Egy kisebbségi (szerzett) jog kialakulása
|
|
- Jenő Bakos
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Markovics-Majtényi András Egy kisebbségi (szerzett) jog kialakulása Az Újvidéki Rádió (és Televízió) példateremtő szerepe a médiajog terén Amikor március 31-én Vajdaság Autonóm Tartomány népképviseleti Főbizottsága határozatot hozott a "Rádió Novi Szád állami gazdasági vállalat" kapcsán, a döntéshozók alighanem maguk sem tudhatták, hogy határozatuk, kultúrpolitikai jelentésén túlmenően, kiindulópontja lesz egy a modern, az ötven vagy hatvan évvel későbbi Európában is egyedülálló jogfolytonosságnak. A nemzeti kisebbségeknek, nemzetiségeknek a közszolgálati médiában való részarányos és aktív jelenlétéről van szó. Az 7402/49 szám alatt bejegyzett végzés szerény tartalmával maga sem utalt messzemenő következményekre. Hiszen csak arról szólt, hogy az említett néven vállalat kerül megalapításra, besorolta azt (az abban időben Jugoszláviában már végnapjait élő népi demokratikus gazdaságirányító mechanizmus szellemében) a megfelelő állami szerv - a Főbizottság Sajtó- és Propagandaosztályának hatáskörébe, megszabta tevékenységét, kijelölte a rendelkezésére álló alapeszközöket, Főtevékenységeként pedig rádióadások és propagandaműsorok" készítését jelölte ki (az utóbbi kifejezés reklámműsort, nem pedig politikai értelemben vett propagandára utalt, ami abban az időben szerves része volt minden rádióműsornak). Az állami gazdasági vállalatokról szóló szövetségi Alaptörvényre való hivatkozással viszont bármilyen termelő - vagy szolgáltató vállalatot is alapíthatott volna a tartományi kormány ( a "második" Jugoszláviának a rádiózást rendező jogszabályai alakulófélben voltak). 1 A műsor tartalmát azonban egy másik szerv, a Népfront égisze alatt működő külön bizottság határozta meg. Ez a Zora Krdžalić tartományi oktatási és művelődési megbízott (azaz kultuszminiszter) vezette, Markovics-Majtényi András, okleveles jogász, médiakutató, Újvidék 1 Az említett határozat a vállalat tevékenységének felsorolásakor valóban említ szolgáltatást is: rádió- valamint hangosfilm vetítő készülékek javítását és forgalmazását! 155
2 műsor-politikával foglalkozó testület magától értetődően a tartományi pártvezetés állásfoglalását fejezte ki (lényegében ugyanez vonatkozik magára az alapító okiratra is) és már jóval a műsor beindítása előtt döntött annak nyelvi- és műfajszerkezetéről. A kezdeti, napi nyolc órás és egyazon hullámhosszon sugárzott műsor terve előirányzott napi négy hírműsort szerbhorvát, hármat magyar, valamint egyet-egyet román, szlovák és ruszin nyelven. Ezenkívül hetente egyszer mindegyik nyelven műsorra került egy faluműsor és egy a szocialista fejlődésről szóló adás községeinkről, ipari és más gazdasági létesítményeinkről 2. E kötelező olvasmányokon túlmenően a műsorrend helyet biztosított művészeti, zenei, oktató és gyermekműsorok, később pedig szórakoztató műsorok sugárzására is. A műsor tartamát a nyilvánossággal néhány nappal az műsorindítás előtt, 1949 november 27-én az újvidéki Slobodna Vojvodina napilapban megjelent programjellegű cikk ismerteti. A szöveg kitér arra is, hogy a műsor zenei részében külön szerep jut valamennyi nemzeti kisebbség zenéjének, dalainak, illetve zenei hagyományának. Az előzmények A délvidéki/vajdasági környezet felületes ismerői is szívesen hivatkoznak e tájnak, azaz az itt élő népeknek a polgáriasodás folyamán, több évszázadon át kialakult, nyelvi, vallási és más kulturális akadályokat, sőt háborúkat és impérium-váltásokat is áthidaló toleranciájára. A sok nyelven, párhuzamosan megjelenő sajtótermékek, folyóiratok, könyvek sokasága, a fejlett színházi és zenei élet mind ékes tanúságot nyújtanak erről. Nincs jelentősebb vajdasági város, ahol (a lakosság öszszetételétől függően) az elmúlt másfél évszázadban nem jelentek volna meg szerb (illetve horvát), magyar vagy német nyelvű lapok, könyvek vagy röplapok - nagyobb központokban több is egyszerre. Ez vonatkozik a művelődési élet más területére is: színi előadásokra, művelődési társa- 2 Istorijat Radio Novog Sada. Novi Sad, (Az Újvidéki Rádió története). Vázlat egy szerkesztői közösség összeállítására, melyet a jubileum kapcsán Szimin-Bosán Magda vezetett (kéziratban). Ő különben tagja volt a 35 évvel korábbi kezdeményező testületnek. Az idézett újságcikket Đorđije Popović közli a Radio u Vojvodini c ben megjelent könyvében, melyet magyarra e tanulmány szerzője fordított egy későbbi közlés alapján: Mediji i istraživanje,rtv Novi Sad, 2005, 48. old. 156
3 ságokra, gazdakörre, dalárdára, stb. Alapítványokat más nemzeti és vallási csoportok (pl. izraelita hitközségek, görögök, örmények) is fenntartottak. Saját sajtójuk, közművelődési tevékenységük volt a szlovákoknak, románoknak, ruszinoknak. Igaz, valódi értelemben vett sajtószabadságról csak a politikai élet liberális időszakaiban lehetett szó - ennek rövidéletű hagyományát előbb a Bach-korszak rendőri cenzúrája, majd a világháborús katonai cenzúra töri meg. Az első Jugoszlávia cenzori intézménye a kommunista felbujtásra és egyéb állam- és dinasztia - ellenes kijelentésekre összpontosított, pl. szigorúan tiltotta a helységnevek magyar nyelvű megjelölését, hisz az csak államnyelven történhetett. Lehetett, tehát, féloldalnyi részeket törölni a már betördelt szövegekből, esetenként betiltani az egész számot vagy kiadványt. Ez egyaránt vonatkozott a többségi nyelvű sajtótermékekre is. A magánkiadók kisebbségi nyelvű tevékenysége elvben megmaradhatott. Sőt, a gazdasági és művelődési hajtóerőktől függően akár gyarapodhatott is. Itt elég a délvidéki magyar művelődési élet Szenteleky Kornél nevével fémjelzett újrakezdésére, második felállására, vagy a rezsim számára még ideológiailag is gyanús baloldali Híd-mozgalomra emlékeztetni. Még az egykori magyar iskolarendszernek is maradtak hagyományai, amelyekre újraszerveződésükkor lehetett építeni. Egészen más a helyzet a rádiónak, az első működőképes elektronikus médiumnak az esetében. E műszaki találmány az első világháború után, tehát már a Trianon utáni Szerb-Horvát-Szlovén (majd Jugoszláv) Királyság idejében nőtt ki tömeg-tájékoztatási eszközzé. Így, mint az európai rádióhálózatok általában, kezdettől fogva még akkor is erős állami ellenőrzés alatt állt, amikor a berendezéseket magántőke üzemeltette. Az adóberendezés beszereléséhez és használatához is szerződést kellett kötni a felhatalmazott Posta és Távközlési Minisztériummal. A műszaki feltételeken és a koncessziós terület megjelölésén messze túlmenően, ebben percnyi pontossággal írták elő a műsor tartamát és az állam idevágó ellenőrzési jogát. A három, a húszas évek végén alakult koncessziós társaság (Zágráb, Belgrád, Ljubljana) esetében a műsor híradásokból, tőzsdei- és időjárás jelentésből, különböző műfajú zeneszámokból, tudományos és művelődési tárgykörű előadásokból állt össze. Minden ettől eltérő üzenet közlése jogalap volt nemcsak a koncesszió felfüggesztésére, hanem az teljes felszerelés kártérítés nélküli elkobzására, méghozzá bírósági fellebbezés lehetősége nélkül. A műsorra ezenkívül a 157
4 sajtótörvény általános rendelkezési is vonatkoztak, a befogadó, tehát a közönségi oldalon pedig a Postai Igazgatóság szerveinek engedélyére volt szükség minden rádiókészülék beszerzéséhez. Ezek a postai hatóságok fizetették meg, területi alapon, az előfizetési díjat is. 3 A harmincas évek során, különösen a náci-rezsim németországi hatalomra jutása kapcsán, Európa-szerte megugrott a rádió politikaiagitációs szerepe. Köztudott, hogy a göbbelszi propaganda ügyesen élt (és élt vissza) az új médium lehetőegeivel - és tette ezt még inkább Hitler hatalomra kerülése után. Igaz, az akkori Népszövetség keretében ban történt egy kísérlet, hogy a tagállamok a rádiót eredeti, humán, béketeremtő céljainak rendeljék alá. Ez a sok éven át készülő, egyébként lengyel kezdeményezésre készülő népszövetségi dokumentum a Nemzetközi konvenció a rádiónak a béketeremtés céljára való alkalmazásáról címmel vált ismertté. A dokumentumot a régi Jugoszlávia ugyan nem írta alá, aláírta viszont az ide vonatkozó 1938-ban hatályba lépő Záróokmányt, sőt az államosított belgrádi rádió igazgatója által képviseltette magát a Népszövetség szakértői tanácsában is. Az ekkor felvázolt elvekhez visszatér az ENSz is egy 1954-es közgyűlési (841 sz.) rezolúció erejéig. Sőt az UNESCO kezdeti médiastratégiájának felállításakor is mintaként szolgált. 4 Időközben, azonban, lejátszódott minden idők legvéresebb háborúja. A felgyorsuló háborús előkészületek zaja késztethette a tengelyhatalmakhoz közeledő Cvetković-Maček kormányt arra, hogy egy 1939 augusztusában kelt rendeletével bevonja a még érvényben levő konceszsziós szerződést a belgrádi és zágrábi rádiót üzemeltető két részvénytársaságtól, kisajátítsa a felszerelést és állami kézbe helyezze a két vállalatot. Az államosítást volt hivatott megindokolni, az illetékes miniszter még azt a kijelentést is megtette, hogy a magántőke (önző) érdeke, hogy minél nagyobb jövedelemre tegyen szert, amíg az állam elsősorban a közérdeket tartja szem előtt. 5 Ezzel kapcsolatban egyeznünk kell a már idézett szerzővel, Pustišekkel, már az elmondottakból kiviláglik, hogy a rendkívül 3 Dr Ivko Pustišek Istorija zakonodavstva o radio-difuziji u Jugoslaviji, Savremena administracija, Beograd, 1987, old. 4 New communication order, 9. Historical Background of the Mass Media, Declaration, UNESCO Idézi Pustišek, 60.old.. 5 Pusišek, i.m. 146 old. 158
5 korlátozó törvényes előírások és szerződéses viszony értelmében csak a szerb, horvát és szlovén nemzet tagjai élhettek nyelvük használatának jogával, viszont minden más nép és nemzeti kisebbség mindenben megfoszttatott nyelvének rádió útján való használatától tájékoztatás, oktatási, művelődési vagy szórakoztató tevékenység céljából." Az említett államosítás többek közt alighanem a rádiós részvénytársaságokba fektetett angol tőke szerepét is hivatott volt visszaszorítani. Az állami beavatkozás ellenére az első Jugoszlávia műsorszórás tekintetében az elmaradt európai államok közé tartozott ben a négy rendelkezésre álló sugárzó berendezés összesített teljesítménye 10,75 kw-t tett ki, ami 1941-re is csupán 42,20 kw-ra nőtt (közben Skopljéban is telepítettek egy, a belgrádi műsort átjátszó erős adót). Összehasonlításként a Magyar Rádiót említhetjük, amely fele akkora, földrajzi tekintetben jóval hálásabb terepen hat adójával 150 kw-os teljesítménnyel sugárzott. De jókora volt a lemaradás a rádiókészülékek száma tekintetében is. Ezekből 1939-ben volt bejegyezve, azaz majd száz lakosra jutott egy készülék (Magyarországon kb. húszra). 6 Igaz, e tekintetben jelentős területi különbségek mutatkoztak: a Vajdaság állt legközelebb a közép-európai átlaghoz. A fejlődés A megújuló, második jugoszláv állam a föderalizmus elveire épült. Ennélfogva alapjaiban hordozta a tagállamok (illetve az azokban élő nemzetek) egyenjogúságát is. Bizonyos mértékben ezzel a kisebbségi jogok védelme is bővült, kezdetben a szovjet modell alkalmazásával (pl. egy autonóm tartomány és egy autonóm körzet - Kosovo és Metohija létrehozásával). Nem sokkal később már korszerűbb, európai mértékekben is figyelemreméltó kisebbségi jogok érvénybeléptetésével. Erősen felértékelődött a rádió társadalmi szerepe is. A délszláv kultúrák mindig is hajlamosak voltak egyfajta szóbeliségre (a hősregék hagyományőrző és értékteremtő szerepe, az írott sajtó mindmáig tartó lemaradása példányszám tekintetében). Így a rádió rohamos térhódítása könnyen magyarázható. Ehhez hozzájárult a hatalomra kerülő 6 Radivoj Marković legendás hírű rádióriporternek a Jugoszláv Rádió és Televízió évkönyveiben közölt adatai 1973-ból. 159
6 kommunista irányultságú elit pragmatizmusa is, amelynek szellemiségét az új médium igazán hatékonyan közvetítette a tömegek felé, lehetőség szerint minél több nyelven. Így, már az ötvenes évek elején az eredendő négy adásnyelv mellett még tíz kisebbségi nyelven szól a rádió (a négy vajdasági kisebbség nyelve mellett albán, bolgár, cseh, török, olasz és ukrán nyelven is). Ezt a gyakorlatot később részben a televízió is átveszi. A készülékek száma a háború előtt jegyzett 150 ezerről már az ínséges, a rombolások nyomát viselő 1947-es esztendőben is elérte a 223 ezret (hetven lakos egy készülékre), 1955-re pedig a hatszázezret. Az évi növekedési ütem, területtől függően, 6% és 20%, az 1955 és 1963 közti időben pedig 9,5% és 25% között mozgott - ekkor már nyolcra csökkent az egy készülékre jutó lakosok száma. Amikor a hatvanas évek végén ezek a számok megközelítették a viszonylagos telítettséget, még gyorsabban ugrott a TV- készülékek és nézők számának aránya, a kezdeti ről (1959) több mint két millióra. Így a nézettség szempontjából a TV kezdte meghaladni a rádió auditóriumát. Viszont ekkorra már nem csak műszaki és hozzáférhetőségi szempontból előzte meg a jugoszláv rádió- és TV hálózata a szocialista tömbhöz tartozó egykor fejlett kelet-európai vetélytársait (köztük a Magyar Rádiót és Televíziót is), hanem fontos kommunikációs helyzeti előnyhöz is jutott. A független és világviszonylatban szabadabban mozgó külpolitikája folytán a Jugoszláv Rádió és Televízió hálózati szövetsége (JRT) megalakulása (1952) óta az európai regionális társulás, az EBU/UER tagja lett, ami a Nyugattal való, a keleti tömb ideológiai kizárólagosait elutasító közvetlen kommunikációt eredményezte. (Gondoljunk pl. az EBU közös dalfesztiváljaira, a későbbi rendszeres eurovíziós hírcserére és, nem utolsósorban, a korszerűbb műszaki szabványokra.) De hogyan alakult e kezdetben állami, az 1946-os (szövetségi) alkotmány szóhasználata szerint össznépi 7, később ún. társadalmi tulajdonban levő műszaki és műsorrendszeren belül az utóbbiak nyelvi és (nemcsak ezáltal meghatározott) nemzeti/nemzetiségi szerepe és struktúrája? Ellentétben az első Jugoszlávia nyelvi politikájával, amely az államnyelvet, a gyakorlatban egy nyelvnek tekintett szerb és horvát mellett kivételesen csak a szlovént ismerte te el hivatalos nyelvként, az 7 Szerbül opštenarodna svojina, horvátul općenarodna svojina. 160
7 AVNOJ már 1944-ben bevette e sorba a macedónt is. A Moszkvából 1945 márciusáig működő Szabad Jugoszlávia Rádió volt az első, amely macedón nyelvű adásaival megtörte a jeget. Lényegében az AVNOJ Elnökségének január 15-i döntését érvényesítették, mely szerint e testület határozatai és döntései négy nyelven kerülnek közlésre. A Prezídium egyben felhatalmazta az egyes föderális egységek népképviseleteit, hogy maguk döntsenek a hivatalos nyelvhasználatról. 8 Térjünk vissza a vajdasági állapotokhoz. Az Újvidéki Rádió beindulásának pillanatában már egy éve hatályban voltak a Tájékoztató Irodának (a valóságban Sztálinnak és a neki behódoló európai kommunista pártoknak) előbb a JKP Titó vezette központi szerveinek lejáratását és megdöntését célzó, később már az egész ország büntetését, s ha kell, katonai beavatkozással való térdre kényszerítését követelő intézkedései. Ezeket a jugoszláv propaganda természetesen nyíltan elvetette, 1949-re már a nemzetközi nyilvánosság előtt is. A rádióműsoroknak nem csak tartama, hanem egész infrastruktúrája egyre inkább e követelménynek hivatott eleget tenni. A Slobodna Vojvodinának a bevezetőben említett november 27-i cikke erre csak közvetve utal, éspedig a jövendőbeli műsorok többnyelvűsége kapcsán. Az újvidéki rádióállomás kisugárzási erejével, lehet lemarad egyes hazai és külhoni adóállomások mögött, de kedvező földrajzi fekvése folytán (a Duna-Tisza köze, s a Pannon síkság nyíltsága) adásai nem csak az egész Vajdaságban, hanem messze északi és északkeleti határainkon túl is foghatók lesznek, s hallgatóival hazánkban és határainkon túl a szocialista Jugoszláviáról szóló igazságot fogja közölni. 9 A határokon túl kifejezés ismétlése világos utalást tartalmaz: ez a műsor nem csak a Vajdaságban az 1948-as nép-számlálás során összeirt magyart hivatott megszólítani (hozzáadható még Dél-baranya kb fővel), hanem a milliós számokkal mérhető északi határainkon túli hallgatóságot is. S vonatkozik ez az északkeleti határon túlra 8 Hogy ez a Vajdaság esetében mikor történt meg, erre ma szinte lehetetlen közjogi szempontból korrekt választ kapni. Hiszen a tartomány későbbi hovatartozása - hogy az új Jugoszlávia önálló entitása lesz-e vagy valamelyik tagállam része, ez csak egy évvel később dőlt el. 9 Az ötvenhatos forradalom és az Újvidéki Rádió. E sorok szerzőjének írása a Létünk 2006/3 tematikus számában. (Kiemelések M.M.A-tól). 161
8 is, ahol az jugoszláviai román ugyancsak milliókban mérhető számú honfitársa él (úgyszintén magyarokkal és szerbekkel egy államban), a kissé távolabbi szlovák nyelvterületre, nem csak arra, amelyen a majdnem hetvenezres lélekszámú vajdasági (dol'nozemsky, alföldi) közösség nagy része található, hanem azok anyaországára is. Hogy ne is beszéljünk a ruszinról, akiknek nemzeti hovatartozását éppen az anyaországnak tekintendő Kárpátalján vonja kétségbe a Szovjetunióhoz tartozó Ukrajna akkori párt- és államvezetése. Az ambiciózus feladat teljesítéséhez erős műszaki bázisra, adóállomásra és minőséges középhullámra volt szükség. E követelménynek nem tehetett eleget sem az első háztájiban összeszerelt fél kw-os, sem a későbbi, névlegesen 5 kw-os teljesítményű adó. Így kerül sor 1953 végén egy komoly, 100 kw erejű Westinghouse gyártmányú amerikai adóberendezés felállítására, 120 méter magas antennatoronnyal. A berendezéshez új hullámhossz is járult, a 236,6 méteres (1268 khz) középhullám, az országnak nemzetközi műszaki egyeztetés során odaítélt egyik legjobb hullámhossza volt, amely sokáig fémjelezte az Újvidéki Rádió ötnyelvű adásait. 10 A berendezések későbbi áttelepítése után, már a 70-es évek során, jócskán növelik a kisugárzott kw-ok számát, mert ekkorra már egész Európában túltelítődött a középhullámú sáv. Az 1954/1955-ös kezdés egy másik előnnyel is járt. Az Újvidéki Rádió műsorát külföldről - ellentétben pl. a Szabad Európa Rádió vagy az Amerika Hangja kelet-európai adásaival, a tömbországokból tudomásunk szerint soha sem zavarták. Nehezen is tehették, hiszen nemzetközi szervek által odaítélt legális frekvenciáról volt, melyen saját kisebbségeihez szóló műsort készített és közvetített az intézmény. Ehhez hozzájárulhatott az is, hogy Sztálin halála után a szovjet vezetés már keresni kezdte a revizionista jugoszlávokkal való kiegyezés lehetőségét. A vajdasági kisebbségek a hermetikus határzár következtében éveken át ki voltak zárva anyaországuk társadalmi és művelődési életéből, de paradox módon ez számukra némi helyzeti előnyt is hozott, elsősorban a szellemi tevékenység terén. Ekkorára Jugoszláviában a nyilvánosság megnyílt azon korszerű művészeti és filozófiai irányzatok előtt, amelyek az anyaországban még tiltott gyümölcsnek számítottak pl. az irodalmi életben, színművészetben, a képzőművészet és egyes Keleten 10 U.o., 174.old, 7. számú jegyzet. 162
9 visszaszorított tudományágak (szociológia, pszichológia) terén. Ugyanakkor az oktatásban, a kiadó- és amatőr művelődési tevékenységben számos hézagpótló feladatott kellett megoldani, mint amilyen a felgyorsított pedagógusképzés, a tankönyvellátás, önálló színi- és zenei tevékenység megszervezése, terepjárás, stb. volt. Mindebben hatalmas szerep jutott az Újvidéki Rádiónak, amely sokszor más nemzetiségi intézmények (állandó színház, televízió, művészeti akadémia) létrejöttét volt hivatott megalapozni. És mikorra a külpolitikai változások folytán az intézményes kapcsolat fokozatosan lehetővé vált (ez magyar viszonylatban a hatvanas évek során történt meg), az anyaországi partner már fejlett hangjáték-produkcióval, kiadótevékenységgel, iskolarendszerrel, felsőoktatással, sőt a magyar nyelvű tudományos tevékenység vagy filmgyártás kezdeteivel is szembesült. A többi nemzetiség esetében ez valamivel lassabban ment, de hasonló folyamat 1968 hatására ott is kimutatható. A vajdasági rádiózás akkori fejlődéséről, a nemzetiségi műsorok bővítéséről, az egyes szerkesztőségek személyi állományáról és gyakori átszervezéseiről, az Újvidéki Televízió későbbi megalapításáról és a kb. harminckét (főleg többnyelvű) helyi rádió beindulásáról és későbbi szerepéről jókora adatanyag áll a mai kutatók rendelkezésére, melyek fellelhetőek a JRT idézett, 1992-ig megjelenő Évkönyveiben, az újvidéki/vajdasági Rádió és Televízió 1974 óta működő Közvélemény, Műsor és Közönségkutató Központja kiadványaiban és számos egyéni visszaemlékezésben. 11 Ezeket az adatokat és véleményeket idő- és térhiány miatt ezúttal nem részletezzük. A rádió és televízió első nevesítésére az alkotmányos rendszerben a JSzSzK 1963-as alkotmányában kerül sor. Ennek szövege a két médiumot a többi tájékoztatási eszközzel együtt igaz és tárgyilagos tájékoztatásra kötelezi. Itt jelenik meg először a nemzetiség kifejezés is, igaz a régebbi nemzeti kisebbség kifejezéssel váltakozva. 12 A későbbi alkot- 11 A magyar műsorokra vonatkozó legátfogóbb forrásmű az intézmény alapításának hatvanadik évfordulója alkalmából megjelent Hatvan éve szól a rádió cimmel (Vajdasági RT és az Újvidéki Ráadió kiadéásában, Újvidék, 2009 ). Ez alkalommal a szlovák és a ruszin szekesztőség is összefoglalta műsorainak történetét. 12 az új kifejezés vszemléletváltásra utal. Következménye egy 1962-ben hozott belső pértdokumentum alkalmazásának. Mellesleg a magyar jognyelvben is jól hangzik, hisz az évi I sz. magyarországi törvénycikkben is igy szerepel. 163
10 mánymódosításokban és az évi alkotmányban már kizárólag a nemzetiség kifejezés szerepel. Így volt ez pl. az 1968.évi XVIII számú függelékben, amely révén számos jogosítvány kerül át köztársasági hatáskörből vajdaságiba, az ezt követő tartományi Alaptörvénybe, majd természetesen az 1974-ben elfogadott első és egyetlen tartományi Alkotmányba. Az utóbbi két dokumentum alapján szerzi meg a Tartomány először a törvényhozás jogát, s hozza meg többek között az elektronikus sajtóra is vonatkozó első sajtótörvényét (1971, több későbbi változással) és - szintén 1971 folyamán - a rádiódiffúziós (műsorgyártó és műsorszóró) tevékenységet rendező törvényt. Az utóbbit szabadabb szóhasználattal nevezhetnénk helyfoglaló előírásnak, hiszen fő célja kihasználni az ugyanabban az évben hozott szövetségi alaptörvény adta hatásköri lehetőségeket a Tartomány javára. Két 1972-ben hozott képviselőházi határozat foglalkozik az Újvidéki Rádiónak az előfizetési díj megfizettetésével és az intézmény nevének (Rádióból) Rádió és Televízióra való átminősítésével. Az utóbbi aktus biztosított formális lehetőséget a rendszeres TVműsor beindításához, saját TV stúdió felépítéséhez és a műszaki (tehát stúdió- és leadó) berendezéseinek külföldi beszerzéséhez. Lehetővé tette, többek közt, a Belgrádi Televízió fiókszerkesztőségeként 1968 óta működő magyar szerkesztőségének a vajdasági TV műsorába való beépítését. A saját leadóhálózaton sugárzott műsorok induláskor, 1975-ben kb. napi fele-fele arányban szóltak szerbhorvát és magyar nyelven és heti rendszerességgel a három többi kisebbségi nyelven. Kezdetben hír- és dokumentumműsor, falu-, gyermek- és zenei műsorok, valamint helyszíni közvetítések alkották. Később már igényesebb műfajok gyártásába is belefoghatott az újvidéki stúdió és napi rendszerességgel szerepeltek a szlovák, román és ruszinnyelvű adások is. Az 1974-es vajdasági alkotmány, illetve az annak alapján meghozott tartományi köztájékoztatásra vonatkozó törvény csak összegezte és egységes jogi keretbe helyezte a nemzeti közösségek tagjainak egyenrangúságára vonatkozó előírásokat. A rádió és televízió esetében a gyakorlat sokszor elébe vágott az előírásoknak, mintegy előre írta azokat, ami ritka eset a jogalkotásban. Az utolsó békeévnek tekinthető évi műsorprodukcióról a JRT 1990-ben datált adataiban a következőket jegyzi: az Újvidéki Rádió ebben az évben hat műsort sugárzott (a hatodik az újvidéki városi rádióé 164
11 volt). A szerbhorvát nyelvű műsor folyamatos, 24 órás volt (ez volt a 202-es városi rádió adásnyelve is, akkor négy órás adásidővel). A magyar műsor adásideje hétköznap napi 19,5 órát tett ki, de szombaton és vasárnap, az éjszakai műsorok bevezetésével ez is elérte a 24 órás kontinuumot (sőt 1990-ben az éjszakai műsor állandósításával egymagában is elérte a 24 órás napi folyamatosságot). A Televízió egyetlen saját csatornáján napi kb. 10,5 óra műsort sugárzott mind az öt nyelven - és még napi egy órát a JRT közös csatornáin, tehát országszerte, túlnyomórészt szerbül. A műsor nyelvi struktúrájára csak közvetett adat utal, ti. hogy a tájékoztató műsorok percszáma az összes saját gyártású műsor 61%-át tette ki, és hogy a saját produkció aránya valamennyi jugoszláv stúdió közül a legmagasabb (56%). Ez természetesen a műsor soknyelvűségének tudható be. Egy 1997-ben Szabadkán tartott előadásában, kitérve a kisebbségi jogok megvalósításának a hetvenes években itt elért szintjére, dr. Várady Tibor miután megemlítette, hogy a multikulturalizmus a szocialista - kommunista Jugoszláviában hatalmi érdeket is képviselt, joggal állapíthatta meg hogy bizonyos fenntartások ellenére a 70-es évek nyelvhasználati és nemzetiségi jogai egy-egy régióban és Jugoszlávián belül is egy tisztességes szintet jelentett." 13 Az 1980-as évek derekától pedig, elsősorban a kosovói helyzet és a fellángoló, később háborúkba torkoló agresszív nacionalizmusok miatt a kisebbségi és nyelvi jogok leépítését tapasztaljuk a jogszabályokban is, de a gyakorlatban még inkább. Itt kell, tehát, rámutatni azokra a sajátos, évtizedeken át szerzett tapasztalatokra, amelyek egyfajta közös nevezőjét képezik a kisebbségi/ nemzetiségi jogoknak az elektronikus médiában való érvényesítésének, s amelyek ma is megkülönböztetik a vajdasági közszolgálati rádiót, s részben a televíziót, más ilyen intézménytől. (1) A műsor egyszerre tölt be helyi (provinciális, az adott nemzeti közösség szükségleteit kifejező) és univerzális (kitekintő, nemzetkőzi, saját állami és az anyaországi történésekkel egyaránt foglalkozó) szerepet. 13 Dr. Várady Tibor, Kisebbségi jogok a volt Jugoszlávia területén a világháborúk után és a közelmúlti harmadik háború küszöbén, a KISEBSÉGJOG A VAJDASÁGBAN (JMMT, Újvidék, 2000) c. szöveg- gyűjteményben, 21. o. 165
12 (2) A műsor komplex szerkezetű: a tárgyszerű tájékoztatás mellett igyekszik eleget tenni a közszolgálatiságot megvalósító oktatási, művelődési, színházi, zenei, az ifjúság és gyermekek felé irányuló. valamint hitéleti, szórakoztató és egyéb igényeknek. (3) Különös figyelmet igényel a nyelvi kultúra ápolása, a köznapi, de a szakmai nyelv pallérozása is, valamint a nemzeti hagyományok és történelmi tudat fenntartása; másrészről e műsor közvetít a szűkebb környezetében létező más kultúrák felé és felől. Fokozottan ügyel a környező nemzeti közösségek érzékenységére. Mindez vonatkozik a független producerekre és az átvett műsorokra is. (4) A műsorkészítés maga is szerves része az adott nemzeti kultúrának, alkotó és nem pusztán interpretatív munka. Nem korlátozódhat valami-féle törzsanyag fordítására vagy az abban való válogatásra. 14 A műsornak saját főszerkesztője (legalább is független felelős szerkesztője) van, akinek a megválasztásában szerep jut az adott nemzeti közösség érdekképviseleti szerveinek. (5) A műsor alapvető paraméterei (műsoridő, szerkesztőségi létszám és dologi költségek) nem vezethetők le az egyes nemzeti közösségeknek az adott lakossági struktúrájára (helyi, regionális vagy tartományi szinten kimutatott) részarányával, sem az előfizetők nemzetiségi struktúrájára. Mindezt az intézményen belüli, a nemzetiségek pozitív diszkriminációján alapuló szabványok útján kell rendezni. A műsorszóró berendezések kapacitásainak tervezésekor kerülni kell az. ún. szendvicsrendszert, melyben a műsorrács 6-7 más-más nyelvű rövid adást (az Újvidéki TV esetében pl. hírműsort) sorol egymás mögé, amivel nézők többsége számára élvezhetetlenné válik az egész csatorna. A saját (nyelvi) csatorna használata a legjobb megoldás (ezt az Újvidéki Rádió már a hetvenes években elérte), de elegendő frekvencia hiányában a nagyobb, műfaj szerint különböző, de azonos nyelvű műsorblokkok kialakítása lenne kívánatos. Következmények és ajánlások A hetvenes, valamint a kezdeti nyolcvanas éveket tekinthetjük az Újvidéki Rádió aranykorának és a Televízió legdinamikusabb fejlődési 14 Ebben lényegesen különbözik a nemzetközi hírcsatornák idegen nyelvű adásaitól. 166
13 korszakának. Eddigre a rádió (mint médium, világméretekben) kiharcolta létjogosultságát, új műfajstruktúráját a feltörő TV mellett. A televízió létrehozta világméretű hírcsatornáit, amelyek jelentősen kimozdították a nemzeti TV-hálózatokat már kissé megcsontosodott parochia-lizmusukból (vajdasági esetben a vidékiességükből). Az Újvidéki Rádió kiépítette az öt-nyelvű műsor gyártására és közvetítésére alkalmas műszaki bázist - önálló ultrarövid (URH) adóhálózatot minden egyes nemzeti közösség számára és (1973 óta) központi műszaki vezérlőszobáját. A televízió, kissé szorosabb keretek közt, hisz költséges médium, alapjában felnőtt e feladat teljesítésére és végre belekezdhetett két nagy korszerű stúdió építésébe. Mindkét médium egyenrangú tényezője volt a Jugoszláv Rádió és Televízió döntéshozó, műsorkészítő, s közös műsorokat sugárzó mechanizmusának. Sőt, közvetlen bejárása volt az EBU/UER (népszerűbb nevén Eurovízió) és a keleti tömb által létesített OIRT irányába. A szomszédos országok közszolgálati médiáját illetően tartalmas kapcsolatot tartott fenn a Magyar Rádió, az MTV és a megfelelő cseh-szlovák intézményekkel. 15 Viszont törékeny testünkön átgázolt a történelem, a balkáni háborúk, melyek során nem csak a szövetségi állam bomlott fel a lehető legesztelenebb úton, s nemcsak az egypárti monopóliumot váltotta fel annak egy elég szerencsétlen többpárti változata, hanem a feltörő nacionalizmus először a kisebbségi jogokat igyekezett megnyirbálni. A szerbiai média esetében ez többek közt a rádió és televízió esetlen és cseppet sem burkolt centralizációjában nyilvánult meg, de amikor kiderült, hogy a kisebbségi szerkesztőségek szakmai érettségük folytán sem buta pártpropagandára nem alkalmasak, sem gyűlöletkeltésre nem hajlandóak, a miloševići rendszer egyszerűen levette róluk a kezét. Feltételeztetően természetes elhalásukra várt. S mivel a baj csőstül jár, az Újvidéki Televízió régi épületét, a rádió és televízió egész adóhálózatát, valamint számos többnyelvű helyi rádiót több katonai szempontból teljesen indokolatlan NATO-bombázás zúzta szét. (Egy még 1999 tavaszán adott nyilatkozatában ennek igazságtalanságára Konrád György is felhívta a magyar közvélemény figyelmét.) 15 A román TV műsorkészítése a nyolcvanas években jelentősen degradálódott. Viszont ennek folytán a bánsági térségben érzékelhetően megugrott a jugoszláv, Belgrádból és Újvidékről közvetített adások nézettsége. 167
14 Sem a történelmi körülmények, sem a szövetségi állam törvényhozási keretei, melyek folytán a nemzetiségi elektronikus média nálunk annak idején elérte közjogi státusát, gyakorlatban nem fognak megismétlődni. Viszont az Európa-szerte növekvő közfigyelem, amelyet a nemzetközi kormányközi és civil szervetek a kisebbségi jogok védelmének szentelnek, a növekvő számú idevágó dokumentum 16, már több reménységre adnak okot. Már a harmadik vagy kis-jugoszlávia idejében, 2000 után, köszönve az államközösség alkotmányos rendelkezéseinek, másrészt A Nemzeti és Etnikai Közösségek Szövetségi Minisztériuma szívós munkájának, normatív téren történt bizonyos előrelépés. Ez a nemzetiségi jogok kollektív jogként való kezelésében (amitől az egykori szocialista állam mindig is ódzkodott), a releváns nemzetközi dokumentumok taxatív felsorolása, a nyelvhasználatra, oktatásra, hagyományápolására vonatkozó előírások elfogadásában nyilvánul meg. És itt jelenik meg először a szerzett jogok tiszteletben tartása, mint állami kötelességnek, s nem a hatalmi szervek vagylagos jóakaratának kérdése. Mint tudjuk, az említettek alapján vált lehetővé, igaz hosszas huzavona után, hogy a Köztársasági Képviselőház elfogadja a kisebbségi nemzeti tanácsokra vonatkozó törvény elfogadása. A 2002-ben elfogadott műsorszórásról szóló törvényt már csak azért is érdemes kiemelni, mert elismeri egy önálló és többek között kisebbségi műsorokra összpontosító rádió- és televíziós intézmény létjogosultságát a Vajdaságban és a működő közvetítő-hálózatok elosztásakor figyelembe is veszi azt. Ennek a köztársasági közszolgálati média (RTS) irányában mellérendelt, s nem alárendelt szerepe van, ami különösen az előfizetésből befolyó eszközök elosztása szempontjából fontos. 16 Ezeket nálunk Bozóki Antal igyekszik magyar nyelven rendszerezni és folyamatosan megjelentetni. 168
5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS
5. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS (Részletek) Párizs, 1947. február 10. * I.RÉSZ MAGYARORSZÁG HATÁRAI 1.Cikk 1. Magyarország határai Ausztriával és Jugoszláviával ugyanazok maradnak, mint
Miszcellánea. Markovics-Majtényi András
Miszcellánea Markovics-Majtényi András Az ötvenhatos forradalom és az Újvidéki Rádió A címben megjelölt két szubjektum sorrendje akár fel is cserélhető: lényegében arról a médiahatásról lesz szó a továbbiakban,
A KISEBBSÉGEK A JUGOSZLÁV SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁGBAN*
Székely László A KISEBBSÉGEK A JUGOSZLÁV SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁGBAN* A Szerb Köztársaság számos gondja közül a jelentősebbekhez sorolhatjuk a nemzeti kisebbségek helyzetét is. A nemzeti kisebbségek kulturális
KORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005.
KORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005. február) Budapest, 2005. október 2 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés
Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között
Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi
és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében
hell roland Adalékok a Kádár-rendszer politikai elitjének vizsgálatához: Az MSZMP tagságának és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében Jelen tanulmány tárgya az egykori MSZMP tagjai,
WEKERLE TERV. A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája
WEKERLE TERV A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája Tartalom 1. A Wekerle Terv háttere... 2 2. Célrendszer... 6 2.1. Infrastruktúra összehangolása a Kárpát-medencében... 9 2.2.
Az Országgyûlés 1993 júniusában közel 100%-os többséggel
KUTATÁS KÖZBEN PAVLOVICS ATTILA GYUROK JÁNOS Kisebbségek érdekképviselet Pécsi regionális tapasztalatok Az Országgyûlés 1993 júniusában közel 100%-os többséggel elfogadta 1 a nemzeti és etnikai kisebbségek
Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája
Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Hazánkban a politikai élet súlyos erkölcsi és identitási válsága alakult ki. E sorok írója abban látja a válság alapvető
A nemzetiségi oktatás irányításának szervezete és tevékenysége Magyarországon az 50-es évek első felében
Iskolakultúra, 25. évfolyam, 2015/9. szám DOI: 10.17543/ISKKULT.2015.9.75 Tóth Ágnes tudományos főmunkatárs, MTA TK Kisebbségkutató Intézet egyetemi docens, PTE BTK Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában
Tér és Társadalom XXI. évf. 2007 4: 213-234 KÖNYVJELZ Ő
Tér és Társadalom 21. évf. 2007/4. 213-220. p. Tér és Társadalom XXI. évf. 2007 4: 213-234 KÖNYVJELZ Ő JAMES WESLEY SCOTT (ED.): EU ENLARGEMENT, REGION BUILDING AND SHIFTING BORDERS OF INCLUSION AND EXCLUSION
Karlovitz János Tibor (szerk.). Mozgás, környezet, egészség. Komárno: International Research Institute s.r.o., ISBN 978-80-89691-15-9
Mozgás és egészség KARLOVITZ János Tibor Miskolci Egyetem, Miskolc bolkarlo@uni-miskolc.hu Ebben a bevezető fejezetben arra szeretnénk rávilágítani, miért éppen ezek a tanulmányok és ebben a sorrendben
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET Igazgató: Spéder Zsolt Készítették: Hablicsek László
Az 1944-45-ös évi atrocitások dokumentumai a Vajdasági Levéltárban
Mezey Zsuzsanna Az 1944-45-ös évi atrocitások dokumentumai a Vajdasági Levéltárban Munkámban több célt tűztem ki. Először, remélem sikerül eloszlatni azt a tévhitet, hogy az atrocitásokról nem készültek
AZ INTÉZET 2005. ÉVI TUDOMÁNYOS TERVE
Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet 1014 Budapest, Országház u.30. Postacím: 1250 Bp., Pf. 5. Tel.: 224 6790, 224-6700/470 Fax: 224 6793 titkarsag@mtaki.hu www.mtaki.hu AZ
FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között
FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között Rövid áttekintés Ez a bő három évtized különleges helyet foglal el a magyar orosz kapcsolatok ezeréves történetében. Drámai és tragikus volt a kezdet.
A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az
Nagy Ágnes: Állampolgár a lakáshivatalban: politikai berendezkedés és hétköznapi érdekérvényesítés, 1945 1953 (Budapesti lakáskiutalási ügyek és társbérleti viszályok) Kérdésfeltevés Az 1945-től Budapesten
A magyarországi tájházak hálózata Kiemelkedő Érték Meghatározása
A magyarországi tájházak hálózata Kiemelkedő Érték Meghatározása Rövid leírás: A hagyományos népi építészet meg nem újuló (kulturális) erőforrás, mert a társadalmi-gazdasági változásokkal összefüggően
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013. Kiadja: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 4 2. Módszertan... 5 3. Szabolcs-Szatmár-Bereg
A tanítói pálya elnőiesedésének történeti előzményei
314 kutatás közben tanulmányi eredményességgel. A munka világában tapasztalt sikerességre a demográfiai háttér nem volt erőteljes hatással, a tanulmányokat illetően pedig várakozásunkhoz képest eltérő
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan
132/2004. (XII. 16.) Kgy. számú határozat
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc 132/2004. (XII. 16.) Kgy. számú határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés kulturális koncepciója A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei
Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI
OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a
E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. JÚNIUS 18-I ÜLÉSÉRE. Dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. JÚNIUS 18-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 590-2/2009. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése tevékenységének félidős
AZ ERDÉLYI MAGYAR NÉPPÁRT KERETPROGRAMJA
Politikai keretprogram Erdélyi Magyar Néppárt AZ ERDÉLYI MAGYAR NÉPPÁRT KERETPROGRAMJA A MEGTALÁLT ÚT ESÉLYT ÉS SZABADSÁGOT ERDÉLYNEK I. ALAPVETÉS az erdélyi rendszerváltás megújított terve Az erdélyi
Szlovákia Magyarország két hangra
dunatáj Szlovákia Magyarország két hangra anuár elsején ünnepelhette önálló államiságának huszadik évfordulóját északi szomszédunk. A Týždeň című pozsonyi hetilap tavalyi évet záró számában olvashattuk:
Transparency International Magyarország. Dr. Földes Ádám úr részére ügyvezető igazgató. Budapest. Tisztelt Ügyvezető Igazgató Úr!
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA ELNÖK Transparency International Magyarország Dr. Földes Ádám úr részére ügyvezető igazgató Budapest Tisztelt Ügyvezető Igazgató Úr! Köszönettel vettük, hogy véleményezés és észrevételezés
A M É D I A T A N Á C S R É S Z É R E
NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG HIVATALA Szám: E L Ő T E R J E S Z T É S A M É D I A T A N Á C S R É S Z É R E Tárgy: a hallási fogyatékkal élők befogadását segítő feliratozással kapcsolatos kívánalmak
ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ
VEZETÉS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNY DR. HORVÁTH ATTILA ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ Egy állam közlekedéspolitikájának alakítását számtalan
Az 1918 elõtti Magyarország közismerten
Párhuzamok és különbségek Az 1918 elõtti Magyarország közismerten soknemzetiségû, sokvallású és többkultúrájú ország volt. Ez gazdasági elõnyökkel, szellemi pezsgéssel, de komoly társadalmi-politikai feszültségekkel
először is vitatkoznék a rákényszerít szó használatával
az alapjogok, a jogállamiság És a demokrácia ÉrtÉkeire ÉpÜló igazi unió van születó be n. rui tavares európai parlamenti képviseló v e l halmai gábor beszélget A Journal de Negócios című portugál lap 2013.
Abudapesti kormányzatok 1918 óta a nemzetközi, valamint
A STÁTUSTÖRVÉNY VÉGREHAJTÁSA ÉS A MAGYAR KISEBBSÉGPOLITIKÁK A kedvezménytörvény mint támogatáspolitikai lehetõség: segélyezés vagy építkezés? * Problémafelvetés BÁRDI NÁNDOR Abudapesti kormányzatok 1918
BESZÁMOLÓ A TÁRSADALOM ÉS A GAZDASÁG FŐBB FOLYAMATAIRÓL*
JELENTÉS BESZÁMOLÓ A TÁRSADALOM ÉS A GAZDASÁG FŐBB FOLYAMATAIRÓL* A Központi Statisztikai Hivatal, a statisztikai törvénynek megfelelően, évente átfogó elemzést készít a társadalmi és gazdasági folyamatokról
A társadalmi kirekesztõdés elleni küzdelem az EU új tagállamaiban 1
JUHÁSZ GÁBOR TALLER ÁGNES A társadalmi kirekesztõdés elleni küzdelem az EU új tagállamaiban 1 A tanulmány nyolc új kelet-közép-európai EU-tagállam társadalmi befogadásról szóló nemzeti cselekvési tervein
Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között
Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Mottó: A kollektív felelősség elvével és a kollektív megtorlás gyakorlatával a magyar nemzet sem most, sem a jövőben sohasem azonosíthatja
HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN
SZAK Andrea HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN LOCAL CONFLICTS IN THE PRESS A tanulmány a tartalomelemzés módszertanával vizsgálja az írott sajtóban megjelent 2004-es koszovói konfliktus, s egyben vizsgálja
POLYÁK GÁBOR KÉTHARMADOS JOGALKOTÁSI TÁRGYKÖRÖK A KERESKEDELMI TELEVÍZIÓZÁS SZABÁLYOZÁSÁBAN
POLYÁK GÁBOR KÉTHARMADOS JOGALKOTÁSI TÁRGYKÖRÖK A KERESKEDELMI TELEVÍZIÓZÁS SZABÁLYOZÁSÁBAN Az Alkotmány a hazai médiaszabályozás sajátosságává teszi annak részben kétharmados országgyűlési többséghez
P. Müller Péter Székely György pályaképe
1 P. Müller Péter Székely György pályaképe Bizonyos értelemben méltánytalan dolog egy 94 éves életutat, és azon belül egy több mint hét évtizedes szakmai pályafutást egy rövid előadás keretében összegezni.
ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö
Bauer Tamás Cukor a sebbe
Bauer Tamás Cukor a sebbe Amennyire én emlékszem, a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok követelései között a rendszerváltás éveiben, amikor a kommunista rendszerek összeomlását követően, az
A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban
A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban írta Kugler József A második világháború az európai országok többségétôl nemcsak súlyos véráldozatokat követelt,
TARTALOMJEGYZÉK. 1. Az Eximbank Rt. és a Mehib Rt. szakmai és tulajdonosi irányítása 2. Az Eximbank Rt. tevékenysége 3. A Mehib tevékenysége
0013 Jelentés a magyar áruk és szolgáltatások exportjának ösztönzéséhez fűződő állami érdekek érvényesülése a Magyar Export-Import Bank Rt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. tevékenységén keresztül
HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ
HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ I. ELŐZMÉNYEK 1. A módosítás indoka Az Országgyűlés 2013. március 11-én elfogadta az Alaptörvény negyedik módosítását (a továbbiakban: Módosítás). A Módosítást
ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2104/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA
ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2104/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a
2010. évi CLXXXV. törvény. a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. FEJEZET A TÖRVÉNY HATÁLYA
2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról Az Országgyűlés a közösség és az egyén érdekeinek felismeréséből, a társadalom integritásának előmozdítása, a demokratikus berendezkedés
SZKA208_13. A kurdok
A VILÁG LEG- SZKA208_13 NAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE: A kurdok tanulói A VILÁG LEGNAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE 8. évfolyam 125 13/1 A KURDOK Szemelvények Kurdisztán A huszonkétmillió kurd a világ egyik
Nemzetközi vándorlás. Főbb megállapítások
11. fejezet Nemzetközi vándorlás Gödri Irén Főbb megállapítások» Napjaink magyarországi bevándorlását a 24-es EU-csatlakozás és a 211-től bevezetett új állampolgársági törvény hatásai alakítják. A külföldi
EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS
EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben
Európai integráció - európai kérdések
28 KÜMZSÉG Csák László: Európai integráció - európai kérdések 1998. Szeged "Ön Európát rabolja éppen. - búgja az asszony. Ugyan már, kedvesem, mit nem mond! - kacsint az úr. Hát hol van itt Európa? Nézzen
A KOMMUNIZMUS GAZDASÁGTANA
A KOMMUNIZMUS GAZDASÁGTANA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az
I. BEVEZETÉS II. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK
323 Jelentés a Magyar Távközlési Vállalat gazdálkodásáról és privatizációjáról TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS II. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK 1. Összefoglaló megállapítások 2. Következtetések
Közkincs kerekasztalok Tolna megyében
102 HEFNER ERIKA HEFNER ERIKA Közkincs kerekasztalok Tolna megyében A Közkincs pályázat fogalma már elterjedt a köztudatban, hiszen már a harmadik kiíráson vagyunk túl. Új fogalom teremt kohéziót az önkormányzatok
A legjobb érdek érvényesítése a gyermekvédelmi
Both Éva Kuslits Gábor A legjobb érdek érvényesítése a gyermekvédelmi szakellátásban minden gyermek egyéni érdekén kívül álló érdek csak akkor érvényesülhet, ha azt a gyermek érdeke megkívánja vagy megengedi.
Oesaálés Hivatal«1t" ys átn : C/L. 2013. évi... törvény
Oesaálés Hivatal«1t" ys átn : C/L. lt etect: 2013 JÚN 2 4, 2013. évi... törvény az ír népnek a Lisszaboni Szerz ődéssel kapcsolatos aggályairól szóló jegyz őkönyv kihirdetésér ől* Az Országgyűlés e törvénnyel
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV SAJÓECSEG KÖZSÉG SAJÓPÁLFALA KÖZSÉG SAJÓSENYE KÖZSÉG SAJÓVÁMOS KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV SAJÓECSEG KÖZSÉG SAJÓPÁLFALA KÖZSÉG SAJÓSENYE KÖZSÉG SAJÓVÁMOS
Járművezetők képzése Magyarországon a kezdetektől napjainkig 2007. október 02. kedd, 08:15
A feljegyzések szerint Budapesten 1895-ben jelent meg az első automobil. Ebben az évben Törley József pezsgőgyáros személyautót és teherautót is vásárolt. A századfordulóra a gépkocsi műszakilag annyira
TRIANON KÉNYSZERZUBBONYÁBAN
TRIANON KÉNYSZERZUBBONYÁBAN Bakos István (Budapest) elõadása a Trianon a magyarság tudatvilágában c. tanácskozáson Budapest Tóthfalu 2002. õszén Tisztelt Tanácskozás! Kedves Barátaim! Köszönöm a meghívást
Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához
Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar
K28 Nemzetiségi és kisebbségi osztály 1923-1944
K28 Nemzetiségi és kisebbségi osztály 1923-1944 1.csomó 1.tétel. A trianoni békeszerzıdésben a nemzeti kisebbségek védelmére vállalt kötelezettségek ügyei. 1923-1925, 1930. 2.tétel Magyar és osztrák közös
Szakmai terv 2010. Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja
Szakmai terv 2010. Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja MEREK 2010. évi szakmai terv A MEREK szakmai terve 2010. évre Misszió A Merek célja a mozgássérült emberek társadalmi integrációjának elősegítése
A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete
Nagy Attila Tibor A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete A magyar politikatörténetre az elmúlt két évszázadban számos alkalommal hatottak külföldi ideológiák, más országokban zajló politikai folyamatok.
AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2273/I/2006 (X. 11.) sz. HATÁROZATA
AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2273/I/2006 (X. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény
A 2011-ES ROMÁNIAI NÉPSZÁMLÁLÁS TANULSÁGAI ÉS KÖVETKEZMÉNYEI
NÉPSZÁMLÁLÁSOK 2011 9 KISS TAMÁS A 2011-ES ROMÁNIAI NÉPSZÁMLÁLÁS TANULSÁGAI ÉS KÖVETKEZMÉNYEI 2011-ben Romániában harmadszorra tartottak népszámlálást. A cenzus politikai tétjei ezúttal többrétűek voltak.
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2011 június 29 - i testületi ülésére a 1. sz. napirendi ponthoz. Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok
JELENKOR Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok A II. világháború történelmével foglalkozó átlagember gondolatában a fasiszta Németország által megtámadott országokban kibontakozó ellenállási
325 Jelentés az öregségi nyugdíjmegállapítás folyamatának és az ügyintézés hatékonyságának ellenőrzéséről
325 Jelentés az öregségi nyugdíjmegállapítás folyamatának és az ügyintézés hatékonyságának ellenőrzéséről TARTALOMJEGYZÉK I. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK 2. Következtetések
TIT HADTUDOMÁNYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI EGYESÜLET BIZTONSÁGPOLITIKAI FÜZETEK. Dr. Héjja István MAGYARORSZÁG EURO-ATLANTI CSATLAKOZÁSA BUDAPEST 1998
TIT HADTUDOMÁNYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI EGYESÜLET BIZTONSÁGPOLITIKAI FÜZETEK Dr. Héjja István MAGYARORSZÁG EURO-ATLANTI CSATLAKOZÁSA BUDAPEST 1998 A TIT Hadtudományi és Biztonságpolitikai Egyesület kiadványa
Radoslav J. Subic BÁCSKA FALUSI LAKOSSÁGÁNAK MIGRÁCIÓJA MINT AZ AGROTECHNIKA FEJLŐDÉSÉNEK KÖVETKEZMÉNYE
Radoslav J. Subic BÁCSKA FALUSI LAKOSSÁGÁNAK MIGRÁCIÓJA MINT AZ AGROTECHNIKA FEJLŐDÉSÉNEK KÖVETKEZMÉNYE I. BEVEZETŐ Bácska Jugoszlávia legjelentősebb mezőgazdasági vidéke, amely a legtöbb mezőgazdasági
Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai
OKTATÁSIRÁNYÍTÁS ÉS OKTATÁSPOLITIKA A BALKÁNON Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai Szlovénia kivételével, Bulgária, Románia és Albánia) oktatási rendszerei előtt álló kihívásokat
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK
HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 16.7.2008 COM(2008) 461 végleges A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK A 2003. évi csatlakozási szerződésben a mezőgazdasági földingatlanok szerzésére megállapított
SZ. BÍRÓ ZOLTÁN A magyar orosz politikai kapcsolatok (1991 2005)
SZ. BÍRÓ ZOLTÁN A magyar orosz politikai kapcsolatok (1991 2005) A 90-es évek első felében Budapest korrekt, ám ugyanakkor távolságtartó Oroszország-politikája teljes mértékben érthető volt. Egyrészt az
Pedagógiai Program. Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium. Deutsches Nationalitätengymnasium und Schülerwohnheim
Pedagógiai Program Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium Deutsches Nationalitätengymnasium und Schülerwohnheim 2013 1. Bevezetés... 6 1.1. Az intézmény bemutatása... 6 1.2. Az intézmény környezete...
A dolgok arca részletek
1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye
AZ ANYANYELVI JOGOK SZABÁLYOZÁSA ROMÁNIÁBAN
Varga Attila * AZ ANYANYELVI JOGOK SZABÁLYOZÁSA ROMÁNIÁBAN I. Nyelvpolitika nyelvi jogok. Fogalmi keret A nyelv és politika a Kárpát-medencében élő népek kapcsolatát évszázadokra visszamenően, hányattatott
MAGYARORSZÁG DEMOGRÁFIAI HELYZETE EURÓPÁBAN
MAGYARORSZÁG DEMOGRÁFIAI HELYZETE EURÓPÁBAN KLINGER ANDRÁS Az Európához való közeledés nemcsak politikailag és gazdaságilag, hanem az élet minden területén a legfontosabb célkitűzés ma M agyarországon.
Akad vélemény, szabad a párbeszéd! Balatonakarattya önállósodásának reprezentációja a helyi sajtóban
89 Bajnok Andrea Akad vélemény, szabad a párbeszéd! Balatonakarattya önállósodásának reprezentációja a helyi sajtóban Ez a tanulmány Balatonkenese város településrésze, Balatonakarattya önállósodási folyamatát
Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 januári teljesítményéről
Trend riport A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 januári teljesítményéről Összefoglaló - 2013 januárjában nemzetközi viszonylatban a legjobb teljesítményt az elmúlt évhez hasonlóan Közel Kelet, Ausztrália
ELŐSZÓ. [Erdélyi Magyar Adatbank] Egyed Péter (szerk.): Változó valóság
ELŐSZÓ Századunk második felében Románia társadalmában történelmi méretű népmozgalmi folyamatok zajlottak le azoknak a gazdasági-társadalmi változásoknak az összefüggésében, melyeknek során az ország fejlődőben
BUDAPEST REGIONÁLIS SZEREPKÖRE ÉS AZ AUTÓPÁLYÁK 1
BUDAPEST REGIONÁLIS SZEREPKÖRE ÉS AZ AUTÓPÁLYÁK 1 Fleischer Tamás MEDENCE? ÁTJÁRÓHÁZ? Magyarország fekvésének, helyzetének metaforájaként két meghatározás tér rendre vissza különböző elemzésekben: a térség,
A hatósági és megelőzési tevékenységet végzők tevékenységéről, aktuális feladatairól
Dr Hoffmann Imre A hatósági és megelőzési tevékenységet végzők tevékenységéről, aktuális feladatairól Az Európai Uniós tagsággal a feladataink továbbiakkal egészültek ki. Eleget kell tennünk a korábbi
A magyar közvélemény és az Európai Unió
A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió 2016. június Szerzők: Bíró-Nagy András Kadlót Tibor Köves Ádám Tartalom Vezetői összefoglaló 4 Bevezetés 8 1. Az európai
PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE
PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 2013. ÉVI 7/3. SZÁM A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA 2013. december 10. PEST MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ JAVASLATTEVŐ FÁZIS II. kötet 2. melléklet a Pest
PhD ÉRTEKEZÉS. Szabó Annamária Eszter
PhD ÉRTEKEZÉS Szabó Annamária Eszter MISKOLC 2009 MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR DEÁK FERENC ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Szabó Annamária Eszter A kulturális örökség joga (PhD értekezés
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
Targonca vagy kapa? (Nagybánya 1480. évi pecsétjéről)
T a n u l m á n y o k Targonca vagy kapa? (Nagybánya 1480. évi pecsétjéről) GAVALLÉR PÁL Nagybánya máig ismert legrégibb pecsétjéről és a hozzá tartozó typariumról, magyarul pecsételőről (1) sokan írtak
Riedel René: A magyar állampolgárok és más emberi csoportok alkotmányos jogai az Alaptörvényben
Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék A magyar állampolgárság Riedel René: A magyar állampolgárok és más emberi csoportok alkotmányos jogai az Alaptörvényben Témavezető:
ÜZEMI TANÁCSOK, SZAKSZERVEZETEK ÉS MUNKÁLTATÓK
ÜZEMI TANÁCSOK, SZAKSZERVEZETEK ÉS MUNKÁLTATÓK Írta TÓTH ANDRÁS RÉSZVÉTEL ÉS KÉPVISELET Tóth András tudományos munkatárs MTA Politikai Tudományok Intézete 224 Üzemi tanácsok, szakszervezetek és munkáltatók
1947. évi XVIII. törvény a Párisban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában *)
1947. évi XVIII. törvény a Párisban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában *) 1. a Magyar Köztársaság által a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetségével, Nagybritannia
Phare utólagos országértékelés és kapacitás építés. Magyarország
Phare utólagos országértékelés és kapacitás építés Magyarország Ezt az utólagos értékelést az Európai Bizottság Bővítési Főigazgatósága kezdeményezte és egy magánkonzorcium végezte el. A Konzorcium teljes
Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára
BUDA ATTILA Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára Szabó Ervin, a magyar könyvtártörténet egyik jelentõs személyisége 1877-ben, a Felvidéken található egykori Árva megye egyik kis, döntõen szlovákok lakta
Budakeszi Város Önkormányzata. Helyi Esélyegyenlőségi Program
Budakeszi Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program Készítette: dr. Kovács Anikó Maus Anna Bálega János Mentorálta: Budácsik Rita Császár Rozália Budakeszi, 2015. Tartalom I. Helyi Esélyegyenlőségi
J/4722. számú B E S Z Á M O L Ó. a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2005. február 2007.
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA J/4722. számú B E S Z Á M O L Ó a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2005. február 2007. február) Előadó: Kiss Péter Miniszterelnöki
Nevelési program 2013. Makó
2013. Nevelési program Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon a Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Tagintézménye Makó Tartalom Bevezető A pedagógiai program
2011 évi I. mód/2011. évi eredeti. 2011. évi eredeti 2011. évi I. mód
2011. évi 2011. évi I. mód 2011. évi 2011. évi I. mód 2011. évi 2011. évi I. mód 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. összesen ( 1-4 ) 1 500 1 500 100,0% 8 000 8 000 100,0% 1 500 1 500 100,0% 8 000 8 000 100,0%
A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 23/2013. (I.9.) számú H A T Á R O Z A T A
Ügyiratszám: MN/28903-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására és a burkolt kereskedelmi közlemény tilalmára vonatkozó kötelezettség megsértése Melléklet:
Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról
Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról FAZEKAS TIBORC hungarológus (Hamburg) 1. Az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon és az ország közvetlen környezetében valóban nagyon sok alapvető körülmény változott
A kontinentális külpolitika néhány ellentmondása
1. Bevezetés A kontinentális külpolitika néhány ellentmondása Dunay Pál Amennyiben arra törekszünk, korrekt elemzést végezzünk, s elkerüljük azt, hogy a legfrissebb események határozzák meg álláspontunkat,
ÁLLÁSFOGLALÁS A CIVIL TÁRSADALMI RÉSZVÉTELRŐL ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ DUNA RÉGIÓRA VONATKOZÓ STRATÉGIÁJÁRÓL
STEFAN AUGUST LÜTGENAU ÁLLÁSFOGLALÁS A CIVIL TÁRSADALMI RÉSZVÉTELRŐL ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ DUNA RÉGIÓRA VONATKOZÓ STRATÉGIÁJÁRÓL Kismarton/Eisenstadt, 2010. február 15. Az Európai Unió Duna régióra vonatkozó
JAVASLAT A SZABADKAI RÁDIÓ KÖZVÁLLALAT ÜGYVITELI TERVE A 2013-AS ÉVRE
JAVASLAT A SZABADKAI RÁDIÓ KÖZVÁLLALAT ÜGYVITELI TERVE A 2013-AS ÉVRE ALAPÍTÓ: SZABADKA VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETE FŐ TEVÉKENYSÉG: 60.10 RÁDIÓS MŰSOROK SUGÁRZÁSA TÖRZSSZÁM: 08009309 SZÉKHELY: SZABADKA,