháza települések
TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató
K I V O N A T a TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. hírközlési szolgáltató 2018.01.01. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatásra
TARR ÉPÍTŐ SZOLGÁLTATÓ és KERESKEDELMI KFT.
TARR ÉPÍTŐ SZOLGÁLTATÓ és KERESKEDELMI KFT. a tagja Általános Szerződési Feltételek Helyhez kötött telefon szolgáltatáshoz Utolsó módosítás kelte: 2011.04.29 szolgáltató cégszerű aláírása 2 TARTALOMJEGYZÉK
a.) Internet-hozzáférési szolgáltatás, tartalom-meghatározás és előfizetési díj:
MEZEI-VILL Villamosipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 41 Berettyóújfalu, Puskin u. 12. Tel.: 6-54/5-4 Fax: 6-54/5-382 Mobil: 6-3/9587-416 mezeijo@externet.hu Tisztelt Előfizetőink! Ezúton értesítjük