Kihirdetve: december 19. Kifüggesztve: december január 3. Dr. Kelemen Henrietta jegyző

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kihirdetve: 2013. december 19. Kifüggesztve: 2013. december 19-2014. január 3. Dr. Kelemen Henrietta jegyző"

Átírás

1 1 Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 35/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete Kunszentmiklós város közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól Kihirdetve: december 19. Kifüggesztve: december január 3. Dr. Kelemen Henrietta jegyző

2 2 Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 35/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete Kunszentmiklós város közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól Kunszentmiklós Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 51. (5) bekezdésében, 143. (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 3.) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 5/2012.(II.16.) önkormányzati rendeletben biztosított véleményezési jogkörében eljáró a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság véleményének kikérésével a következőket rendeli el: I. FEJEZET Általános rendelkezések 1. A rendelet célja 1. Kunszentmiklós város közigazgatási területén új közterületet elnevezni, új házszámot megállapítani, a korábban megállapított közterületet és házszámot megváltoztatni csak e rendelet szabályai szerint lehet. 2. Értelmező rendelkezések 2. E rendelet alkalmazásában: 1. Közterület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti közterület. 2. Közterületnév: a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló kormányrendelet szerinti közterületnév. 3. Házszám: olyan számmal, számmal és betűvel meghatározott azonosító jel, amely az ingatlan-nyilvántartásban helyrajzi számmal jelölt ingatlanhoz tartozik, és amely az ingatlan térbeli beazonosítását szolgálja. II. FEJEZET A KÖZTERÜLET ELNEVEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK 1.A közterület-elnevezés általános szabályai (1) A közterületnév előtagból és a közterület jellegére utaló utótagból áll. 3. (2) A közterületnév előtagjának megállapításakor kerülni kell:

3 3 a) a névismétlődéseket; b) a névhalmozódásokat; c) az idegen vagy nehezen kiejthető és a csak dátumból álló elnevezéseket. (3) Betűszókkal, betűcsoportokkal, számjegyekkel közterületnév előtagja nem állapítható meg. 4. (1) Minden az ingatlan-nyilvántartásban közterületként nyilvántartott önálló ingatlant el kell nevezni. A mezőgazdasági célú és a lakónépességet nem érintő dűlőutakat nem szükséges elnevezni. (2) Új közterület nevét közterületként való lejegyzését követően 60 napon belül meg kell állapítani. (3) Meglévő utca nevét az új elnevezéseknél nem szabad felhasználni, kivéve, ha az utca korábbi nevének visszaállítása történik. (4) Ha egy közterület a településrendezés, beépítés következtében két vagy több részre tagozódik, egységes közterületként megszűnik, az elkülönült közterület rész(ek)nek az elkülönüléstől számított 60 napon belül más nevet kell adni. (5) A közterület természetes folytatásaként később kialakuló új szakasz (meghosszabbítás) külön elnevezési eljárás nélkül a már elnevezett közterület nevét veszi fel. 5. (1) A közterület nevének megállapítása, vagy megváltoztatása Kunszentmiklós Önkormányzat Képviselő- testületének hatáskörébe tartozik. (2) A közterületnév megállapítását vagy megváltoztatását kezdeményezheti: a) a polgármester, b) a Képviselő-testület bizottsága, c) a helyi önkormányzat képviselője, d) Kunszentmiklós város közigazgatási területén bejelentett lakcímmel rendelkező állampolgár, e) Kunszentmiklós város közigazgatási területén ingatlannal, székhellyel, telephellyel rendelkező jogi személy. (3) A javaslatokat a Képviselő-testület a városszépítő kérdésekkel foglalkozó Bizottsága véleményezi. (4) A közterületnév kiválasztásánál figyelemmel kell lenni a településrész, a szűkebb környék, a szomszédos közterületek, az érintett közterületen lévő intézmények, a város jellegére, szellemiségére, hagyományaira. (5) A közterület elnevezéskor előnyben kell részesíteni az irányjelölő, a helyhez kötődő neveket, a város hagyományaira utaló neveket.

4 4 (6) A jegyző a közterület-elnevezésről, a közterületnév változásról, személyről elnevezett közterületek esetében a személy életútjának rövid ismertetésével együtt a helyben szokásos módon tájékoztatást ad ki. (7) A jegyző házszámváltozás esetén az érintetteket értesíti. (8) A telek számozásáról a hiányzó és olvashatatlanná vált utca név és házszámtáblák évenkénti számbavételéről, ellenőrzéséről a polgármesteri hivatal gondoskodik. Személyről történő közterület elnevezés (1) Személyről közterületet elnevezni halála után legalább 5 év elmúltával lehet. 6. (2) A közterületnév előtagjaként a személyi családi és utónevét kell megállapítani, kivéve ha a névadó családi nevéről, vagy más általánosan elfogadott elnevezésről is közismert és személye ezáltal nem téveszthető össze. (1) Közterület-elnevezéssel emléket állítani olyan magyar személyiségnek lehet: 7. a) akinek tevékenysége a közjót, a nemzet szellemi, anyagi gyarapodását példaértékűen szolgálta és személye közmegbecsülést szerzett; b) aki a tudomány, a művelődés, a sport vagy a társadalmi élet egyéb területén kimagaslóan jelentőset tett vagy alkotott, és ezáltal személyének emléke megőrzésre méltó; c) aki a település életében, történetében kiemelkedő szerepe folytán jelentősen hozzájárult a település fejlődéséhez, hírnevének gyarapodásához. (2) Közterületet lehet elnevezni olyan külföldi személyiségről is, akinek életműve az emberiség egyetemes értékeit gyarapította és jelentős pozitív szerepet játszott hazánk, illetve Kunszentmiklós város életében. Közterület elnevezések védetté nyilvánítása 8. (1) Védettek a település gazdaság- és településtörténeti szempontból jelentős közterületnevei, amelyeket a rendelet 1. melléklete tartalmaz. (2) Védetté nyilvánítható az olyan, legalább 10 éves közterületnév, amely a) sokat őriz a település korabeli szellemi arculatából; b) közmegbecsülést szerzett történelmi személyiségnek állít emléket; c) településünk múltjának megbecsülését juttatja kifejezésre. (3) A védetté nyilvánításról a Képviselőtestület a városszépítő kérdésekkel foglalkozó Bizottsága véleményének kikérése után dönt.

5 5 (4) Amennyiben a védett nevű közterület megszűnik, a közterületnév fennmaradásáról (másutt történő alkalmazásáról) a megszűnéssel egyidejűleg kell gondoskodni. (5) A védetté nyilvánítást a 10. szerinti nyilvántartásban fel kell tüntetni. Közterületnevek változtatása 9. (1) A közterületnév megváltoztatására a közterület-elnevezés 3-7 és 8. (4) bekezdés szerinti szabályait kell alkalmazni. (2) Amennyiben a közterület megszűnik, a jegyző intézkedik a nem védett közterületnév nyilvántartásból való törlése iránt. A közterületnevek nyilvántartása 10. (1) A jegyző gondoskodik a földrajzi nevek nyilvántartásának vezetéséről, a nyilvántartások közzétételéről, illetve hozzáférhetőségéről. (2) A nyilvántartás tartalmazza: a) településrészenként a közterületnév elő- és utótagját valamint kódszámát, b) az elnevezés, a megszűnés vagy névváltozás jelölését, ismert időpontját, c) a korábbi elnevezés ismert adatait, d) a korábbi elnevezést megállapító Képviselőtestületi határozat számát, e) a védetté nyilvánítást és dátumát. A közterületek nevének jelölése 11. (1) A közterület nevét a Képviselőtestület által elfogadott minta szerint közterületnév-tábla jelöli. A közterületnév-tábla tartalmazza: a) a közterület-név elő- és utótagját; b) a házszámtartományt. (2) A jegyző köteles gondoskodni a közterületnév-tábla kihelyezéséről a Képviselőtestületi döntést követő 60 napon belül. A közterületnév-tábla karbantartásáról, cseréjéről és pótlásáról szükség szerint szintén a jegyző köteles gondoskodni. 12. (1) A közterületnév-táblát el kell helyezni a közterület kezdetén, végén, valamint minden betorkolló közterületnél mindkét oldalon. (2)A közterületnév-táblát az épületen, ennek hiányában kerítésen, vagy külön tartószerkezeten kell jól láthatóan elhelyezni.

6 6 (3) Az ingatlan tulajdonosa, kezelője, használója a közterületnév-tábla elhelyezését és az ezzel kapcsolatos munka elvégzését tűrni köteles. Az elhelyezéssel okozott esetleges kárért a kihelyezéssel megbízott felelősséggel tartozik. (4) Az épület tulajdonosa saját költségén köteles pótolni a hiányzó vagy az elavult házszámtáblát. 13. A megváltoztatott közterületnév táblát a tájékozódás zavartalansága érdekében az új elnevezést tartalmazó tábla kihelyezésétől számított fél évig eredeti helyén kell hagyni, és a névváltozást azon átlós áthúzással kell jelezni. Az épületek számozása 14. (1) A jegyző köteles gondoskodni a házszám megállapításáról, módosításáról. Az új épületek házszámát az építési engedély, telekalakítás esetén a szakhatósági állásfoglalás tartalmazza. (2) Minden önálló ingatlant (földrészletet), amelyen épületet, lakást, házat vagy egyéb célra szolgáló építményt létesítettek, számmal kell ellátni. (3) A házszám belterületen az épület közterületen belüli sorszáma, külterületen a dűlőutak melletti folyamatos sorszám. Azonos házszámmal több lakóépület nem jelölhető. (4) A belterületi épület házszámának megállapításakor a közterületen található beépítetlen, vagy olyan telek, amelyre építési engedélyt még nem adtak ki, beépítettnek tekintendő. 15. (1) A házszámozás 1-gyel kezdődik és a közterület utolsó épületig folyamatosan tart. (2) A főútvonalak melletti épületek házszámozása a településközponttól kezdődik. (3) A mellékútvonalak melletti épületek házszámozása a főútvonal felől kezdődik. (4) Utca és út melletti épületek házszámozása növekedési irányban jobb oldalon páratlan, baloldalon páros számokkal történik. A sor jellegű közterület házszámozása folyamatos. (5) A tér, park és hasonló jellegű közterületek melletti épületek házszámozása folyamatosan emelkedő számsorrendben, az óramutató járásával ellentétes irányban történik. (6) A több lépcsőházas épületeket lépcsőházanként kell házszámmal ellátni. (7) A már meglévő számozás után megosztott ingatlanon az épületek házszámát az újonnan kialakított telkek számának megfelelően betűs töréssel lehet jelölni. 16.

7 7 (1) A házszámot vagy a házszámot tartalmazó táblát (a továbbiakban együtt: házszámtábla) az épület használója, kezelője ennek hiányában tulajdonosa köteles kihelyezni az épületre az építési frontban levő épületek esetében annak homlokvonalán a talajtól számított 2,5 méterig úgy, hogy az utcáról jól olvasható és látható legyen. (2) Az építési fronttól 10 méter távolságon túl lévő épületek házszámtábláit a bejárati kapukra kell kifüggeszteni. (3) Építési telek esetében a házszámtáblát az utca felőli telekhatártól számított 2-5 méter között a földbe ásott fa, vas, beton vagy egyéb anyagból készült 2,5 méter magas tartóoszlopon kell elhelyezni úgy, hogy azt az esetlegesen felnövő növényzet ne takarhassa el. (4) Házszámváltozás esetén az új házszám elhelyezésére Az (1) bekezdésben foglalt előírásokat kell alkalmazni. III. FEJEZET Záró rendelkezések 17. (1) Ez a rendelet január 1. napján lép hatályba. (2) Hatályát veszti Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 18/2004. (VII. 1.) önkormányzati rendelete Kunszentmiklós város közterületeinek elnevezése megállapításáról, változtatásáról, jelöléséről valamint az utcanév- és házszámtáblákról. Bődi Szabolcs polgármester dr. Kelemen Henrietta jegyző

8 8 1. melléklet Alkotmány u. Apaji u. Apostol Pál u. Árpád u. Attila u. Baksay Sándor u. Balog József u. Bankós Károly u. Baross u. Damjanich János u. Gál Sándor u. Gőzmalom u. Hevesi köz Hunyadi János u. Kálvin tér Kossuth Lajos u. Kun u. László Károly u. Mészöly Pál u. Pék u. Rákóczi Ferenc u. Szippankó u. Széchényi Ferenc u. Szélmalom u. Téglagyár u. Vasút u. Vásártér u. Virágh Gedeon u. Zrínyi Miklós u.

Értelmező rendelkezések. Utca elnevezésének általános szabályai

Értelmező rendelkezések. Utca elnevezésének általános szabályai Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013.(XI.04.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Albertirsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2014.(XI.30.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2014.(XI.30.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2014.(XI.30.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e a közterületek elnevezésének, az elnevezés megváltoztatásának, és a házszámozás szabályainak

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (XI. 4.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Jászkisér Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések

A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések Halásztelek Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2015.(III. 26.) önkormányzati rendelete a településrészek és közterületek elnevezésének, továbbá az ingatlanok házszámozásának szabályairól Halásztelek

Részletesebben

A rendelet célja 1. 1 2. 2. A közterület-elnevezés általános szabályai. (1) A közterületnév előtagból és a közterület jellegére utaló utótagból áll.

A rendelet célja 1. 1 2. 2. A közterület-elnevezés általános szabályai. (1) A közterületnév előtagból és a közterület jellegére utaló utótagból áll. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 18/1997.(VI.30.) Ör. sz. rendelete a közterület elnevezések megállapításáról változtatásáról, jelöléséről, valamint az emléktábla állítás rendjéről (Egységes

Részletesebben

a közterületek elnevezéséről, valamint az ingatlanok házszámozásáról I. Fejezet Általános rendelkezések II. Fejezet Értelmező rendelkezések

a közterületek elnevezéséről, valamint az ingatlanok házszámozásáról I. Fejezet Általános rendelkezések II. Fejezet Értelmező rendelkezések TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2009.(VIII. 27.) RENDELETE a közterületek elnevezéséről, valamint az ingatlanok házszámozásáról Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Az utcanév és városrésznév fogalma

Az utcanév és városrésznév fogalma 1 Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 26/2000 (IV.21) önkormányzati rendelete az utca- és városrésznevekről, valamint azok jelöléséről Módosította: 8/2007 (II.23) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (VII.22.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (VII.22.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (VII.22.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 22.-én a községi önkormányzat tanácstermében

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 225/2014. (VIII.27.) önkormányzati határozata. Napirend megállapítása

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 225/2014. (VIII.27.) önkormányzati határozata. Napirend megállapítása 225/2014. (VIII.27.) önkormányzati határozata Napirend megállapítása 1.) A közterületek elnevezése, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (XII. 10.) önkormányzati rendelete

Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (XII. 10.) önkormányzati rendelete Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, elnevezésük megváltoztatásának, valamint a házszám megállapításának rendjéről

Részletesebben

I. UTCA- ÉS TELEPÜLÉSRÉSZ NEVEK

I. UTCA- ÉS TELEPÜLÉSRÉSZ NEVEK PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 11/1991. (VI.4.) önkormányzati rendelete a településrész-nevekről, az utcanevekről és a házszámozásról 1 /egységes szerkezetben/ Pápa Város Önkormányzatának

Részletesebben

2. Általános rendelkezések

2. Általános rendelkezések Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának /2014. (.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, elnevezésük megváltoztatásának, valamint a házszám megállapításának, emléktábla elhelyezésének

Részletesebben

A rendelet hatálya. Az utcanév

A rendelet hatálya. Az utcanév Nagyhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/6. (III. 22.) önkormányzati rendelete a közterület név- és házszámozás megjelölésének szabályairól Nagyhegyes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A rendelet célja, hatálya. Értelmező rendelkezések. E rendelet alkalmazásában: Közterületek elnevezésének, megváltoztatásának általános szabályai

A rendelet célja, hatálya. Értelmező rendelkezések. E rendelet alkalmazásában: Közterületek elnevezésének, megváltoztatásának általános szabályai Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2014. (IX.12.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatásáról és a házszámok megállapításának egyes

Részletesebben

I. A rendelet hatálya, célja, fogalmai 1. Jelen rendelet hatálya Kiskunhalas város közigazgatási területére terjed ki.

I. A rendelet hatálya, célja, fogalmai 1. Jelen rendelet hatálya Kiskunhalas város közigazgatási területére terjed ki. 1 KISKUNHALAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 41/2003. (XII.23.) Ktr. sz. rendelete a közterületek nevének megállapításáról, a házszámozás, valamint a névtáblák és a házszámtáblák elhelyezésének rendjéről Kiskunhalas

Részletesebben

SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 11/2013. (VI. 6.) önkormányzati rendelete

SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 11/2013. (VI. 6.) önkormányzati rendelete SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 11/2013. (VI. 6.) önkormányzati rendelete a közterületnév és településrész-név megállapításáról, valamint a házak számozásáról, emléktáblák elhelyezésérıl

Részletesebben

T E R V E Z E T Előterjesztés a képviselő-testület 2016. február 12-i nyilvános ülésére.

T E R V E Z E T Előterjesztés a képviselő-testület 2016. február 12-i nyilvános ülésére. 1 T E R V E Z E T Előterjesztés a képviselő-testület 2016. február 12-i nyilvános ülésére. Tárgy: Temető utca átnevezése Bitter István utcára Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalta: Melléklet: Bazan

Részletesebben

Kalocsa Város Önkormányzata 24/1995. (VII.11.) ör. számú rendelete a közterület- és városrésznevek megállapításáról, valamint a házszámozásról

Kalocsa Város Önkormányzata 24/1995. (VII.11.) ör. számú rendelete a közterület- és városrésznevek megállapításáról, valamint a házszámozásról EGYSÉGES SZERKEZETBEN (a 26/1996. (VII.15.), a 10/2000. (V.2.), a 13/2002. (IX.27.), a 22/2006. (XII.29.), a 24/2011. (X.17.) és a 12/2012. (V.28.) ör. sz. rendeletekkel módosítva!) Kalocsa Város Önkormányzata

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 10/2013.(VI.28.) önkormányzati rendelete

KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 10/2013.(VI.28.) önkormányzati rendelete KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013.(VI.28.) önkormányzati rendelete A közterületnév és településrész-név megállapításának, valamint a házak számozásának, emléktáblák elhelyezésének

Részletesebben

I. A rendelet hatálya, célja, fogalmai. Jelen rendelet hatálya Baja város közigazgatási területére terjed ki.

I. A rendelet hatálya, célja, fogalmai. Jelen rendelet hatálya Baja város közigazgatási területére terjed ki. Baja Város Önkormányzatának 40/1999. (XI.5.) Ktr. sz. rendelete a városrész nevek, közterület nevek megállapításáról, a házszámozás, valamint a névtáblák és a házszámtáblák elhelyezésének rendjéről Baja

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2012. (VI. 29.) önkormányzati rendelete. Az önkormányzat vagyonáról

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2012. (VI. 29.) önkormányzati rendelete. Az önkormányzat vagyonáról Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2012. (VI. 29.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat vagyonáról Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

1. Általános rendelkezések 1.

1. Általános rendelkezések 1. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (V.29.) önkormányzati rendelete az útépítési érdekeltségi hozzájárulás megfizetésének rendjéről Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Pócsmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012. (II. 29. önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról

Pócsmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012. (II. 29. önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról Pócsmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012. (II. 29. önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról Pócsmegyer Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata. Képvisel -testülete. 27/2012. (XI. 30.) önkormányzati rendelete A MAGÁNSZEMÉLY KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL

Csanytelek Község Önkormányzata. Képvisel -testülete. 27/2012. (XI. 30.) önkormányzati rendelete A MAGÁNSZEMÉLY KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 27/2012. (XI. 30.) önkormányzati rendelete A MAGÁNSZEMÉLY KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 27/2012. (XI. 30.)

Részletesebben

Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014.(VIII.29.) önkormányzati rendelete a házszámozásról, a házszám, a helyrajzi szám

Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014.(VIII.29.) önkormányzati rendelete a házszámozásról, a házszám, a helyrajzi szám Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014.(VIII.29.) önkormányzati rendelete a házszámozásról, a házszám, a helyrajzi szám megjelölésének módjáról, valamint az utcaelnevezés szabályairól

Részletesebben

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 23-án megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

1.. Az önkormányzati rendeleti szabályozás célja

1.. Az önkormányzati rendeleti szabályozás célja BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 19/2009.XI.30.) rendelete 1, 2 A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS HULLADÉKKEZELÉSI HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL Balatonkeresztúr Község

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vargáné Fodor Rita megbízott

Részletesebben

Értelmez rendelkezések 2.

Értelmez rendelkezések 2. Harkány Város Önkormányzata Képvisel -testületének 11/2015. (IV.09.) számú rendelete egységes szerkezetben a 19/2015.(VI. 19.) számú módosítással a fizet parkolóhelyek m ködtetésér l Harkány Város Képvisel

Részletesebben

Hatásvizsgálati lap. I. Várható társadalmi hatások A javaslat nem von maga után társadalmi hatást.

Hatásvizsgálati lap. I. Várható társadalmi hatások A javaslat nem von maga után társadalmi hatást. Törvényességi ellenőrzésre bemutatva: Vártás József jegyző Készítette: Vártás József jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Edelény Város Önkormányzat 2011. december 14. napján tartandó rendes, nyílt képviselő-testület

Részletesebben

Szenna Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013.(XII.18.) rendelete. a települési hulladékgazdálkodásról

Szenna Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013.(XII.18.) rendelete. a települési hulladékgazdálkodásról Szenna Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013.(XII.18.) rendelete a települési hulladékgazdálkodásról Szenna Község Önkormányzat Képviselő - testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV.

Részletesebben

1. Általános rendelkezések, a rendelet hatálya

1. Általános rendelkezések, a rendelet hatálya Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (IV.4.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képvisel

Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képvisel 1 Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete az egyes szociális, valamint gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról Kihirdetve: 2013. december

Részletesebben

Város Polgármestere. ELŐTERJESZTÉS A közoktatási és kapcsolódó ingatlanhasználati szerződések felülvizsgálatáról

Város Polgármestere. ELŐTERJESZTÉS A közoktatási és kapcsolódó ingatlanhasználati szerződések felülvizsgálatáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A közoktatási és

Részletesebben

Tiszacsege Város Önkormányzatának a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló. 26/2013.(XII.21.) önkormányzati rendeletének

Tiszacsege Város Önkormányzatának a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló. 26/2013.(XII.21.) önkormányzati rendeletének Tiszacsege Város Önkormányzatának a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 26/2013.(XII.21.) önkormányzati rendeletének a 19/2014.(XII. 11.) önkormányzati rendelettel, valamint az 5/2016.(II.16.)

Részletesebben

2014. évi 3. szám 2014. január 31. TARTALOMJEGYZÉK

2014. évi 3. szám 2014. január 31. TARTALOMJEGYZÉK 2014. évi 3. szám 2014. január 31. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2014. (I. 31.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 11/2008. (II.

Részletesebben

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 12/2009. (III.19.) R E N D E L E T E. az önkormányzat tulajdonában lévő beépítetlen földterületek elidegenítéséről

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 12/2009. (III.19.) R E N D E L E T E. az önkormányzat tulajdonában lévő beépítetlen földterületek elidegenítéséről SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 12/2009. (III.19.) R E N D E L E T E az önkormányzat tulajdonában lévő beépítetlen földterületek elidegenítéséről Szerencs Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012. (II. 15.) számú önkormányzati rendelete A talajterhelési díjról. A Rendelet hatálya

Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012. (II. 15.) számú önkormányzati rendelete A talajterhelési díjról. A Rendelet hatálya Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012. (II. 15.) számú önkormányzati rendelete A talajterhelési díjról Kakucs község Önkormányzata Képviselő-testülete a környezetterhelési díjról szóló

Részletesebben

Iktató szám: 125/2014.

Iktató szám: 125/2014. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 125/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. június 05-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2014. augusztus 21-én megtartott nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2014. augusztus 21-én megtartott nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 102-10 /2014. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2014. augusztus 21-én megtartott nyílt ülésének Jegyzőkönyve 40/2014.(VIII.21.) határozata rendkívüli önkormányzati támogatási igény benyújtására

Részletesebben

108/2012. (VII. 27.) önkormányzati határozat. HVNOI Hevesi József Általános Tagiskola Hunyadi u. 24. szám alatti telephelyének átadása

108/2012. (VII. 27.) önkormányzati határozat. HVNOI Hevesi József Általános Tagiskola Hunyadi u. 24. szám alatti telephelyének átadása 108/2012. (VII. 27.) önkormányzati határozat HVNOI Hevesi József Általános Tagiskola Hunyadi u. 24. szám alatti telephelyének átadása Heves Város Önkormányzat Képviselő-testülete a HVNOI Hevesi József

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 21/2014.(VI.27.) önkormányzati rendelete az otthonteremtés helyi támogatásáról

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 21/2014.(VI.27.) önkormányzati rendelete az otthonteremtés helyi támogatásáról Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2014.(VI.27.) önkormányzati rendelete az otthonteremtés helyi támogatásáról Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testülete a településen felmerülő

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. március 2-i ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. március 2. A napirendet tárgyaló ülés típusa-2:

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. március 2-i ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. március 2. A napirendet tárgyaló ülés típusa-2: ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. március 2-i ülésére A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. március 2. A napirendet tárgyaló ülés: Képviselő-testület Előterjesztő: Kmetty Károly polgármester

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 45/1991. /XII.31./ Kgy. sz. rendelete a közterületek elnevezésének szabályairól (Egységes szerkezetben)

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 45/1991. /XII.31./ Kgy. sz. rendelete a közterületek elnevezésének szabályairól (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 45/1991. /XII.31./ Kgy. sz. rendelete a közterületek elnevezésének szabályairól (Egységes szerkezetben) A Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a közterületek és településrészek

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. március 31-én tartandó ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. március 31-én tartandó ülésére Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. március 31-én tartandó ülésére Tárgy: a város közterületeinek rendjéről és a közterület használatáról szóló önkormányzati

Részletesebben

Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2012. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a település rendjének szabályairól 1

Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2012. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a település rendjének szabályairól 1 Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2012. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a település rendjének szabályairól 1 Martonvásár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 1/2014.(I.15.)

Részletesebben

1. Általános rendelkezések, a közszolgáltató tagjai

1. Általános rendelkezések, a közszolgáltató tagjai Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (VIII..) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásának és igénybevételének szabályairól, valamint a közterület tisztán

Részletesebben

Röszke Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2013.(II.27.) számú önkormányzati rendelete a lakáscélú helyi támogatási formákról

Röszke Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2013.(II.27.) számú önkormányzati rendelete a lakáscélú helyi támogatási formákról Röszke Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2013.(II.27.) számú önkormányzati rendelete a lakáscélú helyi támogatási formákról A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény

Részletesebben

Ordacsehi Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 8/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete

Ordacsehi Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 8/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete Ordacsehi Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 8/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról, a településtisztaság biztosításáról Ordacsehi Községi Önkormányzat

Részletesebben

I. Általános rendelkezések

I. Általános rendelkezések Vác Város Önkormányzat 46/2012. (XI.23.) sz. rendelete a közterületek elnevezéséről, azok jelöléséről és a házszámozás rendjéről, valamint egyéb elnevezésekről Vác Város Képviselőtestülete (a továbbiakban:

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2015. (XI.27.) önkormányzati rendelete. a települési adóról

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2015. (XI.27.) önkormányzati rendelete. a települési adóról Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2015. (XI.27.) önkormányzati rendelete a települési adóról Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

A rendelet hatálya. Az önkormányzati vagyon

A rendelet hatálya. Az önkormányzati vagyon Pomáz Város Önkormányzata Képviselı-testületének 11/2012. (IV. 25.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testülete az

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Tóth Gábor polgármester, Dr. Balatoni Gyöngyi alpolgármester, Antal István Lászlóné, Balázs János képviselők

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Tóth Gábor polgármester, Dr. Balatoni Gyöngyi alpolgármester, Antal István Lászlóné, Balázs János képviselők J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal tárgyalójában 2014. október 02.-án megtartott képviselőtestületi ülésén. Jelen vannak: Tóth Gábor polgármester, Dr. Balatoni Gyöngyi alpolgármester,

Részletesebben

Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 41/2013. (XII.2.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról

Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 41/2013. (XII.2.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 41/2013. (XII.2.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/1994. (V. 1.) Kt. számú rendelete

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/1994. (V. 1.) Kt. számú rendelete Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/1994. (V. 1.) Kt. számú rendelete Az önkormányzat vagyonáról, az önkormányzati vagyonkezelés és hasznosítás szabályairól és a vagyonfenntartás-fejlesztés

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 43/2007. (XII. 14.) Ökt. rendelete

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 43/2007. (XII. 14.) Ökt. rendelete Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 43/2007. (XII. 14.) Ökt rendelete A KÖTELEZŐ HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉNEK SZABÁLYAIRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/2004. (IV.30.) rendelete. a közterületek használatáról és a közterületek rendjéről

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/2004. (IV.30.) rendelete. a közterületek használatáról és a közterületek rendjéről Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2004. (IV.30.) rendelete a közterületek használatáról és a közterületek rendjéről Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

Arló Nagyközség Önkormányzat képvisel -testületének 10/2004. (III.29.) rendelete

Arló Nagyközség Önkormányzat képvisel -testületének 10/2004. (III.29.) rendelete Arló Nagyközség Önkormányzat képvisel -testületének 10/2004. (III.29.) rendelete a köztisztaságról, a települési környezet fenntartásáról, valamint a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelez igénybevételér

Részletesebben

I. fejezet A rendelet hatálya

I. fejezet A rendelet hatálya Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 13/2012. (IV.26.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete az

Részletesebben

4. Szociális rászorultak részére adomány osztása, valamint karácsonyi támogatásról szóló rendelet módosítása és egységes szerkezetben való elfogadása

4. Szociális rászorultak részére adomány osztása, valamint karácsonyi támogatásról szóló rendelet módosítása és egységes szerkezetben való elfogadása KABA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 4183 Kaba, Szabadság tér 1. sz. : 54/523-100 Fax: 54/522-013 E-mail: polgarmester@kaba.hu A helyi önkormányzat érvényre juttatja a népfelség elvét, helyi közügyekben kifejezi

Részletesebben

Vasmegyer Község Önkormányzatának 16/2004. (XI.17.) rendelete

Vasmegyer Község Önkormányzatának 16/2004. (XI.17.) rendelete Vasmegyer Község Önkormányzatának 16/2004. (XI.17.) rendelete Az Önkormányzat fenntartásában mőködı, személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szolgáltatásainak igénybevételi rendjérıl és az

Részletesebben

Hajdúhadház Város Polgármesterétől

Hajdúhadház Város Polgármesterétől Hajdúhadház Város Polgármesterétől 4242. Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/384-103, Fax: 52/384-295 e-mail: titkarsag@hajduhadhaz.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Hajdúhadház Város Önkormányzatának 2014.

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 25. számú jegyzőkönyve (2013. OKTÓBER 22.) Rendeletek: 8/2013. 10/2013. (X. 25.) Ör. Határozatok: 151/2013. 157/2013. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 25. számú jegyzőkönyve (2013. OKTÓBER 22.) Rendeletek: 8/2013. 10/2013. (X. 25.) Ör. Határozatok: 151/2013. 157/2013. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 25. számú jegyzőkönyve (2013. OKTÓBER 22.) Rendeletek: 8/2013. 10/2013. (X. 25.) Ör. Határozatok: 151/2013. 157/2013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendelete a települési hulladékgazdálkodásról

Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendelete a települési hulladékgazdálkodásról Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendelete a települési hulladékgazdálkodásról Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékról

Részletesebben

KIVONAT. A Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 07-én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. A Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 07-én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvéből. KIVONAT A Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 07-én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület egyhangúan, 6 igen szavazattal, ellenszavazat

Részletesebben

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS RENDELETEINEK ÉS HATÁROZATAINAK TÁRA R E N D E L E T E K

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS RENDELETEINEK ÉS HATÁROZATAINAK TÁRA R E N D E L E T E K EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS RENDELETEINEK ÉS HATÁROZATAINAK TÁRA 2012. szeptember 27. 8. szám R E N D E L E T E K 46/2012. (IX.28.) önk. rendelet a reklámhordozók, és hirdetmények elhelyezésének, közzétételének

Részletesebben

KABA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 4183 Kaba, Szabadság tér 1. sz. : 54/523-100 Fax: 54/522-013 E-mail: polgarmester@kaba.

KABA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 4183 Kaba, Szabadság tér 1. sz. : 54/523-100 Fax: 54/522-013 E-mail: polgarmester@kaba. KABA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 4183 Kaba, Szabadság tér 1. sz. : 54/523-100 Fax: 54/522-013 E-mail: polgarmester@kaba.hu A helyi önkormányzat érvényre juttatja a népfelség elvét, helyi közügyekben kifejezi

Részletesebben

BODMÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2007.(IX.13.) Kt. számú rendelete A Helyi Építési Szabályzatról

BODMÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2007.(IX.13.) Kt. számú rendelete A Helyi Építési Szabályzatról 1 BODMÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2007.(IX.13.) Kt. számú rendelete A Helyi Építési Szabályzatról (egységes szerkezetben a 10/2011. (VIII.08.) önkormányzati rendelettel) Bodmér Község

Részletesebben

II. Fejezet Értelmező rendelkezések

II. Fejezet Értelmező rendelkezések SZEGHALOM VÁROS ÖNORMÁNYZATA ÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNE 7/202. (VI. 26.) önkormányzti renelete közterületek elnevezéséről, házszámozásról és ezek megjelölésének mójáról Szeghlom Város épviselő-testülete z Alptörvény

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet alkalmazási köre. 1. A rendeletet Siklós város közigazgatási területén kell alkalmazni.

I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet alkalmazási köre. 1. A rendeletet Siklós város közigazgatási területén kell alkalmazni. Siklós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004. (III. 31.) önkormányzati rendelete Hatályos:2014-12-19 -tól Siklós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004. (III. 31.) önkormányzati

Részletesebben

Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 20/2009.(XII.10.) önkormányzati rendelete a helyi környezet és természet védeleméről

Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 20/2009.(XII.10.) önkormányzati rendelete a helyi környezet és természet védeleméről Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 20/2009.(XII.10.) önkormányzati rendelete a helyi környezet és természet védeleméről Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az Alaptörvény

Részletesebben

BAKÉR Kunszentmiklósi Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság

BAKÉR Kunszentmiklósi Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság BAKÉR Kunszentmiklósi Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság ALAPÍTÓ OKIRATA (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Amely készült a Kunszentmiklós Város Önkormányzata által alapított KÉSZ KUNSZENTMIKLÓSI

Részletesebben

CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ TESTÜLETE 3/2004. /I.30./ rendelete

CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ TESTÜLETE 3/2004. /I.30./ rendelete CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ TESTÜLETE 3/2004. /I.30./ rendelete az önkormányzat tulajdonáról és a vagyonnal való gazdálkodás egyes szabályairól Az önkormányzati vagyongazdálkodás szabályairól

Részletesebben

Alapító okiratot módosító okirat. 1. Az alapító okirat Preambuluma az alábbiak szerint módosul:

Alapító okiratot módosító okirat. 1. Az alapító okirat Preambuluma az alábbiak szerint módosul: 287/2013. (VIII. 29.) Kt. határozat 1/ a melléklete Alapító okiratot módosító okirat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának

Részletesebben

Kadarkút Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének. 29/2003.(XII. 10.) számú. rendelete

Kadarkút Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének. 29/2003.(XII. 10.) számú. rendelete Kadarkút Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 29/2003.(XII. 10.) számú rendelete a kötelezı kéményseprı- ipari közszolgáltatásról (Egységes szerkezetben) Kadarkút Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

(1) Az adó alanyára a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvényben (a továbbiakban: Htv.) foglaltak az irányadók.

(1) Az adó alanyára a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvényben (a továbbiakban: Htv.) foglaltak az irányadók. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2015 (XI.24.) önkormányzati rendelete a helyi építmény- és telekadóról szóló 40/2011 (XII.12.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Petneháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2014.(II.05.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Petneháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2014.(II.05.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Petneháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2014.(II.05.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Petneháza Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az Alaptörvény

Részletesebben

5/2013.( V.2.)önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról. I. fejezet Általános rendelkezések

5/2013.( V.2.)önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról. I. fejezet Általános rendelkezések NYÚL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2013.( V.2.)önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról Nyúl Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

Tisztelt Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság, tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság, tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának 2013. szeptember 19- i, illetve a Képviselő-testület 2013. szeptember 24. napján tartandó

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE XVI. évfolyam 14. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2015. NOVEMBER 27. TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ ZMJVK 205/2015. (XI.19.) sz. hat. Javaslat Zalaegerszegért Díj odaítélésére (Zárt

Részletesebben

I. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról. 1. Általános rendelkezések a rendelet I. Fejezetéhez

I. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról. 1. Általános rendelkezések a rendelet I. Fejezetéhez 1 Felsőörs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2015. (XI.17.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről, az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról

Részletesebben

Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Baja Város Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról szóló

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! DOMBRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL ------------------------------------------------------------- 4492 Dombrád, Rákóczi út 36. Tel/fax: (45) 465-001, 565-002 Száma: 609-10/2013. Beszámoló - A Képviselő-testülethez

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 1/2009.(I.16. ) számú rendelete

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 1/2009.(I.16. ) számú rendelete Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 1/2009.(I.16. ) számú rendelete A település Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervérol szóló 1/2004.(I.14.) sz. rendeletének módosításáról.

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések 1/2008. (II.16.) Önkormányzati rendelet az ingatlanok és közterületek tisztán tartásáról. helyi hulladékgazdálkodásról, helyi közszolgáltatás igénybevételéről Petrivente Községi Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal 8296 Monostorapáti, Petőfi utca 123. Tel./fax. : 87 / 435-055;87/535-005. E.mail: mapatik@hu.inter.

Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal 8296 Monostorapáti, Petőfi utca 123. Tel./fax. : 87 / 435-055;87/535-005. E.mail: mapatik@hu.inter. Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal 8296 Monostorapáti, Petőfi utca 123. Tel./fax. : 87 / 435-055;87/535-005 E.mail: mapatik@hu.inter.net Hirdetmény Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

K I V O N A T. Az Apátistvánfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testület 2015. november 20-án 16.00 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Az Apátistvánfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testület 2015. november 20-án 16.00 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal Apátistvánfalva 72-47/2015.Apát K I V O N A T Az Apátistvánfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testület 2015. november 20-án 16.00 órakor megtartott nyílt ülésének

Részletesebben

Általános rendelkezések 1.

Általános rendelkezések 1. Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013 (VI.3.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának következményeiről Balatonfenyves Község

Részletesebben

Mátraszentimre Önkormányzat Képviselőtestületének 3/2014. (III.28. ) önkormányzati rendelete a hulladékkezelési közszolgáltatásról

Mátraszentimre Önkormányzat Képviselőtestületének 3/2014. (III.28. ) önkormányzati rendelete a hulladékkezelési közszolgáltatásról Mátraszentimre Önkormányzat Képviselőtestületének 3/2014. (III.28. ) önkormányzati rendelete a hulladékkezelési közszolgáltatásról Mátraszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 11/2004.(IV.07.) Ök. számú rendelete. a helyi építészeti értékek védelméről

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 11/2004.(IV.07.) Ök. számú rendelete. a helyi építészeti értékek védelméről Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2004.(IV.07.) Ök. számú rendelete a helyi építészeti értékek védelméről Kozármisleny Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. Szám: 04/461-2/2015 E L Ő T E R J E S Z T É S a Területfejlesztési, Területrendezési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Polgármesteri Hivatal 2747. Törtel, Szent István tér 1. JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Rendeletek száma: Határozatok száma: 12.

Részletesebben

2. A közszolgáltatás kiterjed a települési szilárd hulladék rendszeres gyűjtésére, elszállítására, ártalmatlanítására és kezelésére.

2. A közszolgáltatás kiterjed a települési szilárd hulladék rendszeres gyűjtésére, elszállítására, ártalmatlanítására és kezelésére. MHK Jogszab>ly szolg>ltat>s 1. oldal, összesen: 8 oldal Csatka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2005 (II.15.) önkormányzati rendelete a köztisztaságról és a hulladékgazdálkodásról. Csatka Község

Részletesebben

ALBERT FLÓRIÁN LABDARUGÓ UTÁNPÓTLÁS ÉS SPORTALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN. Preambulum

ALBERT FLÓRIÁN LABDARUGÓ UTÁNPÓTLÁS ÉS SPORTALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN. Preambulum ALBERT FLÓRIÁN LABDARUGÓ UTÁNPÓTLÁS ÉS SPORTALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN Preambulum Alulírott Alapítók a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint

Részletesebben

Pilisszentkereszt Község Önkormányzat képviselő-testületének 17/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete a közterület-használatról

Pilisszentkereszt Község Önkormányzat képviselő-testületének 17/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete a közterület-használatról Pilisszentkereszt Község Önkormányzat képviselő-testületének 17/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete a közterület-használatról Pilisszentkereszt Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

és a várakozási díjról

és a várakozási díjról 2/2004. (II. 2.) számú önkormányzati rendelet és az ezt módosító 25/2004. (IX. 27.) sz., 3/2005. (I. 31.) sz., a 30/2006.(XII.18.) sz., a 7/2007.(II.23.) sz., a 27/2007.(X.19.) a 14/2008. (IV.7.) sz.,

Részletesebben

I. rész. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya

I. rész. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2003. (II. 1.) rendelete a köztisztaság fenntartásáról és a hulladékgazdálkodásról a módosításokkal egységes szerkezetben Szálka Község Önkormányzatának

Részletesebben

324/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet

324/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet 324/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalról, a kulturális örökségvédelmi szakigazgatási szervekről, és eljárásaikra vonatkozó általános szabályokról A Kormány az Alkotmány

Részletesebben